oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2018. július 14. 06:30,  Ausztrália sötét oldala 154 komment

2018. július 14. 06:30 Határátkelő

Ausztrália sötét oldala

A legfrissebb hír szerint több, mint tíz éves mélyponton van a bevándorlás Ausztráliába a kormány szigorúbb hozzáállása miatt. Ennek ellenére sokan vágynak az országba, talán azért, mert messze van, és bizonyos romantikával közelít hozzá az ember, emellett az országimidzs sem utolsó. Ugyanakkor azzal is tisztában van az ember, hogy a valóság a legritkább esetben felel meg az általános képnek. A mai poszt éppen ezért azokról a dolgokról szól, amik nem olyan jók e távoli földrészen.

ausztralia_melbourne_foto_pixabay_com_ralfskysegel.jpg

Bár néhány korábbi poszt alapján szinte reménytelen, azért megpróbálom hangsúlyozni, hogy az alábbiakban szánt szándékkal nem a pozitív dolgok szerepelnek, azokról is akadt már itt bőven írás.

A véleményeket egy olyan threadből vettem át (innen), melynek kifejezetten ez volt a témája. Megpróbáltam sok válaszadóból (akik között akadtak ausztrálok, vagy ott élő, esetleg korábban több évet ott élt külföldiek) a legtipikusabb véleményeket csoportosítva (tehát nem válaszadóként) összeszedni. Ez következik most. 

Árak 

Ausztrália nem olcsó hely, persze mint oly sok minden, ez is relatív, hiszen a keresetek is viszonylag magasak. Ugyanakkor azt többen írták, hogy a ház- vagy lakásbérlés elég húzós, különösen a nagyvárosok, elsősorban Sydney és Melbourne vonzáskörzetében (magukról a városokról most ne is beszéljünk). 

Európából érkezve furcsa lehet, hogy sok olyan dolog, ami nálunk állami finanszírozású, vagy kifejezetten olcsó, azért Ausztráliában elég komoly összegeket kell letenni asztalra – nem meglepő módon az egészségügyet és az oktatást említették többen. 

Mivel a fizetések magasak, ezért a szolgáltatások (például a taxi) is sokba kerülnek, és ne lepődjünk meg azon sem, ha az autókért is többet kell fizetni. A friss zöldség-gyümölcs viszonylag jó áron kapható, az éttermek viszont drágák. 

Időjárás 

Talán meglepő, de többen panaszkodtak az időjárásra, különösen Melbourne-ben és Adelaide-ben van nyáron borzalmas meleg, nem ritka a 40 C feletti kánikula sem, ami már erősen súrolja az elviselhetőség határát (legalábbis nekem). 

Ráadásul Ausztráliát az átlagosnál jobban sújtja a klímaváltozás, így a tudósok szerint a hőhullámok egyre melegebbek és hosszabbak lesznek. 

Volt, aki megjegyezte, hogy az időjárás teljesen beteg, előfordult, hogy egy nap üvöltő napsütés és 41 C volt, a következő nap pedig 22 C és szakadt az eső. Ilyesmi persze előfordul máshol is, ám Ausztráliában akár egy napon belül sem ritka a nagy változás, különösen igaz ez Melbourne-re. 

Építkezés 

Részben az időjáráshoz kapcsolódnak a házak szerkezetével kapcsolatos panaszok. Sok (főleg öregebb) házban ugyanis nincs rendes szigetelés vagy fűtés, így sokan a ház konyháját, étkezőjét fűtik fel és oda húzódnak a hidegebb napokon. 

Ami telente azért elég kellemetlen lehet, nehéz is elképzelni a jól szigetelt, rendesen befűthető európai lakásokból. 

Internet 

Érdekes módon sokan panaszkodtak az internet minőségére, amit elég nehéz elsőre hova tenni. De tény, többen írták, hogy például egy-egy nagyobb eső idején rendszeresen gond van vele, csakúgy, mint csúcsidőben. 

A mobilnet viszont elég jól működik, úgyhogy az sem számít különösebb ritkaságnak, hogy jobb, mint a vezetékes net. 

„Ausztrália egy elsőrangú ország másodrangú ötletekkel, harmadrangú emberek által vezetve. Ennek ellenére imádom, de hatalmas potenciál van benne, amit némi politikusi bátorsággal ki lehetne használni, de erre ritkán akad vállalkozó” - írta az egyik hozzászóló. 

Hosszútávú tervezés hiánya 

Akadt olyan, aki szerint az ausztrálok nem képesek hosszútávra gondolkodni. Erre jó példa a megújuló energia használata, pontosabban annak hiánya – egy olyan országban, ahol rengeteg a napsütés. 

„Szinte már unalmas állandóan azt hallani, hogy ha egy ausztrálnak eredeti ötlete vagy találmánya van, akkor ahhoz külföldön kell befektetőt keresnie” - írta egy hozzászóló. (Ismerős, nem?) 

Ugyanő a hosszú távú gondolkodás hiányára a melbourne-i közlekedést hozta fel, ami már most is rémes, amikor 4 millió ember él a nagyvárosban és vonzáskörzetében. Márpedig az előrejelzések szerint ez a szám a következő 25-30 évben minimum megduplázódik, nagy kérdés, mi lesz akkor azzal a tömegközlekedéssel, ami már így is bőven túl van terhelve. 

Közlekedés 

És ha már közlekedés, akkor itt álljunk is meg egy kicsit, mert főleg a Melbourne környéki tömegközlekedést sok panasz érte. Főleg a túlterheltség miatt, akadt, aki azt rótta fel, hogy annyira ki van centizve a rendszer, hogy ha valahol probléma adódik, akkor az szinte mindenhol azonnal érezhető. 

Egyre többen költöznek a külvárosokba vagy a környező településekre, ám ezeket a változásokat az infrastruktúra nem képes követni, így nem megfelelő az úthálózat, nincs elég kórház, üzlet... 

A hiányosságok miatt sokan járnak személyautóval, ami megint csak túlterheli a rendszert és lassítja a forgalmat. Többen panaszkodtak a taxikra, pontosabban arra, hogy nincs elég belőlük és sokszor túl sokáig kell rájuk várni (ez főleg Melbourne-re igaz). 

Rasszizmus 

„Már számolni sem tudom, hányszor találkoztam rasszizmussal és szexizmussal a munkahelyemen és a köztereken. Ausztrál barátaim figyelmeztettek, mielőtt ideköltöztem volna, de nem foglalkoztam vele, úgy gondoltam, Ausztrália olyan, mint Kanada” - írta egy ázsiai nő. 

Aki élt is egyébként az észak-amerikai országban, de ott soha nem tapasztalt annyi „szexuálisan lekezelő gesztust és kommentet” a munkahelyen, mint Ausztráliában. Mint később kiderült, ezzel a barátai között nem volt egyedül. 

„Noha a magam részéről kiállok amellett, hogy Ausztrália nem természeténél fogva rasszista, de azért akadnak problémák ezen a téren. Ausztrália alapvetően egy fehér többségű társadalom, így az ázsiaiak, afrikaiak, stb. értelemszerűen kisebbségben vannak. Míg sokak szerint a kisebbség nem probléma, akadnak kevésbé felvilágosultak is, és bár mindez változik, szerintem elég lassan” - írta egy másik hozzászóló. 

Alkohol, drog 

Az ausztrálok sokat isznak – írták többen. Az ottani kultúra része a pub, amivel nem lenne alapvetően gond, de vannak, akiknél ez már függőségbe csap át. Azt is elég sokan megjegyezték, mennyire meglepte őket, amikor oda költöztek, hogy milyen sok alkohol fogy. 

A kábítószer is komoly problémát jelent, egyike a bűnözés legfontosabb okainak, legyen szó használókról vagy terjesztőkről. Ezzel együtt azért Ausztrália meglehetősen biztonságos hely. 

„Általános volt a munkatársaim között, hogy beteget jelentettek, mert előző este vagy Ecstasyval tolták tele magukat, vagy berúgtak. És nem huszonévesekről volt szó, hanem 40 fölötti emberekről. Az alkohol akkora probléma volt, hogy meg kellett változtatni a munkahelyemen a szabályokat, így lett azonnali elbocsátási indok, ha valaki részegen jött dolgozni, vagy ott itta le magát” - mesélte valaki. 

Szegénység 

Ausztrália gazdag ország, de több mint 100 ezerre tehető a hajléktalanok száma. „Bizonyos értelemben Ausztrália kegyetlen hely” - írta valaki, azzal indokolva véleményét, hogy a lakhatási rendszer a gazdagoknak kedvez, azoknak, akik akár 2-3 ingatlant meg tudnak venni befektetési céllal, miközben egyre több ember próbál megkapaszkodni a lakásbérleti piacon. 

Így aztán azoknak az ausztrál fiataloknak, akik a munka és a karrier miatt a nagyvárosokba költöznek, nem sok esélyük van arra, hogy valaha saját otthonhoz jussanak, annyira drágák lettek az ingatlanok. 

Szóval Ausztrália is beleesett abba a csapdába, hogy miközben rengeteg embernek nincs otthona vagy fizeti az egyre drágább albérletet, sok befektetési céllal vett ingatlan üresen áll. 

Mielőtt jönnének a kommentek, a magam részéről egyrészt megint hangsúlyoznám, hogy a poszt célja ezúttal kifejezetten a negatívumok összegereblyézése volt, másrészt pedig mindebből nekem az jött le, hogy Ausztrália is csak olyan ország, mint a legtöbb, a maga pozitív és negatív oldalaival. És még mindig megnézném magamnak…

Nyolc meglepő dolog Ausztráliáról (ha még nem lett volna elég...)

(Fotó: pixabay.com/ralfskysegel)

A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével.

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: Ausztrália

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr5514110801

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Bredpitt Monika 2018.07.14. 17:38:19

@Dikusz: csóka????? ezt a szót ezer éve nem hallottam már, a nagy szerelmem használta állandóan,

Latcho Rom 2018.07.14. 17:48:01

@Bredpitt Monika: @Bredpitt Monika

Nincs nekünk lordok háza kedvesem :)

Latcho Rom 2018.07.14. 18:19:10

@Hari Seldon 2: lesz a frankofonoknak egy bronz s egy ezüst :)

Latcho Rom 2018.07.14. 18:19:15

@Luka Modric: Illetve..van egy Lordunk, Conrad Black a kíváló író s történész - le kellett mondania kanadai állampolgárságáról hogy lord lehessen. Nemigen népszerű itt..

en.m.wikipedia.org/wiki/Conrad_Black

Shanarey 2018.07.14. 19:28:40

@maxval balcán bircaman:

Anno te magad mondtad, itt hogy több néven üzemeltél, nem én találtam ki. Ám aljas módon emlékszem rá.

Hari Seldon 2 2018.07.14. 19:45:28

@Luka Modric:
Minden lehetséges, de valószínűtlen. A horvátok "egy meccsel többet játszottak" plusz egy nappal kevesebbet pihentek.
Plusz, most láthatóak az erőviszonyok. A horvátok az angolok ellen csak hosszabbításban nyeretek, és a franciáktól sima meccsen kikapó belga csapat egyértelműen jobb volt mint az angol. Szóval az erőviszonyok nem nagyon kedveznek nekik. A Modric vagy ki 32 éves, és egy ilyen Real évad után még lenyomni a pályán egyhuzamba egy heti két meccses sorozatot. Na az azért kemény.

Szóval elvileg a labda kerek, és minden lehetséges, de szerintem az a legvalószínűbb, hogy sima meccs lesz. Mbappe párszor körbefutja a második félidőre lépni sem bíró horvát védelmet.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.07.14. 20:40:01

@Shanarey:

Dehát nem igaz. SOHA nem írtam anonímen semmit. Mindig MAXVAL és/vagy BIRCA, ezek valamilyen keveréke, mármint a blog.hu-n. A 90-es években néhol voltam TENGERY JÁNOS is.

Latcho Rom 2018.07.14. 20:40:14

@Shanarey: csak piciket változtat a nikkjein te okoskóbász.

Az is igaz hogy minddel marhaságokat irkál.

Case closed :’

nyuszigonosz 2018.07.14. 20:49:55

maxwal balcán bircaman: - na látod, akkor ez az, amit jó régen egy hozzászólásodban említettél - mármint a más/másik nick nevet.

A ma Luca Modric néven író kanadai chaméleonnak:

Na látod, volt másik nicknév is. :-)
Igen, Birka többször írta már, hogy változatja a birka nevet, de felismerhetöen, de azt is írta valamikor, hogy futott ö legalább egy másik néven is közbeesöen.

És a válasz gomb nem müködik azóta sem. Ez eleggé elveszi az ember kedvét a spontán választól akármire. :-(

Csodabogár 2018.07.14. 21:30:36

@nyuszigonosz: Csak kiváncsiságból kipróbáltam és müködik a válasz gomb.

nyuszigonosz 2018.07.14. 21:35:54

Na de nekem nem, Csodabogár.

Amúgy a napokban írtad, hogy folyami hajó vagy: csak nem azon, amelyiket tegnap Passauban egy rakat mentö várt?
Na remélem nem.

Buchhalter 2018.07.14. 21:53:16

Kicsit túl negatív nekem egy ilyen szép nyári napon ez a poszt! A villamost kipróbálnám.

nyuszigonosz 2018.07.14. 22:39:38

Maxval: most. De írtad, hogy valaha volt. Na mindegy is, csak általában szoktam emlékezni ilyen és hasonló valaha olvasott dolgokra (is).

Hari Seldon 2 2018.07.14. 22:48:31

@Luka Modric:
Egyébként mindegy mi lesz, mi màr tüzijàtétékozunk elõre...

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2018.07.14. 23:45:24

@Shanarey: "és a Kanadai kaméleon."

Haha, ez nagyon jo:))))

adg 2018.07.15. 00:31:54

@Mrs. Clayton: es mibol gondoljak, hogy rasszistak? Mivel indokoljak? Vagy csak azok es kesz?

2018.07.15. 00:57:40

@maxval balcán bircaman: hu ilyen regi motoros vagy? IRC-ztel is? En voltam Batchman. Az a jokepu kigyurt gyerek, ha esetleg talalkoztunk is :D

geeeteee 2018.07.15. 02:21:06

@Bredpitt Monika: Még mindig nem megy a válaszgomb.

Louise Penny Still Life?

geeeteee 2018.07.15. 02:21:19

@adg: Erre én is kiváncsi lettem. A nagy kereső 23 milló találatot dobott erre: where from the bias australians are racist?
Idézőjelekkel szűkítve, -where from the bias "australians are racist"?- 2680.

gabors 2018.07.15. 07:22:01

@Luka Modric: " azt mind meg nekem lecsófi hogy az elnökötök tényleg ekkora tahó "

nem tudom azt hiszem ekkora taho de inkabb a narciszitika jon el .. ha hallgatod a beszedit lathatod EN EN .... es EN .. es EN valaki lassaban megy mert 90 eves vagy ? EN megyek

szerintem eszre sem vette

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.07.15. 09:45:33

@nyuszigonosz:

100-nál több nikkem volt a blog.hu-n, de mindegyik maxval és birca kombinációja, erre utaltam, Sose volt anoním nikkem,

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.07.15. 09:46:09

@LepesMez:

Sose szerettem a csetelést, így ebben csak kényszerből vettem részt.

Egyébként neteztem a világháló feltalálása (1993) előtt is már, Elsősorban levelezőlisták és Usenet, de még kisebb mértékben Fidonet is.

A HIX archívumban www.hix.com/arch/?page=top_authors rajta vagyok 3 ímél címmel is: 399., 449., 517. helyezés. Azért vagyok ennyire lemaradva, mert én szinte csak a HIX VITA fórumon írtam, míg ez csak a 10. legnépszerűbb fórum volt annak idején a kb. 30-40 HIX fórumból.

adg 2018.07.15. 11:05:28

@geeeteee: megneztem. Nem gyozott meg. En pont az ellenkezojet latom, minden fehernek hanyatt kell esnie, ha valaki mas, kilonosen ha bennszulott, akkor az mar maga a csoda. Egyszerubb nepeknek nem mukodott az agymosas, de ok sem rasszistak szerintem, csak a tokuk tele van a kotelezeo ajulassal.
Mindegy, messzire megy ez, es egesz biztos nem darwin a jo hely ezt elemezni. :)

Mrs. Clayton 2018.07.15. 11:26:46

@adg: passz, ez kb olyan koztudott, mint h a franciak nem beszelnek angolul es bunkok. Ja mondjuk az aussik is bunkok es karomkdnak mint a kocsis, meg isznak mint a kefekoto. Ha bovebben erdekel googlizd meg.

adg 2018.07.15. 11:50:10

@Mrs. Clayton: nem megguglizni akartam, azon mar tul vagyok, foldim megtette helyettem, hanem az erdekelt, hogy te hallottal-e valamit. Kicsit szemelyesebb.

Mrs. Clayton 2018.07.15. 12:12:54

@adg: parszor rakerdeztem miert gondoljak ezt, de mint mondom ez ilyen kozismert dolog. Felteszem abbol jon, hogy errefele nem szokas olyanokat hangosan kimondani, sokszor meg gondolni sem, amit feletek meg minden gond nelkul kimondanak, gondolnak. Nehezen tudom elkepzelni, hogy a britek egy kozeli szigetre kuldenenek illegalis bevandorlokat es ott mint valami naci taborban tartanak oket evekig bezarva. Ez nalatok kb tok oke.

Mrs. Clayton 2018.07.15. 12:18:33

@adg: pl amikor egy ismerosunkkel arrol beszelgettunk h megyunk feletek, elkerekedett a szeme h minek akarunk azok koze a rasszistak koze menni? En meg meg kerekebb szemekkel vsszakerdeztem, hogy mi van? Mire a beszelgetoparter ranezett a ferjre megerositest varva, hogy nem a levegobe beszel es igy kozosen bologatva mondtak, hogy hat ez van, az aussik rasszistak, ez olyan teny mint h a tengerviz meg sos.

Arthamyr 2018.07.15. 12:19:37

@Mrs. Clayton: Nem néztem utána, hogy mit csinálnak ehelyett felétek (illetve hogy arányaiban hol a több az illegális bevándorló, gyanítom Ausztráliában van több), de az aussiek megoldása tényleg tök oké. Most lőnék őket a tengerbe?
Már csak a szigetet kellene kitalálni.

Mrs. Clayton 2018.07.15. 12:32:21

@Arthamyr: nalunk az orszagon belul van un. detention camp removal centre, ujabban a karibiakat szivatjak halara, bele is bukott a belugyminiszter, iszonyat felhaborodast valtott ki az ugy. Ugyan a kelet-europaiakat sokan nem kedvelik de veluk szemben is visszakoznia kellett a kormanynak azert ahogyan fenyegettek ezzel-azzal.

Bredpitt Monika 2018.07.15. 12:36:58

@geeeteee: igen, eltaláltad, ezt hogy csináltad? csak nem te is ezt olvasod? vagy ennyi info alapján ki lehet keresni a google-ből?

Arthamyr 2018.07.15. 12:39:22

@Mrs. Clayton: Ha a "brit nép" dönthetne arról, hogy kivágják a kelet-európaiakat, nem vagyok biztos benne, hogy nem tennék meg. Ha következmények nélkül megtehetnék, biztos, hogy meg is tennék.
Másrészt sok dolog vált ki "iszonyat felháborodást", és mégis megcsinálják.

adg 2018.07.15. 12:52:46

@Arthamyr: szerintem itt van kevesebb, a csonakos program pl teljesen megszunt kb, hala a rasszista rendszernek, evente sokezerrel kevesebb, az embercsempeszek altal megvezetett es kifosztott menekult fullad a tengerbe.

@Mrs. Clayton: ertem, koszi. A menekultprogramrol mar hallottam a rasszizmus vadjat, de ez baromsag szerintem.
Fel azsia tele volt ozi hirdetesekkel, hogy vege a csonakos jateknak, ha csonakkal jossz, soha nem lepsz ausztral foldre. Tobb ezer dollart fizettek ezek a szerencsetlenek a csempeszeknek, akik magukra hagytak a csonakban, vagy siman behajigaltak oket, es rengetegen fulladtak meg. Mint most europaban ugye. De az nem rasszizmus, az nagyszeru. :) Na itt ez megszunt gyakorlatilag, hala a rasszista politikanak.
Ha valakinek menekulnie kell, megvan ra a mod, es sokezer menekultet be is fogadnak. Legalisan. Mi is ismerunk tobbet, aki igy jott. Aki meg a jobb elet miatt “menekul”, az meg alljon sorba.

Mrs. Clayton 2018.07.15. 13:06:51

@adg: szerintem felreertesz, a csonakos szitu csak az en interpretaciom. Nem hiszem h kizarolag emiatt vannak az ausztralok rasszistanak elkonyvelve, de valoszinuleg ennek is szerepe van benne. Egyszeruen mas a gondolkodas arra fele.

Mrs. Clayton 2018.07.15. 13:08:13

@Arthamyr: epp azt magyaraztam h nem tennenek igy, mint ahogy nem is tesznek. Errefele nem rasszista a tobbseg.

adg 2018.07.15. 13:15:22

@Mrs. Clayton: nem gondoltam, hogy kizarolag. Csak eszembe jutott rola, hogy ez tenyleg korbement a vilagban, mint a rasszizmus netovabbja.
Mindegy, annyira nem fontos, en nem erzem a rasszizmust nagy gondnak. Bar az abo radioban neha olyan szovegek vannak, hogy ha feher mondana, lebonbaznak az orszagot azonnal, de ok ugye nem lehetnek rasszistak, ez evidens.
Volt a feher ausztralia politika, mondjuk egynek, vagy korabban az abokkal kapcsolatos sajnalatos esemenyek, de ma en nem igazan erzekelek semmi kulonoset.

Vegul jottetek amugy?

Mrs. Clayton 2018.07.15. 13:23:37

@adg: nem megyunk, legalabbis nem jovo februarban, kb egy honapja lemondtam, mert az uj igazgatom nem enged el tanitasi idoben 3 hetre, szerencsere csak 200 fontot buktam.

Egyebkent ha nezel ausztral humoristakat, akkor ez naluk is allandoan elojon, szoval az ausztralok is tudjak h a vilag rasszistanak tartja oket.

nyuszigonosz 2018.07.15. 13:54:07

Mrs.Clayton: hát csodálkozva olvastam végig amiket leírsz meg amiket istentudja miböl következtetsz csak úgy: mármint, hogy az ausztrálok rasszisták / isznak mint a kefekötö meg még tudomisén milyenek... mert, hogy ez szerinted köztudott meg ilyenek.

És miért csodálkozok? Mert mivel egy ember mondta, aki kitudja hol hallotta és a másik, akinek mondja, tudatlanul ugyan de rábólint, na akkor ez mostmár egy köztudott dolog?
:-)
Ebböl én meg arra következtetek, hogy: felétek tudja a "köz" - pl. említett 2,5 ember és akkor az ott nektek így van. :-)

Nem, tényleg nincs okom beléd kötni, mert nincs, de ez így azért elég különös, nem?

Na mindegy is, én sok érdekes dolgot hallottam Ausztráliáról, de sosem hallottam, hogy ott a népek rasszisták lennének meg többit sem.
Hogy ott is élnek olyan emberek, akik rasszisták, és ott is élnek olyanok is, akik isznak mint a kefekötö és káromkodnak mint a kocsis, na azt is hallottam. :-) De azt nem, hogy köztudottan mindenki ilyen.

adg 2018.07.15. 14:01:17

@nyuszigonosz: en szerintem koztudott, hogy az ausztralok kigyurt felpucer szorfos pasik es bikinis bombazok, es Michelle Jenneke. :)

nyuszigonosz 2018.07.15. 14:05:56

maxwal : Kösz a választ, akkor ezt megbeszéltük.

nyuszigonosz 2018.07.15. 14:07:01

agd
Biztos így is van. Te mondod, én rábólintok, és akkor köztudottá vált a dolog. :-)

geeeteee 2018.07.15. 14:23:08

@adg: Mit értesz agymosás alatt? Rabbit-Proof Fence? Szerencsém volt személyesen ismerni a kiváló magyar nyelvészt, Vászolyi Eriket, jártam is nála. 20 évet élt az ősemberek között kint a bozótban. A beszámolói még igencsak közelmúlt. Hidd el, nem alaptalan a "nemzeti" lelkifurdalás. Egyébként szerintem sincs rasszizmus, illetve nem probléma szintű, bár keresve találni. A Magyarországi helyzethez hasonlítva főleg nincs. Ennek ellenére máig hallani "boong"-ozást, persze ritkán. Jobb nem feszegetni a témát. Ha tehetnék, kiradíroznák, mint Wittenoom-ot. () Arról hallottál, hogy SA-ban még véletlenül atombombát is dobtak rájuk?

Mrs. Clayton 2018.07.15. 14:26:44

@nyuszigonosz: nem teljesen ertem mit nem ertesz, nem egy ember mondja, mondta. En azt mondtam h a britek az ausztralokat ugy altalaban rasszistanak tartjak, olyannyira h ezt maguk az ausztralok is tudjak. Rengeteg cikk, felmeres egyeb elerheto a temaban. Keress ra. Ez pont olyan mint amit szinten emlitettem h a franciak meg nem beszelnek angolul es bunkok a kulfoldiekkel. Ez is koztudott sztereotipia.

adg 2018.07.15. 14:56:28

@geeeteee: hallottam a veletlen bombarol, de mintha a brittek jatszottak volna itt atombombasat. Nem a rabbit proofra gondoltam, pont irtam is, a mult esemenyei miatt lehetne rasszizmust kialtani.
Agymosas alatt azt ertem, nem tudom ez nalatok mennyire megy, hogy egy akarmilyen szaros rendezvenyre nem lehet ugy elmenni, hogy a csodalatos hihetetlen kultura es a nagyszeru osembereknek a foldjukert halalkodjunk allandoan. Olyan szinten tul van tolva, hogy az elmebeteg.
Es ha megjegyzest teszek a kocsiban az elem kitantorgo atom reszeg kretenre, akkor ramszol a lanyom, hogy nem szabad, mert... es jon a bullshit.
5 eve 30-40000 eves kulturajuk volt, ma 80000 eves. Es ha rakerdezel, hogy mit ertek el 80000 ev alatt, akkor rasszista vagy.

Hat kb ezt ertem alatta, pedig en tok nyitottan jottem ide, egy csomot olvastam roluk, aztan jott a hideg zuhany, mar az elso napon, a haz melletti parkban cirkuszoltak, meg a buszon...
Es ez azota sokat romlott. Nemreg lottem egy kepet, az uton alszik a fa alatt az arnyekban, mikozben ket feher iranyitgatja a forgalmat, hogy ne menjenek at rajta. Mondom a kollegaknak, hogy mit lattam, aztan mondjak hogy ja, igy szoktak elutni oket. Ejjel is kifekszik az utra, mert melegebb, aztan atmennek rajta. Hat bzmeg....

Sajnos be kell latnom, engem rasszistava tettek, melysegesen lenezem oket, a multjukkal egyutt. Es mivel az egyik utlevelem szerint ausztral vagyok, igy igaza is lett mrs claytonnak. :D

gabors 2018.07.15. 15:12:18

@maxval balcán bircaman: "A HIX archívumban"

most nezem abban en is ott vagyok !!! igaz 1000 korul csak :-((((

nyuszigonosz 2018.07.15. 15:28:14

Mrs. Clayton:

Jóvanno, akkor ez van.

Bár a köztudott sztereotípiák általában nem a tényeges állapotot írják le, inkább azt, amit sokak csak úgy átvettek és hangoztatják (és így még többen hallják/olvassák - átveszik, elhiszik), és ök is csak hallották valahol valakitöl.

Mrs. Clayton 2018.07.15. 15:31:29

@adg: latom am a smileyt, de akkor is, ennyire rosszul esik ha lerasszistaznak? Pedig nem is mondtam h az osszes ausztralt minden egyes brit rasszistanak gondolja. Mondjuk az igaz h en meg egy benszulott ausztralt sem voltam kenytelen egy kivilagitatlan uton kerulgetni, mert ott fekszik, szoval ebbol a szemszogbol nezve fogalmam sincs hogy milyen. Viszont ugy gondolom, hogy ok tutira nem hivtak senkit, hogy megmutassak nekik h hogyan kell civilizaltan elni, tehat ebbol a szempontbol meg ne legyen mar az o saruk, hogy milyenek. Ezzel persze nem azt mondom, h minden a feher ember hibaja, de szerintem ha hibaztatni kell valakit, akkor elsosorban nem nekik ronam fel a dolgokat.
Harmadsorban meg tenyeleg feltuno az undorod iranyukba. Nem tudom h jo e a parhuzamom, de a magam reszerol teljesen leszoktam arrol, h az itteni kozneppel meg csak veletlenul is egy helyre menjek. Pedig ok felteszem nem annyira primitivek mint ott delen. Viszont nem tudom elviselni oket, kb mintha otthon a ciganytelepen kellene vegigmennem. Raadasul egyebkent siman vegig mennek a ciganytelepen. Szoval van az az erzesem h a mi szemetunk sokkal jobb mint masok szemete, es ez a felismeres kicsit elkeserito, mert hat megis csak mi valasztottuk az uj hazankat az itteni szemettel egyutt. Aztan lehet tevedek, meg nem is jol fogalmaztam meg, h honnan az ellenszenv.

geeeteee 2018.07.15. 15:43:19

Értem, mire gondolsz. De ezek, nem azok. A fehér ember vágta őket haza, ami mára maradt, az a szomorú végeredmény. Nem véletlen hívom ősembereknek sem, nem akarok számon kérni rajtuk kultúrát sem, amit ma annak tulajdonítanak, az majdnem mind mesterséges. Találtak néhány barlangrajzot, a didgeridoo és a Dream, ennyi. Ezek is elszórtan.

Arthamyr 2018.07.15. 15:57:38

@adg: Van még hely odamenni? :D

Arthamyr 2018.07.15. 16:05:44

@Mrs. Clayton: A többség egy Brexitet is megszavazott. Ha valaki kitalálna egy "megoldást" az illegálisok kezelésére, ami mondjuk nem ütközik valamilyen erősebb szabályozásba és nem sérti sok ember lelkét, azt is simán el lehetne adni. Nem kell ide rasszizmus, elég az, hogy elveszik a munkát, élősködnek a szociális rendszeren stb.
Az ausztrálok sem hiszem, hogy szigorúan véve rasszisták, bár nem éltem ott, szóval nem tudom.

Itt, Írországban viszonylag béke van, és soha nem szembesültem semmiféle diszkriminációval, ennek ellenére biztos vagyok benne, hogy a "népnek" el lehetne adni itt is egy "basszák ki a kelet-európaiakat" koncepciót (nyilván most meg sem próbálják, mert ez az EU jelenlegi keretei közt nem megy), és még sok hasonlót, csak megfelelő kampány/néphülyítés kell hozzá.

adg 2018.07.15. 16:09:40

@Mrs. Clayton: hat en egyaltalan nem vettem magamra, meg bantonak sem ereztem.
Egyebkent ott erted kicsit felre, illetve en nem fejtettem ki eleg tisztan, hogy nem elsosorban veluk van bajom, hanem ezzel a tulkompenzacioval, az allando ajnarozassal. Siman elfogadom, hogy ilyenek, es kesz. Nem erdekel annyira, egy rakas nep van a vilagon, akik ugyanigy semmit sem ertek el 10000 evek alatt, de nem csinalnak beloluk csodat, hagyjak oket elni, aztan helo. A gondom csak annyi, hogy ok meg minden ot percben fel vannak magasztalva az egig, kozben meg a valosag az utcan hever.
Pl itt: p.coldline.hu/2018/07/15/2874372-20180715-rRsMI2.jpg

Es a legnagyobb gond, hogy nem a valosaggal foglalkozunk, hanem hulyesegekkel, pl irjuk-e nagy i-vel az indigenous szot a tisztelet es hala jeleul (nem vicc), kozben pedig ugy elnek, ahogy, oktatas nulla, fejlodes nulla, abo nok 40-szer gyakrabban valnak eroszak aldozatava, kurva sok gyereket el kell venni a csaladbol, (errol kulon torteneteim vannak, de inkabb hagyom most, boven eleg ez is), 20 evvel kevesebbet elnek, azt is hogyan, drogos alkoholista a nagy reszuk, annyi gyilkossagot kovet el par tizezer bennszulott, minta hatmillios victoria allam, de ehelyett a csodalatos kulturajukrol kell baromsagokat beszelni, pedig biztosan lehetne ennel ertelmesebben es hasznosabban is foglalkozni veluk. Na ezzel van a bajom, a feher politikusok es egyeb megmondoemberek hulyesegevel. Az abokkal annyira nincs.

adg 2018.07.15. 16:12:21

@geeeteee: hat kb ezt mondom, lasd alabb, kicsit kifejtettem jobban. Lehet lefekszem inkabb aludni, mielott kiverem a biztositekot nagyon. :D

Latcho Rom 2018.07.15. 16:16:58

@geeeteee: Mindight Oil :)

Nem ők az egyetlenek

...de megfigyelhető hogy a zöld, friss oz, amerikai, kanadai migráncsok próbálják a leginkább letenni az őslakók kultúráját.

2018.07.15. 16:26:04

@maxval balcán bircaman: en a bitnet-en kezdtem 1992-ben, aztan az IRC-n 93-94 korul. de szep idok voltak... forumokon nem nagyon osztottam az eszt, talan 1999 korul volt egy aktiv korszak a megboldogult origo forumon "Labszag" neven. Meg 2005 korul valami szuloi forumon mint "Zsakos Ember". Akkor meg alig voltak trollok :D A tengery janos olyan ismerosnek tunt, azert orultem meg. aztan persze lehet, hogy csak zarlatos a memoriam.

adg 2018.07.15. 16:36:01

@Luka Modric: meselj rola legy szives, milyen a kulturajuk? Mi van a bumerangon, a didgeridoon, barlangrajzokon es a meseiken tul?
80.000 ev utan. De vigyazz, en koztuk lakom, pont ahol a legtobben vannak, szoval olyet meselj, amit lathatok magam korul es csettinthetek, hogy basszus, ezt nem vettem eszre, pedig meg kanadabol is latszik.
Vagy jo, oke, feherember szetcseszte. Mi volt elotte? Valami regeszeti vagy irasos emlek esetleg? Ja igen, fejletteb torzseknel maradt ko landzsahegy. Iras nem volt sajnos. De meg egy cserepedeny, fem, semmi. Nulla. Ma azt kell a turistaknak megcsodalni, hogy ket fadarab dorzsolesevel tuzet tud gyujtani. 80.000 ev. Jovore 100,000 is lesz.

Van a kozelben egy cseppkobarlang. Eleg ritka errefele. Bizonyitottan tobb tizezer eve elnek emberek korulotte. Bizonyitottan ismertek a barlangot, mert vanak a felszinen rajzok a barlang koveirol. Es bizonyitottan nem laktak benne es nem hasznaltak semmire soha. Egy ilyen vad kornyezetben, hoseg, szarazsag, hurrikan, bozottuz, allatok, es nem hasznaltak a barlangot, mellette laktak a fa alatt a foldon.

Na majd reggel elolvasom amit irsz, kesore jar.

De mivel nyilvan nem ment at, kiemelem neked is, nem veluk van bajom.

2018.07.15. 17:18:54

@Luka Modric: nem, meg egy schonherz-es gep volt az irc szerver (irc.sch.bme.hu), alig volt par kapcsolata (valami finn meg osztrak gepekkel), es mivel allandoan net-split volt, tok konnyu volt op-ot szerezni meg valakit kilokni felveve a nick-jet, es varni a netsplit veget.

alig irc-ztek 20-30-an akkor meg magyarorszagrol. az elso talalkozot a szegedi egyetem (akkor meg jate) szponzoralta, mert valami tudomanyos dolognak lett eladva. szoval az egyetem penzen jot kajaltunk meg ittunk, meg verge megismertuk a kreteneket a vonal masik vegen. akkor ez meg nagy dolog volt (virtualisan ismerni valakit eloszor, aztan talalkozni)

Latcho Rom 2018.07.15. 17:32:06

@LepesMez: sok magyar koleszes volt az underneten, is.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.07.15. 17:32:08

@LepesMez:

A Tengery János valójában az igazi nevem fordítása.

Iván = János

Marinov = Marin fia = tengeri.

2018.07.15. 17:54:45

@Luka Modric: szerintem az mar a 90-es evek masodik feleben volt, akkor en mar nem toltam annyira

2018.07.15. 17:56:20

@maxval balcán bircaman: huu most mindenki megtudta hogy hivnak a valo eletben

Arthamyr 2018.07.15. 20:34:37

@adg: Vagy a random bikinis bombázók miatt? :) Esetleg mert olyan jó idő van? Mind1, nagyon messze van sajna.

hoppika 2018.07.15. 21:39:55

Ez egy de szar cikk, kb koze nincs a valosaghoz. Ennyi erovel irhatnad, hogy Budapesten is volt 40 fok, es hogy-hogynem ott is elofordul olyan, hogy egyik nap 35 fok masnap meg 20 esovel. Az arakkal nincsen semmi baj, sok szempontbol olcsobb, mint Magyarorszag. Ha a magyarok olyan jok lennenek hosszutavon tervezesben nem lenne ennyi devizahiteles, vagy feketen/szurken kereso. Milyen szegenysegrol beszelsz - nem tudod, hogy AU-ban van a legmagasabb hivatalos minimalber a vilagon, ami (jelenlegi arfolyamon es ertekeken) kb 580.000 HUF netto havonta. A tobbi megjegyzesed is ugyanugy hianyos.

Persze, van hova fejlodni, mint jellemzoen mindenkinek es minden orszagnak, de azert ha ott tartasz, hogy "És még mindig megnézném magamnak…", tehat nem voltal es nem eltel, akkor ne irj cikket rola :)

contractor 2018.07.15. 22:16:37

Elég jól össze lett foglalva minden negatívum. Annyit tennék hozzá, hogy a házak szigetelésének hiány miatt Melbourne-ben sokkal többet fizettem a téli fűtésért mint Mo.-on egy 4 szobás jól leszigetelt családi házban és mégis télen állandóan fáztam. Sokszor a munkahelyeken is ugyan ez a helyzet. A légkondicionáláson viszont nem spórolnak, mert 18°C fok van télen nyáron az irodákban - 5 év alatt meg lehet szokni. A másik - a lakhatási problémák kb. 1994-től jöttek, mert addig Ausztráliában csak ausztrál állampogár, vagy Permanent Residency-vel rendelkező személy vásárolhatott lakást, házat - Real estate -et. Ezt kb. 1994-ben eltörölték és utána gazdag hong-kongi, tajwani kínaiak elkeztek komplett utcákat felvásárolni és az addig AUD150-200 ezres átlag házárakat egyetlen éjszaka alatt a duplájára verték fel. Utána megint megváltoztattak két banki hitelezési szabályt, ami megint megduplázta a házárakat, amihez a házzal rendelkező lakosság tapsolt. Csak most van baj mert akkora ingatlan lufit fújtak, hogy már a háztulajdonosok kirepülő gyerekei is bajban vannak akik most szeretnének családot alapítani. Jól lábon lőtték magukat.

contractor 2018.07.15. 22:31:53

@P.Elliot: Tényleg van citrom narancs, banán,- csak akkor van baj ha 1 kg finom cseresznyét, őszibarackot, sárgabarackot, szilvát, körtét szeretnél. Na az nem biztos, hogy olyan könnyen összejön, hacsak nincs ismerősöd valamilyen farmon. Nem finomat persze kaphatsz.

contractor 2018.07.15. 22:43:16

@hoppika: Melbourne arról híres, hogy egy nap van négy évszak! Elég ha a szélirány változik. A déli sark felől mindig hideg érkezik déli széllel, az északival meg forróság Ausztrália sivatagos belső területe felől.

BOUDOIR 2018.07.15. 23:03:30

1985-ben (!) voltam ott egyetemista, ahol azt mondták az évfolyamtársaim arra, hogy megkértem őket egy kicsit halkabban röhögjenek, mert nem értem amit az előadó mond, hogy takarodjak akkor az első sorba a többi “overseas” közé. Szóval nem újkeletű a dolog. Ettől függetlenül szerettem ott élni.

Periodista. 2018.07.15. 23:03:37

A távolság is iszonyú. 28 - 30 óra repülővel a Bp - Amszterdam - Bangkok - Melbourne útvonalon KLM géppel. Szóval egy "hazaugrás" maga a pokol.

Periodista. 2018.07.15. 23:08:53

De utaztam Olympic Airways géppel is Athénból ugyancsak Bangkokon keresztül 28 óra alatt Sydney -be. Borzasztó hosszú. Utana 24 óra kiheverni a jetlag -et.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2018.07.16. 02:47:23

@maxval balcán bircaman: Hahaaa, Birka úr, kösz a linket, beugrott innen a listából vagy egy raklapnyi név, akivel Hixeltem...Vajon mi lehet manapság velük?Csak olyan 20 év telt el azóta, hogy leszálltam a hixről.
Nem is vagyok benne a top 1500-ban.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.07.16. 07:47:02

@geegee:

Én 1997-ben hagytam abba a HIX-en a részvételt. Átálltam az Internettó Fórumra. Aztán onnan 1999-ben az Index Fórumra. Azt csak 2008-ban hagytam ott. Amikor átálltam a blog.hu-ra.

Máshol nemigen szoktam lenni, azaz legalábbis nem rendszeresen.

Karipapa01 2018.07.16. 10:28:03

@maxval balcán bircaman: Egy nevedet azért kifelejtettél a felsorolásból. Már ha tényed van... :D

Larrikin 2018.07.16. 12:06:16

Na most akinek Magyarországról nézve a rasszizmus, szexizmus, alkoholizmus, szegénység, kilátástalanság és vacak politikusok jutnak eszébe Ausztráliáról, az a 2 ország közül legalább az egyiket nagyon nem ismeri.

Larrikin 2018.07.16. 12:13:27

Az internettel viszont tényleg gond van, igazából a mobil internet is csak a helyi vezetékeshez képest jó. Ennek oka viszont olyasmiben rejlik, ami egy európai számára nem teljesen triviális: szinte mindenki kertes házikóban lakik. Pl. Sydney nyugati végei - ha kicsi a forgalom - 1 órányira vannak a belvárostól, a fizetős autópályán, közúton van az 1,5 is. Ez a településszerkezet minden hálózatot nehézkessé és drágává tesz.

Void Bunkoid 2018.07.16. 13:48:32

@geeeteee: úúúú. akkadakka :) legjobb. Meg a mindent becéző marhaságuk, mint a "chrissy" a karácsonyra, komolyan hülyébbek mint ni az ubi-pari-nari-salival :)

nolto 2018.07.16. 14:33:15

Az "alkohol, drog" rész nálam nem negatívnak, hanem pozitívnak számít. Mert tudatmódosítani jó dolog.

Larrikin 2018.07.16. 14:33:34

@adg: a modern ember kb. 500 ezer éves. Állítólag elenyésző a különbség a homo sapiens és a homo erectus között, lényegében ugyanaz a faj néhány alfajjal, kb. 2 millió éves múlttal. Amiből az első 1,99 millió évben nem történt semmi érdemleges, mármint a civilizáció terén. Nagyjából az utolsó jégkorszak idején kezdett kialakulni valami. Erről az ausztrál őslakosok földrajzi elszigetelségük okán lemaradtak, maguktól meg hülyél lettek volna erre az útra térni: valahol érthető, ha a kontinens 'számtalan' potenciális haszonállata és kultúrnövénye nem nyújtott csábító alternatívát az ember hagyományos, természetes életmódjával szemben - amihez viszont volt bőséges természeti erőforrás. Akiben nem teng túl az antropológiai érdeklődés, annak az aboriginál kultúra nyilván nem sokat mond.

geeeteee 2018.07.16. 14:33:37

@Bredpitt Monika: Kevesebből is néha. Impresszív, mi?

Larrikin 2018.07.16. 14:33:42

@Mrs. Clayton: ezeket a 'közismert' ausztrál tulajdonságokat az anyatejjel szívják magukba a britek, ezek olyan időtlen igazságok, amiken pár emberöltő úgy fest nem tud változtatni.

Larrikin 2018.07.16. 14:33:48

@geeeteee: 'Bérleti díjak: egy 3x2-es ház 280-300 körül kezdődik. Ugyanennek a 30 éves hiteltörlesztője 490. A fizetés pedig 1000 alatt nem számít jónak. Csak pár támpont.'
Őőőő, ez hol van?

adg 2018.07.16. 15:55:57

@Larrikin: te sem ertetetted meg, hogy mivel van gondom. Mindegy, nem irom le otodszor is.

kiskutyauto 2018.07.16. 18:10:40

Jójó, de hol találsz egy helyen ennyi különféle észbontóan gyönyörű igényes ázsiai luvnyát? SEHOL! Ausztrália az ázsiai igényes gyönyörű top nők olvasztótégelye, minden létező féle csodás ázsiai lányt találhatsz, ha csak körbefordulsz egy nagyváros forgalmas utcáján. Legyen az japán, különféle kínai, thai, szingapúri, maláj, vietnami, koreai, mongol stb és akkor még nem beszéltünk az óceániai szépségekről, kezdve akár a Hawaii környékiekről, polinéz, mikronéz, melanéz bombázókról... de van bőven indiai és indonéziai is dögivel (de afrikaiakat és arab féléket is találni)... ennyi egzotikus gyönyörűséget SEHOL MÁSHOL NEM TALÁLSZ EGY HELYEN!!!! És ez bármit megér... ;)

contractor 2018.07.16. 20:46:04

@Larrikin: Tedd azt is hozzá, hogy ezek heti bérleti díjjak és heti $1000 fizetés amiről beszélsz, nem pedig havi! Mo.-on mindenki havira gondol automatikusan, Ausztráliában meg mindenki hetivel számol. Alapvetően mindenki hetente kap fizetést, én kéthetente kaptam és csak a nagyon magas beosztásban beszélnek havi fizetésről.

Kalats 2018.07.16. 23:35:02

@geeeteee: Te nem kamionos Tege vagy Perth-bol?

Peter Egyed 2018.07.17. 06:51:58

Én 10 éve lakok Melbourne-ben. Ausztrál a feleségem. S a cikket olvasva elmondhatom, hogy részigazságokkal lehet igazán megtéveszteni az embereket. Az első nagy hiba, hogy a cikk írója úgy hasonlítja össze Ausztráliát Magyarországgal, hogy az utóbbi kétszer belefér Ausztrália legkisebb államába. Innentől kezdve minden állítása szubjektív és pontatlan.

adg 2018.07.17. 13:30:45

@Peter Egyed: Tasmania (az a kis sziget, ott Melbournetol kicsit delre) kb 60000 km2, Magyarorszag 93000. Akkor most azert nem lehet osszehasonlitani a ket orszagot, mert au legkisebb allama kisebb, mint Mo?
Egyaltalan, a logikad alapjan ossze lehet-e hasonlotani barmit barmivel? Hiszen az egyik mindig mas lesz. Bar szerintem azert hasonlitjuk ossze pont, hogy a kulonbozosegekre ravilagitsunk.

geeeteee 2018.07.17. 14:40:54

@Kalats: Csak nem kolléga?

adg 2018.07.17. 15:10:46

@geeeteee: @Kalats: regi forumtars a Zoli oldalarol, jol emlekszem?

Kalats 2018.07.17. 17:03:57

@geeeteee: A nem. En csak egy Ausztralia rajongo vagyok, aki sokat olvasta az ausztralia.net forumot pr eve.

Kalats 2018.07.17. 17:04:00

@adg: Igen. Egy idoben sokat olvastam. De az utobbi idoben elegge elhanyagoltam :(

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása