oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2019. július 02. 06:30,  Menekülés Londonból 252 komment

2019. július 02. 06:30 Határátkelő

Menekülés Londonból

Ma már nem lehet tudni, hányadik a magyar városok sorában London (pár éve ugye az volt a mondás, hogy az ott élő magyarok számát tekintve a harmadik lenne), az viszont biztos, hogy az elmúlt egy-két évben rengetegen költöztek el a brit fővárosból. A jelenség okai meglehetősen összetettek, ám mivel sok magyart is érint a londoni helyzet, arra gondoltam, nézzük meg egy kicsit közelebbről a Guardian riportja segítségével.

Neked mit jelent a magyarság? Hogyan viszonyulsz Magyarországhoz, miként gondolsz rá, amikor külföldön vagy és milyennek látod, amikor hazalátogatsz? Írd meg a hataratkelo@hotmail.com címre!

london_hid.jpg

Egyre többen költöznek ki Londonból: 2017 júliusa és 2018 júniusa között 340 500 ember hagyta el a brit fővárost. Ez a legmagasabb szám 2012 óta, vagyis amióta a brit statisztikai hivatalos részletes adatokat tesz közzé. Ráadásul hat év alatt 85 ezerrel emelkedett az elköltözők száma. 

London az egyetlen régió Angliában, ahonnan többen távoztak, mint amennyien érkeztek. Csak a külföldiek beköltözésének köszönhetően stagnál a lakosság száma. 

A kivándorlásnak érezhető hatása is van: kevés a gyerek, csökken a születési ráta. A camdeni St. Aloysius általános iskolában a helyek 40 százaléka betöltetlen, így bezárás vár az intézményre. 

Egy másik suli, a Stamford Hill a szomszédos iskolával, a Tivertonnal fog összeolvadni, és várhatóan mások is követik a példát. 

Mi áll az exodus mögött? 

Mindenki azt hiszi, hogy tudja az okát a már szinte menekülésnek tűnő kivándorlási hullámnak: a késes támadások, az égbe szökő lakásárak, a légszennyezettség. De valóban ezek állnak a példa nélküli exodus mögött? 

„Elég nehéz őszintén válaszolni erre a kérdésre. A diplomások távoznak a sokba kerülő megélhetés miatt? Vagy a fiatal családok szorulnak ki a magas lakásárak miatt? Vagy az idősebbeknek lett elegük Londonból? Nincs elég adatunk a válaszhoz. Lehet, hogy ezek a dolgok akkor zajlanak, amikor a gazdaság jól teljesít, és amikor rosszul, akkor az emberek nem mozdulnak” – mondta az okokról Stephen Clarke, a Resolution Foundation nevű thinktanktől. 

Könnyebb kérdés, hogy hova mennek az emberek. A hivatalos adatok szerint az olyan városok, mint Birmingham, Manchester és Bristol, sok londonit elszívnak, de a legtöbben mégis ezeket a helyeket választják: Dartford, Epsom and Ewell, Hertsmere, Epping Forest, Thurrock, Broxbourne – vagyis az M25-ös körgyűrű környékén lévő településeket. 

Thurrockban és Dartfordban a tavaly beköltözők közel kétharmada londoni volt. Északra haladva, Broxbourne-ben és Hertsmere-ben az újak több mint fele érkezett a fővárosból. Ez pedig felveti a kérdést: az emberek elhagyják Londont, vagy csak London terjeszkedik, és elnyel újabb településeket? 

„Kizárt, hogy megengedhessem magamnak a londoni életet” 

Essendon is a londoniak kedvelt választása. Egy falu a dombtetőn, ami arról híres, hogy 1916-ban lebombázták a templomát. Tele van kedves házikókkal és szép virágokkal. Üzlet nincs a településen, de pub, templom és iskola igen – utóbbiba 15 diák jelentkezik évente, és nem kell a megszűnéstől tartani. 

Vanessa McCallum, egy helyi ingatlanos azt mondja, egyre több londoni család költözik Brookmans Park és Potters Bar környékére. 

„Vegyes a kép. Vannak emberek, akik nem engedhetnek meg maguknak egy londoni házat, de vannak családok, akik több térre vágynak, és vannak, akik visszavesznek. Könnyű eljutni Londonba, szóval népszerű a hely” – mondta. 

Essendonbam még családi kovácsműhely is üzemel, de a Mill Greent Forge-ot üzemeltető família legfiatalabbjai is ugyanazokkal a gondokkal néznek szembe, mint sokan mások az országban. 

„Kizárt, hogy megengedhessem magamnak a londoni életet. Minden megőrült néhány éve. Hatfield és Stevenage maradt csak lehetőség, de még ott is csak emelkednek az árak” – mondta a 24 éves Lewis Penstone-Smith. 

Az ilyen települések esetében reális veszély, hogy alvóvárossá válnak. Vagyis a lakók továbbra is a nagyvárosban dolgoznak, ingáznak a munkába, és szinte csak aludni járnak haza, így pedig a falu életében sem tudnak részt venni. 

Essendon megúszta ezt a sorsot. Legalábbis ezt mondja Michael Weir, egy boltos, aki már 50 éve a településen lakik. Úgy látja, a hely alig változott, csak néhánnyal több új ház van, és az emberek szívesen visszatérnek. 

Nem az első eset 

A nagyszámú kiköltözésre már korábban is volt példa, és sokáig a visszaesés tünetet volt. Amikor a város lakossága 2015-ben elérte a 8,6 milliót, csak az 1939-es szintre jutott vissza. 

A korábbi kiköltözés szándékos volt – véli a Centre for London nevű intézet kutatási igazgatója, Richard Brown. Egyrészt Londonon kívül új, az ipari fejlesztésre fókuszáló városokat alapítottak, emellett a külvárosokba költözés globális jelenség is lett. 

Az újjászületés az 1980-as években kezdődött: a Docklands fejlesztésével, ahol irodaházakat hoztak létre, a nemzetközi lakosság beáramlásával, az EU-n belül szabad mozgással. 

Visszatérhet London a 70-es évek nyugalmához? 

Richard Brown szerint vannak kockázatok. Mint mondja, mivel London lett Európa, és bizonyos értelemben a világ pénzügyi és üzleti központja, az emberek jobban elviselik az élet kellemetlenségeit is. Ha azonban a piacokhoz való hozzáférés változik, akkor ezek a döntések megkérdőjeleződhetnek. 

Vagy ha a Brexit miatt kevesebb munkahely lesz, ha szigorodik a határellenőrzés, ha a lakások továbbra is megfizethetetlenek maradnak, és ha az életkörülmények romlanak, akkor ezeknek egymást erősítő hatásai lehetnek – véli a kutató. 

Richard Brown ezzel együtt optimista. Ha többen is hagyják el Londont, akkor több ember érkezhet és többen érezhetik meg, hogy ez a város mit jelent a számukra.

A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével.

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: Nagy-Britannia

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr3914921408

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Golf2 2019.07.02. 07:01:50

"Kizárt, hogy megengedhessem magamnak a londoni életet. Minden megőrült néhány éve." A külföldiek rohama miatt szabadultak el a lakásárak,a kiadók örömére...

Narina 2019.07.02. 08:33:32

Nem született, sem Isten/Istennő, sem ember akinek a kedvéért beköltöznék oda! Nekem túl sok, átutazni sem szeretek rajta! Persze, ha valaki szereti a nyüzsi azt Megértem, de jó nekem itt keleten!

Dikusz 2019.07.02. 09:36:27

Stephen Clarke "...Nincs elég adatunk a válaszhoz..." -ha nincs, akkor csak találgatás van, nem?

Bicikliző medve 2019.07.02. 10:09:46

@Narina: +1, a kivlsvarosok es a videk nyugalma es szepsege felbecsulhetetlen itt, Londontol keletre!

Bicikliző medve 2019.07.02. 10:39:19

@Platonica: azt nem tudom, ott meg nem jartam.

2019.07.02. 10:45:52

@Platonica:

Így van, nyugat a király :-))

Nem sokára indulunk St. Michael’s Mount szigetére, utánna pedig Land’s End-re,attól nyugatabbra már nincs semmi :-))

London2009 2019.07.02. 10:57:33

@Jules Chak: jo utat! Mi 3 het mulva megyunk. Minden evben van utba ejtjuk! : )

Bredpitt Monika 2019.07.02. 11:00:16

Nekem itt, Budapesten is kijut a szenvedésből. Pár napja arra ébredtem (már nem először), hogy büdös, kipufogógáz szagot éreztem.

Nem tudom van e még ország, ahol az IFA még mindig használatos, pl itt a HÉV megállóban minden reggel végignéztem, ahogy az üzemzavar elhárítás felirattal ellátott IFA-ból dől a bűzös kipufogógáz, és úgy, hogy a motort folyamatosan járatják.

Nagy dilemma számomra, hogy ezzel a lakással mi legyen. Minden porcikám azt súgja, hogy most kell eladni.

Platonica 2019.07.02. 11:01:23

@Bicikliző medve: Ne hagyd ki:-)

@Jules Chak: Jo terv! Tavaly voltunk St Ives, St Michael's Mount kirandulason, elobbit is ajanlom, nagyon hangulatos. A Tate muzeum a tengerparton egyedi elmeny fekvese miatt (mar ha vki erdeklodik a modern muveszetek irant), ill. a Barbara Hepworth studio/szoborpark is kulonleges:-)
www.tate.org.uk/visit/tate-st-ives
www.tate.org.uk/visit/tate-st-ives/barbara-hepworth-museum-and-sculpture-garden

Bredpitt Monika 2019.07.02. 11:04:39

A poszthoz kapcsolódik a Brexit téma, ha már London.

Most hallottam egy műsorban, hogy csináltak egy felmérést konzervatív szavazók között, akik azt mondták, hogy akkor is a Brexitre szavaznának, ha elvesztik Skóciát és Írországot.....ki érti ezt?

Bredpitt Monika 2019.07.02. 11:19:06

Ha már London, egy kis könyvajánló:

Jennifer Worth
Hívják a bábát (Call the Midwife)

"East ​End-i igaz történet az 1950-es évekből.
A londoni kikötőnegyed, a Docklands élete meglehetősen kemény volt az 1950-es években.
Jennifer Worth, amikor huszonkét éves korában körzeti bába lett, egyik napról a másikra a Cable Street bordélyai, a bombatölcsérekben metilalkoholt ivók világában találta magát. A gyerekek nyomorúságos körülmények közt jöttek erre a nyomorúságos világra, gyakran még folyó víz sem volt a lakásokban.

Jennifer Worth könyvéből megismerhetjük a hatalmas londoni kikötő romantikus szépségét, a poloskától hemzsegő bérházakat, a betegségtől való rettegést csakúgy, mint a közösség összetartását, és a több mint tízgyermekes asszonyok hihetetlen tűrőképességét. A humort sem nélkülöző, hol fölkavaró, hol megható írás egy azóta eltűnt világot kelt életre."

Üdv a szabadság földjéről (mármint nekem szabadság, szombattól augusztus 26 ig, még mindig nem tudom felfogni, hogy ennyi szabadságunk van).....

MolnárSzabolcsErdély · www.terjhazavandor.ro 2019.07.02. 11:22:50

Elgondolkodtató, hogy vajon minden városnak ez a betegsége?

Romániában pl. pont Bukarest az, ahonnan menekülnek, és Kolozsvár az, amely most magába szívja az embereket. Lehet, hogy 10 év múlva már Kolozsvárrol is menekülni fognak?

2019.07.02. 11:22:57

@Platonica:

Tervben van, de nem ma :-)

Ma csak a fentebb felsoroltak és a Minack Theatre van a tervben :-)

Holnapra van St Ives és Holywell Cave :-)

Ja és Port Isaac, a kedvencem a Doc Martin sorozat miatt :-))

Na meg persze egy csomó minden látni való lenne.
Tagja vagyunk a National Trust-nak :-)

London2009 2019.07.02. 11:27:34

Blablabla…ez a cikk megis mit akart mondani? Semmi uj nem volt benne.
Nekem egy ismerosom pont Epsomban lakik, a munkaja meg a Cityben van. Csodas elet lehet az a napi 3 ora hossza tomegkozlekedes csucsidoben. Persze ha van helyben munka, nincs bejaras es csak a videki elet elonyeit lehet elvezni, az valoban csucs. Csak azt kifelejtettek a cikkbol, hogy kikoltoznek ezek az emberek a varos szelere a nyugalomert, utana meg szivnak napi 2-3 orakat az orulet hataran a vonatokon zotykolodve.
A legjobban az tetszett a cikkben, hogy egy par eve orult meg London es tele van a varos ures iskolai helyekkel. Hogy lehet ilyen baromsagot leirni a Guardianben? Uzenem Lewisnak, hogy nem nehany eve orult meg a varos. Ami pedig az ures iskolai helyeket illeti, probaljon meg bejutni egy jobbnak szamito allami suliba. Nem lesz konnyu.
Londonban mindig is annak volt jo elete, aki sok penzt tudott keresni es ebbol fakadoan ki tudta hasznalni a varos altal nyujtott tengernyi lehetoseget. Atlagos fizetessel valoban nincs sok ertelme, de ez mar ezerszer le lett irva.

London2009 2019.07.02. 11:29:30

@Platonica: nekem a kedvencem a Minack Theatre meg Sennen cove. Szuper szorf van ott es gyonyoru.

London2009 2019.07.02. 11:30:19

@Bredpitt Monika: ebbol sorozat is keszult. Az is nagyon jo.

Platonica 2019.07.02. 11:31:24

@Jules Chak: Egyetertek, tobb kolbasz, mint nap:-D
Egy utba bele se fe'r:-)
Nem fogtok unatkozni!

2019.07.02. 11:33:50

@London2009:

Szörf paradicsom, pont a szörf szerelmeseinek való ez a hely :-))

Platonica 2019.07.02. 11:41:38

@London2009: Mit lattatok?
Szorf, na az nem en vagyok...

London2009 2019.07.02. 11:47:36

@Jules Chak: @Platonica: igen, a ferjem imadja. Azert is megyunk minden evben legalabb egyszer.
Haat...szegyen nem szegyen, de baromira nem emlekszem. Csak arra, hogy jo volt es valami musical volt gyerek szereplokkel. Azt tudom, hogy iden a Romeo es Juliara vettem jegyet. Nekem az a szinhaz maga a csoda. Ott ulni es bamulni a vegtelen horizontot egyszeruen megunhatatlan. A Jurrasic Coastra szeretnek meg elmenni par napra, de az nem tudom, hogy mennyire fog beleferni, pedig tiz napra megyunk.

puhacica 2019.07.02. 11:47:41

bar tapasztalnam ezt a nagy menekulest! london jo, de allandoan zizeg, soha nem alszik, es ez egy ido utan faraszto. ezert fogunk mi is "elmenekulni".

London2009 2019.07.02. 11:50:02

@puhacica: ezen mosolyogtam en is, hogy olyan jo lenne latni ezt az exodust. :D Nektek all meg a spanyolorszagi menekulesi terv?

Bredpitt Monika 2019.07.02. 11:55:32

@London2009: igen, most láttam, amikor bemásoltam a tartalmat,

ennek a könyvnek a láttán megint az jutott eszembe, hogy nem érdemes népeket megbélyegezni, buta nép, hülye nép, birka nép...stb, nekem úgy tűnik minden társadalomban előfordulnak ezek a problémák, kérdés milyen mértékben....

puhacica 2019.07.02. 11:56:11

@London2009: na ja, kijovok a kis kertvaroskabol es 2 utcaval arrebb egymast erik a nepek. kimerito.
nem, valtozott a terv. vagy inkabb tolodott.

London2009 2019.07.02. 12:03:58

@puhacica: vannak Londonnak baromi nyugis reszei. De ha van metro a kozelben, akkor az ilyen lesz. Korulottunk nincs, ezert is pont olyan mintha videken lenne az ember. Ennek persze mas hatranya van, szukseges az auto stb. De baromi jo legalabb a kilatas a hegyrol. No meg mi sem itt tervezunk megoregedni. A belvarost mar en sem birnam, eleg volt belole ot ev.

London2009 2019.07.02. 12:05:05

@Bredpitt Monika: csomo evad lement belole. Csak par reszt lattam mert engem nyomasztott a tortenet. Lehet, hogy a konyv jobb, nem mondom. Ezt a nep megbelyegzest nem ertem. Ki belyegzett meg kit?

puhacica 2019.07.02. 12:16:21

@London2009: nalunk van, igaz, kicsit tavolabb, bringaval idealis. az volt a fontos, hogy korulottunk csend legyen es ez adott. auto meg igy is, ugy is kell. igen, valoszinuleg ez az 5 ev valami lelektani hatar lehet. :D
ti a baba erkezese utan valtotok majd?

Shaktee 2019.07.02. 12:51:13

@Bredpitt Monika: Erre a csodás angol filmre majd keress, keressetek rá: Vera Drake

youtu.be/rrKnGyDZb8s

deppate frog 2019.07.02. 13:01:06

@London2009: En varosban nöttem föl, ezert nem tudtam nagyon elkepzelni, hogy videkre költözzek. Ha eszembe jutna, hogy koncertre menjek vagy moziba vagy akarhova, mindig varosba kene utazni majd onnan meg haza... na azt inkabb nem. Ezert egy kisvarosban vettünk lakast annak ellenere, hogy munkaba 60 km-re jartam evekig vonattal.
Amivel nem ertek egyet, hogy a vonatozas az kin. Nekem kifejezetten hasznos volt kikapcsolodasra, olvasasra, kapcsolatokat epiteni, elfelejteni a munkahelyet mire haza erek. Persze lehet, hogy mas lenne, ha en is a varos fele ingaznek.

London2009 2019.07.02. 13:04:54

@puhacica: kicsit tavolabb nalunk is van, meg mellettunk lesz a CrossRail is. Central Londonban nekunk nem kellett az auto egyaltalan. Csak hetvegekre vettuk elo, ha videkre mentunk. Itt egy bevasarlast nem tudnek elintezni auto nelkul.
Nem, szerintem nekunk meg kell egy legalabb 5, de nagy valoszinuseggel akar 10 ev is mire felpakoljuk a vandorcirkuszt. Bar ki tudja, igazabol csak penz kerdese az egesz. Meg az is lehet, hogy addig nyerunk a lotton. :D

Shaktee 2019.07.02. 13:11:58

Na kardio mester..lehet hogy a Klára ep alelnök lesz? :)

Drukkoljunk neki együtt szilvuplé ;)

London2009 2019.07.02. 13:16:16

@deppate frog: ha van ulohelyed, akkor nem feltetlenul kin. De ha nincs es meg a vonatrol leszallva is metroznod kell, hogy elerj a munkahelyedre, illetve ha a vonathoz eljutni sem egyszeru, akkor megette a fene az egeszet. Sokan csinaljak, de en tudom magamrol, hogy nem birnam. Sokaig metroztam egy orat oda-vissza naponta es utaltam. Erre akkor jottem ra, amikor mar nem kellett csinalnom. Mindent megszokik ugye az ember, azt, hogy fekete akarmi jon ki az orrodbol a metrozas utan es turod a meleget, a tomeget, a szagot, a lokdosodest stb. Aztan hirtelen, amikor ez nincs, rajossz, hogy nem is erted, hogy ezt, hogy birtad idaig?
Nekem pont forditva van, mert en videken nottem fel es sokaig a varosba vagytam. Imadtam Budapestet, meg Londont is. Felesleges a mult ido, mert most is nagyon szeretem a nagyvarost, csak kozben valtoztak a prioritasok.

Platonica 2019.07.02. 13:29:24

@London2009: Nem fura, a hely varazsa miatt gyakran neznek az emberek olyan eloadast is, amit amugy lehet, nem valasztananak:-)
R&J-ra en is szivesen mennek.

@Shaktee: Mike Leigh-t es Imelda Staunton-t is imadom! Ez a film nagyon kemeny.

mariann49 2019.07.02. 13:31:00

Eloszor 2006-2010-ig eltem Londonban, Camden es kornyeke, onnan jartam dolgozni neha a varos masik felere, kesobb mar csak a Hyde park melle, 45-60 perceket utazva.
A munkahelyem bezart 2010-ben, akkor kaptam az alkalmon, es a vegkielegitesbol videkre koltoztem.
5 Glucestershire es 2 ev Essex (tengerpart!) utan visszajottem tavaly tavasszal Londonba, mert unokam szuletett, es kellett a segitseg a fiataloknak.
Ha ilyen helyen laksz, mint most en (Crouch End), es nem kell munkaba jarnod (vagy gyalog elerheto), nincs semmi baj Londonnal :)

Platonica 2019.07.02. 13:33:09

@London2009: Hat en pont igy vagyok. A kenyszer-vonatozast meg lehet szokni, de jobb nelkule. En imadok vonaton utazni, de ha mindennap kellene melo miatt (plane ahogy irod, atszallogatassal), nagyon utalnam.
Itt sok sulis gyerek azzal jar be, megdobbento a tomeg, akar a marhavagonokban. Orulok, h az enyemnek ez kimaradt.

London2009 2019.07.02. 13:43:45

@mariann49: egyetertek. Crouch End nagyon kis kedves. Mi is ilyen jellegu helyen lakunk, ami egy kulon kisvaros. Meg a munkaba jaras sem gond, mert szinte nem tomegkozlekedunk es husz perc haztol hazig. De! Csaladnak szerintem akkor is jobb videken.

London2009 2019.07.02. 13:46:15

@Platonica: meg az ido, ami elmegy vele. Nekem az a legnagyobb gondom. Ja es e mellett meg baromi draga is. Rugalmas munkaido es sok otthonrol dolgozas mellett azert vallalnam. Ha mondjuk heti haromnal tobbszor nem kellene bejarni Londonba. Ami megoldhato, mert most is nagyjabol igy dolgozom, de meg nem vagyok kesz a videki eletre. :D

deppate frog 2019.07.02. 13:56:37

@London2009: Alairom, hogy a Metro az lelekölö. Pesten, mikor atszalltam a biciklire vmikor a 20-as eveim közepen, nem ertettem, hogy elötte hogy birtam ki a tömegközlekedest.

deppate frog 2019.07.02. 13:56:37

Egyebkent egyszer egy videki angol varosban laktam nehany honapot, kocsival jartam, de a sok sorhaz között nem fertek el az autok. Egyszer berelnem kellett egy autot, amit mindenkihez hasonloan felig a jardara parkoltam. Reggelre vki ugy, ahogy volt, keresztül setalt az auton :)

London2009 2019.07.02. 14:02:03

@deppate frog: a pesti tomegkozlekedesnel mondjuk nekem nem volt rosszabb. Ahhoz kepest a londoni leanyalom volt. Jartam ki Budaorsre a 8. kerbol. Olyan masfel orat tartott es mar csak arra emlekszem, hogy telen mindig majd oda fagytam a buszmegalloba, nyaron meg a meleg miatt szenvedtem. Utana pedig jartam a Rendorseg, Nyugdijfolyosito melle, mar nem jut eszembe a megallo. Ez is egy csodalatos utazas volt. Valaszthattam, hogy a 28-as villamossal vagy a 9-es busszal megyek el a metroig. Egyik jobb opcio volt, mint a masik.

Arthamyr 2019.07.02. 14:05:42

@Platonica: @London2009: Én régen viszonylag sokat vonatoztam. Szerintem simán a legjobb utazási mód (a hozzám hasonló közemberek számára elérhetőek közül), bizonyos feltételek teljesülése esetén: viszonylag üres + relatív tiszta, jól karbantartott/új járművek + nem kell átszállni.
A probléma, hogy ezek így együtt elég ritkán teljesülnek, az elsőt még megoldhatja az ember, ha tud későn/korán menni dolgozni, hogy elkerülje a csúcsidőt, a másik kettőn viszont nem lehet "segíteni", az adott. És még ez esetben sem jobb, mint a semmi, pl. ha az ember gyalog tud munkába járni vagy otthonról dolgozik.

Shaktee 2019.07.02. 14:10:41

@Platonica: Mike filmjei nagyon szépek, kemények..

A Mr. Turner nekem nem jott be, pedig imadom Turnert

puhacica 2019.07.02. 14:13:37

@London2009: sosem laktunk central londonban, es bar boldogultunk volna auto nelkul, azert a papanak mar akkor is kenyelmesebb volt kocsival munkaba jarni, a kirandulasokrol nem is beszelve. most pedig mar tulajdonkeppen nelkulozhetetlen is. de igazad van, nekem a munkaba jarashoz peldaul abszolut nincs szuksegem autora, meg hat felnek is vezetni.
ooo, hat akkor meg van ido boven, akar egy kocsiderek gyerekre is benevezhettek. :)

London2009 2019.07.02. 14:14:46

@Arthamyr: ja, szerintem is a vonat a legjobb. Itt mondjuk a vonatok tisztasagaval, pontossagaval nincs gond. Csucsidoben viszont nagyon tomve vannak. Valamint rohadt dragak az eves berletek. Na es igen, hol van ez a jo kis otthonrol dolgozastol? : )

Arthamyr 2019.07.02. 14:17:00

@London2009: No igen, a pontosság! Azt én alapnak vettem, pedig az is egy fontos feltétel...

mariann49 2019.07.02. 14:22:13

@London2009: ez igaz :)
Mi is keszulunk kijjebb huzodni, de sajnos, a fiam es a baratnoje kotve van Londonhoz meg most...
A masik fiamek Letchworth Garden City-ben laknak, mi is arrafele gondolkodunk, Potters Bar, Welwyn Garden City... meglatjuk.
Aztan az is meglehet, hogy orszagot valtunk, ki tudja, mit hoz a jovo.

deppate frog 2019.07.02. 14:22:13

@London2009: akkor mi majdnem kollegak lehettünk, mert en is a Nyugdijfolyosito melle jartam.

London2009 2019.07.02. 14:26:32

@puhacica: a papanak? Mi lett vele? Hirtelen megoregedett? :D
Kocsiderek gyerek mar csak a korombol kifolyolag sem igazan lehetseges. Bar vegulis meg lehetnek ikrek gyors egymas utanban...(inkabb ne). Neha szeretnek par evre elore latni. Mert ugye az ember tervezget, aztan ki tudja lehet, hogy majd meggondoljuk magunakt?!? Egyelore meg nem szeretnek videken elni. Meg egyszeruen nem vagyok ra keszen. Meg par ev kell nekem ebben a draga, koszos, budos, elhetetlen Londonban. :D

London2009 2019.07.02. 14:28:16

@deppate frog: kicsi a vilag. Ez mar jo tiz eve volt. Szerettem kulonben ott dolgozni.

Dikusz 2019.07.02. 14:28:47

@London2009: Árpád-híd. A M.Á.K.-ba jártál? Oda én is.

Golf2 2019.07.02. 14:29:38

@Bredpitt Monika: IFA-ból...itt már ÁFA korosztály van,honnan ismernék. Végleg mész hogy eladnád a kéglit? Jó neked!

Dikusz 2019.07.02. 14:31:24

@London2009: Bocs, az előbbi hozzászólásért, nem kellet volna kérdeznem, ugyanis semmi közöm hozzá, de attól én odajártam.

Dikusz 2019.07.02. 14:32:30

@Golf2: Hogyne lenne IFA! Idegenforgalmi adó a böcsületes neve.:)

Shaktee 2019.07.02. 14:37:15

@London2009: 49-es busz jart Budaorsre?

London2009 2019.07.02. 14:58:45

@Dikusz: nem tudom mi az a MAK, csak enni szeretem. : ) Ez egy multiceg.

London2009 2019.07.02. 15:00:07

@Shaktee: nem emlekszem mar. Legalabb 15 eve volt. Egy ocska, rozoga, telen hideg, nyaron meleg busz volt. Gondolom azota mar reg elcsereltek. A Moriczon szalltam fel ra ugy emlekszem.

puhacica 2019.07.02. 15:00:56

@London2009: egy ilyen szornyu, kotekedo perszona mellett, mint en? persze! :D
ragaszkodsz a patkanylyukhoz, mi? :D

kardio1 2019.07.02. 15:07:34

@Shaktee: tényleg Moszkva lesz Brüsszelből :(
De azért édes volt a DK-s közlemény, hogy mekkorát bukott a Fidesz az EP- választáson, ők meg milyen nagyot nyertek. Úgy látszik, Fletó hatalmas matematikai tudása (lsd. a performanszát a prímszámokkal) ragadós A DK-ban: a 16% több mint az 52% :)

kardio1 2019.07.02. 15:13:04

@Shaktee: eszembe jutottál, amikor olvastam, hogy a derék filippínók visszaszállíttatták Kanadába a náluk lerakott kanadai szemetet. Milyen rendesek ezek a kanadaiak, úgy aggódnak a szegény népekért, meg a Földért, aztán tessék, itt van, a szemetüket meg szegény országba szállítják. Csak kicsit hipokriták, nem, Shakti mester ? :)

Golf2 2019.07.02. 15:14:03

@kardio1: Mai nappal kinyírta a fidesz az AKADÉMIÁT,ez is belefér?

kardio1 2019.07.02. 15:17:17

@Golf2: nem !
A fenti szösszenetem nem arról szólt, hogy ki jó, és ki nem. Nem lesz attól egyik se jobb, hogy a másik se az. Ne gondolkozz szekértáborokban !

Shaktee 2019.07.02. 15:21:22

@kardio1: nem is kicsit, de majd megoldjuk, talan kuldjuk majd hozzatok, ott jo kis kemencek vannak erre..
:-)

Shaktee 2019.07.02. 15:22:07

@Golf2: Neki minden belefér..ha nem akkor komcsizik kicsit

O1.G 2019.07.02. 15:23:07

T.Eszter.Most megjelent könyve:Nők gyermek nélkül.Nem szült, akkor biztos önző...

kardio1 2019.07.02. 15:30:41

@Shaktee: "köszönöm ", hogy "elolvastad " a Golf--kommentre írt válaszomat ! Az információs buborék kényelmes, de szemellenzőssé tesz.

kardio1 2019.07.02. 15:31:22

@Shaktee: oldjátok meg magatok !

Shaktee 2019.07.02. 15:33:02

@kardio1: cool.

Neztem tegnap a francia hireket(tv5) fél meterrol fujjatok a gázt a tuntetok szemébe.

kardio1 2019.07.02. 15:34:36

@Shaktee: milyen kanadai vagy te, hogy az USA csapatának szurkolsz ? Ritka szerencsések voltak egyébként a francia lányok ellen, semmi sem ment be a 2. félidőben.

kardio1 2019.07.02. 15:35:54

@Shaktee: nem is helyeslem az ilyet. Dehát mit lehet Castanertől várni ?

Shaktee 2019.07.02. 15:47:42

@kardio1: Kanada is out, Rapinoe rulez, kaptatok tole rendesen :-))

kardio1 2019.07.02. 15:54:02

@Shaktee: két gólt lőtt a lilahajú dobrevklára, az első átcsúszott a lábak között. Nekem személy szerint nem jön be, ha egy sportoló nem az országát, hanem csak annak egy részét képviseli. Elvárom azt is, hogy a nemzeti válogatott mezében tisztelje és énekelje is a himnuszt ! A francia (férfi) focicsapatban is volt már, aki nem így tett, nem is tetszett.

Shaktee 2019.07.02. 15:58:42

@kardio1: homofob is vagy nemcsak fityeszkommer? oh la la
:-)

Rapinoe rulez, shits on Trump :-)

Shaktee 2019.07.02. 16:09:50

@kardio1: " A francia (férfi) focicsapatban is volt már, aki nem így tett, nem is tetszett."

Jo oka volt rá, Ozil bratyizasa erdogannal viszont nem ok.

Ha nem erted Rapinoe, Kopernick terdenallasat, az a te gondod.

London2009 2019.07.02. 16:13:03

@Shaktee: teged miert erdekel a magyar politika igy evtizedek kulfoldon elese utan? De most komolyan? Vagy ez is ilyen honvagy fele dolog lesz, amit en ugysem fogok megerteni?

kardio1 2019.07.02. 16:14:44

@Shaktee: miért lennék homofób ? Nem értelek. Fityeszkommer is csak a te lázálmaidban vagyok.
Iszonyúan beszűkülten gondolkozol, amolyan szekértáborosan. Akkor sem tetszene, hogy egy sportoló nem az egész országát képviselné, ha történetesen az amerikai elnök fekete, latino, eszkimó, indián, nő, homoszexuális, vagy akármi más lenne.

kardio1 2019.07.02. 16:16:35

@Shaktee: pl. Benzema volt ilyen. Nem is volt igaza. Özilnek sem, de te most is csak az egyik oldalt látod.

kardio1 2019.07.02. 16:20:06

@London2009: igen, érdekli. De most sem akar hazaköltözni, amikor már Klára 16:52-re nyert, és mindjárt összeomlik a diktatúra.
Egyébként bár lenne egy normális, jóravaló polgári demokrácia Magyarországon !

London2009 2019.07.02. 16:29:43

@kardio1: azt tudom, hogy erdekli, csak azt nem ertem, hogy miert? Nem tok mindegy ez Kanadabol evtizedek utan?
Klara alapvetoen okes, de akkor sem tudok azon tuljutni, hogy ki a ferje...

Shaktee 2019.07.02. 16:38:23

@London2009: A kérdés inkább azoknak szol akiket NEM erdekel, barmennyi evtized utan, kulonosen ha rokonai, baratai elnek otthon.

Shaktee 2019.07.02. 16:39:34

@kardio1: :-)

Az irtad hogy Rapinoe nem az egesz amerikat kepviseli.

Ergo homofob vagy.

Shaktee 2019.07.02. 16:42:30

@London2009: Ideje lesz elvonatkoztatni a Feritol

London2009 2019.07.02. 16:47:02

@Shaktee: en nem tudok. Ugyhogy itt Klaranak vege is lesz. Az en rokonaimat nem erinti a politika. Olyan helyzetben vannak, hogy szinte tok mindegy nekik, hogy ki van hatalmon, hala az egnek. Viszont szerintem az tok szanalmas, hogy 2-3-4 evtized utan, ugy, hogy tudod, hogy sosem koltozol vissza es kanadai csaladod van, azzal foglalkozol, hogy mi van Mo-n.

Shaktee 2019.07.02. 16:51:30

@London2009:

Jo, legyek szanalmas, s azok a korombeli emigrans barataim is szanalmasak akik igy, sot meg igyebbul foglalkoznak a magyar politikaval.

Hajra Klara mint EP alelnok :-)

Shaktee 2019.07.02. 16:52:47

@London2009: "Ugyhogy itt Klaranak vege is lesz"

Tipikus magyar gondolkozás, mi a turonak elsz ott ha nem szittal be egy kis demokraciat a videki formádba :P

London2009 2019.07.02. 17:02:03

@Shaktee: kulonben a szuleim ra szavaztak, ami meg is lepett, miutan ok sem csipik Ferkot. Na Klara ide vagy oda, nekem oly mindegy. Amennyire mindegy most, el tudod kepzelni, hogy a te korodban mennyire lesz mindegy? No ezert nem ertem.

Shaktee 2019.07.02. 17:06:17

@London2009: Namost lelkem, a korombeli, kb a 89-ig terjedő, emigráns, disszidens generáció az én tapasztalatom szerint sokkal jobban figyel a magyar politikára, legyen az jobber, ballib..akármi, mint a mai gazdsági migránsok, akik többsége erőszakkal el akarja magát szakítani a dolgoktól, jobbára sikertelenül..ahogy ez a kis példa is prezentálja :-)

pusza :P

Shaktee 2019.07.02. 17:07:18

@London2009: Ha Klara igen, talan nem kell annyira szegyelned a magyarsagodat mint mai NER furkokkal az elen.

Csodabogár 2019.07.02. 17:09:26

@London2009: A 49-es bisz 15 éve már biztos nem járt Budaörsre. Mióta az eszemet tudom, a Moszkva térről jár a Fenyves utcáig a Bimbó uton. 15 éve ott laktam.

Csodabogár 2019.07.02. 17:16:18

@London2009: Jók az idegei. Engem már rég nem érdekel mi van itthon. Viszont jelenleg a brüsszeli cirkuszt élénken figyelem, no meg a brexit is jó meg Boris Johnson. Szóval van sok politikai érdekesség amivel izgalmak nélkül tudok foglalkozni.

London2009 2019.07.02. 17:16:31

@Shaktee: most annyira de annyira beszoltal itt nekem, hogy mindjart sirva is fakadok! De lasd kivel van dolgod a hallgatasba burkolozas helyett, valaszolok neked erdemben. Az en generaciom teljesen mas mar, mint a tied. Mi nem azert jottunk el, mert el kellett, hanem mert volt kedvunk. Itt van kezdetektol a kezunkben az internet, okos telefon, no meg a napi 20 (nem tudom pontosan mennyi) jarat Mo-ra Londonbol. Igy lehet, hogy neked Kanadabol sok minden hianyzik, de nekem itt van egy karnyujtasnyira ha szeretnem elerni. A magyar politika olyan szinten velejeig romlott es gusztustalan, hogy azt leszamitva amennyi az altalanos muveltseghez elengedhetetlen en ugyan tobbet nem vagyok hajlando az idombol raszanni.
Ami pedig a szegyellni a magyarsagot, sikertelen elszakadast, gazdasagi migrancsozast es az osszes tobbi suletlen baromsagot illeti amit itt puffogtatsz, engedd meg kerlek, hogy hadd engedjem el a fulem mellett…

Shaktee 2019.07.02. 17:18:02

@London2009: Azt huztad alá amit irtam.

Tnx :-)

London2009 2019.07.02. 17:19:54

@Csodabogár: mar nem emlekszem egyaltalan. De meg a Moriczban sem vagyok teljesen biztos, hogy onnan indult, de az ugrott be elsore, az meg altalaban jo szokott lenni. Azt tudom, hogy meg a 7-es buszon is mennem kellett, na az is meses volt.
Persze, igy is van. Az en csaladom sem foglalkozik a magyar politikaval, minek? Viszont azzal ok is szeretnek tisztaban lenni, hogy mi folyik a vilagban. Ez igy jo szerintem is.

London2009 2019.07.02. 17:20:36

@Shaktee: nem ertem mirol beszelsz, de ezen mar meg sem lepodom. : )

Shaktee 2019.07.02. 17:24:19

@London2009:

Megismételted amit a generációs különbségekről irtam, majdnem szó szerint :-)

Sit down a bit :-)

Shaktee 2019.07.02. 17:25:21

@London2009: ugorgyunk lajhárka, nalam csak szep lehetsz de...

:-)

London2009 2019.07.02. 17:26:23

@Shaktee: en nagyon jol ulok koszi. Bar lassan indulok haza, mert a jobol is megart a sok es ennyi munka egy napra boven eleg nekem. : )

Shaktee 2019.07.02. 17:29:26

@London2009:

Tudjuk hogy jó kis életed van ott s minden más - Magyarhon inclus - le van szarva vastagon.

kardio1 2019.07.02. 18:34:59

@Shaktee: Miért ? Rapinoe homoszexuális lenne ? Ha az is, ennek semmi köze ahhoz, amit mondtam. Nézd, amíg le nem ültem a tv elé, hogy megnézzem a francia-amerikai meccset, azt se tudtam, hogy létezik, sem a másik, a riporterek által nagy sztárként bemutatott játékosról, Alex Morganról sem. Azt is a riporterek mondták, hogy annyira Trump-ellenesek, hogy nem mennek el győzelem esetén a Fehér Házba. Arra gondoltam, hogy csak az ország egyik, Trump-ellenes felét képviselik. A sportolónak lehet magánvéleménye, de ez nem kellene befolyásolja, kiért küzd a címeres mezben.
Ehhez nincs köze a szexuális irányultságnak.
És nem, nem vagyok homofób.

kardio1 2019.07.02. 18:38:21

@Shaktee: a 89 előtti (főleg jóval azelőtti) generációból sokan hazaköltöztek, főleg a 90-es években. Te nem érzel késztetést rá ? Vagy már annyi minden köt Kanadához, hogy nem reális alternatíva ?

Platonica 2019.07.02. 18:40:24

@Shaktee: Akkor jo volt a megerzerem, vacillaltam, nezzem, ne nezzem, vegul nem.
@Arthamyr: Nem vitatom, hogy a legjobb, sot egyetertek, ha mar mindenaron muszaj, akkor vonat. Bar amit irtam, igaz, a gimisek vonata reggelente leginkabb a szardiniasdobozra emlekeztet, esely sincs leulni, kicsiket kiszoritjak, stb. Maradok az otthoni melonal, es hordom a gyereket suliba (ill. most mar megy a sajatjaval, amerre akar).
@London2009: En sem foglalkozom a magyar politikaval, de az ittenivel sem. Potcselekves. Viszont azt se gondolom, h az itteni kevesbe tisztatalan, mint az otthoni, vagy nagyjabol barmelyik.

Arthamyr 2019.07.02. 18:52:55

@Platonica: Voltam én is gimis, meg egyetemista, meg pályakezdő melós, mindezt az agglomerációból, megvan az élmény, ezért írtam azokat a bizonyos feltételeket. Amikor elkezdhettem a 8:47-es vonattal járni, nagyságrendekkel vállalhatóbb lett egyből. Amikor kicserélték a vonatokat újakra, akkor kifejezetten jó utazási élmény volt, ráadásul elég olcsón.

A vonat sajnos akkor sem jó, ha minden helyen ülnek, kb. 50%-os kihasználtságig kellemes, mert nagyon zsúfoltra tervezik valamiért, csúcsidőben meg ugye jóval 100% feletti kihasználtsággal üzemelnek. Ez kb. minden tömegközlekedési eszközre igaz, amit módomban volt használni, helytől függetlenül. És sajnos valamilyen szinten törvényszerű is, ha nincsen dinamikus árazás, a zsúfoltság kellemetlensége nem elegendő arra, hogy az emberek más időpontot keressenek az utazáshoz, ráadásul pl. az iskolások, bizonyos munkahelyeken dolgozók teljesen rugalmatlanok ilyen szempontból, mert nagyon erős a külső kényszer az adott idősávban utazásra. :(

Shaktee 2019.07.02. 18:57:01

@Platonica: Azert csak probald ki, nem egyforma az izlesunk..

Shaktee 2019.07.02. 18:59:42

@kardio1: Soha nem voltak ilyen terveink, a gyerekek, unokák szuletese elott sem.

Neked?

skye8 2019.07.02. 19:06:30

@kardio1: szerintem jo hogy ismert sportolok, muveszek stb. felszolalnak Trump ellen mert a lakossag eleg nagy resze csak republikanus forrasokbol tajekozodik es azok sajnos mind meghajoltak trump elott, mint ahogy a szenatus is.

trump nyiltan engedi hogy menekult gyerekeket kinozzanak a texasi 'befogadoallomasokon', abortusz ellenes torvenyek szuletnek egyre tobb republikanus allamban, a white house egy kaosz, Ivanka es Jared a fo 'tanacsadok' ami egyben nepotizmus is. emellett nagyon veszelyes jatszmakat kezdett kim jong un, putin es hasonlo diktatorokkal, kinaval nem lehet tudni meddig megy a 'slapping tariffs' jatszma mert egyelore kina nyer...es 2020 meg nagyon messze van.

ha csak egy-ket ilyen idiotizmust muvelt volna nem vonna magara annyira a figyelmet de a vilag aggodva figyeli hogy mikor csap be peldaul az elso nuklearis bomba eszak koreabol vagy mikor robban ki a haboru irannal amivel megint meg lesz pecsetelve rengeteg artatlan ember sorsa. ezert erzik sokan hogy muszaj felszolalni mert itt mar nem csak politikai partokrol van szo hanem arrol hogy trump veszelyezteti az orszag biztonsagat es lassan diktaturava valtoztatja az intezmenyeket.

kardio1 2019.07.02. 19:09:34

@Shaktee: nem igazán. De tőlem független tényezők is befolyásolhatják a döntésemet.

Golf2 2019.07.02. 19:13:48

@Shaktee: Hány évesen dobbantottál?

kardio1 2019.07.02. 19:15:26

@skye8: a felszólalás és a himnusz tiszteletben nem tartása két külön dolog.
Nekem se tetszik sok minden, amit, és főleg ahogy tesz, de nem fekete-fehér a róla alkotott képem. Nagyon másként csinálja a dolgokat, mint az elődei, az biztos. Mindenesetre a korábbi hozzáállás nem fogta vissza Kimet, és Putyin elvtárs is gond nélkül lenyúlta a Krímet Obama idején.

Arthamyr 2019.07.02. 19:21:24

@skye8: "egyelore kina nyer" - ezt kifejthetnéd...

Shaktee 2019.07.02. 19:36:13

@kardio1: Sok gazdasági minuszt kapott az orosz Krim miatt Obama alatt.

Ezert is segitett Putin Trumpnak a valasztasokban.

Is.

Shaktee 2019.07.02. 19:37:20

@Shaktee: Ugyszinten az ukran beavatkozas miatt..

Shaktee 2019.07.02. 19:45:10

@kardio1: ". Nagyon másként csinálja a dolgokat,"

Igen, nagyon másként.

Lenullázta az amerikai morált, a Konstituciot, a sajtot, a CIA-t, FBI-t, NSA-t,hozzanemerto csaladjat benyomta a feher hazba...stb..stb

Putin pedig rohog nagyokat..

skye8 2019.07.02. 19:57:21

@Arthamyr: amerika sokkal tobbet importal kinabol olcson mint kina amerikabol. ez a tariff mese arra lesz jo hogy amit kinabol most megvesznek olcson, egy 3dik orszagbol fogjak megvenni dragabban.
kina nem fog meghatralni amig meng wanzhou-t a Huawei CEO-jat akit vancouverben letartozattak el nem engedik.
a per mar a BC supreme court elott van de elhuzodhat tobb mint egy evig es Trudeau nem engedheti meg maganak hogy ujbol kozbelepessel vadoljak mint a lavalin cirkusz alatt tehat nem fog kozbelepni. ez egy sakk matt helyzet amit trump krealt es amiben amerika es kanada is szenvedni fog.

Shaktee 2019.07.02. 20:07:48

@skye8: Azt is hozzateszem hogy Trump ugyanazokat a hard handed uzleti taktikakat folytatja amik 5 alkalommal vittek csodbe

Art of The Bankruptcy.

Arthamyr 2019.07.02. 20:10:55

@skye8: Azt mondod, Kína azért adta el a sok cuccot az USA-nak, mert annyira szerették őket, hogy megsajnálták őket nyomorukban és segíteni akartak nekik? Nem pedig azért, mert Kínának is ez volt a legkedvezőbb biznisz, és a gazdasági szárnyalásuk egyik pillére volt?

Nem vitatom, amit írsz, de szerintem csak az következik belőle, hogy ez fájni fog az USA-nak is, az nem, hogy Kína "nyerne" (ami az olvasatomban az, hogy kevésbé fáj nekik, mint az USA-nak, mert az kinevetős gondolat, hogy ez a kis gazdasági háború a kínaiaknak meg sem kottyanna).

kardio1 2019.07.02. 20:12:11

@Shaktee: a gazdasági mínuszok továbbra is élnek az oroszokkal szemben. Kim se kapott semmi könnyítést. Iránnal szemben most keményít be. Más a szóbeli vállveregetés, és más, ami ténylegesen történik.
Sajnos, vagy sem, az egypólusú világrend az amerikai dominanciával leáldozóban van. Ez a tény juttatta alapvetően Trumpot a felszínre. Az oroszok sem voltak tétlenek (mint ahogy az amerikaiak sem az orosz közel-külföld országaiban), és Clinton néhány baklövése (pl a Trump-szavazók leszánalmasozása) sem ártott abban, hogy meglepetésre ő nyert.

kardio1 2019.07.02. 20:14:45

@skye8: pedig már a kínaiak igencsak érezték, hogy fáj a dolog, mielőtt most Trump hátraacot csinált volna a G20-on.

Shaktee 2019.07.02. 20:15:36

@kardio1: Csak Trump s a buta hivei probalgatjak a narancs idiotat Oabamahoz hasonlitani.

Persze hogy áldoznak lefele, ezert tudta Putin oket meghekkelni.

A szánalmasak:

forum.index.hu/Article/viewArticle?a=151770190&t=9233731&openwith=1

Shaktee 2019.07.02. 20:17:31

@kardio1: Oda se basztak a Kinaiak.

Trampli a mi naftánknak is hatat forditott..teljesen folosleges volt hogy milliok vesztettek allast a hatar mind a ket oldalan, egy baromállat egoja miatt.

Shaktee 2019.07.02. 20:19:04

@Shaktee: aztan visszatáncolt, ugyanazokkal a tarifákkal mind a ket oldalon..

kardio1 2019.07.02. 20:23:22

@Shaktee: látod, a szánalmasozás nem egyszeri dolog volt. Ha tovább folytatjátok ezt a kontraproduktiv viselkedést, a végén megint Trump fog nyerni. (Egyébként mitől ilyen színű a bőre, van ötleted ? Nagyon fura.)
A választók nyílt ekézése, lebecsülése nemcsak amerikai szokás, itt a Le Pen-féle társaság szavazóit szokás, az is kontraproduktiv. Jobb lenne ezeket mellőzni, akkor legalább a protestszavazatok egy része eltűnne.

kardio1 2019.07.02. 20:26:11

@Shaktee: honnan veszed, hogy a kinaiaknak nem fáj ? A hivatalos kinai nyilatkozatokból ? Ne adj nekik hitelt ! A gazdasági növekedés adatait is úgy kezeld, mint ahogy a görögökét kellett volna annak idején !

Shaktee 2019.07.02. 20:37:41

@kardio1: tűnne a fenét.

Remélhetoleg 2020-ra kicsit megvilagosodnak a szanalmasok hogy mennyire kibaszott veluk a trump.

skye8 2019.07.02. 20:47:35

@kardio1: a hatraarc nem azt jelenti hogy trump nyert - sot, szerintem eppen az ellenkezoje tortenik. ez egy bloff volt a trump reszerol es most muszaj visszavennie, ezert halasztottak el a szankciokat a Huawei ellen. csereben kapott egy halvany igeretet kinatol hogy tovabbra is fogjak vasarolni az amerikai mezogazdasagi termekeket.

Shaktee 2019.07.02. 20:52:52

Hajrá Juesz, Rapinoe!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

Shaktee 2019.07.02. 21:00:11

@Shaktee: nincs a kezdo csapatban :/ sot..talan egyaltalan nem jatszik. Injured?

Arthamyr 2019.07.02. 21:09:43

@Shaktee: A hozzád hasonlók egész biztos, hogy nagy mínuszt jelentenek annak az oldalnak, ahol állnak. Szóval ha nem is tűnne el, biztos segítene, ha egy kicsit alacsonyabb profillal dolgoznátok, mert legalább kevesebb embert tántorítotok el. Az más kérdés, hogy ez elég lenne-e vagy sem.

Látom ma is nagyot mentél, Kardio-t meg hetek óta kóstolgatod a furkóságaiddal.

Dikusz 2019.07.02. 21:13:01

@London2009: Magyar Államkincstár...

Arthamyr 2019.07.02. 21:21:47

@skye8: Azt azért írtad, hogy "egyelore kina nyer", nem? Arra voltam kíváncsi, hogy miért gondolod így. Ezt is leírtad, viszont abból sem következik ez automatikusan - szerintem. Köszönöm a választ mindenesetre.

gabors 2019.07.02. 21:21:50

@Arthamyr: "csúcsidőben meg ugye jóval 100% feletti kihasználtsággal üzemelnek."

azt hogyan ...? a tetore is felulnek ?

mert akkor 100% ha kinyitjak az ajtot es nem tud senki mar beszallni na akkor van 100%.

Ilyet vonaton meg nem lattam (filmen talan) subway-nel NYC-ben igen.

Dammiel 2019.07.02. 21:22:25

@Bredpitt Monika: Kubàban is még IFA-k meg ZIL-ek jàrnak. Meg még 50 màsik orszàgban lepusztult, büdös a géppark.

Shaktee 2019.07.02. 21:24:40

@skye8: hagyd, nem érvelni akar csak puposkodni ahogy szokott..

Arthamyr 2019.07.02. 21:25:42

@gabors: Állnak. Olyan sokan, hogy a le- és felszállás megoldása is kihívás és baromi kellemetlen interakciók sorát eredményezi.

A 100% az én értelmezésemben az, hogy minden ülés foglalt (lenne, ha mindenki ülne). Már ez is kellemetlen utazási élmény a székek mérete és sűrűsége miatt.

Nyilván lehet ezt fokozni, darálva, kiszárítva és összepréselve sokkal több ember is elfér, de nem azt venném 100%-nak.

gabors 2019.07.02. 21:26:41

@skye8: "@kardio1: szerintem jo hogy ismert sportolok, muveszek stb. felszolalnak Trump ellen "

a tobbit nem idezem de azokkal kapcsolatban szerinted komolyan szamit valamit hogy egy szines sportolo (dyke focista eppen lila hajjal) mit mond ...

Ripone akkor lett volna igazan jo fej ha azt mondta volna azert nem megy a Feherzba mert ott egy igen cheap idota McDonald'sal kinalna meg raadasul meg hideg is lesz ... koszi tartsd meg.

Shaktee 2019.07.02. 21:29:01

@gabors: Don't jinx it lecso, ma nem is jatszik..

1-1

Shaktee 2019.07.02. 21:30:05

@gabors: "Ripone akkor lett volna igazan jo fej ha azt mondta volna azert nem megy a Feherzba mert ott egy igen cheap idota"

Kell azt kulon kihangsulyozni?? :-))

Arthamyr 2019.07.02. 21:30:18

@Shaktee: Nézd, azt elhitte neked mindenki, hogy mit jelent a púposkodás, mivel a téma nagy szakértője vagy. Az érvelésről viszont nem kellene véleményt alkotnod, mert annak nem igazán.

Egyébként érvelni valóban nem akartam, mivel nem kívántam meggyőzni @skye8: -t semmiről, csak arra voltam kíváncsi, miért gondolja ezt ekkora meggyőződéssel. Ez nem púposkodás, már ha tényleg azt jelenti, amit írtál.

Shaktee 2019.07.02. 21:30:53

@Arthamyr: Kocc le rolam ecsém, koszonet.

Shaktee 2019.07.02. 21:32:21

@gabors: 2-1!!!!!! :-)))))))))))))))))))))))))))

Arthamyr 2019.07.02. 21:32:41

@Shaktee: Mi bajod "koma", megfájdult a púpod? :)

Dikusz 2019.07.02. 21:33:00

@London2009: Budaörsre akkoriban a 40-es busz járt, a Szent Margit (volt Kaffka Margit) gimnázium elől indult.

Shaktee 2019.07.02. 21:35:29

@gabors: Rapinoe, not a whop, but a mick.

Shaktee 2019.07.02. 21:36:40

@Dikusz: azaz..ragyuttem kozben..jartunk ki sokat, ott volt egy kis szolonk ahol most a gazdagreti lakotelep van.

gabors 2019.07.02. 21:39:56

@Arthamyr:
"(ami az olvasatomban az, hogy kevésbé fáj nekik, mint az USA-nak, mert az kinevetős gondolat, hogy ez a kis gazdasági háború a kínaiaknak meg sem kottyanna)."

csakhogy ott nemhogy nincs valasztas hanem CSHI vagy hogyhivjak eltre elnok ott. es nem nagyon fognak panaszkodni sem mert tankbol ott is van eleg es a Tienanmen terre meg emlekeznek. Szoval a kinai vezetok kb leszarjak hogy az emberek jol vagy rosszul jarnak ezzel, ez kicsit maskepp lesz az USA-ban ha tul sokaig tart a huzavona. a farmerek (foleg szoja, vagy hus termelok) mar kezdenek aggodni pedig tobb 10 billio dollart mar szetosztottak kozottuk...

Most eppen az a kerdes hogy lehet eladni gyozelemkent a vamok visszavonasat ... irjak mar a forgatokonyvet es lesz biztos valaki akit kirugnak erte hogy felre vezette az amerikiai geniuszat (a zsido Cohent-t mar kirugtak valaki mas kell majd)

gabors 2019.07.02. 21:43:48

@Shaktee: "@Shaktee: aztan visszatáncolt, ugyanazokkal a tarifákkal mind a ket oldalon.."

Nade mekkora gyozelmet aratott mert ez mar a TRUMP nafta-ja szerintem nem merte senki megmondani neki hogy mindezt az igazi amerikai hos ala Ronald de' Reagen ottlotte ki ...nem pedig Obama :-)

2019.07.02. 21:44:33

@Arthamyr:

Nem tudom mit irt neked a puposkodasrol, de ez, a börtön/éjszakai élet nyelvezete.

Púposkodik annyit jelent, hogy valaki nagyképűskodik/gőgösködik.
Többnyire az álvagány/műmájer emberkékre mondják :-)

gabors 2019.07.02. 21:46:37

@Shaktee: most 2:1 az elso felidoben

Arthamyr 2019.07.02. 21:47:30

@gabors: Lehet, hogy "egy életre elnök", viszont nem célja az országának gyengítése. Attól, hogy pl. egyáltalán nem kell kiszolgálnia választók rövidtávú érdekeit/igényeit (ez nem tudom, mennyire van így), stratégiai céljai vannak, és azokat nem biztos, hogy segíti a kereskedelmi háború (persze lehet, hogy az alternatíva jobban sérti ezeket a célokat).

gabors 2019.07.02. 21:51:06

@Arthamyr: "A 100% az én értelmezésemben az, hogy minden ülés foglalt "

ne viccelj az allohelyek is bele vannak tervezve meg van adva, ugy mint a buszoknal, hogy mennyi ulo illetve allo hely van egy adott vagonban ...persze vannak vasuti kocsik amikben elvileg is csak ulve lehet utazni mint a repulon .... de nem hiszem hogy ilyesmire gondoltal .... (ja nalam is ott van (lenne) a 100% ha en mar felszalltam es azonkivul senki mas )

gabors 2019.07.02. 21:52:26

@Shaktee: most mutattak a felidoben hogy a nezoteren ul ugyhogy tutti nem fog jatszani ... Trump leszolt (vagy orban)

Arthamyr 2019.07.02. 21:52:28

@Jules Chak: Én a te általad írt meghatározást következtettem ki Dikusz hozzászólásából.
A koma meg leírta ide, hogy ez "kellemetlenkedés, gecizés", amit neki, mint a téma nagy szakértőjének én el is hittem. :)

Ezek után nem fogom használni a szót a határátkelőn kívül, mivel bizonytalan vagyok a jelentését illetően. :D

kardio1 2019.07.02. 21:52:50

@Shaktee: ha nem akarod, hogy ne Trump nyerjen, csak folytasd a szánalmasozást és biztass erre másokat is ! Csak aztán ne pityeregj, hogy már megint ő nyert. Ő pontosan arra játszik, hogy vállalhatatlan kijelentéseket provokáljon ki az ellenfeleiből, majd azokat ismételje napestig mindenhol.

kardio1 2019.07.02. 21:53:38

@skye8: nem is értem én sem, miért visszakozott.

skye8 2019.07.02. 21:53:48

@gabors: Cohn lemondott nem rugtak ki :) nem birta elviselni hogy Navarro es Wilbur ross besurrant trumphoz es meggyoztek az acel tarifakrol miutan o es Tillerson, McMaster stb. honapokig probaltak megertetni az elnokkel hogy ez is amerikanak fajna jobban.

a tobbivel egyetertek. a US treasury bondok nagy resze kinanal dekkol, kina akarmikor nyomtathat bankjegyeket, meg hiperinflacio aran is (mar megkezdtek), es ahogy mondod, kit erdekel a kinai kisember? aki ellenkezik bortonben fog landolni es ennyi.

raadasul amerikanak szuksege van kinara eszak korea ellen ha van egy kis belatasuk.

skye8 2019.07.02. 21:57:05

@gabors: szerintem igen mert sok embernek sportolok, enekesek stb. a peldakepeik.

Arthamyr 2019.07.02. 21:59:10

@gabors: Bele van tervezve valamennyi némelyik járműbe, ki is szokták írni néha, hogy mennyi, de már erre is azt szoktam mondani, hogy aki ezt meghatározza, az utazzon így minden nap. :) Viszont a 100%+ ennél több, pl. amikor alig tudsz leszállni.

Ilyen itt reggelente/munka után a villamos, nekifutásból lehet csak felszállni, és az utasok egy részének nem is sikerül. Ez már egyértelműen a Platonica által emlegetett "marhavagon" koncepció esete, messze túl van azon a ponton, amiről eredetileg írtam, hogy a vonatozás még egész kellemes is lehet. Magyarországon vonaton is volt ilyen, ha az ember a rossz vonaton ment, de ahogy láttam itt is előfordul a Darton (bár az talán a leginkább hév megfelelője, nem a vonaté).

gabors 2019.07.02. 22:00:21

@Jules Chak: "Többnyire az álvagány/műmájer emberkékre mondják :-)"

alvaganyt meg kb ertem

de mi fasz az "műmájer" a muanyagbol a mu-t meg sejtem de azt sem ertem mi lenne a májer....

Bortonben voltam, mint vaci nem nagy kunszt persze csak latogatoban (szerencsere)

2019.07.02. 22:01:09

@Arthamyr:

Pont ráillik :-))
Egy 170 centis, kisebbségi komplexusokkal megáldott cyber troll, aki csak a fotelban ülve a gép előtt osztja az észt, púposkodik, anélkül, hogy bárkit is ismerne :-)))

Sokáig le is került a whitelist-röl, de vissza sirta magát a blog gazdánál :-)))

Amilyen az adj’ Isten, olyan a fogadj Isten........

gabors 2019.07.02. 22:03:51

@Arthamyr: kb igy gondolom en is nyilvan nem lehetett valasz nelkul hagyni az izmozast ....

es latszik hogy fel vannak keszulve mert nem veletlen hogy pl a szojat meg a Harley Davidson-t buntetik hasonloan az EU Kentucky Bourbon-hoz

az USA-ban meg pont azokon csattan az ostor (deplorables) akik a sok szar olcso dumping arut vasaroltak a Walmart-ban (nem azert mert hulyek hanem mert azt tudjak megfizetni....)

2019.07.02. 22:05:36

@gabors:

A mümájer is börtönszleng, kb. magát menőnek képzelő, arcoskodó figura aki mindenben szakértőnek képzeli magát és mindent tudni vél :-)

Shaktee 2019.07.02. 22:06:18

@gabors: kispadon ül, sérült állitólag

Shaktee 2019.07.02. 22:07:32

@Jules Chak: kamuhuszár, mint ez az arti ficak ;)

Arthamyr 2019.07.02. 22:09:21

@Jules Chak: Ha olyan lenne, akkor nem került volna vissza a whitelistre. Csak gondolom Határátkelő lusta volt elolvasni minden hozzászólását, amit maximálisan meg tudok érteni, fröccsen rá elég termés anélkül is, egy idő után ptsd-vel kellene kezelni. :)

2019.07.02. 22:10:44

@Shaktee:

Kicsuhúszár, asszony tuggya, hogy itt púposkodsz :-)))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))

2019.07.02. 22:13:25

@Arthamyr:

Évekig lent volt a bullyzas miatt, csak pár hónapja került vissza :-)

Arthamyr 2019.07.02. 22:13:54

@gabors: Mondhat akárki akármit, de azért a kínaiak életszínvonala hatalmasat emelkedett a 21. században (persze nyilván volt is honnan, és még most is van hová). És ehhez jól jött az USA is.

Shaktee 2019.07.02. 22:14:42

@Jules Chak: megint a szűrőre kerültél tetkós majom :)

ciao

Shaktee 2019.07.02. 22:15:43

@Arthamyr: ezek túltárgyalt dolgok okoska :)

Csodabogár 2019.07.02. 22:22:04

@kardio1: Szerintem egy fehérbőrü pasi, aki állandóan szoláriumozik. Néha szabályos fehér monoklija van a szemüvegtől. A frizurája meg egyre szörnyebb, nyilván ritkul a már ugyis kevés haja.

Határátkelő 2019.07.02. 22:22:23

@Jules Chak: @Shaktee: Végül is simán levehetlek mindkettőtöket a whitelistről, ha ezt itt nem fejezitek be. Csak mondom.

Arthamyr 2019.07.02. 22:22:45

@Shaktee: Ez nem lenne rossz megoldás veled szemben sem, de azt gondolom, a whitelist megtisztítása jobb volna. Jelenleg eléggé bebarnítod.

Arthamyr 2019.07.02. 22:24:00

@Határátkelő: Hagy ovizzak kicsit. :) Tanárbácsi, az rendben van, hogy Kardio itt sincs, aztán a koma finoman belerúg egyet?

gabors 2019.07.02. 22:27:38

@Arthamyr: igen az egypartrendszeren epulo allamkapitalizmus eleg jol tud mukodni ... ezt epitik most eppen Mo-on.... Kinaban a semmibol a felso 1-2=3% igen jol el most van egy apro kozeposztaly de a 90% foleg videki par eve lepett ki a kokorszakbol ....

Ha pedig eppen tibeti vagy eppen ujgur nak szuletett a mai kinaban akkor eleg szarban vannak ....

Amerikaban ez csak a felso osztalynak volt jo Steve Jobs es hasonlok akik millardosok lettek az olcso munkaero kihasznalasabol es mivel olcsobban lehetett eladni a szart sokkal tobb szart lehetett eladni az amerikai nepnek. De nagy arat fizetett ezert leginkabb az alsobb osztaly a ketkezi munkasok, akiket kiszerveztek kinaba (akik meg ma is kozpeosztalynak gondolja magat) ..... ja ezek remeltek legtobbet Trumptol es kaptak a legkevesebbet.... a szupergazdagok megint jol jartak persze

2019.07.02. 22:28:55

@Határátkelő:

Engem fenyegetsz?

Olvasd már vissza a mai kommentjeit, hogy hogy beszél/személyeskedik London 2009-el, kardioval vagy arthamyr-al stb.

De tudod mit, nem kell levenned, elmegyek én magamtól is, bye

2019.07.02. 22:30:33

@Határátkelő:

Erről beszélek, amit @Arthamyr: is irt

Határátkelő 2019.07.02. 22:31:53

@Jules Chak: Nem fenyegettelek, közöltem, hogy ha nem fejezitek be, mi lesz. A nickneved külön köszönöm. Igényes.

kardio1 2019.07.02. 22:34:33

@Csodabogár: hát igen, az a frizura, az egy fogalom ! :)

Arthamyr 2019.07.02. 22:39:32

@gabors: Aki Kínában született, szarban van. :) Előbb lennék amerikai átlagember, mint felső 1% Kínában. Az anyagi javak nem minden, ha egy szar környezetben élsz...
Viszont Kína minden szempontból élhetőbb hely lett (ugye volt honnan és van hová). Az "anomáliák" egy másik dolog, pl. a rendszer ellenségei nálatok sem járnak annyira jól, Snowden és a hasonlók ott sem élveznék a helyzetüket, még akkor sem, ha Obama aranykorában kerültek volna a karhatalom kezei közé.

gabors 2019.07.02. 22:41:19

@Határátkelő: HAHAHAHA

"A nickneved külön köszönöm. Igényes."

Ha nem hozod fel en ki nem szurtam volna magamtol :-)))))

Shaktee 2019.07.02. 22:45:59

@Határátkelő: Irtam levelet.

Zoli ezen nikkjét is szűrtem.

Arthamyr 2019.07.02. 22:46:06

@gabors: Nem olvastál Verne Gyulá könyvet? :)

Arthamyr 2019.07.02. 22:46:45

@Arthamyr: Gyula lesz az a gyulá...

Határátkelő 2019.07.02. 22:47:10

@Jules Chak: Alapból nem érdekel a nicked, meg van róla a véleményem, de ha szerinted ez OK, akkor teszek rá.

Visszaolvastam, ezért is figyelmeztettem.

Arthamyr 2019.07.02. 22:53:29

@Shaktee: Hajjaj... A főtroll vastag bőrét átszúrták az éles szavak? :)
Alapvetően semmi gond nincs Zolival, (néha?) kicsit primitívre veszi a figurát, de ezer hozzászólásában nincs annyi tiszteletlenség és rosszindulat, mint neked véletlenszerűen kiválasztott 10 mondatodban (ok, a 3 szavas random ideböffentéseidet most nem vettem mondatnak, bár így belegondolva néha azokkal is megoldod mások sértegetését).

Shaktee 2019.07.02. 22:53:35

@gabors: Na...Rapinoe nélkül is megszítták az angol csajok :)))))))

Remélem a döntőben játszik majd.

gabors 2019.07.02. 22:57:19

@Arthamyr: verne-t ? mar hogyne az a resze meg nem is volt gond ...

chak viszont nem tunt fel (meg ha chuck lett volna mint a norris talan)

Shaktee 2019.07.02. 22:58:07

@Arthamyr: Nem ismered Zoli támadásainak a hátterét, amit én se értek, de volt ő így a diggerrel s másokkal is.

Ügy lezárva, nincs itt semmi látnivaló, ugorgyunk.

gabors 2019.07.02. 22:59:04

Na erik a Feher Haz a lanyoknak a dontoben mar bent vannak :-)

a balnak hercege biztos szomorkodik (ha foci szereto)

Shaktee 2019.07.02. 22:59:14

@gabors: szerintem is chuck akart az lenni..

Határátkelő 2019.07.02. 23:01:45

@Jules Chak: Nem aggódom, csak jeleztem. :) Az egyik börtönözik, a másik másképp szólogat be. Most vagy túl meleg van, vagy betévedtem a sarki óvodába. :D

Mindenesetre azt kérem mindenkitől, hogy vegyen vissza, aki meg nem tud kulturáltan vitatkozni, az menjen oda, ahol ez nem gond.

Határátkelő 2019.07.02. 23:02:49

@Shaktee: Na, szerintem is mindenkinek az a legjobb, ha befejezitek és mindenki visszavesz.

Arthamyr 2019.07.02. 23:07:36

@Shaktee: Érdekes módon olyan sok embert nem láttam, hogy támadna. A mai támadásainak háttere lehet pl. a "kultúr" megnyilvánulásaid sora, amit néha lezársz és skippelsz egy ugorgyunkkal (lásd ezelőtt: @London2009: ), amíg a következő darab szar nem fröccsen le a billentyűzetedről (vagy a billentyűzet csak átszűri?).

Ez kb. ilyen: "... a kurva anyád! *nagy levegő, kivárás* Na most már ezt is tudjuk, ugorgyunk!"

gabors 2019.07.02. 23:07:43

@Shaktee: "@Határátkelő: Irtam levelet."

mar bocs de hogy irsz valamit maganban az nem igazan szamit azzal szemben amit nyilvanosan irsz ide....

tegnap nekem is irt "valaki" maganban de az mint olyan alapbol gerinctelen geciseg .... :-)

Arthamyr 2019.07.02. 23:15:14

@gabors: Miért lenne? Én már több embernek írtam innen, és még válaszoltak is. Nem minden tartozik mindenkire. :)

Nyilván mivel sajnos az emailcímed közzéteszed a privát üzenettel, nem feltétlen célszerű minden jöttmentnek írni, főleg, ha még szeretnéd használni azt a címet másra is. :D

Shaktee 2019.07.02. 23:19:36

@gabors: most esett le a tantusz! Ment a megfejtés üzenetben :)

Shaktee 2019.07.02. 23:21:23

@Arthamyr: hány éve írsz ide, követed a blog történéseit, ha szabad kérdeznem?

gabors 2019.07.02. 23:25:43

@Arthamyr: itt arra gondoltam hogy a vita (vagy ha ugytetszik sar/szardobalas) megy a nyilt forumon a magyarazat meg maganban .....

Igen maganban lehet irni mert a blog tudja a cimem de legalabb nem adja direkt meg. Szoval ha valaki ir NEKEM maganba akkor en nekem van meg az o cime (mar amivel regisztralt ami kozel sem biztos hogy valos) de ha nem valaszolok akkor az en cimem tovabbra sem ismert. Legalabbis nekem igy tunik de lehet admin vagy bloggazda hozzafer a regisztracios adatokhoz, nem tudom.

Arthamyr 2019.07.02. 23:28:40

@gabors: Ez így van, ha magánban írsz, akkor megadod az emailcímed automatikusan.
Én ezt nem tudtam, nagyon tré implementáció szerintem, így "rendes" címemmel regisztráltam, így nincs módomban mindenkinek válaszolni, privát üzenetet írni.

Shaktee koma meg az eddigi megnyilvánulásai alapján nem lesz becsületrendre jelölve. :D

Shaktee 2019.07.02. 23:33:31

@Arthamyr: Fejezd be.

Megvan a gábor privát emailje, leveleztünk régen is.

Arthamyr 2019.07.02. 23:34:07

@Shaktee: Ennek a témaváltásnak mi értelme? Ez miért releváns információ? Én csak kis ember vagyok, mert nem vagyok "ős-határátkelős"? Vagy addig sem a viselt dolgaidról beszélünk?

Egyébként persze, szabad kérdezned, és neked ugyanannyiba telt volna megnézni, mint nekem:
2017.03.08. óta tag.
Persze már előtte is olvastam a blogot, de annyira nem emlékszem, hogy mennyivel előtte, sztem kb. 2016 őszétől olvasom rendszeresen.

Pl. itt voltam, amikor mojyo lelépett, hathatós közreműködéseddel. Akkor is, amikor kiprovokáltátok az állatot pinkből, és lecsapott rá a banhammer.

Shaktee 2019.07.02. 23:42:59

@Arthamyr: moj az indexen nyomatja, ugyanazt a titokzatos mata harit mint itt :) nem momdom meg a nikkjét! ;)

Pinkit én ugyan nem hajtottam meg, néha voltak kisebb balhéink, mert mind a ketten szociológusok vagyunk/voltunk s másként láttunk dolgokat, de a koporsószeget mások verték bele.

Shaktee 2019.07.02. 23:43:43

@Shaktee: illetve ő verte be magának.

kék madár 2019.07.02. 23:49:30

mirol maradtam le? Kell segiteni felmosni?

Shaktee 2019.07.02. 23:56:30

@kék madár: mojító rendel, cukrot ne tegyél bele.

gabors 2019.07.02. 23:57:12

@Shaktee: igy igaz, nekem azzal semmi gondom eddig nem volt, sot en is tudom legalabb az egy cimet

gabors 2019.07.03. 00:58:40

@Shaktee: mondtam hogy a nezoterrol nezte meg kispados sem volt

Shaktee 2019.07.03. 01:57:16

@gabors: féknews: megan rapinoe was BENCHED, not nézőtéred lecsóm :)

Kezdődik a Copa final, argentína brazil. Messi not benched! :)

gabors 2019.07.03. 02:52:48

@Shaktee: ok neked van igazad rosszul lattam hogy civul ruhaban ult mas civil ruhasok kozott ....

amugy nekem egy fel foci mecs boven eleg vasarnapig ....

Messi nekem tul messze van :-(

Dikusz 2019.07.03. 04:39:46

@kék madár: Felmosni nekem segíts, iszonyúan fáj a térdem/derekam/lúdtalpam. :)))

Flaggx 2019.07.03. 06:26:53

@London2009: Most járkálunk fel asszonnyal mi is majd minden nap Brightonból Londonba, de nem egy leányálom. Napi 3,5-4 óra ingázás, arról nem beszélve, hogy eszméletlen drága muri. Kettőnk vonat bérlete havonta kitesz egy londoni studio flatet (plusz a brightoni albi költsége)
De 3 hét múlva már mi is "londoner"-ek leszünk.

Amúgy ugyanaz a helyzet, mint Budapesttel: amikor eljöttünk másfél éve, akkor fizettünk egy 33nm-es albiért 140.000 forintot. Elmebeteg. London ugyanez, itt is, ahogy Magyarországon is végighallgattam az idősebb kollegáimtól, hogy nekik még könnyű volt, de hogy a mi generációnknak hogy lesz saját lakása, arról halványlila gőzük sincs...

acycloren 2019.07.03. 06:26:57

@Golf2: Kelet-ázsiai orvos ismerősöm két éve vett a gyerekének lakást Londonban, mert ott kezdett akkor jogásznak tanulni a gyerek. Az ilyen orosz-kínai-koreai-arab oligarchák, milliárdosok, gazdag orvosok, bizniszmenek veszik a londoni ingatlanokat. Helyieknek sok esélye már nincs erre.
De ez van Amszterdamban, Párizsban, Barcelonában, Münchenben is. A felkapott európai városokba áramlik a harmadik világ milliomosainak pénze, mert jobb azt elrejteni a kínai Nagy Testvér szemei elől vagy a bizonytalan jövőjű arab országokból kitalicskázni a vagyont.
Kanadában Vancouver ugyanezen ment át. A koreai, kínai, tajvani oligarchák oda menekítették a családjukat (bevándorlási kötvényes buli) meg a vagyont (ingatlanok vásárlása). Nem is lehet már ott fehér emberként ingatlanhoz jutni.

acycloren 2019.07.03. 07:44:24

@Flaggx: A fiatalabbakkal megetették azt a liberális mantrát, hogy ne akarj saját lakást, az csak kötöttség, csak bérelj, fizess más zsebébe havonta egy törlesztőrészlettel vetekedő mértékű bérleti díjat, aztán 20 év múlva a bérbeadó vehet magának egy újabb lakást. De a fiatalabbak ezt bevették, imádnak bérelni, mert trendi. Ott élhetsz ahol akarsz. Illetve ott lehetsz bérlő, ahol megengedheted magadnak. Öreg korodban meg mehetsz a híd alá, mert nyugdíjból nem fogsz tudni bérelni

Ázsiában élve én elmesélem itt helyieknek, hogy Magyarországon a bérlést erőltetik, pedig előtte majdnem 100%-ban tulajdonosok lakták a lakásokat (plusz tanácsi lakások, mérsékelt bérleti díjjal). Egy ázsiai ember lábremegős orgazmust kap, ha megtudja, hogy milyen olcsók még mindig a magyarországi ingatlanok. Az itteni barátnőm is akar má magyarországi ingatlant, rágja a fülem, hogy vegyünk. Hiába mondom, hogy illiberális félázsiai diktatúra van Magyarországon és barnaingesek verik a csizmájukat a budapesti flaszterhoz a Dohány utcában és mindenki a falhot símulva, rettegve közlekedik... Egy ázsiait ilyen apróságok nem érdekelnek. Csak a pénz, befektetés, haszon.
Mert az igazi rabszolgaság a lakásbérlés. És egy magára valamit is adó ázsiai nő hozzá se megy feleségül olyan pasashoz, akinek nincs saját lakása, csak bérel. Bérleménybe nem szülnek, csak sajátba.

Visceroid 2019.07.03. 07:45:22

Jaj, hát mi magyarok olyan trendik vagyunk, hogy amíg itthon lassan középkori állapotok uralkodnak, addig a külföldre szakadtak kényelmesen utazgatnak angol nagyvárosok között, hiszen ha megunják Londont még mindig ott van a többi angol város, vagy csak átmennek egy másik európai országba. Aki itthon van, az meg dögöljön éhen. Haza kellene jönni fiugg-lányok, nem pedig a mocskos hanyatló nyugat Sorositsta-migránsista pénzét élvezni!

Golf2 2019.07.03. 08:04:40

@acycloren: Az itteni barátnőm is akar má magyarországi ingatlant, rágja a fülem, hogy vegyünk...Elég baj az hogy az ázsiaiak rákattantak főleg Pestre.Olyanok mint a sáskák.Ebből még sok gondja lesz Európának.

Golf2 2019.07.03. 08:04:40

@acycloren: Az itteni barátnőm is akar má magyarországi ingatlant, rágja a fülem, hogy vegyünk...Elég baj az hogy az ázsiaiak rákattantak főleg Pestre.Olyanok mint a sáskák.Ebből még sok gondja lesz Európának.

wrstjnethn 2019.07.03. 08:59:18

@Visceroid: "Haza kellene jönni fiugg-lányok, nem pedig a mocskos hanyatló nyugat Sorositsta-migránsista pénzét élvezni!"

Hát tegyél róla, hogy élhető hely legyen az ország, mert diktatúrában nem trendi élni. Az nem mutat jól az Instagramon. :)

erkölcsi hulla 2019.07.03. 08:59:49

késes támadások, az égbe szökő lakásárak, a légszennyezettség. "

Persze, nyilván semmilyen szerepet nem játszanak a savas támadások, keselesek, lakásárak, és a lègszennyezettsèg, a novekvo iszlám jelenlèt, èsatobbi.
Mert nincs elèg adat. Meg amúgy is part and parcel.

acycloren 2019.07.03. 09:57:15

@wrstjnethn: Márpedig Észak-Koreába is látogatnak tömegesen turisták és szétszelfizik magukat, aztán hazajövet utan nyomják fel Instára a képeket. Szóval trendi a diktatúra. Én is tegnapelőtt láttam hirdetést, óriásplakátot, 500ezer forintnyi pénzért innen Ázsiából is szerveznek Észak-Koreába utakat. 7-8 napos út. Kicsit drágallom, főleg hogy semmit se látsz a valós helyzetből az országban, csak ahova elvisznek. Sok hipszter megy is, mert az a trendi, ami ritkaság. Balira, Cambodiába, Thaiföldre meg Vietnamba olcsóbb elmenni, de az már szinte mindenkinek megvolt.

Szóval a hipszter, katasztrófaturista nyugatiak igenis mennének a fasizálódó Magyarországra is. Ahogy Moldovába is mennel Lenin-szobor előtt szelfizni, mennek Albániába régi bunkerből kialakított hostelben éjszakázni, Fehéroroszországba is özönlenek a nyugatiak. Budapesten is a lepukkantnak tűnő, designolt romkocsmák vonzották igazán a nyugati fiatalokat.

@Golf2: A gazdag ázsiaiak sok gondot nem okoznak, annyi, hogy felverik az ingatlanárakat. Helyi emberek meg már nem fogják tudni megfizetni a lakásokat. Zárt közösségben élnek, már amikor az európai ingatlanjaikban laknak. Ezek nem azok az ázsiaiak, akik kibérelt csepeli családi házakban kannabiszt termesztenek (vietek) vagy hamisított cipőket árulnak (kínaiak) vagy az egymást elszámolási vita keretében feldarabolók.
Ezek akik párizsi, londoni, vancouveri, sydney-i, prágai, müncheni, budapesti ingatlanokat vesznek, inkább a pénzes nyugdíjasok, éttermesek, oligarchák, aranyifjak. Befektetés nekik ez csupán. Kiadják airBnB-vel a honfitársaiknak meg persze el tudják így rejteni a vagyonukat a hazájuk kormánya elől. Rengeteg koreai, kínai, tajvani, maláj, szingapúri utazik már évek óta Bécs-Budapest-Prága-München-Berlin-Krakkó körzetben. Az ő elszállásolásuk, útikalauzolásuk a honfitarsaiknak hatalmas biznisz. Magyar, cseh, lengyel, német cégek belőlük keveset keresnek valójában, a hazájukban működő utazási irodák aratnak rajtuk.
Sok vizet tényleg nem zavarnak, attól eltekintve, hogy felverik az ingatlanárakat és a magyaroknak esélye sincs versenyezni egy ázsiai pénztárcájával.

M. Péter 2019.07.03. 10:45:02

@acycloren: Észak-Korea napi 1000 turistát enged be, ezek túlnyomó többsége kínai, évente csak néhány ezer nem kínai turista utazik oda.

2019.07.03. 10:48:09

@acycloren:

"Ázsiában élve én elmesélem itt helyieknek"

Hol laksz? (Ha nem privát infó.)

London2009 2019.07.03. 11:22:21

@Dikusz: reggelig itt ulhettem volna se jutott volna ez a megoldas az eszembe! :D

Arthamyr 2019.07.03. 11:26:38

@acycloren:
"Egy ázsiai ember lábremegős orgazmust kap, ha megtudja, hogy milyen olcsók még mindig a magyarországi ingatlanok."
...
"És egy magára valamit is adó ázsiai nő hozzá se megy feleségül olyan pasashoz, akinek nincs saját lakása, csak bérel. Bérleménybe nem szülnek, csak sajátba. "

Pár napja ezt találtad írni:
"Férfiként (35 felettieknek is) egy európai minimálbérnek megfelelő összeget keresve Ázsia több országában terült asztal a szexuális piactér. Simán összeszedhet helyi lányokat, akik szülnek neki gyereket."

Most melyik van akkor?

Platonica 2019.07.03. 11:44:38

@Arthamyr: Az utolso idezet 'helyi lanyai' valoszinuleg nem felelnek meg az elozo idezet kitetelenek: 'magára valamit is adó ázsiai nő', ...csak igy-ugy osszeszedhetoek;-)

Golf2 2019.07.03. 11:44:56

@acycloren:A gazdag ázsiaiak ...Azok nem vadkeletre jönnek,itt már a külvárosban is nyüzsögnek főleg seftelő kinaiak,a belváros meg koreaival van tele,10 éve még nyomuk se volt a koreaiaknak hál Istennek.Szerintem Pesten már az össz.turista 30-40%a ázsiai.10 éve 10% volt érzésre.

London2009 2019.07.03. 12:08:40

@Flaggx: helyben gondolom valami ok miatt nem lett megfelelo munka? Meg szabad kerdezni, hogy Londonban merre tervezitek a koltozest? Ja es welcome to town!

London2009 2019.07.03. 12:20:57

@Shaktee: egy igazi tusko vagy es gondolom ennyi idosen mar az is maradsz. Gondolom arra jo vagy itt, hogy generalod a kommenteket az offolasokkal, mert ugye meg veletelnul sem szoktal a cikkrol beszelgetni. No mindegy, eleg nagy itt ez a kommentmezo, sok minden elfer. : )

Shaktee 2019.07.03. 12:29:28

@London2009: Való igaz szivem, Messi tegnap nem jól teljesített, így Brazilia nyerte a kupát

Szép napot neked is :)

DirtyHarry 2019.07.03. 12:48:08

@acycloren: vagy lehet azert bérel a sok fiatal mert az egyetemrol kikerulve nem tud bele ugrani egy 20-30millios hitelbe? Szerinted olyan nagy móka 120-140ezret kifizetni lakbérre? Nyilvan nem az.

2019.07.03. 13:46:55

London? A kisebbik része az angol kiváltságosoké, megfizethetetlen luxus, a nagyobbik meg arab-pakisztáni-afrikai-nyugat indiai-kelet európai gettó.

acycloren 2019.07.03. 15:00:13

@Platonica: @Arthamyr: Ahol élek, egy nyugat-európai minimálbér (1500 euró) nem nagy szám, de az útleveled színe is számít a nőknek, meg hogy a gyereketek szép (kerek szemű, hegyesebb orrú, fehérebb bőrű lehet). Meg schengeni útlevelet kaphat a gyerek, amivel szabadon tanulhat, dolgozhat, migránskodhat Európában. Ez a gazdagabb ázsiaiaknak is számít, még ha Magyarországtól nincsenek is hasraesve, de mondjuk sok ázsiaitól hallottam, hogy Magyarország, Csehország, Lengyelország tetszett nekik, mert rendezett és olcsó. És fehér emberek lakják... Igen a kelet-ázsiai nem akar arab, afrikai szomszédot. Ezt nyugaton így nem illik kimondani.
Azért Ázsia nagy, sok olyan ország van, ahol egy 1500 eurós jövedelemmel már elég vonzó tud lenni az ember. Vietnam, Fülöp-szigetek, Kambodzsa, Laosz, India.
Thaiföldön esetleg vidéken lehet ezzel villantani, Bangkokban már ez nem nagy pénz.
Ami még sokat számít, hogy itt Ázsiában rengeteg amerikai van, de ők a látszat és a közhiedelmek ellenére csórók, mind nyögi a tandíjhitelét, otthon nem tulajdonol ingatlant. Egy európai arc, aki otthon ingatlannal rendelkezik és nincs hitele, szerintem jobb party. Persze egy amerikai útlevélre mindig tapadnak az ázsiai nők, akkor is, ha valami nyugat-virginiai redneck a birtokosa. Egyszerűen semmit se tudnak az ázsiaiak Amerikáról, csak van egy hiedelem, hogy az a földi Paradicsom. Ázsiai ismerőseim (egy pár) 20+ éve oda mentek gyereket leszülni (a születéssel járó állampolgásági biznisz, ugye), de a gyerek ott meghalt újszülöttként, akkor kórházi számlájuk keletkezett, hogy ki se tudtak fizetni, visszaszöktek a hazájukba. Szóval sokat számít, hogy milyen állampolgár az ember, akkor is, ha egy senkiházi a hazájában, egy ausztrál, német, kanadai, amerikai útlevél mindenhol jól mutat. Persze egy dúsgazdag ázsiai család lánya legfeljebb kufircol ilyenekkel, de a szülei akarata ellenére nem fog vele házasodni (bár láttam már ilyet is).

Arthamyr 2019.07.03. 16:51:31

@acycloren:
Ok, tehát akkor mégis sokan szülnek egy európai útlevélért, és majd együtt élnek boldogan a nyomorban, bérelve, a minimálbérből valahol? :) Amit megkap a gyerek is, és szabadon tanulhat Európában, csak a szülők nem tudják majd finanszírozni. :D

Azt én nem vitatom, hogy egy európai arc, akinek van tehermentes ingatlanja, jó parti, de gondolom nem mondok azzal nagy újdonságot, hogy ez Európában sem alap manapság.
A múltkori hozzászólásodnál arról volt szó, aki világot lát 4x éves koráig, tapasztalatokat szerzett, és a tapasztalatain kívül van a puszta picsája, meg talán egy európai (a múltkor még európai volt, ami nem egyenlő a nyugat-európaival) minimálbérnek megfelelő jövedelme, hogy ennek az embernek Ázsia a "terülj-terülj asztalkám".

acycloren 2019.07.03. 18:01:59

@DirtyHarry: A fiatalokat azzal cukkolják, hogy mamahotelben laknak, ez szégyen. Normális családban az van, hogy a gyerek otthon lakik, akkor is, ha dolgozik, mert nem egy idegen zsebét kell így tömni lakbérrel. Persze ha más városba kell költözni, akkor meg van lőve a fiatal. Kivéve, ha a szülei vesznek neki lakást, ami a magyarországi barátnőimnél jellemző volt. Szülők ingatlanba fektették a pénzt, aztán ha a gyerek egyetemre ment egy másik városba, akkor volt hova költöznie, az egyik szobát kiadták egy másik egyetemistának és nem voltak anyagi gondok. A hírhedten sokat panaszkodó pedagógus szülőkkel rendelkező barátnőm is így élt. Úgy látszik mégse kerestek olyan rosszul. Egy lakást nem lehet egy generáció alatt megvenni és élvezni. Pont olyan ez, mint üzletet nyitni, vállalkozni. Az első generáció valószínűleg kevéssé tudja majd élvezni a hasznát, át fog szállni a tőke a következő nemzedékre. Több generáció összefogása kell, de ehhez jó kapcsolatban kell lenniük, összetartás kell, stabil családi háttér. Ráadásul egyre csökken a gyerekszám, az öregek halnak kifelé, tehát egyre kevesebb örökös kezében koncentrálódik az ingatlanvagyon. Távolabbi rokonságomban csupa egyke gyerek volt már 30 éve is. Azok összeházasodtak más egykékkel, lett egy gyerekük. A nagyszülők orvosok, mérnökök, jogászok. Hatalmas ingatlanvagyonok halmozódtak fel, amik a végén az egy szem unokára fognak szállni. Ez az élet rendje, megöröklik az ingatlanokat. Így nincs gond a lakhatással, sőt, egy életre megoldja az anyagi problémákat, ha kiadja az örökös a lakásokat. Magyarországon a tőkefelhalmozás csak nemrég indult újra, nyugaton ez több száz éve folyik megszakítás nélkül.

Hungry horse 2019.07.03. 19:07:23

@Bredpitt Monika: én.
Megértem őket.
Remélem egy szép napon majd mi is dönthetünk így.

AnarchoAteista 2019.07.03. 23:12:57

London ordas drága lett az uccsó tíz évben. Mikor én odakerültem, egy átlagos 3 bedroom lakás 250 ezerbe fájt Haringey-ben (2010), most ugyanazok a putrik mennek 750-ért. Pofátlan árazás van, egy nyomoronc studio-ért elkérnek 900-1000 fontot is, és ez kb. a 4-es, 5-ös zóna. Szoba: a legutóbbi öt és fél négyzetméteremért már 550 fontot köhögtem havonta. A legtöbb bevit (migiri-tigiri, stb) munkája a belvároshoz köti (mert nagy általánosságban vendéglátózik), beutazni sem olcsó. A szobabérlés twist olivéri nyomora ideig-óráig oké, de néhány év múlva kifejezetten idegesítőek a rotálódó lakótársak, és a többen egy szobát bérlők nyomorának parfümkivonata. Fűszag dettó.

A megkereshető pénz mezei melósként nem olyan észveszejtően nagy, ha kiveszel egy lakást egyedül, valószínű, hogy éhenhalsz. Jó esetben SEMMI nem marad :) A flatshare is csak ideig óráig opció, mer' előbb utóbb a cimbid szerelmes lesz/kitúr az új partnerével/stb. Ilyenkor jön szóba a commuter-ség a környező városokból, pölö Lutonból, ahonnan ötven perc alatt a City-ben vagy, és megúsztál egy csomó átszállást, mert a pályaudvarok a közbontban vannak. Ám erre nemcsak Te jössz rá, hanem a többi Twist Olivér is. Eredmény? Az elővárosokban is p1csa mód kezdenek elszállni az árak. Vészesetre ott van a többi nagyobb város, azok lakhatási költségei élhetőbbek még, cserébe nincs London-Budapest "fekete vonat", vagy szopó odaérni.

Mindezek ellenére szerettem Londont, mert a viktoriánus házaknak van egyfajta bája, és mindent megkapsz azonnal ha van pénzed+időd utazni, hisz' mégiscsak világváros, telepettyezve fogyasztást serkentő templomokkal :)

Azt mondanám, hogy nemcsak a londoniaknak fáj a lakhatás, hanem minden nyugati nagyvárosban élőnek. Amint a városban lakók száma két-háromszázezer felé nő, nagyon kezdenek megborulni az árak. Most Észak-Németországot zaklatom, és elégedett vagyok azzal amit nyújt. Egyedül bérlek lakást (két szoba, nappali), az utolsó számlával, privát parkolóval, tokkal-vonóval együtt hétszáz ojróért. Egy ezres marad dajdajozni, nagyon jó. Ha tizenöt kilométerrel arrébb akarnék élni, nagyvárosban, az már minimum 1100 euró lenne. Dél-Fáterlandban úgy hallom még kellemtelenebb a helyzet hisz sok az "eszkimó" (á la hazánkfia), és drága a fóka. München környéke pölö rohadt mód megfizethetlen.

Nekem ordas szerencsém volt, hogy egy isten háta mögötti kisüzembe hívtak melózni, és bele tudtam költözni a szájába, így a bicikli is opció lett. Ha netán pattanni kell innen, feltankolok néhány havi kaltmiete-vel, és ugyanezt fogom csinálni. Életképes stratégia.

Flaggx 2019.07.07. 15:06:43

@London2009: Mindketten, asszonnyal, médiamunkások vagyunk - mondjuk úgy :) - és Brighton e tekintetben nem bővelkedik lehetőségekben, finoman szólva. Az a város vendéglátósoknak és ahogy hallom, IT-soknak jó.
Ealing és Chiswick között vacciláltunk és végül Chiswick lett.

Flaggx 2019.07.07. 15:22:25

@London2009: Ja, amúgy gondolkodtunk East Croydonon is, a sok színű házon, de mindkettőnk kollegái egyként hördültek fel, hogy oda mi nem akarunk költözni :D
(És kösz az üdvözlést, btw)

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása