Hazaköltözni sok szempontból jó, de rengeteg csalódás is éri az embert – legalábbis Zsófi szerint, aki kérésemre közel hat év után vette fel története fonalát. Akkor Németországban éltek (akkori posztját itt olvashatod el), majd hazaköltöztek Sopronba, ahol furcsa módon elszigeteltebben élnek, mint korábban Fürthben.
Te is hazaköltöztél? Mik a tapasztalataid? Írj róluk a hataratkelo@hotmail.com címre!
„2015. augusztus 30-ig bírtam a bajoroknál Fürthben. 2015. augusztus 31-én költöztünk haza, Magyarországra, Sopronba. Könnyes szemmel, meghatódva jártam az utcákat az első hónapokban.
Továbbra is jó itthon lenni, bár a problémáink teljesen más jellegűek itthon. Mit sírok vissza a németektől? A rendezett utcákat, a sok zöld területet és a munkahelyi morált. Ebből ami meglepett: a munkahelyi morál, a másik kettőnél tudtam, hogy hiányozni fog. A meglepődésem valószínűleg kizárólag tapasztalatlanságból fakad.
Anyagiak helyett a lelkiek
Nagyon gáz, ha nem a pénzről fogok írni, hanem lelki dolgokról? Akinek ez probléma, ne olvassa tovább! Köszi! Ha a pénz mégis szóba kerülne, csak azért írok róla, hogy jobban megértse mindenki a helyzetünket.
A férjemmel elhatároztuk, hogy a hazaköltözésünkkel minden jobb lesz a házasságunkban, végre itthon vagyunk. Elkezdtük hedonista módon két végéről égetni a gyertyát. Nem kellett végre két lakáshitelt fizetni, se a gyereknek az óvodát… királyság volt.
Igazából mindent az építési vállalkozónknak köszönhettünk (és az ügyvédjének) hogy nem vertek át bennünket. Persze ezt nem úgy kell elképzelni, hogy felsőkategóriás terepjárókkal kezdtünk cirkálni itthon és két kézzel szórtuk volna a lóvét. Szó sincs erről!
Csak az a fajta anyagi biztonság, amit a külföldi kintlét tud okozni, következett be az életünkben végre, úgy hogy egy normális környékre, normális méretű otthonba tudtunk beköltözni, két biztonságos autóval, adósság nélkül.
Az esélytelenek nyugalmával
Már alig vártam, hogy tudjak menni dolgozni, bár mivel korábban soha nem dolgoztam még (leszámítva azt az egy évet Németországban, egy boltban) az esélytelenek nyugalmával járkáltam állásinterjúkra.
Úgy gondoltam, hogy ha olyan munkát vállalok, ami kevés felelősséggel jár, nem fog sok stressz se érni, viszont belekerülhetek egy jó csapatba, akik mellett repül majd az idő.
2015 októberétől szembe is jött velem egy szuper lehetőség a városi kórházban, de a papírok intézése közben visszamondtam az egészet, mert a férjem még mindig kinn volt Németországban, én pedig a 6 éves gyerekünkkel teljesen egyedül voltam, az új magyar városban, ahová költöztünk.
Normális döntést kellett hozni, hisz a férjem nemcsak dolgozik, hanem pénzt is keres és oké, hogy én is eljárok dolgozni, de 70 000 és 140 000 Ft közötti összegből, a kiadásainkhoz képest csak csövezni tudnánk.
Szóval továbbra is úgy élünk, hogy én itthon vagyok, intézek mindent, legfőképpen a gyerekünket. Nem unatkozom, valami mindig van.
Ott tartottam, hogy a férjem csak hétvégéken jött haza, nem akarták elengedni, sőt! Gondolkoztak a kinevezésén (részlegvezető, Siemensnél). Díszdobozos aranylapocskákat kapott ajándékba meglepiből, kiküldték Indiába konferenciára. Szárnyalt.
Felemás Burgenland
Végül kicsivel több, mint fél év után sikerült elintéznie, hogy áthelyezzék egy magyar határhoz közeli osztrák városba. Burgerlandot össze se lehet hasonlítani a bajorokkal. Annyira más.
Nagyon röviden: ők szeretnek átjárkálni az autószervizbe, fodrászhoz, éttermekbe majd a fogorvoshoz, de azon ki vannak teljesen borulva, ha esetleg te is átmennél hozzájuk mondjuk munkát vállalni vagy a gyerekedet beiratnád iskolába. Arról szó se lehet.
Szinte már csak egy határátkelő van, amit korlátozások nélkül lehet használni, ott is őrök állnak és a bólintásuk után lehet csak átkelni a túloldalra. Minden autót regisztrálnak, én is félre lettem egyszer állítva még 2016 környékén.
Nem tudom, lehet, hogy csak én vagyok ilyen, de pityeregve tudtam csak folytatni az utam a gyerek iskolájáig. Miért sírtam? Nagyon rosszul esett az az ellenőrzés, mi több, átvilágítás amin át kellett esnem, szimplán azért, mert létezem. Nem csináltam semmit, ők meg félreállítanak és egy formanyomtatvánnyal a kezükben jegyzetelnek és faggatnak. Hát hol élünk?!?!?! Ez 2016, Európai Unió?!?!?!
Az élet Sopronban
Sopron egyébként nagyon zsúfolt, tele van autókkal, parkolók sehol… az iskolákban 30 fős osztályok alsókban mindenhol. Amin meglepődtem, hogy egy olyan suli sincs, ahol anyanyelvű német oktatás zajlana. (Győrben például van ilyen, meg persze Pesten is). Elég kézenfekvő lenne, ha mondjuk Sopronban is lenne ilyen, de nincs.
A város lakossága… hát nem is tudom, hogy írjam… nem vagyok szociológus, de megpróbálom ezt is összefoglalni. Vannak akik itt születtek vagy akik már a rendszerváltozás előtt is itt éltek. Ők a frusztráltak. Frusztráltak és tele vannak előítéletekkel (nem alaptalanul, de zavaróan). Egy idegen (általuk nem ismert személy) felé az első kérdésük: soproni vagy?
Amire én azt szoktam válaszolni: Éltem már én mindenhol. Na ekkor jön elő belőlük az előítélet, majd az arcukra fagy a mosoly, miután kifejtem az életem részleteit.
Aztán vannak az osztrákoknál feketén-szürkén munkavállalók, ezért Sopronban albérletben lakók csoportja. A soproni albérlők. Nagy tömeg, több tízezer ember.
Engem speciel a Lackner Kristóf-Vitnyédi utcai Interspar és környéke zavar, mert napközben arra felé rengeteg az éppen nem dolgozó szexmunkás ill. valamiért a város összes hajléktalana is mindig erre a környékre tömörül fényes nappal. Fura úgy vásárolni menni és ügyeket intézni, hogy közben folyamatosan őket kerülgetem, ha a mosodába vagy az Intersparba megyek.
Nincs miről beszélgetni
Kevés olyan van, mint mi. Aki mérnökként dolgozik többnyire határt lép és kitelepül, nem járkál. De azért vannak egy páran, leginkább kényszerből, mert itthon még mindig olcsóbb ingatlant vásárolni.
Mivel ők kényszerből vannak itthon, nem igazán járunk össze. Nincs miről beszélgetni. Azt pedig, hogy nem kényszerülök rá arra, hogy elmenjek én is dolgozni, teljesen feldolgozhatatlan ezeknek az embereknek.
Hazaköltöztem, hogy külföldiek közt legyek
Aztán vannak még a diákok, köztük sok külföldi, egyetemisták. Erről jut eszembe, szomszédaim közül az elmúlt pár évben, kizárólag külföldiekkel jártam össze. Mennyit röhögtünk ezen.
Hazaköltözök, hogy magyarok között legyek és valójában ugyan úgy használom az angolt minden nap, mert az emberek akikkel tartom a kapcsolatot háromból kettővel csak angolul tudok beszélni, mert nem tudnak magyarul.
A hajléktalanok állítólag más városokból jönnek ide… Zalaegerszegről, Szombathelyről, stb. az osztrákok miatt. Lehet tőlük koldulni az utcán… bár a legfrissebb, amit a férjem mesélt, hogy úgy tudja, a hajléktalantörvény óta bécsi szállókon van szinte az összes magyar hajléktalan.
Nagyon sok a Magyarország keleti részéről ide költözött munkavállaló. Őket majdnem kihagytam. Közülük aki tud pár forintot félretenni havonta, szerintem az otthoni házának a kiadásával oldja meg. Már aki meg tudja oldani.
Sok emberben csalódtam
Szóval most itt élünk.
Őszintén szólva sok csalódás ért, de szerintem ez a levelem hangvételéből is érződik. Nagyon sok emberben csalódtam és azt kell hogy mondjam elszigeteltebben élünk Sopronban, mint Fürthben korábban.
Összességében, jobb itthon lenni, mert úgy érzem a sok csalódástól csak tapasztaltabb lettem. Az utcára szívesen lépek ki, megyek el bárhová, bármit intézni. Ha valaki bunkó, legalább az anyanyelvemet használva tudom elküldeni a francba. Honvágyam már nincs és azért így jobb élni.
Nem tudom, azt említettem-e a múltkor, a honvágytól nagyon durva gyulladás lépett fel a szervezetemben. Még Németországban. Majdnem rákos lettem, egy hajszál választott el az onkológiától.
Itthon semmi ilyen problémám nincs, bár voltam itt is kórházban, de amikor megláttam, hogy kikkel fekszem egy szobában (az átlagéletkor 80 év volt) úgy, hogy rajtam kívül mindenki be volt pelenkázva (gasztroentrológiai osztályon feküdtem egy hétig) ez azért észhez térített. Fel kell még nevelnem egy kislányt. Senki másra nem számíthat csak az apjára és rám. Szóval vigyázni kell magamra.
Jövőbeli tervek
Zárásképp még annyit: nem biztos, hogy Sopronban maradunk. Szinte egész nyáron North Carolinában voltam a gyerekkel. Azóta is azt emlegetjük, milyen jó volt kinn lenni.
Donald Trump jelenléte nem igazán segít a bevándorlásban, de innen szép a sikeres kiköltözés. Mérnökökre mindenhol szükség van. Persze a fő lökést 2018 nyara adta meg. Mindenhol amerikainak néztek, nem is értettem.
Aztán hazafelé jövet, a repülőn beszélgetve döbbentem le azon, hogy azt mondta a mellettem ülő eredeti amerikai utas, hogy egyáltalán nincs akcentusom. És leálltam vele vitatkozni, hogy de van. Én hallom. Nagyon jól esett, amit mondott. Sose fogom ezt elfelejteni.
Valahogy többet írtam anyagi dolgokról, mert eredetileg személyesebben próbáltam írni Neked, aztán mégis ez így sikerült. Amiről nem írtam, de fontos lehet és változás: nem vagyok már Orbán-fan. A korrupció miatt csalódtam Orbánban. A férjemmel ezért mi Vonára voksoltunk 2018-ban.
Egy megszelídült „náci” (nem az egyébként, mert az igazi nácik Nürnbergben laknak… kellene pár igazi nácival találkoznia jó pár embernek, hogy megértse a náci fogalmát) nekem sokkal szimpatikusabb, egy korábbi ellenzéki mára korrupt, pökhendi, kiégett, sokszor arrogáns, vagy inkább másokat lenéző vagy hülyének néző, de legfőképp hazug, becstelen, gerinctelen miniszterelnöknél.
Stilisztikai, nyelvtani hibákért elnézést kérek! Nem vagyok szakmabeli. És mindenkinek köszi, aki végig olvasta!”
Fiatal kutatók levélben kérik Orbán Viktor miniszterelnököt, hogy hagyják békén a Magyar Tudományos Akadémiát, mert "a bizonytalanság egyre többünket kényszerít annak megfontolására, hogy hazánkat hátrahagyva munkánkat máshol folytassuk.”
Négy évvel az indulás után szeretnénk tovább fejleszteni a Határátkelő oldalát. Segítsetek nekünk ebben egy kérdőív kitöltésével, amit ITT TALÁLTOK! Szóljatok bele ti is, merre menjen tovább a Határátkelő! Köszönjük szépen!
(Fotó: pixabay.com/gazsovicskrisztian)
A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével.
Utolsó kommentek