oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2019. szeptember 07. 06:30,  A digitális nomádság tíz előnye 187 komment

2019. szeptember 07. 06:30 Határátkelő

A digitális nomádság tíz előnye

A digitális eszközök és lehetőségek terjedésével lett egyre népszerűbb az elmúlt években a digitális nomád életforma is, ami voltaképpen a határátkelés egyik alfajának is tekinthető. Persze ennek az életformának is ugyanúgy megvannak az előnyei, mint a hátrányai, ma az előnyöket vesszük sorra, hogy aztán hamarosan összeszedjük majd a hátrányokat is.

digitalis_nomad.jpg

„Éppen most értem haza, miután az egész napot Bali különböző tengerpartjain töltöttem, aztán két barátom születésnapját ünnepeltük egy gyönyörű villában (mindketten neves digitális nomádok). Ha nem választottam volna ezt az életformát, soha nem ismertem volna meg őket és aligha töltenék hosszabb időt Bali tengerpartjain.

Aztán elvonultam egy másik szobába, hogy hazatelefonáljak, felköszöntsem édesapámat a születésnapján. Nem ez az első születésnap vagy egyéb családi esemény, amiből kimaradok.

Az unokaöcsém sokszor megkérdezte, miért kell már megint elmennem, hiányzom, miért nem maradok. A legrosszabb mégis az: “Ugye eljössz a születésnapomra?”, miközben pontosan tudja, hogy nem tudok ott lenni. Minden ilyen kérdéssel kicsit összetörik a szívem.

Csak remélni tudom, hogy ahogyan idősebb lesz, talán megérti majd, miért ezt az életformát választottam, nekem pedig lesz esélyem átadni neki mindazt a tudást és tapasztalatot, amit a világon utazgatva szedtem össze.

Ez a digitális nomádság pozitív és negatív oldala. Én emellett tettem le a voksom.
Most azonban nézzük a pozitívumokat!

#1 Ott és akkor dolgozol, ahol és amikor akarsz

Az egyik legnyilvánvalóbb előny. Digitális nomádként ott és akkor dolgozunk, amikor akarunk, legyen az egy kellemes kávézó Balin vagy egy argentínai könyvesbolt kávézója. Nem számít, hogy éjszakai bagoly vagy vagy korán kelő, akkor dolgozol, amikor neked a legjobb. Végre a munkát szervezheted az életed köré és nem fordítva.

#2 Az állandó utazás lehetősége

Újabb nyilvánvaló pozitívum. Nem kell az irodában ülnöd, olyan sokat vagy keveset utazhatsz, amennyit akarsz. Belefutsz a neten egy szuper áron kínált spanyolországi repülőjegybe? Szuper, indulás! Nem kell aggódni amiatt, hogy mennyi szabadságod van még az éves keretből, nem kell a főnöktől elkéredzkedni.

#3 Szabadság

A helytől független életforma nagyon erős szabadságérzetet ad. A laptop életstílus szabaddá tesz a munka időzítését és helyszínét illetően is. Arról nem beszélve, hogy nem kell államon belül vagy egyik országból a másikba költözködnöd. az otthonod mindig éppen ott van, ahol te is vagy.

#4 Inspiráló

Nem is tudom, hol kezdjem, elég nehéz elmagyarázni - a különböző helyektől a különböző emberekig, kultúrákig. Néha azt sem tudja az ember, mi az, amit nem tud, márpedig az utazás csodás tanító.

A legváratlanabb pillanatokban kapsz inspirációfröccsöt, nem csak az életedre, de a munkádra vonatkozóan is. Megtanulod más perspektívából szemlélni a dolgokat, korábban elképzelhetetlen dolgokat tapasztalsz meg - mindez hihetetlenül inspiráló.

#5 Fantasztikus emberekkel találkozol

Ha egy ideje már utazol, akkor rájössz, az egész sokkal inkább szól az emberekről, találkozásokról, mint a helyekről. Online dolgozva, beutazva a világot, olyan emberekkel találkozom, akikkel egyébként soha nem ismerkedtem volna meg.

Az élet minden területéről érkeznek, különböző háttérrel, kultúrával, életkorban és még sorolhatnám. A barátaim között éppúgy akad a húszas évei elején járó, mint kora negyvenes.

Vannak köztük szegények és milliomosok, bölcsek és olyanok, akikkel nagyszerűen lehet bulizni. Ami közös bennük, hogy mindegyikük nagyon érdekes figura és mivel ilyen sokfélék, rengeteg különböző tapasztalatot lehet tőlük összegyűjteni.

#6 Egy új ország vagy kaland az ajtód előtt

Ne legyen félreértés: digitális nomádként is ugyanúgy 40 órát dolgozol, de amikor kilépsz az ajtón, akkor ugyanúgy várhat egy trópusi Paradicsom, mint egy európai történelmi óváros.

Így aztán amikor éppen nem dolgozol, lesétálhatsz a tengerpartra, elmehetsz szörfözni, kóborolhatsz az utcákon - amikor a Paradicsom ott terül el a lábad előtt, akkor nem kell várni az éves rendes kéthetes nyári szabadságra, hogy megtapasztald.

#7 Jobb életminőség

Mivel bárhonnan dolgozhatsz, nyilván olyan helyet választhatsz magadnak, ami neked a leginkább megfelel és a legmagasabb életminőséget biztosítja. Számomra például Bali olyanokat kínál, mint rengeteg megfizethető, egészséges étel; aktív, egészséges életmód; meleg, napos idő; biztonságos, az emberek barátságosak; sok a hasonlóan gondolkodó ember; mindez megfizethető áron.

#8 A teljesítményt, nem az időt fizetik

Ez egyike a digitális nomádság legjobb vetületeinek. Mivel távolról dolgozol, általában nem az a lényeg, hogy X időért X dollárt kapsz, sokkal inkább az érdekli a cégeket, hogy időre elvégezd a feladatot.

Ha te 3 órányi munkát egy óra alatt elvégzel, szuper, nyertél két szabad órát arra, hogy valami mást csinálj. Persze nem minden cég működik így, de többségüket a végeredmény érdekli.

#9 Nincs hivatali politika

Szintén hatalmas előnye az állandó utazásnak, hogy nem kell részt venni az irodai belső csatákban. Egész héten túlórázol, de ha egyik reggel három percet késel, már kapod a nézéseket, a megjegyzéseket.

Nem kell elviselned a lusta kollégákat, a büdös ebédet, hogy más zsebeli be az elismerést az általad elvégzett munkáért, ami egy munkahelyen mind simán előfordul.

Ha viszont a távolból dolgozol, akkor nem állandóan ugyanazokkal az emberekkel vagy körülvéve, így annak is jóval kisebb az esélye, hogy egymás agyára menjetek, miként azzal sem foglalkozik senki, hogy hányszor mész ki inni vagy mikor érkezel munkába. Csak az a fontos, hogy a munka időre készen legyen.

#10 Gyorsabb a személyes és szakmai fejlődésed

Számomra messze ez a legnagyobb előny. Az a fejlődés, amit digitális nomádként az elmúlt 3 évben megtapasztaltam mind személyes, mind szakmai vonalon, “normál” körülmények között legalább kétszer ennyi időt vett volna igénybe.

Szakmailag azért, mert nagyobb eséllyel van lehetőséged emberekkel találkozni, részt venni olyan eseményeken, melyek segíthetik a szakmai előmeneteled.

Ami a személyiséget illeti, az utazás új perspektívákat ad, megváltoztatja a világlátásod és segít abban, hogy olyasmit tanulj meg magadról, amiről nem is tudtad, hogy meg kellene tudnod.

Leginkább pedig az az utazás nagy előnye, hogy nem hagy megszökni magad elől, mi több, kénytelen vagy szembenézni mindennel, amiről azt gondoltad, jól eltemetheted a tudatalattidban.”

Katelyn itt írta meg tapasztalatait. Mielőtt felháborodnál azon, hogy túl rózsaszín a kép, most szólok, hogy hamarosan jön egy poszt, ami a digitális nomádság hátulütőit ecseteli.

Határátkelő Klub!

El tudnád képzelni magad digitális nomádként? Vagy nem tudod elképzelni, de érdekel az életforma? Esetleg csak beszélgetnél egy jót kötetlenül? Gyere el szeptember 24-én kedden 18 órától a Prosit Buda Bistróba a budapesti Móricz Zsigmond körtéren és beszélgess két tapasztalt digitális nomáddal, Vigh Borival és Majsai Richárddal! További részletek itt!

(Nyitókép: pixabay.com)

A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: digitális nomád

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr3115048754

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

desw 2019.09.07. 19:10:15

@gabors:

" adot biztositast nyugdijat hol fizetsz ez olyan hogy amikor eppen akarsz ?? "

A KATA mindezt lefedi. A külföldi eü-re ott az utasbiztosítás, állami nyugdíj meg kb nem lesz 20 év múlva, szóval inkább saját megtakarítás/befektetés mint feneketlen állami kalapba dobálás.

desw 2019.09.07. 19:10:24

@fhdgy:

" Hiába dolgozok majd Linuxon, akkor is kell a winfosh, mert a felhasználó az felhasználó!? "

Tesztelhetsz Azure-on is.

Egyébként ezért várom nagyon, hogy mi lesz ebből a Blazor dologból, mert itt minden a böngészőben fut .NET alapon, és lényegtelen az OS a böngésző alatt.

neurotikus bunkocska 2019.09.07. 19:10:34

Az utolso pont az tenyleg igaz? Hogy gyorsabb a szakmai elomenetel, es tobb rendezveny elerheto?

Nekem ez nem olyan egyertelmu. Szerintem az emberek tobbsege nagyon szivesen elne digital nomad eletet Toscana kozeperol, de a szakmai elomenetel kedveert inkabb a forgalmas nagyvarosokba koltoznek es diakokkal berelnek szobat, mert a workshopok, konferenciak, talalkozasok stb inkabb ilyen helyeken tortennek. Vagy ez milyen szakma, ahol Balin lehet karriert epiteni? :)

@nyuszigonosz: Nem ertek egyet, szerintem rengeteg olyan munka van amihez kb havonta eleg lenne bejarni. Design ugynoksegeknel es egyeb kreativ cegeknel altalaban eleg lenne a meetingeken megjelenni, de azokbol is csak a lenyegeseken :) Ehhez kepest pont ezekben a cegekben divat a city life sznobsag. Meg az allam altal adott utazasi kedvezmenyeket se passzoljak le az alkalmazottaknak, hiszen ugy konnyebb tuloraztatni es kozos sorozessel kiszurni a szemuket rendes fizetes helyett, ha mindenki a varoskozpontban lakik. Sot, annal jobb ha csak csotanyos lyukra futja, mert akkor ugysem akar sokat otthon lenni. :)

2019.09.07. 19:16:49

@gabors: Khm, hát izé .. azért az Űrodüsszeiától még kissé távol vagyunk ;) Bár ez nem biztos, hogy feltétlenül gáz ...

2019.09.07. 19:33:25

@Csodabogár: Ami meg az irást, forditást illeti .. Irni, kivételes tehetség kell. Én cirka 10 évig voltam újságiró, de nem vagyok meggyőződve arról, hogy lenne elég tehetségem egy regény, vagy akár novella megirásához. Talán lenne, talán nem ...
A magyarországi forditói szakma meg kihalásos alapon működik. Mondhatni sokkal hamarabb lehetnék Orbán Viktor szeretője, minthogy bekerülhetnék a magyarországi kiadóilag foglalkoztatott forditó-bagázsba, függetlenül a képességeimtől.
Nem tudom, ismered-e te vagy másvalaki a blogon a sorozatbarát magyar oldalt, amely, nem meglepő módon sorozatfilmeket oszt meg. Sokszor már a (jellemzően amerikai) premiert követően 2-3 napon belül. Ilyenkor nincs persze még magyar szinkron, mint a Caste, Gilmore Girls (elcseszett magyar forditásban Szivek szállodája), Dr, House, Bones (Doktor Csont), Cold Case, NCIS ésatöbbi .... Nos, van egy magyar feliratozó netes oldal, ahol a tagok ilyen hülye-buzik, mint én, hogy tisztán időtöltésből forditanak, és feliartoznak. Még meg is szerkesztjük, baszod, tök ingyen!. Na, ilyen állatok is vannak :P

fhdgy 2019.09.07. 19:47:04

@shak_ti: Csak kettő port nyitott a világra. Azokat csak megfelelő kulccsal lehet elérni.

Volt fönt wordpress, de gyakran összeomlott mindenféle támadás miatt. Ezért leállítottam.

Most csak mysql és tomcat fut rajta. A feladathoz bőven elég. Már kettő éve nem kellett leállítani, újraindítani.

2019.09.07. 19:54:27

@fhdgy: Ahham, a tomcatről jut eszembe, hogy attól a virusirtóim 80%-a idegbajt kapott, mert szerintük akkora biztonsági rések voltak a Java alapon, mint egy duble anal fisiting pornóban.

desw 2019.09.07. 20:00:02

@somlobodog:

Hát, elég gyorsan kellene haladnod, hogy fél év alatt körbetekerd a Földet! Zitáék nászúton voltak, és nem hinném, hogy megbánták, sőt!

Nekem a rohanás nem pálya, szóval a lerepülünk Görögbe 1 hétre nálam kizárt. Autóval, szép nyugiban a mellékutakon, min 2 hét, de inkább 3-4 vagy mégtöbb. Mások vagyunk, más igényekkel. De bocs, ha félreérthető voltam!

2019.09.07. 20:11:06

Ja, a poszthoz még annyit hozzáfűznék, hogy valóban, tényleg inspiráló egyik héten itt a következőn meg amott kreativitást igénylő munkát végzők számára, és aspiránsoknak, irigylésre is méltó.
De hogy a rohadt életbe nem birnak már leszaladni erről a Bali-vonalról! Az ötlettelenség, középszerűség, lelki sivárság és nyájszellem csimborasszója Bali meg Thaiföld, ja meg még India egy része is (ésperszehogy a Bahamák is játszottak, de a Dorian óta, ugye, ez ugye annyira nem kúl:P).
Én digitális nomád helyzetben első célpontként elhúznék Rigába. Valahogy szimpi ...

2019.09.07. 20:20:22

@Pink Petsch:

"akkora biztonsági rések voltak a Java alapon, mint egy duble anal fisiting pornóban."

www.reactiongifs.com/r/survivor1.gif

"De hogy a rohadt életbe nem birnak már leszaladni erről a Bali-vonalról"

Ez mindig nehéz ügy egyébként. Teljesen eredeti ötlettel, ahova senki nem jár, nem jó előállni, mert még nincsenek kiépülve rád a szolgáltatások. Amikor meg már rajta van a 'must do' listákon, akkor meg azért nem jó. Nehéz dolgok. ¯\_(ツ)_/¯

2019.09.07. 20:43:14

@Nagy kámpics:
Hm, naja, ha a virusirtóim képesek lennének emberi érzelmek kifejezésére, akkor minimum ez lett volna a reakciójuk ;)))
A Bali-vonal meg .... most mondjuk, nem azért, de Rigában, például legalább olyan jó a net-kapcsolat, ha nem jobb, mint Balin ... És egy digitális nomádnak, végül is ez az elsődleges szempont.
Persze, ha insta-kurvákról beszélünk "digitális nomád" fedőnév alatt, akkor Bali tényleg jobb választás, sőt sokkal jobb választás a Bahamák egy laza pink-gin-koktéllal a kézben, homlokközépre feltolt kizsarolt márkás napszemcsiben, háttérben a Dorian által forgatott kismacskákkal, narancsra lefilterezve az egész képet, akkor én félreértettem, mi is a digitális nomádság :P

nyuszigonosz 2019.09.07. 20:46:29

@Nagy kámpics: Pedig a Baltikum, szerintem nemcsak szép, de érdekes hely is, és net az van.
Fehérhomokos tengerpart is van, jó azthiszem pálmafák nincsenek. :-)

gabors 2019.09.07. 20:49:46

@desw: ". A külföldi eü-re ott az utasbiztosítás," erre en nem szamitanek foleg mikor biztosito megsejti hogy "nem utaskent" toltottel ott idot .. es megy behajtani ha fizetett elore ... sokhelyen NEKED kellene fizetni es majd a biztositod fizetne azt vissza kesobb voltam mar ilyen helyzetben adtak szep szamlat a Londoni korhazban a felesegemnek ... mitutan fizettunk (igaz kesobb a mi biztositonk mint halozaton kivuli szamlakent 80% fizetett) persze EU-n belul ez is simabban megy gondolom mint mondjuk Bali-n

a KATA-ra csak annyit hogy eu-n kivul valami lanynevnek nezik sokhelyen kell tudni adoszamot es olyan szamlat amit az adott orszagban a megbizonal is befogadhato .. feltetelezem hogy helyi ceget alapitani is lehet es majd az szamlaz viszont az mar nem KATA

gabors 2019.09.07. 20:54:10

@Pink Petsch: " azért az Űrodüsszeiától még kissé távol vagyunk ;) "

hat a cime alapjan mar vagy 18 eve abszlvaltuk ...

2019.09.07. 20:58:10

@gabors: Jé, 18 év ... lassan itt lesz 11.-ike. Valamiért hirtelen ez ugrott be ...

gabors 2019.09.07. 21:02:30

@fhdgy: "Most csak mysql és tomcat fut rajta. A feladathoz bőven elég. Már kettő éve nem kellett leállítani, újraindítani."

akkor az biztos nem win10 :-)))) de barmi mas is azert 2 ev alatt az akkori legujabb kernel legyen az akar linux akar bsd biztonsagi reseket talaltak ...

persze lehet valami jo regi CPU-t hasznalhatsz amikben meg nem volt microcode problema ..

gabors 2019.09.07. 21:14:51

@Pink Petsch: ne is mond mintha tegnap lett volna mikor altam a TV elott Manhattanben es eloben neztem ahogy az elso torony osszeomlik ... .utanna indultunk haza gyalog mert addigra nagy okosan Guliani leallitotta a varos teljes tomegkozlekedeset .. azota sem volt ertelmes magyarazat erre azon kivul hogy "barmi mas is tortenhetett volna" .... a nagy fustot mar az azota atnevezet Major Koch hidrol neztuk akkora mar mindket torony leomlott persze ezt akkor meg nem tudtuk ... ja amugy a hidakat is lezartak csak a rendorok nem tudtak a gyalogos tomeget megallitani ...

2019.09.07. 21:24:12

@nyuszigonosz:

"Pedig a Baltikum, szerintem nemcsak szép, de érdekes hely is"

Szerintem is az, nem is azért mondtam, meg nem is csak konkrétan erre a helyre.

A Uk-be próbáltam menni például pár hónapra, ott az albérlethez elkezdték kérdezgetni, hol dolgozom, mennyit keresek, hogy hívják az anyámat. Nincsenek (nem voltak) felkészülve rá, hogy én csak ott akarok lenni, mittomén, 4 hónapot, kifizetem előre, de szálljanak le rólam.

Amikor Mo-on voltam pár hónapot, kellett (volna) egy mobilnet. Hát az nekik nincs, csak előfizetéssel, hűségidővel. Mondom neki, nem érted, hogy 2 hónapot leszek itt, b.szod? Nem értette. (Ezek persze mind, lehet, hogy fejlődtek azóta. Most már van airbnb meg okostelefonok meg minden.)

Portugáliában akartam (vidéken) egy taxist bérelni egy napra. Ő mindenképpen km-díjban akarta elszámolni valami egészen horror összegért. Hát jó.

Thaiföldön viszont, ahova már régóta járnak emberek kisebb-hosszabb időre, minden nagyon flottul megy. Figyu, aug 14. délután 2-től kéne a pécó november 6. reggel hatig, ok? OK. Mobilnetecske van, feltöltős, eldobható, semmit-nem-kérdezős? Van. Küldenél egy taxis embert, holnap délután 1-től fél 7-ig kéne. Küldenék.

Vagy: két hétig vagyok itt, van kisadagos mosószer? Az is van. Mo-on meg meg kell venned a bödönös mosószert. Nincs benne a köztudatban, hogy valakinek arra nincs szüksége. De mo-on egyébként is vakfolt például a mosoda vagy a közösségi mosógép.

Amit nagyon hiányolok még, az a középtávú kocsibérlés. Kéne nekem egy kisautó 8 hónapra. Nem akarok emiatt venni egyet, de főleg nem akarok napidíjat fizetni érte. Ahol most lakom, egyáltalán nem is ajánlanak ennyi időre autót, most találomra ráböktem egyre londonban, egy volkwage up mostantól májusig 3500 gbp (3900 eur, 1,3 millió huf). Ráböktem egyre találomra debrecenben, egy ford fiest, 1,8 millió. Elképzelhető, hogy találni olcsóbbat, ha guglizik az ember, de persze lettül/thaiul/norvégul hatékonyan guglizni nehezített pálya.

Ahol egyre több ember van, elkezdenek lenni szállások, szolgáltatások, programok, kocsmák, tejföl a boltban, fallabdapálya, avokádó latte meg jógaóra fehér nőknek stb. Nem olyan rossz az.

Hogy Riga hol tart ebben, azt nem tudom, de azt tudom, hogy nézegettem például üzbegisztánt egy darabig, és hát na, üzbegisztánba nem megyünk nomádkodni, az tátott szájjal f.szerdő lenne (vagy lett volna 5 éve). Nepálba sem amúgy, ott még áram sincs rendesen.

Hogy Riga milyen, azt nem tudom. :)

fhdgy 2019.09.07. 21:34:36

@gabors: Nem winfosh, hanem linux, virtualizált gép, ami előtt komoly tűzfal van. Már a gépig is nehéz eljutni.

2019.09.07. 21:47:58

@gabors: Én arra is emlékszem, hogy egy keddi nap volt, délután olyan 5 óra körül érkeztek be a hirek, én voltam egyedül felelős szerkesztőként már csak bent az akkori lapomnál, emlékszem, előtte arra gondoltam, hogy már csak 2 óra, és lejár az amúgy rohadtul unalmas "szolgálat". Aztán befutott a hir. El sem hittem elsőre, tényleg, percekig azon vacilláltam, hogy felhivjam-e a főszerkesztőt, mert "ilyen-nincs". Aztán, persze felhivtam, bekapcsoltam a tévét is, és akkor láthattam élőben is, amit a telex kinyomott pár perce. Emlékszem, azt éreztem, hogy ez nem igaz, ilyen nincs, haluzok vagy valami, de ilyen nincs!
De volt .. és azóta megváltozott a világunk, szétpattant a burkunk

nyuszigonosz 2019.09.07. 21:54:00

@Nagy kámpics:

Ez érdekes, amit leírtál, mivel ilyen részletekre ezeddig nem szoktam figyelni, mivel hát egy helyen élek, minden más hely ahová megyek, az rövidtáv.

2019.09.07. 22:03:00

@nyuszigonosz:

Csak az előbbieket továbbgondolva kíváncsiságból rákerestem esztergomra, ha november 1. és február 15. között szeretnék ott lenni, akkor 2 darab(!) szállás van airbnb-m. Az egyik 5300 euró lenne erre az időtartamra, a másik 9300. Valószínűleg lejjebb lehet alkudni, de ez elég horror.

Szerencsére mosógép van mindkét helyen, mert nem vagyok benne biztos, hogy van nyilvános mosoda/mosógép esztergomban.

Szóval esztergom nem csalogatja a digitális nomádokat.

Nagykanizsán egyetlen szállás van, 3000 euróért, Nyíregyházán is egy, 7400 euróért (ráadásul az a hirdetés szvsz instant erekciókiller is), Szarvason viszont, helló, kettő, és az egyik csak 1300 euró. Úgyhogy szarvas nyert, szarvas a menő, menjen szarvasra mindenki.

Szóval csak annyit akarok mondani, hogy maga az, hogy van net, még nem garancia semmire. Nem jó fejest ugrani olyan helyekre, ahol te vagy az első a fajtádból. Ezt most nem ellened mondom, természetesen, csak hangosan gondolkodom. :)

2019.09.07. 22:10:08

@Nagy kámpics: Wohnen auf zeit .. legalábbis ezt igy hivják Németországban, és ha beirod a google-forditóba, akkor pont azt jelenti, amit kapsz forditásként: ideiglenes lakhelyet, ami minimum 1 hónaptól kezdődik ... ott vagy, elvagy, fizetsz, neked, személy szerint nem kell bejelentkezni, ha nem akarsz, megteszi ezt a szállásadó, persze, ha kell német lakcim valamiért, akkor te is megteheted.
Egyébként Magyarország ritka szar az átmeneti ügyfelek kezelésében. Volt egy időszak az életemben, hogy kábé 2 évig kellett magyar kártya, de sima feltöltős .. érted, mint itt a dajcsoknál ... bemész a leguccsó török gsm.hez, oszt veszel egy kártyát, vagy az aldi-lidl-nettó-ban, és azt majd a neten aktiválod, és csókolom. Ahham, hát azt a faszt! Lakcimkártya, baszod! Egy kibebaszott feltöltős kártya miatt lakkcimkártya! Megajókurvaanyátok!
Végül lett vodás feltöltősöm, mert jófej volt a vodás kishölgy, és mondta, hogy mondjak csak be bármilyen budapesti cimet, mert feltöltősre úgyis mindegy ... Mondjuk, én ezt tudtam, de üditő volt, hogy a többi 10-en pár kolléganője után több szolgáltatónál, ő volt az egyetlen, aki felismerte ezt az egyszerű tényt.
Magyarország! :P

gabors 2019.09.07. 22:30:50

@fhdgy: "komoly tűzfal van" ezt hogy kell erteni egy tuzfal mitol komoly ???

vitualized ... akkor ezek szerint magat az alap gepet sem updatoltadk ket evig .... legyen az linux azert az mar kezd rizikos lenni a tuzfal komolysagatol fuggetlenul is ... persze tudom mikor oregszik a getp az ember nem akar egy HDD vagy barmi mas vas problemat ami ujrainditasoknal a leginkabb valoszinu ... (gondolom igy tortenhetett meg harddrive dolog is ) en nem regen csereltem le a negy 1 TB-os HDD-ot (RAID 10) ujakkra (2 3TB RAID1) pedig mind mukodott meg kellett kicsit ugyeskedni nem mondom ... mert van ugyan SCSI Tape-em backapolni (ingyen tudtam akkor kazettakat megszerezni) de azt mar nem upgradoltam TB-os szintre egy jo kis LTO-8 meghajtot meg el is fogadnek de egy mezei tape mar $150 nem is beszelve a drive.... nem DIY arak mar sajnos

2019.09.07. 22:33:18

@Nagy kámpics: Yaps, a közösségi mosodákról jut eszembe, Budapest jól el van látva velük, és még mosószert sem kell vinned. Vannak együzletes automata-mosodák összekötve jellemzően net-kávézókkal, és láncok, mint a Bubble.
Mondjuk, azt nem értem, hogy ha már Riga, akkor te mi a francnak Debrecennel veted össze meg Esztergommal, miért nem Budapesttel?
De hogy mit keres itt az a szar airbnb? Baszod, de utálom azt az oldalt! Nem olcsóbb, mint egy bármely más oldal, mint a booking, cserében elvárja, hogy motivációs levelet irjak, hogy fizethessek ugyanannyit, mint ha a bookingon foglalnék! Megajókurvanyátokatnembasszátokszájbamár! De most komolyan!

gabors 2019.09.07. 22:38:36

@Pink Petsch: "@gabors: Én arra is emlékszem, hogy egy keddi nap volt, délután olyan 5 óra körül "

pontosan keddi nap volt elovalsztas volt aznap New York allamban (amit kesobb megismeteltek talan eloszor de ebben nem vagyok biztos) az elso hirek egy kis repulorol szoltak amikor elmentem otthonrol kb 9 ora volt reggel akkor indultam munkaba mire odaertem mar egett minden, a mi epuletunket pont akkor uritettek ki mikor odaertem azert meg felrohantam hogy elintezzek egy ket dolgot ... aztan engem is "kimentettek" mi kb 2 merfoldre voltunk de magas epulet ...

(tenyek elso gep 8:45 kor csapodott be a masodik 9:03 kor 10:05 elso torony leomlik ... 10:25 masodik ...)

desw 2019.09.07. 22:54:04

@gabors:

"A külföldi eü-re ott az utasbiztosítás," erre en nem szamitanek foleg mikor biztosito megsejti hogy "nem utaskent" toltottel ott idot"

Ilyen kitételről nem tudok, de biztos így van. Viszont az EU-n belül nekem érvényes a magyar TB-m, DK-Ázsiára meg kb csak a hullám hazaszállítása miatt kötök biztosítást (a nyugger anyámat nem akarom adósságba hajszolni ezzel), mert olyan olcsó az EÜ. Legutóbb több vizsgálat, gyógyszerek, taxik, stb . . . volt ~50k HUF, még arra is lusta voltam, hogy beszkenneljem és elküldjem a biztosítónak. És ez a duplázott tarifa volt külföldieknek. Ja, magánkórház volt Vietnámban, még egy hostess csajét is kaptam, persze csak kisérgetett, nem volt unga-bunga.

"a KATA-ra csak annyit hogy eu-n kivul valami lanynevnek nezik sokhelyen kell tudni adoszamot es olyan szamlat amit az adott orszagban a megbizonal is befogadhato .. "

A megrendelők tudják/látják, hogy nem amerikai, ausztrál, dél-afrikai, . . .vállalkozó vagyok, nincs zsákbamacska, szóval utólag nálam nem reklamálhatnak emiatt. De nem látok okot arra, hogy egy külföldi számlát miért ne tudnának befogadni. Még a félhülye NAV is elfogad pl egy PayPalos "számlát" kiadásként.

"feltetelezem hogy helyi ceget alapitani is lehet es majd az szamlaz viszont az mar nem KATA"

Ázsiában ez nagyon macerás lenne, mert egy helyi embernek benne kellene lennie a cég vezetőségében, vagy vmi ilyesmi . Eszembe se jut, már csak azért sem, mert hol ebben az országban vagyok, hol másikban, és eszem ágában sincs letelepedni. Max a vízum miatt lenne vmi előnye egy helyi cégbe papíron bekerülni, mert akkor nem kellene 3 havonta kirepkednem új túristavízumért. De inkább repkedek, mert hát kinek hiányzik a hülye bürokrácia.
Volt szerencsém egy vietnám rendőrőrsön is látogatást tenni. Ho Chi Minh képe a falon, nyikorgó parkettán kevélyen fel s alá járkáló fakabát, aztán egy kis kenőpénz és viszlát. Szürreális volt, mint a 70-es években Magyarországon, de nem kell ez nekem.

desw 2019.09.07. 22:54:19

@Nagy kámpics:

"Thaiföldön viszont, ahova már régóta járnak emberek kisebb-hosszabb időre, minden nagyon flottul megy. Figyu, aug 14. délután 2-től kéne a pécó november 6. reggel hatig, ok? OK. Mobilnetecske van, feltöltős, eldobható, semmit-nem-kérdezős? Van. Küldenél egy taxis embert, holnap délután 1-től fél 7-ig kéne. Küldenék."

Bazzz, tényleg! Ez mennyire igaz! Már a reptéren kifelé menete megveheted a helyi SIM-et. Max lefotozzák vmi ID-det és csá.

Nincs az az idióta bürokrácia. Szerintem ezért is érzi jól magát az ember ezeken a helyeken.

Dzsínom Dzsánom, dzsanázod? 2019.09.07. 22:54:29

@Nagy kámpics:
"előbb-utóbb mindenki megbetegszik, meg eltaknyol a robogóval Balin."

Ez borzasztó! Tényleg?
Küldjetek gyorsan egy jó erős kötelet, szeretném megelőzni, hogy valami rossz dolog történjék.

2019.09.07. 23:13:34

@gabors: Az biztos, hogy arra a szeptemberi keddre 2001-ből, és arra a decemberi csütörtökre 1989-ből mindig emlékezni fogok, akárhányszor is fog kopogtatni a jövőmben az a bizonyos német, Herr Alzheimer.
Nem tudom, és nem is akarom elképzelni milyen lehetett égni látni élőben két akkora épületet, tudva, hogy százak tartózkodnak bent, és nem tehetsz semmit értük. Szörnyű volt, hogy a Notre Dame tetőzete leégett áprilisban, pláne az időzités, ugye a katolikus Húsvét előtt. De az gondatlanság volt, és csak anyag pusztult el, amit helyre lehet hozni.
Viszont 18 éve több száz ember pusztult el, akik csak simán, mint minden reggel, munkába indultak. És meghaltak egy idióta senkiházi miatt. Ilyenkor jó előhivni emlékeinkből az Ótestamentumot, a bosszúálló Istennel. Nem segit, de az ember már csak olyan, hogy revansot akar venni ...ha csak az Ótestamentummal is. Azon a napon meghalt minden amit az ókori görög filozófia óta összeszedtünk ezen a földrészen az emberiességről, és azóta sem támadt fel.

gabors 2019.09.07. 23:14:01

@desw: "mert akkor nem kellene 3 havonta kirepkednem új túristavízumért. "

mar akkor itt minimum a szurke tartomanyban vagy hiszen nem turistaskodsz hanem dolgozol ott innen kezdve kar beszelni masrol minumum immigracios csalas (umbuldat) jatszol el hiszen eleve "hazudsz" mikor a vizumot kered es ujitod nyilvan ok is tudjak csak hat mit is irtal a burokraciarol ??? ja nem szereted ...

balkani hozzallas az egesz ...

Dzsínom Dzsánom, dzsanázod? 2019.09.07. 23:20:23

@desw: egyébként vannak normális biztosítások, direkt ilyen "hónapokig külföldön" esetre:
globalinsurancenet.com

Az utasbiztosítások nagy része nem is érvényes a kiutazást követő x, többnyire 91. Naptól.

Azt nem mondom hogy a magyar tb-hez képest olcsók, de ha Ázsiában ér baleset, a magyar tb-vel nem jutsz messze.

gabors 2019.09.07. 23:29:51

@Pink Petsch: " két akkora épületet, tudva, hogy százak tartózkodnak bent," kozel harom ezer aldozat volt abbol kb 2500+ a New Yorki tornyokban meg a mai napig nem tudni pontosan hanyan ... a mostani felesegem egy korabbi szobatarsa pl egyszer talalkoztam is vele par evvel korabban .... soha nem talaltak meg csak azt lehetett tudni hogy ott dolgozott es soha tobbet nem hallottak rola ... de voltak sok szazan akik illegalisak voltak takaritok, felszolgalok mosogatok ... stb

masik szemelyes, egyik kozeli kollegam ferje ... pl megmenekult valahol a masodik torony kozepen dolgozott elotte is utana is talalkoztunk azota lehet mar meghalt joval idosebb volt nalam

gabors 2019.09.07. 23:34:48

@Pink Petsch: " És meghaltak egy idióta senkiházi miatt. Ilyenkor jó előhivni emlékeinkből az Ótestamentumot, a bosszúálló Istennel. "

ezt nem ertem .... itt semmi mas nem tortent ming allah neveben sikerult egy tervet egeszen jol vegrehajtani mert akkor is egy idiota/tokkelutot amerikai adminisztracio volt eppen hatalmon ahol siman figyelment kivul hagytak a titkosszolgalatok figyelmezteteseit sot bizonyitekait ... mert nem illett az eppen nyomott politikai szelbe ... ismeros nem ???

2019.09.07. 23:42:27

@desw: Ha nem kell ez neked, akkor próbálj meg a szabályaik szerint játszani. Ha nem megy, akkor meg korrumpálj, az mindig bejön. Ha sóher vagy hozzá, akkor költözz nyugati/északi vidékre, már Európán belül. Igaz, itt meg vannak szabályok., de nem kell korrumpálni. Ha nem birod egyáltalán a szabályokat, akkor irány a tundra, vagy a Himalája még fel nem fedezett csúcsai, esetleg valamelyik tanya Nyirakarodbasznádon. Lehetsz te a 21, századi tanyasi "betyár" rosszfiú! :P Lesz 2-3 jó éved éved, aztán kilőnek ... bár, ha a magyar rendőrséget nézem, lehet 5 évig is húzni fogod.
Ha ez sem tetszik, javaslom az időgépet, vissza a vaskorba, és akkor már csak arra kell ügyelned, hogy te legyél a legnagyobb, legerősebb, legbüdösebb ork a falkában.
Ha ez sem menne, akkor sincs semmi veszve, lehetsz medúza is ... évmilliók óta elvannak .. "agy" nélkül.
Abban az esetben, ha a medúza lét is túl nagy kihivást jelentene, holdporként azért még hasznos lehetsz ...
Szóval, sose add fel!

Dzsínom Dzsánom, dzsanázod? 2019.09.07. 23:55:56

@gabors: nemhogy balkáni, egyenesen távol-keleti!
Még szerencse, hogy neki van annyi esze, hogy alkalmazkodjon az ottani viselkedési szabályokhoz.

2019.09.07. 23:57:51

@gabors: A több százba beleillik a 3000 körüli, amit az amerikai kormány hivatalosan közölt. Nem akartam ezen rugózni. Ha egy embert halt meg az idióta majom miatt, már az is sok, akkor is, ha az az egy ember éppen muszlim volt.
Különben egy idősebb barátnőm fia is megmenekült, mert percekkel azelőtt ért be melózni, hogy az első gép becsapódott volna. Gyakorlatilag a reggeli kávéja mentette meg az életét, mert pár perc elment vele, és még nem a liftben volt -mint kellett volna kávé nélkül- hanem még a földszinten. Amikor az első gép becsapódott, neki már útban kellett volna lennie a liftben az irodája felé, ami az 57.-en volt. A gép persze feljebb csapódott az épületbe, de ki tudja, mi történt az éppen akkor liftben levőkkel? Péter mindenesetre megúszta, mert még a földszinti aulában volt, amikor az első gép becsapódott, igy az elsők között jutott ki az épületből.

gabors 2019.09.08. 00:03:54

@Öreg Tőgy (Erdei Galand): "alkalmazkodjon az ottani viselkedési szabályokhoz."

ez nem alkalmazkodas hanem kijatszasa a szabalyoknak mert "eletvitel szeruen" ott tartozkodashoz NEM turista vizumot illik kerni ... ez nem alkalmazkodas hanem siman csalas ... semmi tobb

ismetlem BALKANI eletfelfogas ettol van ott Mo ahol es ez nem vicc ...

gabors 2019.09.08. 00:07:37

@Pink Petsch: "akkor is, ha az az egy ember éppen muszlim volt. "

volt boven muszlim halott akirol beszeltem az is pakisztani muszlim volt NYU-n vegzett valamelyik penzugyi cegnel dolgozott de mint irtam csak egyszer talalkoztunk akkor meg csak eppen hogy megismertem a felesegem nem tunt fontosnak jo par evvel korabban de emlekztem ra (meg 2001-ben sem voltunk hazasok )

2019.09.08. 00:08:09

@gabors: Nem érted, ez a merénylet, nemcsak az USA ellen szólt, ez a merénylet az egész keresztény világ ellen szólt. Tökéletesen mindegy, milyen volt éppen akkor az USA be- és küllpolitikája, mennyire volt báb vagy nem báb az éppen aktuális amcsi elnök. A merényletet a kereszténység ellen intézték, nem az USA ellen kizárólagosan. Az USA csak egy szimbólum volt az elborult, középkorban ragadt idióta muszlimcsávónak, a keresztény, nyugati világ szimbóluma, ha német csapatok lettek volna jelen többségében, akkor a Brandenburgi kapu nem lenne már.

2019.09.08. 00:16:36

@gabors: Éppen ezért mondtam, hogy mennyire elvakult, gyűlölettől hajtott és végső soron szánalmas tett volt ez. Nem volt ez "tiszta" háború a Korán szerint sem, hiszen, nem kimélte a saját népét, pedig a Korán erre nagy hangsúlyt fektet, már a saját néped óvására.
Persze, az áldozatok számára ez korántsem volt "szánalmas tett", összességében nézve, viszont nagyon is. Megöltek cca. 3000 civil "hitetlent" , az ellencsapásokban meg elvesztették a többszörösét a sajátjaik közül, mig végül 10 év múlva május 2.-án Oszamát is kivégezték, megérdemelten. Tömeggyilkosoknak nincs bocsánat, sem földön, sem égen.

2019.09.08. 00:21:40

@gabors:

"hiszen eleve "hazudsz" mikor a vizumot "

Szerintem nem hazudik. A turistavízum annyit jelent, hogy nem vállalhatsz ott munkát, és nem végezhetsz ott üzleti tevékenységet, és nem kívánsz ott letelepedni. Ezek egyikét sem teszed, sőt, sokszor nem is tudnád megtenni.

Igazából a jogalkotók nincsenek felkészülve a 21. századra. Ennek része valószínűleg az, hogy nem is érdekli őket, meg hogy hiányzik az agykapacitásuk hozzá.

Például ha neked van egy autókereskedésed (teszemazt) oregonban, és elmész mexikóba nyaralni, és a yachton horgászás közben felhívod az alkalmazottadat, hogy mit intézzen el, mire hazaérsz, akkor mi történt? Dolgoztál mexikóban? Csaltál? Hazudtál? Hol kéne ezért adóznod? Hol valósult meg a munkavégzés?

Elolvashatod a munkahelyi emailjeidet nyaralás közben? Hazudtál, ha igen?

A digitális nomádság ilyen. Oké, feltöltök valamit egy szerverre, ami egy másik kontinensen van, semmiféle szerződésem/jogviszonyom nincs sem abban az országban, ahol épp vagyok, sem abban, ahol a szerver van, sem az eredeti országomban. Na most akkor mi van?

Ezek nem egyszerű kérdések, és ha már fentebb kérdezted az adózást, az úgy zajlik, hogy ún. tax resident vagy valahol, és amíg nem töltesz egy évből 186 napot egy adott másik országban és/vagy nem nyitsz ott vállalkozást vagy leszel alkalmazott, addig ott is maradsz tax resident, és oda fizetsz. Lehet, hogy 10 éve nem jártál ott, de akkor is. Ez a szabály többnyire. A többi helyen turista/diák/akármi vagy.

Nem te hazudsz ilyenkor, a szabályozás ilyen. ¯\_(ツ)_/¯

gabors 2019.09.08. 00:29:55

@Nagy kámpics: "Szerintem nem hazudik. A turistavízum annyit jelent, hogy nem vállalhatsz ott munkát, és nem végezhetsz ott üzleti tevékenységet, és nem kívánsz ott letelepedni. Ezek egyikét sem teszed, sőt, sokszor nem is tudnád megtenni."

szerintem tevedsz mert van olyan is hogy elore tudja mit akar csinalni "intent" ott akar elni X ideig nyilvan tovabb mint a turista vizum ezt engedi hiszen "kir repked" ... vagyis TUDATOSAN FELRVEZETI a szerintem is hulye hatosagot azzal hogy turista vizumot ker ... szerinted nem ??? hiszen egyertelmuen uzleti tevekenyseget folytat "eletvitelszeruen"

pont ez hianyzik a tobbi peldadbol elore tudattosan eletvitelszeruen ott el azert hogy uzleti tevekenyseget folytasson (az hogy az uzlet eppen hol kottetik nem erdekes...)

BALKANI ....

gabors 2019.09.08. 00:33:47

@Nagy kámpics: " Ez a szabály többnyire. A többi helyen turista/diák/akármi vagy. "

szerintem nem mert azzal hogy TUDOD hogy sem nem turista sem nem diak sem nem barmi mas celod nincs mint ott elni es onnan dolgozni siman megserted a torvenyt ha nem is talalnak meg mindenkit (pl usa 11 millio embert) ettol meg ez illegalis ... es ismetlem egy BALKANI kozelites

2019.09.08. 00:39:53

@gabors:

"az hogy az uzlet eppen hol kottetik nem erdekes"

Ne viccelj, persze, hogy ez az érdekes. A fenti példánál maradva: ha örökre mexikóban maradsz, de az autókereskedésed továbbra is oregonban van, szerinted hova fizetsz adót, és miért?

És nem tudom, mit jelent az, hogy "életvitelszerűen". Nem vesz házat, nem vesz kocsit, nincs munkahelye, nem nősül, nincs gyereke, nincs tévé-előfizetése, nincs közüzemi számlája. És nem is akarja megtenni egyiket sem, nem akar ott maradni, nem akar nyugdíjat kapni, nem akar szavazni, nem csinál ott semmit, csak lejár a 7-11-be minden nap sörért 4 hónapig, és aztán elmegy onnan. A te ideális világodban mi történne ezalatt a négy hónap alatt? (Mi történne 2 hónap alatt? Mi van, ha csak 2 hétre megyek? A két hét alatt is eszem meg kakálok, az már életvitelszerű?)

Mondom, nem ő hazudik, a szabályozás van így összerakva.

2019.09.08. 00:42:18

@gabors:

"mas celod nincs mint ott elni es onnan dolgozni siman megserted a torvenyt"

Nem, mondom neked, nem ez a törvény. Te az usában azokra az illegálisokra gondolsz, akik az usában vállalnak munkát, kertészkednek, takarítanak, ilyesmi. Ha a "digitális nomád" elmenne malajziában fodrászkodni vagy medencét pucolni, akkor igen, igazad van, az már egy másik ügy. De ilyesmiről jellemzően nincs szó. :)

2019.09.08. 00:48:53

@Nagy kámpics: Megerősithetem. Nagyobb német (és más egyéb nációjú is, nyilván) hotelkomplexumok, vidámparkok alkalmaznak ún. "mitkoch".okat, azaz szerződéses szakácsokat 1-2 hónapra. Nos, az ő órabérük kábé duplája az alkalmazotti státuszban levő szakácsoknál, viszont a cég nem fizet utánuk abszolút semmit .... azaz, még ha munka közben baleset is éri őket (nem, nem hagyják őket meghalni :P), a kapcsolódó orvosi ellátásokat nekik, illetve a saját, magán biztositójuknak kell fizetni, ugyanigy nincs fizetett szabadság, a betegség idejére táppénz, vasárnapi bónuszok, és persze nyugdijbiztositás sem. Viszont az órabérük minimum a duplája, ha nem több egy alkalmazott szakácsénál. Nos, ha német az illető, akkor a szabad mozgáson kivül alig valamivel van előrébb a "mitkoch"-státusszal, anyagilag. Ha spúr tipus, akkor meg is érheti, de a keresete olyan 60%-át elviszi az adó, és azok a biztositások, amiket vállalkozóként magának kell megkötnie az egészsségügytől a nyugdijig. Ha viszont, pl. magyar, és Németországban dolgozik szerződéses szakácsként, ugyanakkor Magyarországon van bejelentve, mint önálló vállalkozó a lehető legkisebb adókategóriába besorolva magát, ami kábé 50.000 forint per hó, akkor már Hawaii, haverok, buli, Fanta ... mert havonta összejön neki olyan 7-8 ezer euró, igaz, szabadnap nélkül, végignyomva, mint állat, és ebből 50 ezret adózik le Magyarországon.
Persze, ha gebasz van, akkor vagy van privát egészségügyi biztositása, ami elég jó ahhoz, hogy az agyműtétig fedezzen mindent, vagy kurváramegszivja. És persze ugyanez a nyugdijjal is. De mondjuk, 27-28 évesen azért fancy a haverok előtt azzal villantani, hogy én-Németbe'-havi-7000-eurót-keresek-csicskák ...
Ahham, hátpersze! :DDD

gabors 2019.09.08. 00:50:34

@Nagy kámpics: "Mondom, nem ő hazudik," de o hazudik mert NEM tursitanak vagy diaknak ment hanem ott akar elni tok mindegy meddig ...

a masik mint tulajdonosa egy cegnek ... es el mexicoban .. az usa-t nem erdekli hol el allampolgar jovedelme/tulajdona van adoznia kell DE akkor is kell adoznia valakinek ha soha nem volt az USA-ban ha onnan jovedelme van szoval nem egeszen vilagos hogy mit kerdezel ugy tunik hogy a mostani (csak kb 20 eves) EU alapjan latod mindezt ...

amit leirt az tisztan a rendszer kijatszas ... ami ugyes de BALKANI

gabors 2019.09.08. 00:58:49

@Nagy kámpics: "Te az usában azokra az illegálisokra gondolsz, akik az usában vállalnak munkát, kertészkednek, takarítanak, ilyesmi. "

abszolut nem erre gondolok ... az usa-ba nem johetsz ugy turistakent ez. hogy csak itt akarok elni de vegul is mashol dolgozom. ki lehet jatszani a rendszert nem ketseges lasd golddigger melania curent day first lady .... de ettol meg ugyan ugy balkani volt akkor is mint most (os is mondta hogy ki-repkedett vizumert ... es csak lefenykepeztek itt ott mikor az orszagban nezelodott mint turista ... csak jo faszt sikerult elkapnia)

Az meg nyilvan torveny ellenes hogy ha barmilyen ketkezi munkat vegez valaki ... abban igazat adok neked hogy a torvenyek elegge le vannak maradva de ott van az amit nem tudom hogy lehet jobban magyarra forditani "intent" vagyis cel elszantsag (celja az utnak ebben az esetben)

2019.09.08. 01:02:45

@gabors:

"az usa-t nem erdekli hol el allampolgar jovedelme/tulajdona van adoznia kell"

Igen, ezt tudom, és pont azért kérdeztem, mert ebben a példában az usában adózol, nem mexikóban. Az, hogy fizikailag hol tartózkodsz, nem számít.

Azt javaslom egyébként, keress rá akár az usa vízumfeltételeire, akár magyarországéra, akár tetszőleges országéra, töltsd ki gondolatban egy digitális nomád szemével. De tényleg, nincs kijátszás, a szabályozás ilyen.

2019.09.08. 01:05:55

@gabors:

"hogy csak itt akarok elni "

No jó, de mit jelent az, hogy "csak itt akarok élni"? 1 hetet? 2 hetet? 9 hetet?

Nem költői kérdés. Van erre egy önkényes vonal, amit meghúznak, vannak erre önkényes szabályok, amiket meghoznak. Ha thaiföldön valaki "visa run"-okat csinál, azaz kilép az országból, majd visszalép, és újrakezdi a vízumot, az nem csal, és nem hazudik. Ezek a szabályok.

Lehet hogy jó szabályok, lehet, hogy rossz szabáyok, de. ezek. a. szabályok.

gabors 2019.09.08. 01:18:17

@Nagy kámpics: "Ha thaiföldön valaki "visa run"-okat csinál, azaz kilép az országból, majd visszalép, és újrakezdi a vízumot, az nem csal, és nem hazudik. Ezek a szabályok."

ebben szinte biztos vagyok hogy tevedsz ... 99.9%

az nem szempont hogy ez mukokdik ....

gabors 2019.09.08. 01:21:31

@Nagy kámpics: " De tényleg, nincs kijátszás, a szabályozás ilyen."

de van .... nezd meg megegyszer pontosan az a kerdes hogy mi az utazas celja ... amire beirod ???? turizmus ... :-))))

gabors 2019.09.08. 01:41:38

Szia Golf2

142 !!!!!!!

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2019.09.08. 02:14:15

@nyuszigonosz: Bróhaha, hogy ezzel mennyire egyet értek, a nap kommentje... :D
És valami influenzásoknak, vagy mi a bánatnak nevezik magukat...
:-))))))
Csak tudnám, hogy ki fizet ezekért a "tartalmakért", amikor annyi van ilyenekből, mint a hulladék.Nem mondom, pár celeb kereshet a már meglévő milliói mellé még párat, de szerintem ez is a nagyon kivételes kevesek kiváltsága.
És kérdés, hogy valóban megéri-e ez az életforma, ha van család, illetve kiörexik az ember a huszas-harmincas éveiből.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2019.09.08. 03:03:22

@Pink Petsch: Úristen, Patch, én nagyon köszönöm az összes ilyen munkát, kábé nem tudnék filmet nézni, mert alig hallok.Mindig is gondolkodtam, hogy kik csinálják ezeket a feliratokat, mi motiválja őket, ki fizet nekik.Sejtettem, hogy kábé senki.Óriási hála minden fordítónak.

fhdgy 2019.09.08. 07:35:16

@gabors: kettő szerverem van. Az egyik ebből a saját tulajdonom.

A másik egy bérelt szerver, ráadásul virtualizált. Soha nem láttam, azt sem tudom, hogy pontosan hol van. Csak annyit, hogy ez egy szerverparkban van. Itt a szolgáltató garantálja a biztonságot.

A saját szervert alapvetően tesztelési célra ill. átmeneti feladatokra szántam. Az átmenetiséggel csak annyi a gond, hogy van rajta egy funkció, ami már egy éve élesben megy rajta. Szeretném ezt a funkciót az ügyfelem saját szerverén tudni, de egy éve nem tudták megteremteni a feltételeket.

Dzsínom Dzsánom, dzsanázod? 2019.09.08. 08:41:10

@Nagy kámpics:
'tax resident vagy valahol, és amíg nem töltesz egy évből 186 napot egy adott másik országban és/vagy nem nyitsz ott vállalkozást vagy leszel alkalmazott, addig ott is maradsz tax resident, és oda fizetsz.'

Azt mondod, ha elmegyek Londonba dolgozni, majd pár év múlva megunom és éveken át utazgatok a világban, egy egy helyen 3-3 hónapot töltve, akkor ez idő alatt nekem a UK-be kellene adót fizetnem?
Szerintem nem így van, hanem Magyarországon kell fizetned, az állampolgárságod miatt.

shak_ti 2019.09.08. 08:41:28

@gabors: Balkán az egész világ koma.

Dzsínom Dzsánom, dzsanázod? 2019.09.08. 08:41:53

Mangalitza úr, a hungarikum, megint mondott egy erőset:

A családtámogatási rendszer eredményességében akkor érhető el a fordulópont, ha a gyermeket vállalók garantáltan jobb életszínvonalon élnek, mintha nem vállaltak volna gyermeket - mondta az MTI szerint Orbán Viktor miniszterelnök.
hu.euronews.com/2019/09/05/orban-celunk-hogy-a-gyerekvallalas-novelje-az-eletszinvonalat
www.napi.hu/magyar_gazdasag/kiderult-orban-viktor-szerint-hogyan-szuletik-tobb-gyerek.690959.html

Értsük? A gyermekteleneknek tehát nem csak a gyerekesek gyerekeit kell eltartani, hanem ezen felül részt kell vállalniuk a gyerekesek eltartasabol is, hogy azok jobban élhessenek, mintha nem lenne gyerekük.

Bravo, Orbán Űr! Ez méltó párja a magyar definíciójanak (aki ugye az lenne, akinek az unokája is magyar). Persze azon se lepődnék már meg, ha komolyan gondolja, és jövőre be is vezetnék absurdistanban.

desw 2019.09.08. 08:44:37

@Öreg Tőgy (Erdei Galand):

""Az utasbiztosítások nagy része nem is érvényes a kiutazást követő x, többnyire 91. Naptól.

Azt nem mondom hogy a magyar tb-hez képest olcsók, de ha Ázsiában ér baleset, a magyar tb-vel nem jutsz messze."

Igen, ezt tudom, azért is kötök a teljes kintartózkodásom idejére biztosítást. Kb 7-800Ft a napidíj, de ebben vmi 30 milliónyi kezelés meg hullaszállítás és hazaszállítás is van.
"

desw 2019.09.08. 08:44:43

@gabors:

A vízum kérdésre egész konkrétan rákérdeztem a vietnám nagykövetségen, és ők mondták, hogy korlátlan számú 3 hónapos túrista vízumot igényelhetek, de csak idegen országban tudom igényelni, így mindig ki kell utaznom Vietnámból.

Egyébként könnyen belátható, hogy ha nem akarnák a hozzám hasonló emberek jelenlétét, akkor egész egyszerűen megtagadnák a vízum kiadását.

"pont ez hianyzik a tobbi peldadbol elore tudattosan eletvitelszeruen ott el azert hogy uzleti tevekenyseget folytasson (az hogy az uzlet eppen hol kottetik nem erdekes...)"

Nem! Azért megyek Ázsiába, mert szeretek ott lenni, nem pedig a munka miatt. Majd esetleg dolgozom, esetleg nem, esetleg sokat, esetleg keveset.

"a masik mint tulajdonosa egy cegnek ... es el mexicoban .. az usa-t nem erdekli hol el allampolgar jovedelme/tulajdona van adoznia kell DE akkor is kell adoznia valakinek ha soha nem volt az USA-ban ha onnan jovedelme van"

Hát ez az! De nekem nem Vietnámból van jövedelmem, hanem a világ minden tájáról. Nekem nincs cégem és székhelyem ott. Akkor most hol is kellene adóznom? Offline munkavégzés esetén egyértelmű a munkavégzés heyle, de online esetben??

Pl a Google Play-ről megveszi vki az alkalmazásomat pont akkor, amikor én mondjuk Shanghaiban várom a csatlakozást a reptéren. Az alkalmazás több évnyi munkám eredménye, és közben jártam vagy 10 országban. Hol kellene adót fizetnem?

A szabály az, hogy adórezidens abban az országban leszek, ahol 183 napnál többet töltök egy évben (offline munkavégzés esetében ez nyilván más). Ha nincs ilyen ország, akkor a végső esetben az állampolgárság dönt => KATA teljesen jó és 100%-ban legális.

desw 2019.09.08. 08:44:56

@gabors:

""Ha thaiföldön valaki "visa run"-okat csinál, azaz kilép az országból, majd visszalép, és újrakezdi a vízumot, az nem csal, és nem hazudik. Ezek a szabályok."

ebben szinte biztos vagyok hogy tevedsz ... 99.9%

az nem szempont hogy ez mukokdik .... "

Nem gondolod, hogy akkor nem adnák ki a következő vízumot? Az útlevélszám ill. esetleges újjlenyomat alapján nem lenne ez olyan bonyolult. Ha akarnák. De nem akarják, tehát miért lenne ez illegális?

desw 2019.09.08. 08:45:47

@Pink Petsch:

"Ha nem kell ez neked, akkor próbálj meg a szabályaik szerint játszani. Ha nem megy, akkor meg korrumpálj, az mindig bejön. Ha sóher vagy hozzá, akkor költözz nyugati/északi vidékre, már Európán belül. Igaz, itt meg vannak szabályok., de nem kell korrumpálni. Ha nem birod egyáltalán a szabályokat, akkor irány a tundra, vagy a Himalája még fel nem fedezett csúcsai, esetleg valamelyik tanya Nyirakarodbasznádon. Lehetsz te a 21, századi tanyasi "betyár" rosszfiú! :P Lesz 2-3 jó éved éved, aztán kilőnek ... bár, ha a magyar rendőrséget nézem, lehet 5 évig is húzni fogod.
Ha ez sem tetszik, javaslom az időgépet, vissza a vaskorba, és akkor már csak arra kell ügyelned, hogy te legyél a legnagyobb, legerősebb, legbüdösebb ork a falkában.
Ha ez sem menne, akkor sincs semmi veszve, lehetsz medúza is ... évmilliók óta elvannak .. "agy" nélkül.
Abban az esetben, ha a medúza lét is túl nagy kihivást jelentene, holdporként azért még hasznos lehetsz ...
Szóval, sose add fel! "

:DDDDDDD Mit parancsolsz???

Platonica 2019.09.08. 09:46:44

@geegee: Subtitle nem lenne jobb?

Dzsínom Dzsánom, dzsanázod? 2019.09.08. 09:54:03

@desw: javaslom, olvasd el a biztosítási kötvényed feltételeit, elég hamar meg lehet találni benne, hogy van-e időkorlát. Ha normál utasbiztosítás, akkor jó eséllyel van. Kellemetlen lenne, ha akkor derülne ki, hogy érvénytelen volt a biztosítás, miután bekövetkezett a biztosítási esemény és várod hogy fizessen a biztosító.

desw 2019.09.08. 10:41:47

@Öreg Tőgy (Erdei Galand):

Oké, el fogom olvasni! Azt tudom, hogy a bankkártyákhoz tartozó biztosítás esetében max három hónap a kintlét lehetősége.

Egyébként a biztosító honlapján keresztül kötöm meg a biztosítást megadva a pontos indulási és érkezési dátumot, így elég nagy genyóság lenne, ha így is engedném a rendszerük a szerződéskötést.

Közben megnéztem: min 3 nap, max 365 nap.

"A 365 napra köthető utasbiztosítás esetén 90 napnál hosszabb időtartamra nem lehet Biztosított az a személy, aki 65. életévét
betöltötte. Az ennél hosszabb időszakra kiállított kötvény (fedezetet igazoló dokumentum) a 91. napon érvényét veszti és a
biztosítás időarányos díja visszajár. "

Ez rám nem vonatkozik szerencsére. Kösz a figyelmeztetést!

midnight coder 2019.09.08. 10:41:47

@desw: "Azért lehet szidni a Microsoftot, de korábban tényleg kinyalta a fejlesztők hátsóját. 1998-ban a Visual Studio azért nem volt rossz."

A 98-as VS azért még eléggé nemgyerebe volt nekem, desktop progit csinálni akkortájt a Delphi jobb volt, C++-ozni pedig jobban szerettem akkortájt a linux + gcc kombót. A vizuálbéziket pedig soha nem kedveltem. A VS úgy 2005-ben kezdett el tetszeni, és akkor kezdett a C# is elég jó lenni (Pl. generics). Az pedig, hogy már van Community is ahol ingyen adják, meg van VS Code is ami linuxon is megy, és jóval kevesebbet eszik, plusz van .NET core is... szerintem most sokkal jobban ki van ... mint 98-ban volt. Nekem az egyetlen igazi nagy bánatom, hogy a xamarin nem megy linux/vs code alatt. Illetve linux alatt még életre lehet hozni, de picit macerás.

Ps: Te a melókat hol hajtod fel ?

desw 2019.09.08. 10:41:47

@gabors:

"abban igazat adok neked hogy a torvenyek elegge le vannak maradva de ott van az amit nem tudom hogy lehet jobban magyarra forditani "intent" vagyis cel elszantsag (celja az utnak ebben az esetben) "

Talán szándék? De nem, nem azzal a szándékkal utazok mondjuk Vietnámba, hogy pont ott dolgozzak.

Mondok még két példát:

Kolumbiai megrendelőnek kellett egy alkalmazás. Ez két részből állt: UI (30%-a a munkának) és API (70%). Ekkor Magyarországon voltam így a munkavégzés helye talán??? nem kérdéses. Pár hónappal később jött egy dán megrendelő. Szinte ugyanez az alkalmazás kellett neki is, csak apróbb módosításokat kellett végeznem a UI-on, az API részhez hozza se kellett nyúlnom. Ekkor viszont már Vietnámban voltam. Hol kellene ebben az esetben adóznom?

Évekkel ezelőtt készítettem pár sablont. Azóta szinte az összes WPF-es alkalmazásom ezeken a sablonokon alapul. Ezeket a sablonokat Kambodzsában készítettem. Hol kellene adóznom, ha jönne egy új megrendelő, akinek az alkalmazását ezekre a sablonokra építve készítem el?

És ezek valós példák, még nem is trükköztem semmit, szóval nemcsak azért mondok ilyen kifacsart hülyeségeket, hogy idegesítselek.

2019.09.08. 10:53:42

@Öreg Tőgy (Erdei Galand):

"Szerintem nem így van, hanem Magyarországon kell fizetned, az állampolgárságod miatt."

Nem.

Biztos van itt valaki könyvelő/adószakértő, nyugodtan ugasson bele, de gyors gugli alapján itt esetleg elolvashatod, ha gondolod:
adoklub.eu/cikk/adougyi-illetoseg

Azt, hogy hol vagy tax resident (hol van adóügyi illetőséged), az alapján állapítják meg, hogy hol van a lakhelyed, hol tartózkodsz, hol van az életviteled központja. Ehhez 186 napot kell ott töltened valahol egy évben.
Ha ez megvan, akkor:

"Az illetőség meghatározása azért fontos, mert ennek alapján dönthető el, hol adózik az érintett magánszemély. Ha valaki a magyar szabályok szerint nem belföldi illetőségű, illetve ha az is, de az érintett állammal fennálló Egyezmény alapján az illetőség szerinti államnak a külföldi államot kell tekinteni, a magánszemély külföldről származó jövedelme Magyarországon nem adóztatható."

Tehát NEM adózol mo-on. Erre vannak a kettős adózást kizáró egyezmények, meg a hasonlók. Ha az adott állammal nincs ilyen egyezményünk, akkor:
"Ilyen esetben a jövedelem adóztatására mindkét állam jogosult. Ennek a fölöttébb kellemetlen helyzetnek legalább a részbeni elkerülését segíti elő az szja törvény 32.§ (1) bekezdése, mely a külföldön igazoltan megfizetett adó 90% - ával, legfeljebb a Magyarországon fizetendő adó összegéig engedi csökkenteni a Magyarországon megállapított adót."

A gyakorlatban ez úgy néz ki, hogy az ember a választott országban alapít egy céget / self-employed lesz / vagy valami hasonló, és ezzel tax residentté válik. Ettől kezdve te ott adózol.

Ha elkezdesz 3 hónapokat máshol tölteni, akkor ez a tax residentség nem szűnik meg (és egyébként te magad sem váltogathatod, nem dönthetsz úgy, hogy hohó, most pont szingapúrban vagyok pár hónapra, akkor elkezdek itt adózni, mert itt kevesebbet kell), maradsz tax resident ott, ahol voltál.

Lehet egyébként több 3 hónapnál is, hiszen például csak azért, mert valaki elmegy erasmusra 10 hónapra finnországba, még semelyik ország nem fogja azt gondolni, hogy ő ott folytat életvitelt, ugyanígy, ha kaminosként véletlenül úgy alakul, hogy 186 napot pont franciaország útjain tartózkodsz, attól te még nem ott laksz (pedig ebben az esetben még a munkavégzés is konkrétan ott valósul meg), és így tovább.

A digitális nomád a leginkább erre a kamionosra hasonlít egyébként. Pont ott tartózkodsz véletlenül, és igen, a munkavégzés helye éppen Metz-külső, a körforgalom mellett. És akkor mi van?

A szabályozás egyébként nem túl friss és okos, ezt próbáltam magyarázni gáboroknak is (hiába), nincsenek felkészülve rá a jogalkotók, hogy emberek ide-oda utazgatnak, meg hogy van internet.

Mondok példát: itt portugáliában van egy csomó skandináv nyugger, akik vettek itt egy házat, és itt töltik az év egy részét. Úgy döntöttek itt válnak tax residentté. Mármost az ő jövedelmük a nyugdíjuk, ami itt nem adóköteles. Svédországban/finnországban az lenne, itt nem. Szóval felveszik a svéd nyugdíjukat, de nem adóznak, mint egy becsületes svéd nyugger, hanem idehozzák. Vagyis a finn/svéd állam praktikusan pénzeli portugáliát, és ez nyilván nagyon fáj nekik, hogy a nyuggerjeiket nem tudják megadóztatni.

Kinek a hibája ez? A nyuggeré? Ő az, aki csal, hazudik, balkáni, kiskapu? A lófaszt, ilyen a szabályozás. Lehet, hogy rossz szabályozás, lehet, hogy valakinek nem tetszik, de ilyen. És ez egy nagyon egyszerű helyzet pedig, viszonylag kis számú ember úgy döntött, máshol akar tartózkodni, ennyi. És az államkák össze vannak zavarodva tőle teljesen, tárgyalnak róla, meg vekengenek, meg nem tudják, mihez kezdjenek. Ez van.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2019.09.08. 11:20:05

@Platonica: ???
Subtitle=felirat
Vagy mit nem értek?
:D

desw 2019.09.08. 11:31:35

@Nagy kámpics:

"A gyakorlatban ez úgy néz ki, hogy az ember a választott országban alapít egy céget / self-employed lesz / vagy valami hasonló, és ezzel tax residentté válik. Ettől kezdve te ott adózol."

Ne keverd a céges formát a vállalkozóival. Cég esetében a cégszékhely országa alapján adózol, viszont pl angol self-employed-sághoz neked kint is kell élned min 6 hónapot Angliában, mert egyébként nem ott leszel abban az évben adórezidens. Vállalkozói formánál a 183 napos tartozkodás a döntő, ill. végső esetben az állampolgárság.

desw 2019.09.08. 12:02:40

@midnight coder:

A Delphit/Pascalt szívből gyűlöltem mindig is, akkor már inkább C++ Builder, vagy mi volt a neve a C++-os IDE-nek. De Windows-on a király nálam egyértelműen a VS volt, DOS alatt meg a Borland C++ 3.1 :DDD

Melókat a upwork.com, freelancer.com, guru.com, appen.com -on lehet találni. Persze nem egyszerű az indulás, de ha ilyen módon akar vki függetlenedni, akkor megéri kitartónak lennie. Ezeket mostanában ritkábban használom, mert próbálom inkább a saját ötleteimet megvalósítani a totál függetlenedés céljából.

Dzsínom Dzsánom, dzsanázod? 2019.09.08. 13:03:14

@Nagy kámpics: szerintem van Magyarországon illetőséged. A NAV tájékoztatója szerint:

2.1 Az illetőségre vonatkozó magyar szabályok
A magyar előírások (Az Szja tv. 3. § 2. pontja)
szerint belföldön bír illetőséggel az a magánszemély, aki
• magyar állampolgár (kivéve azt a kettős állampolgárt, akinek Magyarországon nincs
bejelentett lakhelye),
...

Mint látható, a magyar szabályok szerint a belföldi adóügyi illetőséget számos körülmény
létrehozza. Így például a magyar állampolgárok – ha nem olyan kettős állampolgárok is egyben,
akik magyarországi bejelentett lakóhellyel nem rendelkeznek – a magyar szabályok szerint
akkor is illetőséggel bírnak, ha több éves időszakban egy külföldi államban élnek és dolgoznak.
Ugyanakkor ezek a személyek a külföldi államban is könnyen illetőséget szerezhetnek, például
a külföldi államban való tartózkodás hossza, vagy az ottani állandó lakóhely fennállására
tekintettel. E példa alapján jól látható, hogy gyakran előfordulhat az az eset, hogy egy
magánszemély az államok belső joga alapján párhuzamosan két államban is illetőséggel bírjon.

nav.gov.hu//data/cms488619/04_Maganszemelyek_kulfoldr_l_szarmazo_jovedelmenek_ado__es_jarulekkotelezettsege_20190723.pdf

A 3. oldalon van egy folyamatábra arról, hogy kell e adóznod Magyarországon. (Az alábbiaktol függ:
Van e magyar illetőséged
Van e külföldi illetőséged
Van e egyezmény a két állam között
Stb)

Az illetőséged értelemszerűen minden évben meg kell állapítani.

Vegyük a példát, hogy évekkel ezelőtt az UKban dolgoztam és akkoriban ott is volt illetőségem, de azóta utazgatok, és sehol se töltök fel évet.
Az UKbeli illetőségem megszűnik, amikor már nem élek és nem dolgozom ott.

midnight coder 2019.09.08. 13:03:19

@desw: A C++ Builder az eléggé mostohagyerek volt, Pl. kontrollokat csak Pascal-ban lehetett eleinte csinálni, és nem is szabvány C++-t használt. A Borland C++-t én is szerettem anno a DOS-os idõkben, bár én a 2.0-át használtam (az volt meg jogtisztán). Elõtte pedig volt Turbo C 2.0-ám. Régi szép idõk.

A fenti oldalakon csak a freelancert néztem még pár éve, de akkor kicsit túl sok volt ott az indiai és pakisztáni akik 10 dollárért a Halálcsillag felépítését is bevállalták.

2019.09.08. 13:37:06

@Öreg Tőgy (Erdei Galand):

"Az UKbeli illetőségem megszűnik"

Szerintem nem szűnik meg, csak ha azt akarod, hogy megszűnjön.
Esetleg megpróbálhatod fordított szemmel olvasni, hogy tegyük fel, hogy uk-beli állampolgár vagy, és magyarországon válsz tax residentté, és mi kell hozzá, hogy mo. utána lemondjon az adódról.

Az, hogy nem tartózkodsz ott, nem elég, mint írja:

"A magyar szabályok szerint állandó lakóhelynek az olyan lakóhely minősül, ahol a magánszemély tartós ottlakásra rendezkedett be és ténylegesen ott lakik. Nem változik ugyanakkor az állandó lakóhely, ha a magánszemély ideiglenes jelleggel huzamosabb ideig külföldön tartózkodik"

Tehát ha berendezkedsz bp-en, és utána elköltözöl, de sehol máshol nem rendezkedsz be, akkor adó szempontjából te továbbra is mo-i vagy, és továbbra is ott fizetsz adót. Különösen ha van egy magyar céged például, állítgatod ki a számláidat, fizetgeted az egészségügyi akármit stb.

Aktívan tenned kell érte, hogy a "létérdeked" (ahogy a pdf fogalmaz) megszűnjön, és máshol kialakuljon.

Én viszonylag biztos vagyok benne, hogy nekem van igazam, de együtt tudok élni vele, ha nincs, és nem is érint a dolog, és nem is érdekel ennél alaposabban.:)

0rdas 2019.09.08. 14:10:05

Egem az érdekel, hogy milyen munka lehet, ahol nem kell ügyfekekkel, tulajjal, akár a projekt helyszínén egyeztetni. Szerintem kevés ilyen van.

desw 2019.09.08. 14:34:10

@midnight coder:

" A fenti oldalakon csak a freelancert néztem még pár éve, de akkor kicsit túl sok volt ott az indiai és pakisztáni akik 10 dollárért a Halálcsillag felépítését is bevállalták. "

Egyszerűbb melóknál (pl gépelés) velük nem lehet versenyezni, viszont a tudást igénylő melóknál (pl programozás) már a rutinos megrendelő nem őket választja, mert ismeri már ezt a mindenben expert vagyok hozzáállásukat. Csomó olyan project van, hogy NO INDIAN, NO ASIAN, . . . Aztán ha van már pár visszajelzésed, akkor már a legolcsóbbnak sem kell lenned. Olyan ez mint a Vatera: hiába a legolcsóbb, ha nincs visszajelzése, akkor inkább megvesszük a drágábbtól, akinek viszont sok jó visszajelzése van.

myOpinion 2019.09.08. 14:34:32

Én bő 3 év digitális nomádság után váltok egy pesti teljes munkaidős állásra önszántamból, valamivel kevesebb, de jó pénzért, és be vagyok zsongva, várom a váltást. Nem feltétlen rossz életforma, de nekem valami más kell most már. Sok volt az egyedüllét, és igazából azt érzem nem tartozok sehová, az utazás sem fűt már annyira - elég volna évente 1-2 alkalommal is. Valószínűleg letezik jobb távmunka is az enyémnél egyébként, mert ez elég stresszes, a munkahelyi politikát meg én speciel duplán kapom, sokszor a távoli emberen kell csattanjon az ostor, a komunikáció-bizalom sem mindig egyszerű így. Talán a jövőben még megpróbálok valalami hasonlót, kitudja, de most egy kicsit elég volt ebből.

Hobbiszakács · http://hobbiszakacs.blog.hu 2019.09.08. 15:50:45

@Nagy kámpics: "Vagyis a finn/svéd állam praktikusan pénzeli portugáliát, és ez nyilván nagyon fáj nekik, hogy a nyuggerjeiket nem tudják megadóztatni."

Már nem fáj sokáig.

A svéd állam 2020 január elsejétől új megállapodás alapján fogja adóztatni a Portugáliában letelepedett nyugdíjasokat. (A finnek már idén, januárban felmondták az adó alóli törvényes kibúvót lehetővé tevő megyegyzést a Portugálokkal.)

www.expressen.se/dinapengar/pension/nya-avtalet-har-hojs-skatten-for-de-rikaste/

és

www.vero.fi/en/individuals/tax-cards-and-tax-returns/moving_away_from_finland/finnish_pension_received_overseas/pension-income-received-in-portugal-as-of-2019/

Az adómentesség eddig sem az egész nyugdíjra vonatkozik/zott, hanem a svéd nyugdíj három része közül a szolgálati idő alatt összegyűjtött nyugdíjrészre, ami "gazdagéknál" nagyobb mint az általános nyugdíj rész.

Platonica 2019.09.08. 19:18:28

@geegee: Ugy ertettem, hogy ha azert kell a felirat neked, mert 'alig hallasz', akkor nem jobb az eredeti nyelvu felirat, mint a forditas?

Magyar feliratokkal nagyon re'g talakoztam, de akkor total kiakasztottak minoseg szpontjabol.

Dzsínom Dzsánom, dzsanázod? 2019.09.08. 19:47:30

@Nagy kámpics: ok. Nekem úgy tűnik, mintha már egyet is értenenk.
A te példádban Budapestről elköltözött brit kizárólag akkor marad Magyarországon adorezidens, ha megtartja magyarországi bázisát. Ha mindent felszámol (feladja a magyar albérletet), akkor a következő adoevtol kezdve nem rezidens Magyarországon és nem is kell itt adót fizetnie. Akkor se, ha Magyarországrol távozva vándormadar lesz és sehol se tölt 3 hónapnál többet.
De természetesen UKben kell adóznia.
( nem szerencsés ez a megfordított példa, mert nyilván a brit szabályok alapján kellene megállapítani, hogy UKben rezidens-e.)

droid_ · http://matyiszuro.blog.hu/ 2019.09.08. 22:51:48

ezekenek az elonyoknek legalabb a fele teljesen fuggetlen attol, hogy utazgatsz kozben vagy otthon vagy a sajat dolgozosarkodban.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2019.09.09. 03:37:11

@Platonica: Nem, ha már olvasni kell a film mellé, akkor azt magyarul szeretném...Elnézést.
:D

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2019.09.09. 08:01:46

@Pink Petsch:

:))

Bannoltak, vagy elrabolt egy szatír és egy alagsori bunkerben tartott fogva, hogy eddig ekkora kuss volt felőled ? :)

Gyakrabban kéne kommentálnod :)

Platonica 2019.09.09. 09:18:44

@geegee: Ja, oke. Nekem fura, de vegul is miert ne?

Warlimont 2019.09.09. 09:23:39

Ezeknek a digitalis nomadoknak, vilagutazoknak, travelbloggereknek, stb hany szazaleka fiatal nö? Az ö esetukben jobban el tudom kepzelni, hogy kevesbe gond a kapcsolatteremtes, bemennek valami barba, es egyböl adodik par ficko, aki fel akarja szedni öket, akarom mondani felajanlja az önzetlen segitseget. Szerintem ezt a posztot is lany irta amugy. :) Ez a nagy vilagutazosdi szerintem azoknak a lanyoknak mehet a legjobban, akik fiatalok, lazak, magabiztosak es siman megy nekik az egyejszakas kalandozas is.

Lehet, velem van a baj, de en ffikent elkepzelni se tudom, hogy kulönfele helyeken felbukkanok egy taskaval a kezemben, es ott maris tengerparti villaba hivnak buliba a helyiek, mintha csak mindig ram vartak volna. :)

Warlimont 2019.09.09. 09:35:15

@0rdas: "Egem az érdekel, hogy milyen munka lehet, ahol nem kell ügyfekekkel, tulajjal, akár a projekt helyszínén egyeztetni. Szerintem kevés ilyen van."
.
Mondjuk en vagyok a Stephen King, a kiadom felker az uj könyvem megirasara, van 3-4 honapom, akkor mondjuk lehet elmennek egy digitalisnomad helyre, föleg ha a tervezett könyvem hangulatahoz passzolot talalok. Erdö melye? Örult kisvaros a semmi közepen? Szellemkastely? :) :)

Platonica 2019.09.09. 10:04:10

@Warlimont: Nem hiszem, hogy jelentosen tobb a noi DN.
Igazabol pont forditva gondoltam, de ezt talaltam:

medium.com/digital-nomad-survival-guide/digital-nomad-infographic-case-study-d30a3a646dac

Warlimont 2019.09.09. 11:54:01

@Platonica: Orvosi temakban mi is csinaltunk ilyen kerdöives vizsgalatokat egy idöben, pl hallgatokkal, akiknek ez gyors es könnyu diplomamunka, a temavezetönek meg valami erdekes eredmeny eseten cikk vagy elöadas valahol. Nem digitalis nomadsagrol nyilvan, hanem mas temakban. De azt is lattam, hogy ezek a netre feldobott kerdöives modszerek nagyon torzithatjak a valosagot, pl mar csak az is egy szurö, hogy a celcsopotbol kik akarnak, vagy pont nem akarnak valaszolni.

Platonica 2019.09.09. 12:31:57

@Warlimont: Ah, persze, ez szinte kozhely!

Viszont annal, hogy 'szerintem', meg 'nekem ugy tunik', valamivel mervadobb, nem? ;-)

Ahogy irtam, en -pusztan jozan paraszti esszel- ferfi-tobbsegre voksoltam volna, mar csak az elszigeteltseg-biztonsag-anyasag aspektusbol is nezve.

Ez a 2015-os 'survey' -ami ugy aposztrofalja magat, mint "the most comprehensive study into digital nomadism ever":-DD- egyebkent ezt meg is erositi... No de ki tudja..?

welance.de/journal/digital-nomad-survey-results-infographic/

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2019.09.09. 14:49:58

@Platonica: Ott lehet a kutya "elesve" a különböző gondolkodásunkat tekintve, hogy én a filmekből nem kifejezetten nyelvet akarok tanulni, hanem a sztorit akarom érteni, illetve a tudományos narrációt, pl egy természetfilmnél.Egy mozis látványfilmből (Star Wars, Gyűrűk ura, stb...) nem igazán lehet egyébként se nyelvet tanulni.
Persze vannak olyan esetek is, ahol a nyelvtanulás lehet a cél, oda okés és kifejezetten ajánlott is az eredeti szöveg.
Na, de ettől szép a világ, hogy mi mindannyian egyéniségek vagyunk (én nem!)...
:D

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2019.09.09. 14:54:25

@Warlimont: Bróhaha, pont ugyanezt gondolom én is, csak nem mertem így direktben megfogalmazni, nem túlzottan hogyismondjam a téma mostanában.Korábban itt is volt valami posztsorozat, hogy az utazó ingyen hajókázgatott a kontinensek közt és mit ad isten, egy csinos fiatal kis bestella volt.Milyen meglepő...
Én a nagydarab szőrös állat mikor tudok majd ingyen utazgatni ebben a hiper polkorrekt szájbaszökött világban?
:D

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2019.09.09. 15:01:47

@Warlimont: És hogy a kérdésre is válaszoljak:"Ezeknek a digitalis nomadoknak, vilagutazoknak, travelbloggereknek, stb hany szazaleka fiatal nö?"
Olyan 95%...
:-)
A maradék meg esetleg párban a f@$zijával.
Én még eddig manuszt nem láttam sose ilyen dolgokból megpróbálni élni, vagy ha mégis, akkor az "más gondolkodású" volt.
De végül is nem ítélem el, az ember mindig a könnyebb ellenállás felé mozdul, ahogy az áram, meg a víz is.Ha valaki csinos, fiatal csaj és ezzel rúgja be a karrierjének motorját, hát, istenuccse, csinálja, ha tudja.Nyilván kellemesebb, mint a szalag mellett állni a gyárban.És ha meg tud élni belőle, még ekkora konkurencia mellett is, hát akkor meg hajrá.Ha csinos, fiatal csaj lennék, valszeg én is megpróbálnám...

Platonica 2019.09.09. 16:20:38

@geegee: Nyelvet tanulni? En abszolut nem erre gondoltam. Hanem inkabb arra, hogy egy angol nyelvu film angol nyelvu felirataban abszolut azt kapod, ami az eredeti szoveg, semmi torzitas, kihagyas egyeb, ami egy forditasnal nagyon sokszor nem igy van. Tehat -teged idezve- ha a sztorit akarod erteni, akkor is jobb az eredeti valtozat, mint egy esetleg csapnivalo forditas. De nem akarom am tulragozni;-))

En egyebkent olyankor raktam fol az angol feliratot, amikor kisebb volt a gyerekem, es pl mar aludt, amikor neztem valami filmet, ezert csak nagyon halkan tudtam. Ilyenkor sokat segitett az "English for the hearing impaired':-))

Platonica 2019.09.09. 16:30:48

@geegee: "Én még eddig manuszt nem láttam sose ilyen dolgokból megpróbálni élni, vagy ha mégis, akkor az "más gondolkodású" volt."

Akkor te me'g nagyon sok mindent nem lattal;-)

Tele a net sirankozassal, hogy a digitalis nomadok kozt is milyen igazsagtalan a gender wage gap:-D Ha csupa no lenne, ahogy allitod, ez me'g kerdeskent se merulne fol;-))

blog.tortugabackpacks.com/digital-nomad-wage-gap/

digitalnomadshub.com/closing-the-gender-pay-gap-with-virtual-work/

Egyebkent ha rakeresel pl ilyesmire, hogy 'most influential DN', tobbsegeben ferfiakbol all a lista. Az viszont erdekes, honnan jon vkinek az otlet, h ezek biztos 'mas gondolkodasuk':-x

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása