Meglehetősen intim, érzékeny téma a mai, talán ezért is esik kevesebb szó róla, pedig társat találni külföldön semmivel sem könnyebb (sőt…), mint Magyarországon. A tapasztalatok persze nagyon személyfüggők, így Margit írása (előző posztját itt találjátok) is inkább amolyan vitaindító.

„Nem a vérmérsékletem íratja ezt a posztot velem, inkább a szociológus szemével kutatom a kinti társadalmat, inkább a gondolkodó keresi a válaszokat az emberek közti kapcsolat viszonyában. 

Miután több éve már, hogy külföldön dolgozom – megszakításokkal – nagy magányomban regisztráltam egy társkereső oldalon. Mégiscsak kellemesebb társasan eltölteni a szabadidőt, mint egyedül kóvályogni a hegyekben. 

Típusok 

Hamarosan örömmel konstatáltam, hogy igen kapós vagyok. Óriási választék áll rendelkezésemre, kortól, foglalkozástól függetlenül. Örömöm mégsem tartott sokáig, amikor rájöttem, hogy a jelentkezők elsősorban szexet akarnak, de rögtön… 

Az első kérdésük mindig az volt, hogy vagyok, a második, hogy hova lehet jönni. Az udvariasabbja először kávézást javasolt és majd meglátjuk… 

A másik réteg ezeken az oldalakon egy rendkívül udvarias, romantikus, verseket, szerelmes dalokat küldő csoport, akik tényleg tisztában vannak azzal, hogy mire van szüksége egy magányos nőnek, mit akar hallani a szívünk. 

Minden szólam egész testünkben megbizserget, lám végre megérkezett a régóta várt, áhított IGAZI. Hálát adunk Istennek, az Univerzumnak, a Sorsnak, hogy ránk ragyogott a tiszta virtuális szerelem és nap mint nap olyan üzeneteket hallunk, amire már régóta vágytunk és dédelgettük szívünkben. 

Természetesen ezt ki is érdemeltük, lelkileg megszolgáltuk, megszenvedtük. Mintha álomvilágban élnénk, lebegünk ég és föld között, hiszen felkelés után az első, hogy azonnal megnézzük kedvesünk aznapi üzenetét. 

A napi bűvöletet „megkajolva” repkedünk egész nap, mint a kannabisz fogyasztók. A titokzatos hódolóknak forgatókönyvük van arról, hogyan hódítsák meg a kissé már besavanyodott, depresszióssá vált, de még mindig a nagy Ő megjelenését váró, szerelemre éhes hölgyeket. 

Csak óvatosan! 

Ez az ügyes érzelmi megvezetés olyan mélyen beviheti a gyanútlant az erdőbe, hogy minden realitás érzékét elveszítve már a meséket is elhiszi. A szerelem olyan, mint egy rózsaszínű köd vagy hályog az ember szeme előtt. Még legjobb barátnőnk sem tud meggyőzni minket a csalás gyanújáról, meggyanúsítjuk, hogy féltékeny, csak irigykedik ránk, mert neki nincs ilyen szerencséje, mint nekünk. 

Ebből az álomból nem is akarunk felébredni, mert végre boldogok vagyunk annyi év, évtized után, és „foggal-körömmel” ragaszkodunk ehhez az állapothoz, tündérmese-effektushoz. 

Bármennyire is hihetetlen, de ez működik, gyakran sikerül az ismeretlenségből felbukkanó hódolónak, aki „átmenetileg éppen szorult helyzetbe került” pénzt utaltatnia áldozatával. 

Ezek a csalók profik, több „áldozatot is tartanak a tűzben”. Ez a napi munkájuk, ebből próbálnak megélni. Még Ali baba meséjét is elhittem, a ládikában lévő vagyonról, amely hamarosan megérkezik hozzám, hogy megőrizzem kedvesemnek, amíg személyesen is tudunk találkozni. 

Az én hódolóm Irakban szolgált. Miután olyan fordulatot vettek a mesei események, hogy megijedtem, veszélyben éreztem magam, felkerestem a legközelebbi követséget, hogy segítséget kérjek. 

Meglehetősen értetlenül álltak velem szemben, majd nekem szegezték a kérdést: „én ezt a sok képtelenséget tényleg elhittem?” Ezek után fokozatosan, napokig tartott, amíg kitisztult a tudatom és újra magam lettem. Szégyellnem kellene, elhallgatnom az eseményeket, de megtörtént velem, ez az igazság. 

Ha valaki hasonló helyzetbe kerül, legyen óvatos, mert nagy a valószínűsége, hogy nem az egyetlen és kizárólagos testi-lelki másik felünk érkezett meg, hanem egy csalóba, pszichopatába szaladtunk bele. 

Hatalmas szakadék 

Miután férfi és nő kapcsolata különösen érdekel társadalmi szempontból, amit látok, amit sejtek, elképzelek, az sosem elég. Nekem bizonyíték kell! Kialakult egy kapcsolatom Németországban. Mentségemre szolgáljon, hogy háromszor is voltunk kávézni... 

Tudom, hogy észrevételeim nem az egész társadalmat érintik, teljesen nyilvánvaló, hogy vannak kivételek, de én mégis a nagy többségről próbálok véleményt alkotni. Kétségtelen, hogy nem árulok el titkot, hogy mindenütt a pénznek, vagyonnak, autónak van prioritása. Minden másodlagos, az érzelem, a boldogság, a szeretet, a megbecsülés stb. Ez még nem is volna olyan nagy baj. 

Ám a szakadék, a távolság a dobogós helyezettek között akkora, hogy erről már szót kell ejteni. A házasságok úgy működnek általában, hogy a férj tartja el a családot, az asszonynak a gyermeknevelés és a férj kiszolgálása a „küldetése”. 

A férfiak számára a feleség inkább egy kiszolgáló személyzet, mint társ vagy a szó hagyományos értelmében vett házastárs. Gyakran megakadályozzák, hogy a nők tanuljanak, képezzék magukat, hiszen akkor függetleníteni tudnák magukat, kilépnének ebből a kiszolgáltatott, megalázó helyzetből. 

A nők beletörődve elfogadják ezt a gondtalan életet, ahelyett, hogy feladnánk az anyagi jólétet és kilépnének a bizonytalanságba. Családosan beutazzák az egész világot, de boldogtalanul. 

Erotikáról szó sincs 

Nem tudom másképp elképzelni az intimitást, mint előre meghatározott, a családfő által megtervezett időpontokban a kielégülés mielőbbi elérésért folytatott napi gimnasztikát vagy helyzetgyakorlatokat. Erotikáról szó sincs! 

Hiányzik a belső motiváció, a kölcsönösség, az intelligencia. A nők gyakorlatilag satupadon fekvő munkadarabok, akikből szinte lehetetlen orgazmust „csiholni”. Partnerem a kérdéseimre határozott válaszokat adott, igazat adott, hogy helyesen ítélem meg a társadalomban az emberi kapcsolatokat. 

Az érzelmeket, az egészséges, szexet az emberek csak könyvekből ismerik, művelni nem tudják. Hidegek a nők, élvezhetetlen az együttlét velük, nagyon kevés a jó partner. 

Az aktus értéke csak egy szükségletté - ami élet természetes velejárója - alacsonyodik le. Ma még mindig nem beszélnek a problémákról, nem tulajdonítanak nagy jelentőséget, hogy a házastársak, partnerek lelkileg is kielégültek legyenek. 

Sajnálom ezeket az embereket, hiszen micsoda érzelmi szegénységben élnek, mennyi személyiséget gazdagító közös élménytől, lelki örömforrástól fosszák meg magukat. 

Nők és férfiak 

Írnom kell a nők külsejéről is. Jelentős részük rendkívül csúnya, a női nem rémségei, beteges kisugárzásuk rányomja külsejükre is a „bélyeget”. Nincs az a make-up, amely elfedné a torz külsőt, amely javítaná a negatív megjelenést, korrigálná a rossz energiákat. A szépség belülről jön!! Ez vitathatatlan! 

A férfiakat figyelve a legszembetűnőbb volt a hatalmas EGO-juk. Valószínű, hogy már nullákkal a fejükben ébrednek, mert állandóan a pénzük után szaladnak. Mindig az volt az érzésem, amikor beszélgettem velük, mintha ki akarták volna kényszeríteni, hogy felnézzek rájuk. Csodálatomat várták, de hiába. 

Három éve dolgozom Svájcban, de mind a külsőségeket, mind az emberi magatartást is figyelembe véve egyetlen férfival sem találkoztam, akiről azt mondanám, hogy én bizony elmennék vele vacsorázni. A társadalom gazdag, de mentálisan rendkívül beteg. 

Várom véleményeiteket, tapasztalataitokat mindkét nem részéről.”

(Fotó: pixabay.com/rawpixel)

A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével.