oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2019. július 23. 06:30,  Tíz idegesítő dolog Németországban 288 komment

2019. július 23. 06:30 Határátkelő

Tíz idegesítő dolog Németországban

Minden országnak van a pozitív mellett negatív oldala is. A minapi izlandi posztnál arra kértelek titeket, írjátok meg, mik ezek abban az országban ahol éltek. Szóval a feladat kifejezetten az (továbbra is), hogy a titeket zavaró dolgokat foglaljátok össze (azaz kösz szépen előre is az „akkor miért nem költözik haza, ha nem jó ott neki” típusú kommenteket, de most nem erről van szó). Az öt éve Ludwigshafenben élő Eszter írta meg tapasztalatait. A férje egyébként Heidelbergbe ingázik az egyetemre, ő pedig helyben dolgozik idősgondozóként.

Mi a 10 legidegesítőbb dolog abban az országban, ahol élsz? Írd meg a hataratkelo@hotmail.com címre!

gulyas_nemet.jpg

#1 Magyarok 

Nagyon sok rossz tapasztalatunk van már más, idekint élő magyarokkal. Sokan lehúznak, ha megtudják, hogy te is magyar vagy, megpróbálnak kihasználni. Rászoktunk arra, hogy ha magyar szót hallunk az utcán, boltban, feltűnően hangosan beszélgetünk a férjemmel németül. 

#2 Kaja 

A német konyha nem túl bonyolult: sült virsli savanyú káposztával és gombóccal. Ja, meg a barna szósszal. Bármilyen húsételhez a barna szósz dukál, a német „gulasch” apróra vágott főtt hús barna szósszal. És mindennek ugyanolyan íze van. 

#3 Biztonság 

A német nem cselekszik addig, amíg biztonságosnak nem értékeli a helyzetet. Ez egyébként egy nagyon értékes tulajdonság lehet, de túlzásba is lehet vinni. A németek nagyon későn, vagy egyáltalán nem vállalnak gyereket, mert nem találják biztonságosnak az anyagi helyzetüket. 

Kidobálnak még jócskán fogyasztható kajákat, mert furán csillan a hús a napfényben, vagy mert már két napja nyitva van a hűtőben. A gyereknek nem vesznek használt cuccokat, mert még elkap mindenféle bőrbetegséget. 

#4 „Idegenellenesség” 

A németek alapvetően nagyon elfogadóak a külföldiekkel szemben, és valamilyen szinten hálásak is, mert elvégezzük azt a munkát, amit ők nem végeznének el. De csak egy bizonyos szintig. 

Ha túl magasra törsz, gyorsan csinálsz karriert, esetleg okosabb vagy, vagy jobb meglátásaid vannak, mint a német kollégáidnak, rögtön jönnek az idegenellenes beszólások és társaik. 

#5 Politika 

Ehhez kapcsolódik igazából a következő pont, a politika is. Az AfD jelenlétével nagyon felerősödött a szélsőjobboldali hangvétel az átlaglakosság körében is. Nagyon sok dolognak okai szerintük a bevándorlók, a menekültek, a demokratikus politikusok tehetetlensége. 

A német alsóközéposztálybeli munkás legfőbb ellensége manapság vagy a menekült, vagy pedig a segélyért folyamodó, aki nem dolgozik. Sajnos tényleg sokan vannak, akik segélyből jól élnek idekint, illetve akadnak olyan külföldiek, akik munka helyett a segélyre utaznak, de elég sok HARTZ IV (ez a munkanélküli és a szociális segély reformja – HÁ) ellenes hangot hallani. 

#6 Törökök 

Ugyan saját magam is idegen anyanyelvűként élek Németországban, de mindent megteszek azért, hogy integrálódjak és a német nemzethez tartozónak érezhessem magam. A törökök viszont külön negyedekbe verődve kialakítják a saját kultúrájukat és ezért az elszigetelődésért nagyon sokan ferde szemmel néznek rájuk. 

Az átlag török család úgy néz ki, hogy apukának van egy vegyeskereskedése, ott dolgozik nagybácsi, unokafivér, báty, eközben anya otthon öt gyerekkel és nem tud egy szót sem németül. Nagyjából a Bazi nagy görög lagzi szituja, csak más nemzetiséggel. 

Ez onnantól kezd problémás lenni, amikor kapcsolatba kell kerülniük a német társadalommal - és ez bizony napi szinten konfliktusokhoz vezet. 

#7 Pazarlás 

Borzasztó az a pazarlás, ami itt megy. Ha valami elromlott, foltos lett, kilyukadt, csak egy kicsit is elvesztette a funkcióját, megy a kukába és lehet venni az újat. 

Rengeteg totál felesleges kiegészítőt használnak, például az almaszeletelőt, ami nyolc részre vágja az almát. Költözéskor a bútorok mennek a lomiba, új lakáshoz új bútorokat is vesznek. Környezettudatosságból egyes. 

#8 Autókultúra 

Ha már a környezettudatosságnál tartunk: nem vagy teljes tagja a társadalomnak, ha nem vezetsz autót, sőt, ha nincs saját autód. Egy rendes német családban van egy kisautója apukának, egy kisautója anyukának, egy nagy autó, amivel nyaralni mennek, esetleg még apuka vesz egy sportautót, ha klimaxol. 

Rengeteg autóban látni csak egy embert, ha az ember megáll az út szélén és figyeli egy darabig. 

#9 Szolgáltatások árai 

Jó, ez teljesen érthető, de a szolgáltatások nagyon drágák idekint. A női fodrásztól nem jössz ki 100 € alatt, a kocsi szervizelésénél örülsz, ha 500€ alatt maradsz, szerelőt meg inkább nem is hívsz, előbb megpróbálod magad megszerelni, hogy spórolj. 

Persze a fizetések is arányosan magasabbak, de a magyar közösség jellemzően sok mindent inkább otthon old meg az árkülönbség miatt. 

#10 Dialektusok 

Én, eredeti szakmám szerint nyelvészként, gyönyörűnek tartom a német dialektusok sokszínűségét, de a férjemnek, aki a természettudományos közeg „hochdeutschához” van szokva, minden haja az égnek áll, ha hallja a pfalzi helyieket az utcán trécselni, legutóbb pedig nekem kellett németről németre fordítanom, mit is akar az autószerelő tőlünk.

A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével.

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: Németország tíz dolog

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr7514974322

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Dikusz 2019.07.23. 07:03:26

Dombon ülő juhászkutya legyek, ha ma nem lesz olyan hozzászólás (pláne, ha címlapos lesz a poszt), aki figyelmen kívül hagyja ezt:
"akkor miért nem költözik haza, ha nem jó ott neki” típusú kommenteket, de most nem erről van szó"

Dikusz 2019.07.23. 07:33:52

Néhány ponthoz írnám le a saját véleményem:

1. Az utolsó mondat kivételével ez itthon is így van.
2. Szerintem ez nincs így.
7. Máshol is így van.
8. Az utolsó mondatához tudok hozzászólni: itthon tíz autóból
kb hétben ülnek egyedül.
A többihez nem tudok/nem akarok hozzáfűzni semmit.

Herr Géza 2019.07.23. 08:11:39

- Jó napot, 1 kg sztereotípia lesz.
- Kiló 45 deka,maradhat?
Grrrr....

Narina 2019.07.23. 08:34:45

Hagyjuk! Ez szubjektív poszt kedveseim! Ne rágjátok be! Attól még tetszik! Hasonló nálam is van! Poén ahogy túl tolnak sok mindent, de van akit meg nem zavar! Nya milyen szép is, hogy mások vagyunk!

Herr Géza 2019.07.23. 08:38:16

@Narina: Már sorry, de ezen mi tetszik?

Buchhalter 2019.07.23. 08:42:13

Szerintem nem ilyen gáz Németország és az őslakók.Tele van általánosságokkal a poszt.De egy bölcsész diplomás naplopó elemtől mit is várhat az egyszeri dolgozó ember...Azért van elég sok kajájuk ,ha az ember nyitott szemmel jár. A törökök meg egy gond .Oldják meg azok ,akik behívták őket anno a 60-as években.Ebből a szempontból idióták az őslakók : minden városban építhetnek mecsetet ,de ez fordítva nem működik.A török kormány elküld melegebb éghajlatra.

Taxomükke (UK) 2019.07.23. 08:46:35

Miért nem költözik haza, ha nem jó ott neki?

Golf2 2019.07.23. 08:55:23

Fideszeseket kéne exportálni nekik,hamar visszasírnák a jelenlegi állapotot.

Dammiel 2019.07.23. 09:17:57

Mondjuk a kaja, na, az tényleg szar. Unokatesóm 40 éve lakik kint, és azt mondja, ha nem lennének küldföldi éttermek/receptek, màr éhen haltak volna. De még a német férje is.

Csodabogár 2019.07.23. 09:29:00

@dddddddddddddd: Akkor miért rossz? Éttermekben van jó, nem csak a külföldiben, otthon meg azt főz ami jó neki. Akkor hol a rossz?
Én utoljára a keletnémeteknél ettem ilyen barnaszószos szárított kacsát, de az már nagyon régen volt.
Az persze egy más kérdés, hogy sok német mindent "gulyásnak" hív, ami kockából vágott húsból készül. Attól még az is lehet jó, csak nem magyar az íze.

HakapesziM 2019.07.23. 09:32:35

Kimaradt Németország igazi kuriózuma, lényege, mindennapi kenyere, a végeérhetetlen közlekedési dugó, a "Stau" intézménye.

Vrancisco 2019.07.23. 10:22:00

@Csodabogár: Na igen, arról nem is beszélve, hogy ott is van minden az Aldiban akár, ha nem több.. mindenki azt főz, amit nem szégyell...

Arthamyr 2019.07.23. 10:43:06

"Rászoktunk arra, hogy ha magyar szót hallunk az utcán, boltban, feltűnően hangosan beszélgetünk a férjemmel németül." - Azt meg lehet érteni, hogy valaki kerüli a kapcsolatot a magyarokkal. De ha valaki feltűnően hangosan beszél tetszőleges nyelven, az simán csak tahó. Miért nem elég halkan, másokat nem zavarva németül beszélni? Sőt, normális hangerő esetén a magyar is beválna, ugyanis nem feltétlenül hallják meg. Azt sem értem, hogy miért kellene külön energiával kerülni a magyarokat, kb. annyi szokott lenni, hogy sziasztok, ti is magyarok vagytok, aztán kapcsolat lezárva vagy csak békésen ignoráljuk egymást.

"Költözéskor a bútorok mennek a lomiba, új lakáshoz új bútorokat is vesznek. " - Új lakáshoz én is új bútorokat veszek (ha nincs berendezve), az lenne a meglepő, ha nem. Amelyik bútor jó az egyikbe, jó esély van rá, hogy illik a másikba.

"A gyereknek nem vesznek használt cuccokat, mert még elkap mindenféle bőrbetegséget." - És én sem veszek "turis" cuccokat magamnak sem, a gyerekemnek sem vennék...

"A németek nagyon későn, vagy egyáltalán nem vállalnak gyereket, mert nem találják biztonságosnak az anyagi helyzetüket. " - Ezt nagyon helyesen teszik.

Arthamyr 2019.07.23. 10:48:42

@dddddddddddddd: Nem tudok országot, ami a külföldi hatás nélkül végtelenségig élvezhető kaját tudna adni. Főleg, ha kivesszük még azokat az ételeket is, amik nem egy adott országhoz kötődnek.

Herr Géza 2019.07.23. 10:52:07

@dddddddddddddd: "Unokatesóm 40 éve lakik kint, és azt mondja, ha nem lennének küldföldi éttermek/receptek, màr éhen haltak volna. De még a német férje is."
Ehhez képest az árja éttermek (is) tele vannak árjákkal és nem annyira árjákkal és valahogy nem hasonlít a kuncsaftok testalkata az etiópokéra...

Ha meg Eszter pl. pont Rajna-Pfalz tartományban nem talál kajáldát, ahol más is van, mint "sültkolbász-savikapi-gombóc-barnaszósz", akkor a hiba az ö készülékében van. Apropó,ha már Ludwigshafen: nem sok céges menzán ettem olyan jó kajákat, mint a BASF-nél.

fhdgy 2019.07.23. 11:14:45

Ezeket az "idegesítő" dolgokat könnyű lenne parodizálni!

Pl. olcsó szolgáltatások Wunderlandban: kijön a szaki pl. hűtőt javítani. Nagyon olcsón csinálja, de nem lehet tudni, hogy újra hűtő lesz belőle, vagy sütő, esetleg szennyestartó. Jönnek járólapozni, szintén olcsón, de hegyvidék lesz belőle. A sort lehetne folytatni végtelenségig!

Münchenben sokáig én is szenvedtem az ottani kajától, aztán találtam egyre jobbakat és jobbakat.

Én nagyon sok "idegesítő" dolgot szeretnék, ami itthon is megvalósulna.

Ilyen idegesítő dolog lenne a nyugalom!!!

Nem értitek? Elmondom:

Mielőtt Németországba mentem dolgozni, nagyon pörgős, stresszes munkám volt, éveken keresztül. Ott meg beütött a nyugalom! Kellett kb. kettő év mire elviselhetővé vált, hogy nem kell állandó stresszben élni. Újabb egy-két év után, amikor hazajöttem, nos, az itteni stressz lett szinte elviselhetetlen.

A tanulság, hogy mindent szokni kell, még a jót is!!!

Bredpitt Monika 2019.07.23. 11:23:24

"Rászoktunk arra, hogy ha magyar szót hallunk az utcán, boltban, feltűnően hangosan beszélgetünk a férjemmel németül. "

Első reakció: Ez nagyon gáz...
Második reakció: még nincs, megpróbálom értelmezni, de valószínűleg még este is azt fogom írni: nagyon gáz

(csak kérdezem, mennyire tud a cikk szerzője németül, mert a magyar akcentust nagyon ki lehet szúrni, hiába beszél hangosan valaki nem magyarul)

nyuszigonosz 2019.07.23. 11:23:33

Érdekes ez a mai poszt. :-)
Na de hát mindenki úgy látja a környezetét, ahogy tudja. :-)

nyuszigonosz 2019.07.23. 11:25:25

@Bredpitt Monika: Erre gondoltam én is :-) hogy a magyar akcentus nagyon feltünö, föleg ha valaki akarva nagy hangon beszél éppen "külföldiül". :-) akcentus - rossz szóválasztás - még rosszabb ragozás... :-) azonnal kiszúrható.

Bredpitt Monika 2019.07.23. 11:28:39

2. pont

Amerikával kapcsolatban is hallottam már sokszor a szakértőktől (akik voltak két hétig Amerikában) hogy milyen szar a kaja.
Amerikában nagyon változatosan lehet étkezni, a bevándorlók miatt

Ugyan hosszú időt nem töltöttem Németországban, de azt gondolom ott is lehet nagyon sok finom dolgot találni.

Anno, röplabda bajnokságra utaztunk Drezdába, kedveskedni akartak nekünk. Csináltak valami pörköltet, ami finom volt és felszolgálták sült krumplival, ami furcsa volt, de nagyon értékeltük a hozzáállást....

fhdgy 2019.07.23. 11:47:25

@Bredpitt Monika: Én kaptam Münchenben Gulasch-t grízes tésztával. Meglepő volt, de az is, hogy finom volt!

puhacica 2019.07.23. 11:55:11

a furcsan csillano hust es tobb napja nyitott felvagottakat, halat en is kidobom. a legtobbre ra is van irva, hogy felbontas utan 2 napig fogyaszthato.
az almaszeletelo miert szurja a poszter szemet? az egy kes, ha ugy vesszuk. a sajtreszelo ok?
itt is egy enber ul egy kocsiban, magyarorszagon is igy volt, gyanitom a vilagon kb mindenutt megfigyelheto a jelenseg.
a hangos beszedet meg nem kommentalnam...

Denzon 2019.07.23. 11:57:51

Nagyon szubjektiv iras.... en 10 ev nemetorszag utan a pontok nagy reszevel egyaltalan nem ertek egyet.

fhdgy 2019.07.23. 11:58:17

@nyuszigonosz: Tanúsítom! A németek szerint ( lehet, hogy csak udvariasak voltak ) külföldi létemre egész jól ragoztam, de a magyarok mindig kiszúrták a beszédemen, hogy magyar vagyok.

Igaz, majdnem 50 voltam, amikor kimentem dolgozni, így nem volt meglepő, hogy az akcentusom erős volt, annak ellenére is, hogy a német kollégák azt is mondták, hogy egész jó a kiejtésem.

Ki érti ezt, hisz elég ellentmondásos?

Bredpitt Monika 2019.07.23. 12:07:29

@nyuszigonosz: hát, igen, ahogy írtad, mindenki máshogy látja a környezetét......

Bredpitt Monika 2019.07.23. 12:23:11

4. pont

Most megnéztem a tegnapi Isten veled Magyarország-ot, van benne egy férfi, aki Franciaországban séf, jó kis történet...

Kinézett magának egy várost, kiment francia tudás nélkül és most van egy étterme.....a lényeg, hogy azt mondta először bűnözőnek nézték, mert a kelet európai férfiakkal kapcsolatban ez, az ő elmondása alapján egy előítélet...mint ahogy az is, hogy a kelet európai lányok könnyen adják magukat..

(véletlenül sikerült megnéznem a Hostel c. filmet, a T Home kihagyta a stáblistából a lényeget: Tarantino, ha látom , biztos, hogy nem kölcsönzöm ki a filmet, de megnéztem......nagyon beteg, és azon gondolkoztam utána, hogy amikor amerikai rendező csinál egy ilyen filmet, akkor van e vajon utána valami megrovás a benne szereplő népek részéről )

Bredpitt Monika 2019.07.23. 12:25:01

@fhdgy: juj, elég morbidnak tűnik, de ettem én már olyan ételt, amit először meg sem akartam kóstolni (aszalt szilvás csirke, tepsiben sülve) aztán megnyaltam a tíz ujjamat utána.....

Bredpitt Monika 2019.07.23. 12:25:41

Eszter, olvasom a többi pontot is, nem adom fel....

arncht 2019.07.23. 12:28:17

Hangosabban beszelunk nemetul... hat ez jo :) en szimplan leszarom, hogy honnan jott, ha gane az illeto. Nem csak a torokok tesznek az integralodasra, de ez a vonat elment, jo kis pupot vettek a hatukra az elkovetkezendo evtizedekre. Magyarorszagnak tobb szaz ev tapasztalata van multikultibol.

Bredpitt Monika 2019.07.23. 12:29:35

Eszter!!!!!

"Rászoktunk arra, hogy ha magyar szót hallunk az utcán, boltban, feltűnően hangosan beszélgetünk a férjemmel németül. "

vs

"Az AfD jelenlétével nagyon felerősödött a szélsőjobboldali hangvétel az átlaglakosság körében is. "

Ezt csak a cím miatt emeltem ki: 10 legidegesítőbb dolog..

ha te tényleg hangosan beszélsz németül, hogy nehogy honfitársaid rád ismerjenek, akkor te is idegesítő vagy szerintem......olvasom tovább

fhdgy 2019.07.23. 12:30:49

@Bredpitt Monika: Hasonlóan voltam a Retsina görög borral. Először ó borzalom volt, aztán... Azóta imádom.

Ki kell próbálni mindent, mert nem tudhatja az ember, hogy mikor talál valami finomra!

Bredpitt Monika 2019.07.23. 12:35:00

"de mindent megteszek azért, hogy integrálódjak "

ezért beszélek hangosan németül, ha magyarokat látok

Eszter, tudom, hogy nagyon genya vagyok, de annyira kilóg a lóláb..még azt is megértem, hogy nem akarsz magyarokkal beszélgetni, de akkor inkább legyél csendben.....mai napon megengedem magamnak a genyaságot, és ez azért van egyébként, mert , ugyan elhiszem azt, hogy másoknak rosszak a tapasztalataik magyarokkal kapcsolatban, de nekem pont hogy nem.

Én az Egyesült Államokban éltem, ahol ugye nem nagyon lehet segélyekre támaszkodni, ott dolgoznod kell, vagy eltart a házastársad. A magyarok akiket ott megismertem nagyon jó hírét keltették az országunknak......szóval, kérlek ha ott jársz ne kezdj el hangosan németül beszélni.....

Bredpitt Monika 2019.07.23. 12:37:06

@fhdgy: ha mindent nem is próbálnék ki, de igaz, apukámék mindent megettek Ázsiában, a sült rovarokra azt mondták, olyan ízük van, mint a tepertőnek, szóval lehet, hogy egyszer azt is megkóstolom

Bredpitt Monika 2019.07.23. 12:42:03

"Az átlag török család úgy néz ki, hogy apukának van egy vegyeskereskedése, ott dolgozik nagybácsi, unokafivér, báty, eközben anya otthon öt gyerekkel és nem tud egy szót sem németül."

nem élek ott, nem tudok hozzá szólni, de egyetértek azzal, hogy idegesítő, ha valaki nem tud megszólalni az adott ország nyelvén, engem Amerikában nagyon idegesített, hogy a benzinkútnál nem értették a kérdésem....azt akartam megtudni, hogy ha használom a porszívót, mennyi ideig fog működni, csak hogy tudjam milyen gyorsan kell porszívóznom, de az is baromi idegesítő volt, amikor telefonon hívtak fel ügyfélszolgálatról és alig értettem valamit, abból amit mondanak.....

Bredpitt Monika 2019.07.23. 12:48:40

10. pont megkövetlek, ha jobban beszélsz németül, mint a németek nyelvész révén.....

Pazarlás: New Jerseyben nagyon sok bulit csinált egy ismerősünk, ilyenkor műanyag poharak, papírtányérok voltak......

Lányom kis másod unokatesói nem igazán tudtak értékelni azt, hogy vendégségben vannak és ki vannak szolgálva, egy csomó pénz lett rájuk költve...

Láttam, ahogy az egyik beleiszik a kólába, kiönti és kidobja a kukába a műanyagpoharat.
Kivetettem vele a szemétből, elmosattam vele, és elmagyaráztam neki, hogy attól, hogy műanyag nem kell, hogy minden két korty után kidobja.
Onnantól kezdve nem volt gond a pazarlással.

Mi alakítjuk a környezetünket, nem a környezet alakít minket (legalábbis szerintem). Üdv Eszter, köszönjük a posztot, és ne utálj nagyon, ha nem muszáj. Azért még egy kérdés: ha itthon vagytok akkor is németül beszélsz? Móni

Bredpitt Monika 2019.07.23. 13:07:02

ha már idegesítő dolgok...
Egy nagyon idegesítő dolog itthonról. Az elkövetkezendő egy hónapra nem tudok már útlevél kérelemhez időpontot foglaltatni az itteni okmányirodába.......nézek másikat, vagy odamegyünk ha itt a férjem és várakozunk........

Shaktee 2019.07.23. 13:14:41

@Bredpitt Monika: Az első évad második darabját néztem tegnap..érzelgősebbek mint ahogy én szeretném..DE..a nők, a magyar nők egészen csodálatosak, a küzdésük, az újrakezdéseik..

Nu.

fhdgy 2019.07.23. 13:28:03

Off

Uk-ban élőknek nincs az első 10 pontban, hogy borisz lett a miniszterelnök?

On

Vrancisco 2019.07.23. 13:30:15

@Bredpitt Monika: én New York-ban járva azt hittem, mégsem tudok angolul, aztán rájöttem, hogy 10 emberből 6-7 eleve nem is angolul szól hozzám, vagy igen, csak még ő sem tudja... :D :D

Egyébiránt mi most költözünk Németországba, de születésem óta kötődöm az országhoz család, aztán pár éve már munka miatt is.
Nekem ez a 10 pont több 100 vagy 1000 további lehetséges pont közül éppen kiemelt, teljesen szubjektív általánosítás, amik számomra igazán se nem jók, se nem rosszak, mindegyik kivédhető, megoldható, csak hozzáállás kérdése. Általában véve nyugodtabb és élhetőbb, mint itthon, nem kicsit... :)

Ez az üvöltve németezés nálam is verte a biztosítékot :D Annyira ironikus, annyira..."magyar" :D

Golf2 2019.07.23. 13:31:16

@fhdgy: Én is erre gondoltam hogy cserélnék velük...

Golf2 2019.07.23. 13:53:52

@Bredpitt Monika: útlevél kérelemhez időpontot foglaltatni...mégse olaszba mész.

Bredpitt Monika 2019.07.23. 13:57:45

@Shaktee: @Vrancisco: a tegnapi részben (még egyszer Isten veled Magyarország rtl klub műsora) van egy itthoni tv s szereplő, aki most Hamburgban él, ő nagyon kiemeli azt, hogy a németek nem káromkodnak, ami neki nagyon tetszik....
azt is mondja, hogy aki káromkodik az nagyon iskolázatlan...a lényeg, hogy nem divat

nagyon nagy plusznak értékeli, hogy az emberek szabálykövetőek, ezt irigylem, mert itthon szerintem ez az egyik oka az emberek rossz kedvének....egymást sem becsüljük, sorolhatnám a szabályokra vonatkozó rossz példákat....

az én közvetlen szomszédaim, égő cigarettacsikket dobnak ki rendszeresen az erkélyükről, nem tartják be a zajra vonatkozó szabályokat....vasárnap sokszor halljuk a kopácsolást, néha fúrást..........sok sok példa van

Bredpitt Monika 2019.07.23. 13:58:52

@Golf2: honnan tudod kinek kell az útlevél, szerinted miért kell a férjem is, okostóni?

Shaktee 2019.07.23. 14:13:48

@Bredpitt Monika:

Ez a magyaroktol valo odzkodas tok egyedi dolog..szerintem, en azonnal szoba elegyedek magyarokkal, nejem nagyon nem, ult a dokinal par napja, bejott egy fiu, fiammal egyidos, bazi nagy magar cimer rozsafuzerrel ratetovalva - angolja itt szuletett volt, nej nem szolt hozza magyarul :-)

Bredpitt Monika 2019.07.23. 14:39:10

@Golf2: amúgy nekem Olaszországba is útlevél kell, mert nincs személyim....so........haha

Bredpitt Monika 2019.07.23. 14:41:55

@Shaktee: én nem mondom, hogy egyből odarohanok a magyarokhoz külföldön, de azért mindennek van határa...na

(amúgy a tegnapi kérdésre a válasz Call the Midwife a könyv címe eredetiben, londonka ismeri a sorozatot, nagyon jó, érdekes, egy igaz történet alapján)

Shaktee 2019.07.23. 14:48:08

@Bredpitt Monika: rohanásrol szo sincs, de felkapja az ember a fejet ha magyar szot hall, vagy ha egy film stablistajan magyar nevet lát..politikust, bárkit magyaros névvel..

Shaktee 2019.07.23. 14:50:07

@Bredpitt Monika: tehát a kelet india kámzsa vicc..az eleje :-)

Megy a pasi a kuplerájba, kérdi a portást hogy kit ajánl, s mit kérjen..

Portás:

...

....:-)

Taxomükke (UK) 2019.07.23. 14:59:35

@Bredpitt Monika: Azon ne csodalkozz, hogy ilyenkor nem nagyon van idopont az okmanyirodakban, sokaknak ilyenkor nyaron jut eszukbe, hogy jaj, lejart az utlevel.....

gabors 2019.07.23. 15:42:00

"Rászoktunk arra, hogy ha magyar szót hallunk az utcán, boltban, feltűnően hangosan beszélgetünk a férjemmel németül. "

ez jo nagy hulyeseg mert a legtobb magyar (aki kicsit is mar beszel nemetul) rogton tudja (HALLJA) hogy magyarok ....

ertelmesebb lenne csondben megjegyzes nelkul tovabb menni ... persze nem tudom en nem eltem 5 evig Ludwigshafenben de itt 95%-os biztonsaggal kiszurom az angolul beszelo magyarokat

gabors 2019.07.23. 15:44:36

"Ha túl magasra törsz, gyorsan csinálsz karriert, esetleg okosabb vagy, vagy jobb meglátásaid vannak, mint a német kollégáidnak, rögtön jönnek az idegenellenes beszólások és társaik. "

posztolot elnyomjak a munkahelyen a helyiek mert "okosabb" "jobb meglatasai vannak" ja es "karriert is akar" ....

?????

gabors 2019.07.23. 15:48:50

"Az átlag török család úgy néz ki, hogy apukának van egy vegyeskereskedése, "

egy ilyen/olyan torok negyedban hany vegyeskereskedes van vagy kellene lenni hogy ez akar kozel is igaz legyen ... posztolo valahonnan eltanulta az altalanositast a "mas" idegen nacival szemben....

Shaktee 2019.07.23. 15:50:15

@gabors: s mit teszel ha kiszurod oket, meghuzod magad, vagy koszonsz nekik magyarul?

gabors 2019.07.23. 15:57:25

@Bredpitt Monika: "Az elkövetkezendő egy hónapra nem tudok már útlevél kérelemhez időpontot foglaltatni az itteni okmányirodába."

igy probaljak lassitani az elvandorlast ..... ugyes (csak neked)

gabors 2019.07.23. 15:59:19

@Shaktee: "@gabors: s mit teszel ha kiszurod oket, meghuzod magad, vagy koszonsz nekik magyarul?"

volt mar mindkettore pelda :-))))

volt hogy koszontem es segitettem, de volt hogy inkabb nem vagyok most magyar es tovabb mentem

gabors 2019.07.23. 16:01:50

@Shaktee: jol tette akire barmi van tetovalva az balkani bunozo (+rozsafuzer akkar meg balkani cigany bunozo) :-)

Shaktee 2019.07.23. 16:03:12

@gabors: elmondod nekik hogy hun a Ferry a Szabadsag szoborhoz :-))

gabors 2019.07.23. 16:16:04

@Shaktee: "@gabors: elmondod nekik hogy hun a Ferry a Szabadsag szoborhoz :-))"

ilyenre konkretan meg nem volt pelda ... de pl segitettem valakiknek kiigazodni a subway bugyraiban eppen a JFK-rol jottek az olcso megoldassal (air-train) Jamaica allomas, es valahova a varosba akartak menni ... pont ott szalltam at hazafele a subwayrol az itteni hevre ...

amugy nem egy jo kornyek az allomason kivul es valoban kicsit komplikalt elsore kiigazodni ...

nyilvan "tudtak" hogy a taxisok lehuzzak oket igy inkabb tomegkozlekedni akartak ami 3 fonel mar kozel sem biztos hogy megeri 3x5 +3x2.5 alapbol mar tobb mint $22.50 ami majdnem fele az atalany dijnak a csucsban es azert a Taxi kevesbe stresszes persze aki kornyezettanulmanyra jon NYC-be annak valoban ajanlott a subway....

Shaktee 2019.07.23. 16:23:27

@gabors: mi a subway ride az idén? 3 bucks?

gabors 2019.07.23. 16:33:01

@Shaktee: "@gabors: mi a subway ride az idén? 3 bucks?"

igen ha egyutas jegyet veszel akkor $3 de ha metro kartyad van (ami mar nem ingyenes) akkor 2.75-ot vonnak le belepesenkent (es addig mesz amig akarsz atszallassal) es egy kartyat tobben is hasznalhatnak. Kartyat elore kell azert venni mert nem minden (de legtobb) allomason van automata.

Ezenkivul van mindenfele egyebb kedvezmeny, napi heti havi jegyek ....

Horthy Miklós cselédje · hamisgulyas.wordpress.com 2019.07.23. 16:56:20

Nahát Németországban se minden csodálatos? Hogy mik vannak..

Bredpitt Monika 2019.07.23. 17:37:23

@Taxomükke (UK): ha ez valami célzás akart lenni (genya üzemmódban vagyok), nem járt még le a lányom útlevele, de most lesz itt a férjem.....ha meg nem célzás, akkor ja, biztos így van...

Bredpitt Monika 2019.07.23. 17:38:35

@gabors: @Shaktee: remélem megtisztelve érzitek magatokat (én igen)......hahaha

Golf2 2019.07.23. 17:53:24

@Bredpitt Monika: Hú de harapós vagy.nem tóni,laci.

Csodabogár 2019.07.23. 18:06:24

@Bredpitt Monika: Szerintem egyszerübb hallgatni. Mi Floridában néha jókat szórakoztunk, csendben vagy halkan, ismeretlen honfitársak áruházi megjegyzésein, beszélgetéseiken.Ismerkedni nem akartunk.

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2019.07.23. 18:14:09

A posztoló szerint nem környezettudatosak és pazarlóak a németek, a magyarokhoz hasonlóan reggel egy ember ül a kocsiban munkába menet, miközben mások szerint egyre nagyobb divat vegánnak lenni, zöldekre szavazni, autó helyett biciklizni...

Csodabogár 2019.07.23. 18:20:23

@Bredpitt Monika: Az az itthoni tv szereplő Hamburgban, úgy tűnik nemigen néz német tv filmeket/krimiket. Persze mi szebben tudunk káromkodni mint ők de a "seggfej és a sz@r" igen gyakran elhangzik németül a közszolgálati tv műsoraiban. A közismret angol f.. is. Arra nincs ilyen jó rövid német kifejezés.
Különben azt mesél az RTL amit akar. Még a német RTL-t se nézem/hallgatom a rengeteg hülye reklám miatt, nem hogy a magyart.

Bredpitt Monika 2019.07.23. 18:22:38

@Csodabogár: ezt nem az rtl mesélte, hanem a csaj, aki kint él, Hamburgban úgy látszik ez a szokás, azon a környéken, ahol Ők élnek, hát, én elhittem neki

Bredpitt Monika 2019.07.23. 18:23:37

@Csodabogár: amúgy az rtl t én sem nézem, a híradójuk az felér egy felhívással: légy öngyilkos, de ez egy jó műsornak tűnik, érdekes szerintem

Shaktee 2019.07.23. 18:23:48

@Csodabogár:

"nincs ilyen jó rövid német kifejezés. "

Scheisse már nem divat? :-)

Túl sok felhasználó 2019.07.23. 18:25:09

Ez komoly, hogy 100 Euro alatt nincs női fodrász? Én Svájcban általában csak beesek spontán a fodrászhoz, mossa, vágja, szárítja (ez utóbbit ebben a melegben hanyagolni szoktuk), aztán fizetek kb 60 frankot. Mondjuk nem csillivilli helyre járok, de azt csinálják, amit kérek tőlük. (Illetve egyszer, amikor új frizurát kértem az egyiktől, akkor azt válaszolta, hogy az nekem szarul állna, de ha nekem más a véleményem, akkor megcsinálja. Megcsinálta, tényleg szarul állt.)

Bredpitt Monika 2019.07.23. 18:26:41

@Shaktee: valami magyar celeb volt a csaj, ismerős a neve, ha jól emlékszem igen, Reni

Csodabogár 2019.07.23. 18:27:30

@Bredpitt Monika: Most hülye kérdés. Lányod kint született, nincs kinti útlevele? Megjegyzem az se egyszerű, komplikált időkérési módszerük van és elég sokat kell várni is 2-3 hét. Ember most intézte, mert lejárt neki.

Shaktee 2019.07.23. 18:27:41

@gabors:

egyutast szoktunk, a kedvenc hotelunk a Times Squaren van, kornyeken minden elerheto onnan, ha at akarunk menni Brooklinba pizzázni, oda inkabb taxival..érted..3-4 napra nem koll berlet..

Shaktee 2019.07.23. 18:29:41

@Bredpitt Monika: jaja.

Kivancsi leszek a méhészék hogy boldogulnak majd, nagyon lelkisek..szegeny a méheit is elsiratta..

Csodabogár 2019.07.23. 18:31:45

@Shaktee: Dehogynem, írtam is, de az angol "fuck" az nincs ilyen röviden és velősen németül ezért a tv-ben az angolt használják mostanság. Csak mert ők állítólag nem káromkodnak.

gabors 2019.07.23. 18:35:54

@Bredpitt Monika: "remélem megtisztelve érzitek magatokat (én igen)......hahaha"

biztos ereznek valamit ha gozom lenne ez mire vonatkozik ... melyik kommentemre vagy a poszt melyik reszere ... na mindegy a "hahaha" azert mindenert karpotol

gabors 2019.07.23. 18:44:34

@Shaktee: "egyutast szoktunk," az jo helyettem fizetsz tobbet a subwayra (imadjuk ez ilyen loosereket) ... de amugy ez nagyon lama dolog ha tobb mint egyszer hasznaljatok (pont egy oda-vissza kettonek a megterulesi hatar ...)

mivel tobbes szamba irod eleve ketten vagytok ... egy kartya dija $1 vagyis kettonek 1+ utnal terul meg ...

amugy brooklynba taxival menni pizzaert is eleg lama dolog nincs ott olyan pizza ami ezt megerne (legalabbis egy new yorkinak)

Bredpitt Monika 2019.07.23. 18:44:45

@gabors: már megint ez az ügyes, látom van humorérzéked, amúgy hiába minden, mert van neki amerikai útlevele és azzal is kell, hogy belépjen ugyebár, @Csodabogár: rá is kérdezett..

csak gondoltam, ha már itt van az apja, akkor legyen meg a magyar is, ami még érvényes, de már nem olyan sokáig

Bredpitt Monika 2019.07.23. 18:46:13

@gabors: valaki megemlített hármunkat, de nem is baj, ha nem láttad (most nem találom egyébként, de mindegy is) népszerűek vagyunk , úgy tűnik....vagy nagyon utál minket valaki, részemről mindkettő opció rendben van....

Shaktee 2019.07.23. 18:53:57

@gabors: lame kanukok vagyunk, I must confess :-))

gabors 2019.07.23. 18:58:21

@Csodabogár: "@Bredpitt Monika: Most hülye kérdés. Lányod kint született, nincs kinti útlevele? Megjegyzem az se egyszerű, komplikált időkérési módszerük van és elég sokat kell várni is 2-3 hét. Ember most intézte, mert lejárt neki."

azert ne hasonlistd mar hogy egy kulfoldi koszos kis balkani nagykovetsegen kersz utlevelet vagy a sajat orszagodban ...

az USA-ban barmelyik postan intezheto (foleg ujitaskor nincs semmi gond) es 2 het max, de inkabb 10 nap alatt megjon POSTAN semmi extra ... de aznap is lehet intezni de olyan csak nagyobb varosokban van de New York környékieknek van ilyen eleg draga (de van online az meg dragabb) alpbol a dij $170 a sima $110-n felul ... de van ilyen

Shaktee 2019.07.23. 18:59:51

@gabors: "loosereket" loser lesz az currykoma :P

gabors 2019.07.23. 19:06:33

@Bredpitt Monika: " mert van neki amerikai útlevele és azzal is kell, hogy belépjen ugyebár,"

tt csak feltetelezem hogy a lanyodrol van szo aki (feltetelezem megint) kettos allampolgar es ugye az USA-ba belepesrol van szo... akkor igen (kilepni is) kb 10 eve, de lehet kicsit regebben, ez a szabaly (par eve mar Kanada is hasonloan szabalyozta)

ez peldaul erdekes kerdes is lehet hogy most mi is a szabaly Mo-ra vonatkozoan ... egy kettos magyar/X allampolgar belephet-e legalissan Mo-ra nem magyar utlevellel ... ez regebben nem volt gond (EU elott biztos nem) csak azt nem tudom hogy nem volt szabaly vagy mint gyakran szarnak barmilyen szabalyra Mo-on ..

gabors 2019.07.23. 19:12:19

@Bredpitt Monika: "csak gondoltam, ha már itt van az apja, akkor legyen meg a magyar is, ami még érvényes, de már nem olyan sokáig"

erdemes megcsinaltatni amig otthon van mert az USA-ban is CSAK szemelyesen lehet intezni vagyis minimum egy ut valamelyik konzulatusra (mondjuk NJ-bol nem akkora dolog) azt nem tudom hogy dragabb-e, de az uttal biztos, es itt sem lehet igazabol realis idon belul idopontot kapni (persze ha van ismeros vagy ismeros ismerose akkor megoldhato, a magyarok itt is magyarok... ezt szemelyes tapasztalat)

Shaktee 2019.07.23. 19:18:09

@Csodabogár: merdre, va fangul, shájsze, f*, mind ugyanaz - a szovegkornyezettol fuggoen, hiszen a f* ezer modon hasznalhato..lehet indulat, csodalkozas, barmi :-)

gabors 2019.07.23. 19:18:19

@Shaktee: "@gabors: lame kanukok vagyunk, I must confess :-))"

ah dehogy, amugy minnel tobben jottok annal jobb (marmint kanukok)

amugy megertem egy par napos NYC-ben par dollart nem ezen akarsz sporolni, en sem szoktam a helyi dolgokat annyira megnezni hogy ilyesmit is tudjak csak azert emlitettem mert erdemes tudni es arrol volt szo hogyan segit (esetleg) mas magyaroknak ....

gabors 2019.07.23. 19:47:37

@Shaktee: "@gabors: "loosereket" loser lesz az :P"

hmmm igazad van de csak kimondva van igazan kulonbseg es tul gyakran latni a rossz valtozatot is igy sosem vagyok teljesen biztos melyik is a jo eppen

Shaktee 2019.07.23. 19:54:30

@gabors: amig a douchbag a fonokotok nemigen megyunk..:(

Dikusz 2019.07.23. 20:03:12

@gabors: Ugyan nem velem vagy útlevél ügyben beszélgetésben, de hadd tegyem hozzá amit én tudok:
Hogy mennyibe kerül itthon az útlevél, mi az a max időpont, ami alatt el kell készülnie, azzal nyilván tisztában vagy, nem hiszem, hogy ide kellene irkálnom.
Az, hogy itthon időpontot jó sokára tudsz kapni, annak az egyik oka az, hogy kevesen vannak, aminek oka is van.
Több ismerősöm járt már úgy, hogy időpontkérés nélkül hamarabb végzett az ügyintézéssel akkor, amikor nem volt időpontja.

Határátkelő 2019.07.23. 20:10:05

@Hungarian barbarian: OK, akkor legyen egyértelmű. Kérlek, fejezd be ezeket a teljesen értelmetlen személyeskedéseket vagy csináld ott, ahol ez nem gond.

Kérlek szépen, hogy ezt itt ne csináld, mert különben kénytelen leszek levenni a whitelistről. Nekem semmi szükségem erre és szerintem a többieket sem érdekli, hogy kivel mi bajod van.

Kösz a megértést, még egyszer nem szólok.

Üdv

Óvóbácsi

gabors 2019.07.23. 20:24:27

@Shaktee: "@gabors: amig a douchbag a fonokotok nemigen megyunk..:("

feher europai oregedo keresztenyekre nem veszelyes a Trump sot kedveli oket

never again 2019.07.23. 20:29:51

Ha magyar szót hallok akkor én inkább csak nem szólalok meg. Nagyon ritka, amikor összejön, hogy olyan magyart találjak kint, akivel szívesen szóba állok, de ez nagyrészt azért van, mert aszociális révén, otthon se állnék velük szóba :)
A "Jóóódzsikaahozzánmánazacciósbólmékkétcsomaggal"- mondatok valahogy nem igazán beszéletésindítóak :D

A magyar akcentust nem ismerem fel, a szlávot viszont erősen kihallom mindig és a hideg ráz tőle.

uff, én beszéltem

gabors 2019.07.23. 20:34:16

@Dikusz: "Hogy mennyibe kerül itthon az útlevél, mi az a max időpont, ami alatt el kell készülnie, azzal nyilván tisztában vagy, nem hiszem, hogy ide kellene irkálnom."

ebben tevedsz :-) fogalmam sincs hogy most hogyan megy, mennyit kostal pontosan. Utlevelet utoljara Mo-on 1987-88-ban csinaltattam azutan amikor kellett akkor New York-i konzulatuson leghosszabbitottam amig volt olyan kesobb uj, a leghosszabb eset valamivel tobb mint 6 honap volt ... de legutobb 10 nap alatt volt a kezemben. Ez ha igaz 2015 Februar. Jo, idopontot akkor sem volt konnyu kapni (sok hettel korabban csinaltam azt) de nem volt surgos ervenyes volt boven es mar volt zold kartyam igy a vizummal sem kellett ugyeskedni.

A regi szep idokben mindent lehetett levelben kuldeni vagyis aki nem lakott kozel valamelyik konzulatushoz annak sem volt komolyabb gondja. mar egy ideje ez nem megy. (Persze Mo-on is csak szemelyesen lehet mar intezni.)

gabors 2019.07.23. 20:36:54

@gabors: "Utlevelet utoljara Mo-on 1987-88-ban csinaltattam azutan " most nezem ez nem is egesze igaz akkor csak ujitottam meg a regi vilagos kekkel jottem ki az usa-ba :-)) a kepen 17-18 voltam es van egy par Nyugat Nemet meg BenLux vizum is benne :-)))

gabors 2019.07.23. 20:38:48

@Hungarian barbarian: na akkor mar ertem ... es megsem en vagyok a hunyo :-))))))

gabors 2019.07.23. 21:28:53

@Shaktee: "@gabors: amig a douchbag a fonokotok nemigen megyunk..:("

most jutott eszembe, hogy azert 2025 Januar 21 eleg messze van :-(((

nehezen fogod kibirni Brooklyn-i pizza nelkul addig

gabors 2019.07.23. 21:41:43

@Hungarian barbarian: "ahogy ezt a kommentet elküldtem már töröltem is magam erről az oldalról."

tudom nagyon sok csecse becse van ezen a blog izen de azt hogy lehet letorolkodni errol az oldalrol ?

szerintem meg a blog.hu regisztraciot sem lehet torolni nemhogy egy adott mondjuk HA-rol .... de lepodtem mar meg dolgokon.

Shaktee 2019.07.23. 21:58:03

@gabors: sehogy.

Amíg az email címed regisztrált whitelisted addig írhatsz ide.

gabors 2019.07.23. 22:02:31

@Shaktee: "@gabors: sehogy.

Amíg az email címed regisztrált whitelisted addig írhatsz ide."

ez nem egeszen igy van (azt hiszem) mert mert ha admin/tulaj kitilt akkor az osszes korabbi komment is torlodik (es az adott nev/hivatkozas mar nem egy kattinthato link mint most)

de azt nem tudtam hogy valaki sajat maga tudna magat torolni....(lehet van ilyen mert nem tunik ekepzelhetetlennek)

Jan Kovalens 2019.07.23. 22:15:52

@Csodabogár: Nem csak a káromkodásban terjed a "neudeutsch".

Vivien.. 2019.07.23. 23:16:28

Ez a magyaros dolog kábé undorító. Majd azt hiszitek, ha németül próbáltok beszélni, nem venni észre hogy nem vagytok németek? A 99 % úgysem tud németül akcentus nélkül - de még normálisan sem. Ilyent jelenet szemtanúja is voltam már. Iszonyatosan gusztustalan volt.

Vivien.. 2019.07.23. 23:16:34

Utólagosan: Én meg pont az ilyen magyarokat kerülöm, mint a poszt író.

Szabo T 2019.07.23. 23:16:40

@Shaktee: "Douchebag" lesz az kanuk :)

AnarchoAteista 2019.07.23. 23:16:59

A török származásúaknál valahogy tényleg kilóg a lóláb, szomszédeim sem átallanak éjfékor porszívózni, vagy éppen hangosan veszekedni. Kaja: én spec szeretem a bratwurst-ot, meg a káposztát, de kinek mi. Cserébe egy-egy nagyobb áruházláncban elképesztő választék van fagyasztott kajából és úgy általában mindenből. Negatívumként élem meg, hogy sörfogyasztásban nagyon nacionalisták, nagyobb itallerakatokban sem nagyon van pölö belga sör. Politika: elmondható, hogy nem igazán illendő őket a politikáról kérdezni, ha meg valaki válaszol, ne adj' isten önként adja elő nézeteid, annak van egyfajta "ausländer 'raus!"-bukéja. Az átlagember itt is azt szajkózza, amit a média mond neki. Nagyon nem szeretik Trump-ot :) Közlekedés: benzinszájúak, a biciklis pedig untertier. A britek ebből a szempontból sokkal udvariasabbak voltak. Amennyiben biciklire pattan az ember, arra számítson h az ehhez való infrastruktúra kiváló, a sofőrök viszont tajt' bunkók, és előszeretettel ignorálják az elsőbbségadás kötelező táblát. Modor: ha tudják valamiről, hogy az ő saruk, akkor hajlandóak önkritikát gyakorolni, de amint esély van rá, h más b@szta el, máris hallod a "das ist deine Schuld"-litániát. Ha valamit javasolnak, akkor azt kvázi utasításként adják ki. Magyarok: errefelé már nagyon nincs belőlük (NRW), de inkább cinikus mosollyal fogadom, ha ezt hallom: "tedd vissza, nem lehet beletenni a kézipoggyászba." Nagyon sok a szláv viszont errefelé, bocsáttassék meg nekem az oroszoktól egyenesen félek. Magyarokról való vélemény: jó szakembereknek tartják őket, renoménk magasabb szinten a románokénál. Általában véve nem szeretik a káojrópai segílykázős attitűdöt.

Ennyi jut eszembe, és persze ezek erős lózungok/általánosítások.

Elsősorban azért szeretek itt lakni, mert nem értek mindent, és jó néha, ha a környező zsodogás nem rongálja mélabús magyar lelkemet. Plusz képes vagyok egyedül is egyről a kettőre jutni, ami azért fizikai melósként nem evidens otthon...

Csodabogár 2019.07.23. 23:20:08

@gabors: Viszont mi nem kedveljük őt.:-)

Shaktee 2019.07.23. 23:23:10

@Szabo T: Mikor jön már ki a Downton movie? Intézkedj...

A Smithsonianban Downton kiállitás van, díszletek, jelmezek..

Dikusz 2019.07.23. 23:27:30

@gabors: Öt éve csináltattam meg az útlevelemet, mert lejárt. Tíz évig érvényes, 14.e Ft volt, ha sürgősségivel az 20e-40e Ft (egy hét, és 24 óra között). 65 év felett illetékmentes az útlevél.
A határidő 20 munkanap, nekem egy hét alatt jött meg az útlevél..
Nem használtam még, mert amerre jártam azóta, oda elég a személyi, ahova idén még megyek, oda kelleni fog. De gondolom ez nemigen érdekel, ha nem itthon újíttatod meg az útleveledet.

A jó sokára kapott időpontot meg csak azért írtam, mert nem az ügyintézők ülnek a papírokon, hanem sokan felmondtak (jogosan).

danpress 2019.07.24. 00:09:37

összefoglalom. három emberrel van a gond, a némettel aki befogad és odaenged az általa felépitett joléthez, a törökkel akinek meg a kajája finom, meg a posztoloval aki magyar ugye..

Shaktee 2019.07.24. 00:47:46

Milyen csend van Angliában.

forum.index.hu/Article/viewArticle?a=151984461&t=9054712&openwith=1

Boris még amerikai elnök is lehetne. De fene tudja, túl nagy a szókincse s öszetett mondatokat is tud, nem úgy mint a douchEbag.

gabors 2019.07.24. 00:51:17

@Csodabogár: "@gabors: Viszont mi nem kedveljük őt.:-)"

nalatok a "tobbseg" mar 10 eve egy pont ugyanolyan puffeszkedo barmot szeret a Trumpot is benyelnek de nagyon. Ilyenkor mikor egy hete ekezi a kisebbsegi parlamenti kepviseloket hogy menjek haza ahonnan jottek dumaval.....kissebbsegben maradnal ebben is nagyon hamar es bar lehet te egyedul nem szereted az ilyet a plakatok mast fognak mutatni legkozelebb is.... (ja mar megkezdtek a dorgolozest Orban 9 ev utan megtalalta az USA kovetseg fele vezeto utat..)

blackhairlady 2019.07.24. 00:55:44

@taqma: Szerintem ezt gondold at megegyszer :)

gabors 2019.07.24. 01:07:44

@Dikusz: koszi, ezek szerint valamivel olcsobb (durvan fele) egy magyar utlevel ujitas

most megneztem $110 dollar a megujitas elso utlevel plusz $35 dollar (es van valami amit a postanak kellett fizetni fenykepezes plusz "belyeg" koltseg oda vissza de az 10 dollar alatt volt )

gabors 2019.07.24. 01:28:15

@Shaktee: "Boris még amerikai elnök is lehetne."

viszont ha az USA-ban van akkor a British diplomatic vedelem nem illeti meg (ha nem mondott le formalisan az USA allampolgarsagarol) ... nem tudom ez hogy mukodik amikor valaki ilyen magas allami szintre er, de normal kettos allampolgar eseten nincs konzular segitsegre lehetosege vagy pl diplomata vizum sem azt hiszem ... (ezt erdemes magyar kettos allampolgaroknak is tudni)

es nem tudom hogy pl adozik-e mert normal esetben ez is kotelezo mindaddig mig le nem mond az USA allampolgarsagrol .....

Emma Paula Keresztanyuja 2019.07.24. 07:19:48

@Denzon: sowie ich! Szinten 10 ev... poszter kostolta mar a gri-szoszot? Egy jo Haxe-t? Szerintem finomak a nemet etelek! OK, pörköltet (gulasch) tenyleg nem jot tudnak, de vannak finom etelek. Nagyvarosban elek, bringazok, es mindenki imadja, senki nem nez le amiert nincs autom. Csomo ember hord second-hand-et, Berlinben szinte mindenki. Az a török csalad akit poszter leir, kb. 15-20 eve volt jellemzö, a mai 20-as 30-as törökök szinte mar teljesen asszimilalodtak. 2 magyar csajt ismerek, mindkettö arany tünder, de teny hogy ök kivetelek ...:-/

teéjesenmindegy 2019.07.24. 07:20:08

"Rengeteg autóban látni csak egy embert, ha az ember megáll az út szélén és figyeli egy darabig. "

Mégis hány embernek kell egy autóban lennie? A világ marhasága ez a gondolatmenet. Szóval, ha van az autóban 4 ülés, akkor pazarlás, ha egy ember megy vele? Vigyen egyet pluszban? A vonat sem indul el addig, amíg nincs dugig? Van másik olyan eszköz, amiben nem ázol/fázol és mondjuk meg is lehet tenni vele távolságokat?

Szabo T 2019.07.24. 07:20:25

@Shaktee: Touchè.
Downton Abbey-t Szeptember 20-an mutatjak be.

acycloren 2019.07.24. 07:21:12

Ázsiában élek, itt mindent, ami paradicsomos hús és/vagy csípős, azt magyarosnak vagy gulyásnak neveznek a helyi nyelven. Semmi köze a magyaroshoz vagy gulyáshoz, de ízre nem rosszak.
Ettem egy helyi chain store gyorsétteremben magyaros hamburgert (a helyi barátnőm rendelte nekem, azt hitte örülni fogok neki). Valami pritaminpaprikával kevert hamburgerhús volt benne. Ettől magyaros gondolom.
Csirkecomb, sertésoldalas ha csípős, akkor magyarosként reklámozzák.
Rizzsel kevert húskockák paradicsomszósszal: gulyás.
Tészta paradicsomos hússal: gulyás.
Kürtöskalácsot is ettem itt Ázsiában, nem nagyon sikerült eltalálni sem a tésztát, sem az ízesítést. Rettenetes volt és kicsi. De levédettd a Kürtős® nevet itt helyben egy cég, hiába pampogtam nem akartak elfogadni, megérteni, hogy ez egy public domain elnevezés, mintha levédetnék a pasta carbonara vagy a Wiener Schnitzel vagy a Pizza Margherita nevet.

A lengyeleknél meg kaposztás, gombás húsételt neveznek gulyásnak. Az nem rossz, csak nem gulyás.

Viszont ettem egy étteremben franciának nevezett tengeri herkentyűs tésztát, annak egy az egyben olyan íze, volt, mint a vadasmártásnak, mert mustárral készült.

Megtanultam nem meglepődni. Mindig elmondom a páromnak, hogy ez nem az igazi, de azért nem rossz.
Ja és az eredeti magyar gulyást utálom.

Meg kell tanulni helyi alapanyagokból főzni, helyi ízeket élvezni.

A holland, angol, ír, német, svéd konyha rettenetes hagyományosan, de szerencsére van kiút: rengeteg nemzetközi kaja elérhető.

A törökökhöz. Én nagyon rossz tapasztalattal rendelkezem velük kapcsolatban. Ahol 2-3 török összejön egy kis munkahelyen, ott kis Törökországot alakítanak. Protekció, korrupció, antiszemitizmus, örmény népirtás tagadása, görögök és kurdok gyűlölete, Atatürk kultusz, másról nem nagyon tudnak beszélni. A világról semmit se tudnak, de az ügyeskedéshez, a szabályok kijátszásához értenek.
Írom ezt úgy, hogy dolgoztam törökökkel.

De az indiai, paki, szlovák, román, magyar is kialakítja a maga kis klikkjét ha teheti. De a török tömegesen van már jelen Németországban, ez a baj.

acycloren 2019.07.24. 07:21:24

@danpress: Imádom a török konyhát. A törököket nem szeretem. Mindkét érzelmem tapasztalatokon alapul.
Van ilyen.
Szeretem a koreai ételeket, indiai teleket, de ez nem jelenti, hogy odavagyok a koreai és indiai emberekért úgy általában. Főleg ha tömegesen vannak jelen valahol, például a munkahelyemen.

ételizésítő 2019.07.24. 07:22:14

@Csodabogár:
Attól függ, milyen anyagú a kocka, amiből a húst vágták.

@fhdgy:
Akkor pár év, és talán a nevét is megtanulod majd leírni: recina, c-vel és kisbetűvel.
Egyébként az ismerős a rezin szó valahonnan, az nem véletlen.

@Bredpitt Monika:
Lehet, hogy meg kellett volna tanulni angolul, és akkor megérted?
Ahogy a Leningrad Cowboys Go America c. filmben mondja a zenekar menedzsere:
Amerikassa puhutaan englantia. Te myös.
Nos, ezt a két mondatot kellett volna neked is magadévá tenned. :-)

@Vrancisco:
Hát ha nem éltél előtte hosszabb ideig angol nyelvű országban, akkor bizony nem tudsz angolul. Ez az utcán, ahol nem a nyelviskolai angolt beszéli a plebsz, hamar kiderül.

@gabors:
"3x5 +3x2.5 alapbol mar tobb mint $22.50"
Lehet, hogy én tanultam rég matekot, de nekem nem jön ki többre.

@Shaktee:
"merdre, va fangul", "Brooklin" stb.- hát ezek alapján inkább ne oktass másokat, ha hibásan írnak valamit...

acycloren 2019.07.24. 07:23:23

@gabors: Igen, ez nem csak a németekre jellemző.
Németországba vándorolt diplomás ápolók rendszeresen tapasztalják, hogy a középfokú végzettségű német munkaerő ugyan kevésbé képzett, de olyan isten nincs, hogy a bevandorlónak legyen igaza. A szaktudásnál sokszor a helyi beágyazottság sokkal fontosabb.
Ha valami rosszul sikerül simán a hatad mögött téged hibáztatnak, akkor is, ha közöd se volt hozzá. Megvédeni magad esélyed sincs, mert nem a szemedbe mondják.
A németek mesterei a hátad mögötti kommunikációnak, panaszkodásnak, feljelentgetésnek.

Ázsiában se lehetsz okosabb, mint a helyiek. Hiába vagy okosabb, hiába tudnál jobban szervezni valamit, kárt megelőzni, ha javasolsz valamit akkor megkapod a szúrós tekintetet felhúzott orral.
A helyinek lehet családi okokból lógni munkából, a bevándorlónak nem.
Ez a legtöbb országban így van, főleg ahol a helyiek felsőbbrendűnek hiszik magukat. Ami gyakorlatilag minden ország a világon.

Amit én megtanultam sok éves külföldi munka során az az, hogy hogy védjem magam, hogy hárítsak profi módon felelősséget, hogy kerüljem el, hogy bármivel is meggyanúsítsanak.
Első körben meg kell nézni, hogy az adott feladat az én munkakörömbe tartozik-e és ha igen, akkor nem lehet-e valahogy áthárítani másra az elvégzését vagy a felelősséget egy esetleges hibáért.

És mindig panaszkodni kell a menedzsment felé a munkatársakra a hátuk mögött.
Volt egy munkahelyem, ahol hallgattam arról, hogy mobbing van az irodában, mert nem akartam kirúgatni senkit. Később elfajult a dolog, egy ázsiai, homoszexuális munkatársamat, aki kiváló munkaerő volt, a többi ázsiai (saját honfitársai) teljesen kikészítették, ezért aztán a menedzsmentet átugorva egyenesen a főnökhöz fordultam. Kérdezte, hogy miért nem szóltam előbb. Erre nincs jó válasz. Tényleg előbb kellett volna szólni. Mindig panaszkodni kell. Gyűjteni a muníciót, feljelentéseket mások ellen. Sose tudhatod, hogy mikor jön jól.

Ja és egy családból sose szabad egynél több tagot felvenni egy munkahelyre. Mert rögtön klikkesednek, csalnak a munkaidővel egymás kártyáját lehúzzák, be akarnak más családtagokat is nyomni, főleg mindenre alkalmatlan unokaöcsikéket, unokahúgokat, nyugdíj előtt álló nagynéniket és mindenki mást kiszekálnak.

Denise Hogyisdugják 2019.07.24. 07:23:55

@gabors: ne mááár... ti kiírjátok így, hogy "$10 dollar" ??? :-) ugye megvan, hogy a tizes előtti szimbólum mit jelent?

Tom Bobb · http://tombobb.blog.hu 2019.07.24. 07:24:58

Teljesen egyetértek a magyarokra vonatkozó résszel. Most példálózhatnék is - felesleges. A lényeg, hogy "szerencsére" kanadai feleségem van, akivel mi angolul beszélgetünk (boltban is), ezért sikeresen tudtuk elfedni, hogy van magyar is a családban.
Eddig.
Mivel kisfiunk meszületett és most, hogy nagyobbacska, beszélünk is hozzá (feleségem angolul, én magyarul), sokszor "lebukunk" a boltokban, és a vásárlók közül elég sokan hozzánk szólnak, magyarul. Mit lehet tenni? Természetesen kedvesen fogadom a kedves szavakat.
De dolgozni, stzívességet kérni, üzleti partnerségben lenni idekint magyarokkal... Isten mentsen!
A német pazarlást könnyen észre lehet venni. Mikor az ablaktörlőm például rosszalkodni kezdett, gondolkodás nélkül vágták rá, hogy minenestül cserélni kell, darabja 300, rendeljük meg, aztán két nap múlva cserélik. Meglestem, két nap múlva cirka 30 euróból meg lett zsírozva és lefedve az a rész, ami a bajt okozta - működik. Még vagy 10-15 évig. Csere nélkül.
Kaja meg... hát, nem járunk német étterembe. Ha csukott szemmel odaállsz a lábos mellé, éselkezdesz répát, hagymát, húst meg paprikát vagy paradicsomot szeletelni, megöntöd itt-ott közelben található fűszerrel, és közben még egyik lábad fel is emeled a földről, még akkor is különb kaját csinálsz, mint bármelyik mesternémetszakács ebben az országban. Ez tény. A német ételekhez képest egy szelet három napos pizza is maga a profizmus.

2019.07.24. 07:51:03

Horvátországban egy hangoskodó magyar társaság miatt úgy döntöttünk, hogy csöndben maradunk és nem fedjük fel kilétünket. Aztán a sors ugyanarra a kirándulóhajóra tett minket és tartottuk is a fogadalmat, egészen addig, amíg a következő el nem hangzott egy hullámtörő gát láttán, amire a haverom nem tudott csöndben maradni.

- Nézd már! Ez mesterséges?
- Nem, természetes bazmeg.

БУММЕР 2019.07.24. 07:54:50

1 - 90%-ban egyet értek
2 - ha nem ismersz màst az a te bajod...élnél Svàjcban és ràjönnél a Német konyha milyen jo is...
3 - soha nem tapasztaltam
4 - kultur fehéremberrel szemben én még nem tapasztaltam, a nagyon màs kulturàjuakat sem vetik meg, csak egy lépéssel hàtrébbrol figyelik...tenni kell azért, hogy utàljanak
5 - abszolut belügy...tipikus emberi vonàs, ez megy Mo.-n, az usa-ban, UK-ben...
6 - ki szereti a törököket? Miért kéne szeretni öket? Az elsö generàcio a kezét összetette, hogy jol keres és jo körülmények között él...a 3. generàcio semmirekellö ingyenélö kolonc...ugyan ilyenek Svàjcban is...fajtajelleg...el vannak varàzsolva a vallàsukkal, szeparàlodnak...sok felvilàgosult török megtagadja a szàrmazàsàt és hazudik valami màst...keverdni màs nemzettel föleg màs vallàssal nem szoktak
7 - ekkora bullshit, a németnél nagyobb skot nincs a földön...
8 - ez csak egy magyarnak feltünö, mert Mo.-n nincs ilyen...de ez egy teljesen "normàlis" nyugati jelenség...és? Ez miért is elviselhetetlen? Szokj hozzà, hogy sokan sokféleképpen gondolkoznak...
9 - nem tudom mi és hol de amit irsz azok inkàbb Svàjci àrak...pont azért van bevàsàrloturizmus No-ba mert nagyon olcso...kb minden fele annyiba kerül mint itt...többek közt a fodràsz, körmös...
10 - ilyen probléma nincs Mo.-n ugye...jah, mert a magyar nyelvet nem nagyon akarjäk tömegek megtanulni...sokszor a magyarok sem értik, hogy 2 megyével arrébb mit beszélnek...

A dielektus jo én élvezem, pedig természettudomànyos vagyok én is...a német dialektus meg moka és kacadàs egy Bündnerschwiiz-hez képest...

Amugy ha ennyi minden nem tetszik akkor miért laktok ott? A pénz meg az életminöség jo, de azért tipik magyarok maradunk, hogy minden szarért sirunk rivunk mint a szintén itt posztolgato svàjci szerencsétlen aki olaszorszàgbol költözött àt?

Határátkelő 2019.07.24. 07:57:40

@БУММЕР: "Amugy ha ennyi minden nem tetszik akkor miért laktok ott?"

Komolyan nem értem. Te elolvastad egyáltalán a poszt bevezetőjét? Világosan le van írva, hogy AZ VOLT A KÉRÉS, hogy azokat a dolgokat kell megírni, ami nem tetszik.

Hadd idézzek is belőle a kedvedért: "(azaz kösz szépen előre is az „akkor miért nem költözik haza, ha nem jó ott neki” típusú kommenteket, de most nem erről van szó)".

Hihetetlen.

Vrancisco 2019.07.24. 08:11:46

@ételizésítő: úristen, miért nem te vagy a VILÁG miniszterelnöke, hogy ilyen okos, mindent látó és tudó guru vagy? :D
Most nem reagálok a többieknek tett megjegyzéseidre, vagyis a stílusra, de azért ez is tipik "magyar" ki ha én nem fontoskodás...
Szerinted tehát van az iskolai "suttyó" angol, ergo nem tudok angolul,
vagy kint éltem 32-ből 87 évet angol nyelvterületen, és akkor tudok...
Véletlenül sincs ezer szint a kettő között, és véletlenül sem lehet, hogy New Yorkban 10 emberből min. 7 külföldi és össze-vissza hadoválnak mindenféle keveréket...
Hát, németül sem tudok, mert nem éltem még kint egybefüggően éveket, (csak napi szinten használom non-stop) de azért csak sikerült valahogy "összemutogatnom" egy mérnöki állást kint, mert ez ugyebár úgy megy... ;)

Kivlov 2019.07.24. 08:25:42

"Tíz idegesítő dolog Németországban"

Egy: németül beszélnek.

felucca02 2019.07.24. 09:32:31

Mint már egy olvtárs említette, igen, kimaradt a Stau. Stau nélkül az átlagnémet nem tud élni, ez a létezés esszenciája, ha nincsen Stau, akkor törekedni kell rá, hogy legyen, vagy arrafelé kell menni, ahol Stau van.
Nagyon sok dolog miatt szerethetők és nem szerethetők a németek, a kérésnek megfelelően két nemszeretem tapasztalatit írok le:
Berlinben egy S-bahn megállóban két bevándorlókinézetű, erősebb testalkatú muki elkezdett alázni a várakozó tömegben egy hazafelé igyekvő Otto Normalverbrauchert. Valószínűleg nem volt az ürge teljesen ártatlan, talán beszólt nekik valamiért, mindenesetre a fizikai különbség jelentős volt és a probléma eszkalálódással fenyegetett. A közvetlen közelben állók kivétel nélkül, faarccal nem vettek tudomást a helyzetről, oldja meg, seine Schuld. Én voltam az egyedüli, aki megoldást kerestem, bár fizikailag szembeszállni nem tudtam, de legalább elrohantam az Aufsichthez, hogy csináljon valamit. Nem tudom, hogyan zárult az ügy, jött a vonat, felszálltam, de a félrenézés, a nemtörődömség gyonorforgató volt. Azt hiszem, itthon ez nem így zajlott volna.
Másik: Főnök elment valami külvárosi megbeszélésre a kis nyitott MG-jével. A jelzett időpontra nem ért vissza az irodába (nem volt még mobiltelefon, azaz valami volt: Frau Heidicke, wenn jemand anruft, heute hab'ich das D-Netz mit!). Jó nagy késéssel jött meg, átkozódott, scheissézott. Kiderült, hogy lerobbant a kocsi, és S-bahnnal kellett visszajönnie az irodába, ami számára egy szörnyű, túlélhetetlen csapás volt, talán azóta bele is pusztult. A megálló egyébként három háznyira volt az irodától. Az iroda népe egyhangúlag szörnyűlködött a felfoghatatlan szerencsétlenségen, amiért a főnök az egyébként vollklimatisiert, behindertengerecht, minutentakt járó, itthon már örökre ismeretlen maradó közlekedési eszközt volt kénytelen igénybe venni. Szóval az autófetisizmus nálunk is ismert jelenség, de ennyire fejlett példány csak ritkán látható, mint az egyébként nagyrabecsült németeknél. Akik egyébként egy kurvajó országot építettek maguknak!

БУММЕР 2019.07.24. 09:32:49

@Határátkelő:

Idegesitö dolog, hogy valakinek több autoja van mint hàtsoja? Ez milyen balkàni gondolkodàs? Magànügy...kb idegesit a jelenléted mert csunya vagy...WTF...és sorolhatnàm azt a tipikus magyar jellegü àltalànositàst ami ebben a nem is tudom minek nevezzem-ben megjelent...

Biztos az én készülékemben van a hiba...

felucca02 2019.07.24. 09:33:36

@Kivlov: Na, megjött az ostoba suttyó, aki ugyan egy szót sem beszél németül, de azért annyit tud, hogy a németet utálni kell.
Ha esetleg lett volna némi közöd valaha a német nyelvhez, akkor tudnád, hogy bár nagyon egyszerű struktúrája van, és -az angollal ellentétben - viszonylag kevés szó, de a szavak jelentéstartalma hihetetlenül gazdag mögöttes tartalomra utal, van benne valami ősi tapasztalat is, ami állandóan előbukik, az igekötőkkel való variálás pedig egyenesen varázsos! Hogy a hangzása milyen, az egy más tészta, viszont három szóban pontosan megnevez egy dolgot, amit a magyarban három mondattal kell körülírni és még úgy is félreérthető. Szóval kicsit hátrébb az agarakkal, tudatlankám! Kösz!

igazi hős 2019.07.24. 09:35:52

"Környezettudatosságból egyes." Ehhez képest 15 éve már voltak kint színes kukák + barna a komposztnak. És nem pazarlóak, a német a legsóherebb népek egyike. Viszont, ha egy német kiszámolja, hogy ha 500 euróért lecseréli a lámpáit és ezzel évi 100 euró spórol, akkor gondolkodás nélkül megteszi. És nem igazán érdekli, hogy a kidobott, még működő eszköznek is van környezetterhelése. Majd jönnek a (magyar) lomizók és megoldják.
Az autózás nem probléma, hanem megoldás: a magyar melós nem szeret 20 km-nél messzebb munkába járni, a németek 60-100 km-t ingáznak. Persze van ehhez megfelelő úthálózat.

spinat 2019.07.24. 09:35:57

Gyökörű ez az általánosítás egy 80 milliós országról. Az első 9 pont tételesen nem igaz, a 10. még egyéni szocproblem, bármely más országban ez lenne.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2019.07.24. 09:36:09

Elég nagy baj, ha a német konyhából csak annyit ismersz, amit leírsz.

"Az AfD jelenlétével nagyon felerősödött a szélsőjobboldali hangvétel az átlaglakosság körében is."

Talán inkább fordítva: a mértéktelen bevándorlás miatt nagyon megerősödött az AfD.

"Ha túl magasra törsz, gyorsan csinálsz karriert, esetleg okosabb vagy, vagy jobb meglátásaid vannak, mint a német kollégáidnak, rögtön jönnek az idegenellenes beszólások és társaik. "

Ez tévedés.

Borzasztó Károly 2019.07.24. 09:36:30

Micsoda egy népség, és még a kaja is pocsék. Elképesztő. Na most biztosan sok embernek ment el a kedve a kivándorlástól Németországba. :(
Bezzeg itthon Magyarországon minden milyen szép meg minden jó és még a kaja is kiváló! :DD

GyMasa 2019.07.24. 09:37:53

#1:
A magyarokkal nekem is elég rossz tapasztalataim vannak de korán sem igaz ez mindenkire.
Meg kell válogatni, kivel barátkozik az ember.
#2:
Hát, igen... A német "konyha" bizony eléggé nem a magyar ízlésnek megfelelö...
Nekem a legnagyobb problémáim vele:
- Nem használnak füszereket...
- A céges menzán pedig annak ellenére, hogy 4 speciális pult van, szinte soha nem tudok egy jót enni.
- A németek sokkal kevesebbet esznek, mint mi.
Mondjuk, azért a német konyha védelmében elmondhatjuk, hogy legalább létezik... Nem úgy, mint pl az angol...
Szerencsére óriási konyhám van, így inkább magunknak fözünk otthon.
#3:
Én, eddig ezzel nem találkoztam.
#4:
Mivel az elmúlt 6 évben én végig multis környezetben dolgoztam, ezzel sem találkoztam.
Az elsö cégnél Japán volt a fönök (na, ök az igazán xenofób népség)
Most meg spanyol a fönök...
Igazából németül sem kellene tudnom, egy szót sem...
Azt viszont simán el tudom képzelni, hogy egy falusi GmbH-ban ilyenek lehetnek.
#5:
A politikába nem igazán akarok belefolyni.
Azt viszont észrevettem, hogy azért az átlagembernek nem egészen egyezik meg a véleménye egy baráti beszélgetés során, a sajtóban olvashatóakkal...
A németek lelkét nagyon megnyomorítja a nácik emléke.
(pl általánosban minden évben osztálykirándulás van a közeli haláltáborba.)
Ja, és itt is bizony válságban van az eddigi politikai elit.
#6:
Ezzel nincs közvetlen tapasztalatom.
#7:
Ezt pedig azért lehet erösen árnyalni:
- Itt egyszerüen nincs értelme javítgatni a dolgokat. Egy háztartási gépet (mosógép/szárító/mosogatógép/stb) megpak újonnan az ember 400-800 EUR közötti áron (Gorenje-Bosch). Ehhez itt rendszerint lehet 40-50 EUR nagyságrendben venni 5 évig tartó garancia kiterjesztést.
Ha ezalatt tönkremegy, akkor ingyenes a javítás.
Ha valaki szerelöt akar hívni, akkor azzal kezdödik, hogy 100-200 EUR csak a kiszállási díj.
És, ekkor még a "MESTER" nem is látta a gépet. mi ezt otthon csak a "Guten Tag Gebühr" névvel illetjük.
Ha a gépnek valami komolyabb baja is van, akkor simán többe kerülhet a javítás, mint egy újat venni és ez a javítás egyáltalán nem garantálja, hogy másnap nem romlik el valami MÁS, amit szintén ennyibe kerül javítani.
- Az Autójavítás szakszervízben valóban drága. Viszont itt is vannak márkafüggetlen szervizek, söt mi tal´ltunk egymagyar autószerelöt is, aki az otthoni áraknál nem sokkal magasabbért javítja az autónkat.
- A fodrászokkal nem az a legnagyobb probléma, hogy drágák, hanem, hogy nem is tudnak hajat vágni. Még drágán sem... Mi most pl. egy bosnyák sráccal vágatjuk a hajunkat, 11 EUR-ért. A feleségem meg egy magyar fodrászhoz jár, vagy 80 km-nyire tölünk.
#8:
Na, ebben roppantul nem értek egyet!
Ha az ember nem lakik egy nagyobb városban, vagy az agglomerációban, egy S-Bahn megálló közelében, akkor esélytelen, hogy értelmes utazási idökkel tudjon élni.
- Nálunk, a falunkban nincs S-Bahn megálló.
- A legközelebbi kb 5 km. nyire van.
- Óránként 1 busz megy oda
- És, még nem is ez a legrosszabb, hanem a visszaút, mert ott is óránként egy járat van, ami még ilyen gyüjtö-körjárat is. Az S-bahn pedig óránként 3x jár. Azaz, ha az ember nem éri el a buszt, akkor simán ücsöröghet 40-50 percet a buszmegállóban.
A Taxi 50 EUR, mert Münchenböl jönnek ki.
Az útidö, amikor próbáltam nekem 3-3,5 órára jött ki oda-vissza.
Autóval pedig nincs értelme átmenni a megállóig, mert 10 perccel tovább tart a munkahelyemre elautózni, mint a szomszédos faluba.
És, ezen felül a bérlet havonta 170 EUR-ba kerülne. (max 80-ért tankolok)
Ezzel szemben, a belvárosban lakó fiataloknak alig van autójuk.
Persze, nem igazán a környezetevédelem miatt, hanem, mert annyira drága a lakhatás a városban.
Ök annyival fizetnek többet a lakbérre, amiböl tudnának autót tartani.
Mifelénk a kisautó plusz utazó autó a jellemzö.
(mondjuk, itt a poszter részéröl fel vélek fedezni némi irígységet.)
#9:
Lásd fentebb. Van olcsóbb megoldás, csak meg kell keresni.
#10:
Hát, jah.. Nálunk, faluhelyen olyan bajor akcentussal beszélnek, hogy gyakran ökölbe szorul töle az agyam. Szokom, de szerintem soha nem fogom teljesen megérteni.

GyMasa 2019.07.24. 09:38:01

@puhacica:
"a sajtreszelo ok? "
Mondjuk, arról régen leszoktam. A reszelt sajt pontosan annyiba kerül, mint a tömbsajt. Szóval, ha reszelt sajt kell, akkor azt veszek, és nem vacakolok a reszeléssel.

Arthamyr 2019.07.24. 09:48:14

@GyMasa: Viszont a tömbsajt tovább jó marad, meg megcsinálhatod, hogy az egyik felét reszeled, a másik felét meg másképp használod fel (vagy csak más méretűre reszeled).

A (sajt)reszelő vs. almaszeletelőre: almát lehet késsel szeletelni, sajtot reszelni viszont nagyon körülményes. Az almaszeletelőnek is lehet létjogosultsága, pl. ha valaki ipari mennyiségben szokott almát szeletelni, de azt gondolom, egy átlag háztartásba felesleges. Egy reszelő (vagy daráló) meg sokszor jól jön.

csimpilimpi 2019.07.24. 09:50:51

@Csodabogár: " az angol "fuck" az nincs ilyen röviden és velősen németül"
már hogyne lenne: fick. csak azt annyira arcpirítóan szörnyű szónak érzik, hogy csak a legalja nép használja. az angol fuck az a fick eufemizmusa náluk. kb. mint nálunk a "kutya" a kurva helyett.
de ha úgy lenne, hogy nincs is szavuk rá, az is csak azt mutatná, hogy milyen szörnyen szépelgőek. (ami engem eléggé idegesít.)

GyMasa 2019.07.24. 09:50:58

@Shaktee:
"Boris még amerikai elnök is lehetne."
Hát, a kvalitásait tekintve egészen biztosan, hiszen egy Trump klón, de mivel nem az USA-ban született, így nem lehet :-)
Szerintem tök jól ellesznek majd Trumppal.

Határátkelő 2019.07.24. 09:55:50

@GyMasa: Nem akarlak sokkolni, de Boris Johnson New York City-ben született.

en.wikipedia.org/wiki/Boris_Johnson

Make Valamit · http://make.blog.hu 2019.07.24. 09:56:18

Tejföl, ázze, nincs tejföl a boltban, se TV paprika.

Buchhalter 2019.07.24. 10:03:49

@felucca02: dugó vam magyarisztánban is : M0 ,vagy M7 akkor a magyarok is sutyók? a dugó egyiik fő oka,hogy a törvényhozók csesznek jó megoldást alálni erre. Lásd India ahol elvault vasúthálózat van és amióta az angolok kivonultak 70 éve nem is volt nagyon fejlesztve.Ja a törökökről még annyit,hogy mindig mindenhol volt egy - két török kollégám ,de egy török lányon kivül a többsége lusta ,dologkerülő ,követelödző emberke volt.A mostani helyemen is volt egy lusta török mérnök .Volt fizu emelés .Ő kapott nettó 5 ezret a többiek 40-50 ezer körül és van köztük 2 orosz is.Nem mondhatta,hogy csak a magyarok kaptak jól.Inkább felmondott.nem sírattuk el.

chrisred 2019.07.24. 10:14:33

@Határátkelő: Akkor egy rejtély megfejtve, ezért viselkedik úgy, mint egy rámenős porszívóügynök. (És mint Trump.)

GyMasa 2019.07.24. 10:14:34

@igazi hős:
"Persze van ehhez megfelelő úthálózat."
Papíron.
Ugyanis FOLYTON építkeznek, és emiatt nem mindig lehet haladni.
Én 6 éve élek itt, de pl a Münchent elkerülö A99-esen azóta volt kb. 2 hónap, amikor NEM volt építkezés.

chrisred 2019.07.24. 10:14:34

"A németek nagyon későn, vagy egyáltalán nem vállalnak gyereket, mert nem találják biztonságosnak az anyagi helyzetüket."

Ebben mi a negatívum, és egyáltalán, másnak mi köze hozzá? Én a "majd csak lesz valahogy" gyerekvállalást tartom negatívumnak.

csimpilimpi 2019.07.24. 10:14:34

Nekem is nagyon fura, hogy az első pont szerint aktívan (sőt: tök furán) próbálják elkerülni _minden áron_ a magyarokkal történő bármilyen kapcsolatot, az utolsó pont szerint meg részeltes ismeretekkel rendelkezik a "magyar közösség" szolgáltatás-igénybevételi szokásairól. ezek alapján szerintem inkább pont hogy nyakig benne vannak a "magyar közösségben" (bár a 6-os pont állítása szerint mindent megtesz azért, hogy integrálódjon és a német nemzethez tartozónak érezze magát).
arra is kíváncsi vagyok, hogy a 6-os pontban említett németül nem tudó ötgyerekes átlag török anyukák "napi szintű konfliktusai" pl mik, és a posztoló honnan van ezekről tájékozódva. nekem inkább az a benyomásom, hogy a mai török anyukák már nagyon is jól tudnak németül, mert jellemzően második generációsok. de én csak három éve élek Németországban, szóval lehet, hogy én látom rosszul....
idegenellenesség, felerősödő szélsőjobboldal: biztos van, sőt: tuti van, de engem ez nem különösebben idegesít, Mo-hogy képest isteni a helyzet ugyanis.
biztonság: részben igaz, de bizonyos dolgokban sokkal lazábbak. pl. elsőtől (hatéves kortól!) támogatják, hogy egyedül menjen haza a gyerek a suliból! és nagyon sokan tényleg egyedül is járnak. ez Mo-n tök másképp van.

amúgy nekem is simán van tízpontos listám a legidegesítőbb német dolgokról, de elég kicsi az átfedés az enyém és az itteni lista között.

csimpilimpi 2019.07.24. 10:14:34

@Make Valamit: de van (legalábbis Bajorországban): saure Sahne-nak hívják, és tök tejföl. mindenütt kapható.

GyMasa 2019.07.24. 10:14:34

@Arthamyr:
Bevallom, hogy igazából csak akkor veszek tömbsajtot, amikor rántott sajtot csinálunk.
Egyébként mindig van otthon lapsajt, meg reszelt sajt, aztán mindenki azt csinál belöle, amihez kedve van.
Nálunk ugyanis mindenki föz magának, ha olyanja van, beleértve a 16-17 éves fiaimat is.

GyMasa 2019.07.24. 10:14:34

@Határátkelő:
Korretk, ezt benéztem.
Akkor viszont "Boris for president!"
:-D

GyMasa 2019.07.24. 10:14:34

@Make Valamit:
Hát, tejföl per se nincs, de mi a Saure Sahne-t használjuk helyette (az 10%-os zsírtartalmú), vagy a Crème fraîche-t a maga 30%-os zsírtartalmával.
TV paprikát pedig a Lidl-ekben rendszeresen lehet venni. Söt, még magyar TV paprikát is.

Arthamyr 2019.07.24. 10:34:42

@GyMasa: Mi is főzünk legtöbbször, de csak ketten vagyunk, és egy zacskó reszelt sajtot nem tudunk megenni egyszerre. Viszont csak 1-3 napnyi ételünk van (leszámítva a hosszan eltartható dolgokat, de azokból önmagában nem készíthető étel). Szeletelt sajtot nagyon ritkán veszünk.
Mellesleg szerintem már frissen sem annyira jó a reszelt sajt, mint a frissen reszelt, persze ez lehet, hogy alaptalan és téves szubjektív megfigyelés, és igazából tök ugyanolyan. :)

Cpt. Flint 2019.07.24. 10:57:03

@ételizésítő: hát, én speciel a 80-as, 90-es években az Európa Kiadó által kiadott Durrell könyvekből ismerem a "retsina" szót. Ha ott jó volt, nekem most is jó. Google keresésben bőségesen van találat a "retsina" írásmódra, szóval ezt én kb. "árboc-árbóc" szintű kötözködésnek érzem.

GyMasa 2019.07.24. 11:19:02

@Arthamyr:
Nekem két, 16-17 éves fiam van.
Na ök simán megesznek egy lovat is...
És nálunk pont emiatt mindig egy csomó étel van otthon...
Nálunk nics ideje egy 200g-os sajtnak megromlani.
Plusz, aig nem nyitjuk ki addig védögázas csomagolásban van.

Cpt. Flint 2019.07.24. 11:19:47

@chrisred: "Ebben mi a negatívum, és egyáltalán, másnak mi köze hozzá?"
mondjuk az elöregedő, fogyó "eredeti" (azaz nem bevándorló) népesség miatt? ez esetben azért van köze hozzá mindenkinek, azon a szinten legalábbis, mint mondjuk ahhoz, hogy "mit csinálnak az adómmal".
Ezen a "mire vállaljunk gyereket" kérdésen már nagyon sok helyen volt késhegyre menő vita. Én azt mondom, amit a poszter, hogy a jóléti társadalom nagyon elcsúszott tényleg ebbe az irányba, hogy totál kész karrierrel és háttérrel akar már csak gyereket... ha egyáltalán. Mert szerintem még ez is sokszor csak indok arra, hogy ne legyen egyáltalán. mivel bekavar a nyugis, kényelmes, hedonista életmódba, bekavar a ma szokásos rendszeres partnercserékbe, válásokba, a folyamatos "nekem jobb jár" hajszolásába.
Aki igazán gyereket szeretne, az nem ezen agyal. Nyilván nem a nyomortelepeken felcseperedő tömegeket éltetem, de nyugati országban normális munkahellyel simán lehet gyereket vállalni "majd lesz valahogy"-ra. Mert tényleg lesz valahogy, olyan a rendszer, beleértve a munka biztonságát, a fizetéseket és a szociális hálót is.
Azt is értem, hogy a Föld túlnépesedik, tehát nem kell annyi gyerek elvben... csak hát mivel pl. Európa (eredeti) népessége fogy, nyilván vákuum teremtődik, ahova teljesen természetesen be akar és be is fog áramlani a bevándorlók tömege. És bizony ha nem lesz elég gyereke az őslakosnak, akkor egy idő után nem is lesz más a bevándorlókon kívül, aki a munkájával fenntartsa a jóléti nyugdíjasparadicsomot...

Bretschneider detektív 2019.07.24. 11:28:53

Bajor étteremben vagyok szakács. Nem fogom berakni a teljes étlapot a Pfifferlingétől a Pfannkuchekig.
Kicserélném a rengeteg műanyag csomagolásra.
A többi pont nagyjából rendben van.

Arthamyr 2019.07.24. 11:47:12

@GyMasa: Persze, amíg nem nyitod ki, addig hónapokig is jó lehet. És igen, bennük még tombol a növekedési hormon, kell is nekik a sok kalória, főleg, ha még sportolnak is.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2019.07.24. 11:49:42

@GyMasa:

"Nálunk, faluhelyen olyan bajor akcentussal beszélnek, hogy gyakran ökölbe szorul töle az agyam. Szokom, de szerintem soha nem fogom teljesen megérteni.2

Adj hálát az Úristennek, hogy nem Plattdeutsch területen laksz.

GyMasa 2019.07.24. 11:49:42

@Cpt. Flint:
"hogy totál kész karrierrel és háttérrel akar már csak gyereket..."
Mi mondjuk nem teljesen alaptalan, ugyanis volt itt egy cikk, hogy a lehetö legjobb életminöséggel felnevelni egy gyereket úgy 800 000 EUR-ba kerül.
Szóval, azért van itt kihívás...

felucca02 2019.07.24. 11:49:42

@Buchhalter: Nem igazán értem, mit akartál nekem mondani. Nem mondtam, hogy a németek suttyók, sem azt, hogy a magyarok, bár az utóbbit más összefüggésrendszerben simán mondhatnám, a németekhez képest is.
Pusztán arra akartam rámutatni, hogy van egy vicces, irracionális, nehezen megvilágítható, otthonos ragaszkodásuk a Stauhoz. Millió és egy módon el lehetne kerülni, de nem, nekik ez éltető elem, a nagy közös germán mondakincs része, ettől németek (többek között). Ennyi volt a mondandóm, nem több.

chrisred 2019.07.24. 11:49:42

@Cpt. Flint: Az elöregedő társadalom a növekvő átlagos élettartam következménye, és emiatt van, hogy az új generációk az előttük lévő aktív korosztályok miatt egyre később és lassabban képesek eljutni a karrierépítésnek arra a fokára, hogy képesek legyenek családot eltartani. Ez nem egyéni döntés kérdése, hanem önműködőnek és jelenleg megállíthatatlannak tűnő civilizációs folyamat. Amit az ezzel érintett társadalmak vagy képesek mesterséges beavatkozással kezelni, vagy nem.

Én arra reflektáltam, ami a posztban szerepel, és ott szóba sem került semmilyen hedonista életmód, kizárólag a biztonság preferálása. Amit úgy értelmezek, hogy előre igyekeznek olyan tartalékot képezni, hogy az esetleges válsághelyzetek (anyagi vagy egészségi) következményei ne a gyerekeken csattanjanak. Szóval nem tücsökről, hanem hangyáról volt szó.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2019.07.24. 11:49:42

@csimpilimpi:

A ficken szót 100-150 éve még vesszővel, bottal elverés értelemben is használták. Persze ezen kívül sok egyéb jelentése is van/volt.

Káromkodásként az angol fuck német megfelelője leginkább a Scheiße.

Bretschneider detektív 2019.07.24. 11:49:50

@Make Valamit: Nincs a fenét! Sauer Sahne, Créme Freiche, Schmand, ez kvázi mind tejföl.
TV paprika is van. Szoktam is csinálni töltött paprikát.
Baromfi- és sertés belsőségek nincsenek nagyon, de szerencsére vannak orosz hentesek, ott kapni még kocsonyának valót is.

futo001 2019.07.24. 12:35:47

A #3-t leszámítva tiszta Írország. A 3-as helyére betenném, hogy nem tudnak vezetni az írek, szóval nincs nagy különbség ezek szerint. :D
A #1 pedig itt is nagyon megy, brutál mit művelnek egymással a magyarok, elég megnézni az Írországi Magyarok fb csoport adminjait, hányinger.

sicc82 2019.07.24. 12:35:47

Van tejföl, úgy hívják, hogy Sauerrahm. A saure Sahne picit más, de a Sauerrahm az pont olyan, mint a tejföl.

Néhány ponttal egyáltalán nem értek egyet. 4 éve élek Münchenben.
Az én kollégáim semmit nem dobnak ki, nagyon spórolósak. Az egyiknek van egy húsz éves autója és nincs mellette egy Porsche. A 3 családos kollégámnak három autója van.
A múltkor egy hétig nem lehetett használni a kedvezményes kártyát a menzán, és ahelyett, hogy egy hétig 5 eur helyett 9-et fizettek volna, inkább elmentek dönert enni.

Engem kezdettől fogva egyenrangúként kezelnek a munkahelyen. Semmi nyomát nem érzékeltem, hogy ne juthatnék előre. 4 év alatt vagy 6-szor emelkedett a fizetésem, mondjuk ebbe az erős szakszervezet is bejátszott.

csimpilimpi 2019.07.24. 12:35:47

@Kovacs Nocraft Jozsefne:

"A ficken szót 100-150 éve még vesszővel, bottal elverés értelemben is használták. Persze ezen kívül sok egyéb jelentése is van/volt."

A magyar baszni szónak is. És?

"Káromkodásként az angol fuck német megfelelője leginkább a Scheiße."

és a shit-é meg mi? "ah neee!"?

annyiban persze igazad van, hogy társadalmi elfogadottság szinten vsz. valóban így lehet őket megfeleltetni, de ez is csak azt mutatja, hogy a németek nagyon, nagyon finoman káromkodnak. már ha ezt egyáltalán lehet káromkodásnak nevezni.

Cpt. Flint 2019.07.24. 12:35:47

@GyMasa: ne már... ha mindenki csak így vállalna gyereket, már rég kihaltunk volna. én se így vállaltam a három gyerekemet, engem se így vállaltak a szüleim... szerintem téged sem.
és rohadt nagy probléma szerintem, hogy 38-45 éves nők és még idősebb pasik próbálnak kisgyerekeket nevelni. életkori szakadék van köztük. na EZ a kihívás...

invalid user name 2019.07.24. 12:35:47

kb stimmel, mondjuk a kajával nekem nincs gondom, de a néha idegesítő szabálykövetéssel annál több. szicíliában autózni felüdülés volt.

Cpt. Flint 2019.07.24. 12:35:47

@chrisred: ha csak a növekvő átlagos élettartamról lenne szó, akkor nőne a népesség. De a népesség is csökken, mert a születésszám is csökken.
A növekvő átlagéletkor nem kellene, hogy azt jelentse, hogy a fiatalabb korosztály nem tud előrejutni... HA az idősebbek elmennének nyugdíjba. De nem mennek el, mert egyrészt folyton több pénzt akarnak, másrészt unatkoznak, harmadrészt élvezik a hatalmat vezetőként. Nyilván ha hirtelen mindenki nyugdíjba menne, aki elérte azt a kort, akkor meg a nyugdíjrendszer csődölne be.
A jóléti társadalmak népességfogyását és ebből eredő válságát, hanyatlását lehet civilizációs automatizmusnak hívni, és volt is már rá példa többször. Majd jönnek a barbárok, romba dől sok minden és a romokon lassacskán felépül valami új. Nincs ezzel probléma, lehet ezt karba tett kézzel nézni, sőt részt is lehet venni benne, hiszen minket úgysem nagyon fog érinteni a következménye. Ugyanez a helyzet a klímaváltozással is.
Bár... a legújabb forgatókönyvek szerint a melegedés olyan gyors, hogy már 20 éven belül nagyon súlyos következményei várhatók... és azt sajna már én is megérhetem. Nem vágyok háborús disztópiára pedig...

Kovacs Nocraft Jozsefne 2019.07.24. 12:35:47

@felucca02:

"nehezen megvilágítható, otthonos ragaszkodásuk a Stauhoz."

Nem csoda, az anstellen iránti ösztönös vonzódásukból eredeztethető. Mondjuk jobb, mint a magyar tülekedés-tolakodás.

Cpt. Flint 2019.07.24. 12:35:47

@chrisred: "Én arra reflektáltam, ami a posztban szerepel, és ott szóba sem került semmilyen hedonista életmód, kizárólag a biztonság preferálása."
Én meg a te posztodra reflektáltam, annak olyan oldalát felmutatva, amiről egyikőtök sem beszélt, ennyi. Hol van az a határ, ahol biztonságos gyereket vállalni? Mennyi tartalék kell ahhoz? Mi lesz, ha véletlenül ikrek csúsznak be... neadjisten három? Mi lesz, ha mindkét szülő meghal egy balesetben? Tényleg mindenre fel lehet, és fel is kell készülni?
Ha már a hangya a jó példa... ugye a hangyatársadalom valami egészen más, mint a jelenlegi emberi. Ha azt alkalmaznánk, tényleg lenne biztonság, mivel az utódokat a közösség termeli és neveli... csak épp az egyéniség menne a levesbe. ;)

Void Bunkoid 2019.07.24. 12:35:47

@never again: a szláv akcentusban a legmókásabb, hogy a legtöbb szláv nyelvcsaládba tartozó ember idegen nyelven tök egyszerűen úgy beszél, hogy az idegen nyelv szavait, de a saját nyelve szintaktikai-prozódiai szabályait alkalmazva, orosz/lengyen/cseh igeidei szabályokat, képzéseket, hangúlyozásokat használva - tulajdonképpen egy béna biológiai gugli/tükörfordítóként.

Az oroszok különösen, ők minden további nélkül az idegen nyelven tök mást jelentő, de oroszban X-nek hívott dolgokat is átfordítják, így kreálva az eredeti nyelven soha nem létezett álangol-álnémet szavakat.

Létezik amúgy nálunk is ilyen, az angolban "denim"-nek vagy "jeans"-nek hívott nadrág nálunk "farmer", ami létező angol szó, de angolul azt jelenti, hogy "paraszt" :)

puhacica 2019.07.24. 12:54:12

@GyMasa: @Arthamyr: igazabol csak arra utaltam, hogy ezekbol az eszkozokbol, ha jo minosegut veszel, eleg egy, evekig, evtizedekig. nem tudom elkepzelni, hogy peldaul a fokhagymanyomomat kidobjam es vegyek helyette masikat, csak ugy.
mi is reszelt sajtot veszunk altalaban, de van, hogy zellert akarok reszelni, vagy repat, esetleg a masik oldalat hasznalom es uborkat szeletelek...

a lenyeg az lett volna, hogy nem tartom pazarlasnak vagy epp kornyezetszennyezesnek egy-egy konyhai eszkoz hasznalatat.

Almandin 2019.07.24. 13:14:42

@Arthamyr: Ezek a dolgok azért furcsák, mert a németek folyton fennen hirdetik a környezettudatosságot. Pedig a hétköznapi éltben a környezettudatosságban benne van az is, hogy nem dobáljuk ki ok nélkül a még jó holmijainkat, nagy hulladéktömeget termelve.
Fogyasztói társadalom. Pedig néhány évtizede még nem volt rájuk jellemző a pazarlás.

felucca02 2019.07.24. 13:14:43

Namég, hogy a német konyha milyen szar, ez szörnyű, hát onnan menekül mindenki, szegény németek!
Mondjuk érdemes különbséget tenni két dolog között: a német konyha, mint olyan, és a Németországban elérhető, átlagos étkezési színvonal között, amiben Pfannkuchentől az olasz boron át a holland sajig és a török oliváig minden van.
Ez alapján jó eséllyel állíthatjuk, hogy Németoszágban tízszeres választék áll rendelkezésére bárkinek, hogy egészségesen és jóízűen étkezzen.
Ha a német konyha valakinek szar, akkor most előbújik a demagóg énem: mihez képest? A magyar konyha agyonsózott, agyonsütött, sertészsírban tocsogó, életet megrövidítő szörnyűségei mennyivel jobbak?
Németországban kapásból két ételfajtának önálló kultúrája van, aminek magyarországin nyoma sincsen: a halételeknek és a kenyereknek. Német meg nem enné azt a szart, amire, mint minden értékes tápanyagtól megszabadított fehér kenyérre vallesos áhítattal tekintünk. Vadászni kell itthon a teljeskiőrlésűt, németországban ez alap. Hallal ugyanígy. Félek, valami sértett nemzeti büszkeség bűzlik itt a német konyha leszólása mögött! És hát a R'activ, a savóalapú narancslé, mennyei! Kapni még?

felucca02 2019.07.24. 13:14:43

@Void Bunkoid: Ez tök izgi, de a szakszavakat nem értettem. Meg tudod világítani néhány példán át?

chrisred 2019.07.24. 13:14:43

@Cpt. Flint: Európa népessége jelenleg nem csökken, hanem növekszik, és az előrejelzések szerint a következő évtizedekben is lényegében szinten marad.

"A növekvő átlagéletkor nem kellene, hogy azt jelentse, hogy a fiatalabb korosztály nem tud előrejutni... HA az idősebbek elmennének nyugdíjba."

Amit írsz, logikus és helyénvaló megoldás lenne, de ennek a gazdasági alapjait meg kellene teremteni. Mert ez azt eredményezné, hogy a növekvő számú inaktívakról (mind a fiatal, mind az idős korosztályokban) a csökkenő számú aktív népességnek kellene gondoskodnia. Vannak ilyen jellegű pròbálkozások (például a szociális ellátások helyett az FNA), de a gyakorlatban nem derült ki, hogy alkalmazhatóak-e.

Csak Norris 2019.07.24. 13:14:43

Az idegenellenesség és a kaja kivételével egyetértek a többi ponttal.
A kis és tehetségtelen emberek mindig belekötnek mindenhol, ha valamit jobban tudsz. Engem magyrországon jobban kinéznek, csak mert nekem könnyü kint 9 éve, és ne ugassak bele a dolgokba.

A kaja meg sokszínü, lehet hogy helyben nem, de nidersachsenben, türingiában, bajroknál és Schleswig-Holsteinban sok félét ettem, és sokszinü volt. Mindenhol meg van a helyi specilitás. Északon a halételek, zöldkáposzta bregenwursttal, vagy hasaljával, bajoroknál a Schäuferla, Türingiában pedig sokszinüség a Türinger-Kloß mellett.

A dialektusokat pont a nyelvész családtagom nem szereti, engem érdekel, hogy merre hogy beszélnek, a bajor kivételével elég sokat megértek, még a svájci némettel sem volt akkora katasztrófa, mint vártam.

digitus medius 2019.07.24. 13:34:58

Minden szó igaz, de kiegészíteném, hogy mindenbe szeretnek beleugatni.

Cpt. Flint 2019.07.24. 14:08:02

@chrisred: " Mert ez azt eredményezné, hogy a növekvő számú inaktívakról (mind a fiatal, mind az idős korosztályokban) a csökkenő számú aktív népességnek kellene gondoskodnia."
Na most, egyrészt a jelenlegi korfa alakja miatt ez mindenképp így lesz/van. Pontosan ezért kell a több gyerek, mivel azok fognak majdan "előtolódni" az aktív népességbe. A probléma nem azzal van, hogy emelkedett az átlagéletkor és tovább munkaképesek az emberek... hanem hogy már most látszik, hogy mikor a sok idős hirtelen "kifut" majd a munkaképes állapotból, akkor még az ő helyüket ugyan átveszik a középkorúak az irányításban, de az "alsóbb" szinteken, a tényleges termelésben, valós javak megtermelésében nem lesz már elegendő utánpótlás. Ezzel viszont az idős korosztály eltarthatósága mindenképp veszélybe kerül.
Abban egyetértek, hogy az állami nyugdíjrendszer ezt a problémát nem képes kezelni. Sőt, mivel a jelenlegi gazdasági növekedés (mármint a fejlett országoké) fizikailag fenntarthatatlan, és ez nyilván a pénzügyi szektorra is kihatással lesz, ezért a pénzügyi befektetéseken alapuló öngondoskodás is nagyon kétséges ekkora tömegeknek.

chrisred 2019.07.24. 14:08:03

@Cpt. Flint: "Ha már a hangya a jó példa... ugye a hangyatársadalom valami egészen más, mint a jelenlegi emberi."

Nem a hangya volt a példa, hanem a La Fontaine mese/példázat.

Cpt. Flint 2019.07.24. 14:08:03

@chrisred: A növekedés minimális, az előrejelzések szerint nemsokára lassú csökkenés várható. Ami viszont ebből kimutathatatlan, hogy a jelenleg még pozitív születési-halálozási egyenleg az "őslakosok" rovására mennyire köszönhető a régebben, vagy frissen bevándoroltaknak, illetve K-európában a nyomor peremén egyensúlyozó, asszimilálatlan, munkanélküli rétegeknek.
Azaz jól hangzik a népesség minimális növekedése, vagy szinten tartása, csak épp a változó (szociális/etnikai) összetétele nem fogja tudni fenntartani a jóléti társadalmat, illetve a felboruló egyensúly társadalmi robbanáshoz vezethet (nem marad elég eszköze/embere a jólétben élőknek az alacsonyabb sorban tengődők megfékezésére).
És azt se felejtsük el, hogy míg Európa népessége kb. stagnál, Afrika és Ázsia egyelőre durván növekszik. A nyomáskülönbség úgy is kialakulhat, hogy az egyik oldalon a nyomás ugyan nem csökken, de a másik oldalon nő...

GyMasa 2019.07.24. 14:08:03

@Cpt. Flint:
"ne már... ha mindenki csak így vállalna gyereket, már rég kihaltunk volna."
De nem azt mondtam, hogy csak így vállalnak!
De az a 800kEUR egy adalék volt hozzá, amivel a roppant szabálykövetö németek takarózhatnak.
" én se így vállaltam a három gyerekemet, engem se így vállaltak a szüleim... szerintem téged sem."
Nekem csak egy öcsém van, de a saját 3 gyerekemet én sem így vállaltam.
"és rohadt nagy probléma szerintem, hogy 38-45 éves nők és még idősebb pasik próbálnak kisgyerekeket nevelni. életkori szakadék van köztük. na EZ a kihívás..."
Hát, ez is igaz. De, ahogy már mások fentebb leírták, nagy probléma az is, hogy ma már szinte esélytelen 20 évesen olyan munkát végezni, ami megfelelö anyagi biztonságot ad a gyerekneveléshez.
Eleve az egyetemek jó 25 éves korig lefoglalják a gyerekeket. És, csak ez után kezdhet hozzá a karrierjéhez.
Aztán, ha ehhez hozzáadod, hogy itt, München környékén egy kétkezi munkás fizetéséböl bajosan lehet fenntartani egy geykeresös, 3 gyerekes családot, akkor egyböl nem lesz annyira egyszerü a helyzet.
Merugye, egy 1000 EUR/ hó-ba kerülö garzonba nem lehet gyereket szülni, ha az apa keres 1500 EUR-t.

GyMasa 2019.07.24. 14:08:03

@puhacica:
Nekem is vannak ilyen cuccok otthon, mert mint írtam, sokat fözünk.

ZakMcKracken 2019.07.24. 14:26:26

@gabors: "igy probaljak lassitani az elvandorlast"

Az EU-n belül elég a magyar személyi igazolvány.

Szóval írjál még pár ilyen hülyeséget.

GyMasa 2019.07.24. 14:26:26

@chrisred:
"Vannak ilyen jellegű pròbálkozások (például a szociális ellátások helyett az FNA), de a gyakorlatban nem derült ki, hogy alkalmazhatóak-e."
Nem alkalmazhatóak.
Ha MINDENKINEK adni akarod, akkor vagy nagyon keveset tudsz csak adni, vagy valahonnan be kell szedni rá a pénzt.
Akkor az nem lesz alapjövedelem.
Ha meg nem adod mindenkinek, ahová, nagy valószínüséggel jutna pár éven belül egy ilyen rendszer, amikor szembe jön a matematika az úton, akkor az nem lenne "feltétel nélküli".
Ugye, ahogy Margaret Thatcher mondta volt:
"Az a baj a szocialistákkal, hogy nagyon hamar kifutnak a mások pénzéböl"

chrisred 2019.07.24. 15:07:53

@GyMasa: De a gyakorlatban az állam most is beszedi azt a pénzt, csak természetben, nehezen felbecsülhető, vagy egyenesen felbecsülhetetlen értékű közszolgáltatások formájában juttatja vissza a társadalomnak, amiket vagy igénybe vesz valaki, vagy nem.

chrisred 2019.07.24. 15:07:53

@Cpt. Flint: Egész Európáról volt szó, amibe beletartoznak a keleti részek is, ahol mellesleg a születésszám még jobban csökkent, és az alacsonyabb átlagos élettartam miatt a népességfogyás még nagyobb mértékű.

Make Valamit · http://make.blog.hu 2019.07.24. 15:07:53

@Bretschneider detektív: Schmand ember, nemhogy megáll benne a kanál, de még bele se lehet túrni olyan kemény, nem is értem ezt mire használhatják, gyk. fehér zsír :D

Arthamyr 2019.07.24. 15:32:11

@Almandin: Az, hogy új bútort vesz valaki egy költözéskor, szerintem egyáltalán nem ellenkezik a környezettudatossággal, ahogy az sem, hogy új termékeket veszel. Az számít, hogy amit megveszel, annak mekkora a környezetterhelése, és mennyi ideig használod. Az igaz, hogy a használttal gyakorlatilag hulladékot hasznosítasz újra (mert az alternatíva ugye az, hogy a termék befejezi az életciklusát), de ezért elsősorban az a felelős, aki idő előtt megszabadult a terméktől, meg a gyártók, amik többsége manapság elég kis hangsúlyt helyez arra, hogy a termékeik hosszú ideig jól használhatóak maradjanak, és sajnos nem is érdekeltek ebben. Amíg a szabályozó a fogyasztás pörgetését jó dolognak tartja, nem is fog ez változni.

gabors 2019.07.24. 15:39:57

@acycloren: "Amit én megtanultam sok éves külföldi munka során az az, hogy hogy védjem magam, hogy hárítsak profi módon felelősséget, hogy kerüljem el, hogy bármivel is meggyanúsítsanak."

ugyes es magyarosh hozzallas gratula (nem)... e

nyuszigonosz 2019.07.24. 15:43:20

@Almandin: A még jó holmi és környezet tudatosság: cserélni a "még jó holmit" sok esetben pont környezet tudatos, mivel az újabb hütö, mosógép tévé és akármi jóval kevesebb áramot fogyaszt. Hozzáteszem a javítása az ilyen dolgoknak drágább lehet, mint egy újat megvenni. De erröl már részletesen írt valaki.
És így van ez még sok "jó holmival".

GyMasa 2019.07.24. 15:45:40

@chrisred:
Igen, de ezeket a közszolgáltatásoka az FNA esetén IS nyújtania kell az államnak, tehát ez nem lehet a fedezete a szavazatvásárlásnak...
AMúgy, csak, ha havi 50 000 HUF_t akarsz adni minden egyes magyar állampolgárnak, az magában 50.000x12x10.000.000 = 6.000.000.000.000 HUF lenne minden egyes évben.
Ez a mostani nyugdíjkiadásoknak kb. a duplája. (és, ha ol emlékszem, a komplett költségvetés kb. 25%-a)
Ilyen nagyságrendü kiadást nem lehet kigazdálkodni csupán a kiadások átrendezésével.
Ha meg mondjuk meg akarod szüntetni a nyugdíjakat, ahhoz sok sikert kívánok, hiszen azzal a 3 millió nyugdíjas nagyobbik részét teszed szegényebbé.
És, legyünk öszinték, havi 50kHUF nem segítene túl sokat az embereknek.

Cpt. Flint 2019.07.24. 15:45:40

@chrisred: ismerem a La Fontaine mesét... de a példa attól még rossz.

gabors 2019.07.24. 15:46:00

@Denise Hogyisdugják: igazad van az egyik is eleg, de nagyon orulok hogy ez a legnagyobb gondod azzal amit irtam :-)))

valami mas ????

gabors 2019.07.24. 15:51:49

@GyMasa: " de mivel nem az USA-ban született, így nem lehet :-)
Szerintem tök jól ellesznek majd Trumppal."

de ott pontosan az USA-ban szuletett raadasul abban a varosban mint Trump es a szulei "direkt" kertek az anyakonyvezest az usa-ban is (a UK konzulatuson is persze) ami alapjan automatikusan allampolgar

gabors 2019.07.24. 15:55:43

@chrisred: nem ez leginkabb a nagypapakig visszamenoleges migrans "cesspool"-bol adodik ....

sajat maga mondta hogy o egy egyszemlyes "melting-pot" olvaszto -tegely

Cpt. Flint 2019.07.24. 15:56:02

@GyMasa: "ma már szinte esélytelen 20 évesen olyan munkát végezni, ami megfelelö anyagi biztonságot ad a gyerekneveléshez.
Eleve az egyetemek jó 25 éves korig lefoglalják a gyerekeket. És, csak ez után kezdhet hozzá a karrierjéhez."
Eleve az a problémám, hogy nekem úgy tűnik, elsődlegesen (vagy szinte kizárólagosan) az immateriális, szellemi munkáról beszélünk, mint lehetőségről...
szerintem előbb-utóbb baromi nagy bukta lesz, ha senki nem akar tényleges termelő munkát végezni. nyilván megyünk az egyre magasabb gépesítés, automatizáció felé, de ezt sztem nem lehet a végtelenségig fokozni. oda jutunk, mint a magyar seregben, hogy több a tiszt, mint a sorállomány, meg több a mindenféle ellátó és adminisztratív alakulat, mint a harcoló.
egy fiatal melósnak nemigen kell azon aggódnia, hogy a 65 éves foglalja a helyét. művezető persze ő is csak később lesz, de azért nem beláthatatlan ez a pálya. amúgy valszleg pont nem a melós agyal azon, hogy mikor is, mennyi megtakarítással és milyen beosztásban vállaljon gyereket.
fingom sincs a németországi fizetésekről, de elképesztő számomra, hogy egy szakmunkás ezek szerint csak annyit keres, hogy nem tud megélni belőle. Miközben állítólag szinte minden területen hiány van (képzett) melósból.
Mivel nincsenek ilyen irányú ismereteim, nem tudom, hogy az egykeresős - 3 gyerekes modellt a német állam mivel támogatja. Amúgy nyilván nem ez a cél egyébként (a mai világban sem), szóval talán nem is ebből kellene kiindulni.
Nyilván rohadt sok kockázat van az életben, minden pillanatban. Van amit be lehet vállalni, van, amit nem. Vannak bevállalósabbak, vannak kevésbé. Van, akinek bejön, mások elbuknak. Én úgy látom, hogy ez az általános kockázatminimalizálási mánia a gyerekvállalás esetén sokszor csak ürügy, ha meg valós, akkor hosszú távon totálisan káros.
A gyerekre nézve ma a legnagyobb kockázat, ha a szülei beülnek egy autóba és mennek 200 km-t valahova... Ezt mégis simán megcsinálják az emberek nap mint nap.

Arthamyr 2019.07.24. 16:10:42

@nyuszigonosz: Szerinted a példának felhozott új hűtő környezetterhelése mennyi idő alatt kerül egálba a régi hűtő megtartásával? Egy, az utóbbi 15-20 évben vett jó hűtő biztos, hogy a háztartás egész fogyasztását nézve jelentősen többet fogyaszt, mint egy új, ugyanolyan kategóriájú?

chrisred 2019.07.24. 16:47:47

@GyMasa: Nyilvánvalóan nem figyeltél jól, a szociális ellátások helyetti FNA, amit írtam. A szavazatvásárlás nem szempont, ez a politikusok problémája. A képviseleti demokrácia rendszere amúgy is jól látható válságba került Európában. Csak megközelítés kérdése, hogy a demokrácia vagy a képviseletiség válságának tartjuk. Mi értelme az olyan választásoknak, amik oroszországi hackerszobákban dőlnek el?

Nem dobálóznék számokkal, nyilvánvalóan az adórendszerek komplett átformálásával járna az egész rendszer. A nyugdíjat átlagosan 15 évig kapja valaki, az FNA pedig 80 éven keresztül járna, így van értelme az összehasonlításnak.

acycloren 2019.07.24. 16:47:48

@gabors: Ahogy te tévedsz, kedves kommenttárs. Én ezt Amerikában tanultam. Amerikaiak így nyírták ki egymást, közben meg ment a széles mosolygás meg a "hevenájszdé" egymás felé, ezzel is kiidegelve egymást. De közvetlen konfliktus csak egyszer volt, akkor járomcsont tört. Én ebben nem voltam benne, csak kis taknyosként kívülről figyeltem, hogy hogy csinálja ki az egyik supervisor a másikat. Mindkettő tősgyökeres amerikai.

A magyarosch megoldás a magában puffogás, lenyelés, füstölgés, hallgatás, szenvedés, kutyába lemenés, majd agyvérzés, infarktus, felmondásba menekülés, esetleg gyere ki a hóra, jártsszuk le egyenesbe...

Egy öntudatos nyugati polgár feljelent, bejelent, dokumentál, besúg, HR-nak panaszkodik. Ahol ez a kultúra része, ott így kell eljárni.

Németországban a magyarok sajnos nem tudják, hogy mindig panaszkodni kell és feljelenteni másokat. Mert a német is ezt teszi. Mikor a konfliktus kiélesedik, már kell lennie egy iratgyűjtőnyi feljelentésnek a főnök fiókjában az ellenérdekű félről.

KalmanBlog 2019.07.24. 17:11:44

Idegenellenesség rossz, a politika is eltolódik, jajj. De a törököket utálom. Ja meg a magyarokat, mert én már különb vagyok. Értem...

GyMasa 2019.07.24. 17:12:27

@Cpt. Flint:
"Eleve az a problémám, hogy nekem úgy tűnik, elsődlegesen (vagy szinte kizárólagosan) az immateriális, szellemi munkáról beszélünk, mint lehetőségről..."
Hát, elég nagy szakadék van a diplomával vagy anélküle elérhetö feiezetések között.
" nyilván megyünk az egyre magasabb gépesítés, automatizáció felé, "
Ez nem feltételnül igaz.
Nézd csak meg a Teslával mi történt a Model 3 esetén:
- Musk felépítette a közel 100%-ban robotizált gyártósorát, aztán annyira szar volt a teljesítménye, hogy vissza kellett a felét bontani, és visszalakítani humán alapúra.
Ugyanez igaz a Német autógyárakra és a beszállítóikra is:
Ma, sokkal olcsóbb egy új üzemet nyitni 0% robotizálással ( ami alapvetöen nem is igaz, mivel az autógyártásnak vannak bizonyos aspektusai, amelyikek egyszerüen CSAK robotokkal müködnek.
Ilyen pl a karosszéria hegesztés (egy robot 247-ben is pontosan ugyanolyan hegesztési varratot csinál bármikor, míg az emberek erre képtelenek) a festés (egyrészt az ember nem képes olyan egyenletes rétegben festeni, mint a robot, másrészt pedig a festékek sem túl egészséges munkakörnyezet a puhatestüeknek)
Valamint az anyagmozgatás. (pl. 25kg-nál nehezebb részegységek mozgatása, illetve a törékeny üvegek pontos, mozgatása. Gondolj bele, ha 90 másodpercenként elkészül egy autó egy gyártósorok, mekkora igénybevétel egy embernek egy 8 órás müszakban ilyen gyakorisággal ekkora tömeget megmozgatni...)
De ezek rohadtul nem új területek, ezeket már 20-30 éve is robotok dominálták.
"egy fiatal melósnak nemigen kell azon aggódnia, hogy a 65 éves foglalja a helyét."
Én nem is ezt mondtam.
"amúgy valszleg pont nem a melós agyal azon, hogy mikor is, mennyi megtakarítással és milyen beosztásban vállaljon gyereket."
Kivéve, ha az illetö német, és a 9. osztály utáni Kvalinak egy tetemes része, hogy meg kell terveznia a saját életét a szakma tanulása közben. (ez tényleg nem vicc a fiaim most vizsgáztak, és erröl kellett sokoldalas prezentációt csinálniuk, és elö is adni)
"fingom sincs a németországi fizetésekről, "
Egy szakmát tanuló gyakornok (nem felsöfokon, hanem középfokon) kb. megkeres 800-1500 EUR-t havonta.
Egy gyári munkás megkeresi a 2-3000-et.
(sajnos a netto az erösen szóródik, mert itt 6 zsja kategória van.)
Egy diplomás mérnök pedig a 3-5000 EUR nettot. (amihez családos, gyerekeket nevelö embernekkell lennie, egy egykeresös családban (3-5 adóosztály)
"de elképesztő számomra, hogy egy szakmunkás ezek szerint csak annyit keres, hogy nem tud megélni belőle."
Ez nem igaz! meg tud élni belöle, de itt is az a proble´ma, mint otthon, amint megszületik a gyerek, egy egyik fél kiesik
a munkaerö piacról.
Itt már a gyerek megszületése elött el kell kezdni óvodai helyet szervezni, ami pl egy nem németnem kb. esélytelen.
" Miközben állítólag szinte minden területen hiány van (képzett) melósból."
Ez így van.
"Mivel nincsenek ilyen irányú ismereteim, nem tudom, hogy az egykeresős - 3 gyerekes modellt a német állam mivel támogatja."
Lehet választani a gyerekenkénti kb évente 8000 EUR-os Kinderfreigabe vagy a havi kb 200 EUR/gyerek családi pótlék (Kindergeld) között.
Plusz van a családi adózás is. (ami, mint már fentebb is említettem, addig elönyös, amíg egykeresös a család. Amint a két fél bére között kevesebb, mint 10% a különbség, mindketten átkerülnek a 4-es adócsoportba, ami pontosan ugyan olyan kulcsú, mint az egyedülállóké.)
Ehhez vegyük még hozzá, hogy egy 3 gyerek számára is elviselhetö méretü lakást bérelni simán 1500 EUR felett van, megvenni meg 500 000 EUR felett lehet csak.
Ehhez le kell viszont tenni legalább 100-150 000 EUR-t a bank asztalára, hogy egyáltalán hitelt kapjon az ember. (és ebböl jó 30-40 000 csak az ügyvéd díja meg a mindenféle költségek.)
Ugyanez ikerházak esetén simán elérheti akár az 1 millió EUR-t is.

GyMasa 2019.07.24. 17:21:00

@chrisred:
Nyilvánvalóan te nem figyelsz.
Ott van a matek, próbáld értelmezni.
"Nyilvánvalóan nem figyeltél jól, a szociális ellátások helyetti FNA,"
Hát, ha a 3 millió nyugdíjastól elveszed a mostani, átlagos , 150 000 HUF-os nyugdíjukat, és adsz nekik "cserébe" 50 000 FNA-t, akkor gyanúasan nem leszel túl népszerü a köreikben.
Persze, simán lehetséges, hogy én vagyok csak szociálisan érzéketlen, és semmiféle problémát nem fog niki okozni, hogy ´tlagosa elveszítik a bevételük 2/3-át.
"A szavazatvásárlás nem szempont, ez a politikusok problémája."
Igen, csak te fogod kifizetni, úgyhogy igen hamar a te problémád is lenne.
" A képviseleti demokrácia rendszere amúgy is jól látható válságba került Európában."
Igen, és erre nyilvánvalóan az a megoldás, hogy ingyenpénzt osztogatsz a pórnépnek..
Ja, nem...
" Csak megközelítés kérdése, hogy a demokrácia vagy a képviseletiség válságának tartjuk."
Pontosan ez az irány az, ami a legkártékonyabb a VALÓDI demokráciára!
Hiszen az emberek önállósága, és ambíciói helyett - ami elengedhetetlen feltétele annak, hogy felelös állampolgárok legyenek - egyszerüen egy anyagi függésbe taszíja a népet.
" Mi értelme az olyan választásoknak, amik oroszországi hackerszobákban dőlnek el?"
Ez csak egy progresszív balos kitaláció. Semmiféle kétségeket kizáró bizonyítékot nem sikerült találni rá eddig.
Az USA-ban is csak addig jutottak, hogy a baloldal ismételgeti.
"Nem dobálóznék számokkal, "
Azt látom, hogy nem az erösséged a matematika.
"nyilvánvalóan az adórendszerek komplett átformálásával járna az egész rendszer."
Igen, és ez azt jelentené, hogy VAGY:
- Lecsökkented az állan szerepét a társadalom összetartásában (utak, egészségügy, ilyenek) hogy finanszírozhasd a tervedet
VAGY
- frankón megemeled az adókat, amivel viszont ismét azokat bünteted, akik ambíciózusak, és hajlandóak áldozatokat hozni azért, hogy elörelépjenek, és nem a sült galambot várják csak.
" A nyugdíjat átlagosan 15 évig kapja valaki, az FNA pedig 80 éven keresztül járna, így van értelme az összehasonlításnak."
Maximum a kiadási oldalon és számviteli szempontból.
De a valódi életben ennek semmi értelme nincs.
Mondjuk az se' zavarjon nagyon, hogy eddig még sehol sem sikerült az FNA-t bevezetni. Én úgy látom, hogy ugyanúgy nincs neki életképes modellje, mint a szocializmusnak, meg a megújuló energiatermelésnek.
Részemröl befejeztem!

nyuszigonosz 2019.07.24. 17:22:17

@Arthamyr: Nekem elég gyorsan megtérült, mivel még abban az évben jelentösen csökkent az áramfogyasztás - az új egy A+ fogyasztású a régin még nem volt akkor ilyen jelzés, mikor vettem - mikor a mindenféle többi áramfogyasztással egyáltalán nem kezdtem el spórolósan bánni, söt. Az új tévé vételével megintcsak csökkent a fogyasztás. A mosógép régi, szóval az a legrégebbi ilyen valami de az is már A fogyasztás jezléssel bír.
Amúgy a régi hütö/fagyasztó kombit és a tévét is akkor cseréltem, mikor tönkrementek.

Sütemény1975 2019.07.24. 17:55:57

Az sok önkéntes rendőr és egymás feljelentgetése a legidegesítőbb...

nyuszigonosz 2019.07.24. 18:13:02

@Sütemény1975:
Téged már jelentettek fel - söt tán többször is? - Németországban?

Arthamyr 2019.07.24. 18:19:33

@nyuszigonosz: Számodra anyagilag megtérült, vagy elérte ugyanazt a környezetterhelési szintet? Nem ugyanaz a kettő sajnos. Ha az utóbbi, akkor hogy számoltad ki?

chrisred 2019.07.24. 18:26:28

@GyMasa: Ha jól értem két fő kifogásod van:

1. Elveszik a pénzt a pórnéptől (pl. a nyugdíjat)
2. Ingyenpénzt osztogatnak pórnépnek.

Összeállt ez nálad koherens rendszerré?

Amugy továbbra is nálad a hibapont, mert amikor szóba került a téma, úgy jelent meg, hogy valamilyen megoldást kell találni a következö évtizedekben Európában várhatóan fellépő demográfiai válságra. Erre te folyamatosan azzal jössz, mi van jelenleg Magyarországon. Nézz csak utána, milyen jóslatok vannak a magyar nyugdíjak várható vásárlóértékére vonatkozóan ùgy 2050 körül.

"Mondjuk az se' zavarjon nagyon, hogy eddig még sehol sem sikerült az FNA-t bevezetni"

Téged meg az ne zavarjon, hogy ezzel kezdtem.

nyuszigonosz 2019.07.24. 18:26:44

@Arthamyr: Nekem megtérült mert egy egy ilyen nagyobb dolog megvételénél persze " több pénzt kell kézbe venni" :-) ( ilyen dolgokat nem szeretek olcsón venni) viszont az új hütö, tévé..... akármi, persze szebb, jobb :-) na és még kevesebb áramot is fogyaszt.
A környezetterhelés: tudomisén, ennyire környezet-szakember sosem voltam, csak valahogy úgy gondolom, ha kevesebb áramot fogyaszt az, amit vettem, és a leírások szerint top cucc, a mindenféle elvárásoknak/ elöírásoknak megfelelö, akkor remélhetöleg nem szennyezi a környezetet jobban mint a régi.

taga_20 2019.07.24. 18:40:16

@Sütemény1975:

süti, te kevered a csútimaffiás magyarországot németországgal.

Arthamyr 2019.07.24. 18:49:57

@nyuszigonosz: Sajnos a termékek árába nincsen beleépítve a környezetterhelésük, a legtopabb top cuccoknak sem. Arra semmi garancia nincs, hogy az új termék előállítása kevésbé szennyező folyamat, mert igaz, hogy a technológia fejlődik, de a gyártónak ez nem különösebben fontos szempont (amit nyernek a technológiával, annak jelentős része arra megy, hogy többet tudjon az új termék, vagy olcsóbb legyen az előállítása).

A hűtőnek (és a legtöbb terméknek) nem csak és elsősorban az a környezetterhelése, amennyit fogyaszt, és meglepődnék, ha mondjuk egy-két éven belül a környezetterhelésében a nagyobb rész a fogyasztása, nem pedig a legyártása lenne, főleg egy modern, takarékos darabnak.
Ennyi erővel ha egy kg húst veszel, az nem szennyezi a környezet, vagy az sem, ha mondjuk valami mérsékelten veszélyes hulladékot (pl. a régi, tönkrement hűtőt) "csak úgy" szétszórsz, hisz nem fogyaszt áramot.

Arthamyr 2019.07.24. 19:01:05

@chrisred: "valamilyen megoldást kell találni a következö évtizedekben Európában várhatóan fellépő demográfiai válságra" - A probléma az, hogy szinte mindenki - a most hatalmon lévők közül - olyan megoldásokban gondolkodik, hogy a demográfiai folyamatokat "javítsák meg" valahogy, ahelyett, hogy a társadalom és a gazdaság működését szerveznék át úgy, hogy az pl. csökkenő, elöregedő népesség mellett is megfelelően működjön. Persze azért a kényszer nagy úr, így történik lépés az utóbbi irányba is, de ez sosincs nagy dobra verve, és úgy eladva, hogy ez természetes és szükséges lépés volt, amit még sok hasonló fog követni.

nyuszigonosz 2019.07.24. 19:05:14

@Arthamyr: Nézd én azt tudom megvenni, amit gyártanak. Pont a hütö német gyártmány, szóval legalább nem kellett többezer kilométerröl ide hurcolni.

Amúgy a régi, tönkrement hütöt nem szórtam szét sehová :-) hanem elvitettem oda, ahová az ilyen dolgokat lehet leadni. Ott szétszedik részeit gondolom újrahasznosítják.

Másrészt, ha mindig azon gondolkodnék, mit ne vegyek meg, mi olyat ne, amire tényleg szükségem van - mint pl. a hütö - mivel istentudja mennyire szennyezi a környezetet a legyártása, akkor azzal kinek segítek?

Arthamyr 2019.07.24. 19:06:01

@acycloren: Érdekes helyeken dolgozhattál te. Főleg, ha szerinted ez a normális. Örülök, hogy nem sodort össze ilyen munkahelyekkel és emberekkel az élet, bár ha igen, sem maradtam volna ott sokáig...

skye8 2019.07.24. 19:08:14

a sporolasrol jutott eszembe, hogy egyik nap ebedszunetben a helyi gyorsetterem fele igyekeztem mikor hozzam csatlakozott egy roman kollega. par udvarias mondat utan kerdezi setalni megyek-e, mondom nem, ebedet akarok vasarolni. elkerekedett szemekkel nyugtazta hogy en fizetni fogok az ebedemert es azota nem beszel velem :)) gondolom o otthon foz (vagy a feleseget bizza meg) es eszebe se jut $10 fizetni egy ebedert.

Arthamyr 2019.07.24. 19:16:46

@nyuszigonosz: Én ezt nem mondtam. Csak mielőtt valaki ilyen kijelentéseket tesz, hogy az új cucc vásárlása környezettudatos dolog ("cserélni a "még jó holmit" sok esetben pont környezet tudatos, mivel az újabb hütö, mosógép tévé és akármi jóval kevesebb áramot fogyaszt"), nem árt rajta elgondolkodni.

GyMasa 2019.07.24. 19:26:27

@chrisred:
Köszönöm a válaszodat.
Én befejeztem!
Nem célom az itteni vita eltérítése.

berlingo 2019.07.24. 19:26:31

A németek talán egész Európa legszarabb sofőrjei.

Sergei Alexis 2019.07.24. 19:26:55

Imádom, hogy a narratíva szerint csak az értelmiségi, diplomás, jól képzett és pótolhatatlan fiatalok menekülnek el a Zórbán rezsim és a buta náci szavazóik elől, de a beszámolók szerint odakint minden magyar egy büdös tapló, ingyenélő, lehúzós paraszt akikhez még szólni se szabad.

Hihetetlen, hogy még egy idegen országban sem vagytok képesek elviselni egymást...

nyuszigonosz 2019.07.24. 19:31:35

@Arthamyr: Na, ahogy írod, és idézed amit én írtam, akkor így igaz, ahogy mondod, csak mennyire és mikor jó még a jó holmi? Jó a példám nem igazán a legjöbb, föleg mivel én is ezeket a dolgokat akkor cseréltem, mikor tönkrement az addig használt.
"Nem álltam be a sorba", mikor megjelentek pl. az elsö lapos tévék, mint majd több a fele ismerösöm, és azonnal vettek is egy jó nagy, jó drága, de lapos dögöt, én még akkor is "hasas" tévét néztem, mikor már majdnem senkinek nem volt ilyen otthon, de hát müködött. A csere akkor lett, mikor megdöglött.
Az viszont úgy volt, hogy rádióból, tévéböl ujságokból egyszerre jött mindenhonnan, hogy már csak azért is kéne az ilyet cserélni, mivel kevesebb az új termékek környezetszennyezése. Hát tudomisén, akkor is megvártam, míg úgy a hütö és úgy a hasas tévé saját magától halt meg.
Csak hát emlékszem erre a sokat emlegetett környezet - tudatos- terméklecserélés beszédekre.

Arthamyr 2019.07.24. 19:49:30

@nyuszigonosz: Szerintem nem reális, hogy az átlagembernek ez legyen az elsődleges döntési szempontja, és valóban környezettudatos legyen (ahhoz ugyanis tudás is kellene, ami nekünk nincs :)), de ha már gondolkodik és igyekszik, az is több, mint a semmi.

Shaktee 2019.07.24. 19:50:52

@skye8: so what, nem vagyok kapzsi de én is soxor hozok leftovert ebedre.
Mindig ezek a románok :PP

skye8 2019.07.24. 20:01:58

@Shaktee: lol the most felre akartad erteni amit irtam? en is hozok maradekot de hetkoznap sokszor nincs idonk fozni, hetvegen meg nem szivesen robotolok a konyhaban, inkabb veszunk/rendelunk. it's this simple ;)

skye8 2019.07.24. 20:07:50

@Shaktee: btw magyarokrol is van sztorim, a szomszedban lakik egy csalad (talan miskolciak?) es a csaj kicsit tisztasagmanias. idonkent emlegeti hogy majd a kertjebe kieresztjuk a kolykoket jatszani de igazabol soha nem hivott meg se a kertjebe se a hazukba, gondolom mert fel hogy valamit megrongalunk. idonkent kuld uzenetet hogy milyen jo lenne atjonni a mi medencenkhez ebben a nagy melegben de elegansan elengedem a fulem mellett. ezek a magyarok…:))

Shaktee 2019.07.24. 20:24:22

@skye8: mindig ezek a miskolciak :P

Sose volt magyar szomszedunk, az uj viszont pakisztani..lassan de biztosan tanuljak hogy a fuvet bizony hetente kell nyirni :-)

Mi is eszunk kint hetente ket-haromszor..thai, greek, mikor mi..

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2019.07.25. 02:40:50

@nyuszigonosz: Q jó szöveg ez a hasas tévé, nagyon tetszik...
:D

Shaktee 2019.07.25. 03:41:54

A mi zseniális vezetőnk

A minap két megállapítással találkoztam. Az egyik: Orbán, ez a közepes tehetséggel, rendkívüli gátlástalansággal megáldott ember… Magyarország önéletrajza. (Schein Gábor) A másik: Orbán kivételes politikai zseni. (Eörsi László)
Egy miniszterelnök esetében azonban egyetlen használható mérce létezik: épít vagy rombol. A ténykedése áldás vagy átok a hazája, nemzete életén. Egy dóm felépítése évtizedek munkája volt, egy mai, modern felhőkarcolóé is éveké, az elpusztításukra meg elég pár óra. Akkor építő és romboló hogyan eshetne egyazon megítélés alá?

Magyarország minimum száz éve egy helyben toporog. Ami akkor rossz, visszataszító, retrográd volt, az ma is az. De az ország a rendszerváltás első húsz évében is tulajdonképpen stagnált. Nem minden változás automatikusan fejlődés is egyben. A csúcstechnológiát megtestesítő okostelefont ugyan a legutolsó magyar faluban is használják néhányan, de egy magyar falu az ő mindentől és mindenkitől függő lakóival maga a középkor egy holland vagy osztrák faluhoz képest. Ezek az emberek ráadásul az elmúlt tíz évben egyenesen jobbágysorba hullottak vissza. Ezt tette velük a „zseniális” Orbán.

És a városok? Még az ellenállásra amúgy legalkalmasabb mentális állapotban levő Budapest is mára tragikus helyzetbe jutott. A waldorfosok például hogyan reagáltak a zseniális építő legújabb húzására, a nagyszerű és fontos alternatív iskolák megkezdett tönkretételére? Hogyan hagyhatták cserben a többieket? Micsoda önmentésnek álcázott nemzetvesztő mentalitás ez? Na és a budaörsiek talán megvédik az egekig magasztalt iskolaigazgatóikat? Pedig meg tudnák, ha a lelkükben nem lennének ők is alapvetően jobbágyok. A TEK ma még nem vetne be ellenük páncélautókat. Tényleg, a budapestieknek mit sikerült megvédeniük? Semmit, pedig tőlük is elvettek már mindent. Orbán valóban Magyarország önéletrajza, ez tényleg briliáns megállapítás volt.

Magyarországon ma minden a destrukció szolgálatában áll. Minden lépésnek megvan a maga gonosz funkciója. A sportba ölt egyre több százmilliárdnak az, hogy az érmek csillogása talán elnyomja a kórházakban, az Onkológiai Intézetben szükségtelenül halálra ítéltek rémisztő látványát. A minap bejelentett új, trieszti magyar tengeri kikötőnek pedig az, hogy bár a szakértők ugyanúgy értelmetlennek tartják, mint Orbán valamennyi nagyberuházását, az őt hatalmon tartók tábora, az absztrakt nemzeti nagyság vak rabjai majd tovább tagadhatják a nyilvánvalót: azt, hogy Magyarországot évtizedekre esélytelenné tette Orbán zsenialitása. Jóformán nincs már olyan mutató, amelyben Magyarország ne Európa alsó harmadában, vagy éppen az utolsó három hely egyikén lenne.

Az önkormányzati választás lesz sokáig az utolsó esély. Ha ősszel nem sikerül valami áttörés, Orbánt a Karmelita kolostorból fogják koporsóban kivinni, már merev ujjai között szorongatva végakaratát a Vár lerombolásáról. De abból is az ő gyerekei és unokái fognak milliárdokat kasszírozni.

Bruck András

acycloren 2019.07.25. 07:51:21

@Arthamyr: Nem ezt tartom normálisnak. Ezt tartom a civilizált, nyugati elintézési módnak. Én sajnos Magyarországon szocializálódtam, abba nőttem bele, hogy hallgatni kell, lapulni, nem panaszkodni, összeszorított foggal tűrni.

A nyugatiak viszont öntudatosak, adminisztratív eszközökkel élnek, ha gondjuk van.
Bejelentenek, feljelentenek, HR-hoz fordulnak.

A munkahelyem Amerikában egy nagyon vidám hely volt, szuper társaság, csak ez a két amerikai supervisor nem bírta egymást.
Az egyik jobb volt pszichológiai hadviselésben, mint a másik, nyert is a végén, kirúgták az ellenfelét.

Akkor tanultam meg, hogy a behúzott farkú magyar mentalitás nyugaton nem működik. Nem kell stresszelni, idegronccsá válni, csak élni a jogaiddal, mindent dokumentálni.

felucca02 2019.07.25. 07:52:10

@Shaktee: Nagy-nagy like!
Ezt most csak így, mellékesen, kommentként?
Kopizom, ezentúl bármilyen vitában csak be kell másolnom, egy szót nem kell hozzátenni, tökéletes, tömören összefoglalt látlelet!

Vrancisco 2019.07.25. 08:41:50

@Shaktee: Ez eddig az egyik, ha nem a legjobb körülírása annak, ami itthon van. Ez az "Orbán Magyarország önéletrajza" meg mindent visz, legjobb jellemzés ever! :D
Mindent leír, amiért (többek közt) elmegyünk mi is innen...
Mondjuk ennyire azért nem eszik forrón a kását, szeretjük is Németországot, nem csak egy menekülőpont. :)

Kovacs Nocraft Jozsefne 2019.07.25. 12:46:58

@Shaktee:

" A csúcstechnológiát megtestesítő okostelefont ugyan a legutolsó magyar faluban is használják néhányan"

Dehogy használják, a ballib oldal szerint a magyar falu lakossága elmaradott szaroscsizmás paraszt, az internetet hírből sem ismeri, és a tavalyi választások előtt az amúgy senki által nem nézett állami televízió és a szintén senki által nem olvasott jobbaoldali helyi sajtó agymosása miatt szavazott a Fideszre.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2019.07.25. 14:08:42

Ennek kapcsán már sokszor feltettem a kérdést, de soha nem kaptam rá választ. Szóval hogyan is egyeztethető ösze a demokratikus baloldal két alábbi állítása:

1) a kormánymédiát senki nem olvassa, hallgatja, nézi.

2) a 2018. április 8-i választást a Fidesz a nyomasztó fideszes médiatúlsúly miatt nyerte meg.

Cpt. Flint 2019.07.25. 14:09:03

@Arthamyr: "ahelyett, hogy a társadalom és a gazdaság működését szerveznék át úgy, hogy az pl. csökkenő, elöregedő népesség mellett is megfelelően működjön."
Ezzel két problémám van:
1. Én egyszerűen nem tudok olyan konstrukciót elképzelni, hogy egy egyre fogyatkozó termelő réteg el tudjon tartani egy egy jóval nagyobb improduktív, idős tömeget. Persze lehet, hogy ez csak az én fantáziátlanságomból/tudatlanságomból ered... Egyébként is, ha nem áll be egy demográfiai egyensúly, akkor meddig folytatható ez? Míg teljesen elfogy a munkaképes népesség?
2. Ne feledjük, hogy az öregedés és fogyás csak egyes, "fejlett" országok/régiók sajátossága. Afrika és Ázsia lakossága eközben brutálisan növekszik és a korfájuk piramis alakú, (Ghánában pl. tudtommal 70% 20 év alatti). Ha a népesség - viszonylagos jólét mellett - egyre fogy, azaz az élettér nő, az óriási vonzóerő a túlnépesedett és ehhez mérten szegényebb területek lakossága számára. Egy elöregedő, csökkenő létszámú technológiafüggő társadalom képtelen lesz megvédeni magát az oda bejutni akaró "barbároktól", vagy csak olyan végletes eszközökkel, megelőző csapással, amivel még sokkal nagyobb, akár visszafordíthatatlan károkat okoz a földi ökoszisztémában és társadalomban.
Azaz egyszerre kellene megoldani a viszonylagos jólétben élő, öregedő és fogyó közösségek, illetve a dinamikusan szaporodó, de nyomorgó tömegek problémáját.
Erre (matematikailag) nyilvánvaló, logikus válasz lenne a Merkel-féle ellenőrzött bevándorlás (és eközben a fejletlen régiók valamilyen születésszabályozása). Csak éppen, ahogy az józan ésszel előre látható volt, az elmaradottságból, nyomorból, teljesen más társadalmi közegből és berendezkedésből érkező bevándorlók nem integrálhatók a fejlett, technológiai alapú és individualista társadalmakba, úgy meg végképp nem, hogy emellett mindenkinek megmaradjon az addigi életszínvonala/életmódja.
Mindezt súlyosbítja az, hogy az emberiség (emberek) továbbra is képtelen(ek) nemzetek, vallások felett/nélkül gondolkodni (tökmindegy, hol és hogyan élnek), emiatt folyamatosak a bizalmatlanságból és a gyűlölködésből eredő konfliktusok.
És akkor minderre jön még a klímaváltozás, ami önmagában is - ld. élhetetlen területek kialakulása/növekedése - népvándorlást és konfliktusokat fog katalizálni...
Én egyáltalán nem vagyok optimista a jövőt illetően.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2019.07.25. 18:28:07

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Hát a másik oldalon folyton a ballib médiatúlsúlyról beszélnek.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2019.07.25. 21:33:25

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii:

Lehet, de ez akkor sem oldja fel a "demokratikus ellenzék" említett két állítása közötti óriási ellentmondást.

Arthamyr 2019.07.25. 22:56:13

@Cpt. Flint:
Erre nagyon sokat lehetne írni és kellene is, ha kimerítő választ szeretnék adni. Ehhez sem energiám, sem tudásom nincsen, de még nem igazán keresgéltem a témában, mert annyira nem releváns, hogy én mit gondolok.

1. A nagyvonalú, fenntarthatatlan szociális rendszereket kellene átalakítani/megszűntetni. Pl. egyszerűen nem kellene egységes nyugdíjrendszer, mindenki oldja meg magának, ahogy tudja. Eü detto. Mellé legyen kiszámítható, stabil gazdaság, jó állami szolgáltatások ("rendesen" beárazva), hogy legyen lehetőség biztonságos megtakarításra, tervezésre (ez egy külön sztori, hogy ezt hogy lehetne csinálni).
A mai technológia mellett jóval a mai nyugdíjkorhatár felett is produktív maradhatna a népesség jelentős része (a népesség jelentős része a halála előtti pár évig produktív maradhatna, ahogy ez régebben is volt). Az is a probléma része (a korfa eltorzulásán kívül), hogy az átlagos, nyugdíjkorhatár felett megélt időszak növekszik.
Ennek a többletköltségét sajnos simán ráterhelik az aktív rétegre a legtöbb helyen, hol direkt módon, hol indirekten.
Ahogy látom, ennek a megváltoztatását sajnos nem lehet eladni a népnek, de mint írtam, nem is nagyon akarja senki. Ezért majd összeomlásszerűen, mitigálatlanul fog bekövetkezni előbb-utóbb.

2. Van elegendő technológiai/gazdasági fölény a védekezéshez, és ez fenn is tartható, legvégső esetben az asszimetrikus hadviseléssel (pl. atomfegyverek), de addig nagyon hosszú út vezet. Emiatt az is kontrollálható (lenne), hogy ki jöhet be, úgyhogy mindegy, mekkora a vonzerő.
Emellett persze lehet nekik segíteni, hogy ők is felvilágosodjanak, már ha kérnek belőle. Szigorúan csak úgy, hogy a felvilágosodás sebessége meghaladja az erősödés sebességét, hogy miután készek, csatlakozhassanak a civilizáltak klubjához, ne pedig előtte felborítsák a bilit.
Ez a hajó már van, ahol elment (pl. Indiát már nem lehet láncra verni és megszelidíteni, ott még lesz baj, amikor majd beléjük harapnak a természet törvényei), ott sajnos sokkal mocskosabb megoldásokat kell használni (valahogy érdekeltté kell tenni az ottani erőforrásokat irányítókat, hogy kooperáljanak, legjobb esetben átvenni az irányítást erőforrásaik felett, bár ez utóbbiban nincs sok realitás). Némi vígasz, hogy a vonzó részek és a kontrollálhatatlan szapora részek közt elég tisztességes puffer van, ami természetes védelemként szolgál, valamint egyelőre úgy tűnik, hogy az ottani vezetés valamennyire kooperatív, pl. az indiaiak (egyelőre) nem követelik, hogy Európa meg Észak-Amerika fogadjon be és/vagy tartson el 3-400 millió indiait.

De ezt inkább nem is írom tovább, így is biztos sokaknál kiveri a biztosítékot.
Az 1. sokkal könnyebben kezelhető (és valószínűleg magától is megoldódik, így vagy úgy, nem lesz belőle baj), a 2. már sokkal neccesebb, nagy baj is lesz belőle, de legalább később is fog bekövetkezni.

Almandin 2019.07.26. 05:58:42

@acycloren: Azért ne keverjük össze a feljelentést a besúgással. Magyarországon, talán a kommunista rendszer utóhatásaként, sokak fejében él az a téves képzet, hogy a feljelentés minden esetben azonos a besúgással. Pedig nem. Még a Btk-ban is benne van a feljelentés elmulasztása mint bűncselekmény. Pl. ha tudod, hogy a gyerekedet megerőszakolja rendszeresen a perverz nagybácsi, de te nem teszel feljelentést a családi "béke" érdekében, azzal kimeríted ezt. De ha a szomszédról tudod ezt, és nem csinálsz semmit, akkor is bűnös vagy.
A besúgás az azt jelenti, hogy rosszindulatból, diktatórikus viszonyok között valakit feljelentesz, hogy zsidó, antikommunista, ellenzéki, stb. és egy ártatlan ember élete tönkremegy emiatt.
Az se besúgás, ha te egy bűncselekmény sértettje vagy és feljelented a tőled lopó szomszédot pl. Vagy látsz az utcán egy bűncselekményt és hívod a rendőrséget.
A HR-eshez is lehet pl. mobbing esetén fordulni. Magyarországon ez is árulkodásnak minősül, pedig valaki nem köteles némán tűrni egyes munkatársak pszichoterrorját.
Van egy olyan mondás, hogy "bűnösök közt cinkos, aki néma". Vannak helyzetek, amikor az a mélységesen etikátlan, ha elmulasztod a feljelentést!
Amit a magyarországi lapításról és meghunyászkodásról írtál, abban viszont igazad van. Sok ember inkább belebetegszik, de hallgat. Ez amiatt van, hogy a magyar lakosság nagy része sokáig jogfosztott, elnyomott paraszt volt, nekik nehéz megszokni, hogy jogaik is vannak. Egyfajta tanult tehetetlenség ez.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2019.07.26. 07:46:18

@Arthamyr:

"Van elegendő technológiai/gazdasági fölény a védekezéshez, és ez fenn is tartható, legvégső esetben az asszimetrikus hadviseléssel (pl. atomfegyverek)"

Egyelőre még van, de nem sokáig lesz ez a fölény egyértelmű. Lásd pl. Irán atomfegyverkezését, amit az EU hallgatólagosan támogat azzal, hogy tartja magát ahhoz a megállapodáshoz, amelyet Irán már felrúgott. Irán már a weapon grade urándúsításon dolgozik, de az EU még mindig csak a seggüket nyalja, ahelyett, hogy az USA-val együtt alaposan odacsapna - persze nem feltétlenül fegyveresen, bár az lenne a leghatékonyabb -, amíg még nem késő. Mert mihelyt meglesz Irán atomfegyvere, az EU-nak már csak kuss lesz a neve, hiszen Irán képes lesz elérni az EU országait. Sőt már most azzal fenyeget, hogy amerikai támadés esetén az EU.tagorszégokat fogja megtámadni atomfegyverekkel.

Az EU meg mindehhez bambán vigyorog. :(

Kovacs Nocraft Jozsefne 2019.07.26. 07:46:19

@Almandin:

"De ha a szomszédról tudod ezt, és nem csinálsz semmit, akkor is bűnös vagy. "

Azt nem tudom, konkrétan ilyen esetre is áll-e a feljelentési kötelezettség, azt viszont tudom, hogy nem minden esetben vagy köteles jelenteni a hatóságoknak, ha bűncselekmény jut a tudomásodra. Csak meghatározott, súlyos bűncselekményekre áll ez.

Továbbá külön eset, ha munkaköri kötelezettségedből fakadóan vagy köteles valamit jelenteni.

acycloren 2019.07.26. 07:46:49

@Almandin: Így van, jól látod. A magyar ember hallgat, tűr, belebetegszik, majd koran hal. Esetleg ha tökösebb, akkor megvárja az ellenfelét munka, suli után és lejátsszák. Ez a magyar mentalitás, kihagyni a probléma megoldásából a főnököt, a hatalmat, az államot, a jogászokat.
A nyugati ember bejelent, feljelent. Ez a magyar ember szemében gyengeség, panaszkodás, árulkodás.
A nyugati embernek ez természetes elintézési mód, az államot, az erőszakszervezeteket, karhatalmat a szövetségesének tekinti, nem ellenségének. A feljelentgetés az öntudatos állampolgár ismérve nyugaton.
Mindent dokumentálni kell, abból nem lehet baj.

Ezt megtanultam külföldön élve. Mindenkit fel kell jelenteni, amikor valamit tesznek ellened. Utólag ugyanis azt fogják mondani, hogy nem tehetnek semmit, túl sok idő telt el, nem bizonyítható. Előre kell gondolkodni.

gigabursch 2019.07.26. 08:43:50

@Shaktee:
Ugye nem kell veled egyetérteni?
Mert, hogy vektort sokmindenért lehet ekézni, megalapozottan - az tény.
De az összes elődjéhez képest kimagaslóan több eredményt ért el.
Ez is tény, még akkor is, ha ez egyeseknek nem tetszik.

Mindegy is, nem megyek bele a szájkaratéba, pusztán csak másképp látom a helyzetet.
Főleg a jobbágysoros marhaságot.

gigabursch 2019.07.26. 09:13:07

@Shaktee:
...édes magyar anyanyelvünk...

Most vagánykodsz vagy csak egyszerűen elapadt a szókincsed?

Arthamyr 2019.07.26. 09:21:34

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Az még odébb van, hogy Iránnak atomfegyvere legyen, és mielőtt Európával kezd szívózni, van közbe némi akadály (pl. Izrael, Törökország, meg pár egyéb ország, ami szintén nem feltétlenül Irán szövetségese), és nem is ez az elsődleges prioritása (más környékbeli országgal sincs nagy barátságban).
Egyébként igazad van, én sem gondolom jónak, az Iránnal való "barátkozást". Mondjuk kissé hülyén nézne ki most kihátrálni a megállapodásből, bár ezt is lehet jól csinálni: szóban betartani, gyakorlatban meg nem, és ilyen irányú megoldás van is. Amiatt viszont nem kell aggódnod, hogy itt olyan nagy súlya lenne az EU-nak, elég, ha az amerikaiak "odacsapnak" (meg az európai cégek is betartják a szankciókat, ha választani kell az amerikai vagy az iráni kereskedelem közt, nem sokan fogják az utóbbit választani).

Arthamyr 2019.07.26. 09:32:30

@acycloren: "Akkor tanultam meg, hogy a behúzott farkú magyar mentalitás nyugaton nem működik. Nem kell stresszelni, idegronccsá válni, csak élni a jogaiddal, mindent dokumentálni." - Ez rendben is van. A behúzott farkú mentalitás meg sehol sem működik, Magyarországon sem. Legalábbis nem fog jó eredményre vezetni.
Ami nincs rendben, az a járomcsont törés, a besúgás, áskálódás, "pszichológiai hadviselés" (ha jelented a HR-nek, főnöknek a dolgot, dokumentálsz, az a hivatalos, rendes, korrekt elintézése a problémáknak, amiről te beszélsz, az meg a hulladék). Dolgoztam pár helyen, pár ügyféllel, a többsége kisebb-nagyobb "nyugati" cég, egyik helyen sem volt jellemző szerencsére.

Void Bunkoid 2019.07.26. 10:54:08

@felucca02: pl oroszok angolul előszeretettel használják a határozott névelőt ("the") akkor, amikor nem kellene.

Szórend terén is, az angol pl mivel nem használ semmiféle ragot meg időjelzőket, egyedül a szó mondatban elfoglalt helye jelzi azt, hogy ő most alany vagy tárgy vagy állítmány, valamint különböző segédigékkel fejezik ki az időbeliséget. Na erre az oroszok magasról szarnak, simán oroszos szórenddel, de angol szavakkal beszélnek, amiből néha elég ronda félreértések adódnak.

Pl a magyar is meglehetősen szabad szórendű nyelv, a "Béla evett egy szendvicset" illetve "Egy szendvicset evett Béla" ugyanazt jelenti, maximum stilisztikailag más (ha a tárgy előre kerül, akkor a mondat hangsúlya rajta van, és nem Bélán) - ha angolul fordítva írnád le ("a sandwich ate Béla"), azt jelentené, hogy a szendvics zabálta meg Bélát, tiszta horror.

Persze lehet úgy írni, hogy "A sandwich Béla ate", amivel egyértelművé válik, de így meg baszki csak Yoda beszél a star warsban, normális élő angol nyelvű ember nem :)

Arthamyr 2019.07.26. 11:34:58

@Void Bunkoid: Az "egy" érdekes szó, mert határozatlan névelőként és számként is használják.
"A sandwich Béla ate" meg rendben van bizonyos esetekben:
-What was the source of the food poisioning?
-A sandwich Béla ate.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2019.07.26. 13:02:50

@Arthamyr:

Ez az a gyakori eset, amikor a tárgyesetben álló vonatkozó névmást (which vagy that, de az sem mindegy, melyiket használják!) elhagyják. Igazából gyakrabban hagyják el mint teszik ki.

Almandin 2019.07.26. 14:20:19

@acycloren: Én inkább úgy látom, hogy a besúgás nálunk se volt ritka. Pl. a német megszállás idején állítólag a megszállt országok közül nálunk súgták be legtöbben embertársaikat a Gestapónak. Utána jött a komcsi rendszer, sokan kerültek Recskre a besúgók miatt, de a Kádár-rendszer mindennapjainak is szerves része lett. Akkoriban már ritkán börtönöztek be embereket a világnézetük miatt, de gyakran mentek tönkre karrierek a besúgók miatt. Magyarországon állítólag nem véletlen, hogy titkosak még az ügynökakták, nagyon sokan égnének be vele, ha nyilvánosságra kerülne (mint ahogy az azért néha kikerül egy-egy történész áldásos tevékenysége kapcsán).
Ilyen előzmények miatt hiszi sok magyar ember, hogy minden feljelentés bűn, mert sokak fejében összekapcsolódik a politikai alapú besúgással.
Németországban más a mentalitás, pedig ott is kemény diktatúrákon vannak túl. A náci időkben és az NDK-ban is hatalmas apparátus működött a másként gondolkodók üldözésére, és ott is lelkesen jelengették fel egymást a Gestapónál és a Stasinál. A Stasinak állítólag hatalmas besúgóhálózata volt, a lakosság jelentős része dolgozott nekik.
Szerintem a német mentalitásban évszázadok óta jobban jelen van egy rendszeretet, szabálykövetés, tekintélyelv. Emiatt az államnak nagyobb a tekintélye, jobban bíznak benne az emberek. A szabálytalankodó embereket jobban kordában tartja a társadalom, aminek egy módja a hatóságokkal való megfegyelmeztetés is. Ennek van előnye és hátránya is, sajnos az ilyen társadalomban jobban tud diktatúra kifejlődni. Idegesítő is lehet ha az embert folyton beszabályozzák. Valahol a középút jó a kaotikus társadalom és a túlszabályozott között.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2019.07.26. 14:48:27

Állítólag nem ritkán házastársak is besúgták egymást. Én azért élek a gyanúperrel, hogy a legtöbb esetben zsarolással vették rá az illetőt a besúgásra.

Almandin 2019.07.26. 16:04:05

@Kovacs Nocraft Jozsefne: A titkosszolgálatoknak valóban gyakori módszere volt a zsarolás. Sokakat pl. a homoszexualitással zsaroltak meg.
Arra is volt példa, hogy a házasságkötés célirányosan, a célszemély még jobb megfigyelése érdekében történt. A házastárs vagy a családtagja volt a célszemély.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2019.07.28. 17:27:46

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Őőőő mert talán sokminden van ami hivatalosan nem kormánymédia.

Amúgymeg sajnos már visszasírjuk azt az időt ,amikor fecóékat szidtuk.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2019.07.28. 23:16:11

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii:

A "demokratikus ellenzék" természetesen azt is kormánymédiának mondja, ami hivatalosan nem az.

"Amúgymeg sajnos már visszasírjuk azt az időt ,amikor fecóékat szidtuk."

Na és? Sokan azt az időt is visszasírják, amikor Kádárt szidták.

Void Bunkoid 2019.07.29. 10:02:49

@Kovacs Nocraft Jozsefne: +1

Helyes megoldás.

Végre valaki tényleg tud angolul és felismer egy alárendelő összetett mondatot :)

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2019.07.30. 17:57:48

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Ööö mert mindegyikből a pártpropaganda szól?:))

Sajnos nem ott kellene tartanunk,hogy lassan vissza kelljen sírni fecóékat.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2019.07.31. 08:12:43

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii:

"Sajnos nem ott kellene tartanunk,hogy lassan vissza kelljen sírni fecóékat."

Ott sem kellene tartanunk sajnos, hogy lassan vissza kelljen sírni Kádárt. Nem is tartunk ott en bloc, csak egyesek tartanak ott: ki Kádárt, ki Gyurcsányt sírja vissza.

Csak úgy mellesleg hadd hívjam fel a figyelmedet arra, hogy "fecóékat" még az ellenzéken belül is is csak egy kisebbség sírja vissza: a DK szavazói. Az ellenzék többsége "fecóékból" ugyanúgy nem kér, ahogy Orbánból sem. :)

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2019.07.31. 18:10:45

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Háát..
kádár már visszajött!

vikiéknek elég sok a saruk a dologban.
De tudom ezt is megmagyarázod.:))

Kovacs Nocraft Jozsefne 2019.07.31. 22:01:36

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii:

Én magyarázzam? Te tettél egy állítást, majd te megmagyarázod, ha akarod.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2019.08.01. 17:49:29

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Azért jó kis fecózással válaszoltál a kommentemre.
Ügyes!:))

Kovacs Nocraft Jozsefne 2019.08.01. 19:11:39

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii:

Bocsika, kisvirág, de a fecózást te kezdted:

"Amúgymeg sajnos már visszasírjuk azt az időt ,amikor fecóékat szidtuk."

Az orovosdtól kérj valami gyógyszert a memóriazavaraidra.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2019.08.05. 17:32:20

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Igen.erre egyből jött egy kis terelés szerű dolog!XD

Kovacs Nocraft Jozsefne 2019.08.05. 18:43:02

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii:

Igen, azóta sem értem, miért kezdtél el terelni? Pásztor vagy te? Vagy juhász?

Mindegy is, unlak már, így aztán csá, galambom.

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása