oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2019. március 08. 06:30,  Vietnám hátizsákkal 32 komment

2019. március 08. 06:30 Határátkelő

Vietnám hátizsákkal

Egy ördögi kecske, egy tojásos kávé és egy hátborzongató múzeum – nem akármilyen kalandokkal folytatódik Balázs ázsiai hátizsákos utazása, melynek helyszíne ezúttal Vietnám.

hang_mua_1.jpg

„A második állomás az utazós kaland alatt Vietnám volt. Sok mindent hallottam már az országról, kultúráról, így izgatottan vártam. 

Az út nem volt zökkenőmentes Thaiföldről, saját hibámból. 10:06-kor keltem (az ébresztőmet nem hallottam meg) és a reptéri transzfer 10:15-kor indult. Pár perc alatt betömtem mindent a táskámba, gyors check-out majd elértem a buszt. 

Egy óra zötykölődés után kiértem a reptérre. Itt fél órát sorban álltam, majd az emigrációs kapunál kiderült, hogy a becsekkolásnál nem kaptam meg az országot elhagyó nyomtatványt. 

Annyit tett hozzá a fickó, hogy „Menj vissza, kérj egy papírt és álljak sorba újra – ja, egyébként siess, mert valószínűleg le fogod késni a gépet”. Kösz, gondoltam, kirohantam a bejárati kapuhoz, kitöltöttem a nyomtatványt és szaladtam vissza. 

Sikerült a kitöltés közben letenni a már kinyomtatott és kifizetett vietnámi e-vízumomat. Erről azt kell tudni, hogy enélkül nem engednek be és kb. 1 extra óra kitölteni mindent, kell két fénykép és 25 dollár, mindez készen – nekem dollárom nem volt csak ezekből. 

Rövidre fogva, a repülő felszállásáig már csak mindössze 25 perc volt, és a gépbe beszállás előtte kapcsoltam, hogy hiányzik az e-vízum papír. 

Visszarohantam az információs pulthoz, ahol pár telefon és nyelvi nehézség után mondták, hogy „hát, talán megtalálják”. Reményvesztetten bandukoltam vissza a kapuhoz, hogy felszálljak, aztán meglátjuk. 

A kapunál viszont egy nagyon kedves thai hölgyike (ott dolgozó) leintett, kezében a papírommal. Ő volt az, aki a becsekkolásnál is tök kedvesen átültetett a vészkijárathoz, extra díj nélkül. Így mosolyogva szálltam fel a gépre és repültem át Vietnámba. 

Ho Chi Minh 

A leszállás után a külföldieknek jelentkezni kell vízumért (ha csak nem csináltad meg online előre, mint én) majd beállni az emigrációs kapukhoz. Ez 30 kapu és egyesével mindenkinek átnézik a papírját, útlevelét. Kapunként kb. 50-70 ember állt ott, elképesztő tömeg volt, de félóra alatt átjutottam, zökkenőmentesen. 

Ezután rögtön volt egy stand, ahol készpénzt lehet meglepően jó áron váltani és közvetlenül mellette pedig SIM-kártyát venni. Megint csak egy hónapra vettem, nagyjából 3600 HUF-ért, cserébe pedig korlátlan interneten van 4G sebességgel – nem rossz (erről utólag kiderült, hogy 2 hét és nagyjából 12 giga net után lelassítják, amitől közel használhatatlan lesz). 

A reptérről a leggyorsabb út a városba valószínűleg taxi, de azok nagyjából 1800 HUF körül voltak, én viszont a neten olvastam, hogy busszal ez összesen 300 HUF. 

Teljesen modern, légkondis busszal így eljutottam a hostelig, ahol már várt az Aarhusból ismert Buda Tamás barátom. Sétáltunk közel 2-3 órát a városban, kipróbáltuk a híres vietnámi bagelt, amibe beletömnek mindenféle húst, sajtot – nagyjából 550 HUF-ért. 

Nagyon finom, bár valószínűleg a francia kolonisták hátrahagyott tradiciója ez, nem a helyiek több ezer éves eledele. Utána kipróbáltunk egy vegetáriánus, most már tradicionális levesezőt, ez is nagyon finom volt. Nekem kicsit túl édes, csípős, de a húst szimbolizáló gomba elképesztő finom volt. 

Másnap felkerekedtünk és megkóstoltuk a Hanoiból híres Tojásos Kávét. Nekem nagyon ízlett, kicsit hasonlított az íze és az állaga a tiramisura, gondolom a felvert tojássárga/cukor kombó miatt. Érdemes kipróbálni, több helyen meg lehet találni az „Egg Caffee” nevű helyeket. 

tojasos_kave.jpg

A város elképesztően kaotikus, 8,5 millió lakosra jut összesen 9 millió (!!!) robogó a legfrissebb statisztikák szerint. Konkrétan a járdán közlekednek vele, a piroson átmennek, szembe a forgalommal, semmilyen féle-fajta szabály nincs, azon kívül, hogy soha ne állj meg. 

Pár óra után lehet érezni azt a „flow”-t a forgalomban, miszerint mindenki megy és próbál nem megállni és nem neki menni a másiknak, de ettől még elsőre ez baromi ijesztő tud lenni. 

Reggeli után ellátogattam a War Remnants múzeumba, na, ez egy kemény dió volt. Nem csináltam fényképeket, egyszerűen sokkoló volt, amit láttam. Sokan mondják, hogy kommunista állam lévén nyilván azt fogjuk látni a kiállításon, ami az ő véleményüket tükrözi – ez rendben van, szerintem a legtöbb ország/ember így gondolkodik. 

Amit szörnyű volt látni, hogy mennyi áldozattal járt a háború, és hogy az „Agent Orange” nevű gyilkos mérget hogyan szórták végig az országon az amerikai katonák. 

Ez csak azért szomorú, mert pontosan tudták, hogy a háborút már nem nyerhetik meg és ez a méreg még 2-3 generáción át mérgezni fogja az országot. Sok dolgot olvastam, tanultam és megértettem a vietnámi háborúval kapcsolatban. 

Elképesztően hálás vagyok, hogy abban a korba születtem, amikor épp béke van a világ döntő többsége között és nem kell ezt a rettegést és szörnyűséget megtapasztalnom – ezt talán csak az előttem lévő generáció tagjai értik igazán, hogy mekkora kincs. 

war_remnants_museum.jpg

Ami számomra szomorú volt, hogy az USA 220 millió dollárt adományozott azoknak az amerikai veteránoknak, akik megfertőződtek ezzel a méreggel, ugyanakkor a vietnámiak – a béke megegyezés ellenére – nem kaptak kárpótlást ilyen formában. 

Szomorú, de próbálok nem ítélkezni senki fölött, hiszen biztosan megvolt mindkét oldal verziója, én pedig csak az egyiket láttam most. Reméljük nem lesz többet ehhez hasonló, több százezer ember életét követelő háború. 

Ezután elmentem ebédelni a Pho Hoa nevű helyre, hogy kipróbáljam a tradicionális noodle levest, vagyis phót. Nekem nagyon ízlett, csak ajánlani tudom, és mindössze 500 HUF volt egy tál ebéd. 

Utána úgy döntöttem, kipróbálom a motoros taxit, ugyanis az a helyi taxisoknak az 1/5-ébe kerül, és teljesen legális. Egy Grab nevű alkalmazást kell letölteni, ami hasonló, mint az Uber, viszont itt lehet készpénzzel is fizetni, ami megkönnyíti a regisztrációt. 

Engem nagyjából egy 5 km-es távon vitt el a hosteltől a reptérig, mindössze 470 HUF-ért. Nem az ár miatt választottam, hanem mert ki akartam próbálni, milyen az őrült forgalom részese lenni. Hátizsákkal felültem, és nagyjából félórát mentünk. 

Életem egyik legizgalmasabb és legfélelmetesebb élménye volt, konkrétan az alsógatyámból is folyt a víz, mire odaértem. Egy sávon belül akár 5-10 robogós indul, sokszor szembe is jönnek a motorok között, mindenki dudál mint az állat, és látszólag csodával határos, hogy nem ütköznek az emberek állandóan. 

Ugyanakkor nagyon élveztem az adrenalin löketet, és azt gondolom, mindenkinek érdemes lenne egyszer ezt kipróbálni. A reptérről pedig indultam tovább Hanoiba. 

Hanoi 

Felbátorodva a korábbi motoros tapasztalaton, úgy döntöttem, hogy a reptérről is motorral indulok a városba. Az ok az volt, hogy autóval és robogóval is 1 óra volt az út, de az autó 5.500 HUF volt, a robogó pedig 1800 HUF és mint jó backpacker, spórolni kell. Meg is kaptam azt, amiért fizettem. 

Elindultunk, rögtön kvázi szembe a forgalomba az első 50 méteren, majd fél óra autópálya. A fickó kb. 100-120 km/h-val nyomta neki, mentségére szóljon, szinte zéró forgalom volt és elképesztő jól vezetett. 

Elértünk egy lekanyarodósávba, ahol nekünk menni kellett volna a pályán, de a válaszfalnál állt két rendőr és leintettek minket. A sofőröm akciófilmes mozdulattal, épphogy kikerülve az elválasztó falat átvágott a másik sávba és nem állt meg a rendőröknek. 

Leszálltunk a motorról, és elmagyarázta Google Translate-tel, hogy túl gyorsan ment, nincs visszapillantója és megbüntették volna. Mondanom se kell, akkor már tele volt a gatyám. 

Vártunk 10 percet, majd visszamentünk és elmentünk konkrétan ugyanazon rendőrök mellett, akik most már nem intettek le – én nem értem, de gondolom ez valami helyi dolog. 

Mentünk tovább, majd beérve a belvárosba a fickó egyszer csak megállt valami bolt mellett. Vietnámiul kiabálva bement majd kijött, leült egy kis műanyag székre, elővett egy doboz dohányt valami műanyag zacsiból, megtömte a hosszú, nekem ilyen drogpipára hasonlító szarját és elkezdett pöfékelni. 

Én itt magamból kikelve mondtam, hogy ez nonszensz, nem fogok fizetni, megyek innen tovább. Jót nevetett, majd letette és mentünk tovább. Innentől kezdve imádkoztam, hogy egyben odaérjek. 

Ami fura, hogy nekem ijesztő volt, milyen közel vannak más motorosok, de ugyanakkor azt éreztem, hogy a fickó szerintem kicsi kora óta vezet, és sose volt veszélyes helyzet, mindig körültekintő volt minden potenciális veszélyforrásra. 

Valahogy rettegtem, de mégis biztonságban éreztem magam – furcsa volt. Miután odaértem a szállásra, kiderült egy ismerősömtől, hogy a pipa, amit használt, alapvetően az, amit itt Vietnámban cigi helyett használnak rendes dohánnyal, úgyhogy semmi drog dolog nem volt. 

Utólag nem hangzik így már annyira ijesztőnek, de ott, egy idegen városban, egy kis bukósisakkal, a semmi közepén, elég vészhelyzetnek tűnt a dolog. 

Este ezután körbe sétáltam a városba, nekem abszolút Sanghajra hasonlít. A kontrasztos tradicionális kultúra és a sok nyugati hely, ember egyvelege egy érdekes összhangot, hangulatot ad a városnak. 

Másnap ellátogattam a Ho Chi Minh-emlékhelyre. Monumentális volt az egész parkkomplexum, megnéztem a palotát is, ahol lakott. A biztonság egészen végletekig megy, repülőtéri ellenőrzéshez hasonlón kell átmenni, rövidgatyában és el nem takart vállakkal abszolút nem engednek át, az emlék részét képező járdára és hatalmas kertre tilos rálépni, és még sorolhatnám. 

ho_si_minh_mauzoleum.jpg

Egyértelműen érződik, milyen komoly szerepe van a történelemben ennek az emlékműnek. A megőrzött testet sajnos nem tudtam megnézni, de az élmény így is abszolút egyedi volt. 

Ninh Binh

Hanoitól délre fekszik ez az apró város. Kisváros, szinte nulla forgalommal, gyönyörű tájjal - abszolút magával ragadó volt. Én busszal mentem, ami nagyjából 3 óra volt és 1600 HUF (érdemes több ügynököt megkérdezni. A hostelem először 8000 HUF-ért adott volna jegyet, két házzal odébb ez rögtön 4000 HUF lett, majd az utolsó helyen 1600, úgyhogy megéri körültekintőnek lenni). 

Én a Trang An Eco Homestay nevű hostelben szálltam meg, ami a belvárostól 30 perc autóval nagyjából. Este ez kicsit ijesztő volt, ülni valami ismeretlen figura autójában, a hegyek és erdő közepén valami koszos földúton, de jó ég, mennyire megérte. 

Olyan volt a hely, mintha egy meséből varázsolták volna oda. Sok-sok apró színes lámpás, esernyők, apró tavacskák a bejáratnál. A személyzet is nagyon kedves és segítőkész, este pedig a legtöbb utazó backpackerrel együtt ültünk és kártyáztunk vagy csak beszélgettünk. 

Első nap ellátogattam a Trang An barlangokhoz. Ez robogóval nagyjából 15 perc volt. Egy apró bambusztutajjal lehet körbejárni a tavakat és barlangokat, amire 4-5 ember fér fel, plusz az evező hölgy/úr. 

trang_an_2.jpg

Én két barátommal mentem és hatalmas élmény volt látni az egekbe nyúló hegyeket, majd áthajózni alattuk olyan barlangokban, ahol volt, hogy szinte teljesen le kellett bukni a tutaj aljába, hogy átférjünk. 

Láttunk több templomot is a hegyek között, ott volt általában 15-20 perc körbenézni, mosdót használni vagy venni egy frissítőt. Az egész út nagyjából 3 órán át tart, de ez a szünetekkel együtt elrepül az idő. Az ár 2400 HUF a belépőért és csak ajánlani tudom. 

trang_an_1.jpg

Később ellátogattunk a Hang Múa kilátóhoz. Egy nagyjából 500 lépcsőfok és a hegy lábánál állva sokan eltöprengtek, hogy megmásszák-e, de hatalmas kaland és én nagyon élveztem. 

Sok helyen a lépcsők amorf alakú fekete sziklákból állnak, ami még izgalmasabbá teszi, de a veszélyestől azért távol van. 

Viszonylag sok turista volt, de ez nem vett el az értékéből, csupán annyi, hogy a kilátó tetején lévő sárkány szoborral szinte lehetetlen volt képet készíteni, mert épp egy kínai pár az esküvői képeit csinálta. 

Hogy miért ott, teljes esküvői szettben, az szerintem sokunk szerint teljesen indokolatlan és érthetetlen, de ez Ázsia, itt bármi megtörténhet és meg is történik. Ugyanakkor a hegytetőn a kilátás egészen fenomenális, mindenkinek ajánlani tudom, hogy látogasson el ide.

hang_mua_3.jpg

hang_mua_2.jpg

Utolsó nap mindenképp ki akartam próbálni a helyi különlegességet, a kecskehúst. Na már most, ezt bölcsebb egy megbízható, esetleg talán drágább helyen tenni, nem valami filléres, útszéli, műanyag-székes kis kifőzdében. 

Megettem, ízre nem volt rossz, de pár óra elteltével éreztem, hogy itt gond lesz. Klasszikus ételmérgezést kaptam. A másik gond pedig az volt, hogy aznap estére már kifizettem az éjszakai buszjegyem Phong Nha-ba, ami egy 9 órás „alvós” busz. 

Ám mielőtt felszálltam volna  a buszra, éreztem, hogy nem fogom tudni végigülni, így megkértem a szervező céget, hogy tegyék át másnapra a jegyem. Ezután kibéreltem egy szobát és beletörődtem, hogy a következő 24 órában küzdeni fogok a bennem megbújó ördögi kecskével. 

Botrányos volt, vert a víz, hasmenés, hányás, mindezt egy nagyon putri hotel 4. emeleti szobájába, távol mindentől és mindenkitől. Egész éjszaka lázálmom volt és felváltva szenvedtem a láztól, a félelemtől, az elszigeteltségtől és a kecskétől. Akikkel eddig utaztam, azok tovább mentek sajnos az előre tervezett busszal. Egy szó mint száz, talán ez volt az utazás mélypontja. 

Másnap vizet kortyolgatva, harmatgyengén, egy kis helyi tyúklevesnek megfelelő Pho-kortyolás után „I got my shit together” – szó szerint, és nekivágtam a busz útnak. 

Phong Nha 

Sose próbáltam ezeket az alvóbuszokat, de nagyon jók. Nem ágyat, hanem egy teljesen kinyitott széket kap mindenki, amin gyakorlatilag feküdni lehet. Teljesen kényelmesen ki lehet így egyébként 8-10 órát bírni. 

Reggel 4-re érkeztem meg Phong Nhába, ez is egy apró város, viszont van egy gyönyörű nemzeti parkjuk, telis tele barlangokkal, vízeséssel és túrázási helyekkel. 

A következő 3 napot itt töltöttem. Az első az nagyjából lábadozás volt még, de második nap annál eseménydúsabb volt. 

Egy 9 fős csoporttal, akiket a korábbi napokban/hetekben ismertem meg, közösen elindultunk motorral felfedezni először a Paradise cave-t (Paradicsom barlang). 

Ez egy 31 km hosszú barlang, a legnagyobb Vietnámban, ám ebből csak 1 km bejárható. Nagyon gyönyörű és már az odavezető út is elképesztő, rizsföldek mellett, hatalmas hegyek között. 

Ha az ember alázatos tud maradni, akkor ajánlanám a robogózást is, a forgalom abszolút nem vészes, csak az utcákon futkározó kóbor kutyákkal és tehenekkel (!) kell vigyázni. 

Ezután elmentünk a híres Dark Cave-be (Sötét barlang). Ide a belépő egy kicsit drágább volt, 5500 HUF/fő. Ez magába foglalta a belépőt, a barlangi idegenvezetést, iszapfürdőt és kalandparkot is. 

Úgy indultunk el, hogy mindenki kapott egy karabinert és egy mentőmellényt, majd egy 300 m-es kábelen kellett lecsúszni a szemben lévő barlang bejáratához. Utána úsztunk pár percet, majd beértünk a barlangba. 

Itt megkaptuk a bukósisakokat fejlámpával és elindultunk. Pár lépés után olyan sötét volt, hogy az elképesztő. Kb. térdig érő türkizkék vízben kellett sétálni, majd egy nagyon szűk résen át kb. 30 m kellett kúszni, mászni, hogy beérjünk az iszapfürdő részbe. 

Itt már mindenhonnan csöpögött az iszap, falról, plafonról, s a végén pedig mindenki belevetette magát a barnás iszap-tóba. Volt egy pillanat, amikor mindenki lekapcsolta a fejlámpást és csak ültünk ott a sötétbe, tiszta iszaposan – hát az egyik érdekes élmény volt. 

Miután ezzel végeztünk, kimentünk és indult a kalandpark rész. Különböző kábelekkel lehetett lecsúszni egy dombról és beleesni a vízbe – ez is jó móka volt. 

A nap egyetlen negatívuma, hogy kb. 20 fok volt, a víz is annyi volt, így nagyjából 3 óra utána hideg vízben és barlangban, kicsit hideg volt. Cserébe, (klasszikus Ázsia) miután végeztünk, mindenki le tudott zuhanyozni – hideg vízzel. Ettől függetlenül hatalmas élmény volt és mindenkinek csak ajánlani tudom. 

Da Nang 

Az előző városból egy újabb éjszakai busszal átértem Da Nangba. Meglepően kényelmes tud lenni, bár annak, aki 170 cm-nél magasabb, kicsit szűkös lehet. Mi 300 km-t tettünk meg 9 óra alatt, úgyhogy gyorsnak nem mondható, de kb. 2000 HUF-ért nem is várható el, ugyanakkor praktikus, hiszen legtöbb esetben arra az éjszakára, amikor utazom, legalább szállást nem kell fizetni. 

Három napot töltöttem a városban. Első nap körbesétáltam, láttam a sárkánnyal díszített hidat, ami hétvégén tüzet hány – erről pont lemaradtam – ez a város egyik fő látványossága. 

Második nap két barátommal felmentünk a közeli Ba Na Hills – Sunword nevű helyre. Ez a belvárostól 30 km-re található a hegyekben. Motorral is simán fel lehet menni, ha az ember bérel, én inkább motoros taxit választottam, mert az első 20 perc belvárosi útvonal és nem akartam stresszelni. 

A hegy tetején van egy hatalmas híd, amit kettő, kőből készült kéz tart. Ahhoz, hogy ezt meglátogasd, belépőt kell venni az egész területre, ami magába foglal egy vidámparkot is. 

Az ár 8500 HUF – ami itt viszonylag soknak számít, viszont utána kaját leszámítva semmiért nem kell fizetni – és utólag visszatekintve, teljesen megéri. Kábeles felvonóval lehet feljutni a hegyekbe, a látvány elképesztő már itt. 

A kőhíd is nagyon érdekes látvány volt, de ami a legjobb, az a teljes Disneyland-hangulat. Sétáltunk a francia kisvárosra hasonlító épületek között, és minden sarkon valami táncos előadás volt zenével, ami szinte életre keltette az egész várost. 

Kipróbáltunk mindenféle vidámparkos forgó, csavarodó, fel-le ugráló dolgot, amire fel lehet ülni, voltunk kísértetházban, mindenhol, amit el lehet képzelni egy 4 emeletes beltéri vidámparkban. 

Eltöltöttünk itt gyakorlatilag reggel 10-től 5-ig egy majdnem teljes napot és hatalmas élmény volt, mindenkinek csak ajánlani tudom. 

Hoi An 

Da Nangtól nagyjából 1 óra alatt megközelíthető busszal Hoi An. Ez a város az UNESCO világörökség része 1999 óta, főként a megőrzött óváros miatt. Ami még nagyon érdekes, hogy viszonylag apró városról van szó, de Ázsiában a „szabók fővárosának” is tartják, mivel több, mint 700 helyen lehet készíttetni öltöny, cipőt, ruhát, táskát, gyakorlatilag bármit. 

Elképesztően olcsó az európai, amerikai árakhoz képest, ezért rengeteg külföldi itt csináltat magának ruhát, majd haza is küldik rögtön. Nekem ez a rész nem imponált, mert próbálok minél kevesebb holmival utazni és eldöntöttem, hogy nem fogok semmit venni, ami nem feltétlenül szükséges az úton, márpedig egy sokadik cipő vagy egy öltöny nem tartozik ezek közé. 

Ugyanakkor, az óváros egészen elképesztő. Este mindenhol lámpásokkal díszítik fel a várost, az autós (illetve motoros is hivatalosan) forgalom pedig nem hajthat be a kerületbe, így egész varázslatos hangulat szokott lenni. 

Teljesen beleszerettem a városba, egyértelmű favorit lett Vietnámon belül. Nagyon békés a hangulat, a helyiek barátságosak, nagyon jó tengeri kajákat csinálnak és rengeteg fiatal utazó száll meg itt (valószínűleg a ruhák miatt). Úgy érzem, hogy ide még vissza fogok térni. 

hoi_an.jpg

Sokat gondolkodtam azon, hogy miért tetszik ez a város ennyire. Az utazás alatt több beszélgetés közben feljött, hogy alapvetően miért érdemes utazni? Arra jutottam másfél hónap után, hogy ez 70%-ban a megismert embereken, illetve azokon múlik, akikkel utazom és 30%-ban a környezeten. 

Természetesen ez csak egy útmutató, de volt, hogy Phuketen elmentem életem legszebb, eldugott strandjára, de mégsem volt senkivel megosztani az élményt és ettől összességében nem volt egy túláradóan boldog kaland. 

Ugyanakkor előfordult, hogy hegyet másztunk egy 10 fős társasággal, koszosan, izzadtan, elveszve, a semmi közepén, fáradtan, mégis, végig nevettük és imádtam minden percét. A legjobb érzés, ha minőségi emberekkel vesszük körbe magunkat, akikkel egy hullámhosszon vagyunk és közösen fedezzük fel a tájat. 

Ugyanakkor nem értettem, miért nem tudok 8-10 sornál többet írni Hoi Anról, mikor talán életem egyik legszebb hete volt. Rájöttem, hogy azért, mert nehéz úgy megfogalmazni egy-egy beszélgetést, hogy ne éljünk vissza a másik bizalmával. 

Szeretnék utat mutatni azoknak, akik vágynak az utazásra, de nem mernek kilépni a 9-5 munkahelyről, ezért meg fogok említeni néhány példát. 

Beszélgettem egy lánnyal, aki a Netflixnél dolgozik és nagyon sokat mesélt illetve tanított a filmes világról. Arról, hogy milyen például Mr. Robottal (Rami Malek) dolgozni, vagy hogy mennyi kutatással jár a Peaky Blinder sorozat kosztümjeinek az összeállítása (OMG itt nem hittem el, hogy ez a beszélgetés velem történik meg, hatalmas fanja vagyok a sorozatnak). 

Hallottam egy másik horrortörténetet arról, hogy 2016-ban felrobbant egy hajó motorja Balin, ahol két ember meghalt. A srác a hajón utazott és pont a motor mellé akart ülni, csak későn ért oda, ezért már csak a hajó orrában volt hely, így sértetlenül megúszta. 

Szörnyű történet, iszonyatosan sajnáltam az áldozatot és őt is, amiért át kellett ezt élnie. Ezeken kívül még megannyi történetet hallottam, de a lényeg, hogy az új emberekkel való beszélgetések teszik igazán gazdaggá és fantasztikussá az utazást. 

Merre tovább?

Volt egy pár nap, nagyjából az ételmérgezés után, amikor úgy éreztem, hogy ez a mélypont. Nem csak a betegség miatt, hanem mert napokig egyedül voltam, idegen helyen, rossz volt az idő és teljesen elment a kedvem az utazástól. 

Ugyanakkor tudtam, hogy találkozni fogok egy párral, akit még Thaiföldön ismertem meg és addig nem akartam repjegyet venni haza. Elképesztően mókás 2-3 napot töltöttünk együtt, majd Hoi Anban a tervezett két este helyett egy hetet töltöttem, mert annyi különleges embert ismertem meg és a város is nagyon megtetszett. 

Ezért úgy döntöttem, hogy átmegyek először Szingapúrba, utána a Fülöp-szigetekre, azután pedig Indonéziába.”

Ha tetszett a poszt, látogass el Balázs oldalára!

A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével.

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: Vietnám Vietnam

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr614676270

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Golf2 2019.03.08. 08:10:44

jelentkezni kell vízumért...Vajon miért nehezítik meg direkt a diktatúrákban a szabad mozgást...orosz,sztánok,török,stb.

Hari Seldon 2 2019.03.08. 09:32:06

Nagyon szép képek. Főleg az a helyoldalba felkapaszkodó utas.
Azt hittem Balázsnak már ennyi idő után lejött, hogy Ázsában a kajával nagyon vigyázni kell. Főleg annak, akinek még európai gyomor és bélflorája van. - Legközelebb már biztos elkerüli a talponállókat.

Csodabogár 2019.03.08. 10:57:20

Klassz kis utazás. Elég fárasztó lehet minden árat átszámítani forintra, de nyilván jó volt számtanból az iskolában.:-)
Ételmérgezés. Egész biztos nem a szegény kecske tehetett róla, hanem a körülmények. Svájcban jobb éttermekben lehet találkozni kecskesülttel, soha nem lett tőle semmi bajunk.
Óvatos duhaj vagyok, így egzotikus helyeken soha nem megyek egzotikus helyre enni. Mindig is rettegtem az ilyen gyomor cirkuszoktól.

2019.03.08. 13:06:51

@Golf2:

"Vajon miért nehezítik meg direkt a diktatúrákban a szabad mozgást"

Szerintem ez fordítva is így van, tehát ők sem jöhetnek ide csak úgy puszira. Engem is rohadtul bosszant egyébként a jelenség.
¯\_(ツ)_/¯

Shaktee 2019.03.08. 14:13:02

Hát nem vagy elhizva Balázs :-)

Balazs in the world · http://balazsintheworld.com 2019.03.08. 14:59:02

@Shaktee: ezen jot mosolyogtam. :)
Az etelmergezes es az elmult ket honap edzes nelkul -8kg-al gazdagított, ugyhogy ez most a statusz. :)

puhacica 2019.03.08. 15:08:35

@tanato: hetek ota el az app, barki szamara elerheto.

desw 2019.03.08. 15:20:45

@Hari Seldon 2:

" Azt hittem Balázsnak már ennyi idő után lejött, hogy Ázsában a kajával nagyon vigyázni kell. Főleg annak, akinek még európai gyomor és bélflorája van. - Legközelebb már biztos elkerüli a talponállókat. "

A trükk kb annyi, hogy ott kell enni, ahol a helyiek is esznek, és meleg/forró legyen a kaja. Pont ma ettünk egy helyen, ahol hideg volt a kaja de megkértem, hogy melegítsék fel.

desw 2019.03.08. 15:20:45

@Balazs in the world:

"Megint csak egy hónapra vettem, nagyjából 3600 HUF-ért, cserébe pedig korlátlan interneten van 4G sebességgel – nem rossz (erről utólag kiderült, hogy 2 hét és nagyjából 12 giga net után lelassítják, amitől közel használhatatlan lesz). "

A reptéren én is ennyiért vettem, de legalább egy hónapig jó volt és 120GB net. Aztán kiderült, hogy a VinaPhone SIM kb 600Ft és napi 4G, havi 120GB 4G net kemény 1000Ft.

Shaktee 2019.03.08. 15:53:02

Off

Remelem ezt az ujsagot nem lehet fakenewsolni, lerakni

forum.index.hu/Article/viewArticle?a=150745061&t=9240026

On

gabors 2019.03.08. 16:40:27

'ugyanakkor a vietnámiak – a béke megegyezés ellenére – nem kaptak kárpótlást ilyen formában. "

kerdezem a posztolotol hogy ki volt-e irva hogy a megolt vagy megkinzott hadifoglyoknak (amerikai es del-vietnami) atutalt osszegeket megtalalta-e a muzeumban ... nem egy jol dokumentalt eset Jhon McCain ez egyik meg aki bemorzezta a szemevel a voros keresztnek ...

errol miket irtak a muzeumban ?

gabors 2019.03.08. 16:48:38

@Shaktee: gond hogy ez csak JOL jonne a torpe napoleonnak mert meg egy bizonyitek az EU magyar sot mar szemelyesen Viktor (akiraly) ellenes ezzel lehet tovabb hergelni a tamogatokat

Jovo penteken fog a kormany/fidesz megint megunnepelni egy gyozedelmes magyar forradalmat (az mar a tori konyvekben nincs benne hogy a mecset azert elegge elvesztettuk )

Shaktee 2019.03.08. 16:56:55

@gabors: Ugy tunik a plakatozasnak vége, ez se semmi.

tanato 2019.03.08. 19:06:23

@puhacica: Már csak egy hónap és okosabbak leszünk.

puhacica 2019.03.08. 19:24:31

@tanato: en mar most is nagyon okos vagyok. :D

tanato 2019.03.08. 22:12:48

@puhacica: Valószínű neked már nem lesz semmi kellemetlenséged a jövő hónaptól, majd csak az újaknak.

Hari Seldon 2 2019.03.09. 08:17:35

@gabors:
Igen. Merthogy azt sokan kifelejtik a történetből, hogy ott két külön ország volt.
Egy dél vietnami állam is ugyanúgy joga lett volna "egyesíteni az országot". - Csak hát a történelmet a győztesek írják, Vietnamban is.
- Viszont tény és való, az északi "felszabadító háborút" jobban el lehetett adni, úgy, hogy az amerikai csapatok támogatták a dél vietnami erőket.

tanato 2019.03.09. 10:26:19

@Hari Seldon 2: Érdekes kérdés,már akkor is folyt az információs háború net nélkül,amiben az akkori orosz vezetésű KOminform állt nyerésre.Így azután nem csak nekünk szovjet blockbélieknek hanem a jóhiszemű megtévesztett nyugati lakosságnak is azt adtákl be hogy tkp. nem komm. támadás történt a nem komm.dél vietnami ország ellen,hanem durva USA támadás a vietnami nép ellen.
Nagyjábol előtte a koreai háború idején is ezzel operált a Kominform neveztű információs háborús szervezet.Ott szerncsére nem volt totális komm. győzelem megmaradt a két állam,láttuk hová fejlődött az egyik meg a másik.
Még egy gondolat ezzel kapcsolatban:Az a kamdobdzsai nép szerencséje hogy a szomszédos VIetnam vetett véget /rövid néhány hetes háborúban/szörnyű szenvedéseiknek és a további népirtásoknak.Ha mondjuk az USA tette volna meg ugyanezt a komm világ POl Pot és Ieng sary mellé állt volna és a KOminform megint beadta volna a jóhiszemű nyugati lakosságnak is hogy nem a népirtás vége hanem durva USA agresszió történt kambodzsai nép ellen és POl Pot-ék hősök lettek volna mint ellenállók.
Ugyanez a helyzet sztem.Venezuelával,ha véletlen USA beavatkozás történne nyilván most is ő lenne a főgonosz és Maduró a nemzeti hős/Még mindig erős a KOminform,bár már semi köze e kommunistákhoz nem is úgy hívják,de orosz irányítású információs háborús központ/
Ha viszont /nyilván Trump sem hülye/nem akkor tovább tart a lakosság szenvedése és exodusa.Ha viszont valamely szomszéd segítene/Brazília pl. megenné őket reggelire/Maduró bíróság elé állna és a lakosságnak sem kéne menekülni /PL. hozzánk akinek magyar a dédije/

tanato 2019.03.09. 10:36:30

VOlt erre már példa nálunk is 1919-ben,ott sem nagyhataklmi beavatkozás verte le KUn Béla kommunista és SZovjet-oroszországhoz húzó rendszerét hanem a szomszédos államok hadseregei/románok csehszlovákok/Persze fiatal koromban rendszerváltás előtt nem ez volt mondva hanem a fehérterror.
Nálunk pl. a kisvárosomban amikor bevonultak a románok a helyi KUn BÉla rendszerének helyi komm. direktóriumi vezetőjét,a barátnőjével együtt hajnalban kirángatták az ágyból és azon nyomban a városháza előtt agyonlőtték mindkettőjüket./Nagyszüleim mesélték/
A szoc. rendszer alatt emléktáblájuk volt a tanácsházának átkeresztelt városháza falában mint a fehérterror áldozatai,na meg még lakótelepet is elbeveztek róla./30 éve már persze OKT.23.lakótelep a neve/
Pedig dehogy a fehérterror,a románoknak "köszönhetjük" hogy nem lettünk a SZU egyik tagállama Kun BÉla vezeteésével..HOrthy nemzeti hadseregét meg a különítményeseket PRÓnay,Héjjas stb STromfeld AUrél egyben nyelte le volna a Vörös Hadseregével.

tanato 2019.03.09. 10:39:18

@Hari Seldon 2: Már elnézést ahosszú kommentért,de szeretem a történelmet/ Ha nem vettek volna fel anno orvosira a B terv a töri földrajz szak lett volna,Debrecenben volt akkor anno ilyen szak egyik gimis osztálytársam oda ment,azóta is megbecsült tagja egy nívós dunántúli gimi tanári karának/,meg a mi lett volna ha típusú fantáziálásokat is

ételizésítő 2019.03.09. 16:15:22

Az megvan, hogy Vietnam, ékezet nélkül?
Ugyanis nem a viet ige feltételes mód jelen idejű, tárgyas ragozású alakja, hanem egy ország neve. Nem véletlen, hogy Vietnád, Vietná, Vietnánk, Vietnátok, Vietnák stb. nincsen.

Szóval lehet, hogy sok mindent hallottál már az országról, de ahogy látom a nevének helyesírása nem volt ezek között.

Határátkelő 2019.03.09. 16:16:58

@ételizésítő: Az a furcsa helyzet, hogy eléggé össze-vissza van a dolog, de a hivatalos, helyes alak a Vietnám. (Nekem is furcsa, de igaz.)

„A hivatalos forma a Vietnám á-val. Ez a konszenzus – a Földrajzinév-bizottság állásfoglalása szerint – akkor született meg, amikor már megjelent a szabályzat. A megjelenést követően kértük a javítást, illetve a Vietnám felvételét a változáslistába (ezt mutatja a hivatkozott cikk is). Az Akadémiai Kiadó készséggel meg is ígérte a javítást, de egyelőre nem történt meg. A lényeg, hogy a Magyar helyesírási szótárban (2017) található forma a helyes. Ezt külön is egyeztettem a Földrajzinév-bizottsággal, és abban állapodtunk meg, hogy az eltérés ellenére vállalni kell a Vietnám kodifikálását.”

www.e-nyelv.hu/2017-10-17/mostantol-vietnam/

ételizésítő 2019.03.09. 19:12:03

@Határátkelő:
Nem, a hivatalos helyes alak a Vietnam. Nem tudom, ezt az e-nyelv akármit milyen amatőr barmok írják, de a helyesírási szabályzat a mérvadó. És abban Vietnam.

Ahogy az össze-vissza is helyesen összevissza.

Határátkelő 2019.03.09. 19:23:47

@ételizésítő: Ha már beszélgetünk:

epa.oszk.hu/00100/00188/00080/pdf/EPA00188_magyar_nyelvor_2015_3_253-269.pdf

A 267. oldalon ott van, hogy 2015 (a Magyar helyesírás szabályai 12. kiadásának megjelenése) óta Vietnám. Az erről szóló cikket Keszler Borbála professor emeritus, az ELTE BTK Mai Magyar Nyelvi Tanszék tanára jegyzi a Magyar Nyelvőr 139. évfolyamában. Neki hajlamos vagyok elhinni, hogy így kell írni, még ha nekem kicsit furcsa is.

2019.03.09. 20:39:40

@ételizésítő: @Határátkelő:

Jelentősége nincs, de itt egy lista, hogy mi változott a 12. kiadásban:
hu.wikipedia.org/wiki/A_helyes%C3%ADr%C3%A1si_szab%C3%A1lyzat_12._kiad%C3%A1s%C3%A1nak_v%C3%A1ltoz%C3%A1sai

Vietnám ott van az alján, az egyebeknél.

Herr Géza 2019.03.09. 22:33:27

@Nagy kámpics: Azért elég beteges dolog, hogy komoly emberek, gyaníthatóan szabad szemmel is jól látható fizetésért többek között azzal foglalkoznak, hogy most akkor Vietnam, vagy Vietnám.... Küldeném mindet a krumpliföldekre kapálni....
Sorry. Nem kevés indulatot váltott ki bennem a 12. kiadás, nevetséges szarkeverés az egész, pedig én aztán tényleg nyelvtannáci vagyok....

Herr Géza 2019.03.09. 22:38:44

@Határátkelő: És ha Keszler Borbála “professor emeritus” (sic!) úri jó kedvében úgy dönt, hogy ezentúl a lyuk az juk, varjú meg varlyú, akkor az lyól van úgy? :)))

Balazs in the world · http://balazsintheworld.com 2019.03.10. 05:57:53

@ételizésítő: WOW. :)

Kezdj el korbe menni a vilagon es oktass ki mindenkit hogy Hungary az Magyaroszag valojaban a mi nyelvunk szerint. Sok szerencset es szep napot :)

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása