oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2018. november 24. 06:30,  Ezért nem kapsz munkát külföldiként 94 komment

2018. november 24. 06:30 Határátkelő

Ezért nem kapsz munkát külföldiként

Szerintem sokunknak megvan az, amikor megpályázunk egy állást külföldön és hiába van meg minden képesítésünk, tapasztalatunk, képességünk hozzá, valamiért mégsem minket választanak. Egy friss tanulmány szerint ennek az egyik oka végtelenül triviális.

cv_2_foto_pixabay_com_5138153.jpg

Nyilván a legtöbb jelenlegi és leendő határátkelő pályázott már meg olyan állást külföldön, amelynél minden szükséges kitételnek megfelelt, jóformán semmi nem indokolta, hogy ne ő kapja meg a munkát. 

Egy dolgot kivéve: a nevét. 

Azért Magyarországról is sikerülhet 

Mielőtt továbbmennénk, kis kitérő. Magyarországról külföldi állásra pályázni nagyon nehéz, bár nem lehetetlen. Még egyszer régen Tamás írt egy posztot erről, tanulságos felidézni, neki hogyan sikerült mégis, utána pedig visszatérünk a vezérfonalhoz. 

„Akkor még magyar telefonszámmal, lakcímmel készítettem egy önéletrajzot, s feltöltöttem angol álláskereső portálokra. Megkeresés alig, vagy inkább egyáltalán nem is jött. Nem sokkal utána voltam 1 hetet Angliában, mint turista és szereztem magamnak egy angol SIM-kártyát. Ezt követően pedig már ezt írtam rá a CV-mre és találomra egy angol címet is. 

Ami ezután következett, már merőben más volt. Napi 2-3 megkeresés érkezett ügynökségektől, ill. pár esetben maga a cég is keresett. Természetesen nehéz volt a helyzet, mert azt hitték, hogy Londonban hívnak engem, miközben Budapesten ültem az albérletemben. Sajnos a legtöbb esetben, mikor ezt közöltem, a válasz az volt, hogy keressem őket akkor, amikor már kint vagyok Londonban. 

Nem sokkal később úgy döntöttem, hogy visszaírok két recruiter-nek, s próbálok interjút szervezni. Sikerült. Az egyik esetben egy Skype-os interjú volt, mely után nem kaptam meg az állást, mivel sok volt nekik a 30 napos felmondási időm. 

A másik cég esetében pedig személyesen kellett megjelennem. A telefonos interjú után kiutaztam Londonba 2 napra ezért az interjúért, ami borzasztóan szervezetlen volt, noha egy világcégnél történt. No, nem gond... hazatértem, nem is kaptam ajánlatot, s ez a tény nem is lepett meg egy pillanatra sem. (…) 

Ami ahhoz kell, hogy Magyarországról is kapjunk külföldi állást: beszéljünk nagyon jól angolul (nem jól, hanem NAGYON JÓL). Az én esetemben ez is döntött, mindkét cég megjegyezte, hogy szép brit kiejtésem van, alig hallható akcentussal. 

Ha lehet, beszéljünk még más – nem magyar – európai nyelvet (én 6 európai nyelven beszélek folyékonyan, beleértve az angolt), legyen világcégeknél tapasztalatunk, no meg legyen nagyon jó referenciáink. Ha ezek adottak, akkor bármi lehet. Mindez persze az irodai munkákra pályázóknak szól.” (Eddig az idézet Tamástól.) 

Külföldi név – romló esélyek 

Érdekes megállapítást tettek két kanadai egyetem, a Ryerson és a University of Toronto kutatói. Még egy 2011-es, más ügyben zajló felmérés során közel 13 000 kamu jelentkezést küldtek el 3000 álláshirdetésre. 

Aztán 2017-ben visszatértek a témához, kiderült, hogy a külföldi (ebben az esetben elsősorban kínai, indiai és pakisztáni) hangzású nevek tulajdonosainak 28 százalékkal kevesebb az esélyük arra, hogy egyáltalán az interjúszakaszig eljussanak, mint az angol hangzású nevek fiktív „tulajdonosainak”, még akkor is, ha ugyanazokkal a végzettségekkel és munkatapasztalatokkal rendelkeztek. 

Akadtak olyan párosítások, amikor az esélyek még rosszabbak voltak. Amikor az ázsiai hangzású névhez részben vagy egészben külföldi végzettség párosult, akkor a cégek 35 (nagyvállalatok) és 60 (kisebb cégek) százalékkal kevesebb eséllyel hívták be a jelentkezőt interjúra, mint angol hangzású név esetén. 

Ezek ugyan kanadai adatok és ázsiai hangzású nevek, de a helyzet nem csak az észak-amerikai országban hasonló (és van rá esély, hogy nem csak ázsiai hangzású nevekkel, teszem hozzá). 

Veled előfordult már, hogy érzésed szerint a neved vagy a nemzetiséged miatt nem kaptál meg egy külföldi állást? Írd meg a sztorit a hataratkelo@hotmail.com címre!

Franciaországban például a kormány által megrendelt kisebb felmérésből az derült ki, hogy az észak-afrikai hangzású nevek viselői vannak hátrányban. 

Az Egyesült Királyságban (és nekünk alighanem ez az igazán érdekes) egy 2012-es parlamenti vizsgálat állapította meg, hogy azok a nők, akiknek brit hangzású nevük van fele annyi jelentkezés után jutottak el a felvételig, mint azok, akiknek már a nevéről lehetett tudni, hogy külföldiek. 

Mi a megoldás? 

A probléma tehát valós, kérdés, milyen megoldást lehet rá találni. 

„Nem állítjuk, hogy a munkaadók szándékosan diszkriminálnak vagy hogy szükségszerűen rasszizmusról lenne szó. Ugyanakkor fontos lenne megmutatni az új alkalmazottak felvételéért felelős embereknek, milyen tudat alatti elfogultságaik lehetnek és kitalálni, miként lehet megváltoztatni ezeket” – mondta a Weforumnak Marianne Bertrand, aki egy másik, hasonló felmérésen dolgozott.

Más szakértők azért ennél jóval szkeptikusabbak, olyan tanulmányokat lobogtatnak, melyek arra hívják fel a figyelmet, hogy az ilyen képzések éppen ellentétes hatást érnek el és egyáltalán nem segítenek. 

Aztán van egy olyan megoldás is, amit a volt brit kormányfő, David Cameron forszírozott, mely szerint a cégeknek ki kellene törölniük a neveket és a hasonló, a pályázó nemzetiségére utaló adatokat az önéletrajzokból. 

Az Egyesült Királyságban néhány nagy munkaadó (az HSBC, a KPMG és a Deloitte például) már bevezette az úgynevezett „anoním felvételt”, amikor a jelentkező nevét nem ismerik meg az alkalmazásról döntők, így próbálva meg kiiktatni az ezen alapuló diszkriminációt. 

Csak elodázza a problémát? 

Azért ezzel a megoldással is akad gond, jelesül az, hogy voltaképpen csak kitolja az elkerülhetetlent: legkésőbb a személyes találkozás alkalmával úgyis fény derül a jelentkező nemzetiségére, bőrszínére és megint ott vagyunk, ahol a part szakad. 

Olyannyira így van ez, hogy egy svéd tanulmány szerint például hiába az anoním CV, semmivel sem vették fel nagyobb arányban az azt alkalmazó vállalatokhoz a kisebbségi jelentkezőket. 

Ami viszont érdekes, hogy az etnikailag sokszínű vállalatok 35 százalékkal jobban teljesítenek, mint homogén versenytársaik. A diszkrimináló cégek tehát voltaképpen saját magukkal tolnak ki.

Elképesztő jövedelemkülönbségek vannak Magyarországon, a legdurvább közel 1400-szoros (!!). Ez hatalmas feszültséget gerjeszt. A szakértő-közgazdász viszont már azt is látja, körülbelül mekkora havi nettó átlagbérnél állna meg a határátkelés.

A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével.

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: önéletrajz munkakeresés külföldi munka

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr1414388912

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Hari Seldon 2 2018.11.24. 07:45:59

"Ami viszont érdekes, hogy az etnikailag sokszínű vállalatok 35 százalékkal jobban teljesítenek, mint homogén versenytársaik."
Ezt hogy álapították meg? - Hogy bírtak egy referenciát és egy "soszínű" céget összevetni?
És ha eleve másik iparágban terékenykednek, eleve nem lehet összehasonlítani. Például a sztveriparban soik a kínai meg indiai, de a számítástechnikában sokkal nagyobb növekedési potenciál van, mint a bányászatban (pl).

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.11.24. 08:27:46

Ha a nyelv a fő szempont, a külföldi név ELŐNY.

Angol ismerősöm Prágában él, a felesége cseh. Amint a lány felvette a férje nevét, 3-szor több ajánlatot kapott mint angol nyelvtanár a korábbihoz képest.

szÖveges professzor 2018.11.24. 09:09:20

Svédországban születtek ebböl cikkek, hogy közel-keleti névvel nem kapott munkát a srác. Amikor csak a nevet változtatta svédre, minden más maradt a CV-ben ugyanaz, akkor jöttek a telefonok. Itt úgy tartják, hogy nem a szélsöjobboldali pártok, hanem a munkaadók a legnagyobb rasszisták.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2018.11.24. 09:28:30

index.hu/kulfold/2018/11/24/parizsba_vonulnak_az_utblokadokat_emelo_sarga_mellenyesek/

Párizsban "taxisblokád" van?
:D
Jó lenne már, ha ki tudnának brusztolni valamit, mert undorító az, hogy a benzin árában több a kib@szott adó, mint a nyersanyag ára...
:-((

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2018.11.24. 09:36:46

@szÖveges professzor: Ez nem hangzik valami jól.Bár én meg pont olyat hallottam, hogy a közel keleti füstikék egymást simán felveszik szolidaritásból, összetartásból, vagy a franc tudja mi végett...Eltudom ezt is hinni.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2018.11.24. 09:37:33

@Golf2: Itt (ott) már volt, 1990-ben...Ebből is látszik, hogy a magyar kultúra mennyivel előrébb tart...
:D

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2018.11.24. 09:44:27

Az ajánlós cikkből:
"„A NAV statisztikái alapján 2015-ben a legnagyobb munkabérrel rendelkező magánszemély havi bruttó bére átlagban 146 450 000 forint volt."
Asztakurv@, most csak azt képzeljük el, hogy ebből mekkora SZIJÁ-t adózott az illető...Mint egy kisebb város együttvéve.
Vajon milyen munkaköre van egy ilyen embernek?
:-ooo
Pénztáros Lőrinc, ner-lovag?De ezek nem magánszemélyek szerintem, egyik sem...

Tovább:
"Legalább 361 ezer forintos nettó átlagbér állíthatná meg a kivándorlást” – fogalmazott Dr. Nagy Zita Barbara."
Hát na, szoszo, talán kevesebben tántorognának kifelé, de meg nem állna.

Hari Seldon 2 2018.11.24. 09:59:05

@geegee: Itt van magyarul a téma:
hvg.hu/gazdasag/20181119_Macron_kemeny_lecket_kapott_ez_az_ara_ha_nem_talalja_meg_a_hangot_az_also_kozeposztallyal
Én nem támogatom őket. Nem tartozunk ebbe a körbe. (Plusz én Luxembourgban tankolok)
Ezek meg pár centen arcoskodnak és lebénítják az orszgot. Gratulálok, így kell csalogatni a külföldi befektetőket.
Magyarországon ezek krőzusok, igaz itt inkább szegénynek számítanak.
Kardio támogatja őket. (valahogy itt Franciaországban szociálisan érzékeny)

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2018.11.24. 10:09:22

@geegee:
Egymast igen.
Az mas kerdes, hogy kebabosnal akar dolgozni az ember vagy egy IT/mernok/ipari... pozicioban, ahol azert jellemzoen nem ul fustike a donteshozoi szekek egyikeben sem?

Nekunk kulfoldi nevunk van, de egy jol iranyzott fenykep a CV-ben azonnal mutatja, hogy nem repuloszonyegen erkeztunk, igy hatrany kevesbe erhet.

Nyilvan azonos poziciora, azonos tapasztalattal egy Karlssonnak tobb eselye van.

Lattam en mar koromfekete Johansson-t... :)

szÖveges professzor 2018.11.24. 10:11:07

@geegee:

Persze, az is létezö jelenség. Egyrészt annak is kulturális okai vannak, mint ahogy a svéd is szívesebben dolgozik együtt svéddel.

Másrészt viszont teljesen eltérö területeken operálnak a közel-keleti és a svéd munkaadók. Egy közel-keleti általában kisvállalkozó gyakran üzemeltet éttermet, kávézót, kiskereskedést. Ide fel tud venni valami csórit pincérnek vagy polcot rakodni. De mondjuk a nagy tech cégek, multik, gazdasági, pénzügyi, jogi területen müködö cégek mind svédek vagy nyugati tulaj kezében vannak.

Az egész szerintem azért is müködik itt rosszabbul, mert a szigorú munkajogi törvények miatt nagyon elburjánzottak a fejvadász és állásközvetítö cégek. Nekik nyilván szeretnék minél jobban bebiztosítani magukat azzal, hogy a legkevesebb kockázatot jelentö jelöltet veszik fel.

Arthamyr 2018.11.24. 10:28:24

A cím kb. = ezért zöld az ég és kék a fű.

Arthamyr 2018.11.24. 10:33:57

@geegee: Ez nagyon helyes, jó lenne, ha mégtöbb lenne. Szóval inkább verjék szét a picsába, kár, hogy az Franciaország, ott sosem tudnak rendet tartani. :)

Arthamyr 2018.11.24. 10:41:34

@Kövérmadár [swe]: @szÖveges professzor: Ilyesfajta diszkriminációt IT/Finance világban sosem tapasztaltam, pedig mindkét oldalán voltam a felvételi procedúrának jópárszor. Szerintem ez csak ott lehetséges, ahol olyan sok a jelölt, hogy a munkaadó a bőség zavarával küzd.

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2018.11.24. 10:51:42

@Arthamyr:
Nem nem ;)
Kevesebb ember kell, akkor lehet olcsobb az uzemanyag ;) :D
(vicc volt)

Arthamyr 2018.11.24. 11:13:58

@Kövérmadár [swe]: Ha elég határozottan verik szét, az is elérhető. Bár ez Európa, itt erre nem igazán van esély, főleg Franciaországban, ahol akkor sem történik semmi, ha a tiltakozásukat kifejezők gyújtogatni kezdenek. Igazán öröm lehet, ha valaki lakását/autóját/boltját szétbarmolja a csürhe, ott szerintem senki sem téríti meg a kárt. :(

IT Knight 2018.11.24. 11:14:03

Csak a sírás és a kifogáskeresés megy.

Attól még, hogy alkalmas voltál, lehet, hogy jelentkezett 800 másik alkalmas ember az állásra.

Tipikus liberál-feminista gondolkodásmód: mások a hibásak a te sikertelenségeidért. Leginkább a keresztény heteró fehér férfiak.

Ha 20%-kal kevesebb helyre hívnak be, akkor 100 helyett 125 helyre küldöd a CV-d. Ilyen egyszerű.

Mondjuk a kitántorgók nagy részét ez nem értinti, mivel burgerforgatóra mindig szükség van, ott nem fognak kiszórni csak mert Kolompár a vezetékneved.

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2018.11.24. 11:27:20

@maxval balcán bircaman: Ha csehet kellett volna tanítani, akkor hátrány lett volna a külföldi név...

@Hari Seldon 2: Voltak ilyen felmérések, de kiderült, hogy nincs ilyen nagy hatása a sokszínűségnek, nem minden tényező számít (pl. nemek arányánál fontos, hogy mindkettő elérje a 20%-ot) és a legfontosabb, hogy ez nem a cég egészére vonatkozik, hanem csak a felsővezetésre. A legnagyobb cégekben megnézték a felsővezetés összetételét (nemek aránya, szexuális irányultság, végzettség szintje, végzettség szakterülete, korábbi iparági tapasztalat, stb.) és összevetették a cég pénzügyi eredményével.

@Arthamyr: Ha nincs diszkrimináció, akkor miért csak olyan kínai IT-sokat ismerek, akiknek Joe, Sam, stb. a neve? Sok nagy multinál az indiai és fülöp-szigeteki ügyfélszolgálatosok is amerikai/angol nevet használnak, persze gyorsan lebuknak...

max bir ca · http://bircahang.org 2018.11.24. 11:40:00

@Online Távmunkás:

Nem buknak le.

Eleve pl. Indiában, Malájziában, pár környező országban sok kereszténynek nyugati neve van.

Előző munkahelyemen volt egy maláziai emberke, akinek tökéletesen angol neve volt, ez volt az IGAZI neve, s semmi köze nem volt származásilag az angolokhoz.

A Fülüp-szigeteken pedig a katolikus többségnek gyakran angol és spanyol neve van.

Arthamyr 2018.11.24. 11:40:51

@Online Távmunkás: A cégeknél, ahol megfordultam, nagyon kevés angol nevű volt, de ők tipikusan azért vettek fel ilyen nevet, hogy egyszerűbb legyen a másik félnek (volt indiai vagy portugál kollégám, akiknek a neve 30+ betűből állt). A hentesnek, boltosnak pl. én is angolul mondtam keresztnevem, mert nem értette meg a magyart. Nem azért, mert diszkriminálna (bár egyébként diszkriminál, nekem olcsóbban ad mindent, és megszerzi, ami nincs alapból), hanem mert betűzni kellett volna ahhoz, hogy be tudja írni a telefonjába.

kifordított nagyanyó 2018.11.24. 12:29:41

@IT Knight: És te melyik mekiben fogsz dolgozni?

Bredpitt Monika 2018.11.24. 12:58:58

Szerintem nem feltetlenul rasszizmus rol van szo, hanem esetleg a rossz tapasztalatok miatt eloiteletek alakulnak ki...

pl New Jersey ben iskola elott beugrottunk neha egy Dunkin donuts uzletbe, Mr Piptynek hivtuk az egyik eladot, aki indiai volt, de vele boltolni egy kinszenvedes volt, mire rajottem hogy a pipty az fifty szo szerint leizzadtam,

mas alkalmakkor meg azt lattuk, hogy jonnek panaszkodni a drive through nal a vasarlok, hogy ok nem ezt kertek, tobbszor elofordult,
hogy nyelvi problemak miatt lassu volt a kiszolgalas...

ha ilyen dolgok miatt van esetleg egy cegnek eloitelete sz szerintem ertheto
(A donuts pelda mondjuk nem tul jo, mert ott a tulajok az indiaiak szerintem)..

Bredpitt Monika 2018.11.24. 13:05:17

Az viszont egyertelmuen rasszizmus ra utal ha nev nelkul hivjak be, de mar kiderul a szemelyes interjun a borszin.
itt mondjuk nekem a cikkben szereplo megjegyzessel van a bajom, mi az, hogy elodazza a problemat, meg ott vagyunk ahol a part szakad

Az altalam felvetett problema egy szemelyes interjun egybol latszik, tud rendesen angolul vagy nem tud.
Mr Pipty egyebkent a kedvencunk lett, mert nagyon kedves volt es lelkes, es ratermett, mert kepes volt akar pipty fankot is rad sozni

Bredpitt Monika 2018.11.24. 13:12:03

En nem dolgoztam indiaiakkal, de ket ismerosomtol hallottam ket nagyon negativ velemenyt,

Az egyik azota angliaban el, konyvelt egy multinal es az a furcsa helyzet allt elo, hogy olcso indiai munkaerot hoztak a ceghez es nekik kellett betanitani azokat, akik elvettek a munkajukat, azt meselte a csaj, hogy a legrosszabb az egeszben az volt, hogy rettenetes a munkamoralja az indiaiaknak es baromi lassan haladtak.....
a masik velemeny tavol van a pol korrektsegtol, o egy nagy ceg vezetoje es o targyalt indiaiakkal.....

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2018.11.24. 13:33:59

@Kövérmadár [swe]: Haha! :D
Én is láttam, Olsson játszik a foDballválogatottban és hát nem az idén barnult.
De visszatérve a füstikékre, azok sem szoktak általában ítésnek menni, vagy csak nagyon ritkán.A kebabosnál meg jó helyen vannak...Szerintem ők is így gondolnák.
És amúgy meg a kajaipar az egy örök sikerágazat, éhes ember mindig lesz, és fázniuk sem kell...
:D

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2018.11.24. 13:37:24

@Hari Seldon 2: Én nem viszek a dologba politikát, csak gazdaságot.Le a népnyúzó, adó-hátán-adóval a benzin árából!
Mihamarább!

Bredpitt Monika 2018.11.24. 13:44:06

@geegee: en itthon inkabb valahogy azt sujkolnam, hogy ne uljenek annyian autoba, baromi nagy dugok vannak mostanaban a varosban az autokat meg ugyanugy veszik az emberek,

most beszeltem egy ismerosommel, aki egy autos kiallitason beszelgetett az egyik kiallitoval, aki azt mondta, hogy a luxusautoikat sokkal hamarbb el tudjak adni, mint a hasznaltakat, van ra kereslet , nem is kicsi

Hari Seldon 2 2018.11.24. 13:56:29

@geegee:
Ez rendben is van.
A franciák háromnegyede sem szeretne többet fizetni. -> Így támogatják a tüntetőket. - Szóban.
Mondjuk én sem szeretnék, de engem nem érint mert Luxembourgban tankolok. Ott meg jó 25 centtel olcsóbb a benzin.

Pompeo 2018.11.24. 14:29:59

@Golf2: tényleg remek lenne.Csak lehet hogy nem ernel ki az apad temetesere...

Golf2 2018.11.24. 15:42:53

@Pompeo: ez elég bunkó volt tőled.

gabors 2018.11.24. 16:34:00

@balcán maxval bircaman: "Eleve pl. Indiában, Malájziában, pár környező országban sok kereszténynek nyugati neve van.
"

azert olyan sok kereszteny nincs indiaban meg a colcenterekben sem hogy penteken ketto is felhivjon kereszteny nevvel.... az egyik Chicagobol a masik veletlenul Los Angelesbol ...elvethetetlen indiai akcentussal az egyik atadta a telefont az "amerikai" menedzserenek akinek valamivel halvanyabb volt ... pechjuk van mert ezt a akcentust almomban is felismerem .... sok mast is

max bir ca · http://bircahang.org 2018.11.24. 19:43:51

@gabors:

Ez van, nem tud a nyugat versenyezni az indiai kólcenterekkel.

gabors 2018.11.24. 20:31:51

@balcán maxval bircaman: " Ez van, nem tud a nyugat versenyezni az indiai kólcenterekkel. "

itt nem errol volt szo hanem hogy HAZUDNAK es LEBUKNAK ...

csak kerdezem te megmondhatod hogy honnan hivsz/valaszolsz ??

mert a vicc az volt hogy lattam a telefonon hogy indiai a szam amirol a chicagoi Jack hivott ....

max bir ca · http://bircahang.org 2018.11.24. 20:54:02

@gabors:

Ezek akkor pancserek. Én eddig 4 kólcenterben dolgoztam, SEHOL nem látta az ügyfél a telefonszámunkat.

Egyébként meg érdekes, hogy ebben mi a policy. Mindenhol más.

Az egyik helyen TITKOLNI kellett hol vagyunk.
A másikon hazudni kellett, hogy a célországban vagyunk.
A harmadikon és negyediken nyilvános infó volt, hogy hol vagyunk.

Ami pedig a neveket illeti,ez is mindenhol más. Van ahol természetes volt, hogy ,mindenki álneves. Volt ahol c sak keresztenevek voltak használni, amerikai módira. Volt ahol igazi név.

Az álneves helyeken direkt szóltak a nem anyanyelvi szintű kollégáknak, hogy NE használjanak célországbeli nevet, mert az ügyfél össze fog zavarodni, XY miért beszél a neve ellenére akcentussal.

Egyébként hiába titkolja a cég hol van, ez mindig kitudódik.

Itt titkolták és mégis: homar.blog.hu/2008/03/26/fogyatekosok_a_nokianal - az "Egy férfi vette föl, aki hadart és dadogott is." rész RÓLAM szól. Direkt nem szóltam hozzá akkor, nem lett volna korrekt kihasználni a helyzetemet. Egyébként a posztoló hülyeséget írt, nincs igaz, de ezt több kommentelő is leírta neki.

midnight coder 2018.11.24. 20:54:07

@Hari Seldon 2: "Ezt hogy álapították meg? - Hogy bírtak egy referenciát és egy "soszínű" céget összevetni? "

Szerintem alapvetően a cégek homogenitását tudják mérni és az eredményességet is. Az más kérdés, hogy a cégek tevékenysége valóban eltérhet, és az a multi ami vietnamban a gyerekmunkásokkal megvarratja a futócipőt majd eladja európában jóval több profitot produkál mint homogén a helyi cipész. A statisztika elég veszélyes állatfaj.

sörm 2018.11.24. 20:59:36

Nagyon durva diszkriminálás van, persze. Itt állami pozícióknál ha jelentkeztél egy munkára kikérheted a nyertes CV-jét. 2 éve jelentkeztem egy olyan projektre ahol a Svédországban mindenhol ismert román/bolgár kéregetők gyerekeit kellett volna tanítani. Namost én azért mégis valamennyit gagyogom a románt, pedagógusdiplomám van, több éven keresztül a nyaraimat román gyerekotthonokban töltöttem önkéntesként, ott születtem s részben nőttem fel, jobban ismerem a kultúrájukat, talán jobban megértem az élethelyzetüket mint egy áltag Svensson. Az interjún imádtak, 1,5 órát tök jó hangulatban beszélgetünk, 100%ra vettem hogy felvesznek. Persze nem. Kikértem a nyertes cvjét. Középiskolát végzett, ICAban dolgozott korábban (kb CBA vagy Interspar), se gyerekekkel nem volt tapasztalata, se a roma kultúrával. Fel nem foghatom hogy mi alapján választották őt, ha nem azért mert kb Anderssonnak hívták. Persze nem sírok, találtam én sokkal jobb munkát, de ez egy jó példa. Üvöltő tanárhiány ide-oda nem is válaszoltak az álláspályázataimra, hiába küldtem szét százszámra. Aztán lehúztam egy tökéletesen értelmetlen évet az itteni egyetemen, ahogy ez bekerült a CVmbe engem vadásztak. Végül le kellett vegyem a cvm az online adatbázisból mert annyian hívtak, hogy őrûltem meg. Nem hiszem hogy a nevemen múlt, hanem azon, hogy korábban nem volt itteni egyetem. Külföldi végzettség nem végzettség.

Aztán persze más szakmákban nem így van, ahol emberekkel kell foglalkozni ott igen. És hozzáteszem sok szempontból érthető ez. Más szempontból meg diszkriminatív és szívás.

kardio1 2018.11.24. 21:39:33

@geegee: nem. Itt nem a pártok, vagy a szakszervezetek álltak a háttérben, mint anno a szadesz a taxisblokádnál.

A poszthoz meg : ezt hogy kell érteni:
"Az Egyesült Királyságban (és nekünk alighanem ez az igazán érdekes)" ?
Angliáról szól ez a blog, vagy a külföldön élő magyarokról ?
Ejnye-bejnye HA !

kardio1 2018.11.24. 21:44:37

@Hari Seldon 2: én mindenütt szociálisan érzékeny vagyok.
Nem érzed, hogy micsoda szakadékok vannak a társadalomban ?
Nem támogatod az elesetteket, mert a feleséged orvos, és messze az átlag felett keres ? Nesze neked, szociális érzékenység !

kardio1 2018.11.24. 21:47:34

@Hari Seldon 2:
"Magyarországon ezek krőzusok, igaz itt inkább szegénynek számítanak."

Nem íródott már le elégszer, hogy nem szabad az itteni jövedelmet forintra átszámolni ? Micsoda demagógia !

Túl sok felhasználó 2018.11.24. 22:00:09

A probléma egyébként valós. Nemrég volt a Spiegel honlapján egy cikk, valami "Hans kinevezi Hansot" címmel, mondjuk ott az államigazgatásról volt szó, az volt a lényege, hogy a főnők általában valaki hozzá hasonlót nevez ki kisfőnökké, ezért a minisztériumoknál több a Hans nevű mint a nőnemű főnök. Elég alaposan körbejárták a problémát.

Mondjuk a Spiegel megoldásötletével (kvótarenszer nőknek es nem-Hansoknak) egyrészt nem értek egyet, másrészt meg hiába hasonló a helyzet, itt nem lehetne megvalósítani. De ettől függetlenül a jelenség létezik, hogy név alapján diszkriminálnak, még ha nem is tudatosan. Viszont ezzel ugye csak az veszít, aki emiatt nem kapja meg az állást, szóval a dolog össztársadalmi annyira nem érdekes.

(Amúgy én Svájcban élek, nemrég mentem férjhez, és amióta felvettem a férjem nevét, azóta jobban elfogadnak. Mondjuk nem igazán érdekel, hogy mit gondol a pénztáros rólam a bankban, de akkor is érezhető a hozzáállása.)

slowMotion 2018.11.24. 22:00:13

@Bredpitt Monika: En dolgoztam evekig indiaiakkal. Minden rossz igaz amit mondanak roluk. Persze vannak ertelmes, korrekt emberek ott is, de ritka.

kardio1 2018.11.24. 22:01:11

@Hari Seldon 2:
A hvg cikkhez :
A L'argus nem "az" autós szaklap Franciaországban. A cikk tele van torzítással: a vásárlóerő évek óta csökken. A vidéki Franciaországban sok esetben igen alacsony jövedelműek az emberek, nem az a kérdés már régen, hogy kettő vagy 3 hét legyen a nyaralás.
Macrontól sokan azt várták, más lesz, mint a korábbi elnökök. Hazudott, mást tesz, mint amiket korábban megígért, legfőképpen pedig arrogánsan, magas lóról beszél és lenézi az embereket. A csalódás biztos jele a masszív népszerűségvesztés és a spontán szerveződő megmozdulások.
A benzines autót semmivel sem környezetkimélőbbek, mint a dizelek: NO vs. CO2. Ha nincs pénzed kipótolni a 2000 eurós támogatást, hogyan is veszel új autót ?
Szóval, a cikk nem sok valóságalappal bír.

kardio1 2018.11.24. 22:07:57

@Hari Seldon 2: szóval a több százezernyi tüntetőből ezt az egyet bírta kiemelni a pártatlan 444.hu (a 888.hu pepitában) ! Gratulálok ! A lényeg keresése lenne egy újságíró feladata

kardio1 2018.11.24. 22:11:19

@Arthamyr: a casseur-ök (törők-zúzók) valahogy mindig rárepülnek a tüntetésekre, a kormányzat meg ujjal mutogathat a demonstrációk szervezőire. Kinek is érdeke tehát a megjelenésük ?

kardio1 2018.11.24. 22:17:48

@Hari Seldon 2: milyen nem szóbeli támogatásra gondolsz ? Én kiraktam a szélvédő mögé a sárga mellényt és barátságosan integetek, dudálok nekik, ha barrage filtrant-hoz érek.

atleta.hu · http://www.atleta.hu 2018.11.24. 22:28:19

Par eve egymas mellett dolgoztunk egy kozossegi irodaban egy holland csapattal, es ott az alapito srac meselte, hogy naluk nagyon komolyan veszik az, hogy eloitelet mentes legyen a felveteli. (Talan valami magyar hirdetesben megfogalmazott kovetelmeny kapcsan, mint pl., hogy fiatal vagy noi munkatarsat keresnek.)

Azt meselte, hogy akkoriban arrol ment a vita, hogy a nev se keruljon ra a CV-re, mert abbol kiderul,hogy ferfi vagy no ill. hogy mas nemzetisegu-e a jelentkezo.

A mashol eloktol valo odzkodas persze valahol ertheto: mindenkepp plusz ido, plusz melo veluk egyeztetni. De ez egyben azt is jelenti, hogy annyira nem rossz ott az adott szakmaban a helyzet. IT teruleten biztos, hogy nem engedne meg ilyet maganak a legtobb munkaado. (Sot, kifejezetten vadasszak kulfoldrol az embereket. Pl. rajtunk keresztul is.)

Arthamyr 2018.11.24. 22:32:40

@kardio1: Szerinted a francia rendfenntartók/kormányzat külön beépülő provokátorgárdákat tartanak fenn erre? Csak azért, mert eddig kb. mindig ez ment, nem újkeletű a dolog Holland vagy Macron alatt. Ne viccelj már...

Egyébként teljesen mindegy, az utakat se zárják le, a törés-zúzás már csak a jéghegy csúcsa. Tüntessenek úgy, hogy nem zavarják azt, aki nem tüntet. Mivel nem vagyok ott és nem is fogok odamenni, nem kéne, hogy érdekeljen, de sajnos a rossz példa ragadós. A szabotázs helyett inkább dolgozniuk/tanulniuk kéne, ha nincs elég pénzük (főleg, ha benefit huszárok, akik alig fizetnek nem fogyasztási adót), ha meg van, akkor élvezni az életet.

Egyébként ez is a baj Macronnal, próbál itt reformálni, hogy versenyképesebb legyen Franciaország, ami a franciákon kívül senkit sem érdekel különösebben, tehát felesleges, amivel mindenféle ellenállást szít fel, ami meg el tud terjedni, így mindenkinek rossz lesz.
Inkább folytathatná Franciaország a dekadens rohadását a kirúghatatlan munkavállalóikkal (akiket épeszű cég úgysem fog határozatlan időre felvenni) és hasonló csodákkal, mi meg vennénk a bort, win-win. :)

RedRum 2018.11.24. 22:42:00

Még a megboldogult UK időkben történt, hogy az afrikai származású (és ennek megfelelő egyértelmű nevű) kolléga megelégelte az eredménytelen pályázgatást, és mindenhova két CV-t küldött el, persze az egyiket "John smith" - ként, minimális és kozmetikával. Mit ád Isten, "smith" - t elkezdték interjúra hívogatni. A turpisság persze ott már kiderült, de ez már késő volt az érintett intézmény számára, a bíróság megítélte az álláshirdetésben szereplő (határozott) időre a megfelelő fizetés folyósítását. Emlékeim szerint 6 helyről sikerült ezt begyűjtenie. Úgyhogy lehet próbálkozni.

kardio1 2018.11.24. 22:53:53

@Arthamyr: nekem nem azzal van alapvetően bajom, ha reformálni akar valaki, ezt a választási kampányban meghirdeti, majd hatalomra kerülve megvalósítja a programját. A baj akkor van, ha nem azt csinálja, amit korábban megígért, hanem sokszor az ellenkezőjét, és ha társadalmat élettelen munkadarabként kezeli, társadalmilag érzéketlen. Ez a mostani helyzet. Nagyon sok elégedetlenség, feszültség van a társadalomban, ezeket Macron még csak nem is érzékeli, így adekvát választ sem tud adni.
A mostani tüntetések annyiban mások, mint a korábbiak, hogy nem egy szűkebb, gyakran szakszervezeti érdekcsoport védi a partikuláris érdekeit, jóval inkább a polgárok széles körének önszerveződése.
A másokat megkárosító magatartást, komplett blokádokat, törést-zúzást nem támogatom.
Ez utóbbiakat a kormányzat, ha nem is ő rendeli oda őket, rendesen kihasználja a saját érdekeinek megfelelően.

Zionnépe 2018.11.24. 23:23:56

@IT Knight: Ritka nagy baromságot hordtál össze.... Mikor pályáztál utoljára és milyen szinten értessz ahhoz, amit csinálsz? Ugyanis az én tapasztalatom, hogy minél jobb az ember a maga területén, egyre kevesebb helyre kell elküldje a CV-jét egy interjúhoz.
IT területen dolgozok, rendszerüzemeltetési szakterületen pár piacvezető multival a hátam mögött (és aktuálisan), és most már ha bárhova elküdök 1 jelentkezést behívnak interjúra, Stuttgart környékén, de kipróbáltam 1 év alatt 2x is, és otthon is ugyanígy.

Akinek jó a szakmai életútja, annak nem kell mégcsak 1 kezes nagyságrendben sem pályázni kvalifikáltabb munkakörökre.

A cikkhez: nem feltétlen az etnikai diszkrimináció az oka a dolognak tapasztalatom szerint. Sajnos az angol, német nyelvterületen élőknek a magyar nevek pl kb olyanok, mint nekünk a svéd vagy izlandi...stb. Kvázi azt sem tudja a hr-es vagy a szakmai főnök, hogy kell kiejteni, nincs is ideje nagyon szórakozni ezzel - egyrészt akad sok önérzetes, aki hiúsági kérdést csinál a neve kiejtéséből, másrészt ott a nagyszámú kiejthető nevű kupac - és olyat választ, akivel kevésbbé lesz ilyen gondja.
A másik a végzettségek, kvalifikációk, más országokban lévő munkakörülmények és feladatmegoldási elvárások!
Hiába ír le minden földi jót magáról az ember, nagyon jól tudják, hogy országonként teljesen másként dolgoznak az emberek (igen multiknál is).
Így nyilvánvalóan a rangsor így néz ki kb:
- van országon és ha lehet szakirányon belüli releváns tapasztalata?
- van esetleg ajánlása is előző munkahelyekről lekövethetően?
- be lehet hívni/fel lehet hívni interjúra úgy, hogy tuti ne sértsük meg?
- olyan országból jön-e, ami potenciálisan biztonsági szempontból is megfelel (igen ma már ez is mérvadó)?

A fenti listát átnézve nem nehéz belátni, hogy az adott országon belülről érkezetteket - nem hamburgerforgatós munkahelyen - bizony mindenképpen előnyben fogják részesíteni.

Csodabogár 2018.11.24. 23:29:09

@kardio1: Ma egész jól begerjedtek a tüntetők. A kommentátor szerint kevesebben voltak de sokkal agresszivabbak mint gondolták előtte. Elég "ködösek" voltak a párrizsi képek.

kardio1 2018.11.24. 23:38:21

@Csodabogár: igen, ha elhúzódnak a demonstrációk, el is fajulhatnak. De Macron és Castaner erre is játszanak. Ahelyett, hogy megoldást keresnének a problémákra. Nálunk egyébként nem csökken a résztvevők lelkesedése.

arncht 2018.11.25. 00:03:27

No igen, ilyenkor van, amikor ugy teszunk, mintha nem lenne rasszizmus es nacionalizmus a vilagon, mikozben a fenet nem, csak eppen nem beszelnek rola. Az emberek fejeben ott van. A masik, hogyha egy munkaltatonak konkret elkepzelese van, akkor a masik fel fejre is allhat, mert ugyse ot valasztjak. Ha nekik egy feher 30as ferfi kell, akkor nem fognak egy fekete 40 eves not valasztani, akarmilyen jo szakember is. El sem jut addig, hogy behivjak.

Remelem megerem, a fejunket a seggunkbe dugjuk hozzaallas helyett vmifele realista alapokra helyezik, a rasszok, nemek, stb kerdeset, es nem teszunk ugy, mintha mindenki egyforma lenne. Egyenlo, es kapjon egyelo eselyeket, de sose lesznek egyformak.

arncht 2018.11.25. 00:08:49

@Zionnépe: ne kavard a nepszeru es hianyszakmakat az atlagosabb munkahelyekkel plane ne egy multis kornyezettel. Sajnos tenyleg baromira szamit, hogy honnan jottel, dolgoztal e mar ebben az orszagban, stbstb az emberek fejeben van egy sztereotip kep, ami alapjan rangsoroljak a naciokat. Igy ha sokan jelentkeznek egy allasra, biztos lehetsz benne, hogy sokat nyom a latba a szarmazas, hogy egyaltalan interjura behivjanak.

Svegacomp 2018.11.25. 02:42:07

Igazi idióta cikk. A jó tanács: beszéljünk több idegen nyelvet is. Hát igen, ez annyira egyszerű, csak elhatározás kérdése.

Hari Seldon 2 2018.11.25. 07:10:48

@kardio1:
Na, csak most néztem be.Én nem számoltam át. Egyszerűen azt arról van szó, hogy egy itteni vidéki (átlagban) sokkal több esélye van előre lépni (nem lecsúszni) mint egy átlag magyar vidéken, mondjuk véletlnszerűen, egy Bonyhád külsőn. A legtöbb ember ott a faluból nem jut ki hónapokig.
Ott atán tényleg módszeresen (és szándkéosan) zárják le nagy tömegek elől a felemelkedés lehetőségét. - Természetesen miután ezt egy magát keresztény kurzusnak hazudó maffiaszervezet csinálja. Mondom 100 szorosan ajlasabb módszerrel az kevésbé elitélendő. Vagy: miután most +3 fok van, simán lehet majd megfagyasztani a hajléktanokat a télen.
-> Ehhez képest a benzon (vagy főleg a gázolaj) emelése értelmezhetetlen.

Hari Seldon 2 2018.11.25. 07:16:11

@Arthamyr:
Így van. Végre valaki foglalkozik a gazdasággal is. Nem csak a gloire-t nyomatja.
Mennyivel egyszerűb lenne folyatani a Sarko Hollande ne csináljuk semmit, majd lesz valami, taktkát.
Se nem: ö Biztos SZÁNDÉKOSAN népszerűtlen akar lenni.

invalid user name 2018.11.25. 08:30:05

@midnight coder:

ennél sokkal mélyebben vizsgálják a diverzitást és a hatásait is. de egy fideszes ezt nem értheti, a fidesznél van pénz akkor is ha nem megy a munka :)

desw 2018.11.25. 08:30:45

@arncht:

+100

"Ha nekik egy feher 30as ferfi kell, akkor nem fognak egy fekete 40 eves not valasztani, akarmilyen jo szakember is."

Ennyi!

És mivel ebben a buta PC világban már nem lehet beleírni az álláshirdetésbe, hogy milyen munkavállalót akarunk, sikerült is jól megszivatni az álláskeresőket. Szerencsétlenek csomó pénzt és időt ölnek a jelentkezésekre és állasinterjúkra, pedig nem lesznek felvéve akármi miatt.

"Remelem megerem, a fejunket a seggunkbe dugjuk hozzaallas helyett vmifele realista alapokra helyezik, a rasszok, nemek, stb kerdeset, es nem teszunk ugy, mintha mindenki egyforma lenne. Egyenlo, es kapjon egyelo eselyeket, de sose lesznek egyformak."

Remélem én is, csak akkor pont az ellenkező irányba kellene menni => csak még rosszabb lesz a jövőben.

desw 2018.11.25. 08:30:56

@kardio1:

"nekem nem azzal van alapvetően bajom, ha reformálni akar valaki, ezt a választási kampányban meghirdeti, majd hatalomra kerülve megvalósítja a programját. A baj akkor van, ha nem azt csinálja, amit korábban megígért, hanem sokszor az ellenkezőjét, és ha társadalmat élettelen munkadarabként kezeli, társadalmilag érzéketlen."

Ez a demokrácia csapdája!

A kutya sem fog rá szavazni, ha azt ígéri, amit csinálni kellene. Próbálja meg pl. nyugdíjcsökkentéssel kampányolni. Nem lesz nagy támogatásod!

desw 2018.11.25. 08:31:20

@Bredpitt Monika:

"En nem dolgoztam indiaiakkal, de ket ismerosomtol hallottam ket nagyon negativ velemenyt,"

Nem előítélet ez, hanem utóítélet.

Az indiai munkavállaló mindent bevállal, aztán majd összegányolja valahogy. Szerencsére egyre több munkaadó rájött erre, így eleve kukázzák őket.

De az indiai/pakisztáni munkaadók sem jobbak. Egyszer dolgoztam nekik, de soha többet nem fogok. A korábban megbeszélt projectbe egyre több minden kellene, de persze többet fizetni nem akarnak, heteket várni a pénzre a végén, . . .

kolomparlole1114 2018.11.25. 08:32:07

"Ha lehet, beszéljünk még más – nem magyar – európai nyelvet (én 6 európai nyelven beszélek folyékonyan"

Mindenki a saját hobbiját vetíti ki másokra... Szerinted nyelveket kéne beszélni, mert neked az megy jól. A testépítő szerint meg gyúrni kéne napi 5 órát 200 kilós súlyokkal, mert neki meg az megy. Hosszú Katinka szerint meg ússzunk napi 50 km-t...

Persze, ha mátrixos módon menne, floppyról feltöltve, 2 sec, akkor nyilván jöhet a 6 nyelv. Ingyen bármi jó. De időt pazarolni rá? Annyi idő alatt inkább lerakok egy orvosi diplomát, ott az angol, aztán úgy is leszopnak ha nem tudok németül-spanyolul-franciául-ógörögül. Míg te a 6 nyelvvizsgáddal, de 0 szakmával max azt fogod megérteni hogy "majd értesítjük".

kolomparlole1114 2018.11.25. 08:32:27

"Ha lehet, beszéljünk még más – nem magyar – európai nyelvet (én 6 európai nyelven beszélek folyékonyan"

Mindenki a saját hobbiját vetíti ki másokra... Szerinted nyelveket kéne beszélni, mert neked az megy jól. A testépítő szerint meg gyúrni kéne napi 5 órát 200 kilós súlyokkal, mert neki meg az megy. Hosszú Katinka szerint meg ússzunk napi 50 km-t...

Persze, ha mátrixos módon menne, floppyról feltöltve, 2 sec, akkor nyilván jöhet a 6 nyelv. Ingyen bármi jó. De időt pazarolni rá? Annyi idő alatt inkább lerakok egy orvosi diplomát, ott az angol, aztán úgy is lesz.pnak ha nem tudok németül-spanyolul-franciául-ógörögül. Míg te a 6 nyelvvizsgáddal, de 0 szakmával max azt fogod megérteni hogy "majd értesítjük".

kardio1 2018.11.25. 08:32:57

@Hari Seldon 2: az érvelésed pont ugyanolyan, mintha egy afrikai diktátor korrupt országában, legyen mondjuk Zimbabwe, azt mondaná valaki, hogy a magyarországi elégedetlenség értelmezhetetlen, mert náluk nem az a kérdés, mit és hogyan tanítanak az iskolákban (vö. keresztény kurzus), hanem, hogy egyáltalán nincs iskola, nincs mit enni stb. Egy Magyarországon sosem élt franciát nem vigasztal az, hogy másutt rosszabb. A társadalmi mobilitás itt sem nagy, a városi gettókból, elszigetelt falvakból nemigen lehet kitörni. Macron sem a társadalom aljáról küzdötte fel magát az elnöki pozicióba. Nyilván összességében jobb a helyzet a magyarországinál, de ez egy franciát nem vigasztal.

Sics68 2018.11.25. 08:33:16

@sörm: Te élsz ott, nem én.

De egy dolgot érdemes tudni, ami mindenhol ugyanaz: az ismeretlentől való félelem.

Azaz egy adott országban élő valaki nemigen fogja tudni egy számára ismeretlen országból/intézményből származó végzettségről vagy munkatapasztalatról megmondani nem hogy azt hogy az mennyire komoly ... de még azt se nagyon hogy micsoda.

Ahol eljutottál az interjúig és mégis egy nálad a leírtak alapján sokkal gyengébbnek tűnő jelöltet vettek fel, ott némileg érthetetlen persze a dolog. De hogy sok helyen a CV ezért nem is jut át az első körön, az ismeretlentől való félelem miatt, az fix egyes.

Persze szánhatnának rá időt az interjúztatók hogy utánanézzenek a dolgoknak, vagy behívják az adott jelölték és megnézzék ki... de ha van kicsit is használható jelölt, akkor könnyen lehet hogy győz a lustaság és nem mennek utána ...

Astalavista 2018.11.25. 08:33:24

@Bredpitt Monika: A Fülöp-szigeteken (Philippines) a F betű nem létezik, vagyis a te eladód nem indiai volt szerintem. :)

midnight coder 2018.11.25. 08:33:46

@Hari Seldon 2: Akik nem jutnak ki a falura azok úgy 20 éve pestről költöztek ki, miután eladták a lakást, mondván hogy a segílykét ugyanúgy fel lehet venni szabolcsban is. Nem mellesleg, most sem nehezebb kijutni mint a szocik alatt volt, sőt.

A nép fia 2018.11.25. 09:26:45

Tegyük a szívünkre a kezünket - különösen, akik valóban szoktak felvételiztetni embereket: Magyarországon ha egy HR-es meglátja Lakatos Ármándó, vagy Rézműves Rikárdó, esetleg Kanalas Alpacsínó önéletrajzát, akkor mekkora eséllyel hívja be? (feltételezve, hogy minden más szerint megfelel: végzettség, tapasztalat, lakhely, stb.)

Pompeo 2018.11.25. 09:27:09

@Golf2: valszoltam csak erdekes modon nem jelent meg.....aki ilyet kivan az maga egy nagy bunko.

]{udarauszkasz 2018.11.25. 10:00:10

@maxval balcán bircaman: Ausztriaban, cseh nevvel probalna meg ugyanezt. (Vagy epp magyarral.) Forras: A sajat borom, amivel tapasztaltam.

norbigod 2018.11.25. 10:27:04

@A nép fia: Tegyük a szívünkre a kezünket, ez inkább Magyarországon utóítélet, mint elő-. Majdnem mindenkinek vannak rossz tapasztalatai velük szemben. És ezt most nem bántásból írom. A normálisabbja közülük is elismeri, hogy a többség sajnos olyan, amilyen. Ez a probléma annyira nem állítható szembe, az általános külföldivel. Mivel nálunk azért nem lenne akkora ellenérzés egy ('hasra ütés') spanyollal, vagy észttel szemben szerintem (megfelelő nyelvtudás és paraméterek mellett).

Hari Seldon 2 2018.11.25. 10:52:55

@kardio1:
Hogy jön ide Zimbabwe? Egy ottani diktátor miért citálná a magyarországi helyzetet? (az felfelé hivatkozás lehetne neki, aminek semmi értelme)

Hari Seldon 2 2018.11.25. 11:20:39

@kardio1:
Azt én sem állítom, hogy nem vígasztalja őket hogy máshol rosszabb. Ettől függetlenül, ha így megy tovább, hosszú távon - miután a világ nem áll meg a kedvükért - reformok nélkül még további tömegek kerülhetnek rosszabb helyzetbe.
Én így látom.
És még egyszer, milyen könnyű lenne, népszerűnek lenni, lásd 100 napos program. Aztán mire vezet?
Nyilván tudja Macron is, hogy nem nyerő taktika. Akkor miért csinálja? Direkt ki akar magával "cseszni"? Hogy de jó, most mennyie menő már népszerűtlennek lenni? Így gondolod, hogy a politikusok direkt erre hajtanak? (nem hiszem) Nyilván valami furmányos oka van neki, mint mondjuk a macrogazdasági kihívásokra válaszolni. - Azt elfogadom, hogy sokáig (nagyjából mostanáig) nem az "emberek nyelvén" magyarázta el a helyzetet.

A legtöbb francia milyen véleménnyénnel van Macronról?
Hát milyennel legyen? Már a kérdés implikálja azt, hogy "kell" / illik válaszolni. Mit válaszoljon? Áremelés, tüntetések. Tudja, hogy az a comme il faut, hogy azt írja, inkább nem elégedett.
Pont ma Mme Seldon-t kédezte valami internetes kérdőív, hogy mennyire elégedett a politikai helyzettel? Most mit mondjon? Hogy alapvetően semmi baja? Hisz annyi a töntetés...

Na mindegy, szerintem ebben a témában úgysem győzzük meg egymást, úgyhogy fölösleges tovább pörgetni. Meg amúgy is hét vége van, és tanulnom kell a lányokkal. Szia.

tanato 2018.11.25. 11:21:07

@A nép fia: @norbigod: Ha egy tanult cigány jelentkezik mondjuk akár tanári akár informatikusi állásra általában már magyarosította a nevét.Van ilyen de nagyon kevés az összlétszámhoz képest csak pörc a túróstésztán.

Arthamyr 2018.11.25. 12:04:30

@Hari Seldon 2: Alapvetően nekem nem szimpatikus az ember, nem szeretném, ha az ő elképzeléseinek irányába menne az EU (Franciaország belügyei meg nem érdekelnek), és engednének a "német szigorból". Otthon meg azt csinál, amit akar, nem érdekel, csak ne folyjon ki a hülyeség Franciaországból. Nem ismerem pontosan a helyzetet, csak kicsit olvastam róla, de ha tényleg olyanoknak van pofája tüntetni egy (fogyasztási) adóemelés miatt akik egyébként alig fizetnek (jövedelem-)adót, az abszurd.

Arthamyr 2018.11.25. 12:06:47

@desw: Sajnos így van, ezért nem jó a demokrácia, de azért bőven akad rosszabb is. Nagy szerencse, hogy az EU miatt könnyen lehet lábbal szavazni. :)

Arthamyr 2018.11.25. 12:16:08

@Hari Seldon 2: Mi az, hogy szándékosan elzárják? Ugyan már. Semmi nincs elzárva, ha valakitől valakik elzárják a felemelkedés lehetőségét, azok leginkább a szülei...
Magyarországon senkitől sincs elzárva a felemelkedés lehetősége, esetleg nincsen (szerinted) eléggé támogatva, ami nagyon nem ugyanaz.
Ha egy gyereknek, akinek meg sem kellett volna születnie, a szülei helyzete miatt kis esélye van a felemelkedésre, az nem a mindenkori kormány hibája.

Diesunddas 2018.11.25. 12:35:41

Én Svájcban dolgozom általában kis cégeknél és közelről követhetem a döntéshozók gondolatmenetét. Nem a rasszizmusról van szó esetünkben, hanem a svájciak hiányos ismereteiről: nekik fogalmuk sincs a magyar netán a kínai vagy indiai felsőoktatásról és nem akarnak bekockáztatni. Ök általában németeket importálnak, egész egyszerűen mert ismerik a német oktatást és szakmai kultúrát, nincs nagy kockázat velük.

Én nagyon sok előítélettel találkoztam a nevem és a nemzetiségem miatt mikor ideérkeztem, de aztán ha jól dolgoztam, senkit nem érdekelt, honnan jöttem. Azóta meg minden harmadik embernek fura neve van, a svájciaknak is sokszor, úgyhogy nem gond. Amúgy az én szakmámban, (ami egy kissé speciális, mert két nagyon különböző terület ötvöződik benne), a magyar oktatás fényéveket ver a nyugat-európaiéra. De sajnos itt ezt nem tudják, úgyhogy eléggé hátrányból startol egy frissen érkezett bevándorló. Ezt csak akkor tudja vki megmutatni, ha eljut a felvételig.

A másik probléma a magyaroknál a lehúzós kultúra. Nem tudjuk eladni magunkat. Egy nyugat-európai, közepesen képzett, átlagosan intelligens személy minden teketória nélkül megpályáz vezetői állásokat és hatalmas önbizalommal nyomul rá a céges ranglétra egy magasabb fokára. Meg se fordul a fejében hogy lentebb kezdje. A magyar, kiválóan képzett szakemberek nagy szerényen bejelentkeznek a képességeiknél jelentősen kevesebbet igénylő állásokra. Szakmai tudás, problémamegoldó képesség magasan veri a bennszülöttek képességeit de reprezentációs képességek nincsenek vagy alig. Ezen a területen tanulhatnánk tölük...

kolomparlole1114 2018.11.25. 12:35:48

@Hari Seldon 2: Hát ott élünk. Csak mintha kicsit kevésbé lenne sötét a bőre a diktátorunknak, bár lehet hogy csak Photoshop, megvilágították Elios lámpával...

kolomparlole1114 2018.11.25. 12:36:04

@tanato: A tanult cigány eleve nem olyan sittes "na mit lehet innen ellopni?" rókaképpel stíröl mindenkit, és már ez is bőven elég. Van több cigány munkatársam, egyik mellett se jutott eszembe a pénztárcámat markolni a zsebemben. Nem a bőrszín miatt fél az ember a cigányoktól, hanem a tipikus fosztogató-haramia magatartás miatt, ami már messziről látszik rajtuk. De ez a szocalizáció, nevelés teljes hiánya miatt van így, nem faji kérdés. Amelyik nem bűnöző, azon azért általában a testtartásán, arcán is látszik hogy tisztességes. És akkor melózni is felveszik.

kolomparlole1114 2018.11.25. 12:36:24

@A nép fia: Hát az ilyet semennyire, mert az ilyen luxi műmájer nevek a család segélyes-bűnöző életmódjára utal, valszeg alanyunk is ilyen neveltetést kapott otthon. De egy sima Lakatos Zoltán, Kolompár István, ami ugyanúgy cigány név, de azért visszafogott, az utal arra hogy a családnak (amelynek a nevelésben kb. 99%-os meghatárizó szerepe van) valszeg nincsen deviáns életfelfogása, tehát emberünk azt leszámítva hogy kisebbségi, akár még normális is lehet. Ha egy ilyen embernél látod hogy van valami az iskolai végzettség rovatban, az már jelent valamit, a sittesek nem szoktak gimibe vagy egyetembre menni, tehát egy ilyet simán be lehet hívni interjúra.

Határátkelő 2018.11.25. 16:21:12

@Golf2: @Pompeo: Ez a stílus itt nem játszik, mindkét kommentet kimoderálom. Ha nem vagytok képesek egymással normálisan beszélni, akkor ne tegyétek és főleg ne itt.

Kösz.

kardio1 2018.11.25. 17:20:59

@Hari Seldon 2: te magad mondtad, hogy magyarként a franciák elégedetlensége nem értelmezhető, mert mennyivel jobb a helyzetük a magyarokénál. Erre írtam neked, hogy egy zimbabweinek meg a te magyarországi állapotok feletti elégedetlenséged nem értelmezhető. Azért a példa, hogy lásd, egy született francia nem a te nézőpontodból tekint a világra.

kardio1 2018.11.25. 17:27:25

@Hari Seldon 2: igazad van, nem jutunk dűlőre. De azért gondolj bele, hogy Macron volt Hollande gazdasági minisztere: tevékenységének eredménye: az intézkedéseinek hatására a gdp 0%-kal növekedett, a munkanélküliség meg 100 ezer fővel. Továbbá eladta az Alstomot.
Másrészt biztosan jól kiakadtál anno Lázár Jánoson (jogosan), amikor azt mondta, mindenki annyit ér, amennyije van neki. Nos, Macron szóról szóra ugyanezt mondta. Az rendben van ?

gabors 2018.11.25. 22:24:14

@balcán maxval bircaman: koszi a kimerito valaszt en is kb igy gondoltam mer van amikor siman megmondjak hol vannak pl Verizon Support .. igaz ez igazi technikai tamogatos volt es unix administratorokkal probaltuk megoldani a helyzetunket.

altalaban akkor titkoljak hogy ki meg honnan hiv amikor nem kosher a helyzet es valami baromsagot probalnak nekem eladni az emlitett esetekben az egyik valami photovoltatikus valamit eroltetett nyilvan valo volt hogy fogalma sem volt mirol beszel a masik meg a biztositasomat akarta "jobba" tenni ...

es mikor valaki mar abban hazudik hogy honna hiv nem jut messzire mikor eppen szorakozni akarok akkor 30-40 percig is elmegyek mert hiszen a hivo ceg penzet idejet egetem .... es nevetek miket tudnak mondani

maxval bircaman balcán · http://www.bircahang.org 2018.11.26. 07:32:37

@gabors:

Az eladós kólcenter alapvetően más kategória, az a lehető legszarabb munkahely. Személyes tapasztalatom nincs is róla, sose vállaltam ilyen munkát.

Bredpitt Monika 2018.11.26. 09:22:08

@Astalavista: koszi, ezert erdemes, tobbek kozott, ezen a blogo beszelgetni, amugy veletlenul vettem eszre hogy irtal, nem kaptam uzenetet a blog. Hu tol,
lehet, hogy igazad van, filippinokat Canada ban lattam 91ben sokan voltak ott, en mondjuk noket lattam, elottem van az arcuk....koszi az infot....

Bredpitt Monika 2018.11.26. 09:25:19

@desw: utoitelet....ezt feljegyzem, koszi

Bredpitt Monika 2018.11.26. 09:32:29

@slowMotion: na, te is megvagy meg?
Ritkan vagy errefele..

Van kint new Jersey ben ehy hozzaszolonk, o nagyon pozitivan szokott nylatkozni az indiaiakrol, nekem egy taxis elmenyem van, amig Queens bol kiertem vele a JFK re szo szerint megkerte a kezem, sajnaltam szegenyt, baromi maganyosnak tunt.

desw 2018.11.27. 06:35:28

@Arthamyr:

"Sajnos így van, ezért nem jó a demokrácia, de azért bőven akad rosszabb is."

De van jobb is.

"Nagy szerencse, hogy az EU miatt könnyen lehet lábbal szavazni. :) "

A demokráciával nemcsak Magyarországon van gond.

Miért engedjük, hogy olyan emberek döntsenek milliók életéről, akik a saját életükben sem képesek felelősséget vállalni a saját döntéseikért? Akik nem képesek a saját életüket sem jól menedzselni?

Én minimum szja fizetéshez kötném a szavazati jogot => az pofázzon, aki fizeti a számlát.

juletræ 2018.11.27. 08:19:47

@kardio1:
Sxoval Macron arrogans?
Vlsz rola vesznek peldat a luxemburgi Oberweis csak franciaul (tehat francia allampolgar) beszelo alkalmazottai. Akik jo francia szojas szerint a pofajat vagjak ha nemetul (allamnyelv!) kerunk valamit de akkor is ha mero udvariassagbol franciaul probalkozunk de rosszul ejtjuk ki a dolgokat. Ilyen esetben mas nep ( amelyik igaz h nem bonzsurozik minden sarkon meg nem tartja nagyra a _politesse_t, csak szimplan segitokesz) megprobalja megerteni hogy mit akarunk.

A sarga mellenyesekrol meg a blokadjaikrol annyit hogy amikor 17 en firgalomlassito sztrajkot (amit a rendorseg nem biztositott!) tartottak az autopalyan, akkor mindenkit veszelyeztettek (bevagtak elejuk, satufekeztek, a belso savban leszoritottak) aki ki akarta oket kerulni. Most mekkora taplo az aki pl holland rendszamu kocsit (ami nyilvan megy vissza NLbe) a belso savban benyom a bokrok koze? Idiota: ha mar olvasni nem tud, legalabb a rendszamtabla sarga szinet eszrevehetne. Ja tudom: latja o csak le...

Es nem erzek szolidaritast veluk, mert ok sem ereznek velunk, expatokkal. Vlsz lepenistak: az ilyen partok pedig duplan kartekonyak, mert gazdasagilag baloldaliak (tehat a kezuket dorzsolik hogy minket agyonadoztatnak, mert abbol jut nekik) politikailag meg jobboldaliak (hazaffyak, akik pl a kepzett expatok letelepedeset is hatraltatnak). Lattuk mit csinaltak Daniaban , pedig a dan kulturnep, nem ugy mint a francia. Ebbol el tudom kepzelni (meg abbol h a turistakat leszoritjak az arokba) hogy mire is kepesek.

Meg egy pont: a francia konfliktuskezeles nem letezo volta. Tudod te hogy pl NL ben az elmult 15 evben 2X is vilt hadonlo benzinaremeles (kwartje van Kok, dubbeltje van Balkenende) de a pusztitas elmaradt? Mert a hollandok felfogjak h targyalassal tobbre jutnak, mintha pl meglincselik a vezetoiket (L. Messieur Plissonier & Broseta esetet 2015 bol ;) ) viszont a vezetoik sem olyan arrogansak mint a Macron ( bar a Rutte problakozik kemenyen.)

Ebben az egeszben mint cseppben a tenger tukrozodik a franciak mentalitasa: hazudozas, arrogancia, kompromisszumkeptelenseg, targyaladi kultura hianya, szervezetlenseg, es hajlam az erzelmi elfogultsagra.

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása