Miközben hajlamosak vagyunk a spanyol étkezési kultúrát egységesnek gondolni, valójában egy nagyon is sokszínű, változatos világról van szó. Ez kiderül Pedro posztjából, akinek ráadásul meg van az az előnye, hogy korábban járt Malagában is (és onnan is írt gasztroposztot). Nemrégiben már olvashattatok tőle barcelonai kalandjairól, akkor ígért egy gasztroposztot – na, ez következik most.

A látszat csal: zseniálisan finom volt

„A legutóbbi írásom végén megígértem, hogy írok pár szót a katalán konyháról, most ez jön. Azért gondoltam erre, mert úgy vettem észre, sokan egy kalap alá veszik a spanyolországi gasztronómiát, holott azért vannak eltérések. Talán érdemes elolvasni, amit még korábban az andalúz konyháról írtam (igaz, akkor én is lespanyoloztam őket).

Azt most is hangsúlyoznám, hogy nem vagyok sem szakács, sem spanyol-szakértő, csak egy műkedvelő látogató, tehát ha valami pontatlan lesz a posztban, akkor nyugodtan javítsátok ki, nem probléma. 

Mi az a katalán konyha? 

Fontos tisztázni, hogy a katalán konyha nem spanyol, nem is nagyon van olyan, hogy spanyol konyha, hiszen a különböző régióknak mind megvannak a sajátosságai és azért elég nagy országról beszélünk. 

Persze azért mégis egy országról van szó, tehát inkább azt mondanám, hogy a nagy egészen belül (még ha ezért a katalánok meg is sértődnek) egy külön egység a katalán konyha a maga jellegzetességeivel, de nem válik el élesen a többi tartománytól. 

Ennek történelmi okai vannak, hiszen elsősorban Andalúziából és Extremadurából elég sokan mentek dolgozni a jómódú(bb)nak számító északi régióba a XX. században.

Vitték magukkal a szokásaikat, az ételeiket, melyek egy idő után, ahogyan az már lenni szokott, beolvadtak a helyi konyhába. A katalánok ugyanúgy szeretik a gazpachót vagy a paellát, mint a többiek az országban, viszont megvannak a maguk jellegzetességei. 

Csak egy példát hozva, előszeretettel keverik a húst és a tengeri izéket egy ételen belül, ami Spanyolország más részein kevéssé jellemző. Neve is van ennek a keverésnek, ez a „mar i muntanya”, azaz „tenger és hegy” utalva arra, hogy a tengerparthoz viszonylag közel találhatók a hegyek a tartomány nagy részén. 

Emellett a katalánoknál komoly hagyománya van a különféle kolbászoknak (fuet, butifarra), de nem, vagy csak kevés paprikát használnak hozzá, szemben például a chorizóval. 

Helyette lelkes fokhagyma-fogyasztók (az aioli egy ilyen fokhagymás-olívás szósz, nagy kedvenc), ami szintén kevéssé jellemző talán más területekre, vagy legalábbis én még nem nagyon hallottam róla. 

Mivel közel van Franciaország, ezért a gall konyha hatásai is érezhetők a katalánon, érdekes keveredés tehát. De akárhogy nézem, csak egy mediterrán étkezésről van szó, annak minden jellegzetességével. 

Rengeteg friss gyümölcsöt (paradicsom, padlizsán, articsóka), gabonát (kenyér, tészta) gombát, sertéshúst, sajtot, bárányt és persze tengeri herkentyűt használnak. 

Nem úgy és nem azt

Az érkezés napján este az ismerősöm vacsorával várt és ez megér két mondatot. Fotóm sajnos nincs róla, de egy nagyon finom tésztasaláta volt az egyik fogás benne sok minden egyéb mellett surimivel.

Ez az a Magyarországon sokszor ráknak gondolt valami, ami voltaképpen halhúsból (meg némi tojásfehérjéből és keményítőből) készült fehér színű izé. Önmagában nem sok íze van, viszont salátába nagyszerű.

Az ilyenkor (mindig…) kötelező kenyér járt mellé, utána pedig jött a csirke valami szósszal – és köret nélkül. Ami a mi „mindenhez krumplit, rizst, de legalább tésztát” konyhán nevekedett magyar gyomrunknak kissé meglepő, de ez van. 

Másnap reggel pedig jött a klasszikus pa amb tomàquet azaz a kenyér paradicsommal. Ez gyakorlatilag pirítós, amit alaposan átdörgölnek a félbevágott paradicsommal, majd némi olívaolajat csepegtetnek rá és kész. Nincs túlgondolva, viszont fantasztikusan finom.

Ezt nem én fotóztam, de tényleg ilyen (Fotó: flickr.com/Jennifer Woodard Maderazo)

Az is kiderült, hogy a katalánok nem nagyon eszik meg magát a paradicsomot úgy, ahogyan például a magyarok (tehát felszeletelve), elsősorban a leve megy, amihez nyilván megfelelően nagy és lédús darabok kellenek, a maradékot pedig kidobják. 

Éttermi kaják 

Az előző írásomban ezt már valamennyire érintettem, de a legtöbb étteremben ebédre lehet menüt kapni. A magyarban a menünek azért sokszor van egy kis mellékzöngéje, ezek azonban jellemzően nagyon kellemes, háromfogásos ételek megengedhető áron. Persze azért nem kell gasztrocsodákra gondolni, ilyen például egy előétel.

Azt sem állítanám, hogy nem lehet nagyon lyukra futni egy-két választással. Én egyszer elkövettem azt a hibát, hogy burgert kértem főfogásnak, ami barcelonai értelmezésben így néz ki.

Egy ideig néztem a zsemle és minden egyéb hozzávaló nélküli burgert, kicsit ingadoztam a sírás és a röhögés határán, majd az utóbbi mellett döntöttem. Azért megettem, nem árulok el titkot: nem volt jó. 

Ha már a furcsaságoknál tartunk, egy másik alkalommal az a hihetetlenül merész ötletem támadt, hogy a kánikula kellős közepén jeges kávét kérek. Kértem. Kaptam. Ezt.

Nem akarok igazságtalan lenni, mert azért általában nagyon jó élmények értek, de a teljes képhez a fentiek is hozzátartoznak.

A tapas megkerülhetetlen része a spanyol (katalán, andalúz, stb.) gasztrokultúrának, a mögötte meghúzódó filozófia (ne zabáld tele magad egyfajta étellel, inkább csipegess többféléből) nekem nagyon szimpatikus.

A paella

És akkor van a paella-szekció, ami megint csak kötelező fogás, ha Spanyolországban jár az ember. A paellára is igaz az, hogy az alapkoncepció ugyanaz, a kivitelezés azonban eltérhet tájegységenként. 

A paella ugyan valenciai gyökerű, eredetileg paraszti kaja volt, és annyi változata van, hogy nem létezik „eredeti” recept, már csak azért sem, mert nagyjából mindent beledobáltak, ami megtermett, ehető volt és többé-kevésbé illett a koncepcióba. (Olyannyira, hogy egyes helyeken csirke, kacsa /!/, sőt, akár nyúl /!/ is kerülhetett bele.)

Ebből következik, hogy eredetileg nem tengeri herkentyűs kaja volt, az csak fokozatosan került bele (ez a paella mixta), mígnem a partmenti területeken a rák, a kagyló, stb. teljesen ki nem szorította a húst (paella marinera). Katalóniában a mixta, Andalúziában inkább a marinara népszerűbb.

A fekete paella nagyban eltér a fentiektől, a színét természetesen a tintahaltól nyeri, ami az ízén is módosít – kipróbáltam, zseniálisan finom, csak ajánlani tudom.

Klasszikus katalán étel a fideuà, ami gyakorlatilag paella, de rizs helyett (a tetején gyakran ropogósra sütött) tésztával, amire sokszor fokhagymás olívaolajat öntenek, ettől krémesebb lesz az állaga. 

Gasztrokaland a Föld körül 

A legnagyobb gasztroélményem mégsem valamilyen étteremhez, hanem egy baráti társaság meghívásához köt. Történt ugyanis, hogy éppen ottlétem idején volt a településnek (ami, mint az előző posztban említettem, kb. 40 km-re van Barcelonától) valamilyen ünnepe. (A spanyolok előszeretettel ünnepelnek, lehetőleg minél gyakrabban és hosszan.) 

Nem akarom különösebben részletezni, de itt egy pár kép.

Az ünnep elmaradhatatlan része a tűzijáték, amit a tengerparton vezényeltek le. Nekem pedig olyan szerencsém volt, ahogy az egyik ismerősöm egészen konkrétan a tengerparton lakott egy társasházban és szervezett egy kis összejövetelt, hogy az erkélyéről nézzük a tűzijátékot.

Amikor megérkeztem, akkor derült ki, hogy komoly készülődés zajlott, olyan vacsorát varázsolt az asztalra, hogy a szemem-szám elállt. Tematikus kaland volt, utazás a Föld körül jeligére. 

Amolyan tapas jellegű kínálat volt (mindenből egy kevés) és a kipakolt ételekbe nekünk kellett beleszúrni az adott ország zászlaját. (A francia levesnél ez érthető okokból nem történt meg. :) ) 

Jöjjenek tehát a képek, ti pedig találjátok ki, mi micsoda.

La Boquería 

A piac (mercado) fontos része a spanyol gasztrokultúrának. Az egyik leghíresebb piac pedig a barcelonai La Boqueria. Az először 1217-ben említett piacon (800 év nem semmi!) elsősorban húst árultak. Az első pár száz évben nem volt semmilyen hivatalos státusa és a neve is változott.

A La Boquería állítólag a katalán boc (kecske) szóból származik, magyarul olyan hely, ahol kecskehúst árulnak. Hivatalosan csak a XIX. század elejétől működik és arról is csak 1835-ben döntöttek, hogy az addig a szabad ég alatt tartott piac épületet kapjon. 

Az építkezést 1840 tavaszán kezdték meg, majd még abban az évben átadták, igaz, a tervek többször változtak és a hivatalos megnyitó csak 1853-ban volt. A halpiac 1911-ben nyílt meg. 

Amikor mi ott voltunk már lassan zárni készülődtek az eladók, de azért még így is elég nagy volt a tömeg. Csakúgy, mint Malaga esetében, itt is ráépültek a piacra a különböző éttermek, falatozók.

Nem akármilyen látvány volt, engem a tengeri herkentyűkkel sok mindenre rá lehet venni. Ugyanakkor nem tudtam szabadulni az érzéstől, hogy ha barcelonai lennék, biztosan nem ide járnék piacra, és az egész voltaképpen egy hatalmas turistalátványosság alig pár méterre a Ramblától.

Viszont vettem egy mangót és az zseniálisan finom volt – szóval lehet, hogy mégis elnéznék ide alkalomadtán.”

A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével.