Utolsó részéhez érkezett TeePolgar háromrészes kazahsztáni minisorozata. A mai posztból kiderül, hogyan kell buszra szállni az országban, illetve mi az a visa-run és hogyan lehet lenullázni a napjainkat. (Az előző két részt itt és itt olvashatjátok el.)

Tankoló helyi járat utasokkal megtömve

„Most, hogy már 25 napja itt tartózkodok, ideje elmenni a határhoz, hogy megcsináljam az első kazah vízumhosszabbítást. Ezt hivatalosan „visa-run” néven ismerik, ami abból áll, hogy kilépsz az adott országból, belépsz a határországba, és egyből, vagy 1 nap múlva fordulsz vissza. Hogy lenullázódjanak a napjaid. 

Ez inkább Thaiföldön, mintsem Kazahszánban kedvelt megoldás, mivel hiába a 9. legnagyobb országról van szó, mégiscsak oka van annak, hogy ha nincsen Borat (film Kazahsztánról 2006.), akkor nem sokan tudnák, hogy ez az ország létezik. 

Kicsit elaludva bár, de 10-kor nekiálltunk buszra szállni, hogy a buszpályaudvarra menvén elmenjünk a 180 km-re lévő Tarazba. Mehetnénk az üzbég-kazah határhoz is, ami közelebb van (100 km), de mivel 100$ és 3-4 hét idő, amíg az üzbég vízumot megkapom, így választottam a tarazi megoldást. 

Innen már csak 15 km a határ „város”, Aisha-Bibi, aminek túloldalán a hegymászók mekkája, Kirgizisztán van. A helyi járat lerakott ott, ahol mondta a kalauz, hogy a buszok innen indulnak. 

Húszperces távolság másfél óra alatt 

Kazah bürokrácia flash-em volt, mert nem volt se buszpályaudvar, de még busz sem. Visszairányítottak minket a kufár taxisok, így a 20 perces távolságot 1,5 óra alatt tettük meg. Ekkor fortyogtam már bőven. 

Ennek oka kettő pilléren nyugszik. Nagyon zavar, hogy a nyelvi korlátok miatt nulla a kontroll a részemről, illetve az emiatt jelentkező kiszolgáltatottság is nagyon idegesítő. 

A másik az emberek őszintétlensége. Megértem, hogy nem jó érzés, amikor beismeri az ember, hogy nem tud valamit, de elküldeni emiatt rossz irányba... 

Megtaláltuk a buszpályaudvart, s mikor felszálltunk a belföldi mikrobuszjáratra, akkor már csak percek-órák kérdése volt, hogy elinduljunk. Azért ilyen széles az indulási idő intervalluma, mert itt nincsen menetrend, akkor indul, amikor megtelik. Punktum.

A Németországban leselejtezett buszokat Koreába küldik, onnan érkeznek Kazahsztánba a céges dzsekivel együtt. A dzsekis alak az ellenőre, aki egyben buszjegyet is árul.

Itt nincsen kicentizgetés a busz elérését illetően, mert annak mindig rossz vége volt – személyes tapasztalat… Meglepő módon 5 percen belül indultunk. Majd röpke 2 óra múlva ott is voltunk. 

Mondtam Lyazzathnak, hogy ne stoppoljunk, mert nagyon a városban vagyunk, és posztszovjet államban a stoppolás nagyon gyenge hatásfokkal működik. Kért is kettő buszjegyet a határhoz. 

Amit nem beszéltünk meg, az az, hogy nem a 150 kilométerre lévő határhoz kell jegy, hanem a 15 km-re levőhöz. Ez megint csak mogorvábbá varázsolta a hangulatomat, mivel nem gondoltam volna, hogy mondani kell nekik, hogy amelyik határ közelebbi, az egyértelműbb. 

Amikor „rossz” irányból süt a nap 

Téves feltételezésemnek az volt az oka, hogy innen mindenki Bishkekbe megy, Kirgizisztán fővárosába, így nem is feltételezték, hogy a külföldi az majd csak a kishatárig megy, Taraz várostól délre. 

Én is csak később jöttem rá, amikor már 15 perce a „rossz” irányból sütött a nap. Megnéztem a térképet, és akkor realizáltam a hibámat. Kis tárgyalás után, és amikor megértettük a sofőrrel, hogy hiába mondja, hogy mire a másik határhoz érünk, annyi idő alatt oda is érhetnénk az újhoz (-15+30km 120 km), de sofőr, nem matematikatanár, úgyhogy nem hibáztatom. 

Kiszálltunk a semmi közepén, de szerencsénkre stoppolásba vetett hitemnek köszönhetően – meg egy kicsit Lyazzathnak is gondolom – a második kocsi felvett, és bevitt minket Tarazba... megint. 

Közös taxinak túros… 

Egyik utas a kocsiban mondta, hogy tudja, merre megyünk, s hogy csináljunk közös taxit, mert az mindenkinek jó. Itt kihangsúlyoznám, hogy ő pontosan tudta, hogy merre megyünk, s mi a célunk. 

Ennek ellenére a másik irányba elmentünk 10 kilométert, aminek annyi előnye volt, hogy neki harmadárat kellett fizetnie, mi viszont vesztettünk egy félórát, és 7 $-t. Én nem tudtam, hogy milyen irányokat tárgyalnak, és párom meg nem idevalósi, így hitt a honfitársainak, hibásan.

A kupcsakok emlékére. Kazahsztánban nagyon ismerik a magyar történelmet. Aki a kupcsak törzshöz tartozik, az még muszlimként is koccint velem, bár ahogy a konyakot itta, abból úgy tűnt, aligha velem tett kivételt először…

Lementünk taxival a határig 13$ oda-vissza megállapodással, amiből persze 16$ lett, mert sokat kellett várnia ránk... ez egy közép-ázsiai határ, nem a Schengen zónán belüli nem létező határátkelőhely. 

A határon kaptam pár kérdést, mert a semmibe vezető határállomáson egy európai ember szemet szúr az őröknek, majd kis idő múlva Lyazzath mondta a nő őrnek, hogy csak megújítani jöttünk a „pecsétet”, s vele együtt a 30 napos újbóli turistavízumot. Ezt mind a többi három ellenőrző pontnál el kellett játszani, mivel várakozással együtt tartózkodtam kirgiz oldalon 13 percet. 

Hazafelé könnyebb volt 

Hazafelé már zökkenőmentesebben ment a mutatvány, de az idegrendszerem meg volt gyűrve. Utolsó döfésnek a hazafelé jövő mikrobuszon kellett várunk 50 percet, mert nem sikerült gyorsan megtelnie a busznak. 

A következő „visa-run” akció alkalmával egymagam jövök, úgyhogy akkor kicsit tudatosabban és „oroszosabb akcentussal” kell viselkednem, de a végeredmény számít – újabb 30 nap tartózkodás Kazahsztánban. 

Hogy novemberig maradunk-e, és hogy mind Lyazzath, mind az ország, mind én akarjuk-e, hogy ebben a formában folyjanak az események, az még egyáltalán nem biztos, és sokat kell tanulnom, még, hogy komfortosan teljenek mindennapjaim a körülményeket tekintve – félfekete (de inkább fekete) magánvállalkozóként és normális kapcsolatban élést követően, de nagyon várom a fejleményeket, melyről majd írni fogok, mielőtt végleg felszállok a shymkenti reptérről.”

A kazah kifli, a nang

Ha szívesen olvasnál még a szerzőtől, vagy nézegetnél képeket, akkor látogass el a Facebook-oldalára!

HÍRMONDÓ 

Au-pairtől a stewardessig

Akinek van kedve Spanyolországban au-pairkedni, vagy légiutas-kísérőként bebarangolni Európát, az biztosan nem fog ma csalódni, reméljük persze mások sem, mert találtunk egyéb külföldi lehetőségeket is.

Új ország lett a magyar határátkelők kedvence 

Egészen kiemelkedő mértékben, nem kevesebb, mint 20 százalékkal ugrott meg a magyar vendégmunkások száma Szlovákiában. Többségük jellemzően ingázik magyarországi lakhelye és szlovákiai munkahelye között. 

Hány évesen szülnek az európai nők? 

A legfrissebb európai adatok szerint az EU-ban élő nők átlagosan 29 évesen szülik első gyermeküket. A legfiatalabb anyák Bulgáriában élnek, a legidősebbek Olaszországban. Mi a helyzet a magyar nőkkel? 

Kisgyerekkel Franciaországba

Aki kisgyerekkel költözne Franciaországba, annak nem árt tudni, hogy a francia elnök legfrissebb döntése értelmében hamarosan már hároméves kortól kötelező lesz a gyerekek iskoláztatása.

A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével.