oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2018. november 04. 06:30,  Szélsőséges világunk 53 komment

2018. november 04. 06:30 Határátkelő

Szélsőséges világunk

Különös világban élünk, hatalmas szélsőségek közepette, hiszen akad hely, ahol egy toll elképesztő boldogságot tud okozni gyerekeknek, máshol pedig már a virtuális valóság hódít. Mindkettőre lesz példa a heti válogatásban, amit egy nem akármilyen kaland zár majd.

cim_188.jpg(Fotó: pixabay.com/freephotocc)

Aki többé-kevésbé rendszeresen követi ezeket az ajánlókat, az talán emlékszik, hogy a Vaku villan blog szerzője Zanzibárban vannak, ahol azért elég megrázó élmények is érik. Mint amilyen a legutóbbi is.

"Egyik nap feljött hozzánk vagy 12 kislány. Olyan 4 és 10 év közöttiek. A kerti kapu általában be van zárva, de most valahogy nyitva volt, és először csak a kapun kiabálgattak be, jambo-jambo, aztán ahogy leintegettem a kapun bedugott kis koszos fejüknek, felbátorodva bejöttek az udvarba. Felnéztek, integettek, elkezdtek körbetáncolni odalent. Dávid éppen főzőcskézett. 

Egyszercsak megjelentek fent nálunk, az ajtóban. Ismét látva kedves köszönésem, bejöttek, és ilyen váó-váó arccal körbejárták a terepet. Páran a fürdőszobán csodálkoztak (mondanám, hogy ilyet tuti csak filmekben láttak, de attól félek, némelyik még életében nem látott filmet sem), páran ledobták magukat a kanapéra és boldogan fúrták mocskos kis arcukat a párnákba. 

Odaálltak Dávid mellé a konyhapulthoz, és érdeklődve nézték, mennyi rengeteg kajánk van (padlizsán, zöldbab, hagyma, tészta…). 

Aztán bemutatkoztak. Egyikük karján a másfél éves kisöccs, Omar. Felfedeztek egy tollat, elmutogatták, hogy kérik. Nekik adtam, elszaladtak boldogan, csak egy maradt. 

Az észrevett egy labdát, de az a főnökeink cucca, a tükör alatti polcon, nem adhattam oda. Mellette egy papírzacskóban viszont volt vagy tíz toll. Azt is észrevette, mondtam, oké, vigyen ő is egy tollat. 

Erre elszaladt, majd egy perc múlva vissza az egész banda, sorban állva a tollak előtt. Na jó, nem lehetett nem elosztogatni, pont mindenkinek jutott, és még maradt volna egy nekünk is, amikor kórusban elkezdték kiáltozni a kisöccs nevét, akit lent hagytak az udvaron ülni a homokban. 

Nagyon nevettek, persze, minek annak a kisbabának egy toll, de azért odaadtam. Már épp boldogan szaladtak volna kifelé, amikor az egyik kislány visszajött az üres tollas zacskót is elkérni. Persze, legyen is mire rajzolni, de hülye vagyok! Jaj, istenem, megszakad az ember szíve. (...) 

Nekem néha nagyon rosszul esik látni ezt a szegénységet, annak ellenére, hogy tényleg nem nélkülöznek kaját és vizet a helyiek, és alapvetően boldogok is, de azért na. Nem feltétlenül így kéne ezeknek a gyerekeknek sem felnőniük, ha lenne igazság a földön…” 

A teljes bejegyzésben még sok más is van, érdemes elolvasni. 

A jövő már elkezdődött avagy mindeközben Svájcban

Szóval miközben Zanzibárban a gyerekeknek egyetlen toll is hatalmas boldogságot okoz, Svájcban megrendezték a második digitális napot. Témája az volt, hogy az élet különböző területein (oktatás, egészségügy, mobility, lifestyle, munka 4.0, média/híradás és "my data") mindez milyen változásokat hoz. A Svájc és más blog beszámolója.

digitalday_2017.jpg

“A program részeként bizonyos kórházakba szabad bejárás volt ezen a napon, ahol betekintést engedtek a látogatóknak abba, hogy már ma milyen módon segíti a digitalizáció az orvosok munkáját. 

Az ETH Zürich, a világ legjobb egyetemeinek egyike, speciális programozó workshopot tartott. Az iskolák számára videó versenyt tartottak abban a témában, hogy hogyan változtatja meg a digitalizáció a munka világát. És a sort még folytathatnám. (...) 

Én a zürichi főpályaudvaron futottam bele a rendezvénybe, ahol egy nagyszínpad, egy beszélgető stúdió és számos cég standja töltötte be a nagy csarnokot. iPad-ek, augmented reality szemüvegek, app-ok, robotok mindenfelé. 

Az egyetlen papíros megoldással dolgozó cég a PwC volt, akik az érdeklődést mutató látogatókat meginterjúvolták arról, hogy hogyan látják a jövő munkahelyét 2030-ban, válaszaikat pedig színes post-it cetlikre írták fel, majd végül egy nagy falra ragasztották őket. 

Ezt megelőzően már a világ 5 országában (Anglia, Kína, USA, India, Németország) 10.000 ember megkérdezésével végeztek egy felmérést a témában. 

Ebből kiderül, hogy a megkérdezettek 37%-a attól tart, sok hogy állás forog veszélyben az automatizáció miatt, 74%-uk már most tanul új dolgokat, hogy a jövőben is találjon majd munkát, 60%-uk véli úgy, hogy csak keveseknek lesz stabil, biztos munkahelye, 73%-uk szerint pedig a technológia sosem fogja tudni teljesen kiváltani az embert. (...) 

A zürichi főpályaudvaron zajló pódiumbeszélgetésekről és egyéb rendezvényekről élő közvetítés volt a Youtube-on, a Blick am Abend nevű ingyenes bulvárlap pedig aznapi számát a digitalizációnak szentelte. 

Különlegessége ezen kívül az volt, hogy egy "augmented reality" (AR), magyarul "kiterjesztett valóság" app letöltésével további tartalmak (videók) voltak elérhetők a mobiltelefon segítségével az újságból." 

Ebben az esetben is érdemes az egész posztot elolvasni, itt teheted meg

Esőisten siratja Atebubut 

Végül a kontraszt kedvéért ismét térjünk vissza Afrikába, egészen pontosan Ghánába Uncle Joe és blogja segítségével. Nem akármilyen út várt a szerzőre...

ghana_cim.jpg

“Bár még a sötétben nyúltam a villanykapcsoló felé, a hangokból felismertem, hogy Eső Isten siratja Atebubut. Újabban rengeteget sírt, ez betudható annak, hogy vagy látja a világ mivé lesz és emiatt szomorú, vagy az esős évszaknak. 

Bepakoltuk a hétre elég cuccot, közben rendesen szarr... bőrig áztunk. Maradt azért annyi hely a kocsiban, hogy bőven elférjek, hála az alacsony sofőrök istenének. Gurultunk a kapu felé, Mick hívta a rádiós szobát, jelentette, hogy mozgunk. (...) 

Néha feltűnt az út szélén egy-egy jobb sorsra érdemes teherautó, kiégett személyautó, ilyesmi, egyet még sikerült is elkapnom. Hihetetlen látni azt, hogy milyen gyorsan visszaveszi a területét a természet. (...) 

A friss esővíztől duzzadó tavacskákban, patakok mentén mindenütt lányok, asszonyok mostak. (...) 

A falvakban vigyázni kellett a kecskékre, azok mindenütt ott ugrabugrálnak, jönnek-mennek, vagy épp fekszenek az aszfalt közepén. Legtöbbször nem hajlandók tudomásul venni azt, hogy a nagyhangú és bűzös négykerekű állatok bizony képesek kivasalni őket, aminek a vége kecskevacsora (vagy kecske vacsora?) szokott lenni, gondolom én. (...) 

Viszonylag hamar elértük a Volta-tó partján fekvő városkát, Yejit, ahol a kompot kellett elcsípnünk, és mire észbe kaptunk, már fel is tűnt a tó. Lezötyögtünk a partra, így még épp láthattuk, ahogy az egyetlen komp elhúz a túlsó part irányába. Nagyszerű, akkor várunk, mint a parton tevékenykedő halászoktól megtudtuk, legalább 3 órát. 

Különben is rossz utcán jöttünk le, a beszállítás nem itt zajlik. Eldöcögtünk abba az irányba, mellettünk kenyeret és apróságokat árultak a jövő-menő népeknek. (...) 

Mindenki előszedte a piknik kosarát (kajás hátizsák, szatyor, mifene) és amit csak tudtunk, adtunk a lányoknak, akik boldogan húzódtak félre. Még láttuk, ahogy nagyobb legények körbeveszik őket és kicsavarják az almát, kekszet a kezükből. 

Persze nem lehettek 10 m-nél messzebb, így gyorsan rendet raktunk, minden visszakerült oda, ahova való, a lányok boldog mosollyal nyugtázták ezt. 

Mi pedig vártunk. Aztán vártunk és vártunk és vártunk. 

Majd még tovább vártunk. (...) 

És vártunk... Lassan előkerültek az ebédek, nekem még maradt egy kis Rákóczim, azt végeztem ki, igaz, csak kukorica kenyér jutott mellé, de ha az van, hát az van. :) 

És akkor föltűnt két jégkrém árus, és a közben népesre növekedett gyereksereget látva (a hír, hogy itten akár potya kaja is lehet, úgy tűnik gyorsabban terjed, mint egy komolyabb járvány, vagy ilyesmi), gondoltam egyet: vettem 20 darab jégkrémet. 

ghana_fagyi.jpg

A hírre egy pillanat alatt megtöbbszöröződött az állomány, hogy honnan kerültek elő, rejtély. Sorba állítottuk őket, de hiába hirdettem ki azt, hogy csak az kap, aki 1 m alatt van, nem apadt a nép. 

Végül a sofőrünk vette kezébe a dolgokat, elvágott minden jégkrémet ketté és úgy már elképzelhető volt, hogy jut mindenkinek. 

Elindult az osztás katonásan, a kicsik boldog örömmel futottak el a szerzeményükkel a kocsik mögé. Ahol aztán odaadták azt egy nagyobb gyereknek, és rohantak vissza másikért. na azért ezt ilyen rövid idő alatt leszervezni... Ügyes! 

Persze a sofőrünk, és a magukat önkéntes jégkrémosztó specialistának kinevezett helyi felnőttek ezt kiszúrták, és véget vetettek az ilyesfajta biznisznek.” 

Aztán egy idő után megjött a komp is, de hogy akkor mi történt, azt már az eredeti bejegyzésben olvashatjátok el.

A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével.

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: blogajánló Svájc Zanzibár Ghána

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr9814340695

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2018.11.04. 08:13:16

Kit érdekelnek az éhező gyerekek ???
Vajna Timike cicája jól van már ??? :simi

gabors 2018.11.04. 11:08:32

Na ezert gyalogolnak karavanban ha tudnak Zanzibarbol mondjuk nem mert uszni meg nem tudnak (meg a capak ehesek)

tanato 2018.11.04. 11:17:10

Hát igen van a világnak boldogabbik fele meg a sötétebbik.nem mindegy kit hová pottyant a gólya.

gabors 2018.11.04. 12:02:34

@tanato: "gólya"

eddig azt hittem sokan valami istenben hisznek most meg itt van hogy golya ???? shit!

tanato 2018.11.04. 12:51:16

@gabors: Vagy a Jóisten hová szánja az illetőt,Kaliforniába vagy Ruandába, nem mindegy.

Csodabogár 2018.11.04. 13:00:50

Mindenkinek van egy sorsa, ami eldönti, hogy hova születik és hogy fog élni. Mindez szerintem van így nem akarok erről senkit meggyőzni.

kronikas 2018.11.04. 14:05:26

@tanato: felnőtt emberként ilyen mesékben hiszel hogy a gyereket a gólya hozza? A bokorban találják őket :-)

tanato 2018.11.04. 14:06:32

@kronikas: Olyan is van,meg az utcai inkubátorban.

gabors 2018.11.04. 14:33:12

@tanato: "Jóisten"

viccelsz megint nincs olyan isten amelyik JO !!!!

sot rossz sincs mert ISTEN az ami nincs :-)

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2018.11.04. 14:50:17

@gabors:
Nyugtass meg, hogy golya azert van!? :D

Bokor biztosan van, sot, Amerikaban mar ketszer is valasztottak bokrot elnoknek. Nagyon durva!

Az mar biztos, hogy elbizonytalanodtam, csak abban nem vagyok biztos, hogy pontosan miben! Esetleg... talan?

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2018.11.04. 14:51:30

@Csodabogár:
Igy van! A szerencseseknek sorsa, a szerencsetleneknek sorosa van!

tanato 2018.11.04. 15:01:00

@gabors: Van akinek van van akinek nincs."Nincsen apám se anyám se Istenem se hazám mint ahogy JA írta

Shanarey 2018.11.04. 15:10:30

@tanato:

Megadnád az email címét? Lenne vele egy kis beszélnivalóm.
:-)))))))))))))))))

kardio1 2018.11.04. 15:15:19

@gabors:
Igazad van, a Bibliában is benne van, hogy "Nincs Isten". Igaz, a szöveg így folytatódik: "mondja a balga ".
:)

kardio1 2018.11.04. 15:17:06

@Kövérmadár [swe]:
Az a baj, - mondja a beteg a pszichiáternek,- hogy olyan bizonytalan vagyok. Vagy mégse ?

kardio1 2018.11.04. 15:19:52

@Kövérmadár [swe]: másik beteg a pszichiáternek :
Doktor Úr ! Úgy érzem magam, mint egy kiborult zacskó sültkrumpli.
Mire a doktor :
Na, ember, szedje össze magát !

Dikusz 2018.11.04. 15:43:45

@kardio1: Meg kell hogy mondjam, ez egy tökéletes, elegáns riposzt volt.:)))

Hadd tegyem a viccekhez én is a magamét:
Bemegy az egyszeri feledékeny ember a pszichiáterhez, és megkérdezi tőle:
- Doktor úr, hogy hívják azt a németet, aki állandóan eldugdossa a
holmijaimat?
- Alzheimernek, Béla bácsi...

gabors 2018.11.04. 17:14:04

Nyugtass meg, hogy golya azert van!? :D

olyat mnt amit golyanak hivnak lattam de nem ettol van !!! de van

isten nincs :-((

gabors 2018.11.04. 17:14:47

@Kövérmadár [swe]:

Nyugtass meg, hogy golya azert van!? :D

olyat mnt amit golyanak hivnak lattam de nem ettol van !!! de van

isten nincs :-((

gabors 2018.11.04. 17:19:05

@tanato: "@gabors: Van akinek van van akinek nincs."Nincsen apám se anyám se Istenem se hazám mint ahogy JA írta "

igy van ezt szavaltam egyszer is majdnem kitrugtak a sulibol ..

de akkos is igazam volt a szep regiszep 80-as evek :--)))

Bredpitt Monika 2018.11.04. 17:43:44

Fiúk, maradjunk annyiban, hogy azt mondani, hogy nincs Isten legalább olyan balgaság, mint azt mondani, hogy van.

Nekem van Istenem, ÉN vagyok az.

Ha már versek. Esetleg hasznosan is csesztethetjük egymást.
14 éves gyerekeknek feladta a magyar tanár (aki nagyon jó fej amúgy), tanuljanak meg egy verset, szabadon választott.

Van e valami jópofa versetek, amit szerettek, és ami nem 30 versszakból áll? Előre is köszi.

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2018.11.04. 17:59:18

@Bredpitt Monika: kicsit visszaterve a posztra: van egy 5 eves tanzaniai kisfiu, akit egy kereszteny szervezeten keresztul szponzoralunk. A szervezet rendszeresen kuld levelet nekunk, amiben legutobb a kisfiu ezt uzente (egy felnott angolul tudo fordit:
Joseph (ez a kisfiu neve) udvozletet kuldi es kerdezi, hogy vagytok. Nagyon koszoni az ajandekot, amit kuldtetek. Vett rajta cipot, ruhat es ennivalot. A nagymamaja nagyon orult es mindig imadkozik ertetek. Joseph azt mondja szereti a sportot, olvasni, irni, es szamolni. Azt mondja, most itt tel van es esik az eso. Azt uzeni, szeret titeket es most elkoszon.
A level aljan aranyos rajzok egy 5 evestol. A legjobban tetszett egy embee vallan egy rud, ket vegen valami csomag, amit visz....ahogy egy gyerek latja a krulotte levo vilagot.

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2018.11.04. 18:21:13

@Zsuzsi65:
myfotoroom.com/_gallery_album_Album?ticket=1541353222101TBUJPTWIREESY103JU2

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2018.11.04. 18:25:17

@Zsuzsi65: na, ez kiserlet volt egy kepmegosztoval...sajnos nem csinal belole linket, igy aki meg akarja nezni, annak copy-paste...jelezzetek vissza, hogy mukodik-e. Eloszor probalom ezt az oldalt...

Csodabogár 2018.11.04. 18:32:49

@Bredpitt Monika: Anélkül, hogy vallásos lennék, úgy gondolom, hogy Isten létéről vagy nemlétéről nem kellene vitát indítani itt.

Csodabogár 2018.11.04. 18:35:38

@Zsuzsi65: Ez aranyos, csak remélni lehet, hogy rendes felnőtt válik belőle.

Bredpitt Monika 2018.11.04. 18:37:23

@Csodabogár: ha ennyi mindenről nem lehet vitát nyitni, akkor nem is tudom, hogyan lehet beszélgetni, de ok, részemről be van fejezve

2018.11.04. 18:37:45

@Bredpitt Monika:

"Van e valami jópofa versetek, amit szerettek, és ami nem 30 versszakból áll?"

Áprily Lajos: Március

A nap tüze, látod,
a fürge diákot
a hegyre kicsalta: a csúcsra kiállt.
Csengve, nevetve
kibuggyan a kedve
s egy ős evoét a fénybe kiált.

Régi, kiszáradt
tó vize árad,
néma kutakban a víz kibuzog.
Zeng a picinyke
szénfejű cinke
víg dithyrambusa: dactilusok.

Selymit a barka
már kitakarta,
sárga virágját bontja a som.
Fut, fut az áram
a déli sugárban
s hökken a hó a hideg havason.

Barna patakja
napra kacagva
a lomha Marosba csengve siet.
Zeng a csatorna,
zeng a hegy orma,
s zeng – ugye zeng, ugye zeng a szíved?

Bredpitt Monika 2018.11.04. 18:41:59

@Zsuzsi65: nekem is van rajzom afrikai gyerekektől, most majd meg is találom, ahogy rámolom ki a lakást szép lassan (bár elgondolkoztam miért én költözöm, költözzön inkább Orbán.......de hát fog is......a Várba)

a szegénységről meg annyit , hogy az itthon is van, nekem nagy élmény volt látni egy zsáktelepülésen (ahol még egy közért sincs), ahogy a gyerekek nyáron legozás közben milyen áhítattal kérték, hogy építs nekünk egy házat......

volt már itt szó a morbid romantikáról, na, most átéltem valóban, hogy milyen az, amikor mezítlábas cigány gyerekek között dolgozik az ember (nagyon rossz volt visszajönni Budapestre).....

Bredpitt Monika 2018.11.04. 18:46:22

@Nagy kámpics: köszi, de jó fej vagy...

megmutatom lányomnak és rábeszélem, hogy tanulja meg.....

én nem vagyok egy nagy versimádó, leragadtam Ady Héja nász az avaron c. versénél, amit szeretek, de ennyi kb

lehet, majd öreg koromra még egyszer a szívem is zengeni fog (most inkább sorvad úgy érzem)

kardio1 2018.11.04. 18:46:38

@Bredpitt Monika: @Csodabogár:
Még annyit a "lezárt témához" (nem kívánom újranyitni, csak szellemesnek találtam a következő mondást):
"Isten meghalt "- mondta Nietzsche.
"Nietzsche meghalt"- mondta Isten.

Másik, kicsit sem idetartozó gyöngyszem:
Newton meghalt, Einstein meghalt, és én is olyan rosszul érzem magam...
:)

kardio1 2018.11.04. 18:49:12

@Bredpitt Monika: nekem az Óda volt az egyik kedvencem József Attilától. Na az nem rövid...De szép.

Bredpitt Monika 2018.11.04. 19:26:43

@Nagy kámpics: ajándékba neked a versért, ő a kedvencem a mostani X faktorban,

www.youtube.com/watch?v=wrgSl3HRl_Y

Bredpitt Monika 2018.11.04. 19:37:04

@kardio1: az Ódáért is járna ajándék, de hallod, neked nem tudnám milyen dalt küldjek....

ezért ezt küldöm tisztelettel:

www.youtube.com/watch?v=-1LRD3DtFAo

(táncoltam már asztalon Frankfurtban egy kocsmában, de azonnal jöttek a biztonsági őrök és leszedtek.....ezek a németek , milyen kis szabálykövetőek)

kardio1 2018.11.04. 19:44:15

@Bredpitt Monika: jól énekel a leány, csak az a karika ne lenne az orrában. Riskáknak volt ilyen. A kalap meg ezek szerint univerzális kifejezése annak, hogy valaki nagyon mûvész. Az itteni énekes tehetségkutató műsorokban sok ilyen kalapot látni.

Bredpitt Monika 2018.11.04. 19:50:30

@kardio1: ez nagyon jó.....

és hogy ne az Isten vonal menjen tovább, ha ennyire nem népszerű a téma.....

most láttam egy filmet, illetve nem néztem végig, mert olyan szomorú volt az egész,

The Man Who Knew Infinity (Az ember , aki ismerte a végtelent...)

1914 körül játszódik és abban látható az almafa, ami alatt Newton ücsörgött....
úgy tudom még mindig terem ezen a fán alma.......

elkalandoztam Zanzibártól (csak ezt a posztot olvastam ma)

Bredpitt Monika 2018.11.04. 19:53:46

birca , neked is küldök valamit (csinos a hölgy....)

www.youtube.com/watch?v=TljaFaHnD6Q

te, ezt még jól is esik hallgatni, még a végén megszeretem..

Bredpitt Monika 2018.11.04. 19:57:54

@kardio1: nem gondoltam volna, hogy a Hair bejön neked (de hát ezért jó néha elkalandozni a témától), én kb 10 éve láttam először a filmet, nem is tudom miért maradtam le róla ilyen hosszú ideig,

első látásra és hallásra az egyik kedvencem lett, akkor még volt értelme lázadozni, vagy mégsem??????

a csaj a piercinggel együtt úgy helyes ahogy van....

kardio1 2018.11.04. 22:00:20

@Bredpitt Monika: elég régen láttam. Jó zenéje van és szép története. Politikailag kényes téma.
A francia 68-at viszont nagyon nem szeretem.

Bredpitt Monika 2018.11.04. 22:20:27

Nekem 1968 rol mindig Merle Az uvegfal mogott c regenyr jut eszembe.
nagyon jo konyv, bar o az egyik kedvenc irom,

Lehet, elo is keresem egy konyvtarbol, nagyon regen olvastam.

TX7AW 2018.11.05. 06:21:08

@Bredpitt Monika: javasolni akartam egy negysoros vicceset, aztan... azt hiszem, a feladat lényege a verssel kapcsolatban, hogy a diak a kezebe vegyen egy kotetet, es talaljon benne egy verset, ami megszolitja. Egy Radnoti vagy Kosztolanyi kotet pl tuti tartalmaz legalabb 1 rovid verset, amitol mar alakul valamilyen szemelyes kapcsolat az irodalom fele. :)

Bredpitt Monika 2018.11.05. 10:14:32

@TX7AW: a négysoros vicceset már megtalálták a gyerekek, bár szerintem inkább csak kétsoros,

a fenti vers (18.37 kor jött), engem megszólított, aztán hogy a lányomat is meg fogja e, azt nem tudom,
nem árt ha tud valamit a dactilusokról is (mi még tanultunk róla, nem tudom, hogy ők tudnak e valamit erről),

meglepné vele a tanárt, nem könnyű ezekkel a gyerekekkel, szerintem ahogy kijönnek a suliból, máris a telefonon, a viberen....sorolhatnám min jár az agyuk

köszi a tippet, értékelem, mindjárt küldök neked is egy ajándékot, szintén az X faktorból, ha már fiatal gyerekeket emlegetek, a srác aki énekel még csak 15 éves (remélem megtalálom)

Bredpitt Monika 2018.11.05. 10:26:00

@TX7AW: na, itt van, a szöveget figyeld inkább, ha fiú vagy érteni fogod, ha lány vagy,akkor bocs a lányok nevében,

www.youtube.com/watch?v=TP9ZMrlpBZ0

én az ilyen tehetséges fiatalok miatt szeretem még nézni az x faktort

TX7AW 2018.11.05. 20:44:09

@Bredpitt Monika: koszonet a zeneajanloert. :)

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2018.11.06. 11:45:57

@Bredpitt Monika:

József Attila: Ballada
Vízcsepp az ég, Viszi a szél.

És ennyi.
Még én is meg tudtam tanulni, pedig nem is akartam.
:-))))))))

Bredpitt Monika 2018.11.07. 16:56:19

@blackhairlady: jaj, köszi, ez nagyon aranyos, könnyeket csalt a szemembe, és soha nem késő....

ezt fel is fogom használni nemsoká, neked meg ezt a dalt küldöm...

www.youtube.com/watch?v=a0Hi-ZKAKMo

Bredpitt Monika 2018.11.07. 17:01:31

@geegee: köszi, nagyon értékelem és bár nem ismerjük egymást úgy gondolom, hogy neked meg küldhetem ezt ( a szőke csoda miatt érdemes megnézni...kb 1p 29mp nél lép elő)

www.youtube.com/watch?v=VrTC3FHE8No

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása