oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2018. január 06. 06:30,  Ki a felelős az elvándorlásért? 261 komment

2018. január 06. 06:30 Határátkelő

Ki a felelős az elvándorlásért?

A minap az egyik poszt alatt (Kivándorlás és kormány: sötét kép rózsaszínre festve) jött fel a szokásos vita, konkrétan az egyik kommentelő írta, hogy most akkor márpedig mondjam meg, hogy akkor Orbán Viktor felelős-e az elvándorlásért, és miért nem. Noha a hozzászólás szándéka elég nyilvánvaló volt, mégis elgondolkodtatott a kérdés, és arra jutottam, érdekes lenne kicsit elbeszélgetni róla. Következzen tehát egy vitaindító, utána pedig ti.

korhaz_ures_folyoso_foto_pixabay_com_tryjimmy.jpg

Kezdjük ott, hogy a határátkelés egy teljesen természetes jelenség (emberek mindig is jöttek és mentek), amiért a magyar társadalomnak mégis talán a vártnál nagyobb sokkot okozott (bár erre sincsenek adatok, szóval ez inkább csak amolyan megérzés), az az, hogy az utóbbi évtizedekben hagyományosan nem voltunk egy nagyon mobilis ország.

Azaz az emberek nem szívesen költöztek el otthonról, és még ma is jellemző, hogy országon belül viszonylag kisebb a mozgás. Ehhez képest az, hogy emberek százezrei indultak el az Európai Unióhoz történt csatlakozás után, kisebb sokként érte az országot. 

Pedig az elvándorlás iránya és szerkezete mindegyik 2004-ben az Európai Unióhoz csatlakozott kelet-európai ország (Csehország, Szlovénia, Szlovákia, Lengyelország, Magyarország, Észtország, Litvánia és Lettország) esetében hasonló volt. 

Ez azt jelenti, hogy nagyjából hasonlóan rövid, időszakos jellegű, munkavállalási célú határátkelésről beszélhetünk, ami ráadásul „cirkuláris jellegű”, azaz nem csak kifelé, de visszafelé is irányul.

Hárs Ágnes tanulmánya (amiről itt írtam bővebben) szerint utóbbi leginkább a lengyeleknél figyelhető meg, de a szlovákok és a balti államok lakosai esetében is sokan hazatértek a kivándorlók közül – hogy aztán közülük megint csak nem kevesen ismét felkerekedjenek. 

Magyarországról igazából 2010 után gyorsult fel az elvándorlás, ami különlegessé is teszi az új uniós országok között, ám az azóta eltelt időben megközelítette a korábban körükben tapasztalt mértéket. 

Manapság Magyarországról körülbelül annyian mennek el külföldre, mint a hagyományosabban mobil Lengyelországból közvetlenül az uniós csatlakozás után, illetve a munkaerőpiac korlátozásának feloldását követő években. 

Nézőpont kérdése, hogy ez a népesség 0,3 százaléka körül mozgó arány sok, vagy kevés (Magyarország esetében ugye évi 30 ezer emberről beszélünk). Mindenesetre sokkal alacsonyabb, mint Lettország, Litvánia, vagy Románia esetében.

És akkor jött 2010… 

Valami az súgja, hogy a rengeteg „ki a felelős?” felvetés alapja egy nagyon érdekes történelmi egybeesés. Három dolog történt ugyanis ekkor.

1. Már javában tartott a gazdasági válság, ami az azt megelőző két évben nagyon rossz gazdasági helyzetet (és hangulatot) teremtett Magyarországon (is) – nem véletlenül nyert a Fidesz kétharmaddal abban az évben.

2. Ha már itt tartunk: éppen arra az évre esett a kormányváltás.

3. 2011. május elsején Németország és Ausztria megnyitotta a munkaerőpiacát a 2004-ben csatlakozott országok előtt.

Mindehhez jött még az, hogy (ismét Hárs Ágnest idézve) bár a kedvezőtlen gazdasági és munkapiaci mutatók bár önmagukban is indokolhatták a migráció 2010 utáni gyors növekedését, ezzel párhuzamosan megváltozott a migrációs viselkedés is. 

Azt egyelőre nem tudjuk, miért, az egyik oka az lehet, hogy az addig - 2004 óta - eltelt években kialakult a határátkelés kultúrája, elkezdtek épülni azok a külföldi kapcsolati hálók, melyek megkönnyítik a határátkelést (nyilván egyszerűbb elindulni, ha az ember segítségre számíthat az adott országban). 

Mindez szerintem kissé összemosódott az emberek tudatában, így jöhetett ki az, hogy az Orbán-kormány hatalomra kerülésével lendült fel az elvándorlás, ami tényszerűen persze igaz, csak nem biztos, hogy közvetlen összefüggés van a két dolog között.

A határátkelés oka 1.: a gazdaság 

A magyarok számára legfontosabb munkaerőpiacok (Ausztria, Németország és már korábban az Egyesült Királyság) teljes megnyílásával hirtelen kiderült, hogy ugyanazzal a munkával külföldön nem csak, hogy többet lehet keresni, de a magasabb megélhetési költségek ellenére jobban is lehet élni. 

Lehet itt persze legendázni arról, hogy Magyarország felzárkózott, sőt, már jobb is, mint Nyugat-Európa, ez nyilván nem igaz, hiszen akkor egyrészt özönlene haza az összes magyar, másrészt tele lenne az ország osztrák, német és brit munkavállalóval. Márpedig nincs tele. 

Az erősebb, jobb életszínvonalat, biztosabb jövőt ígérő nyugat-európai gazdaságok pedig egyszerűen elszívták a kelet-európai (benne a magyar) munkaerő egy jelentős részét. 

Ugyanez a jelenség zajlott le egyes peremországokban is (ezért hasonlított annyira a minapi spanyol poszt a magyar helyzetre, de nyilván a portugálok, görögök is tudnának mesélni), és ez teljesen természetes következménye volt Európa egyesülésének. 

A határátkelés legfontosabb oka tehát nyilván az, hogy Ausztriában, Németországban, az Egyesült Királyságban, Hollandiában, stb. ugyanazért a munkáért több fizetést lehet kapni, és ez még akkor is jobb megélhetést biztosít, ha a megélhetési költségek magasabbak. 

A határátkelés oka 2.: a kormány 

Minden gazdasági szükségszerűség ellenére, amikor egy kormány nyolcadik éve van hatalmon, akkor egyszerűen nem lehet úgy tenni, mintha semmilyen szerepe nem lenne az országban zajló folyamatokban.

Magát az elvándorlást nyilván nem lehetett megállítani, és az sem kérdés, hogy az öröklött gazdasági helyzet kifejezetten pocsék volt. Ebből kellett várat építeni – hogy ez sikerült-e, azt mindenki döntse el magának. 

(Minapi hír, hogy az Európai Unió lakossága 2016-ban összesen majdnem 400 milliárd eurót költött ruházkodásra. Magyarország évi 200 euróval a fejenkénti költésekben az utolsó előtti helyen áll, alaposan lemaradva még a régiótól is, ahol 300 euró körül van a költés. Nem jobb a helyzet akkor sem, ha azt nézzük, a háztartások a kiadásaik hány százalékát költik ruházkodásra, Magyarország itt is a lista vége felé helyezkedik el.)

Az is kétségtelen, hogy akadtak próbálkozások például az egészségügyi dolgozók béremelésére, ami olyan jól sikerült, hogy éppen most terveznek sztrájkot.

Nyolc év után ezeket egyre nehezebb a 2008-as válsággal és az előző kormánnyal magyarázni, tehát azt gondolom, az Orbán Viktor vezette magyar kormánynak igenis van felelőssége abban, hogy az elvándorlás úgy alakult, ahogy. 

Miként azt se feledjük el, hogy ha jóval kisebb arányban is, de azért vannak szép számmal olyanok, akik azért hagyták el Magyarországot, mert lehetőségük adódott rá ÉS nem érezték jól magukat, ami az egyre mérgezettebb légkört elnézve nem meglepő. 

A vissza(nem)térők 

Ha elfogadjuk azt a kormányzati narratívát, hogy a magyar gazdaság erősödik (csak az a fránya Eurostat ne lenne…), akkor viszont felmerül a kérdés, hol vannak a visszatérő magyarok. 

Egyrészt Magyarországon. A helyzet ugyanis úgy áll, hogy miként azt sem lehet mérni, mennyien mennek el, az sem látszik, mennyien tértek vissza. Az arány nem kicsi, más kérdés, hogy a visszatérők közül hányan vágnak neki ismét a külföldi életnek – nekem az a tanulság, hogy sem a határátkelés, sem a hazatérés nem feltétlenül végleges döntés, az emberek mozognak városok, országok között, és ezzel nincs is különösebb baj. 

Az viszont egyértelmű, hogy nagyon komoly munkaerőhiány van Magyarországon (is). A KSH legfrissebb adata szerint a harmadik negyedévben a vállalati szektorban csaknem 53 600 betöltetlen pozíció volt, ami 30 százalékkal (!!) meghaladja az előző év azonos időszakában mért szintet. 

A vállalkozásoknak már nem a tőke- vagy kereslethiány, hanem a munkaerő- és szakemberhiány okozza a legnagyobb gondot – mondta a napokban Kovács Viktor Zoltán, a K&H kkv marketing főosztály vezetője. Idén például a kis- és középvállalkozások háromnegyede készül átlagosan 9,5 százalékos béremelésre, ami rekord. 

Nincsen tehát elég munkavállaló Magyarországon, és persze adat sajnos megint nincsen, de a Magyarországon - nem utolsósorban a kormány gyűlöletkampánya nyomán - kialakult légkör aligha bátorítja arra a külföldön élő, és döntéshelyzetben lévő magyarokat, hogy hazaköltözzenek. 

Másrészt, ha igaznak fogadjuk el a poszt elején vázolt gazdasági szükségszerűséget (azaz hogy az erősebb gazdaságú országok bevonzzák a gyengébb helyekről a munkaerőt), akkor a magyar gazdaságnak éppen a nála gyengébb gazdaságú országok munkavállalói jelenthetnének megoldást, csak hát nagyrészt éppen ellenük sikerült felhergelni a lakosság jelentős részét az elmúlt lassan három évben. 

Összességében tehát a címben feltett kérdésre nem lehet egyértelmű választ adni. A legerősebb tényező nyilván a gazdasági különbség Kelet- és Nyugat-Európa között, de nem lehet eltekinteni a hatalmon lévők felelősségétől sem.

HÍRMONDÓ

Külföldi munkák Thaiföldtől Izlandig 

Az év első szombatján érdemes pár percet rászánni a külföldi munkakeresésre, pláne, hogy igazán változatos helyszíneket találtunk mára. Aki akar, mehet Thaiföldre, folyami hajóra, Németországba, Hollandiába vagy akár Izlandra is.

Kevesebb pénzt kerestek a határátkelő magyarok 

A Magyar Nemzeti Bank fizetési mérlegről szóló adatai szerint visszaesett az egy évnél rövidebb ideje külföldön munkát vállaló magyarok jövedelme tavaly. 

Összeomolhat a brit egészségügy, ha nem lesz újabb népszavazás 

Tony Blair volt kormányfő nem nyugszik, immár nem először állt elő azzal a véleményével, hogy jogot kellene adni a brit választóknak arra, hogy „újragondolják” a brit EU-tagság megszűnéséről hozott népszavazási döntést.

(Fotó: pixabay.com/TryJimmy)

A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével.

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: Magyarország

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr3913552157

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

tanato 2018.01.06. 19:11:24

@Arthamyr: csak annyi jelentősége van hogy nem itthon élsz,hanem egy gazdagabb államban,hogy ott a munkaerőhiány másként van:Ha a 90 éves Frau MÜller,Lady Gray vagy Madame Dupont már nem bírja ellátni magát a család "vesz" neki egy csóringer államból/K-Európából vagy még messzebről/24 órás házi ápolót,többet is hogy tudják váltani egymást.Vagy ha a kocsmáros vagy boltos Herr Berger,John Smith vagy Pierre Leroy alaklmazott nélkül marad azonnal fel tud venni egy vagy több alkalmazottat egy csóringer államból/K-Európából vagy a 3. világból/ hogy be ne dögöljön az üzlete.
Na jelentős munkaerőhiány esetén meg az alcsony bérek miatt ez itthon nem megy.
Elvlleg lehetősége volna az itthoninak is még szegényebb államból munkaerőt toborozni,de a jelenlegei politikai bevándorló és bevándorlás ellenes kurzus idején ez nem működik,európai még szegényebb államból meg fehérbőrű munkavállaló nem jön illetve nem ide jön.

Bolshevik 2018.01.06. 19:11:36

@Arthamyr: Hiába gunyoroskodsz, az ilyen emberek nekem akkor is szimpatikusabbak, mint a "mindig oda megyek, ahol nekem jó, beleülök a készbe, hazafele meg köpködök hogy hülyék" jellegűek. Ez egyszerűen önzőség, a világ nem attól lesz jobb, hogy elmegyek oda ahol már jó, hanem hogy megjavítom ott ahol szar.

Arthamyr 2018.01.06. 19:11:54

@Határátkelő: Ok, vettem, ha a beszélgetés/vita generálása a cél, elérve. :)

Bolshevik 2018.01.06. 19:11:58

@Határátkelő: "Ugyanakkor egy 8 éve hatalmon lévő kormánynak van felelőssége, pl. abban, hogy nem sikerült tompítani a munkaerőhiányt"

....baszki nem tudom hogy mondjam hogy ne tűnjön túl dedósnak. Próbáld már meg megérteni az érvelésem lényegét, de tényleg. Nem hülyeségből mondom.

Azt mondani, hogy X nem elég jól csinál valamit, egy üres állítás, ha nem teszel mellé valós alternatívát. Egy nirvána-érv. Bármikor bármire rá lehet mondani, hogy nem elég jó. Semmit nem jelent.

Pont erre hoztam a példát is a forma 1-es pilótával, hogy triviálisan minden szarul bevett kanyar a pilóta hibája, de ha nem tudsz mutatni egy jobb pilótát, akkor aligha sugallhatod, hogy a mostani pilóta szar csak abból kiindulva, hogy hibázik. Tekintve hogy más jóval nagyobbakat is hibázhatna.

Ez olyan, mint hogy Hosszú Katinka nem úszik elég jól, mert akkor úszna elég jól, ha az elméleti leggyorsabb sebességgel úszna, tehát nulla másodperc alatt érne a célba. Onnantól minden további másodperc az ő felelőssége. Ez egy képtelen álláspont, mégis az emberek pl. a kormány tekintetében kb. ezt képviselik, nem az elméleti tökéletesség, tehát szar.

Bolshevik 2018.01.06. 19:12:05

@tanato: "Ne feljtsd el hogy a németek megegyeztek a török vezetéssel a migráció csökkentéséről"

Hiszen a török szögesdrót nyilván sokkal humánusabban és puhábban fogja vissza a migriket, mint a német vagy akár a magyar.

Baszki ez egy vicc. A világ vezető gazdasága diktátorokkal egyeszkedik, hogy védjék meg. Mindezt azért, hogy továbbra is játszhassa a humánust.

Ez olyan, mintha én elhíresztelném, hgy nálam mindenki ingyen ehet-ihat-alhat, és sütkéreznék a saját nagylelkűségem fényében, de azért a környék verőembereit lefizetném, hogy ne engedjenek oda senkit a házam közelébe.

tanato 2018.01.06. 19:14:35

Itt a legfrissebb "csemege",Cegléden történt ami nincs túl messe tőlünk,illetve a városomtól.
index.hu/belfold/2018/01/06/rendort_hivtak_cegleden_mert_migransnak_neztek_a_turistakat/

kék madár 2018.01.06. 19:15:07

@Brix: " Normàlis szakmàval màr itthon is lehet keresni , és nem mellesleg: magyarként , magyarok közt élhetünk!"
Kerlek szepen, amiket itt osszehordtal, nem akarok kozted elni,
Az orszag nemzetkozi johirerol biztos az Orbanmediaban olvastal, mert itt nemzetkozben nagyon pocsek renomeje van neki. Csak a neonacik idezgetik a patast nem elborzadva.

Bredpitt Monika 2018.01.06. 19:16:48

@LepesMez: itthon a fejekben van a legnagyobb gond,

én annyit gondolkoztam ezen, hogy miért lettünk mi a sereghajtók, amikor mi voltunk az üdvöskék 89 után,

valahogy úgy látom ezt, hogy egy burokban éltünk, amit kipukkasztottak és hagyták belőle kifolyni az embereket, akik nem kaptak útmutatást ehhez a más világhoz,

a húgom úgy találta meg a szülész dokiját, hogy a nő, akihez járt, és akinek fizetett, és aki egy állami kórházban vezette volna le a szülést (persze pénzért), nem jött a szülést levezetni, mert a Balatonon nyaralt, a húgom egy fantasztikus dokit talált magának, aki akkor volt az ügyeletes,

a második gyerekét már nála szülte, a Nyírő Gyula kórházban csináltak egy magán szülészetet, ez volt 10 éve, a húgom arra panaszkodott (pedig ő nem egy panaszkodós fajta), hogy az ápolónők kioktató stílusban beszéltek vele (amit én is hallottam egyébként)........a doki miatt érdemes volt váltania, de ő az a férfi, akihez most hat hónapra előre be kell jelentkezni, mert annyira népszerű

ha már reklám és ha valaki akar egy jó dokit és belefér neki a hat hónap, nagyon ajánlom

www.ujvaridr.hu/

(Újvári Attila a neve, most nekem nem nyílik ki a link)

a lényeg, hogy én nem tudok hozzászólni a magánpraxishoz, a fogászomat leszámítva, akihez ragaszkodom, mert már 28 éve hozzá járok, és aki azzal vett le a lábamról, hogy már 28 éve is úgy fogadta a betegeit, hogy ő maga nyitott ajtót nekik, és nem az asszisztenst küldte ki,

amit te írsz, az eléggé kiábrándító, fizess is és még pluszban megmaradt a csökevényes gondolkodásmód

Határátkelő 2018.01.06. 19:17:28

@Bolshevik: Valós alternatívát akarsz? Például el kellett volna gondolkodni azon, hogy kivel fogják pótolni az óhatatlanul bekövetkező elvándorlás nyimán kialakuló munkaerőhiányt. (Mar ha egyetértünk abban, hogy ez gazdasági törvényszerűség. Ha nem értünk egyet, akkor az azt jelenti, hogy kormányzati hiba.)

Nyilván csak olyan országokból lehet pótolni a határátkelőket, ahol rosszabb a gazdasági helyzet, mint Magyarországon, mert nekik érdekük, hogy ide jöjjenek. Ehhez képest az idegengyűlölet gerjesztésében látták a politikai érdeket, ami megakadályozza külföldi munkaerő behozatalát. Mert a kettős állampolgár magyarok nem akarnak Magyarországon munkát vállalni, amikor mehetnek Nyugatra is.

tanato 2018.01.06. 19:20:40

@Bolshevik: Ki egyezett meg a türkökkel hogy lezárja a balkáni útvonalat?OV vagy Merkel,M?
De igazad van a janicsárok nem bánnak kesztyűs kézzel azokkal akik illegálisan oda mennének,aki megmássza a falat a szíriai határon/ott fal van nem kerítés/azt biz ha elkapják vagy lelövik vagy jól megverik és visszadobják.
De hát Erdogan nem egy puha figura, saját állampolárait is szadizza főleg ha kurdok vagy ellenzékiek.

Arthamyr 2018.01.06. 19:28:08

@Bolshevik: Ez egy nagyon nemes dolog. Az én "hitem" szerint az ember elsődleges felelőssége önmaga ellátása. Ezután következik a családja. Ezután pedig a tágabb környezete. Aki önmagát nem képes ellátni, az a családját sem. Aki a családját nem képes ellátni, teher a környezetének, a családjával együtt.
Azzal, hogy valaki "önző módon elmegy oda", ahol jó, lehet, hogy meg tudja ugrani ezeket a szinteket, és a távozásával tehermentesíti a környezetét. Másrészt egyfajta visszajelzést is ad (a lábával szavaz), hogy nem optimistán látja a jövőt. Ha ez valakit zavar, és tud tenni ellene, akkor tegyen: pl. győzd meg a barátod, hogy ne menj, inkább küzdjünk együtt az ország megjavítására, vagy ha esetleg te nagy ember vagy, akkor teremts olyan körülményeket, ami marasztalja az embereket.
Nem tudok negatívan nézni azon emberekre, akik a saját boldogulásukat és a családjuk jövőjét tekintik legfontosabbnak.

vándor madár 2018.01.06. 19:32:54

@Csodabogár: "Sajnos az egyetlen magán kórház csődbe ment. Gondolom a honfitársaim inkább dugdossák a borítékokat, mint fizetnek számlára."
Ez azért erős túlzás. A magánkórházban milliós számlák vannak,. annyit senki nem fizet zsebbe.

Én meg ha egy vállalkozást akarok indítani, akkor azzal kezdem, hogy felmérem a helyet meg a piaci esélyeimet, nem hűbelebalázs módjára invesztálok súlyos milliókat ráadásul olyan személyzettel, aki valahol máshol is dolgozik. Mo-n abban az időben nem volt fizetőképes kereslet a szolgáltatásukra. Én egyébként beszéltem anno egy nővel Németországban, aki ott kezeltette magát, de nem volt elégedett velük. Leginkább a szülést nyomatták. Mondjuk nem értem miért kell milliós számlát kifizetni pont azért. Ott nincs 3 éves várakozási idő, mint egy csipőprotézisre és még őket látják el a legjobban bármelyik lepukkant vidéki kórházban is.

"De mint hallottam már több kórháznak van valami extra ellátása, ahol egy ágyas szobát kapsz napi 30 ezerért."

Szerintem sokkal kevesebbért is kapsz már egyágyas szobát, attól függ, mekkora a presztizse az intézménynek, de ez nem jelent különb orvosi ellátást. Én Mo. inkább feküdnék egy hatágyas kórteremben, mert ha rosszul vagyok vagy kell egy pohár víz, akkor van esélyem, hogy a betegtársak segítenek.

Ha beteg vagy, akkor az időfaktor a legfontosabb tényező. Az lenne a lényeg, hogy ne hónapokat kelljen várni egy kivizsgálásra meg az ellátásra, de Mo-n egy ideje pont az idővel játszanak az emberek élete árán. Most már egy pár száz forintos laborra is 1-2 hónapot kell várni, míg régebben egyszerűen csak odamentél, ha kaptál az orvostól egy beutalót. Szerintem az időfaktor miatt tudott elszaporodni gombamód a magánrendelés és meg merem kockázatni, hogy vannak orvosok, akik az állami munkahelyükön arra gyúrnak - pl. nem írnak fel komolyabb laborvizsgálatot, ultrahangot, végig sem hallgatják rendesen mit mondanak nekik, túl sokára adnak időpontot akár műtétre is -, hogy a páciensek a magánrendelést vegyék igénybe.
Az ellátáson pedig nem azt értem, hogy három menű közül választhatsz ebédre, hanem nagyon örülhet az Mo-n, aki a megfelelő gyógyszeres kezelést és /vagy sebkezelést megkapja megfelelő higiénia mellett és nem annak hiánya miatt lesz neki még több baja.

Bredpitt Monika 2018.01.06. 19:34:02

Amúgy meg, már többször jött panasz arra, hogy túl sok a politikai témájú poszt és hozzászólás.

Ez szerintem így lesz tavaszig, addig nagyon felfokozott lesz a hangulat.

Nehéz kimaradni a politikából. Amikor a Tsabus nevű hozzászóló posztja kijött arról a FB kos leiratkozásról, akkor sokan azt mondták neki, h ogy nem szabad kapcsolatoknak a politika miatt véget vetni..

(érdemes elolvasni : hataratkelo.blog.hu/2017/07/20/talan_nem_lesz_hova_visszamenni_tobbe)

Szerintem most ott tartunk, hogy ez nem a politikáról szól, hanem értékrendekről. Tök mindegy mennyi mindent csinált jól a Fidesz, az, ahogyan lopnak az normális , becsületes embereknek nem lehet elfogadható és nem lehet, nem szabad rábólintani.

Alternatíva pedig igenis van. Bárki csak ők nem.

A Fidesz szavazókat meg nem kell ekézni. Joguk van arra szavazni akire akarnak, ők legalább szavaznak. Érdemes megnézni a solymári időközi választások eredményét:

"A megüresedett képviselői helyért hárman indultak:

Dalos Attila (Fidesz-KDNP)
Pálmai Ferenc (Munkáspárt)
Kárpáti Zsuzsanna (független)

Beregszászi Márk jegyző elmondta, hogy az 1024 választásra jogosult polgárból 404 ment el szavazni. Közülük 396-an szavaztak érvényesen. Az előzetes eredmények szerint Dalos Attila 225, Kárpáti Zsuzsanna 169, Pálmai Ferenc 2 szavazatot kapott. "

Hol van a hatszáz távol maradó, kik ők? Solymár egy jobbos környék, és még így is szoros volt a verseny bár itt most még az LMP és a Momentum is támogatta a jelöltet.

A Fidesz nem véletlenül tartja a másik tolvajt, Farkas Flóriánt. Ő szavazókat visz nekik, és ezek olyan emberek, akik egy tál ételért bárkire szavaznak majd.

A lényeg, aki nem megy el szavazni, az ne pampogjon azokra akik elmennek. Nincs joga hozzá. Ennyi.

Arthamyr 2018.01.06. 19:36:55

@Bolshevik: Egy nagy különbség, hogy sem a F1 pilóta, sem Katinka nem más faszával veri a csalánt... Az F1 pilóta konkrétan az életével is játszik, Katinka "csak" a megélhetésével.

Egyébként pl. hogy mit tudtam volna én, egy önző, kivándorló senki is jobban csinálni, mint a Fidesz:
1. Nem baszom szét a választási rendszert egy győztes mindent visz rendszerré.
2. Nem ültetem be sehova a csatlósaim (pl. MNB, bíróságok, hosszú a részlista)
3. Nem a saját cimbik zsebét tömöm tele közpénzből.
4. Nem építek stadionokat.
5. Nem támogatom a profi sportolókat, akik 0 eredményt érnek el.
6. Nem nyúlom le az emberek nyugdíját.
És ez csak az, amit csak egyszerűen nem kellett volna csinálni. Ha lenne kedvem, és gondolkodnék, utánanéznék, nem hat pontos lista lenne, hanem kb. 50 vagy ki tudja.

Bolshevik 2018.01.06. 19:36:56

@tanato: "Elvlleg lehetősége volna az itthoninak is még szegényebb államból munkaerőt toborozni,de a jelenlegei politikai bevándorló és bevándorlás ellenes kurzus idején ez nem működik,európai még szegényebb államból meg fehérbőrű munkavállaló nem jön illetve nem ide jön. "

Bocs de gondolj már bele hogy az elszakított részeken élő magyaroknak az ÁP adás az micsoda, mert pont ez. Magyarországra kifejezetten erős a külhoni magyarok bevándorlása, mellesleg Magyarország nettó bevándorlóország. Magam is unom már ezeket a linkeket, de csak bemásolgatom mindig:

www.indexmundi.com/hungary/net_migration_rate.html

knoema.com/atlas/Hungary/topics/Demographics/Population/Net-migration-rate

esa.un.org/miggmgprofiles/indicators/files/Hungary.pdf

www.cia.gov/library/publications/the-world-factbook/fields/2112.html

Bolshevik 2018.01.06. 19:37:19

@Határátkelő: "Valós alternatívát akarsz?"

Igen.

De te nem adsz, csak összevissza kérdezgetsz. Az nem alternatíva, hogy "jobban", azt bárki mondhatja.

Mellesleg nincs igazad, az előző HSZ-emben is benne van, hogy Magyarországra nagyobb a bevándorlás, mint az innen kivándorlás.

"Ehhez képest az idegengyűlölet gerjesztésében látták a politikai érdeket"

Aminek nyilván semmi alapja nem volt, hiszen látod, most is csak 30-40 esetben támadtak rá rendőrökre meg tűzoltókra Németországban észak-afrikai származású migránsok, és a bűnözés is csak 10%-kal nőtt, hát most mondd meg, nem megéri? :D

Bolshevik 2018.01.06. 19:37:30

@tanato: "Ki egyezett meg a türkökkel hogy lezárja a balkáni útvonalat?OV vagy Merkel,M?"

Öreg nem igaz hogy nem látod a gigászi kettősmércét, ha a magyarok védik a határaikat akkor indul a brühühű, hogy jaj nácik, ha meg a németek a törökökkel védetik meg a határaikat nyilván még kegyetlenebb eszközökkel, akkor meg az elégedett somolygás hogy ez igen, ez a tiszta európai megoldás.

De baszki, ez csak álszentség. A menekülteknek mindkétféleképpen szar, mert a szögesdrót pont ugyanannyira fáj, ha magyar, ha török. Így viszont a nyugat tovább sütkérezhet a dicsfényben, hogy jaj ő milyen humánus, hiszen ő nem bánt senkit. Na ja, mert lefizetett egy brutál államot, hogy bántson helyette. Ez a patkány alamuszi hozzáállás tényleg csak engem zavar?

Bolshevik 2018.01.06. 19:37:40

@Arthamyr: "Ez egy nagyon nemes dolog. Az én "hitem" szerint az ember elsődleges felelőssége önmaga ellátása. Ezután következik a családja. Ezután pedig a tágabb környezete."

Ebben majdnem teljesen egyetértünk, de lássuk be, aki ma MO-ról kimegy, az nem az éhhalál elől menekül. Igaz volt ez akkor, mikor Írországban éhen haltak az emberek, azokat meg tudom érteni hogy nagy számban mentek az Usába. De ma Magyarországon nem a fennmaradás a kérdés, erre ne hivatkozzon senki, hogy itt éhenhalna. Nem halna. Max. nem élne nyugati szívonalon.

"és a távozásával tehermentesíti a környezetét."
Ez is igaz, ha tényleg tehermentesíti, pl. segélyen él itthon. Az nyugodtan menjen máshova dolgozni, neki is jobb, meg a maradóknak is. De megint csak, jellemzően nem erről van szó.

Bolshevik 2018.01.06. 19:38:04

@Bredpitt Monika: "Alternatíva pedig igenis van. Bárki csak ők nem."

Abszolúte, pl. a két legnagyobb esélyes Gyurcsány és Vona, ők aztán annyival jobbak lennének Orbánnál, hogy csak na :D Arról nem beszélve, hogy simán összefognak, hiszen annyi mindenben hasonlítanak :D

Határátkelő 2018.01.06. 19:40:42

@Bredpitt Monika: "Már nem a régi a blog", "látszik, hogy vége van", "túl sok a politikai témájú poszt és komment a korábbiakhoz képest" - 7,5 éve ezeket olvasom, úgyhogy erről ennyit.

Határátkelő 2018.01.06. 19:42:10

@Bolshevik: Szerintem én leírtam valamit, ami valós alternatíva lehetett volna a munkaerőhiányra és egyértelműen kormányzati döntés következménye, hogy másik irányba mentek.

Szerinted én nem írtam semmit, szerintem te meg nem vagy hajlandó észrevenni a tiédtől eltérő véleményeket. Ez az a pont, ahol én feladom a beszélgetést.

Arthamyr 2018.01.06. 19:42:18

@tanato: Alapvetően én ide csak ideiglenesen jöttem ki, el fogok innen menni, szegényebb országba.
Én nem tartom jónak a modellt, hogy valaminek a fenntarthatósága azon múlik, hogy van-e olcsó munkaerő. Ha munkaerőhiány van, akkor emelni kell annyival a béreket, hogy ne legyen, ezt pedig rá kell terhelni a fogyasztóra. Ha nem lehet, akkor álljon be a főnök dolgozni, ha ez kevés, akkor a szolgáltatás nem fenntartható, meg kell szüntetni.

Utó Pista 2018.01.06. 19:42:49

@Bredpitt Monika: A textiliparunkat ( és az európait is) az olcsó távol-keleti munkaerő tette tönkre.

Bredpitt Monika 2018.01.06. 19:43:23

A poszthoz még egy filmajánló (a születési rátához kapcsolódva), még nem láttam, felvételre állítottam, de érdekesnek tűnik.

port.hu/adatlap/film/tv/az-ember-gyermeke-children-of-men/movie-79805

Bredpitt Monika 2018.01.06. 19:47:06

@Utó Pista: a távol keleti piac akkor még nem volt itt szerintem, amikor már sikerült eladni az épületet, az egy dolog, hogy azóta itt van (bár én 91 től 92 ig Kanadában voltam 18 hónapig, és az első dolog ami feltűnt akkor, hogy mennyi kínai van Budapesten, bár akkor még inkább csak éttermek voltak, meg kis trafikok)

én egyszer voltam egy barátomnál Stuttgartban, sétáltunk a városban és rámutatott az üzletekre: látod? nézd meg, itt nem látsz szar kínai üzleteket, ide nem engedik be a szar árut,

Arthamyr 2018.01.06. 19:50:33

@Bolshevik: Nem érzem célravezetőnek egy olyan pazarló, minden szinten korrupt, rossz mentalitású országban való maradást, mint Magyarország, főleg, hogy nincs elég beleszólás abba, hogy mi fog történni. És mivel a kivándorlók többsége nem politikus, aki százezreket, milliókat maga mögé tud állítani, nem is lesz elég befolyásuk. Ha minden kivándorló otthon maradna, lehet, hogy kicsit jobb helyzetben lenne az ország, de minden kivándorló jóval rosszabb helyzetben lenne, és a jótékony hatás javát is megennék a rendszer haszonélvezői, nem sok mindent látna belőle az, aki megérdemli.

Egyébként én van rá esély, hogy visszamegyek, de azért nem fogok elmerülni a magyar álláspiac nyújtotta lehetőségekben. :)

Bolshevik 2018.01.06. 19:52:14

@Arthamyr: "Egyébként pl. hogy mit tudtam volna én, egy önző, kivándorló senki is jobban csinálni, mint a Fidesz"

Egyébként mit tudtam volna én is jobban csinálni, mint bármelyik profi boxoló: NEM vállalom el azokat a meccseket, amiken őt megverték. Így engem biztosan nem vertek volna meg azokon a meccseken. Mágikus, hogy jobb vagyok az összes boxolónál.

Már így utólag, illetve az alternatívák ismerete nélkül. Mert ha a nyugdíjrendszer visszaalakításának az alternatívája pl. egy brutális adósságspirál a végén államcsőddel, akkor jé, mégsem olyan szar lépés a nyugdíjrendszer visszaalakítása. Vagy ha pl. előre lehetett volna tudni, hogy akkor is szar marad a foci ha sok pénzt tesznek bele, akkor ha most nem lehetne ezen okoskodni. Ezt se lehetett tudni.

Ezekre mondom, hogy könnyű a hibákat fikázni, pláne utólag. Tudod, a stadionban mindig mindenki jobban focizik mint az a huszonkét botlábú ott középen.

Arthamyr 2018.01.06. 19:52:43

@Határátkelő: Szerintem ez az egyik legjobb döntésük, csak nem ilyen furkó módon kellett volna kommunikálni, és mást is kellett volna csinálni, nem ennek a kommunikálásával kitölteni a ciklus felét...

Határátkelő 2018.01.06. 19:54:57

@lumperstilskin: Basszus, tényleg. Az a fránya matek... :)

Golf2 2018.01.06. 19:57:18

@vándor madár: +1 a szó szerint kór-házak miatt.

Arthamyr 2018.01.06. 19:57:21

@Bolshevik: Én már akkor fikáztam ezeket, amikor még meg sem szavazták vagy épp hogy megszavazták... Ha hirtelen kineveltek volna 3 Messit a magyar akadémiák, akkor is ugyanezt mondanám utólag. Az adósságspirált meg kezelni kell, pl. nyugdíjcsökkentéssel vagy adónöveléssel, csak ez ugye nem népszerű, de egy idő után sokkal fenntarthatóbb és igazságosabb rendszer lett volna, így meg nem lesz, belátható időn belül.

Bredpitt Monika 2018.01.06. 19:58:03

@Határátkelő: itt mindenki magyarul beszél, ezért olyan érdekes a magyar helyzet, igenis fontos az embereknek, hogy mi történik itthon, hiszen egy csomó embert maguk mögött hagytak,

és szerintem az is fontos lenne, hogy aki teheti elmenjen szavazni a saját választott hazájában,

szerintem kellenek az ilyen típusú posztok is,

és egyébként szerintem sokan olvassák itthonról is a blogot, azt onnan gondolom (többek között), hogy Manó posztjai nagyon népszerűek voltak, ő az aki Németországban dolgozik idősáplóként, a számláló fent van az ő posztjai alatt, ez is azt mutatja szerintem, hogy sokan gondolkoznak azon, hogy tovább állnak és érdekli őket, hogy aki már kint van, annak hogy megy sora, és hogy érdemes e elindulni

hataratkelo.blog.hu/2017/05/16/otven_folott_is_vannak_terveim_nemetorszagban

@Utó Pista: mármint a távol keleti textil piac

Bredpitt Monika 2018.01.06. 19:59:14

@Bolshevik: válaszolni szeretnék erre, de most el kell szaladnom valahová,

Határátkelő 2018.01.06. 20:01:12

@Arthamyr: Ezen lehet vitatkozni, az viszont nem nagyon látszik, hogy ha a Magyarországnál szegényebb országokból nem érkezik munkaerő, akkor honnan fogják pótolni a hiányzó embereket. (Erre kézzel fogható kormányzati válasz sincs.) Ugyanis bizonyos munkákat jól láthatóan mindenhol jellemzően a nehezebb helyzetben lévő országokból érkezettek végeznek, legyen az építőipar, idősgondozás, mezőgazdasági munka, stb.

Bambano 2018.01.06. 20:02:47

Nekem a legfőbb bajom az, hogy ez a kormány rátelepedett a társadalomra. Nyilván nem arról van szó, hogy ne kormányozzon, mert azért választjuk, hogy kormányozzon, döntéseket hozzon. Arról sincs szó, hogy ne lopjanak, mert mindegyik kormány lop, a mértékéről meg sosem fogunk megtudni semmit, mert mindkét oldali sajtó hazudik, mint a vízfolyás.

Itt arról van szó, hogy a korábbi liberálisabb világban voltak viszonylag szűk határok, amihez az átlagembernek kuss volt, de egyébként békén hagyták. Egy Gyurcsány kormány szépen csendben fű alatt ellopta a magáét, de azokkal, akik ebben nem akadályozták, nem foglalkozott.

Na ezt rúgta fel a mostani banda. Befolyás terén ezeknek semmi nem elég. Nem elég, hogy lophatnak, hogy kormányon vannak, ők az élet minden területén meg akarják mondani, hogy mit csinálj. Ezek teljes, egész pályás lerohanást intéztek az átlag emberek ellen, nem csak a pénzünket szedik el, azt is meg akarják határozni, hogy mit gondolj.

kötelező hittan meg erkölcstan az általános iskolákban? legalább valaki elolvashatná a saját alaptörvényüket, ez olyan explicit alkotmányellenes, ami felfoghatatlan. ismerkedési estet szerveznek a fiataloknak? éljen rákosi? lőtereket építünk? HIT-et kell írni? kötelező besorozás van minden sokadrangú fideszes magánhadseregébe?

dicsőítjük sorban a nehézsúlyú nácikat? szobrot állítunk hortinak? kötelezően vallásos leszel, ha a lakcímedet átnevezik a pápáról? díszdoktori címet adunk méregkeverőknek? wtf?

a másik probléma, hogy az ország ideológiailag kettészakadt, mára meg háromfelé. régen nem dőlt össze a világ, egyik fideszes volt, a másik mszp-s, de senkit nem érdekelt komolyabban. most meg egyik megölné a másikat. és az ország lassan háromfelé szakad, mert egyre több embernek lesz tele a herótja ettől az erőszakos párttérítéstől mindkét oldalon. sorozatban cserélnek le iskolaigazgatókat, mert nem a megfelelő ideológiai oldalon állnak?

ekkora ideológiai agymosás soha nem volt, még a komcsik alatt se. ez az ország nem csak azért lett élhetetlen, mert gazdaságilag tönkretették, hanem azért is, mert az élet minden területére rátelepedett a ner, és minden fidesz huszár meg akarja csinálni a saját kis fülkeforradalmát. a magas polcon ülő fideszesnek nagy fülkeforradalom jut, sok milliárdból, az alacsony polcon ülőnek meg kis forradalom (közterület átnevezés, fasiszta szobrok állítása, óvodások térdepeltetése az esőben, stb.).

ahogy egyre emelik a tétet, egyre több embernél telik be a pohár. és mivel a határokat nem lehet lezárni, így megpattannak, mint a szél.

jól teszik, ezt a bandát csak az fogja megállítani, ha teljesen összeomlik az ország. az a privát személyes magánvéleményem, hogy aki meg tudja tenni, az menjen.

Bolshevik 2018.01.06. 20:03:21

@Határátkelő: "Szerintem én leírtam valamit, ami valós alternatíva lehetett volna a munkaerőhiányra"

Igen, tehát az mi is lett volna? Légszi írd le egyértelműbben, mert akkor nyilván tök buta vagyok, de nem értem. Én azt látom hogy azt írtad, hogy "el kellett volna gondolkodni rajta", illetve a többi állításodból arra is következtethetek, hogy azt szeretnéd, hogy ne legyen "gyűlöletpropaganda", ami szerinted azt eredményezné, hogy nálunk is lenne több fekete-afrikai.

*********** Most akkor feltételezem, hogy azt szeretnéd, hogy ne legyen ellenséges a kormány a "bevándorlókkal" (értsd: ismeretlen személyazonosságú, idegen kultúrájú tömegek).

Egyrészt ettől nem maradtak volna Magyarországon, mikor mehetnek Németországba is. Ki is fejezték azon vágyukat, hogy tovább akarnak menni.

Másrészt akik maradtak volna, azok nyilván pont ugyanolyanok lettek volna, mint akik Németo-ba mentek, tehát az esetleges kétes minőségű munkaerő mellet bűnözést ill. folyamatos konfliktusforrást is hoztak volna.

Tehát a te alternatívádat nem tartom jónak.

Ezzel szemben az Orbán-kormány az ilyen tömegeket nem szeretné, hanem a környező országokban élő, hasonló kultúrájú, nyelvet jól beszélő magyarok felszívására törekszik, akik nyilván nem okoznak kulturális törést, ha a "huszonhárommillió román" jellemzően balos narratívájától eltekintünk.

Tehát ezt egy jó alternatívának tartom.

Ha rosszul feltételeztem (csillagozások alatti rész), akkor légy szíves írd le egyértelműen, hogy te mit tartanál jónak, de ne ilyen célozgatásokkal meg körülírásokkal, meg ne is azt írd le hogy mit NEM tartasz jónak, hanem hogy mit igen. Köszönöm.

2018.01.06. 20:03:26

@Határátkelő: Ja a matekrol jut eszembe, 2010 előtt 10%-al is megelégedtek a politikusok.
2010 után ez felment 20%-ra :)

tireless treehugger 2018.01.06. 20:03:35

@Bolshevik:

Uram a linkjei nem jók. A számolási metódus az állampolgársági számok alapján történik az elmúlt 10 évben 1millió állapolgárságit adtunk ki anélkül hogy ezek az emberek megérkeztek volna magyarországra. Viszont az elmenők nagy része az únióba távozott ahol nem adják vissza a magyart mégha esetleg kikérik az ottanit is. Hasonlóan nagyon sok egyéb országgal.

Tessen kérem végigutazni a dunától keletre és a déli megyéket is aztán valósabb képet kap az elvándorlás mértékéről.

juletræ 2018.01.06. 20:03:49

@tireless treehugger:
"A témával közel 30 éve foglakozom, szerintem vannak ennél sokkal kellemetlenebb okok is, kiváncsi vagyok hogy megtaláljátok-e?"

Magyar mentalitás? T.i. hogy népesség kb. 80%-as prímán érzi magát a félfeudális állapotok között, míg a maradék 20% Ny-Eu-i elveket vall (úgy a teljesítményben, mint a normák és értékek terén). A kettö ( feudalizmus && meritokrácia) üti egymást. A 20% elhúz, a feudalisták maradnak. És valóban: M.o-n nyújtott teljesítmény belépöként szolgál arra, h. az ember NyEu-ba mehessen.

Az ország sorsa szvsz 90-ban determinálva volt a rendszeráltáskor: kevésbé korrupt, koncepcióval rendelkezö és tökös kormányok esetleg tudtak volna ezen változtatni. Ugye, a baloldali korrupció a 90-00 években legendás volt, és a népesség nem is biztos h. hajlandó lett volna azokra az áldozatokra, amik gyümölcséböl most jobban élhetnének.

Semmi gond: az ország megmutatta, hogy egy felvilágosult abszolutizmus/feudalizmus a 21. századi információs társadalomban mire képes. Az eredmény nem meglepetés.

Azon viszont érdemes lenne vitatkozni, hogy ennek a 20-nak fel kellene - e magát áldozni "a haza" oltárán, és M.o-n maradni, hogy "az országát segítse".
Szerintem nem, de szertném látni, hogy az ellenérvek mik.

Határátkelő 2018.01.06. 20:08:02

@Bolshevik: Leírtam, nem írom le még egyszer. Ha nem érted, az a te bajod. Egyébként meg "a környező országokban élő, hasonló kultúrájú, nyelvet jól beszélő magyarok" felszívása jól láthatóan nem működik, mert aki egyszer elindult otthonról, az nem állt meg Magyarországon, hanem elment többszörös fizetésért Nyugat-Európába, boldogan használva a magyar kormány által adott kettős állampolgárság (=uniós állampolgárság) nyújtotta előnyöket.

És részemről itt tényleg vége.

Arthamyr 2018.01.06. 20:08:56

@Határátkelő: Pl. automatizáció, felszabaduló emberek átcsoportosítása a nem automatizálható területekre, fogyasztás átalakítása, redisztribúció átalakítása. A társadalom modernizálása. :) Persze ez komoly érdeksérelemmel járó, nehezen eladható intézkedések sorát követelné meg. Egyszerűbb a szőnyeg alá söpörni a problémát, de előbb-utóbb úgyis kikényszeríti a valóság a változást. Minél később jön a korrekció, annál jobban fog fájni.
A munkaerőhiány és a korhadó korfa csak tünetek, nem a problémák gyökerei.

Arthamyr 2018.01.06. 20:20:11

@juletræ: +1

"Magyar mentalitás? T.i. hogy népesség kb. 80%-as prímán érzi magát a félfeudális állapotok között, míg a maradék 20% Ny-Eu-i elveket vall (úgy a teljesítményben, mint a normák és értékek terén). A kettö ( feudalizmus && meritokrácia) üti egymást. A 20% elhúz, a feudalisták maradnak. És valóban: M.o-n nyújtott teljesítmény belépöként szolgál arra, h. az ember NyEu-ba mehessen." - Ez van, a számokat nem tudom, azt sem, hogy feudalisták, de legyenek meritokrácia-ellenzők, és nagyon úgy néz ki, a meritokraták a gyengébbek, de lehet, hogy csak 60%-40%?

"Azon viszont érdemes lenne vitatkozni, hogy ennek a 20-nak fel kellene - e magát áldozni "a haza" oltárán, és M.o-n maradni, hogy "az országát segítse".
Szerintem nem, de szertném látni, hogy az ellenérvek mik. " - Igen, Bolshevik is ezt sulykolta... A gond szerintem, hogy ez egy hiábavaló áldozat lenne, meg nem is az összes meritokrata menekül (vagy csak idő kérdése?).

Buchhalter 2018.01.06. 20:20:57

@Brix: ez most komolya részedről vagycsak ironizálsz?Vagy egy jól megfizetett kormány szócső lennél? Már leírtam számtalanszor itt és más blogban is : Budai cégnél dolgozom ahol elég sok szerelő és szerviz technikus kéne . Az átlag bérük nettó 220-250 körül van.Más nem jár.Havi szinten 2 nyáron 4 is elmegy . A többség az euba dobbant. Inkább az öregebbek maradnak(50 feletti korcsoport) Pár éve még csak pestieket vettek fel alap angollal.Ma már nincs ilyen kifogás,sőt vállalják a betanítást és a folyamatos képzést is. Lehet ,hogy te elhiszed a dumát amit nyomnak ,de a személyes tapasztalatom azért nem lát mindent olyan rózsaszínben mint amit nyomni próbálnak.A z egészségügyi ellátó rendszereink ép csak szinten vannak tartva.Az ország halálozási rátája meg elég pocsék.Továbbra is sokkal többen halnak meg mint amennyien születnek.A CSOK meg az átlag számára elérhetetlen : új építésű lakás a bevállalt 3 gyerek mellé még legalább 10 milliót neked és a párodnak fel kell mutatni.Kérdés ,hogy élhető helyen ahol nem pusztulsz bele az ingázásba kapsz-e ennyiért?Még sorolhatnám a negatívumokat : értelmetlen stadion és egyéb sportlétesítmények építése,pénztemető vasúti felújtás és fejlesztés ,túlárazott autópálya építések ,és totális adózási kontroll teljes kiszélesítése persze kivétel a haveri kör.

Bolshevik 2018.01.06. 20:28:01

@Határátkelő: "Egyébként meg "a környező országokban élő, hasonló kultúrájú, nyelvet jól beszélő magyarok" felszívása jól láthatóan nem működik, mert aki egyszer elindult otthonról, az nem állt meg Magyarországon"

Igen, Magyarországon nincs erdélyi bejárónő, sem ukrajnai felszolgáló, sem román vendégmunkás, hagyjuk már :D

Bárhogy is kerülöd a témát, Magyarországra a bevándorlás kb. akkora mint a kivándorlás, egymástól független források szerint.

"Leírtam, nem írom le még egyszer. Ha nem érted, az a te bajod. "

Tényleg nem értem, sőt kifejezetten azt gondolom, hogy nem is írtál le semmit, amire meg céloztál ("ne legyen gyűlöletkampány") az meg nem életképes.

Bolshevik 2018.01.06. 20:28:18

@tireless treehugger: "A számolási metódus az állampolgársági számok alapján történik"

pl.:

www.indexmundi.com/hungary/net_migration_rate.html

"This entry includes the figure for the difference between the number of persons entering and leaving a country during the year per 1,000 persons (based on midyear population). "

ÁP-ról szó sincs, enter/leave van.

De már csak azért sem lehetséges, amit mond, mert akkor a migrációs rátánk kb. 100 lenne (100e ember nettó plusz évente), hiszen így jön ki a 10 év alatt 1 millió ÁP, miközben ÁP-t nagyon kevesen adnak vissza.

kisrumpf · www.kisrumpf.blogspot.com 2018.01.06. 20:42:25

@Arthamyr: tedd hozza pls hogy innen, a szuleink nyugdijat is kiegeszitjuk, mert abban a piszok nagy joletben sok sok evtizedes tanari es geofizikusi nyugdijbol nem lehet megelni.

Arthamyr 2018.01.06. 20:43:45

@kisrumpf: Ez nálam a családellátás kategóriába esik...

kisrumpf · www.kisrumpf.blogspot.com 2018.01.06. 20:48:51

@Bredpitt Monika: nagyon jo film, de nem igazan a temahoz kapcsolodik. Tetszeni fog!

DieNanny CH 2018.01.06. 20:55:54

@élhetetlen:

" és februárban, márciusban úgy elfagyhatnak, hogy nem lesz termés jövőre. "

Itt Svájcban már arról cikkeznek, hogy (asszem) a nagyon nedves nyár miatt kevesebb alma termett, és áprilisra kiürülnek a raktárak, így dél-Amerikából és Új-Zélandról fognak almát hozni.

tanato 2018.01.06. 21:04:45

@Bolshevik: A kettősmérce az nálad van,ha mi zárjuk le a határt kerítéssel az pozitív ha a törökök az negatív.Merkel meg akkor is hülye ha beengedi a MENEKÜLTEKET,meg akkor is ha megegyezik a törökökkel hogy zárják le a határt és ne jöjjenek.

tanato 2018.01.06. 21:10:04

@Bolshevik: Bevándorló ország voltunk,90-ben rengeteg erdélyi bevándorlót fogadtunk.Ma már tovább állnak,és sajnos a régebben jöttek közül is sokan már továbbálltak.Esetleg még Ukrajnából jöhetnek,de ott azért kisebb a lakosság aki magyarul is beszél,az ukránok inkább a nyelvrokon szláv államokba mennek.

tanato 2018.01.06. 21:15:52

A linkek szerint tényleg netó bevándorló ország vagyunk viszont a napi gyakorlat mást mutat.Valszeg ott a difi hogy a kivándorlókat nem számolja be teljesen csak akik az állandó lakcímükről is kijelentkeztek.

Etniez 2018.01.06. 21:19:48

@Comte de Gippaud: Persze, mert a vérfideszesekre senki sem kíváncsi, szektások :)

MRN 2018.01.06. 21:28:18

@Bambano: Érdekes, nekem sehol senki nem mondta még meg, sem határozta meg, hogy mit gondoljak.
Van iskoláskorú gyereked? Nem kötelező a hittan. Hittan van, vagy erkölcstan az iskolában, választhatóan. Heti egy óra. Rémes.
Milyen ismerkedési est, meg besorozás? :-O

gabors 2018.01.06. 21:35:44

@Arthamyr: "5. Nem támogatom a profi sportolókat, akik 0 eredményt érnek el."

mar bocs de a profi sprotolot miert kellene tamogatni ha barmi eredemenyt is er el !!! Arra van a klub (amit szinten nem kellene allami penzbol tamogatni) meg a tamogatok. Ettol profi nem ??(aki nem er el eredmenyt az megy hogy profi) ...

tireless treehugger 2018.01.06. 21:35:47

@Bolshevik:

Értem a gondot de a mundi és az eredeti forrás cia factbook is becsült adatokkal dolgozik, azért senki sem olyan hülye hogy elhiggye azt a büszkén emlegetett egymillió újabb magyart (már aki itt is lakik), mert a hivatkozási midyear population adatunk nekünk nincsen, csak a külföldieket nyilvántartó rendszer naprakész, de ők meg nem bevándorlók. Azért tartunk rendszeres népszámlálást mert nem működik a lakónyilvántartó rendszer.

Az egyik közvetlen adatot a néhány hónapja megjelent közszolgálati egyetemi felmérésből lehet kivenni, elvándorlás ügyében úgy szólt hogy 10% már kint van és 38% tett valamilyen formában lépéseket a külföldi munka/élet irányában.

Viszont belegondolva hogy az országban maradó külföldiek száma nagyjából évi plusz tízezer azzal meglenne a hivatkozott 1.3ezrelék, de az egyáltalán nem ad választ a bevándorlásra/elvándorlásra, csak és kizárólag a külföldi állampolgárok ki-be áramlását mutatja, na most a kétlaki holland nyugger akkor pl bevándorló?

kék madár 2018.01.06. 21:44:36

@Határátkelő: bizonyos szakmakban kialakul egy inverzio, amikor annyira felertekelodik a munkaero erteke, hogy erdemes hazajonni. Ez persze nem az egeszseges munkaero piac jele, ettol meg a Fidesz kormany nem sikeres (hacsak a demokracia lebontasat nem ertekeljunk annak, mert arra torekedtek).
Egy ismerosom, ha programozot keres, Nemetorszagban hirdet magyarul es evente egy-ket jeloltet "vissza" is hoz.

gabors 2018.01.06. 21:48:29

@Bolshevik: "Vagy ha pl. előre lehetett volna tudni, hogy akkor is szar marad a foci"

ezt csak a barmok nem tudtak !!!! nem is errol volt szo hanem hogy a stadionokbol mennyit lehet ellopni 7 evig tartott mire meg lehet nezni MIRE koltottek milliardokat ... es el lehetett tartani a kopasz verolegenyeket is ...

ennyire nem lehetsz elfogult ... es ha MOST mar lehet tudni akkor miert kell meg 45 milliardot kolteni ujabb stadionokra Eger pl. vagy meg 13 vagy mennyi milliardot a kiscsutba ?? csak kerdzezem mert te ugylatom valami fidesz szakerto vagy ...

Es mi is van az aranyos katinkaval ?? hogy is tomik a profi sportolot allami penzekkel? ingyen duna plaza a MAGAN uszoklubbnak ???

Arthamyr 2018.01.06. 21:48:29

@gabors: Nem tartom elítélendőnek az olimpiai érmesek támogatását, amennyiben szükséges... Nincs belőlük sok, nem kerül sokba.

gabors 2018.01.06. 21:52:12

@Arthamyr: az olimpiai sportolok "tobbsege" mai napig NEM PROFI sportolo par sportot kiveve ... (remelem azert ebben egyetertunk) ha igen akkor igazad van.

De itt kozel sem errol van szo ahol te elsz az allam epit stadiont a magan klubboknak akik uzletkent uzemelnek ? Melyik EU orszagban van ilyen (nem tudom ezert kerdezem ...) Real Madrid-nak vagy AC Milan-nak az ottani allam epit stadiont ??? Ha igen akkor OK hajra fidesz stadiont minden faluba

Bredpitt Monika 2018.01.06. 22:03:34

@Bolshevik: majd holnap válaszolok (ha még érdekel)

Arthamyr 2018.01.06. 22:07:04

@gabors: "5. Nem támogatom a profi sportolókat, akik 0 eredményt érnek el." - Ezt írtam. Szerintem aki olimpián érmet szerez, az profi, annak él kell élnie, ez nem megy anélkül. Nem kell belemagyarázni a hülyeségeket, hogy közel sem erről van szó. Valóban nem erről van szó, nem is írtam.
Azért így írtam, mert minden kormány alatt volt támogatva a sport (szerintem nálatok is van, de nem tudom), és nem volt vele nagy gond, itt a sport kapcsán eltaózott vagy csak simán államilag kifizetett százmilliárdokra gondolok, ez Fideszes sajátosság...

Mellékszál, de a Real Madrid kapott állami pénzt, kedvezményeket, a Milannál sem lepődnék meg, ott ugye Berlusconi volt a góré, és véletlenül épp az országé is. :)

gabors 2018.01.06. 22:07:47

@tireless treehugger: Nem tudod meggyozni ....

en mar 27,5 eve elmentem azota is ott vagyok megszamolva ...

csak hogy a poszthoz is irjak az elvandorlas boven ment mar 90-es evek elejen nyilvan nagysagrendben mas volt mint 2010 korul de barmiben fogadnek hogy azok kozul SOKKAL kevesebben mentek vissza akkoriban nagyobb volt a "riziko" es a legvallalkozobb kedvuek leptek ezt meg ezek hianyoznak a legjobban most. Hasonlo volt 60-as 70-es es 80-as evekben is az USA-ban ezekbol lettek a hires milliardosok Simonyi peldaul ... vagy elotte Udvarhazy vagy elotte Andy Grove (Grof) Vagy az ossze Nobel dijast (ha a zsidokat nem is szamoljuk) Most is sok hasonlot veszit el Mo amit majd 10-20-30 ev mulva fognak sokan eszrevenni ... a NER nem segit a tehetsegeseknek mert azokbol nem sok talpnyalot lehet nevelni ...

gabors 2018.01.06. 22:13:21

@Arthamyr: Ok en a profi sportolon maig azt ertem aki abbol el meg !!! nem az eredmenye miatt profi lasd a eppen magyar focit...

Lehet emiatt ertelmeztem maskepp amit irtal...

Pl usa-ban kozel sem minden olimpikon "profi" ebben az ertelemeben csak egyes nepszeru (uzlettevalt) sportagakban van ez igy ... megint csak foci a noi focistak az usa-ban NEM elnek meg a sportbol pedig tobbszor is olimpiat nyertek hasonloan a jegkorongozo nok

nem tudom EU-ban talan meg ennel is rosszabb

gabors 2018.01.06. 22:17:11

@Arthamyr: "(szerintem nálatok is van, de nem tudom)," igen valoban az US Olympic Commitee $25,000 egyszeri osszeget adott minden aranyeremesnek es $10,000-et egy ezustert ... ezenkivul viszont adozniuk kellett az aranyerem aranytartalma utan is ...

Azert remelem erzed az aranyokat ... (ja ez NEM szovetsegi ado penz amugy)

Arthamyr 2018.01.06. 22:21:50

@gabors: Ok, nem tudom, mi a helyes definíció... Nem is akarok rajta vitatkozni, én profiként gondolok pl. egy olimpiai bronzérmes vívóra, vagy birkózóra, vagy súlyemelőre, ezekhez a dolgokhoz mocskos sok munka kell, nehéz mellékállásban csinálni, viszont nem biztos, hogy egyszerűen szereznek szponzort, és nincsenek sokan, hogy összeroskadjon tőlük a költségvetés.

Nyilván a magyar labdarúgó (és egyéb "látványsportot" űző) is profi, na, én nekik pl. nem adnék egy fillért sem (pedig nagyon szeretem a focit vagy a jégkorongot is), Magyarországon senkit nem érdekel _igazán_ a foci, ez világosan látszik a nézőszámokon. Másrészt nem szállítják futószalagon az érmeket világversenyekről...

gabors 2018.01.06. 22:22:45

@Bolshevik: "Igen, Magyarországon nincs erdélyi bejárónő, sem ukrajnai felszolgáló, sem román vendégmunkás, hagyjuk már :D "

ezek NEM BEVANDORLOK !!! hanem ahogy irtad vendegmunkasok (tobbsegeben) Mo-on dolgoznak es kuldik/viszik haza a penzt es kesobb sem fognak Mo-on elni ... de termeszetesen azt hiezel amit akarsz

Arthamyr 2018.01.06. 22:27:55

@gabors: Részemről lezárom, felőlem akár az is lehetne, hogy senki se kapjon semmit. A pre-Fidesz sporttámogatással nekem nem volt gondom, azt gondolom, annyi belefér. Ha szerinted annyi sem, hát ez van, nem kell egyetérteni. :)

Csodabogár 2018.01.06. 23:05:11

@LepesMez: Szülni szerencsére nem szültem, de egyébként minden nyűgömmel már 20 éve magán klinikára járok. Igaz ők évek óta megkapják a legjobb magánkórház címet, amit a betegek szavazatai alapján adnak, de én csak jót tudok róluk mondani. Nagyon kedves segítőkész orvosok, akiknek bőven van ideje beszélgetni is a beteggel, lehet nyugodtan hosszasan előadni a bajokat. Nyilván nem minden hely egyforma, de meg lehet találni a megfelelőt.

Csodabogár 2018.01.06. 23:13:41

@Arthamyr: Vannak olyan helye, amik még időben megállapodtak a TB-vel hogy megkapják azt amit az állami ellátásban adnának. Később erre már a TB nem volt hajlandó, tudtommal pl, az egyetlen normális kórházban a Telkiben sem. Ha magán helyre mész és elkérik a taj számodat,akkor ők el tudják számolni és valamivel kevesebbet kell fizetni. Nem sok a különbség.

gabors 2018.01.06. 23:27:57

@Arthamyr: ok rendben valszeg csak elbeszeltunk egymas mellett

adg 2018.01.07. 07:20:07

Magyarorszag, nehany evvel ezelott:
“Ajjaj, idiota kerult hatalomra, oltari bajok lesznek, elkezdodott az orulet, menekuljunk azonnal!”

Egyesult Allamok, jelen:
“Ajjaj, idiota kerult hatalomra, oltari bajok lesznek, elkezdodott az orulet, megvan mar az allampolgarsagod?”

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2018.01.07. 07:33:10

@gabors: Kösz. Okésak. Akkor lassan archeológusokat kell felfogadni, hogy exhumálják a kocsikat... :D
Mi meg csak itt irigykedünk egy kis ítéletidőért... :D

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2018.01.07. 07:39:22

@gabors: Nyomjátok bele a tengerbe.Itt a svédeknél, de Pesten is láttam, hogy teherautóra rakják, és rá a befagyott tó jegére, Pesten meg a rakpartról a Dunába, oszt jól van.A tavasz majd elvégzi a piszkos munkát.Előbb-utóbb úgyis a tengerbe jut minden, csak így rövidre van vágva... :D

gabors 2018.01.07. 09:36:49

@geegee: Mara a kocsi mar ki lett asva mindketto ami a kepeken latszik .. faj is a derekam pedig 3 reszletben csinaltam meg de vasarnapra menet keszre kellett lenni (nem nem templom ...:-)

gabors 2018.01.07. 09:38:41

@geegee: " @gabors: Nyomjátok bele a tengerbe.Itt a svédeknél, de Pesten is láttam, " azt hiszem csinaljak Manhattan egy reszen, de gondolom nem mindenhonnan erdemes a tengerig vinni teherkocsikkal gondold meg ... szerencsere nem en vagyok felelos ezert ....

yanoschka 2018.01.07. 10:19:00

a rendszerváltás egyik alkuja Lakitelken az volt, h a magyar minimálbér nem lehet több mint a magyar számitott létminimum összege.. ezt a multinacionális cégek betelepülése érdekében fogadta el az MDF,SZDSZ,FKGP,FIDESZ majd később az MSZP ... mindannyian tudták, h ez a magyar társadalom elszegényedéséhez vezet, azaz dolgozói szegénységhez. de ezt az árat elfogadhatónak tartották. és ezt az egyezséget minden kormány betartotta máig ! ma is a létminimum szinten van a minimálbér..

szalka240 2018.01.07. 11:56:02

@yanoschka: Ez így nem teljesen igaz. A vége felé a minimálbér nem érte el a létminimumot, de mivel ez nem fér bele a "Magyarország jobban teljesít" kommunikációba, ezért 2015-től megszűntették a hivatalos létminimum számítását.

glorianna 2018.01.07. 18:02:06

@lumperstilskin: Ez nem egészen 1200 € bruttó. Nem merném soknak mondani, még elégnek se nagyon.

2018.01.07. 18:31:08

@glorianna: eleg az a faluhelyen.

Bredpitt Monika 2018.01.07. 19:49:20

@Bolshevik: a lényeg a tegnapi reagálásodra (miszerint majd a Gyurcsány meg a Vona összefog)

A Vona lehet, hogy ki lesz csinálva addig,m ert olyan tisztességes kormányunk van.......

A Gyurcsány meg biztos tanult a hibákból. Az egy dolog, hogy ő tehet nagyban a kétharmadról, mert nem mondott le egyből, ahogy kijött az a híres beszéd......

Én ebben a pillanatban nem tudom kire fogok szavazni, mert még nem látom a jelölteket, meg azt, hogy ki kivel fogott össze az én szavazó körzetemben. Erre a kormányra biztosan nem szavazok.

Bredpitt Monika 2018.01.07. 19:57:20

@geegee: férjem jól kifogta ezt a havat, pont akkor kellett volna visszaérnie New Jerseybe,a mikor leesett ez a nagy hó,

Düsseldorfban ragadt, de jól járt, mert berakták egy jó kis szállodába, kapott 75 euro értékben vouchert és egy jót aludt, mielőtt felszállt a másnapi gépre,

egyébként meg 13 órát bolyongott a reptéren, mert ilyen rossz átszállással tudott jegyet venni, mikor már hulla volt, akkor közölték vele, hogy egy szállodába rakják, szerintem tök boldog volt,

ahogy hallom tőle, ő nagyon jól járt, mert akik tegnap landoltak azok közül egy jó páran órákat vártak a repülőn, már landolva, a gépen ülve, kaja már elfogyott, szóval ilyen ez a január,

ha annyira akarod azt a havat, miért nem mentek át Finnországba meglátogatni Joulukuppit?

Payrollerwitch 2018.01.07. 20:57:58

Ki a felelős az elvándorlásért?
Mindenki. Vagy legalábbis a többség.
Például az a(z) orvos/nővér/asszisztens, aki közli a beteggel előre, állami kórházban, hogy ez a műtét 40/70/100ezer lesz és nem süllyed el szégyenében. És akinek este nyolcig tart a rendelése, de csak hatig fogadja a betegeket, mert csak.
Aki feketén adja ki a lakását, évek, évtizedek óta, de persze nem felejt el évről-évre emelni. A bérlő persze ne is álmodjon arról, hogy bejelentkezhet hozzá, így pl. nem jár neki a körzeti orvosi ellátás, mehet haza, Tolnába, Baranyába.
Aki szerint bőven elég, hogy a jól fizető szakmákból meg lehet élni, a többi ember, aki valamiért nem ilyen szakmát választott, egészen nyugodtan éhen halhat, lakhat a híd alatt, oldja meg, miért nem tanult.
A munkáltató, aki nem jelenti be a dolgozókat, mert sokba kerül a járulék, és ő különben is így csinálja már 20-30 éve, ha akkor jó volt, most is legyen jó, és ha nem tetszik el lehet menni.
A dolgozók, akik szerint jó van az úgy, ne törd magad, mert még feltűnik, hogy ők kevesebbet dolgoznak mint te, meg minek szóljunk, jöjjön rá a főnök, hogy azt nem úgy kéne/az az áru nem jött meg, és aki változtatni akar, azt kiutálják maguk közül. És nem segít az új dolgozónak, mert neki se segített senki.
A pedagógusok, akik szerint pontosan úgy kell leadni a tananyagot, mint 20 éve, mert azóta nem fordult nagyot a világ, és aki nem érti órán, az tanulja meg otthon, egyedül.
A szülők, akik szerint minden tanár hülye, ne olvasd el,ne csináld meg a leckét, a szádat ne fogd be az órán fiam, mert neked jogod van ott lenni, kötelességed viszont nincs semmi.
Azok az autót vezető emberek, akik szerint le kell villogni azt a hülye tetűt, aki betartja az előírt sebesség korlátozást, és a seggébe kell állni, mert rá nem fognak hatni a fizika törvényei; és az index csak a bénáknak való, a gyalogos meg majd elugrik, ha annyira fél.
A gyalogosok, aki szerint vigyázzon az autós, és azért van fék az autón, hogy nyomja meg, mikor ő kilép a busz mögül, vagy körülnézés nélkül megy át az úton, persze véletlenül sem a zebrán.
A hivatalokban dolgozók, ahol már a sorszámosztó is érezteti az ügyféllel, hogy ő most hatalmas kegyet gyakorol, hogy egyáltalán szóba áll vele.
És az emberek, akik szerint mindenki más története kamu, az nem lehet, az nem úgy van és mindenki más, akinek nem az a véleménye, mint az övéké, az hülye/hazudik/minek él.
Felülről az jön, hogy mindent szabad, mindenkin át lehet és kell gázolni, és a kisember csak a saját kis életében tudja ezt érvényesíteni. Akinek ez nem tetszik, az egy idő után feladja, és költözik, hogy legalább anyagilag jól járjon.
És tudom, hogy vannak kivételek, és ezek a kivételek és jó emberek mozgatják még ezt az országot. Nem tudom, hogy mi lesz, ha ők is feladják, bár talán az kellene.

tanato 2018.01.07. 23:27:42

24.hu/belfold/2018/01/07/egy-magyar-idosotthon-lakoi-adnak-celt-a-menekulteknek/

Ez ugyan csak csepp a tengerben de itthon elvénülő országunkban már ez is nagy szó.

Hozzászólok 2018.01.10. 10:32:56

Szerintem az a mondat, hogy már nem a tőkehiány, hanem a szakemberhiány okoz gondot, egy csúsztatásos hazugság. Vagy hülyeség simán.
Ha ugyanis többet fizetnének lenne szakember. De. És itt jön a probléma, nem tudnak többet fixetni, mert nincs olyan fizetőképes kereslet, amivel a megemelkedett áron is elkélne annyi, hogy fennmaradjon az adott vállalkozás.

Tehát én a bérterheket csökkenteném, meg az áfát.
A bér költségeinek rendszere amúgy is átláthatlan, méltánytalan és inkorrekt, a jelnlegi nettó bruttó elnevezések félrevezetők.

Nehéz kérdés, mert ugye a kormányok tagjai mind emberek, akiknek a fizetése, a kocsija a lakhatási támogatása az mind az adó terhére megy. Nehezen szavaznak ezek csökkentéséről.

Hozzászólok 2018.01.10. 10:36:43

@Payrollerwitch: hát ezért a mentalitásért legalább nem tehető Orbán fekelőssé.

London2009 2018.01.10. 17:50:19

@kisrumpf: te meg hol kodorogtal ven kappan? :D

Arthamyr 2018.01.10. 17:54:59

@London2009: Na... Így le vén kappanozni szegény @kisrumpf: -ot... :D

kisrumpf · www.kisrumpf.blogspot.com 2018.01.10. 17:59:38

@London2009: a ven szatyrot meg csak-csak... na de ven kappan?!?

London2009 2018.01.10. 18:10:42

@swing gitan: te meg hol kodorogtal ven kappan? :D

@Arthamyr: @kisrumpf: most mar a valos cimzett is megkapta a hozza intezett kerdest.
Valoban micsoda kozosseg vagyunk, latjatok?!?

Shaktee 2018.01.10. 19:11:45

@London2009:

valami technikai gikszer lehet, remélem majd orvosolja a HA

Dikusz 2018.01.10. 19:58:48

@London2009: kíváncsi voltam ki csapja le ezt a magas labdát:)))

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2018.01.11. 13:37:41

@Bredpitt Monika: Ide tőlünk messze van az, a fax fog utazni ezért 2 x 1300 km-t... :D
Annyira azért nem kell.

Shaktee 2018.01.11. 19:13:45

@London2009: rabok legyunk vagy szabadok? :-))

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása