Zajos, iszákos, az utcán magukon könnyítő, tömegszálláson nyomorgó emberek vagy nélkülözhetetlen munkaerők a határátkelők? Esetleg mindkettők, hiszen ebben az esetben sem lehet általánosítani? Ezeket a kérdéseket állítja szembe Vera írása.
A különböző netes csoportokban már rengeteget olvastam azokról, akik a munkaközvetítős lakhatási körülményeket ecsetelték.
Persze most nem a normálisról lesz szó, hanem arról, amikor kijön a munkavállaló és berakják egy házba harmincnyolcadiknak (ez most túlzás volt). Esetleg kap egy matracot, ami néha már csak a konyhában kerül elhelyezésre, mert ott van talpalatnyi szabad hely (ilyet viszont a saját fülemmel hallottam).
Aki szerencsés és igénye is van a jobbra, az lehetőség szerint hamar megy máshova, de - lehet megkövezni - van, akinek ez tökéletesen megfelel. Na, ők azok, akik a környezetükben élő hollandoknak jelentenek púpot a nyakukon.
Konkrét eset most Arnhemből van. Ott már akkora a gond, hogy cikk is lett belőle, szerencsére nem magyarokat neveznek meg benne. Azért vigyázat: rendszeresen jelentenek olyan magyar munkaközvetítő cégeket is, ahol hasonlóak a körülmények.
Arnhemben a Bladelstraaton már többször jelentették a hatóságoknak a helybeliek, hogy gond van. Elmondásuk szerint az első házat egy éve adták el egy „háziúrnak” - más fordításban gettótulajdonosnak.
A másodikat néhány hónappal később és mostanában a harmadikat is ugyanaz az ember vette meg. Ő pedig külföldről érkező munkásoknak adja ki, nyolc vagy kilenc fő lakhat nagyjából egy házban, hétvégén meg még többen összegyűlnek, mert buliznak.
De ezek a számok sem biztosak, mert időről-időre új embereket látnak az utcákon táskákkal-bőröndökkel és nem tudni ki is él itt. Ha nincs kulcsuk, átugranak a kerítésen vagy kitörik az ablakot.
Rendszeres, hogy ha rájuk jön, akkor az utcán vizelnek és zaklatják/ lesik a nőket a környéken. A tárolóban is lett egy ágy elhelyezve, azt is hálóhelyként használja valaki.
Az önkormányzat ugyan kéri a lakosokat, hogy minden panasszal forduljanak hozzájuk, de ők egyelőre nem érzik úgy, hogy segítséget is kapnának. Közlésük szerint egyelőre az elméleti kidolgozása folyik azoknak a terveknek, amik megakadályozzák az ilyen nyomornegyedek kialakulását a közeljövőben.
Korábban már egy másik önkormányzat a szintén (többek közt) külföldről érkező hajléktalanjaira panaszkodott.
Nijmegen polgármestere még februárban mondta azt, hogy egyre nagyobb számban érkeznek a koldusok hozzájuk, akik aztán a kertekben alszanak és mindenhol pénzért könyörögnek.
Szerinte nem az a cél, hogy normális életkörülményeket teremtsenek maguknak, hanem a pénzt drogokra költik. A bevételük pedig magasabb, mint amit ő, vagy a legjobban fizetett tisztviselője keres.
Azt is mondta: már sokszor hallotta, hogy ezeket a koldus-csoportokat szervezetten szállítják Kelet-Európából de bizonyíték nincs rá.
Ezeket a nijmegeni embereket nem ismerem. Az viszont igaz, hogy a környékünkön eddig még valóban csak külföldieket - köztük kelet-európaiakat - láttam koldulni. Igen, tudom a pontos nemzetiségüket. Nem magyarok. Itt nem.
Ideje a migráns munkavállalókat megbecsülni
Ha viszont „csak” a munkavégzést nézzük, akkor a határátkelő munkások a holland mezőgazdaságban fontos szerepet töltenek be. Erről írt Leo Lucassen, a munkaügyi és migrációs történelem professzora, valamint a Nemzetközi Társadalomtörténeti Intézet igazgatója, akinek véleményét nem szó szerinti fordításban adnám közre.
’Március végén az NOS feltette a kérdést: most, hogy a korona-intézkedések miatt nem jönnek a (lengyel) munkavállalók, ki fogja leszedni a spárgát?
A korona miatti biztonsági intézkedésekkel az utazás sokkal nehezebbé vált, emellett a lengyel és más kelet-európai munkavállalók azon aggódnak, hogy Hollandiába érkezve megfertőződhetnek.
Akik pedig már itt vannak, attól félnek, hogy elveszítik a munkájukat és lakhatásukat, így akkor is munkába állnak, ha betegnek érzik magukat - mintha a RIVM rendelkezései rájuk nem vonatkoznának.
A gazdálkodók érdekvédelmi szövetségét, az LTO-t különösen aggasztja, hogy az évente szükséges 170.000 külföldi munkavállaló száma ennyire gyorsan csökken.
A koronakrízis csomó olyan kérdést vet fel, ami már évek óta fennáll, de most válik akuttá. Először is: a mezőgazdaságban, kertészetben, logisztikában és építőiparban számos ágazat nagymértékben függ azoktól az alkalmazottaktól, akik hajlandóak alacsony bérekkel beérni, emellett viszonylag drága lakásokban lakni - amire kevés holland vállalkozik.
Ugyan most azzal, hogy egy csomó munkahely megszűnt (pl. a vendéglátóiparban), a hollandok ezrei kínálkoznak fel, mint munkaerő. A felkínálkozó munkaerőnek pedig a spárgatermesztők örülnek. De tudják azt is, hogy ezek az emberek nem ismerik ezt a szezonális munkát és kétséges, hogy képesek- e nyolc órán keresztül folytatni.
Az, hogy ez egy képzetlen munka, csalóka. Azok a lengyelek, románok és egyéb külföldiek, akik ezt elvégzik, már gyakran évek óta ezt csinálják és kevés új képes megfelelni a magas követelményeknek.
A termést rövid időn belül a földekről fel kell szedni. Ezért is illúzió az, hogy bárki, aki motivált, egyszerűen át tudja venni ezt a munkát. Arról nem is beszélve, hogy az alkalmazottaknak a közelben kell lakniuk, hogy időben el tudjanak indulni.
Egyébként ez nem új keletű. Már 1600 és 1850 közt a part menti régiók holland gazdái németországi fűnyíró és árokásó munkások tízezreit alkalmazták, a városaik munkanélkülisége ellenére. A hosszú, kemény munkanaphoz szokott német munkavállalókat a tapasztalatlan holland városlakókkal nem lehetett helyettesíteni.
De most ha a gazdák fel tudnák venni a jelenleg felszabadult hollandokat, ez még mindig csak átmeneti megoldás lehetne. Ahogy a spárgatermelő mondja: „A spárgával való munka nem mindenkinek való. És mi történik, ha a koronavírus miatti biztonsági intézkedések enyhülnek és a vendéglátóhelyek ismét kinyitnak? Akkor mi elveszítjük a mostani munkásainkat.”
De nem csak az idénymunkások nélkülözhetetlensége került most felszínre. Kiviláglott például a bizonytalan helyzetük/ függésük a nagy ügynökségektől, amelyek kapcsolatot teremtenek a vállalkozók és a több tízezer Kelet- Európából érkező lengyel, román, moldovai és bolgár, stb. közt.
Az FNV (szakszervezet) évek óta aggódik a gyakran irreálisan magas bérleti díjak, alulfizetettség és a közvetítőktől való nagy függőség miatt, ami azt okozza, hogy sokan nem mernek tiltakozni a visszaélések ellen.
Ha az élet normalizálódik, akkor jó lenne, ha nagyobb figyelmet szentelnénk azoknak a körülményeknek amelyekkel ezen munkavállalók kell, hogy szembenézzenek és emellett jobban megbecsülnék őket mert nélkülözhetetlenek a holland mezőgazdaságban.”
Ha szívesen olvasnátok még Verától, látogassatok el a blogjára!
Kövesd a Határátkelőt az Instagrammon is!
A bejegyzés megtekintése az Instagramon#Ablakomból �� Ankara �: Fruzsina #ankara #törökország #turkey
A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével.
Utolsó kommentek