Kevés kellemesebb pillanat van annál, amikor az ember a felpakolt autóval megérkezik jövendő otthonába (lehetőleg sok száz vagy inkább ezer kilométer után) és akkor elkezdenek sorjázni a problémák... Ez (és még sok minden más) történt a Spanyolországba költöző Svájci Sapkával. Aztán ellátogatunk egy egészen furcsa születésnapra, végül eltöprenghetünk egy félreértett ikonon is.
„Tíz ok, amiért szeretek itt élni” – miért szereted azt a várost / országot, ahol élsz? Szedj össze 10 okot, és írd meg a hataratkeloKUKAChotmail.com címre!
„Ott tartottunk, hogy megvettük a második lakást, amit nem titkoltan kiadási célra szánjuk. Mivel elég foghíjas a spanyol tapasztalatunk, ezért minden okos dolgot meghallgattunk a témában.
Bevallom őszintén, hogy kicsit meg is lepett angol ingatlanosunk segítőkészsége. Mivel ő is foglalkozik ingatlanok kiadásával is, elég jó tapasztalata van.
Mi elmondtuk a terveinket és örömmel töltött el, hogy az ötleteket jónak tartja. Ettől a pillanattól kezdve csak épp örökbe nem fogadott bennünket, egy csomó hasznos információt megosztott.
Felajánlotta, hogy használjuk a saját webes felületét, és ha már indulásra készen állunk, akkor abban is segít majd. Nem vettük zokon. (...)
Már nagyon féltem az utazástól, hisz az a közel 15 óra egy dobozban, ami a legkevésbé sem mondható komfortosnak, eléggé elborzasztott. Annyival egyszerűbb volt a helyzet, hogy legalább hazamentünk és volt hol lakni.
Egy szeptemberi szombaton aztán telepakoltuk a Vivarót és másnap hajnalban elindultunk. Sajnos, szembesültünk vele, hogy az összes cucc nem fért be, még egy kanyarra szükségünk lesz.
Nagggyon lassan hagytuk magunk mögött a kilométereket, annak ellenére, hogy szinte nulla volt a forgalom. Igyekeztünk minél kevesebbszer megállni, hátha úgy előbb érünk. :)
Végül 14 óra alatt lefutottuk a távot, és beestünk otthonunkba. Sajnos a rakodásnál nem tudtuk figyelembe venni a sorrendet, hogy mit hol kell kipakolni, ezért az eredeti terv az volt, hogy másnap válogatunk.
Reggel az új lakásnál kezdtünk (volna). Kissé még fáradtan, de újult erővel indultunk neki. Odaérve lett nagy „meglepi”. Én, mint mitfahrer nyomom a kapu távirányítóján a gombot, de az csak nem akar megindulni. Hm.
A biztonság kedvéért végignyomtam mind a négy pöcköt és különböző variációit is. Semmi. Hát ez jól indul... Az utcáról a kiskapun cuccolni nem lesz egyszerű dolog...
Ez is egy picit vicces volt. Valószínűleg a másolásnál egy hangyányi eltérés lehetett, mert akadt kissé. Meg kellett találni azt a bizonyos pontot, ahol hajlandó volt nyílni. Betörő kéz kellett hozzá. No, mindegy.
Úgy döntöttünk, hogy mégsem lesz kínlódás, megpróbálunk kapcsolatba lépni az ingatlanossal, hátha tudja mi történt a kapuval. Így aztán vissza a régi lakásba és felvittük, amit oda szántunk.
Persze, ezt megelőzően is volt még módosítás, mert rájöttem, hogy pár bútor, amit a régi lakásba vettem, sokkal jobban illene az újba. Ellenben, hogy fel tudjuk vinni a másodikra, szét kell szerelni, mert lift az nincs, de jó kis fordulók azok vannak. (...)
Sajnos, az ingatlanosunk sem tudott semmit intézni kulcs ügyben, mert az illetékes szabin van. Ez egy kicsit lesokkolt.
Másnap - felkötve a gatyát -, indultunk neki ismét, annak tudatában, hogy az utcáról kell költözni. Amikor odaértünk látjuk, hogy nyitva a nagykapu. Azzal a lendülettel hajtottunk be.
Nagy megnyugvás. Bár, amikor felnéztem, nem tudtam, hogy sírjak vagy nevessek.
Már majdnem a végére értünk, amikor látom, hogy egy manus ül be a kocsijába és épp indul. Gyorsan leesett a tantusz, ő be fogja a kaput maga mögött zárni. Igen ám, de akkor hogyan megyünk ki?
Szaladok le a másodikról és kiabálom, hogy senor, senor... Hamar kiderül, hogy a spanyolon kívül semmilyen nyelven nem beszél. Én meg a senoron kívül nem sokat tudok spanyolul...
Próbáltam kérni (kézzel, lábbal, magyarul, németül, angolul, ahogy eszembe jutott), hogy 5 percet várjon, még pár darab van a kocsiban, gyorsan kihányjuk és megyünk is.
Nem jött be, azzal a lendülettel ahogy indult, be is zárta a kaput. Fantasztikus. (...)
Még szerencse, hogy a szomszédban van egy „Obi”. Ha már ott vagyunk, vegyünk zárat is, hogy le tudjuk cserélni a lakáson. Itt az a szokás, hogy minden ingatlanosnak van kulcsa a lakáshoz. Bár nem vagyok bizalmatlan, de még véletlenül se menjen be senki a későbbiekben.
Minden jól alakult volna, ha.... Párom kivette a régi zárat, új be... csakhogy az új zár nem zár, nem fordul el a retesz. Pedig elméletben minden stimmelt. Mivel más dolgunk is volt, mondtam neki, hogy ráérünk még ezzel vacakolni, rakja vissza a régit és majd visszatérünk a problémára. Így is történt, vissza a régi, de amikor zárni próbálta, már az sem zárt. Remek.
Napokig volt „nyitva” a lakás. Szerencsére senki sem akarta meglátogatni. (...)
A tervezett nyaralásból persze semmi sem lett az elhúzódó munkák miatt, az utolsó két napra még az idő is elromlott, hogy még véletlenül se tudjunk sütkérezni egy kicsit a napon."
A teljes posztot további izgalmakkal és sok fotóval itt találjátok.
Egy különös születésnap története
A gyerekek sok mindenre képesek, amire csak rátesz még a különböző kultúrák és nevelési stratégiák keveredése – miként azt az Élet a határon túl blog szerzője is megtapasztalhatta, amikor kisebbik gyermekét meghívták egy szülinapi zsúrra. Mit mondjak, érdekesen zajlott…
A kép illusztráció (Fotó: pixabay.com/sarahdev)
„Az egyik kislánynak viszont elérkezett a születésnapja, ahová meghívta kisebbiket. Meghívót nem láttunk, ami szokatlan, mert már rengeteg szülinapra vittük a lányokat, és mindig volt meghívó, meg megadták a szülők a telefonszámukat, meg kértek visszajelzést, de most semmi. Kisebbik mondta, hogy ők mindent megbeszéltek, és ezeket az információkat meg is osztotta velünk.
A szülinapot eredetileg ottalvósra tervezték, de azután a szülők ezt lefújták. Amit mélyen meg is értek, mert nálunk se lesz többet. A lényeg, hogy 11 órára kell vinni a gyereket, címet megadták, és délután 5-re érte menni.
Ez is kissé szokatlan, mert 3-4 óránál nem szokott tovább tartani a buli, de kisebbik mondta, hogy lehet később is menni, de ha szeretnének segíteni a tortasütésben, akkor 11. Ő pedig szeretne, ami nem is csoda, hiszen nekem is mindig segít, imád a konyhában tevékenykedni.
Közeledett a szülinap időpontja, és jött az újabb engedélykérés, mégpedig, hogy pénteken suli után bemehetnek-e együtt a lányok a városba, mind a négyen, vásárolni a szülinapra.
Mivel egyébként is szoktak bemenni a városba suli után, ami nem nagy kunszt lévén az iskola a belvárosban van, így igent mondtunk. Ami furcsább, hogy a szülinapos azt szerette volna, ha együtt veszik meg az ajándékot is neki.
Mivel nekem mindegy, hogy pénzt kap-e, vagy kisebbik választ valamit, vagy együtt, így belementem. Itt egyébként is az a szokás, hogy az ünnepelt megmondja mit szeretne, és a legtöbbször pénzt, ami nekem még mindig fura, de ez van.
Megtörtént a bevásárlás, vettek pinatát, meg belevalókat, meg minden lány kapott ajándékot az ünnepelttől, az ünnepelt is kiválaszthatta mit szeretne. A program sikeres volt. Következhetett a buli.
Másnap a Zuram elvitte kisebbiket a bulira, majd érte is ment ötre. Majd kisebbik beszámolt a buliról.
Valóban 11-kor tortasütéssel kezdődött a program. Csak elfelejtettek lisztet venni, ezért az ünnepelt és kisebbik, meg még egy kislány elbuszoztak a boltba és vettek lisztet.
Nem nagy buszozás, mert mindössze két megálló, ráadásul az ünnepelt itt lakik a közelünkben, tehát ugyanabba boltba mentek, ahova mi is járunk. Megvették a lisztet. Én is el szoktam küldeni a gyerekeimet boltba, de szülinapi programba ezt még nem vettem bele.
Végre, végre kezdődhetett a torta sütése, de azt csak két kislány csinálta, kisebbik és egy másik kislány, mert az ünnepeltnek ki kellett még takarítania a buli előtt. Tehát ez még nem a buli volt, hanem nem tudom mi.
Az ünnepelt anyukája nem segédkezett a torta sütésében. A konyha, sőt a ház közelében sem volt, mivel ő és a kislány apukája, az ünnepelt legkisebb testvérével elmentek otthonról, viszont mivel az ünnepeltnek két kistestvére van, így a középső gyereket rábízták az ünneplő gyerekekre. 10 éves gyerekekről beszélünk, kisebbik 11, mivel évvesztes.
Sokáig sült a torta, kisebbik szerint volt vagy 3 óra, és még akkor sem sült meg a közepe, de kreatívak voltak, kivágták a piskóta közepét, és mindenféle édességet, csokit, cukrot raktak a közepére, és elnevezték fánk tortának.
Le sem tudom írni, hogy milyen büszkék voltak magukra, és azt sem, hogy milyen lett a torta, mert szerencsére nem kóstoltam, de kisebbik elmondása alapján szerintem cukor sokkot kaptam volna.
Ezután már minden a normál kerékvágásban zajlott, csak szülők nélkül. Amikor délután a Zuram elhozta kisebbiket a szülők még nem voltak otthon. Ennek ellenére, vagy éppen ezért remekül szórakoztak.
Elsőre kaptunk egy enyhe sokkot az elbeszélés után, de nem mondtunk semmit, mert kisebbik nagyon jól érezte magát, mondjuk éhes volt, mert a buliban enni nem kaptak, csak a torta volt, de nutellás félfolyós piskótával mégse lehet jól lakni.
Azután megbeszélgettük a dolgokat, és kisebbik megígérte, hogy ha még egyszer ilyen helyzetbe kerül, akkor felhív bennünket. Érezte ő, hogy furcsa ez az egész, ilyen szülinapon még nem volt, de kicsit elbizonytalanodott, mert a kislány anyukája kínai, és azt gondolta, hogy ez valami kínai szokás.
Tudom, hogy a németek alapból sokkal nagyobb szabad teret hagynak a gyerekeik fejlődésének kibontakozásához, de azért egy kicsit meghökkentem.
A kínai gyereknevelésről nem sok fogalmam van, de van egy ismerősöm, vegyesházasság, szintén anyuka a kínai, a férj német, és anyuka mesélte, hogy náluk állandó konfliktus a gyereknevelés, mivel a férje szerint ő túl szigorú, és nem hagyja a gyerekeket gyereknek lenni, szerinte pedig a férje túl engedékeny, és nagyon nehéz a két nézőpontot összeegyeztetni.
Egyébként a mexikói vagy épp brazil, ecuadori, orosz ismerőseim szerint is túl engedékenyek a német szülők.”
Ezek után talán ajánlgatnom sem kell, de azért megteszem: szóval olvassátok el a teljes posztot is.
Egy félreértett ikon: Kånken
Biztosan én vagyok elmaradott, de őszintén szólva egészen addig nem is hallottam a Kånken táskáról, amíg a napokban bele nem futottam a Bezzeg a svédek blog posztjába. Vagy hallottam, csak nem tudtam, hogy az, ami végül is mindegy. A lényeg, hogy még egy táskáról is kiderülhetnek érdekes dolgok.
„Az első sokk akkor ért, amikor a legutóbbi pesti látogatáson egy rokonom megkérdezte:
– Te is vettél ilyen csúnya táskát?!
Jól van, ízlésen nem vitatkozunk. Mindenkinek más tetszik, én boldog vagyok a legújabb szerzeményemmel. Ami viszont bevitt egy gyomrost, az a folytatás volt:
– Ez az új Fila-táska – tudhattam meg a húszas évei elején járó, általam menőnek, öntudatosnak, széles látókörűnek tartott lánytól.
Makogtam valamit arról, hogy de hiszen ez egy nagyon jó minőségű, klasszikus darab aztán próbáltam nem gondolni sokat az ügyre. (...)
A filás párhuzam több szempontból is helytelen. Ezek közül néhány:
- Ez a táska a 70-es évek vége óta tradíció és nem igazán változott az idők során.
- A Fila a csórók által is megengedhető márkásnak vélt táska volt. Ez nagyon nem az, az árkategória alapján sem. Egyébként nem csak hipszterek hordják Svédországban, hanem mindenki-bárki. A lányomnak is van, meg nekem is.
A párhuzamot valószínűleg azért húzzák, mert most kezd Skandinávián kívül divat lenni és a tömeges elterjedés ténylegesen hasonló attribútuma volt a Fila-táskának. továbbá a Fila is táska volt. Ezen kívül semmilyen összefüggést nem látok.
Illetve de: a szenvedélyes gyűlöletet. Egy tárgy iránt? Vagy amit ez megtestesít? Az elérhetetlen skandináv jólétet, ahol egy ilyen táskáért fél napot kell dolgoznia egy diplomás embernek?
Magyar ki/bevándorlóként évekig én sem értettem, hogy miért fizetnek az emberek 30 rongyot egy ilyen egyszerű táskáért. Amióta van kettő a családban, már értem.
Kevesen gondolnak arra, hogy a drágaság relatív fogalom. El kell osztani a vételárat a használt alkalmak számával és máris más a képlet eredménye. Egy ilyen táska évtizedekig szolgálhat anélkül, hogy kimenne a divatból vagy tönkremenne. Környezettudatosan készítik, javítható. (...)
Ami szíven üt az a magyarok érzelmi reakciója egy tárgyra vagy márkára. Otthon a mercis nem áll szóba a bmw-sel, az iphone-os szerint az androidos csóró fasz és hasonlók."
A teljes posztot itt találjátok.
HÍRMONDÓ
Külföldi munkák angol nyelvtudással
Direkt nem az Egyesült Királyságot írtuk, hiszen az angollal szerencsére nem csak ott lehet boldogulni (ha viszont nem érdekel a Brexit, akkor itt érdemes keresgélned), hanem például Írországban, de akár Hollandiában is. Szóval ma több országból is ajánlunk külföldi álláslehetőségeket.
Egyre hangosabban ketyeg a Brexit-bomba
Hatalmas lendülettel fut ki az Egyesült Királyság (és persze az Európai Unió) az időből, így egyre kisebb az esélye, hogy még idén sikerül kimozdulni a tárgyalások során megásott gödörből. A helyzetet nem könnyíti az sem, hogy Theresa May brit kormányfő helyzete napról napra bizonytalanabb.
Mi bajuk a magyaroknak?
Furcsa kettősség, hogy miközben emelkednek a jövedelmek és elvileg javulnak a gazdasági kilátások, a magyarok mégis a legelégedetlenebbek között vannak az OECD legújabb jelentése szerint. Ráadásul éjszaka rettegnek az utcán, holott erre semmi okuk sincs.
Egyre több a gyerek Németországban
Immár ötödik éve emelkedik a születések száma Németországban, és ennek nem csak a bevándorlás az oka. Az okok összetettek, ugyanúgy szerepel benne a demográfia, mint a politika, vagy természetesen a határátkelés is.
A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével.
Utolsó kommentek