oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2018. szeptember 01. 06:30,  Spanyol mítoszok és a hétköznapok 33 komment

2018. szeptember 01. 06:30 Határátkelő

Spanyol mítoszok és a hétköznapok

Meg tudom érteni a barcelonaiakat, hogy tele van a hócipőjük a rengeteg turistával, tényleg sokan vannak, például az idei nyár valahogy úgy alakult, hogy több ismerősöm is járt a katalán nagyvárosban. A dolog akkor lett gyanús (mindenki a katalán nagyvárosba megy idén?), amikor Balázs múltkori posztja után érkezett Pedro szintén Barcelonáról és környékéről szóló írása. Ami egészen pontosan inkább egyfajta válasz egy korábbi posztra. (Pedro itt írt korábban az andalúz konyha remekeiről és a malagai piacról.)

cim_173.jpg

„Mindenekelőtt elnézést a katalánoktól, hogy „lespanyoloztam” őket, de írásom voltaképpen reakció az egyik itt olvasott posztra, ami arról szólt, milyen hibákat követhetünk el turistaként Spanyolországban.

Pár hónapja írtam már ide posztot, akkor Malaga környékéről, ahol ugyanúgy turistaként voltam, mint nemrég Katalóniában, így a tapasztalataim, még ha azok futó benyomások is, összeadódnak a két helyről. 

Na, mindegy, a lényeg, hogy az említett posztban felsoroltakhoz lenne pár hozzáfűzni valóm, nem tudom, elég érdekes lesz-e, de azért leírom. 

Mielőtt azonban belevágnék, pár dolgot fontosnak tartok megjegyezni. Elsőként azt, hogy bár nem először jártam Katalóniában, a legutolsó alkalom már jó pár éve volt, a korábbinál feltűnőbb lett, nagyon sokan mennyire nem tartják magukat spanyolnak. 

Sokat voltam ugyan Barcelonában, de alapvetően egy onnan kb. 40 km-re fekvő kisebb városban laktam egy ismerősnél, és az tűnt fel, hogy a település fullosan katalán. 

De annyira, hogy szinte sehol nem láttam spanyol zászlót (még a városháza épületén sem!), pedig a város (az erkélyek, ablakok) tele volt velük, de mind katalán volt (nem beszélve a demokráciát és a politikai foglyok szabadon bocsátását követelő feliratokról).

foter.jpgKisváros főtere – aki itt lát egyetlen spanyol zászlót is, az hazaviheti

Mindenhol minden elsősorban katalánul volt kiírva (az éttermi menükön például), aztán spanyolul, és ha az ember nagyon összevonta a szemöldökét, akkor esetleg angolul. 

Az emberek az utcán kb. fele-fele részben beszéltek katalánul és spanyolul, azaz a katalán abszolút élő nyelv (rádióadókkal, stb.), nem az a helyzet vele, mint sok hasonló esetben, amikor az adott régió nyelvét úgy kell „ráerőltetni” a helyiekre valamiféle érdekesen értelmezett nacionalizmusból – itt tényleg használják, élő, hétköznapi dolog. 

Most erről hirtelen ennyit, akkor végigvenném azt a bizonyos listát, hangsúlyozva, hogy ezek csak az én személyes benyomásaim, de talán hozzátesznek valamit a képhez. 

Magyar időbeosztás szerint étkeznél 

Ezt a hibát szerintem (főleg nyáron) nem lehet elkövetni. Úgy értem, természetesen megpróbálhatod betartani a megszokott napirended, de jó eséllyel nem fog sikerülni, ugyanis a meleg miatt mindenképpen borul a rutin. 

Az egész ott kezdődik, hogy az esti élet valamikor késő délután kezdődik igazán, a vacsora 21-22 óra magasságában, éjfél környékén még bőven pezseg minden, ami azt jelenti, hogy éjjel 1 óra előtt nem nagyon alszol el. (Kivéve, ha iszonyatos kánikula van nagyon magas páratartalommal, de erről majd lejjebb.) 

Azaz elég későn ébredsz, reggelizel és máris elcsúszott az egész napod. Szóval szerintem nem lehet a Közép-Európában megszokott időrend szerint élni, már egy-két nap alatt átállsz. 

Éttermi rendelés 

A napi menü nekem is kellemes meglepetés volt, nem nagyon tudtam róla előzetesen, de tényleg normális áron (helytől függ, de Barcelona belvárosában is 12 euró körül) lehet korrekt, három fogásos ebédet enni. 

Én imádom a halakat, polipot, a tintahalat (kagylót nem, de ezt talán már a malagai írásban említettem), szóval én elég jól elvagyok a mediterrán országokban ilyen szempontból – de erről talán majd egy másik posztban, mert a kajára mindig érdemes bővebben kitérni szerintem. :) 

A Nagy Sonka-kérdés 

Őszintén szólva a „sonka nem hús” kérdésben nem tudok állást foglalni, fogalmam sincs, a spanyolok minek tartják a sonkát, de az biztos, hogy rengeteg ilyen üzlet van, és nem csak a turisták által látogatott részeken. 

Azt érezni lehet, hogy nagyon büszkék a „jamónra”, olyan nyálcsorgató kirakatokba fut az ember állandóan, hogy nehéz megállni a vásárlást. Ráadásul ezek a sonkák tényleg finomak is. 

sonka.jpg

A szieszta kihagyása 

Mivel turistaként voltam Katalóniában, csak ebből a szempontból tudok írni róla. Valaki mintha múltkor kommentben azt írta volna, hogy nem igaz, hogy annyira vallásosan tartják a sziesztát, de lehet, hogy rosszul emlékszem. 

Mindegy, én úgy vettem észre, hogy a szieszta (egy-két üzlettől, nagyobb áruháztól, szupermarkettől eltekintve) szent és sérthetetlen. Egyszerűen az emberek többsége a legnagyobb déli hőségben (és itt azért bőven 35 fokokról beszélünk nagyságrendileg 80 százalék körüli páratartalommal a tenger mellett) behúzódik a lakásba (vagy a légkondis irodába, ezt adom), esetleg kényelmesen megebédel, majd utána pihen egyet a délutáni menet előtt.

oregek_a_jarda_szelen.jpgValamiért minden nap a kukák mellett dumáltak az öregek

Lehet, hogy ez nem igaz, vagy aki ott él ezt jobban meg tudja ítélni, az én tapasztalatom most már többszöri spanyolországi tartózkodás után az, hogy a sziesztát igenis a legtöbben betartják. 

Hogy aztán eltörlik-e valaha, emlékeim szerint pár éve felmerült ez is, vagy sem, azt nem tudom, ha most tippelnem kellene, azt mondanám, a klímaváltozás miatt nagyobb eséllyel vezetik majd be Európa más részein is, minthogy eltöröljék a mediterrán vidékeken. :) 

Természetesnek veszed a légkondit 

Ez volt a legdurvább tapasztalatom idén nyáron, de ezt a megjegyzést is két részre bontanám. 

Egyrészt vannak az olyan (nem is tudom, hogyan nevezzem) közösségi terek, mint mondjuk a múzeumok, bevásárlóközpontok, a vonat, stb. – ezek többsége szuper módon légkondicionált.

arenabol_bevasarlokozpont.jpgRégebben bikákat öldöstek itt, most bevásárlóközpont (légkondival)

Aztán vannak a lakások és engem itt ért az igazi döbbenet. Az ugyanis egy dolog, hogy sok lakásban nincs fűtés (mert minek, holott ha valaki járt már kora tavasszal mediterrán országban, az tudja, hogy baromira lehet ám fázni, hiába van kint akár 18-20 fok, ha bent a lakásban befagy a hátsód), de a légkondi sem olyan természetes, mint gondolnád.

vonat_1.jpgIlyen szuper légkondicionált emeletes vonatok járnak a tengerparton (bocs a minőségért, de késő este volt)

Annál a barátomnál, ahol laktam, például nem volt és ez majdnem hazavágta a teljes ott töltött időt. 

Annyira meleg volt ugyanis (éppen akkor jött Afrika északi része felől egy nagyon durva hőhullám, némi szaharai forró levegővel megbolondítva), hogy nem lehetett létezni. 

Napközben még elvolt valahogy az ember, rengeteg vizet fogyasztva, napi 3-4 zuhannyal (de 5 perc múlva már megint folyik rólad a víz), 2-3 pólócserével, de az éjszaka maga volt a pokol. Képtelenség volt elaludni a lucskos melegben. Amikor hajnali fél 3-kor azt érzed, hogy a fejed tetején a hajad tövénél folyik az izzadtság, akkor a mosolyod nem őszinte. 

Megkérdeztem egy másik ismerősömet, aki közvetlenül a tengerparton lakik egy szuper lakásban, hogy nála miért nincs légkondi. Azt mondta, hogy azért, mert nem szokott olyan nagyon meleg lenni (…), ha az van, kinyitja a tengerre néző erkélyajtót és kicsit megjáratja a levegőt. 

tengerpart_17.jpgIlyen közel volt a tengerparthoz az ismerős lakása

Hát nem tudom, lehet, hogy más anyagból vagyunk gyúrva, vagy ők már megszokták, szerintem már Barcelona környékén is képtelenség légkondicionáló nélkül létezni (legalább éjszaka), és akkor még nem beszéltem arról, mi van délebbre, Malaga környékén vagy az ország középső részén. 

A nyelvtudás 

Maradjunk annyiban, hogy nem árt, ha pár alapkifejezést tudsz spanyolul. A turisták által inkább látogatott részeken azért el fogsz boldogulni az angollal (mármint ha látogatóba mész te is), de azért lesznek bajok. 

Persze ez is sok mindentől függ. Malaga környékén például sokkal jobban és többen beszélnek angolul (feltételem a sok ott élő brit, holland, stb. nyugdíjas miatt), mint északabbra, de ez csak az én benyomásom. 

Lábadon a flipflop 

Erről nem tudok nyilatkozni, elsőre hülyeségnek tűnik, főleg azért, mert otthon te sem jársz papucsban munkába. 

Nem vigyázol a holmidra

Ez viszont kellemes meglepetés volt Barcelonában. Én is olvastam mindenfélét előzetesen a katalán város veszélyességéről, tartottam is egy kicsit a zsebtolvajoktól, de semmilyen incidens nem ért. 

Pedig mászkáltam a Las Ramblason, egy csomó, turisták által frekventált helyen, de nem próbáltak meg kirabolni. Igaz, odafigyeltem, magam előtt vittem a táskát, csak fénymásolt igazolványok voltak nálam, stb., de szerencsére semmi rossz élményem nem volt.

barcelona_1.jpg

Ezzel persze nem azt mondom, hogy nincs ilyen, inkább azt, hogy érdemes vigyázni és odafigyelni, mert akkor megúszhatjuk a kellemetlen élményeket. 

Most hirtelen ennyit szerettem volna írni, ha van rá igény, akkor tudok még írni a gasztronómiáról is, és arról, hogyan ünnepli egy katalán település önmagát. Mert az is elég érdekes volt. 

Ja, és a végére egy bónusz arról, hogy mindenhol vannak magyarok… :)

magyar_fodrasz_1_1.jpg

magyar_fodrasz_2.jpg

A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésé

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: Barcelona Spanyolország

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr4014213951

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Étteremkritikus · http://legjobbetterem.blog.hu 2018.09.01. 11:03:21

Nekem azt mondták pár évvel ezelőtt Barcelonában, hogy amikor spanyol beszédet hallasz, akkor azok nem spanyolok, hanem dél-amerikai bevándorlók.
Az éttermek kapcsán nagyon komolyan betartják a sziesztát, délután 3 és 6 között nem igazán lehet enni sehol.
Én pont azt tapasztaltam, hogy a katalánok közül gyakorlatilag mindenki tud spanyolul és angolul is, ami éles ellentétben áll azzal, hogy Madridban szinte senki se beszél angolul.
Barcelona nem véletlenül a zsebtolvajok egyik fővárosa Róma mellett, velünk is próbálkoztak és az egész belvárosban nyüzsögnek.

Shanarey 2018.09.01. 12:08:53

Sonka ügyben, csak annyit aki jó sonkát tud készíteni, az rossz ember nem lehet.

Shanarey 2018.09.01. 12:11:46

A kérdés számomra az, hol nincsenek magyarok?
A Holdon, és a Marson még nincsenek :-)

Shanarey 2018.09.01. 13:16:02

Mi ez a nagy csönd ?
Mindenfelé, bor fesztivál van? A XXII. kerületben az van.

Olliék 2018.09.01. 13:54:28

@Shanarey: végre nem pusztulunk meg. 19 fok van, grillezünk.

Shanarey 2018.09.01. 14:54:44

@Olliék:
Itt ( Budapest) picivel több. Itt 30 fok van.
Én meg indulok a reptérre, Angliában hidegebb van.

gabors 2018.09.01. 15:15:25

@Shanarey: " Mi ez a nagy csönd ?"

nezem a voros csillagokat ... monzaban .. csond ????

Szaktanár 2018.09.01. 15:16:09

végtelenül lusták. a spanyol kollegáim legendásan más ritmusban élnek, mint a többiek. nem az, h késnek, hanem egyszerűen nem jönnek be ebéd előtt (kötetlen munkaidő). azt gondolnád, h akkor biztos órákkal tovább maradnak bent, de a lónak a kaszát: 4-5 óra max egy nap. és rohadtul nem hatékonyak.

Dikusz 2018.09.01. 15:52:09

@Shanarey: Tényleg az van.
Elmentem a megnyitóra, teljesen véletlenül a polgármester a köszöntőben "elfelejtette" megemlíteni a kerület országgyűlési képviselőjének a nevét. Megemlített ő mindenkit, de a képviselő neve kimaradt...

arabok balrol 2018.09.01. 16:23:59

@Szaktanár: Az a legügyesebbb dolgozó, aki a lehető legtöbbet lóg anélkül hogy bajba kerülne - a többiek a balfaszok. Kivéve persze ha teljesítménybér van.

Szaktanár 2018.09.01. 16:33:31

@arabok balrol: persze - rövidtávon. aztán lehet, h a jövő hónapban meg megköszönik a munkáját - megérte?

Shanarey 2018.09.01. 17:12:47

@Dikusz:

Én, később mentem le, végig néztem a szokàsos bazàrsort, bedobtam egy kürtős kalàcsot, aztàn mentem is haza. Ma ez a divat, aki nem tagja a 'haveri körnek" az szinte nem is létezik, s említeni is tilos.

Shanarey 2018.09.01. 17:19:33

Helyzetjelentés, a magyar kirâlyi repülőtérről.

Csapataink harcban âllnak, a gonosz utazni vágyó imperialistàk megtàmadtàk a repteret, de a biztonsàgi személyzet, sikeresen tartja vissza a tömeget, emiatt lassú az àtjutàs a biztonsàgi vizsgàlaton. Aki teheti, koràbban induljon el, de persze lehet úgyjár mint én. A gépem késik, csak 45percet. Vagyis kàr volt sietni.

Shanarey 2018.09.01. 17:58:17

Frissítés. Nem csak az én gépem késik, több màs, nem fapados gép is csúszàsban van.
Ezúton is gratulálok a magyar királyi reltérnek, hogy nem igazán urai a helyzetnek. Sebaj van pàr gigabyte film és zene nàlam.

akov · http://borrajongo.blog.hu 2018.09.01. 18:02:40

A legtöbb helyen és munkahelyen nincs siesta, a legtöbben utalják. Ha messze laksz a munkahelytől, csak lézengsz, de pihenni nem tudsz. Ha közel, hazamész, eszel, ledőlsz, és mire épp elalélnál már indulhatsz vissza. Tesóm 20 éve él Spanyolországban és a sok munkahelye közül egy volt, ahol tartották.

kmera 2018.09.01. 18:02:52

A tengerpart közelében általában fúj a szél, ott nem ANNYIRA kegyetlen talán, ha nyitva hagyod az ablakot, de az, hogy hajnalra hűl le a levegő kb. 30 fokra, az tényleg durva érzés... Mi nyáron jártunk Andalúziában, több évvel ezelőtt, több helyen is eltöltöttünk 1-1 hetet, de a parttól távolodva nehezebb szerintem elviselni a hőséget. Akkoriban volt olyan, hogy 45 fok volt pl. Cordoba-ban, kb. 5 l vizet ittam meg úgy, hogy szemmel látható mozgást nem is nagyon végeztem, és csak folyt rólam a víz.

Csodabogár 2018.09.01. 18:07:58

@Shanarey: Nézel te híreket, hogy mik vannak, voltak az idén nyáron pl. a német reptereken?
Az idén nyáron csak 3 reptérhez volt szerencsém, magyar, német, osztrák. Mindenütt tömeg és késések hada volt, pedig fapadosra én nem ülök többé. Egyszerüen túl sok az utas.:-(((

Szaktanár 2018.09.01. 18:11:20

@Csodabogár: nekem mákom lehetett akkor, tegnap este a cdg-n csak egy gépre volt késés kiírva, és az sem az enyém volt. mi felszálltunk 10-15 perc késéssel, a landolás időben történt.

Shanarey 2018.09.01. 18:43:16

@Csodabogár:

Nézek híreket, de azt is olvastam, hogy Liszt Ferihegy kiràllyi reptér milyen csodàs, S hogy még fejlesztették ki, hogy még több utast tudjanak fogadni, de ez csak este 10 utàn működik.
:-)

Shanarey 2018.09.01. 18:47:55

Az a ki, is lett volna, ha nem lenne bekapcsolva az auto correct.

Girhes 2018.09.01. 19:09:02

Már rég meg akartam kérdezni: mit csinálnak a munkavállalók a szieszta ideje alatt? Azokra gondolok, akik messze laknak és nem érné meg hazamenniük, mert mire hazaérnének, csak a falat érinthetik, már fordulni is kell vissza. Tudnak a munkahelyükön pihenni, vannak pihenőszobák vagy számukra ennyivel meghosszabbodik a munkaidő és így jártak?

Dikusz 2018.09.01. 20:12:00

@Shanarey: Egy egész tülkös kalácsot? Az azért nem semmi!:)))

A Borfesztivál megnyitója nagyon klassz lett volna számomra, ha polgi megemlíti az országgyűlési képviselő nevét. Nem tette, ez szerintem tahóság. Megemlített tücsköt-bogarat, de őt nem. Nemigen tudják megemészteni, hogy ő nyert.
Úgy tűnik, elmossa a vihar az esti programot, teli van a földszint a buliról bemenekültekkel.

lüke 2018.09.01. 22:08:09

@Dikusz:
Fideszes polgi miért említene MSZP- s képviselőt
( ha a XXII .re gondolsz)

lüke 2018.09.01. 22:08:13

Már Franco alatt jártam Katalóniában, nagy különbség volt szegény és gazdag közt

Csodabogár 2018.09.01. 22:59:32

@Shanarey: Ezt nem olvastam. Viszont megállapítottam, hogy pocsék állapotban van. Nem tudom ki gondolta ki, hogy egy repülőtéren megfelelő ha ócska műbőr huzatot teszünk a székekre, ami mint látható néhány év alatt tönkre megy.
Tömeg meg minden repülőtéren van sajnos. Én már igyekszem csak vonattal utazni.

Dikusz 2018.09.01. 23:02:07

@lüke: Arra gondolok.
Egyszerűen csak azért kellett volna köszöntenie, mert a választókerület országgyűlési képviselője. Mindenkit megemlített, aki megjelent a megnyitón. A testvérvárosok polgármesterét, jegyzőjét, a kerület főépítésvezetőjét, a felvonuló borlovagrendek képviselőit, az elődjét, mindenkit. Úgy gondolom, mivel a választott MSZP-s országgyűlési képviselő is ott volt, a legkevesebb, hogy őt is kellett volna köszöntenie a polgármesternek, ha tetszett a választás eredménye, ha nem, akkor is.
Félreértés ne essék, ugyanezt mondtam volna abban az esetben is, ha MSZP-s polgármester nem köszöntötte volna a Fideszes országgyűlési képviselőt.
Az már csak hab a tortán, hogy a szomszéd kerület szavazóinak köszönhetjük, hogy ő nyerte a választást.

Csodabogár 2018.09.01. 23:03:19

@lüke: Én is jártam akkor is ott. Biztos volt különbség szegény és gazdag közt, de hol és mikor nincs. Viszont akkor éjszaka mászkáltunk a városban, Ramblán meg mindenütt és semmi okunk nem volt félni. Biztos nagy elnyomás volt, de turistaként paradicsomi állapotok voltak.

Shanarey 2018.09.02. 01:48:02

@Csodabogár:

Na későn, de megérkeztem az angliai lakhelyemre.
Mikor már a gépen voltam, kiderült hogy a gépek azért késtek, mert valami vihar zóna szórakozott a repülőkkel, és a repterekkel Nyugat Európában.Ám a reptéren, tényleg azért volt gond, mert a biztonsági személyzet áteresztő kapacitása finoman fogalmazva is rossz volt. Nem először utazok ezen az útvonalon, de még soha nem kellett 15 perc arra, hogy az első ellenőrző pontot, ahol a repülő jegyet kell bemutatni a kapun található olvasónak, elérjem, s utána a pedig még 50 perc mert az áteresztő kapacitás kevés. A sok utassal kapcsolatban, igazad van, s ez a repterek hibája, mert nagyon lassan reagálnak, az utaslétszám növekedésre.

Shaktee 2018.09.02. 06:44:49

@Étteremkritikus: Mindenki tudott angolul Madridban is amikor mi jártunk ott..

arncht 2018.09.02. 11:09:01

En amikor katalanoknal voltam, vhogy mindig az volt az erzesem, hogy sose dolgoznak. Reggel meg nem, napkozben szieszta, este mar nem. Pedig osszel mar csak magyarorszagiasan kellemes meleg volt, nem csoda, hogy nem porog a gazdasag.

Fotósképző · fotoskepzo.hu 2018.09.02. 12:31:39

Amikor legutóbb Barcelonában voltam, akkor nyugodtan sétálhattam, nem voltak zsebtolvajok. Igaz, ez '92-ben volt, az olimpia előtt egy héttel, minden sarkon géppisztolyos rendőr állt. ;)

@Shanarey: Egyik tanítványunk a reptéri biztonsági cégnél dolgozik(ott) (az utasokat ellenőrizte a kapuknál), ő mondta, hogy nincs munkaerő, neki is állandóan dolgozni kell. Inkább emiatt lehet a nagy várakozási idő...

@arncht: Elég feltűnő, hogy minél délebbre, azaz melegebbre megyünk, annál kevésbé működik egy ország gazdasága, és minél északabbra, annál jobban. Dög melegben kinek van kedve, ki tud dolgozni? ;)

Szaktanár 2018.09.02. 12:37:27

@Fotósképző: igen, régi mondás, h homokos tengerpart hossza és a gdp fordítottan arányosak :)

gabors 2018.09.02. 13:40:20

@Csodabogár: "Én már igyekszem csak vonattal utazni. "

akkor meszire meg vizen tulra mar nem nagyon mesz :-((

mert jo a vonat de ket napig azert ....

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása