Csehország, azon belül pláne Ostrava nem feltétlenül tartozik a magyarok külföldi álomcélpontjai közé, pedig mint Béla történetéből kiderül, elég jó hely, jó fej emberekkel – és akkor a cseh fokhagymalevesről még nem is beszéltünk (de fogunk!).
„Ma már Európa – munkavégzés szempontjából – egyetlen nagy ország. A multik, ahogy az engem alkalmazó óriás is, abszolút kihasználja ezt. Ha egy nagyobb megrendelést nyernek el, akkor a munkát elvégző mérnököket rendszerint különböző országokból toborozzák össze.
Abban az iparban, ahol én igazán tehetséges vagyok, mint ipari informatikus (CAM, azaz Computer Aided Manufacturing, számítógép irányítottá termelés) a Kompetencia Központ (Competence Center) sokáig Svédországban volt, úgyhogy svéd élményeim is vannak.
De 2012 körül ezt az egészet áthelyezték cseh hatáskörbe, ahol egy gigantikus mérnöki központot hoztak létre, ahol legalább 500 (!) mérnök szolgálja ki az európai ipar igényeit, már ami a cégünk termékeit illeti.
Abban az iparágban azonban, ahol én jó szakembernek számítok, 2012-ben még nem volt elegendő cseh ember, így hát eléggé egyértelmű volt, hogy egy zöldmezős angliai (Kent megye) projekthez összetrombitált csapatban oszlopos helyem lett.
Föltették a kérdést
„Normális” körülmények között engem projekt-óra-számítás alapján szoktak megrendelni, amely abban az időben 60 euró volt, itt azonban ezt nem fogadták el, más megoldás után néztek.
Fölajánlották, átvesznek engem a cseh szervezetbe, úgy, hogy minden kifizetés a magyar szervezet által történik, a cseh csupán az én mindenkori „mérnöki önköltségemet” fizeti ki.
Föltették tehát a kérdést, hajlandó vagyok-e kiköltözni Ostravába két évre, ameddig a projekt tart. Én Csehországban már többször is dolgoztam hónapokat, Prágában, Stetiben, abszolút jónak gondoltam, hogy akkor most alaposabban is megismerem Csehországot.
Úgyhogy igent mondtam a feladatra és 2013. január 6-án már egy ostravai lakásban voltam és a munkámat egy ostravai irodában kezdtem meg. Minden kollégámat ismertem már, egy újonc kivételével.
A kezdeti időszak
Ketten prágai illetőségűek voltak, ők onnan dolgoztak, távoli eléréssel és rendszeres ostravai látogatásokkal, míg mi hárman alkottunk egy csapatot Morvaországban.
Oktatásokkal kezdődött minden, na meg a bérlakásom berendezésével. Az az ostravai Máriahegy (Mariánské hory) kerületben volt, ez a város közepéhez nagyon közeli hely, innen egy városszéli ipari parkban lévő irodába jártam.
Négyemeletes épületben a negyedik, tetőtér beépítésű szint volt az enyém, amelyet egyedül laktam. Egy-egy lakás volt minden szinten, ahol két-két szobában négy-négy szlovák fiatal mérnök lakott. Akkora területen, mint én egyedül. Rengeteg szlovák „vendégmérnök” volt a Kompetencia Központ 500 mérnöke között, Csehország a szlovák agyak legnagyobb elszívója.
Én a munkámhoz autót is kaptam, ráadásul az én esetemben (ellentétben a cseh kollégáim szolgálati autóival), a munkába járás is hivatalos kilométernek számított, azaz nekem nem került semmibe.
Mielőtt az autót megkaptam, levizsgáztattak „cseh vezetésből”, azaz ismertették a csehországi rendelkezéseket, bemagoltatták velem lehetőleg a cseh nyelvű közlekedési táblafeliratokat is és főleg kezdetekben odafigyeltek, hogy megszerezzem a helyi rutint.
Netes nehézségek
Életem első szmartfónját (bocs…) is itt kaptam, de internetet már nem. Sőt, minden igyekezetem ellenére („de kérem, az internet ma már olyan, mint a víz, a gáz, a villany!”) nem voltak hajlandóak a lakásba bevezettetni azt.
Én, tudva tudván, hogy sokszor leszek „házon kívül”, amikor is fölöslegesen ketyegne minden, nem vettem magamnak előfizetést, ellenben az alattam lévő kollégáimtól egy extender segítségével IP címet kértem, és gyakorlatilag havi díjat fizettem annak az embernek, aki a netet megosztotta.
Öten voltunk végül az ő előfizetésén, már nem emlékszem mennyibe fájt a net, de jelentéktelen összeg volt ahhoz képest, mintha magamnak sajátot vettem volna. Ja, éppen ezért tévét se vettem a lakásba, nem is hiányzott egyetlen percig sem.
A lakásba egy mosógépet is vettek, konyhafelszerelést, porszívót, és minimális bútort, ebben kicsit húzták a szájukat, szóval volt négy faszékem egy faasztallal, a főnököm hozott egy kb. kidobásra érett fotelt.
Kisebb harc árán még egy mikrót is kaptam, én azon csodálkoztam, hogy ők azon csodálkoznak, valaki mikrót kér a konyhájába egy egyszemélyes háztartáshoz…
Miután én egyszer hét hónapot eltöltöttem Indiában pókok, hangyák és gekkók közt egy ággyal és egy asztallal/székkel ellátott (fürdőszobás) szobában, ezt itt Ostravában végül szerény, de luxus körülményeknek minősítettem. Nem is volt vele semmi bajom.
Munkahelyi dolgos hétköznapok
A munkám ugyanaz volt, mint bármikor. A megrendelő adott egy technológiai leírást, az az ember átülteti a cégünk programjának a nyelvére, azt leteszteli, javítja, majd ha úgymond kész, közösen a megrendelővel egy ún. FAT (Factory Acceptance Test) keretében véglegesnek minősítteti és leszállíttatja a helyszínre.
Dolgos hétköznapok következtek, amikor is folyamatosan ismerkedtem a várossal, a kollégákkal, a rendszerrel, az eljárásokkal, meg mindennel, amit tanulni vagy elsajátítani kellett.
Cseh oktatást nem vásároltak nekem, mivel mindenki mindig angolul beszélt, még az egyeztetések és meetingek során is. Csatlakozott hozzánk később egy lengyel mérnök, ő is, mint a prágaiak, távolról dolgozott (Remote Access Desktop, azaz távoli elérésű munkaasztal módban).
Vele is csak angolul tudtak beszélni, csak a szlovákok értik a lengyel szót, a csehek nem. Havonta minimum egy megbeszélés volt a projekt haladásról, új feladatokról, stb.
Mint kiderült, az ostravai csapat olyan mértékben nőtt, hogy fél év után új irodába költözött az egész kompánia, ami annyiból volt jó, hogy az iroda a város kellős közepén épült föl, a lakásomtól pár direkt villamosmegállónyira, vagyis sokkal kevesebb időt vett igénybe attól kezdve a bejárás, mint korábban. Napi 40 percről napi nem több mint 15 percnyire.
Étkezés
A lakásomhoz percnyire közel egy óriási bevásárlóközpont volt, benne Tesco, az épület mellett egy nagy Lidl, szóval akár gyalogosan is bevásárolhattam, ha olyan kedvem volt.
Mind a Tesco, mind a Lidl árukészlete megegyezett a magyar hasonló boltokéval, gondolom, ezen senki nem csodálkozott. Jó, a sörök számában azért volt különbség, de csak a Tescóban!
Amikor a városszéli ipari parkban voltunk, az étkezést az irodai alsó szintjén lévő étteremben oldottuk meg. Az új helyen akkor még nem volt étterem, de ez nem is volt probléma.
A cseh emberek ugyanis, akár van helyi étterem, akár nincs, leggyakrabban a környékbeli éttermekbe (!) járnak ebédelni, ahol mindig lehet kapni olcsó (!) ebédmenüt.
Minimum három leves, három második fogás közt lehetett választani, természetesen az á 'la carte ajánlat is mindig ott volt. Ital nélkül (ami leginkább sör volt a kollégáimnál) 80-110 CZK volt egy menü, ahogy láttam, nagyjából egy százast fizettek az emberek.
A menüket a neten nézték meg előre és kinek, mihez volt kedve, abba az étterembe mentek. Mivel én a cseh fokhagymalevessel örök barátságot kötöttem, én csak azt néztem, hol adnak česnečka-t, a többi mellékes volt.
A česnečka-t nekem beköthetik a vénámba, akkor sem unnám meg. A cseh konyha valóban a vepřo-zelo-knedlo, azaz a sertéshús-káposzta-knédli körül forog, de én már tudtam akkor előző cseh életemből, hogy a vadast (svíčková, vagy svíčková na svetaně néven) is kiválóan készítik és nekik az „a” cseh étel, mint nekünk mondjuk a gulyásleves.
A cseh emberek
A cseh emberek barátságosak és őszinték, az nem mondanám, hogy olyan közvetlenek mint a magyarok, de gondom soha nem volt. A házban, ahol laktam azonban egy szlovák kolléga szólt, figyeljek oda, mit mondok, mert a többiek mind nyitrai és zsolnai „ultra” gondolkodásúak és nem lehet kizárni a konfliktust.
Követve a tanácsot gyakorlatilag soha nem beszéltem senkivel a jó napot/viszlát köszönéseken kívül. Engem se szólított meg soha senki, kettő embert kivéve, akikkel viszont igen jó barátságot kötöttem.
A munkahelyen senkit nem érdekelt, hogy magyar vagyok, örültek, mikor látták, hogy törekszem a cseh kommunikációra is. Egyetlen félig cseh, félig szlovák lány erősködött egy darabig, mondjak már valami szlovákokról szóló viccet, mivel az ő nagyapja állandóan ilyeneket mondott a magyarokról.
Esküszöm, hogy a „hiányzik, mint ablakos tótnak a hanyattesés” mondáson kívül semmi ilyen nem jutott az eszembe, OKÉ, azt az ismert, de általan soha nem tolerált „szállásosat” nem mondtam.
Ja, apai nagyapám 10 000%-os tót ember volt, szóval nekem még soha semmilyen nációval, vallással vagy kisebbséggel munkáim során konfliktusom nem volt. Adja Isten, ez így is maradjon!
Az azért kiderült, a csehek sokszor szurkálják a szlovákokat, az teljesen általános volt, hogy szerintük a szlovákok olyan csehek, akik magyarul is beszélnek. De ez muris még most is, ha belegondolok.
Mondjuk az a szegény lány rendszeresen céltábla volt, mivel családneve Kouřený volt. Ha azt mondom, (angolul kimondva) BJ volt a (durva!) gúnyneve, esetleg ki lehet találni, ez a szó mit jelent szlovákul/csehül illetve milyen másodlagos (szerencsétlen) jelentése van, Csehországban.
A cseh nyelv
Apropó cseh beszéd. Az biztos, a cseh Ř betű kiejtését csak a kiküldetésem lejárta felé nem nevették ki. Ez a kinevetés annyira általános volt, egyik kollégám neve Ondřej volt és ő kerek perec megtiltotta, hogy megpróbáljam „csehül” kiejteni a nevét.
Bár az én ř-m mindenki állítása szerint nagyságrendekkel jobb volt, mint a szlovákoké, az Ondřej kiejtésén hasukat fogták a röhögéstől és az Ondřej nevű kollégámat piszkálták vele. Úgyhogy őt csakis Ondra néven volt szabad szólítanom.
Előző írásomban leírtam, hogy volt 3 hét kórházi kezelésem, erre tehát nem térnék ki. Ott leírtam azt is, hogyan láttam én a cseh munkamorált és a munkához való hozzáállást. Engedelmetekkel ezt nem ismételném meg.
Amit viszont fontosnak tartok, hogy a város digitalizációja hihetetlen, a villamosjegyet mindenki okostelefonnal fizette, a menetrendet (vasútit is) közlekedési appal nézték és vették a jegyeket is.
Ostrava nem egy nagyváros, a legkedvesebb városnéző módszerem az volt, hogy vettem egy jegyet és végigutaztam minden egyes villamosjáratot egyik végétől a másikig.
Buszt, trolit (troli is van ám!) nem preferáltam és utólag nagyon rossz volt, hogy netet nem vettek az okostelefonom mellé. Lehet, hogy azt én megtehettem volna, de mivel a telefon a cég tulajdona volt, ezt csak kemény adminisztrációval lehetett volna elérni.
Kollégáim ezért mindig saját okostelefonnal jártak, a cégeset (akinek járt) rendszerint átirányították a sajátra… Nekem azonban akkor saját okostelefonom nem volt.
A kórházi kezelésen kívül általános orvost kellett keresnem, egyszer-kétszer voltam beteg. Csehországban nincs körzeti orvos, az ember keres egyet, aztán ha ő elfogadja, akkor hozzá jár. Én megkérdeztem más külföldit, kit választottak, hogy beszéljen angolul, odamentem ahhoz a doktornőhöz, akit ajánlottak, ő elfogadott, így hát ő volt a „körzetim” amíg Osztravában voltam.
A cseh nemzet nem igazán vallásos, sőt, kimondottan ateistának mondanám, de azért a katolicizmus jelen van, ahogy a huszita protestáns egyház is. A katolikus templom (mivel én gyakorló katolikus vagyok) mindig tele volt, sok fiatalt is láttam, gyermek énekkar mindig énekelt a nagymiséken. Imakönyvből aztán a miseszövegeket is hamar megtanultam.
Jó volt ott templomba is járni. Utólag belegondolva ott lehetett volna valamiféle cseh „nem munka kolléga” közösségbe járni, ezt sajnos kihagytam. Majd legközelebb!
A vallásosság hiánya okán nem igazán vannak vallási alapú nemzeti ünnepeik, nemhogy a Húsvét, a Pünkösd nem ünnep, de kb. júniusig nincs egyetlen állami ünnep sem, ami megtörné a munkás napokat! Na, ezt nehezen viseltem.
A hazautazások
Mivel az ember igazából ilyenkor utazik haza. A távolság a budapesti és az ostravai címem között méterre pontosan 500 km volt (!), de csak évi 4 hazautazást engedett a szerződés ingyen. Azaz háromhavonta egyet, plusz év elején oda és évvégén vissza.
Persze saját pénzen mehettem volna akár minden héten. Csakhogy 500 kilométer oda-vissza azért nem kevés benzin, plusz se cseh, se szlovák autópálya matricát sem kaptam, azaz azt is mindig nekem kellett vennem.
Cseh tartózkodásom alatt a fizetésemen felül napidíjat kaptam, de a cseh „takarékosság” (sóherség…) abban is megmutatkozott, ezt az összeget nem a magyar szervezettől kaptam, mert az párezer forinttal magasabb lett volna, hanem tőlük. A magyar szabályok szerint napi 10 ezer Ft jár, a csehektől azonban csak napi 700 CZK-t kaptam, ami akkor még 7 ezer Ft volt. De az ember örüljön minden pénznek!
Ebből én inkább spóroltam a családnak, ha már távol dolgozom, semmint hogy benzinben elpuffogtassam. Így hát a cseh tartózkodásom olyan volt, mint amikor Európán kívül dolgozom, ott is csak 3 havonta lehet hazamenni. A családdal egyébként a Messenger vagy a Skype programmal tartottuk a video kapcsolatot.
A korábban említett FAT teszt Prágában volt, a brit (angol) kollégák odajöttek és három hétig dolgoztunk. Prágát (ami egy rettentően „kicsi” főváros) nagyon jól ismerem, öröm volt újra ott lenni.
Míg korábban Karlin kerületben éltem, de ott hónapokat, most vagy a Vyšehrad vagy a Podolí kerületben volt a szállodánk és onnan sétáltunk a prágai kongresszusi központ közelében lévő központi irodába. Jó kis hegymenetek voltak!
Irány Anglia!
A cseh fejlesztő munkának aztán 2013 októberében lett vége, novemberben az egész kompánia Angliába (Maidstone, Kent) költözött, ahol nekikezdtünk a megírt programok és a folyamatirányító számítógépes rendszer telepítésének és beüzemelésének.
Én még 7 hónapot voltam cseh állományban, 2014. július 30-ig, utána a szerződött munka befejeződött, mindenki hazament. Kivéve engem, akit az angolok ott marasztaltak és még + 3,5 évig (!) foglalkoztattak a szakmai tudásom, munkastílusom és hozzáállásom miatt.
Itt már projekt óra alapú volt az elszámolás és minimum hathetente tíz napot (az utazás ebbe nem számított bele, mert az munkaidő a szerződés szerint) otthon tölthettem úgy, hogy a tíz nap munkanapjait (kb. 5 nap) túlórában előre ledolgoztam. Ahogy ez általában lenni szokott, ha én nem Magyarországon dolgozom.
De ez már egy másik történet.”
Kövesd a Határátkelőt az Instagrammon is!
A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével.
Utolsó kommentek