A határátkelők jelentős része bérelt ingatlanban lakik (most azt hagyjuk, hogy ez szoba vagy lakás, esetleg ház), ami amellett, hogy havi rendszeres költség, kiszolgáltatottságot is jelenthet. Ebből kerekednek az olyan történetek, mint a mai egyik sztorint. Aztán kiderül, micsoda elképesztő változatosság tud összejönni egy fesztivál önkéntesei között, hogy a válogatást egy olyan országgal fejezzük be, ahol minden hétfőn himnusszal és a nemzeti zászlóval indul a hét az iskolában, majd ugyanezzel a ceremóniával fejeződik be péntek.

Magyarország kívülről – új sorozat a Határátkelőn! Milyennek látod Magyarországot egy másik országban élve, mennyit változott az elmúlt években és miben? Írd meg a véleményed a hataratkelo@hotmail.com címre!

A kép illusztráció (Fotó: immoscout24.ch)

Kezdjük akkor Ausztriában, ahol a Made in Austria blog szerzője tapasztalta meg a saját kárán, milyen tud lenni egy osztrák főbérlő, oly sok év után is.

„Főbérlő Franz az a mindent felfelé kerekítgető köcsög, akitől végül a mostani lakásunkat kibéreltük. Nos, a történet szempontjából némileg fontos mellékszál, hogy hogyan is alakult a kapcsolatunk az öreggel az évek alatt. 

Ugye azok után, hogy remegő kézzel, de dollárjelektől párás szemmel mégis kiadta a „furcsán méretezett” és féltve őrzött palotáját két ágrólszakadt „kelet-európai migránsnak" elkezdett keményen rettegni, nagyjából ilyen gondolatmenettel: 

„Iiiigen, ezek tényleg fizetnek, pontosan is, de biztos átbasznak!” 

„Tuti beköltöztettek maguk mellé még 3 albánt meg 2 koszovói öregasszonyt, akik most épp a frissen lopott kecskét nyúzzák a hochwertiges és kibaszott drága konyhapultomon! 

„Óhhh mei`GOTT, EZ MÁR BIZTOS MERT TÚÚÚL CSÖNDBEN VANNAK, biztos kummantanak valamivel! 

Sebaj, JOGOM VAN MEGNÉZNI A SAJÁT PECÓM, és bár időben illene szólnom előtte, ha beközlöm az idiótákkal, hogy negyedóra múlva ott vagyok, tuti nem lesz idejük betuszkolni az öregasszonyokat az ágy alá!” 

Hááááhhh!

Mekkora TERV!!! 

*csiiiing* 

„Hello, Főbérlő Franz vagyok, ÉPP ITT JÁRTAM A KÖRNYÉKEN és gondoltam beugrok hogy kicseréljem nektek a hálószoba ajtó feletti szellőztetőtakaró ÁLLÍTÓ PÖCKÉT....!

Nem, nem vicc.

Nem, nem is művészi túlzás.

Esküszöm EZZEL az ócska dumával jött először...

...majd teljesen meglepődött tekintettel távozott, miután konstatálta, hogy:

- a lakásban rend és tisztaság van

- minden bútora továbbra is karcmentes

- nem áll hegyekben a szemét, és nem kell a nappaliban tárolt kukazsákokról lerugdosni a mosómedvéket

- végül de nem utolsósorban: Tényleg csak mi ketten lakunk bent. 

Miután a fenti szituáció egy fél éven belül még kb 3x lejátszódott, emberünk végleg megnyugodott. Nem, nem azért, mert a 3. alkalommal elástam a helyi kiserdőben, hanem mert belátta, hogy nem minden magyar egy gyökér...

Innentől jóban lettünk. 

Mi pontosan utaltuk a lakbért, ő évente hozta szépen az elszámoló számlát, majd mikor megkérdeztük hogy „akkor jövőre mennyivel többet fizetünk havonta?”, ő rendszerint csak nevetve legyintett, hogy „ne vicceljetek már, jók vagyunk így” - mire mi mindig csúsztattunk neki valamit: egy kis tokaji aszú, 30 eurós KTM-es naptár, baseball sapka a fiának stb... 

És mindenki boldog volt. 

2018 nyarán viszont elkezdett közeledni a 4 éves bérleti szerződésünk lejárati dátuma, ezért 3-4 hónappal előtte, mikor összefutottunk az öreggel, már szóltunk neki, hogy hosszabbítanánk. Persze, semmi akadálya, de egy minimális összeget majd emelnem kell - jött a válasz, amire 4 év után azért számítottunk is. 

...igen ám, DE... 

Egy hónappal a lejárat előtt emberünk még mindig nem jelentkezett, majd amikor noszogatni próbáltuk, jött az altató válasz: „Nyugiiii, ne aggódjatok, tényleg csak pár euróval lesz több a bérlet, a hivatalos szerződés hosszabbítás meg ha csúszik egy kicsit, akkor sincs semmi, hisz ismerjük már egymást annyira hogy ez ne jelentsen gondot...” 

Persze gyanakvó magyarként azért éreztük valahogy, hogy itt valami nem lesz kóser, ami végül némi nyaggatás után, egy héttel a lejárat előtt be is igazolódott. 

Főbérlő Franz ugyanis kötélnek állt, és telefonon némi felesleges vetítés és sallang után közölte: neki mint osztrák főbérlőnek, törvény adta joga 3 vagy 4 évre VISSZAMENŐLEG a havi inflációkorrekciót egy összegben visszakérni, úgyhogy ő igényt tart MOST 1200 Euróra.

Mindezt úgy, hogy:

 - ezen összeg egy része a garázsár korrekciót is fedezi, amit ő már az első évben is rosszul számolt ki, de most javítaná - persze a mi kárunkra

 - ne utaljunk neki, ő ezt inkább levonja a kaucióból (hogy ne legyen elektronikus nyoma)

 - sőt, a bérleti díj is maradjon annyi amennyi volt (hogy az emelésnek SE legyen elektronikus nyoma)

 - erről az egészről papírt vagy elismervényt meg végképp nem kell írni, hisz` „eddig is jóban voltunk” 

Itt ugye, egy lépéssel a porig alázó sakk-matt előtt Főbérlő Franz már nem ok nélkül volt ennyire pofátlan: ide született, dörzsölt-öreg fillérbaszó szarháziként TUDTA az összes lehetséges válaszlépésünket és azok kimenetelét is: 

- tudta, hogy valószínűleg AZONNAL elkezdünk másik lakást keresni, és hogy nyár közepén jó, ha 3-4 olyat találunk, ami „azonnal költözhető”, de azt is, hogy a Pató Pál Úr mentalitású osztrákoknál az „azonnal” az olyan 3-4 héten belült jelent - vagyis ez kiesik,

- tudta, hogy egy „nem betervezett” költözés a 2-3 havi kaució + 2 havi provízió + 1 havi lakbérrel kb. 6000 Eurónyi többletkiadást jelent, ami szintén nagyon fájna, főleg úgy, hogy a mostani kaució felét ő most lenyeli.

- tudta, hogy nyár közepére mindkettőnk szabadnapjai már rég be vannak tervezve / részben fel is vannak használva ergo egy gyorsított költözésre bárhova is, de 6-8 napon belül nem lesz se időnk se esélyünk.

- tudta, hogy nincs a környéken olyan garázs vagy konténerbérlési lehetőség, ahova hetekre be lehetne tenni a cuccainkat a kanapétól kezdve a fél köbméter ruhán át az elektronikai cuccokig, ergo 1 havi „hotelezés” kilőve.

- tudta, hogy a bérleti szerződéssel elrohanunk egy ügyvédhez / jogsegítségi irodához és az ABBAN foglaltak kevesek lesznek egy „ellentámadáshoz”, a köcsög inflációkorrekciós jog viszont, amire ő hivatkozik, az tényleg adott, vagyis ha fel is mondjuk a szerződést és el is tudnánk költözni, EZT már AKKOR IS KI KELL FIZETNÜNK NEKI! 

Egy héttel később jött az új szerződéssel, és megadta az utolsó lépést a matthoz.

Fél órányi basztatás után viszont legalább adott egy fizetési átvételi elismervényt aláírva, amiben megerősíti, hogy

1: kifizettük EZT IS,

2: más költséget NEM FOG KITALÁLNI jövő augusztusig. (…) 

Tudom, tudom, HA évente emelt volna is ki kell fizetni, de az, hogy az ember évente megkérdezi, 3 évig altatják, majd az utolsó pillanatban, durván sarokba szorítva ILYEN sunyi MÓDON húznak le 360 000 Ft-ra, az bár jogilag valakiknek OK, emberileg mégis valahol a csalás/lopás határán táncol... 

Innentől viszont már nem kérdés, hogy ebből a lakásból mennünk kell, 1 éven belül, mielőtt jön a következő éves elszámolószámla, és azt is készpénznek vehetjük, hogy az öreg még ott is be fog szopatni valamivel.

Már ott bukunk majd saccra 1-2 ezret + az új bérlés induló 6000-re + az összes egyéb szarság / sallang, ami még addig amolyan szarral pakolt mikuláscsomagként esetleg a cipőinkbe csusszan...

És ez ugye mind mínusz. 

Tudom, „ez csak pénz” meg „majd ha nagyobb baj történik akkor rájössz, hogy ez mennyire nem számít”, és képzeld rájöttem, olyan okok miatt, amik szintén mind idén történtek és amikkel viszont sosem fogok poénkodni - többek közt egy halálesettel, és ezt is csak azért írom ide, hogy tudjátok: most tényleg nem „túldramatizálok”. 

Azt a pár részben jól sikerült motorostúrát leszámítva ez tényleg egy fos év lett.

A melótól kezdve a nyaralásokon át egészen az általános hétköznapi apróságokig. 

És valahol közben eltört valami... 

„Nyertél Murphy BASZDMEG!” ...tényleg te vagy az erősebb... :-(„ 

A teljes posztot további összefoglalókkal itt találjátok. 

Teljes kavalkád 

Nem akármilyen kavalkádba keveredünk pillanatokon belül a Luxemb(o)urgból szeretettel blognak és persze a CinEast fesztiválnak köszönhetően, ahol a szerző önkéntesként dolgozott.

(Fotó: cineast.lu/Margo Skwara)

„Igazából a többi önkéntes miatt volt ez főleg érdekes, mert ezekkel az emberekkel amúgy nem valószínű, hogy megismerkedtem volna. 

Első ismeretségem Sevda, az azeri lány, aki holland férjével (és miatt) él itt, és angol irodalomból PhD-zik a genfi egyetemen, és imádja a klasszikus zenét. 

Aztán ott volt Dominika, akiről két perc után kiderült, hogy a(z Európai) Bizottság fordítói főigazgatóságának cseh egységében fordítógyakornok, frissen érkezett, most ismerkedik a fordítószoftverrel meg a többi gyakornokkal, és már nagyon élvezi az egészet. Kicsit hebrencsnek tűnt, meg nem nagyon tudta használni a google mapset, úgyhogy biztos, ami biztos, elkísértem az éjszakai busz megállójába. :D 

Pár nappal később Alexszel (vagy Aleksszel?) voltam beosztva, aki egy gyönyörű kiejtéssel beszélő hatvanas (?) angoltanár, ide Dél-Afrikából költözött, de amúgy, ha jól emlékszem, szerb, és a legkedvesebb emléke Magyarországról egy koncert, amit egy Beatlest és hasonlókat énekló trió adott valahol Pécsett egy vendéglő kerthelyiségében, a 70-es években. 

Talán a legbizarrabb élményem, amikor Nicolas-val (nem a kicsi) készítettem elő egy fogadást: francia fickó, negyven körül, felesége magyar, Verának hívják (!!!!!), Lengyelországban ismerkedtek meg, ahol mindketten önkéntesek voltak, négy gyerekük van. 

Nyilván rákérdeztem Vera teljes nevére, mert ilyen egybeesés azért ritkán van, de nem ismerem (pedig még eltés is volt, és budai!). 

A közös pontoknál már csak az volt a furcsább, amikor elkezdte mesélni, hogy milyen magánéleti problémáik vannak, és érdeklődött, hogy az én házasságom oké-e (!), ezen a ponton elköszöntem és hazajöttem, amúgy is időszerű volt már. (Azért megnyugtattam, hogy oké, nehogy álmatlan éjszakái legyenek.)

És végül ott volt a Bosnyák Lány, akinek nem emlékszem a nevére, de tizenvalahány éve Franciaországban él, úgyhogy úgy beszél franciául, mint egy francia, és angolul is nagyon jól, vele állandóan összefutottam vetítéseken vagy munka közben, és a zárópartiban is végül együtt voltunk, pedig nem beszéltük meg előre. Na róla ennyit tudok, meg hogy (ő is) nagyon jófej. 

A filmek is jók voltak persze, most rengeteget láttam, mert önkéntesként ingyen bemehettem mindenre, amin volt hely, voltak a friss magyar filmek is (Nyitva, Nagyi projekt, Egy nap, Ruben Brandt, a gyűjtő), illetve a Csak a szél volt a díjkiosztó gála zárófilmje, huhh.” 

A teljes posztot itt találjátok.

Ha hétfő, akkor himnusz és nemzeti zászló 

Az már a Tede in Turkey korábbi posztjaiból kiderült, hogy Törökországban sem egyszerű az óvoda– vagy iskolaválasztás, ám rengeteg olyan érdekesség akad, amivel érdemes megismerkedni.

(Fotó: Milliyet)

„Kezdjük azzal rögtön, hogy minden hétfőn himnusszal és a nemzeti zászlóval indul a hét az iskolában, majd ugyanezzel a ceremóniával fejeződik be péntek délután. 

Reggel 8 és 9 között az összes nagyobb város garantáltan be van dugulva, és a járművek tekintélyes hányadát az iskolabuszok teszik ki, amellyel a diákokat szállítják az iskolába. 

Lehet-e ezen csodálkozni, ha arra gondolunk, hogy idén közel 17,5 millió törökországi diák kezdte meg a tanévet, ami mellesleg 67 ország népességénél is magasabb szám? (...) 

Törökországban 4+4+4 évet kell kötelezően eltölteni az iskolapadban. Az alapfokú oktatás 8 éves, itt is beszélhetünk alsó tagozatról (4 év) és felső tagozatról (4 év). 

Alsó tagozatban nincsenek osztályzatok, a tanítók szövegesen értékelik a diákokat, ez kerül bele a bizonyítványba minden félév végén. Ezekben az években a gyerekek többnyire egy pedagógussal töltik a napjukat, akik a nemzeti tantervben meghatározott kötelező tantárgyakat tanítják. 

A magániskolák plusz foglalkozásokat is kínálnak, ám biztosan van matematika, török nyelv, rajz, zene, angol, környezetismeret, és szó szerinti fordításban „életismeretek”, amely keretében a gyerekek a családról, a környezetükről és a természetről tanulnak. Ez a tantárgy később társadalmi ismeretek néven folytatódik, és a tananyag kiegészül földrajzzal és történelemmel is. 

A magániskolákban változatos a kép, iskolától függően sok egyéb órát is kínálnak: természettudományok (növények, állatok, kertészkedés, befőzés, tartósítás), dráma, sakk, robotika, kísérletezés, Lego matek stb. Az idegen nyelvet az állami iskolákban 2. osztálytól kezdik, míg a magániskolákban rögtön az 1. osztálytól. 

A 4. osztályban komolyodik a helyzet, bevezetik az osztályozást. Innentől kezdve a diákok félévente két központi dolgozatot írnak minden kötelező tantárgyból, és a kettő százalékos átlaga határozza meg a félévi osztályzatot. 

Nincsenek évközi röpdolgozatok, szóbeli számonkérés, csak ezen a két dolgozaton kell jól teljesíteniük. A szülők szerint ez bőven elég, hisz az első megmérettetés szinte egy hónappal az iskolakezdés után jön, éppen csak sikerül addig megszokni, hogy vége a nyárnak. 

4.-ben jön be a hittan óra, és ez az év más miatt is fontos: a diákok 4. osztálytól jelentkezhetnek ösztöndíjra a magániskolákba. (...)

Törökországban ösztöndíjrendszert vezettek be, amely arra hivatott, hogy a tehetséges diákok kedvezményes tandíjjal vagy ingyenesen látogathassanak az államinál több lehetőséget kínáló magánintézményeket. 

A magániskolák egyénileg, évfolyamonként szervezik saját vizsgájukat, amelyre bármelyik diák elmehet, aki ott szeretné folytatni a tanulmányait. Eredményes vizsga esetén az iskola kedvezményt nyújt a tandíjból, ez vonatkozhat csak a következő tanévre, de akár 4 tanévre is. 

Ha a diák több iskola vizsgáját is sikeresen megírta, akkor a kapott ajánlatok tükrében döntik el a szülővel, hogy melyik iskolát választják. 

A rendszer óriási pozitívuma, hogy a hátrányos helyzetű gyermekek is lehetőséget kapnak arra, hogy a tehetségüknek megfelelő oktatásban részesüljenek. Hátránya viszont, hogy 4. osztálytól mást sem hallanak, mint hogy azért (is) kell tanulniuk, hogy minél magasabb pontszámot érjenek el az ösztöndíjvizsgán, minél jobb helyre felvegyék őket, és minél kevesebb tandíjat kelljen fizetni a következő tanévben.

Bár a vizsgákon való részvétel önkéntes, sok szülő és tanár szerint óriási nyomásként nehezedik a kisdiákokra. Egyesek arra is panaszkodtak, hogy az intézmények valószínűleg már előre bekalkulálják a lehetséges árengedményt az éves tandíjba. 

Így fordulhat elő, hogy az alsó tagozatosok kedvezmény nélküli tandíja sokkal kevesebb – akár fele – a felső tagozatosok tandíjának. Végtére is a magániskolák célja az, hogy minél több tehetséges gyermeket szerezzenek meg, mert a megítélésük azon múlik, hány gyermek nyer felvételt tőlük köztudottan erős középiskolákba, egyetemekre. 

Az ösztöndíjrendszer mellett az állam több módon is támogatja a tehetséges tanulókat. Központi felmérő tesztek megírása után tehetséggondozó programba kerülhetnek a gyerekek, aminek a keretében délutáni foglalkozásokon vesznek részt egy oktatási központban. 

Ha a gyerek tudja tartani a tempót az iskolai kötelezettségei mellett, akkor megnő az esélye arra, hogy később az ösztöndíj-vizsgákon jó eredményt érhessen el, és kedvezményesen vagy ingyenesen tanulhasson valamelyik magánintézményben. 

Az állami ösztöndíj elnyerésének nem csak ez a módja. Éves központi vizsgán is részt vehetnek, ahol a ponthatárt elérő gyerekek akár ingyenesen tanulhatnak valamelyik magánintézményben. (...) 

Hogy milyen a második négy év az általános iskolában és mi következik utána, az kiderül az eredeti bejegyzésből.

A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével.