Talán emlékeztek még Bélára, aki pár hónapja írta meg nem akármilyen történetét arról, miként került egy halászhajóra és hogyan jutott el Franciaországból egészen a Jeges-tengerig. A halászhajó hétköznapjai a legtöbbünk számára szerintem meglehetősen egzotikusak, olyan dolgok is történnek, amikre nem nagyon gondolnánk. Például egy albatrosz-kaland, ami nem fogja megváltani a világot, de engem nagyon szórakoztatott.
Szerinted mi történne, ha hazaköltöznének a magyar határátkelők? Min kellene és hogyan változtatni? Írd meg a hataratkelo@hotmail.com címre!
„Navigare necesse est! De nem csak „hajózni muszáj”, hanem bizony takarítani is. A halászhajó legmagasabb pontja a két kémény volt.
Aki látott már hajókéményeket, az egy ovális palástot láthatott, amelyből hajótípusonként 1-2-3 illetve 4 darab díszeleg a hajók tetején. Minél erősebb nagyobb egy hajó (regisztertonna) annál több a kémény, mivel annál több motor van az alsó fedélzetben lévő gépházban.
Ezekben a majd 8 méter átmérőjű kéményekben belül vannak a „kipufogó” kémények, vagyis kéményenként 4 darab kisebb átmérőjű „cső”, így a palást csak védelmet, hűtést, és a kondenzációs víz lecsapatását végzi, nem beszélve a hangtompításról.
A kondenzációs pára kivezető csöve a kémény tövénél van. Itt minden nap felkell mosni a „dekket”, mert a az olajos párás gőz kikezdi a festést.
Mellesleg ezt a munkát szerettem a legjobban, mert ez a hajó legmagasabb pontja és innen nagyon, de nagyon messzire el lehetett látni az óceánokon, tengereken.
A most következő történethez tudni kell, hogy korábban én még soha életemben nem láttam albatrosz madarat. Hallottam már róla, hogy nem tud repülni, csak kiterjeszti hatalmas szárnyait és lebeg a szélben vagy úszik az áramlatokkal, illetve „thermikel”, ha talál felszálló légáramlatot azzal magasabbra megy és onnan vitorlázik tovább.
Általában magas sziklák pereméről startol el, kihasználva a gravitációt és a szárnyai fesztávolságát. Utána már csak vitorlázni képes.
Néha-néha egy idősebb matróz, amikor a Jeges-tengeren vagy a Bering-tengeren halásztunk, fel-felbökött a szürke égre, és mutatott egy apró pontot:
- Tudod, mi az?
- Nem!
- Egy albatrosz, éppen halászgat, biztos kicsinyei vannak. Tudod mekkora?
- Nem!
- Ha ide leszállna, azt hiszem, beszarnál. Akkora, mint egy génmódosított szuper pulyka. A csőre vagy 40 centiméteres, belédvágná, átmenne rajtad, mint kés a vajon. Egyszer-kétszer leszállnak a kémény mellé pihenni, mert onnan újra el tudnak indulni, hiszen 34 méter magasan van, ugye. Én már találkoztam eggyel.
Nos, ez után a beszélgetés után 5 nappal, éppen rám került a sor a kémény környékének feltakarítására. Amikor éppen a kéménnyel szemben mostam fel a dekket, a hátam mögött egy nagy surranás szerű hangot hallottam.
Megfordultam nagyon, de nagyon óvatosan, mint egy „védelemképpen” a felmosófát magam elé tartva. Hát mi volt ott? Egy albatrosz.
Azt hittem, elájulok. Ekkorra madarat élőben még soha nem láttam. Egyszer láttam egy dokumentumfilmet a National Geographic csatornán „Kondor ünnep” volt a címe.
Peruban volt a forgatócsoport és ott volt egy andoki kondorkeselyű, amely egy felnőtt birkát, vagy egy 6 éves gyereket simán elrabol közel 6 méteres szárnyfesztávjával és 35 kilógrammos súlyával.
A tv-ben nem volt annyira realisztikus, hogy felfogjam a méretét, csak a mellette álló chipu indiánok méretének összehasonlításával tudtam felmérni mekkora is egy ilyen madár.
DE EZ MOST ITT VOLT, ÉS ENGEM NÉZETT, ÉS SZIPÁKOLT ÉS SZISZEGETT. Nagyon féltem. Csőre mellmagasságban volt éppen. Volt vagy 40 centi hosszú.
Iszonyú büdös volt a madár, de tényleg és bazi nagy. Féltem, hogy megtámad, vagy rám ront. A felmosófa volt az egyetlen „fegyverem”. Bár szerintem azt egy roppantással elharapta volna.
Vagy 40 másodpercig álltunk egymással szemben, amikor leguggolt és egy 10 literes vödörnek megfelelő kakát kitolt a dekkre. Majd kiterjesztette szárnyait (baromi nagyok voltak) és egy lendülettel leugrott a kéményállásról a szélbe, és elvitorlázott.
Néztem az ürülékét. Nagyon fehér volt, itt-ott sárgás vonalakkal és tele volt félig emésztett halcsontokkal. Gyorsan leszaladtam a kapitányhoz és beszámoltam neki az eseményről egy kicsit még félve.
A kapitány azonnal rám üvöltött, hogy szaladjak vissza a kéményálláshoz, és azonnal kezdjem el feltakarítani az ürüléket, mert nagyon, de nagyon nagy baj lesz.
Nem értettem, miről beszél, de szót fogadva visszarohantam és elkezdtem először lapáttal felmerni a szilárd dolgokat, majd felmosóvízzel a folyékony részt.
Két vödör telt meg velük, de akkor már megtörtént a baj. Ha én ezt tudom, azonnal elkezdtem volna feltakarítani, de nem tudtam. Az albatrosz ürülékében magas a foszfor tartalom és gyomorsav maradék.
Ez a kettős „kombináció” olyan erős maró hatással bír, mint majdnem a sósav. A dekk festése elkezdett felpúpozódni és ahogy mostam fel, jött is le szépen. Nos, feltakarítás után el kezdhettem a javító festést, 3 fokban, szélben. Így jár az, aki nem tudja mire képes egy albatrosz.”
A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével.
A Határátkelő podcastjai most már nem csak a YouTube-on, de a Spotify-on, az Anchoron (ahol hangüzenetet is küldhettek!) és a legtöbb szolgáltatón megtalálhatók. Folyamatosan kerülnek fel az adások, minden nap egy új rész, hallgassátok meg (újra)!
Utolsó kommentek