oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2020. augusztus 24. 06:30,  Visszatérés Görögországba 23 komment

2020. augusztus 24. 06:30 Határátkelő

Visszatérés Görögországba

Akik rendszeresen olvassák a blogot talán emlékeznek még Irénre és Gáborra, akik életük álmát valósították meg, amikor Krétára költöztek. Tavaly ősszel visszatértek Magyarországra, természetesen azzal az elképzeléssel, hogy amint lehet, mennek ismét Görögországba. Nos, az „amint lehet” a koronavírus miatt kissé gellert kapott, de most ismét ott vannak, onnan küldték a legfrissebb beszámolót.

cim_299.jpg

„Régen adtunk hírt magunkról. Tavaly október elején hazamentünk, mert mindketten úgy gondoltuk, az itt Krétán eltöltött 7 hónap „termését” kiadjuk könyvben. Teltek múltak a hónapok.

Februárban még el tudtunk menni Athénba egy kis Görögország életérzést magunkba szívni. Meglepő volt, hogy a tömegközlekedésen, a „trehány” görögök nagyon nagy százaléka (95%) maszkot viselt februárban.

Ezen kívül látható jele nem volt a vírusnak. Bandáztak, kávéztak, élték a hétköznapjaikat ahogy szokták.

A bezárkózás

Visszaérkezésünk után egy héttel viszont bezárkózott Görögország, egyre rosszabb hírek érkeztek, a szigeteket lezárták! Se hajó, se repülő nem közlekedik, majd először a várost ezután az otthonodat sem hagyhatod el, illetve csak kód igénylése után, akkor is a legszükségesebb bevásárlás céljából.

Mikor időben ide jutunk, Magyarország is elkezdett intézkedéseket hozni. Nem voltunk boldogok, hisz az általunk kitűzött indulás napja egyre közeledett, az intézkedések miatt viszont egyre távolodtunk tőle.

Nem tudom felfogni, hogy az egész világ csak úgy bezárkózik! És igen tudom, hogy semmit nem tudunk a vírusról, de azt is tudtam, hogy ez így nem maradhat.

Emberek otthon a lakásukban, munkahelyek megszűnnek (mindkettőnknek szinte az első napon), jövedelem nélkül tengetni a napokat cél nélkül, hát nem jó kilátások.

Láttuk hogyan vesztik el a magukba vetett hitet a körülöttünk élők és az ismerőseink. Mert ugye a szlogen, hogy amíg tudok dolgozni, addig nincs probléma. Na, ez most egy pillanat alatt szertefoszlott, elvette tőlünk ezt az érzést, a világot térdre kényszerítő erő.

Tudtuk, az első adandó alkalommal indulnunk kell, de hogy ez mikor jön el, arról fogalmunk sem volt.

Mikor már egészségügyi séta címmel a közeli Duna-parton koptattuk az aszfaltot, letaglózva látom, hogy aranyifjainkat nem támadja ez a gonosz vírus, mert önfeledten jetskiznek, és motorcsónakáznak.

Kicsit elszomorodtam.

Emberek milliói bezárva a saját lakásukba élnek, a kevesek pedig pont azt csinálhatják, amit annak előtte. Így volt ez eddig is, nyugtatom magam, de a fránya igazságérzetem, ami idáig is sok bajt hozott rám, nem hagyott nyugodni.

Nincs ez jól, félreértés ne essék, nem tőlük sajnálom. A többi embert, magamat is beleértve sajnálom, hogy nem kapunk megfelelő tájékoztatást, a nyunyókás lefetyelést leszámítva.

A lazítás

Végre a görögök bejelentik, hogy kicsit lazítanak, ami annyit tesz, most már elhagyhatod a várost és fürdeni is lehet a tengerben, de a szigetek még zárva maradnak.

Minden nap megnéztük a konzuli szolgálat oldalát, hátha újabb lazítás jön. És igen, végre megláttam, hogy június 15-től újra szabad a szigetekre belépni.

A sors keze is benne lehet, hogy közben görög rajongó motoros barátaink is úgy gondolták, ha enyhítik a szigort, meglátogatják a kontinensen szeretett bázisukat.

Bajban ismerszik meg az ember, útitársaink sok-sok éve járnak egy Volosz melletti faluba, és itt szándékoznak a közeljövőben letelepedni is. Tudták jól, a járvány alatt még nagyobb bajban vannak a szállásadóik, ezért nem sokat gondolkodtak, küldtek egy kis pénzt „majd lelakjuk” felkiáltással. Szeretem az ilyen szívmelengető gesztusokat.

Június 20 - INDULÁS!!!!

Ám mivel mindannyiunknak indulni volt kedve, magyarán be volt sózva a hátsónk, átalakítottuk az indulást.

indulas.jpg

Addig csűrtük-csavartuk, hogy a szombat hajnali indulást áttettük előző estére.
Nem sokat, csak 250 km-t mentünk. A szerbiai Feketicsen töltöttük az éjszakát, reggel korán indulás tovább.

uton_1_1.jpg

A közel 1100 km fárasztó volt, de a várakozással telt érzés motivált. Gyakorlatilag kihalt autópályákon mentünk, így elmondhatjuk, nem volt rossz az út, a görög határ átlépése pedig határtalan mosolyt csalt az arcunkra.

uton_2_2.jpg

Mi is megnéztük, hogy hol fognak élni motoros barátaink, majd tovább indultunk másnap reggel Athén felé. Kicsit azért szorongtunk milyen lesz a fogadtatás a külföldiekkel szemben.

Steiner Kristóf és az érintetlen Görögország

Mivel volt még egy restanciánk, a Methana-félszigetet vettük célba, immáron csak ketten.

Itt él Steiner Kristóf, aki vegán főzőkurzusokat tart. Saját kertjében termeli a zöldségeket. A félsziget minden zugát ismeri és olyan szeretettel beszélt az új otthonáról, hogy meg kellett nézni.

szivarvany.jpg

Az érintetlen Görögország. A falujukban nincs semmi két tavernán kívül, se bazársor, se bolt. Cserébe van az igazi Görögország, csend, nyugalom, tenger, el sem hittem, hogy létezik még ilyen. LÉTEZIK!!!!

Egy nap, amiből három lett, és nehéz szívvel hagytuk el ezt a paradicsomi félszigetet.

Érkezés Krétára

Ismét azok a fránya gondolatok: vajon mi vár a szigeten? Azt már láttuk, hogy a görög kormány kicsit jobban tájékoztatja az embereket, nincs pánik. Nem félnek az idegenektől, élik a normális életüket, hiszen már sok mindent látott népről van szó.

A kompozás kicsit ideges légkörben zajlott, de csak a személyzet részéről. Az utasok élvezték a kitárult világot. Az első óra után a maszkok is a hangsúlytalanság homályába vesztek, a személyzeten kívül talán egy ember viselte.

komp_1.jpg

komp_2.jpg

Kiszállni Heraklion kikötőjében szívszorító érzés volt. Ahogy közeledtünk otthonunk felé, azon szorongtam ismét, vajon miként fogadnak a szűkebb környezetünkben élők.

img_20200622_141538.jpg

Bekanyarodtunk a zsákutcába, házigazdánk az erkélyen állt, széles mosollyal az arcán, majd egy perccel később már egymás hátát lapogattuk. A mi kis zsákutcánk jelesre vizsgázott, úgy örültek nekünk, mintha rég nem látott családtag érkezett volna meg.

A szemben lakó tiszteletes úr is odajött kifejezte örömét, hogy újra lát, és azonnal elmesélte, hogy ő is pár napja érkezett haza az Athos hegyi kolostorból, ahol két hónapot töltött.

A Chalkidiki-félszigetek harmadika az Athos hegyi kolostorok, amit csak férfiak látogathatnak, nők a tengeren is csak 500 méteres távolságból csodálhatják
meg.

A „borzalmas rettegés”

Nem lenne igaz, ha azt mondanám, hogy itt nem fél senki. Az egyik szomszéd elmondja, hogy ha jönnek, a külföldiek nagyon kell vigyázni, még a közelükbe sem szabad menni.

Mondjuk nagyon nem értem Őt, mert napágyakat ad ki a parton. Hogy ezt mi módon kivitelezi, erre kíváncsi leszek, teljesen zárt ruházat és maszk, pajzs kombóban. Ja, és ha csak köhint a delikvens, már jönnek is és elviszik.

Hát jó, gondoltam, ha így gondolja, nincs mit tenni. Azután két nap múlva a két kiscicát kézben tartva jön, és leül mellénk, a cicákat átadva. Hevesen magyarázza ezek a cicák kinek a kicsinyei.

Na, ennyit a borzalmas rettegésről. Egyébként minden nap látjuk a parton, rövidnadrág, póló és néha maszk is van rajta.

kreta.jpg

A szállodákban jobban betartják a megelőző intézkedéseket. Nincs napi takarítás a szobákban, csak az elutazás után fertőtlenítik ki az „űrruhás” szobalányok. A klasszikus svédasztalos reggelin feltálalt ételeket kérni kell a pincértől, minden más ugyanolyan csodás. A nap süt, az emberek nyitottak és élnek!

Házfelújítás görög módra

A házunk görögösen felújítás alatt van. Hogy mit is értek ezalatt? Két hónapja kezdtük a belső festéssel, ami nem hazudtolta meg a görögökről terjedő pletykákat.

Két napos jajgatást követően, ahol roppant szemléletesen elmondja százszor hogy „poli dulja” (nagy munka), végre nekilátunk. Tavaly mikor megérkeztünk, előtte kifestette a szobát, de félúton elfogyott a festék, mutatta is mi mondtuk, hogy nem gond.

Gondosan elpakoltunk, amikor is közli, hogy csak a ki nem festett részt csináljuk meg. (Nem röhög otthon a fotelban.) Látva arcunkat, jót nevetünk mindannyian. És láss csodát, nem is látszik színkülönbség. Na, ugye hogy ugye!

hazfelujitas.jpg

Most kívülről folyik a javítgatás, mert a sós víz, a tengeri levegő a vasat megeszi a falban. Nem hittünk a szemünknek, ahol felpúposodik a beton, ott a tisztítás után jól látható a rozsdás vas. Ezt fémtisztára csiszolják, lefestik, majd visszavakolják.

Na, ez zajlik most amúgy görögösen, de mivel itt vagyunk a kedvenc helyünkön, nem nagyon zavar.

Munkaügyek

És akkor a végére, amiért jöttünk, a munka: sajnos idén a vírus miatt negyed annyi ember kell a szállodai munkához, így hiába van jó ajánlólevelem (Irén) valószínűleg nem kamatoztathatom tudásom csak jövőre.

vege_15.jpg

Gábor: én pedig új dolgot találtam ki, túrát vezetek motorral, annak, aki nem csak az utazási irodák által preferált helyekre kíváncsiak. Tavaly 12 ezer km-t motoroztam, akkor is és most már még inkább olyan helyeket keresek, amelyeket nagyrészt helyiek látogatnak.

A túrák alkalmával főként ezeket a célpontokat lehet megnézni, de természetesen személyre szabottan állítjuk össze a progamokat. A lényeg, hogy Te jól érezd magad!!!!”

Gábor és Irén egyébként blogot is vezetnek élményeikről itt.

 

A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével.

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: Görögország

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr3216173878

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

sZulamith 2020.08.24. 07:30:35

Görögország, Kréta, szivem csücske. Köszönöm!:)

Csodabogár 2020.08.24. 08:49:26

Tegnap este láttam egy riportot, a nagyon elkeseredett rhodosziakról. A kisérő film is elég bánatos képet mutatott a szigetről.:-(

dikusz. 2020.08.24. 10:08:59

Tetszett a poszt.
Az "érintetlen Görögország" részhez csak annyit: gondolom a csendet akkor hallották, amikor leálltak a motorokkal (Gáborék, ha megjelentek: nem kötekszem).
A maszkviseléshez pedig: nem félnek, majd mégis félnek, mindenki maszkot hord, néha hordanak maszkot.

A kódokról: ezt viszont meg tudom erősíteni: több évtizede nem látott osztálytársaimmal (ikrek) találkoztam, holnapután újra látom őket, sok megbeszélnivalónk van még. Egyikük Görögországba ment férjhez, egy ideig itthon éltek, de 36 éve már ott élnek. Ő mondta, hogy külön-külön kódok vannak, amik azt jelentik, hogy hova mehetnek a karantén ideje alatt, orvoshoz, bankba, vásárolni, ügyintézni, és szigorúan ellenőrzik őket.

Gábor Irén 2020.08.24. 10:40:50

@sZulamith: Köszönjük, ebben egyetértünk. Szeretnénk mosolyt csalni a Görögországot szeretők arcára, de ha másoknak is sikerül, az fantasztikus.

Gábor Irén 2020.08.24. 10:40:50

@Csodabogár: Itt Krétán nem látni az elkeseredés, bár mindenki megemlíti, ha nincs túrista nincs bevétel. Viccesen megegyeztek a barátunk, hogy minket fognak körbe hordozni itt Rethimnoban mint drága kincset és látványosságok, hogy lám lám van itt túrista.
Üdv Gábor

Gábor Irén 2020.08.24. 10:41:06

@dikusz.: Az ellentmondások valóban megvannak, a poszt eleje február a vége pedig napjainkban történeteket elevenítik fel. Most nem kell kódot kérni a lakás elhagyása esetén (Aug. 24).

Golf2 2020.08.24. 11:02:41

Kréta nagyon tetszett 11 éve,jó poszt,kedvcsináló.

dikusz. 2020.08.24. 11:31:24

@Gábor Irén: Majd megkérdezem az osztálytársnőmet, holnapután találkozom velük.:)

Gábor Irén 2020.08.24. 11:58:28

@dikusz.: A kód rendszer tavasszal volt. A turisták azért nem jönnek ide, hogy a lakásban töltsék a nyaralásukat.
Természetesen itt nem a repülőgépes és közúti QR kódra gondolok, hanem a vírus elején a görög lakosoknak kellett kódot kérniük azért, ha el akarták hagyni a lakásukat (vásárlás, orvos, stb) ellenkező esetben 150 eurós büntetés járt. A kettő nem összekeverendő!

SzZoole 2020.08.24. 15:28:43

@dikusz.: “ gondolom a csendet akkor hallották, amikor leálltak a motorokkal“

Sőt, akkora csend van, hogy a motorokat neki tudják támasztani :-)))

Csodabogár 2020.08.24. 17:16:01

@Gábor Irén: Sajnos hasonló riportokat lehet látni az olaszokról és a törökökről is. Sőt tegnap egy new yorki taxis kesergett és mutogatta a belváros bezárt kiadó üzlethelyiségeit.
Nem tűnik nekem hihetetlennek a dolog, mert ahol turizmusból élnek, mint pl. Rhodoszon, ott tényleg nagy a baj ha nincs turista.Krétát nem ismerem, de Rhodoszon, mikor voltam, tényleg nem volt más csak a turizmus.

MolnárSzabolcsErdély · www.terjhazavandor.ro 2020.08.25. 07:47:50

Idén majdnem elmentünk Görögországba nyaralni, de a román vírusintézkedések mégis megijesztettek, és itthon maradtunk.

Erdélyben is elég bizonytalan most a helyzet. El lehet menni bárhova, de az éttermek kb 70-80%-a zárva, a teraszosok meg fullba vannak.

A szállásadók szintén nem reklámozzák, hogy a koronavírus miatt szabadságra küldték a szakácsot is, és tőlük se várjunk ételt.

Buchhalter 2020.08.25. 07:58:34

@Csodabogár: Törökország fullban a legrosszabbul járt. Érdekes módon az EU összes országa pirosba sorolta,tehát nem ment oda nagyon senki. Max a helyiek,bár azoknak meg alig van pénze.

Gábor Irén 2020.08.25. 09:05:42

@MolnárSzabolcsErdély: Itt jobb a helyzet, idén összesen 1 parti szálloda nem nyitott ki. A vendéglők nyitva vannak, bár az más kérdés, hogy mivel túrista is kevesebb van csak lézengenek a vendéglőben. Csak azok a helyek üzemelnek fullon, ahol a helyiek is "bandának".

Shanarey 2020.08.25. 10:16:59

@Buchhalter:

Az hogy mely országot hová sorolják, két részből áll, az egyik rész a valóság, a másik a politika. Törökország esetében, a valóság nyert. Nézd meg Horvátországot, az zöld, a valóság az hogy rohadtul nem az, de itt a politika nyert, nehogy a hazatérő magyar honfiaknak a fizetős tesztekkel kelljen bajlódni.

Sword 2020.08.25. 13:05:41

Egész évben a szeptember eleji krétai nyaralást vártam, most úgy fest, hogy 99%, hogy le kell mondjak róla. Borzasztóan dühítő, hogy például az általatok leírt helyi állapotok sem indokolnák, hogy ne utazhassak el, mégis gúzsba kötik embert az agyatlan intézkedések. Azért tudtam én is (és még valószínűleg sokan mások) kibírni a bezártságot, a korlátozásokat, mert reméltem, hogy ennek eredményeképp talán elmehetek nyaralni, aztán kiderült, hogy ezt is elveszik tőlünk. Ne legyenek illúziói senkinek. Ez az állapot bármeddig eltarthat. Simán benne van a pakliban, hogy a jövő nyár hasonlóan nyomorúságos lesz. Kicsit nehéz így pozitív irányba mozdítani az életet: Gyűjts élményeket, utazz többet, ismerj meg más kultúrákat. Ja, rohadj otthon a négy fal között, égesd fel az emberi kapcsolataidat, élj online, mert itt a pestis meg a világvége, de majd egyszer jó lesz.

Midnight Run 2020.08.25. 13:05:50

Nekünk sikerült júliusba eljutni Chaniába, főleg mivel már Covid előtt lefoglaltuk az utat, amit nem akartunk veszni hagyni. Ráadásul Kréta gyakorlatilag fertőzésmentes volt akkor. Nem volt egyszerű eljutni (4x törölte a Ryanair a bécsi indulású járatot, a szállást és autóbérlést is ennyiszer kellett módosítani), de végül eljutottunk oda és talán életünk egyik legérdekesebb nyaralása volt.

Persze szomorú volt látni az üres tavernákat és a helyiek is nagyon szomorúak voltak. De ezzel együtt nagyon szívélyesek voltak, örültek nekünk. A 10 nap alatt nem volt rossz élmény velük. Tavaly voltam először Görögországba, de azóta megfogadtam, hogy soha többé Horvátország, inkább zötykölődök 10-16 órát kocsival vagy zsebbe nyúlok és kifizetem a repülőt, mint a lenyúlós, beképzelt délszlávokhoz menjek.

A sziget tényleg gyönyörű, mi a nyugati részen voltunk, de valószínűleg a keleti is az. Karakán nép a krétai, nem ijednek meg semmitől, de valódi vendégszeretet van náluk és valami végtelen nyugalom. Drukkolok nekik, hogy menedzseljék a helyzetet és pár év múlva sikerüljön ismét telt házat varázsolni a szigetre.

Der Piefke 2020.08.25. 14:18:23

Jókor jött ez a krétai poszt: ui, jövő nyárra épp egy krétai utazást tervezünk.

Eddigi kutatásiank alapján meglehetősen ellentmondásos a kép a helyi viszonyokat illetően - lehetnek esetleg konkrét kérdéseink a Szerzőkhöz?

droid_ · http://matyiszuro.blog.hu/ 2020.08.25. 14:59:48

@Shanarey: ellenben melyik orszagban tartjak a horvatokat veszelyesen fertozottnek?

Gábor Irén 2020.08.25. 15:57:31

@Der Piefke: Természetesen, Fb: Gábor Irén, Gábor Pulay, Irén Hauksz vagy a blogon is.

Gábor Irén 2020.08.25. 16:01:09

@Sword: Az én véleményem, hogy a légi közlekedést nem fogják korlátozni. Bizakodva kell nézni és sikerülni fog.

Gábor Irén 2020.08.25. 16:07:05

@Midnight Run: Mostanra konszolidálódott a helyzet. Itt Rethimnoban minden kinyitott, persze fél vagy negyedházzal üzemelnek. Azok a helyek amelyek a helyiek által látogatott, na ott telt ház van szinte minden nap.

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása