Brazíliáról általában a sablonok jutnak az ember eszébe, Rio, tengerpart, (pláne most, a világbajnokság idején a) foci – pedig a dél-amerikai ország ennél sokkal több és másabb. Ezt is megmutatja öt magyar barátnő (plusz persze a szerző) beszélgetésén keresztül Tünde, aki vlogban beszélgetett a többiekkel. Arra kértem, írjon egy kis felvezetőt is elé, szóval a szöveget és a videót együtt érdemes kezelni.
„Minden új életet kezdő útja egyedi - bármennyire is unják otthon a történeteinket. Mind a több, mint félmillió elvándorolt magyar küzdelme, kikapart boldogsága saját kincse. Írhatnánk magunk könyvét, filmjét. Persze örülnénk, ha mások is megértenék mindazt, amin keresztül megyünk.
Egy idő után én is elkezdtem kérdezni magamtól: mit tudhatnak az otthoniak a mi itteni életünkről? Vagyunk itt is páran, az Újvilág trópusi szegletében.
Mit tudnak Brazíliáról? Főbb kliséken kívül valamit esetleg? Vagy még mindig Rio, tengerpart, pálmafák, szamba, foci, favela, erőszak. São Paulo? Jaj, az valami apokaliptikus élhetetlen betonpokol bizonyára.
Volt itt foci-vb, volt olimpia, korrupciós botrányainkhoz képest a House of Cards kis esti mese (már az sem). A politikai és gazdasági földcsuszamlásokról, erőszakhullámról előszeretettel cikkez a világsajtó naponta, erről már többet is tudnak a kelleténél.
Igaz. Mindez igaz.
Nem amatőröknek való ország
De mennyivel izgalmasabb, mennyivel gazdagabb ennek az országnak kimeríthetetlen kincsestára - jóban, rosszban, örömben, nehézségben, múltban, jövőben, természetében, kultúrájában.
Brazília örökösen zsonglőrködve a lehetetlennel. Ahogy a brazilok mondják, nem amatőröknek való ez az ország.
Mit tudnak az itteniek rólunk? Bár hatalmas magyar kolónia van itt - erről talán kevesebben tudnak odahaza - a mi generációnk „magányos farkas” emigráns létével ők sem tudnak mit kezdeni. Modern magyart beszélünk, az oly babusgatott magyar anyaföldről jöttünk, de... ennyi.
Milyen fárasztó a kezdeti szakasz „már ide, még oda” küzdelme. Milyen kimerítő, milyen magányos. Emlékszem én is, hogy ne szakadjon meg a kapcsolatom anyanyelvemmel, múltammal, elkezdtem egy magyar nyelvű blogot - a São Paulo-i betondaráló káoszában, a kezdeti babiloni káosszal.
Kicsit közelebb hozni ezt a két világot - legalább önmagamban -, mely között nem csak az Atlanti-óceán tátong...
Majd elkezdtem videókat készíteni a braziloknak itteni tapasztalataimról - ne szidják már annyit a saját országukat, hát nézzék, mennyi fantasztikus dolog van itt - hadd élvezzük a jót is, egyebet sem látok csak a nehézségeket, a szenvedést, igazságtalanságot.
Milyen Paradicsomban élnek, észre sem veszik!
Két világ között
Több mint két év itt tartózkodás után jöttek az első találkozások itteni magyarokkal.
Kevesen vagyunk ebben az országban - hát persze. Hivatalos számok nincsenek, száz körül saccolják. Emlékszem egyik összejövetelünkön több, mint tízen voltunk. Mindenki hitetlenkedett: - Ennyi magyart egy helyen!
Innen jött az ötlet: egy kis bepillantást nyújtani a magyaroknak és a braziloknak az itteni életformánkból, melyet saját, szubjektív lencsénken keresztül mutatunk be. Mennyire különbözően is látjuk, mennyire másképp éljük ezt meg.
Kettős életről beszélünk, kultúrák közöttiségről, nyelvi kihívásokról, mit szeretünk itt, mi hiányzik otthonról, hogy tudunk megküzdeni intrúder létünkkel, hogyan próbálunk önmagunkhoz hűek lenni a két világ között stb. stb.
Hat magyar barátnő
Pár éve sikerült egy pici magyar magot alkotnunk itt, São Paulóban. Bár az őrült mókuskerékben ritkán tudunk összejönni, akkor viszont nagyon örülünk egymásnak.
Itt is jönnek-mennek az emberek, barátságok születnek, fájdalmas búcsúk jönnek, a világjáró örök hiányérzetével - ki hagyta hátra, kit hagyott hátra.
Öt magyar barátnőmmel készítettem egy beszélgetéssorozatot. Gabi, aki középiskolásként egy évet Ecuadorban töltött, egyetemistaként fél éves ösztöndíjjal jött először Brazíliába. Már nem kezdő, mégis ideköltözve ő is más valósággal szembesült.
Saci 12 év itt tartózkodás után hazaköltözik. Megannyi tapasztalat, meglátás és élmény, micsoda munkásságot hagy maga után.
Eszter még ki sem került az egyetemről, már volt egy munkája Brazíliában. Ilyet csak menő blogokban olvasunk mások irigylendő, talpraesett húzásairól - de nem hisszük, hogy igaz is lehet.
Kármen hobbija által találta meg az érvényesüléshez vezető és önmagához visszavezető utat.
Anita pedig multikulti tapasztalatai mellett arról is mesél, hogy kultúránk és anyanyelvünk iránti szeretete milyen lehetőséget teremtett a számára.
Íme egy kis bemutató videó:
Elengedni, de nem eldobni a régit
Tanuljuk mi is elfogadni, hogy technológia ellenére ekkora távolságból el kell engedni a régit. De nem eldobni azt! Újat építeni azokra az alapokra, melyet magunkkal hoztunk.
Talán ezek a beszélgetések kicsit közelebb hozzák számunkra is a két világot. Mi is csak azt tudjuk, hogy életünk csupán egyik felét ismerik. Számunkra is új, hogy a kettőt együtt mutathatjuk meg - mindkét félnek.
Hátha sikerül.
Hátha.... csak egy kicsit.”
A nap idézete
„Bécsben hajléktalanként is jobb, mint otthon dolgozva. Aki itt éhen hal, az meg is érdemli.”
(Fotó: pixabay.com/pcmarques)
A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével.
Utolsó kommentek