oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2019. április 03. 06:30,  Berlin vagy Amszterdam? 62 komment

2019. április 03. 06:30 Határátkelő

Berlin vagy Amszterdam?

Amikor az ember azon töpreng, vajon határátkelőként melyik országot, melyik várost válassza, tapasztalatom szerint e két név elég gyakran felmerül. Érthető okokból persze, hiszen a nagyvárosokban jellemzően jobbak a munkalehetőségek, Hollandia pedig a britek elhúzódó szerencsétlenkedése miatt egyébként is egyre vonzóbb célország az elsősorban angolul beszélők számára. Az alábbiakban olyanok véleményét próbáltam meg összegyűjteni, akik mindkét városban éltek (vagy legalább jól ismerik), így van összehasonlítási alapjuk.

nemetorszag_berlin.jpg

Berlin, egy kifejezetten nemzetközi város 

„Én mindenképpen Berlin mellett teszem le a voksom úgy, hogy 6 éve élek itt, előtte 20 évig Hollandiában laktam. 

Berlin egyértelműen olcsóbb, mint Amszterdam, különösen az élelmiszerek és az éttermek terén. A lakbérárak az utóbbi években emelkedésnek indultak, de még mindig alacsonyabbak, mint Amszterdamban. 

Berlin rendkívül nemzetközi város, persze németül tanácsos beszélni, de munkahelytől függően simán el lehet boldogulni az angollal. A legtöbbeknek sikerül, már csak azért is, mert Berlin a határátkelők városa. A hozzám hasonló korú (30 fölötti) németek közül a legtöbben beszélnek angolul, az idősebbek kevésbé. 

A startupok (bár a fizetések alacsonyabbak, mint Hollandiában), a művészek, szabadúszók, utazók városa – egyike azon kevés európai nagyvárosnak, ahol meg lehet élni a művészetből anélkül, hogy mellette állást kellene vállalni. 

Berlinben rendkívül erős a kulturális felhozatal, és nem csak a magasművészetek esetében – kiállítások, show-k, koncertek, galériák, furcsa események akadnak minden mennyiségben és minden nap. 

Ami a negatívumot illeti, Berlinbe sokan jönnek valami elől menekülve, nem nézve szembe a problémáikkal, majd itt egy idő után rájönnek, hogy a város egy időre ugyan nagyszerű hely, de nem örökké. Így aztán mennek máshová. Mindebből az következik, hogy nagyon nehéz stabil baráti kört kiépíteni. 

A másik negatívum, hogy a szegénység sokkal valódibb és láthatóbb, mint Amszterdamban. Ha valaki erre érzékeny, akkor nehéz lesz látni ugyanazokat a hajléktalanokat éveken át minden nap ugyanazon a tömegközlekedési járművön, tudva, hogy elég nagy lyukak tátonganak a szociális hálón, amin így elég könnyű kipottyanni. 

A bürokrácia is rémes Berlinben, minden papíron kell, iszonyatosan sokáig tart és jórészt németül van. Szerencsére azért vannak szervezetek, melyek segítenek a határátkelőknek letelepedni itt. 

(Csilla) 

Berlin és Amszterdam tőmondatokban 

„Volt londoniként, aki élt Amszterdamban és több tucatszor járt Amszterdamban (beszélek hollandul és németül is) azt mondhatom, a kedvenc városaim közül kettőről van szó. 

Az alábbiakban következzen pár különbség, a hasonlóságokat (drágaság; kitűnő infrastruktúra tömegközlekedéssel és bicikliutakkal; stabil politikai helyzet; pocsék időjárás; magas adók) most nem említve. 

Az alábbiak között lesz néhány, ami inkább az országra vonatkozik, mint az adott városra, de mindenképpen érdemes figyelembe venni költözés előtt. 

hollandia_amszterdam_4_foto_pixabay_com_kirkandmimi_1.jpg(Fotó: pixabay.com/kirkandmimi)

Amszterdam – sokkal kompaktabb, a legtöbb helyre sétálva vagy kerékpárral el lehet jutni, közelebb van a tenger 

Berlin – több a zöld terület, könnyebb parkolni 

Amszterdam – sokkal nemzetközibb, jobb a légiközlekedés 

Amszterdam – több a történelmi épület (jobban megúszta a II. világháborút) 

Berlin – több a klasszikus kulturális esemény (színház, komolyzene) 

Berlin – kevésbé drága (még ha nem is sokkal) 

Amszterdam – nagyobb társadalmi egyenlőség, kisebb korrupció 

Amszterdam – nehéz megtanulni hollandul, mert mindenki angolul beszélne veled 

Berlin – tudnod kell németül, mert főleg az idősebbek kevésbé beszélnek angolul 

Amszterdam – az emberek meglehetősen nyersek, amennyiben mindig kimondják, amit gondolnak, és ezt elvárják tőled is 

Amszterdam – az idegen nyelvű filmeket és sorozatokat a holland tévében eredeti nyelven sugározzák holland felirattal (kivéve a gyerekprogramokat, azok többsége szinkronizált). Sok külföldi csatorna (angol, német, francia, olasz, belga) elérhető a sima kábelcsatornákon is. 

Berlin – a németek viszont a külföldi filmeket és sorozatokat szinte mindig szinkronizálják. Kevesebb a külföldi csatorna.

Amszterdam – nedvesebb 

Berlin – nyáron melegebb, télen hidegebb 

Amszterdam – meglehetősen sok angol nyelvű egyetemi kurzus van, az iskolák esetében tíz kiválóra jut egy pocsék 

Berlin – a német fővárosban sokkal rosszabb az arány, ott minden kiváló iskolára jut öt pocsék 

Berlin – a legtöbb gyalogos megáll a piros lámpánál akkor is, ha nem jön autó. A kerékpárokon jellemzően az első és a hátsó lámpák is működnek és sötétben használják is azokat 

Amszterdam – az emberek azt csinálnak, amit akarnak 

(Colin) 

Élni és élni hagyni Amszterdamban 

„Amszterdamban élek, egy ideig laktam Berlinben is. Szoftverfejlesztéssel foglalkozom, és nagyon szeretem a holland várost. 

Amszterdamhoz képest Berlin hatalmas, megvan a maga ipari bája, éjszakai élete pedig kifejezetten sokat kínál. A megélhetés olcsóbb, mint Amszterdamban, ez az egyik oka annak, hogy a művészek és a startupok egyik központja lett. 

Amszterdam vibráló, romantikus, ugyanakkor kozmopolita város. Tapasztalatom szerint a holland kultúrát a nyitottság, az őszinte barátságosság és a pozitív hozzáállás jellemzi. 

Amszterdam egy relatíve gazdag város nagyszerű infrastruktúrával és alacsony munkanélküliséggel, részben ezért is olyan gondtalan az élet itt. Nem sok panaszt hallani, egyszerűen azért, mert nem sok panaszkodni való van. Ebben alighanem része van az általános „nézd a dolgok napos oldalát” és az „élni és élni hagyni” mentalitásnak. 

A megélhetés ugyanakkor Amszterdamban sokkal drágább, persze a fizetések is, különösen az én szakmámban. 

Ami a leginkább zavart Berlinben, hogy a lakói mennyire el voltak telve a saját városukkal, illetve városrészükkel. Rengeteg beszéltek arról, hogy a város melyik része menő és melyik nem. 

Még mindig foglalkoztat a Berlinbe költözés gondolata, ahol nagyon jó, nyitott barátokra leltem. De ha választanom kellene, akkor bármikor Amszterdamra voksolnék Berlinnel szemben. 

(Toby) 

Berlin lenyűgöző 

„Berlinben egy évet éltem diákként, és laktam Hollandiában is, igaz, nem Amszterdamban. 

Berlin egyszerűen lenyűgöző. Egyike Európa startup központjainak, kifejezetten sokféle kulturális és gasztronómiai élményt kínál. Nagyszerű ott élni. A tömegközlekedés tökéletes, bárhová eljuthat vele az ember. 

nemetorszag_berlin_trabant.jpg

Minden este egy új élmény. A város tele van művészettel és zenével. A nyár csodás. Mint a történelem szerelmese, nagyon élveztem a várost, hiszen minden sarok tartogat valamit. 

Az ételek változatosak, a város olcsó, egyedül a nyelv, amit kisebb problémát jelenthet. 

Ami Hollandiát illeti, az ottaniak sokkal nyitottabbak és barátságosabbak, mint a németek. Amszterdam sokkal drágább, mint Berlin, de ott is jó az IT- (ebben dolgozom én), és a stratup-szektor. A nyelvvel nincs gond, mindenki beszél angolul.” 

(Umar) 

Igaz barátságra a hollandoktól ne számíts 

„Mindkét városban éltem és úgy látom, hogy miközben mindenki nagyon barátságos, barátkozásra nem nagyon lehet számítani a hollandoktól, akiknek jórészt megvan a maguk élete, és nem túl nyitottak a külföldiek irányába, eltekintve némi felületes barátságosságtól (vannak persze kivételek, most általánosságban beszéltem). 

Nem tudom, Berlin mostanában mennyiben más, évek óta nem jártam ott, de a benyomásom az volt, hogy a helyiek sokkal nyitottabbak vagy legalábbis több a külföldi és könnyebben elfogadják a különböző kultúrákat. Gondolom, pár hónap alatt nehéz ezeket a dolgokat észrevenni. 

Amszterdamban európai léptékkel mérve is csúcsközelben vannak az albérletárak, azaz könnyebb szépen élni Berlinben, mint itt. A beilleszkedéshez kell hollandul tudni (már ha hosszú távra tervez az ember). 

Berlinben télen két hónapig nagyon hideg van (száraz hideg), Amszterdamban szinte minden nap esik, így minden rendkívül nyirkos. 

Ha valakinek a szépség fontos, akkor Amszterdam a megfelelő hely. Ha a buli és az élet élvezete, akkor Berlin. 

És imádkozzon, hogy soha ne legyen szüksége a holland egészségügyre, ami szerintem az egyik legrosszabb Európában, ráadásul jó sokat kell érte fizetni. A német rendszer ezzel szemben az egyik legjobb Európában és az uniós állampolgároknak ingyenes.” 

(Valentina) 

Attól függ, mire vágysz 

„A rövid válasz: ha valaki fiatal, művészi hajlamai vannak (és ilyen társaságra vágyik), akkor Berlin felé billen a mérleg nyelve. Aki hosszú távra tervez, inkább Amszterdamot válassza. 

A hosszú válasz pedig úgy szól, hogy Amszterdam összességében elbűvölőbb, míg Berlin a stílusok keveredése, melyek közül egyik-másik meglehetősen rideg, de akadhat, akinek érdekes lehet a maga módján. 

Amszterdam munkaerőpiaca összességében jobb, mert ugyan Berlinre több figyelem jut a startupok miatt, az amszterdamiak stabilabbak és pénzügyileg megalapozottabbak, míg a berlinieket jórészt az elszántság és az olcsóbb megélhetés viszi előre. 

Az időjárás mindkét városban rémes, bár Amszterdam nem olyan hideg és nem havazik annyit. A holland nagyváros közelebb esik Londonhoz és Párizshoz, Berlin pedig Koppenhágához és Prágához. 

Sokkal több holland beszél angolul, mint német, általában véve barátságosabbak is, mint a németek, különösen a berliniek (lásd még Berliner schnauze). 

Fiatal művésznek vagy hipsternek Berlin jobb hely, mert ugyan Amszterdamról sem lehet azt állítani, hogy steril lenne, de egyáltalán nem az a központ, mint Berlin. Más kérdés, hogy szerintem Berlin sok olyan embert is vonz, akik művésznek mondják magukat, pedig csak a laza életmód vonzza őket egy trendi városban. 

Az élelmiszerek terén a helyzet döntetlen, lévén mindkettő nemzetközi nagyváros. A megélhetés olcsóbb Berlinben, ugyanakkor a lakbérek folyamatosan emelkednek. Ha a fizetéseket is bedobjuk az egyenletbe, akkor döntetlen körüli eredményt kapunk, talán némi amszterdami fölénnyel.” 

(Anonymus) 

A véleményeket itt és itt találtam. Neked a fentiek (vagy a saját tapasztalatod) alapján melyik város jön be inkább?

A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével.

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: Németország Berlin Hollandia Amszterdam

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr9314734779

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

gabors 2019.04.03. 07:16:14

Inkabb valami BREXIT-et ha lehet .. :-)

Platonica 2019.04.03. 08:44:49

Cikkhez: en nagyon regen voltam, de gyerek megy a nyaron Interrailing-elni, mindket varos benne az utitervben, kivancsi leszek, mit mond majd:-)

gabors 2019.04.03. 09:00:16

@Platonica: great !!!! lot more fun then :-)

Golf2 2019.04.03. 09:25:57

"Berlin.egyedül a nyelv, amit kisebb problémát jelenthet"...Nehogymár meg kelljen tanulni németül! Angollal király vagyok,vagy nem?

Herr Géza 2019.04.03. 09:40:09

“A bürokrácia is rémes Berlinben, minden papíron kell, iszonyatosan sokáig tart és jórészt németül van. ”
Hát talán azért van “jórészt németül”, mert Berlin Németországban van... :)))
Amúgy a legtöbb hivatalban minden kitöltendő “papír” tuti megvan minimum angolul, törökül, lengyelül (csak jelezni kell, hogy “nix vakk-vau németül” :D), sőt, legutóbb a nyugdíjbiztosítótól olyan meghívót kaptunk egy információs rendezvényre, ami németül íródott ugyan, de a lapot megfordítva a legtökéletesebb magyar nyelven ott volt a fordítás. És az ilyen megahivatalok ügyfélszolgálatán is vannak immár szinte bármilyen nyelven beszélő alkalmazottak.

Herr Géza 2019.04.03. 09:58:52

Az EP választáson való részvételre szóló regisztrációs infólevelet meg eleve angolul kaptuk, annál a hátoldal volt németül.
És még azzal is vitatkoznék, hogy “...minden papíron kell, iszonyatosan sokáig tart”.
Egyre kevésbbé kell minden papíron, és valóban vannak még ügyek, amik “sokáig” tartanak, ugyanakkor sokminden elintéződik a helyszínen, vagy max. postafordultával. Hétfőn küldtem egy levelet egy hivatalnak igazolást kérve egy ügy elintézéséről, most hozta a postás a választ...

adg 2019.04.03. 11:22:26

@Herr Géza: "most hozta a postás a választ..."

...miszerint fogalmuk sincs az ugyrol, mert elveszett a leveled.

Shaktee 2019.04.03. 14:18:36

off

Haza kéne huznod birkuc -900 jurokat csinalnak az olaszok call centerekben :-)

index.hu/belfold/2019/04/03/budapest_az_igeret_foldje_a_kiabrandult_olasz_fiataloknak/

ON

takarék-láng 2019.04.03. 14:36:23

@Buchhalter: cafolja a liberalis dogmakat.

Ahogy a harvard egyik sztarkozgazdasza is. Ime az interju:

makronom.mandiner.hu/cikk/20190328_borjas_interju

Golf2 2019.04.03. 14:56:20

@Shaktee: Budapesten egy vibráló nemzetközi közegbe csöppent...a belváros 1 nagy kupleráj lett,hála a fapadosoknak is.

Shaktee 2019.04.03. 15:00:29

@takarék-láng: Nyista dogma.

Csak arrol van szo hogy a kulfoldiek nyelvtudassal konyebben talalnak alap IT melokat.

Buchhalter 2019.04.03. 15:37:27

Most már nem csodálkozom ,hogy az irodaházakból miért jön ki olyan sok külföld.Rengeteg Indiai is van.Állítólag ők a Tatánál vannak több százan.Nálunk is van 2 külföldi mérnök : egyik török a másik egyiptomi.A török srác már magyar állampolgár.Magyar hölgyet vett feleségül.Törve de beszéli a magyart,tetszik nálunk és azt mondta ,amíg Erdogan van hatalmon még látogatóba se megy haza.Az egyiptomi meg hozta magával az asszonykáját.

Herr Géza 2019.04.03. 15:51:31

@Herr Géza: Wtf.? Hová lett a komment? Biztos tuti cenzúrázva lett.... :)))

Herr Géza 2019.04.03. 15:57:55

@adg: Korrekt válasz volt, reggel 6:30-kor a postaládánkban. Nem mondom továbbra sem, hogy ez a jellemző, de egy klasszikus helyi reklám dumája szerint “nicht immer, aber immer öfter”....
:)))

Shaktee 2019.04.03. 16:00:29

@Herr Géza:

itt egy kávé ugrifüles :-)

Te is ilyen berlini művész/hipszter lennél hogy ennyire vágod ezt a témát? :D

Herr Géza 2019.04.03. 16:29:51

@Shaktee: Pajti, volt neked osztva lap?
Btw., mikor is jártál utoljára Berlinben pl. ?
Melyik aluljáróban bazseváltál?
Tudod, a nagytesó figyel ám... :))))

Shaktee 2019.04.03. 16:34:31

@Herr Géza: ott játszottam veled a csekkpont karcsinál, verted a dobot nekem, táncoltál is ugrifül :DD

Shaktee 2019.04.03. 16:38:41

@Herr Géza: "Tudod, a nagytesó figyel ám... :))))"

Ahhh a filmszinész, a mucsai robert redford :D

Shaktee 2019.04.03. 16:51:56

@Shaktee: Germániába jo regen jartam oregem, még állt a fal, Aachen, Drezda, Berlin, dedszulok szulovárosaban Heidelbergben..tobbek kozott.

Herr Géza 2019.04.03. 16:54:05

@Shaktee: Nem fordítva, teee...???? :)))

Herr Géza 2019.04.03. 16:57:10

@Shaktee: Drezdára, Berlinre rá sem ismernél...
HD meg itt van a szomszédban, voltak bazsevások a sváboknál? :)))

Shaktee 2019.04.03. 17:00:02

@Herr Géza: Nincs zenész felmenom amennyre tudom, se ott se masutt.

2019.04.03. 17:13:03

@Shaktee:

Nincs zenész felmenőd, ne hazudj már trottyos tyurka :-))

A tunyogmatolcsi öregapad ott bazsevált a gyarmati utasellátó, te meg pipás öreganyád hátán lógtál batyuba kötve :-)))

Szóltak is az oreganyadnak az emberek;
Nanó, füstöl kendnek a batyuja!

Oreganyad meg vissza szólt;

Dehogy füstöl az, csak a tyurka purgyé bagozik :-))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))cunami)))))))))))))))))))))))))

Shaktee 2019.04.03. 17:25:36

@CyberTroll: huje :-)))))))))))))))))))

Shaktee 2019.04.03. 17:27:15

@Shaktee: a kis életed is meg kék filmesiteni, elbacott tirpák :PPP

Sorceress777 2019.04.03. 17:31:14

@Herr Géza: Talán egy éve láttam egy riportot német tv-ben, ahol mutatták, hogy a berlini házasodni akarók hajnalban 5-kor már sorba állnak a hivatalnál időpontért. Persze Berlin nagy, lehet, hogy csak egyik kerülete volt.

Sorceress777 2019.04.03. 17:39:11

@Shaktee: Mehetnél már megint, igencsak lenne min csodálkozni, különösen a volt keletnémet kisvárosok csodásan kikupálódtak. Drezda amúgy is, na és Berlin óriási lett.
Mielőtt megkérdezné valaki, egy éve voltam ott és hamarosan leszek megint és a legrégebbi barátaim még ott élnek.

Egyébként ma útba igazítottam egy hölgyet a városban. Kiderült, hogy 40 éve volt itt és el van ragadtatva. Német, de 30+ éve Londonban él, a férje angol. Mint mondta a Selfridge áruház mögött lakik.(Az áruház nevét biztos nem így írják) MInt mondta Budapest az az igazi Európa. Híztam 5 kilót és elmagyaráztam a Zeneakadémia összes tudnivalóját.

Shaktee 2019.04.03. 17:47:36

@Sorceress777: Majd..annyi helyre kellene menni, Olaszba foleg, vissza a spanyolokhoz, a tirpák sofort is meg akarom vizitalni mielott kirugja a brekszit angliabol :-)

Dikusz 2019.04.03. 18:07:23

@Shaktee: Nem-e lehet-e, hogy rossz a címzés? :)))

Sorceress777 2019.04.03. 18:08:40

@Shaktee: Majd ha nyugdíjasok lesztek,, átjöttök Europába és utazgattok vagy 2-3 hónapig.
Különben ezért nem akartam soha elhagyni a kontinenst, mert itt van a sok látni való, legalább is nekem.

Herr Géza 2019.04.03. 18:09:42

@Sorceress777: Igen, volt ilyen Berlin egyes kerületeiben (Personalmangel), de mára azért ez is alakult már, no meg nem is volt az baj: aki sorban áll hajnalban egy házasságkötési időpontért, annak van ideje átgondolni, hogy biztos akarja-e az egész cécót... :)))

2019.04.03. 18:16:52

@Shaktee:

Hallod old rake, télleg mehetnel Berlinbe bazsevalni a géjpárádra, hátha neked is jutna valami jó &======} :-)))

2019.04.03. 18:19:45

@Sorceress777:

Már régen nyugdíjas, csak olyan kevés a nyugdíja, hogy az ottavai aluljárókban nagybőgőzik, hogy kiegeszicse a nyögdiját :-))

Golf2 2019.04.03. 18:25:30

@Shaktee: "Germániába jo regen jartam oregem, még állt a fal" engem is alig engedtek át Nyugat Berlinbe 82ben,akkor ittam elöször Fantát és szólt a zene Falco.

Shaktee 2019.04.03. 18:28:48

@Dikusz: finom voltam s noies :-)

Shaktee 2019.04.03. 18:29:34

@Golf2: Jo oreg Falco, Amadeus :-)

Shaktee 2019.04.03. 18:39:14

@Sorceress777: Tenger hely van itt is ahol nem jartunk, BC pld(brtit kolumbia) alberta..etc, nej sose jart kaliforniaba, el kell vinnem key westre is, floridaba..

Golf2 2019.04.03. 18:39:36

@Shaktee: Drah' di net um - oh, oh, oh
Schau, schau, der Kommissar geht um - oh, oh, oh
Ez ment akkor.

Shaktee 2019.04.03. 18:51:42

@Golf2: meg 99 lufi nenatol, az hanyba vot? 99? :P

Dikusz 2019.04.03. 18:57:28

@Shaktee: De magadnak címezted, azért kérdeztem, nem másért :)

Shaktee 2019.04.03. 19:01:42

@Dikusz: a tetolvált majomnak szolt, ámbár engem is meglehet filmesiteni :-)

2019.04.03. 19:23:08

Már megint üzenget valaki amerikás számról, fenyeget a lelkem....
Üzenem neki, ha meg akar ijeszteni, öltözön fel indiannak vagy kormozza be magat:-)))

2019.04.03. 19:29:52

@Shaktee:

Nőies, az vagy a 170 centiddel, itt emberkedsz a blogon otthon meg csizmaszár magasságban kozlekedsz mint a cirkuszi fóka :-)))
Há hogy van ez old fart? :-)))

Shaktee 2019.04.03. 19:32:13

A tetkós majmec, gyarmatról fantáziálgat, a magadfajta türhő tipákoknak adott kölcsönt a nagyfater, mint bankigazgató :-) illetve nektek nemigen :-))

Na asszem ennyi oleg is, eleget szerepeltunk mára zolika :-)

Sorceress777 2019.04.03. 19:35:51

@Shaktee:Nem vesztett semmit. Mit lát Key Westen? Tengert és homokot. Hemingway háza, mikor ott jártunk mintha örökre bezárt volna. Na és mind ehhez mennyit kell autókázni. Europában bárhol akár 100 kilométeren belül is csodákat láthatsz.

Shaktee 2019.04.03. 19:39:56

@Sorceress777: Mi a baj a tengerrel s homokkal? :-)

2019.04.03. 19:44:53

@Shaktee:

Nekünk bisztos, hogy nem adhatott az öreg, legfeljebb a mi pénzünkre vigyaszhatott, mivel apai ágon 1640-es évekből származó nemesi levéllel rendelkezik a család ;-)

Hova siecc tyurikamresokambratyokam, kezdődik a muszakod az aluljáróban :-))))))))))))))))))))))))))))))))))))))

Shaktee 2019.04.03. 19:48:41

@Sorceress777:
úgy vagyunk vele hogy hat hónap tél után nem csodákra vágyunk hanem karibi lustálkodásra, de lehet az key west is ippeg..

Jovo heten ide:

www.google.com/search?q=riu+lupita&rlz=1C1GCEA_enCA803CA803&source=lnms&tbm=isch&sa=X&ved=0ahUKEwiJha61vbThAhVEnFkKHcJoB5YQ_AUIDygC&biw=1920&bih=888

kék madár 2019.04.03. 19:54:20

@CyberTroll: @Shaktee: mi tortent? hogy kezdodott ez a hurrikan bromance?

Shaktee 2019.04.03. 19:56:36

@kék madár: sehogy,

imádom a dzsentri tirpák majmocskámat :P

2019.04.03. 19:57:39

@kék madár: nincs itt semmi hurrikán, csak ugratjuk egymást, mint régi szép időkben, igaz trottyos tyuri :)))

2019.04.03. 20:01:14

@Shaktee:

Ennyire rosszul megy a bezseva biznyic, hogy már te is guglimapszon járod a világot, mint hintatesód :-)))

Shaktee 2019.04.03. 20:03:15

Gyík vajh hova tűnt, nem látom a mucsai Kluni blogján sem..

Shaktee 2019.04.03. 20:23:01

@kék madár: mondod te :-)

megjottek a ludak..epp ideje volt meghozni a tavaszt

neurotikus bunkocska 2019.04.03. 21:16:53

Reszemrol Amsterdamra szavaznek :) Ezt a berlines "kreativoknak az valo reszt" annyival szeretnem kiegesziteni, hogy szerintem a Berlin az inkabb kepzomuveszeti kozpont lehet a sok fuggetlen galeria miatt, de Amsterdamban (es foleg Rotterdamban, ami Hollandia kompaktsaga miatt szinten elerheto) tobb nagyobb epiteszeti, vagy design ugynokseg meg divat ceg van, es sok a szakvasar is, amikre erdemes kijarni, vagyis lehet kapcsolatot meg komolyabb karriert epiteni hipsternek leves nelkul is :) Engem kifejezetten irritalna a sok startupsag, de aki ilyenben gondolkodik, vagy inkabb a nagyobb ugynoksegek meg a "corporate life" irritaljak, annak lehet, hogy Berlin a jobb. Berlinrol nincsenek olyan jelentos tapasztalataim, es elfogult is vagyok mert en nagyon szerettem Amsterdamban dolgozni es Hollandiaban lakni.

Szerintem nem igaz, hogy a hollandok nem kedvesek, az viszont igen, hogy az elet dragabb Amsterdamban es sokan kezdik lakotarsazassal ott az eletet, ami nem tul idealis, viszont Hollandia tenyleg kompakt es nem kotelezo Amsterdamban lakni, meg lehet uszni masik varosbol. Osszessegeben veve ez nyilvan szemelyes ertekrendektol, meg egyeni prioritasoktol fugg, hogy kinek melyik helyen lenne a legjobb, de Amsterdamot csak ajanlani tudom, azt viszont nem tudom mondani, hogy kifejezetten konnyu lett volna, vagy, hogy minden resze felhotlen volt, szoval barmelyiket is valasztanak, mindegyikre erdemes elore felkeszulni :)

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása