oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2018. november 09. 06:30,  Utazás lőszeres dobozokon a világ végén 24 komment

2018. november 09. 06:30 Határátkelő

Utazás lőszeres dobozokon a világ végén

Avagy lőszeresdobozos-kamazplatónszigetátszelős-bányás-oroszos kaland Gogland szigetén. Ezzel a poszttal véget ér Gábor balti-tengeri szigettúrája, az eddigi három leírást ITT és ITT és ITT olvashátjátok. Ezúttal a csokoládé is szerepet kap.

cim_43.JPG

Gogland

Mielőtt kikötöttünk volna a nem túl oroszos nevű, ámde mégis orosz Gogland szigeten, vezetőnk kis eligazítást tartott nekünk. 

Elmondta, hogy ahogy kikötünk, be fog jönni a hajóra egy morcos-köpcös orosz katona, aki egyesével összeveti az útleveleinket az engedélyeinkkel (és saját magunkkal), valamint egyesével elbeszélget minden ideérkezővel. A „külföldivel” talán hosszabban. 

Elmondja majd, hogy a 21 km2-es szigetnek csak a déli részén lévő világítótornyot tekinthetjük meg (de nem fotózhatjuk, nem videózhatjuk), az északon lévő másik világítótornyot nem közelíthetjük meg, mivel ott van az orosz katonai bázis. 

Mivel földrajzilag csak 40 km-re vagyunk a finn Kotkától (Szentpétervártól meg 120-ra), ezért némileg érthető az aggodalma. A katonák egyébként sincsenek sosem tekintettel a turistákra. 

Vezetőnk elmondja azt is, hogy csakis csoportosan mozoghatunk a szigeten, és a katona „meg ne lásson egyedül bóklászó embert”, valamint azt is, hogy szinte semmit nem fotózhatunk, de főleg a katonai objektumokat nem. 

(Csak azt nem tudom ekkor, miből fogunk rájönni, hogy mi a katonai objektum, és mi nem az? Jó - a tehén vélhetően nem az, de itt nagyjából véget is ér a felsorolás).

A katona el fogja mondani, hogy a szigeten van lehetőség vagy bányát venni (ez az orosz szauna) vagy zuhanyt - a kettőt együtt nem. A szigeten mintegy 30 katona és 5 civil állomásozik és nem lenne jó, ha megzavarnánk az életvitelüket például hangoskodással, magamutogatással, piálással, rongálással és grafitizéssel. 

(Jobban belegondolva - ezen felsorolás után rájövök, hogy ezen a szigeten csak és kizárólag ezeket a tevékenységeket kívántam űzni). És végül, de utolsósorban azt is el fogja mondani, hogy a sziget tele van mérges kígyókkal, ezért az útról sose térjünk le. 

Irány a mérgeskígyós-sziget 

Ahogy kikötünk Gogland szigetén, verőfényes nyári napsütés fogad, és egy félig-meddig a vízben álló félmeztelen katona, aki a mobiltelefonját nyomogatja bőszen. Az öböl és a partszakasz nyugodt, homokos, simán elképzelném mondjuk akár valami Goán. 

Mintegy fél órát várunk a morcos-köpcös katonára, aki - mit ad Isten - tényleg morcos és a következő húsz perc azzal telik, de hajszálpontosan, amiket az előbb leírtam. Még a mérges kígyók sem maradnak el a felsorolásból.

Illetve annyi változás van, hogy a katona mégis megengedi nagy kegyesen, hogy benézzünk északra is, ráadásul ehhez igénybe vehető a katonaság egy KAMAZ-a. A fotótilalomra nyomatékosan felhívja a figyelmet, a drónt meg ki se vigyük a partra, mert azonnal elkobozza. (Pedig nem is mondtuk, hogy van nálunk drón.) 

Ezután következik a „ki megy a szaunába - ki a fürdőbe” kérdés megválaszolása, én persze az előbbit választom, majd leöntöm magam tengervízzel, gondolom.

furdo.JPG

Mint kiderül, a bánya iszonyatosan jó - egy faház, amiben egy sima kályhában fa ég, ez adja a hőt, a tengervíz meg egyenesen fenséges, négy meztelen férfi útitársam kevésbé, - de jutalmam ezen túl még az is, hogy sikerül összeszaunáznom egy kullancsot a combomba.

barakk_1.JPG

Ezután a gondosan rendezett katonai barakkok és lakóházak mellett besétálunk az erdőbe, ahol az első látnivaló a Unesco védelem alatt álló „Struve földmérő vonal emlékhelye”. (A védett földmérő vonal az 1800-as években keletkezett, Friedrich Georg Wilhelm von Struve német csillagász munkájának eredménye.)

struve.JPG

Besétálunk egy ház előterébe, ahol az északi oldalon lévő világítótorony idős gondnoka és felesége laknak. A ház és udvara rendezett, minden álcázva van benne katonai terephálóval, ami így, ebben a közegben is elég szürreálisan hat.

traktor_foltos.JPG

Még az ember traktora is foltosra van festve, és nem érted, hogy ez most komoly, vagy ez már a vicc? Megtekinthetjük a szigeten élő egyetlen gyermek egyetlen hintáját, aki történetesen az unokájuk, négyéves, és meteorológus anyukájával és apukájával él itt. És nagyon élvezi az ittlétet, megjegyezném.

hinta.JPG

A néni útbaigazít minket a toronyhoz, ahová egy majdhogynem függőleges létra- és lépcsősor vezet. Azt elfelejtettem eddig leírni, hogy ellentétben Mosshnij szigettel, ami lapos - Gogland nagy része egy „nagy szikla”, na ennek a sziklának a tetejére megyünk most fel.

Generátor zúg, katonák téblábolnak fent összevissza, az objektum tele van katonai cuccal, a kilátás meg olyan pazar a szemben lévő Kotkára, hogy menten belehalunk az élvezetbe. 

Ez a világítótorony nagyon gyönyörű - fehér-piros, régi, és műemlékvédelem alatt áll. Sehogy nem sikerül úgy lefotóznom, hogy egy-két katonai állvány ne legyen benne... 

Utazás a lőszeres dobozokon 

Ezután az következik, hogy beülünk egy KAMAZ-ba, illetve bocsánat, KAMAZ-ra, annak platójára, ahol mintegy 10 km-t zötykölődünk „délre”, arcunkba faágak csapódnak, ülésünk pedig nem más, mint pár lőszeresláda, ósdi pokróccal letakarva! Brutális. Sok mindenen utaztam már életemben, de ez új.

Ótvaros nagy szenvedés az út, ámde gyönyörű is az érintetlen fenyvesben - útközben teszünk egy kitérőt a 130 méter hosszú Leonyid Gyomin kutatóhajó megfeneklett roncsa felé, ami oldalára fekve nagyon impozáns látványt nyújt - a levegő a benzingőztől eltekintve parádés, a nap meg süt, mi kell még??

hajo_roncs.JPG

Délen egy pici faluszerűség található, pár házzal és egy nagyon csecse kis világítótoronnyal, amit ahogy lefotóznánk - már jön is egy üvöltő öregasszony, hogy „mi a jó Istent képzelünk mi?? Ez egy működő katonai objektum!!!!” 

Egy kisebb birkacsárda béget mellé jóváhagyóan. (Mint kiderül később, a néni az orosz hadsereg tisztje, aki aktív szolgálatot teljesít a szigeten, és egy perc alatt elzavar minket a francba). 

A faluba sem engednek be, még csak vizet sem adnak, egyszóval ez a találkozás nem valami jóra sikeredik. A birkás előterű, kábé kétszáz évvel ezelőtti, skandináv jellegű húszméteres torony azonban kárpótol minket, és az érzést az sem bírja elrontani, hogy mellé van már épülve egy hatalmas nagy modern másik.

Következik a zötykölődés a szar erdei úton északra, vissza a hajóhoz... 

És „pénzért cserébe voltál-e már vendégségben?” 

Itt viszont már az motoszkál a fejünkben, hogy mindjárt kezdődik az orosz-horvát foci VB meccs, amit jó lenne megnézni. Vezetőnk elmondja, hogy - pénzért cserébe - talán befogad minket a szigeten élő egyetlen meteorológus család, amire rábólintunk, és jól is tesszük, mert vegyes teafőzetet kapunk virslivel és krumplipürével, mi meg chocoMe csokival kedveskedünk nekik, ami miatt a szigeten élő egyetlen gyerekkel meg madarat lehetne fogatni. 

Azt is élvezi a kis lurkó, hogy itt nincs iskola, az édesanyja tanítja mindenféle jóra. A hangulat óriási, az oroszok sajnos kikapnak a fociban, de mi nem csüggedünk, cserébe kedélyesen elbeszélgetünk a helyiekkel.

csalad_1.JPG

A szigeten élő egyetlen fiatal nőt meg sem merem kérdezni, milyen az élet egy harmincas nőnek harminc katonaférfival, de aztán csak megkérdezem, és alapvetően minden jó neki, két dolog hiányzik a legjobban: a fodrászat és a friss gyümölcs. 

A pénzes befogadás ellenére egészen jól elvannak velünk - kuriózumként kezelnek, élő magyart még nem is láttak, és aztán ránk tukmálva pár házi készítésű fafaragásos goglandos hűtőmágnest - érzékeny búcsút veszünk egymástól. 

Visszatérünk a hajóra, és a katonák kegyesen megengedik, hogy az öbölben aludjunk, ne a hánykolódó tengeren. 

Zendülésszerűség az Ivan Bondon 

Egy remek alvás után reggel elkezdtünk kihajózni Ivan Bonddal Nagy Tyütyersz szigete felé, amiről azt kell tudni, hogy a mai napig tele van háborús artefactokkal, úgymint tankokkal, harckocsikkal, fegyverekkel, bunkerekkel a II. világháborúból, ráadásul a legtöbb helyen még alá is van aknázva. 

Csakhogy időközben csúcsosodik a két napja érlelődő, a vezetőnk és a kapitány közötti konfliktus is, és robban a bomba, amikor a vezetőnk szóvá teszi, hogy a kapitány gyakorlatilag „becsempészte” a két potyautast Gogland szigetére, mindenféle engedély nélkül, akik így lényegében ugyanazt a szolgáltatást kapták, mint mi. 

Ráadásul a kapitány kockáztatott is, mert ha a katona észreveszi, hogy kettővel több csávó jött le a hajóról, akkor nekünk is annyi. (Hogy a katonát is megkente-e a kapitány, az sosem fog kiderülni). 

Na és ekkor félelmetes dolog történt: vezetőnk épp segédkezett a horgony felhúzásával, a kapitány meg hirtelen kikapta a kezéből a kötelet, aki ennélfogva megijedt, hátrazuhant, és beverte a fejét a hajó oldalába, majd frankón elveszítette egy kicsit az eszméletét is. 

Na ilyenkor mi van? Vagyunk mi, elégedetlen és tanácstalan utasok, vannak hárman a legénység részéről, agresszívek, van a két megszeppent potyautas, és van az elesett-fejbevert vezető. 

A kapitányban felmegy a pumpa, és üvöltözve mondja, hogy „megyünk haza, nincs több sziget és szórakozás!”, amit mi értetlenkedve fogadunk, némán, mert hiszen csak nem fogjuk megdönteni a kapitány egyeduralmát?! Értelme úgyse sok lenne. 

Tudomásul vesszük a döntést, ámde mégsem adjuk fel: az utasok a taton gyülekeznek, a kapitány a hídon - farkasszemet nézünk egymással, és várjuk az utazás befejeztét. 

Nagy Tyütyersz szigete mellett elhaladunk, ekkor tér magához a vezetőnk végérvényesen, és bedobja az ötletet, hogy „együtt megpróbálhatjuk meggyőzni a kapitányt, hogy mivel jó az idő, akkor talán a múltkor kihagyott Szeszkáron kössünk ki”. 

Van még csokim, jó lekenyerezésre is, belemegyünk a dologba, én magam megyek oda a kapitányhoz, aki némi hezitálás után belemegy a dologba, aggodalmának oka az, hogy „gumicsónakos partraszállás” lesz. Ami nem veszélytelen, pláne nem ilyen lelkiállapotban. 

Az út vége: Szeszkár, a „one-man-island” 

Szása, a steward ellenben nem ideges, cigivel a szájában, papuccsal a lábán megígéri, hogy kivisz minket a partra, majd vissza is hoz épségben. Ez a sziget a legkisebb mind közül - mérete csak 6 km2. 

Van rajta pár ház, egy traktor, négy fürjtojás, egy részeg finn sörfőző sírja, egy ezüst katonaszobor, egy világítótorony (annak egy gondnoka, aki nem akar velünk találkozni, ráadásul a kutyáját is leszedi a láncról, hogy megmutassa: nemkívánatos vendégek vagyunk). 

traktor.JPG

sir.JPG

De mi most már nagy ívben leszarjuk, ki-kicsoda, és ki az úr, és jól körbejárjuk ezt a kis szürreális helyet, agyoncsípetjük magunkat a helyi szúnyogokkal, lelegeljük az összes szamócájukat, majd mint aki jól végezte dolgát, majd a tengerbe veszünk, mivel az elmúlt egy órában akkora hullámok keletkeztek, hogy majdnem felfordítja a gumicsónakot.

gumicsonak.JPG

Már Szása se annyira nyugodt, és az utasítás így szól: „mindenképp maradjatok a csónakban, mert aki kiesik, azt vélhetően elnyeli a tenger, semmit sem fogunk tudni tenni”. 

Érdekes, amikor ezt meghalljuk, akkor be kellene szarnunk, de pont nem ez történik: hanem ellenkezőleg, mindenki megnyugszik, és még jobban próbáljuk a súlyt elosztani a kis lélekvesztőn.

gumicsonak_2.JPG

Végül két körben megyünk vissza, és Hála Istennek, egyik csónak sem borult fel - a kapitány tajtékzik a dühtől, a többit nem is folytatom... Hazáig ismét csak bicskanyitogató a hangulat... Aligha hiszem, hogy ez a túra hamarosan megismétlődik. 

No de ha félretesszük a baromságokat és nélkülözéseket, mégis csak egy óriási kaland kerekedik az egészből: voltunk három rejtőzködő, nehezen megközelíthető orosz szigeten, olyan hajózási problémákkal szembesültünk, amikkel a hajózók évszázadok óta szembesülnek, és szuperexkluzív, érdekfeszítő dolgokat mesélhetünk el az idevágyóknak. Sose fogom megbánni, hogy eljöttem. A világnak sajnos egyre kevesebb ilyen rejtett zuga van.” 

Ha tetszenek Gábor írásai, látogass el a blogjára!

A jegybank szerint 100 ezer határátkelő térhet haza. Csak azt nem tudjuk, ezt a számot honnan vették...

A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével.

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: sorozat Oroszország

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr4114361207

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Dikusz 2018.11.09. 09:12:46

Gábor - megint jót írtál.:)))

Abban azért nem lehetsz biztos, hogy a tehénke nem egy katonai objektum! Ki tudhatja, hogy a mai modern világban mivel álcázzák a modern harcászati felszereléseket...

A szauna tökéletes, csak visszafelé tekergetve hirtelen azt hittem, hogy az van Unesco-védelem alatt, nem az emlékmű. Hol futkorásztatok, hogy a kullancsot összeszedted? Ez a bogárka nemigen szokta kedvelni a meleget.

A katonai objektum ezek szerint valóban működött, hiszen a néni ordibált. Nem engedte meg, hogy lefotózzátok? Pedig az lett volna az igazi.:)

Tökéletesen igazad van abban, amit a befejezésben írtál, hogy sosem bánod meg ezt az utat. Nincs is miért, mert ilyen lehetőséged aligha lesz még egy.

Viszont a kapitányt meg lehet azért érteni, még akkor is, ha az ő boltja volt a + két utas. A vezetőtök az út elején nem vette ezt észre? Az nem lehet, hogy Szása (gondolom ő volt a vezetőtök) is benne volt az üzletben?

Golf2 2018.11.09. 09:55:33

élő magyart még nem is láttak...szunyogok,oroszok,katonák.Csupa NO.

adg 2018.11.09. 13:01:52

Koszi a poszt, nagyon erdekes sorozat volt egy olyan helyrol, ahova tenyleg nem annyira sok enber jut el. Orulok, hogy vegigszenvedted nekunk ezt az utat, biztos, hogy eletreszolo elmeny volt.
Es meg tul is elted. :)

Kirandulj meg sokat!

Hobbiszakács · http://hobbiszakacs.blog.hu 2018.11.09. 13:49:45

Szuper poszt, átjön a kalandos túra hangulata.

Érdekes lenne megtudni, hogy maradt-e még az utókor számára az 1826-ban emelt "Z" ponthoz hasonló viszonyítási pont a norvég Hammerfesttől a Fekete tenger partjáig nyúló 2,820 km hosszú, méréssorozatból, mellyel Struve közreműködésével megmérték a Föld pontos nagyságát és formáját.

Azt, hogy a Földnek hegyes citrom (Descartes) avagy a sarkoknál kissé belapult, narancs formája van (Newton) az már az 1736-37-es lappföldi expedíció eldöntötte, mely során az egyik viszonyítási pont a finn Torneå templomának a tornya a volt.

A háromszögláncolat segítségével kimért “egyfoknyi meridiánív” hossza északon 57437 toise (1 toise= 1.949 m) volt. A Párizs és Amiens között korábban mért meridiánív ugyanakkor csak 57060 toise. Mivel nagyobb görbülethez hosszabb ív tartozik, Newton feltevése igazolódott: a földgömb a sarkainál belapul.

(A Pierre Louis Moreau de Maupertuis vezette 1736-os lappföldi expedíciónak egyik tagja Anders Celsius, az uppsalai egyetem professzora, a százfokos hõmérsékleti skála névadója volt. Ja, és még annyi, hogy Descartes Stockholmban húnyt el, a sírja egy egy ideig az Adolf Fredrik templom temetőjében volt.)

2018.11.09. 13:53:45

Ez mindegyik poszt tök szuper volt. Ilyen jöhet még!

blackhairlady 2018.11.09. 23:51:20

Gabor, legyszi szenvedjel meg vegig par hasonloan erdekes turat nekunk:)
Furan neznek ki ezek a traktorok a kepen az elore nezo platoval :D

adg 2018.11.10. 00:23:27

@blackhairlady: kis szerszamhordozo traktor, en vezettem ilyet szarvason, a foiskolan. Nagy buli volt. Az mondjuk nem volt tehenszinure festve. :D

adg 2018.11.10. 00:29:03

Mennyire erdekes, mogy itt egy tok jo sorozat, tenyleg baromi erdekes, a kommentek kozt meg doghalal.
Ellenben az 520. poszt arrol, hogy az angolok nem gondoljak komolyan a How are you? kerdest, az rogton general fel millio kommentet. ¯\_(ツ)_/¯

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2018.11.10. 00:49:22

@blackhairlady: Nahát, pont ezt akarom én is mondani, hogy platós traktort sem láttam még, biztos valami szovjet specialitás.Hiszen a plató helyén szokott lenni általában a motor.Akkor ezen hol volt?
:D

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2018.11.10. 00:52:24

@adg: Hej, Adégé, csak igaza volt a 134-es számú barátunknak:

index.hu/mindekozben/poszt/2018/11/09/ezek_a_leggazdagabb_orszagok/

Az bizony ott felétek maga a Tündérkert.

A pár nappal ezelőtti értetlenkedésemet meg tetézte az is, hogy nem néztem az aznapi dátumot se, bökje meg.Úgy már minden leesett.
:-)

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2018.11.10. 00:54:48

A poszt meg hát na, érdekes valóban, de még ha mazohista lennék, akkor sem nagyon szeretnék ilyen "túláradóan" vendéxerető helyekre nyaralni menni...
:-))))
De köszönjük a poszt-tolónak, hogy megtette mindezt a mi kedvünkért.
A kommentek alacsony száma nekem is érthetetlen dolog.

blackhairlady 2018.11.10. 01:19:28

@adg: Sosem lattam meg ilyet:)
@geegee: igy van, a kis csoros motorja szokott ott lenni :D

adg 2018.11.10. 01:52:20

@geegee: mondom, volt ilyen traki magyarorszagon is. Kis pici motorja van, ez nem erogep, nem kell sok sulyt vinnie.

A 134-esnek meg mindig igaza van, az igazsag utat torik! :)

Arthamyr 2018.11.10. 02:53:39

@adg: Szerintem is kiváló volt, elolvastam, örültem neki, de nem tudnék mit hozzáfűzni. Leírhattam volna tizedszerre, hogy szuper (mint a korábbiaknál is megtettük páran), hogy megírta, köszönjük, meg én sose vállalnék ilyet be.
Meg a minimális tiszteletet is megadom, mondjuk van egy semmi újat nem mondó brexitposzt tele irreleváns közhelyekkel, erősen vitatható kijelentésekkel, ott nem érzem gondnak, ha szétoffoljuk. Pl. a tegnapi, szerintem szintén korrekt kolumbiai posztot is sikerült szétoffolni, kicsit szégyelltem is magam. Amikor csokis túrájáról írt, akkor is idejött valaki fikázni a csokijait, pedig szerintem kurvajó poszt volt, és nekem sok újat mondott, és kizártnak tartom, hogy ezzel egyedül voltam...

Egyébként sem a mennyiség számít, hanem a minőség, nem? :)

adg 2018.11.10. 03:09:03

@Arthamyr: ez igaz, es lassuk be, e poszt alatt a hozzaszolok es hozzaszolasok minosege egeszen kivalo. :)

Amugy van egy masik blog, amit rendszeresen olvasok, ott ritkabban offolodik szet a tema, de ami igazan tetszik, hogy egy csomo hozzadott info jelenik meg a kommentek kozott, marha erdekesek, a legvaltozatosabb temakban. Mindig van valaki, aki hozza tud tenni valami hasznosat, vagy inkabb erdekeset. .
Ez itt egy kicsit “belterjesebb” tarsasag, elegge ki vannak szurve a kulsosok, legtobbszor csak mi vagyunk, es kb elore meg tudnam irni, hogy ki mit fog kommentelni.
Neha itt is jon fel erdekesseg, de altalaban nem igazan. Ez a poszt viszont tipikusan olyan, amihez a masik blogon egy konyvnyi (de hulyen nez ki ez a szo leirva :-D) plussz informacio jott volna. Amiket persze magatol is megtalalhat az enber, ha akar, csak sokszor eszebe sem jut, mert nem tud rola.
Pl egyszer olvastam, hogy az oroszok vegigszortak kis atomreaktorokkal mukodo vilagitotornyokkal az eszaki teruleteiket, amik persze azota is ott vannak, meg szethortak, szetszedtek a helyiek, stb.

Na mindegy, evvan, haldoklik a blog meg regebben minden jobb volt, anyag volt benne... :)

Golf2 2018.11.10. 06:02:13

@geegee: Balga belgák harmadikok!?

Arthamyr 2018.11.10. 09:04:45

@adg: Szar lehet ennyi ideig haldokolni, az ellenségemnek sem kívánnám. :)

Nem tudom, hogy tehetnéd "belterjesebbé", így is elég belterjes ez, maximum nem kompatibilis emberekből álll a belterjes közösség, amiben persze lassú cserélődés van.
Vagy ott nincs smalltalk, cserébe csak releváns kommentek vannak, de az kevés? Mert az is lehet, hogy innen a sok, szinte tartalom nélküli offolás zavarja el a komolyabb gondolatokat megosztó embereket? Olyan helyet egyébként én nem láttam, ahol a kommentek túlnyomó többsége minőségi, on-topic, és a forgalom is nagy. Eleve egy "minőségi" (általam annak gondolt) hozzászólásban több gondolat is van, erre nehéz válaszolni, mert több idő, és ha valaki veszi a fáradtságot, az idő alatt tovább gondolja, és hozzávesz off-topic dolgokat automatikusan, egyre több dologról szólnak a kommentek. És még a legbelterjesebb fórumokon is volt sok, pár mondatos viccelődés, ahhoz kevesebb energia kell, a fonalat könnyű elkapni.

Nekem az szimpatikus itt, hogy legalább minimális normákat bertartatnak, nem nekem kell foglalkozni egy hegynyi, általam sokszor általam nehezen tolerálható és hasznos tartalmat sosem hozzáadó kommentelővel, és azért van pár ember akivel privátban is szoktam kommunikálni, pedig soha életemben nem láttam őket a határátkelő előtt.

Azért remélem, hogy az ehhez hasonló jó posztok írói nem veszik magukra, hogy nincs 555 (egyébként semmitérő) off-topic komment a posztjuk alatt. :)

Arthamyr 2018.11.10. 09:06:09

@adg: Látod, ott a merre tovább magyarország cikk, még nem olvastam, de a címet olvasva ott borítékolhatóan sok komment lesz...

Gazz 2018.11.10. 10:15:12

Miféle mérgeskígyók élnek ott a hideg északon, egy világtól elzárt szigeten?

Dikusz 2018.11.10. 10:38:16

@Arthamyr: Csodálkoztam én is a kevés kommenten, de igazad van, magához a poszt témájához azon kívül, hogy jó, nem tud az ember mit hozzáfűzni.
Nemigen van olyan blog (talán szakmai blogok), ahol előbb-utóbb ne kerülne más téma terítékre.
Kivétel akkor lehet szerintem, ha a figyelemmel tudja kísérni a posztot az írója.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2018.11.10. 12:28:03

@adg: :D
Én nem láttam még ilyen trakeszt, de én városi gyerek voltam, vagyok.Ha te mondod, elhiszem.
:-)

Alick 2018.11.10. 22:18:02

Nagyon jó a posz, gratulálok! :)

kardio1 2018.11.12. 00:42:15

@Gazz: mérgesek, mert nincs mit enniük :)

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása