oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Gazdagisztán

2020. február 15. 06:30,  A legélhetőbb holland városok 15 komment

2020. február 15. 06:30 Határátkelő

A legélhetőbb holland városok

Érdekes felmérést készített az egyik legnagyobb holland ingatlanos cég, amely azt próbálta megmutatni, az ország legalább 50 ezer lakossal bíró városai közül melyikben élnek a legszívesebben az emberek.

amszterdam_foto_pexels_com_caylee_dg.jpg

A cég a 355 hollandi önkormányzat közül 84 olyat választott ki, ahol legalább félszázezer ember él, a felmérésben egyebek mellett a foglalkoztatást, gazdasági növekedést és ellátottságot vizsgálva a Frízföld összefoglalója szerint.

„Megnézték még a lakhatást, a helyi lakáspolitikát és az új lakások/ egyebek építésének lehetőségét. Összesen 32 szempontot vettek figyelembe. A statisztika meglepetésekkel szolgál tekintve, hogy több kisebb település is áll rajta.

Természetesen (?) az első hely Amszterdamé 81 százalékkal. Persze, ott kiemelkedően sok az ipari- egyéb létesítmény, ezáltal is rengeteg munkalehetőség van, ami hozza-húzza magával a többi mutatót.

Ahol munka van, oda özönlenek az emberek, ahol munka van, ott van kereset, pénz, amit persze el is akarnak költeni: van vásárlóerő, ami jó a piacnak. És így tovább, körbe-körbe.

Második Utrecht, hasonló okokból, na meg jó fekvése és magasan képzett lakossága van (a statisztika szerint), 78 százalékkal áll holtversenyben Delft-tel.

Ezután a sorrend így folytatódik:
– Amersfoort, 75%
– Zwolle, 72%
– Almere, 70%
– Haarlemmermeer, 69%
– Arnhem, 69%
– Groningen, 69%
– Hága, 69%”

Ha érdekel a lista vége is, akkor kattints a Frízföld blogra!

Az élet kölcsönzött munkaerőként

Magyarként Hollandiába kiköltözve a legtöbben gyakorlatilag rögtön szembesülnek a magyarországitól gyökeresen eltérő helyi foglalkoztatási rendszerrel. Munka ugyan van, biztos munkahely (pár hiányszakmától eltekintve) nem nagyon. Marad a barátkozás a gondolattal, hogy kölcsönzött munkaerőként (temp, flex..) egy munkaerő közvetítő cégen keresztül indítjuk el holland karrierünket – írta a Hollandokk.

flexit.jpg

„A Hollandiában dolgozók 30 százaléka dolgozik ideiglenes szerződéssel, kölcsönözöttként vagy zzp-erként, azaz egyéni vállalkozóként. Ez a 30 százalék nagyjából 2 millió embert jelent, szemben a körülbelül 5,5 millió szerződéssel rendelkezővel.

De hogy jutott el ide a holland gazdaság? A kiinduló pontot valahol az 1990-es végén találjuk, ekkor erősödött fel a vita azzal kapcsolatban, hogy versenyképesebb és rugalmasabb legyen a holland foglalkoztatás.

A híres polder-modellt alapul véve megegyeztek a kormány, szakszervezetek és munkaadók képviselői abban, hogy rugalmasabbá teszik a munkaerőpiacot és többek között egyszerűsítik a kölcsönzéses foglalkoztatást.

Ebből született meg az 1998-ban elfogadott „Flexwet”, lánykori nevén a de Wet flexibiliteit en zekerheid. Ha csak a foglalkoztatás rugalmasságát nézzük, akkor a célt sikerült elérni, hiszen Hollandia Európában is dobogós ebben a tekintetben.

Bár a munkaerőpiac valóban rugalmassá vált, ezt leszámítva azonban mára már érzékelhető, hogy valami nem igazán működik.

Látszik, hogy ez a szisztéma igazából sem a cégeknek, sem a munkavállalóknak nem az igazi. Az egyre szaporodó negatívumok listájáról csak pár tétel:

- a kölcsönzött kollégák nem válnak a csapatok teljes jogú tagjaivá

- fix szerződés nélkül nehezebb, vagy nem is lehet hitelt szerezni, ezáltal lakáshoz, házhoz jutni

- a várható nyugdíj is kevesebb lesz, ha hosszabb távon ideiglenes szerződéssel, kevés órában foglalkoztatnak

- a „flexkrachtok” gyakrabban kapnak nehezebb, illetve veszélyesebb munkákat, ebből kifolyólag gyakoribbak a balesetek is körükben

- gyakrabban jelentenek beteget a kölcsönzött kollégák, mint szerződéssel dolgozó munkatársaik

- kölcsönzött dolgozóként kevesebbet is keresnek

- az anyagi bizonytalanságok a családalapításra, gyermekvállalásra is negatívan hatnak (...)

A fentiekhez még egy adalék: a holland munkaerőpiacot 2007 májusában nyitották meg az Európai Unióba 2004-ben belépő tagállamokból – köztük Magyarországról – érkezők számára.

Az új és régi tagállamokból érkezők körülbelül a felét töltik be a külföldről érkezők által elfoglalt, összesen 838 000 állás közül Hollandiában.”

A teljes cikket itt olvashatjátok el.

A szem elvesztett frissessége

Ismét előállt az előző év tíz legjobb fotójával a Tokyo Reloaded, így aztán a hagyományt követve én is megmutatok párat a képek közül, természetesen azért, hogy kedvet csináljak a többi megtekintéséhez is.

„Az idei felhozatal jellegzetessége, hogy szinte mindegyik vidéken, utazás alkalmával készült. Úgy tűnik, Tokióban már nehezebben vesszük észre az érdekességeket, ezzel is alátámasztva annak idején tett elméletem helyességét: a szem frissessége sajnos elmúlik idővel. Régóta vagyunk itt, hiába...

Buddhista ceremónia

japan_buddhista.jpg

Februárban munka miatt Osakában jártam, utána a hétvégre kivettünk egy autót és mozogtunk egy keveset a környéken. A Daigoji-ban, ez egy jelentősebb templom Kyoto egyik külvárosában, éppen fesztivál volt, ott volt a helyünk. (...)

Kanda Myójin matsuri

kanda.jpg

Kétévente, májusban megbolydul Kanda városrész Tokyóban és hatalmas a buli. Itt a mikoshi, (hordozható szentély) látható, és persze az azt cipelő helyiek.

Régi Japán

regi_japan.jpg

Novemberben pár napig Shikoku szigetén utazgattunk, ezt a képet Takamatsu városban levő skanzenben készítettem, egy régi parasztház nyitott verandáján keresztül az iroriról (nyitott tűzhely) Kiszűrtem a színeket (a zöld kivételével) innen az időutazós hatás.”

Ha a többi fotó is érdekel, irány a Tokyo Reloaded blog!

Kövesd a Határátkelőt az Instagrammon is! 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

� �:@esztertauker #harz #germany #németország #nationalpark

Határátkelő (@hataratkelo) által megosztott bejegyzés,

(Nyitókép: pexels.com/Caylee Dg) 

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: blogajánló Japán Hollandia

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr3115475264

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Bredpitt Monika 2020.02.15. 09:03:12

Ha mar Japan. ..

Lattam egy filmet par hete, Hacsi, a leghusegesebb barat cimmel.

Nem ismertem a valos sztorit, megzavart Richard Gere es az amerikai helyszin.

Igaz tortenet, a kutya szobra Tokioban van, az eredeti tortenet Japanhoz kotheto.

Aki megnezi az keszitsen zsebkendot.

Bredpitt Monika 2020.02.15. 09:08:27

Gyakrabban jelentenek beteget a kolcsonzott kollegak.....

Kivancsi lennek arra, hogy ez azert is van esetleg, mert a kolcsonzott kollegak mas orszagbol jottek, ahol mas a munkahoz valo hozzaallas, vagy esetleg komolyabban veszik azt, hogy ha taknya nyala egybe folyik, nem megy be megfertozni a tobbieket...

Bredpitt Monika 2020.02.15. 09:12:37

Folytatva az elozo gondolatsort..
a suliban, ahol dolgozom mar neha azert kell szolni, hogy ne gyere mar be, mert csak betegebb lesz mindenki, neha annyira keves ember dolgozik, hogy nem akarunk kiszurni azokkal, akik meg talpon vannak, kerdes, hogy melyik a jobb megoldas...

Csodabogár 2020.02.15. 12:47:49

@Bredpitt Monika: Szerintem aki taknyos, köhög, stb. jobb ha néhány napra otthon marad és nem fertőz tovább. Sajnos ezt a svájciak általában nem így képzelték.:-(

Bredpitt Monika 2020.02.15. 13:00:40

@Csodabogár: neha nehez betartani, ezert is idealis pl az otthonrol dolgozas, de hat ugye ha itthonrol dolgozom, ki lesz a gyerekekkel, haha

Most lattam kiirta a kozos kepviselo, hogy influenza jarvany miatt csak telefonon lehet vele beszelni, majdnem kiirtam neki, hogy holnaptol bezarnak az elelmiszerboltok a jarvany miatt. ..

Neki amugy is budos a munka, jarvany ide vagy oda.....jo kifogas az influenza, de hat a koronavirusra hivatkozva, van aki suliba sem jar, gumikesztyuben es maszkban jarnak vasarolni is.....

nyuszigonosz 2020.02.15. 13:50:20

@Shanarey:
Na ez tényleg jó . :-) Olvasmányos, érdekes. Jó, hogy idetetted.

Nouby 2020.02.15. 15:16:39

Nem is értem a cikket.

Mi van Hilversummal? Amsterdam 30 perc, Utrech és Amersfoort 20 így a top 4ből bármelyik jó munka szempontjából.

Örömhernyó 2020.02.15. 15:53:34

@Bredpitt Monika: @Csodabogár: Kelet-Európában simán azt mondja a munkáltató, hogy ha beteget jelentesz, akkor utána már többet nem kell jönni dolgozni. Szabálytalan? Kitérdekel!? Többek közt ezért is vándorolnak nyugatra a kelet-európai melósok. És aki nyugatra költözik, az még reflexszerűen kihajtja a belét, bemegy betegen is dolgozni, mert ahhoz van szokva, hogy ő egy alattvaló, jobbágy, aki nem lehet beteg. Időbe telik, míg hozzászokik az ember, hogy vannak jogai.

Csodabogár 2020.02.15. 16:08:45

@Bredpitt Monika: Ez Wuhanban érthető, de itt?
Az emberek igen gyorsan hajlanak a hiszteriára, mindegy miről van szó.:-(

Csodabogár 2020.02.15. 16:16:32

@Örömhernyó: Nem tudom ma mi van, de nam sokkal a rnedszer váltás után még olyan beszélgetés tanuja voltam pl., hogy két anyuka megbeszélte melyik mikor mennyi időre iratja ki magát betegnek, a nyári szünet alatt. Akkoriban a házi orvosok remekül éltek a beteg állományokból. Aztán jött a nekem igazi kapitalista szemlélet, vége lett a lógásnak. lehet, hogy közben már a ló másik oldalán vannak. Az én begyöpösödött világomban, azonnal felmondás csakis nyomós okkal lehet. Aki meg elvállal egy munkát az igenis dolgozzon rendesen, szorgalmasan és megbízhatóan, ez nekem ország független. Erről itthon a népet rendesen leszoktatta a Kádár rendszer.

neurotikus bunkocska 2020.02.15. 18:52:15

Amersfoortrol elhiszem, hogy jo, en is birnam. Szemely szerint en imadtam Haarlemben lakni, nem nagyon ertem, miert nincs a listan, Amsterdam 15 perc. Nagyon hianyzik, sokat gondolok ra :)

Bredpitt Monika 2020.02.16. 07:49:42

@Csodabogár: jo ha tudod, meg most is siman kiiratjak magukat az emberek az orvossal...

Bredpitt Monika 2020.02.16. 07:51:46

@Örömhernyó: az en amerikai ferjem tobbek kozott ezert nem akar ide visszajonni, na neki siman elmondta a fonok az elso nap, ha beteget jelentesz ne is gyere tobbet....

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.