oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2018. november 12. 06:30,  Soha nem leszel egyenrangú 167 komment

2018. november 12. 06:30 Határátkelő

Soha nem leszel egyenrangú

Nem nagyon tudok mit írni Edith levele elé. Saját bevallása szerint Kanadában él több mint négy évtizede, én rengeteg keserűséget érzek ki a szavaiból, aminek persze nem tudom az okát – de talán ez az a helyzet, amikor jobb lenne máshol… Írását azért is adom közre, mert úgy gondolom, sokan élnek úgy (ilyen szempontból mindegy, hogy külföldön vagy Magyarországon), hogy nem boldogok ott, ahol éppen vannak. Szerintem amikor az ember már csak a rosszat látja meg egy országban vagy városban, akkor érdemes elgondolkodni a váltáson.

no_padon_foto_pixabay_com_publicdomainpictures.jpg

„Én már 43 éve Kanadában élek, nagyon jól megtanultam angolul, elsajátítottam a szokásaikat, de megmaradtam magyarnak. A saját házamban magyarosan főzök, magyar tésztából, paprikával, magyar bort veszek 43 éve. 

Persze ezeket itt nem könnyű beszerezni, mert a legtöbb üzlet nem árulja, csak kis kereskedők. 

Gyakran követem a magyarországi híreket, hozzászólásokat. Sajnos azt vettem észre, hogy vagy csak azt hozzák nyilvánosságra, amit a külföldiek NEM szeretnek Magyarországon, vagy csak a rossz van? Én ezt nem hiszem! 

Már többször hazalátogattam, nekem az igazi haza Magyarország! Igaz, szüleim már meghaltak, testvéreim nincsenek. 

De valójában Kanadáról szeretnék írni maguknak. Itt nagyon önteltek az emberek, még akkor is, ha nincs semmijük. Elég trehánynak, rendetlennek tartom őket. Ők kedvesnek gondolják magukat, de csak akkor, ha mindig dicséred őket és Kanadát. 

Nagyon jól sütök-főzök, mindig vittem is a munkahelyemre süteményeket és szétosztottam. Nagyon dicsérték, ettek, de soha nem viszonozták semmivel. Mindegy, milyen jól beszéled a nyelvet, ők a hátad mögött mindig kritizálnak. 

Soha nem leszel velük egyenrangú, mindig egy fokkal lejjebb állsz majd, különösen, ha kelet-európai országból jöttél. 

Én mindig ápolt vagyok és csinosan öltözködöm (67 éves vagyok), igaz, megvan a saját stílusom. Itt a nőktől még soha nem kaptam komplimentet, csak ronda tekintetet, mintha megpróbáltak volna megölni a szemükkel. 

Rengeteg kövér, rosszul öltözött, láthatóan beteg, zavarodott ember van. A gazdag elit (angol-francia származású) privát klubokba jár szórakozni, ahova a magamfajta bevándorló nem tud bejutni. Az alsó osztálynak nincs klubja. 

Minden nemzet (a világ minden tájáról) csak a saját nemzetével jár össze szórakozni. A magyar klub már sok helyen rég bezárt, vagy sosem volt. 

Az itteni nagy élelmiszer-üzletekben mindent árulnak, de szinte semmi sem „friss”. Állott, áporodott gyümölcsök, zöldségek, ízetlen almák, kenyér (két nap alatt megpenészedik), csak fel van fújva élesztővel és nincs idő, hogy megkeljen. 

Akkor eszek jó süteményt, kenyeret, ha magam sütök. A vaj, amit veszek, már nem is vaj, a tejfel olyan híg, mintha tej lenne, a 2%-os tej olyan, mint a fehér víz és még sorolhatnám. 

Mindezzel azt akartam mondani, hogy a külföldi állandóan ócsárolja a magyart, de ők se különbek, csak jobban csomagolnak, reklámoznak. Itt meg mindent el lehet adni, ha jól reklámozod és szépen becsomagolod.” 

(Fotó: pixabay.com/PublicDomainPictures)

A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével.

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: Kanada

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr6014364633

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

tsabus UAE 2018.11.12. 07:27:52

1. Itt mindenkinek Magyarország a hazája, csak míg egyeseknek könnybe lábad ettől a szemük, mások egy vállrándítással elfogadják a tényt, hogy ez a bizonyos ország a születési helyük.
2. Ha valamit azért adsz, mert viszonzást vársz, akkor nem szívből adod. Mindegy, hogy süti, vagy valami más...
3. Rangok nincsenek, csak ha te magad is elfogadod ezt. Nem leszel felsőbbrendű, vagy alsóbbrendű, csak más. A rangsorolás a buta emberek hobbija, legyenek bármely ország polgárai.
4. Egy igazi nő tudja, hogy más nők ronda tekintete a legnagyobb dicséret. Vagy csak hülyén öltöztél fel...
5. Kövérség... Ebben Magyarország minden listán "előkelő" helyen van. Nem hiszem, hogy Kanada megverne minket ebben...
6. Klubok... Saját kasztot akarsz, vagy csak az egyikhez tartozni ? Miért ?
7. Azért járnak össze az azonos nyelvet beszélők, mert a helyi nyelven nem tudják úgy kifejezni magukat és hiányzik nekik az otthoni kultúra. Mindenhol ez megy. Egy ilyen klub megszűnésének általában az az oka, hogy a tagok már olyan szinten szétfúrták egymást, hogy senki sem akarja látni a másik képét. Vagy csak egyszerűen teljesen beilleszkedtek a helyi társadalomba, asszimilálódtak és köszi, de megvannak enélkül is. ha akarsz egy ilyet, szervezz egy újat !
8. Az élelmiszerek minőségét sokan kifogásolják külföldön. Olyanról viszont nem tudok, aki pár hónap, vagy maximum 1 év alatt ne találta volna meg az alternatív forrásokat, ahonnan a megfelelő minőségű árucikkeket beszerezheti.
9. Frázisok, panelek, szetereotípiák. A szüleim egy ilyen panaszáradatra azt szokták mondani: "Nincs lehetetlen, csak tehetetlen"...

Golf2 2018.11.12. 07:51:46

Na szegényt jól kiosztják.

tsabus UAE 2018.11.12. 08:02:00

@gereblyepörkölt: Ne haragudj, tudom ilyet nem illik, de már percek óta a nickeden röhögök.... :-DDDDDDDDDDDDDDDD

tsabus UAE 2018.11.12. 08:09:32

@gereblyepörkölt: Isten hozott a vegyületben ! Mindig öröm egy új alkotóelem érkezése ! :-)

Dikusz 2018.11.12. 08:25:58

@gereblyepörkölt: Ahogy látom, a homárnak már annyi.
Kár érte, jó kis hely volt az pár éve. Sokáig csak olvasni jártam oda, komolyan mondom, azon kívül, hogy valóban voltak hasznos infók is, rendkívül szórakoztató volt a hozzászólásokat olvasni.
Aztán mindkét oldal hatékony közreműködésével sikerült elintézni a blogot...

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.11.12. 08:27:50

Ez minden országra igaz.

Sőt, alapvetően minden igazi közösség természetes és organikus. S a magukat liberális alapúnak állító közösségek se nyitottak a valóságban.

Ugyanis a nyitott közösség mint olyan fából vaskarika, azaz nemlétező dolog.

Tehát minden közösségbe kívülről bekerülni nehéz dolog, s a legtöbb esetben sikertelen a próbálkozás.

IT Knight 2018.11.12. 08:27:57

Ez mindenhol így van, nemcsak Kanadában.

Sosem leszel egyenrangú, ahogy Fekete Pákó, a kínai árus meg az ukrán munkás sem lesz Magyarországon egyenrangú, akkor sem, ha állampolgárságot szereznek.

ChristineK · http://christine-jartamban-keltemben.blogspot.com/ 2018.11.12. 08:32:20

Hű, a poszter tényleg nagyon keserű, meg valószínűleg magányos is, nem kicsit. Viszont aki 43 év után még mindig magyar paprikával, tésztával, borral főz....no az tényleg rossz helyen él.

gabors 2018.11.12. 08:37:45

Na ezert nagy kar volt disszidalni .. meg szerencse hogy a szokasokat jol eljsjatitotta eh ??

amugy ez kb hol van Kanadaban ?

azert szolok hogy Kanadaban kb 20% a bevandorlo manapsag

Arthamyr 2018.11.12. 08:53:15

Ezt tényleg valaki megírta? Nem csak nem jutott mára semmi, és Határátkelő írt egy posztot a nemlétező hölgy nevében? :)

Csodabogár 2018.11.12. 08:59:05

Szegény posztoló, nagyon nem jól érzi magát ott ahol van. De miért nem változtat? 43 év Kanada után már biztos van rendes nyugdíja, amit itthon is megkap, sőt már van valami egyezmény az egészségügyi ellátásra is.
Persze nem biztos, hogy itthon jobb lenne. 67 évesen már nehéz társaságot, vagy barátokat találni, de egy próbát megérne. Nekem pl. megérte, jól érzem magam itthon. De olvasok másokról, akik sikitoznak a gondolattól is, hogy haza jöjjenek. Próbálja meg kedves 67 éves, aztán majd meglátja.

Hermelin007 2018.11.12. 09:09:28

@Dikusz: BalatonfürEdére emlékzetek? Néhány éve tartozás miatt elárverezték a házat. Annak idején törölték az egész posztot, de kering a neten a lementett változat.
Mondjuk, itt meg a norvégiai Norbi volt az egyik kedvencem. Azért nagyon igyekezett a srác, jól kidolgozott kamuposzt volt. Jó pár óra melóha benne lehetett. Pont akkoriban voltunk itt frissbevándorlók Norvégiában, olajipar stb. Elég vicces volt olvasni ebben a kontextusban.

A posztra visszatérve: szerintem nagyon magányos lehet a szerző. Csak azt nem tudom, hogy évtizedekig nem zavarta annyira ez a helyzet, hogy lépjen másik városba, másik országba, akár vissza Magyarországra vagy csak most van egy olyan életszakaszban, hogy ez zavaró a számára?
Azt érzem, hogy túlzottan kötődik ahhoz a kultúrához, amiben felnőtt. Addig meg nagyon nehéz kapcsolatokat kialakítani, ameddig van benne egy nosztalgia, egy illuzórikus kötődés Magyarország (szerintem leginkább a gyerekkor) felé.
Meg azt is el tudom képzelni, hogyha teljesen más jellegű a két hely. pl. Budapesten nőtt fel, ahol ezerszer több lehetősége van az övéhez hasonló embereket, közösséget találni, mint egy kanadai kisvárosban.

lapetiteparisinne 2018.11.12. 09:20:45

@ChristineK: én is pont erre gondoltam, h aki annyi év utan is sovarog a kaja utan... az miert nem megy haza..? még sose voltam Kanadaban, mi ugye az USA ban éltünk egy darabig, szerintem elelmiszer szintjen. Nagyjabol azonos.. hat speciel az ennival sose hianyzott :)))Valszeg magányos lehet a posztiro, de az meg nem országfüggő.

Olliék 2018.11.12. 09:24:57

Ó szegény! A nagy beilleszkedés, a másokhoz mérés közben elfelejtett önmaga lenni. Ez borzasztó! Aki kasztokban, csoportokban látja a kapcsolatokat, a valahová tartozást az magányos. A franc se akar olyanokkal együtt lenni, akik többre tartják magukat másoknál.

Dikusz 2018.11.12. 09:35:59

@Hermelin007: Persze hogy emlékszünk. A blogon a poszt törölve lett, de bizonyos szavakat beütögetve megtaláltam a teljes posztot kommentekkel együtt.:)))

kék madár 2018.11.12. 09:37:04

szegeny bezartak Kanadaba es nem johet ki

ChristineK · http://christine-jartamban-keltemben.blogspot.com/ 2018.11.12. 09:50:04

@lapetiteparisinne: Én az ilyen típusú emberre szoktam mondani, hogy el sem kellet volna jönnie otthonról. Mert annyira csimpaszkodik Magyarországba, hogy sehol máshol nem lesz boldog. Kaja terén én nagyon laza voltam mindig. Szerintem az indiai piros paprikával ugyanúgy lehet főzni, savanyú káposztánál is mindegy hol gyártották a lényeg, hogy az összetevők között ott legyen a fehér bor és akkor hozza azt az ízvilágot amit vár tőle az ember. A kanadai tej pedig szerintem kimondottan jó, a poszter megkóstolhatná az angol tejet és rájönne mindig van lejjebb. :)) És még sorolhatnám...

kardio1 2018.11.12. 09:51:13

@tsabus UAE: na mondjuk pont az arab országokban nem fogsz tudni beilleszkedni soha.

tanato 2018.11.12. 09:52:51

@IT Knight: Most voltam egy orvosi továbbképzésen Szegeden:találkoztam két arab kollégával is,mindketten háziorvosk több mint 20 éve egy viharsarki kisvárosban,nagyon jól érzik magukat ott családostul,pedig mindkettejük felesége is arab,de ők is már beilleszkedtek,dolgoznak,az egyikük angoltanár.Biztos vagy benne hogy sosem lesznek egyenrangúak a helyi kisvárosi társadalomban,?Csak érdekességképpen:Ott abban a kisvárosban az orvosi kar nagy része bevándorló,egyik ho. iraki,a másik jemeni van még kettő romániai bevándorló ho, a nőgyógyász szíriai az urológus szintén.Magyarországi magyar alig van az orvosi karban.

2018.11.12. 10:03:09

Hát ha egy trehány, rendetlen államban élsz , ami otthont adott neked, és nem érzed jól magad 43 év után, akkor szerintem a hibát nem a befogadó országban kell keresni .

Ja , hogy a bevándorlóknak, az alsóbb osztályúaknak meg nincs klubja ! Hát ez valóban nagy probléma. De még mindig a bevándorlóknál tart a hölgy ? Hiszen már kanadai állampolgár ! Akkor miről tettszik írni, panaszkodni kedves ?!

Dikusz 2018.11.12. 10:10:42

Valószínű, hogy a posztoló egyedül él, és nincs gyermeke.
Itthon sem érezné magát jobban, mert ugyanúgy magányosnak érezné magát, mint Kanadában. Ahogy írja, a szülei már nem élnek, testvérei sincsenek, barátoktól meg már évtizedek óta elbúcsúzott.

Van egy ismerősöm, több mint ötven éve egy Budapesthez közeli községben él. Azt mondja, a helyiek szerint akkor mondhatja, mondhatná magát odavalósinak, ha legalább két felmenőjét (szülő, nagyszülő) ott temette el. Mondjuk őt egy cseppet sem érdekli, hogy befogadták-e, vagy nem, jól érzi magát ettől függetlenül is.:)

gabors 2018.11.12. 10:14:00

@tanato: "Magyarországi magyar alig van az orvosi karban.
"

mert azok mar a szar nyugaton illeszkednek be :-)

tsabus UAE 2018.11.12. 10:19:54

@kardio1: Senki nem mondta, hogy be akarok illeszkedni. Soha, sehol sem akartam. Mindenhol változom valamennyit, tanulok valamennyit és átveszek néhány szokást (csak néhányat) és ennyi. Én még Magyarországon sem illeszkedtem be, miért tenném máshol ?
Azon kívül, jelenlegi lakóhelyem lakosságának (egyesek szerint) kevesebb, mint 10 százaléka őslakos. Ez pont az az arab ország, amelyik ebből a szempontból talán legkevésbé arab.
Az egy más kérdés, ki mit ért beilleszkedés alatt. Egyesek egy teljes önfeladást, vagy legalábbis olyan szintű "belesimulást" a helyi közegbe, hogy semmilyen módon ne lógj ki. Én meg ugye egész életemben kilógtam valamennyire és mégis jól éreztem magam mindenhol.
Továbbra sem tartom a Halloween-t, de a magyar Húsvétot se. Nem járok pub-ba, de kocsmába se jártam. Akkor sem, ha ez valamilyen kultúra része. Nem zavar hogy "a magyar" vagyok egy társaságban, de az sem, ha valami olyan dologgal azonosítanak, amit csinálok, vagy pont nem csinálok. Nem hívom fel magamra a figyelmet, de nem érdekel, hogy más vagyok. Amíg pedig mások nem zavarnak a dilinyóikkal, elfogadom az ő másságukat is.
Talán ezért irritál a posztban is érzékelhető, görcsös akarás, hogy valahová tartozni kell. Én mindig akkor találtam barátokat, mikor eszem ágában sem volt keresni. Aztán megfejtettem: ha nem keresem a társaságot, a közösséget, akkor elvagyok a saját dolgaimmal, élvezem az életet és laza vagyok. A görcsös, valahová tartozni akarás, olyan mint egy neon felirat a homlokon. Ki a franc akar olyan ember közelében lenni ?
Totál ellentmondásosnak látom továbbá, hogy a posztoló kanadai klubokba szeretne belépni, de közben mindenből csak az jó, ami magyar. Ennyi idősen már van elég ideje az embernek, hogy végiggondolja, mit akar és lépjen annak megfelelően. Ez a panaszhalmaz inkább a tinikre jellemző.

gabors 2018.11.12. 10:20:57

"....csak a fidesz-kdnp-s Szentirmai István indult a polgármesteri posztért, így nem meglepő módon 100 százalékkal választották meg őt polgármesternek."

Na vegre alakul erre Kadar is buszke lehetne (persz akkor a tanacselnokoket meg nem hivtak "polgar mestereknek )

tanato 2018.11.12. 10:26:19

@gabors: Ebben is van igazság.

Csodabogár 2018.11.12. 10:42:57

@tsabus UAE: A panaszhalmaz, szerintem, inkább a magyarokra jellemző idősebb korban pláne. Posztolo ha egyedül él/élt, most szembesül azzal, hogy nincs már semmi kötödése semmihez. Sokan nehezen élik meg a nyugdíjazást, mert akkor kiesnek egy közösségből. Találkoztam már ilyenekkel. Nem mindenki alkalmas az egyedül élésre, amikor nincs kihez szólni és senki nem kérdezi meg, hogy "hogy aludtál" vagy hasonlók. 67 évesen már nehéz társaságot szerezni, de nem lehetetlen!
Itthon vannak nyugdíjas klubbok, szervezetek amik direkt ennek a korosztálynak csinálnak legkülönbféle elfoglaltságokat. Nem ismerem Kanadát ilyen szempontból, hogy ott létezik-e ilyesmi.

LittleG (uk) 2018.11.12. 10:51:52

43 év után igencsak megszépülhetnek az emlékek... (bezzed régen..)

Hari Seldon 2 2018.11.12. 11:02:32

@kardio1:
Nem gondolnám, hogy be akarna illeszkedni, olyan értelemben, ahogy gondolod.

kardio1 2018.11.12. 11:05:08

@Hari Seldon 2: persze, ott nem is lehet. Mint Kelet-Ázsiában sem.

kardio1 2018.11.12. 11:06:05

@tsabus UAE: a "te" inkább általános alany volt.

Golf2 2018.11.12. 11:22:34

1975-ben ment ki, aranyidők voltak,itt is,ott is.

Hari Seldon 2 2018.11.12. 11:35:47

Az lehet, hogy a posztoló egyedül van, és ez okozza a depressziót. De az alap ok, nagyon könnyen egy félrenevelés eredménye a szülei részéről. Aki 40 x év után is a magyar borokat és tejfölt keresi, annak nem kicsit lett beültetve a fejébe a "magyar a legjobb" legenda. Ennyi idő alatt nem váltani (megismerni) olasz vagy spanyol borra (hogy már ne franciát mondjak elsőnek). Hát az minimum kicsit furcsa gondolkodást feltételez.

Arthamyr 2018.11.12. 11:38:33

@Csodabogár: Nem is kell közösségből való kiesés (persze ez még egy lapáttal rá tud tenni), bőven elég, ha felszabadul valakinek napi 10-16 órája, és nem tud vele mit kezdeni.
Ez édesanyámnál, anyósomnál is probléma volt, különösen a kezdetben. Akik nagyon lelkiismeretesen, nagy odaadással végezték a munkájukat, abban teljesedtek ki, hosszú évtizedekig csak a munkájuknak és a családjuknak éltek, az egész napjuk kisebb-nagyobb problémák megoldásáról szólt, hirtelen üresnek érzik a "gondtalan" életüket a nyugdíj elején, főleg, ha az időben közel van gyerekeik "kirepüléséhez"/eltávolodásához is. Van, aki ezen túl tud lépni idővel (ebben sokat segíthet pl. a csökkentett munkaidős munka vagy az unokák körüli segédkezés), de biztos, hogy sokan céltalannak érzik az életüket és depresszióba sodródnak.

Dikusz 2018.11.12. 11:45:42

@Hari Seldon 2: Akkor van baj, ha csak azokat keresi.
Nagy valószínűség szerint nagyon egyedül van, nincsenek barátai.

Szabinho 2018.11.12. 11:47:49

szegény néni, kitárja itt a szívés és a sok 25 meg 35 éves géniusz, akik 2 hetet vagy még annyit sem voltak Kanadában elmagyarázzák neki, hogy milyen országban is tetszik élni.én is külföldön élek és a komment olvasás nagyon hasznos tud lenni honvágy ellen, mert itt meglátjuk a sok nehézség közepette, hogy bármilyen nehéz, legalább az a primitív gyűlölködés nincs, meg hogy mindenki az én dolgommal foglalkozik és mindent jobban tud nálam

Arthamyr 2018.11.12. 11:48:01

@Hari Seldon 2: A magyar bor nagyon jó. Nem állítom, hogy jobb, mint az általad említett 3 vagy akármilyen egyéb (pl. amerikai, ausztrál, dél-afrikai, görög, izraeli stb.), de simán vannak csúcskategóriás magyar borok, így a többi megismerésnek van értelme, váltani max. a beszerezhetőség miatt érdemes, egyébként butaság elhagyni. Én majdnem mindig hoztam bort, ha Magyarországon jártam, a múlt héten is jött velem 2 üveg. :)
Bár mondjuk ez az x ország bora jó baromság, mert mindenhol van rosszabb és jobb is, még akár régión/típuson belül is. Az olaszok is csinálnak szar "kannásbort", és eredményesen árulják Magyarországon is. :)

adg 2018.11.12. 12:11:38

Azert nem kellene ennyire felmagasztalni kanadat, mashol is tudnak szepen csomagolni.

Amugy ket eset van szerintem. Vagy nagyon szomoru tortenet, vagy magam sem irtam volna jobbat, ha minden hivoszot bele akarok tenni.

London2009 2018.11.12. 12:33:37

@Arthamyr: szerintem is nagyon jo a magyar bor es en is mindig hozok. Most is van otthon legalabb tiz uveg felso kategorias magyar bor. Altalaban alkalmakkor nyitunk fel egyet-egyet beloluk. Amugy meg a helyi borszakuzletben kedvemre valogathatok a vilag osszes bora kozul. Ilyen hulyeseg meg soha eszembe nem jutott, hogy hianyzik a magyar bor. :D Van helyette ezer millio masik...

Dikusz 2018.11.12. 12:38:49

@Szabinho: Már meg ne haragudj a kérdésemért, de hol látsz a hozzászólások között gyűlölködést?

Hari Seldon 2 2018.11.12. 12:46:16

@Arthamyr:
Nem vitatom, hogy vannak Magyarországon is jó borok (nem értek nagyon hozzá, részemről aztán leeht az UK-ban is).
De akinek 40-en valahány év után is "be van égetve" ez a törvény, annak nagyon "elprogramozták" a világát gyerekkorában.

kardio1 2018.11.12. 12:48:12

@Dikusz: inkább az empátia hiányzik. Én se nevezném ezt gyűlölködésnek.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2018.11.12. 12:59:29

@tsabus UAE: Na ott a pont!

Amúgy posztoló tényleg valamit nagyon elbaszhatott.
Ennyi idő alatt már kanadainak kéne lennie.
Azért pl.Hacki Tamást igencsak elfogadták németben.

@Hari Seldon 2:
@Arthamyr:
Én pl édes bort iszom.Vörös az görög mavrodaphne ha tudok szerezni a fehér meg tokaji aszú.
Sajnos több félét nem nagyon ismerek,de bízom benne,hogy egyszer megismerek más fajtákat is.

shakti rom 2018.11.12. 13:20:24

@gabors: Szerintem Felcsúton :)

Kamuszagú a dolog kicsinyt, de ki tudja..mégcsak 35 éve lakom itt, lehet hogy besavanyodom 43 év ittlét után :)

shakti rom 2018.11.12. 13:20:28

@adg: kettes lesz az.

Birkák, lovagok rácsaptak mint gyöngytyúk a ...

shakti rom 2018.11.12. 13:20:31

Ha..honnan érkezett ez a dolgozat?

shakti rom 2018.11.12. 13:20:34

@Csodabogár: ezer dolog van az idősöknek
Is

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2018.11.12. 13:40:33

@Arthamyr: Most vannak jó magyar borok. Viszont amikor a posztoló kiment Kanadába, akkor csak állami kannásbort gyártottak és azt hazudták, hogy a magyar bor jó...

@Szabinho: Annyira őszintén kiöntötte a szívét, hogy vagy teljesen logikátlanul viselkedik vagy állami propagandát tol... Ha nem tetszik neki Kanada és Magyarországon akar élni, ráadásul egyedül van, akkor miért nem költözött már rég vissza?

gabors 2018.11.12. 14:08:58

@LittleG (uk): "43 év után igencsak megszépülhetnek az emlékek... (bezzed régen..) "

az kb 1975-os disszidalast jelenthetett akkor meg nagyon fasza volt a Kadar rendszer foleg egy mai Kanadhoz merten. Volt mart TV-2 de meg egy evet kellett varni a BP-i Skala aruhazra telefonra autora 10-15 evet kellett varni (vagy belepni a partba) ..akkoriban kisvarosi ABC-ben hust a pult alol de lehetett kapni volt mar kakos tej de talan meg nem talaltak fel a turo rudit... banant is lehetett latni mikor Janos bacsi ugy gondolta, meg fasz kubai narancsot telen par hetig ... fekete importbol volt farmer dollar boltban meg coca-colat is lehetett venni

Utazni nem igen lehetett talan csehekhez meg a szerencses megbizhatobbak tarsasutazhattak (per evben egyszer) gondolom igy sikerul a Kanada mondjuk olaszorszagon keresztul

Bezzeg de jo volt az ...

négyzet 2018.11.12. 14:50:57

A magány mindenhol magány. Ha 43 év után sincs társaság Kanadában, akkor az baj. De attól tartok, itthon se lenne.
Valahol iszonyat szomorú, ha az élet a pirospaprikáról, a mennyire zsíros a tejről szól, na és persze a tejFELről! Sajnos egyébként a 2%-os tej sosem lesz jó és zsíros, az olyan 3,5% kell legyen akkor, azt kellene keresni a boltok polcain.

tanato 2018.11.12. 15:07:06

Egy kis határátkelős off:Nem túl szép történet,kicsi sárga savanyú de a mienk.:index.hu/belfold/2018/11/12/svajc_hajo_magyarok/

Golf2 2018.11.12. 15:14:15

@gabors: Bezzeg de jo volt az ...Jó volt.Nem voltak tele az utcák hajléktalanokkal,nem voltak drogos ámokfutók,meg lehetett élni 1 fizetésből,nem volt ennyi élősködő,rend volt, kussolt a törvényre szarók nagyrésze,még fostak a rendőrtől.És a politikusok se voltak ekkora patkányok.

tanato 2018.11.12. 15:30:31

@Golf2: Is-is,volt akinek jó volt,volt akinek nem.Az utazni szerető world traveller szerű fiataloknak biztosan nem.Mi a nagy többség elfogadtuk hogy nem politizálunk(nyilvánosan persze) kapartunk magunknak,örültünk hogy jobban éltünk mint a lengyelek és a románok ,oda utaztunk ahová engedték.MÉg a 80-as évek végefelé is ha megkérdezték meddig marad a rendszer meddig leszünk szovjet gyarmat,azt mondtuk még legalább 300 évig.

Melitta1 2018.11.12. 15:52:37

Haza kell koltozni hisz otthon minden szep es jo. A valosag 40 ev utan se tudott beilleszkedni. Paprikat minden uzletben lehet kapni.Magyar keszitesut is legalabb 6 helyen Torontoba./postan is elkuldik rendeles utan/
Mindket orszagba lehet valaki maganyos ha nem alkalmas a tarsas egyutt elesre.egy emberolto nem eleg a beilleszkedesre ott nala van valami problema.
Pozitiv emberek tarssagat kell keresni aki kicsit feldobja nem feltetlen olyan klubokat ahol a milliomosok szorakoznak, de lehet golfozni is $5000 dollar tagsagi dij mar egy klasszissal jobb az ingyenesnel.

kardio1 2018.11.12. 16:13:11

@Golf2: nem volt jó. Alig vártam, hogy véget érjen.

nyuszigonosz 2018.11.12. 16:31:18

Szerintem elég baj a poszt írójának, hogy sehol sem érzi jól magát: mert hiszen nem azok szoktak disszidálni egy országból, akik abban annyira jól érezték volna magukat. Erre ö elmegy valahonnan, ahol nem akar élni, hogy leéljen 40 évet máshol, ahol meg semmi sem jó.

A drága klubokban lévö népeket nem irigyelni kell, hanem hát belépni egy ilyen klubba. Na de azthiszem ha belépne, az sem lenne jó. Csak drágán lenne ugyanolyan nem jó.

Továbbá: ha a poszt írója nem hisz az olvasott híreknek, hát miért is nem utazik Magyarországra? Ha annyira csak a magyarosat venni, fözni, élni ? Miért nem Magyarországon?

De nem is emiatt írok ez alá a poszt alá: miért is kell a saját negatív életérzést mindenki másra, mint egy öreg zsákot ráhúzni? MIndenki a saját életét éli, és még ugyanazt az idöt is sokan sokféleképpen érzik/látják, egy egy szituációt százan százféleképpen élnek meg, miért kell ilyen butaságokat írni, hogy " sosem leszel velük egyenrangú" meg hasonlókat?

Ez nem igaz! Ez egyszerüen nincs így.

Golf2 2018.11.12. 16:37:20

@kardio1: Gyerekként jó volt.

Dikusz 2018.11.12. 16:51:09

@Golf2: Pont ezt akartam írni.

Viszont az is hozzátartozik az igazsághoz, hogy gyerekek -itthonra gondolok- nem azzal foglalkoznak, hogy jó/nem jó az élet.
Gyerekként nekem sem volt gondom, sőt! Most is azt mondom, hogy az én korosztályomnak volt a legjobb gyereknek lenni.

Csodabogár 2018.11.12. 17:02:16

@shakti rom: Te elég nagy családdal vagy ott, nem magadban. Ezt én tudom, hogy óriási különbség.

tanato 2018.11.12. 17:26:56

@kardio1: Természetesen én is örültem a rendszerváltásnak,az egypártrendszer végének meg a Vörös Hadsereg kivonulásának és az ország oroszok általi kézivezérlése végének,na meg a Világútlevélnek és a határkerítés lebontásának.

Antal Jozsa 2018.11.12. 17:27:22

Csak egy rovid megjegyzes lehet butasag amit irok...azt sem nem tudom milyen lakasban hazban el a posztolo...Kanadaban USA-ban sok videken eleg nagy a ter telepukeseken belul akar hazak szomszedok kozott is.Ez nem igazan kedvez ahhoz hogy osszehozza az embereket.Magyarorszagon meg minden szukosebb jo ertelemben, mas a falusi telepulesszerkezet.. kiulnek az idosek videken a padra az utcan a haz ele es beszelgetnek nezelodnek.....

Antal Jozsa 2018.11.12. 17:27:26

Kis korrekcio a kommentemhez: azert videken Magyarorszagin is van hely telepulesek kozott, de telepulesen belul jobban ossze vannak nove a portak ami jobban kedvez
szomszedolasnak.

tanato 2018.11.12. 17:30:35

@Golf2: @Dikusz: Persze gyereknek meg fiatalnak én is szerettem lenni a Kádár érában,de szerintem ha mondjuk máshová pottyant a gólya/na nem keletebbre vagy délebbre gondolok/akkor is szívesen emlékeznék vissza az első 30 évre .

tanato 2018.11.12. 17:32:06

@Csodabogár: Nem biztos hogy jobb nagy családdal,akkor nem vagy rákényszerítve a helyiekkel való szoros kommunikációra.

kardio1 2018.11.12. 18:02:03

@Golf2: a kommunizmus gyerekszemmel se volt jó. Kinek jó a kettős beszéd ?
Vagy nálatok otthon is a kommunizmus meg az elvtársak dicsérete ment ?

Arthamyr 2018.11.12. 18:19:52

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii: Ha szereted az édeset, a portokat mindenképp próbáld ki.

Arthamyr 2018.11.12. 18:22:58

@Hari Seldon 2: Lehet, hogy van az UK-ban, de onnan nem jut ki, azt megisszák. Én még nem láttam ilyet. :D

shakti rom 2018.11.12. 18:32:40

@Csodabogár: számít az is, igen.

Ismerek hasonlóan keserű, sikertelen embereket itt, nagy családdal, illetve egy ilyet tudok..

shakti rom 2018.11.12. 18:32:48

@tanato: a családom fele benszülött kanadai, arra célzott a bogi.

Ahogy másutt is, a szoros barátságok az iskolában kezdődnek..

De akkor se úgy működnek hogy előzetes megbeszelés nélkül beállítasz valahova, vagy szomszédolsz lazán.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2018.11.12. 18:45:20

@Dikusz: Jaja, a Homár az rulez volt, még a nagyon régi Edézős, baccpapucsos korszakban, végtelen vidámságot okozott nekem is az a sok f@sság, amiket összehordtak.

littke 2018.11.12. 18:59:34

49 éve élek Kanadában, (Toronto, majd Ottawa) nekem teljesen másak a tapasztalataim. persze én felkaroltam azokat a lehetőségeket amit a külföldön élés felkínál, más ételeket is szeretek és főzök mint magyart. Ha valaki magyar akar maradni, csak magyar kosztot enni, stb. jobb ha nem megy külföldre.

Egy csomó dolog amit a szerző írt meg nem ihagaz. kapsz friss zöldséget és gyümölcsöt bőven. A kanadai rendkívül befogadó, és nem különböztet meg.

Dikusz 2018.11.12. 18:59:54

@geegee: Most olvasom vissza azokat a kommenteket balkézről, amiket az edézős poszt alatt írtak.
Véletlen találtam meg, már az az oldal sem létezik, amire valami jótét lélek lementette. Kár azért a blogért..

Dikusz 2018.11.12. 19:03:34

@littke: Ami azt illeti, az itthoni hipermarketekben nemigen lehet kapni friss zöldséget-gyümölcsöt. A piacokon annál inkább.
Nem lehet, hogy a posztoló csak az élelmiszer-áruházakra gondolt?

gabors 2018.11.12. 19:10:13

@Golf2: "Bezzeg de jo volt az ...Jó volt....."

nem tudom ez mondjuk izles kerdese .. es tobb dologgal lehet vitatkozni is (pl kozveszelyes munkakerulo .... )

gabors 2018.11.12. 19:15:07

@geegee: "Edézős, baccpapucsos korszakban," az aldiban, meg ravatalon-t ne hagyd ki ...

meg a "fejlettebb orszagokban "....

Golf2 2018.11.12. 19:35:05

@kardio1: Gratulálok a kérdéshez! Marhára érdekel 1 gyereket a politika.Azt se tudtam hála Istennek mi a kommunizmus,meg a többi szemétség.Érdekes módon 2010 óta hallom a politikát addig egyáltalán nem tudtam róla semmit hála Istennek.Nem mérgezte az életemet.A kekeckedős övön aluli kérdéseket meg másnak címezd.

Csodabogár 2018.11.12. 19:43:16

@Szabinho: A posztban egy 67 éves hölgyről volt szó! Meg kellene tanulni a helyes magyar kifejezéseket. A méni az csak a néniikéd lehet, a többi nőnemű lény az vagy nő, vagy hölgy, vagy asszony és lehet ,még folytatni. Gazdag a magyar nyelv.

Csodabogár 2018.11.12. 19:51:29

@tanato: Ez igaz, bár mindenki dolgozik és ott rákényszerül. 56-os barátnőm, aki terhesen ment ki a férjével és rögtön szült, piszok rosszul tudott svédül. Az összes többi ismerős rögtön dolgozott és szépen megtanultak, mint ahogy később én is.
Most jut eszembe Kanadáról. Emberem ott élt 56-tól. Nemigen járt magyar társaságba, voltak jó ismerősei, akikkel teniszezett, kávézni jártak meg ilyesmi. Mikor én képbe kerültem mindenhova elvitt és az összes barátnak ismerősnek bemutatott. Persze különböző kávézókban, vagy ebédnél stb. Második kintlétemkor, mikor a haza költözésben segitettem, az utolsó héten szólt a telefon. Az egyik kanadai "barátja" hívta, akivel évtizedek óta együtt kávézgatott valahol minden héten. Legnagyobb meglepetésünkre meghívott minket vacsorázni. Nem mentünk nem volt időnk, de azért furcsa, hogy 40 évig nem hívták őt soha meg és akkor hirtelen mégis. Nem tudom persze, ez mennyire jellemző a kanadaiakra, régen volt és most hirtelen eszembe jutott.

littke 2018.11.12. 20:21:55

@littke: Vehetsz friss zöldséget nagy boltban, kis boltban, a piacon...mi itt a probléma. hacsak nem nagyon Északon laksz a sarkkörön túl kapsz itt mindent.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2018.11.12. 20:39:41

@Dikusz: Én is emlegettem, mikor a nejem vett magának Baccpapucsot (amúgy egy jó kis termék az), ő meg látványosan nem értette, hogy miről beszélek.
:D

szÖveges professzor 2018.11.12. 20:56:01

@Olliék:

"A franc se akar olyanokkal együtt lenni, akik többre tartják magukat másoknál."

Így van! Pont emiatt ugratom néhány arrogáns svéd szomszédunkat! :D

Taxomükke (UK) 2018.11.12. 21:04:28

Haza kell költözni, hölgyem.

kardio1 2018.11.12. 21:07:34

@Golf2: nem volt semmilyen kekeckedős, övön aluli kérdés. Ebből a kommentedből következtettem arra, milyen felfogású családban nőhettél fel :
"Jó volt.Nem voltak tele az utcák hajléktalanokkal,nem voltak drogos ámokfutók,meg lehetett élni 1 fizetésből,nem volt ennyi élősködő,rend volt, kussolt a törvényre szarók nagyrésze,még fostak a rendőrtől..."
Ebből nem az tűnik nekem ki, hogy a politikával 2010-ben találkoztál először.
A mi családunkban alap volt, hogy nem rokonszenvezünk a vérben fogant diktatúrával, függetlenül attól, hogy felpuhult a végére.

blackhairlady 2018.11.12. 21:19:18

@Zsuzsi65
Mi a helyzet feletek Zsuzsi? Nem tudom milyen kozel laktok az erdotuzhoz, remelem minden rendben veletek.

Dikusz 2018.11.12. 22:07:06

@gabors: Jól emlékszem, hogy te törzskommentelő voltál a Homár fénykorában?

Dikusz 2018.11.12. 22:21:16

@geegee: Azt tudtad, hogy magyar termék?
mondjuk a f@spunepás posztot sehol nem találtam, így nem tudom, miből maradtam ki.:)
Amikor már rendszeres olvasója voltam a blognak, különösen szétröhögtem magam két panziós poszton. Az egyikben tálcával csapkodták a vendég fejét, a másikban meg széttrollkodták a kommentelők a panzió vendégkönyvét. :)))
Mindkettőben voltam a
Kék-túrák során, és igaz volt a posztban megírt panasz. Ezért volt jó blog, mert voltak benne hasznos infók. Kár, hogy közös munkával taccsra tették. Azt hiszem @gabors: akkor törzstag volt ott.

kardio1 2018.11.12. 23:13:17

@blackhairlady: nem mindig jó közel lenni a tűzhöz...

blackhairlady 2018.11.12. 23:30:23

@kardio1: neha akaratunkon kivul kerulunk kozel :)

gabors 2018.11.12. 23:35:56

@Dikusz: igen de egy vita utan kitiltottak ... :-(( es/de nem akartam uj nickkel irni mint szinte mindenki ott (ja meg amiert kitiltottak szerintem semmi nem volt foleg masokhoz kepest ...

azota meg csak nem is olvasom a cikkeket sem (no click from me )

most akkor vege ???

Dikusz 2018.11.12. 23:44:13

@gabors: "most akkor vege ???"
Vége nincs, csak a népszerűségét, jelentőségét végérvényesen elvesztette.

Több, mint egy hónapig nem volt új poszt. Ma kitettek egyet, nem tudni, mikor lesz új. Eddig a kommentelők azt reklamálták, hogy nincs poszt. Ma már az a baj, hogy de sz*r. Nem csoda, hogy ide jutott az egész.

gabors 2018.11.13. 01:04:39

@Dikusz: "öbb, mint egy hónapig nem volt új poszt. Ma kitettek egyet, nem tudni, mikor lesz új. Eddig a kommentelők azt reklamálták,"

Koszi az infot megnezni nem fogom...

De ott az volt a gond hogy tenyleg volt cenzura (utolag) es nagyon kovetkezetlen volt... egyszerre eltuntek a posztok de a valaszok ara viszont nem .. akkoriban kezdtem el hogy amire en valaszolok reflektalok ... azt mindig ideztem a valaszomban mint most is

tenyleg kar erte mert nagyon szorakoztato volt (bar nekem nem sok gyakorlati tanaccsal szolgalt)

NemNick 2018.11.13. 02:59:09

Csak egy kérdés: miért nem jön haza? Élvezkedhetne a magyar rögvalóságban.

Egy megkeseredett ember elég lenéző posztját olvashattuk arról az országról, ami befogadta.
Hát igen.

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2018.11.13. 05:40:26

@blackhairlady: koszu, mi rendben vagyunk szerencsere, de tegnap azert lehetett erezni a fustot.
Nagyon szomoru atni egy csomo kedvenc kirandulo helyunket Malibuban leegni (Malibu Creek State Park. Paramount Ranch, Reagen Ranch is odavan...jo par ev lesz, mire megint kino ott a novenyzet, legalabbis a faknak tobb ido kell.
RTL-tol felhivott egy no engem is, a Fokusznak csinal a tuzekrol anyagot, kivancsi leszek, mit sikerul osszehozna ;)

Olliék 2018.11.13. 06:09:47

@szÖveges professzor: :D mesélj.
Nekem is volt szerencsém "echte" némethez, Aki bár azt mondta nem szimpatizál a náci Németországgal, de mégis hazamehetnék én is a többi vendégmunkással együtt. És mindezt olyan kultúrált formában, hogy még rosszul se esett.
Azóta változott a helyzet, már várja a keddi kártyapartikainkat. :D

Olliék 2018.11.13. 06:11:14

@Zsuzsi65: olyan szörnyű ezeket a híreket minden évben olvasni. :(

TBlocker 2018.11.13. 06:57:24

A poszt írónak: Sajnálom, hogy ennyire savanyú a szőlő, bár 43 év még is csak hosszú idő, hogy ráébredjen Kanada nem önnek való hely. A “kanadai” egy gyüjtő fogalom mint ön is érzêkelte, ennek a szónak a hátterében, angol, francia, német, holland és az összes ázsiai, délkelet-ázsiai nemzetek lapulnak. Ha ezt a nagy katyvaszt összegyúrjuk akkor beszélhetünk kanadai kulturáról ami öszintên szólva elég semleges, így aztán az sem meglepő, hogy mindenki mindenki hátamögött összesug. Volt egy kultura azon a vidéken az már csak mutatóban létezik vagy csak azoknak akik egyáltalán kiváncsiak rá.
Így aztán szerintem a kanadai felsöbbrendüséget kár eröltetni ahhoz csak az őslakoknak lenne joguk, de kissebségben nem tudják érvényesíteni.
Élelmiszerek, friss zöldségek stb ? Nézzen szét, mit tudnak termelni Alberta, Saskatchewan prérijén, vagy Ontario lápos mocsaras vidékein, többnyire takarmány növényeket (a steak-re nem panaszkodhat) vagyis mindent importálnak és van is mivel megfizessék.
Nem ismerem önt de a kanadai “csinos” nökkel szerintem nem kellene, de ha kell is nem nehéz versenyezni, azt, hogy nem dicséri meg senki ott a világ legtermészetesebb dolga.
A közös süteményezést nem várja el senki így aztán kár csodálkozni ha nem viszonozzák.
Jó pár éve kijárok Kanadába dolgozni, hosszabb rövidebb időszakokra amiket ön leír minddel találkoztam de csak mindig az első alkalommal vágott mellbe aztán simán lepergett rolam vagy már észre sem veszem mert tudom, hogy leketyeg a kint töltött időm és már megint otthon lehetek olyan emberek között akikkel közös múltam van ês ha kell dicsérnek, vagy finomat főznek, ki csinosítják magukat, szeretnek, megölelnek ez az én otthonom az, hogy ez éppen Magyarországon van az mellékes, semmilyen más országgal nem cserélném el. Tényleg nagyon sajnálom a helyzetét az emlitett 43 évet azt hiszem ön is sajnálhatja.

TBlocker 2018.11.13. 06:57:32

@Csodabogár: Rendes nyugdij ? Az Kanadában nem valami fényes tudtommal, ha nincs megtakaritott vagy befektetett pénzed akkor elég nagy bajban vagy. Esetleg halálodig dolgozol.

kaqxar007 2018.11.13. 06:57:46

Nagyon fajdalmas iras, es azt meg meg sem emlitetted, h evente 5 honapon keresztul tel van....en csak 21 eve elek itt, es pont nem ertek egyet veled. Am mondjuk, h neked qrvara nem jott be Canada. Akkor csak egy kerdesem maradt.....mi a szarert maradtal itt 43 evig ??? siman el lehet koltozni mashova is, szabad orszag tudod, senki sem kenyszerit arra, h itt elj..... komolyan, ha enyire szar akkor MIERT ???

különvélemény 2018.11.13. 06:58:07

"Gyakran követem a magyarországi híreket, hozzászólásokat. Sajnos azt vettem észre, hogy vagy csak azt hozzák nyilvánosságra, amit a külföldiek NEM szeretnek Magyarországon, vagy csak a rossz van?"

Ezzel nem kell foglalkozni, a nyugati média nagy többsége ballib, így csak akkor fognak valami jót is írni, ha nekik tetsző kormány lesz.
Persze akkor sem sokat, mert mégis csak a negatív hírekre kattint mindenki.

"Soha nem leszel velük egyenrangú, mindig egy fokkal lejjebb állsz majd, különösen, ha kelet-európai országból jöttél."

Ezen sem kell csodálkozni. Hiába megy az agymosás 24/7 a fentebb említett médiumokban a multikultiról, csak a szavak szintjén lesz valaki az, belül mindig is a saját "kasztjához" fog húzni.

Ráhel a saját lábunkon áll 2018.11.13. 06:58:19

Egyszer voltam Kanadában,
de a határőrök valami elképesztő bunkó módon, arrogánsan viselkedtek velünk...nem is titkolták, hogy a szemükben te csak egy másodrendű valaki vagy...félreállítottak minket, feleslegesen várakoztattak, kiabáltak velünk, lökdöstek...
Kanada az a hely, ahova nem vágyok vissza.

Dikusz 2018.11.13. 07:09:09

@Olliék: Csapd le neki a snapszert, vagy kontrázd meg az ultiját!:)))

Olliék 2018.11.13. 07:23:26

@Dikusz: Hja kérem, egy jót zsugázni nem lehet. Ahhoz túl kimért a lelkem. Pedig úgy megismerném az embert, mert amúgy tök jófej, csak bár német lennék....

Golf2 2018.11.13. 08:44:35

@shakti rom: De jó helyre menekültek Eritriából.

2018.11.13. 09:07:28

@négyzet: A tej egy nagy szar, a 3,5-ös is, igazán jó tejet csak a skandinávoknál lehet inni, abban még a szénaillat is benne van!

kewcheg 2018.11.13. 09:09:23

Egyszer Brunswickban a magyar templomnál odajött hozzánk egy magyar bácsi hogy nem tudunk-e neki ajánlani jól főző magyart? Mondtuk hogy mi csak látogatók vagyunk. Elkezdett panaszkodni szegénykém, szidta a magyar házat, a templomot stb. Kb. az jött le öt perc alatt hogy semmi se jó neki, pedig már volt vagy 70+. Furcsa volt ilyet tapasztalni egy alapvetően mindig pozitív hozzáállású közösségben....

I-Work 2018.11.13. 09:51:13

Akkora marhaság a posztban leírt kínkeserv, ha elefánt bevenné, felfordulna tőle... Kanada nem a xenofóbiáról híres messze földön, sőt, egyike a legbefogadóbb országoknak, egyébként, aki öt év után nem tudja elfogadtatni magát egy közösségben, az magában keresse a hibát, vagy kövessen el harakirit.
100 kanadai magyar közül, talán ha 1-2 nem érzi jól magát, ők is , idősebbek, akik elveszítették ott élő közelebbi ismerőseiket.

I-Work 2018.11.13. 09:53:11

@Ráhel a saját lábunkon áll: szerintem senki nem kerget az asztal körül, hogy menjél vissza, nem is hiányzol ott annyira, így kívánságod teljesült.

I-Work 2018.11.13. 09:55:28

@különvélemény: Az, kiderül, hogy tulajdonképpen nem a befogadó országok előítéletesek, hanem a sok idióta magyar előítéletes azzal az országgal szemben, ahol élni, vagy letelepedni akar. Egyébként nem szégyelled magad?

I-Work 2018.11.13. 09:58:58

@Olliék: Mi a hír? Honfitársaink egy része hatalmas ökör, akik jó dolgukban nem tudják,mit csináljanak?!
Unalmukban 20-40 év után szidják az országot, ahol leélték az életüket.
Persze itthon élni és dolgozni még annyira sem tetszett.
Szerkesztő lennék, ezt a posztot a kukába dobtam volna, simán kinyílik a bicska a zsebben.

Hizdahr zo Loraq 2018.11.13. 10:05:55

Nekem ebben az egészben az a fura, hogy a levélíró nyíltan felvállalja, hogy esze ágában sincs asszimilálódni még 43 év után sem, és aztán meg van sértve, hogy ez az ottaniaknak nem tetszik. Van olyan nemzet, ahol ez másképp van? :-o

bontottcsirke 2018.11.13. 10:05:58

Magyarként nem fogsz beilleszkedni Kanadában, csak kanadaiként. Remélem érted.

the angel 2018.11.13. 10:06:01

Akinek ilyen negatív a világlátása, annak tökmindegy, hol él. Magyarországon ugyanígy rosszul érezné magát.

masada 2018.11.13. 10:06:05

Igenis beképzelt, kövér emberek akik elit klubbokban mulatnak. Teljesen egyetértek mindennel amit Magyarországról írt!

Nagyorrú Barbi 2018.11.13. 10:06:12

Hitet, hazát nem cserélünk!

AZ A BAJ...HOGY BE SE JÖNNEK 2018.11.13. 10:06:15

@Ráhel a saját lábunkon áll: Sok amerikai viccnek tartja, hogy Kanada önálló állam..:)

AZ A BAJ...HOGY BE SE JÖNNEK 2018.11.13. 10:06:19

@Kispangit: Azért az osztrák tejek is elég jók.

I-Work 2018.11.13. 10:12:42

@TBlocker: A magyar minimál nyugdíj alapvetően nulla forint, kicsit megengedőbb módon: negyvenezer.
10 év jogszerző idő után pedig mindenkinek jár nyugdíj, igaz, hogy több pilléres a rendszer más országokban és hangsúlyosabb az öngondoskodás.

I-Work 2018.11.13. 10:19:14

@tsabus UAE: Nem tudom miért jó a társadalmon kívüliség hamis érzetében élni?

I-Work 2018.11.13. 10:21:41

@gabors: Ez így konkrétan nem igaz, de ha elmegy 300 orvos, már az is tud zavarokat okozni, mert alapvetően kb. annyi orvost képeznek az egyetemek, amennyire szükség van.

I-Work 2018.11.13. 11:28:06

Egyébként úgy vélem, hogy Magyarországon, magyar állampolgárként sokkal nehezebb egyenrangúnak lenni, mint valamely más országban, külföldiként.
A magyar társadalom belső szegregációja, előítéletessége, intoleranciája kirívóan magas.
(Jelzem, él Kanadában ismerősöm, aki haza akart települni, ... inkább maradt.)

I-Work 2018.11.13. 11:31:27

@Nagyorrú Barbi: Nem arról szól az elvándorlás, hogy bárki, hitet, vagy hazát cserélne....
A Heimatsland, Vaterland, - nem változik.
Ezer oka lehet valakinek arra, hogy ne a szülőföldjén élje le az életét.

I-Work 2018.11.13. 11:35:12

@bontottcsirke: Gondolom ez elmés eszmefuttatás következő lépcsője az ősi kanadai nemzetség, a kanadai gyökerek igazolása.
Komolyan, - egy multinacionalista országban egyáltalán hogyan merülhet fel, hogy ne lenne befogadó?
Basszuskulcs: még a mélyen konzervatív svájci kantonok is el, -és befogadják az embert, - már ha arra érdemes.

Etniez 2018.11.13. 11:40:36

Ezt a nem viszonzást mi is megtapasztaltuk Londonban.
Angolszász kultúra része?

Régen vittem ételt, édességet ha hoztam vagy kaptam Magyarországról. Fáradt kollégának vittem kávét Costa-ból, ha vettem magamnam.

Kolléga órákat könyörgött, hogy cseréljünk el egy műszakot. Amikor viszonoznia kellett volna, elhajtott.

Én itt már senkinek nem adok semmit és nem is várok semmit. Így tiszta.

berry eater 2018.11.13. 12:58:51

El vannak nagyon állítódva. Hozzáállásuk függetlenül a province-tól - francia - ez eléggé meghatározó. Én a teljes beilleszkedés mellett döntve sem lettem a részük. Az első generáció idegennek van bélyegezve. A kirekesztés rájuk exclusive. Nem sok esélyt ad. Te egy tömeg része vagy nem individual. Fordulj fel. Menj segélyért. Látod hogy igazunk van? Szar vagy. Tíz év után is.

Szabványok 2018.11.13. 12:58:59

Édesapám gyerekkori barátja '56-ban disszidált Kanadába. a 80-s években hazalátogatott és beszélgettünk vele. Egészen hasonlóakat mesélt. Jól él, mindene megvan, de nem tudott beilleszkedni. Amikor a liftben megpróbált beszélgetést kezdeményezni a szomszédjával, az majdnem rendőrt hívott. Hideg, zárt világnak festette le Kanadát.

ati27 2018.11.13. 12:59:12

@Kispangit:
Bizony! A tej itt fasza. Ha a posztban előjött, a magyar tejfel akkor ki kell hogy ábrádítsam a posztolót. A magyar boltokban kapható tejfölök 80%-a ipari hulladék. Már a színe is olyan természetellenesen fehér, hogy kallibrálni lehet rá a színeket. Anyám kint volt először, és megkostolta az itteni tejfölt. Azóta emlegeti. Pedig a 15%-ost veszem mert 36-40%-os durva. Ugyanez a tejszínnel, van egy receptem amihez valódi kell. No magyar vidéki kisvárosban nem találtam normális minőséget, csak max 10 százalék zsírtartalmút agyonadalékolva. Árban pedig ugyanannyi volt, mint itt a 40%-os tejszín. Ugye skandináv ár.. Szar is volt.. A sajtokkal ugyanez a helyzet. Nagy része élelmiszeripari hulladék. De már egy jó péksütit sem nagyon lehet enni, mert szinte mindenhol a "költséghatékony" agyon állományjavitózott verziókat kapni. Persze van egy-két kivétel, de rohagtul utána kell nézni..

Szabványok 2018.11.13. 12:59:20

@I-Work: Szerintem kevered a dolgokat.
Igen, Magyarországon nagyobb a szegregáció.
De amiről szó van, az a szegregált közösségen belül meg van. A közösség. Igen, nem 10M-es közösség, hanem csak az adott társadalmi rétegnek megfelelő közösség. De az létezik, az megvan. A milliárdosok is együtt mulatoznak, meg a szabolcsi faluban a cigányok a kocsmában is.

BéLóg 2018.11.13. 12:59:27

Örülök, ha ŐSZINTE véleményekkel találkozom. Majdnem harminc éve MAGYARORSZÁGRÓL járom a külföldet és soha nem csalódtam abban a saját elvemben, hogy soha nem lennék képes elköltözni a hazámból, PONTOSAN az általam is tapasztalt UGYANILYEN példák miatt.
Amelyeket én egy vállrándítással elintézek, mondván, "holnap" már nem leszek itt, pukkadjatok meg!

AZ A BAJ...HOGY BE SE JÖNNEK 2018.11.13. 13:23:21

@Szabványok: Kananda a kanadaiaké..Hogy nem haltak még ki? Tán on-line oldják meg a szaporodást? :)

Josagos 2018.11.13. 13:54:21

Laktam egy egyetemi félévet kanadában, nekem teljesen más emlékeim vannak. Mindenféle népekkel keveredtem, ismerkedtünk, barátságosak, nagyon jó bulikban voltam.
Azt lehet baszogatni a nyelvvel, aki vevő rá, a kinti oktatók közt is voltak magyarok, brutális kiejtéssel, mégis szerették őket a hallgatóik.
A boltok meg nekem a világ minden táján kb. egyformák, de nem is vágyom magyar ételekre különösebben _)

Rotoxis 2018.11.13. 13:54:27

@Nagyorrú Barbi: Hol a "haza"? Ahol születtél, vagy ahol dolgozol, ész a családoddal, amelyiknek a múltúságában kultúrájában létezel?

flashgordon. 2018.11.13. 15:22:56

@Csodabogár: A néni is helyes kifejezés. Hogy a nők mit zsonglőrködnék össze a korukkal az egy másik kérdés.

2018.11.13. 16:08:16

Én tökre megértem. Egy kanadai lány is mondta, hogy tök jó, ami ott van, ám itt minden sokkal finomabb, mert más a föld minősége. Mesélhetnék még, de a lényeg, amiért most írok az, hogy a magyar ember... de tudjátok mit? bestofstore.blogspot.com/2017/07/a-magyarok-problemaja.html Ez a magyarok baja és ha erre mindenki rájönne, azonnal egy sokkal jobb országban élnénk.

2018.11.13. 16:08:22

@Josagos: Azért egy egyetemi félévet (amiben mindenki tudja, hogy elmész és mikor) ne hasonlíts össze 40 évvel, mert más az élmény mélysége.

blackhairlady 2018.11.13. 16:21:37

@Zsuzsi65: Szornyu. Orulok, hogy ti jol vagytok, nem tudtam pontosan milyen iranyban helyezkedtek el a tuzhoz kepest, izgultam ertetek :)
Tavaly voltunk a Bastrop State Parkban ami jo par evvel ezelott leegett. Igen bizarr erzes volt kirandulni a leegett erdoben, a fekete fatorzsek kozott mar novogetett az uj ultetes de meg sok sok evnek kell eltelnie, hogy erdonek lehessen nevezni a helyet. Ami a legszomorubb volt, egyetlen allatot sem lattunk, hallottunk.
https://www.google.com/maps/uv?hl=en&pb=!1s0x86448534f962ddf9%3A0x718b461274315782!2m22!2m2!1i80!2i80!3m1!2i20!16m16!1b1!2m2!1m1!1e1!2m2!1m1!1e3!2m2!1m1!1e5!2m2!1m1!1e4!2m2!1m1!1e6!3m1!7e115!4shttps%3A%2F%2Ftpwd.texas.gov%2Fstate-parks%2Fbastrop%2Ffees-facilities%2Fcampsites%2Fcampsites-water-deerrun!5sbastrop%20state%20park%20-%20Google%20Search&imagekey=!1e10!2sAF1QipO_IdCJJXGfNKUmDfJTF2Awid9bXIBRzWTxobws&sa=X&ved=2ahUKEwiJ-8jp1NHeAhVGba0KHcUjCkIQoiowG3oECAYQBg

Csak a yamaha 2018.11.13. 19:06:40

Akkor nincs mese..Gyere haza te megrökönyödött.....

Krumpli Bogart 2018.11.13. 19:06:45

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii: Én is csak édeset és tokaji aszút, vagy szamorodnit. Azt hittem, ezzel egyedül vagyok a világon. Egyébként tokajin kívül más bort nem iszom.

Antal Jozsa 2018.11.13. 19:41:53

Pár éve, kimerítve a vámmentes keretet, koztam Moldovából Purcari vörösbort, édeset. Merem ajánlani mindenkinek.

lüke 2018.11.13. 20:35:33

ha nem akarsz , soha nem leszel
56- s amerikások tipusa

GOLAZ111 2018.11.14. 06:39:04

Szegény nő. Mondjuk amikor kiment még biztos voltak előnyei, de ez a Kanada már rég nem az a Kanada. Persze egy ideig lehet mondogatni, hogy de de az, csak aztán megérkezik a valóság.
Másoktól is hallottam, hogy elbaszott egy hely lett. Lehet, hogy régen is az volt, csak kisebb volt a lakosságszám és kevesebb volt az őrült is. Talán jobb lenne, ha megpróbálna elköltözni valami olyan helyre, ahol jobb az időjárás. Illetve van időjárás, mert ennyi erővel Omszkban is dekkolhatna, csak ott van kaja.

kardio1 2018.11.14. 08:03:52

@Krumpli Bogart: borzasztóan beszűkült spektrum, noha a tokaji aszú és szamorodni tényleg finom.

Dikusz 2018.11.14. 08:13:37

@lüke: Az lehet, de nem '56-os.
Nekem van '56-os ismerősöm, ő nem így gondolkodik. A hölgy minden valószínűség szerint egyedül van, és depressziós.

Dikusz 2018.11.14. 08:23:47

@Krumpli Bogart: Nem egyedül, már ketten vagytok.:)))

Egyéni ízlés kérdése, hogy ki milyen bort szeret. Nekem az aszú is, és a szamorodni is túl testes bor, én nem szeretem. Pedig ittam 6 puttonyos Tokajit is.
Nagybátyám Tolcsván nőtt fel. Enyhe kifejezéssel élve meglehetősen szerette a bort(is). Mi kedveltük a Tolcsvai Furmintot, manapság boltban nem lehet kapni.

Kis lazításként: a borkóstolás tudományos magyarázata Kazal Lászlótól: :)))
www.youtube.com/watch?v=KQeYYWGw0jI

adg 2018.11.14. 10:26:43

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii: Szerintem ird le vilagosan, pontokba szedve, hogy mirol mit lehet irni, es mirol mit kell gondolni, mert nagyon elkanaszodnak itt egyesek, aztan nem megfelelo gondolatokat eregetnek ki a fejukbol.
Felhaborito, hogy nem ugyanazt gondoljak, mint te, es hulyesegeket beszelnek.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2018.11.14. 10:31:08

@Arthamyr: Bízeom benne,hogy eljutok odáig.

@Krumpli Bogart: Szoktam mondani,hogy nekem csak a női piák jönnek be.:))
Édes bor édes pezsgő koktélok.

@Dikusz: Nekem volt olyan,hogy a 6 puttonyos nem jött át úgy,mint az 5 puttonyos.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2018.11.14. 14:25:35

@Dikusz: Jaja, elképesztő sztorik voltak ott... :D

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2018.11.14. 15:35:10

@adg: Öööö..csak a hülye szövegek fárasztóak.
"Beezzeg a mi családunk mindig is utálta a komcsikat.."
"Aaaaa nagyapám megmondta a párttitkárnak,hogy.."
"Jaaj mi annyit szemnvedtünk a régi renszerben.."

Ahogy Hofi mondta:Jön az illető,hogy őt üldözték..!

Ez egyébként egy másik téma,lehet elemezgetni boncolgatni de nem ide illik.
Még ha van is benne valami.

kardio1 2018.11.14. 19:04:38

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii: az a hülye szöveg, ami nem a te fejedből jött ki ?
Egyébként azt én legalábbis nem mondtam, hogy üldöztek volna, de persze ilyenek is voltak. Nehéz elhinni, hogy nem mindenki szerette a kommunistákat ?

kardio1 2018.11.14. 19:06:40

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii: Hofi meg egyszerű szelep volt a rendszerben, hogy a feszültséget levezesse.

négyzet 2018.11.14. 21:15:46

@Kispangit: ne is mondd, ott lakom :-) Imádom a tejtermékeiket. Mind.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2018.11.16. 18:37:41

@kardio1: Hofi már akkor volt valaki,amikor viktorka még nem is álmodhatott soros pénzéről.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2018.11.16. 18:37:42

@kardio1: Nyilvánvalóan sokaknak nem tetszett a renszer.
Sokan akartak változást.
Csak nem ezt vártuk.
És ez bizony megszépíti a régi időket és kiemeli a pozitív tulajdonságait.
Úgy mint fecóéknál.
Szavztam rájuk,aztán megharagudtam rájuk,de viktorék sajnos megszépítik azt az időszakot.

kardio1 2018.11.17. 00:29:58

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii: nyilván. Jóval előbb született. Így nem nehéz :)

kardio1 2018.11.17. 00:35:21

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii: én sem erre gondoltam, hogy ilyen lesz Magyarország 30 év múltán. De Európa és a világ sem olyan lett. Ettôl még nem sîrom vissza, ami rossz volt. A megszépítő emlékezet teszi, hogy az egyszer már elbukott rendszerek visszatérnek, hogy újra rájöjjünk, nem voltak jók.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2018.11.17. 10:52:20

@kardio1: Meg van és volt minden rendszernek a maga előnye és hátránya.
vikiék pont most hozzák vissza a rákosista kádárista rendszert.

kobold63 2018.11.18. 10:11:36

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii: Mit tudsz te a rákosi és kádár rendszerről? Éltél benne gondolkodó ésszel? Én már sajnos 6 éves koromban értettem, mi a komunizmus.

Sütemény1975 2018.11.23. 21:00:08

@Hari Seldon 2: Miért kellene váltania spanyol vagy francia borra? Csak mert divat leszarozni a magyart?

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása