Kifordult magából az eddig megszokott életünk, aminek része az oktatás is. Az iskola helyett most digitális távoktatás van, ami rengeteg kihívással, előnnyel és hátránnyal jár. Nem csak Magyarországon, hanem Svédországban is, pedig ott azért más alapról indulnak ezen a téren. Sörm írta meg onnan az első hét tapasztalatait.
„Mi is átálltunk, az iskolák zárva, diákok, tanárok otthon. Jelentem a munkám végre tökéletes: pizsamanadrágban, vagy akár anélkül tanítok. Oké, felülre persze felveszek egy jobb inget. Az első hét tapasztalatai.
Innen indultunk
Először is egy Stockholm belvárosi nagyon erős gimnáziumban tanítok és csak végzősöket, ami Svédországban 19-20 éveseket jelent. Ez azt jelenti, hogy privilégizált helyzetben vagyok, a diákjaim motiváltak, fegyelmezettek és felnőttek, tudják kezelni a sokkal nagyobb egyéni felelősséget.
Technikai feltételek
Itt is jól állunk, minden diák kap laptopot az iskolától, amelyre telepítve van az összes program, amit használunk.
A hiányzó és a sajátos nevelési igényű diákok miatt eddig is elvárás volt, hogy a tanóra akár utólag is rekonstruálható legyen, minden anyag egyértelmű instrukciókkal fenn kell, hogy legyen az iskola platformján.
Ez az egyik oka annak, hogy általában elég kemény a munkatempó. Másképpen és más instrukciókat teszel fel a diszlexiás, mint az aspergeres, ADHD-s diáknak, van akinek angolra kell lefordítani, mert svédül nem tud stb.
Így gyakorlatban ugyanarra az egyetlen órára nem ritkán 3-4 különféle verziót is készítesz és töltesz fel. Ha ezt megszorzod azzal, hogy hány tanóra van a héten, ez bizony nem kevés munka.
Most fantasztikus, hogy ez eddig is elvárás volt, mert szokva vagyunk ahhoz, hogy hogyan kell mindezt gyorsan és effektíven csinálni.
Hogy ment az első hét?
Szuperül. A technika néha lefagyott, a diákoknak nem mindig működött a link, amivel a jelenlétet igazolták, húztuk a strigulákat a kollégákkal, átlag 6-8 órát töltöttünk a héten többet adminisztrációval, mint egyébként. Ennek nagy része a jelenléti ívvel telt.
De mindent összevetve a dolog szuperül működött, amit csináltunk az online osztályteremben annak minden lépéséhez kaptak egyértelmű írott utasításokat – a kettő együtt így gond nélkül működött.
Mi nem működött? Milyen következményektől félek?
A diákok nem kérdezhetnek annyit, mint általában
Ahhoz, hogy működjön egy digitális osztályterem, mindenki mikrofonját le kell némítani. Csak az enyém van bekapcsolva. A chat funkcióban jelzik, amikor kérdezni akarnak, ilyenkor bekapcsolom a kérdező diákét is.
Szóval a lehetőség elvileg megvan, de annyira macerás, hogy vagy nem kérdeznek, vagy később emilben küldik el őket. Ezen a héten a napi átlag mail 80 körül volt, ezek döntő többsége kérdés, amire idő válaszolni.
Eddig mindenkinek válaszoltam, de napi 14-16 órát ültem a gép előtt, ez hosszabb távon nem fenntartható.
Ez azért probléma, mert ha nem látom, hogy mi érdekli őket, miről kérdeznek, akkor nem tudom az osztály érdeklődésére szabni a tananyagot. Ilyenkor a motiváció rohamosan csökken akár 1-2 hét alatt.
És nem tudom a tananyagot ahhoz kötni, amivel épp foglalkoznak más órákon, pedig nagyon hiszek egy holisztikus szemléletben, ahol a tantárgyak kiegészítik egymást.
A sajátos nevelési igényű diákoknak sokkal kevésbé tudunk segíteni
Ezt talán nem kell tovább részletezni. Vannak diákok, akik hetente jönnek a fogadó órámra és ott át tudok menni az anyagon kettesben csak velük. Ez most nincs, persze a lehetőség online konzultációra megvan, de a héten senki sem jött, se hozzám, se a kollégákhoz.
Az iskola már csupán oktat, nem működik szociális védőhálóként
Ez még gimnazistáknál is érzékeny pont, de általános iskolában sokkal húsba vágóbb. Ijesztő, hogy otthon ül egyedül az a diákom, aki három hete veszítette el az édesapját, akinél lakott, az anyjával nagyon rossz a kapcsolata, testvér nincs.
19 éves egyedül a világban, 2 hónap múlva vége a gimnáziumnak, dolgozza fel egyedül, támogató felnőttek nélkül az apja halálát. Még azzal is az osztályfőnöke segítette, hogy lejelentse a banknak, miért nem megy a törlesztőrészlet, segített haladékot kérni, nehogy eladják a feje felől a lakást.
Az anorexiás diákot sem tudjuk követni többé – ha tudott valamennyire koncentrálni, órán üzentük a nővérnek és egymásnak, hogy ma valószínűleg reggelizett, máskor egyértelmű volt, hogy épphogy el nem ájult. Mindig valaki a tanári karból vele ebédelt, hogy tudjuk, legalább napi egyszer valamit eszik.
A drogproblémákkal küzdő diák ugyanez a kategória, de ott még azt is tudjuk, hogy a szülőkre nem lehet számítani, a mi kontrollunk meg teljesen megszűnt.
Folytassam még? Minden osztályban van néhány ilyen eset. Mi lesz azokkal a diákokkal, ahol otthon amúgy is non-stop háború van, erre most az egész család több hétre össze van zárva?
Ahol a szülők az ételről sem gondoskodnak, nemhogy arról, hogy a gyerek leüljön megcsinálni a feladatát? Ez elsősorban fiatalabbak között probléma, de a leszakadók leszakadása minden életkorban felgyorsul. Ha két hét marad ki, túléljük. Két hónap már túl sok.
Nem tudom garantálni, hogy igazságosak a jegyek
Jövő héten lesz az első online témazáró dolgozat. Abban a programban írják, amit eddig is használtak, ez automatikusan lezár minden mást a számítógépen, annak a segítségével nem lehet csalni.
Emellett a telefonjukat beállítják úgy, hogy lássam őket (tehát tudom, hogy nem anyu írja helyettük otthonról) és a környezetüket (nincs előttük kinyomtatott anyag, tankönyv, puska). Na, ez utóbbi elég nehéz lesz.
Aki csalni akar, az olyan szögben állítja be a kamerát, hogy esélyem se legyen látni, mi van a kávésbögre túloldalára ragasztva. Ez a legtöbb, amit tehetünk, de ebben a rendszerben a becsületesek szívnak, a leleményes csalók meg boldogok.
Ez végzősöknél, akik a jegyek alapján kerülnek be egyetemre, túlságosan bizonytalan módszer. Egyelőre nincs jobb.
Elúszott az egyetem – motiválatlan, dühös végzősök
Itt kétféleképpen lehet bekerülni egyetemre: vagy a gimnáziumi jegyek alapján (érettségi nincs, hanem bizonyos tantárgyak jegyei fontosak), vagy egy központi felvételi alapján (högskoleprovet).
Vannak diákok, gyakran az intelligens, ügyesen taktikázók, akik nem hajtanak jó jegyre, mert akkor majdnem minden tantárgyból jól kellene szerepelni. Hanem arra gyúrnak, hogy a högskoleprovetet megírják nagyon jól.
Ebben a szituációban elég kellemetlen, ha eltörlik a tavaszi vizsgát, amit ugye most megtettek. Soha ilyen még nem volt. Ezzel a taktikázó diákok legalább fél, de az óhajtott képzéstől függően akár egy évet is veszítettek.
Online nagyon nehéz buzdítani őket, pláne hogy nem tudjuk, ki járt így – nyilván nem siettek elmondani a tanáraiknak, hogy én tulajdonképpen letojom az óráidat, a högskoleprovetre gyúrok.
Depis, szomorú végzősök...
...akikbe nemigen tudunk lelket önteni távolról. Képzelhetitek milyen érzés: nincs szalagavató, nincs ballagás, nincs bál, szerenád, utolsó osztálykirándulás, végtelen bulik (más hagyományok vannak itt, mint otthon, de hasonló kaliberűek, az érthetőség kedvéért hozom a magyar tradíciókat példának).
Ami talán még rosszabb: az utolsó hetekben-hónapokban nem is találkozhatsz a barátaiddal, osztálytársaiddal, akik a tágabb családod voltak egész gimnázium alatt. Gondolhatjátok, milyen nehéz felvidítani őket, bár lehet, hogy a munkamorálnak nem tesz rosszat.
Tanárok munkaterhelése hosszabb távon csak a színvonal csökkentésével fenntartható
Ezt sem nehéz belátni. Először több órát töltök azzal, hogy felveszem azt, amit frontálisan tanítottam volna le (előadást). A csoportmunkák és egyebek előkészítése is jóval több idő, már nem bízhatok abban, hogy helyben mindent elmagyarázok, hanem mindent részletesen, aprólékosan elő kell készíteni, leírni.
Az órára való felkészülési idő nagyjából megháromszorozódott. Én még jobban jártam, mert ebben a félévben csak két tantárgyam van ugyanazon az évfolyamon, és ugyanazt a netre feltöltött előadást el tudom sütni több osztályban is.
Aki viszont több évfolyamon több osztályt tanít, azzal könnyen előfordulhat, hogy végig kell csinálja ezt külön minden egyes órára. Ehhez jön még hozzá az extra adminisztráció, és a technikai problémák elhárítása.
Egyelőre nem látom, hogyan fogok a következő hetekben nekilátni a dolgozathegyek javításának, de meglátjuk, mennyivel lesz könnyebb a második, negyedik hét.
Napi kb. 14 óra munka pár hétig bírható nekem, akinek nincs itthon gyerek, hosszabb távon nem. A családosoknak nyilván esélyük sincs, többségük előadás helyett azt mondja, hogy akkor most olvassátok el a könyvből ezt és ezt. Teljesen érthető, az oktatás színvonalának viszont nem tesz jót.
Hosszabb távon a diákok motivációja sem fenntartható
Az első héten persze, hogy lelkesek és kíváncsiak, mindent csinálnak. De mi lesz öt hét múlva?
Ezt a listát persze lehetne folytatni, és ezek dilemmák, amik egy olyan iskolában merülnek fel, ahol valójában semmiféle technikai akadálya nincs a távoktatásnak.
Nincs végszó, gyűjtjük a tapasztalatot, próbáljuk segíteni egymást, folyton fejlődni. Meglátjuk, idén visszatérünk-e az iskolákba vagy csak a következő tanévre.
Rövid távon a távoktatás a lehető legjobb megoldás, sokkal jobb, mint az iskolák teljes bezárása. Ha hosszú távon rákényszerülünk erre, akkor kemény kihívások állnak az egész iskolarendszer előtt. Reméljük, erre nem kerül sor.
Szülők, tanárkollégák meséljetek! Nálatok hogy telt az első hét?”
Kövesd a Határátkelőt az Instagrammon is!
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével.
Utolsó kommentek