oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Gazdagisztán

2018. május 01. 06:30,  A svájci idősgondozás sötét oldala 207 komment

2018. május 01. 06:30 Határátkelő

A svájci idősgondozás sötét oldala

Sok magyar próbál külföldön idősgondozásból megélni és boldogulni, Margit mai rövid írása ugyanakkor azt bizonyítja, mennyire észnél kell lenni, amikor az ember belevág. Különben elég csúnya dolgok történhetnek. (A posztban értelemszerűen nem szerepel cégnév, hiszen elsősorban a jelenség a fontos.)

idosapolas_5_foto_pixabay_com_unclelkt.jpg

„Idősgondozással foglalkozó cégnél dolgoztam Svájcban. Szeretném veletek tapasztalataimat megosztani. 

Már a próbaidő alatt a cég a GAV Abzug-ot a dolgozókra terheli, próbaidő után olyan óraelszámolást írat alá a dolgozókkal, aminek eredményeként dupla BVG-Beitrag-gal rövidíti meg a dolgozók bérét. 

Vagyis a dolgozókra terheli a BVG azon részét is, amelyet törvény szerint a cégnek kellene a Pensionskassa-ba befizetnie. A svájci hatóságok is felháborodtak ezen az lepapírozott, aljas tevékenységen. 

Miután a cégvezetőség képtelen a munkaerőpiacon magasabb bevételt realizálni – a tisztességes piaci verseny lehetőségeit kihasználva - ezért a dolgozók bérének lefaragásával növeli bevételét. 

Jellemtelen, embertelen megoldás, hiszen ezek az idősgondozó ápolók tiszteletet érdemelnének, hogy az otthonunkat otthagyva próbálják családjukat eltartani (ismerve a magyar gazdasági és politikai helyzetet). Lényegesen magasabb jövedelmet érdemelnének a szolgálataikért. 

A svájci cégek dupla bért fizetnek az 24 órás időgondozóknak, mind anyagilag, mind erkölcsileg elismerik ezt a felelősségteljes és fizikailag is nehéz munkát. Ez a cég a dolgozók minimálbérét kurtítja meg. Szégyen a svájci munkaerőpiacon ez a cég! 

A lecsökkentett bér alig több, mint amit Ausztriában meg lehet keresni, ezért nem érdemes többet utazni. És milyen már egy olyan cégnél dolgozni, ahol tudjuk, hogy meglopnak minket és az elvégzett munka után nem a megérdemelt, törvény szerinti bért kapjuk meg?! 

Kívánom a cég vezetőségének, hogy álmatlanul forogjanak ágyukban, ne hagyja őket nyugton a lelkiismeret-furdalás, hogy milyen aljas módon, hazug módszerekkel, csalással biztosítják a megélhetésüket, gyarapodásukat. 

Bízom benne, hogy a cég vezetősége előbb-utóbb megkapja megérdemelt büntetését mind hivatalos helyről, mind spirituálisan: mert Isten nem bottal ver… 

De addig is a dolgozóktól eltulajdonított extra jövedelmet fordítsák a családjuk gyógyszerezésére.” 

Érdekel, hogy milyen Budapest egy francia szemével nézve? Hát ilyen.

(Fotó: pixabay.com/unclelkt)

A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével.

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: Svájc idősápolás

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr4913874626

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Olliék 2018.05.01. 07:26:55

Szép szakma a miénk, mindenki ezt mondja. Meg azt,hogy nem tudná csinálni.
Aztán ott b@sz át, ahol tud.
Remélem egyszer megöregszik.....

Golf2 2018.05.01. 08:53:04

Vajon milyen náció a "vezetés"?

sZulamith 2018.05.01. 08:57:23

Hát igen. A legjobb családban is történnek hibák, mint a posztbéli intézetben. Gondolom az egész rendszerre nem ez a jellemző. Magyarországon ez fordítva működik.

szakasz2 2018.05.01. 09:08:46

Ennek így se füle, se farka, se értelme sok, már bocsánat, kedves HA. Biztos vagyok benne, hogy ez nem általános Svájcban (vs. "elsősorban a jelenség a fontos"), tehát vagy közzé tehetnéd a cég nevet, hogy esetleg az emberek elkerüljék a céget, vagy pedig az egész felesleges riogatás - kicsit a magyarországi migránsellenes kampányhoz hasonló.

Egész konkrétan pedig a GAV Abzug-ot (ami kevesebb mint 1% általában) azt természetesen az első naptól fizetni kell, de cserébe az illetékes szakszervezet megvédené a kedves posztolót pl. ilyen ügyekben. Hozzájuk (is) kéne fordulni.
A "dupla BVG" kapcsán nem tud mit és hogyan papíroztak le, de tudtommal a járulék mértékére nincsenek svájci (sőt még kantoni) egységes szabályok se, gyakorlatilag a munkáltató által választott nyugdíjpénztár szabályozza magát bizonyos peremfeltételekkel. Lehet, hogy náluk (is) kéne reklamálni a hatóságok mellett, és nem így teljesen névtelenül egy se füle-se farka írásban ezt a blog-ot "megtrollkodni". Ha törvénytelenség éri, tessék feljelentést tenni, biztos vagyok benne, hogy tisztességesen meg fogják vizsgálni az ügyet.

Ja, és még valami, ha az említett kb. 10%-nyi plusz levonást alkalmazzák a svájci bérre, még akkor is jóval többnek kéne lennie, mint az osztrák bér. Vagy ettől a 10%-tól függ a két ország közötti általában kétszeres vagy magasabb bérkülönbség? Érdekes...

Sesamelmo (Q) 2018.05.01. 09:26:01

@szakasz2: bar nem ismerem a svajci rendszert, en is ugy gondolom, hogy ez nem feltetlen altalanos jelenseg. A posztolonkifakadt, leirt nehany informaciot de nem tudtunk meg sokat.

Buchhalter 2018.05.01. 09:28:10

Hát csalódás ez a posztnak nevezett valami.Se eleje se vége.Ezt így kár volt kirakni.Ki az illető? Még azt sem tudjuk,hogy férfi vagy nő .

wrstjnethn 2018.05.01. 10:00:34

Elég naív írás, nézzük csak:

"tiszteletet érdemelnének, hogy az otthonunkat otthagyva próbálják családjukat eltartani" Itt már belelóg a kéz a bilibe, azért nem fognak hősként ünnepelni valakit, mert külföldön dolgozik. A Svájcit pláne mit érdekli, hogy neked mi a fájdalmad otthon. Ha annyira nem tetszik az otthoni rendszer, változtasd meg.

"Miután a cégvezetőség képtelen a munkaerőpiacon magasabb bevételt realizálni – a tisztességes piaci verseny lehetőségeit kihasználva - ezért a dolgozók bérének lefaragásával növeli bevételét." aztán meg: "A svájci cégek dupla bért fizetnek az 24 órás időgondozóknak, mind anyagilag, mind erkölcsileg elismerik ezt a felelősségteljes és fizikailag is nehéz munkát." Ezek szerint más cégek mégis tudnak rendes bért fizetni, tessék odamenni dolgozni. Vagy ott csak svájciakat alkalmaznak? Mert akkor megvan mi az árkülönbség oka.

"A lecsökkentett bér alig több, mint amit Ausztriában meg lehet keresni, ezért nem érdemes többet utazni." Akkor ne tessék többet utazni, mi a probléma???

"Kívánom a cég vezetőségének, hogy álmatlanul forogjanak ágyukban, ne hagyja őket nyugton a lelkiismeret-furdalás" ... és nem leszek a bajátod sem, megmondajak apunak aki bijkózó és megveji a te apukádat! - Most komolyan???

Kedves HA, jó lenne a színvonalat fenntartani, ha aznapra nincs poszt, inkább ne jelenjen meg semmi, mintsem ezek a szedett-vedett, se füle, se farka nyavalygások. Tudom, nagy a nyomás, hogy napilapként működjön az oldal, de az olvasók nem azért fognak

wrstjnethn 2018.05.01. 10:00:41

elpártolni, mert kimarad egy nap, hanem azért, mert gyenge, hiteltelen posztok jelennek meg.

Határátkelő 2018.05.01. 10:01:55

@Buchhalter: Viszonylag kevés Margit nevű férfit ismerek.

puhacica 2018.05.01. 10:09:00

@Határátkelő: :D

----

annak azert jo lett volna legalabb kicsit utanajarni, hogy mi a szabaly abban a kantonban, ahol a ceg van, ehhez kepest ok mennyiben ternek el, esetleg magyarul irni vagy leforditani az ABC wasistdas kifejezeseket, hogy ertsem is, ami oda van irva, ne csak olvassam... akkor akar meg poszt is lehetett volna belole.

Din Serpahis 2018.05.01. 10:13:01

Hát aki nem svájcban él, annak ezek a szavak semmit nem jelentenek, de őszintén szólva nekem is gondolkoznom kellett, hogy akkor most mi merre hány óra, pedig itt élek 4 éve.

Határátkelő 2018.05.01. 10:13:35

@szakasz2: @wrstjnethn: Azért ez még mindig egy blog. Ahol általában azálag blogposztoknál sokkal hosszabb írások jelennek meg. De én nem fogok senkit kizárni azért, mert röviden írja meg a történetet, mert nem tudja vagy nem akarja hosszabban. Ezt azért is fontosnak tartottam ma, mert egy olyan jelenségről számol be, amiről kevesebb szó esik, pedig fontos beszélni róla. Attól, hogy nem 20 oldal, attól még fontos. A jövőben is lesznek mindenféle posztok.

Elizabeth72 2018.05.01. 10:14:48

Ezen kívül semmi?
Háhá. Egyszer majd posztolok az angliairol. Ez itt hírértéknek ok de magarol az idosgondozasrol nem szól.

Csodabogár 2018.05.01. 10:20:23

Ez most olyan, hogy Margit dührohamot kapott és mi meg olvassuk, de minek. Csatlakozom Szakasz véleményéhez, tényleg meg vannak Svájcban a megfelelő szervek ahová fordulni lehetne és akik segítenek is.
Nem tudom manapság mennyit lehet ilyen idősgondozással keresni. Én, mikor még ott éltem csak feketén dolgozó gondozókat ismertem, idős barátnőimnél évekig volta magukat szervező 3 havonta váltó szlovák nők. Nagyon rendesek és megbízhatóak voltak. Akkoriban a lakás és teljes ellátás mellett 1000 frankot kaptak. Hozzá teszem, hogy nem voltak súlyos betegek és a nők nem voltak képesített ápolók, németül se tudtak. feladatuk a napi életbe való besegítés volt, no meg felügyelet baj esetére. Ha akartak napközben elmehettek máshova pár órára takarítani, ami külön jövedelem volt még.

Buchhalter 2018.05.01. 10:41:32

@Határátkelő: átsiklottam felette,de ezt tényleg kár volt kirakni,vagy egy kicsit fel kellett volna pofozni.

tanato 2018.05.01. 11:03:09

@Csodabogár: Akiket én ismerek,eü,dolgozók szintén 3 vagy 6 havonta váltják egymást és szintén nem beszélik a németet,feketén dolgoznak,nyilván ott tudják átverni őket ahol lehet.De sajnos még így is megéri a várható jövedelem miatt.Mennek Scvájcba is Németországba is,Ausztriába is.

Arthamyr 2018.05.01. 11:05:56

@wrstjnethn: "Ha annyira nem tetszik az otthoni rendszer, változtasd meg." - Ha ez így menne...

Amúgy a többire kb. +1.

Sesamelmo (Q) 2018.05.01. 11:09:19

@Csodabogár: Ez most olyan, hogy Margit dührohamot kapott és mi meg olvassuk, de minek.

Hangosan nevetgelek ezen az irodaban :D
Pedig tenyleg olyan

Herr Géza 2018.05.01. 11:09:48

Ez mija szar volt? Kinek mi ebből a hasznos infó, a tanulság, vagy egyszerűen csak az “olvasnivaló”. Sorry @Határátkelő: , ez a kukázandó kategória. :(

Bredpitt Monika 2018.05.01. 11:11:55

15 mondat (ha jól számoltam).

Két tapasztalat.

New Jerseyben egy illegálisan ott tartózkodó (18 éve volt ott, ha jól emlékszem) magyarul beszélő (de nem magyar állampolgár hölgy) egy Alzheimer kóros hölgynél lakott. Szinte csak ő volt az , aki a hölggyel kapcsolatban volt. Volt egy gyámja a hölgynek, de nekem úgy tűnt, hogy a gyám nem nagyon tudja mi folyik abban a házban.

Jóban voltam a gondozó csajjal, de a végén elmentem a helyi hivatalba, ahol megkértem az ott dolgozókat, hogy nézzenek rá erre az idős hölgyre, mert úgy tűnik, hogy esetleg nincs jó kezekben.

Nehéz döntés volt, mivel a hölgy nekem kifejezetten panaszkodott néha, de az állapotát figyelembe véve nehéz volt eldönteni, hogy mi az igazság. Ugyanakkor én is láttam nem is egyszer jelét annak, hogy az ott lakó gondozó nem megfelelően bánik a hölggyel.

Gyakorlatilag 24/7, azaz éjjel nappal dolgozott, és ezt egy idő után idegileg nem lehet bírni. Szomorú, de sok idős van, akik teljesen ki vannak szolgáltatva idegen embereknek is akár.

Itthoni ügy:

Barátnőm párja fenntartott egy idősek otthonát. Sok szó érte ezeket az intézményeket itthon egy időben. Egyszer barátnőm aztán elmagyarázta nekem, hogy milyen nehéz egy ilyen intézményt haszonnal fenntartani. Nem is tudom mi lett a vége , ha jól emlékszem kiszállt ebből az üzletből a srác.

Olliék 2018.05.01. 11:12:45

@Elizabeth72: Erre is változó. Megjártam a bentlakásos idősotthont, de a békét Pflegedienst-ként leltem meg.
A szabályok szinte megegyeznek a magyarral, annyi különbséggel,hogy itt mindenki partner a betartásban.

Herr Géza 2018.05.01. 11:14:57

Ja, Margitot meg csókoltatom. Mit keres akkor annál a “ganéj” cégnél? Talán próbálkozzon azoknál, akik “dupla bért fizetnek”, jelentsen az bármit is.... :D

Arthamyr 2018.05.01. 11:15:37

@Csodabogár: A lakás és teljes ellátás (ez mi, étkezés, vagy pl. van benne ruhapénz is?) mellett 1k CHF még ma sem rossz pénz (és ha rég volt, még több volt). Egy egyedülállónak kifejezetten jó, főleg, ha képesítés sem kell hozzá, nem tudom, milyen hasonló megtakarítási lehetősége lenne egy képzetlen embernek az eredeti országában... Nem beszélve arról, hogy a munkáltató által biztosított lakással a költözés legnagyobb problémáját/kockázatát kezeli.

Bredpitt Monika 2018.05.01. 11:16:57

@Határátkelő: nem kekeckedni akarok, de ha jól emlékszem van valami olyan feltétel, hogy minimum ennyi és ennyi karakternek kell lennie egy posztnak (na, ez 15 mondat, hogy hány karakter, azt inkább nem számoltam meg)

nálam meg az a baj sokszor, ahogyan adg fogalmazott egyszer, egy esszé lesz a posztból, nade a lényeg, hogy érezze jól magát mindenki

Bredpitt Monika 2018.05.01. 11:23:31

Ja, bocs ha már ezt valaki berakta ide, de a választások után (erről többször is esett szó, és valóban ez a helyzet) a külföldi munkát hirdető cégeknél négyszer annyian keresgélnek , mint a választások előtt.

Az ilyen posztok erre jók lesznek, bár ez elrettentő példa ugyan, de majd úgyis jönnek azok, akik a másik oldalt is látják.

Mivel Németországban is több ezer ápoló hiányzik az egészségügyből, ezért lehet keresgélni, na persze nem árt németül tanulni.

Kíváncsi lennék, hogy HA oldala április 8 után mennyire lesz vagy lett, megint egy praktikus fórum az innen elmenni készülők számára.

Bredpitt Monika 2018.05.01. 11:43:29

Ez ugyan nem a témához tartozik, de ilyenkor nagyon ég a pofámról a bőr (azt kerestem, hogy nyitva van e a Deák téri BKK pénztár ma) és ezt találtam ( a lényeg nagyjából az, hogyan vegzálják néha a turistákat az ellenőrök, ez persze egyedi eset, legalábbis remélem)

"BKK Staff violently scammed us in Red Metro when we were getting off. We made an honest mistake to validate the same ticket twice (once in the bus and once in the metro) getting deceived by the fact that the metro machine validation was different to the bus (bus printed a date while metro cut a piece of the cardboard without a rejection noise or anything) 3 stops after we got off and 2 violent ladies made us pay a fine in cash although we showed them we had more tickets and we had misunderstood the system. One of them insisted that clear information was available in all languages but it wasn't at the stations or buses, while the other kept talking about us in hungarian. When i requested the chance to pay my fine in cash she threatened to call the police and left me alone, while another one was watching my partner downstairs inside the station. A hungarian lady saw the scene and said they do this to tourists everyday. I'm sorry they do this to honest tourists who come enjoy Budapest and its nice people. This is an awful first impression that won't be forgotten. You should not abuse people like this... not only the fine but the violence and rudeness of the communication."

Bredpitt Monika 2018.05.01. 11:48:54

@Bredpitt Monika: nagyjából a fordítás, ugyanazt a jegyet használták a buszon is és a piros metróvonalon is, két aggresszív ellenőrnő lecsapott rájuk, nem akarták elhinni, hogy ők csak félreértették a rendszert, volt náluk még jegy, de rosszhiszeműen jártak el, rendőrrel fenyegetőztek, egy magyar nő elmondta nekik, hogy sajnos elég sokszor belekötnek a turistákba.....

Golf2 2018.05.01. 11:55:31

@Arthamyr: Szerintem te fel se kelnél az ágyból 1000 frankért.

Golf2 2018.05.01. 11:57:19

@Bredpitt Monika: A turistákat se kell félteni.

Elizabeth72 2018.05.01. 12:02:28

@Határátkelő: Tudid már évek óta gondolkodom. ... majd megbeszeljuk csak mert az en életem egy kaland. .

Catwoman1 2018.05.01. 12:02:28

@szakasz2: Kedves szakasz2! 1 %-kal sem lehet a dolgozó bérét megterhelni, ha a szerződésben más szerepel. A BVG 7 %-tól 18 %, a dolgozó életkorától függ. Fele részben a cégnek, fele részben a dolgozónak kell fizetnie a törvény szerint. Ha a svájci minimálbérből (szakképzetlen idősgondozó) levonja ezeket és még hozzáadja a betegbiztosítás összegét, akkor jóval 2000 Chf alatti bevétellel számolhat a dolgozó. A svájci közvetítőcégek nagyon szép pénzt kapnak a megrendelőktől. De van az a kapzsiság és lelki rokkantság amely képes megnyírbálni a minimálbért is. A svájci minimálbért ODA KELL ADNI a dolgozónak! (2600 Chf)

Timi A METÁL MENYASSZONYA 2018.05.01. 12:02:28

Ez most mi? Sajnálom az átvert posztolót, de ez, hogy első felháborodásában ideokádik egy ilyen összevisszaságot, teljesen értelmetlen. Tessék összeszedni a gondolatait, és leírni rendesen, hogy mit szeretne elmondani, és mi vele a célja.
Egyébként is, aki törvénytelenséget tapasztal, forduljon a hatósághoz.

Catwoman1 2018.05.01. 12:02:28

@Buchhalter: Köszönöm! Én csak az igazságot írtam le, amiért küzdök, harcolok, hogy mások tisztában legyenek könyvelői csavarral, cégek visszaélésével. Nem kívánok elismerést az írásomért, mégis úgy gondolom, hogy vitaindítónak sem utolsó, ha ilyen egységesen "lefikáztátok". Sorry!

Catwoman1 2018.05.01. 12:02:28

@wrstjnethn: Ezt a hozzászólást inkább nem is mínősíteném, annyira színvonalatlan, méltatlan a kommenteléshez.
Igen sok embert érintő problémáról írtam, komolyan kellene venni.

Catwoman1 2018.05.01. 12:02:28

@wrstjnethn: HA kiválóan működteti a blogot, valószínű, hogy Ön nem érti az írás lényeget, hiányzik Önből a mélység, az intellektus, a lelki habitus, empátia, emberség. Valószínű Ön számára csak pótcselekvés firkászkodni.

Catwoman1 2018.05.01. 12:02:28

@Elizabeth72: Nem az volt a cég, hogy az idősgondozás munkaköréről írjak, hanem azok számára adjak felvilágosítást, akik ezen a területen dolgoznak. Legyenek tisztában a cégek visszaéléseivel. Elcsalják a 2600 Chf minimálbérrel, majd a 4. hónaptól már a minimálbérből a cégre is dolgozunk. Az elv, az eljárás számomra elfogadhatatlan.

Catwoman1 2018.05.01. 12:02:28

@Csodabogár: Nem kaptam dührohamot, ez nem jellemző rám. Azt is nagyon fegyelmezetten csináltam végig, hogy heteken keresztül kutattam, hogy megtaláljam a megfelelő felügyeleti szervet, aki a céget leellenőrzi. Ügyvédhez is elmentem, hogy visszaszerezzem a tőlem jogtalanul ( egy könyvelői csavar következtében nem bizonyítható) elvett pénzt. Nem tudtam érvényt szerezni igazamnak, így csak az marad hátra, hogy másokat figyelmeztessek, ne járjanak így, mint én.

wrstjnethn 2018.05.01. 12:02:49

@Arthamyr: tudom, hogy nem így megy, de a svájci (és minden befogadó állam polgára) joggal gondolhatja ezt.

wrstjnethn 2018.05.01. 12:03:07

@Határátkelő: félreértés ne essék, nekem messze nem a karakterszámmal volt a gondom, azt nem is kritizáltam a kommentben. Én azt mondtam, hogy ez egy szedett vedett írás egy meg nem nevezett cégről, meg valakiről, akit nem tudunk miért dolgozik ott, ahol, pláne, hogy a megoldást is kvázi leírja (másik svájci cég, ausztriai munka, stb.) Az meg, hogy reméli, hogy álmatlanul forgolódnak, egy dedós átkozódás, azt hiszem eszerint is válaszoltam.

Catwoman1 2018.05.01. 12:03:30

@Buchhalter: én is megkritizálnám az írásodat! Kíváncsi lennék, stílusoddal milyen posztra lennél képes.

sörm 2018.05.01. 12:11:11

@Határátkelő: Posztot hova lehet küldeni?

sörm 2018.05.01. 12:28:17

@Mária Rózsa: Szerintem szuper hogy másokat figyelmeztetni akarsz. Csak írd le konkrétan mi volt az a csavar ami miatt mégis legális volt amit tettek! Az már nagy segítség annak, akk hasonló cipőben jár.

Csodabogár 2018.05.01. 12:55:11

@tanato: Akiket én ismertem azokat nem verte át senki. Igen jó viszony alakult ki a munkaadójukkal, akik nem csak magyarul de szlovákul is tudtak. Megkapták maradéktalanul a megbeszélt fizetést és mindkét ismerősöm haláláig csinálták a dolgukat. Ez mindkét esetben több év volt, nyilván megérte nekik.

Csodabogár 2018.05.01. 12:58:21

@Bredpitt Monika: Jelenleg járjuk az öregotthonokat, mert hátha szükség lesz rá. Amit eddig láttam nem volt riasztó, igaz ezek nem állami helyek.

Arthamyr 2018.05.01. 13:02:43

@Golf2: Én nem vagyok sem képzetlen, sem egyedülálló, így több lehetőségem van és nem csak saját magam számára kell lakhatást biztosítanom, így számomra valóban nem ez a legjobb választás. Egyébként volt idő, amikor a kb. feléért három műszakban dolgoztam, és se lakást, se "ellátást" nem kaptam, de nem tudom, miért volna releváns, hogy én mit/mit nem csinálnék. Csodabogár nem szakképzett, nyelvet nem beszélő emberekről beszélt, nekik szerintem igenis jó juttatás az 1k feketén+lakhatás+ellátás, és pl. Szlovákiában esélyük sem lenne hasonlóra. Ha a másik oldalról nézed, és te vagy aki igénybe veszel egy ilyen szolgáltatást, ez minden, csak nem olcsó és kapsz érte egy a nyelveden nem beszélő, nem szakképzett ápolót.

Csodabogár 2018.05.01. 13:03:13

@Arthamyr: Ruhapénz nem volt. Volt lakás és a gondozó főzött megbeszélés szerint. Ezek nem költöztek ki, csak egy kofferrel jöttek 3 hónapra, aztán 3 hónap otthon. Mind egyedül álló volt, özvegy vagy elvált, felnőtt gyerekekkel. Azt hiszem jól érezték magukat. Nem ágyban fekvő magatehetetlen beteggel volt dolguk, sőt nem is voltak demensek, csak öregek, gyengék, szívbeteg stb.
Miután már nyugdíjas korban voltak, teljesen feketén ment a dolog, ezért kellett 3 havonta váltani.

Arthamyr 2018.05.01. 13:07:35

@Csodabogár: Szerintem ez egy teljesen jó lehetőség annak, aki egyedül van, és ahogy írtad is, örültek is neki. Ezzel a konstrukcióval pl. évi 3 hónap munkával elég robosztus nyugdíjkiegészítésre lehet szert tenni, arról nem beszélve, hogy leköti magát, esetleg még szereti is csinálni, vagy nem érzi megterhelőnek.

Catwoman1 2018.05.01. 13:09:33

@Timi A METÁL MENYASSZONYA: Olvasd el még egyszer figyelmesen a cikket és a kommenteket is.

Catwoman1 2018.05.01. 13:09:39

@sörm: "próbaidő után olyan óraelszámolást irat alá a dolgozókkal, aminek eredményeként dupla BVG-Beitrag-gal rövidíti meg a dolgozók bérét." A könyvelő órabért és készenléti szolgálatot számol, ebből áll a bruttó bér. Egyik hónapban az egyik tételt növeli, a másikat csökkenti, a következő alkalommal fordítva. A 4 hónaptól a bruttó órabér úgy "állítódik" össze, hogy a nettó bér minden egyes dolgozónál a korának megfelelő %-ú dupla BVG-vel (nyugdíjmegtakarítás, kötelező mindenkinek fizetni a 4. hónaptól, de a felét a cégnek kell, a másik felét a dolgozónak) csökken. Mi fizetjük a cég helyett is. Ha nem írjuk alá az óraelszámolást, nem kapunk pénzt. Tehát a nettó bér messze elmarad a minimálbértől, de a papíron ledolgozott óraszámnak megfelel. Azt mondják, hogy ilyen kevés órát dolgoztunk a hónapban.

Csodabogár 2018.05.01. 13:16:59

@Mária Rózsa: Ott lehetett volna hagyni az első hónap végén és elmenni máshova. Svájcban rengeteg öregotthon van, két kézzel kapnak az ápolókért. Munkaszerződésben pontosan le van írva, mi jár és mi nem. Már elég rég nem élek ott, de tudomásom szerint még ma is mindenki magának köt betegbiztosítást. Amit kötelezően levonnak az az AHV (állami nyugdíj) régen 5%, baleset biztosítás régen 0,6% munkanélküli biztosítás, arra már nem emlékszem és a nyugdij második oszlop (BVG) egy része, ami cégenként változik. Ez nem zsákba macska, hanem a szerzősében le van fektetve. Ez mindkét félre kötelező, az aláírás után.
Engem nem érint, de a posztban semmi érdemi információt nem kapott senki arról, hogy végül is milyen egy ilyen munka Svájcban, milyenek a napi körülmények és követelmények.
Másik lehetőség, amit már itt ma leírtam, feketén dolgozni, az csak szóbeli megállapodás és bizalom kérdése. Gondolom ez lett volna az, ami sokakat érdekelt volna.

Bredpitt Monika 2018.05.01. 13:30:30

@sörm: hataratkelo@hotmail.com

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

(ez fent látható a komment szám alatti mezőben, a poszt alján, üdv)

Bredpitt Monika 2018.05.01. 13:35:44

@Golf2: ez az egész kivédhető lenne, ha végre EGYSZER VALAHÁRA eljutnánk oda, hogy ne lehessen felszállni egyetlen egy járműre sem úgy, hogy nincs bérleted, vagy jegyed, amit kezeltél, ha ez működik a 10 milliós New York Cityben, akkor itthon miért nem működik??????

Herr Géza 2018.05.01. 13:51:44

@Mária Rózsa: Ez így sorry, de egy komplett katyvasz. Ha a ledolgozott órákkal trükköznek, az valóban átb@szás, de annak semmi köze a BVG-hoz meg a GAV-hoz. Milyen 2600 frankos minimálbérről beszélsz? Tudtommal az idősápolásban sincs törvényes, hivatalos minimálbér Svájcban (mint sok más szakmában sem). Szakszervezeti megállapodások vannak, de kérdés, hogy Tarifvertrag szerint vagy-e alkalmazva. A lényeg az, hogy ez a posztod, így, a konkrétumok nélkül nulla. Lövöldözöl, vagdalkozol, de ismét megkérdezem, mi a túróért vagy még ott?

Herr Géza 2018.05.01. 13:59:32

@Mária Rózsa: Ez meg különösen kiemeli a naívságodat:
“Jellemtelen, embertelen megoldás, hiszen ezek az idősgondozó ápolók tiszteletet érdemelnének, hogy az otthonunkat otthagyva próbálják családjukat eltartani (ismerve a magyar gazdasági és politikai helyzetet). Lényegesen magasabb jövedelmet érdemelnének a szolgálataikért. ”
Hát hogyne, a svájci céget (már ha nem valami magyar munkaközvetítő bt.-ről beszélsz) rohadtul érdekli ám a magyar gazdasági és politikai helyzet, meg az hogy te hol hagyod, vagy nem hagyod a családodat/otthonodat. Nyilván annál többet fog fizetni, minél szakadtabb és minél távolabbi országból jössz. Jaja...

sörm 2018.05.01. 14:02:46

@Bredpitt Monika: Köszi! Facebookom nincs, így is épp elég időt töltök a gép előtt... :)

szakasz2 2018.05.01. 14:05:44

@Herr Géza: +1.
@Mária Rózsa: Én ugyan informatikusként kevésbé vagyok kitéve ilyen vagy hasonló átb*szásoknak, de mióta elkezdtem dolgozni (kb. 20 éve már egyetem mellett), mindig vezetek egy saját munkaidő nyilvántartást Excel-ben, naprakészen. Emellett persze a mindenkori cég vagy ugyanezen adatok alapján vagy más módon számolta a munkaidőmet, de ha olyan jellegű eltérés lett volna, amit te mondasz, akkor egy ilyen saját nyilvántartással simán beperelhettem volna őket.

Golf2 2018.05.01. 14:41:03

@Bredpitt Monika: Mert akkor veszítene pár százezer kissebbségi szavazót a kormány...

Golf2 2018.05.01. 14:47:59

@Arthamyr: Én 650Eur+ szállás, kaja fizetek Pesten ahol az átlagfizetés kb.500Eur nettó.

Catwoman1 2018.05.01. 15:09:18

@Herr Géza: régen nem vagyok a cégnél. Nem vonatkozik ránk a Tarifvertrag, nem is hallottam róla. Szakképzetlen idősgondozó minimálbére 2600 Chf. De nem akarok veled vívni, mert nem vagy méltó arra, hogy szópárbajt-íráspárbajt vívjak veled. Minősíthetetlen a stílusod, tartsd meg a haverjaidnak.

Catwoman1 2018.05.01. 15:09:25

@szakasz2: mégsem tudom perelni őket - megpróbáltam - mert aláírtam a (nem a valóságnak megfelelő, a cég által összeállított) óraelszámolást. Elismertem, hogy ennyi órát dolgoztam, megszorozva az órabéremmel 600 Chf-fel kevesebb bért kaptam. 2000 Chf-et kaptam a 2600 helyett.

Bredpitt Monika 2018.05.01. 15:10:05

@tanato: azért az érdekes, hogy egy ilyen munkát el lehet látni a nyelv ismerete nélkül,
nyilván azt mutatja, hogy ilyen nagy az igény az idősgondozókra,

érdekes lenne egy beszámoló ezektől az emberektől

Bredpitt Monika 2018.05.01. 15:11:58

@Golf2: nem mintha védeni akarnám a mostanit, de egyik kormány sem volt képes megváltoztatni ezt a hülye fizetési rendszert

Catwoman1 2018.05.01. 15:12:43

@Csodabogár: más idősotthonban dolgozni szakképzett ápolóként és más szakképzetlenként kiközvetítve.@Herr Géza: Nem feketemunkáról van szó, hanem hivatalos, szerződéses munkáról. A szerződésben nem szerepelnek a levonások, csak a bérelszámolásban. Ne tájékoztasd félre az olvasóközönséget, mert felkészületlen és hozzá nem értő vagy!

Bredpitt Monika 2018.05.01. 15:16:26

@Herr Géza: @Mária Rózsa: ajajj, Géza, ki lettél osztva rendesen,

(csak zárójelben jegyzem meg, április 9 reggele óta, most van kedvem először viccelődni, ez jó jel, ezt Gézának és Margitnak köszönhetem, vagy akkor most mi van, Mária, Rózsa, vagy Margit?)
bocs, csak hülyülök - kínomban -

Margitnak, üdv a klubban, én az első posztom után nem voltam itt hozzászólóként, én csak csendben sírtam egész nap - és Géza nem is volt olyan kegyetlen velem -

Herr Géza 2018.05.01. 15:27:03

@Mária Rózsa: Az igazi bunkó stílusomat még nem ismered.....
Na, akkor lássuk, mutasd meg hol van leírva a 2600 frankos minimálbér? Link, trv., akármi?

Herr Géza 2018.05.01. 15:36:51

@Mária Rózsa: Beszéltem én feketemunkáról?
A szerződésben nem szerepelnek a levonások, csak a bruttó bér? Hogy miket mondasz? Ez nekem teljesen új.... :))))
“...felkészületlen és hozzá nem értő vagy!...” Na ezen csak röhögni tudok, de veszettül....
Majd valaki felvilágosít talán, hogy miért....

Herr Géza 2018.05.01. 15:53:00

@Mária Rózsa: Tarifvertrag=Gesamtarbeitsvertrag. Mellesleg félreértés ne essék, a bruttó 2600 frankot, ha valóban lenne valahol ilyen minimálbér, kurva kevésnek tartom. Már persze akkor, ha nem bentlakásosként dolgozol, ahol a kosztot+kvártélyt a megbízó fizeti ill. állja.
Na ezért is mondtam, hogy a konkrét helyzetről nem írsz semmit, de a jó k..va anyját a munkáltatódnak. Amiben akár igazad is lehet, de ebből a posztból ez rohadtul nem derül ki.

Catwoman1 2018.05.01. 16:16:15

Szia! Én sem vagyok jól a választások óta, másnap fel sem tudtam kelni. Rózsa Mária Margit a becsületes írói álnevem. Én nem sírok, hanem minden fórumon kiállok az igazamért, Svájcban is. Nem szeretném, ha más is így járna, mint én, ezért tettem közzé az írást. Hamarosan szakmailag is írok: véresen komoly és egyúttal rendkívül nevetséges is lesz.

Catwoman1 2018.05.01. 16:16:36

Különben igazatok van, csapnivaló volt a cikk, jobban ki kellett volna dolgozni. Ez csak egy gyors vázlat volt! SORRY!

Catwoman1 2018.05.01. 16:16:54

@Bredpitt Monika: te nagyon tévedsz, én felső fokon beszélem a német nyelvet. Vállalkozni sem mernék erre a területre, hiszen komoly felelősség pl. mentőt hívni, segítséget kérni. Kikérem MAGAMNAK!!!
Ezért tudok küzdeni kint is a hivatalokkal, telefonon beszélni, levelezést folytatni a cél érdekében. Büszke vagyok rá, hogy én nemcsak a konyhanyelvet beszélem (minthogy nyelvi analfabétákkal kereskednek általában), hanem mindenütt csodálkoznak, hogy én mit keresek ezen a területen. Számomra az idősgondozás: hivatás, küldetés, Karma. Az ápoltakat nemcsak fizikailag, hanem spirituálisan is életben tartom. Értsétek ezt szó szerint!!! Bioenergiámat adom át nap, mint nap! LEHET VITATKOZNI, KÖTEKEDNI, PROVOKÁLNI!!! Ezt én büszkén vállalom!!!

Catwoman1 2018.05.01. 16:17:33

@Herr Géza: a bunkó stílus egyáltalán nem hoz tűzbe! Nekünk órabérünk van, és 2600 Chf-et megkapjuk a próbaidőre. Gondolom, hogy a cég nem fog többet kifizetni a minimálbérnél, ha egyébként is SPUR. Nem a szőrszálhasogatásról szól a cikkem, hanem a felvilágosításról. Lehet, mindenféle kérdést nekem szegezni az utolsó szó jogán, de senki se vitassa el az igazamat és a tiszta szándékomat. Használd a fordítóprogramokat, erre én igazán sajnálom az időt és energiát. Akkor további jó röhögést!
Én komoly ellenérveket várok, nem "pisis" beszólásokat!

Catwoman1 2018.05.01. 16:18:10

úgy veszem észre, te nagyon felvilágosult vagy. Ha információra lesz szükségem, majd privátban írok neked. Nekem Einsatzvertragom van. Valóban nagyon kevés bruttó 2600 Chf, hogy a munkáltató még ebből is lehúzzon. Ezért a jogos felháborodásom! Bentlakásos voltam, de akkor is. A BVG felét a cégnek kell fizetnie, és nem raffinált módon a munkavállalóra terhelni. Tehát óraelszámolás alapján kevesebbet kapunk (a BVG egyik felével), a cégnek több marad. Így húz le minket!!! Persze sokan - akik a nyelvet nem beszélik, nem értenek a bérelszámoláshoz - ezt nem értik, és különben is fogja be a száját (a cég részéről), örüljön neki, hogy ennyit keres. De az erkölcs nem erről szól, főként a munkaerkölcs nem. Egy fontos és igaz mondás: a hosszútávú munkakapcsolat alapja a pontos elszámolás. Ha ez hibádzik, tiszavirág életű lesz az együttműködés.

Arthamyr 2018.05.01. 16:19:05

@Golf2: Na látod, akkor az 1k CHF + szállás + kaja azt üti, és képzetlenül lehet(ett) megkapni, ráadásul feketén (adómentesen), nyugdíjkiegészítésként akár.

Csodabogár 2018.05.01. 16:32:17

@Bredpitt Monika: Nem hinném, hogy nekem olyanokat tudnának írni, hogy attól sírva fakadjak. Keményebb lánynak gondoltalak téged eddig.
Indexen hírhedt volt a "kedves" stilusom, de sírás soha nem volt.

Csodabogár 2018.05.01. 16:33:55

@Herr Géza: Az nem én leszek, de én is csendben nevetgélek itt magamban.

Csodabogár 2018.05.01. 16:38:24

@Mária Rózsa: Jesszus! Remélem nem hoz össze veled a sorsom. Engem ne akarjon semmilyen energiával életben tartani senki. Lásson el, aztán hagyjon békében meghalni.

Herr Géza 2018.05.01. 16:40:36

@Mária Rózsa: Anyuci, az a pisis (mármint én) idén lesz 56 éves, német egyetemre járt, idestova 25 évet élt német nyelvterületen, jelenleg Svájcban dolgozik Németországból... Na ennyit a kedves javaslatodról a fordítóprogramok használatához....
A BVG felének az általad vélt rafinált munkavállalóra való hárítását meg továbbra sem értem, mert azt persze nem magyarázod el, hogy miből véled ezt. Csak a puffogás. Meg a karma.

Herr Géza 2018.05.01. 16:45:43

@Mária Rózsa: “..Én komoly ellenérveket várok,...” Mármint mivel kapcsolatban? Mert azontúl, hogy a munkáltatód lop-csal-hazudik és dögöljön meg, semmi konkrétum nem szerepelt eddig.
A 2600 frankos minimálbérről szóló linkkel is adós vagy....

Olliék 2018.05.01. 16:49:18

@Csodabogár: Hozzáteszem ilyeneket nem is szabadna. Ezek mind reményt kelthetnek bennük, nekünk pedig nem ez a feladatunk.

Bredpitt Monika 2018.05.01. 17:04:58

@Csodabogár: nekem tudtak, tehetséges hozzászólók voltak itt anno........

Bredpitt Monika 2018.05.01. 17:06:39

@Csodabogár: ez egy jó mondat "lásson el aztán hagyjon békében meghalni"

Az a hölgy, akiről ma írtam szó szerint azért volt életben tartva, hogy legyen állása a gondozónak (ezt ő fogalmazta meg nekem finoman ugyan, de ez volt a lényeg..............)

Catwoman1 2018.05.01. 17:11:06

@Herr Géza: Einsatzvertragom volt. Bentlakásos voltam, de akkor is. Amikor felvettek, nem közölték velem, hogy a 4. hónaptól már lehúznak a béremből. Van egy fontos és igaz mondás: a hosszútávú együttműködés alapja a pontos elszámolás. Ha ez nincs, akkor csak tiszavirág életű egy munkakapcsolat. Csalódás és rossz szájíz a következmény.

Catwoman1 2018.05.01. 17:11:22

@Arthamyr: hát te neked fogalmad sincs, hogy miről írtunk, vitatkoztunk itt eddig.
Jó reggelt!!!

Catwoman1 2018.05.01. 17:12:11

@Csodabogár: Akaratod ellenére nem tartanálak életben. Akit én életben tartok, az még élni akar!!! Én ezt nem magamért csinálom, nem elismerésért. Ilyen spirituális képességgel rendelkezem. Csak teszem a dolgomat.

Catwoman1 2018.05.01. 17:13:19

Nem vagy vitapartner! A stílusod alapján nemcsak azt nem néztem ki belőled, hogy középkorú vagy, hanem azt sem, hogy német egyetemet látogattál. Udvariatlan és férfiatlan vagy!
"Bölcsebb" maradtál volna, ha nem kommenteltél volna!
Egyáltalán nem szégyen csöndben maradni és nem butaságokat írni!!!

Catwoman1 2018.05.01. 17:13:27

@Herr Géza: én itt befejeztem veled a konverzációt. Tartalmatlan, értelmetlen számomra. További szép délutánt!

vándor madár 2018.05.01. 17:33:54

Én egy ilyen érthetetlen posztot még nem olvastam a HA fenállása óta.

Nincs GAV, de a GAV minimálbér az 2.600 frank és a GAV -Abzug is a dolgozókat terheli. Sajnos nagyrészt igen, mert ez van a törvényben.Utána kell nézni a neten a Vollzugskostenbeitrag címszó alatt.

A GAV az olyan, mint a kollektiv szerződés, amibe az azonos területen tevékenykedő munkáltatók lépnek be és a náluk dolgozó munkavállalókra nézve kötelező munkaszerződés - pl. vendéglátás, takarítás, idősgondozás.

A magán idősgondozásra van GAV, de ott nem havibér van, hanem órabér, ami minimum 22 frank, úgyhogy 2.600 frankot nem is lehet keresni.

www.hauspflegeservice.ch.lombok.iway.ch/images/pdf/Factsheet_MM_GAV_Betreuung.pdf

Nem zárható ki, hogy a munkaadó trükközik, de ha még nem bukott meg és a vezetőt nem zárták be, akkor nagyon törvénybe ütköző dolgokat nem művel.

Hogy valóban mi van a Pensionskassával (BVG), ami a nyugdíj 2. pillére, az nem érthető, mert a munkáltató nem terhelheti a részét a munkavállalóra, de a lényeg, hogy az a pénz nem veszik el, hanem a végén kifizetik nyugdíjban vagy bizonyos feltételek mellett, pl. ingatlanvásárlás ki is vehető. Egyébként meg ilyen alacsony kereset mellett a BVG rendkívül alacsony. Itt alant utána lehet nézni, hogy kinek vagy ki után kötelező egyáltalán fizetni. A listában ott van az is például, hogy a munkáltató nem nyugdíjjárulék fizetésre kötelezett
www.svazurich.ch/bvg

Aszongya, hogy "A svájci cégek dupla bért fizetnek az 24 órás időgondozóknak, mind anyagilag, mind erkölcsileg elismerik ezt a felelősségteljes és fizikailag is nehéz munkát." Na ne már. A gondozók mingyár a mennyekbe is jutnak a "felelősségteljes" munka ürügyén.
Az idősgondozásról készült néhány évvel ezelőtt egy film, egy magyar nő is bennne volt. Éjszaka adták csak a tv-ben. Abban is bemondták, hogy kemény 3.000 frankot keresnek a felelősségteljes munkával a gondozók + koszt és kvartély.
Itt azt hiszem legtöbben össekeverik a témát az ápolással. Ha valaki ápolásra szorul, ahhoz vagy kijár az ambuláns ápolási szolgálat, aminek Svájcban Spitex a neve, ha még nincs annyira lerobbanva az illető vagy megy az öregotthonba.

És nem, Svájcban nem fogják lasszóval még most sem az idősgondozókat, mint pl. Németországban vagy Nagy -Britanniában.

@Csodabogár
Amit te mondasz az már régen volt, mikor még a nyugati EU munkaerőnek is alig adtak tartózkodási engedélyt és azt is évenként hosszabbítgatni kellett. 3 hónapig ott lehetett lenni vízum nélkül "turistaként".

Se vasalo se munka 2018.05.01. 18:02:29

ez a bio-energia kuldes olyan, mint a Budepest TV-ben az a szkallas, tulsulyos (ranezesre cukorbeteg) ferfi, aki messzirol kuld energiat a betelefonaloknak?

gabors 2018.05.01. 18:07:59

@Bredpitt Monika: Min csodallkozol erre megy a jatek "gazdag" imperialista elnyomokat vegzalni foleg keszpenzert ... es ha nem fizetnek mint a katonatiszt rendort hivnak ... mar leirtam itt egy reggebbi tortenetemet amerikai fiatalokkal ferihegy/metro... sem az ellenor sem a rendor nem akart semmi megoldast talalni ... vegul en kifizettem az eredeti bunti kb 1/3-at ami "ugy jol volt" ... es a fiatalok kuldtek nekem egy csekket valahonnan Bostonbol .. egett a bor a pofamon hogy milyen orszagbol szarmazok ... ez kb 10 -12 eve volt meg fidesz elott talan

gabors 2018.05.01. 18:15:07

@Mária Rózsa: "Köszönöm! Én csak az igazságot írtam le,"

ugy tunik az igazsagnak azt a felet ahogy te latod a gond hogy elore is illett volna valami papirokat alairni hogy a vegen legyen mihez hasonlitani ..

van papir van szerzodes van munkakori leiras ??? ha van birosag

ha nincs mirol beszelunk .. .valszseg ha voltak is papirok .. .ertetted hogy mi mi ??? ha nem utolag szar ugy

amugy jobban is meg lehetett volna ezt irni hogy mi is tortent a "szurke" utalasok csak rontjat a tortenetet ...

gabors 2018.05.01. 18:21:59

@Bredpitt Monika: "ha ez működik a 10 milliós New York Cityben, akkor itthon miért nem működik??????
"

mar New Yorkban sem igy van egeszen, csak szolok, mar itt is vannak buszok amikre elore kell jegyet venni a megalloban (illetve metro card es receipt) es VAN mikor ellenorzik de azokra a buszokra minden ajton fel lehet szallni ES NEM lehet a buszon jegyet venni (nem tudom mi a bunti) szoval itt is kezdik elbaszni a mukodo "rencert" :-)))

Arthamyr 2018.05.01. 18:35:00

@szakasz2: Jóváhagyta bárki is az excel tábládat? :D

Catwoman1 2018.05.01. 18:56:20

@vándor madár: Igazán büszkeséggel tölt el, hogy én hoztam létre a HA fennállása óta a legérthetetlenebb posztot, Erre sem képes ám akárki! Óriási, hogy az olvasóközönség mennyire tájékozott a témával kapcsolatban. Ha ezt tudtam volna, biztosan hozzátok fordultam volna és nem pedig ügyvédhez.
És valóban csapnivaló az írásom, felszínes, vázlatos, pontatlan, posztolhatatlan.
Máskor nem fogom ezt a meggondolatlanságot elkövetni, hogy megosztom veletek a tapasztalatomat.

Arthamyr 2018.05.01. 18:58:09

@Mária Rózsa: Nem különösebben, mert csak a reakciókra reagáltam, a cikk annyira nem volt reakcióra serkentő. Most kicsit elolvasgattam, amiket ideírogatsz, meg ahogy beszélgettél másokkal, és én megmondom őszintén, nem tudom, miért lenne életmegváltóan hasznos ez bárkinek is. Nekem, mint a svájci környezethez nem értőnek (tehát a célközönség egy fajtája, mert kétlem, hogy aki ilyesfajta munkára megy oda, az annyival jobban képben van vagy olyan sokkal értelmesebb), nem sokat árult el.

Mi a hasznos tanulság? El kell olvasni a munkahellyel kötendő szerződést? Lehet, hogy paranoiás vagyok, de én ügyvéddel szoktam átnézetni, amíg még alkalmazott voltam, és most is, ha szerződést kötök az ügyféllel/partnerrel/alvállalkozóval, előtte megbeszélem az ügyvédemmel, könyvelőmmel, hogy minden rendben van-e, lehet-e meglepetés. Ne menjek idősgondozónak? Nem fogok, én erre lelkileg alkalmatlan selejt vagyok. Nem tartják be svájcban a szerződéseket? Ezt szkeptikusan fogadom, dolgoztam svájci ügyfelekkel (biztosítók, pénzügyi cégek, bankok), nem nagyon tapasztaltam, hogy ezeket a dolgokat figyelmen kívül hagyták volna, sőt, számomra kicsit sok is volt szabály, amit vallásosan betartottak.

Amikor meg "Karmázol", vagy full capsben leírsz valamit (ez az ordítozást szokta kifejezni), értelmes ember nem a felső polcra fog beárazni, sajnálom. Nekem inkább lejön belőled a bosszúvágy és a tehetetlen düh okozta frusztráció, mint az, hogy segíts másoknak. Küzdeni amúgy sokmindenki tud és szokott, a kérdés, hogy kit mennyire visz ez előre. Ha eddig nem jöttél volna rá, az életben nem csak az alapján osztják a javakat, hogy mennyire érdemled meg, és néha bizony hibázol vagy balszerencséd lesz. Ezen túl lehet lépni, lehet belőle tanulni, meg lehet rajta fortyogni is. Szóval csak további jó küzdést tudok kívánni a vélt igazadért, a sok ellenség ellenében!

gabors 2018.05.01. 19:10:44

@szakasz2: "akkor egy ilyen saját nyilvántartással simán beperelhettem volna őket."

nem igen .. :-))) ja igen perelni lehet de az elso par lepesben bukod .. miert ? mert "sajat" nyilvantartas SEMMIT nem er ha nincs valami "hivatalossabb" a "sajat nyilvantartassal" siman veszites

ez csak akkor mukodik ha van valami elozetes meallapodas ami alapjna beadod ezeket mondjuk hetente es a kozvetlen felettesed signalja/elfogadja satobbi ilyen van sok helyen ... de az hogy neked van egy magan ekszel tablad az igen keves

DieNanny CH 2018.05.01. 19:15:28

@Mária Rózsa:

Én teljesen magánemberként dolgozok családoknál, de a munkaszerződésen világosan le van írva a bruttó órabérem, a nettó, az adók, az AHV.
Az egészségbiztosítás magánügy, a munkaadót nem érinti.

Nagyon fura a posztod.

Shaktee 2018.05.01. 19:21:10

@Se vasalo se munka: most mit cuffolod te is Karel? Kiirta magábol s passz.

DieNanny CH 2018.05.01. 19:24:42

@Mária Rózsa:

Most nagyon felületesen keresve ezt a cikket találtam:
www.nzz.ch/schweiz/mindestlohn-und-geregelte-arbeitszeit-1.18310068

Minimálbérről 2018 januárjától van szó. Ami 22 Frank minimum, heti 42 óránál ez jóval több, mint 2600.
Tényleg nem értem a számaidat.

Herr Géza 2018.05.01. 19:34:09

@Se vasalo se munka: Az már megmurdalt. Gyurcsoknak hívták, annyi életenergiát sugárzott ki TV-n keresztül, hogy neki már nem maradt....

Herr Géza 2018.05.01. 19:39:50

@Mária Rózsa: Cáfoltál egyetlen “butaságomat” is? Akkor miről beszélsz?

Catwoman1 2018.05.01. 19:40:27

@DieNanny CH: magánemberként nekem is másmilyen szerződésem volt. Közvetítőcégnél voltam. A magánházaknál dolgozó barátnőim sem értik az én problémámat. 18 Chf az órabérem, 24 órás gondozó vagyok, van még egy készenléti szolgálatom is. A szerződésemet és a Lohnabrechnungomat nem akarom átküldeni. Még egyszer leírom, olyan Arbeitsrapport-ot kell aláírnunk, (óraelszámolást), hogy a havi netto bérünk levonásokkal 2000-2100 Chf. Nem heti órákat számolnak, havi órákat és a könyvelő számolja ki. Csak akkor kapunk bért, ha aláírjuk.

Catwoman1 2018.05.01. 19:40:51

@Arthamyr: nem kívántam kiváltani senkiből semmilyen reakciót és erekciót sem. A cikket valójában nem a nyegle és lekezelő, minden helyzetben a leghelyesebben döntő, tévedhetetlen, mindenkit kiosztó, mindenkinél mindent jobban tudó emberféleségek vagy félemberek számára írtam. Azoknak, akik esetleg ilyen vagy hasonló cégekhez tévednek és tudják, hogy hivatalosan mi történik velük. Aljas módon húzzák le az embert a szerződés ellenére. A svájci cégek tiszták, én a bevándorló közvetítőcégekről beszéltem. Amikor "bosszúvágy és tehetetlen düh" van bennem, akkor nem ilyen békés stílusban írok. Nyugtasd magad, bármennyire is hihetetlen számodra - igen van még ilyen ember -, engem a tájékoztatás és a segítő szándék vezérel. Tanuljon más az én esetemből!
Lehet, hogy te nagy realista vagy és amit mondasz, az sem lenne hülyeség, csak a 'tálcán kínálással", a tálalással van probléma. Azért, mert nekem a két lábam között nem lóg a micsodám, azért még lehetne tisztelettel, finoman, emberibb módon közölni az észrevételeidet.

Catwoman1 2018.05.01. 19:40:55

@DieNanny CH: magánemberként nekem is másmilyen szerződésem volt. Közvetítőcégnél voltam. A magánházaknál dolgozó barátnőim sem értik az én problémámat.

Herr Géza 2018.05.01. 19:42:08

@Mária Rózsa: “Máskor nem fogom ezt a meggondolatlanságot elkövetni, hogy megosztom veletek a tapasztalatomat.”
Mindenki jobban jár, hidd el...

Csodabogár 2018.05.01. 19:46:55

@Herr Géza: 20 évvel ezelőtt sokat szórakoztam rajta. Volt egy adó, egész nap ilyen adásai voltak. Emlékszem még egy táltosra, aki a tv stúdióból megmondta, hogy rossz helyen van az ágyad, na meg energiát is küldött. Nekem akkor ez új pesti muri volt. Azt hiszem aztán megszünt az adó.

Arthamyr 2018.05.01. 19:59:29

@Mária Rózsa: Nézd, eredetileg te szóltál hozzám, én hozzád sem szóltam, amíg "belém nem szálltál". Jó reggelt!!!!!!!!!44!

Na mind1, ha bárkinek is hasznos a "konverzáció", amit folytatsz, hát hajrá, további jó _kontribúciót_! :) És persze jöhet a további lecke a tiszteletről, láthatólag neked annyi jutott belőle, hogy mindenkinek megadod.

Mindenesetre, remélem nekem kevésbé öntudatos idősgondozó jut, ha megélem. :/

Catwoman1 2018.05.01. 20:03:25

@DieNanny CH:
alapbér. 18.11
Feiertagzuschlag: 3,2 %
Ferienzuschlag: 10,64 %
13 Monatslohn: 8,33 %
Total Stundenlohn: 22.39 Chf
Ha mindent összeadunk, a Total Bruttolohn pl. 4041,20
Az összes levonás: AHV, Alv, uvg, Krankeentaggeld, BVG, GAV, Logis/Verpflegung, Quellensteuer 1980,30
Mennyi marad? 2060.90 Chf

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2018.05.01. 20:16:45

@Arthamyr: "Amikor meg "Karmázol", vagy full capsben leírsz valamit (ez az ordítozást szokta kifejezni), értelmes ember nem a felső polcra fog beárazni, sajnálom. Nekem inkább lejön belőled a bosszúvágy és a tehetetlen düh okozta frusztráció, mint az, hogy segíts másoknak. Küzdeni amúgy sokmindenki tud és szokott, a kérdés, hogy kit mennyire visz ez előre. Ha eddig nem jöttél volna rá, az életben nem csak az alapján osztják a javakat, hogy mennyire érdemled meg, és néha bizony hibázol vagy balszerencséd lesz. "

+ 10! :)

DieNanny CH 2018.05.01. 20:28:49

@Mária Rózsa:

"a bevándorló közvetítőcégekről beszéltem."

Azzal nagyon sokat segítenél a jövendőbeli sorstársaidnak, ha leírnád ennek a cégnek a nevét. Így tudni fogják, kin keresztül NE vállaljanak munkát.

DieNanny CH 2018.05.01. 20:33:11

@Mária Rózsa:

Köszi!

Még annyit: ami veled történt, az nem a svájci idősgondozás sötét oldala.
Sem a svájciakhoz - mint írod, bevándorló közvetítőcégnél vagy -, sem az idősgondozáshoz általánosságban véve nincs köze.

Szóval, mi volt az a kiskapu, ami miatt a munkaadóid jogilag helyesen jártak el? Ezt leírod, légyszi? Hogy mások tudjanak ebből okulni, és ne írjanak alá ilyet.

szakasz2 2018.05.01. 20:37:06

@Arthamyr: @gabors: Az Excel-táblámban olyan "nyers" adatok voltak, amiket persze senki nem hagyott jóvá, de
a) amikor külsős/vállalkozó voltam, akkor alapvetően ez alapján ment a számlázás
b) belsősként nem ritkán ez alapján töltöttem ki a hivatalos nyilvántartást, tehát ezáltal közvetve jóvá is lett hagyva
c) voltak egyéb esetek is: pl. hogy a hivatalos munkaidő nyilvántartásba fixen mindig 8 órát kellett írni, és például (péntekre és) szombatra berángattak egy csapatépítő napra mindenféle kompenzáció nélkül. Ilyenkor viszont a saját fegyverüket "fordítottam ellenük": hétfőn otthon maradtam és nem dolgoztam. Senki nem szólt semmit, nem is tudott volna, hiszen papíron 8 órát bent voltam. ;)

A pereskedés arra vonatkozott, hogy ha a cég elém dug egy papírt amin a munkaóráim hasraütésszerűen, és a valósággal köszönőviszonyban sincsenek, akkor (amellett hogy nem írom alá) az szerintem semmivel nem "hivatalosabb"/hihetőbb egy (európai) bíróság előtt, mint az én excel táblám. Szóval szerintem jó eséllyel nyernék egy ilyen pert, ha a munkáltató a saját adatait semmilyen módon nem tudja alátámasztani.
De erre szerencsére még soha nem volt szükség.

Olliék 2018.05.01. 20:47:59

@Mária Rózsa: Ez a szakképzett, vagy a képzettség nélküli bér?

vándor madár 2018.05.01. 20:55:28

@Mária Rózsa: "Óriási, hogy az olvasóközönség mennyire tájékozott a témával kapcsolatban. Ha ezt tudtam volna, biztosan hozzátok fordultam volna és nem pedig ügyvédhez."

Nem kellene ennyire lebecsülni az embereket! És egy őszinte önvizsgálat sem árthat.
Valószínű jobban jársz, ha az itt kommentelőkhöz fordulsz, MIELŐTT odamész tudatlanul egy Zeitarbeitsfirmához = Arbeitnehmerüberlassung, magyarul munkaerőkölcsönzőhöz, ráadásul úgy, hogy állítólag felsőfokon beszélsz németül, Az ilyen "munkaadókról" köztudott, hogy rendkívüli módon lehúzzák az embereket, úgyhogy jobb elkerülni őket. Bár nem értem, hogy aki állítólag felsőfokon beszéli a fogadó ország nyelvét, az miért nem informálódik előre.
Itt már többen megírták, hogy a blog nagyon sokat segített nekik. Ezen kívül van elég fórum és külföldi Facebook csoport, akiknél lehet előre érdeklődni, hogy ne utólag kelljen drága ügyvédet fogadni főleg a semmire.

tanato 2018.05.01. 21:00:40

@tanato: @Bredpitt Monika: Eü. dolgozóknál gyakori dolog ez,nyelvtudás nélkül,idegen államban idősgondozást vállalni,ennek minden hátulütőjével együtt.Volt olyan hogy a közvetítő más buszhoz ment ki Zurichben és a szerencsétlen magyar nő ott állt a az állomáson,nyelvtudás nélkül kézzel lábbal mutogatva,gesztikulálva mire órák múltával létrejött a találka.

Bredpitt Monika 2018.05.01. 21:03:30

@gabors: engem is az zavar ilyenkor, hogy ezek a turistak ezt is elmeselik a hazajukban, nem ertem miert kell igy eljarni, magyarazzak el keszsegesen mi a teendo, ejnye bejnye, aztan szep napot, de rendort hivni????

Azt nem tudtam, hogy New York ban mar nemcsak elol lehet felszallni, szerencsere nem kellett buszoznom az utobbi idoben, New Orleans ban jartam ugy, hogy husz dollaros volt nalam, a buszvezeto nem tudott visszaadni, de azt mondta szalljak csak fel, kozben egy utas, egy fekete no, felajanlotta, hogy kifizeti nekem a jegyet, teljesen meg voltam hatodva, kellemetlen is volt, pont azert sem volt aprom, mert nem voltam rutinos a tomegkozlekedesben..

puhacica 2018.05.01. 21:10:46

@Mária Rózsa: remelem, hogy az apoltjaid fele a masik bioenergiadat rezegteted, mert ha ebbol egy gyengebb szervezet csak egy kicsit is kap, rogton kinyiffan. :D
(bocsanat, nem birtam ki, hogy ne kezdjem el a konverzaciot! :D)

Bredpitt Monika 2018.05.01. 21:13:21

@tanato: Szegeny, Ha belegondolok en sem sokat beszeltem angolul, megis nekivagtam Kanadanak, izgultam is, a repulon, de szerencsere rogton kiderult a talalkan, hogy ertek szinte mindent es a passziv tudas sokat segitett, de Moszkvaban amikor eltevedtem a dacsan kivert a viz, mert azzal, hogy malenkaja gyevacska nem igazan tudtam volna ervenyesulni, nagyon rossz erzes....

Olliék 2018.05.01. 21:14:18

@tanato: Őszintén? Döbbentem néztem a kollégáimat,hogy nyelvtudás nélkül nekivágnak.
De azt méginkább,hogy mindenféle képzettség nélkül embereket felvesznek.
Aztán felvilágosítottak,hogy az ilyen bentlakásos 1000€-s idősápolók inkább háztartási alkalmazottak. A komolyabb ápolási feladatokhoz azért kell a képzettség és a nyelvtudás.

vándor madár 2018.05.01. 21:23:46

@tanato: "Eü. dolgozóknál gyakori dolog ez"

Az idősgondozók nem egészségügyi dolgozók. Az persze nem kizárt, hogy egy egészségügyi dolgozó nyelvtudás hiányában idősgondozónak áll, mert intézményben nem dolgozhat.

@Olliék: "Ez a szakképzett, vagy a képzettség nélküli bér?"

Szakképzettség nélküli bér. Az idősgondozói munkához nem kell semmilyen szakképzettség. Az órabérek benne vannak ebben a linkben, amit már fent belinkeltem:
www.hauspflegeservice.ch.lombok.iway.ch/images/pdf/Factsheet_MM_GAV_Betreuung.pdf

Bredpitt Monika 2018.05.01. 21:27:01

@Mária Rózsa: figyelj,

aludj egyet és olvasd végig újra a hozzászólásokat, a posztot köszönjük, én látom benne a jószándékot, ugyan nem tudok hozzászólni a svájci témához,

nem tudom melyik szónál pattant el a húr nálad, de már kezdek félni, hogy te leszel az idősgondozóm, ha majd kilencven felett ápolásra szorulok......

tényleg nem bántani akarlak, @vándor madár: pl egy kifejezetten segítőkész hozzászóló, az hogy még neki is ilyen paprikás hangulatban válaszoltál igazán meglepett,

szóval holnap is felkel a nap, tényleg érdemes még egyszer nekifutni, én is jártam így, hogy első felindulásomban mondtam a magamét, aztán rájöttem, hogy nem is olyan szörnyű, amit írtak.....üdv az itthon maradók egyikétől, aki sajnos nem tud németül

Bredpitt Monika 2018.05.01. 21:36:55

Csak hogy egy kicsit enyhüljön a hangulat:

Margitnak küldöm a viccet:

Az újdonsült rendőr hazaérkezik, bekopogtat, amikor a felesége kinyitja az ajtót, egy erős kick-box ütéssel kiteríti. A feleség miután felkel, megkérdezi a férjétől:
- Há' Géza ezt mér' kaptam?
Erre a férj:
- Ma tanultunk az örsön kick-boxozni.
Másnap hazaér a rendőr, megint bekopogtat.
A feleség ajtót nyit, ekkor egy jól irányzott kung-fu rugással fejbe rúgja. Amikor az asszony felébred, így szól:
-Te géza ezt mér' kaptam:
A férj:
- Ma tanultunk az örsön kung-fuzni!
Harmadnap a rendőr hazaér, bekopogtat, az asszony félve ajtót nyit, és mit lát?
A rendőr tiszta vér. Kérdezi a nő:
- Veled meg mi történt, Géza?
- Ma az ö-ö-örsön ta-tanultunk ké-késsel villával enni!

Bredpitt Monika 2018.05.01. 21:40:22

Ezt meg Gézának küldöm, aztán megyek aludni.

- Mama, a Géza már nem szeret engem!
- Ezt meg honnan veszed?
- Tegnap azt mondta, hogy kezdek rád hasonlítani...

nyuszigonosz 2018.05.01. 21:46:31

@vándor madár: Csak javítanálak abban, hogy de: vannak szakképzett idös gondozók, mert bizony ahhoz, hogy valaki egy idös otthonban dolgozhasson, szakképesítés szükséges, Németországban. ( Altenpfleger/in - Idös ápoló vagy a szakképzésben ez alatt lévö az Altenpfegehelfer/-in - Segéd idös ápoló) Természetesen munkaeröhiány esetén felvesznek akár szakképzettség nélkül is, de azonnal kezdeni kell legalább a segéd idös ápoló képzést.

Olliék 2018.05.01. 21:51:28

@nyuszigonosz: Pontosan.
Elsőnek a szoc.gondozó és ápolót csináltam meg. Aztán a szoc. Szakgondozót,arra gerontológiai gondozót, és a pszichiátriai gondozót.
Most Anerkennung hiányában a 3 napos helfer tanfolyamot kellett megcsinálnom, hogy az egyes kategóriába dolgozhassak.

vándor madár 2018.05.01. 22:01:34

@nyuszigonosz: " vannak szakképzett idös gondozók, mert bizony ahhoz, hogy valaki egy idös otthonban dolgozhasson, szakképesítés szükséges"

Igen, mint fent is írtam, "intézményben" . A házi gondozáshoz viszont nem kell semmiféle szakképzettség, mert ők hivatalosan nem egészségügyi dolgozók, hanem háztartási alkalmazottak.

Olliék 2018.05.01. 22:05:38

@vándor madár: Én most Pflegedienst vagyok, és hogy Helferin legyek az 1-es Leistung-ot meg kellett csinálnom. Addig még a trombózis harisnyát se adhattam fel, és a gyógyereit sem kezelhettem.

vándor madár 2018.05.01. 22:08:44

@Olliék: De ha az elsőre nem annyi minden izét csinálsz, hanem az OKJ ápolót, akkor most lenne Anerkennung-od. Most már értem, miért nem kaptad meg. Igazán sajnálom. Ezt mifelénk sokan így megcsinálták és rögtön leléptek Németországba.

nyuszigonosz 2018.05.01. 22:12:16

@vándor madár: Legtöbbször igen.
Viszont van az a házi gondozás, ami tényleg nem a háztartás vezetéséröl szól, hanem idös, beteg ember otthon történö ténylegesen szakképzett gondozása - sok esetben nem egy személy végzi, hanem akár 2-3 a nap 24 óráját elosztva müszakokra. Ök általában nem bentlakásosak, de szakképzettek.
Jó ez nem a leggyakoribb, és általában igen vagyonos emberek alkalmaznak idös, ápolásra szoruló családtagjaiknak ilyen otthoni állandó egészségügyi ellátást.

Olliék 2018.05.01. 22:12:27

@vándor madár: Az E kategória sosem érdekelt. 80% anatómia,gyógyszerismeret, protokoll... Blöe..
Az élettani változások, a szociológia, a társadalom ismeret pedig a mindenem. Egy E kategóriás tud robotként gyógyszerelni, vizitelni, de nem feltétlen tudja mi a palliatív ápolás,gondozás.

Olliék 2018.05.01. 22:13:25

@vándor madár: Még várok rá. Mármint az elismertetésre. Meg fogom kapni, csak nem tudom mi lesz a szakmám.

vándor madár 2018.05.01. 22:20:20

@nyuszigonosz: Olyan is van, igen, de a legtöbb a szakképzetlen vagy akármilyen szakképzettségel, de nem egészségügyi végzettséggel rendelkező 50+ éves házi gondozó egész Kelet-Európából. Én is ismerek személy szerint többet. Az ilyenek vidéken nem találnak semmi rendes munkát, főleg nem rendes fizetésért, úgyhogy ez a lehetőség kifejezetten megmenti őket.

vándor madár 2018.05.01. 22:28:37

@Olliék: "a szociológia, a társadalom ismeret pedig a mindenem" Ezt a szakot régen ezen a blogon büfé szaknak hívták és az hajtogatták, hogy az azt elvégzők ne csodálkozzanak, ha nincs munkájuk.
Én sem vagyok meggyőződve róla, hogy akik elvégezték az OKJ ápolót, főleg 40-50 éves korban más szakma és /vagy főiskolai / egyetemi végzettség után, hogy annyira érdekelte őket, viszont szinte mindenhol biztos megélhetést nyújt, ami manapság döntő.

Olliék 2018.05.01. 22:36:40

@vándor madár: Főiskolára ezért nem mentem volna sosem. Megélni nem.lehet belőle. Valaki túrázik,pecázik én meg ilyen könyveket olvasok.

tanato 2018.05.01. 22:48:31

@Bredpitt Monika: @vándor madár: @Olliék: Gyakori dolog,főleg 50 felett de időnként fiatalabbak is nekivágnak.Persze van közvetítő/aki sápot szed/ ő tolmácsol az első napokban, a közelben van,ha baj van hívni kell.Egy közvetítő több családdal és gondozónővel van kapcsolatban.Persze ez mind fekete munka.

tanato 2018.05.01. 22:57:35

OFF:Ma napra pontosan 14 éve hogy beléptünk az UNIÓba.Jól emlékezem ,magam is ott voltam Pesten a happeningen.
Sokat reméltünk,természetesen a felfokozott várakozás hogy rövid időn belül életszínvonalban is utolérjük a fejlett nyugati tagokat nem jött be,de a szabad munkavállalás és letelepedés/először a most már záró Angliában/ezen naptól beindult.
És ez biztosította a blogunk létrejöttét 2011-től ,illetve szellemi elődjének az IWIW-vel a Világ körül -nek 2007-es bindulását

Olliék 2018.05.01. 23:01:54

@tanato: A fiatalokat maximálisan megértem. Abból amit ott keresnének, nem lehet egy életet elindítani.
Nekünk már más a fontosabb. Én ezt a normális munkakörülményt, nyugodtságot, teljesen felszerelt eszközökkel segített munka végzést már semmire nem cserélném el.

tanato 2018.05.01. 23:11:28

Jó idő volt egész nap ott csavarogtunk a nagyobbik lányommal/akkor 16 éves volt/ és egy osztálytársával.Amikor elfáradtunk a sok mászkában lefeküdtünk a füvesített hídra.

tanato 2018.05.01. 23:12:13

@Olliék: Ez van, az ápolók rövidesen elfogynak itthon.

Csodabogár 2018.05.01. 23:20:24

@tanato: Egyszer bele olvastam egy németországi közvetítő oldalba. Brutális díjakat szednek.

Arthamyr 2018.05.01. 23:39:40

@szakasz2: Ez igaz, pont annyit ér, mint az excel táblád, amíg alá nem írod. De ehhez minek az excel tábla? :D

montroyal ( CAN qc) 2018.05.02. 02:10:43

csodalatos hely Svajc ... a varosunkban van egy iroda (egy személyes ) aki kozvetit idoseket gondozni .. semmiféle szerzodes torvenyes mukodes nincs joforman csak illegalis munkavallalokat akarnak .mert ok szorult helyzetben vannak . a ber egy nagy reszet visszatartjak igy . ha onkent vagy szuksegbol abbahagyjak a munkat a pénz soha nem lesz kifizetve. minimal bér alatt fizetnek abbol is lecsipkednek .persze amugy is nagy pénzt csinalnak mert ok tmogatast is kapnak a vallasi kozosseguktol( nem irom milyen vallasuak nehogy antiszemitanak tartsatok ) ... a feleségemnek mivel megvan a papirja hivatalosan azt mondtak ugy latjak neki nincs igazan szuksege erre a munkara ..

gabors 2018.05.02. 02:11:13

@szakasz2: ertem ez akkor a belso megallapodas hogy vezetett az oraidat es ha normalis akkor elfogadjak ...de ezzen perelni nem nagyon tudnal ha kicsit is elmergesedik kozted es a ceg kozott, siman azt mondjak hogy ez nem felelt meg a ceges szabalyoknak ... mert gondolom azok azert vannak nem ??

gabors 2018.05.02. 02:22:37

@Bredpitt Monika: "Azt nem tudtam, hogy New York ban mar nemcsak elol lehet felszallni, szerencsere nem kellett buszoznom az utobbi idoben"

ezek specialis vonalak azt hiszem Select vagy minek hivjak ... a tobbi busz az olyan ahogy irtad csak elol lehet felszalni es ha nem fizet nem utazhat..

velem is tortent kb olyan amit irsz mar evek ota nem mentem bussza amikor utoljara 90-es evek vegen talan akkor meg lehetett papir penzzel es aproval is fizetni ...

A kocsit othon kellett hagynom mar nem emlekszem miert ... jovok haza vonaton lekestem az enyemet semmi gond majd megyek busszal ... felszallok akarok fizetni 2.50 ugye ... nagy dobbenet papir penzt nem fogadnak el es ki a fasznak van 10 quarterje ???? Van 1 dollaros erme persze de senki nem hasznalja (mint kiderult csak akik errefele jarnak a busszal es annyi penzuk nincs hogy berletet vegyenek...)

szoval valaki hajlando volt atvaltani a papir penzemet ermekre ... rendesek voltak ... :-))) a taxi ugyanoda lett volna $25 dollar !!

montroyal ( CAN qc) 2018.05.02. 02:30:28

@Mária Rózsa: felső fokon beszélem a német nyelvet

ezen jot derulok ahogy besoroljak az emberek kategoriakba....
nem lehet csak ott elni es siman beszélni a helyi nyelvet?

én még 30 év utan sem tudom milyen szinten beszélek franciaul vagy angolul csak siman ezeket hasznalom ..
és semmi bajom vele ... bezzeg akikkel beszélek , nekik van a problémajuk ..:-)

gabors 2018.05.02. 03:07:31

johiret keltik az orszgnak Kanadaban is ....

toronto.citynews.ca/2018/04/30/alleged-condo-thief-return-scene-crime/

a kep alapjan kicsit napbarnitott amihez eleg koran van meg :-(

Rugovicsvalagba 2018.05.02. 03:08:48

@Bredpitt Monika: Ha egy nem karitatív magánvállalkozást nem lehet haszonnal fenntartani, akkor nem kell csinálni.

Rugovicsvalagba 2018.05.02. 03:08:55

@sörm: Ugyanez a kérdésem nekem is a poszt írójához.

Rugovicsvalagba 2018.05.02. 03:09:10

"Vagyis a dolgozókra terheli a BVG azon részét is, amelyet törvény szerint a cégnek kellene a Pensionskassa-ba befizetnie. A svájci hatóságok is felháborodtak ezen az lepapírozott, aljas tevékenységen. "
Csókolom, ha a törvény szerint a cégnek kellene befizetnie és nem úgy történik, akkor hogyan lehetne másképp lepapírozni.
És nemá, hogy ha Svájcban egy munkáltató törvénytelenül jár el, akkor a svájci hatóságok csak annyit tesznek, hogy felháborodnak.

czerka 2018.05.02. 03:10:13

Tehát átverik. De a munkaerőpiacon kaphat kétszeres bért is. Akkor menjen át ahhoz a céghez! Vagy Ausztriába, ha ott se sokkal kevesebbet keresne.
A cégnév említésének kerülését értem jogi szempontból, de pont a cégnév lenne fontos, hogy az esetleges jelentkezők tudják, hogy hova ne menjenek. Egy tisztességtelen cégről van szó, nem az egész svajci idősgondozás rendszeréről.

montroyal ( CAN qc) 2018.05.02. 03:27:00

@gabors: onkéntes kozmunkas .. csak garbicsot szedte ossze :-)

Catwoman1 2018.05.02. 06:26:14

@Herr Géza: valóban háztartási alkalmazottak is vagyunk az idős ember gondozásán kívül, a besorolásunk is ennek megfelelő. Hivatalosan: ungelernte Alltagsbetreuerin
küldök egy email-t, most kaptam egy cégtől.
Besten Dank für die Zustellung der Dokumente.

Leider haben wir zurzeit keine freie Stelle zu besetzen.

Zu ihrer Information:
Wir arbeiten in den meisten Fällen in einem 4Wochen-Rhythmus (4 Wochen arbeiten - 4 Wochen Pause) und bezahlen netto CHF 2'600.00 pro Einsatz (Reise wird von der Betreuerin übernommen).

Sind Sie interessiert? Dann werden wir uns gerne bei einem passenden Einsatz mit Ihnen in Verbindung setzen.

Mint újonnan érkezőt, nem vártam tőletek ezt az ellenséges fogadtatást, retorikai támadást. Inkább a problémát, az esetet akartam kiírni magamból.

Catwoman1 2018.05.02. 06:26:33

@DieNanny CH: nem a svájci közvetítőkről írtam. Cégnevet nem teszek közzé. A próbaidő alatt olyan óraelszámolást és órabért hoznak ki nekünk, amely alapján megkapjuk a minimálbért. A próbaidő után olyan óraelszámolást tesznek elénk, hogy lecsökken (nekem pl. 600 Chf-kal) a bérem. A bérelszámoláson az látszik, hogy a BVG-t csak egyszer vonták le, mégis az óraelszámolás aláírása után a 4. hónaptól minden dolgozónak pontosan a dupla BVG-vel csökkentett bért fizetik ki. A cég befizeti a megmaradt pénzből a Pensionskassának a BVG ráeső részét, de ezt ránk terheli, hiszen azért kapunk kevesebb bért, mert a minimálbérünkből fizetjük a dupla BVG-t. Aláírtuk az óraelszámolást, hogy ennyi órát dolgoztunk? Igen. Akkor a lecsökkentett óraszám alapján kapjuk a pénzünket, ami alig több 2000 Chf-nél. De engem az eljárás zavar, a csalás. A hatóságok raffinált kijátszása. Azt mondja a cég: kérem, ennyi órát dolgozott, ennyi pénzt kap.

Olliék 2018.05.02. 06:51:14

@gabors: Az ilyet sose értettem.
Kap egy lehetőséget egy országban,hogy egy új, jobb,másabb életet élhessen, és basszus nem!
Ha otthon kibontja a dobozt és meglátja benne a drága kütyüket,utána visszaviszi , még el is hiszem,hogy lomizott és nem lopni akart.

Catwoman1 2018.05.02. 07:22:56

@Bredpitt Monika: aranyos vagy! Köszönöm ezt az emberi, együttérző stítust. Én valóban nagyon békés, nyugodt, szakmailag elkötelezett ember vagyok. De ha bántani akarnak, akkor muszáj vagyok kiereszteni a karmocskáimat, mert meg kell védenem magam még egy tucat férfival szemben is. Bioenergiát nem úgy adom, mint Gyurcsok József, és a ma divatos Pránanadi-mesterek, hanem a személyiségemmel, a szeretetemmel, a szolgálatommal. Ezt az oldalamat nem tudtam tegnap kidomborítani és sajnálom, ha valakit megbántottam. Nem jellemző ez rám, szeretem, ha mindenki boldog és elégedett körülöttem. Kicsit idegileg is ki voltam és egy "sereg" férfi támadt rám. Egyébként aranyos, doromboló "kiscica" vagyok. Még egyszer köszönöm, hogy a történtek ellenére mellémálltál és volt néhány biztató és kedves szavad.

DieNanny CH 2018.05.02. 08:26:53

@Mária Rózsa:

"Mint újonnan érkezőt, nem vártam tőletek ezt az ellenséges fogadtatást, retorikai támadást. Inkább a problémát, az esetet akartam kiírni magamból."

Csakhogy nem értettük magát az esetet. Ezért kértünk pontosítást. Ezt te támadásnak veszed?
Olvastad korábban ezt a blogot? Ismered az itteni stílust, hangulatot? Mert a kommentjeinkben semmi támadás nem volt.
Ahogy Móni írta, aludj még rá 1-2-t.
Ja, és posztokat gyakran újonnan érkezők írnak, szóval erre miért kellene figyelemmel lennünk?

Virago_1000 2018.05.02. 08:52:51

@tanato: es a jovot elore lato Csurka Istvan joslatai bejottek. Pedig anno meg en is kirohogtem. Nem kellett volna

szakasz2 2018.05.02. 09:34:03

@Arthamyr: Gondolom, IT-sként nem kell neked magyarázni az absztrakciós réteg fogalmát. ;) Ez nálam az Excel, egy stabil API/GUI amit már kb. 20 éve használok időnyilvántartásra, azért, hogy a legkülönfélébb cégek, általában szarabbnál szarabb munkaidőnyilvántartási rendszereit minél ritkábban kelljen látnom, max. heti vagy havi egyszer. Sokszor tényleg fájt az ilyen céges rendszerek kezelése, nem csak nekem, hanem mindenkinek, és volt olyan, hogy a hét vagy hónap végén 1 órát külön a "munkaidőnyilvántartás" tevékenységre könyveltünk, mert annyira nehézkes és lassú volt az egész. Az excelemben mindez napi kb. fél perc.
@gabors: a legtöbb cégnél, ahol eddig megfordultam, nekem kellett a munkaóráimat jelenteni (illetve projektekre könyvelni). A legfőbb ok, hogy ezt miért az Excel-ben tettem a fenti bekezdésben van leírva, a legkevésbé hajtott a pereskedési lehetőség biztosítása - ennél sok kifinomultabb is van, ahogy az előző kommentemben is írtam. DE, ha mégis arra kerülne a sor, akkor lenne valami a kezemben, ami szerintem érne valamit egy pereskedésnél. Egyébként a pereskedés előtt még inkább eljövök a cégtől, ahogy pld. 2002-ben is még próbaidő alatt otthagytam a Fathom Technologies-t amikor láttam, hogy mekkora kavarás van a munkaidő, határidők és túlórák kapcsán.

Timi A METÁL MENYASSZONYA 2018.05.02. 10:12:56

Na, megtudtuk már, melyik ez a csúnya, átverős cég, vagy visszafekhetek aludni?

Arthamyr 2018.05.02. 10:19:16

@szakasz2: Értem én, hogy te magadnak használod az excelt, de pereskedésnél semmit sem ér önmagában, ha nincsen valamilyen módon hitelesítve a "másik oldal" által. A szarabbnál szarabb munkaidőnyilvántartási rendszer sem biztos, hogy használható, bár nem tudom, még sosem kerültem közelébe sem annak, hogy pereskedjek.

Herr Géza 2018.05.02. 10:32:28

@Mária Rózsa: Ha “támad” valaki, nem tökmindegy, hogy férfi, vagy nő? Pláne, hogy a nicknevek mögött akárki is lehet... Herr Gézaként lehetnék én is akár Kovács Gyöngyi is, nem...?

szakasz2 2018.05.02. 10:37:00

@Arthamyr: Ahogy az övék sem ér semmit, ha nincs hitelesítve általam, vagy valamilyen technikai berendezés (pl. beléptetőkapu) által. ;)
De mondtam, a legkevésbé pereskedni akarok, csak onnan indult az egész, hogy egy ilyen excel mire lehetne jó, ha elém tolnának egy teljesen légből kapott munkaidőelszámolást, mint ahogy az a posztolóval történt.

Bicspesz Elek 2018.05.02. 10:37:19

Ismerősöm meselte, hogy Kelet-Szlovakiabol buszoztatjak a 30-60 közötti nőket Ausztriába idősgondozonak. A 3000 eurobol 800-at fizetnek ki nekik, a többi megy nekik zsebre(ugye egyszerre 5-10 embert utaztatnak). index.hu/kulfold/2017/10/14/hatan_meghaltak_egy_szlovakiai_balesetben/

Arthamyr 2018.05.02. 10:59:10

@szakasz2: Mire lehetne jó? Max. arra, hogy ellenőrizd, hogy mennyire légből kapott. De megmondom őszintén, engem sosem zavart az, hogy légből kapott (magam is így töltöttem a szarabbnál szarabb rendszereket :)), ha a tartalom korrekt volt. Ha meg nem, nem írom alá, ehhez nem kell excel tábla. Sosem volt túl releváns, egy normális cég nem abból él, hogy trükközéssel megrövidít valakit, főleg nem az alklamazottait. Az a szerződésben van leírva gondolom, hogy mi a referenciaadat az elszámoláshoz.

Herr Géza 2018.05.02. 11:01:27

@Mária Rózsa: Na, látod, x komment után lassan összeáll a kép. Ha a poszt első mondatában leírod, hogy “egy magyar munkaerőkölcsönző cégen keresztül dolgoztam Svájcban”, már más lett volna a reakcióm. Kb. azt irtam volna, hogy el onnan... Pláne, ha jól beszélsz németül (a felsőfokot inkább hagyjuk....).
A számaidból is kiderül, hogy a bruttódból vonják a koszt-kvártélyt, amivel persze rendesen lehet trükközni a te esetedben, azaz a kölcsönző cég annyit ír be, amennyit nem szégyell, hiszen nem szállodában laksz, ahol a tényleges szállásköltség könnyen ellenőrizhető lenne. Ehelyett te valamiféle 2600 sfr-os minimálbérről kezdtél beszélni, ami Svájcban kurva kevés, majd kiderült, hogy nettóra gondolsz. A (minimál)bér Hegyeshalomtól nyugatra mindig bruttó értendő, hiszen az egyes országok adórendszerétől függően az ugyanannyi bruttóhoz tartozó nettók között ég és föld lehet a különbség. Svájcban is. Épp ezért nettó minimálbér sehol nincs.
A bruttód stimmel is nagyjából, a nettó 2000 viszont abszolút szupernettó, hiszen a kajád szállásod is ki van fizetve, jópár svájci szakképzetlen ennyinek is örülne.
Persze, ha a szerződésben 2600 nettó szerepel, azt simán le lehet verni rajtuk (ha a svájci cégbíróságon is regisztrálva van a cég, akkor akár ott, ha nincs, akkor M.o.-on). No persze, ha aláírtad a csökkentett munkaidős nyilvántartást, akkor kb. veszett fejsze nyele. Miért írtad alá? Ha nem tetszett, de úgy voltál vele, hogy a meló kell és ennyiért is megéri, akkor bizony belementél egy egyezségbe, innentől nehéz lesz bizonyítani, hogy te azt “kényszerből” tetted, de különben sokkal többet dolgoztál. Ettől még szidhatod a céget, csak sokat nem érsz vele. És pláne tök mindegy, hogy abból a 600 sfr-ből a cég szerinted a BVG rá eső részét fizette-e, vagy a főnök Mercijének a lízingdiját. Ezt tehát tök felesleges belekeverni.
Más kérdés, hogy a kölcsönző cégnek is van egy halom költsége veled kapcsolatban, ő szerzi a melót, intézi a komplett adminisztrációdat, neked “csak” dolgozni kell és felmarkolni a pénzt. Plusz az ilyen cégek is tudnak ám horrorsztorikat mesélni az “alkalmazottjaikról”.... Valahol a fekete bárányok által elszenvedett veszteségeik is bele vannak építve a “haszonkulcsba”.
Ezzel együtt én azt mondom, hogy ilyen cégen keresztül könnyű kijutni, de pláne, ha az ember ismeri az ország nyelvét, a körülmények megismerése, némi helyi ismeret után, az első adandó alkalommal lépni kell egy helyi céghez.
Na, béke.... :)

Arthamyr 2018.05.02. 11:07:56

@Herr Géza: Én azon is elgondolkodtam, hogy a Mária Rózsa névű hozzászóló valóban a poszter-e. Egyrészt az a furcsa, hogy valaki idejön a szarviharba (és közben még nagy levegőt is vesz), másrészt meg az, hogy határátkelő nem tette whitelistre.

@Határátkelő: Meg tudod azt erősíteni, hogy ő a poszter? Ha a poszter, miért nem whitelistelted, ha nem, akkor miért hagytad, hogy itt etesse a népet?

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2018.05.02. 11:30:12

ez egy igen rövid, semmilyen poszt lett.
ilyen ügyeskedést megcsinálnak a pizzasütőkkel, kőművesekkel is, itthon is, külföldön is.

Semmi köze az idősgondozás sötét oldalához, vagy specifikusan svájchoz.

DieNanny CH 2018.05.02. 11:48:07

@Herr Géza:

"Herr Gézaként lehetnék én is akár Kovács Gyöngyi is, nem...?"

De hát az vagy, nem? A profilképed alapján legalábbis...

Herr Géza 2018.05.02. 11:51:19

@DieNanny CH: :D A profilkép csak az “ellenség” megtévesztésére van...

j.a.r.v.i.s 2018.05.02. 12:04:08

"Lényegesen magasabb jövedelmet érdemelnének a szolgálataikért."

Csak sikerült Svejcbe is magyarnak maradni...

Catwoman1 2018.05.02. 12:05:11

@Herr Géza: azt hittem, hogy egyértelműen és világosan tájékoztatlak titeket. Tényleg fontos részleteket hagytam ki. Azért írjuk alá az óraelszámolást, mert különben "eltanácsolnak" a cégtől. Nekem az a legnagyobb problémám, hogy elcsábítanak minket, hogy netto 2600 Chf-et kapunk, és a 3 hónap után telefonon közlik velünk, hogy be kell nyelnünk, hogy a BVG-t teljes egészében ránk terhelik. Először elhúzzák a mézes madzagot, majd utána közlik velünk, hogy következő hónaptól már lehúznak minket. Azontúl, hogy a céget ott lehet hagyni - igaz, hogy én nagyon kötődök mindig az ápolt személyhez -, másik módszer, hogy a munkavállaló és a megrendelő közvetlenül szerződik. A munkavállaló tisztességes bért kap a családtól, a családnak sem kell hatalmas összeget átutalnia a cégnek. Ezt a megoldást közösen szokták választani. Ilyen formán szépen be is lehet csődöltetni egy céget, hiszen előbb-utóbb megrendelő és alkalmazott nélkül marad.
Persze, hogy béke..............

vándor madár 2018.05.02. 12:07:56

@Mária Rózsa: "Ha mindent összeadunk, a Total Bruttolohn pl. 4041,20. Az összes levonás: AHV, Alv, uvg, Krankeentaggeld, BVG, GAV, Logis/Verpflegung, Quellensteuer 1980,30. Mennyi marad? 2060.90 Chf"

Ezekben a levonásokban minden korrekt, kivéve esetlegesen a koszt-kvartélyt. Én a te helyedben nem a BVG-n (Pensionskasse) akadtam volna ki ennyire, mert az az egyetlen levonás, ami számodra később teljes egészsében megmarad, hanem a szállás és étkezés költségének a levonása miatt.

24 órás szolgálatban voltál, de csak normál munkaidőre, azaz heti 42 órára fizettek (vagy még azt sem), ami szerinted dupla fizetés, mert az idősgondozóknak erkölcsileg elismerik a munkáját.
Számomra a nagy kérdés viszont, hogy ki tette zsebre a koszt-kvartélyra levont tetemes összeget? Tán az öregeknek adják vissza? Vagy nem náluk laktál, hanem a cég biztosított kaját és szállást? Ez esetben viszont nem lehettél folyamatosan az öregeknél. Nagyon kusza a story.
Ebben a munkában pont az "ingyenes" koszt-kvartély a kompenzációja az alacsony keresetnek, nemhogy még annak a költéségét vonják le.
www.news.admin.ch/NSBSubscriber/message/attachments/39176.pdf

Catwoman1 2018.05.02. 12:36:14

A bruttóban szerepel egy olyan tétel, hogy Naturallohn, ennek az összege 990 Chf, a levonások között szerepel ugyanez, de Abzug Logis/Verpflegunk. Ti ezt biztosan jobban értitek, mi ez. Tehát hozzáadja és levonja...................... Ez kötelezően elő van írva, hogy aki a házi gondozásban dolgozik, annál ez egy költség. Nézz utána, én nem értem nagyon. Engem továbbra is az inkorrekt BVG-teher zavar. Nem ez volt megígérve.

Herr Géza 2018.05.02. 12:56:30

@vándor madár: Na itt most te vagy egy kicsit eltévedve. Az ilyen bentlakásos melóknál elég gányos a számolgatás a munkaidővel. Hiszen ott vagy ugyan 0/24-ben, de az nyilvánvaló, hogy nem “dolgozol” 24 órát naponta. Btw, ki is lenne képes mondjuk direktben 24x22=528 sfr napi ápolói díjat (plusz munkáltatói járulékok) kifizetni? Viszont ott laksz (nem kell lakást/szobát bérelned), te magad is használod a fűtést, vizet, áramot, internetet, stb. Plusz biztosított a teljes ellátásod. A nettó munkaidő nyilvántartása gyakorlatilag lehetetlen. Ha mázlid van, a nettó munkával töltött idő nyolc óra sincs, ha nem vagy az, akkor több. Ez egy ilyen szakma. Nézd meg a neten akár, havi 3500 sfr-től felfelé fizetnek az ápolandók a szolgáltatásért. Ebből azért érdekes lenne kifizetni az ápolónak bruttó 4000-et, plusz megintcsak a munkaadói járulékok meg a cég egyéb költségei.
A munkavállalói oldalról meg: oké, megkapod a bruttó 4000-et, sőt, akár többet is, aztán fizesd a lakásod, kajádat, rezsidet magad, ha meg a tata/mama szólit, akkor uccu szaladj és dolgozz. Napi x részletben pár perctől 1-2 óráig tartó részletekben. Jobb lenne? Tuti nem. Ergó ez egy kompromisszumos és bevett megoldás.
Más kérdés, hogy a levont koszt-kvártély költség mennyire túlzott, aránytalan....

Herr Géza 2018.05.02. 13:14:51

@Mária Rózsa: “Engem továbbra is az inkorrekt BVG-teher zavar. Nem ez volt megígérve.”
Erre pont ugyanazt tudom mondani, mint @vándor madár: , az a pénz jóváíródik a te egyéni nyugdijszámládon, tehát azt így, vagy úgy visszakapod. A 990 srf-os szállás/ellátás költség meg baráti tarifa. Hol tudnál lakni és a havi kajádat ennyiből kifizetni Svájcban?

Herr Géza 2018.05.02. 13:28:25

Jellemző különben a magyar “csavaros” gondolkozásra, hogy amikor magyar cégként dolgoztunk Németországban az építőiparban, akkor a magyar alkalmazottjaink minden szarját mi fizettük cégként, az adóelőlegjüket is. Szerződésileg szupernettós órabérben allapodtunk meg (minden bérterhet, biztositást mi fizettünk, plusz szállást és évi két hazautat fizettünk. Ja meg a munkahelyre is mi szállítottuk őket.) Aztán az év végi adóvisszatérítés miatt jöttek ám, hogy azt mikor kapják meg. Mondom nekik, pajtások, az adót mi fizetjük utánatok, akkor a visszatérítés is minket illet.... Nem értették. :D

vándor madár 2018.05.02. 13:32:09

@Herr Géza: " Az ilyen bentlakásos melóknál elég gányos a számolgatás a munkaidővel."

Igen, de akkor mi a francot számolnak órabérrel? Az órabér pl. az ápolási szolgálatnak való, akik odamennek, x idő alatt lenyomják a teendőt, oszt adé.
Az ilyen melóra havibér kell és akkor nincs galiba.

A 990 CHF pedig átalány és így jön össze: "Für Kost und Logis total pro Monat (30 Tage) CHF 990.– d.h. CHF 33.– pro Tag. Davon entfallen pro Tag CHF 3.50 für das Frühstück, CHF 10.– für das Mittagessen, CHF 8.- für das Abendessen und CHF 11.50.- für die Unterkunft."

@Mária Rózsa: "A bruttóban szerepel egy olyan tétel, hogy Naturallohn, ennek az összege 990 Chf, a levonások között szerepel ugyanez, de Abzug Logis/Verpflegunk"

Akkor ez egy könyvelési tranzakció azzal az aprósággal, hogy közben levonják belőle a levonandót.

Nekem egyébként közel 50%-os levonás Svájcban nagyon soknak tűnik, lásd fent bruttó / nettó.

Catwoman1 2018.05.02. 13:55:40

azt nem mi mondjuk meg, hogy havi bérrel számoljanak minket. Éppen ezért van az órabér, hogy "sakkozni" tudjanak. Én nem értem ezt a Naturallohnt, hogy kinél landol, ki tud ezzel visszaélni. jó, hogy segítetek, mert így jobban megérti az idetévedő, leendő idősgondozó.

Catwoman1 2018.05.02. 13:55:41

rendben van, hogy jóváíródik a pénz, de nem ez lett megígérve, megbeszélve, hogy behúznak 300 Chf-fel. Nekem fontos az adott szó, az "élni és élni hagyni" elv. A Naturallohn pedig csak egy formaság, hiszen nincs is, hozzáadják a bérhez és levonják. Nem?

Herr Géza 2018.05.02. 14:28:27

@vándor madár: “Az ilyen melóra havibér kell és akkor nincs galiba.” Igen, ez is a jellemző. Az itteni esetben vlszeg a munkaórákkal azt igazolják, hogy ő csak részmunkaidős... Na de könyörgöm, ez az, amit nem szabad aláírni.
A levonás nekem is túl sok, na de ahhoz, hogy az ember érdemileg meg tudja ítélni, hol a bibi, ahhoz kéne egy konkrét bérlap. Kanton, családi állapot, életkor, stb.
@Mária Rózsa: nincs abban semmi dráma, ha felteszel ide egy konkrét bérelszámolást, feketídsd ki a neved, címed, a cég nevét... Akkor az ember nem a sötétben tapogatózik....
Érted már, hogy nem a lábuk között akármit himbiliztető “ellenségek” vagyunk? :D
De ahhoz, hogy segíthessünk, konkrét infók kellenek. Visszatérve az általam fentebb említett építőipari példához: a komák is elmentek egy (magyarul tudó) német ügyvédhez, aki persze tuningolta őket, hogy olyan nincs, hogy a cégünk lenyúlja az adóvisszatérítést. Csak azt az “apróságot” nem említették meg neki, hogy az adóelőleget mi fizettük....
Na ezért kell egy ilyen eset megítéléséhez minden infó. :D

vándor madár 2018.05.02. 15:17:24

@Mária Rózsa: "A Naturallohn pedig csak egy formaság, hiszen nincs is, hozzáadják a bérhez és levonják. Nem?"

De és még adót is fizettél a "formaságra". Azért kérdeztem már fent, hogy azt ki tette zsebre?

A szó meg köztudottan elszáll és csak az számít, ami dokumentálva van. Ilyen munkaerőkölcsönzőnél nem szabad dolgozni, mert nagyobb szeletet zsebre tesz a megbízó által fizetett összegből, mint amennyit te keresel.

Jobban jársz, ha elmész a UK-ba, amíg lehet.

www.youtube.com/watch?v=SbzdacoVLLY

Herr Géza 2018.05.02. 16:11:35

@vándor madár: “Azért kérdeztem már fent, hogy azt ki tette zsebre?” Most tényleg úgy tűnik, hogy te is elveszted a fonalat: hozzáadták, majd levonták... Mit volt itt “zsebre tenni”?
Csak annyiról van szó, hogy a természetbeni juttatás (szállás, kaja) ugyanúgy beleszámít a bérbe, azaz adó- és járulékterhei vannak.
Ennek teljesen korrekt és törvényes elszámolási módszere az, hogy az adott összeget hozzáadják a bruttódhoz, majd a járulékok levonása után, a nettóból ugyanazt az összeget levonják. Így te gyakorlatilag megfizetted a természetbeni juttatás utáni törvényes járulékokat. Meg a munkáltatód is a maga részét. Aki itt valamit zsebre tett, az az állam.
Persze az az “ingyenszállás+kaja” valakinek csak kerül valamennyi pénzbe, itt az ügyféllel úgy állapodnak meg, hogy az ápolási díjban ez a költség mínusszal benne van. És innentől gumitakony az egész, mert hogy ez összegszerűen mennyi is, azt ki tudja megmondani? Na ezért lehet ezzel rendesen trükközni, gyakorlatilag buktaveszély nélkül. Viszont ez még mindig nem magyarázza meg a fenti bruttó-nettó között tátongó lyukat...

gabors 2018.05.02. 16:21:19

@szakasz2: I feel you :-))

Ha a normal idon kivul barmikor dolgoznom kell ... kb ez van

nalunk total high tech ez a resze egy word document template-t kell kitolteni amit ki kell nyomtatni es alairni, es alairatni a kozvetlen fonokommel, utanna megy foosztaly vezetohoz ... majd megy az adminokhoz es ott is alairjak. Majd visszakapom a mindenki altal alairt papirt amit a vegen NEKEM kell bevinnem az agyhalott rendszerunkbe (SAP :-)) meghozza ugy hogy minden napra amikor tulmunka van ket adat kell eloszor a normalis munkaido utanna meg a tulmunka .. mindketto kezdete vege percre kb 10 clickkelessel megfuszerezve .. es ha elore engedelyezett a dolog akkor minden naphoz fel kell tolteni az engedelyt is

Gondolhatod ha a honapban par ora lenne csak ilyenekkel nem szarakodok hanem lecsusztatjuk "okosba" ...

szoval en papiron ceruzaval vezetem egy ures templaten... es ha olyan van akkor a ho vegen kitoltom a papirrol kiszamolnom ugyis nekem kell a "hivatalos" template is agyhalott holott lehetne a word-ben is osszeadni az oszlopokat stb.

vándor madár 2018.05.02. 17:34:12

@Herr Géza: "Csak annyiról van szó, hogy a természetbeni juttatás (szállás, kaja) ugyanúgy beleszámít a bérbe, azaz adó- és járulékterhei vannak"

Én azt hiszem soha nem találtam meg igazán a fonalat, mert ahhoz hiányoznak információk. Jó, akkor mea culpa, ha úgy van, ahogy mondod, ergo megette és lelakta. De mi az a rengeteg levonás? A 990 frank járulékos költsége nem emeli meg annyira a levonásokat, hogy olyan keveset kapjon kézhez. Itt egy kiszámoló: www.lohncomputer.ch/de/ergebnis/

Catwoman1 2018.05.02. 17:41:32

@Herr Géza: inkább azoknak nyújtani pontos információt, akik beleszaladnak az "anyagba", én már nem tudom visszaszerezni a pénzem. Küldöm a két Lohnabrechnungot, a magasabbik bér a próbaidőből, a kevesebbik későbbről. Az utóbbiból hiányzik kb. 150 Chf útiköltség, a próbaidős elszámoláson ez 200 Chf.
Küldeném a két Lohnabrechnungot, csak nem tudom, hogyan. Bescanneltem őket és most hogyan tovább? Hogyan tudom átküldeni őket?

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2018.05.02. 18:12:37

@Se vasalo se munka: Igen.A Gyurcsók volt az...Egy vicc volt az az egész tévé-csatorna. :D

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2018.05.02. 18:16:03

@Csodabogár: Igen, a Budapest TV volt az, az egész egy kabaré volt...Válogatott szereplőkkel... :D

Shanarey 2018.05.02. 20:05:25

@Bredpitt Monika:

Nem egyedi eset, inkább az a ritka, amikor megértik hogy a külföldi, nem hülye, avagy nem csalni akar, csak máshoz van szokva és nem ismeri a magyar fizetési megoldásokat a közlekedési járatokhoz.

nyuszmam 2018.05.02. 22:11:17

@Mária Rózsa:
.....pont az ilyen emberek miatt letezhetenek ilyen cegek! Ha ti -azok ellenere, hogy tudjatok milyen hatranyokkal jar a szerzödes alairasa - alairjatok, akkor hülye lenne a ceg nem kihasznalni a helyzetet. Fel nem foghatom, hogy hogyan lehet ilyet alairni es föleg utana atkozodni es nem magamat, hanem a masikat hibaztatni! Tipikus magyar szokas. Minden ami szar, azert a masik a hibas es ujjal mutogatunk, atkozodunk. Svajcban sokkal szigorubb törvenyek vedik a dolgozokat, mint pl. Magyarorszagon! Volt mar hasonlora pelda, kiderült, a ceget megbüntettek es a dolgozokat utolag kartalanitottak! Azzal semmit nem ersz el, hogy atkozodsz, jarj utana, ha ugy erzed, hogy Neked van igazad. Ha nem, akkor maradj csendben es ne csinalj magadbol direkt hülyet! Egyebken miert nem nemetül irtad, akkor talan a cegnel is olvasna valaki es ertene a celzast, de igy???

DieNanny CH 2018.05.02. 23:02:34

@Mária Rózsa:

Bárhogy is küldöd őket, neved, adataid, semmiképpen ne látszódjanak!

Herr Géza 2018.05.02. 23:15:32

@Mária Rózsa: Pl. van a kepkezelo.com , oda feltöltöd a bescannelt cuccot (csak vigyázz, hogy a kijelölést nyomd át publikusról privátra), majd az ott kapott linket (legfelső sor, “direktlink”) ide bemásolod a kommentbe. De ha gondolod, küldheted privátban is, a nicknevemre kattintva üzenetküldés funkció...

Herr Géza 2018.05.02. 23:20:53

@vándor madár: Na ezt a nagy difit nem értem én sem, hisz (bár nem tudom, melyik kanton), de pl. ZH-val számolva is nettó 3000-nél többnek kell maradnia, és ha még az eü-biztosításra 300 frankot számolok, akkor is 2700-2800 körül kéne lennie a nettónak. De ha minden igaz, hamarosan meglátjuk mi az ábra.

Herr Géza 2018.05.02. 23:29:14

@DieNanny CH: Tiszta sor, én is írtam neki, hogy feketítsen be/ki minden személyes adatot.

Catwoman1 2018.05.03. 07:22:55

@Herr Géza: délután küldöm, most rohanok Pestre.

Catwoman1 2018.05.03. 12:45:47

@DieNanny CH: Köszi, aranyos vagy. Herr Gézának küldöm, majd ő megosztja veletek.

Catwoman1 2018.05.03. 12:46:38

@Herr Géza: azt hiszem, hogy ma is ügyes vagyok.

vctor 2018.05.04. 17:01:41

nem kell odamenni dolgozni ha előre van ilyen info, vagy aláírni ha ott derül ki a munkaszerződés elfogadhatatlan tartalma..

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása