oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2020. július 21. 06:30,  Tíz meglepetés és tévhit Törökországról 30 komment

2020. július 21. 06:30 Határátkelő

Tíz meglepetés és tévhit Törökországról

Mint a legtöbb ország esetében, így Törökország kapcsán is rengeteg a tévhit, illetve a magyar szemmel különös szokás, legyen szó a furcsa tisztaságmániáról, a szőnyegek és a nyár bizarr kapcsolatáról és a különös árképzésről. Mindezeket Mercedes gyűjtötte csokorba.

cim_szonyeg.jpg

„1. A tisztaságmánia

Amikor idejöttem, akkor azt hittem, van némi fogalmam a takarításról, mivel hát természetesen otthon is szoktuk űzni eme cselekvést, szóval gondoltam, tán a világ itteni részén is felporszívózunk, felmosunk, port törlünk, meg ilyen alapvető dolgokat csinálunk.

Súlyosan tévedtem.

A takarítás Törökországban egy másik dimenzió, mondhatni társadalmi elfoglaltság, némelyeknél szinte már-már hobbiszámba menő foglalatoskodás. De nem ám úgy, hogy csak porszívózunk, aztán felmosunk. Rettenetek rettenetje... még elképzelni is rossz, hogy csak ennyiből állna a padló takarítása például. Nem.

Itt sok helyen a sima felmosó sem divat, hiszen az nem tisztít rendesen, így minden valamire való török állampolgár tudja, hogy a padló csak akkor lehet tiszta, ha azt a két kezeddel, meg egy természetesen előre kitisztított, fertőtlenített (nem ám csak kimosod, isten ments...) anyagdarabbal nyalod tisztára olyan vegyszer kombós vízzel, amitől fél Isztambul kifeküdne. A vegyszerek miatt amúgy se aggódj, majd a takarítás végén lögybölsz magadra egy kis 80%-os kolonyát, és már meg is oldódott minden.

(Kolonya: különböző illatokban kapható alkoholtartalmú kézfertőtlenítő lényegében, amivel mindenkit körbelocsolnak, aki belép vendégként egy török otthonba. A szokás kialakulásának semmi köze a járványhoz. Igen, koronavírus nélkül is sikerült egy ilyen szokást kialakítanunk.)

Ezt követően az, hogy piszkos edényt, tányért semmilyen körülmények között nem teszünk a mosogatógépbe, már nem érhet akkora meglepetésként senkit. Kisebb fajta szívrohamot okozhattam több ismerősünknek is a konyhában, amikor a használt tányérokat elkezdtem csakúgy bepakolni a gépbe.

Értsd anélkül, hogy előtte Domestosszal (fogalmam sincs, hogy miért találják néhány megfelelő mosogatószernek a Domestost), forró vízzel, tökéletesen tisztára mosogattam volna. Hiszen azt úgy kell, a gépbe csak egy plusz körre tesszük be (értsd: lényegében a semmiért).

2. Nyáron szőnyeg? A padlón?

Ezt nem tudom, hogy máshol is csinálják-e vagy csak valami adanai szokás, de errefelé az emberek meg vannak győződve róla, hogy ahogy beköszönt a június elseje, a szőnyegek büdösek lesznek.

A melegtől tetszik tudni... a klímás zárt lakásban. Nem ötven évvel ezelőtt, amikorról még mindig terjengnek ezek a mesék, hogy mi itt lapos tetejű házakban élünk, hogy nyáron kifeküdhessünk a tetőre a hőség elől... nem, nem fetrengünk a tetőn.

Mostanság az egyetlen activity, amit a szomszédok a tetőn végeznek az a papírsárkány eregetés, és ebbe is sikerült jó pár embernek belehalnia. Bele se merek gondolni, mi lenne, ha elaludnának a tetőn...

Szóval nyár elején az itteniek instant elkezdik kérdezgetni egymást, hogy „És nővérem, te már felszedted a szőnyeget? Nem? De hát büdös lesz, az ég áldjon meg! Allahallah...”.

Szóval, lényegében van egy csomó gyönyörű szőnyegünk, de használni ne akard úgy igazából az év nagy részében. Mert mindenki tudja, hogy akkor büdös lesz nálatok (nem lesz egyébként, de így is kaptam olyan kérdéseket, hogy ebben a melegben, hogy viselem el a hálószoba szőnyegünket... hiszen biztos büdös.).

3. Takarítónőtök van? Akkor biztos, gazdagok vagytok

Törökországban a takarítónő vagy házvezetőnő léte nem olyan kirívó dolog, mint amennyire én azt Magyarországon látom. Természetesen nem minden háztartás elengedhetetlen „kelléke”, de egyáltalán nincs olyan „pénzes” fennhangja, mint otthon például. Teljesen általános dolog.

Van, akihez hetente jár, van, akihez kéthetente, van, aki például az évi 3-4 nagytakarításhoz hív egyet segítségképpen, és még lehetne sorolni. Gyakran nevezik egyszerűen „nőnek” („kadın”), szóval ha valaki azt meséli nekünk, hogy nőt hívott a házhoz, nyugodjunk meg, csak a takarításról beszél.

4. Nincs szalon? Ki vesz meg ilyen lakást? Hová fog ülni a vendég?

Törökországban a lakások általános mérete magyar szemmel nézve nagy, vagy gyakran inkább hatalmas (és akkor vegyük hozzá a takarítónőt, és azon kapod magad, hogy véletlen beválogattak a Feleségek Luxuskivitelben-be).

Ez alól Isztambul kezd egy kicsit kivétel lenni, illetve néhány nagyvárosban is vannak már néha kisebb projektek, de a legnagyobb többségben itt egy 100-120 négyzetméteres lakás még mindig nagyon kicsinek számít, amit nem szívesen preferálnak az emberek, mert nincs benne elég hely, az olyan klasszikus elkülönült élettérnek, és szociális életnek (értsd vendégfogadásra, elszállásolásra alkalmas hely, plusz normális élettér), amit errefelé megszoktak az emberek, és szükségesnek látnak.

5. Elvárások (néha) az egekben

Ez inkább az utóbbi évek trendje, de mivel Törökországban rengeteg építkezés folyik lakópark témában, amik folyton egymásra próbálnak licitálni szolgáltatásaik terén, ezért az embereknek hamar másutt már-már a luxus felé tendáló, itt mégis lassan alapvető dolognak tekintett elvárásaik lettek.

Ilyen például a 24 órás biztonsági és portaszolgálat, biztonsági őr, alkalmazottak a lakóparkokban, akik rendelkezésre állnak a lakóknak igény szerint bevásárolnak például, medence (nálunk a hőség miatt ez már szinte alapvető kelléke az újabb lakóparkoknak, illetve mostanság már beltéri medencéket is terveznek sokban), kertész, ilyesmik...

Illetve itt nem nagyon vásárolnak, vagy költöznek szívesen olyan lakóparkba az emberek, ahol egy emeleten egy, kettőnél több lakás van. Az olyan lakásnak, ahol az emeleten még van, mondjuk, három másik apartman, azonnal lejjebb megy az értéke, szóval itt általában az olcsóbb, rosszabb környékeken találhatóak ezek a típusú lakások.

6. Törökország nem olcsó

Sokaknál látom ezt a tévhitet, ami miatt meglepődnek, ha azt mondom, hogy Törökországban az élet nem olcsó, és a helyzet csak egyre rosszabb lesz. Persze, ez is helyzettől függ.

Ha valakinek mondjuk euróból van a bevétele, abból persze, hogy azt fogja mondani, hogy ez olcsó hely, hiszen nézd, tizenöt eurót se költöttem, és bőven jóllaktunk, meg be is vásárolok ugyanennyiből a hétre bőven, szóval megvolt a szociális életem, meg a heti bevásárlásom is 30 euró alatt, tök jó (persze, ez csak kitalált példa).

Azonban az itt élők többsége lírából él, lírában kapja a fizetését, lírában „befolyásolódik” attól, hogy néhány termék ára egyik napról a másikra a kétszeresére nő.

Lírában befolyásolja az életét az, hogy egy euró megint 7,5 líra, illetve egy dollár 6,8 líra környékére kúszott. Összehasonlításképp vizionáljunk Magyarországra mondjuk 800 forintos eurót, és akkor hamar könnyebben érthető lesz, miért is problémás a helyzet a valóságban – mert tudom, hogy ebbe sokan nem gondolnak bele, sajnos, csak kiszámolják, hogy „jaj, de jó itt feleannyiba kerül minden, milyen jó nektek” – igen, azért, mert az elmúlt pár évben nagyon rövid idő lefolyása alatt a líra még a forinthoz képest is elvesztette értékének a jórészét, és ez a hétköznapi életben nagyon is érzékelteti a hatását.

Szóval, lehet hogy vannak dolgok, amik olcsóbbnak tűnnek (illetve persze biztos van jó pár dolog, ami jobb árban van, bár a budapesti albérletáraknál nem nehéz kedvezőbbnek lenni...), de gondoljunk bele abba, hogy Németországból a Balaton is olcsó... (bár, az ottani árakat nézve lassan már ki tudja).

7. Törökország muszlim ország? Nem.

Ezt annyi helyen olvastam már, hallottam már, hogy gondoltam, ebbe a pontba beiktatom, mert lehet, hogy sokaknak ez egy meglepő tény lesz.

Törökország nem muszlim ország, hanem szekuláris, tehát államvallás nélküli nemzetállam zavartalanul működő keresztény templomokkal (ébredtünk már harangszóra egy kisebb, szír határhoz közeli városkában) például, és sokféle vallással egy helyen (szóval, nem, nem fognak üldözni azért, ha keresztény vagy – ilyet is hallottam már –, a kulturális minisztérium például sok helyen foglalkozik az országban egykori keresztény kegyhelyek, templomok helyreállításával, restaurálásával).

katolikus_templom_bebekli-kilise.jpgEgy ma is műkődő katolikus templom nálunk, Adanában, a „Bebekli Kilise”

8. Cipővel a házba? Megőrültél?

Törökországban szigorúan tilos belépni a lakásokba, házakba cipővel. Még az előszobába se. Még az előszoba első pár centijébe se.

Ez a szokás is valószínűleg az iszlám miatt alakult így (ez csak az én következtetésem, szimpla logika alapján), mivel az otthon az imádság helye, az imádság helyének pedig minden négyzetcentijének tisztának kell lennie. Egy utcai cipő bekerülése pedig azonnali hiba lenne ebben a rendszerben. Porszem, ha úgy tetszik.

Ezért általában a bejáratnál a legtöbb lakásban van kint valamiféle szekrény, beépített polc, rejtekhely, akármi a cipőknek, illetve mellé egy pad, szék, ülőalkalmatosság, ahol induláskor, érkezéskor el lehet intézni a cipő fel és levételét.

9. A kötelező házi papucs

Törökországban nincs beltéri létezés házi papucs nélkül. Ez alapvető szabály az élethez, vagy a túléléshez sokkal inkább némelyek szerint. Ezért, ha vendégségbe érkezel, akkor még mielőtt a kötelező ötven kör teát a kezedbe nyomna a házigazda, előbb rád tukmál egy papucsot. Illetve a lábadra.

Mert az muszáj, hiszen tudva levő, hogy a papucs nem viselése horrorisztikus egészségügyi következményekkel jár. Ilyen például, hogy eldeformálódik a lábfejed, talpad, mindened deréktól felfelé, lefelé, felfázol (plusz 44 fokban is a huszonkettediken, nincs apelláta, a halál nem válogat, pláne, ha meglát papucs nélkül...), és természetesen közvetetten hozzájárul az összes bénulásos betegség kialakulásához (értsd, egyszer volt azt hiszem egy énekes, aki elesett a zuhanyzóban, komoly sérüléseket szenvedett, majd a bulvár kiszivárogtatta, hogy nem volt rajta papucs a zuhanyzóban! Micsoda felelőtlenség! Micsoda dráma! Nem vett fel papucsot. Onnantól kezdve szerintem senki nem sajnálta.

Hiszen, tudjuk, hogy aki nem visel papucsot, az csak direkt a maga fejére hozza a bajt... A tűzzel játszik, na.). Illetve, ha épp nem a bulvár, akkor a második unokatestvér Zeynep teyze lányának a nagynénjével, is biztosan történt valami ésszel felfoghatatlan horror, amit nyilvánvalóan vissza lehetett vezetni arra, hogy papucs nélkül volt otthon.

10. Mindennek legalább két ára van

Magyarországon vásárolva ránézünk az adott termék címkéjére, és könnyedén megállapíthatjuk, hogy „igen, ez a dolog mondjuk 1999,- forint”, majd pedig továbbléphetünk.

Törökországban ez az azonban nem ennyire egyszerű, mert a legtöbb helyen minimum kettő, ha nem éppen három teljesen különböző ár van feltüntetve egy-egy terméken, és mindegyik érvényes (értelemszerűen most nem a bazársorról van szó).

A különbség a fizetésbeli mód. Általában egy címkére az azonnali teljes érték kifizetésekor fizetendő ár van rá írva vagy pedig az az ár, ami akkor lesz érvényes, ha részletekben akarunk fizetni (igen, itt akár kérhetsz részletre két pólót is a H and M-ből). Vagy pedig szokott lenni egy harmadik is, az a készpénzes fizetés ára.

Itt a részletben fizetés különösen népszerű (valahogy ez az egész hitelkártya biznisz itt sokkal népszerűbb, mint Magyarországon, és sok gyakran tényleg kedvezményes akció bíztat is a használatukra), különböző kártyákra különböző feltételek vannak, de legtöbb helyen árváltozás nélkül lehet kérni három havi részletet.”

Ha szívesen olvasnál még Törökországról, látogass el Mercedes blogjára!

Kövesd a Határátkelőt az Instagrammon is!

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

�� Etióp falu �� #etiópia #ethiopia #falu

Határátkelő (@hataratkelo) által megosztott bejegyzés,

A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével.

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: sorozat Törökország tíz dolog

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr3116039678

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Csodabogár 2020.07.21. 08:07:51

Nálunk, gyerekkoromban, nyaranta mindig fel lett szedve az összes szőnyeg. Ez olyan természetes volt, hogy meg se kérdeztem miért? Felszedés után az udvarra vitték a szönyegeket, ahol volt egy poroló állvány. Kiporolták alaposan (persze nekünk volt porszívónk is) és utána befújták valami molyírtó szerrel. Majd össze lett hajtogatva és az erre külön kialakított gardróbba el lett rakva az összes szönyeg. Most vissza gondolva, ez egyrészt az akkoriban igen meleg nyarak és a molyoktól való félelem miatt tették.

Nem szeretném lehúzni a cipőmet ha vendégségbe megyek, nálam kifejezetten tilos a vendégnek lehúzni a cipőjét, kivéve ha egy agyagos építkezésről jött. Jómagam itthon papucsban vagyok, de nem a zuhany alatt.!
A nagy lakások építése nekem nagyon szimpatikus. Én is szeretem ha van elég hely a lakásomban. Itthon sajnos elterjedt a nyulketrec jellegű lakások építése. Mikor olyat látok, hogy 100nm 4 szoba, már ráz a hideg. Hihetetlen drága luxus lakások épülnek így manapság nálunk.:-(

SzZoole 2020.07.21. 08:23:07

Tündérkert, hogy lehetne oda disszidálni? :-)

Din Serpahis 2020.07.21. 09:08:48

"A kulturális minisztérium például sok helyen foglalkozik az országban egykori keresztény kegyhelyek, templomok helyreállításával, restaurálásával"

Úgy úgy, a Haga Sofiát is milyen szépen felújították, fasza mecset lett belőle.

Hari Seldon 2 2020.07.21. 10:48:20

"Törökország nem muszlim ország, hanem szekuláris, tehát államvallás nélküli nemzetállam zavartalanul működő keresztény templomokkal (ébredtünk már harangszóra egy kisebb, szír határhoz közeli városkában) például, és sokféle vallással egy helyen (szóval, nem, nem fognak üldözni azért, ha keresztény vagy – ilyet is hallottam már –, a kulturális minisztérium például sok helyen foglalkozik az országban egykori keresztény kegyhelyek, templomok helyreállításával, restaurálásával)."

- Elvileg lehet, de most épp egy reakciós-muzulmány az elnök, aki épp kéjes ömlengései közepette alakítja át a Hagia Sophiát ecsetté...

Hari Seldon 2 2020.07.21. 10:52:06

@Csodabogár:
Pedig tök praktikus. A házunk 120 m2 és van a földszinten egy 50+ -os nappali konyha ilyesmi, fent az emeleten meg 5 kis szoba.
Minek kéne nagyobb? Többet kell takarítani. :-)
Plusz a fenti szobák alvásra vannak esetleg kis íróasztal, ha valamit írsz (mint most mondjuk én), amikor meg alszol úgysem méricskéled, hogy mekkora szobában alszol...

Csodabogár 2020.07.21. 11:18:46

Ki mit szokott meg. Nekem ahhoz volt szerencsém, hogy mindig nagy szobákkal rendelkező lakásokban laktunk a családommal és később én is. Igaz nem volt külön hálószoba soha. Volt az apám szobája, az anyám szobája, ebédlő és gyerekszoba. Mind elég nagy és jól bútorozható volt. Később aztán lett az én szobám és a férjem szobája, ebédlő, nappali, tv szoba. Szeretem ha van tér körülöttem.

Golf2 2020.07.21. 11:28:55

Nagy ívben elkerülni amíg ördögán a mindenhatójuk.

Vrancisco 2020.07.21. 11:35:50

Jesszusz... :D Repkednek itt a négyzetméterek... :D Mi jelenleg 74 nm-ben élünk menyasszonyommal (albérlet), és bőven elég kettőnknek, ill., ha vendégek is jönnek (család) látogatóba. Aztán arról csak álmodhatunk, mikor lesz pénzünk (hitelre), hogy vehessünk egy 100 nm körüli kis házat. Én leszek a legboldogabb ember... :D

Vrancisco 2020.07.21. 11:35:53

@Golf2: ...pedig legalább annyira szürreális gondolat a leváltása a közeljövőben, mint V. Iktor királyé... :D

nyuszigonosz 2020.07.21. 11:55:04

"Törökország nem muszlim ország, hanem szekuláris, tehát államvallás nélküli nemzetállam zavartalanul működő keresztény templomokkal (ébredtünk már harangszóra egy kisebb, szír határhoz közeli városkában) például, és sokféle vallással egy helyen (szóval, nem, nem fognak üldözni azért, ha keresztény vagy – ilyet is hallottam már –, a kulturális minisztérium például sok helyen foglalkozik az országban egykori keresztény kegyhelyek, templomok helyreállításával, restaurálásával)." - így a poszt.

- Nos ez már nem így van, ez Atatürk idejében volt így, mivel Atatürk egy haladó gondolkodású államférfi volt. És még egy darabig utána is, mivel nagyon tisztelték öt halála után is. Most Recep Tayyip Erdogan idejében ez óriásit változott.

Golf2 2020.07.21. 12:16:53

Ha már török: 1456. július 22-én a Nándorfehérvárt, a mai Belgrádot védő magyar seregek megsemmisítő vereséget mértek II. Mehmed török szultán hadaira. A győzelem 555. évfordulója!!!

Golf2 2020.07.21. 12:22:22

@Vrancisco: A törököknél elöbb lesz változás,mint itt,azok nem lacafacáznak.

élhetetlen 2020.07.21. 22:29:18

@Csodabogár: Csak a porszívó, porolás kérdéshez. Ha kiporszívózol egy szőnyeget, és utána kiporolod, majd nézd meg, mi jön ki még belőle. Az előző lakásom a harmadikon volt, a mostani a nyolcadikon. Tudod, ki viszi le porolni, vagy szállíttatja el tisztítani! Egyszerűen nem tartok szőnyeget. Bőrök, öt kecskegida, két dámszarvas, dekornak jók a parkettára, könnyűek, kiviszem a teraszra, meglengetem, lecsúszik róluk a por. És nem koszolódnak. Ha sáros lábbal lépsz rá, megszárad, lerázod. Jó van két nagyobb tehenem is, a fekete-fehéren van egy 80 kilós márvány asztal, a másik fel van fúrva a falra, ezeket porszívózzuk, de nem eszi bele úgy a por magát, mint egy szőnyegbe. „ nálam kifejezetten tilos a vendégnek lehúzni a cipőjét, kivéve ha egy agyagos építkezésről jött”. Én lazább vagyok,az agyag is belefér, nem kell levetni, de van két rendszeres vendégem, aki azt mondja, mezítláb jobban érzi magát. Hát érezze jól magát. És ez már csak vicc, egyszer voltam szigorú, a barátmőm kutyaszarba lépett, de mire ideért, már csak a talp bordái között volt. Akkor mondtam, hogy irány a wc, a wc kefével takaríts le, mielőtt elkezd száradni, és potyog szanaszét

élhetetlen 2020.07.21. 23:15:58

@SzZoole: Szerintem ne akarj most. Ez hosszú lesz, két részletben. Az egyik nagyon régi. A barátnőm férje nyitotta meg anno Isztambulban a Malév képviseletet. Természetesen Boszporuszra néző villa, amiben akár 70 fős fogadást is lehetett adni, és személyzet. A barátnőm kétszer hazajött szülni, de évekig ott nevelte a gyerekeket. Tisztaság. Mivel ritkán van tél, a nyílászárókkal nem igazán foglalkoznak, az ajtók alatt fél centis rés, a rovarok, csótányok jönnek, mennek. A gyerekágyak lábai alatt egy-egy lavór vizet tartott, hogy semmi ne tudjon felmászni, a lakás meg körbe piretrinezve. Lehet, hogy ez az új lakásoknál már változott.
Én 17 éve voltam ott utoljára, azóta nem igazán mozgok. Akkor még én is gondolkodtam, hogy, ha eladom a budai lakást, és a balatoni nyaralót, akár vehetnék egy pici tengerparti lakot. Élhető volt az ország, ráadásul Isztambul gyönyörű. Csak egy példa, a sarki kis kiadós bódéban is 1500 ft volt a skót whisky, (tudom, hülye példa, de turisták voltunk), most korlátozások tömkelege, ahogy olvasom. Most nem szívesen tagozódnék be egy vallásalapú társadalomba. (Tudom, itthon is nyomják a szöveget a kereszténységről, de még nem torolják meg, ha valaki nem áll be a sorba, és pofátlanul húst eszik pénteken). Egy kicsit kiirtották a tündérkert jó részét. Bocs, ha csak vicceltél, én meg hülye módon komolyan leírtam, hogy mit gondolok. Van ilyen is.

2020.07.22. 00:16:08

@élhetetlen: "Tudom, itthon is nyomják a szöveget a kereszténységről, de még nem torolják meg, ha valaki nem áll be a sorba, és pofátlanul húst eszik pénteken."

nekunk megis az lett a vege, hogy masik iskolaba kellett vinni a gyereket, amikor nem engedtuk templomba rancigalni (es ez meg 2013-ban volt). Legtobbeknek azert nem toroljak meg, mert nem hogy nem szolnak, ha nem tetszik valami, hanem inkabb pucsitanak hozza.

2020.07.22. 00:25:33

@Hari Seldon 2: ez szerintem izles meg megszokas kerdese. Nem tudom, hogy a 120 nm az egy szint, vagy a ket szint osszesen, de ha 60nm egy szint, akkor falakat/eloszobat figyelembe veve kb 10nm egy szoba, az az en izlesemnek mar picike - mondom ezt ugy, hogy mi is laktunk 70nm-en ket gyerekkel, es nem volt semmi bajunk a lakassal.

sörm 2020.07.22. 00:55:22

@Rayovac: Wtf? Remélem azért mert egyházi iskoláról volt szó? Ha igen akkor tök oké, a fenének küldi egyházi iskolába a gyereket aki nem akarja hogy templomba járjon a csemete. Én egyháziba jártam, hittanra járni mindenkinek kellett, mindenki a saját vallása szerint, zsidó ment zsidó hittanra, katolikus katolikusra, evangélikus lutheránusékhoz. Abszolút nem voltunk vallásosak, azért jártam oda mert a környék messze legerősebb iskolája volt fantasztikus tanári karral. Azt meg tudta az ember hogy ez az iskola ezzel jár. Mellesleg nem vált káromra, pláne hogy otthonról nulla ismeretet kaptam a vallásokról, az alapműveltséghez hozzátartozik h melyik világvallás és pláne a kereszténység miről szól. Ezt az én időmben még állami iskolában nem kaptad meg. Ha ma már állami iskolában is templomba kényszerítik a gyereket az gáz, de nem akarom elhinni. Igaz sok mindent nem akartam elhinni ami otthon történt mióta én elköltöztem, aztán mégis igaz volt...

élhetetlen 2020.07.22. 00:58:58

@Rayovac: Igazad van, de itt még van választási lehetőség, nem nagy a nyomás. És helyes volt, mikor a nagyon katolikus, misére járó barátnőm beijedt, mikor a kisebbik fia a piarista gimibe ment, mert azt nem akarta, hogy a fia esetleg pap legyen. Megúszta, a fia két gyermekes családapa, de nálunk még vallási alapon nem köpködik a szomszédokat. Van más probléma, az unokahúgom tavaly férjhez ment egy fekete fiúhoz. A 15 éve ismert családnak mutatom az eljegyzési képeket, és nem az jön, hogy gratulálunk, hanem, hogy mit szólt a család. Visszakérdeztem a feleségnél, hogy biztosan okosabb-e minden feketénél, csak azért, mert fehér a bőre? Azóta nem érintkeznek velem. Ez is durva.

2020.07.22. 01:15:05

@sörm: allami iskola volt - a konkret tortenet, hogy amikor eszrevettuk, hogy egy ez nem csak "latoter tagitasrol" szol (egyszer-egyszer nekunk is belefert, hogy menjenek, aztan gyanus lett, hogy Ferenc papa beiktatasanal is mentek), akkor mindig igazoltuk a gyerek tavolmaradasat, es igy o kesobb ment iskolaba, kikerulve a templomot - ez mukodott 2-3 evig, aztan lett egy uj osztalyfonok, aki a biztonsag kedveert megkerdezte az igazgatot, hogy ez rendben van-e, az igazgatonak meg elsult az agya.
Hazakuldott egy levelet, hogy kerjek idopontot hozza a titkarsagon, hogy ezt megmagyarazzam - ez meg az en agyamat sutotte el, hogy azert nem az az idoszak van mar, mint amikor a komcsi igazgatok csicskaztattak a szuloket. Felhivtam kozvetlenul telefonon - nem nagyon kozeledtek az allaspontjaink.
Ezutan olyanok tortentek, hogy a tanar az iskolabol, aki jart hozzank angolt tanitani a lanyomnak, tobbet nem vette fel a telefont, az osztalybol bizonyos szulok elkezdztek nem koszonni (ennyit a felebarati szeretetrol es a kereszteny kulturarol), aztan nem vartuk meg, hogy meddig mergesedik a helyzet, atvittuk a gyereket egy masik iskolaba.
Bosszubol az igazgato meg beirt igazoltatlan orat arra a hianyzasra - a felesegem meg felhivott valami hivatalt ez ugyben (oktatasi jogok?) ott mondtak, hogy ez igy nagyon nincs rendben, de aztan nem csinaltunk balhet belole - amit igy utolag nagyon-nagyon sajnalok.

sörm 2020.07.22. 01:19:56

@Rayovac: Ha állami iskola tanítási időn kívül / tanítási időben de NAT kereteibe be nem férő programért igazolatlant adott, az tényleg wtf kategória. Kár h nem vittétek tovább, de persze érthető, kinek van ideje meg ereje értelmetlen hadakozásokra.

2020.07.22. 01:24:32

@élhetetlen: nyilvan magyarorszag ebbol a szempontbol meg azert sokkal jobb, mint pl torokorszag, de a folyamatok akkor is visszafejlodest mutatnak. Pl azt hiszem magyarorszag volt az elso europaban, ahol adtak valami jogi keretet az azonos nemu paroknak, aztan 10 ev sem telt, amig beleirtak az alkotmanyba hogy mi is a hazassag (mert az tenyleg alkotmanyba valo)

Nzoltan 2020.07.22. 07:49:15

Az egérlyuk lakás nagyvárosi hóbort. Majd ott is az lesz, ha fogy a hely.

2020.07.22. 09:25:41

@Hari Seldon 2: Hát, fene tudja, inkább mecset legyen, mint múzeum a seggüket mutogató, szelfizgető túristákkal. A hajnali meg a déli ima között lesz elég idő meglátogatni, nem kell kerülgetni a sok túristát, és olyan jó mezítláb mászkálni a szőnyegen! Kiprób! Sokkal jobban átjön majd a hely szelleme. Ha már majd' 600 évig amúgy is mecset volt előtte is...

Emzé Periksz 2020.07.22. 10:35:31

Azt hittem tévhiteket oszlat majd el. Ehelyett írt valamit, ami vagy úgy van, vagy nem. A lakóparkok pl. töredéke a lakásépítésnek, a blokkházak a tipikusak.

Buncog 2020.07.22. 10:35:32

Marmarisban szívesen letelepednék.

blasiusii 2020.07.22. 10:35:32

@Kispangit: ezt most komolyan írtad, vagy valami szeren vagy??!

Épp, hogy az oszmánok takartak le korábban is egy világviszonylatban akkor páratlan, bizánci művészeti alkotást, aminek egy részét ugye, felfedték ~90 éve, most meg megint -legjobb esetben csak- elfüggönyözik a mozaikokat, festményeket. Agyrém, de a Zsebnapóleon persze, nagy keresztényként semmit nem szólalt meg az ügyben... gratulálok mindkettőtöknek a gyönyörű eszmefuttatásért.

élhetetlen 2020.07.22. 18:33:28

@Kispangit: Jól vagy? „inkább mecset legyen, mint múzeum a seggüket mutogató, szelfizgető túristákkal”. Mit értesz a seggüket mutogatók alatt? Hány múzeumban láttál ilyet? A fényképezés meg bármelyik múzeumban tiltható. Miről beszélsz? „A hajnali meg a déli ima között lesz elég idő meglátogatni, nem kell kerülgetni a sok túristát”. Tehát akkor bemehetnek a turisták, de nem kell kerülgetni őket, mert úgy lesznek ott, hogy nem lesznek ott? Egy kis logikát! „és olyan jó mezítláb mászkálni a szőnyegen! Kiprób!”. Mi van? Otthon nincs szőnyeged? És, ha a hely szelleme nem az ismereteken, és a látványon keresztül, hanem a talpadon keresztül jön át, hát… . „Ha már majd' 600 évig amúgy is mecset volt előtte is...”. Ja, hogy azelőtt ezer évig meg nem mecset volt? Szóval a hozzászólásod nem egészen bölcs, és megalapozott.

Emzé Periksz 2020.07.25. 20:50:40

@blasiusii: Azért elég patologikus eset vagy, hogy orbánfóbiádat még egy ilyen témába is beleszövöd.

apro_marosan_petergabor 2020.07.29. 16:24:29

Ügyesen kihagyták a hozzászólásomat...

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása