Ha az ember sokat utazik (miként azt lassan állandó szerzőnk, Steve teszi), akkor óhatatlanul sok pályaudvaron és repülőtéren megfordul. Ugyan hajlamosak lehetünk azt gondolni, hogy különösen az utóbbiak esetében egyik olyan, mint a másik, ez távolról sincs így, miként azt a mai poszt is bizonyítja.
New York Grand Central Station
„Ezt a posztot a koronavírus megjelenése előtt írtam. Régi szép idők. Remélem nem vesztek el és visszajönnek.
Nem tudom, hogy vagytok vele, de én nagyon élveztem az utazásokkal kapcsolatos atmoszférát. Főleg induláskor. Érkezéskor a legfontosabb dolgunk hogy a formaságokon, ha vannak, mielőbb átkerüljünk, és úti célunkhoz eljussunk.
Toronto Union Station
De induláskor ugye időt kell hagyni, a pontatlanság nagy kárral járhat. Ha lekésed vonatodat vagy a gépedet, pénzbe kerülhet.
Már apám is viccelt családjáról, akik kiskorában, a húszas években, állítólag a Pécsről Budapestre menő vonathoz, órákkal előbb mentek ki, mert édesanyja (nagymamám) félt, hogy lekésik a vonatot.
Amikor kisgyerek voltam és a Balatonra utaztunk, mi is jóval korábban ott voltunk. A Délinél elmaradhatatlan program volt a séta a mozdonyhoz, hogy megcsodálhassam. Ebben az időben mozdonyvezető szerettem volna lenni.
Drezda
Még mindig élvezem a nagy vasútállomásokat, noha itt, Észak-Amerikában a vasúton utazás nem olyan népszerű. De az állomásaik, főleg azok, amik a vasutak fénykorában (a 1900-as évek eleje) épültek, nagyon szépek.
Az észak-amerikai pályaudvarok mások, mint az európaiak. A vágányokhoz itt nem lehet lemenni, azok és a vonatok nem láthatók. Még jeggyel is csak az indulás előtt kb. 15 perccel engednek oda, amikor is a várakozókat fel- (vagy le-) terelik a megfelelő vágányhoz, a beszállásra.
De azok a nagy csarnokok, ahol a jegyvásárlás történik, jellemzően látványos, hatalmas, díszes termek.
A pályaudvarok közül sokat építészetileg gyönyörűen renoválták, gondolok most a Toronto Union Stationra, a New Yorki Grand Central Stationra és a Washingtonira, az utóbbinak szintén Union Station a neve.
Európai pályaudvarok
Európai utazásaim alatt sok más pályaudvaron jártam. Nekünk, magyaroknak minkét pesti pályaudvarunk nagyon szép. Talán a Nyugati kissé jobban tetszik, de a Keleti se kutya.
Sakkozók a Keleti pályaudvarnál
Itt és más európai pályaudvaron benne lehetsz, még ha nem is utazol, a sűrűjében. Vannak jó éttermek. Szeretem a Keleti bal oldalán levőt. A Nyugatié sajnálatosan, ha jól emlékszem egy McDonalds’-á vált jó ideje, oda én be nem teszem a lábamat, dacára hogy a terem nagyon szép.
Nyugati pályaudvar
Megemlítem itt Párizs pályaudvarait, és ha már előbb éttermeket említettem ajánlom, kukkants be a leghíresebbe, a fényűző Le Train Bleu étterembe, ami a Gare de Lyonhoz tartozik.
Le Train Bleu étterem
Milánó pályaudvara, a prágai, Drezdáé és Lipcséé (ha jól emlékszem) mind csodálatos alkotások. És ki ne hagyjuk a londoniakat, köztük a Waterloo Stationt, ahonnan manapság az Eurostar indul és Paddingtont, ahova a Heathrow Express (a gyors a reptérről) érkezik.
London, Waterloo Station
A repülőterek
Most kicsit röviden a repülőterekről. A legtöbb ország jó benyomást akar tenni az odaérkezőkre és ezért nem sajnálja a pénzt a repülőterekre. (Így Toronto sem…)
Persze a repülőterek értékelésénél nem feltétlenül az esztétika a legfontosabb kritérium, hanem az, hogy mennyire egyszerűen tudsz oda (vagy onnan) a városból/ba ki/bekerülni? Milyen hatékonyak az indulások pontosságában és más megfontolások (pl. sor a vámnál) szintén fontos tényezők.
Egy biztos, hogy induláskor (hacsak nem egy szoros csatlakozásról beszélünk), manapság van időd bőven, mert jóval előbb kell megjelenni a biztonsági hercehurcák miatt.
De ha mindezen túl vagy, általában bőven van időd a vámmentes boltok között barangolni, avagy egy bárszékre felülni és valamit rendelni. Vagy csupán az üvegablakon keresztül a világ távoli részeibe induló gépeket és azokra várakozó utasokat bámulni.
Néha látod a légijáratok személyzeteit libasorban jönni, a kapitány elől, a többiek mögöttük, mindenki egyenruhában. Találgathatod, honnan jöttek… Lassan elkezdődik a beszállás, először a gyerekesek, az idősek, a gyakori utazók, majd te, ülésszám szerint.
Megemlítek egypár repülőteret, amelyek jó benyomást keltettek bennem: Chicago O’Hare (rendkívül jól igazgatott és épített, direkt metró van a városba). Torontó, (új, de nincsen jó közlekedés a belvárosba).
Zürich, Frankfurt, München, Párizs de Gaulle és London Heathrow mind kedvenceim. A távol keleti repülőterek is említésre méltóak, Hongkongot és Bangkokot említeném elsősorban.
A hongkongi repülőtér
Befejezésül arról, hogy sokszor érzi az ember a kanadai útlevél előnyeit. Heathrow-nál érkezéskor, általában reggel, (észak-amerikai időszámítás szerint hajnal), hosszú folyosókon terelik a népet az útlevélvizsgálathoz és a vámhoz.
A nagy teremben tengernyi az érkező és talán van 30 útlevélkezelő. A frissen érkezők nem kis része egzotikus arab/afrikai/ázsiai országból származik. Ennek megfelelően gyakran furán vannak öltözve.
Sokuk nem beszél angolul. Nejeik gyakran burkában, arcukból semmi sem látható. Temérdek poggyásszal, ajándékkal, sok-gyerekestől. Látogatóba jönnek.
Neked is itt kell várni. Az ellenőrző pont közelében hallod a tisztviselők részletes kérdéseit. Miért jött? Kit látogat? Meddig marad? Hol a levél az illetőtől? Mi a cím? Mi a telefonszám? Mit hozott ajándékba? Mennyi pénze van? Egészségügyi kérdések… Csak sajnálni lehet őket a tortúra miatt.
A londoni Heathrow
És akkor odaérek én a kanadai útlevéllel. A világon mindenütt csak rád néznek. Esetleg egy-két kérdés. Egy pecsét. Legyintés... menjél. Megérkeztem.”
Kövesd a Határátkelőt az Instagrammon is!
A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével.
Utolsó kommentek