Az ingatlanbérlés és -vásárlás hosszú évek óta neuralgikus pont Európában. A londoni, berlini helyzetről már sok szó esett, most azonban egy olyan helyre látogatunk el Tucano segítségével, ahol ritkábban járunk. Pedig Lisszabon is rengeteget változott az elmúlt években, ami az ingatlanpiacot illeti nem az előnyére.

„Portugália fővárosában teljesen elszálltak az árak és a lakástulajdonosok agya is, mármint a bérleti piacon. Mi mennyibe kerül és mi vezetett oda, hogy az emberek már az utcán is csak arról beszélnek, hogy tarthatatlan a helyzet?

Kezdjük gyakorlati példával, amikor 2012-ben laktunk családostul Lisszabonban, a bérleményünk havi díja 600 euró volt. Most 2400 eurót kérnek ugyanazért a lakásért havonta. Bizony, így jártak a jó lisszaboniak, meg mi is.

Azt tudni kell, hogy a 2007-es krízis idején a portugál főváros ingatlanjainak csaknem FELE üresen állt. Ennek oka a szegénység és az elvándorlás voltak, a mesterségesen alacsonyan tartott önkormányzati bérleti díjak mellett.

„Régi szerződésnek” hívják az évek vagy évtizedek óta ugyanazzal a szerződéssel bérelt ingatlanokat. Gyakran 12 vagy húsz euró volt a havi díja egy-egy kilátásos 4-5 szobás, álomszép lakásnak a vár mellett vagy valamelyik elegánsabb negyedben. A bérleti díjak emelése a magánpiacon is korlátozva volt.

Na, ennek csak előnyei voltak bérlői szempontból, pláne hogy Lisszabonban a lakástulajdonos utcára rakni sem nagyon tudja a nem fizető bérlőt. Ez a nagy bérlőbarátság viszont tönkretette a piacot, egyszerűen senki sem fejlesztett a kiadott lakásán vagy meg sem érte kiadni, úgyhogy szédült ütemben épült le a város.

Például az első lakásunk egy ötemeletes ház volt Santa Engrácia negyedben. Az öt emeletes házban csak három lakásban laktak. Mi legfelül. Alattunk egy ünnepelt színésznő, szinte mindennap új rajongóval és mivel lukas volt fapadló, ingyen pornómozival.

Alatta a ház tulaja, egy teljesen bolond öregasszony. A kiadatlan lakások ajtaja és ablakai mindig nyitva voltak télen-nyáron, mert a szülei így hagyták a haláluk napján (ránézésre 1880-ban) és azóta ezen nem változtat.

Télen-nyáron, napsütésben és zuhogó óceáni esőben, mindig minden nyitva. Ez különösen jót tesz, alig rohad az amúgy nemesfából épült palota, rettegtem már a végén. És ez volt az általános, egy üres palota, egy bolond öregasszonnyal benne.

Elszabadul a szabadpiac

Aztán 2012-ben a portugál kormány meghirdette az ARI-t, tehát az Arany Vízum programot és ezzel egy időben odavert a derék bérlőknek, elszabadította a szabadpiacot.

A befektetési letelepedési program lényege, hogy ha egy EU-n kívüli külföldi 350 ezer euróért 30 évesnél régebbi lakóingatlant vesz, vagy 300 ezerért felújít, akkor kap egy EU tartózkodási engedélyt és öt év múlva állampolgárságot, akkor is ha csak évi egy hetet van Portugáliában (vannak más opciók, csak most ez kapcsolódik).

Viszont a program olcsóbb opciója szinte kizárólag Lisszabon és Portó belvárosaira érvényes, vagy legalábbis ezekben változtatta meg leginkább a szabályokat. Egyszerűen ömlöttek, ömlenek be főleg a kínaiak és persze a brazilok. Mellettük törökök és oroszok vásárolnak fel, egyszerűen mindent. De nem laknak Lisszabonban, tehát megy Airbnb-re minden.

Gyakorlati példa: kedves barátom megvett egy három szobás lakást 150,000 euróért 2013-ban, rá kellett költeni még ötvenezret. Most 450 ezer eurót ér. Először kiadta 800 euróért, majd ezerért, most már 1800-at kérne a büdös kapitalistája.

És erre robbant rá az Airbnb. Lisszabon átment egy nagy Airbnb csomagba, vannak negyedek, ahol több a kibaszott turistakéró, mint a lakóingatlan. Annyira elszabadult a helyzet, hogy lépni kellett. Ugyanis a lakástulajdonosok a hosszútávú piacon is elkezdtek annyit kérni, mintha Airbnbznének.

Namármost, a különbség viszont annyi, hogy ha turistáknak adod ki a lakást, akkor utánuk takarítani kell, meg ha nincs jó állapotban a lakás, akkor ugye lepontoznak, meg friss virág, tiszta törülköző, bor a hűtőben, illetve hajnali háromkor hetente kétszer odamenni, ha későn érkezik a kedves vendég a reptérről becsekkolni.

Ehelyett lepattant lakás, semmi sincs kijavítva, tulaj a fizetésnapokon kívül elérhetetlen, de azért fizess annyit, mintha csak két vagy három éjszakára érkeznél. Persze berendezetlen lakásokban. Mert ha be van rendezve, akkor megint ugrik az árplafon felfelé pár emeletet.

A külvárosban más a helyzet

Mielőtt Lisszabonban élő honfitársaink kiakadnának, most a belvárosról beszélünk. Magyarok inkább a Tejo túlpartján élnek a gyönyörű Caparica strand közelében vagy az Estoril, Cascais közeli negyedekben, amelyek már nem tartoznak a fővároshoz, bár HÉV távolságra vannak csak.

Ezekben jóval alacsonyabbak az ingatlanárak, de be kell közlekedni általában dolgozni. És a gyerekek nagyon belvárosi iskolába járnak, elég szűk a kör, ahonnan be tudnak érni iskolába, de kb. egy Budapest nagyságú helyen keresgélünk.

Lisszabon belvárosa amúgy igen pici, talán ha kétszázezeren lakják, ebből szerintem az ötöde lehet portugál.

Nézzünk lisszaboni árakat!

A minimálbér 2019 júliusában 700 euró volt. Ehhez képest a környékemen mindenki 500 eurót keres csak, a portugálok profi rabszolgatartók, külföldiek kiaknázásában utolérhetetlen tapasztalataik vannak. Ha gyarmataik még meglennének, már rég eladtak volna rabszolgának minket a románokkal és az ukránokkal együtt.

Egy lisszaboni szobabérlés átlagban 350 euró, de az egyetem környékén sima 450-600 euró is lehet. Nekem most egy T3 kell, tehát egy három hálószobás lakás, ami magyar szemmel négyszobás, mert van benne egy szalon, ebédlő is.

Tehát tulajdonképpen egy T2 is elég, mert nekem 3 hálószoba kell, szalon nem érdekel, szoba lesz abból is.

Lisszabon belső kerületeiben ilyet, elfogadható minőségben már lehet találni 800-1600 euró között, tehát T2 vagy T3-at, berendezett konyhával de bútor nélkül, aztán aludjon mindenki a földön, hátha jógi lesz a gyerekekből. Ezt is csak és kizárólag külföldiek tudják kifizetni, portugálnak erre esélye sincs.

Akkor már érdemesebb megvenni a lakást, bár a portugál jegybank kamat-bakugrásai a legszebb svájci frankhitel időszakát idézik. Tegnap panaszolta egy „tuga” (portugálok gúnyneve Brazíliában), hogy 350 euró és 550 euró között törleszt havonta és rég nem érti mikor mennyit és miért, na de ezt ismerjük mi is jól.

És ez még nem minden

Eddig is elég rosszul nézett ki a történet, de van lejjebb is. Négy éve kiegyezett az akkor regnáló kormány a gyártulajokkal beengedett végtelen számú nepálit, például.

Mivel bevándorlással foglalkozom amúgy, így pontosan tudtam, hogy ezek a szerencsétlenek havi 400 eurót kapnak (ezért nem foglalkoztam a témával, rabszolgakereskedés maradjon kedélyes helyi szokás).

Ugye ahogy Máltán mi magyarok (is), itt a nepáliak csapták le az amúgy is szédelgő ingatlanpiacot.

Vegyünk téged: feleség vagy férj, egy vagy két gyerek. Egy vagy két kereső fizeti ki a lakbért. Nepáliak: négy kereső fizet, tehát sokkal tőkeerősebbek. Viszont cserébe négy helyett persze 123438284945-en laknak a lakásban. Ezért kell nekik belváros, mert ott nem tűnik fel ugye az ágyrajárás, meg a siftben alvás.

Afrikaiak szerencsések, mert az egykori portugál gyarmatokról jönnek a népek és nemcsak beszélnek portugálul, hanem kész hálóba érkeznek, ők sokkal könnyebben kapnak szociális lakásokat (csak ők), mint bárki más, így néhány helyen még mindig 70-150 euró bérleti díjat fizetnek, miközben a szomszéd ugyanazért 1200-at, így megy ez a villákban (mindjárt leírom ez mit jelent Lisszabonban). De legalább nekik jó, van hová hazamenni a kölkökkel, ebben a kegyetlen fehér világban.

A pofátlan lisszaboni lakástulajdonosok

Bocsánat az alcímért, de azt hiszem, hogy megérdemlik. Mit kér egy lisszaboni lakástulajdonos egy mocskos lyukért a szerződéskötéshez 2019 őszén?

- Útlevél
- Személyi igazolvány fénymásolat
- Tavalyi portugál adóhivatali papír a fizetésről
- Kezes, aki helyi lakos legyen, akinek van lisszaboni ingatlana, portugál állampolgár, és egy 800 eurós lakásnál legalább ötezret keressen, amit több mint amennyit a lakástulajdonosa valaha összesen látott együtt
- Legalább kéthavi kaució, plusz egyhavi bérlet előre, de most már hathónapnyit
kérnek. Érted, fizess ki hat hónapot előre kauciónak. (Aztán mondjál búcsút az összegnek, mert sosem látod többet és kezdj el villanyt meg vizet szerelni, mert a tulaj nem fog).

Itt meg kell jegyezni, hogy ha Airbnb tulajdonos olvasóim felszisszennek, én megértem. Hiszen mint otthon Magyarországon, itt is csak az ingatlan a kisember egyetlen tőkéje. Ezen kívül másból pénzt csinálni nem tud. Teljesen érthető és a piac diktál.

Csakhogy a piac azt diktálja, hogy szabadon választott kistáskába (tasca = kisvendéglő) beülve is csak erről beszélnek az emberek, tehát ez most központi téma.

És így nemcsak gazdasági/kapzsisági, hanem kiemelt szociális kérdéssé is vált, hogy még a portugálok sem tudnak már lakni a saját fővárosukban (ki tud még ilyet helyet Európában? Na, na?)

És emiatt megint megválasztották a szoci-kommunista összefogást. Akik amúgy szép lassan véget vetnek az Airbnb üzletnek. Új „helyi szálláshelyet” és hostelt nyitni már szinte egyáltalán nem lehet és havonta tágul a tiltott övezet határa.

Amint egy lakás tulajdonost vagy bérlőt cserél, már ment is a levesbe az engedély és nem is lesz új. Egész negyedek várnak az újrabesorolásra, de a folyamat lassú és tényleg vannak ugye olyan, például kisnyugdíjasok, akiknek ez az egyetlen értelmezhető bevétele.

Sőt, maximálni szeretnék a bérleti díjakat megint, elvileg egy T3 legfeljebb havi 800 euróba kerülne, ebben kiegyezne bárki, kivéve a tulajok. Ráadásul persze, hogy nem az egylakásos kisvállalkozóból van több, hanem ahogy az keleten is szokás, politikusok meg a gazdag vállalkozók behúzkodnak egész negyedeket, illetve kiadják az amúgy nem itt lakó kínaiak lakásait, kartelleznek, meg a szokásos dolgok.

Nem turkálok más zsebében, örülök neki hogy szép pénz van az ingatlanban, de tényleg elbillent a mérleg, van a társadalomnak is egy tűréshatára és szép lassan eléri az ingatlankufirckodás ezt a a limitet.

„Villában” lakni

Hogy legyen Vörös Farok is, Lisszabonban jó lakni, mármint télen fázol, de legalább mindig van valamit csinálni, nem unalmas, viszont gyönyörű. Hosszú idő után, Afrikából jöttem vissza Lisszabonba és egy klasszikus „villában” laktam egy ismerősnél.

A villa lisszaboni különlegesség, kis „falvak” vagy lakóközösségek a háromszáz éves és 4-5 emeletes tömbök közé rejtve, mindegyik egy-egy külön univerzum. Vannak felújított luxusvillák és bevándorlós villák, persze hogy én az utóbbiakban érzem jól magam.

Szóval felébredtem, kinyitom a szemem és szemben a nyitott ablakkal lobog a szélben annak az afrikai országnak a zászlója, ahonnan eljöttem pár órája. Teljes jetlagben tényleg nem fogtam fel, hogy már Európában vagyok, majd amikor kinyitottam az ajtót, ott ült a kis család, gyerek a hátra szíjazva és ment a sütés az udvaron.

Ahogy megláttak, már intettek is, leültem és toltuk magunkba a berga-levest, meg a rizst csirkével szárított hal helyett. Fiam rendes mediterrán vagy dél-európai, de még ő is megjegyezte, hogy milyen furcsa hely ez, mindig mosolyognak az emberek, pedig van összehasonlítási alapja bőven. Csak ez a rohadt béringatlanpara ne lenne.

Utóhang

Miután megírtam ezt a posztot, első dühömben elmentem sétálni a kutyával és ezt az „üzenőcsempét„ találtam. (Lisszabon azulejo, azaz festett csempe város amúgy).

Szabadfordításban: „Tíz éve élek ebben a házban. Egyáltalán nincs okom a lakás tulaját szídni, de nem újították meg a szerződésem. Kétségkívül azért, hogy megháromszorozzák a lakbért. Egy egyszülős család fenntartójaként, egészségügyi végzettséggel nem értem, hogy tudnék megélni a negyedben, ahol 14 éve élek.”

Ha szívesen olvasnál még Tucanótól, látogass el az oldalára! 

A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével.