Viki és Dani megtalálta a földi Paradicsomot ázsiai útjuk sokadik állomásán. Hogy milyen egy földi Paradicsom? Nos, gyönyörű, homokos, csendes tengerpart kevés emberrel, akik nem csapnak túl nagy zajt. Igen, a tömegturizmus korában ez nem csekélység.
„Vegyes érzelmekkel érkeztünk Krabiba, hiszen sokfélét lehet hallani-olvasni róla. Fehér homokos tengerpart, buja dzsungelek, festői panoráma, szinte magányos partok: ez áll a prospektusokban.
Manapság azonban már rendelkezésre áll az internet népének véleménye: ha többszáz (vagy akár több tízezer) ember ír véleményt egy-egy városról, látnivalóról, máris eléggé átfogó képet lehet kapni ezekről.
Nos, Krabi kap hideget-meleget: akinek ehhez fűződik érdeke, és/vagy tetszik neki ez a fajta nyaralás, nyilván csak a drónvideókat tölti fel a netre sorban, és arról regél, hogy ezt a helyet mennyire elkerülte a tömegturizmus, és az árak sem szálltak még el, mint a thai szigeteken általában.
Míg a Tripadvisor, Google és hasonló oldalak felhasználói szép számmal írnak egészen más dolgokról. A tömegturizmus pusztító ereje ellen tett egyértelmű szankció, hogy 2018-ban két évre lezárták a turisták hada elől a közeli Maya bay-t (DiCaprio itt forgatta a Part c. filmjét), mert a rengeteg hajó és ember óriási kárt tett a korallokban, így bíztunk benne, hogy már nem minden a gyors pénzszerzésről szól a természet kárára, ezért eljöttünk Krabira.
Hangsúlyozom, hogy mi „hosszú távú” hátizsákos turisták vagyunk kisebb igényekkel, szóval a véleményünk semmiképpen nem hasonlítható össze egy tíz napra érkezőével, aki elmegy az összes fakultatív programra, és az összes idejét csak a környéken tölti, tehát (Dél-)Thaiföld összes impulzusa is itt éri a szürke, hideg európai hétköznapok után: tengerpart, sznorkelezés, hajókázás, napsütés, forróság, izgalmas ételek, gyümölcsök, piacok, a forgalom, emberek csadorban, a müezzin imára hívó éneke, majmok, elefántok, patkányok, csótányok, színek-illatok-szagok kavalkádja, egyszerre.
Ao nang Beach
Érkezésünk napján elrobogtunk a Krabi városától légvonalban 10, úton 18 km-re található Ao nang Beachre, ahol - annak ellenére, hogy Thaiföldön az erősödő thai baht, és egyéb tényezők miatt 2019-re 30%-kal csökkent a turisták száma - nyüzsögtek az emberek.
A sétány szépen ki van építve, egymást érik az éttermek és a masszázsszalonok. A tengerpart azonban inkább egy forgalmas kikötő, semmint strand. Kb. 1 km hosszú, ebből a felén csak hajók állnak, a másik fele alkalmas lenne ugyan a fürdőzésre, ha 30 dízelhajó nem lenne folyamatosan mozgásban.
Innen indulnak ugyanis a közeli Railay Beachre, mert az szárazföldről megközelíthetetlen (potom 1000 Ft / út egy irányba a 10 perces útra), és a szigettúrákra (pl. Koh Phi Phi.)
Ezek a túrák legkevesebb 10 000 Ft-ba kerülnek, ugyanis 4000 Ft a belépő a tengeri nemzeti parkba, amit minden egyes túra alkalmával külön kell fizetni, azt hiszem, csak egy, vagy két sziget van, ahova nincs belépő.
Ezeken a túrákon sokak elmondása-leírása szerint „a hajók - és a szigetek is - túlzsúfoltak, nem lehet élvezni a természet szépségeit (kivéve talán a Hong szigeten), sznorkelezés közben kenyérrel etetik a halakat a túravezetők, hogy odagyűljenek, közben egymást rugdossák az emberek”.
Aki nem hiszi el, olvasson idevágó értékeléseket. Mi ezen felül több angol nyelvű blogot is láttunk, valamint emberekkel beszéltünk. El sem mentünk ilyesmire, annyira elrettentettek a leírtak és az elmondottak.
Az Ao nang Beach zsúfoltsága, az olaj és kosz a tengerben, az állandó zaj az egész nap, padlógázon közlekedő hajókkal meggyőzött. Biztos vannak, akiknek ez így szép és jó, de ha mi nem fillérekből repültünk volna ide, akkor most szomorúak lennénk. Így alternatív megoldást kellett keresnünk.
Tigris-barlang templom
Krabi egyik fő látványossága a Wat Tham Suea, azaz a Tigris-barlang templom, ami fent van egy sziklaszirt tetején, ahova 1267 (megszámoltam!) lépcsőn vezet fel az út, szemtelen majomhordákon keresztül, mindezekért kárpótol azonban a körpanoráma, ami fent vár a kihívásoktól nem félő utazóra.
Meglepően sokan vállalják ezt a kalandot, még egy túlsúlyos hölgyet is láttunk, aki sportolókat megszégyenítő sebességgel „száguldott” felfelé a hegyen.
Visszafelé az egyik szemtelen majom ellopta a naptejünket, és próbálta kinyitni több társával egyetemben, de miután rájöttek, hogy nem jön belőle ennivaló, elejtették, és szerencsére sikerült visszaszerezni.
Tubkaek Beach
Habár a látvány a hegy tetejéről valóban lenyűgöző volt, nem adtuk fel, hogy magunk fedezzünk fel egy olyan tengerpartot, ahova motorral is el lehet jutni, és nem kell sokezer forintot kifizetni azért, hogy egy egyébként csodálatos helyen sokadmagunkkal, kiszuperált teherautómotoros hajók zaját hallgassuk, bűzét szagoljuk, olaját nyeljük.
Így jutottunk el a 30 km-re levő Tubkaek Beachre, ahol már sorakoznak is a drágább resortok (olyan szálláshely, melyben elsősorban drágább bungalók vannak).
Napi kétszer van apály, amikor mi délben odaértünk, már kezdett visszahömpölyögni a víz a part felé. Mi minden apróságnak tudunk örülni (ahogy 38 évesen, 10 év rendszeres mangó+ragacsos rizs-fogyasztás után az ezredik adagnak is): tegye fel a kezét, aki látott már dagályt, ahogy a víz éppen igyekszik visszahódítani a partot!
A partszakasz gyönyörű volt, homokos, és csendes. Kevés ember volt csak, és azok sem zajongtak. Hajó sem volt sok, és sofőrjeik sem bőgették ész nélkül a motorjaikat. A víz sekély, lassan mélyülő, így családdal is optimális választás lehet, picit a Balaton déli partjára emlékeztet, túloldalon a hegyekkel.
Jóllehet, ebben a vízben láttuk életünk eddigi legnagyobb, legalább 1 m átmérőjű medúzáját (Viki azt hitte, szikla), de ekkora biodiverzitásban, ami itt, a trópusokon van, csak szerencse kérdése egy bármilyen élőlénnyel találkozni, így ezt sem bántuk.
A naplemente is fantasztikus volt, már majdnem olyan, mint amilyet Petriventén, hosszú nyári estéken lehet látni. :-) Ha van olyan, hogy földi paradicsom, azt hiszem, megtaláltuk. Ide már eljönnék Európából 10 napra, sok pénzért is, ha igazi pihenésre vágynék.
Khao Ngon Nak csúcs
Nem messze a Tubkaek Beachtől van a nemzeti park bejárata. Fizetni kivételesen nem kell, viszont regisztrálni igen, hogy lássák, ki ment fel a csúcsra, és visszatért-e már.
Négy km hosszan vezet egy túraútvonal be az esőerdőbe, bármikor érhetik meglepetések az embert. Az úton kabócahadak hegedültek, szebbnél szebb madárzajtól volt hangos az erdő.
Elég combos túra volt, hol gyökereken, hol lépcsőn, hol sziklákon kellett felkapaszkodni, 517 méter szintkülönbséget kellett legyűrnünk. Most, hogy egyre többféle erdőben járunk a trópusokon, jövünk rá, mennyi fajta is van: csak ezen a túrán hármat is láttunk, a legkülönlegesebb azonban a vöröskérgű fák alkotta erdő volt. A látvány a csúcson lenyűgöző volt, kezdtük - felülről - megszeretni Krabit.
Koh Lanta, a nyugalom szigete
A következő állomásunk Koh Lanta szigete volt, ahol állítólag nem annyira zsúfolt-kihasznált a környezet, mint Dél-Thaiföldön általában, és még az árak sem eltúlzottak.
Egy hetet terveztünk itt eltölteni, attól függően, hogy miként érezzük magunkat, amit végül két hétre hosszabbítottunk. Habár itt is be lehet fizetni szigettúrákra, és olcsóbban, mint Krabin, mi itt sem tettük, mert két olyan szigeten is (Koh Mook és Koh Kradan) tervezünk eltölteni egy-egy hetet, ahova többek közt ezek a túrák visznek, szóval már nagyon reméljük, hogy találni fogunk olyan helyeket, ahol csak simán begyalogolva a partról csodás élővilág fogad, mert eddig még nem sok ilyet sikerült kifogni.
Az első héten - kulturális programok hiányában - mást se csináltunk, mint különböző partokon fetrengtünk, rablórömiztünk, beszélgettünk más utazókkal, sznorkelhelyeket keresgéltünk több-kevesebb sikerrel, túrázgattunk barlangokhoz, kiszáradt vízesésekhez, és hűen követtük a szigeten az egyébként minden nap máshol megrendezett termelői piacot, ahol nem csak olcsó ételek, de szintén olcsó, ámde zamatos gyümölcsök kaphatóak.
Az ételek és az üzemanyag egy hangyányit drágábbak a szigeten, mint a szárazföldön, de még nem veszedelmesen (a kompút rövid). Elég nagy a sziget, így eloszlik rajta a sok turista, egyáltalán nem zavaró a jelenlétük, könnyedén találni magányos helyeket, ám a déli részen rengeteg makákó van, akik a kukafosztogatás mellett esténként útszéli haramiát játszva simán lenyúlják a turisták ételét, italát, kameráját, napszemüvegét.
Az egyik izgalmas pillanat az volt, amikor kifutott elénk egy skorpió, majd odarohant hozzá egy gyík (a társa a háttérből figyelt), ami valószínűleg meg akarta enni a bogarat, ám amikor meglátta, hogy mi is valójában, megtorpant, nézett ki a fejéből meredten, és addig meg sem mozdult, amíg a skorpió nem ment el. Jól tudta, hogy a skorpió mérge az utolsó vacsorája lett volna.
Ez a sziget nagyon nyugodt, mi is sokat vagyunk a tengerparton, teljesen ellazulva, minden nap naplementét nézve. Jöjjön hát a giccsparádé naplementékkel (amik maximum az aranyhíd, meg a víz miatt szebbek, mint Petriventén), és pár víz alatti kép.
Meglátogattuk a Lanta Animal Welfare-t, ami egy mindenféle beteg, sérült állatokat ellátó - majd örökbe adó - non-profit intézmény, melyet egy norvég hölgy alapított, aki egyik nyaralása alatt sok szenvedő állatot látott a szigeten, az állatpopuláció hatalmas volt, így elhatározta, addigi életét hátrahagyva innentől csak azon fog munkálkodni, hogy jobbá tegye a jószágok sorsát, kezdve azok meggyógyításával, majd ivartalanításával, további szaporodásukat megelőzendő.
Csak helyi, és külföldi önkéntesek dolgoznak itt, teljesen ingyen. Nagyon durva sztorik vannak, például kutyákat rendszeresen vagdosnak meg machetével. Az intézmény elsődleges célja, hogy a meggyógyított állatokat örökbe adják az USA-ba vagy Európába.
Úgy lehet nekik segíteni, hogy vagy dolgozik nekik az ember, vagy hazavisz egy örökbeadott állatot. Mi sajnos Szingapúrból fogunk hazarepülni, így nem tudunk elvinni egy jobb életre váró kis kedvencet. A helyszíni önkénteskedésben pedig eddig egy minimális összeg felajánlásával vettünk részt.
Ha már önkénteskedés, egyik nap elmentünk segíteni egy Thaiföldön alapított, de már nemzetközi szervezetnek, a helyi Trash Hero-nak, akik minden vasárnap különböző helyszíneken szedik a szemetet.
Először meghirdetik az akciót a honlapjukon, zsákokat szereznek egy helyi vegyeskereskedés felajánlásával, majd rövid eligazítás és hálálkodás után mehet a menet.
A tengerparti szakasz, ahol voltunk, első blikkre nem is tűnt nagyon szemetesnek, ahogy azonban bebújtunk a bokrok alá, döbbenetes mennyiségű, elsősorban, halászatból származó hulladék került elő.
A szemét styroporgolyóból, kötelekből, műanyagpapucsokból, flakonokból és - hihetetlen módon - fecskendőkből, de még egy szivacsmatracból is állt. A statisztika szerint tíz zsákból hat papucs, egy öngyújtó, a maradék vegyes.
Az újrafelhasználható hulladékért kapnak vissza némi pénzt. 35 ember a világ legkülönbözőbb pontjairól másfél órán át szedte a szemetet, 380 kg gyűlt össze, ami valljuk be, zömmel könnyű műanyagból nagy teljesítmény.
A testünk minden pontjáról folyt a víz, a bokor alatt görnyedés a hőségben nem volt egy leányálom. A közeli étterem nagyvonalúan gyümölcsöt, és ivóvizet bocsátott rendelkezésünkre, és az egyik kollegájuk is segített nekünk.
Végezetül egy meredek emelkedőn láncot alkotva adogattuk fel egymásnak a parttól az útig a rengeteg zsákot. Jó érzés volt tenni valami hasznosat a környezetért. A képek a Trash Hero Koh Lanta Facebook oldaláról vannak.
Koh Lanta után a fent említett szigetek várnak minket, aztán Malajziában, azon belül is Borneo-n szeretnénk egy hosszabb időszakot eltölteni.”
Aki szívesen olvasna még Viki és Dani kalandjairól, látogasson el a blogjukra!
Kövesd a Határátkelőt az Instagrammon is!
A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével.
Utolsó kommentek