Svédországban nagy lelkesedéssel vallják, hogy semmi különbség nincs a férfi és a nő között. A kérdés csak az, hogyan csapódik ez le már egészen kis korban például az óvodában. Ha már itt tartunk, végiggondoljuk, mire érdemes figyelni a külföldi iskolaválasztásnál, végül lazításként elugrunk Brazíliába strandokat nézni.
Han, hon, hen – a férfi és nő egysége, pontosabban annak a hiány a svéd kultúrában. Nagy kérdés, mi történik akkor, ha elsimítjuk a különbségeket – írja Bandi Republic a blogján egy saját történet alapján.
„Lányos apaként nagy rajongója vagyok a női egyenjogúságnak, de sokszor azt látom itt Svédországban, hogy a női egyenlőséget teljesen összekeverik az egyformasággal, ami megöli a rock ’n’ rollt a párkapcsolatokban. Nagyon furcsa errefelé a dinamika (vagy annak hiánya) a két nem között.
Az igazi nyitottság és tolerancia a szememben azt jelenti, hogy elfogadjuk a különbözőségeket és nem próbáljuk meg már az óvodában elkezdeni kiölni ezt a gyerekekből.
Nagyon nehéz időszak volt számunkra, amikor a lányunk 2,5 éves korában keményen belekezdett a hiszti-dac korszakába. Sosem fogom elfelejteni amikor megpróbáltam szakmai jelleggel beszélni erről a rutinos svéd óvodai pedagógussal. Merészeltem megkérdezni, hogy a hasonló korú fiúknál is ugyanígy jelentkeznek-e ezek az elviselhetetlen hisztériás rohamok?
Meg akartam érteni, hogy vajon a kislányok így kezdik-e el gyakorolni a női érdekérvényesítő képességüket vagy ez valami más?
Olyan lebaszcsizós kioktatást kaptam hirtelen az óvónőtől, hogy csak na! Megtudtam, hogy szerinte – és a hivatalos svéd vélekedés szerint – nincsen semmi különbség a fiúk és a lányok közt sem ebben, sem másban. Kifejtette, hogy ezért egyformán is kezelik őket.
Szerintem fontos a kezdetektől hangsúlyozni a különbözőségeket és kultiválni azokat. Nem szeretném, ha azt vernék a gyerekem fejébe, hogy nemre, fajra, korra való tekintet nélkül mindenki egyforma.
A szándék valószínűleg jó, de súlyos hiba lenne az egyenlőséget az egyformasággal agyoncsapni.”
A teljes posztot itt olvashatjátok el.
A külföldi iskolaválasztás dilemmái
Ha már az óvodánál tartunk, lépjünk eggyel tovább és nézzük, milyen szempontokat érdemes figyelembe venni az iskolaválasztásnál. Különösen olyan nem egyszerű országban, mint Törökország. Tede blogján folytatta a múltkor megkezdett minisorozatot, az óvodák után most a sulikat megnézve.
(Fotó: Haber7)
„A magániskolák
A magániskolák mindegyike csak a török oktatási minisztérium által kiadott működési engedéllyel a zsebében nyithatja meg kapuit. Ez azt is jelenti, hogy elfogadja a központilag meghatározott „nemzeti alaptantervet”, és annak megfelelően tanítja a gyerekeket.
Amiben szabad kezet kapnak, azok a felhasznált eszközök és az oktatási módszerek: okostábla az órákon, online elkészíthető házi feladatok, webes felület a szülőknek, ahol naprakészen követhetik a gyermekük fejlődését és a feladott házi feladatot, modern eszközökkel felszerelt tantermek, projektszemléletű feladatmegoldás, 3D-s nyomtató, robotika foglalkozások stb.
Cserébe viszont 17 000 – 55 000 TL-t (2 400-7 700 EUR) fizetnek ki egy tanévre, amihez hozzájön a több ezer lírás tankönyv, az iskolaruha és az étkeztetés költsége.
Sokak szerint a tandíj irreálisan magas, a gyerekek indokolatlanul leterheltek, és a tanárok nem mernek igazán fegyelmezni, mert a magánintézményekben a szülő az úr. (...)
Az állami iskolák
Az állami iskolákról az az általánosan elterjedt vélekedés, hogy az osztályok túlzsúfoltak és viszonylag későn és kevés óraszámban kezdődik a nyelvoktatás. Természetesen iskolája válogatja, mert van, ahol még tudnak kis létszámú csoportokban dolgozni, tehát mindig érdemes körülnézni a lakóhelyen.
A túlnyomó többségnek egyébként a magániskola egészen egyszerűen szóba sem jöhet a magas tandíj miatt. Közülük nagyon sokan nem is gondolkodnának másban, még ha meg is tudnák fizetni.
Vannak, akik szerint alsó tagozatban még elég az állami iskola, hiszen a legfontosabb egy nagyon jó tanár, minden azon áll vagy bukik. Ráadásul a gyerek ott mindenféle gyerekkel találkozhat, és nem minden a szülők pénztárcája körül forog.
Aztán vannak azok, akik szerint az állami iskola nem tudja azt nyújtani, amit ők elvárnak, ezért inkább jó mélyen a zsebbe nyúlnak, és magániskolába küldik a gyerekeiket. A tapasztalataim szerint sokaknak ez egyfajta státusszimbólum is, hogy a gyerek melyik neves (drága) intézménybe jár.
Az állami iskolát azonban a legtöbben nem a divat miatt húzzák ki a listáról, hanem azért, mert attól tartanak, hogy az ország vezetősége által diktált ideológiák egyre dominánsabban bekúsznak az iskola mindennapi életébe.
A hírekben időről időre felröppen egy-egy botrányos hír, miszerint a kisiskolás lányok egy iskolai előadás keretében, fejüket befedve a fiúk lábát mosták, a szerep szerint a fiúk a férjeik voltak.
Vagy a törökök hősi csatájára és győzelmére, a çanakkalei csatára emlékezve a fiúknak feküdniük kellett, mintha hősi halottak lennének, míg a kislányok mellettük sírdogáltak, gyászoltak.
Vagy a sport és ifjúság ünnepén az igazgató lefújta az iskolai ünnepély egyik számát, mert a fellépni készülő kislányok szerinte túl rövid szoknyát viseltek. (...)
A választás dilemmái
Amikor eljön a választás ideje, hogyan lehet felelős döntést hozni? Hogyan lehet megfelelő és objektív információk birtokába jutni? Az internet sok mindenre választ adhat, lehet online fórumokat böngészni, de ne feledjük, hogy azok a szülők is ott formálnak véleményt, akik az irreális elvárásokat támasztják egy-egy intézménnyel szemben.
Az egyetlen módja a közvetlen véleményformálásnak a személyes látogatás és az igazgatóval történő beszélgetés, ahol fel lehet tenni a család számára legfontosabb kérdéseket.
A válaszokat persze okosan kell mérlegelni, mert potenciális ügyfelek vagyunk, a cél, hogy meggyőzzenek bennünket, akár olyan – nem feltétlenül a valóságnak megfelelő – válaszokkal is, amelyet tulajdonképpen hallani akarunk.”
A teljes írást itt találjátok, érdemes átnézni.
Brazil strandkultusz
Aligha lep meg bárkit is, hogy a strandra járásnak kultusza van Brazíliában, hiszen az ország földrajzi fekvése (a partvidék nagy részén egész évben alkalmas az idő egy jó kis strandolásra) miatt ez szinte adottság – írja Elvira a blogján. Szóval Brazília a megszámlálhatatlanul sok strand országa.
„Vannak a városok területén frekventált, nagyobb strandok, amiket, különösen hétvégén, tömegek látogatnak, és vannak a városközpontoktól, sőt a lakott településektől távolabb eső, csendesebb, nyugodtabb és természetközeli partok („tranquila e preservada”), ahol az öblök homokos sávja mögött már az esőerdő magasodik.
Míg egyes strandok a város legközpontibb helyének számítanak – mint a Copacabana és az Ipanema Rióban, vagy Santos (kikötőváros São Paulo közelében) rendkívül hosszú és széles strandja –, ahogy a sétálóutca és a főtér/piactér az európai városokban, addig más strandokhoz kilométereket kell túrázni, és csak a helyiek ismerik őket.
Hogy mit csinálnak a brazilok a strandon? Isznak kókuszvizet, caldo de canát (hideg cukornádlevet), sört, caipirinhát, de akár pezsgőt vagy matét is. Heverésznek, vagy épp teljes erőbedobással sportolnak (pl. foci, strandröpi), sokan megszállott szörfösök is. És persze zenét hallgatnak, esetenként churrasco-znak (grillpartit rendeznek nagy adag hússal), netán füveznek (nyilván inkább a félreeső helyeken).
A partvidéken (Litoral) élők számára természetes, hogy a család együtt kivonul a strandra, amikor idejük engedni – mondhatni, ide szervezik a családi bulikat. S ugyanígy a baráti találkozók helye is legalább annyiszor a strand (ha nem többször), mint egy kávézó. (...)
Strandsikk
A strandolás legfontosabb kelléke a strandkendő, azaz canga. Ez az anyagdarab egyszerre strandruha, törülköző, a homokra teríthető pléd, meg amit még az ember belelát.
Valóban olyan érzés rajta heverészni, mintha közvetlenül a homokon nyújtóztatnánk a tagjainkat, csak épp nem lepnek be a homokszemcsék. Férfiak és nők egyaránt használják, és ha elmennek valahova nyaralni a partvidéken, szívesen vesznek emlékül az adott hely motívumait ábrázoló cangát.
Az, hogy ki tősgyökeres brazil, könnyen megállapítható abból, hogy profin le tudja-e teríteni a cangáját (több ponton a canga szélére és a sarkaira kis homokkupacokat kell szórni, és akkor a canga szépen a helyén marad szeles időben is).
A praiából jut mindenkinek
A strandok ingyenesek. Gazdagok és szegények egyformán benépesítik őket – a praia mindenkit egyformán keblére ölel. A strand az a kikapcsolódási lehetőség, amit a szegényebbek is megengedhetnek maguknak (csak el kell oda jutni a praiától jellemzően távolabb eső favelából), viszik magukkal a telepakolt hűtőtáskát, és a szépérzéket felpezsdítő környezetben élvezhetik az életet.
A strandokon egymás mellett látni gazdagabbakat és szegényebbeket – ami Brazíliában sehol máshol nem fordul elő, mert a városnegyedek rendkívül elkülönültek a vagyoni helyzettől függően. Ezért mondta azt egy brazil barátom, hogy a strandok azok a helyek Brazíliában, ahol a demokrácia létezik.”
Ha érdekel, hogy Elvira szerint melyik az öt legjobb strand Brazíliában, akkor kattints az eredeti posztra!
Jön az első Határátkelő Klub!
Október 12-én találkozhattok vendégekkel, beszélgethetünk határátkelésről, hazatérésről. Ha érintett vagy, esetleg csak érdekel a téma, gyere el! Csak 70 hely van, szóval minél hamarabb jelentkezz! (A belépés ingyenes.)
A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével.
Utolsó kommentek