oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2018. február 13. 06:30,  Mégis mit művelünk? 72 komment

2018. február 13. 06:30 Határátkelő

Mégis mit művelünk?

WTF are we doing? – teszi fel a kérdést Tamás, illetve az általa írt poszt elején belinkelt videóban az együttes. És tényleg, mit művelünk a világunkkal, és mindez hogyan néz ki egy Norvégiában élő magyar szemével? A mai talán szokatlan poszt lesz, de szerintem a téma fontos és sokat lehet beszélgetni róla.

cim_szemettelep_foto_pixabay_com_prylarer.jpg(Fotó: pixabay.com/Prylarer)

Erős kezdet, nemde?

Sokaknak máris visszataszító az írás, de elárulom, lesz köze közvetve a határátkeléshez is. Szokásos katyvasz, tőlem. 

Nem oly régen jelentkeztem írással és a kommentek egyből megmozgatták a fantáziám főleg úgy, hogy már van egy hasonló piszkozatom, de átalakítottam egy kicsit. 

Előre jelezném, nincs semmi bajom az élettel, az emberiséggel, de a társadalmakkal igen, a globális mindennel igen, erről lesz szó, talán érdekes formában. 

Írtam, itt északon lett időm magamba szállni, gondolkodni, és ez jó. Ajánlom mindenkinek, akinek van rá ideje, próbálja ki. Talán utána másképpen látja a világot. 

Gondolataimnak szerintem Norvégia jó táptalaja (bár egy negatívos írással is kellene jönnöm már), hiszen itt más az élet. 

A kezdő zajongás már előrevetítette itt bizony lesz „zöldség” is rendesen, na nem feltétlen azért, mert itt szeretnék hitet téríteni, csak szimplán ezek a gondolatok elég gyakran zaklatnak, hátha más is elgondolkodik egy kicsit. 

Látszólag független dolgok következnek, de mégis van közöttük kapocs, ha más nem, a határátkelés. 

Örök vita, hogy jó-e, ha a jövedelmi olló nem nyílik tágra, mert akkor nincs, ami motiválja az embert az előrelépésre. Kell a mai fejlettségi szinthez képest még oly sokat előre lépni? 

(Igen, ha a környezetszennyezés - zöldenergia, vagy az egészségügy területét nézem.) Mi az, ami nincs meg? Mi kell ennél több? Még okosabb autó, telefon, hűtő stb.? Már semmit sem akarunk magunk csinálni? 

Ez csakis annak a felső pár százaléknak jó, bár elhitetik, hogy nekünk is ez kell. Kell? Kinek a bőrén? Kinek a bőrén él a fejlett nyugat a maga puccosságában? Kinek a kárán? 

Hányan dolgoznak a kedvünkért mostoha körülmények között keleten, vajon mennyi gyerek? Persze jobb nem tudni róla, jó álszentnek lenni, de ez miattunk is van. 

Kitárul a világ 

Itt máris kapcsolódik hozzá a határátkelés. Én is. Elviekben a jobb lehetőségek (nem ez volt a fő ok) miatt áll tovább az ember. De ez mit jelent? Kitárul a világ, hiszen ki tudjuk tágítani, a pénz mire nem jó? 

Kitágítva a ruhatár, kitágítva az utazás például. Mert így érezzük jól magunkat. Biztos? Kell? Csak legyen minden második, ha mindenki, aki teheti, csak minden második elvét követné? Ajaj... mi lesz a termeléssel? Hogyan pörög a gazdaság, hogyan lesz fogyasztás? Miért meddig lehet ezt csinálni? Meddig kell ezt? 

Persze van utánpótlás, mert Kínában is egyre tágul a világ, az oroszoknál is, ezt látjuk magunk körül. Vajon ez mekkora környezeti terhelés? A következő Kína majd lesz India és így tovább. Vannak még kiaknázatlan területek, lehet örülni. 

Én nem örülök. Én egyre inkább felelősséget és bűntudatot érzek, és nem akarok már beállni a sorba. Nem akarok bizonyos rétegek tükörképe lenni. Mert nincs is rá szükségem. Én örülnék, ha mindenki ráérezne erre, csak a mondjuk minden második szabályt követve. 

Persze ez a legfelsőbb rétegnek nem érdeke, és még néhány szinttel lejjebb sem. De kár, hogy bedőlünk ennek. És az hülyeség, hogy de hát hányan dolgoznak azokban az ágazatokban, azokban, amik idővel szemetet termelnek, amik szépen tönkreteszik a Földet. Mert a fölösleges fogyasztás biztosan nem segít ezen. 

Mi is hibásak vagyunk, persze lehet elméleteket gyártani, de ezekre szükségem volt alapon, ami igaz is lehet. De tényleg mindenre szükségem van? Az örökérvényű, mert megérdemlem. Lehet, legyen, de milyen áron? Ha tudnád mindennek a konkrét „árát”, akkor is kellene? Az az érzésem, hogy sokaknak igen. 

Mi lenne a beállt gazdasággal? Semmi, a legfelsőbb réteg kevesebb haszonra tenne szert, mert ha ők is irányítják a Földet, azért ha milliók lennének földönfutók, mert az emberiség kevesebb fölösleges dolgot venne, akkor a politika talán nem csak a legfelsőbb rétegek érdekét nézné. 

Kissé utópisztikus gondolatok ezek, pedig sok lúd disznót győz, és kész. Csak a földön mi birkaként élünk (Norvégia szerte mennyi van már), pedig sok a disznó, ki fogja legyőzni őket? A politika megtehetné, de nem teszi, jobb nekik a békesség és a dagadó számla. 

Legyen-e alapjövedelem? 

Tulajdonképpen ez eddig a bevezető volt, kissé bő lére engedve. De eljutottunk az egyik fő témához ezáltal. Az alanyi jogon járó alapjövedelemhez. Ez is jó vitaalap, nem titkolom, hogy jól kidolgozva én mellette vagyok. A saját gondolataimmal megpróbálom az én értelmemben megmutatni. 

Az egy érdekes kérdés, hogy a különböző országok bérezése mi alapján alakult ki. Temészetesen a múlt fejlődéséével párhuzamosan az egyre jobban iparosodó és vezető országok előnyre tettek szert. 

Ők vannak a csúcson most is, de a társadalom az, amelyik nagyjából kiharcolta (vagy éppen belenyugodott) a „jutalmazását”. A fejlettebb országokban magasabb igényeknél járnak már, magasabb jövedelmet követel ez. Okés megkapták, csak csönd legyen. 

De középrétegig mindenki ugyanolyan rabszolga, mindenki kiszolgál valakit, bárminek is van beállítva ez. Persze jó, ha az olló felső ágán van valaki, és onnantól már nem is érdekes a történet, le van szarva az egész. Az alsó szára az ollónak is azért egyre jobban él, és boldog. 

Vissza az első kérdéshez, milyen olló a jó? A nyitottabb vagy a zártabb? A legjobb a zárt olló, persze nem kommunista/szocialista megoldással, ahol tényleg nem volt ösztökélve az ember. 

Az a baj, hogy az ösztökélés egyben azt is jelenti, hogy feljebb jutsz, több mindened lesz, több mindent megengedhetsz magadnak és így tovább. Jó ez a Földnek? Ha ezt nézzük, nagyon nem. 

És az ember olyan, hogy ki kell mutatnia, hogy neki több mindene van mint a másiknak, és ezt leginkább a fölöslegesség luxusával tudja megtenni, ami ráadásul túl is van árazva, de nem ez a lényeg, hanem, hogy mekkora szükségtelen terhelést „adunk” a Földnek ezáltal. 

Van, akinek nem a pénz a mindene (jó, tudom így sincsen gondja), nem azzal akar nagy ember lenni, és versenyezni. 

Egy szó, mint száz, ebből a szempontból a politikán nagyon sok minden múlik. Lehet bennük bízni? Viccelsz? Hogyan tud mégis a politika látszólagos sarcok nélkül (amit a tőkés osztály nem néz jó szemmel) bérfejlesztéssel élni? 

Így. Az ápolónőknek odahaza nem éppen a megbecsülés a jelük, se anyagi, se pedig erkölcsi értelemben. Most, hogy egyre nagyobb a hiány az ágazatban, persze lett bérfejlesztés, de ha a norvég állapotokhoz viszonyítjuk mindkét részét, hát inkább nem mondok semmit. 

Csak annyit, hogy idefent (tudjuk, mert megtehetik) állami alkalmazottnak jó lenni, mindenféle területen (én itt ezt látom a környezetemben). Jó fizetés, lazább munkakörülmények (én is inkább most ebben az irányba próbálok gondolkodni). 

Eredménye? Annak ellenére, hogy még mindig hiányszakma ez is, megéri ennek tanulni, megéri állami alkalmazottként „tengődni” (bár az ápolónők itt is a lista végén kullognak). 

És mivel így jelentős munkaerőt elszív a piacról, egyéb területeken is követni kell a bérezést. Nem csak a menő szakmákra gondolok hanem mindenfélére. Mert ki fogja megcsinálni azokat (külföldi) ha senki nem lesz a feladatra

A működő megérzésem? 

Tehát, ha az ország vezetése jó példával jár elől, mondjuk Magyarországon a mostanihoz képest dupla lenne a közalkalmazotti fizetés (minden területen) vajon lenne olyan, aki rákívánna az olyan munkakörökre? Elszívna munkaerőt a versenyszférából (pont fordítva történnek a dolgok)? 

Egyszerűen minimálbér emelés nélkül lehetne a piaci béreket felfelé húzni. Jön a kérdés, hogy miből? Talán ésszerű költségfinanszírozással, kevesebb lopással stb. Nem menne egyik napról a másikra, de szerintem működne. 

Van akarat? Nincs, mert még minden működik, rezeg a léc, de működik. Nem egyszerűbb ez így, kiszolgálni a tehetős réteget és hízlalni a zsebeket? Ez nem politika. A világban a politikának csúfolt valami egy szarkupac. 

Egyszerűen be van „lőve” mindenhol, hogy mi az a minimálszint, ami éppen elég az elégedettséghez és kész. A máshonnan beáramló alacsonyabb igényűek ezt tönkre tudják tenni azért. 

Aztán persze van, hogy ez az egész összedől, de nagyrészt működik. Odahaza sincs semmiféle összefogás, pedig volt, ha jól emlékszem valamilyen ápolónői és hasonló próbálkozások. Félti mindenki a munkáját, és ez már elég. 

Sajnos az ilyen esetekben túl nagy a hatalma a politikai vezetésnek. „Áldozat” nélkül persze nem lesz eredmény. Sajnos átlag szinten nincs mód tartalékot felhalmozni, hogy ne kelljen félni a következményektől, és kiállni saját magunkért. A politikának ez a jó. És a sok hülye. 

Ez volt az egyik gondolatom, hogy hogyan tud belenyúlni "láthatatlanul" a vezetés a bérszínvonal emelkedésébe a másik pedig az alapjövedelem kérdése. 

Norvégia megérett rá? 

Szerintem Norvégia már „megérett” rá, kipróbálhatná (nem a finnek gondolkodtak elsőnek rajta úgy igazán - az arab országokat, most hagyjuk - ?). Jellemző itt északon, hogy rengetegen csak 50-60 százalékban dolgoznak (erre is van elméletem, hogy miért). 

És ha mondjuk ebből a felét még betegszabiként kiveszi, azaz 50 százalékból bevállal 25 százalékot. Aztán kell helyettesíteni, a bérét megkapja persze, hát hogyne. 

Itt már olyan szintnél járunk, ahol szerintem olcsóbb lenne az országnak, ha felkínálna egy alapbért mindenkinek munka nélkül. Egy 15.000 kr (kb. 450 ezer forint – HÁ) megfelelő lenne. 

Egyedül egy apró lakásban el lehetne éldegélni, párban gyerekkel már normális házban is, persze nem luxuskörülmények között, de normálisan. És dolgozzon, aki érez késztetést, aki több mindent szeretne megengedni magának. 

Persze a lágy rendszer miatt pont nem lehetne bevezetni, mert miért mondjon le némi pénzről, ha csak a feléért dolgozik meg? Annyit kibír. Szóval itt kellene néhány „erős” reform azért, hogy az ilyen gondolkodásúnak jó választás legyen az alapjövedelem. 

De mi van a bevándorlókkal? Mondjuk 10 év minimum 75%-os foglalkoztatottság (ledolgozott) után választhatná ezt a megoldást. 

Persze ez az összeg nem lenne elég több autóra, nyaralásra többször egy évben, de pont ebből indul ki ez az ötlet, hogy kevés ember választaná ezt, hiszen mindenki többet szeretne. Nem ez a világ célja? Dolgozz, vegyél, majd dobd el... 

Miért kell beállni a sorba? 

Miért kell nekem valaki szekerét tolnom, amiért egy „kialkudott” bért hozzám vág? Mert az elöregedő társadalom, illetve az ösztön a gyereknemzést várja el? Kinek az érdeke szerint? 

Persze normális esetben nem ez a célja, hanem mert akarok egy vagy több gyereket. Mert az olyan jó. Hát persze, hogy jó. De a gyerek kérte ezt? Miért kényszerítem bele egy rabszolgatartó világba? (Okés, most nagyon sarkosan fogalmazok.) 

Én, mint a fejlett társadalom része adok egy esélyt, hogy az én porontyom majd valami nagyot fog alkotni, saját örömömre és persze a társadalmi/politikai/vallási - már akinek - elvárásra. 

Tehát én (beszéljünk csak a legjobb részéről) a gyerekemet egy bizonytalan valamire kényszerítem. Nem tudva, hogy fogékony lesz-e az ilyen társadalmi elvárásokra, mint, hogy hass alkoss gyarapíts. 

Így azt gondolom, hogy a társadalmi/vallási/kapitalizmusi - vegyél, költs - sugallat és saját vágyam (szeretnék gyereket) összeáll egy olyan egésszé, hogy legyen ennek a gyereknek majd az a választása, hogy okés, engem ez így ebben a formában nem vonz. Én nem tolom a másik szekerét. 

Mondhatná? Kérte ő, hogy megszülessen? Kinek a felelőssége ebben az esetben az „eltartása”? Milyen a százalékos aránya az én / társadalom / politika / kapitalizmus / vallás és még talán másnak is? 

Tehát lehetne egy választási lehetősége az alapjövedelem. Azt hiszen ezzel egyébként kevesen élnének. Itt. 

Egészen más a helyzet ott, ahol jelentős (sajnos) annak a rétegnek a száma, akiknek nagyon alacsony az „ingerküszöbük”. Az ilyen körök hirtelen az alapjövedelemmel hatalmas forráshoz jutnának. 

De azért az ilyen esetekben csak kellene valamihez kötni, mondjuk a társadalmi integrálódáshoz, itt már nem lehetne az oka a szegénység. Persze eleve nem szabadna szegénységnek lenni a fejlett nyugaton, mert ahol van, az politikai és társadalmi kudarc. Olyan nincs, hogy nem lehet népeket rávenni bizonyos dolgokra. Nincs akarat én azt gondolom. Jobb ez így, elférnek a „föld” alatt. 

Kell-e terelni és mikor? 

Példaként egyszerű esetet hozok fel. A vezetési kultúra. Jelentős büntetési összegek vették rá (gondolom) a svájciakat, norvégokat és úgy általában a fejlett nyugatot a viszonylagos normális közlekedésre. Balkán és az oroszok felé közelítve... jaj, inkább ne. 

Az ember ilyen. Ha muszáj, „terelni” kell, és ilyen esetekben jogos is. Amíg másnak nem ártasz teljes liberalizmus, szabadság, hiszen a Te dolgod, viszont ha a társadalomra veszélyt jelentesz, akkor terelni kell Téged. Ilyen egyszerű szerintem. 

Például ha a szomszéd megcsalja a feleségét, meg prostikhoz jár, hát egészségére, pár pofonba így is lehet beleszalad, ellenben ha töketlenül és közveszélyesen vezet... 

Ez igaz az elmaradott szegény rétegekre is. Nem hinném, hogy nem lehet őket kényszeríteni. Mondjuk sulira. De, mert ha jól működne a gyámhivatal, eleve nem engedne ilyen helyre szülni gyereket, ha mégis, akkor egyből elvenni. 

Nincs utánpótlás, megszűnik a szegénység, persze ha hajlandó kompromisszumokat kötni, és még alapbért is kapna. Persze folyamat ez is, de olyan nincs, hogy nem működne. Ha világosak és jók a szabályok, valamint betartatják, és ha betartod nem basztatnak akkor talán tényleg működhet. 

És az eleve hátrányos helyzetbe született gyermekek sorsa. Későbbi megoldás az elszakítás (ne férjen hozzá a kedves család) és az alapjövedelem lehet ebben az esetben. 

Mindig felmerül a kérdés, hogy én, mint sikeres ember, miért tartsam el más gyerekét vagy mást. Baszki, a társadalom része vagy. Jó visszatérhetünk arra, hogy Te sem kérted, hogy megszülessél és így ne mondják már ezt neked, hogy Te tartsd el őket. 

De, mert ha nem tetszik, kapsz alapjövedelmet, és nem kell semmit csinálnod érte. De Te többet akarsz, menni előre, költeni, lenni valaki, akár máson áttaposva, szóval, fizess. 

Mire a pazarlás? 

Oldalakat lehetne írni erről a két témáról, szándékos provokációkon átlépve is, de most visszakanyarodnék a zöldes témához is. Ennek is lesz köze a határátkeléshez, Norvégiához és még több mindenhez, tehát csak van itt helye az oldalon. 

Határátkelőként a helyes útra lépve, és fejlődve (anyagilag is) persze hogy egyre többet költ az ember, hiszen alig várta már. Mekkora örömet okoz, igaz? Végre megtehetem és megérdemlem, mindegy milyen áron. De milyen áron? 

Repkedünk össze-vissza a világban, mérhetetlenül felzabáljuk és kidobjuk a félpanziós büfé reggelit és vacsorát, mi vagyunk az élet császárai. De mire ez a pazarlás? Jó példát mutatunk ezzel? Büszkék lehetünk magunkra? Ja igen, de miért pont mi kezdjünk megváltozni, és mértékletességet mutatni? Miért? 

Hihetetlen hová fejlődött a világ, igen, kell az állandó fejlődés, nem vagyunk már senkik, ha normálisan viselkedünk és nem a telefonunknak élünk. Közben pedig a politika játssza a saját játékait, néha felháborodunk, mert bekeveredik valami szörnyű hír a mi kis világunkba, de igazából egy perc és túl leszünk rajta. 

Ha a politikának és a médiának nem érdeke, akkor tényleg ennyi volt, felejtés. Pedig a társadalomnak volna igazán kényszerítő ereje, hogy figyeljenek rá, változtassanak a dolgokon, de valahogy nincs egy kiforrott irány, amerre az egész nép mehetne. A többségnek elég az ingyencirkusz. 

Az jó kérdés, hogy honnan tudjuk, mi a jó irány, mi van, ha mindenki együtt rossz irányba indul?

Melyik irány legyen? 

Vagy jobb, ha mindenki a saját belsője után megy, a saját értékei szerint? Melyik vezet egy jobb világhoz?

Mi vagyunk hülye, vagy a tükör görbe?

Azt hiszem a tükör görbe.

És a tények magukért beszélnek, kár minden szó.

A társadalmi irányvonalakat a sztárok megadhatnák, persze ha van merszük, és tudják a jó irányt. Miért nem vállalnak ők nagyobb szerepet ebben, amikor megtehetnék? 

CR7 is a pojácaság helyett (jó tudom, adományoz eleget - vagy nem?) segíthetne az eltévelyedett embereknek megmutatni a helyes irányt (még 6 általánossal is, de jó érzésekkel). 

De a popcsillagok is, lehetne valami mondanivalójuk. De az összes komoly sztárra vonatkozik ez, kevesen hajlandóak lépni, pedig Amerikában megtehetik, ott nem kell félni, hogy nem kapnak szerepet, munkát azután. 

Az NFL-ben van/volt ez a letérdeplős balhé, nagyon helyesen, így kellene. És az nem igaz, hogy ne politizáljanak a sztárok, hiszen rájuk figyelnek, majdnem kötelességük. 

Vagy mondjuk így, ami szintén lehetett volna a poszt címe: 

Csak hát ők nem sztárok, sebaj vannak ilyen zsenik, mint a Kardashian-család, tele értelemmel, ami akár igaz is lehet, csak nem tudunk róla. És mennyien nézik és sztárolják. 

E rövid, de talán érthető kitérő után vissza a fő témákhoz, a határtalan fogyasztáshoz és az általa okozott társadalmi széttagoltsághoz illetve környezeti pusztításhoz. 

Ezt akarjuk biztosan? 

Mert fejlődünk anyagilag, kitárul a világ előttünk, olyan dolgok lesznek elérhetőek, amikről addig csak álmodtunk. És most a miénk. Kell? Biztosan? Kell akkor is, ha mondjuk minden terméket beáraznának illetve bevizsgálnának mindenféle tulajdonságok alapján? Mint például, a társadalomra gyakorolt hatása. 

Vagyis lenne arra nézve is egy A, A+, A++, B, C stb. skála, hogy a gyártó legalacsonyabban fizetett alkalmazottai vajon mégis hogyan keresnek. Megélnek vagy vegetálnak. 

Nagyon jól élnek A++, igaz a termék duplájába kerül egy hasonló de D-nek, viszont tudom, hogy ezzel jót teszek. Felelősen gondolkodom. Ha nem tudom megvenni az A++-t, akkor mérlegelek, hogy kell-e a D olyan áron, hogy valaki „megdöglik” értem. 

Vagy én egy vállalkozó vagyok, szintén ilyen besorolással, amiből látszik, hogy jól megfizetem az alkalmazottaimat vagy sem. És onnantól mindenki eldöntheti, fontos-e neki ez vagy sem, majd a melósok szemébe nézni. 

Bocsi, csak ennyi pénzem van, Te most a semmiért dolgozol nekem. Így minden, de tényleg minden munka felértékelődne az emberek szemében. 

fodrasz.jpg

Nem megbántva a két szakmát, de mondjuk egy fodrász amíg szépen elvan és társadalmilag elfogadott, addig egy szemetes a „legalja” ember. De társadalmilag melyik a fontosabb és melyik van jobban megbecsülve?

Ha mondjuk megszűnne mindegyik szakma, akkor maximum lenne jó sok raszta csaj (én nem bánom) és olyan állapotok, mint pár éve Nápolyban. Ugye, hogy minden viszonylagos. Biztos mindenki többet ér, mint a másik?

napoly_szemet.jpg

Én azt hiszem ezzel eléggé lehetne a lelkekre hatni, talán a pénzes, megrendelő kiváltságosoknak is leesne, hogy lehet érdemes egy picit többet adni. 

Egyszerűen minden terméknek, szolgáltatásnak, szolgáltatónak, mindennek lenne egy besorolása, de nem csak a társadalomra gyakorolt hatását, hanem a környezeti hatását nézve is. Utána lehetne dönteni, hogy én mit tartok fontosnak. 

Kitalálnék egy új márkát, a neve legyen A++, megnyerném a legnagyobb sztárokat, hogy legyen trendi, mivel én ezzel azt is kifejezem, hogy nálam mindenki jól keres, jól él, és ez jó mindenkinek. 

Vajon utána vennék a terméket az emberek a megszokott helyett? Ma már minden csak a trendiségről és a reklámról szól, működhetne. Néhány felfújt mellű sztáron még jobban mutatna az A++, ráfeszülne... 

Vagy menő gázszerelőként, kiderülne, vajon átlag feletti fizetéssel honorálom az én kivételes tehetségem árán nekem dolgozó kiváló munkaerő teljesítményét. 

Ebben az esetben talán a fogyasztói társadalom kártékony hatása kissé mérséklődne, persze a legjobb az lenne, ha nem vennénk tök fölösleges dolgokat. 

Aztán mire ez a sok utazás, repkedés? Persze, most már megtehetem. A gazdag, meg a kevésbé gazdag most már könnyen kiruccan bárhová, csak órák kérdése. Határátkelőként csak hazaruccanok időnként, csak megtehetem, hogy többet utazom. 

Milyen érdekes, hogy mindenki állandóan menne, persze jó kiszakadni a hétköznapokból, de nem lehetne ezt egy kicsit felelősségteljesebben megtenni? Hátizsákra, sátorra fel. Ja, aztán meg hol töltöm a telcsit? 

Vagy olyan helyen élni, ahonnan nincs kedvem elmenni, a munka utáni szabadidő többet ad abban a környezetben, mint bármilyen nyaralás. Két-három hét a Kánaánban és közben egész évben szenvedés, vagy egész évben kiegyensúlyozott élet, akár nyaralás nélkül is. Melyik lenne a jobb? 

Viszont nem csak azok viszik el a balhét, akik felelőtlenül pazarolnak, nagyon nem. 

Azon gondolkodtam, hogy elég jó-e a műanyagpalackos aludobozos visszaváltó rendszer itt Norvégiában, vagy sem. Mondjuk az már eleve jó, hogy van. Miért nem kötelező ez a világban? Hol van még ilyen? 

Annyit változtatnék, hogy amennyibe az áru kerül, annyi legyen a visszaváltási ár is. Ami nem kevés. Vagyis elsőre meg kell venni a dobozt is (kölcsönzöd) drágán, utána viszont ha visszaviszed, csak a tartalmát fizeted újra. 

Így biztosan mindenki visszavinné, mert lássuk be, hiába visszaváltós, azért még itt is találni eldobott szemetet, mondjuk mifelénk nagyon keveset. 

Norvégia könnyen papol? 

Norvégia egyébként könnyen papol a szinte 100%-os zöldenergiája miatt. De mégis miből tudja ezt megtenni? A sok eladott fosszilis energiából. Bort isznak, vizet prédikálnak? 

Nem hinném teljesen, mert legalább saját maguk a jövőbe fektetnek, a tiszta energiába, amiből exportálnak is, ami nem kicsi érték lesz a jövőben, a vízzel együtt. 

Itt még az is akad, az általánosan utált északi vidékek lehet egyszer a vágy célpontjai lesznek? Kanada, Norvégia Svédország, Alaszka, Finnország... mindenki ezekbe az országokba / klímába akar majd menekülni

Nem véletlenül írtam, hogy az egészségügy, a környezetvédelem olyan terület, ahol van hova és kell fejlődni

Azt már csak úgy mellékesen említem meg, hogy mennyire hülyeség a mostani adó és biztosítási besorolása az autóknak, amik most a klímavédelem főellenségének vannak beállítva. Egyszerű példa. A nagyon zöldes létünk ellenére csak van egy V8-as a háztartásban. 

De! 

Ha mondjuk én csak nyaralásra és kirándulásokra használom (tök fölösleges ezért egyébként fenntartani, de ezt nevezzük a V8 hobbinak), és megyek vele évi 8.000 km-t a CO 300g/km és mondjuk egy zsír új, nagyon tiszta dízel elmegy 120g/km (valós?) CO kipufogásával (most az Nox-ről ne beszéljünk, és eleve a dízelek létéről), ez azt jelenti, hogy ebben az esetben ez az autó 20.000 km-t tehet meg azonos szennyezés esetén. 

Nem az éves futás és a károsanyag kibocsátás alapján kellene adót és biztosítást fizetni? Hiszen ha valaki megy éves szinten 40.000 km-t, és biztosan kevesebbet fizet, mint én. 

Aki pedig városban lakik, másfeles szorzó, mert biztosan sokat jár alapjáraton az autója, illetve többet is szennyez a városi használattal. Persze ez sem tökéletes, de mégis valamennyire a szennyezés alapján fizetnénk. 

Norvégiában egyébként nem csak az számít, hogy hány éves vagy, hol laksz, milyen teljesítményű az autód, hanem az éves futásteljesítmény is. Jogos, de nagyobb szerepe kellene, hogy legyen a környezeti hatásnak. 

De mi van a repüléssel? 

Egy autót fenntartani egyre drágább, értelmetlenebb. Erre a fapados repjegyek egyre olcsóbbak, egyre több a járat. Ez így jó? Nem. Mivel a repülést le lehet követni személyre lebontva, miért nincs személyre szabott CO/kibocsátási normája minden embernek? 

És az alapján pedig adót kellene fizetni, amit persze kutatásokra kellene fordítani, a jobb élet reményében. Mert mondjuk én nagyvárosban lakok. Nem is kell autó, egy csomó pénzt megtakarítok, cserébe minden hétvégén repkedek, mert tök olcsó. 

Rengetegen követik a példámat, a járatokat mi tartjuk el, miattunk indulnak. Olcsó jegy, és én zöld vagyok, nincs autóm. Igen? A repcsi mivel megy? Lelkesedéssel? Vágyakkal? 

Nem tudom, mikor jutunk ide, de sokkal jobban be leszünk szabályozva hamarosan az biztos és jogos is. Az a baj, hogy itt is a „kisember” fogja megszívni, mert egy gazdag röhögve kifizeti a plusz adót. 

Mindenesetre talán akkor mindenki egy kissé jobban belegondol a tettei következményeibe, és olyan helyet keres magának az életre, ahonnan igazából nem is nagyon akar elmenni, hiszen jól érzi magát. 

Irány a vasút! Hiszen az már szinte mindenhol elektromos. Miért nem használjuk ezt ki jobban? Idő, tudom. De ha kényelemben, internettel töltöd, repül az idő, úgyis mindenki ezt csinálja otthon, a szabadidejében. Most utazva is, kényelemben. 

Oslo belvárosából 2024-től végleg kitiltják a benzin/dízel autókat. Decemberben az Oslóban árusított új autók 40%-a elektromos volt és ez az arány növekszik. 

Mi tehet az ember? 

Talán elsőként a tényleg fölösleges vásárlásokról lemond, hiába olcsó, és mondjuk egy unalmában elkövetett repülés / utazás helyett a környezetét fedezi fel. Mondjuk ott költi el a pénzét, ha már égeti a zsebét, és ezzel hozzájárul a környezete fejlődéséhez és ezáltal a saját életterének a jobbá tételéhez. 

Zárszóként, bár ezekről oldalakat lehetne írni, napokat beszélni, jöjjön az én ideális evilági összefoglalóm. 

- éljünk és költözzünk olyan helyre, ahol a szabadidőnk eltöltése egy örökkévaló nyaralás, még ha ez határátkeléssel is jár

- próbáljunk kevésbé pazarlóan élni

- becsüljük meg mindenki más munkáját, bármi is az, ami az Ő normális megélhetését biztosítja

- legyen választási lehetőség az alapjövedelem

- full liberalizmus minden területen

- a vallás ne legyen kiváltság, hiszen mindenki pucéron (átvitt értelemben is) születik, a mindenféle felvett „dolgok” semmit sem jelentenek és semmiféle előnnyel sem járnak

- bilibe lóg a kezem

A mangalicák

Egy kis érdekesség befejezésképpen, hogy milyen érdekes koalíciók alakulnak ki errefelé. Egy holland házaspár egy kis farmon él a falu "tetején". És vajon milyen állatokat tart? Felismeri valaki őket segítség nélkül?
Igen, mangalica. Így kiderült, nem csak mi vagyunk magyarok a faluban. Össze nem járunk, de azért gyakran ellátogatunk hozzájuk. Ők nem jönnek mifelénk, és már idejük sem lesz nagyon, hiszen költözünk az echte norvég valóságból egy egészen más környezetbe. De ez a jövő, a közeli jövő.
Még annyit, hogy egy speciális juhot is tartanak, először azt hittem ez is valamiféle magyar racka (annak mondjuk más az "agyara"), de nem. Egy régi norvég fajta. Mangalicából a tulaj elmondása szerint még nincs sok, de mégis egyre több Norvégia szerte. Mivel megél ezek szerint, ajánlom a tenyésztők figyelmébe."

Ha szívesen olvasnál még Tamástól, látogass el a blogjára!

HÍRMONDÓ 

A német a lényeg

Mármint azon álláslehetőségek esetében, melyeket mára gyűjtöttünk össze nektek Németországban, Svájcban és Európa más területein.

Tudtad, hogy a munkád feléért nem kapsz egy fillért sem? 

Egészen érdekes adatokat közölt a KSH. Eszerint a teljes magyar lakosság az összes idő 26,3 százalékát töltötte munkával, de ennek csak kisebb hányadáért kapott fizetést is. 

A kormány szerint nagyszerű dolgok történnek az egészségügyben 

A kormány szerint egyre kevesebb orvos megy külföldre, egyre jobb a betegellátás, és kiemelten fontos az egészségügyi dolgozók élet- és munkakörülményeinek javítása. Megnyugodtunk.

Bajok vannak a gyerekek külföldre vitelével 

Egyre több gyereket visznek jogellenesen külföldre, a sok hiányosság és bizonytalanság miatt az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala szerint felül kellene vizsgálni az ezzel kapcsolatos szabályozást.

A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével.

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: Norvégia

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr1613658396

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Dikusz 2018.02.13. 06:37:42

Több részletben fogom elolvasni.
Biztos én vagyok a hibás, de elsőre ez így sok nekem.
Meg sok a posztban a kérdőjel is. Ha végigolvasom, talán meg is értem(?), hogy miért.

Golf2 2018.02.13. 07:02:07

Jó hosszú.Kik irányítják a politikát,a világot,a gazdagok.

lapetiteparisinne 2018.02.13. 07:16:17

A téma jó.
A gyámhivatalos résznél feladtam- mondjuk én arra ugrok..
'Ha nem engednék a ilyen ( gondolom, a tanulatlan?? Munkanelkuli??) embereket gyereket szülni, v egyből elvennék tőlük' .. hat nem tudom, posztolonak van e gyereke, felteszem nincs, ezért nem tudja milyen valtozasokat indithat meg egy gyerek egy ember eleteben. Plusz ha jol remlik, arra északon ( mar nem tudom, h Svedo/ Dania) is voltak kiserletek, h a gyerekeket elvettek a szuloktol. De pl. Ausztraliaban is..( es ott feher, kozepo beli szuloknek adtak) csúnya vége lett. Jogetikai kérdés az ilyen szabàlyozást lehetővé tevo esetekben: hol a határ?? Ki mondja meg, h a szomszed gyereket el lehet venni/ ő nem szulhet - de te neked lesz gyereked? Ez csak egy jovedelem osszeg atirasaba kerul, ugye...

SzZoole 2018.02.13. 08:13:22

WTF was that scrappy something?

@lapetiteparisinne: olvasd el a korábbi posztjait

kisrumpf · www.kisrumpf.blogspot.com 2018.02.13. 10:11:50

@Dikusz: sok nekem is. De sajnos, nincs idöm elmélkedni, mert ha belegondolok dolgokba, utána biztos elindulnék egy fa felé hogy felkössem magam. Marad a strucc és a homok. S a hála, hogy nincs gyerekem.

S most különben is az a gondom, hogy mit csináljak a sok müa csomagolással a boltból, mert a reciklálós cég nem hajlandó átvenni a puha müanyagot.

Narina 2018.02.13. 10:25:24

Erős! Kemény téma! Nekem bejött, de én alapból fura vagyok!

London2009 2018.02.13. 10:39:09

Hmmm, erdekes volt, mas volt, nekem tetszett.

Csodabogár 2018.02.13. 10:47:21

Ez sok, nem olvastam rendesen, csak úgy bele- belelestem. Egy biztos nincs, nem volt és nem is lesz rossz a lelkiismeretem, mert úgy élek, ahogy élek.
A földet nem én fogom megmenteni.
Fizetést mindenkinek munka nélkül = kommunizmus

Reggelre ennyi elég volt. De biztos lesz itt ma bőven miről beszélgetni.

2018.02.13. 11:18:42

Kábé a feléig olvastam el, asszem, a posztoló gondolati világa már a korábbi posztjaiban sem állt közel hozzám. Azoknál megálltam, hogy kötözkedjek, hanem ebben itt most nincs egy belső ellentmondás?

Az elején, ugye, kifejti, hogy abba kéne hagynunk a fogyasztást, mert árt a környezetnek.

Utána pedig, hogy az ápolónő meg a szemetes keressen többet.

Mármost minek keressen többet? Ha többet keres, arra fogja költeni, hogy több marhahúst egyen, párizsba repkedjen, és lefényképezze iphone-nal, az meg nem jó ugyebár.

Ha kívánatos, hogy abbahagyjuk a fogyasztást, akkor teljesen felesleges, hogy bárki is többet keressen, sőt.

Fel van oldva ez az ellentmondás vajon később?

soad1221 2018.02.13. 11:57:43

én egy picit megakadtam ezen, hátha jön a szerző és megvilágosít:

"Ez igaz az elmaradott szegény rétegekre is. Nem hinném, hogy nem lehet őket kényszeríteni. Mondjuk sulira. De, mert ha jól működne a gyámhivatal, eleve nem engedne ilyen helyre szülni gyereket, ha mégis, akkor egyből elvenni. '

Kevésbé liberális hozzáállással persze meg lehet oldani, de aztán mi lesz a gyerekekkel? szóval ok, elvesszük a "tudatlan ösztönlény szegényektől" a gyerekeket, ha már voltak olyan ganék és szaporodtak a határozott tiltás ellenére is, és akkor mi lesz utána? már nem kell eltartania? vagy innentől már hasznos egyedekké tudja konvertálni őket? hmmmm....

London2009 2018.02.13. 12:01:36

@Nagy kámpics: szerintem ne probald feltetlenul az ertelmet meg az osszefuggeseket keresni ebben a cikkben. Elolvastam, ez is egy nezopont, oke, aztan lehet lapozni is tovabb. Kicsit olyan Samanosra sikeredett. : )

2018.02.13. 12:07:55

@London2009:

Hehe, jogos.:)
Sámán jó hasonlat.

trabant 2018.02.13. 12:57:55

"elég jó-e a műanyagpalackos aludobozos visszaváltó rendszer itt Norvégiában, vagy sem. Mondjuk az már eleve jó, hogy van. Miért nem kötelező ez a világban? Hol van még ilyen?"

Németországban évek óta visszaváltják a PET palackokat - a környezettudatosság jegyében. Fekészül: Ausztria, ahol követni akarják a német modellt.
Magyarországon is hasznos lenne a bevezetése, már csak amiatt is, hogy a szegényebbek ne azzal fûtsenek télen, mérhetetlen környezetszennyezést okozva a bûzt okádó fekete füsttel.

szakasz2 2018.02.13. 13:27:57

Vannak a posztban érdekes és jó gondolatok, de összességében nagyon összeszedetlen, itt-ott ellentmondásos és terjengős - pedig a videókba még bele sem néztem.

@lapetiteparisinne: +1
@Nagy kámpics: +1
Nem is beszélve olyan ellentmondásról, mint:
"full liberalizmus minden területen"
vs.
"ha jól működne a gyámhivatal, eleve nem engedne ilyen helyre szülni gyereket, ha mégis, akkor egyből elvenni."

Egy témát röviden érintenék, ha már előjött: az alapjövedelem. Kedves posztoló nem említette vagy nem gondolt arra a motivációra az alapjövedelem melletti továbbdolgozás kapcsán, hogy valaki egyszerűen tenni szeretne valamit. Itt a blogon is sokan vannak, de különösen a kreatív szakmákban gyakori, hogy az ember egyszerűen nem akar otthon ülni és a lábát lógatva a Mónika-showt nézni, hanem valami értelmeset, hasznosat csinálni - akkor is ha egyébként anyagilag majdnem mindegy. Szóval bőven lenne még rendelkezésre álló munkaerő az alapjövedelem mellett is, és szerintem a jövő legjobb iránya ez lenne.

Mighty Duck 2018.02.13. 14:10:29

Az alapjövedelem kapcsán, az első vélemények egy év távlatából, hogy a kritikus csoportokon nem segített, egyedül azokon, akik azért nem dolgozhattak / akartak dolgozni többet, mert akkor adót kellett volna fizetni, vagy más ingyenpénzt buktak volna.

2018.02.13. 14:23:38

Basszus, egy újabb önjelölt filozófus.....

@Nagy kámpics: olvasd a nemfelfedezett filozofusbratyod újabb kreálmányát, ha attól nem kapsz idegrángást, akkor semmitől......

2018.02.13. 14:34:44

@Ájven Fosragyep:

"nemfelfedezett filozofusbratyod"

??

gabors 2018.02.13. 15:35:43

WTF ???????? szerintem a posztolo sem tudja kovetni a sajat fonalat ... jo allami alkalmazott lesz belole ott font :-)

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.02.13. 17:14:23

A liberalizmus okozta bajokra a megoldás a liberalizmus?

Hozzáteszem, magam is ebben hittem 10-15 éve.

A megoldás a liberalizmus leépítése, ami szerencsére már beindult.

tűzcsucsu 2018.02.13. 18:29:32

Üdv!
Én követtem el ezt a szörnyszülöttet, de hát csak az én gyerekem, rosszat nem mondhatok rá.
Szándékos provokáció, de mégis azt gondoltam érdekes gondolatokkal, amin el lehet gondolkodni. Ezek szerint mindenki annyira gondolkodik rajta, hogy meg sem bír szólalni. Ez jó.
Itt is egy-két komment megkérdőjelezi (burkoltan) szellemi kapacitásom. Pont nem édekel, viszont az utolsó pontokban elég egyértelműen ott van miről is szól ez az egész, ha nem jött át.
Ettől függetlenül azért én továbbra is másképp fogok gondolkodni és írni, hiszen nem vagyunk egyformák hála az égnek.

SzZoole 2018.02.13. 18:47:48

@tűzcsucsu: “viszont az utolsó pontokban elég egyértelműen ott van miről is szól ez az egész, ha nem jött át.”

Szerintem a legtöbben a feléig sem jutottak el, én sem, eme magasröptű remek gondolatoknak.
Tudnék ajánlani egy remek blogot, ahol ezeket a Platoni gondolatokat bővebben kifejtheted és a rendkívül magas szellemi kapacitással bíró gondolkodókkal ki is dolgozhatnátok a tökéletes világnégyzetet.
Úgy látom az egyik ‘hires gondolkodó’ már meg is jelent.
Good luck :-)

gabors 2018.02.13. 19:59:05

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár: " A megoldás a liberalizmus leépítése, ami szerencsére már beindult. "

nagy tevedes amit mar ketszer el sikerult kovetni ... lett fasizmus es kommonizmus belole mert ne vard hogy teged aki okos felvilagosult es csak jot akar megtartanak ... ott leszel a guillotine alatt te is szepen (nagyon gyorsan) ahogy a forradalom falja a gyermekeit neked hirmagod sem fog maradni ...

liberalis "forradalom" meg nem volt es nem is lesz !!!

ott nalatok bulgariaban nagyobb eselyed van ezt sajat borodon megtapasztalni (ugy legyen)

gabors 2018.02.13. 20:01:21

@tűzcsucsu: "Szándékos provokáció, de mégis azt gondoltam érdekes gondolatokkal, "

ja akkor leulhetunk szoval magad is csak provokacionak tartod ...

ezt azert odairhattad volna a WTF melle :-)))

tűzcsucsu 2018.02.13. 20:05:33

@Zoole Reloaded: azért az nem semmi, hogy az már filozófusi gondolat, hogy ne szard le más munkáját, kicsit gondolkodj előre és hogy miért kell mindenkinek beállni a sorba. Szép...
Jobb is ha leszarjuk a másikat, nem is kérdés. Ezen kár filozofálni.
Majd legközelebb jövök valami kajás poszttal azon legalább lesz többszáz komment, az nem filozófia.

2018.02.13. 20:09:30

@Ájven Fosragyep:

" hat a bratyo"

Még mindig "???", sajnálom. :)

2018.02.13. 20:23:31

@Nagy kámpics: don’t be incomprehensible, famous artist?

verkagrafomanka 2018.02.13. 20:26:48

Az első harmadig bírtam, sör melletti monologizálásnak elmenne.

SzZoole 2018.02.13. 20:33:28

@tűzcsucsu: ez csak egy vélemény volt, de ha rám hallgatsz azt csinálsz amit akarsz, tőlem le mehetsz hídba is, csak legyen aki felavat :-)

tűzcsucsu 2018.02.13. 20:45:38

@Zoole Reloaded: persze, nem is baj, sőt én azt vártam hogy sokkal többen leoltanak, nem véletlenül írtam, legalább látom gondolkodni még mindig nem népszerű.
Inkább hídba megyek teszem hozzá ( a jóga egyébként is népszerű), mint leszarjam a világot, de Te nyugodtan húzd ki magad.

gabors 2018.02.13. 20:53:37

@tűzcsucsu: "legalább látom gondolkodni még mindig nem népszerű."

de nagyon is nepszeru jobban jarnal ha gyakorolnad is mielott irsz ... mikozben irsz ... es talan utanna mikor elolvasod hogy mit irtal ..

es ha meg mindig OK szerinted akkor gondod van a "gondolkodni" reszevel ...

SzZoole 2018.02.13. 21:00:01

@tűzcsucsu: rosszul látod csucsukám, gondolkodik itt mindenki, csak nem olyan (nagy) okosok mint te, tudod mindenki másképp latja a világot, not everyone scrounger, if you know what I mean :-)
No offence

Mrs. Clayton 2018.02.13. 21:22:44

@Zoole Reloaded: @Ájven Fosragyep: en mar csak azt nem ertem minek erolteted az angolt ha egyszer nem megy?

NorthPier 2018.02.13. 21:41:48

Elköszönök, jók legyetek. Ömlik a vér a hasamból.

tűzcsucsu 2018.02.13. 21:44:07

@Zoole Reloaded: az marha nagy okosság ha nem szarom le a másikat. Igen akkor én okos vagyok. köszi, már megérte megírnom, hogy tudjam.
Látom tudsz azért olvasni. Sok helyen írtam hogy én mindenki felett állok, nem ám azt, hogy senki sem több, mint a másik bár ez a legnagyobb verseny most az életben minden szinten.

tűzcsucsu 2018.02.13. 21:49:45

@gabors: köszi. Most már tudom mit kell tennem.Kétszer is átolvastam mielőtt ezt elküldtem. Azért látom néhányan ugranak mégis "rám". De még mindig nem tudom mi az ami annyira ellenszenves az írásban?
Hogy ne szennyezd a környezetet fölöslegesen, ne nézd le aki nem agysebész, és hogy alanyi jogon járó jövedelem.
Persze én látom rosszúl. Igazad van. Hánnyunk olajat, és rugjuk fel aki elénk kerül illetve dolgozzon mindenki ingyen nekem...
Tényleg egyszerűbb így.

SzZoole 2018.02.13. 21:54:30

@tűzcsucsu: írtam fentebb, ha rám hallgatsz azt csinálsz/írsz amit akarsz :-)

Shanarey 2018.02.13. 22:00:03

Gyógyszer gurító nap volt, avagy Sámán reinkarnációja ?

Ezt az ömlesztett egyebet, tíz-tizenöt mondatban is meg lehetett volna fogalmazni, s úgy még értelme is lenne. Így csak egy helyenként értelmes szó rengeteg, bugyuta videókkal megspékelve.

MRN 2018.02.13. 22:08:12

Lehet, hogy fáradt vagyok én már ehhez... mégis végigolvastam.
Nekem úgy tűnik, túl sokat akart ez a poszt egyszerre, így egy csapongó, emészthetetlen katyvasz lett belőle. Jobb lett volna csak egy kiválasztott témáról kifejteni, mit gondol a posztoló, mondjuk a környzetvédelemről, vagy az alapjövedelemről. Persze, értem, hogy ezek összefüggenek szerinte, de mégis. Gondolni kell az olvasókra is. Érzek némi ellentmondást abban, hogy ha valaki egy fejlett fogyasztói társadalom előnyeit választva/élvezve ócsárolja a fejlett fogyasztói társadalmat.
A full liberalizmussal vajon összefér a kényszerítés, meg a gyerekek elvétele a szaporodásra érdemtelennek tartott rétegtől (szegények)?

gabors 2018.02.13. 22:27:07

@tűzcsucsu: " De még mindig nem tudom mi az ami annyira ellenszenves az írásban?"

semmi nem is irtam semmi ilyet ..

sot az alapgondoltokkal (ha nem is mind teljesen kovetheto) egyetertek foleg amik a termeszet tonkretetelevel fuggnek ossze ...mert ezzel foglalkoztam tobb mint 20 evig (emiatt is tudom hogy ez a megkozelites sehova nem vezet attol fuggetlenul te es masok mekkora energiat vagy semmit nem forditanak erre..)

megint csak a fonalat tul hamar elveszited pedig a valasz kb 3 bekezdes volt ...

"Hánnyunk olajat, és rugjuk fel aki elénk kerül illetve dolgozzon mindenki ingyen nekem...
Tényleg egyszerűbb így. " ez jo de honnan jott ez ??? azt hiszem meg par ev radfer a lassu hideg eszakon ... (talan)

tűzcsucsu 2018.02.13. 22:29:46

@MRN: végre valami észrevétel a kommentek között. Nem véletlenül lett ilyen a poszt, kíváncsi ember vagyok. Gyerek elvétel?
Az viszont normális, ha engedünk ekkora hátránnyal gyermeket születni a mai világra. Erre tökéletes lenne az alanyi jogon járó jövedelem. Legalább vagy-vagy.
Nem ócsároltam, csak provokáltam. Mert lássuk be a nyugati jól élő ember a leginkább felelős a környezetért, nem az afrikai törzsek.

MRN 2018.02.13. 22:43:39

@tűzcsucsu: Igen, gyerekelvétel, mert ezt írtad:
"De, mert ha jól működne a gyámhivatal, eleve nem engedne ilyen helyre szülni gyereket, ha mégis, akkor egyből elvenni."
Most még hozzátetted, hogy normális-e hátrányos helyzetbe megszületni engedni gyermeket.
Én azt gondolom, hogy hátrányos helyzetből indulva is lehet valakiből értékes ember. Ahogy jómódban született gyerekből is lehet értéktelen felnőtt. Nem lehet ezt előre megítélni. S nem is ítélkezhet senki íly módon mások sorsáról. Legfeljebb annyit tehetünk, hogy ösztönözzük minden lehetséges módon, hogy annyit szüljenek, amennyit tisztességesen, felelősen fel tudnak nevelni (nem feltétlenül full jómódban). Valamint minél többet befektetni az oktatásba, és abba, hogy az oktatáshoz mindenki hozzáférjen.

Te sem Afrikába mentél, hanem a nyugati (ez esetben északi) jól élő emberek közé. Azért értékelem a jobbító szándékot.
Értem, hogy kíváncsi vagy, csak ebben a csapongó, terjengős stílusban elsikkadnak a jó gondolatok, sokan végig sem olvassák így.

gabors 2018.02.13. 22:49:57

@tűzcsucsu:
"Mert lássuk be a nyugati jól élő ember a leginkább felelős a környezetért, nem az afrikai törzsek.
"

ennek igy NULLA ertelme van probalom azert ertelmezni .. szoval a nyugati ember felelos "leginkabb" a kornyezet "MOSTANI ALLAPOTAERT"???? ezt akartad talan mondani ...

csak halkan jegyeznem meg hogy sokan akik az altalad 2018-ban felhozottakat mar a 1960-as evek vegen 1970-es evek elejen probaltak vegig gondolni .. es rajottek hogy a tulnepesedes az ami a foldet tonkre fogja tenni .. es teljesen igazuk is volt ebben az afrikai torzsek 5x tobbet artottak mint a nyugati civiizacio .. csak egy orszagot idezek NEKED

Kenya az egyik minta kelet afrikai orszag az elmult kb 50 evben viszonylag normalisan kerult ki a "gaz" "gyilkos" "imperialista" brit gyarmat birodalombol .... :-)

1960 8.1 millio afrikai torzs
1970 11 millio (1964-ben "felszabadul a gaz nyugati megszallasa alol)

ma 2018-ban 51 millio !!! nem 5x hanem 6x-os a nepesseg

es Nigeria/Del-Africa Kongo ennel jobban novekedett szoval IGEN az AFRIKAI TORZSEK es AZSIAI torzsek dontik be a foldet...

de ez ne zavarja meg a kreta koreid kedves eszaki gondolkodo

tűzcsucsu 2018.02.13. 22:57:34

@gabors: és erre az a megoldás, hogy legyen környezeti katasztrófa még kevesebb élelemmel pont ott. Igaz is. Jobban fogy majd akkor. Egyébként persze hogy ez hatalmas probléma és vajon hogyan lehet ezt megoldani? De szerinted akkor minden jó így ahogy van?

tűzcsucsu 2018.02.13. 23:00:17

@MRN: Igen néhol szándékosan fogalmaztam kissé ellentmondásosan illetve erősen, és pont azért hogy beindítsam a fantáziálást. Vagy úgy, hogy hülyének néznek (vállalom semmi bajom vele), vagy úgy, hogy gondolkodás vita alakul ki belőle. Persze némi önirónia is volt benne, és azért ilyen kusza mert nem lehet minden tökéletes, amire szándékos rá is játszottam.

gabors 2018.02.13. 23:47:58

@tűzcsucsu: "De szerinted akkor minden jó így ahogy van? "

hol a f... ban mondtam en ilyet ... egyre viccesebb vagy ...

csak en kicsit oregebbne kicsit tobb tapasztalattal nem probalom megvilagositani a vilagot .. (neked is ajanlom .. )

gabors 2018.02.13. 23:52:26

@tűzcsucsu: dehogy .. de amit teszel az mindenkepen jo es hasznos minnel kornyezettudatosabb vagy annal jobb mindenkinek .. minnel tobb embert erre ra tudsz venni az is jo ....

DE AHOGY TE probalod az elegge kerdeses ... de ettol meg veletlenul se allj meg csak NE igy tovabb .. (szerintem) ....

sok sikert ... es egyel kevesebb hus :-)()()

gabors 2018.02.13. 23:54:42

@tűzcsucsu: "Igen néhol szándékosan fogalmaztam kissé ellentmondásosan"

EZ A GOND ezzel nullazod a mondanivalodat is ami tobb mint valos ...

Herr Géza 2018.02.14. 00:20:27

@tűzcsucsu: “Igen néhol szándékosan fogalmaztam kissé ellentmondásosan illetve erősen, és pont azért hogy beindítsam a fantáziálást. Vagy úgy, hogy hülyének néznek (vállalom semmi bajom vele), vagy úgy, hogy gondolkodás vita alakul ki belőle. Persze némi önirónia is volt benne, és azért ilyen kusza mert nem lehet minden tökéletes, amire szándékos rá is játszottam.”

Hát sorry pajtás, de mindez olyan jól sikerült, hogy én csak annyit kérdeznék a poszt végigolvasása után: vajon jött hozzátok egy holland “delegáció”, vagy milyen cucc lett hirtelen legális Norvégiában?? És ha a benyomott videókat is megnézem, akkor nincs kétségem, ütős az anyag.
:D

wuaaa 2018.02.14. 00:26:16

@Herr Géza: Szerintem még nem kezdett el inni.

Herr Géza 2018.02.14. 00:34:04

@wuaaa: Ajjaj..., de bizony az is lehet, ha nem más “anyag” van a háttérben. :)
Nem is piszkálnám, ha ez eddigi posztjai nem tetszettek volna, de ez.....

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.02.14. 07:20:38

@gabors:

A rendszer elérte saját határait, ennyi az egész. Az alapok, melyekre épült már nem állnak. Ez van, ez egy természetes folyamat. Az emberiség nagy esélye most lassan lerázni magáról ezt a 400-éves zsákutcát.

soad1221 2018.02.14. 09:19:06

@tűzcsucsu: nem az a gond, ha provokatív vagy, hanem az, ha kioktató és arrogáns. felvetettél három témát, amiken lehet vitatkozni, de amiket mondtál róla olyan felszínesen kapirgálja a témákat, hogy pl a környezetvédelemnél kb 30 évvel vagy lemaradva, és ezt úgy állítod be, hogy aki ezekre nem reagál, az nem is gondolkodik, pedig te aztán mindent megtettél, hogy beindítsd a fogaskerekeket... illetve tök simán ignorálsz több olyan kérdést, ami elég konkrétan rákérdez, hogy ezt mégis hogy képzeled el?

Nem gond, nem vagy ezzel egyedül, csak akkor vállald, hogy nem lesz ebből értelmes vita, és kicsit jobban jönnél ki a helyzetből, ha erre nem tennél rá még egy lapáttal, hogy akkor a partner alkalmatlan a vitára.

'it's cool to know nothing' 2018.02.14. 12:55:36

- alapjövedelem:
2 000 éves ötlet
panem at circenses
működik, de a népet akkor erőszakkal is kordában kell tartani, ha kevesli a kenyeret és a cirkuszt.
- ambíciók: tévedés azt hinni, hogy az emberek tenni, gondolkodni, alkotni akarnak. Van ilyen ember, de kevés. A többinek csak igényei vannak, de tenni nem akarnak érte. Az igényeiket pedig a szomszéd igényei határozzák meg. Annyit akarnak, és nem többet. Kényszerítés nélkül (ha nem lenne jog, lenne alapjövedelem stb.) lemennek kutyába. A kérdés mindig a kényszerítés mértéke: meddig "jogállam", és honnantól "fasizmus". Mivel ezek nem kőbe vésett fogalmak, egyéni ízlés kérdése. Lásd az általad is felvetett gyereknemzés-jövedelem kérdése, de lehetne még itt a szavazati jog és inteligencia kérdését is említeni (pl. gyerekek sem szavazhatnak jó okkal, akkor miért szavazhat egy, a gyerekeimnél butább ember?)
- Norvégia: igen vizet prédikálnak és bort isznak. Az olajjövedelm nélkül összeomlana az ország, mennének vissza, ahonnan jöttek (ez egyik legcsóróbb európai ország volt), nemhogy környezetvédelemre nem tudnának költeni, de nagyjából semmire sem.
- környezetvédelem: lehetne pl. az is, hogy az emberekre CO2 leválasztót kellene rakni, mert az emberek az egyik legnagyobb üvegház-kibocsátók. Tele van az újság az erőművek környezetszennyezésével, miközben az emberek a sarokig is autóval járnak, az összes lámpát égetik otthon, és hétvégére átruccannak Barcelonába. Ezek az igazi problémák. Vagy mindjárt kaját is csinálhatnánk az emberekből (pl. a halottakból), kevesebb élőállat kellene. Jutna kaja mindenkinek. Ott kell megoldani a problémát, ahol van. Nem lehet ilyen általános fecsegéssel megoldani a problémát. Elég ostobaság, ha egy magyar anya azt mondja, hogy nem szül gyereket, mert túlnépesedett a világ. Miközben Mo az egyik legritkábban lakott ország. Mindenki sepregessen először a saját házatáján. Aztán, ha már minta lesz belőle, akkor adhat tanácsokat másoknak (Németország fosszilis energiafelhasználása nőtt! 2016-ban, pedig eddig is a legnagyobb szennyezők közé tartozott. Hajrá zöldforradalom?)

Herr Géza 2018.02.14. 14:14:36

@'it's cool to know nothing': Ez aranyos: “Németország fosszilis energiafelhasználása nőtt! 2016-ban, pedig eddig is a legnagyobb szennyezők közé tartozott. Hajrá zöldforradalom?)”
Kifejtenéd bővebben? Különös tekintettel arra, “mihez képest”? Legnagyobb szennyezők? Per fő, vagy mondjuk GDP arányosan? Mert a “legnagyobb” önmagában nyilván megáll, hiszen Európa egyik legnagyobb, legnépesebb, legjobban iparosodott országáról van szó....
Nőtt a fosszilis energiafelhasználás? Az aránya? (Nyilván, mert sorban kapcsolták le az atomerőműveket...)
Más: “Mo. az egyik legritkábban lakott ország.” Hol? Még az EU28-on belül is a 13. helyen állunk (mögöttünk pl. FR meg A, surprise....). Az EU átlag (2015) 117 fő/qkm, nálunk 106, míg pl. a finneknél 18.... :D

'it's cool to know nothing' 2018.02.14. 14:41:37

@Herr Géza:
Nem vág össze a propagandával amit írtam? Energiewende, mi?
Fosszilis tüzelésű erőművek részesedése Németország villamos energia termeléséből (2016): 56%
összehasonlítésként: Hu: 36%, DK: 38%, Sp: 38%, Fr: 9%, No: 2%, A: 20%, Ro:39%
2016-ban a fosszilis vill energiatermelés 2,4%-al nőtt Németországban.
Népsűrűség: EU? miért nem Ausztália? Nézd meg inkább a Niger deltát, Bangladesht.
Ez a térkép pl jól elfedi a tényleges különbségeket, mert nem lineáris:
en.wikipedia.org/wiki/Population_density#/media/File:Population_density_countries_2017_world_map,_people_per_sq_km.svg

soad1221 2018.02.14. 14:49:53

@'it's cool to know nothing': biztos kimaradt, amiket Géza írt, idézem neked:
"Nőtt a fosszilis energiafelhasználás? Az aránya? (Nyilván, mert sorban kapcsolták le az atomerőműveket...) "

népsűrűségre: azt írtad, Mo-n az egyik legritkább. A Te általad linkelt térképeken is jól látszik, hogy erősen a középmezőnybe tartozik, nem a legritkábbak közé..

@Herr Géza: épp csak ezekre reagált...

Herr Géza 2018.02.14. 16:04:03

@'it's cool to know nothing': Látom az értő olvasás nem az erősséged... :)))
Energiewende? Nyilván nőtt a fosszilis energiaTERMELÉS, (te ugye energiafelhasználásról írtál eleve, ami ugye másik liga, mert az gondolom neked is megvan, hogy a drótok biza átmennek a határokon... :D), hiszen azt pár MW-nyi atomerőművet, amit lekapcsoltak ukkmukkfukk, pótolni kellett legalább részben...
2,4%? Ne már.... :))))
Népsűrűség? Ne röhögtess! Nyilván van pár ország, régió, ahol sokkal durvább a koponya per négyzetkilométer, de kurvára nem igaz, hogy „Mo. az egyik legritkábban lakott ország.“ Európában sem, meg a világon sem. Nézd meg a „saját“ térképedet.

'it's cool to know nothing' 2018.02.14. 16:21:13

@soad1221:
2016-ban semmilyen atomerőművet nem kapcsoltak le. Lehet hülyeségeket írkálni ettől még persze.
Népsűrűség: nem vagyunk a közép-mezőnyben. nézd meg, a skála nem lineáris. Pláne nem, ha hasonló adottságú területekkel hasonlítjuk össze (pl. nem reális Tibettel, Szaharával vagy az óceán közepével összehasonlítani)
Egyébként me teljesen lényegtelen kérdés a témával kapcsolatban, mert csak min érvelési hiba merült fel ez a példa.

Herr Géza 2018.02.14. 18:43:03

@'it's cool to know nothing': Édes istenem, nem is mondtam egy szóval sem, hogy 2016.-ban kapcsoltak le bármit is. Ellenben 2011-2015 között úgy 8,5 ezer MW-nyi kapacitást....
Csókoltatlak.
Népsürüség ügyben meg ne küzdj, mondtál egy nettó faszságot, amit számokkal cáfoltam. Pont.

Herr Géza 2018.02.14. 18:46:53

@'it's cool to know nothing': Csak még ezt:
„Népsűrűség: nem vagyunk a közép-mezőnyben. nézd meg, a skála nem lineáris. Pláne nem, ha hasonló adottságú területekkel hasonlítjuk össze (pl. nem reális Tibettel, Szaharával vagy az óceán közepével összehasonlítani)“
Jaja, hasonló adottságú terület pl. Európa sztem. Oszt 28 országból a 13. helyen vagyunk. Neked mi a középmezöny???? :))))

Herr Géza 2018.02.14. 18:50:49

@'it's cool to know nothing': Ha meg már az a kérdés, ki beszél hülyeségeket, akkor rágd meg jól ezt a mondatodat:
„mert az emberek az egyik legnagyobb üvegház-kibocsátók“
Aha. Kis üvegházakat szarunk.... :))))

NorthPier 2018.02.14. 22:34:35

@Herr Géza: @P.Elliot: Már semmi, de az este a kardomba dőltem ettől a poszttól.

Arthamyr 2018.02.14. 23:18:01

@NorthPier: Az én zsebemben is kinyílt kicsit a bicska, de azért inkább nem dőltem bele, kardom meg nincs.

Mondjuk nem volt erőm végigolvasni, inkább abbahagytam félúton.

P.Elliot 2018.02.15. 00:20:37

@NorthPier: Ma egesz nap az eszemben jartal hogy mi lehet a bajod, egeszen vad dolgokat gondoltam, a kard nem jutott eszembe, jol megijesztettel.
A poszt, hat csak atporgettem feluletesen, kulonben is olimpia van meg hat a tema ugye, plane a hozzaszolasok!

Herr Géza 2018.02.15. 00:40:22

@NorthPier: Na, tisztára beijedtünk többen is. :-)

NorthPier 2018.02.15. 00:47:51

@kisrumpf: @P.Elliot: @Herr Géza:

Ezúton kérek őszintén elnézést mindenkitől -:)

NorthPier 2018.02.15. 00:49:35

@Arthamyr: Azt kell mondjam, te voltál az okos, én meg aki szenvedett..

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása