oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2018. december 25. 06:30,  A BUD-DUB akció 9 komment

2018. december 25. 06:30 Határátkelő

A BUD-DUB akció

Egészen különleges kezdeményezésbe fogott pár magyar az ír fővárosban, ahol megpróbáltak túllépni a munka-otthon-pub háromszögön és valami igazán érdekeset és értékeset létrehozni. Alighanem sikerült is nekik, mint az Gergely beszámolójából és képeiből kiderül.

Immár sokéves hagyomány, hogy karácsonykor arra kérlek titeket, küldjetek képet arról, miként telik a karácsonyotok a világ minden táján - a fotón lehet a karácsonyfa, a terített asztal, ti is, amit jónak gondoltok. Már jó sok kép érkezett, de a holnapi összeállításba fér még! A cím a szokásos: hataratkelo@hotmail.com.

cim_197.jpg

„A Határátkelőt olvasva szembeötlő a külföldi élettapasztalatok sokfélesége. Közhely, hogy mindenki másképp éli meg a kintlétet, és nagy öröm látni, amikor talpraesett, kalandvágyó honfitársaim érdekes, izgalmas élményekről számolnak be, nem egyszer igen olvasmányosan.

Másfél éve, mióta Írországba költöztem, velem is történtek dolgok, melyek talán számot tarthatnak az olvasók érdeklődésére. Tagja lettem egy remek csapatnak, egy színtársulatnak, amellyel azóta sok izgalmas projektet hoztunk létre; kicsiknek és nagyoknak, magyarul és angolul egyaránt.

Nem vártam sokat Dublintól

Nem mondhatnám, hogy túl sokat vártam Dublintól, mikor tavaly tavasszal megérkeztem. Itt is lesz majd valami munkám, valószínűleg vendéglátás, és talán néhány haver, akikkel néha beülünk egy pubba.

De mikor kiderült, hogy az egyik újdonsült lakótársam, Varnyu Kata egy helyi színtársulatot szervez, felcsillant a szemem. Debrecenben évekig tagja voltam a Kuckó Művésztanya nevű színjátszókörnek, így rögtön érdeklődni kezdtem, van-e szükségük új tagokra.

logo.jpg

Ez végre valami más, mint az elmúlt években, ennek valami értelme is van - gondoltam. Szerencsére nekik is szükségük volt szereplőkre, és pár heten belül el is kezdtünk próbálni.

Mikor elolvastam a szövegkönyvet, rögtön arra gondoltam, hogy ez az a történet, amivel az összes külföldön élő ember könnyen tud majd azonosulni.

A színész, aki Írországban mosogat

Főhőse egy magyar színész, aki Írországban mosogat, azért, hogy megteremthesse az otthoni jövőt maga és a kedvese számára. A darab már olvasva is izgalmasnak tűnt, de igazán a próbák során derült ki, mennyi muníció van benne.

Rengeteg geget, dalt, táncot, mozgást tettünk bele és közben nagyon jól szórakoztunk. Igazi csapatmunka volt a próbafolyamat, mindannyian sok energiát fektettünk bele saját hétköznapi munkánk mellett.

A főszereplő Berta Csongor saját kinti tapasztalataira is épülő, a csapat tagjai által írt „BUD-DUB” végül május közepén debütált a belvárosi Filmbase színpadán, ahol több mint száz néző lelkes tapssal jutalmazta a produkciót.

1_187.jpg

Dublinban évek óta működik egy csapat, a HCD (Hungarian Culture Days), akik támogatják a kinti magyar kulturális életet és eseményeket szerveznek. Az ő fesztiváljukon kaptunk lehetőséget fellépni az előadással.

A közönség pozitív visszajelzése és a nagy érdeklődés végett az előadást két héttel az eseményt követően ismét színpadra vittük. Úgy gondoljuk, hogy ez a produkció minden határátkelőhöz szól, de tanulságokat hordoz az otthon maradtak számára is.

Tervezzük a darab bemutatását más kinti magyar közösségek előtt is, hiszen talán mindenki találhat benne kapcsolódási pontot a saját tapasztalataihoz. Az előadás egyébként vegyes nyelvezetű, angol és magyar – egyes magyar részek alatt angol felirattal, tehát külföldiek számára is élvezhető.

Időutazós telefonbeszélgetés

A „BUD-DUB” bemutatót követően egy jeles dublini eseményre készültünk, a James Joyce világhírű Ulysses-ét ünneplő Bloomsdayre. A Dublini Magyar Nagykövetség kért fel minket a műsorra, ami Toldy Csilla, Belfastban élő magyar írónő együttműködésével jött létre. A rendezést Kata vállalta.

A darabot angolul vittük színpadra, több ír és egy dán szereplő részvételével. A „Dear Mr Joyce” bemutatójára június 14-én került sor, a dublini Irish Writers Centre-ben, ez alkalommal javarészt ír közönség előtt.

A történetben egy jelenkori újságírónő különös módon telefonos beszélgetésbe bonyolódik a múlt század közepén elhunyt íróval, ezáltal életre keltve a regény néhány fontos fejezetét.

Ír-magyar mesekeveredés

A nyári szünet kezdetén már jött is a következő felkérés, ezúttal a HCD-től, egy magyar nyelvű meseelőadás bemutatására. Összeültünk ötletelni a sztori vázán, majd pár hetes nyári szünet után Kata visszatért egy rímelő történettel.

Szerette volna egy mesében megjeleníteni mind a magyar, mind az ír népmesék alakjait. Így született meg a történet egy szegény legény utazásáról a koboldok földjére, a főszerep pedig ezúttal rám esett.

Kisvártatva az októberi próbákon egy verses, zenés mese kelt életre a Tonlegee road 127-es számú házának méretes nappalijában. Rengeteg díszletre, kellékre és jelmezre volt szükségünk.

nappali.jpg

A házban nagy volt ilyenkor a sürgés-forgás, a szereplők és a csapat lelkes segítői, támogatói mind ott gyülekeztek. Ez volt az eddigi legnagyobb szervezőmunkát igénylő előadásunk.

A novemberi bemutatón a gyerekek tágra nyílt szemmel nézték a mesét és hangosan, lelkesen kiabálva figyelmeztették a főhőst, a szegény legényt a veszélyekre. Megközelítőleg kétszázan voltak az nézőtéren. A jövőben további bemutatókat tervezünk a magyar családok számára.

Ölelj át!

A mese után szívesen vágtunk volna egy felnőtteknek szóló előadás megvalósításába, és a sors úgy hozta, hogy nemsokára felkérést kaptunk egy áprilisi előadásra – méghozzá Edinburgh-ból.

Egy régi ismerősöm éppen ekkor kezdte megszervezni odaát a Backstage Art Club-ot, és miután látta a meseelőadásról kitett posztjaimat, felkeresett minket.

Egy magyar nyelvű vígjátékot szeretett volna az Edinburghban élő magyar közösség számára. Végül Neil Simon (Legénylakás, Furcsa pár) műve, az „Ölelj át!” mellett döntöttünk. Könnyed, humoros darab, ugyanakkor metszően életszerű, keserűbb részeknek sincs híján. Nagy feladatot jelentett mindannyiunknak.

Idén tavasszal egyfolytában próbáltunk, bár rémlik, mintha néha dolgoztam is volna. Megerőltető volt a próbafolyamat, főleg úgy, hogy munka mellett csináltuk, minden szabadidőnket rááldozva.

Időközben csapatunk hivatalosan is be lett jegyezve Dublinban, unincorporated association-ként. A tagok: Varnyu Kata, Tenczler Timi, Fekécs Andris, James Maher és jómagam. Kata és Timi képzett színészek és mi, fiúk is rendelkezünk több-kevesebb szakmai tapasztalattal.

A skóciai fellépés előtt néhány nappal egy főpróbát tartottunk nálunk a Tonlegee Road-on, ami rendben lezajlott. De tudtuk, az igazi megmérettetés Edinburgh-ban vár ránk.

2_150.jpg

Emlékszem, hogy kavargott a gyomrom, mikor az edinburgh-i színpad függönye mögött hallottam, ahogy a nézősereg elcsendesül. Mindenesetre a sok gyakorlás megtette a hatását.

Kitörő ováció fogadott minket, miután az utolsó mondatom beleolvadt a U2 „All I Want Is You”-jába. Sok olyan hangot hallottunk a fellépés után, miszerint nem vártak ennyire színvonalas produkciót.

Később persze Dublinban is bemutattuk az Ölelj át!-ot, sok poén erre az alkalomra érett be igazán. De a legfontosabb, hogy immár két olyan műsorunk is van, amelyet bárhol be tudunk mutatni magyar közönség előtt szerte a világon.

Az idei Bloomsdayre egy Luke Corcoran nevű dublini színész/rendező írt nekünk egy rövid, könnyed, humoros darabot, melyben egy fiatal ír idegenvezető találkozik a magyar exével a James Joyce szobor előtt, aki szintén túrát vezet.

A Magyar Nagykövetségen június 14-én bemutatott „All Inclusive Bloomsday Break”-et végignevette a közönség, nekünk pedig igazi jutalomjáték volt a előző két nagyszabású produkciónk után.

vege_11.jpg

Novemberben ismét felléptünk az Ölelj át!-tal. Emellett Cork-kal, Belfasttal és Brüsszel-el is kapcsolatban állunk, az ottani előadások szervezése jelenleg is zajlik. A napokban elkészült a weboldalunk is, ahol minden információt megtaláltok a színházunkról.

A csapat jelenlegi tagjai: Fekécs András, James Maher, Kovács Gergely, Tenczler Timi, Varnyu Kata

A show még csak most kezdődik!”

A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével.

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: kultúra Írország

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr4114506254

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Golf2 2018.12.25. 07:31:49

Félig off.Syrien haben Hunderttausende Christen verlassen, ebenso Israel und Palästina. Seit Jahren flüchten Christen aus dem Nahen Osten.Jeruzsálemben több százezerből csak pár tízezer maradt a betelepítések miatt...Törökországban még rosszabb a helyzet.Keresztényüldözés.

Bredpitt Monika 2018.12.25. 09:31:43

ugyesek vagytok.....merry christmas

Csodabogár 2018.12.25. 10:25:43

Klassz értelmes okos elfoglaltság a munka mellett. Csak így tovább!

gabors 2018.12.25. 13:58:52

@Golf2: "Keresztényüldözés"

Van hogy a fagyi visszanyal 2000 evig nekik allt a zaszlot most meg vannak helyek ahol fordloban van a kocka ...bahai-bol sem maradt sok vagy zoroastrianok sem setalgatnak mindenfele, pedig volt ido hogy a legnagyobb birodalom volt ....

Golf2 2018.12.25. 14:51:31

@gabors: Te is keresztény vagy? Vigyázz nehogy elüldözzenek!

gabors 2018.12.25. 14:59:24

@Golf2: en nem vagyok kereszteny!

attol fuggetlenul nyilvan barkit uldozhetnek csak egy par orias plakat kell :-)

Ne engedjuk hogy Gabors nevessen a vegen !!!

es hasonlok

mzperx_gio 2018.12.29. 22:39:10

Gratulálok, további sok sikert kívánok!
Lesz esetleg magyarországi fellépés is?

Kovács Gergely 77 2018.12.30. 13:43:25

Szia! Köszönjük! Egyelőre nincsenek konkrét tervek hazai fellépésre, de abszolút nyitottak vagyunk rá. Ugyanolyan ez is, mint a külföldi városokban való szereplés; csupán érdeklődés és szervezés kérdése. Szeretnénk Magyarországon is bemutatkozni a közeljövőben, amennyiben találunk együttműködő partnert és/vagy helyszínt hozzá.

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása