oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2019. november 06. 06:30,  Lisszaboni ingatlanpokol 96 komment

2019. november 06. 06:30 Határátkelő

Lisszaboni ingatlanpokol

Az ingatlanbérlés és -vásárlás hosszú évek óta neuralgikus pont Európában. A londoni, berlini helyzetről már sok szó esett, most azonban egy olyan helyre látogatunk el Tucano segítségével, ahol ritkábban járunk. Pedig Lisszabon is rengeteget változott az elmúlt években, ami az ingatlanpiacot illeti nem az előnyére.

felulrol.bmp

„Portugália fővárosában teljesen elszálltak az árak és a lakástulajdonosok agya is, mármint a bérleti piacon. Mi mennyibe kerül és mi vezetett oda, hogy az emberek már az utcán is csak arról beszélnek, hogy tarthatatlan a helyzet?

Kezdjük gyakorlati példával, amikor 2012-ben laktunk családostul Lisszabonban, a bérleményünk havi díja 600 euró volt. Most 2400 eurót kérnek ugyanazért a lakásért havonta. Bizony, így jártak a jó lisszaboniak, meg mi is.

Azt tudni kell, hogy a 2007-es krízis idején a portugál főváros ingatlanjainak csaknem FELE üresen állt. Ennek oka a szegénység és az elvándorlás voltak, a mesterségesen alacsonyan tartott önkormányzati bérleti díjak mellett.

„Régi szerződésnek” hívják az évek vagy évtizedek óta ugyanazzal a szerződéssel bérelt ingatlanokat. Gyakran 12 vagy húsz euró volt a havi díja egy-egy kilátásos 4-5 szobás, álomszép lakásnak a vár mellett vagy valamelyik elegánsabb negyedben. A bérleti díjak emelése a magánpiacon is korlátozva volt.

Na, ennek csak előnyei voltak bérlői szempontból, pláne hogy Lisszabonban a lakástulajdonos utcára rakni sem nagyon tudja a nem fizető bérlőt. Ez a nagy bérlőbarátság viszont tönkretette a piacot, egyszerűen senki sem fejlesztett a kiadott lakásán vagy meg sem érte kiadni, úgyhogy szédült ütemben épült le a város.

romos.jpg

Például az első lakásunk egy ötemeletes ház volt Santa Engrácia negyedben. Az öt emeletes házban csak három lakásban laktak. Mi legfelül. Alattunk egy ünnepelt színésznő, szinte mindennap új rajongóval és mivel lukas volt fapadló, ingyen pornómozival.

Alatta a ház tulaja, egy teljesen bolond öregasszony. A kiadatlan lakások ajtaja és ablakai mindig nyitva voltak télen-nyáron, mert a szülei így hagyták a haláluk napján (ránézésre 1880-ban) és azóta ezen nem változtat.

Télen-nyáron, napsütésben és zuhogó óceáni esőben, mindig minden nyitva. Ez különösen jót tesz, alig rohad az amúgy nemesfából épült palota, rettegtem már a végén. És ez volt az általános, egy üres palota, egy bolond öregasszonnyal benne.

Elszabadul a szabadpiac

Aztán 2012-ben a portugál kormány meghirdette az ARI-t, tehát az Arany Vízum programot és ezzel egy időben odavert a derék bérlőknek, elszabadította a szabadpiacot.

A befektetési letelepedési program lényege, hogy ha egy EU-n kívüli külföldi 350 ezer euróért 30 évesnél régebbi lakóingatlant vesz, vagy 300 ezerért felújít, akkor kap egy EU tartózkodási engedélyt és öt év múlva állampolgárságot, akkor is ha csak évi egy hetet van Portugáliában (vannak más opciók, csak most ez kapcsolódik).

Viszont a program olcsóbb opciója szinte kizárólag Lisszabon és Portó belvárosaira érvényes, vagy legalábbis ezekben változtatta meg leginkább a szabályokat. Egyszerűen ömlöttek, ömlenek be főleg a kínaiak és persze a brazilok. Mellettük törökök és oroszok vásárolnak fel, egyszerűen mindent. De nem laknak Lisszabonban, tehát megy Airbnb-re minden.

belvaros_7.jpg

Gyakorlati példa: kedves barátom megvett egy három szobás lakást 150,000 euróért 2013-ban, rá kellett költeni még ötvenezret. Most 450 ezer eurót ér. Először kiadta 800 euróért, majd ezerért, most már 1800-at kérne a büdös kapitalistája.

És erre robbant rá az Airbnb. Lisszabon átment egy nagy Airbnb csomagba, vannak negyedek, ahol több a kibaszott turistakéró, mint a lakóingatlan. Annyira elszabadult a helyzet, hogy lépni kellett. Ugyanis a lakástulajdonosok a hosszútávú piacon is elkezdtek annyit kérni, mintha Airbnbznének.

Namármost, a különbség viszont annyi, hogy ha turistáknak adod ki a lakást, akkor utánuk takarítani kell, meg ha nincs jó állapotban a lakás, akkor ugye lepontoznak, meg friss virág, tiszta törülköző, bor a hűtőben, illetve hajnali háromkor hetente kétszer odamenni, ha későn érkezik a kedves vendég a reptérről becsekkolni.

Ehelyett lepattant lakás, semmi sincs kijavítva, tulaj a fizetésnapokon kívül elérhetetlen, de azért fizess annyit, mintha csak két vagy három éjszakára érkeznél. Persze berendezetlen lakásokban. Mert ha be van rendezve, akkor megint ugrik az árplafon felfelé pár emeletet.

A külvárosban más a helyzet

Mielőtt Lisszabonban élő honfitársaink kiakadnának, most a belvárosról beszélünk. Magyarok inkább a Tejo túlpartján élnek a gyönyörű Caparica strand közelében vagy az Estoril, Cascais közeli negyedekben, amelyek már nem tartoznak a fővároshoz, bár HÉV távolságra vannak csak.

Ezekben jóval alacsonyabbak az ingatlanárak, de be kell közlekedni általában dolgozni. És a gyerekek nagyon belvárosi iskolába járnak, elég szűk a kör, ahonnan be tudnak érni iskolába, de kb. egy Budapest nagyságú helyen keresgélünk.

Lisszabon belvárosa amúgy igen pici, talán ha kétszázezeren lakják, ebből szerintem az ötöde lehet portugál.

Nézzünk lisszaboni árakat!

A minimálbér 2019 júliusában 700 euró volt. Ehhez képest a környékemen mindenki 500 eurót keres csak, a portugálok profi rabszolgatartók, külföldiek kiaknázásában utolérhetetlen tapasztalataik vannak. Ha gyarmataik még meglennének, már rég eladtak volna rabszolgának minket a románokkal és az ukránokkal együtt.

Egy lisszaboni szobabérlés átlagban 350 euró, de az egyetem környékén sima 450-600 euró is lehet. Nekem most egy T3 kell, tehát egy három hálószobás lakás, ami magyar szemmel négyszobás, mert van benne egy szalon, ebédlő is.

szep_1.jpg

Tehát tulajdonképpen egy T2 is elég, mert nekem 3 hálószoba kell, szalon nem érdekel, szoba lesz abból is.

Lisszabon belső kerületeiben ilyet, elfogadható minőségben már lehet találni 800-1600 euró között, tehát T2 vagy T3-at, berendezett konyhával de bútor nélkül, aztán aludjon mindenki a földön, hátha jógi lesz a gyerekekből. Ezt is csak és kizárólag külföldiek tudják kifizetni, portugálnak erre esélye sincs.

Akkor már érdemesebb megvenni a lakást, bár a portugál jegybank kamat-bakugrásai a legszebb svájci frankhitel időszakát idézik. Tegnap panaszolta egy „tuga” (portugálok gúnyneve Brazíliában), hogy 350 euró és 550 euró között törleszt havonta és rég nem érti mikor mennyit és miért, na de ezt ismerjük mi is jól.

És ez még nem minden

Eddig is elég rosszul nézett ki a történet, de van lejjebb is. Négy éve kiegyezett az akkor regnáló kormány a gyártulajokkal beengedett végtelen számú nepálit, például.

Mivel bevándorlással foglalkozom amúgy, így pontosan tudtam, hogy ezek a szerencsétlenek havi 400 eurót kapnak (ezért nem foglalkoztam a témával, rabszolgakereskedés maradjon kedélyes helyi szokás).

Ugye ahogy Máltán mi magyarok (is), itt a nepáliak csapták le az amúgy is szédelgő ingatlanpiacot.

Vegyünk téged: feleség vagy férj, egy vagy két gyerek. Egy vagy két kereső fizeti ki a lakbért. Nepáliak: négy kereső fizet, tehát sokkal tőkeerősebbek. Viszont cserébe négy helyett persze 123438284945-en laknak a lakásban. Ezért kell nekik belváros, mert ott nem tűnik fel ugye az ágyrajárás, meg a siftben alvás.

Afrikaiak szerencsések, mert az egykori portugál gyarmatokról jönnek a népek és nemcsak beszélnek portugálul, hanem kész hálóba érkeznek, ők sokkal könnyebben kapnak szociális lakásokat (csak ők), mint bárki más, így néhány helyen még mindig 70-150 euró bérleti díjat fizetnek, miközben a szomszéd ugyanazért 1200-at, így megy ez a villákban (mindjárt leírom ez mit jelent Lisszabonban). De legalább nekik jó, van hová hazamenni a kölkökkel, ebben a kegyetlen fehér világban.

A pofátlan lisszaboni lakástulajdonosok

Bocsánat az alcímért, de azt hiszem, hogy megérdemlik. Mit kér egy lisszaboni lakástulajdonos egy mocskos lyukért a szerződéskötéshez 2019 őszén?

- Útlevél
- Személyi igazolvány fénymásolat
- Tavalyi portugál adóhivatali papír a fizetésről
- Kezes, aki helyi lakos legyen, akinek van lisszaboni ingatlana, portugál állampolgár, és egy 800 eurós lakásnál legalább ötezret keressen, amit több mint amennyit a lakástulajdonosa valaha összesen látott együtt
- Legalább kéthavi kaució, plusz egyhavi bérlet előre, de most már hathónapnyit
kérnek. Érted, fizess ki hat hónapot előre kauciónak. (Aztán mondjál búcsút az összegnek, mert sosem látod többet és kezdj el villanyt meg vizet szerelni, mert a tulaj nem fog).

Itt meg kell jegyezni, hogy ha Airbnb tulajdonos olvasóim felszisszennek, én megértem. Hiszen mint otthon Magyarországon, itt is csak az ingatlan a kisember egyetlen tőkéje. Ezen kívül másból pénzt csinálni nem tud. Teljesen érthető és a piac diktál.

Csakhogy a piac azt diktálja, hogy szabadon választott kistáskába (tasca = kisvendéglő) beülve is csak erről beszélnek az emberek, tehát ez most központi téma.

És így nemcsak gazdasági/kapzsisági, hanem kiemelt szociális kérdéssé is vált, hogy még a portugálok sem tudnak már lakni a saját fővárosukban (ki tud még ilyet helyet Európában? Na, na?)

És emiatt megint megválasztották a szoci-kommunista összefogást. Akik amúgy szép lassan véget vetnek az Airbnb üzletnek. Új „helyi szálláshelyet” és hostelt nyitni már szinte egyáltalán nem lehet és havonta tágul a tiltott övezet határa.

Amint egy lakás tulajdonost vagy bérlőt cserél, már ment is a levesbe az engedély és nem is lesz új. Egész negyedek várnak az újrabesorolásra, de a folyamat lassú és tényleg vannak ugye olyan, például kisnyugdíjasok, akiknek ez az egyetlen értelmezhető bevétele.

Sőt, maximálni szeretnék a bérleti díjakat megint, elvileg egy T3 legfeljebb havi 800 euróba kerülne, ebben kiegyezne bárki, kivéve a tulajok. Ráadásul persze, hogy nem az egylakásos kisvállalkozóból van több, hanem ahogy az keleten is szokás, politikusok meg a gazdag vállalkozók behúzkodnak egész negyedeket, illetve kiadják az amúgy nem itt lakó kínaiak lakásait, kartelleznek, meg a szokásos dolgok.

Nem turkálok más zsebében, örülök neki hogy szép pénz van az ingatlanban, de tényleg elbillent a mérleg, van a társadalomnak is egy tűréshatára és szép lassan eléri az ingatlankufirckodás ezt a a limitet.

„Villában” lakni

Hogy legyen Vörös Farok is, Lisszabonban jó lakni, mármint télen fázol, de legalább mindig van valamit csinálni, nem unalmas, viszont gyönyörű. Hosszú idő után, Afrikából jöttem vissza Lisszabonba és egy klasszikus „villában” laktam egy ismerősnél.

A villa lisszaboni különlegesség, kis „falvak” vagy lakóközösségek a háromszáz éves és 4-5 emeletes tömbök közé rejtve, mindegyik egy-egy külön univerzum. Vannak felújított luxusvillák és bevándorlós villák, persze hogy én az utóbbiakban érzem jól magam.

Szóval felébredtem, kinyitom a szemem és szemben a nyitott ablakkal lobog a szélben annak az afrikai országnak a zászlója, ahonnan eljöttem pár órája. Teljes jetlagben tényleg nem fogtam fel, hogy már Európában vagyok, majd amikor kinyitottam az ajtót, ott ült a kis család, gyerek a hátra szíjazva és ment a sütés az udvaron.

szomszed.jpg

Ahogy megláttak, már intettek is, leültem és toltuk magunkba a berga-levest, meg a rizst csirkével szárított hal helyett. Fiam rendes mediterrán vagy dél-európai, de még ő is megjegyezte, hogy milyen furcsa hely ez, mindig mosolyognak az emberek, pedig van összehasonlítási alapja bőven. Csak ez a rohadt béringatlanpara ne lenne.

Utóhang

Miután megírtam ezt a posztot, első dühömben elmentem sétálni a kutyával és ezt az „üzenőcsempét„ találtam. (Lisszabon azulejo, azaz festett csempe város amúgy).

csempe.jpg

Szabadfordításban: „Tíz éve élek ebben a házban. Egyáltalán nincs okom a lakás tulaját szídni, de nem újították meg a szerződésem. Kétségkívül azért, hogy megháromszorozzák a lakbért. Egy egyszülős család fenntartójaként, egészségügyi végzettséggel nem értem, hogy tudnék megélni a negyedben, ahol 14 éve élek.”

Ha szívesen olvasnál még Tucanótól, látogass el az oldalára

A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével.

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: ingatlan Portugália

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr2115289724

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Csodabogár 2019.11.06. 09:19:35

Tucano mindig jó. Az meg aki az AIRBN-t kitalálta a legkedvesebb szervénél fogva lógatnám fel valahova. Tönkre teszik a szép öreg városokat és ellehetetlenítik az ott lakók életét.

_Luthien_ 2019.11.06. 09:24:16

Sajnos a szabad piacnál még nem találtak ki jobbat. Úgy tűnik, bármelyik irányból is próbálkoztak a portugálok a szabályozással, csak rontottak a helyzeten.
Most már ki kellene próbálni, hogy mi lenne, ha tényleg a kereslet-kínálat határozná meg az árakat, nem a régi szerződések, a letelepedési program, majd az erre válaszul adott újabb szabályozások...

Benikuty 2019.11.06. 09:47:31

@Csodabogár: " Az meg aki az AIRBN-t kitalálta a legkedvesebb szervénél fogva lógatnám fel valahova. "
Én meg azt, aki ilyeneket leír. Téged kivéve természetesen... :D

Din Serpahis 2019.11.06. 09:52:36

A sok gyoker kinait meg oroszt ki kellene tiltani az eu ingatlanpiacarol, maris megoldodna a problema.

Amugy Magyarorszag is vicces. 6 eve dolgozom Svajcban es meg meg mindig nem tudnek venni egy olyan lakast Bp-n, ami megfelel az igenyeimnek. Aki meg mondjuk videkikent akar a fovarosba menni, az dogoljon meg.

Hari Seldon 2 2019.11.06. 10:03:46

Úgy látszik a lisszaboni ingatlan piac is problémás.
Az airbnb megjegyzéssel nem tudok egyetérteni. Mert ha írsz egy bejegyzést, a lakás kiadónak is kell rá reagálni, csak úgy kerül fel a jellemzés. Egyszer írtunk egy elég rosszat. Nem is reagáltak rá. Persze, hogy nem került fel. Pedig előtte elég nagy volt a szórás az értékeléseknél. (mi olyat írtunk, ami az alsó értékeléshez volt közel) Már ez is gyanús lehetett volna. Na mindegy, megtanultuk a leckét. Szerencsére csak egy éjszakát terveztünk eleve.

London2009 2019.11.06. 10:20:35

@Hari Seldon 2: ez ne haragudj de nem igy van. Valasztol fuggetlenul felkerul az ertekeles. Van egy idokeret amig lehet ertekelni, 14 nap egesz pontosan. Valamivel keverheted.

London2009 2019.11.06. 10:23:17

@Benikuty: +1
Bar teny, hogy sok mindent atformalr az Airbnb. Londonban le is korlatoztak. Akkor bantam, de mar inkabb orulok. Egyszerubb a hosszabb tavu kiadas es nem fizettek annyival tobbet, hogy megerte volna a macerat.

London2009 2019.11.06. 10:27:36

@_Luthien_: egyetertek. Hagyni kell, hogy a piac hatarozza meg az arakat.
A csempes uzengetovel nem tudok egyutterezni. Illetve egyutterezni egyutt tudok, de ilyen az elet. Ha nem tudja megfizetni a negyedet ahol lakott csak mestersegesen lenyomott aron, akkor emiatt ne kelljen mar sajnalni a tulajt meg szivatni.

Buchhalter 2019.11.06. 10:38:41

@Csodabogár: állítólag Hongkongban is az egyik oka a tűntetéseknek az irreálisan elszállt ingatlan és bérleti árak.Sok kuli munkás gyakorlatilag csak ágyat tud bérelni.

Buchhalter 2019.11.06. 10:42:53

@London2009: Ha nem tudja megfizetni a negyedet ahol lakott csak mestersegesen lenyomott aron, akkor emiatt ne kelljen mar sajnalni a tulajt meg szivatni

erre reagálva : ja igazad van állami alkalmazott és majd ha például bekerül a tulaj a kórházba + pénzért kap szolgáltatást (minimum 1000€/hét) ,hogy "szegényke" ne maradjon ellátatlanul.Ez már lassan Magyarországon létezhet is.

Kicsit mindig is antiszoc voltál,nem baj ,kell ilyen is.

London2009 2019.11.06. 11:29:27

@Buchhalter: nem ertem a kommented. Hogy jon ez a berleti dijakhoz? Ha nem tudja megfizetni a negyedet a piaci aron, nem lakik ott. Szeretnek en is a Holland Park mellett lakni, nem tudom megfizetni, nem lakom ott.

Csodabogár 2019.11.06. 12:12:13

@Din Serpahis: Valami csuda nagy igényeid lehetnek.
Pesti Dunapart 5 szoba stb. vagy II. XII kerület jó része, kilátással stb.:-)
Persze az is lehet, hogy sokat költesz Svájcban.

Csodabogár 2019.11.06. 12:17:00

@London2009: Sajnos nem csak Budapestet, de pl. Barcelonát, Berlint és még biztos sok más várost is tönkre tett. Mindenhol van elég szálloda, panzio, meg bármi. Tudod mit jelent egy belvárosi házban lakni, ahol néhány tulajdonos kiadja airbnb a lakását? Az állandó ott lakóknak élhetetlen lesz a ház. Én nem vagyok érintett, de sok ismerősöm panaszkodik erről.

Csodabogár 2019.11.06. 12:21:10

@London2009: Általában piac párti vagyok, de annyi esetet hallok pont a német nagyvárosokból. Hogy emberek élnek 30-40 éve egy lakásban, aztán hirtelen elkezdik emelni a bért, mert ki akarják őket szorítani onnan. Tudom egy háztulajdonos nem egy szociális intézmény, de kellene találni valami középutat. Eddig tudtommal még sehol se találtak.:-(

Buchhalter 2019.11.06. 12:25:50

@Buchhalter: szerintem csak nem akarod érteni,de ott lakót,de a tulaj pénzéhsége miatt mehet a fenébe.Ha nem figyeltél volna lakhatási válság kezd kialakulni globálisan és mint a fenti posztíró a döntéshozók agyi józanságát firtatja ,amit persze felülír a szemek előtt sűrűsödő dollárjelek . Ha egyes vezetők megint elégedetlenkedő tömegeket akarnak ,akkor bizony megtették az első lépéseket.

Tucanus Maximus 2019.11.06. 12:47:51

Az az igazság, hogy ez a gazdasági centrumba húzás kezdi ugye teljesen élhetetlenné tenni a nagyvárosokat, legalábbis megfizethetetlenné. Budapest még szerencsés, mert nagy általánosságban jó a tömegközlekedés, tehát külvárosok, meg pest közeli faluk is működhetnek. Lisszabonban viszont nem. És egy bérlet 40 euró havonta, az mondjuk 2 gyereknél 80, meg hozzá a napi 1-1 óra utazás. Kocsival ez a város parkolhatatlan, felesleges is keresni, mert nincs. Tehát a szülők is 2x 80 és innentől kezdve a legkülsőbb (spanyolul ötödik picsában) lévő bérlemények is nemcsak pont ugyanannyiba kerülnek, de még mozgókönyvtárat is kell keresni vagy nagyobb netcsomat kell a napi legalább 2x1, de inkább 2x 1,5 órás utazáshoz, mert ugye a melóhelyre pontosan kell érkezni, óriásdugó meg kiszámíthatatlan busszal, meg villamossal is. Metró jó, de végig a metróvonalon ugyanannyi bérleti díj, mint a belvárosban :D na, innen szép nyerni :D

@Csodabogár: köszi szépen!!!

London2009 2019.11.06. 12:54:59

@Buchhalter: gondolom ezt nekem szantad. Mas velemenyen vagyunk, nem baj.

Sue uk 2019.11.06. 12:56:47

Sziasztok! Egyébként Angliában pont pár hónapja nagyon felléptek az elszállt bérleti díjak miatt törvényileg. Megadták a max. kérhető összegeket. Mi kaptunk vissza a ma már befizetett bérleti díjból. :-)

London2009 2019.11.06. 12:59:29

@Csodabogár: igen, valami kozeputat biztos lehetne es kellene is talalni. Mindenesetre jo nagy kitolas a szocialis berlakas intezmenye es nem fair azzal szemben, aki piaci aron berel. Budapesten is hagyjuk, hogy kik laknak illetve vettek ingyen potyan onkormanyzati lakasokat.
A varosok ettol meg nem lettek tonkreteve. Gondolom az ismeroseid azert nem panaszkodnak, hogy haromszor annyir er a lakasuk. Tobbek kozott a noveremek is ezert koltoztek el a belvarosbol mert sok lett a zaj, kosz stb. Aztan nem is ertik igy utolag, hogy egyaltalan minek laktak ennyi ideig ott. El lehet adni a lakast es olyan helyre kell koltozni, ami tetszik.

puhacica 2019.11.06. 13:05:03

ehhez kepest london egy tunderkert

London2009 2019.11.06. 13:06:52

@Tucanus Maximus: Lisszabon nem nagyvaros, igy lehet, hogy ott ez uj jelenseg viszonylag. Az igazi nagyvarosokban viszont ez mindig is igy volt. A belvarost kevesen tudjak megfizetni. Szerintem Bp-n is gond a parkolas, a dugo es az agglomeraciobol valo bejaras. A tomegkozlekedes tenyleg jo es a varos viszonylag kicsi mas nagyvarosokhoz kepest mindenkeppen.

London2009 2019.11.06. 13:07:48

@pametno: oh nyilvan errol van szo! : )

London2009 2019.11.06. 13:12:00

@Sue uk: errol tudnal tobbet mondani? Csak Corbyn terverol tudok, amitol mentsen meg minket az eg pont a jo kis brexites idokbeb nem hianyzik egy housing market crash meg recesszio. Bar az valoszinuleg e nelkul is lesz.

puhacica 2019.11.06. 13:13:59

@London2009: es mi van azzal, aki a belvarosban szeretne lakni, de nem egy hostelben? sokkal szigorubb szabalyozas kellene, senki nem kerulne utcara miatta, latod, te se jottel ki rosszabbul, hogy nem airbnbzel.

a szocialis berlakas otlete szerintem fair, pedig mi piaci aron berlunk. az nem fair, ahogy a rendszer mukodik. :(

puhacica 2019.11.06. 13:16:03

@London2009: az! az mar maga a mennyorszag. :D

London2009 2019.11.06. 13:23:06

@puhacica: mar egy jo kozos kepviselo is tud tenni az Airbnb ellen. Pl. az egyik pesti lakasunk haza ilyen. Nyitottak egy Airbnb-s hostelt de nem mukodott mert a kozos kepviselo a haz tobbi tulajaval ellehetetlenitette. Kulonben egyetertek, szigorubb szabalyozas kellene. Azzal a jol mukodo Airbnb-k maradnanak, a hostel szintuek bezarnanak.
Jol mukodo szocialis berlakasos rendszert meg nem lattam sajnos.

puhacica 2019.11.06. 13:29:10

@London2009: a szigorubb szabalyozasban mindenkepp egyetertunk.

sajnos nagyon konnyen kijatszhato a rendszer. pedig egyertelmuen szukseg van szocialis berlakasokra, csak nem igy.

Virago_1000 2019.11.06. 13:31:46

@_Luthien_: "Sajnos a szabad piacnál még nem találtak ki jobbat. "
- rosszabbat sem.

Sue uk 2019.11.06. 13:39:38

@London2009: Tenant Fees Act néven jött ki egy törvény, azt kellene megnézni. Ha kell később lehet tudok többet mondani a részletekről. Remélem ez így segít.

Herr Géza 2019.11.06. 13:46:13

@Virago_1000:
Hát akkor éljen a kommunyista/szocilista tervgazdaság! Vagy az ősközösségi cserekereskedelem. Te miért is más pályán mozogsz?

Tucanus Maximus 2019.11.06. 13:59:38

@Herr Géza: igencsak szabadpiaci hozzáállásom van, libertárius/anarchista irányban :D
De vagy szabadpiac van vagy nem. És az nem az igazi, hogy gazdagék kartellezhetnek, meg lakásláncokat nyithatnak és irányíthatják az árakat. Mi meg nem. Aztán, ha valaki pár strómannal behúz mondjuk 30 lakást, akkor több szobát ad ki, mint a Sheraton és negyed annyi adót fizet, meg gyakorlatilag semmilyen szabvány meg követelmény se vonatkozik. Amúgy a rossz szabályzás mindig visszarúg, lásd Bp. Akinek van esze elmegy, mert szarul keresni óriási árak mellett nem az igazi. Viszont akkor meg a helyükre kell hozni valakit dolgozni, de annak is aludnia kell valahol és persze mindenki a napra tör, tehát újratermeli magát a válság.

Buchhalter 2019.11.06. 14:31:53

@London2009: Jol mukodo szocialis berlakasos rendszert meg nem lattam sajnos

Ebben nagyon igazad van.

dddoni 2019.11.06. 15:48:43

Én két végéről is tapasztalom az ingatlan bikapiacot, mert Berlinben bérelek és Budapestek kiadok. Berlinben sokkolt amikor fizikailag nem fértem be a sok jelentkezőtől egy tömeges lakásmegtekintésen.

Aztán meghirdettem kicsit áron alul a budapesti lakásomat, hogy találjak egy megbízható bérlőt, de végül nem tudtam kezelni a több mint száz(!) jelentkezőt. Tanulság: soha többet nem hirdetek áron alul, hívjanak akármilyen kapzsinak a facebook kommentelők.

Biztos vagyok benne hogy a szigorúbb berlini lakbérszabályozás csak rontani fog a helyzeten, mert kevesebb legálisan kiadó lakás lesz. Budapesten pedig egy újabb bérleti díj emelkedésre számítok most hogy eltűntek a befektetők a szuperállampapír miatt.

shaktele 2019.11.06. 15:48:44

@puhacica: mert korlátozzák az airbnb-t.

shaktele 2019.11.06. 15:48:44

@London2009: "Jol mukodo szocialis berlakasos rendszert meg nem lattam sajnos."

Hány országban, kontinensen vizsgáltad meg ezt a problémát?

Herr Géza 2019.11.06. 15:50:23

@Tucanus Maximus: Nem is akartam veled vitatkozni, mert értelek, igazad is van abszolút. Sztem az ominózus “piac” hosszú távon belövi a kínálat-kereslet arányos árakat. Addíg meg jogos ugyan, de felesleges a felháborodás. Az állami szabályozás tuti nem fog segíteni, sőt...

shaktele 2019.11.06. 16:29:19

Gond van itt is,nevezetesen az hogy nincs beloluk elég.

In 2016 , the federal government provided almost$1.7 billion to support over 536,000 households living in social housing. Provinces and territories administer 80% of the agreements with social housing providers.Mar 31, 2018

en.wikipedia.org/wiki/Public_housing_in_Canada

Benikuty 2019.11.06. 16:31:28

@London2009: :D :D
Viszont a 11.-s út a nap 16 óráján át egy horror! Nekem elhiheted...

Din Serpahis 2019.11.06. 17:32:58

@Csodabogár: Milyen csoda nagy igényeim? Egy tisztességes újépítésű lakás különösebb extrák nélkül Budapesten 80 millió. Ennyit Svájcban se pakolsz össze hat év alatt. (Na jó, elvileg meg lehet csinálni, de az úgy nem élet.)

kék madár 2019.11.06. 17:44:58

@Din Serpahis: "Egy tisztességes újépítésű lakás különösebb extrák nélkül Budapesten 80 millió."
hany, hol, mekkora? Szerintem elszamoltal valamit.

Golf2 2019.11.06. 17:50:08

Tönkreteszik a belvárosokat és lakóikat a fapados sáskák Pesten dettó.

Golf2 2019.11.06. 17:52:52

@Csodabogár: lógatnám fel valahova. +1

London2009 2019.11.06. 17:55:22

@shaktiii: mondj egyet ha te ennyit vizsgaltal!

kék madár 2019.11.06. 18:00:47

@Golf2: OK most 5 percet kerestem es 100-bol 1 ha eleri az 1 millios m2 arat. Az atlag m2 ar kozelebb van az 5-600 ezerhez.

London2009 2019.11.06. 18:02:08

@Sue uk: de ennek semmi koze a berleti dijhoz. Ez az ugynokseg dijat es a depositot szabalyozza. Ugyhogy te nem a berleti dijat, hanem felteszem az ugynoki dijat vagy a lerakott depositot kaptad vissza. Ez nem cap szerencsere, az hianyozna meg.

Benikuty 2019.11.06. 18:29:25

@Din Serpahis: " Egy tisztességes újépítésű lakás különösebb extrák nélkül Budapesten 80 millió. " Ha legalább 100-110 nm-ben gondolkodsz, akkor igazad van.
Viszont ez esetben felmerül a zsemle-szájméret dialektikája :D

Benikuty 2019.11.06. 18:37:11

@Golf2: A Hős utcában 100e/nm :D

Benikuty 2019.11.06. 18:41:44

@Golf2: és még kiket, okostojgli? Pl. mindenkit aki nem lovon jár? Meg kitiltani, betiltani...stb. Tudtok hozzá, mondhatom!

Mankel 2019.11.06. 20:10:54

Nem olyan bonyolult ám ennek gátat szabni. BP:Az eu-kívüli állampolgarok akik ingatlant vásároknak +30%-os extra adó a vásárlásnál. Illetve 3. Lakóingatlan után exponenciálisan növekvő vagyon adó (cégek esetén szintén). A bevételből pedig majd lőrinc építheti a bérházakat win-win.
A szuper állampapír épp, hogy csökkenti az ingatlan árakat/bérleti díjakat. Hisz a lakaskiadas munka és kockázat 7-8% körüli hozammal nagyon illikvid eszközzel. Én úgy dobnám érte a befektetési célú ingatlanomat mint a pestises rongyot.

Hunfonix 2019.11.06. 20:39:46

"Ehhez képest a környékemen mindenki 500 eurót keres csak, a portugálok profi rabszolgatartók, külföldiek kiaknázásában utolérhetetlen tapasztalataik vannak. Ha gyarmataik még meglennének, már rég eladtak volna rabszolgának minket a románokkal és az ukránokkal együtt."

magyarul uszkve 160-170 ezer forintért dolgoztok rabszolgaként a családjuktól és a barátaiktól 3-4 ezer km-re

hát ehhez csak gratulálni tudok

Csodabogár 2019.11.06. 22:17:22

@London2009: Vannak akik ragaszkodnak a lakásukhoz, nem mindenki akar kies zöldben lakni, ahol autó nélkül nemigen lehet meglenni. Természetesen többet ér a lakás egy jó helyen, de van aki csak lakni szeret nem gondolkozik azon, hogy ha eladná mennyit ér. Engem pl. soha nem érdekelt. Mikor eladtam nagyon meglepődtem, hogy mennyire felment az ára. Feltehetően nem éltem elég sokáig a kapitalizmusban, illetve nem volt soha vad kapitalista szemléletü a környezetem. Normál kapitalizmust én is kedvelem, de az emberek életének az ellehetetlenítését unmoralisnak tartom. Jómagam soha nem tudnám megtenni, igaz mindenki hülyének tart a morális szempontjaim miatt.

Csodabogár 2019.11.06. 22:20:57

@Din Serpahis: Svájcban soha meg se fordult a fejemben a lakásvétel. Remek környéken bérelt lakásban laktunk, ami hatalmas volt, egy öreg házban és imádtam. Belváros 15 perc volt gyalog, dolgozni is gyalog jártam, de kertek voltak körülöttünk.
Nekem nem kellett soha saját ingatlan, szerintem egy óriási lekötöttség. Pesten persze más a helyzet, mert nincs semmi szabály vagy törvény a lakásbérléssel kapcsolatban.

zuulululu 2019.11.06. 23:00:52

"És emiatt megint megválasztották a szoci-kommunista összefogást. Akik amúgy szép lassan véget vetnek az Airbnb üzletnek."

HELYES!!!!

TantóNéni 2019.11.06. 23:00:52

@Sue uk: Nem a bérleti díjat maximalizálták, hanem a deposit/letét összegét csökkentették. Eddig max 6 heti bér lehetet, most évi 50e font alatt max 5 hét. A lakásbéreket nem fogják befagyasztani, amíg tories kormány van hisz az összesnek minimum 6 lakása van erre-arra.

somlobodog 2019.11.06. 23:00:52

Tehát @tucano ha lenne egy T3 Fasza lakásod Lisszabonban akkor te kiadnad €800ert ha lenne 10 ember sorbanallva aki €1800t hajlandó fizetni? Ha igen akkor értem a cikked, sokan szeretik a szabályozott piacokat, fair.
Ha nem, akkor viszont mi végre ez az írás? Drága lett. És? Eddig volt irreálisan olcsó ahogy irtad. Majd kiegyenlitodik. Vagy nem. Akkor változik. Ilyen a világ. MiNdig lesz valami amit valaki nem tud megengedni magának. Majd laknak máshol és majd lesznek új negyedek. Ennyi erővel bevezethetnek a bérszabalyozast is mert nem korrekt higy te mondjuk €100t kérsz egy tanácsért mikor azt a szegenyember nem tudja kifizetni. Legyen mondjuk 12 euró holnaptól. Persze demagóg vagyok nyilván de akkor sem értem igazán a problémát. Szabad piac, nem több.

somlobodog 2019.11.06. 23:00:52

@Tucanus Maximus: ezzel a kommentwddel teljesen egyetértek. A poszttal viszont nem (ld külön hozzaszolas)

Cnere 2019.11.06. 23:00:52

Az egész történet hemzseg az idióta túlszabályozásoktól és retardált törvényhozástól.
Amikor az agyzsugorított politikusok látják, hogy a kereslet és a kínálat kezd kimozdulni az egyensúlyi állapotból valamelyik irányba, akkor azonnal szabályozás, törvénykezés, bürokrácia növelés a megoldás, amiben gondolkodnak.
Ha igény van lakásokra, akkor támogassák az építést, keressenek telkekeket, mittudomén, csináljanak valamit, hogy legyen elég lakás. Persze ez túl egyszerű megoldás lenne.
Ha meg nincs elég bérlő és rohadnak szét a lakások, akkor meg turizmus fejlesztés, airbnb stb.

johnmarkson 2019.11.06. 23:00:52

A 80 millió nem volt eltúlozva sajnos, az 5-600 ezres nm2 árat pedig nem tudom hol láttad, kollégámék pont most vesznek 57nm2-es panellakást 33 millióért, ami majdnem 600 ezres nm2 ár!!!

kék madár 2019.11.07. 00:11:20

@johnmarkson: nezd meg az ingatlanhirdeteseket. Budan. II. kerulet. Most.

isssti 2019.11.07. 00:57:11

Rendkívül buta és káros általánosítás ez az "Airbnb-zés":4 éve adok ki 2 db Airbnb lakást. Soha, egy darab panasz, vagy gond nem volt velük (előtte hosszú távú bérlőimmel rendszeresen).
Megfelelő szabályozással könnyen rá lehetne kényszeríteni a renitens rövidtávú bérbeadókat a megfelelő normák betartására (végső soron akár eltiltani őket! -ehhez elég egy normális lakóközösség és egy jó közös képviselő..).
A gond nem a rövidtávú kiadással, hanem a gátlástalan bérbeadókkal és az ehhez asszisztáló közeggel van!

Virago_1000 2019.11.07. 00:57:18

@Herr Géza: A vilag nagyobb, tagabb, mint az szamodra felfoghato. Nem csak 2 lehetoseg van, de annyit elarulhatok, a(z) (os)kozosseg is jobb, mint az individualizmus.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2019.11.07. 01:21:42

Milyen fura , hogy pon most, pont websummit idejen jelenik meg ez a cikk. Epp ma epp en is pont Lisszabonban airbnbzek.

Mas: dehogz kell hajnal 3-kor odamenni, beengedni: vannak mar smart zárak ( yale connexis pl) , amihez mobilon elkuldod az idolimites kodot. Ennyi.

Hari Seldon 2 2019.11.07. 07:01:20

@London2009:
Nekem Corbyn egyre inkább úgy tűnik, arra játszik hogy legyen meg a Brexit (bármi áron).
-> Mert egy ilyen programmal szinte "direkt" a Tory-k felé lök mindenkit.

_z_ 2019.11.07. 07:18:14

@kék madár: Hat nem tudom te hol es mit nezel, de ime, 75-85nm uj epitesü lakasok a masodik kerületben:
ingatlan.com/lista/elado+lakas+uj-epitesu+ii-ker+75-85-m2
Van egy 562.676 Ft/nm-ert a többi 981.714-1.633.412 között.

kék madár 2019.11.07. 07:30:50

@_z_: en is az ingatlan.comon kerestem, es nem is azt nezem, hogy mennyiert veszik, hanem , hogy mennyiert ajanljak

Buchhalter 2019.11.07. 08:43:39

@somlobodog: neked vesszőparipád majd a magától megoldja a piac tézis.Kényelmes kis megmondó ember vagy egy szarkupac tetején.Hát nem, sokszor kell egy tökös vezető réteg aki értelmesen leszabályozza a dolgokat.Bocs ha erős volt ,de téged se kell félteni a vitriolos csipöböl tüzelek véleményektől,igaz?!

2019.11.07. 09:46:23

@_z_: A 2. kerület se olyan nagy szám már, mint hajdan volt: Kapy, Pusztaszeri, Törökvész, Bimbó: belehülyülsz a forgalom zajába. Nem véletlanül a Dorottya a király a maga 1,6 milliós m2 áraival: csendes! Nyugis! Ilyen hely már szinte alig van, vagy jó messze kint, ahonnan 1 óra bezötyögni a dugóban.
At Airbnb-t be kéne tiltani, ahogy van. Pokollá tette az életet, ahol megjelent. Gyanítom, hogy a helyzet egyre csak szarabb lesz, a disztópiás jövő nem is olyan lehetetlen elképzelés. Régen (50-60 éve) kiszámítható volt a világ, ennek vége. Szerintem Isten ráfordította az emberiséget a Világvégére, csak még nem fogtuk fel.

az abádszalóki hős 2019.11.07. 11:03:56

@isssti: „Megfelelő szabályozással könnyen rá lehetne kényszeríteni a renitens rövidtávú bérbeadókat a megfelelő normák betartására (végső soron akár eltiltani őket! -ehhez elég egy normális lakóközösség és egy jó közös képviselő..).”

Mondj egy példát, légy szíves. A régi (saját) lakásomból egy, a fejem fölötti airbnb lakás (illetve annak lakói) miatt kellett elköltöznöm, mert kezdett elegem lenni a folyamatos zajból, őrült bulikból. A gyerek hajnalban sírva ébredt arra, hogy felettünk dübörögnek meg tárgyakat borogatnak. Írtam a tulajnak, kb leszarta (ki is tettem a levelet a lépcsőházba, hadd olvassa mindenki) Írtam a tulajnak a postaládájába, semmi válasz. Írtam a közös képviselőnek. Szerinted még mit lehetne csinálni? Mindenki azzal jön, hogy a ‘tulajnak van engedélye’ – jah, csak nekem van kb nulla jogom a normális életre…

problémamegoldó 2019.11.07. 12:16:47

szerintetek egy 350 000 euróért vásárolt lakást mennyiért kellene kiadni? :-)

Arthamyr 2019.11.07. 12:57:34

Éppen Budapesten bérlünk Airbnb-t. En nézegettem szállodákat is, kb. 100 eur a vállalható alja, ezért adnak egy szobát. Airbnb-vel 50+ eur egy kis belvárosi lakás. Izraelben, Angliában, Spanyolországban is hasonló arányokat tapasztaltam.
A mostani lakás úgy van meghirdetve, hogy no-party lakás, így a többi lakónak se lehet gondja...

Szóval long live Airbnb. Semmi gond nincsen vele, ha normálisan csinálják.

2019.11.07. 13:20:59

@London2009: csupán nézőpont kérdése, hogy a mostanihoz képest a régi mesterségesen lenyomott ár, vagy a mostani mesterségesen felnyomott a régihez képest. A nézőpont persze nagyban függ attól, hogy lakáskiadó vagy, vagy lakásbérlő. Személy szerint úgy gondolom, hogy ahogy a ló szervének, úgy a szabadpiacnak is van egy vége, amin túl már nem piacról beszélünk, hanem kizsákmányolásról meg elnyomásról.

2019.11.07. 13:21:27

@problémamegoldó: nem értem a kérdést. Ha arra gondolsz, hogy nagyon sokba került, ezért csak nagyon sokért lehet kiadni, akkor tévedsz. Ez kb olyan, mintha azt mondanád, hogy a drágább autónak van előnye a kereszteződésben. Aki befektetésből vesz 350 ezer euróért lakást, az nyilván nem kenyérgondokkal küzd, ergo nem szorul rá, hogy nagyon sokért adja ki, azért adja ki nagyon sokért, mert nagyon sokat akar rajta keresni. Ez nem egy formállogikai összefüggés, ez egy kapitalista álláspont. Egyébként a 350 ezres ekcót nm-re lebontva eleve többért lehet kiadni, mint egy 100 ezrest, mert nyilván jobb helyen van, szebb, stb. A baj ott van, hogy ha a nm árra vetítve nem két és félszeres, hanem mondjuk nyolcszoros szorzó van, akkor az már túlmegy egy határon, persze nem piaci határon. De ennek az ingatlanos lufinak is vége lesz egyszer, aztán majd a sok botcsinálta harácsoló befektető pisloghat.

somlobodog 2019.11.07. 15:11:11

@Buchhalter: semmi gond. Nem kell egyetertenunk. De egy blogon a kommentszekcioban ugye tudod hogy mind csak megmondoemberek vagyunk a saját kis szarkupacunk tetejen?;)

Buchhalter 2019.11.07. 15:22:43

@somlobodog: ugye tudod hogy mind csak megmondoemberek vagyunk a saját kis szarkupacunk tetejen?;) Ez igaz.

Te lenni vadkapitalista én lenni naiv szociális

Tucanus Maximus 2019.11.07. 15:55:28

@tildy[UK]: ott voltam èn is, màrmint websummit. Cèlzàs vagy stratègia nem volt benne, múlt hèten volt idøm megìrni, mielőtt kezdődött a websummit, ezen a hèten màr csak azzal foglalkoztam

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2019.11.07. 16:56:25

@Eugene Horse: " ingatlanos lufinak is vége lesz egyszer"
Mint a ló szervének, ugye?
:-)))

kék madár 2019.11.07. 18:11:10

@Virago_1000: nem akarsz errol konyvet irni?

Herr Géza 2019.11.07. 18:22:04

@Virago_1000: Nyilván. “Egy mammutcombot adok egy összkomfortos barlangért. Individualisták kíméljenek!” jeligére a kiadóba....

FutureFry 2019.11.07. 19:01:54

@az abádszalóki hős:
“If you think your neighbor is an Airbnb host and you have a complaint, we want to know.”
www.airbnb.com/neighbors

shaktele 2019.11.07. 19:48:38

"NINCS AZ A DIPLOMÁCIA CÉL, AMI LEGITIMÁLNA AZT, HOGY EGY ORSZÁG MINISZTERELNÖKE HÁBORÚS BŰNÖSÖKKEL BÁJOLOGJON. GONDOLJATOK ERRE, AMIKOR MEGLÁTJÁTOK A KÉT ILLIBERÁLIS VEZETŐ FOTÓJÁT A KARMELITA-KOLOSTOR HÍRHEDT ERKÉLYÉRŐL"

Karácsony Gergely

problémamegoldó 2019.11.07. 20:59:57

@Arthamyr: köszi a választ! Hát ez több, mint ami a posztban van.

@Eugene Horse:
nos, én csak egy egyszerű kiegészítendő kérdést tettem fel, amire egy szabadon választható szám a válasz.

Cinderzephyr 2019.11.07. 22:53:55

@Buchhalter: Ezt megerősitem!@Tucanus Maximus:

Ezt csak megerősiteni tudom! Volt, hogy nemcsak, hogy a busz rohadt le alattam, de az azt helyettesitő pótlóbusz is:D És ez még csak nem is kirivó eset.
De még csak nem is kell nagyon külvárosban élni. Oeirasban laktam, a barátnőm Odivelasban. Még úgy is, hogy mindketten öt percre laktunk a saját megállónktól, ha este kilenckor hazakisértem tömegközlekedéssel, jobb esetben hajnali egyre értem haza, pedig a két hely annyira még nem is a világvége (oké, Odivelas világvége előtti)
A környékemen 400 euró körül volt bérelni egy szobát, de csak szobáért a belvárosban, simán elkértek 6-700 eurót is amikor ott voltam. És az a féléves kaukció tényleg nagyon kemény. És azt is át tudom érezni, hogy amúgy a lakások drágák de ahhoz képest nem egy le is pusztult.

Arthamyr 2019.11.08. 10:42:21

@problémamegoldó: passz, viszont szerintem ennél kevesebbért nem nagyon éri meg, ez kb. 6% bruttó hozam, eléggé illikvid eszközben tartva, és még munka is van vele. Persze jó esetben az ingatlan értéke is növekszik, de rossz esetben akár csökkenhet is.
És nyilván hitellel finanszírozva más a matek...

problémamegoldó 2019.11.08. 11:56:44

@Arthamyr:

Így van. Sajnos nagyon sok embert megvezettek a divatos "élj a mának", gondolj magadra, bérelj és élj szabadon jelszavak.

Kb. 10-15 éve megy a mantra, hogy nem érdemes venni, bérelni kell, az a menő, Nyugaton mindenki bérel. Elfelejtik hozzátenni, hogy aki megteheti, az ott is sajátban lakik, a bérlés ott is kényszer.

Most meg a fagyi visszanyal, és néhányan arról álmodoznak, hogy majd lesz bérbeadó, aki a 350 000 euróért eladható lakást bérbeadja egy zacskó szotyiért.
Nem lesz.
Költség van vele (amortizáció), munka van vele (bér), és a tőke alternatív hozamát is kell fizetni a bérlőnek, különben nem talál balekot, aki finanszírozná a lakhatását.

Ezek az álmodozók persze hülyék lennének az általuk elvárt hozammal bármit is bérbe adni. Tehát a matek csak odáig tart, hogy add ide a tulajdonodat szinte ingyen. Mert az neki jár.

Nos: nem jár. Nem muszáj várra néző kilátással rendelkező lakást bérelni, mindenki válasszon az anyagi lehetőségei szerint a belváros - külváros - agglomeráció - vidék között. Vagy be lehet tiltani a fapadosokat (turisták), az internetet (sharing economy), de nem fog sikerülni, mert előbbiek annyi pénzt hoznak, amiről egy gazdaság sem mondhat le, utóbbiért meg tüntetni mennek az emberek.

Végül lehet várni a Nagy Ingatlanáresést, de ahhoz meg az kell, hogy minden 2. ember munkanélküli legyen, a minimálbért ne emeljék, hanem csökkentsék, magyarul egy jó kis válság kell hozzá. Na majd akkor fognak esni az ingatlanárak is. Szóval aki az ingatanár-esésre játszik, annak egy válság válna előnyére. Ez az igazi hiéna magatartás, ehhez képest kiadni egy lakást 5% (azaz államkötvény) körüli hozamszinten egy konzervatív biznisz.

Mankel 2019.11.08. 18:07:54

@problémamegoldó: az a baj az okfejtéseddel, hogy a lakhatás alapszükséglet mig az arbnbzes meg a külföldiek ingatlanhoz jutása nem. 3. LakoIngatlantól exponenciálisan növekvő ingatlanadó, minden -éin kívüli állampolgár extra vagyonszerzési adó csok adott méretű városok felett beszüntetése és kb azonnal megoldódna a probléma.

Sierrababa 2020.02.24. 22:21:48

Szép összefoglalás hogy hogyan alakultak az árak, nagyon korrekt. De szerintem szükséges volt a váltás. Most képzeld el....ugye egy magánember általában azért vesz kiadásra lakást, hogy a banki kamatoknál jobb hozamot érjen el. Vegyünk egy 100ezer eurós két hálószobás lakást (Sintra régióban kellemes középár, vagy felújítás után kijön ennyire) Ezen a környéken egy ilyesmi lakást úgy 650-ért lehet bérbe adni átlagosan. Ebből 28%-át rögtön le is nyúlja az állam, tehát a tulajdonos kezében marad 468€ (közös költséget nem számolunk, mert az ebből levonható). Emellett évente kifizeti az ingatlanadót, ami az ingatlan értékének 0,5 százaléka körül mozog (régiófüggő), jelen példánkban 500 pénz. Ha utánaszámolunk, egy 100K értékű ingatlanból durván 5000 euró marad a tulajdonos zsebében, ami 5%-os megtérülésnek felel meg. Ha így nézed ez egyáltalán nem "uzsora", tekintetbe véve hogy benne van az a kockázat, hogy ha a tisztelt ügyfél nem fizet, akkor baromi nehéz kirakni a lakásból, ha úgy dönt hogy okoz mondjuk egy 20ezres kárt a lakásban, mert szétverik a konyhát és a fürdőt, akkor az ugye nem térül meg. Máig léteznek még a "régi bérletek", ahol egy többszázezres ingatlanban 50-100 eurót fizetnek és NEM lehet felbontani ezeket a szerződéseket, mert olyasmi, mint egy haszonélvezeti jog, tehát a bérlő élete végéig érvényes. Ezek az ingatlanok többnyire eladhatatlanok, vagy jócskán piaci értéken alul értékesíthetőek. Ingatlanügynökként dolgozom, van olyan teljes épületünk Lisszabonban, amit nem tudunk eladni emiatt, mert mindenki fél hozzányúlni. Így persze a jelenlegi tulaj nem költ rá, úgyhogy kb. lakhatatlan, balesetveszélyes az épület. Szóval patthelyzet. Nem hiszem, hogy jó ez az ingatlanpiac bármely résztvevőjének. Kereslet és kínálat....amíg van olyan, aki meg tudja fizetni az albérlet árakat, addig azok nem fognak lemenni. Próbálkoztak valami olyasmivel tavaly, hogy "állami garancia", tehát hogy ha maximált áron kiadod a lakásodat, akkor az állam garantálja, hogy a nem fizető bérlő helyett fizet. úgy hallottam nem nagyon volt sikere.

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása