Mióta világ a világ, az éppen aktuálisan fiatal generáció alighanem mindig fejvakarásra késztette az idősebbeket. Nincs ez másként most sem, de milyenek az Y-generáció tagjai? Nos, könnyen szedik a sátorfájukat, amit persze lehet rugalmasságnak és hűtlenségnek is értékelni.
Az Y-generáció (melybe Elvira is tartozik) könnyen és szívesen mozdul, nem csinál nagy ügyet belőle. Éppen ezért népszerű körükben például a digitális nomádság is.
„Ha végigtekintek a generációmon, azt látom, hogy nem vagyunk az az évtizedekre letelepedős fajta. Tapasztalataim szerint az Y-generációban nem övezi túl nagy felhajtás a költözéseket – a legtöbbünk élete során többször váltott albérletet, rutinja van a ki- és bedobozolásban.
Ismerek embereket, akik életük során többször váltottak országot, mint ahányszor az ő szüleik költöztek életük során. Mi vagyunk az a nemzedék, amelyik könnyen szedi a sátorfáját. Hogy ez hűtlenség vagy rugalmasság, az lehet vita tárgya.
(Sőt, ha a nálam 5-10 évvel idősebbek életútját vizsgálom, azt látom, hogy akik közülük jelentős ideig külföldön éltek vagy élnek most is, azok is természetesnek veszik, hogy néha úgy hozza az élet, hogy új helyre kell költözni.)
A digitális nomádok és helyfüggetlen szakemberek egy szinttel megfejelik ezt a helyváltoztatásra irányuló nagyobb hajlandóságot.
Digitális nomádnak lenni annyit tesz, hogy egyszerre utazunk és távmunkában dolgozunk, ám a helyfüggetlenség számomra tágabb fogalom.
A helyfüggetlenség azt jelenti, hogy távmunkában dolgozunk, így a munkaadó cégtől vagy megbízótól földrajzilag távol is tartózkodhatunk anélkül, hogy ingáznunk kellene.
Én például helyfüggetlen szakembernek tartom magam akkor is, amikor éppen nem vagyok úton digitális nomádként. Nemrég írtam, hogy a digitális nomád életforma a 21. század csendes forradalma.
(Az alkalmazottból vállalkozóvá válás tematika mellett a „hogyan legyél digitális nomád” témájú programokkal lehet leginkább megigézni az Y- és Z-generáció tagjait.)
Jelen pillanatban nem látszik, hogy a koronavírus gátat szab-e ennek, egyvalami biztos: a helyfüggetlenség a 2010-es évek forradalma volt, és valószínűleg az, amit alapszinten ez jelent, vagyis hogy rugalmasabban megválaszthatjuk a tartózkodási helyünket, a továbbiakban is vágyott életforma lesz.
A helyfüggetlenség együtt járhat saját tulajdonú ingatlannal (például lehet valaki kétlaki két otthonnal, vagy az év egy részét a saját otthonában töltheti, másik részét attól távol utazgatással), de lehetővé teszi azt is, hogy az embernek ne származzon hátránya abból, ha nincs saját tulajdonú ingatlana (sőt…).
Aki helyfüggetlenül él, megoldhatja, hogy olyan országban tartózkodjon, ahol többet ér a keresete (nem rossz üzlet németországi megbízóknak dolgozni, és a megkeresett pénzből mondjuk az olcsó, mégis kellően fejlett Malajziában tartózkodni – Malajzia olcsóságának hátterét egyébként részletesen kiveséztem egy bejegyzésben).
S ugyanígy: aki helyfüggetlenül él, könnyebben költözhet, mondjuk egy szennyezett, szmogban fuldokló, zajtól őrületes nagyvárosból egy kedélyes vidéki településre – megtarthatja megbízóit a gazdasági központokban, ám nem kell mérlegelnie, hogy a vidékre költözés neki naponta hány óra ingázást jelent majd, a helyzet ugyanis az, hogy – semennyit!
Eddig a helyfüggetlenség jellemzően szabadúszóként, önfoglalkoztatóként, vállalkozóként volt megvalósítható, de a Covid–19-járvány hatására olyan cégek is elkezdték engedélyezni alkalmazottaiknak az otthoni munkavégzést, távmunkát, amelyek addig a legvaskalaposabbaknak bizonyultak.
Jelen pillanatban nem látni, hogy a home office lehetővé tétele a cégeknél mennyire lesz tartós, de én bízom benne, hogy a jövőben alkalmazottként is megtapasztalhatják az emberek a távmunkából fakadó helyfüggetlenséget (ha a cégek azt tapasztalják, hogy rengeteget spórolhatnak azzal, ha nem tartanak fenn nagy irodaházakat, akkor erre van esély).”
A teljes posztot itt találjátok, érdemes elolvasni!
Holland fiatalok a csirkegyárban
Hollandia sok egyéb mellett arról is nevezetes, hogy ott találták ki a valóságshowkat és a mai napig rengeteget forgatnak belőlük. Szeretni nem kell őket (én sem teszem), de ha valami érdekes, akkor arról érdemes megemlékezni, miként azt a Gefileerd (Kifilézett) esetében a Hollandokk tette.
„Az alapkoncepció igen egyszerű: végy 5, a világ szerencsésebb felén – ebben az esetben Hollandiában – született átlagos fiatalt, 3 lányt és 2 fiút. Van köztük proteinzabáló, gyorsétterem, hús és sushi rajongó, illetve vendéglátós család gyermeke is.
Nem különböznek igazából tőlünk semmiben sem: esznek-isznak, fogyasztanak, akkor és annyit, amennyi jól esik. És persze ha valami már nem jó, vagy nem kell, akkor ők is gond és lelkiismeret-furdalás nélkül dobják ki a kukába.
A műsor lényege lecsupaszítva annyi, hogy mi történik akkor, ha megmutatják ezeknek a srácoknak azt, hogy hol és milyen körülmények között készülnek az általuk imádott ételek.
A hol és hogyan ebben az esetben Thaiföldet jelenti, ahová a mini-sorozat készítői viszik az 5 résztvevőt, és ahol ők pár hétig úgy dolgoznak és laknak, ahogy az élelmiszeriparban dolgozó helyiek, ebbe beleértve a munkakörülményeiket, keresetüket és ezáltal az elkölthető pénzüket is.
Nyilván sejtjük, hogy ez az élettapasztalat egyikőjüknek sem kellemes. Azonban mégis más elképzelni, mint látni összeomlásaikat és sírógörcseiket a kegyetlen munka közben, megdöbbenésüket a munkakörülményeken, a kilátástalan sorsokon, vagy azon, hogy a helyiek egy nap keresnek annyit, amik ők otthon egy sörre adnak ki.
Leírva nem adható át, hogy élték meg azt, hogy amikor élő csirkék nyakát kellett átvágniuk a csirkegyárban az öklendeztető szagban, milyen volt garnélát gyűjteni a klóros vízben, milyen egy halászhajón kegyetlen körülmények között éhbérért dolgozni, vagy a rizsföldön rizst szedni még akkor is, ha nem bírják tovább.
Átélik azt, hogy munkaadójuk nem keres semmit aznap, mivel ők nem dolgoztak elég keményen, úgy, ahogy a helyiek teszik nap, mint nap.
Találkoznak prostituáltakkal, akiknek ez az egyetlen lehetősége, hogy segítsék családjukat, akik a rizsszedésből nem élnek meg és megismerkednek évekig halászhajón, rabszolgaként tartott emberek történeteivel is.
De hogy ne legyen ilyen komor és kilátástalan a hangulat, minden adásban megismertetik őket az adott iparág fenntartható változataival is. Az utolsó adásban pedig már Amszterdam egyik éttermében főznek sztárséfek segítségével a meghívottak részére több fogásos menüt helyi, vagy megbízható, garantáltan nem kizsákmányolásból származó forrásokból.”
A teljes poszt itt található.
A gyes első napja
Izgalmas heteket él Vera, aki Luxemburgban várja első gyermekének megszületését. A gyes első napjáról számolt be.
„A gyes (jó, nem az, de hívjuk annak az egyértelműség érdekében) első napja teljesen a nyári szünet szellemében telt, ennél jobb hasonlatot nem tudok: felébredtem „rendes” időben, de még boldogan tovább fetrengtem abban a tudatban, hogy akkor kelek föl, amikor már muszáj pisilnem akarok, és közben szövögettem a kis terveimet a napra vonatkozóan.
Késői reggeli után nekiálltam a leendő gyerekszobát elfogadható állapotba hozni, mert tele van olyan cuccokkal, amiknek egy másik helyiségben lenne a helye, vagy ott, de a szekrény egy másik részében, mindegy, ezek a részletek senkit nem érdekelnek, majd mutatok before-after képet, és akkor értelmet nyer, csak még mindig nincs babaágy, és az nagyon hiányzik a végleges berendezéshez.
De amink már megvan, azt szétraktam polcokra (azokat a kis mini babaruhákat! olyan cukik, remélem, nem növi ki őket Bogyóka anélkül, hogy egyszer is hordaná...), aztán körbeküldtük a robotporszívót kétszer is, úgyhogy most egész civilizáltak a körülmények.
Ezután tovább fényeztem a princípiumomat és megfőztem ezt a receptet, mert mindenképp el kellett használni a maradék csirkemellet. Nem 35 perc volt, inkább 70, de nem baj, mert ráértünk szerencsére, és nagyon-nagyon finom lett.
Aztán napsütésben mosogattam, imádom ezt a konyhát, hogy lehet kibámulni a teraszra főzés meg mosogatás közben, és késő délelőttől kora délutánig besüt a nap meg egész nap jön be a friss levegő és a madárcsicsergés. (...)
Délután kicsit ledőltem mindezt a nagy nőiség-megélést kipihenni, aztán bementünk a városba sétálni a már gyülekező felhők alatt (ahhh).”
A teljes posztot itt találjátok.
Kövesd a Határátkelőt az Instagrammon is!
A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével.
Utolsó kommentek