oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2019. szeptember 13. 06:30,  A digitális nomádság tíz hátránya 81 komment

2019. szeptember 13. 06:30 Határátkelő

A digitális nomádság tíz hátránya

Digitális nomádnak lenni kifejezetten divattá vált az elmúlt években, hiszen ki ne szeretne csodás helyeken, az idejét maga beosztva dolgozni. Az életmód előnyei meglehetősen egyértelműnek tűnnek, ám bőven akadnak hátrányai is. Legutóbb, amikor az előnyökön volt a hangsúly (ebben a posztban) ígértem, hogy jönnek majd a hátrányok is, hogy teljessé váljon a kép. Következzen hát a digitális nomádság tíz hátránya ugyanúgy Katelyn tapasztalatai alapján!

digitalis_nomad_2_foto_pexels_com_1.jpg

#1 Magány

A nomád életmód nyilvánvalóan legnagyobb kihívása a magány. Mivel az emberek jönnek-mennek, kifejezetten nehéz tartós kapcsolatokat kialakítani. Korábban engem ez soha nem érdekelt különösebben, de rájöttem, hogy valójában rémes.

Utálok elhagyni embereket, utálok búcsúzkodni (legalább annyira, amennyire magának az utazásnak a folyamatát utálom – sok-sok órát repülni nem túl nagy öröm).

#2 Randevúzás

OK, nem is tudom biztosan eldönteni, hogy a magány vagy a randizás a nagyobb kihívás. Egyfelől az ember menő életet él, másfelől a digitális nomádság még gyerekcipőben jár, annak minden hátrányával együtt.

Digitális nomádként nem egyszerű olyannal járni, aki helyhez van kötve, ami azt jelenti, hogy a választási lehetőségeid száma azonnal töredékére csökken. Ha ehhez hozzáveszed azt is, hogy kivel van meg a vibrálás, akkor gyakorlatilag esélyed sincs semmire.

Az emberek persze azt gondolják, milyen menő, ahogy élsz, de sokszor nem vesznek komolyan, sima utazónak gondolnak, aki valamiféle életjáradékból vagy a megtakarításaiból él, miközben te a karriered építed.

A digitális nomádság életstílus, nem menekülés a valóság elől. Az online munkavégzés komoly dolog, minden nap „jelen kell lenned”, elvégezni a munkát és előre lépni a karrieredben.

#3 Időbeosztás, kiégés megelőzése

Amikor digitális nomád lettem, minden lehetőséget meg akartam ragadni. Ami elég nagy kihívás, tekintve, hogy ezek éjjel-nappal jönnek. Ha az ember nem állít fel sorrendet, ha nem tanul meg nemet mondani és megfelelően beosztani az idejét, akkor semmi perc alatt kiég. A legtöbben ezt a saját bőrükön tapasztalják meg, néha meglehetősen fájdalmasan.

A legtöbb kezdő gyorsan rájön, hogy rengeteg ideje van felfedezni a világot, nem érdemes rohanni. Végtére is nem egy kéthetes vakáción vagyunk, EZ az új életünk.

#4 A munkakényszer érzete

Amikor az ember egy olyan közösség tagja lesz, melynek tagjai bárhol és bármikor dolgozhatnak, akkor egy idő után azt veszi észre, hogy nomád barátai közül valaki mindig dolgozik.

Amennyire jó az, hogy mondjuk egy co-working irodában mindig akad valaki, így nem vagy egyedül, ugyanakkor eluralkodhat rajtad az érzés, hogy mindig dolgoznod kell.

„Este 7 óra van és ők még mindig melóznak, lehet, hogy nekem is kellene” – futhat át rajtad, és abba bele sem gondolsz, hogy ő esetleg csak délután 5-kor kezdte a munkát.

Ráadásul mivel gyönyörű helyen vagy, ahol hétvégenként csodás kirándulásokat tehetsz, könnyű megfeledkezni arról, hogy hosszabb, összefüggő szabadságot vegyél ki. Márpedig a feltöltődésre neked is szükséged van, akármilyen nehéz is lehet.

#5 Kimaradsz a fontos otthoni eseményekből

Esküvők, születésnapok, halálozások vagy akár csak egy hétvégi buli a barátokkal – ezek hiányozni fognak az életedből, ami kemény ügy. Számomra a legnehezebb a kisgyerekektől (ebben az esetben unokaöcséimtől) való távollét.

Ők ugyanis nem értik még ezt az életstílust, és mindig megkérdezik, miért vagyok olyan sokat távol, miért nem maradok otthon, hiányzom nekik. Ilyenkor a szívem egy kicsit mindig megszakad.

Ugyanakkor az is igaz, hogy a digitális nomádkodás jobb életminőséget biztosít a számomra, így a legjobb formám tudom nyújtani, ráadásul amikor a gyerekekkel vagyok, akkor tényleg rájuk tudok összpontosítani.

#6 Az emberek nem értenek meg

Mivel mint említettem, ez az egész életforma még mindig gyerekcipőben jár, az emberek nem nagyon értik a lényegét. Nem értik, miért indulsz állandóan útnak, azt meg pláne nem, hogy miként kereshetsz pénzt online munkával.

Addig nincs is ezzel gond, amíg mindkét oldal elfogadja és tiszteletben tartja a másik életmódját. Végül úgyis az a lényeg, hogy olyan életet élj, ami boldoggá és teljessé tesz, ha ez egy ház, egy autó és gyerekek, akkor hajrá! Ha viszont állandóan utazgatnál, akkor tedd azt. Ha viszont azzal foglalkozol, az emberek mit gondolnak rólad, akkor a végén belebolondulsz.

#7 FOMO (Fear of Missing Out) avagy félelem a kimaradástól

Legyen az munka, helyiekkel, esetleg más digitális nomádokkal való találkozás, edzés, minden pillanatban rengeteg lehetőség áll előtted, tehát muszáj fontossági sorrendet tartanod, mint ezt már korábban írtam.

Az állandó bulizás kísértésére én azt találtam ki, hogy kerülöm az utazgatókat és a hosteleket, ezzel együtt pedig a rengeteg szabadidővel rendelkezőket, akik állandóan arról próbálnak meggyőzni, hogy tarts velük, miközben neked dolgoznod kell. Inkább próbálj kapcsolatot építeni más digitális nomádokkal.

#8 Nem tudsz teljesen kiszakadni

Az online munka feltétele, hogy online légy. Mi több, az sem baj, ha wifi is akad, csakhogy vannak országok, ahol egyszerűen nincsenek meg az online munka infrastrukturális feltételei (ilyen például a Fülöp-szigetek).

A magam részéről én nagyon szeretnék szó szerint a semmi közepén dolgozni, csak hát ugye ott nincs wifi. Hétvégéken persze el lehet menni kirándulni – ha időben visszaér az ember…

#9 A valahová tartozás érzésének hiánya

Ez elég érdekes probléma. Kanada, ahol születtem, mindig az otthonom lesz, de Bali a nem hivatalos választott otthonom. Az első pillanatban, amikor leszállt itt a gépem, tudtam, hogy ez nekem való hely.

Ennek ellenére időről időre előfordul, hogy rájövök, ez egy teljesen más ország és kultúra, én pedig kulturálisan sosem fogok beilleszkedni. Akármilyen sok időt is tölt el az ember egy országban, nem vagyok biztos abban, hogy képes lesz teljesen beilleszkedni.

#10 Minden tudatos erőfeszítés

Abszolút igaz, hogy folyamatosan alkalmazkodni kell a nyelvekhez, szokásokhoz, kitalálni, merre van a legközelebbi ábécé, hogyan tudsz a leghatékonyabban közlekedni, anélkül, hogy lehúznának, hogyan kérj valamit, ha nem beszélik a nyelved és te sem az övéket, stb. – mindez mentálisan nagyon fárasztó. Olyan érzés, mintha hétköznapjaid legapróbb pillanatai is tudatos erőfeszítést igényelnének.

Összességében tehát rengeteg érv szól a digitális nomádság mellett és ellen is. A fű nem zöldebb máshol sem, csak más és nagyon sok függ attól, neked mi fontosabb az életben. Ezt pedig csak te tudod eldönteni.”

Határátkelő Klub!

El tudnád képzelni magad digitális nomádként? Vagy nem tudod elképzelni, de érdekel az életforma? Esetleg csak beszélgetnél egy jót kötetlenül? Gyere el szeptember 24-én kedden 18 órától a Prosit Buda Bistróba a budapesti Móricz Zsigmond körtéren és beszélgess két tapasztalt digitális nomáddal, Vigh Borival és Majsai Richárddal! További részletek itt!

(Fotó: pexels.com)

A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével.

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: digitális nomád

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr4315069432

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

fhdgy 2019.09.13. 07:24:55

Vártam ezt a posztot, de csalódott vagyok. Elolvastam kétszer is, de akkor is!

Kicsit olyan, mintha azt mondanám, hogy esőben szeretnék sétálni, de borzalom, hogy elázik a frizurám.

fhdgy 2019.09.13. 08:11:01

Volt idő, nem is olyan nagyon régen, amikor kacérkodtam a digitális nomádsággal.

Én úgy képzeltem, hogy lakóautó, aztán az Adria partján le-föl. Télen, mondjuk, Görögországig, nyáron Istra környéke, ha még melegebb van, akkor a hegyek.

Így lett volna egy stabil pont az éltemben, a lakóautó. Megvan a szabadság, de van egyfajta állandóság is.

Arthamyr 2019.09.13. 08:36:19

Ez a mindig mindenhonnan potyognak a lehetőségek nagyon érdekelne, mert én nem nagyon látom. Vagyis persze, a középszar lehetőségek potyognak, de az elfogadható pénzzel, kis kockázattal és emellett kevés és/vagy kellemes munkával járó lehetőségek nagyon-nagyon ritkák.
Bár az lenne problémám, hogy a 200+ euro/óra bevétellel járó lehetőségek közül kell kiselejteznem párat...

fhdgy 2019.09.13. 08:50:03

Most megpróbálom összeszedni, hogy mi a ( majdnem ) közös a sima távmunkával, én most távmunka alatt csak azt az esetet firtatom, amikor a távmunkás számítógép programozással foglalkozik.

#1 Magány: reggeltől estig programozva zsong az ember agya. Csendet, nyugalmat akar, nem vágyik társaságra, ha mégis, mondjuk egy sörözés formájában, hogy az agya stand by-ba kerüljön.

#2 Randevúzás: maximum on-line

#3 Időbeosztás, kiégés megelőzése és
#4 A munkakényszer érzete: a programozó munkája soha nincs kész. A cowboy's work is never done, hogy klasszikust is idézzek

#5 Kimaradsz a fontos otthoni eseményekből: ott lehetsz fizikailag, de nem biztos, hogy tényleg ott is vagy. Én pl. egyszer belebonyolódtam egy programozási problémába, utolsó pillanatban csaptam le, megoldatlanul és mentem Koncz Zsuzsa koncertre. Nem tudtam élvezni, mert agyam teljesen másutt járt.

#6 Az emberek nem értenek meg és
#7 FOMO (Fear of Missing Out) avagy félelem a kimaradástól: egy programozót soha nem értik meg az emberek, ha még tisztességes munkahelye sincs, akkor pláne. Nekem sokszor küzdenem kell, hogy elmagyarázzam, azért mert ülök, bambulok a semmibe, vagy sétálok, vagy idegesen fel-alá járkálok, attól még abban a pillanatban is dolgozom. Aki még egy fillért sem keresett az életében nyakán felüli dolgokkal, ezt nem érti. Rokonok, ismerősök, családtagok: menj ugorj el ide, meg oda, intézd el ezt, meg azt, te úgy is ráérsz, neked nincs munkahelyed! AHA!

#8 Nem tudsz teljesen kiszakadni: amikor az ember küzd egy probléma megoldásával, de a nap végére sem tudja megoldani és már annyira fáradt, hogy abba kell hagyni, akkor pillanatok alatt ágyba zuhan. Még ott is jár az agya, mire nagy nehezen elalszik. Persze, sokszor, az álmaiban is folytatódik. Én elmondhatatlanul sokszor álmodtam olyat, hogy még azt is elrontottam, ami addig jó volt. Felriadtam és "boldogan" konstatáltam, hogy nem ronthattam el, hisz a gépem be sincs kapcsolva. Nagyon ki tudja készíteni az embert, amikor hetekig, hónapokig ugyanazzal a problémával ébred fel, amivel elaludt. Az alvás nem kikapcsolódás!

#9 A valahová tartozás érzésének hiánya:ehhez nem fűzök semmit, ez túl általános, rengeteg magányos, elidegenedett ember van.

#10 Minden tudatos erőfeszítés: igen, tudatos erőfeszítést kell tenni, hogy bármit is dolgozz, ha senki sincs mögötted, korbáccsal a kezében.

2019.09.13. 10:45:52

A múltkori pozitív listát kicsit fújoltam, ez tetszik. Ezek szerintem is vannak.

@Arthamyr:

"Ez a mindig mindenhonnan potyognak a lehetőségek nagyon érdekelne, "

Nem a munkalehetőségekre gondolt, hanem a megnéznivalókra, a kalandokra. Az eredeti szövegből talán jobban látszik, ha odakattintasz. (Már ha érdekel annyira. :) )

Arthamyr 2019.09.13. 11:02:54

@Nagy kámpics: Értem, úgy viszont nem tudok hozzászólni, mert a digitális nomádkodásban a nomádkodás nem az én kenyerem.

Pl. én a 2. pontot sem értem, mert mi akadályozza meg a nomádot, hogy akkor randizgasson egy helyen pár évig, mi égeti a seggét, hogy nem tud rajta maradni pár évig, ha egyszer talált egy jó helyet/megfelelő partnert?

Horthy Miklós cselédje · hamisgulyas.wordpress.com 2019.09.13. 11:23:53

@Arthamyr:

"de az elfogadható pénzzel, kis kockázattal és emellett kevés és/vagy kellemes munkával járó lehetőségek nagyon-nagyon ritkák."

Tehát kevés munkával akartok sokat keresni. Ha jól emlékszem egy Hinta nevű gyereknek évekig írogattátok hogy kevés meg nem megfelelő munkával nem lehet jól keresni, ahhoz komoly erőfeszítések kellenek, tanulás, szorgalom, kitartás.

fhdgy 2019.09.13. 11:28:19

@Arthamyr: Néztem pár digitális nomáddal kapcsolatos dolgot.

Találtam olyat, ahol 27 lehetséges munkatípust soroltak fel. A 27-ből 2 van, ami végszükség esetén szóba jöhetne ( Weblap/Wordpress fejlesztő, ill. adatelemző ( big data ). Van egy, amelyik teljesen profilba vág: programozó.

A többi 24 számomra érdektelen, elképzelhetetlen, hogy azokkal foglalkozzam.

Weblap fejlesztés nem igazán érdekel, mert a tudás talán meglenne, de ahhoz valamiféle szépérzék is kellene, ami nincs és ez nehezen tanulható.

A big data túl sok előzetes tanulást igényelne, túl sokára lehetne eredménye, így almás.

A programozás, számomra a legalkalmasabb lenne. Nem tudom, hogy mit változott a világ az elmúlt 8-9 évben, de úgy 2010 körül nagyon kevés lehetőség volt teljes távmunkára. Az ugye nekem nem jöhetett volna szóba, hogy hetente egy-kettő nap a munkahelyen, a többi valahol otthonról.

E poszt előzményében írtam, hogy elvagyok már a magam kis világában, így már hű de nem érint a dolog ( sajnos, nagyon sajnos ), de érdeklődéssel figyelném a területet. Szívesen olvasnék olyan cikkeket, amik konkrét emberek, konkrét sikereiről szólnának, mondjuk a programozás területéről. Már csak ezért is, hogy a fejemhez kaphassak, hogy jé ez nekem nem jutott eszembe!

Arthamyr 2019.09.13. 11:40:12

@fhdgy: Részemről csak kudarcról tudok beszámolni, most bontottam szerződést a fő ügyfelemmel. :) Persze eddig azért volt mérsékelt siker, de messze volt a helyzet a tökéletestől.

Szerintem ma is igen nehéz olyan munkát találni, ami teljesen távmunka és szakmailag is rendben van. Ha a második feléről (szakmai rész) hajlandó vagy lemondani, akkor nincs annyira gond. Ez persze abból adódik, hogy a munkák nagy része szar.

A tapasztalataim szerint az utóbbi 8-10 évben világ kicsit változott pozitív irányba a munkaadói rugalmasság szempontjából (így a távmunka is könnyebb). Magyarországon ennél nagyobb javulás van, de az távmunkánál nem számít, mert nem igazán éri meg magyarországi ügyfélnek dolgozni, azért annyit nem javult a helyzet.

Arthamyr 2019.09.13. 11:44:09

@Horthy Miklós cselédje: Szerintem te keversz valakivel, én ugyan senkinek nem írtam, hogy a munkához komoly erőfeszítés kellene, épp azt szoktam írni, hogy hosszú távon az nem fenntartható. Persze a karrier elején, fiatal korban tényleg előnyös ez. És hát a tanulás sem árt (amihez meg jól jön a szorgalom), mert ha ez elmarad, akkor jó eséllyel maradnak a munkák, amik komoly erőfizetés mellett biztosítanak csekély jövedelmet.

fhdgy 2019.09.13. 11:52:55

Senki zsebében nem szeretnék turkálni, de nagyon kíváncsi lennék, hogy egy, önmagát sikeresnek tartó, digitális nomád milyen jövedelmet tud összehozni.

Hogy viszonyul egymáshoz a befektetett munka, a költségek és a haszon.

Azt is jó lenne tudni, hogy egy digitális nomád havi költségei hogy viszonyulnak pl. egy külföldön élő, albérletben lakó programozó rezsijéhez.

Szerintem a digitális nomádok egy része jövedelmét csak kiegészítésnek tartja, valahonnét másból származó jövedelme biztosítja az alapot. Persze, biztos van sok példa a fordítottjára is.

Így van? Nem így van? Jó lenne tudni!

Arthamyr 2019.09.13. 11:53:09

@Arthamyr: Erőfizetés. Nagy formában vagyok ma. :D

2019.09.13. 12:05:17

@fhdgy:

"Így van? Nem így van? Jó lenne tudni!"

Van bármi oka, hogy ezekre nem guglizol rá?

Platonica például belinkelt a múltkor ezzel kapcsolatban egy felmérést (welance.de/journal/digital-nomad-survey-results-infographic/), de bármi másra is rá lehet guglizni. Lakóautókra, az életmód jellemzőire stb. Egy csomóg blogot is találhatsz, ahol digitális nomádok leírják a saját pénzügyi és munkahelyzetüket.

fhdgy 2019.09.13. 12:15:49

@Nagy kámpics: Nézegettem már egypárat, de valahogy mindig az jutott eszembe, hogy hasba akasztás.

A másik dolog pedig az, hogy a leghangosabb digitális nomádok azok, akikkel semmilyen szinten sem tudok azonosulni.

Aztán van olyan is, hogy elfogadom az adott tevékenység szükségességét, de olyan messze van tőlem, mint Makó Jeruzsálemtől. Pl. van olyan, hogy valaki fotózással keresi a pénzét, nomádkozással összekötve. Rendben, de nekem ez túl távoli világ.

fhdgy 2019.09.13. 12:17:14

@Nagy kámpics: Nem akarok ünneprontó lenni, de Platonica linkjén SEMMI sincs! -:(

2019.09.13. 12:24:30

@fhdgy:

"Nem akarok ünneprontó lenni, de Platonica linkjén SEMMI sincs!"

Szedd le a végéről a zárójelet.

fhdgy 2019.09.13. 12:37:56

@Nagy kámpics: Így jó, nem vettem észre!

Nekem egy dolog volt lényeges: 11 %-nak van ötezer vagy azt meghaladó havi jövedelme.

Ami meglepett, hogy 37 % ezer-kétezer dolcsit keres. Én gyáva vagyok, ennyivel nem mernék elindulni, bár Balin, Thaiföldön nem tudom, hogy mennyit ér, de nem is kell tudni, mert a jó öreg kontinensen kívülre nem vágynék, semmilyen formában.

arncht 2019.09.13. 13:22:19

Ez azert elegge egy eletszakaszhoz kotheto... ez kimaradt. Iskola utan, csalad elott. Persze a csalad nem kotelezo :)

nyuszigonosz 2019.09.13. 13:56:31

@fhdgy: Na, azért vannak Balin meg Thaiföldön. :-)

fhdgy 2019.09.13. 14:01:45

@nyuszigonosz: Nekem annak idején India, azon belül Új Delhi, kiverte a biztosítékot. Nem tudom, hogy mennyit kellene fizetni, hogy jó szántamból elmenjek oda.

Bali, Thaiföld sem hiszem, hogy nekem jobb lenne!

Herr Géza 2019.09.13. 14:10:57

@fhdgy: És még érdekesebb, hogy 43%-uk egyik kategóriába se tartozik, azaz kevesebb, mint havi 1000 dolcsit keres...
Ez kb.Szváziföld-Alsón elég egy ehhez az életformához való megélhetésre (internetkapcsolat, évi többszöri repjegy, valamiféle sátornál magasabb szintü szállás árammal, kaja, eü. ellátás/biztosítás, stb.) és ott még tengerparti beach sincs. :D

nyuszigonosz 2019.09.13. 14:14:40

@fhdgy: Azthiszem nem neked találták ki ezt a
müfajt. :-) Meg hát a szegény kecskék is hiányolnának. :-)

De komolyra fordítva: ahogy @arncht: is írja ez egy nagyon életkorhoz köthetö dolog, és a legutóbbi ilyen digi-nomád íráskor az a desw vagy hasonló nicknevü azthiszem Vietnamban élö fiatalember is úgy írta, hogy megmarad a lakhely a szülöknél, az otthoni dolgokal a család ott élö tagjai törödnek, a biztosítás utasbiztosítás ha egy munkaadónak dolgozik, akkor is külsös státusz. És hát 3-6 hónap egy helyen kb. O valamilyen IT-s.
Neki elsösorban jó net kell.
Egyszóval olyan melók, amit küldösként lehet végezni, vagy saját IT-s, pénzügyi tanácsadás lehet így. na meg ez akkor ténylegesen jó, ha valaki bestseller-író ( és nem csak valamilyen könyvön dolgozik, ami majd senkinek nem kell :-) ) és helyismeret is szükséges mindenhez, amiröl ír, hát körbe is járja mindent és addig nomádkodik, míg kell, és a könyveket fordítók müfaja lehet. Ott fordítom, ahol nekem éppen tetszik, de ezesetben is jó pár hónapot tán egy helyben maradni.

A legtöbb divat-digi-nomád meg: :-) Na ök írják azt a sok felesgeses butaságot a neten. :-)

fhdgy 2019.09.13. 14:20:05

@Herr Géza: Elég nehéz értelmezni a statisztikát, amit Platonica linkelt. Arra nincs adat, hogy 1000 $-nél hány százalék keres kevesebbet, de arra sem, hogy 3000-5000 között mi van.

Így, az általad keresett 43 % az ezernél kevesebb és a 3-5 ezer között oszlik meg, de hogyan? Ez a nagy kérdés!

2019.09.13. 14:24:14

@Arthamyr:

"most bontottam szerződést a fő ügyfelemmel."

Miért tetted?

fhdgy 2019.09.13. 14:26:07

@nyuszigonosz: Hadd vitatkozzam! Igen is, nekem találták ki!

Csak lekéstem ezt a vonatot. És csak egy kicsit! -:(

1997-ben Istrán nyaraltam 3 hónapig egy kempingben. Laptop, mobiltelefon, mobilinternet, és volt olyan hónap, hogy 80+ ezer telefonszámla.

akkor még megelőztem a koromat. Mára a kor előzött meg engem. -:)

A korom még most sem akadályozna meg abban, hogy elinduljak.

Csak 2018-ban volt egy döntésem: a kecskék, a birtok.

Lelkem mélyén most is mennék, kecskékre, birtokra kerék, aztán hajrá!!!

nyuszigonosz 2019.09.13. 14:29:34

@fhdgy: Nézd, én nem tartalak vissza: menjél, induljál!

Söt, a mobiltelefon sem kerül már sokba Európán belül maradva és használva. Bármilyen kempingben el lehet lenni hosszútávon is, még lakást sem kell sehol sem bérelni akkor.

nyuszigonosz 2019.09.13. 14:31:03

@fhdgy: Meg hát itt van a @Nagy kámpics: akitöl kérdezhetsz, hiszen ö digitális nomád.

2019.09.13. 14:37:17

@nyuszigonosz:

"ez egy nagyon életkorhoz köthetö dolog"

Nem tudom, ez tényleg így van-e. Sokféle változó adatot látni erről, nem tudom, reprezentatív felmérések vannak-e, de elég sok 30+ meg 40+ éves digitális nomád van, ráadásul még nem tudni, hogy idősebbekből azért van-e kevesebb, mert annyi idősen az ember már nem szereti csinálni, vagy csak azért, mert még egy friss jelenség, és a mostani 60 évesek nem a neten szocializálódtak.

Egyébként egyáltalán nem mindenki zsizseg meg fekszik babzsákon egy tengerparton, és szerintem ez nem is követelmény -- ha szigorúan ezt a képet nézzük, azok tényleg valószínűleg fiatalok, és, gondolom, már közép-hosszú távon sem igazán fenntartható életmód.

Nem látom egyébként, az embernek miért kellene felmondani mindent maga mögött. Csak példa, de ha csak annyit csinálsz, hogy 3 helyen élsz a világban pár havonta váltogatva, az nem digitális nomád? Dehogynem. Ha egy helyen élsz, csak amikor kedved szottyan, elugrasz valahova annyi időre, amennyire kedved szottyan, az nem digitális nomád? De. És ha mindenhol pl. 3 évet is maradsz, és csak aztán mész tovább, az nem digitális nomád? De.

¯\_(ツ)_/¯

Más.
A fiatalos babzsákosokat egyébként nehéz elválasztani másik trendektől. Például nagy divat az első világban a minimalista/frugal életmód, akinek perverz örömet okoz, ha havi 600 dollárból kijön. De ha kijön havi 600 dollárból, akkor minek keressen annál lényegesen többet -- gondolom én (bár ez az életmód távol áll tőlem).

Herr Géza 2019.09.13. 14:37:58

@fhdgy: Való igaz,ezt benéztem. Miért pont ezt a három kategóriát emelték ki vajon? A mellette levö két másik statsiztika nem "lyukas", még azt is el tudom képzelni, hogy csak elírták a számot. :D

fhdgy 2019.09.13. 14:40:26

@nyuszigonosz: Lehet, hogy elkerülte a figyelmemet? Nem vettem észre!

@Nagy kámpics: ne kímélj! Tényleg nagyon kíváncsi vagyok!

Végül is lenne egy öszvérmegoldás, és nem is lenne ellenemre:

Képzeljétek el, kiengedném a kecskéimet a rétre, vinnék egy kemping asztalt, meg széket, meg napernyőt a laptopommal együtt. A "digitális" máris adott. Hogy "nomád" is legyen, a kecskéim úgy is arrébb mennének, csak időnként arrébb kellene utánuk nekem is hurcolkodni.

Valamilyen szinten ezt már csináltam ott, csak nem kecskékkel, hanem tehenekkel, csak mobilinternetem még nem volt.

nyuszigonosz 2019.09.13. 14:40:29

@Nagy kámpics: :-)

Na és azért is írtam a továbbiakban, hogy ki szerintem az, aki digitális nomádként ténylegesen meg tud élni és dolgozni, ahol akar.Életkortól függetlenül. Na ezt hagytam ki.

Ez a divat-trend az, ami olyannyira élekorhoz köthetö.

Analóg Telepes 2019.09.13. 15:22:55

@Herr Géza: ez a 'statisztika' egy rossz vicc.
Húsz, magát "digitális nomádnak" tartó, önjelölt divatdiktátor kitöltött egy internetes kérdőívet?

Ennél még hinta kedvenc numbeoja is komolyabb.

Egyébként a forrásként hivatkozott www.digitalnomadsurvey.com még csak nem is létezik! :))

Na de mit is vártok, hiszen azt se lehet tudni, mi fán terem, pontosan ki is számít "digitális nomádnak". Hogyan lenne erről értelmes, megbízható statisztika??

Analóg Telepes 2019.09.13. 15:58:35

@fhdgy: jól mondod, manapság már minden gulyás, csikós, kondás, juhász digitális nomád, hiszen ide oda tereli az állatait, a zsebében meg ott lapít az Ájfon.

Arthamyr 2019.09.13. 16:01:54

@Nagy kámpics: Elégedetlen voltam a munkával, meg évek óta nem tartottam szünetet.

"Ha egy helyen élsz, csak amikor kedved szottyan, elugrasz valahova annyi időre, amennyire kedved szottyan, az nem digitális nomád? De. És ha mindenhol pl. 3 évet is maradsz, és csak aztán mész tovább, az nem digitális nomád? De." - Ezeket nem szokták a nomád kategóriába sorolni, ennyi erővel én is az vagyok... :D

@fhdgy: Te nem vagy nyugdíjas már?

fhdgy 2019.09.13. 16:12:07

@Arthamyr: Nyugdíjas vagyok, mert kapok nyugdíjat, de nem a nyugger fajtából, mert aktív elfoglaltságaim és nem kicsi terveim vannak.

Mr. Waszabi 2019.09.13. 16:26:09

Dohányos vagyok, összejárok a dohányos informatikusokkal, vezetőkkel. Gyakorlatilag többet intézek egy cigi alatt, mint telefonon, emailen fél nap alatt. Nemrég beszéltem egy coachcsal. Azt mondta, sokan pont ezért nem szoknak le a cigiről.
Szóval, esetleg a művész, önálló alkotó munka esetében tudom elképzelni a digitális nomádságot, de még ott sem. Esetleg egy író esetében. Minden máshoz kellenek az emberi kapcsolatok, a közvetlen információ áramlás. Emailen nem beszélgetünk olyan dolgokról, amelyeket nem szabad leírni . És a nonpluszultra: hogy vinnék lecsómintát az egyik kedvenc kolléganőmnek, ha digitális nomád vagyok?? ;)

fhdgy 2019.09.13. 16:33:37

@Mr. Waszabi: Valamikor volt egy könyv: A ​számítógép-programozás pszichológiája

Abban írva volt, hogy kávé-üdítőital automata töltötte be a Te esetedben szereplő cigi szerepét.

Az is írva vagyon benne, hogy a cég leszereltette az automatákat, mert szerintük a programozók túl sokat lebzseltek ott. Aztán csodálkoztak, hogy a munkavégzés hatékonysága visszaesett. -:)

acycloren 2019.09.13. 16:58:57

Fontos még, hogy sok tényleg jól fizető munkát lehetetlen nomádként végezni, lehetetlen szakmailag fejlődni, lehetetlen karriert építeni, hisz nem vagy benne egy vállalati hierarchiában. Ez vicces is huszonévesen, aztán lassan elhúz melletted a világ, a volt évfolyamtárasaid sajat ügyvédi irodát, orvosi praxist nyitnak vagy egy nagy cégnél napi 8 órában könyvelnek, te meg Thaiföldön mondjuk 1500 dollárból tengődsz, ami már Bangkokban is nyomorgásra elég csak.
Nem véletlen, hogy a digitális nomád mindig egy szegényebb országba megy nomádkodni. Mert a jövedelme a nyugati országok segélyen élő lumpenjeinek a szintjén mozog a legtöbb esetben. Ezért a költségeken akar faragni. Csakhogy Ázsia kellemesebb része (Thaiföld) is egyre drágább. Ami meg olcsó, az tényleg szar: India, Pakisztán, Banglades.

Mr. Waszabi 2019.09.13. 16:59:13

@fhdgy: azt a könyvet én nem olvastam, de azt tapasztalatból tudom hogy az információcsere leghatékonyabb tere a dohányzó részleg. volt vállalat, ahol mindenki tudta, hogy oda kell jönni, ha valamit érdemben el akar intézni, mivel az ogazgatók itt is oda jártak dohányozni, és egymás közt gyorsan meg tudtuk beszélni a problémákat, igényeket. Sőt, olyan cégről is tudok, ahol rajztábla és filctoll is volt bekészítve ennek támogatására. :)
Én jelenleg annyi szintre járok dohányozni a cég épületén belül, ahány szinten kapcsolatot kell tartanom - kifizetődő :))

fhdgy 2019.09.13. 17:04:38

Aki digitális nomád szeretne lenni:

index.hu/mindekozben/poszt/2019/09/13/olaszorszagba_koltozni_ugy_hogy_fizetnek_is_erte/

Ha a cikkben szereplő olasz területekre költözik valaki, akkor három éven át kap havi 700 EUR-t. Viszont vállalkozást kell nyitnia.

Digitális nomád is lehet vállalkozó, így a 700 EUR felfogható támogatásnak. Akit érdekel, olvassa el!

2019.09.13. 17:12:45

@Arthamyr:

"Ezeket nem szokták a nomád kategóriába sorolni, ennyi erővel én is az vagyok"

Nem'tom, én nem vagyok nagyon ráfeszülve, hogy rettenetes szigorú definíciót adjak erre (vagy másra).

Kicsit olyannak látom, mint a bűnözést: amikor megítéljük, hogy egy adott tett baleset, gondatlanságból elkövetett emberölés, gyilkosság vagy terrorcselekmény-e, akkor vizsgálnunk kell hozzá az elkövető indítékait, szándékait.

Szóval sok múlik az attitűdön.

Különösen ha nagyobb időtávlatokról beszélünk, 10-15-20 évekről, ha addig végig ide-oda sodródik valaki, sehol nem ágyazódik be, és eleve nem is akar, az nem tud más lenni a szememben, mint nomád, még akkor se, ha egyébként 1-2-3 éveket is egy helyben tölt. Szerintem nem követelmény, hogy muszáj a dk-ázsiai backpacker-körutat bejárni, évi 10 országot végighaknizni, meg hosztelekben okádni. (Természetesen ajánlott, hehe, csak nem muszáj.)

Neked pont az attitűdöd nagyon más(-nak tűnik), nyilván meglenne a módod, hogy így élj, de eszed ágában sincs.

nyuszigonosz 2019.09.13. 17:19:41

@fhdgy: Hát helyi vállakozást kell ahhoz nyitni, nem digi-nomádnak lenni.
Helyit és olyat, ami felvirágoztatja a települést, mármint vagy valami javításokkal, szerelésekkel, valami eladásával, termelésével és eladásával foglalkozó dolgot, ami a helyieknek is segít, de akár turistákat vonz.
Azért hogy valaki odamegy és majd digi-nomádkodik onnan na arra nem vonatkozik ez a támogatás.

2019.09.13. 17:20:01

@acycloren:

"lehetetlen szakmailag fejlődni, lehetetlen karriert építeni, hisz nem vagy benne egy vállalati hierarchiában. Ez vicces is huszonévesen, aztán lassan elhúz melletted a világ,"

+1, ezt pont írta a múltkor a pozitív lista, hogy milyen szuperül lehet fejlődni, és hát szerintem sem, abszolút nem

"Nem véletlen, hogy a digitális nomád mindig egy szegényebb országba megy nomádkodni. Mert a jövedelme a nyugati országok segélyen élő lumpenjeinek a szintjén mozog "

Ez viszont -1. Ha te ott vagy, akkor biztos főleg ilyenekkel találkozol, bár én már ott se csak ilyeneket láttam.

A nyugati világban is találkozni viszont mindenféle nomádkákkal, őrájuk ez a sablon nyilván nem húzható rá.

Shaktee 2019.09.13. 17:53:17

@fhdgy: C sharpban programozod a kecskéket? :-)

fhdgy 2019.09.13. 18:09:06

@Shaktee: A kecske tartásban ezután jön a java, ezért természetesen Java-ban!

Csodabogár 2019.09.13. 18:15:36

@Nagy kámpics: Biztos születni kell az ilyesmire. Én próbáltam, nomádkodás nélkül élni két helyen, de igen fárasztó volt, pedig volt mindkét helyen rendes saját lakás. Igaz 40 évvel ezelőtt én se gondoltam, volna, hogy ilyen leszek öreg koromra.:-)
Gondolom ezek a nagy utazók mind feleannyi idősek mint én vagy esetleg eleve nomád életmódhoz lettek szoktatva már gyerekként is. Sajnos már nem fogom látni, hogy te hogy nomádkodsz 80 éves korodban.

Szaktanár 2019.09.13. 18:50:05

sztem ez az egész nomádkodás egy mítosz. én biztos képtelen lennék a munkára koncentrálni ha ennyi külső inger érne, mint ezek a nomádok. őszintén szólva nem is ismerek senkit a szakmámban, aki ezt csinálná, leszámítva egy lányt akivel egy suliban végeztem, ő folyamatosan nyomja magáról ezt reklámot, h ő mekkora digitális nomád, meg beutazza a világot, és vállalkozóként kódol másoknak. aztán nem olyan rég kiderült róla, h a kódoláshoz lóf***t sem ért, az utazásait meg a tehetős apuka fizeti. nem akarok messzemenő következtetéseket levonni ebből, de azért túlságosan nem lepett meg a dolgok ilyetén állása.

2019.09.13. 19:01:49

@Szaktanár:

"én biztos képtelen lennék a munkára koncentrálni ha ennyi külső inger érne, mint ezek a nomádok."

Na jó, de ez kicsit olyan, mintha azt mondanám, hogy szerintem meg a darukezelés mítosz. Én biztos nem tudnék olyan magasban dolgozni, és egy kollégát sem ismerek, aki a magasba vágyik.

Nem? :)

Szaktanár 2019.09.13. 19:05:30

@Nagy kámpics: nem hiszem. a programozó alapvetően mélyen a problémára koncentráló ember, és mit ilyet, zavarják a külső ingerek. nyilván nem mindenki egyforma, de a legtöbb szakmabeli, akivel volt szerencsém találkozni, kb ilyen.

FutureFry 2019.09.13. 19:24:14

@acycloren:
“Fontos még, hogy sok tényleg jól fizető munkát lehetetlen nomádként végezni, lehetetlen szakmailag fejlődni, lehetetlen karriert építeni, hisz nem vagy benne egy vállalati hierarchiában. ...”

App fejlesztés (főleg iOS-en) lehet igen jövedelmező is (lásd pl.: [1], [2] (mondjuk nem tudom mi az adatok forrása, de - számomra - hihető)), és azt tényleg lehet mobilan fejleszteni (no pun intended). De lehet fix állással is valaki nomád, azaz vannak kisebb és nagyobb cégek is (ha valakinek pont vállalati hierarchia kell) amelyeknél nem számít honnan dolgozik be az alkalmazott. És ha kell időnként a vállalati központba is látogathat az alkalmazott “kapcsolatokat építeni”. Mondjuk az igazán jó pozíciókhoz gyakran tényleg helyben kell kezdeni és csinálni pár évig, de utána (ha értékes az illető) akkor megoldható a nomádság (már ha az a cél).

[1] “The average app developer makes $85,000 – $117,500”
brandongaille.com/average-iphone-app-revenue-and-profit-statistics/
[2] “… over 25% of app developers earn over $5,000 per month on the iOS platform and Android sees 18% of owners fare just as well…”
fueled.com/blog/free-apps-make-the-most-money/

Arthamyr 2019.09.13. 20:15:35

@Nagy kámpics: A lényeg csak, hogy amikor digitális nomádról beszélünk, ugyanarról beszéljünk.

****

"lehetetlen szakmailag fejlődni, lehetetlen karriert építeni, hisz nem vagy benne egy vállalati hierarchiában. Ez vicces is huszonévesen, aztán lassan elhúz melletted a világ,"

+1, ezt pont írta a múltkor a pozitív lista, hogy milyen szuperül lehet fejlődni, és hát szerintem sem, abszolút nem

****

Én egyáltalán nem akarok bent lenni egy vállalati hierarchiában. Ezért nem fogok soha többet nagy multinál dolgozni, és ez az egyik oka, hogy szerződést bontottam az ügyféllel: növekedtek, és növekedett a vállalati hierarchia is.
Fejlődni pedig szerintem semmivel sem lehet kevésbé, mint az átlag vállalat alkalmazottjaként (nyilván vannak tényleg "elit" cégek, ahol kevés a favágás, de azért nem ez a többség), ha az ember túllépett a pályakezdő szinten (akkor persze brutálisan lehet tudást szivattyúzni a nem világsztár, de már tapasztalattal rendelkező kollégáktól). Pontosan annyira lehet fejlődni, mint bárhol máshol, a kritérium inkább az, hogy a munka mennyire helyhez kötő. Nyilván bort készíteni nehézkesebb nomádként, mint pl. weblapokat készíteni.
A fejlődés egyébként ugyanolyan, mint a digitális nomád: fontos, hogy ki mit ért alatta. Én bevételnöveléssel járó szakmai fejlődést értettem alatta, ti meg lehet, hogy pl. a céges piramis megmászását. Ez utóbbihoz tényleg nem előnyös, ha az ember gyakran váltogatja a lakhelyeit és a munkáját.

Arthamyr 2019.09.13. 20:25:17

@FutureFry:
+1
5k fölött nem annyira nehéz keresni, mivel 500+ euros napidíjakat is össze lehet gereblyézni távmunkával (több ügyfélnek eladva ugyanazt a napot pedig skálázható is :)). Aztán mindenki eldöntheti, hogy nomádkodik-e vagy sem. Meg azt is, hogy akkor ez most nyomorgás, vagy sem.

fhdgy 2019.09.13. 21:02:16

@Szaktanár: Én pl. 1997-ben három hónapig voltam az Adrián egy kempingben. Sokat programoztam, igaz hobbiból.

Amikor megcsináltam egy etapot, sétáltam pár km.-t, fürödtem egyet, aztán mentem vissza programozni. Amíg sétáltam, fürödtem, kigondoltam a következő lépést.

Aztán 2005-ben-2006-ban megint volt pár hónapom, amikor azt csináltam, amit akartam. Naponta sétáltam 10-12 km.-et egy erdőben. Ekkor is akkor mentem sétálni, amikor eljutottam egy pontra. Amikor sétáltam, kigondoltam a következő lépést. Így is lehet, összességében hasznos is volt, eredményes és hatékony is.

Engem pl. jobban zavar, ha egy irodában jönnek-mennek körülöttem.

Pierr Kardán 2019.09.13. 21:15:24

Már értem, hogy miért kell Request for Change nyomtatványt kitölteni minden triviális problémáról, amit bármelyik programozó lát a saját szemével. Illetve látná, ha nem éppen a déli féltekén nomádkodna :-((

FutureFry 2019.09.13. 21:28:21

@fhdgy:
Seymour Cray (a Cray supercomputerek atyja) anno egy - a wisconsini háza alatti - alagút ásásában lelt ihletet a computer-architektúrák fejlesztéséhez:

www.cs.man.ac.uk/~toby/writing/PCW/cray.htm

“There are many legends about Seymour Cray. John Rollwagen, a colleague for many years, tells the story of a French scientist who visited Cray's home in Chippewa Falls. Asked what were the secrets of his success, Cray said "Well, we have elves here, and they help me". Cray subsequently showed his visitor a tunnel he had built under his house, explaining that when he reached an impasse in his computer design, he would retire to the tunnel to dig. "While I'm digging in the tunnel, the elves will often come to me with solutions to my problem", he said.”

fhdgy 2019.09.13. 21:34:03

@FutureFry: Nekem se tündérek, se manók nem segítettek, csak a friss levegő, ami tudjuk, hogy serkentőleg hat az agyra, persze csak akkor ha van agya az embernek! -:) Úgy látszik, nekem volt valamicske!

FutureFry 2019.09.13. 21:47:54

@fhdgy: Akkor (egy okos embernek) úgy látszik az alagútásás (és a manók) csak komolyabb (pl. supercomputer-tervezés szintű) problémák megoldásánál nyújt segítséget. Az annál egyszerűbb feladatokhoz lehet a friss levegő is elég.

somlobodog 2019.09.14. 08:45:51

Két hosszú semmitmondó posztban sem volt képes kinyogni a poszt lényegét. Azt amiről ír. Mi a lof*aszt dolgozik??? Legalább a területet adja meg. Remélem többet nem ír. Irritáló ostoba lény.

FlybyWire 2019.09.14. 08:46:45

Nem kell ezt túldimenzionálni.
Ha emberekkel, emberek megbízásából, emberek számára dolgozik az ember, akkor igenis találkozni kell személyesen is azokkal az emberekkel. Mert nagyon, nagyon sok minden kiderül akkor, ami egyébként online, emailben, telefonon nem.
Teljes képet, a teljes szándékot csak úgy lehet átadni.
Nem kell állandóan összejárogatni velük, az is lehet, hogy elég 1 vagy 2 személyes alkalom, 1-2 napos. Vagy max pár havonta találkozni, pontosítani, stb.
A teljes, 100%ban soha senkivel sem találkozó digitális nomád szerintem tiszta illúzió, nem működhet soha igazán jól, tényleges munkáknál (ezzel az újságírást, blogolást és influencerkedést igyekeztem kilőni).

FlybyWire 2019.09.14. 08:47:02

@arncht: Ez is igaz. Sőt, nem csak azért nem akar az ember egy idő után már folyamatosan úton lenni, mert családja van, hanem mert egész egyszerűen megunja, belefárad, és szeretne valahol gyökeret verni, megöregedni. Legalábbis a nagy többség.
Van, akinek ez már 30 körül elkezd fogalmazódni, van akinek csak 50 kerül. És a 0,00kevés százaléknak talán soha, de velük biztos sok érdekes témát ki tudna fejteni egy pszichológus :)

FlybyWire 2019.09.14. 08:47:59

@acycloren: Ez is teljesen OK.
Én most, jócskán 40 fölött félig meddig digitális nomáddá váltam, hogy a munkám 30-40%át külföldön (üzleti utak a világ elég sok részén (Európa, Ázsia, USA) végzem, vagy éppen reptéri lounge-okban, a fennmaradó 60-70%-ot pedig saját magam döntöm el, hogy a munkahelyre, teljesen tetszőleges időpontokban beugorva (sose indulok el 9 előtt, mert nem szeretem 30 helyett 50 percet kocsiban ülni), vagy akármennyi időt home office-ban töltve (akár az összeset) dolgozni. Mindezt egy multi középvezetőjeként. A felsővezetők amerikában - a főnököm csak 1 évig dolgozott folyamatosan otthonról (amikor nem utazott, és ez volt a több), 2 kinti kollégám is 100% home office amikor nem utaznak. A saját beosztottaimnak az első hetükön megmondtam, hogy ha van meeting és kérem, hogy legyen itt, akkor lehetőleg legyenek itt, egyébként PONT nem érdekel, honnan dolgoznak, felőlem a strandon is lehetnek vagy külföldön, csak legyen meg a meló.

Ez az egész nomádkodós dolog kezd túlhaladottá válni, a nem fizikai munkák elvégezhetősége a legtöbb fejlett és értelmes országban már régen nem lokáció függő.

Ezzel együtt komoly munkát jól elvégezni, valamint anyagilag igazán jelentősen előrehaladni kizárólag valamilyen, normális szintű személyes interakció mellett lehetséges csak.

A mi csapatunk nincs 15 fős, és 3 földrészen, 5 országban vagyunk szanaszét. Minden munkát kiválóan elvégzünk, de évente 2-3 alkalommal mindannyian összeülünk személyesen (hol USA-ban, hol itthon, hol Ázsiában), és pár nap alatt jól átbeszélünk mindent. Ezek a pár napos együttlétek valami elképesztően sokat segítenek, ezek nélkül szétesne a közös munka gerince, iránya, stb.

FlybyWire 2019.09.14. 08:48:10

@FutureFry: Ez hogy jött a témához? :)
És akkor ahogy egyre idősebb az ember, egyre több appot tud majd egyszerre fejleszteni, tehát összehasonlítható lesz a jövedelme ahhoz, mintha végigjárná a team lead - manager - director - VP létrát?
Elképzeltem ahogy nyudíjig fejlődik az app fejlesztő tudása ÉS kapacitása is, folyamatosan.
Na jó, nem.
Nem igazán illett a témába, amit írtál.

FlybyWire 2019.09.14. 08:48:41

@Arthamyr: Előző kommentem nekem is szól, ügyesen elkerültétek a lényeget, miszerint a "fejlődés" szó szerintetek csak szakmai fejlődést jelent.
Nos, nagyon nem.
Sőt, szomorú belátni, de tudásban, szakmai képességben és legfőképpen intellektusban nem folyamatosa a fejlődés. Egy idő után szépen lefelé indul a görbe. Ezt több programozó haverom már a harmincas évei közepén belátta, és ahelyett, hogy túl akarná okoskodó a feltörő, huszonéves csikókat, inkább elkezdte őket szervezni. Tapasztalatokat, kapcsolatokat, fejlődő kommunikációs képességeket kihasználva céget, cégeket alapítottak, vezetők, felsővezetők meg tulajok lettek, és hülyére keresik magukat.
Egy idő után a fejlődés nem az egyre pengébb képességek egyre ügyesebb alkalmazásás jelenti, hanem annak belátását, hogy a korral előrehaladva egész más képességeket érdemes és LEHET fejleszteni annak érdekében, hogy a leghatékonyabban, legjövedelmezőbben használja ki az ember a tudását, tapasztalatét, és a bizonyos esetekben meglevő, de már nemigen fejlődő készségeit.

Arthamyr 2019.09.14. 09:18:04

@FlybyWire: A létra tetejére csak nagyon kevesen tudnak felmászni. Minél magasabb a cél, annál kevesebben. Kb. a 80% érdemben nem tud felfelé lépni a létrán, mert min. 3-4 gyalogra jut egy team-lead, és legalább a team-lead fölött egy szinttel van az első "rendes" vezető, de még ez sem szakít nagy pénzeket automatikusan.

Az app fejlesztő pedig nem feltétlenül a munkáját adja el, hanem jó esetben azt, amit készít, és ha azt sokan megveszik, akkor többet fog keresni, mint a létra reálisan elérhető részén lévő emberek (más kérdés, hogy ehhez olyan nagy példányszámban kell eladni az appot, hogy az szintén irreális :)).

Saját tapasztalat, hogy a létrára nagy sikerrel mászó ismerősök között kevés jutott olyan jövedelmi szintre és főleg életminőségre, ahova nekem sima gyalogként sikerült. Ők team-leadek lettek, vp-k, directorok, igazgatók (ami nem keverendő a multis bullshit titulusokkal), én meg befektető és kvázi nyugger...

Arthamyr 2019.09.14. 09:24:56

@FlybyWire: "A fejlődés egyébként ugyanolyan, mint a digitális nomád: fontos, hogy ki mit ért alatta. Én bevételnöveléssel járó szakmai fejlődést értettem alatta, ti meg lehet, hogy pl. a céges piramis megmászását. Ez utóbbihoz tényleg nem előnyös, ha az ember gyakran váltogatja a lakhelyeit és a munkáját. " - Ez kimaradt?
Egyetértek részben a mondanivalóddal, azzal a részével, hogy a szakmai képesség egy idő után nem fejlődik, legalábbis nem okoz bevételnövekedést, és hát az energiaszint sem lesz olyan, mint egy "huszonéves csikónál". De én (is?) azt gondolom, hogy nem a szakmai képességeken múlik a bevétel, sajnos csak kis mértékben, ha megvan az alap, más képességek előnyösebbek.

moonlight777 2019.09.14. 12:12:57

Nem kell ahhoz elhagyni a hazádat, országon belül is lehet digitális nomádnak lenni, akkor pedig ennek a listának fele sem probléma....

kiskutyauto 2019.09.14. 18:05:53

Ugyan ugyan.... az egész felesleges, hiábavaló okoskodás...
Ember és ember nem ugyanolyan. Ami egyiknek rossz, az a másiknak jó lehet. Ilyen klisés listát ráhúzni az utazó távmunkásokra nevetséges erőszak. Az alkalmazotti munka maga általában rabbá tesz és nem szabaddá (ahogy hazudták gyakran), hacsak nem saját vállalatod van és irányítod a neten (vagy egyéb teljesen szabad és független vállalkozás). Létezik boldog és teljesen szabad és kötetlen stresszmentes "digitális nomád" (ha már kitalálta valami idióta ezt a "fogalmat", hát használom) munkás is, csak hát mivel az ember, mint olyan eleve egy szánalmas idióta általában kevés kivétellel (és annak nagy tisztelet), természetesen ezt is zömmel szánalmasan bírja csinálni a legtöbb. Eleve mi az hogy menő munkád van.. nevetséges... a menő munka az hogy heti egyszer a Ferrarimmal elmegyek egy bemutatóra és kapok érte olyan pénzt amiből akár 10 évig is élhetnék... az hogy hosszú pórázra engedett cseléd, rabszolga valaki, az nem menő, hanem ugyanúgy szánalmas mint bármi alkalmazottság, sőt az itt gyűjtött pontokban sorolt úgymond hátrányok mutatják is milyen és mennyire... Akire igazak ezek a pontok, az nem szabad digitális nomád, hanem digitális csicska, aki magát festi azzal a képmutató manírral, hogy én szabad vagyok nomád vagyok... Egyébként a folyton online kell lenni problémát vígan meg lehet oldani egy okostelefonnal is... a szállásomon hagyom a notit, és csak a telóval megyek, amit úgy konfiguráltam, hogy mindent ami fontos lássak rajta, sőt ha kell be is tudjak avatkozni. Így máris szabadabb a dolog, jó reggelt kívánok...

Tomanovics Gergely · http://tomanovicsgergely.blog.hu 2019.09.14. 19:49:21

#6 Az emberek nem értenek meg - én se őket :) Ehhez nem kell digitális nomádnak lenni, elég X évet eltölteni vidéki kisvárosban.

#8 Nem tudsz teljesen kiszakadni - szintén, bőven elég, ha bármilyen kreatív problémamegoldást igénylő munkaköröd van, ami alkalmas arra, hogy akár hajnal 3-kor is azon kattogjon az agyad, hogy egy problémát miként lehetne megoldani.

#9 A valahová tartozás érzésének hiánya - Magyarországon is megvan. Hiába töltöttem itt 37 évemből 37-et, még mindig nem tudom, hogy hol van a helyem a világon, csak abban vagyok biztos, hogy nem itt.

Zed is not dead yet 2019.09.15. 09:50:10

OK, tehát a digitális nomád az, aki bárhova is megy, az a munkahelye?

Innentől két pálya létezik:

1. Nem bír sehol, soha, semmikor lazítani, mert mindig dolgozna (vagy mindig ott van a fejében, hogy most is dolgozhatna, vagy dolgoznia kéne). Ez ismerős pálya, amikor az ember vállalkozó és a lakásában dolgozik (programozás, pl.), akkor ez egy állandó szitu. Megjegyzem, ez egy rohadt szar és nehezen kezelhető szitu.

2. Nem dolgozik sehol, mert azt hiteti el még magával is, hogy _ő_most_dolgozik_ miközben mondjuk a tengerparton hekizik és nagyjából lófasz haszna sincs az eltöltött időnek. Idővel ez a pálya is át tud fejlődni az elsőbe is akár, amúgy ez is egy rakás szar.

Az a helyzet, hogy ez a digitális nomádság vagy valami arcoskodás, amikor az amúgy pénzügyileg jól eleresztett illető játssza az eszét, hogy "mekkora trendi arc", vagy valami totális tévút, föl kell belőle ébredni még a különféle csődhelyzetek előtt.OK, persze van egy kevés kivétel, pl. akinek az a nomádsága, hogy utazó blogger és abból él hogy megy, néz, kipróbál és leírja/lefotózza/stb. a tapasztalatait, az rendben van, csak ez meg szerintem igazából nem digitális nomád, hanem (pl.) utazó blogger.

Máshonnan nézve meg minden bizonyos fokig autista/aspergeres/antiszociális arc, aki távmunkába menekül az emberek közül digitális nomád, de ez meg igazból nem _az_, hanem ez egy tünet.

Hozzászólok 2019.09.15. 09:50:20

Nem ertem a nomadkodas lenyeget.
Mi az eletcelja? Teng leng Balin. Kiraly.
Gyerek? Csalad?
Nem kell?
Kivaloan lehet nomadkodni a kerti kishazban is 9tol 5 ig. Aztan tarsasozni meg vacsorazni a csaladdal. A nyariszunetben meg elutazni egyutt Balira. Kozben van hazája, barátai, családja....

droid_ · http://matyiszuro.blog.hu/ 2019.09.15. 09:50:34

@kiskutyauto: igen, mert a telefon olyan okos, hogy ott is csinál netet ahol egy laptop nem tud, mint az közismert. hát persze.

ymel 2019.09.15. 09:50:41

Nem tul meggyozo. Sokan csinaljak. Elegge nyugati eletforma, egyfajta zsakutca, mivel a Csaladdal nehezen szinkronizalhato. Kerdes,hogy hany szazalekuk telepszik le vegul az evek multaval

adg 2019.09.16. 03:25:37

@fhdgy: “kiengedném a kecskéimet a rétre, vinnék egy kemping asztalt, meg széket, meg napernyőt a laptopommal együtt.”

Akkor te nem digitalis nomad lennel, hanem digitalis pasztor. Villanypasztor. :)

fhdgy 2019.09.16. 07:44:42

@adg: A nagy kérdés, hogy megfér-e kettő villanypásztor egy réten!

Már most is van villanypásztorom, amivel kb. negyed hektárt körbe tudok keríteni. Az is kérdés, hogy ha én is átmennék villanypásztorba, mennyivel tudnám megnövelni ezt a területet.

moonlight777 2019.09.16. 22:28:31

@Hozzászólok:

Nem mindenkinek az életcélja a család meg a gyerek....

Zolixplorer · https://zolixplorer.com/ 2019.09.17. 09:59:55

Minden egyes pont teljesen igaz volt a cikknek! Mi is rendszeren ezekbe a problémákba ütköztünk/ütközünk. Persze a mérleg még így is erősen a "jó digitális nomádnak lenni" irányba billen.

Zolixplorer · https://zolixplorer.com/ 2019.09.17. 10:29:27

@somlobodog: Jogos kérdés bár nem lényeges egyáltalán! Tőlem is mindig ezt kérdezik, én is ezt kérdeztem anno. Nem azt kell csinálni amit más csinál, mert neki már bejött. Azt nézd meg, hogy Te mivel akarsz foglalkozni és nézz utána hogyan lehet abból online pénzt keresni.
Sok sikert!

Zolixplorer · https://zolixplorer.com/ 2019.09.17. 10:29:33

@FlybyWire: Hali! Én Weboldalakat készítek és videókat vágok pénzért, nemrég indítottam egy online képzést is. Egy ügyfelemmel sem találkoztam soha életemben. Illetve eggyel találkoztam úgy 4 alkalommal, akitől időnként kapok videóvágós munkákat. Szóval azért nem annyira illúzió ez szerintem ;)

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása