oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Gazdagisztán

2019. október 28. 06:30,  A megvalósult amerikai álom 141 komment

2019. október 28. 06:30 Határátkelő

A megvalósult amerikai álom

Az amerikai álmot sokan kergetik, sokan hiába, ám Éva története azt mutatja meg, hogy kemény munkával, kitartással (és persze segítséggel) még a lehetetlennek tűnő helyzetben is akad megoldás. Az egész hat éve egy kirándulással indult.

cim_241.jpg

„Történetem 2013-ban kezdődött, amikor elhatároztam, hogy szeretnék kimenni Amerikába kirándulni.

Mivel az európai ember szemében AMERIKA az csak AMERIKA, vagyis annyira messze van, annyira elérhetetlennek tűnik, mind távolságban, mind anyagilag, mindemellett valamiféle misztikum övezi a létét, a csomó hátborzongató vagy épp romantikus hollywoodi filmek világa, hatalmas felhőkarcolókkal amik gyakran a ködbe vesznek, vagy éppen felhők között lebegnek... látni az amerikai embereket, akik sietve szelik az utcákat sportcipőben, de elegáns öltözékben, ami kissé viccesnek is hat az európai szemében.

Nézegettem videókat, fényképeket, utazási irodákat miként is vágjak bele egyedülálló nőként ennek az utazásnak... A célállomásom New York volt, mert mindig is szerettem volna látni, amit a filmekben ámulattal néztem.

Egy sorsfordító utazás

Első utazásom ideje 2015 nyara lett (30 évesen), 2 hét önállóan tervezett út volt, amit 1 évig magam terveztem meg mindenféle külső segítség nélkül, célként, ahogy említettem New York, Washington, Philly és a Niagara vízesés.

Minden napom beterveztem, előre megvett jegyekkel, (nagyon hasznos, azóta is mindenkinek ezt ajánlom), mert úgy siklottam be a jegypénztáraknál álló 2 órás sorok mellett, mintha örök VIP tagja lennék az adott Intézményeknek.

A napjaim összefoglalva, összevissza és körbebicikliztem a Central Parkot, ebédeltem a Rockefeller Center tetején, fotóztam a Top of the Rockból, látogatást tettem a Statue of Liberty-hez (az öreg hölgyhöz) az első reggeli hajóval.

Egy napos fakultatív programot szerveztem magamnak, elvittek repülővel idegenvezetővel a Niagara vízeséshez, amit mind a 2 oldalról a kanadai és az amerikai oldalról is megnézhettem. Egy napot töltöttem szintén amerikai idegenvezetéssel Washingtonban és Philly-ben is.

Számos helyen voltam még Manhattanben, a MET-ben, ahol nem tudtam, hogy akár az ember ingyen is bemehetne, én $20 fizettem, de nem bántam, mivel hatalmas művészetkedvelő vagyok, lévén, hogy magam is festek.

cikk_10.jpg

Voltam a Temple Emanu-El zsinagógában, majd saját szemmel szerettem volna látni a brooklyni ortodox zsidóságot is, hogyan élnek. Hatalmas élmény volt számomra.

Minden turistalátványosságot megnéztem a Times Square-t nappal és éjszaka, bejártam a Chinatown-t, mintha Kínában lennék és a Little Italy-t is, mivel imádom a pastát, meg is ebédeltem ott. Egyszóval elvarázsolt Manhattan.

New Jersey oldalában laktam, West New York-ban, mert így minden este nézhettem a Manhattan skyline-t sétáltam reggel és este és gyönyörködtem a látványban, amit egy alföldi lány álmodni sem mert.

Egyszóval átéltem életem legmeghatározóbb utazását. Azt tudni kell, hogy nagyon szerettem mindig is utazni, voltam a legtöbb európai országban, Spanyolország, Portugália, Németország, Ausztria, Szlovákia, Görögország, Horvát ország, Lengyelország, emellett Oroszországban, Jordániában és az Egyesült Arab Emirátusokban is. Tehát nem lehetett rám mondani, hogy nem volt viszonyítási alapom.

Az utazásom végén elhatároztam, hogy mindig is ez az ország a város volt, amit egész életemben kerestem, amit úgy éreztem, hogy itt akarok élni, dolgozni.

Hatalmas szívfájdalommal búcsúztam el a várostól, attól a hatalmas forgatagtól, fura illatoktól, ami jellemzi New Yorkot, de megfogadtam magamban, hogy elérem, hogy visszajöhessek, ha lehet örökre.

Harc az álomért

És az igazi küzdelem csak most indul el... � Habár már 2013 előtt is böngésztem a netet vízumok után, de mindenhol csak azt találtam, hogy esélytelen vagyok.

Harminc évesen már hova menjek ki tanulni egyetemre, már van egy egyetemi diplomám, gyógyszerész vagyok, nagyon jó, komoly állással itthon, azonban az USA csak honosítás után fogadná azt el és nagyon sok év és sok $1000 kellene hozzá.

J1 vízummal sem tudok már kimenni nyárra dolgozni, mert elmúltam 27 éves... A szakmámban pedig nincs szponzorációra lehetőség, mert annyira gyorsan be kell tölteni a pozíciókat és csak Green card holder, vagy US Citizenek lehetnek.

Erre lett volna jó az H1B, vagy amcsi cégen keresztül az L1, de ezekre sem volt lehetőség. Úgyhogy maradt a turistáskodás és közben nyitott szemmel keresni egyetlen apró rést a hatalmas és kemény szinte áthatolhatatlan amerikai pajzson...

2015 őszén elkezdtem kutakodni az interneten, miként lehetnék bevándorló, miként szerezhetnék munkavállalási engedélyt itt. Ősszel rábukkantam egy floridiai bevándorlási tanácsadóra, akivel többször beszéltem Skype-on, és EB1-es lehetőséget ígért alsóhangon $10.000-ért (akkor kb. 2,6 millió HUF).

Nagyon szkeptikus lettem, hogy ugyan hallottam korábban az EB1 Extraordinary Ability-ről, de kizárólag olimpikonok meg világhírű emberek kapták meg, (hittem én) és mivel nagyon sok pénzről volt szó, nem mertem belevágni.

Csalódás az ügyvédekben

Ráadásul ugye garanciát sem tud senki sem vállalni, mi van, ha nem kapom meg és buktam a pénzt is... Így tovább keresgéltem. Egyik utazásom során kint New Yorkban felkerestem egy bevándorlási ügyekkel foglalkozó nagyhírű irodát, ahol a 40 éve ezekkel foglalkozó úr azt mondta, végül is nem vagyok „csúnya hölgy”, menjek férjhez, akkor jöhet a Fiancé visa = K-vízum és jöhetek.

Na, ekkor nagyot csalódtam az ügyvédekben, hogy komolyan ennyit néz ki belőlem?! Nem ez a típusú nő vagyok, hogy csak azért keressek férjet, ráadásul az egyik barátnőm éppen válófélben volt az amerikai férjétől, súlyos családi gondok miatt.

Nagyon sok nőt láttam, ukránokat, oroszokat, románokat és magyarokat, akik csak a zöld kártyáért képesek voltak hozzámenni egy ismeretlen amerikaihoz, aztán meg jöttek a gondok, verések, kihasználások, zsarolások, stb.

Én tudtam, hogy ez NEM az én utam... így megköszöntem a semmit a kedves ügyvéd úrnak és hazajöttem./ Ment a gondolkozás tovább, hogy de akkor mégis hogyan, hiszen már szinte minden eshetőséget végigvettem.

Eltelt egy év, munkahelyet is váltottam és közben információkat gyűjtöttem a Facebookon a bevándorlási csoportokból, ahol egyébként az esetek többségében csak „lehúzó” magyar kommentelők vannak, senkinek se segítve, minden érdeklődőt azonnal leszólva, mekkora hülye, hogy ezt azt sem tudja, stb.

Az akkori csoportból ki is szállt 2 tag akik „fizetős amerikai bevándorlási” oldalt hoztak létre, ahol most már pénzért voltak hajlandók a legalapvetőbb információt is megosztani a tagjaikkal.

Az egyik Facebook kommentemhez hozzászólt akkor Adam Szabó, amikor is egy tagnak meséltem, hogy én is próbáltam vízumokat szerezni, de esélytelennek látom, úgyhogy nem tudom, mit lehetne próbálni.

Így akadtam össze Adam-mel, 2017 nyarán, amikor elkezdtünk beszélgetni és kérte, hogy csak egy áttekintésre küldjem már el neki az eddigi életutam és munkám legfőbb állomásait és eredményeit.

Ezután be is léptem az ő Amerikai Bevándorlási Csoportjába, ahol több 10.000 tag volt már akkor is és nagyon segítőkészek, nem is tudom, hogy nem akadták rájuk azelőtt.

Mégis van megoldás

Ekkor döbbentem meg, hogy viszontválaszban közölte, hogy alkalmas vagyok az EB-1re. Mivel már 2 évvel ezelőtt is ezt a vízumot javasolták nekem, ezért erős fenntartásaim voltak, hogy vajon az én kvalifikáltságom elegendő-e és megfelel-e a kategória kritériumainak.

Egyre többet egyeztettem Adam-mel és egyszercsak mégis elhittem, hogy a saját területemen kell bizonyítanom a tehetségem és nem a Nobel-díjasok körében vagy épp olimpikonok világában, csak a saját munka területemen.

Úgy éreztem Adam adott reményt az álmaim elérésének és belementem, hogy akkor rendben vágjunk bele. A self-petition EB1 csomagot választottam, kifizettem nyáron a kért összeget, ami töredéke volt a 2 évvel ezelőtti $10.000-nak is, és belevágtam.

Mondta Adam, hogy ez hosszú és küzdelmes út lesz, de higgyek magamban és menni fog. Jött az EB1- EA összeállítása, 7 hónapig (2017 szeptemberétől 2018 márciusáig) írtam majdnem éjt-nappallá téve, természetesen a munkám mellett.

dokumentumok.jpg

Sok momentumnál, ahol elakadtam vagy elbizonytalanodtam, Adam mindig segített. Nagyon sok hasznos és jótanáccsal látott el, mikre térjek ki a kérelemben. Az útitársam volt ebben az egész folyamatban. Ha szükségem volt rá, ahogy ideje engedte, azonnal segített.

2018 márciusában beadásra került Premium Process-el, hogy 15 napon belül választ is kapjak és ne kelljen fél évet várnom a válaszra... és 2018 április 2-án megkaptam e-mail-ben, hogy APPROVED a Self- Petition-m!!!

2019 júniusában kerültem csak sajnos sorra a vízuminterjúra, hogy zöld kártyát kaphassak, az elmúlt több mint 1 évben voltak lépések, dokumentumokat összegyűjteni, beküldeni USA-ba az NVC-nek, várni kb. 2 hónapot egy válasz emailre, szóval nem gyors a procedúra, de előbb utóbb sorra kerül az ember és addig is lehet készülni az új életre.

A vízuminterjú

Ráadásul bele is estünk az elnöki kormányzati leállásba, így 3-4 hónap újra kiesett és csak követni kellett a US Visa Bulletin-jét hónapról hónapra, mikor kerül sorra az én időpontom, ami ugye eredetileg „2 April 2018” volt.

A vízuminterjútól eléggé féltem, mivel volt egy munkaajánlatom is egy toborzó cégtől, ami EB1 esetén nem előírás, de jó ha van.

Eléggé érdekes dolgokat kérdezgetett a konzul, az első 20 perc csak dokumentum-ellenőrzésekről szól, magyarul ment egy hölggyel, ujjlenyomatok stb. utána jön a konzuli interjú, ami 10-15 perc kb. attól függ.

Velem kedves volt a konzul, habár érdekeseket kérdezett, közben pötyögött a gépén. Látta mekkora a vízumom, mert ott volt mellette a tavaly beküldött 750 oldalas kérelmem, mondta, hogy úgy tűnik „superorganized person” vagyok.

Általános kérdés, mi a terv, hova megyek, mikor? Számlámon levő pénzt nem kérte, de a mögöttem jövő pártól azonnal azt kérdezte. Aztán címegyeztetés stb. és a végén komolyan megkérdezte: Are you nervous? Jó, hogy ideges voltam, erre elmosolyodott és mondta, hogy: „Don’t worry, congratulations”.

Megkaptam a bepecsételt vízumot és még kiélvezem a nyarat és ősszel fogok kiköltözni New Yorkba.

Nagyon szeretném megköszönni Adam Szabo-nak és Biancanak és a csoporttagoknak azt a sok-sok segítséget, amit az évek alatt kaptam, azt a sok pozitív biztatást, hogy NE viselkedjek tipikus magyarként, ne stresszeljek annyit, csak dolgozzak a jövőért, bízzak és mindig pozitívan tekintsek a jövőbe...”

A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével. 

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: Egyesült Államok

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr1215266488

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

shaktele 2019.10.28. 20:52:20

@puhacica: louvre, notre dame csak egy ajto..érted..

érted, nem érted
na érted :-))

FutureFry 2019.10.28. 20:54:54

@Zsuzsi65: “Igen, ez az "urge" erdekes dolog, valoszinuleg olyan, mint bizonyos etelekkel. …”

Mint például az ürgével. Ami most lehet Kaliforniában “elütve” is elkészíthető lesz (legálisan):
[1] www.cnn.com/2019/10/22/us/california-roadkill-law-states/

Platonica 2019.10.28. 20:57:46

@Zsuzsi65: OK, nem mondom;-) Foleg mert egy nyomos okot el is tudok kepzelni. Gyermek gondolkodik esetleges USA egyetemben. Ha o ott lenne, tuti menne az anyja latogatoba:-DD

kék madár 2019.10.28. 21:00:34

@adg: "Egyedul azt tudjuk biztosan, hogy kultura nincs ott. :)"

eleve be se engedjuk az orszagba a kulturat de ha megis meglatnank egyet, ott a helyszinen felgyujtjuk. Ha meg nagyon fiatal, feltesszuk az elso ausztraliai gepre.

kék madár 2019.10.28. 21:05:00

@Zsuzsi65: ne reklamozd, ahogy Trump is mondta, megtelt

Platonica 2019.10.28. 21:08:41

@kék madár: Me'g turistakent se va'gyom, uh ne izgulj;-)

kék madár 2019.10.28. 21:12:24

@Platonica: csak vicceltem en bevandorlas parti vagyok, nem ugy mint ez a tulok

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2019.10.28. 21:16:15

@kék madár: bevandorlasnak tobb modja van, tudod ;) van legalis es illegalis :)

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2019.10.28. 21:21:13

@kék madár: LOL...igen, a kulturat itt nagyitoval kell keresni, tudod :)))
Operaba menjek, vagy koncertre? :) ez itt a nagy kerdes :)
www.laopera.org/performances/shows
bachtrack.com/city/los-angeles (nyaron a Bp-i Fesztivalzenekar is volt nalunk :)

Arthamyr 2019.10.28. 21:24:38

@FutureFry: Ez elég menő, bár még így sem térül meg a vadkár. :)

kék madár 2019.10.28. 21:46:30

@Zsuzsi65: igy van es Trump a menedek-keroket valasztja el a csecsomoiktol, gyerekeiktol. De majd Colorado hataraban epit egy falat es minden meg lesz oldva

kardio1 2019.10.28. 21:58:38

@shaktele: még nem a Fidesz volt kormányon.

kardio1 2019.10.28. 22:02:53

@shaktele: eddig még úgy meg akartad váltani a világot Magyarországon, mindent teleszórtál dk-s propagandaanyaggal itt. Azt hittem, hogy most, hogy már van dk-s kerületi polgármester, rohansz is hazaköltözni. :) De látom, mégse teszed.

kardio1 2019.10.28. 22:08:51

@puhacica: ez tök jó volt, amit Józsiról meg Béláról írtál. Elképzeltem őket :)

kardio1 2019.10.28. 22:09:50

@shaktele: az nekem is nagy kedvenc mind a mai napig.

shaktele 2019.10.28. 22:29:26

@Zsuzsi65: S azt se feledd hogy Istent a trump képviseli, ugye?

kardio1 2019.10.28. 22:33:25

@shaktele: na de érzékeny lettél ! Pedig választási kampányok idején keményen nyomtad, főleg tavasszal.

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2019.10.28. 22:50:59

@FutureFry: hat ez fantasztikus! Szeretett "vezerunk" Gavin "Gruesome" (ahogy sokan nevezik :)), roppant fontos torvenyt hozott: hazavihetjuk a roadkill-t, es megsuthetjuk vacsorara :))))

puhacica 2019.10.28. 22:56:59

@kardio1: jokepu komak mindketten :)

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2019.10.28. 23:02:55

Bocs az OFF-ert, csak mivel viszonylag friss hir, gondoltam megosztom Babylon Bee (bocs, angolul) (figyelem, szatirikus lap:) )reakciojat arra a bizonyos Washington post bakira :))
babylonbee.com/news/washington-post-now-running-all-headlines-by-isis-marketing-team

shaktele 2019.10.28. 23:08:02

@Zsuzsi65: trump adta neki ezt a becenevet.

shaktele 2019.10.28. 23:08:52

@kardio1: Jaja, hiszen főoldalas az indexen az HA..:)

Nu ..fejtsd ki szépen az HA és indexes olvasóknak hogy mi a gond a Klára tervével hogy az eus pénzeket kivegye az orbán/lölő mély zsebeiből s egyenesen az önkormámyzatokhoz jusson a pénz...

Gondolod hogy Karácsony az ocsmány szobrot el tudja küldeni a Szabadság térről a budaörsi temetőbe?

Gondolod az öreg orbán bpesti köveivel be tudja majd temetni a felcsúti stadiont? Még marad is bűven kő..

S arra is felelhetnél végre hogy mióta élsz fr-ban.

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2019.10.28. 23:21:16

@shaktele: mar miert "kepviselne" Istent? Jezus halala ota kozvetlen vonalunk van hozza, nem kell kepviselo :)

kék madár 2019.10.28. 23:40:32

@Zsuzsi65: gondolom azert kepviseli Istent, mert mashogy a hivei nem tudnak lenyelni az erkolcsi vilagkepet, istenkaromlasat es a buneit, eleg ketszinunek tunnenek, (MERT PERSZE IGY NEM :)

blackhairlady 2019.10.29. 00:45:02

En is pont ezt ereztem Manhattanben amit Eva, nem nagyon akarodzott haza jonnom :))
Gratulalok, remelem nem banja meg a donteset es ott elve is pont olyannak latja majd mint turistakent.

blackhairlady 2019.10.29. 00:55:04

@Csodabogár: Neked New Yorkba kellett volna koltoznod, egy floridai kisvarosbol probalsz kovetkezteteseket levonni Amerikarol.
A METben en is csak tatottam a szamat, a szallodank a Carnegie Hall utcajaban volt, hosszu sorokban varakoztak az emberek penteken, szombaton egyarant, annyi latnivalo van ott, hogy sosem ernek a vegere.

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2019.10.29. 02:31:35

@blackhairlady: ugye? A MET nekem is nagy elmeny volt! Ott aztan hetekig lehetne nezelodni!

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2019.10.29. 02:33:12

@kék madár: na ennek a kovetkeztetesnek se fule, se farka:) nem igazan ertem a logikajat ;)

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2019.10.29. 02:37:20

@kék madár: FYI :) nem minden hivo ember konzervativ es Trump szavazo, es nem minden Trump szavazo vallasos:)

kék madár 2019.10.29. 03:28:10

@Zsuzsi65: jo persze ez igy van. En ezt a kereszteny Trump szavazokra irtam, akik Isten kuldottet latjak benne

Taxomükke (UK) 2019.10.29. 07:29:34

@Zsuzsi65: Engem kb. 6-7 evvel ezelottig nem erdekelt az USA, azt mondtam, max nehany termeszeti szepseget akarnek megnezni.
Aztan 5 eve kiutaztunk, vegigjartuk a 66-os utat, aztan rakovetkezo evben NY es Washington, aztan Florida, ott hazat vettunk a Disney kozeleben (kiadjuk 1-2 hetekre) es megyunk minden evben minimum egyszer. Nekunk bejon. Januar kozepen repulunk megint. Mondjuk Angliabol tenyleg egy ugras es nem draga, foleg, ha jo elore meg tudod venni a jegyeket.

shaktele 2019.10.29. 07:35:54

@Zsuzsi65: Sok prédikátorotok ezt hírdeti..

shaktele 2019.10.29. 07:35:58

@Zsuzsi65: Mi sem ertjük, mert a hívő trumperek nehezen érthető entellektüelek
:))))))

Platonica 2019.10.29. 09:09:01

@Zsuzsi65: Koszi, majd par ev mulva esedekes.
(Addig meg szurkolok, h meggondolja magat:-))

Örömhernyó 2019.10.29. 09:25:49

@kardio1: Igen, a természet gyönyörű, az emberek kedvesek, a városok számomra egy kaptafára készültnek tűntek. Ami miatt sose próbáltam bevándorolni, az a hihetetlen bürokrácia, amivel az átlag amerikai nincs is tisztában, hisz ha állampolgár az ember, akkor ezzel nyilván nem kerül soha kapcsolatba.

@almaza: Azt nem is értem, hogy egy iráni állampolgár hogy gondolja, hogy őt majd beengedik Amerikába. Szinte esélytelen.
Ezért is özönlenek az irániak Kanadába, Svédországba, Németországba stb. mert ezekben az országokban nem diszkriminálják őket a bevándorlásnál.

Rotoxis 2019.10.29. 09:27:52

Már elnézést, de ez nem a megvalósult amerikai álom, hamvam egy fizetős vízumszerző cég reklámja. Ez eddig nulla, most lehet elkezdeni bármit is.

Platonica 2019.10.29. 10:05:21

@Rotoxis: Kinek mi jon le belole.
Igenis megvalosult alom, mert OP szeretett volna legalisan kijutni az USA-ba ott-eles celjabol, es ez a leirtak szerint nem keves idejebe es erofeszitesebe kerult, de nem adta fol.

Szvsz ehhez a ce'cohoz kepest sokkal egyszerubb lesz innen tovabb.
Egyaltalan nem gondolom, h garantalt a boldogsag, es minden alomszeruen fog alakulni. De amirol evek ota almodozott, amit celul kituzott, azt megvalositotta: "Az utazásom végén elhatároztam, hogy mindig is ez az ország a város volt, amit egész életemben kerestem, amit úgy éreztem, hogy itt akarok élni, dolgozni..., megfogadtam magamban, hogy elérem, hogy visszajöhessek, ha lehet örökre."

kardio1 2019.10.29. 11:43:23

@Zsuzsi65: ne is keresd a logikát ! Így szokott ez lenni, ha ateisták mondják meg, milyen a jó keresztény.

kardio1 2019.10.29. 11:57:02

@shaktele: az utolsó kérdésedre, noha semmi közöd hozzá, itt válaszoltam, a jelen poszt alatti kommentek között. Olvashatnál is néha...
A másik felvetésedre : az EU-ban sehol sem úgy megy, ahogy Klárád szeretné. Nem valószínű, hogy bármelyik ország belemenne, hogy ilyen legyen a szabályozás.
Másfelől, amióta a pesterzsébeti kerületi onkormányzatban az MSZP és a DK első döntése a képviselői díjak 20%-os megemelése volt, a felvetésed érdekes fényt kap. Klárád nyilván nem forszírozná a fenti megoldást, ha az önkormányzati választásokon a Fidesz agyonnyerte volna magát.
Egyébként továbbra is úgy gondolom, hogy a magyar belpolitika részletei, főleg, ha nem érintik a külföldi magyarokat, nem erre a blogra valók.

kewcheg 2019.10.29. 12:50:39

Én a legjobban a gyerekeim arcának örültem, ahogy a brooklyni "N" train ablakából a második reggelen először tátott szájjal szembesültek a vöröses-barnás-zöldes kőrengeteggel ahogy a Manhattan-bound metró átcsattogott a hídon....

Örömhernyó 2019.10.29. 12:51:14

@Rotoxis: A posztoló által leszólt ügyvéd pedig igenis jó tanácsot adott. 40 év tapasztalatával mondta, hogy tessék házasságot kötni és úgy bevándorolni. Nyilván lehet találni olyat, akinek ez aztán visszaütött, de évente több ezer moldáv, ukrán, orosz, kínai, thai, kolumbiai, filippínó és még ki tudja milyen nemzetiségű nő jut be ezáltal Amerikába. Közülük a döntő többségnek ez bejön és boldogan él. Legalábbis nem boldogtalanabbul, mintha otthon maradt volna a sh!thole country-jában.
Lehet büszkén küzdeni szakmai vonalon, szponzorációt vállaló munkáltatót találni, de az az igazság, hogy nőknél ez a házasságosdi a bevándorlás elsőszámú módja. Aztán vannak, akik a férjüket követik, aki munkát, zöldkártyát kapott. Ez van. Az amerikai bevándorlásban legalább megvan a nőknek ez az előnye. Férfiak közül csak kevesen tudják ezt behúzni, ahhoz valami nagyon rafinált marokkói sikátorokban edzett dzsigolónak kell lenni.

Mikkamak 2019.10.29. 12:51:49

@Platonica: Adja Isten, de szerintem is csak az első lépés megvalósulása volt. Remélhetőleg valóban honosíttatja a diplomáját és gyógyszerészként fog dolgozni (úgy tudom, hiányszakma, lehet, hogy ezért működött rá az EB1).
Most egy lehetőséget sikerült kiharcolnia, hogy az USA-ba költözzön és dolgozzon.

De azért egy turista látogatás és valahol élés között hatalmas különbség van.

Amíg az ember szerez munkát/lakást/autót (ahol kell)/napi betevőt, az kemény munka. New York meg pláne nemigen megy minimálbéres állásból.

De nagyon sok szerencsét kívánok és szurkolok.

Platonica 2019.10.29. 13:27:34

@Mikkamak: Senki nem kerdojelezte meg, h az elso lepes volt. De amit celul kituzott eddig (lasd idezett mondat), megvalositotta. Es nem keves erobedobassal. Ha az energia nem fogyott ebben el, nem feltem OP-t:-)

Tapasztalatom szerint azokban az orszagokban, ahol ennyire nehezitett es burokratikus a bejutas, tenyleg ez a legnehezebb akadaly. Ha ezen a ka'sa-hegyen atragta magat az ember, a tobbi is menni fog, de nincsenek illuziom (ahogy irtam is), hogy konnyu lesz. Az akkreditacios vizsga onmagaban is kemeny munka, ha jol tudom, nem is olcso.

shaktele 2019.10.29. 13:31:13

@kardio1: Saját blogodon meg tudod mondani hogy mi az ami idevalo.

kardio1 2019.10.29. 13:47:22

@shaktele: nyilván nem utasíthatlak, nem is teszem. De a véleményemet megmondhatom, úgyhogy megtettem.
Majd igyekszem átgörgetni a hozzászólásaidat, nincs olyan illúzióm, hogy az én véleményem hatására kicsit elgondolkodnál...

shaktele 2019.10.29. 14:15:11

@kardio1: Inkább mi, mint Orbán vagy Trump.

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2019.10.29. 15:00:49

@Taxomükke (UK): igen, emlekszem, mikor a 66-ost terveztetek. Szuper, orulok, hogy sokmindent sikerult latni, sot most mar ingatlanotok is van itt!:)

kardio1 2019.10.29. 15:07:24

@shaktele: ki az a mi ? DK-tagkönyvet váltottál ?
Egyébként Orbánra vagy Trumpra is sokan szavaztak ugyanezen meggondolásból: "inkább mi". Te sem vagy más, mint akiket leszólsz.

blackhairlady 2019.10.29. 15:34:43

@Zsuzsi65: így van, sajnos nem tudtunk visszamenni időhiány miatt.
Mi tudtunk az ingyenes belépési lehetőségről de nem volt pofank hozzá, nem is sajnáltam a 20$-t rá, főleg, hogy 3 napig barmennyiszer használható.

shaktele 2019.10.29. 15:39:45

@kardio1:

"ki az a mi ?"

ateisták, deisták. Hol látsz te itt "leszolast"?

Az orbanféle kamukeresztenyekrol beszeltem.

Pax et Bonum

shaktele 2019.10.29. 15:39:49

@kardio1: "Orbánra vagy Trumpra"

Mind a ketto megy kifele, hálistennek.

blackhairlady 2019.10.29. 15:40:58

@shaktele: "Inkább mi, mint Orbán vagy Trump."
Wow, van ám önbizalom. Nem gondolod, hogy egy kicsit sokat képzelsz magadról?

kardio1 2019.10.29. 16:01:03

@shaktele: a teáltalad propagált bagázs semmivel se tökéletesebb.
Abban igazad van, hogy akkor járunk jó úton keresztényként, ha cselekedeteinkből látható, kit követünk. De ateistaként /deistaként legkevésbé a te feladatod megmondani, ki a jó keresztény.
A teáltalad preferált politikai erőknek megvan az a rossz szokása, hogy szereti magát a kiválasztott elitnek tekinteni, akinek joga és kötelessége megmondani mindenki másnak, merre van az előre. Nem kellene.

kardio1 2019.10.29. 16:16:00

@shaktele: az egyik 2020-ban, a másik 2022-ben indul újra a posztjáért. Cseppet sem vall szerénységre, hogy már tudod az eredményt. Gondolom, a lottón is hetente nyersz ilyen jövőbelátó képesség birtokában.

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2019.10.29. 16:28:28

@shaktele: abban igazad van, hogy a politikai erdekekbol "keresztenyek" kepmutatasa eleg gyomorforgato...na, az ilyeneknek addresszalta leginkabb az uzeneteit Jezus ;)

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2019.10.29. 16:29:30

@shaktele: ezt mar megsugtak neked az oroszok? :))))) ekkora magas labdat muszaj volt lecsapni:))))

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2019.10.29. 16:30:13

@shaktele: igen, eleg sokan :)) pontosan melyikre gondolsz? ;)

shaktele 2019.10.29. 16:42:46

@blackhairlady: nop

Láttad hogy 2-3000 ember chicagoban moooned Trump tegnap?

Láttad ahogy a stadion uvoltott az Astro meccsen hogy: "Lock him up"?

Bizz Pelosiban :-)

kardio1 2019.10.29. 17:00:11

@shaktele: Karácsonyt a "bajtársai" megeszik reggelire.
Az ötlete persze, hogy tetszik Timmermansnak. Szerencsére nem ő fújja a passzátszelet.
Bp azért kap kevés fejlesztési forrást, mert az uniós átlagot eléri. Magyarországon a vidék van lemaradva ahhoz képest. Ezért szív a közép-magyarországi régió, ha egybeveszik a fővárossal.

FutureFry 2019.10.29. 17:23:03

@Mikkamak: Az EB-1 kategóriánál szerintem lényegtelen, hogy a jelentkező foglalkozása/tudása keresettnek számít-e Amerikában (ezért (sem) kell hozzá pl. “Labor Certification” esetleg még potenciális munkaadó sem). Ha jól tudom, jópár színész, modell, stb. is ilyen alapon kapott bevándorlóvízumot és ezen szakmák esetében nem igazán értelmezhető szerintem a “hiányszakma” fogalma.
Szóval “csak” pár (elég szubjektívan is értelmezhető) kritériumnak kell megfelelni az EB-1-hez (esetleg Nobel- Oscar- stb. díjasnak kell lenni):
www.uscis.gov/working-united-states/permanent-workers/employment-based-immigration-first-preference-eb-1

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2019.10.29. 17:32:11

@shaktele: ezt nezd meg inkabb a "predikatorok" helyett:)
Hogyan lehet 180 fokos fordulatot venni az eletben:
youtu.be/vgLOv36an3s

shaktele 2019.10.29. 17:35:27

@Zsuzsi65: Moscow Mitch sugta meg :P

shaktele 2019.10.29. 17:35:31

@kardio1: "Karácsonyt a "bajtársai" megeszik reggelire."

Ezt harsogja a habony média is

On verra mon pot..

shaktele 2019.10.29. 17:35:47

)@FutureFry: "zóval “csak” pár (elég szubjektívan is értelmezhető) kritériumnak kell megfelelni az EB-1-hez (esetleg Nobel- Oscar- stb. díjasnak kell lenni):"

Melaniának hogy sikerult az EB1 kategoria? :-))

FutureFry 2019.10.29. 17:53:38

@Mikkamak: Egyébként érdekességképpen rákerestem: Bár a 2000-es évek elején még gyógyszerészhiány volt sokak szerint, pár év múlva úgy látszik már “túltermelés” lesz belőlük:
bhw.hrsa.gov/sites/default/files/bhw/nchwa/projections/pharmacists.pdf

kardio1 2019.10.29. 17:57:45

@shaktele: ce n'est pas la peine de parler français, si tu le connais mal. Je ne suis pas ton potE, encore moins ton pot.
En ce qui concerne M. Noël, regarde juste ce qui s'est passé au 14ème où il était maire !

shaktele 2019.10.29. 18:28:06

@Zsuzsi65: according to him, we..ateist or whatever are the walking dead...

hmmm.

shaktele 2019.10.29. 18:28:41

@Zsuzsi65: good singin'

dont buy any of the spiritual awakening crap tho..+ the guy is mentally ill.

Micsoda korus! hol vagy Lajharka, halllod ezt??

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2019.10.29. 20:08:06

@shaktele: "dont buy any of the spiritual awakening crap tho..+ the guy is mentally ill."
Van, akinek crap, van akinek awakening ;)
Erre is (hogy sokan megkerdojelezik a megtereset, es "mentally ill"-nek tekintik) felkeszitette ot az a pasztor, aki most a mentora...:) Egy ilyen 180 fokos fordulatot sokan azok kozul, akik a regi enjet ismerik csak, nehezen emesztenek meg.
A megteres igazi jele, amikor valaki elfordul attol az eletformatol, amit addig folytatott. Na, ez tortent Kanye-val is...en drukkolok neki, es bizom, hogy a baby faith (ertsd: meg friss es torekeny) megerosodik nala. Mert az garantalhato, hogy sokan lesznek, akik megkerdojelezik azt, ami most tortenik vele...
A gospel korus tenyleg szuper! :) Egyszer voltam Olaszorszagban egy choir "workshop"-on a regi korusommal, ahol Robert Ray, egy Missouri-beli fekete zeneszerzo es karmester tartott kurzust. Imadtuk! Kesobb Bp-en eloadtuk a Gospel misejet. Erdemes belehallgatni, nagyon jo!
www.youtube.com/watch?v=7Ypq0E9K_0w

taga20 2019.10.29. 20:28:09

@shaktele:

"Gondolod hogy Karácsony az ocsmány szobrot el tudja küldeni a Szabadság térről a budaörsi temetőbe?"

budatétény az a budaörs. hiszen pár buszmegállóval kijjebb van a szoborpark.

tegnap is mentem arra, és még mindig nem váltott lépést osztyapenko:)))

Ching A Ling 2019.10.29. 20:43:10

@taga20: szarszag is megvan téténynél?

Ching A Ling 2019.10.29. 21:01:12

@Zsuzsi65: vagy huje szimplan vagy buziness move, be kell potolnia az elpártolt feketeket valamivel, s fizetnie kell a nagysam hatalmas hatsojaert...

Naiv is vagy zsuzska? :P

kék madár 2019.10.29. 21:02:15

@Zsuzsi65: "Egy ilyen 180 fokos fordulatot sokan azok kozul, akik a regi enjet ismerik csak"
ez ki?

kardio1 2019.10.29. 21:11:28

@Zsuzsi65: hagyd, shakti egy igazi troll...

blackhairlady 2019.10.29. 21:16:10

@shaktele: En benned bizom, hogy megmondod a tutit, meg sem probalom megkerdojelezni az igazadat. Minden amit leirsz az ugy van. Period.

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2019.10.29. 21:21:04

@kardio1: oh, hat soha nem tudhatod, az elvetett mag hova fog pottyanni :) ha nem itt, akkor mashol :) De egyebkent nem kell annyira veresen komolyan venni ezeket a kommenteket, tudod :)

blackhairlady 2019.10.29. 22:22:11

@shaktele: Biztos vagyok benne.
5.-en lesznek valasztasok, elkuldjem a szavazo lapot, beikszelheted nekem, hogy kit/mit valasszak.

De azert elmeselheted, hogy miert jarok jol. Hogyan jarok jol ha teged hallgatlak mint a messiast?

kék madár 2019.10.29. 23:09:22

@Zsuzsi65: " De egyebkent nem kell annyira veresen komolyan venni ezeket a kommenteket"
pedig viccnek nagyon durva lenne :)

sebi77 2019.10.30. 05:55:52

Én Európán belül maradtam, kb. 1000km-re Bp-től, de még égy is gyakran eszembe jut hogy jobb lenne Bécsbe költözni ahonnét bármikor haza tudok ugrani akár egy hétvégére. NY-ból hazaugrálni mégnehezebb, a kultúrsokk meg egyéb nehézségek is nagyobbak.

Ching A Ling 2019.10.30. 13:30:04

@blackhairlady: Jol elkenték az Astrost tegnap este :-)

Hajrá Nationals!

kepkuldes.com/image/eR9DR7

blackhairlady 2019.10.30. 15:33:09

@shak te le: Mar at is váltottam a jerseymet.

cattaneo 2019.10.30. 15:37:05

Nem akarom elszomorítani a posztolót, de NY a mindennapokban abszolút le fogja darálni. Akármilyen munkát végez majd, a lakbér+biztosítás fel fogja emészteni a jövedelme nagy részét és ez akkor lesz külön nyomasztó, ha évi két hét szabiból kell megoldania majd a mentális/fizikális rehabot. A bevándorlási szakértő jól mondja, ebből tényleg csak egy házasság tudja kiemelni az embert, de csak ha a másik félnek már alapvetően rendezett az anyagi háttere (és tényleg együtt élnek utána). Remélem, ez is összejön neki hamarosan.

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2019.10.30. 19:00:39

"NE viselkedjek tipikus magyarként"

Ha ezt megtanulja a posztoló, akkor nem kesereg a MET 25 dolláros belépőjét kifizetve azon, hogy a helyi lakosok becsületkasszás megoldással vehetnek jegyet és így a magyarok ingyen szoktak bemenni, hogy a csavaros észjárás világhírét öregbítsék...

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása