Miközben a legtöbb határátkelő érthető okokból nyugat felé veszi az irányt, sok magyar dolgozik a régióban is. Közéjük tartozik Viktor is, aki immár hat éve él Csehországban. Anno gyorsan kellett döntenie, de mint írja, nem bánta meg. (A képeket külön köszönöm neki.)

„Olvasgatom már jó ideje a Határátkelő blogot és megfigyeltem, hogy a legtöbben nehézségként vagy egyenesen sokként élték meg a külföldre költözést. Hát nálam ez nem éppen így történt, bár nekem összesen 30 napom volt az ország elhagyására, úgyhogy meglehetősen hatékonynak kellett lennem a szervezéssel.

Jelenleg az SAP Concur-nak dolgozom, egy kihívásokkal teli pozícióban, ami viszont rengeteg lehetőséget ad a fejlődésre. Hogy hogy indultam?

Előzmények

2003-ban még hivatalosan egyetemistaként alapítottam a saját cégemet barátok bevonásával. Sosem lettem belőle milliomos, de legalább megéltem belőle és viszonylagos szabadságot is adott.

Aztán jött a válság, az ügyfeleim nagy része tönkrement így a bevételem radikálisan csökkent. Ráadásul a NAV/APEH/whatever folyamatosan újabb és újabb kihívásokkal tesztelte a kitartásomat.

A pohár 2012-ben telt be, mikor már az üzlettársaim is átvertek jó magyar szokás szerint, gyakorlatilag ekkor állítottam fel a tézist: ha te vagy a harmadik tag egy üzletben és a másik két tag kért meg rá, hogy csatlakozz, akkor te baleknak kellesz.

A döntés

A döntés gyorsan megszületett, nagyjából egy éjszakát rágódtam rajta, el kell hagyjam az országot, itt nincs jövő. Ha az ember próbál tisztességesen megélni, megfojtják a többiek.

Reggel közöltem barátnőmmel, hogy akkor moccanni kellene mielőtt még feléljük a maradék vagyont, mert a helyzet eléggé reménytelen. Meglepően pozitívan fogadta, úgyhogy már csak ki kellett választani az országot. Végül az ország választott ki.

Hova menjünk?

Mivel én informatikai területen dolgozom, így számomra Németország adta volna magát vagy Írország, szóval frissítettem a LinkedIn-profilomat és az önéletrajzomat, majd elkezdtem a LinkedInen jelentkezni a legkülönfélébb állásokra.

A meglepetés akkor jött, mikor másnap felhívtak Szlovákiából és Csehországból is a környék két legnagyobb rivális cégétől, mivel ide tudtommal nem jelentkeztem. De egy próbát megért, szóval hagytam magam végigvinni a telefonos interjúkon, sőt Pozsonyba még személyesen is elmentem.

Ekkor már április vége felé jártunk, mi már az utolsó nyaralásunkat tervezgettük az országban. Először Pozsonyból kaptam a jó hírt, hogy felvennének, majd azon a bizonyos legendásan forró május 1-én hívtak Brnoból, hogy szintén engem választanának, ha nekem is megfelel. Gyors matek, SWOT analízis, Brno mellett döntöttem. Kihívás: június 4-én kezdeni kellene. És itt indult az a bizonyos 30 nap.

Visszaszámlálás

Eddig ugye semmi nagyobb probléma nem volt, a célország megvolt, állás volt, de még a nyakamban volt egy bt. beltagi kötelezettségekkel, meglévő szerződésekkel. Lakást is kellett szerezni Brnoban, és ez így tényleg kihívás volt. Mivel erről azért regényeket tudnék írni, álljon itt egy lista mit hogyan oldottam meg:

- miután egy Bt.-t épeszű üzletember nem vesz meg, így „eladtam” az ügyfeleimet. Gyakorlatilag átszerződtettem őket egy régi partnercéghez. Win-win szituáció. A Bt.-m azóta megszűnt magától kényszer-végelszámolással.

- lefoglaltam egy apartmant egy hétre Brnoban, így az első napokat el tudtam kezdeni a munkában és időt nyertem, hogy lakást találjak

- három hónapos határidővel felmondtam az albérletemet otthon, majd kiadtam egy barátomnak arra az időszakra. Ha bármi nem jól sült volna el, lett volna hova hazamennem.

- barátnőm 2 héttel költözés előtt közölte, hogy Ő inkább nem jön, meg hát az elején sem akart. Ez volt talán az egyetlen nehézség az ország elhagyásában.

Mint látható, eddig a pontig különösebben megoldhatatlan probléma nem akadt, így gyakorlatilag zökkenőmentesen költöztem ki Csehországba két bőrönddel, egy laptoppal plusz egy mobiltelefonnal.

Két év Brno

Imádtam Brnot. Még mindig álmodok néha róla. A város gyakorlatilag egy „bevándorló” elosztóközpont. Rengeteg multinak van irodája itt, és ezek a cégek mágnesként vonzzák a munkavállalókat, képzetteket képzetlenebbeket egyaránt. Innen aztán az ember könnyebben vált másik céghez másik városba/országba.

A nyelvi nehézségeken hamar túltettem magam, a cégnél mindenki beszélt angolul, de a legtöbb boltban, étteremben, kocsmában is van legalább valaki, aki beszél angolul vagy németül. Persze elkezdtem csehül tanulni, ma már egész jól beszélek.

Kultúrsokk? Hát az volt. Honvágy? Érdekes de az sohasem. Unatkoztam? Soha. Sőt, kinyílt előttem a világ. Addig is sokat jártam külföldön, de itt vált igazán hobbimmá az utazás. Eddig 30 országban jártam.

Barátok? Rengeteg emberrel ismerkedtem meg és nagyon sokkal még ma is tartjuk a kapcsolatot. A magyarok közül, akiket ott ismertem meg, mindegyikkel.

Négy év Prága

Aztán eljött az idő, hogy én is többet akartam. Magasabbra akartam jutni a karrieremben, közelebb akartam lenni Nyugat-Európához, meg a barátok is elkezdtek Prágába költözni. Ekkor jött az elhatározás: hát akkor legyen Prága.

Álláskeresés hasonlóan zajlott mint 2 évvel korábban, önéletrajz frissít, feltölt, vár. Pár nappal később elkezdek hívogatni különböző cégektől, Írországtól Németországon át Ausztriáig, és a végén jött a telefon Prágából.

Még ma is emlékszem rá, mennyire ledöbbentem, hogy magyarul szóltak bele, dadogni kezdtem. A végén persze végigmentem a 4 fordulós interjún és meglett az állás. Költözhettem Prágába.

A lakást az interneten néztem ki, kellett egy havi díjat fizetni az ingatlanos cégnek, de megérte mert így legalább elkerültem azokat a szituációkat, amiket itt a blogon olvastam másoktól. 10 perc volt lakást választani, mászik 10 perc megbeszélni az időpontot a megtekintésre.

Egy hét múlva már a lakás előtt vártam az ügynököt, közben azon gondolkodtam, hogy vajon miért nem ismerős az épület, hiszen tonnányi képet néztem meg róla. Később mikor beléptünk a lakásba világosodtam meg: rossz lakást mutattak meg, ez nem szerepelt a listámon. De nagyon tetszett, úgyhogy kivettem.

Azóta is ebben lakom, metróval 10 percre a belvárostól. És ismét nem találkoztam szenvedéssel, görcsöléssel, megoldhatatlan problémákkal a költözés során. Szerződés aláír, otthon összepakol, egy barátot megkér a szállításra és beköltözik.

Kisvárosi hangulat

Prága nagyon más, mint Brno. Nagyobb, de mégis van egy kisvárosi hangulata. Az mondjuk egyből feltűnik, hogy nem autóknak tervezték. A tömegközlekedés nagyon jól megoldott, a havi bérlet vagy „litácska”, ami egy Oyster card koppintás pedig nagyjából fele a Budapesti árának. Cserébe a busz nem gyullad ki és kulturáltan lehet villamosozni. Autóval közlekedni csúcsidőben téboly.

A 40 éves korosztályig bezárólag majdnem mindenki beszél angolul. Nálunk a cégnél például a takarítónő kevesebb hibával beszél angolul, mint én, aki munka közben használom a nyelvet. És ismét csak rengeteg a külföldi a városban megteremtve a multikulti hangulatot.

Hazamennék-e?

Hogy szeretem-e? Imádom! Hazamennék-e? Soha ne mondd, hogy soha, de jelenleg nem ismerek olyan körülményt, ami rávehetne, hogy Magyarországra visszaköltözzek. Egyszerűen nem látom értelmét.

Honvágy? Azóta sincs. Tervek a jövőre? Minden nyitott. Egyelőre azonban megbecsülnek a cégnél mind anyagilag mind emberileg, úgyhogy egy darabig maradok. Aztán meg ki tudja. A Világ hatalmas...”

SZOLGÁLATI KÖZLEMÉNY

Már a pót-póthelyek is elfogytak a Határátkelő Klub pénteki találkozójára. Köszönjük a megelőlegezett bizalmat! Aki lemaradt, azt pótoljuk majd valahogy és természetesen lesz beszámoló is az estről. :)

A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével.