oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Gazdagisztán

2020. szeptember 12. 08:15,  Teljes a káosz az Ausztriába ingázással 20 komment

2020. szeptember 12. 08:15 Határátkelő

Teljes a káosz az Ausztriába ingázással

Míg Ausztria szerint pénteken a magyar hatóságok azonnali hatállyal megszüntették a 30 km-es körzetkorlátozást és a 24 órás időkorlátot az ingázók számára a magyar határon, szombaton az Országos Rendőr-főkapitányság azt közölte az RTL Híradóval, hogy továbbra is érvényben vannak az eddigi korlátozások. Káosz lvl 1000.

(A posztot szombat kora este módosítottuk a beérkező friss hírek miatt.)

ausztria_hatar_3_foto_osztrak_belugyminiszterium.jpg

Amikor az ember már azt gondolná, nem lehet nagyobb a káosz az ingázók életében, akkor kiderül, hogy mégis lehet. Pénteken ugyanis az osztrák belügyminiszter közölte, a magyar kormány eltörölte az ingázókat érintő határkorlátozásokat. Karl Nehammer azt írta az ORF szerint, hogy az intézkedés feloldásáról a magyar hatóságok értesítették Ausztriát.

„A koronajárvány kezdete óta szoros kapcsolatban állok Pintér Sándor magyar kollégámmal. Az állandó párbeszéd különösen kulcsfontosság az ilyen nagy kihívások idején. Az utazási korlátozások enyhítése sok osztrák és magyar ingázó dolgát megkönnyíti” – olvasható az osztrák belügyminisztérium oldalára kitett, a belügyminiszter jegyezte közleményben.

A magyar kormány szeptember elsejétől érvényes rendelete eddig kimondta, hogy korlátozás nélkül csak az ingázhat, aki Magyarország területének a határtól számított 30 kilométeres sávján belül él, a szomszédos országban (esetünkben Ausztriában) sem hagyja el a 30 km-es sávot és külföldi tartózkodása nem hosszabb 24 óránál.

Aztán szombaton jött a fordulat: az Országos Rendőr-főkapitányság délután azt közölte az RTL Híradóval, hogy továbbra is érvényben vannak az eddigi korlátozások.

Tüntettek is ellene

A korlátozás nagyon megnehezítette az Ausztriában dolgozó magyarok életét. Olyannyira, hogy nemrég Bécsben és Sopronban is tüntetés volt a magyar kormány döntése és kaotikus kommunikációja miatt.

A megmozduláson olyan transzparensek jelentek meg, mint „Ingázó vagyok, nem bűnöző”, vagy az hogy „Elegünk van”. A több száz tüntető szerint a határzár családokat szakít(ott) szét.

„Azt várjuk a megmozdulástól, hogy észrevegyék az emberek: ki kell állni és azt kell mondani, elég volt. Elég volt az értelmetlen intézkedésekből. Egyedül a magyar kormány zárta le a határokat” – hangsúlyozta Lukácsy Péter főszervező.

Nem tudtak hazamenni a szülői házba

Bécsben, a magyar nagykövetség épületénél is volt a közelmúltban megmozdulás, aminek egyik felszólalója, Bátky Zoltán újságíró és zenész arról beszélt, hogy az Ausztriában élők nem tudnak hazamenni a szülői házba és hazájukba, Magyarországra.

„Attól, hogy sokan kint élnek, még szeretnének hazamenni, hiszen ott élnek szüleik, barátaik, és Magyarországhoz kötik őket az emlékeik is” – fogalmazott, hozzátéve, hogy az Európai Unió lényege a szabad mozgás, márpedig éppen azt vették el most az emberektől, hogy úgy menjenek át egyik országból a másikban, mintha városon belül mozognának.

Pénteken már az is furcsa volt, hogy hivatalos magyar oldalakon (például a Külügyminisztériumén, vagy a konzuli szolgálatén) nem találtuk nyomát a döntésnek. Ezek szerint nem véletlenül.

Ausztria szigorított a maszkviselés szabályain

Ha már Ausztria, akkor érdemes beszámolni arról is, hogy pénteken szigorították a maszkviselésre vonatkozó szabályokat.

A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy az összes boltban és az osztálytermeket leszámítva az iskolák épületében is kötelezővé válik a maszk hordása, miközben 50 főben határozták meg a magánrendezvények felső létszámkorlátját.

Ausztriában csütörtökön már március végi rekordot döntött az új esetek száma. A maszkviselés eddig csak a tömegközlekedési eszközökön, illetve az élelmiszerüzletekben és postahivatalokban volt kötelező.

Hétfőtől az MTI szerint minden üzlethelyiségre és iskolára kiterjesztik a szabályt, valamint a pincéreknek is hordaniuk kell a maszkot. Az osztálytermekben, a tornaórákon és az iskolaudvaron továbbra sem kötelező a száj és az orr eltakarása.

Péntektől hét osztrák régió kapott sárga, azaz közepes kockázatú besorolást: Bécs, Graz, Innsbruck, Korneuburg, Bécsújhely, Kufstein és Schwaz.

Utazd be a világot a Határátkelővel!

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Kilátás a Schloss Fuschl Hotel egyik szobájából �: @erikaa.kertesz #austria #ausztria #europe #europa #fuschlsee #fuschl

Határátkelő (@hataratkelo) által megosztott bejegyzés,

(Fotó: osztrák belügyminisztérium)

A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével.

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: Ausztria

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr1616198544

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Muscari 2020.09.12. 09:40:29

Az ingázóknak persze létfontosságú, hogy tudjanak dolgozni menni.

Én már letettem róla, hogy a belátható jövőben haza tudok újra menni, mától ugyanis itt Angliában is újra karantén van a Magyarországról érkezőknek. Ezt ráadásul semmivel nem lehet kiváltani.

Csodabogár 2020.09.12. 10:56:33

Ma már a senki nem ismeri ki magát, szerintem, naprakészen hogy hova utazhat és milyen feltételekkel mehet aztán haza. Mondhatom, hogy tele van a hócipőm, a sok össze vissza szabályozástól, amit a végén többnyire nem is kell annyira szigorúan venni.
A mocskos maszkoktól nemigen lesz kevesebb megbetegedés.

Golf2 2020.09.12. 12:37:18

"szoros kapcsolatban állok Pintér Sándor magyar kollégámmal. Az állandó párbeszéd különösen kulcsfontosság az ilyen nagy kihívások idején"... Semmilyen párbeszéd nem volt amikor bevezette az "olajozós" sándor,tojnak az osztrákokra(is).

desw 2020.09.12. 13:04:30

@Muscari:

" Az ingázóknak persze létfontosságú, hogy tudjanak dolgozni menni. "

A túrizmusból élőknek is létfontosságú lenne ez . . .
index.hu/belfold/2020/09/11/fel_hattol_turistabuszok_fogjak_megbenitani_a_kozlekedest/

Velük mi lesz? Érdekes ez a kettős mérce!

Buchhalter 2020.09.12. 13:34:01

@Csodabogár: a Facebok csoportban sok "állatról" kiderült hogy jó pénzért még fel is dobná azokat akin nincs maszk.A többség már kezd besokallni.A 65 év feletti tanárokat,orvosokat megint kiszedték,több bejelentette,hogy ezek után ha térden állva könyörögnek ,akkor sem mennek vissza dolgozni! Ez az egész járvány hiszti már teljesen átment politikai szemétkedésbe. A kormány próbálja maszatolni a munkanélküli adatokat,de pont a pénzcentrum,hu vezette le valamelyik nap ,hogy a való adat az 460 000 körül van és ebből 200 000 embernek már nem jár semmilyen pénzügyi segítség. A vendéglátó szektor megint elkezdte kiszórni az embereket, de a szórakoztató ipar is.Érdekes se a BKV se a MÁV se Volánbusz nem akar tömegével felvenni ellenőröket a maszk ellenőrzésre. Talán nincs rá pénz? A csepeli HÉV-en tegnap egyet se láttam.A 4-6-oson szintén egy se volt.

SzZoole 2020.09.12. 14:26:59

Jajdrágajóistenemazégben dejó hírek, pedig már úgy aggódtam szegény ingázók miatt, demoskomolyan :-)))

Shanarey 2020.09.12. 15:27:51

@Buchhalter:

Az ellenőr, maszk hiány miatt nem büntethet, max leszállíthat a járműről. Nem mellesleg az ellenőrök eltűntek, mióta vírus van. Amíg otthon voltam utaztam tömegközlekedéssel is, de ellenőrt egy darabot nem láttam, se buszon, se villamoson, sem a 4-es metrónál.

Shanarey 2020.09.12. 15:32:50

A párbeszéd kb így nézhetett ki:
Viktor: Sanyikám mi lesz ha lezárjuk a határokat? Sándor: Semmi, max nem lesznek turisták, de az Budapestnek lesz rossz, nem nekünk. Viktor: Akkor zárjuk le.

Azután aljas módon szembe jött velük a valóság.

Mint anno a suli bezárás okán, reggel bejelentették hogy nem zárják be, este bejelentették hogy bezárják, mert közben a saját seggnyalói is jelezték, hogy ebből csak baj lehet.

Csodabogár 2020.09.12. 15:35:37

Igy igaz. Én állandóan járkáltam és járkálok is BKV-val de már nem is emlékszem mikor láttam ellenőrt. Hogy ki büntethet, azt nem tudom, de állítólag hatezerbe kerül maszk nélkül utazni. Részemről betartom. Miután majdnem mindig van ülőhely a buszon és villamoson is, leülők és kb. 2 centire elhúzom a maszkot az arcomtól. Kapok rendesen levegőt és nem folyik a víz az államon. Részemről fölöslegesnek tartom, de szabály az szabály.

Amire viszont nagyon kiváncsi lennék, hogy hol lesznek tömegesen betegek az emberek. Nem hiszem el, hogy 700 beteg egy nap alatt, egyenletesen szét van osztódva az ország területén.

Shanarey 2020.09.12. 15:44:09

A másik érdekes téma, az hogy a teszt miért nem ingyenes?
Az állam pénzén vásárolták, nem saját zsebből, akkor miért kell az átlag polgárnak fizetni érte? Már csak azért is mert az állam érdeke lenne tudni, ki fertőzött ki nem.

A hanyatló nyugatnak ez működik az illiberális katyvasznál nem, persze a jelenlegi ár az kb 200%-os haszonnal megy, hiszen tavasszal a Karácsony vett egy adagot, az akkor 24 ezer forint volt / db, de a kormány több milliót vett, vagyis nekik sokkal olcsóbban jött ki. Netán ez az új sarc, a valaha majdnem volt vizit díj utódja?

Shanarey 2020.09.12. 15:53:35

@Csodabogár:

Népsűrűség függő, és persze az utazókon is múlott. Ám ezzel is a probléma ott kezdődött, hogy a NER lezárta a határokat, de csak akkor amikor már szinte mindenki hazaért a nyaralásból vírussal, vagy anélkül. Majd előadják a süket dumát, miszerint jól megvédik az országot, igaz a lakosság meg le van tojva. De hát az ország lakosság nélkül is ország, legalábbis szerintük. Ezért nem törődtek az ingázókkal, és a munkanélküliekkel sem, akik még a tavasszal elvesztették a munkájukat, de turizmus hiányában sokan vissza sem kapják, vagy ha mégis akkor most megint lapátra kerülnek

Buchhalter 2020.09.12. 16:07:39

@Shanarey: már beindultak a dolgok : a mi cégünknél szeptembertől nincs BKV bérlet( a helyi bérlet fizetése nem kötelező csak a távolsági) és 7 órás lett a munkaidő ( csökkent a bérünk) Több ismerősöm munkahelyén létszám stop van s sok helyen elküldték a nyugdíjas dolgozókat. A munkahelyi vezetőink szerint a Fidesz belekezdett egy ámokfutásba (határzár stb).

Csodabogár 2020.09.12. 18:39:39

@Mme Seldon: Köszönöm ez jó, még akkor is ha itt körülöttem van a legtöbb.

droid_ · http://matyiszuro.blog.hu/ 2020.09.12. 19:42:01

@Shanarey: szerintem ez is eleg zagyva lett, clickbait, feligazsagokat emel ki, onmaganak is ellentmond. szetszedjuk?

ha elhuzodik a valsag, kevesebb lesz a munkaeropiaci-jarulek bevetel is, akkor majd ki kell fizetni aszt par milliardot amit a cikk szerint most szet kene osztani. akkor majd helyreall a beke?

Határátkelő 2020.09.12. 20:22:50

SZOLGÁLATI KÖZLEMÉNY: Módosítani kellett a posztot, mert az Országos Rendőr-főkapitányság kora este közölte az RTL Híradóval, hogy továbbra is érvényben vannak az eddigi korlátozások. Káosz lvl 1000.

svajcineger 2020.09.12. 21:36:41

@Határátkelő:
Akkor az osztrák belügyminiszter a hülye?

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.