oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2018. március 30. 06:30,  Félfekete határkérdések 39 komment

2018. március 30. 06:30 Határátkelő

Félfekete határkérdések

Utolsó részéhez érkezett TeePolgar háromrészes kazahsztáni minisorozata. A mai posztból kiderül, hogyan kell buszra szállni az országban, illetve mi az a visa-run és hogyan lehet lenullázni a napjainkat. (Az előző két részt itt és itt olvashatjátok el.)

cim_tankolo_helyi_jarat_utasokkal_megtomve.jpgTankoló helyi járat utasokkal megtömve

„Most, hogy már 25 napja itt tartózkodok, ideje elmenni a határhoz, hogy megcsináljam az első kazah vízumhosszabbítást. Ezt hivatalosan „visa-run” néven ismerik, ami abból áll, hogy kilépsz az adott országból, belépsz a határországba, és egyből, vagy 1 nap múlva fordulsz vissza. Hogy lenullázódjanak a napjaid. 

Ez inkább Thaiföldön, mintsem Kazahszánban kedvelt megoldás, mivel hiába a 9. legnagyobb országról van szó, mégiscsak oka van annak, hogy ha nincsen Borat (film Kazahsztánról 2006.), akkor nem sokan tudnák, hogy ez az ország létezik. 

Kicsit elaludva bár, de 10-kor nekiálltunk buszra szállni, hogy a buszpályaudvarra menvén elmenjünk a 180 km-re lévő Tarazba. Mehetnénk az üzbég-kazah határhoz is, ami közelebb van (100 km), de mivel 100$ és 3-4 hét idő, amíg az üzbég vízumot megkapom, így választottam a tarazi megoldást. 

Innen már csak 15 km a határ „város”, Aisha-Bibi, aminek túloldalán a hegymászók mekkája, Kirgizisztán van. A helyi járat lerakott ott, ahol mondta a kalauz, hogy a buszok innen indulnak. 

Húszperces távolság másfél óra alatt 

Kazah bürokrácia flash-em volt, mert nem volt se buszpályaudvar, de még busz sem. Visszairányítottak minket a kufár taxisok, így a 20 perces távolságot 1,5 óra alatt tettük meg. Ekkor fortyogtam már bőven. 

Ennek oka kettő pilléren nyugszik. Nagyon zavar, hogy a nyelvi korlátok miatt nulla a kontroll a részemről, illetve az emiatt jelentkező kiszolgáltatottság is nagyon idegesítő. 

A másik az emberek őszintétlensége. Megértem, hogy nem jó érzés, amikor beismeri az ember, hogy nem tud valamit, de elküldeni emiatt rossz irányba... 

Megtaláltuk a buszpályaudvart, s mikor felszálltunk a belföldi mikrobuszjáratra, akkor már csak percek-órák kérdése volt, hogy elinduljunk. Azért ilyen széles az indulási idő intervalluma, mert itt nincsen menetrend, akkor indul, amikor megtelik. Punktum.

kalauz.JPGA Németországban leselejtezett buszokat Koreába küldik, onnan érkeznek Kazahsztánba a céges dzsekivel együtt. A dzsekis alak az ellenőre, aki egyben buszjegyet is árul.

Itt nincsen kicentizgetés a busz elérését illetően, mert annak mindig rossz vége volt – személyes tapasztalat… Meglepő módon 5 percen belül indultunk. Majd röpke 2 óra múlva ott is voltunk. 

Mondtam Lyazzathnak, hogy ne stoppoljunk, mert nagyon a városban vagyunk, és posztszovjet államban a stoppolás nagyon gyenge hatásfokkal működik. Kért is kettő buszjegyet a határhoz. 

Amit nem beszéltünk meg, az az, hogy nem a 150 kilométerre lévő határhoz kell jegy, hanem a 15 km-re levőhöz. Ez megint csak mogorvábbá varázsolta a hangulatomat, mivel nem gondoltam volna, hogy mondani kell nekik, hogy amelyik határ közelebbi, az egyértelműbb. 

Amikor „rossz” irányból süt a nap 

Téves feltételezésemnek az volt az oka, hogy innen mindenki Bishkekbe megy, Kirgizisztán fővárosába, így nem is feltételezték, hogy a külföldi az majd csak a kishatárig megy, Taraz várostól délre. 

Én is csak később jöttem rá, amikor már 15 perce a „rossz” irányból sütött a nap. Megnéztem a térképet, és akkor realizáltam a hibámat. Kis tárgyalás után, és amikor megértettük a sofőrrel, hogy hiába mondja, hogy mire a másik határhoz érünk, annyi idő alatt oda is érhetnénk az újhoz (-15+30km 120 km), de sofőr, nem matematikatanár, úgyhogy nem hibáztatom. 

Kiszálltunk a semmi közepén, de szerencsénkre stoppolásba vetett hitemnek köszönhetően – meg egy kicsit Lyazzathnak is gondolom – a második kocsi felvett, és bevitt minket Tarazba... megint. 

Közös taxinak túros… 

Egyik utas a kocsiban mondta, hogy tudja, merre megyünk, s hogy csináljunk közös taxit, mert az mindenkinek jó. Itt kihangsúlyoznám, hogy ő pontosan tudta, hogy merre megyünk, s mi a célunk. 

Ennek ellenére a másik irányba elmentünk 10 kilométert, aminek annyi előnye volt, hogy neki harmadárat kellett fizetnie, mi viszont vesztettünk egy félórát, és 7 $-t. Én nem tudtam, hogy milyen irányokat tárgyalnak, és párom meg nem idevalósi, így hitt a honfitársainak, hibásan.

kupcsakok.JPGkupcsakok emlékére. Kazahsztánban nagyon ismerik a magyar történelmet. Aki a kupcsak törzshöz tartozik, az még muszlimként is koccint velem, bár ahogy a konyakot itta, abból úgy tűnt, aligha velem tett kivételt először…

Lementünk taxival a határig 13$ oda-vissza megállapodással, amiből persze 16$ lett, mert sokat kellett várnia ránk... ez egy közép-ázsiai határ, nem a Schengen zónán belüli nem létező határátkelőhely. 

A határon kaptam pár kérdést, mert a semmibe vezető határállomáson egy európai ember szemet szúr az őröknek, majd kis idő múlva Lyazzath mondta a nő őrnek, hogy csak megújítani jöttünk a „pecsétet”, s vele együtt a 30 napos újbóli turistavízumot. Ezt mind a többi három ellenőrző pontnál el kellett játszani, mivel várakozással együtt tartózkodtam kirgiz oldalon 13 percet. 

Hazafelé könnyebb volt 

Hazafelé már zökkenőmentesebben ment a mutatvány, de az idegrendszerem meg volt gyűrve. Utolsó döfésnek a hazafelé jövő mikrobuszon kellett várunk 50 percet, mert nem sikerült gyorsan megtelnie a busznak. 

A következő „visa-run” akció alkalmával egymagam jövök, úgyhogy akkor kicsit tudatosabban és „oroszosabb akcentussal” kell viselkednem, de a végeredmény számít – újabb 30 nap tartózkodás Kazahsztánban. 

Hogy novemberig maradunk-e, és hogy mind Lyazzath, mind az ország, mind én akarjuk-e, hogy ebben a formában folyjanak az események, az még egyáltalán nem biztos, és sokat kell tanulnom, még, hogy komfortosan teljenek mindennapjaim a körülményeket tekintve – félfekete (de inkább fekete) magánvállalkozóként és normális kapcsolatban élést követően, de nagyon várom a fejleményeket, melyről majd írni fogok, mielőtt végleg felszállok a shymkenti reptérről.”

nang.jpgkazah kifli, a nang

Ha szívesen olvasnál még a szerzőtől, vagy nézegetnél képeket, akkor látogass el a Facebook-oldalára!

HÍRMONDÓ 

Au-pairtől a stewardessig

Akinek van kedve Spanyolországban au-pairkedni, vagy légiutas-kísérőként bebarangolni Európát, az biztosan nem fog ma csalódni, reméljük persze mások sem, mert találtunk egyéb külföldi lehetőségeket is.

Új ország lett a magyar határátkelők kedvence 

Egészen kiemelkedő mértékben, nem kevesebb, mint 20 százalékkal ugrott meg a magyar vendégmunkások száma Szlovákiában. Többségük jellemzően ingázik magyarországi lakhelye és szlovákiai munkahelye között. 

Hány évesen szülnek az európai nők? 

A legfrissebb európai adatok szerint az EU-ban élő nők átlagosan 29 évesen szülik első gyermeküket. A legfiatalabb anyák Bulgáriában élnek, a legidősebbek Olaszországban. Mi a helyzet a magyar nőkkel? 

Kisgyerekkel Franciaországba

Aki kisgyerekkel költözne Franciaországba, annak nem árt tudni, hogy a francia elnök legfrissebb döntése értelmében hamarosan már hároméves kortól kötelező lesz a gyerekek iskoláztatása.

A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével. 

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: Kazahsztán

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr1613789038

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kék madár 2018.03.30. 06:59:38

nem tudnad a Lyazzathot elvinni valami normalisabb orszagba, ahol nincs ennyi szivas?

Golf2 2018.03.30. 07:30:04

A kifli jól néz ki!

Főgebra 2018.03.30. 08:49:36

A lényeg felfedezésének és megragadásának képessége, isteni ajándék!

Arthamyr 2018.03.30. 09:00:38

Valami elképesztően jó csaj lehet Lyazzath, ha ennyit szopsz miatta. Nem érte volna meg őt áttelepíteni a kínai kánaánba, ahol óránként 60 dolcsiért fel se veszed telefonod, ő meg azt csinál, amit akar, és dolgoznia sem kell? Vagy tetszőleges, élhető országba?
Az persze egy másik dolog, hogy szerintem a "meg fogom látogatni az összes országot 30 előtt" meg a "felmegyek az Everestre palack nélkül" nem igazán kompatibilis a "párkapcsolatban élek"-kel, de lehet, hogy ezt csak a földhözragadt, pesszimista kishitűség mondatja velem. :)
Mindenesetre drukkolok, érezt jól magad, a posztok meg csak jöjjenek! :)

kék madár 2018.03.30. 09:16:15

@Arthamyr: "Valami elképesztően jó csaj lehet Lyazzath" facebookon meg tudod nezni

nyuszigonosz 2018.03.30. 09:25:03

Ez elég kicsinyesre sikeredett poszt. Egy saját magát országokat / világot bejárni akaró embertöl, aki saját állítása szerint hegymászó is, különös olvasni, hogy ott elötte a lehetöség a kirgiz hegyeket megnézni, de nem teszi meg, Biskek sem érdekes, de miért is nem? Mert ha fél lábbal Kirgizisztánban voltál, akkor már ismered az országot, ki lehet pipálni: itt is jártam már? :-)

Na meg a másik dolog: Lyazzath ugye kazah, ebböl kiindulva, neki nyilván nincsenek Kazahsztánban nyelvi problémái, és hát ott volt Lyazzath. Akkor ki nem tudott milyen nyelven - hogy ennyire nehéz volt megbeszélni az utazást a helyi, kazah népekkel?

Aztán meg: utazni a világ kevésbé ismert részén, ahová tényleg nem mindenki jut el , és ott meg percekben számolgatni az "idövesztést" ? Miböl is veszett el ez az idö?

Arthamyr 2018.03.30. 09:52:33

@kék madár:
1. Nemrég volt poszt a facebookról, na egy ilyen akcióval pont "elmondanám" nekik, hogy olvasom a határátkelőt.
2. Ott is leírtam, hogy nem nagyon használom, van pár ember, akivel az az elsődleges kapcsolattartási forma, meg ha valamihez kell facebook (pl. ottani csoportban informálnak az osztálytalálkozóról), arra is jó.

Arthamyr 2018.03.30. 09:56:23

@nyuszigonosz: "Mert ha fél lábbal Kirgizisztánban voltál, akkor már ismered az országot, ki lehet pipálni: itt is jártam már? :-) " - Ez érdekes dolog. Kiváncsi vagyok, hogy azok az arcok, akik büszkén kijelentik, hogy elmentek minden országba, átlagosan mennyi időt töltöttek egy országban. Ha egy hónapot, az már elég hosszú időre jön ki.
Sosem fogom azt sem megérteni, hogy egy ilyen "küldetésnek" mi értelme van.

nyuszigonosz 2018.03.30. 10:00:33

@kék madár: Igen, elolvastam.

@Arthamyr: Erre sokszor én is kiváncsi lennék.

Taxomükke (UK) 2018.03.30. 10:26:42

Tovabbra sem ertem, mi a jo a sorozatos szivasokban, de ez nyilvan az en hibam.

Csodabogár 2018.03.30. 11:18:19

@Taxomükke (UK): Szerelmes lett a fiu. Ilyesmi megesik 30 év alatt, igaz esetleg még később is.
Most aztán a "bejárom az összes országot", meg a szerelem összeütközésbe került. Reméljük majd megtudjuk ki lesz a győztes. Én a szerelemnek drukkolok.:-)

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2018.03.30. 12:22:27

Winkler is "arrafelé" mászkált...:

totalcar.hu/24ora/?cimke=bajk%C3%A1l+t%C3%BAra

Aki nem autóratyi, autóhomár, annak is érdekes lehet, nem csak a kocsikról ír...

Tivadar Polgar 2018.03.30. 12:22:38

Sziasztok Hataratkelo olvasok!

Ha barmi kerdesetek van a blogcikkemmel kapcsolatosan akkor beteggelve engem konnyebben elertek.

Szep napot,

Jo olvasast!

Tivadar Polgar 2018.03.30. 12:27:10

@Arthamyr: a visa-run miatt mentem KG-be.
emellett toltottem ott 4 honapot az elmult evekben ;)

Arthamyr 2018.03.30. 12:33:57

@Tivadar Polgar: Azt értem, én a járjuk be a világ összes országát dolgot nem értem, meg azt, hogy közbe akkor Kazahsztánban (ami nem tűnik szuper helynek) "pazarlod" az időd.

sörm 2018.03.30. 13:21:59

Kérünk egy posztot pozitívumok Kazahsztánban címmel! Biztos vannak olyanok is. Azt értjük hogy a bürökrácia és ha egyáltalán el akarsz intézni bármit is az a Ceausescu időket idézi, de biztos vannak jó dolgok is.

Reméljük a hölgy sohasem tanul meg magyarul. Gondolom elég szarul esne neki elolvasni milyen posztokat írsz szeretett szülőföldjéről :)

2018.03.30. 13:35:15

@Arthamyr:

"én a járjuk be a világ összes országát dolgot nem értem"

A válasz csak a nárcizmus lehet, nem? :)

London2009 2018.03.30. 15:54:47

@Arthamyr: megneztem a csajt a kedvedert. Nem felek a fb-tol! : )
Fogalmazzunk ugy, hogy egzotikus szepseg. Sokkal szebb, mint Tivadar! :D

kublerek · www.vasalobolt.hu 2018.03.30. 16:23:25

Turista útra azért oda is elmennék

Tivadar Polgar 2018.03.30. 16:59:16

@Arthamyr: Teljesen igazad van. Lovesem sincsen hogy hosszutavon mennyire fenntarthato ez a kapcsolat ilyen celok, almok mellett. Jelenleg hiszem hogy kompromisszumok mindket szinteren (almaim es a csaj) fenntarthatova teszik a szituaciot, bar tudja -es en is- hogy az utazas az marad mindenkepen s O vagy partnerem lesz oszinten vagy nem tudunk egyutt lenni mert utazas nelkul nem tudok oszinten boldog lenni barmekkora is a szerelem. <- most johet a "Meg nem voltal igazan szerelmes akkor" reakcio :)

Tivadar Polgar 2018.03.30. 17:00:46

@Arthamyr: Meg nem vagyok azon a szinten hogy folyamatosan legyen passziv jovedelmem, viszont itt megvan a lehetoseg hogy angol tanarkent telejsen uj piacot epitsek (mint az a masodik cikk reszletbol olvashatjatok is). Igy szakmai fejlodes es a "kaland vagy" miatt vagyok ideiglenesen letelepedve itt.

Tivadar Polgar 2018.03.30. 17:01:30

@Csodabogár: Hat igen, bizom benne hogy nem nagy a vaksag es nem korforgalomban tekergek :)

Tivadar Polgar 2018.03.30. 17:04:38

@sörm: Ohh O teljesen tisztaban van az irasaimmal. Angololul is dokumentalom ezeket es elmondom neki hogy Kinaban pl meg botranyosabb a helyzet mas teruleteken. Hogy hazankban is aztan nem mennek az emberek a szomszedba a turpissagokert. Ez csak a szerencsetlen veletlen hogy pont Kazakhstanban kezdtem ell intenziven posztolni :) Persze nem nehez olyan helyen ahol annyi minden "finomsagrol" lehet irni mint itt.

Tivadar Polgar 2018.03.30. 17:06:11

@Nagy kámpics: Hmm Narcizmus az nem hiszem-legalabbis meg nem ilettem magamat ezzel az onkritikaval, de arrogancia es tobb mint atlagos ego az van mint vesszoparipa. Sok helyzetben -blogolas is tobbbek kozott- ez negativ viszhangot ad es kelt a cikkeimmel.

Tivadar Polgar 2018.03.30. 17:10:28

@London2009: Ceget is ugy alapit az ertelmesebb fele a tarsadalomnak, hogy nala okosabb emberekkel veszi korbe magat.

Arthamyr 2018.03.30. 18:37:58

@London2009: Tivadar jóképű srác szerintem, bár heteroszexuális lévén a véleményem nem autentikus. :)
Egyébként csak arra akartam utalni, hogy nem láttam még olyan nőt aki ilyesfajta ráfordítást megérne...

montroyal ( CAN qc) 2018.03.30. 18:51:32

viag osszes orszagat bejarni meg messze vagyok ..... a felében mar voltam ... nem bejartam .
csak voltam .... turistaként foleg cruisezal ...

montroyal ( CAN qc) 2018.03.30. 18:52:13

@montroyal ( CAN qc): vilag ... ugye ragadnak a portol a betuim

2018.03.30. 19:03:09

@Tivadar Polgar:

"Narcizmus az nem hiszem"

Nem tudom. Mi más?
Hogyan magyaráznád el egy földönkívülinek, mi a ráció benne különben?

Miért pont a mount everestet akarják megmászni a fogorvosok, középkorúak meg a féllábú vegánok? Azt tudjuk, hogy nem a kihívás miatt, mert akkor nem azt másznák meg.

Miért akarja az ember körbeutazni az összes országot? Nem a kaland miatt: nyilván nagyobb kaland bejárni pl. kanadát, mint még mellécsapni san marinót meg koszovót.

Nem az új élmények miatt: az utazással épp úgy lehet telítődni, mint a zabálással, különösen ha ekkora tempóban csinálja az ember. Az 500. buddhista templom _semmilyen_ élményt nem ad. Már az 50. sem.

Nem a "komfortzóna" tágítása miatt: különben nem a bejáratott hátizsákos köröket járná az ember a bejáratott hostelekkel. (bár ez rád, alighanem pont nem igaz)

Nem azért mert jó érzés közben: nincs az az ember, akinek ma örömet okozna ellátogatni szíriába, jemenbe, szomáliába.

Nem az emlékek miatt: ahogy van egy kapacitásunk, hogy hány normális mélységű emberi kapcsolatunk lehet, arra is van, hogy hány helyhez tudunk kötni valamit.

de akkor miért? ha az utazás gazdagít, és végső soron egy belső fejlődésről van szó, akkor miért csinálunk hozzá checklistet? miért csinálunk róla blogot/szelfit/satöbbit?

nem akarom személyesen rád tolni ezt, a fene sem tudja a te konkrét motivációdat, de hogy 100 hardcore utazóból 99 egyszerűen csak reményekedik, hogy ha mástól nem is, legalább az utazástól kicsit érdekesebb lesz, az hétszentség. te garantáltan egy csomó utazóval találkozol, neked mi a benyomásod, miért csinálják (már valójában)?

2018.03.30. 19:09:15

@Nagy kámpics:

"100 hardcore utazóból 99"

Ehh, hülyeséget írok, javítom magam.

Asszem, a többség inkább csak teljesen el van veszve, üres élettel, és nem tudja, merre tovább. Ki tudja, hátha a boldogság a következő szivárvány alján lesz, nem igaz?

Persze pro tip: nem lesz ott (sem).

Na a _maradék_, az nárcisztikus. :)

Arthamyr 2018.03.30. 19:20:25

@Tivadar Polgar: Angol tanárként sosem lesz "passzív jövedelmed". A passzív jövedelem két dologból származhat: világklasszis termék, vagy jó kapcsolatok.Nem hiszem, hogy Kazahsztán az optimális választás bármelyikhez, mivel az előbbinél a környezet gáncsol, az utóbbi skálázódik a környezettel...

Arthamyr 2018.03.30. 19:21:11

@Tivadar Polgar: Ezt ugye nem gondolod komolyan? :)

trabant 2018.03.31. 00:39:10

@Tivadar Polgar:
Nem akarlak elkeseríteni, de az ismeretségi körben a tizenéves srácok már kipipáltak 30 országot. A szüleik ugyanis meg akarják mutatni nekik a világot, hogy minél jobban kiigazodjanak a benne, és a sajátjukban is.

Más: Nehéz felfogni, hogy ennyi viszontagság után miért nem keres az ember magának valami lakható és életképesnek látszó országot.
Másutt is keresnek angoltanárt, nemcsak keleti diktatúrákban.

gabors 2018.03.31. 20:17:08

@trabant: "@Tivadar Polgar:
Nem akarlak elkeseríteni, de az ismeretségi körben a tizenéves srácok már kipipáltak 30 országot. "

ez EU-ban nem egy nagy durranas ha kicsit kisebb kiterokkel elmengy valaki pl Gibraltartba mar a fele meg is volt 10 siman .. utanna elmennek torokbe meg 5 utanna kis korut a balkanon es mar kb meg is van :-) es akkor meg eszak fele nem is kellett menni

Tivadar Polgar 2018.04.01. 03:07:56

@Nagy kámpics: Koszonom akomolyabb gondolat menetet. Erdekes ahogy a buddhista temmploos kommentet irod. nagyon jol van megfogalmazva es pl ezzel teljesen egyet ertek. Nem elvezem a muzeumokba jarast se a templomokba, sot meg az uzleti negyedek felkeresese sem hoz lazba.
Ez nem volt mindig igy mondjuk. Egy ido utan nem okoz elmenyt.
Az ultra futas es a maszas is csak a fizikai teljesitmeny megmereserol szol. Mindkettoben vannak celok de az odavezeto uton semmi sem garantalja hogy a testem engedne egy ido utan a szint lepest. A laikusok miatt hasznalom az Everestet. ketto ev mulva megyek pakisztanba hogy megmerjem magamat az elso 8000-n, a Marathin de Sables-t es a sarkkori marathont is leakarom futni Es ezek meg nem a leg"hitvanyabb" terveim. Az everest talan az egyetlen ami annyira popularis cel, hogy nem kell megmagyarazni.

A sok utazo, plane ez a 18-25 kozotti, velemenyem szerint On kereses, On mutogatas es On anarchizmus miatt megy el. Ezek kozul aki nem tud transzormalodni az uton az mind visszamegy a nagyvarosba (nem pejorativ ertelemben). Eletstiluskent utazik az aki mondjuk 3 honapnal tobbett van uton evente es nem az eladasi osztalyon manager egy multinal (munka vonatkozasu utazas).
Legtobben ezt nem ertik vagy maskeppen latjak. Es nem jelenthetem ki hogy nekem van igazam. Az en valosagom az en tapasztalataimon nyugszik, ami mas elenyeinek lehet teljesen ellentetes.

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása