Akik rendszeresen olvassák a blogot talán emlékeznek még Irénre és Gáborra, akik életük álmát valósították meg, amikor Krétára költöztek. Tavaly ősszel visszatértek Magyarországra, természetesen azzal az elképzeléssel, hogy amint lehet, mennek ismét Görögországba. Nos, az „amint lehet” a koronavírus miatt kissé gellert kapott, de most ismét ott vannak, onnan küldték a legfrissebb beszámolót.

„Régen adtunk hírt magunkról. Tavaly október elején hazamentünk, mert mindketten úgy gondoltuk, az itt Krétán eltöltött 7 hónap „termését” kiadjuk könyvben. Teltek múltak a hónapok.

Februárban még el tudtunk menni Athénba egy kis Görögország életérzést magunkba szívni. Meglepő volt, hogy a tömegközlekedésen, a „trehány” görögök nagyon nagy százaléka (95%) maszkot viselt februárban.

Ezen kívül látható jele nem volt a vírusnak. Bandáztak, kávéztak, élték a hétköznapjaikat ahogy szokták.

A bezárkózás

Visszaérkezésünk után egy héttel viszont bezárkózott Görögország, egyre rosszabb hírek érkeztek, a szigeteket lezárták! Se hajó, se repülő nem közlekedik, majd először a várost ezután az otthonodat sem hagyhatod el, illetve csak kód igénylése után, akkor is a legszükségesebb bevásárlás céljából.

Mikor időben ide jutunk, Magyarország is elkezdett intézkedéseket hozni. Nem voltunk boldogok, hisz az általunk kitűzött indulás napja egyre közeledett, az intézkedések miatt viszont egyre távolodtunk tőle.

Nem tudom felfogni, hogy az egész világ csak úgy bezárkózik! És igen tudom, hogy semmit nem tudunk a vírusról, de azt is tudtam, hogy ez így nem maradhat.

Emberek otthon a lakásukban, munkahelyek megszűnnek (mindkettőnknek szinte az első napon), jövedelem nélkül tengetni a napokat cél nélkül, hát nem jó kilátások.

Láttuk hogyan vesztik el a magukba vetett hitet a körülöttünk élők és az ismerőseink. Mert ugye a szlogen, hogy amíg tudok dolgozni, addig nincs probléma. Na, ez most egy pillanat alatt szertefoszlott, elvette tőlünk ezt az érzést, a világot térdre kényszerítő erő.

Tudtuk, az első adandó alkalommal indulnunk kell, de hogy ez mikor jön el, arról fogalmunk sem volt.

Mikor már egészségügyi séta címmel a közeli Duna-parton koptattuk az aszfaltot, letaglózva látom, hogy aranyifjainkat nem támadja ez a gonosz vírus, mert önfeledten jetskiznek, és motorcsónakáznak.

Kicsit elszomorodtam.

Emberek milliói bezárva a saját lakásukba élnek, a kevesek pedig pont azt csinálhatják, amit annak előtte. Így volt ez eddig is, nyugtatom magam, de a fránya igazságérzetem, ami idáig is sok bajt hozott rám, nem hagyott nyugodni.

Nincs ez jól, félreértés ne essék, nem tőlük sajnálom. A többi embert, magamat is beleértve sajnálom, hogy nem kapunk megfelelő tájékoztatást, a nyunyókás lefetyelést leszámítva.

A lazítás

Végre a görögök bejelentik, hogy kicsit lazítanak, ami annyit tesz, most már elhagyhatod a várost és fürdeni is lehet a tengerben, de a szigetek még zárva maradnak.

Minden nap megnéztük a konzuli szolgálat oldalát, hátha újabb lazítás jön. És igen, végre megláttam, hogy június 15-től újra szabad a szigetekre belépni.

A sors keze is benne lehet, hogy közben görög rajongó motoros barátaink is úgy gondolták, ha enyhítik a szigort, meglátogatják a kontinensen szeretett bázisukat.

Bajban ismerszik meg az ember, útitársaink sok-sok éve járnak egy Volosz melletti faluba, és itt szándékoznak a közeljövőben letelepedni is. Tudták jól, a járvány alatt még nagyobb bajban vannak a szállásadóik, ezért nem sokat gondolkodtak, küldtek egy kis pénzt „majd lelakjuk” felkiáltással. Szeretem az ilyen szívmelengető gesztusokat.

Június 20 - INDULÁS!!!!

Ám mivel mindannyiunknak indulni volt kedve, magyarán be volt sózva a hátsónk, átalakítottuk az indulást.

Addig csűrtük-csavartuk, hogy a szombat hajnali indulást áttettük előző estére.
Nem sokat, csak 250 km-t mentünk. A szerbiai Feketicsen töltöttük az éjszakát, reggel korán indulás tovább.

A közel 1100 km fárasztó volt, de a várakozással telt érzés motivált. Gyakorlatilag kihalt autópályákon mentünk, így elmondhatjuk, nem volt rossz az út, a görög határ átlépése pedig határtalan mosolyt csalt az arcunkra.

Mi is megnéztük, hogy hol fognak élni motoros barátaink, majd tovább indultunk másnap reggel Athén felé. Kicsit azért szorongtunk milyen lesz a fogadtatás a külföldiekkel szemben.

Steiner Kristóf és az érintetlen Görögország

Mivel volt még egy restanciánk, a Methana-félszigetet vettük célba, immáron csak ketten.

Itt él Steiner Kristóf, aki vegán főzőkurzusokat tart. Saját kertjében termeli a zöldségeket. A félsziget minden zugát ismeri és olyan szeretettel beszélt az új otthonáról, hogy meg kellett nézni.

Az érintetlen Görögország. A falujukban nincs semmi két tavernán kívül, se bazársor, se bolt. Cserébe van az igazi Görögország, csend, nyugalom, tenger, el sem hittem, hogy létezik még ilyen. LÉTEZIK!!!!

Egy nap, amiből három lett, és nehéz szívvel hagytuk el ezt a paradicsomi félszigetet.

Érkezés Krétára

Ismét azok a fránya gondolatok: vajon mi vár a szigeten? Azt már láttuk, hogy a görög kormány kicsit jobban tájékoztatja az embereket, nincs pánik. Nem félnek az idegenektől, élik a normális életüket, hiszen már sok mindent látott népről van szó.

A kompozás kicsit ideges légkörben zajlott, de csak a személyzet részéről. Az utasok élvezték a kitárult világot. Az első óra után a maszkok is a hangsúlytalanság homályába vesztek, a személyzeten kívül talán egy ember viselte.

Kiszállni Heraklion kikötőjében szívszorító érzés volt. Ahogy közeledtünk otthonunk felé, azon szorongtam ismét, vajon miként fogadnak a szűkebb környezetünkben élők.

Bekanyarodtunk a zsákutcába, házigazdánk az erkélyen állt, széles mosollyal az arcán, majd egy perccel később már egymás hátát lapogattuk. A mi kis zsákutcánk jelesre vizsgázott, úgy örültek nekünk, mintha rég nem látott családtag érkezett volna meg.

A szemben lakó tiszteletes úr is odajött kifejezte örömét, hogy újra lát, és azonnal elmesélte, hogy ő is pár napja érkezett haza az Athos hegyi kolostorból, ahol két hónapot töltött.

A Chalkidiki-félszigetek harmadika az Athos hegyi kolostorok, amit csak férfiak látogathatnak, nők a tengeren is csak 500 méteres távolságból csodálhatják
meg.

A „borzalmas rettegés”

Nem lenne igaz, ha azt mondanám, hogy itt nem fél senki. Az egyik szomszéd elmondja, hogy ha jönnek, a külföldiek nagyon kell vigyázni, még a közelükbe sem szabad menni.

Mondjuk nagyon nem értem Őt, mert napágyakat ad ki a parton. Hogy ezt mi módon kivitelezi, erre kíváncsi leszek, teljesen zárt ruházat és maszk, pajzs kombóban. Ja, és ha csak köhint a delikvens, már jönnek is és elviszik.

Hát jó, gondoltam, ha így gondolja, nincs mit tenni. Azután két nap múlva a két kiscicát kézben tartva jön, és leül mellénk, a cicákat átadva. Hevesen magyarázza ezek a cicák kinek a kicsinyei.

Na, ennyit a borzalmas rettegésről. Egyébként minden nap látjuk a parton, rövidnadrág, póló és néha maszk is van rajta.

A szállodákban jobban betartják a megelőző intézkedéseket. Nincs napi takarítás a szobákban, csak az elutazás után fertőtlenítik ki az „űrruhás” szobalányok. A klasszikus svédasztalos reggelin feltálalt ételeket kérni kell a pincértől, minden más ugyanolyan csodás. A nap süt, az emberek nyitottak és élnek!

Házfelújítás görög módra

A házunk görögösen felújítás alatt van. Hogy mit is értek ezalatt? Két hónapja kezdtük a belső festéssel, ami nem hazudtolta meg a görögökről terjedő pletykákat.

Két napos jajgatást követően, ahol roppant szemléletesen elmondja százszor hogy „poli dulja” (nagy munka), végre nekilátunk. Tavaly mikor megérkeztünk, előtte kifestette a szobát, de félúton elfogyott a festék, mutatta is mi mondtuk, hogy nem gond.

Gondosan elpakoltunk, amikor is közli, hogy csak a ki nem festett részt csináljuk meg. (Nem röhög otthon a fotelban.) Látva arcunkat, jót nevetünk mindannyian. És láss csodát, nem is látszik színkülönbség. Na, ugye hogy ugye!

Most kívülről folyik a javítgatás, mert a sós víz, a tengeri levegő a vasat megeszi a falban. Nem hittünk a szemünknek, ahol felpúposodik a beton, ott a tisztítás után jól látható a rozsdás vas. Ezt fémtisztára csiszolják, lefestik, majd visszavakolják.

Na, ez zajlik most amúgy görögösen, de mivel itt vagyunk a kedvenc helyünkön, nem nagyon zavar.

Munkaügyek

És akkor a végére, amiért jöttünk, a munka: sajnos idén a vírus miatt negyed annyi ember kell a szállodai munkához, így hiába van jó ajánlólevelem (Irén) valószínűleg nem kamatoztathatom tudásom csak jövőre.

Gábor: én pedig új dolgot találtam ki, túrát vezetek motorral, annak, aki nem csak az utazási irodák által preferált helyekre kíváncsiak. Tavaly 12 ezer km-t motoroztam, akkor is és most már még inkább olyan helyeket keresek, amelyeket nagyrészt helyiek látogatnak.

A túrák alkalmával főként ezeket a célpontokat lehet megnézni, de természetesen személyre szabottan állítjuk össze a progamokat. A lényeg, hogy Te jól érezd magad!!!!”

Gábor és Irén egyébként blogot is vezetnek élményeikről itt.

A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével.