oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2017. november 10. 06:30,  Miért boldogok a norvégok? 178 komment

2017. november 10. 06:30 Határátkelő

Miért boldogok a norvégok?

Mert boldogok, az nem kérdés, legalábbis ha hiszünk az ENSZ idei rangsorának (melyen egyébként Dánia és Izland követi őket – valami mégis lehet Észak-Európában). Tegyük félre a skandináv krimiszerzők festette nem túl rózsás képet, és nézzük meg, mitől is ilyen boldogok a norvégok!

„Tíz ok, amiért szeretek itt élni” – miért szereted azt a várost / országot, ahol élsz? Szedj össze 10 okot, és írd meg a hataratkeloKUKAChotmail.com címre!

norvegia_oslo_2_foto_pixabay_com_alexvongutthenbach-lindau.jpg

A legegyszerűbb persze, ha ehhez olyasvalaki segítségét vesszük igénybe, aki már jó pár éve köztük él, ugyanakkor külföldiként mégis képes kicsit kívülről látni a vikingeket. 

A kritériumoknak a Midlife Migrant blog szerzője, Kate éppen megfelel, hiszen 2013 óta él Oslóban német férjével és két gyermekükkel. Londonból költöztek oda, úgyhogy bőven van összehasonlítási alapja. 

A norvégok boldogságának nem sok köze van a mesés fjordoknál található házakhoz, az Északi fényhez, és a többi, a hétköznapokhoz olyan nagyon erősen nem kapcsolódó dologhoz. 

Ezzel szemben sok norvég él sűrűn lakott lakótelepeken, főleg a nagyvárosokban, ők a fjord melletti nyaralóról inkább csak álmodoznak, mintsem megengedhetnék maguknak. 

A téli időszak elég kemény, hiszen hosszú, hideg, a nappalok rövidek. És még az alkohol is drága. Az ország déli részén élők az Északi fényben sem gyönyörködhetnek. És még az adók is magasak. 

Ezzel együtt a norvégok boldogok, amit nem lehet csak a pénzre és a jólétre fogni (bár az anyagi biztonság kétségtelenül segít). De akkor mi az oka? Következzen pár hétköznapi, de az elégedettséghez mindenképpen hozzájáruló dolog! 

Korrupció? Az mi? 

Nem gondolnám, hogy Norvégia mentes lenne a korrupciótól, de azért a nagyságrendek, a jelenség társadalmi beágyazódottsága és a vele kapcsolatos közvélekedés azért nagyon nem mindegy. 

A norvég alapállás márpedig a bizalom, akármilyen furcsán is hangzik ez a (mindenkori) magyar közállapotok fényében. A norvégok ugyanis megbíznak az ország vezetőiben, hogy azok őszintén, átláthatóan és az ország legjobb érdekeit szem előtt tartva kormányoznak. 

Mindez nem azt jelenti, hogy a norvégok ne panaszkodnának a politikusokra, de ez sokkal inkább szól a politikai elképzelésekről és a preferenciákról, mintsem a csalás vagy a korrupció gyanújáról.

Ott van példának az olajipar, amiből az országnak hatalmas bevételei vannak. Könnyű lenne erre azt mondani, hogy „persze, nekik könnyű”, ami egyrészt nyilván igaz, másrészt viszont ellenpéldának ott van az olajban szintén gazdag Venezuela, ahol ahelyett, hogy tartalékoltak volna és okosan fektették volna be a befolyó bevételeket, jórészt egyszeri intézkedésekre fordították. 

Ami bizonyos szempontból érthető, amennyiben ők jóval mélyebbről indultak, mint a norvégok, de ha a két ország jelenlegi helyzete közti különbséget zongorázni tudnám, akkor alighanem jövő héten adnék teltházas koncertet a Madison Square Gardenben.

Az olajpénzek okos felhasználásának egyik fő oka pedig a norvég közszolgálat, amely olyannyira mentes a korrupciótól, hogy komolyabban még csak a gyanúja sem merült fel az „okosságnak”, pedig hatalmas pénzekről van szó. 

Az emberek alapvetően rendesek, bízzunk meg bennük

A bizalom. Hát igen. A norvégok simán otthagyják a kertben éjszakára lakat nélkül a bringát, a gyerek is kint alszik a kertben felügyelet nélkül, a házakat sem mindig zárják még éjszakára sem.

A norvég életfilozófia egyik alapja, hogy az emberek alapvetően jók és őszinték. Azt az életformát, ami ebből fakad, elég nehéz túlbecsülni. Kate egy példát hoz fel erre: a bevásárlókocsikat. 

Ugye a legtöbb országban (Magyarországtól Angliáig) ezek úgy működnek, hogy be kell dobni egy pénzérmét, és akkor tudja az ember elvinni magával a vásárlás idejére, aminek a nyilvánvaló oka az, hogy a szupermarketek nem bíznak meg az emberekben. 

A Kate-ék közelében lévő üzletben ez egészen az idei évig elképzelhetetlen volt, viszont idén bevezették, alighanem az egyre több nem norvég miatt, akik előszeretettel tolták benne haza a megvásárolt élelmiszert, és aztán csodálkoztak, amikor az nem gurult vissza magától az üzlethez. 

„Fekete nap volt, amikor kiderült, hogy mostantól egy 10 koronás kell majd ahhoz, hogy használhassuk a kocsit - egy alapvetően egyre kevesebb készpénzt használó társadalomban.

A férjem szerint ez az a pont, ahonnan már nincs visszatérés a régi szép időkbe, a bizalmatlanság valahogyan beférkőzött, és vége azoknak a napoknak, amikor csak úgy, egyetlen érme nélkül el lehetett menni vásárolni. Nem nagy öröm, de valahogy majd túléljük” – fogalmazott.

Felejtsük el a sorban állást! 

A norvégok nem nagyon szoktak fegyelmezetten sorban állni, ami erősen csökkenti a stressz szintjét (legalábbis Kate szerint, én ebben a magyar tapasztalatok alapján nem vagyok olyan biztos), mondjuk az nyilván sokat segít, hogy mindez nem tülekedéshez vezet, csak egyszerűen nem izgatják magukat vele – egészen addig, amíg nincs közvetlen testi kontaktus, mert azt nem díjazzák. 

Hagyjuk a konfliktusokat 

A norvégok rendkívül konfliktuskerülők, aminek az egyik oka, hogy egyszerűen a kisebb dolgokat nem tartják annyira lényegesnek, hogy vitatkozzanak rajtuk. Kate példaként azt hozta fel, amikor a fia karateedzésén az edző már harmadszor olvasta fel azoknak a gyerekeknek a neveit, akiknek szülei nem adták még be a szükséges papírokat. 

„A mellettem ülő hölgy azt morogta az orra alatt, hogy ő már háromszor kitöltötte és beadta, majd felkelt és elindult az edző felé. Visszatartottam a lélegzetem, gondolván, majd jól beolvas az edzőnek. De nem, az utolsó pillanatban elkanyarodott balra az asztalok felé és vett még egy formanyomtatványt, hogy negyedszer is kitöltse. Számomra ez annyira tipikusan norvég volt” – írta. 

Mindez nem azt jelenti, hogy a norvégok bambák lennének, egyáltalán nem, nagyon is racionálisak és kedvesek, egyszerűen csak megfontolják, melyek azok a hétköznapi csaták, melyekben érdemes beleállni és melyekbe nem. 

Amikor viszont beleállnak, akkor nagy a baj és nem vacakolnak. Viszont nem pazarolják az idejüket apró-cseprő hülyeségekre. 

A társadalom az egyén felett 

A Janteloven a norvég nem hivatalos társadalmi szabályrendszer, aminek lényege, hogy a társadalmat az egyén fölé helyezi, de nem a Magyarországon is (sajnos) jól ismert kommunista módon, hanem inkább abból kiindulva, hogy senki se gondolja magáról, hogy többet ér a másiknál.

„Nemrégiben megkértem egy barátomat, hogy nézze át az önéletrajzom, amit ki kellett egészítenem. Rögtön szólt, hogy itt nem szokás olyanokat kiemelni, hogy ’ezt vagy azt tettem’, vagy hogy ’x fős csapatot irányítottam’, még akkor sem, ha ez az igazság, mert az eredményeket mindig a csapat éri el. 

Nem szabad egyéni sikernek elkönyvelni a közösség eredményeit, mert akkor azt a képzetet kelted, hogy többre tartod magad a többieknél, ezért inkább úgy kell fogalmazni, hogy ’a projekt sikeres volt’, csapatmunkát és harmóniát sugallva már a megfogalmazással is. 

Négy itt töltött év alatt még nem találkoztam egyetlen öntelt, nagyarcú norvéggal sem, nem is hiszem, hogy létezne ilyen. Sokkal jobban foglalkoztatják őket a fontos dolgok, a gyerekek, a jó levegő, és az, hogy munkaidőben elvégezzenek minden feladatot, hogy megmaradjon a munka-magánélet egyensúlya” – fogalmazott Kate. 

Egy okos ország 

Mármint technikai értelemben. A bank által kiadott személyazonosító kártyával nem csak a bankszámlát tudjuk kezelni, de az adózást is elintézhetjük, elérhető vele a tb-egyenlegünk, sőt, még az iskolai honlapra is be lehet vele lépni. 

Nyilván rengeteg jót (és persze rosszat) is le lehetne még írni a norvégokról, de a fentiek alapján nem olyan nagy csoda az elégedettségük. A biztonság, a bizalom, a nyugalom, és persze az anyagi jólét együtt kétségkívül megkönnyíti, hogy ne stresszeljék túl a hétköznapok minden apró-cseprő gondját. 

A kulcs alighanem mégis sokkal inkább az életszemléletben és a hozzáállásban rejlik.

HÍRMONDÓ 

Már nem lesz érdemes külföldön dolgozni? 

Az elmúlt időszakban kényszerből ugyan, de a magyarországi építőipari jövedelemszint nagyjából elérte a nyugat-európai felét. Márpedig egy építőipari cég vezetője szerint ez több esetben elég lehet a kivándorlás jelentős lassulásához, ha pedig minden így megy tovább, akár a visszavándorlás is megkezdődhet. 

Megdöbbentő adat a német szegénységről 

Aligha gondolta volna bárki, ettől még igaz: a német szövetségi statisztikai hivatal legfrissebb kutatása szerint a németek meglepően nagy hányadát veszélyezteti az elszegényedés vagy a kirekesztettség. 

Boldogabbak a britek a Brexit óta 

Úgy tűnik, érdekesen csapódik le az uniós kilépés és az azzal kapcsolatos huzavona a brit társadalomban, ugyanis a statisztikai hivatal friss felmérése szerint az emberek most boldogabbak, mint voltak egy éve a Brexitről szóló népszavazás idején. 

(Fotó: pixabay.com/AlexvonGutthenbach-Lindau)

A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével.

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: Norvégia

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr3213224271

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

gabors 2017.11.10. 06:37:37

azt hogy a norvegok miet boldogok nem tudom majd elolvasom holnal IT lovag tudni fogja ...

de ELSO

Golf2 2017.11.10. 07:05:36

Mert sok halat esznek.

Dikusz 2017.11.10. 07:59:00

Biztos, hogy jó összehasonlítási alap Venezuela? Bármennyire is az olajról van szó...
A tízkoronás bevásárlókocsi "bérlés" tényleg nagy probléma, megemlítve azért "fekete napként" a nem norvégokat, mint a gond okozóját.
A komenistázás meg nem hiányzott.

Bredpitt Monika 2017.11.10. 09:18:20

"„A mellettem ülő hölgy azt morogta az orra alatt, hogy ő már háromszor kitöltötte és beadta, majd felkelt és elindult az edző felé. Visszatartottam a lélegzetem, gondolván, majd jól beolvas az edzőnek. De nem, az utolsó pillanatban elkanyarodott balra az asztalok felé és vett még egy formanyomtatványt, hogy negyedszer is kitöltse. Számomra ez annyira tipikusan norvég volt” – írta.

Mindez nem azt jelenti, hogy a norvégok bambák lennének, egyáltalán nem, nagyon is racionálisak és kedvesek, egyszerűen csak megfontolják, melyek azok a hétköznapi csaták, melyekben érdemes beleállni és melyekbe nem. "

Hát nem tudom, erről nekem az jut eszembe, hogy az edző bizony elég bamba lehet, ha már a harmadikat is elhagyta.

De hát én magyar vagyok, és így vagyok kódolva. Már megint belekötök valamibe.

Bredpitt Monika 2017.11.10. 09:28:20

Érdekes, de ma megint a poszthoz passzol egy dolog (legalábbis szerintem a boldogság faktor miatt).

Felvételről szoktam megnézni az RTL Klub Magyarul Balóval c műsorát (nagy bánatom, hogy nagyon későn van a műsor, éjfél körül, bezzeg az Éjjel nappal Budapest este főműsoridőben).

A mai adásban a finn oktatási rendszerről van szó. Ajánlom a műsor megtekintését. Három vendéget hívott Baló, egy oktatási szakértőt (nő) egy tanítónőt , és egy Finnország szakértőt (nő).

Nyilván egy országban az emberek akkor boldogok, ha már gyerekként is boldogok voltak. Döbbenetes különbségek vannak az oktatási rendszereinkben. A finneknél például (ahogy a műsorból megtudtam) hetedik osztályig nincs minősítés, azaz osztályzás.

Finnország is elmaradott országnak számított és hová jutottak?
Az egyik legszínvonalasabb oktatási rendszerük van.

A műsort azzal vezette fel Baló, hogy annak idején 1968-ban (vagy 69-ben) egyszerűen elhatározták, hogy olyan oktatási rendszerük lesz, amibe a politika nem szólhat bele.

Most odáig jutottak, hogy tanárok maguk dönthetik el, hogy milyen módszerekkel tanítanak, milyen eszközöket vesznek igénybe ahhoz, hogy hatékony legyen az oktatás.

Ami érdekes még nekem, hogy a gyerekek kb négy órát vannak a teremben, a többit kint töltik a szabadban. Saját eszközeiket viszik be az órára (lap top, telefon, i pad...stb)..........

A finnek hol vannak a listában egyébként?

Bredpitt Monika 2017.11.10. 09:42:50

Izland helyezésén meglepődtem,ha abból a krimiből indulok ki, amit most olvasok (Steinar Bragi Felföld). Nagyon jó a könyv, de a négy szereplője nagyon is boldogtalannak tűnik.

De hát ez csak egy regény.

Izland a bakancslistámon van, egyrészt a földrajzi helyzete miatt, másrészt az emberek miatt, akik lakják:

"Jelenleg Izland a legjobb példaképe a nép békés és tisztességes reakciójára a jelenlegi hatalom ellen, amelyik az országot és a világot a válságba vezette. Az Izlandi modell mutatja, hogy kell, hogy a politikusoknak félelmük legyen a nép reakciótól, ha nem a nép érdekében fognak tevékenykedni. De ne az életüket féltsék, hanem a politikai karrierjüket."

(érdekes a cikk: tudatbazis.hu/oko/izland-az-elhallgatott-polgari-demokracia-gyozelme)

folyt köv

Bredpitt Monika 2017.11.10. 09:47:09

Még Izlandról: az egyik kedvenc politikusom (már volt itt róla szó)

"Johanna Sigurdardottir az egyik legrégebbi motoros Izland politikai életében.1978 óta van jelen a parlamentben. A 2008-as gazdasági válságot követően választották miniszterelnöknek. Elnökségi ideje alatt Izlandot a World Economic Forum éves Global Gender Gap-jelentésében a legjobban teljesítő országaként tartják számon. Többször is az élen végzett a kutatásokban, és az egyenlő bánásmód mintaképévé vált. "

Egy nő, mik vannak?

Bredpitt Monika 2017.11.10. 10:14:39

Azért én ezt bemásolom ide HA utólagos engedelmével.

Mi is a listában vagyunk, előre ugrottunk egy pár helyet, vajon mitől lettünk boldogabbak?

24.hu/belfold/2017/03/20/magyarorszag-a-75-legboldogabb-orszag-a-vilagon/

Virago_1000 2017.11.10. 10:23:56

"Mert boldogok, az nem kérdés, legalábbis ha hiszünk az ENSZ idei rangsorának(melyen egyébként Dánia és Izland követi "

- mar hogy a fenebe lehetne hinni. Jozan esszel belathato olaszok, spanyolok boldogabbak, hiszen ott tobbet sut a nap. Aki meg akar cafolni, az tegye meg legyen szives az alkoholfogyasztasi statiszikakkal.
Masreszt eszak a szulohazaja a kemeny zeneknek, nyilvan nem veletlenul.

Virago_1000 2017.11.10. 10:24:03

"A bizalom. Hát igen. A norvégok simán otthagyják a kertben éjszakára lakat nélkül a bringát, a gyerek is kint alszik a kertben felügyelet nélkül, a házakat sem mindig zárják még éjszakára sem."

de valtoznak az idok, megvaltoztatja oket a tarsadalom osszetetele:
"A férjem szerint ez az a pont, ahonnan már nincs visszatérés a régi szép időkbe, a bizalmatlanság valahogyan beférkőzött, "

Virago_1000 2017.11.10. 10:24:12

@Bredpitt Monika: "Három vendéget hívott Baló, egy oktatási szakértőt (nő) egy tanítónőt , és egy Finnország szakértőt (nő). "
- hol van itt az egyenlo banasmod? A nemek kozti egyenloseg?
global gender gap, nem.kene peldat mutatni?

tanato 2017.11.10. 10:25:21

@Bredpitt Monika: Megmondom én mitől,rímel a blogra,pont attól hogy ha nem tetszik itthon az élet/bármi miatt/ el tud menni az illető más, országba szerencsét próbálni,legálisan.AMi nagyon sok országbéli főleg fiatalnak nem lehetséges.AKár azért mert belülről nem tud menni kifelé,mint KUba,Észak Kore,vagy nem engedik be legálisan más /főleg gazdagabb/ országokba/A harmadik világ nagy része. pl. Mexikótól Malaysiáig.

Határátkelő 2017.11.10. 10:27:04

@Virago_1000: Kész szerencse, hogy te még azt is jobban tudod hogy az olaszok és a spanyolok boldogabbak. Az a hülye ENSZ... :D

A nyitva hagyott ajtókat és a szabadon hagyott bringákat meg összemosni a bevásárlókocsikkal - hát ez tipikus.

tanato 2017.11.10. 10:27:20

Egyébként a cikkről eszembe jutott néhai törzskommentelőnk és orvoskollégám a NOrvégiában élő Andalúzkutya nicket viselő pszichiáter.Kár hogy /ő is/felszívodott az idők során.

Bredpitt Monika 2017.11.10. 10:28:14

@Virago_1000: látszik, hogy nem nézed a műsort, már vártam, hogy jelentkezz,

Virago_1000 2017.11.10. 10:29:18

@Bredpitt Monika: udvozlendo,hogy beraktad ezt a cikket Izlandrol. Csodalom, hogy nem lett kimoderalva.
Ott Az tortent, aminek mindenhol tortenni kellene,nevezetesen: visszautasitottak az allamadossag fizeteset, ugyanis az allam maganbankoknak van eladosodva. Egy csodalatos ellenpelda a globalista, monopolista, alliberalis berendezkedesre amelyben a humanizmus csak egy alca, valojaban ennek az ellenkezoje tortenik.

A te momentum mozgalmad tokeletes ellentete az ottaniaknak. A globalista vilagelit kiszolgaloi ok, a bukott szdsz szellemiseget vinnek tovabb. Szerencsere a parlamentbe bejutni nem fognak mert az emberek nalunk nem annyira butak, mint franciaorszagban.

Bredpitt Monika 2017.11.10. 10:31:00

@Virago_1000: "Három vendéget hívott Baló, egy oktatási szakértőt (nő) egy tanítónőt , és egy Finnország szakértőt (nő). "
- hol van itt az egyenlo banasmod? A nemek kozti egyenloseg?
global gender gap, nem.kene peldat mutatni? "

A kérdést a magyar kormánynak tedd fel, ők biztosan a megfelelő választ fogják adni.

Bredpitt Monika 2017.11.10. 10:34:54

@Virago_1000:" A te momentum mozgalmad tokeletes ellentete az ottaniaknak. A globalista vilagelit kiszolgaloi ok, a bukott szdsz szellemiseget vinnek tovabb. Szerencsere a parlamentbe bejutni nem fognak mert az emberek nalunk nem annyira butak, mint franciaorszagban. "

És az okos Fidesz szavazók:

"Weszely Zsuzsa a Reflektor bloghoz eljuttatott nyílt levelében azt írta, hogy Óbudán élő édesapjához múlt hétfő délután csöngetett be két idős hölgy, akik azt mondták, tájékoztató anyagot hoztak Soros Györggyel kapcsolatban, és szeretnék megtudni, hogy kitöltötte-e már a nemzeti konzultciót. Miután baloldali érzelmű édesapja közölte, hogy azt kidobta a kukába,

a nők elkezdték tépni a haját és a bal fülét, rikácsoltak, hogy milyen hálátlan, migránsoztak, kerítéseztek, Soros-bérenceztek. ... A szomszéd vetett véget a helyzetnek, amikor kinézett az udvarra, és megkérdezte, hogy segíthet-e valamiben. Apám csak állt ott csodálkozva, hogy mi a fene történt, a nénik meg úgy spuriztak le a lépcsőn a kijárat felé, mint a nyulak."

Bredpitt Monika 2017.11.10. 10:41:34

@Virago_1000: és a zseniális kormányunk zseniális tagjai:

Aradszky a rózsafüzérrel és a sátánnal, Matolcsy a 7 milliárd tesójával, csupa értelmes figura, ők hatnak az okosabbnál okosabb szavazókra,

Orbán Viktor a főokos, aki az őcsényi falubelieknek üzeni, hogy jól csinálták , megvédték magukat egy olyan családtól, akinek a magyar kormány jóváhagyásával van legális itt tartózkodási engedélye,

Orbán Viktor a főokos, aki Trump mellett olyan büszkén sétálgatott, mint egy kisiskolás, aki kapott egy tábla csokit Kádár Jánostól, mert hát Trumpra fel is lehet nézni, hiszen jóval magasabb Orbánnál

Virago_1000 2017.11.10. 10:46:28

@Határátkelő: mar nem hagyjak nyitva "nyugodt" lehetsz. De mint irtam a kommentemben, legyszives szurd be az alkoholfogyasztasi statisztikakat es cafold azzal az allitasomat. Legyszives.

@Bredpitt Monika: "kérdést a magyar kormánynak tedd fel, ők biztosan a megfelelő választ fogják adni."

- a magyar kormany megtiltotta/utasitotta Balot hogy kit hivhat meg a musoraba?

Határátkelő 2017.11.10. 10:48:16

@Virago_1000: Én nem szúrok semmit, betettem az ENSZ listáját, ez nekem bőven elég. Szurkálj te, ha akarsz, nekem se időm, se kedvem a te elméleteidet cáfolgatni. Ott az ENSZ hivatalos oldalának a hivatalos felmérése, ha nem tetszik, akkor cáfolgasd, de hivatalos forrásból.

Bredpitt Monika 2017.11.10. 10:50:00

@tanato:

lehet, mi attól lettünk boldogabbak a fenti lista szerint, hogy tudjuk, mi még elmehetünk valahová,

pont most beszéltem valakivel arról, hogy örültem annak, hogy 100ezer helyett 128ezer lett a nettó fizetésem januárban, de azóta azt látom, hogy mennek fel az árak folyamatosan, azoknak az élelmiszereknek az ára, amiket meg kell, hogy vegyél, és nem is kis mértékben, tehát lassan ugyanott vagy, ahol előtte,

azt tudja valaki mitől megy fel a tojás ára?

Bredpitt Monika 2017.11.10. 10:53:48

@Virago_1000: te kb úgy érvelsz mint Kósa Lajos,

hogy is mondta? régen még nem volt kerék, aztán lett, előtte nem gurult a szekér...................

te kötöttél bele a Baló vendégeinek nemek közti elosztásába, pedig csak egy műsort említettem, tehát ebből még le sem lehet szűrni semmit (persze ha néznéd a műsort, de ez kiderült,h ogy nem nagyon nézed)

Ne a Kósától tanulj érvelni.

Golf2 2017.11.10. 11:10:31

@Bredpitt Monika: tekerem tekerem de mindig te jössz

Bredpitt Monika 2017.11.10. 11:19:49

@Golf2: igen, nekem is feltűnt, remélem azért nem vagy nagyon lesújtva,

el is vonulok, még a végén azt gondolja valaki, hogy a Soros felbérelt a hozzászólásra,
veszek is egy rózsafüzért, nem, inkább egy fokhagymafüzért, az úgyis kell, kifogytam belőle és szerintem hasznosabb is,

finomabb tőle a főzelék,

Virago_1000 2017.11.10. 11:27:19

@Bredpitt Monika: az, hogy a hajat tepo nok ugy viselkedtek mint a Jehova tanui, az nem jelent semmit ugyanis nem reprezentaljak a magyar tarsadalmat, amelynek (egyelore) nagyobb az igazsagerzete es a tisztanlatasa mint a nyugatinak.
Pl itt (egyelore) nem lehet brutalis rendori biztositas nelkul rendezni melegfelvonulast, mig nyugaton ez mar hidegen hagyja a tobbseget.
A kozombosseg jelenkorunk vedjegye.

Virago_1000 2017.11.10. 11:27:22

@Bredpitt Monika: en arra valaszoltam, hogy irtad, hogy noket hivott meg. Te erre belekeverted a kormanyt, mintha a kormanynak barmi koze vagy beleszolasa lenne a kulfoldi tulajdonban levo (sajtoszabadsag) RTL klub musorszerkesztesebe.

Virago_1000 2017.11.10. 11:27:24

@Határátkelő: neked eleg az Ensz, a valosag ezt viszont cafolja. Ennyi.

Határátkelő 2017.11.10. 11:29:39

@Virago_1000: Azért a maga nemében nem semmi, amit művelsz. Tehát csak hogy világos legyen: belinkeltem egy hivatalos felmérést az ENSZ-től, amire te azt mondtad, hogy ez nem igaz. Mire megkértelek, hogy linkelj egy (legalább többé-kevésbé hivatalosnak látszó) felmérést, ami alátámasztja az állításod, mire te nem linkelsz semmit, csak annyit válaszolsz, hogy csak.

Nincs több kérdésem.

London2009 2017.11.10. 11:36:44

@Bredpitt Monika: muszaj allandoan ezt a politikat nyomni? Annyira de annyira faraszto. Minden napot elront. Szinte mar lehetetlen a posztokrol beszelni.

London2009 2017.11.10. 11:43:28

@Határátkelő: Meg veletlenul sem szeretnem Virag doktort vedeni, de mondjuk ezekben a boldogsag felmeresekben en sem hiszek. Elhiszem, hogy valahogy ezt is merni kell es megprobaltak, de azert ketsegekkel fogadom az eredmenyet. Van penzuk az eszaki orszagoknak es jol mukodnek az orszagok. Ettol fuggetlenul honapokig a hidegben meg a sotetben elnek es koztudottan rengeteget isznak. De persze mindenkinek mas a boldogsag… :D

tanato 2017.11.10. 11:43:36

@Bredpitt Monika: Az árak azok bizony mennek felfelé,.az ingatlanoké ugyanúgy mint az élelmiszereké.

2017.11.10. 11:54:15

@London2009: Hagyd már, elfér ... Legalább értesülök róla, hogy mi újság a magyar belpoltikában, mert az Index vonatkozó hireinek legfeljebb a főcimeit olvasom el, és annyira nem akarom felbaszni magam, hogy inkább nem kattintok. Móni meg legalább hozza a keményen-dolgozó-kisemeber-egyéni látásmódját is ;) Mondjuk, azért én is szoktam görgetni ;)))

2017.11.10. 11:58:29

@tanato: Van nekem ez a fiatalgyerek (tényleg még csak 20 éves a mázlistája! :D) kollégám, aki még mindig kényszeresen átszámol forintra. Mindig mondom neki, hogy ezt igy lassan felejtse el, mert értelme kb. nulla. Jövő hétvégén mennek haza a barátnőjével egyhetes szabira. Javasoltam neki, hogy az otthoni árakat számolja át euróra, és majd éri pár meglepetés ...

London2009 2017.11.10. 12:01:36

@Pink Petsch: rohadtul idegesit. Lehet, hogy pont azert mert mint irtam korabban nalunk otthon tilos errol beszelni. Emiatt teljesen el vagyok ettol szokva, hogy valaki non stop errol dumal. Nem is ertem, hogy ez mire jo? A masik meg az, hogy engem nem erdekel a magyar belpolitika. Ha erdekelne, akkor olvasnam vagy otthon laknek? Na jo, de igazad van, akkor csak szimplan atgorgetem. De nem lehetne inkabb a posztrol beszelni? Legalabb az elso mondjuk 20 kommentben?

Virago_1000 2017.11.10. 12:06:57

@Határátkelő: "hivatalos felmérést az ENSZ-től, amire te azt mondtad, hogy ez nem igaz. "
- nem ilyen deklaraltan,de valoban ketsegeimet fejeztem ki.
Az Ensz adatok manipulaltsagarol nincsenek informacioim, ami viszont van az a jozan eszem. Azt pedig jol tudom, szerintem te is, hogy isznak mint a godeny, es a negativ zenek oshazaja, a black, trash, death metal zenekarok foldje eszak. Ez nem lehet veletlen.
Mint ahogy az alapvetoen magukba fordulo zarkozott termeszetuk, amely nem eppen a boldogsag jellemzoje.
Ellentetben a szinte orokke vidam vagy kulso szemlelonek annak tuno, folyton mosolygos mediterran nepekkel.

Határátkelő 2017.11.10. 12:13:42

@Virago_1000: Válasszuk ketté a dolgot! Te állítottál valamit, majd követelted rajtam (!!) a linket állításod alátámasztására. Amit még most sem adsz, csak azt mondod, hogy úgy gondolod. Még az is lehet, hogy igazad van, de ezt egyelőre semmivel sem tudod alátámasztani.

De ha már itt tartunk, rászántam 1 percet, és például itt egy lista az alkoholfogyasztásról országok szerint (igaz, ez is csak a WHO adatain alapul, akik nyilván ugyanúgy hazudnak, mint az ENSZ).

1. Fehéroroszország
2. Moldova
3. Litvánia.
...
8. Magyarország
...
16. Finnország
...
26. Dánia
...
28. Spanyolország
...
50. Svédország
...
65. Norvégia
...
87. Olaszország

en.wikipedia.org/wiki/List_of_countries_by_alcohol_consumption_per_capita

P.Elliot 2017.11.10. 12:16:02

Ez a bevasarlo kocsis dolog nem hiszem hogy azert volt hogy hazatoltak benne a nem norvegok a vasarolt cuccot es nem vittek vissza hanem azert mert nem akartak fizetni egy embert azert hogy a rendetlen emberek utan visszatoljak a helyukre.
Itt is volt ilyen, csak 25 centet kellett bedobni es a vegen visszadta ha visszatoltad.
Nem sokaig elt ez a rendszer itt a kornyekemen sehol, mar csak mas allamban latok elvetve. Volt akinek eppen nem volt 25 centese, azzal kezdeni hogy bemenni a boltba es keriteni, mar azt felhaboritonak talaltak, volt hogy akadozott, nem jott ki belole a penz vagy be sem ment, , volt aki egyszeruen akkor is otthagyta a budos francba a kocsit/ altalaban visszaviszik, jomagam is/, es voltak nem is kevesen, akik egyszeruen nem vasaroltak ott tobbet emiatt es ezt meg is mondtak ott az uzletben az illetekeseknek, az uzlet mindent kivant csak nem a forgalmat csokkenteni tehat szepen megszuntettek az ermeseket. Itt a kornyekemen nincs mar egy darab sem. Az uzletek massal is probalkoznak, ket azonos nevu uzlet van a kozelemben nagyon nagy elelmiszer aruhazak. Meg az ev elejen megprobaltak bevezetni hogy a vasarlo maga huzogassa le a penztarnal a cuccokat amit vett es a delelotti idokre csak egy felugyelot tartott aki besegit ha valaki megakad. Hazafele jovet az uszodabol oda szoktam bemenni ha kell valami, mikor kiderult hogy folyamatosan ez van egyszeruen tovabbmentem a masikhoz ami messzebb volt valamivel.
Fel ev sem telt el visszaallt a rendszer, a vasarlok kezdtek masutt vasarolni.
Tudom hogy hogy kell onkiszolgaloan fizetni de lassubb, nekem zavarobb, ugy tunik masnak is.
Van persze igy is olyan penztar, aki akar fizessen ott de megmaradt a fele normal penztarnak, emberrel aki meg be is csomagolja az arut.
Odakinnt meg ujra van egy-egy ember aki visszatologatja azt a nehany kocsit amit nem tettek a helyere.

P.Elliot 2017.11.10. 12:18:29

@London2009: Nekem is eszembe jutott ez hogy Monika a kozelmultban meg a szexet nyomta mint temat, ma a politikat, mas nincs?
A szex megiscsak erdekesebb volt ha mar errol van szo...

London2009 2017.11.10. 12:26:17

@P.Elliot: haha. Jol mondod. Let's talk about sex baby! De most tenyleg...inkabb arrol, mint a politikarol. Vagy esetleg a posztrol?

2017.11.10. 12:32:32

@London2009: Néha nekem sincs hangulatom hozzá. Már olvasni a magyar belpolitikai témájú posztjait, de kb. 5 másodperc alatt rájövök, hogy az-éppen-az, és átgörgetem. Végeredményben a blog profiljába és a véleménynyilvánitási szabadságba is belefér. És legalább itt nincsenek a magyar politikai témájú blogokra jellemző tipikus trollok (Virág a nyomukba sem érhet, sokat kell még tanulnia :DDD), úgyhogy, akit érdekel elvándorolt létére, akár még beszélgethet is, anyázás és bérencezés nélkül. Belefér, nah. Én meg görgetek, ha éppen nincs hozzá hangulatom. De ha tényleg marhára idegesit, akkor inkább szürd ... légy olyan, mint a norvégok, ne húzd fel magad apróságokon ;)))

P.Elliot 2017.11.10. 12:36:20

@London2009: Akkor a posztrol meg valamit.
Azert szerintem a norvegok se olyan boldogtalanok attol hogy ott olyan hosszu a tel, sotetebb van, ebbe szulettek bele, ezt ismerik, ehhez szoktak hozza. Gondolom ezenkivul azert sokat lehetnek kinnt, mennek a teli sportok, si, szanko korcsolya hoki meg a tobbiek, en ha kimegyek havat hanyni vagy csak setalni a teli hidegbe utana feldobott hangulatban vagyok a friss masfele levegotol, az hogy isznak is, hat a vilag eleg sok embere, foleg ferfiai iszik hosszu tel nelkul is,/ igaz is ferfiak mondjatok csak hogy mitol olyan jo az alkohol? Marmint leiinni magat valakinek, hiszen az ivasnak van egy foka amikor mar nem jol erzi magat tole az ember hanem mar rosszul de azert folytatja, nem kellemesebb megallni a masodik pohar utan? /.

London2009 2017.11.10. 12:38:45

@Pink Petsch: jo. Akkor norveg leszek. : )

2017.11.10. 12:42:11

@P.Elliot: Ahogy Taki bácsi mondta is mindig, "Tudod, csak az ize miatt .." ;)))

London2009 2017.11.10. 12:42:44

@P.Elliot: szerintem sem boldogtalanok. Hallottuk mar ezersze, hogy a penz nem boldogot, amiben en szinten nem hiszek. Meg szep, hogy boldogit...
Szimplan csak ezt az orszagok boldogsagi listajat tartom egy agyament baromsagnak. Aki ezt kitalalta... Megis, hogy a fenebe lehetne ezt merni? No, egy szo mint szaz, nem hiszek benne.
Egyebkent en meg egy mosolygos, kedves eszakival sem talalkoztam. Nagyon mogorvak es zarkozottak, akiket en ismerek. De ez legalabbb annyit lehet, ming ez a boldogsag statisztika. Semmit. :D

2017.11.10. 12:43:17

@London2009: Bölcs döntés, san :)))

2017.11.10. 12:47:09

@London2009: Hm, ez a "pénz nem boldogit" bizonyos határon túl viszont igaz. Természetesen, ha az ember állandó csekkfrászban él, akkor bizony boldogitja, de egy bizonyos szint után, már csak nyüg. Pont a jelenlegi off-shore botrányok kapcsán jutott eszembe. hogy de-mi-a-francnak? Mi a francnak annyi pénz egy embernek, amit már dugdosni kell? Ez már tényleg nem boldogit.

P.Elliot 2017.11.10. 12:52:39

@Pink Petsch: Aha! A camparinal keserubb italt meg nem ittam, odalennt az alagsorban van egy jopofa kis country barom, legalabb 15-20 eve uldogel egy uveg campari es alig hianyzik belole, el sem tudom kepzelni hogy ebben mi az elvezet inni, valoszinu hogy csak keverve valamivel ihato.
Valoszinu hogy a hatasa miatt isszak azt is.

2017.11.10. 12:57:54

@P.Elliot: Hm, hát pont a Camparit tuti nem a hatása miatt isszák, mivel az egy keserülikőr, egy aperitiv, aminek maximum 28 az alkoholfoka, de leginkább 20 körül jár. Magában jellemzően nem isszák, mivel nem olyan stilusú, mint az Unicum, vagy a Jager, amiből 2-4 centet felhajtanak étkezés előtt. Másfajta keserülikőr, olyan, amit legenyhébb esetben is szódával kell felütni, de sokkal jellemzőbb a naracslével vagy gyömbérrel való felütés, jéggel.

P.Elliot 2017.11.10. 13:03:55

@London2009: Inkabb ugy lehetne mondani hogy a penz hianya tud boldogtalansagot hozni.
A sok penz valoban lehet kis fokon nyugtalanito, a rengeteg penz ha tisztesseges uton szerezted es nem kell felni hogy lecsuknak erte mar inkabb boldogito mert van penzed mindent megfizetni, a kenyelmedet, a biztonsagodat, meg az egeszsegedet is magasabb fokon, olyasmi dolgokat is elerhetsz vele ami csak alom kategoria egyeseknek, peldaul egy karib tengeri sajat sziget vagy effele, nekunk hetkoznapi embereknek ez egy tulzas. Meg tavasszal lattam egy musort ami szigetvasarlos volt, azt a gyonyoru szigeteket, nahat, es egyedul lehetsz rajta, a tied, ameddig csak gondolod, ejjel maszkalhatsz a parton, ott is alhatsz a homokon, nekem senki se mondja hogy ez boldogtalansag, nem nekem!
Volt egy kozottuk egy bahamai ami meg most is kisert, valami 60 acre-on volt, jaj de gyunyoru volt, Istenkem, meg egy masik, egy Tahitii...Nekem senki se mondja hogy gazdag embernek lenni nem jo.

Dikusz 2017.11.10. 13:04:57

@London2009: Tökéletesen igazad van ebben. Viszont a posztról szóló kommentek száma nem éri el a tízet...

Ha már itt tartunk, a tegnapi poszthoz jött egy -szerintem remek- hozzászólás (Mende Zoltán írta), ami egészen felpörgethette volna a poszthoz való kommentek számát. Komolyan érdekelne a véleményetek a hozzászólásáról.

P.Elliot 2017.11.10. 13:05:39

@Pink Petsch: Koszi az informaciot, tehat narancslevel. Le fogom dugni a torkan a vendegeimnek, hehehe....
Megmondom persze hogy mit isznak de hogy eddig nem tudtuk hogy mivel kell.

2017.11.10. 13:16:05

@P.Elliot: Vagy szódával .. úgy költséghatékonyabb ;))) De ha van elfekvőben mondjuk vermutod, azt is hozzácsaphatod ... itt egy link 12-féle variációra a Camparival: kocsma.blog.hu/2015/02/05/a_2015-os_campari_naptar_12_koktelja
Mindenesetre, önmagában ne nagyon akard erőltetni, mert ez a pia, nem az a müfaj ;)))

P.Elliot 2017.11.10. 13:18:50

@Pink Petsch: Koszonom, eszembe sem jutott megnezni a neten hogy mit csinaljak vele. Hat majd varialom, igen vermut is van.

2017.11.10. 13:20:38

@Dikusz: Elolvastam .. nos, nem értem, mit vársz? Neki ez a véleménye, és ha németül tudna inkább, akkor ugyanezt irta volna Németországról, csak nem a gyarmatbirodalmat emlegetné, hanem a nácikat.

2017.11.10. 13:22:53

@P.Elliot: Ha a bartendered hozzértő, akkor ez kisujj-gyakorlat .... bár, ha hozzáértő lenne, akkor tudta volna, alapból ...
Ja, szivesen :)

2017.11.10. 13:37:11

@Virago_1000: Az örökké vidám, folyton mosolygós mediterrán népekről jut eszembe a görög kolléganőm ... ha csak őt ismernéd, tuti nem ezt gondolnád ... Leginkább kicsinyes a szentem ;))) Eddig kétszer kérdeztem tőle receptet valamire, mindkétszer direkt bevitt az erdőbe. Nem véletlenül. Az egyik egy pesto volt. Persze, nekem is megvannak az elképzeléseim egy rukkola-pestoról, például, de arra voltam kiváncsi, mi a hotel bevált receptje. Lényegében mindent elmondott, ami egy alap-pestohoz kell, és amit magamtól is tudtam. Csak a fokhagymát és a mézet "felejtette el", ami a pluszt jelentette a hotel-házi pestojában. De még fiatal, és nem fogja fel, hogy ezzel csak rábaszik, mert ahogy én rájöttem, 2 eset után. úgy más is rá fog. Mondjuk, visszaszivattam, mert nekem több alkalmam van rá :DDDD
De csak mondom, csak igy eszembe jutott a "baratságos és örökké mosolygós és vidám mediterrán népek" kapcsán :PPP

tanato 2017.11.10. 13:51:33

@Pink Petsch: Nem kis meglepi fogja érni.A feleségem szokott szitkozódni hogy napról napra kúsznak fel az árak a boltokban csendesen.A nagy elánnal behrangozott béremelésket valohogy visza kell szerezni a központnak.

2017.11.10. 13:57:18

@tanato: Nahjah ... meg v.ö., itt 7%-os áfa az élelmiszerekre, otthon meg 27 .... ez tud ám dobni az árakon ...

P.Elliot 2017.11.10. 14:13:09

@Pink Petsch: Bartenderem? Az nincs, lehet hogy felreertetted, nekem ez nem biznisz, az alagsorban magam alakitottam ki egy lehetetlen ocska kis raktarfele helyisegbol, magunknak, mindent magam csinaltam a barpulton es mogotte a polcokon kivul.
Csak hazi illetve vendeg hasznalatra valo, regebben estente ide jottunk le vacsorazni, zenet hallgatni pentek esteken amikor dolgoztunk meg, igazi bar hangulata van..
Mindenbol lehet valamit kihozni, szeretek babralgatni ilyesmivel, rendezkedni, massa alakitani, tenyleg, most jut eszembe hogy nem is adtam neki nevet, na, majd elgondolkozom rajta, idebennt mar nincs mit alakitgatni, most a kertet gyotrom, hehehe...

2017.11.10. 14:19:44

@P.Elliot: Ja, valszeg :) Én azt gondoltam, olyan kis helyi, pár utcányi törzsvendégre alapozott mini-bárod van, legalább egy alkalmazottal ;). De ez csak hobby, ha jól értem. nem is bejelentett vállalkozás, vagy? Mindenesetre, ha van valami elfekvő pia-készleted, amivel nem tudsz mit kezdeni, akkor kérdezz bátran, talán tudok pár ötlettel segiteni, amikre még emlékszem a hajós múltamból ;)))

P.Elliot 2017.11.10. 14:24:52

@Pink Petsch: Na, majd osszeirom hogy mim van. Az igazsag az hogy sosem voltunk valami nagy ivosok, mara mar a vendegek sem, igaz hogy reszegre inni magat nem engedtem soha senkinek mert vezetnek es en innam meg a levet.
Manapsag kulonben is a bor a meno mindenhol meg a koktelok...

2017.11.10. 14:35:29

@P.Elliot: Oké, most már értem ... :)))
No, akkor pár bor alapú koktél. Lehetsz a Minden-Vendéglátók-Csúcsa! : www.boraszportal.hu/borvilag/10_1-bor-alapu-koktel-tavaszra-5759
Én személy szerint, és természetesen a Sangriát készitettem a legtöbbet, de szorosan ott van a nyomában a Cool Melon meg a Red Splash is, no meg persze, a különböző fröccsök/spritzer, mindenféle "házmesterestől", de ez ugye, alap ;))) Mondjuk, ha a hagyományos fröccsöt akakrod egy kicsit feldobni, akkor 1-2 cent málnalével vagy sziruppal menni fog ... asszem maci-fröccs a "hivatalos neve" ;)))

London2009 2017.11.10. 14:35:41

@Dikusz: Olvastam, igen, kar, hogy nem korabban irta. Eloszor is ez hulyeseg, foleg, hogy ha Mo-gal hasonlitja ossze. “Annyi lehuto, segelyen tengodo alkoholista-drogos semmirekellot, mint amennyi itt van, a vilagon mashol nem talalsz... “
Foleg, hogy utana meg a Baratok koztot nezo, otthon Kobanyai sort ivo csorikakrol ir.

Ezzel sok ujdonsagot megint nem mond, hogy itt sokkal tobb a penz es ezt osszeharacsoltak a vilag minden reszerol, illetve nincs mogottok ket vesztes vh. Ez tenykerdes.

“Ezert vannak tele a kocsmak, ettermek, szinhazak minden aldott este, es a masik oldalrol nezve viszont ezert mukodik a gazdasag, mert mozog a penz. Van ami mozogjon.
Otthon meg sajnos nincs, ezert ul a "paraszt" egy uveg kobanyaival estenkent a Baratok kozt elott ahelyett, hogy szinhazba vinne az asszonyt, de attol nem fog beindulni a GDP...”

Ez sem tudom, hogy mennyire fedi a valosagot. A magyar nem azert nem jar etterembe, mert nincs ra penze, hanem mert elszokott tole az elmult evtizedekben. Na es most nem Budapestrol beszelek. Ott szerintem ezzel nincs gond.
Peldaul ahol en nottem fel, az egy 35-40k-es kis videki varos. Estenkent olyannyira nincs ember a varosban es nyaron sem, nem csak telen, mintha kijarasi tilalom lenne ervenyben. Nem setalnak az emberek, nem mennek el a varosi rendezvenyekre, az ettermekben senki sem ul. Na es ez az elmult 10-20-30 evben folyamatosan romlott le. De en abban nem hiszek, hogy ez csak penz kerdese. Mi csoro gimnazistakent mindig egy fel pizzara ultunk be a pizzeriaba, vagy egy capuccino mellett ultunk orakon at a presszoban. Este ha kimentunk szorakozni, volt, hogy tenyleg alig volt penzunk, igy egy sort szorongattunk egesz este. De nem ez volt a lenyeg, hanem, hogy menjunk. Mikor en voltam fiatal, 3 diszkoja volt a varosnak, most egy sincs.
A teniszpalyara nem jar szinte senki. Evek ota aruljak. Mikor en jartam oda, akkor ugy kelltt foglalni helyet, orakon at varakozni, ilyen olyan minibajnoksagokat rendeztek stb., ebbol a hangulatbol sem maradt meg semmi. Nem is folytatom, mert mindig elkeserit.

Tobbek kozott en ezert is szeretek itt jobban elni, mert a legutolso falunak is van focija, krikett csapata, teniszklubja, kocsmai, ettermei, commonja - erre nem tudom, mi a legjobb magyar szo, talan "kozpark" stb. ahova jarnak az emberek es nem azert mert van penzuk, hanem mert van ra igenyuk.

2017.11.10. 14:41:09

@London2009: Amikor te voltál fiatal -meg én- akkor az inetrnet csúcsa az volt, hogy "anyu-tedd-le-a-telefont-mert-csatlakozni-szeretnék". Pedig te az öcsém korosztálya vagy ...

Shaktee 2017.11.10. 14:42:00

@Virago_1000: He is frowned upon.(balo)
Ismered a kifejezést?

London2009 2017.11.10. 14:48:18

@Pink Petsch: szerinted ez az internet miatt van? Na ne mar... mashol megis ugyanugy letezik a kozossegi elet? Hmmmm...
Egyebkent lehet. Sot, az is lehet, hogy ez csak egy ilyen elbaxott sorsu kisvaros. Remelem, hogy ez nem egy altalnos pelda.
Ebben az evben sok idot toltottem ott, majdnem egy honapot. Na es azert a sok negativum mellett felfedeztem jo dolgokat is. Erdekes modon inkabb az idosebb korosztaly az aktivabb. Tehat anyam korosztalya peldaul szerintem egeszen jol el tudja magat ott szorakoztatni. De peldaul ha en odakenyszerulnek, barmilyen okbol kifolyolag, az tuti, hogy 20 evet oregednek egy ev alatt. Akkor pont beillenek a varos hangulataba. :D

2017.11.10. 15:00:25

@London2009: Nem csak az internet miatt, de hogy nagymértékben meghatározó, az tuti! Mi még a '90-es évek elején, tizenévesen bandáztunk a városközpontban a "lócáknál", és ha mindenkinek úgy jött össze, hogy volt pénze legalább egy sörre, akkor kiültünk a közeli bár teraszára, és ha úgy adódott, akkor összedobtuk annak a további söröket, akinek éppen akkor nem volt rá pénze. Aztán máskor meg ő adta össze ... és ráadásul 3-4 év korkülönbség volt köztünk, ami 14-19 év között, azért számit. Ráadásul különböző középsulikba jártunk,, különböző szakokon, szóval.... nem innen jött a "lóca-szellem", hanem a faszom sem tudja már honnan ...
Az öcsém generációjában ez a "közösségi lócázás", már nem volt jellemző. Sőt, a haverjai sem jöttek át, és ő sem ment át hozzájuk ... Az én haverjaim hetente 2-3-szor nálam hédereltek, a szobámban, amihez volt erkély is, igy ki tudtuk terjeszteni a "területet". Aztán meg én hédereltem más haveroknál éjszakába nyúlóan, videókat/filmeket nézve, meg háziborozva ;))) Mondjuk, ez egy olyan 20 ezres kisváros volt.

London2009 2017.11.10. 15:07:20

@Pink Petsch: ez oke, illetve nem oke, de ez van. Viszont akkor itt megis miert nem valtozott ez meg? A kocsmak csutortoktol olyannyira tomve vannk, hogy az utcan allnak az emberek. Az ettermekbe mindig kell asztalt foglalni stb. Na es most nem Londonra gondolok, mert itt termeszetes, hanem pl. ahol anyosomek laknak. Ott kb. olyan 50k-en laknak.

2017.11.10. 15:14:39

@London2009: Hány pub van abban a városban? Már értékelhető, nem késdobáló-szintü? ;))) Mert azt tudom, hogy anno, még a kis 20 ezres városkámban is volt minimum egy tucatnyi hely, ahova a világ minden kincséért be nem tettem volna a lábam ... pedig hatalmas igényeim azért nem voltak ;))).
Egyszer elhatároztuk a "kemény maggal", hogy végigisszuk az összes csehó a városbant, a tényleg még nekünk is ultra-gáztól az ottani felsőszintig. Volt olyan ultragáz hely, amire a majd 2 méteres, nagydarab haverom is azt mondta, hogy inkább ne, mert a-faszom-akar-verekedni-a-sok-suttyóval :DDD

London2009 2017.11.10. 15:22:44

@Pink Petsch: egy boozer van az AXE! hahaha. Akkora jo ez a kocsmanev szerintem. A FEJSZE. :DDD
A tobbinek meg persze ilyen kis szep neve van. Nyolc csengettyu, Gyorgy herceg, Nyul es Oz, Gereblye es lo... :DDD
De a Fejszet el kell kerulni! :D

2017.11.10. 15:32:57

@London2009: De most a kocsmáktól eltekintve, meg a piálsától, amit már tizenévesen nyomtunk. Ehhez képest az öcsémék korosztálya egy ipari tanuló szintjén van ...pl., érettségi előtt megszálttuk 3 napra szülői engedéllyel az egyik haverunk szőlőházát, ahonnan elpióusztitottunk uszkve 20.-an, kb. 230 liter bort, és akkor még nem dumáltunk az égetett szeszekről :DDD Mindezt az érettségi előtt-szóval, nem utána levezetésként-, napokkal. Akkoriban valahogy természetesnek tünt, és a szüleink elhitték, hogy meglesz az az érettségi. Úgyhogy a mostani fiatal generációt alighanem éppen mi csesszük el, mert felnőve rájöttünk, hogy a mindennapi buli, amit éppen mi nyomtunk nem feltétlen előfeltétele bármilyen vizsgának. És igyekszünk ezt "jóvátenni". Pedig! Pedig, megbizhatnánk annyira az utódainkban, mint amennyire az elődeink megbiztak bennünk .... már csak, hogy ne neveljünk "puhapöcsöket".

Dikusz 2017.11.10. 15:33:15

@Pink Petsch: nem is tudom mit várok...., talán egy jó kávét, vagy egy tippet, hogy pucoljam meg azt a v*lag diót, amit -én hülye- saját akaratomból szedtem össze Verőcén, már nem érzem a kezemet, kíváncsi vagyok meddig lesz hozzá türelmem:)))

Egyébként csak annyit várnék, hogy kinek mi a véleménye a hozzászólásról. Ha hamarabb írja meg, akkor érdekes véleménycsere alakulhatott volna ki, szerintem.

2017.11.10. 15:44:04

@London2009: Miért? Az az őslakosok talákozási helye? ;)))
Hm, mellesleg, ez a "fejsze" igencsak meghatározó elem a különböző népek kulturújában. Elég, ha csak Móricz a "A fjesze" cimü müvére gondolunk, és ha véletlenül rommagyarok vagyunk, akkor nincs az az isten, hogy ne ugorjon be ennek kapcsán Sadoveanu "Baltagul" cimü regénye. Ami leforditva, igen, "A fejsze" -t jelenti. És nem mellesleg, a cselekményszál is hasonló.

Dikusz 2017.11.10. 15:46:27

@P.Elliot: itthon a Tesco vezette be egyedül az önkiszolgáló kassza használatát. Nem tudom az volt-e a szándékuk, hogy teljesen megszüntetik idővel a hagyományos kasszát, de azért az nem valószínű. Nem vált be szerintem, ugyanúgy sorbanállás van ott is, mint a régieknél, az eltelt nem kevés idő ellenére is szükség van a segítségre ezeknél a pénztáraknál.

A bevásárlókocsiknál meg vannak olyan érmék, reklámként kapott korongocskák, vagy egyszerű alátét, amik helyettesítik az aprópénz használatát.

Csodabogár 2017.11.10. 15:49:44

@Bredpitt Monika: A skandináv életszemlélettől mi megőrülünk. De ők már csak olyanok amilyenek és úgy boldogok.

gabors 2017.11.10. 15:56:26

@P.Elliot: "Nem sokaig elt ez a rendszer itt a kornyekemen sehol," ez igy igaz ... a KORNYEKTOL fugg a ciganyosabb helyeken a mai napig ilyen kocsik vannak ... a mi kornyekunkon eleve nem is volt ilyen .... ket hete veletlenszeruen megalltam vasarolni egy "lebarnultabb" kornyeken Queens-ben es a regen nem lattot quarteres kocsikkal talaltam szembe magam szoval a szegenyebbeket meg mindig basztatjak ezzel :-))) ja es szerintem is a visszatolasert csinaltak .....ezert nincs is kulvarosokban ilyen mert NINCS hol eltolni (jardahiany) .. aki meg felteszi esetleg a pick-up jara azzal ugysem tudnak mit kezdeni.

Csodabogár 2017.11.10. 15:57:44

@Bredpitt Monika: Gyerekkori emlékem, hogy karácsony előtti hetekben mindig nagy gond volt a tojás ára és beszerezhetősége.
Nyilván az ünnepi sütések miatt megnövekszik a fogyasztás, megy föl az ár. Hogy most is így van-e azt nem tudom.

gabors 2017.11.10. 16:00:19

@P.Elliot: "hogy a vasarlo maga huzogassa le a penztarnal a cuccokat amit vett es a delelotti idokre csak egy felugyelot tartott aki besegit ha valaki megakad. Hazafele jovet az uszodabol oda szoktam bemenni ha kell valami, mikor kiderult hogy folyamatosan ez van egyszeruen tovabbmentem a masikhoz "

ez erdekes en pont ezt szeretem sot itt mar van hogy viszem a scannert magammal es vasarlas kozben bescannelek mindent es el is pakolok ... ami a legjobb hogy kulon sor van scan-it-el vasarloknak ahol csak csucsforgalom eseten kell varni mert csak fizetni kell szerintem idot takaritok meg ... en pont ezert megyek kicsit tobbet mert szerintem ez jobb !!!

Dikusz 2017.11.10. 16:00:22

@Pink Petsch: a tej-, tojás-, baromfihús termékek áfája itthon 5%, legalábbis elméletben.
Ahogy említetted, megpróbáltam rákeresni a neten, hogy is alakul ez itthon, de hamar abba is hagytam, érdekes dolgokat lehet olvasni...
Egyébként pünkt ennek a három alapvető élelmiszernek ment fel folyamatosan az ára, a tejtermékeknek a leginkább, a tojgli drasztikus áremelkedésével meg mostanában fenyegetnek. Egyetlen napig sem volt olcsóbb a tej, stb ára az áfacsökkentés miatt. Még az az illúzió sem maradt, mint két évvel ezelőtt a sertéshús áfacsökkentésekor, hogy kb két hónapig volt olcsóbb a hús.

gabors 2017.11.10. 16:04:36

@Határátkelő: ne zavard a "jozan eszet" tenyekkel meg felmeresekkel sokkal egyszerubb latatlanban sztereotipiakban hinni

skandinav szomoru sotet lukban el es szoke, olasz meg t boldog mert meleg van :-) es fekete haju...

Csodabogár 2017.11.10. 16:05:34

@Pink Petsch: Campari narancslé no és kis pezsgő a tetjébe. Mindezt jó hidegen, de nem jégkockákkal feltöltve. Nem megvetendő ital, szerintem.

2017.11.10. 16:11:07

@Dikusz: Egy jó kávéra szivesen meghivlak -meg többre is-, ha éppen erre jársz. A dióra javaslom a speciálisan kifejlesztett konyhai eszközt.
A csávó hozzászólásáról meg az a vélemyenyem, hogy tipikusan a kevésébé szerencsés sorsú, kelet-európai nézőpont ... persze-mert-gyarmatbirodalom-voltak-persze-mert-a-marshall-terv-persze-mert-az-olaj-persze-mert-bármi-más-csak-mi-nem-vagyunk-hibásak-a-jelenlegi-kurvaszar-helyzetünkért-de-mindenki-más-igen. Nekem, pl. ez utóbbi miatt van elegem Magyarországból, sem egyéni, sem országos, politikai szinten soha el nem hangzik egy igen-mi-tévedtünk-legközeleb-figyelünk-erre-és erre-és javitjuk-a-hozzáállásunkat. Elképesztő ez a következmény-nélküliség Magyarországon. És élhetetlen.
Mondok csak egy példát. Mondhatni kurvára egyéni és apró. Ugye, én itt egy 4 csillagos hotelben melózok, aminek a telitettsége 450 fő. No, ez faszául összejött a halloweeni időszakra, amikoris egyedül maradtam a büfével. Ért-ed ... 450 fő, egyedül a büfével, és ez nemcsak a salátástálak cseréjét jelenti, hanem a maguknak a salátáknak az elkészitését is, és a megfelelő mennyiségben, ugye 5 napon keresztül. Ameddig tartott itt a hivatalos hoszzú hétvége. Mert a vendéget rohadtul nem érdekli napi 220 euróért, hogy én egyedül küzdök, vagy van rá legalább 2 ember. Nos, ez utóbbi nem volt. Erre pont a trip-en született egy értékelés, hogy az esti büfé nem volt feltöltve. Amikor olvastam, csak az volt a reakcióm, hogy meg-a-kurva-anyád!-hazudsz-te-pöcs! A belem kirohantam abban az 5 napban. Persze, jött az igazgató, hogy akkor ez miért is-meg hogy is? Annyira fel voltam baszva, hogy azt találtam mondani, hogy ha nem tetszik, ahogy végzem a munkámat, akkor rúgjon ki, és találjon más hülyét helyettem, aki egyedül végigviszi a büfét teltházzal! Azóta kuss van ... :PPP
No, ezt az intermezzót csak azért emlitettem meg, mert utána, a vitánk utánk másnap azt mondta az igazgató, hogy belátja tévedett, amikor felelősségre vont egyetlen bejegyzés miatt, és elnézést kér, meg ne vegyem magamra, meg hasonló hülyeségek. Meg, hogy ez az egész végeredményben az ő felelőssége a tulajdonos felé, és blablabla ... csak -gondolom- nehogy első felindulásból itthagyjam őket a faszba :DDD Ugyanis én hamarabb találok munkát, mint ők a helyemre embert....

Csodabogár 2017.11.10. 16:16:04

@Pink Petsch: Gondolom én valahol a szüleid és nagyszüleid közti korosztály vagyok. Akkoriban igen szerény piálások voltak csak. Nagy bulizó társaság volt, de aki keményen ivott azt kiközösítettük. Házibulik alkalmával, ahol összejött 25-35 fő, 20 liter bor bőven elég volt. Töményt szinte nem is láttunk.

adg 2017.11.10. 16:17:14

Elarulom a titkot.

A tyuk tojassal szaporodik, a tojasbol lesz a kiscsirke, a kiscsirkebol a tyuk, es az tojik ujra tojast.
A kiscsirke eleg erzekeny, ahogy mas allatok kolykei is, es nem igazan erzik jol magukat hoban, fagyban es metszo, csontig hatolo szelben. Raadasul olyankor kaja is sokkal kevesebb van. (Tyukanyo nem szoptat, a kiscsirkenek maganak kell megoldania a taplalkozast.)
Ezert az allatok ugy programozzak az utodok vilagra hozasat, hogy lehetoleg jo ido es eleg taplalek legyen. Vagyis tavasz es nyar, hogy legyen ido telre megerosodni.

Ugyan a csirkek ma mar gyarban laknak nagyreszt, nem gond sem a hideg, sem az eledel, de azert megmaradt bennuk meg egy hangyanyi maradek a termeszetbol, es ezert telen kevesebbet tojnak. Sajnos nalatok telen van karacsony, amikor mindenki sut foz es tobb tojas kellene. Kellemetlen egybeeses. Kevesebb a tojas telen, viszont tobb kellene, igy az ar megy felfele.
Rendes helyeken ezert inkabb nyaron van karacsony, igy van tojas is eleg. Sajnos a mango viszont pont leerik karacsonyra. Semmi sem tokeletes.

Csodabogár 2017.11.10. 16:17:38

@Dikusz: Ne izgasd magad, a dió megvár!

Dikusz 2017.11.10. 16:19:14

@London2009: éppen ezért lett volna jó, ha korábban írta volna a hozzászólását. Az övé is egy vélemény, mint mindenkié, aki Londonban él.
Érdekes lett volna, az ott élő többiek véleményét is olvasni - nekem, aki nem ott él. Aztán az még érdekesebb lett volna, ha korán írja a hozzászólást, és mégsem reagál rá senki...

Amint írtam már, hogy rengeteg hely nyílt az utóbbi időben a Blahától a Nyugatiig, ahová be lehet ülni, akár egy kávét meginni. Nem a spíkre gondolok, hanem kávézókra. A Blahától a Nyugatiig teli van a nagykörút velük, jócskán vannak benne, fiatalok.
A Bartók Béla úton, a Gellért tértől a körtérig szintén. A Hadik kávéházat nemigen láttam még üresen a megnyitása óta, szerintem rengeteg egyetemista jár a környék kávézóiba.

gabors 2017.11.10. 16:20:03

@London2009: Ha tenyleg erdekel olvasd el a FAQ-ot linkrol ...

A GDP mellett mas adatokat is osszevetnek pl varhato elettartam, szabadsag, korrupcio, szocilis halo stb, ezek egy reszet felmeresek alapjan ugy hogy megkerdeznek 2-3000 embert orszagonkent es statisztikat csinalnak belole ... vagyis nem egyszeruen egy gazdasagi mutato hanem inkabb azt meri hogy mennyire elheto az orszag (kicsit bugyuta hogy boldogsag mutato, happiness report-nak neveztek el).

Persze lehet csak egy libsi/szabadkomuve/zsido/hitgyulis conteo az egesz (kihagytam valamit ja igen JFK es Soros)

2017.11.10. 16:24:47

@Csodabogár: Mno, igen, ez egy igen igéretes aperitivnek hangzik ;)))
Hm, te konkrétan a nagyszüleim korosztálya vagy, bár egyetlen. általam személyesen is ismert nagyszülőm sem ért meg olyan magas kort, mint te. Mnaaa, csak annyit akarok ezzel mondani, hogy azért ők is tudtak bulizni, még jó középkorúan is, amikortól az első emlékeim vannak róluk ;)))

London2009 2017.11.10. 16:27:03

@Dikusz: ez oke. De en kifejezetten nem Budapestrol beszeltem. Mindig elfelejtitek, hogy Budapest nem Magyarorszag.

London2009 2017.11.10. 16:31:01

@gabors: meg a Zorban! Ot ne hagyd ki!

Dikusz 2017.11.10. 16:33:20

@adg: sosem jöttem volna rá, köszi. Már ha jól tévedek, hogy nekem írtad, de ha nem úgy is jó:)

Most vettem volna a piacon a szokott őstermelőtől tojglit venni. Nem volt szerencsém, pont előttem vitték el az utolsó tíz darabot. Azt mondta a gazda -bár ezt eddig is tudtam városi létemre is-, hogy télen kevesebb a tojás. Amit meg kapni lehet azok mind olyan tápot kapnak, hogy tojjanak tojáskát.

A mangót meg fessétek meg, és lesz belőle húsvéti tojás - karácsonyra :)

London2009 2017.11.10. 16:38:21

@Dikusz: latod, itt tartunk. Mar tojas sincs Magyarorszagon eleg. Nagy a baj! :D

adg 2017.11.10. 16:39:38

@Dikusz: rosszul tevedsz, nem neked. :)
Mango nem all el, piszok gyorsan elfogy, akarmennyit veszunk. Sajnos most nincs sajat fank, kenytelenek vagyunk venni. Ananaszt viszont ket hete szureteltunk (1 darabot, a masik meg zold), es mar sargul a citrom.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2017.11.10. 16:41:02

"Ugye a legtöbb országban (Magyarországtól Angliáig) ezek úgy működnek, hogy be kell dobni egy pénzérmét, és akkor tudja az ember elvinni magával a vásárlás idejére, aminek a nyilvánvaló oka az, hogy a szupermarketek nem bíznak meg az emberekben. "

Ez így azért elég nagy baromság, hiszen egy euróért ugyanúgy el lehetne lopni a talicskát, ha valaki azt akarná.
Csak azért van a dolog, mert nem akarnak kocsivisszatologatásra munkaerőt alkalmazni.

Én viszont már a tévében is láttam nagyarcú norvégot.Emlékezzünk csak vissza a drömmetrekning szóra!
:-)))))))
Kevésbé foDballratyiknak: Amikor a 2016-os foci eb-n a pótselejtezőket sorsolták és kiderült, hogy a norvégok a magyarokat kapják, akkor a stúdióban lévő idióta elkezdte ezt a szót kiabálni: Álomsorsolás!
Végeredmény: 2-ből kétszer megvertük őket, és mi jutottunk ki az eb-re...
:D
(Szomorú végkifejlet: tegnap meg kikaptunk Luxemburgtól...)

Építőipari bérek: háppersze, elérte a nyugatinak a felét, biztosan...Attól félek én is.
:D
Lassan talán a túlórákat is kifizetik, mi?
:D

szalka240 2017.11.10. 16:41:14

@Pink Petsch: És még ki is szokták számolni a pontos összeget, ami fölött a pénz nem boldogít. Jelenleg évi 75000 dollár fejenként.

2017.11.10. 16:41:58

@adg: Hm, és nem hiányoznak a bogyós gyümölcsök?

gabors 2017.11.10. 16:42:06

@Dikusz: "A bevásárlókocsiknál meg vannak olyan érmék, reklámként kapott korongocskák, vagy egyszerű alátét, amik helyettesítik az aprópénz használatát."

ezt azert csinaljak mert igy olcsobb mint kicserelni a kocsikt vagy leszerelni azokat az izeket de ez mar azt mutatja hogy nem jott be ...

errefele a "modernebb" modja az "eltologatas" ellen hogy a parkolo szelen van egy (altlaban) sarga vonal ahol a kerek befekez es NEM LEHET tovabb tolni a kocsit.. foleg ott vannak ilyenek ahol nagy bevasarlokozpontban tobb aruhaz is egy orias placcot hasznal .. igy probaljak minimalizalni a kocsi begyujtok munkajat. Mert a legtobb helyen folyamatosan vissza kell vinni a kocsikat meg akkor is ha a legtobb vasarlo eltolja a azokba a tarolokba (azert 200-300 metert nem tesz meg senki hogy a bejaratik tolja vissza)

2017.11.10. 16:46:01

@szalka240: Hm, nem mondod! Én még alatta vagyok pár ezressel, de a 70k-t meghaladom ... és ez csak az első évem ...

gabors 2017.11.10. 16:48:17

@London2009: "@gabors: meg a Zorban! Ot ne hagyd ki! " az meg csak igazan mutatoja a boldogsagnak :-)

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2017.11.10. 16:49:40

@P.Elliot: Jó nektek, néném.Én is eléggé utálom ezt az egész rendszert.Itt mondjuk lehet kapni, soxor ingyen is, ilyen tallér méretű műanyag b@$zinát, egy korongot, amit nem tud az ember elkölteni, tehát elvileg mindig megmarad.Ami pont beleillik a talicska zárjába. De ez is el tud veszni, stb, szóval idegesítő.
De ezért respect az usákoknak, ha bemennek a hiperbe beolvasni a vezetőnek.Jó kis polgári engedetlenség/elégedetlenség, ki hogy akarja...

adg 2017.11.10. 16:51:50

@Pink Petsch: nem. Hoznak delrol, van a boltban. Mondjuk ribizli meg poszmete nincs. Eper, malna, feketeribizli mindig van. Dinnye meg egsz jo terem a kornyeken is.
Ami viszont hianyzik, az a friss meggy. Delen terem egy keves, de nem hozzak fel, es nem tul nepszeru gyumolcs. Na az hianyzik kb egyedul gyumolcsfronton. Talan meg a szilva, nem ez a nagy gomboc, hanem az a hagyomanyos. Az csak aszalt van.

Shanarey 2017.11.10. 16:51:52

Norvégia legalábbis télen túl hűvös nekem, de attól még ez a lista jó, mert benne van a lényeg.

Mindeközben Orbanisztánban:

Előre bocsátom hogy nem vagyok oda a jobbikért (sem), de ez az állítólagos "demokrácia és "szólás szabadság" országában, még számomra sem elfogadható.

hvg.hu/itthon/20171110_Rendori_felugyelettel_festettek_le_a_jobbikos_plakatokat_Budaorson?

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2017.11.10. 16:53:05

@P.Elliot: "kimegyek havat hanyni "

Volt valami ilyesmi vicc, hogy a házmester az egy átalakítógép, mert spenótot reggelizik és utána havat hány...
Néném, te hogy csinálod, le szoktad dugni előtte a torkodba az ujjad, vagy megy anélkül is?
:-))

Dikusz 2017.11.10. 16:53:38

@Pink Petsch: azért azt szívesen meghallgattam volna, hogy (jó esetben magadban) mit mondasz az igázgatónak. Lehet tanultam volna új kifejezéseket is, de én is tudok ilyen téren sokat:))) Azért azt hiszem, itthon is kisebb arcuk van a vendéglősöknek, biztos hallottad azt a történetet, hogy egy balatoni vendéglő teljes személyzete lelépett. Bécsbe mentek, miután előző este előkészítették másnapra az ételeket.

Már írtam, közvetve én is tudom mi megy (fiam szakácsként végzett, unokahúgom 14 évet hajózott, rá is ment az egészsége) a vendéglátásban. Nem is irigylem az ott dolgozókat. A jatt kérdésében meg érdekes lenne szakács/pincér vitát meghallgatni. Andi azt mondta, hogy a jatt a pincéré, mert ő foglalkozik a vendéggel. Úriasszony vagyok, meg fiatalok előtt nem beszélünk csúnyán, ezért csak finoman ellenkeztem vele:)

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2017.11.10. 16:56:32

@Pink Petsch: A pénz nem boldogít, de inkább sírok egy Bömbike ülésén ülve, mint egy biciklién...
:D
És hát jah, az a fajta nyugalom megfizethetetlen, hogy az ember tudja, hogy van elég gempa a rohadék számlákra, meg a gyerek télikabátjára és nem kell az a fajta szerencsejáték, amit otthon űznek sajnos egyre többen, hogy melyik csekk befizetését lehet tovább húzni; melyik szolgáltató csapja le hamarabb a villanyórát...

2017.11.10. 16:59:07

@szalka240: Persze, az számit igazán jelenleg, a többi csak a nyugdijban ;))) Igaz, nemcsak a jelenlegi fizetésemre hagyatkozom. Az előző életemben ugyebár nagyobb volt a bevételem is, meg volt évekig egy bankár partnerem. Sok értékes tanáccsal látott el, hogy mihez kezdjek a pénzemmel a legbiztonságosabban, hosszútávon, de mégis jövedelmezően ...

2017.11.10. 17:04:29

@geegee: Nos, ha szolgáltatóról van szó meg villanyóráról, az csak az Elmü lehet ;))) De értem, hiszen pont ezt értem én is a "csekkfrász" kifejezés alatt. De azért van a pénznek, illetve a mennyiségének egy olyasn szintje, amikor már csak nyüg, amikor már a kajmáni-szigeteki bankokban kell gondolkodni, meg megbizható strómanokat keresni ... ez utóbbi mondjuk, eleve oximoron .,..

Dikusz 2017.11.10. 17:06:27

@London2009: Sosem felejtem el, hogy nem csak Budapestből áll Magyarország, vannak sokkal élhetőbb "fővárosai" is az országnak. Nem írhatok másról, hiszen csak azt a várost ismerem. Ha máshol élnék, arról tudnék csak írni.
Például, ha újrakezdhetném, szívesen élnék Szegeden:)))

Nem rád gondolok, de nem egyszer futottam bele abba a nem kicsi -túlzás nélkül mondom- gyűlöletbe, ami a vidéken élők részéről a fővárosban élők felé irányul. Konkrét tapasztalat: az ország egyik legszebb, legzöldebb területén járva egy idős helybéli úr, miután jót beszélgettünk, megmondtuk, hogy budapestiek vagyunk, elköszöntünk tőle, majd baktattunk az úton elfele, utánunk jött kocsival, ránkbőgette a motort, majd' elütött minket. Később megkérdeztük az odavaló barátunkat, ő azt mondta, hogy a háború után mindenét elvették a fővárosban, a legidősebb közülünk is kisgyerek volt még akkor. A helyi polgármester meg azt mondta, hogy azért haragszanak ránk vidéken, mert mindent mi kapunk szerintük. Felköltözni mégsem akar senki.

Dikusz 2017.11.10. 17:09:38

@adg: itthon meg olcsóbb a banán, citrom, mandarin, általában a déligyümölcsök, mint a hazai(?) alma. A nyáron cseresznye nemigen volt 800 Ft-nál olcsóbb, a ribizli kilója meg 1300 fitying volt.

2017.11.10. 17:15:49

@Dikusz: Te, én pontosan azt mondtam az igazgatónak, amit neked leirtam a válaszomban, csak németül: "Wenn Sie denken, das meine Arbeit ist nicht gut genug für Sie, dann können wir "tschüss" sagen. Ich war alleine mit full-house Buffet 5 tagen .. wenn Sie denken, Sie können eine andere Idioten zu finden für diese job, dann wieder "tschüss"!" és még hozzátettem jó hangosan néhány kevésbé ismert magyar káromkodást, amikben nem szerepelt a "baszd meg" és a "kurva anyád", mert ezeket ismerik. De legalább a magyar kollégák jól szórakoztak :DDD
A ringldet meg hagyjuk, mert legsziveseben belefolytanánm a cálngereket a saját nyakkendőjükvbe, amikor arról panaszkodnak, hogy aznap "csak" 100 euró jött össze. Meg a mocskos kurva anyátok!

London2009 2017.11.10. 17:21:51

@Dikusz: tudom, hogy te nem feljeted el, de sokan itt igen. Mikor peldaul arrol irnak, hogy milyen csudajo tobb 100k forintos fizetesek vannak. Budapesten... videken meg orulnek az emberek ha kapnak 100k forintot. No de mindegy is.

gabors 2017.11.10. 17:22:19

@geegee: "De ezért respect az usákoknak, ha bemennek a hiperbe beolvasni a vezetőnek.Jó kis polgári engedetlenség/elégedetlenség, ki hogy akarja..."

Ilyen van anyosom panaszkodott ketszer haromszor hogy pont olyan tea amit O szeretne nincs ... azota is tartjak ... (pedig mar tobb eve meghalt) .. nem tudom hogy masok is kertek-e. De elotte nem volt par honappal kesobb meg meg azota is van ... (persze lehet csak veleletlen csillagok osszeallasarol volt szo semmi masrol)

Dikusz 2017.11.10. 17:24:50

@geegee: az a nagyarcú egy sportriporter volt az hiszem. Hamar elment a kedve a viccelődéstől a vereség után, de azért azt még most is állítom, hogy qva nagy szerencsénk volt az EB-n több okból is...
Pont ez az, ugyanaz a válogatott, nagyrészt ugyanazokkal a focistákkal, mitől voltak éppen az EB-n jobbak? Résztvevő csapatok bővítése, a portugálok taktikázása - szerintem.

Itthon is sok helyen adnak az áruházak (lottózók, reklámcégek) korongokat a bevásárlókocsikhoz. Valóban elkeverednek, nekem is kellene lenni vagy tíznek kb, jelenleg egyet se találok. Jó tipp még a csavaralátét (vagy mi), az talán van sok háztartásban otthon. A madarasteszkó volt az utolsó áruházlánc, amelyik kitelepítette a bevásárlóközpontok elé a bevásárlókosarakat, így nem kell fizetniük a kocsitologatók bérét.

Dikusz 2017.11.10. 17:26:12

@Shanarey: Itt a felüljárón lévő plakátot mázolják át állandóan.

Shaktee 2017.11.10. 17:33:38

@gabors: -hitgyuli, o mar habony payrollon van.

2017.11.10. 17:34:29

@London2009: Reflektálva az egyik posztvégi ajánló-cikkre is, meg a te hozzászólásodra is. Ezek a több 100-ezres (bár kérdés, mennyi, mertv nettó 200 ezerből albérlettel, kb. vegetálsz Budapesten) fizetések kényszerből vannak, mert annyira nincs munkaerő, hogy azt is felveszik asztalosnak, aki faipariba járt, pedog hol van ő az asztalosságtól, ugye . De ha, ne adj isten, hirtelen meglenne a megfelelő számú szakember, nagyonhirtelen újra a 180 ezer nettó lenne a csúcs, ismét. És az sem teljesen fehéren. Úgy, hogya, akinek esze van. azért is nem megy vissza, mert tudja, hogy ez a fizu-megemelkedés csak átmeneti, és szükségből fakad, nem a rendszer stabilitásából. és ezt nem értik meg sokan, még akkkor is, ha kint dolgoznak, és elkezdenek átszámolni ....

Dikusz 2017.11.10. 17:35:48

@Pink Petsch: akkor azt hiszem a káromkodástémában nincs szükséged a segítségemre, biztosan tudnánk azért ezen a téren újat mondani egymásnak. Ebben a témában én amúgy is nagyon tanulékony vagyok, első hallásra meg tudok jegyezni szalonképtelen szavakat. :)))

Unokahúgomnak mondtam, #@*~°>szd meg, ha a szakács sz*rt főz, kinyalhatod te a vendég hátsóját, akkor tuti nem kapsz jattot.

A német szavakat olvasva eszembe jutott, hogy apukám szerszámkészítő volt, és az összes kéziszerszámának, meg egyébként az építőiparban is a szerszámoknak német neve volt:)

Dikusz 2017.11.10. 17:44:01

@London2009: minden egyes többnapos túránk alkalmával tapasztalom is. Hiába nyomják a sódert a munkaerőhiányról, főleg az ország keleti részén nincs.
A fővárosban sem annyira jó a helyzet, mint mondják. Informatikust persze hogy keresnek, de a kereskedelemben -hiába van minden második üzlet ajtaján kiírva, hogy eladót keresnek- nem könnyű itt sem. Van a piacon az egyik árusnál egy eladó több évtizedes gyakorlattal, mégsem tud elhelyezkedni a nagy élelmiszerláncoknál, vissza sem hívják. A kis boltoknál meg ugyanúgy minimálbérre jelentik be őket, mint eddig.

London2009 2017.11.10. 17:50:39

@Pink Petsch: @Dikusz: ezt nem tudom latjatok, fogalmam sincs, hogy mi a helyzet ilyen szempontbol otthon. Csak azt tudom, amiket meselnek nekem ismerosok, rokonok. Videken es igen, most Kelet-Mo-ra gondolok, nincs munka. Gyarakba jarnak dolgozni az emberek, tobb muszakban es leginkabb minimalberert, vagy attol kicsit tobbert. Ha 100k folott van a fizetes, az mar nem rossz. Az teny, hogy jo szakemberbol keves van es baromi dragan dolgoznak. A szuleim gondolkoztak uj konyhan, aztan osztottak szoroztak es bar meg dontes nem szuletett, de tobb millios tetel lenne. A hazat meg eladni sem lenne konnyu. Csak ezert irtam, hogy videk meg Budapest, illetve Kelet meg Nyugat-Mo. nagyon messze van egymastol.

szalka240 2017.11.10. 17:56:00

@Pink Petsch: Ez jól hangzik. Ilyenkor el szoktam játszani a gondolattal, hogy esetleg rossz szakmát választottam, de ha továbbgondolom a dolgot rájövök, hogy én azt a hajtást úgysem bírnám. Az egyetemen megtapasztaltam, hogy hol van a teljesítőképességem határa, és azóta még plusz egészségi probléma is jött. Szóval mindig arra jutok, hogy jól vagyok ott, ahol vagyok. Bár még nem hoztam ki a maximumot a lehetőségeimből, de azért elég nagy lépéseket tettem az elmúlt években a megfelelő irányba.

2017.11.10. 18:05:04

@Dikusz: Mno, abban nincs, mert átszoktam a -rohadt.mocskos-életbe és a dögölj-meg-te-paraszt kifejezésekre a baszdmeg és a kurvaanyaád pótlására :DDD Kissé hosszabb, de legalább nem értik :DDD
Oh, a service-nek nem kell ok, hogy minden szart a konyhára kenjen. Ha elbasszák a rendelést, akkor automatikusann a konyha a hibás, akkor is -vagy főleg akkor, ha ők baszták el. Csak velem pechjük van, mert én is a placcon vagyok, és a hülyeségüket sok esetben észreveszem. Mint legutóbb, amikor avval jött vissza az alulképzett csálinger, hogy az élőételhez a marinált saláta szerinte nem chicorée saláta, mint menüben szerepel, hanem radicchio. Oké, szemre a vörös chicorée és a radicchio olyam sokban tényleg nem különbözik, izre viszont!
És amikor megláttam az érintetlenül visszaküldött előételes tálat ezzel a panasszal, hogy a vendég szemre döntötte el, hogy szerinte mi, micsoda, meg sem kóstolta!... Akkor nálam elszakadt a cérna, hogy az alulmüvelt-sznob-mocskos-kurva-anyját-bassza-meg-az ilyen-kistesvér-céljából! Mno, akkor ment ki a séf az asztalhoz személyesen egy fej fehér, egy fej vörös chicoréeval, illetve egy fej radicchioval, plusz a már előre marinált vörös chicorée-salátával, hogy bemutassa különbséget az idióta barmának!
De persze, ki nem érdemlünk trinkgeldet, elvégre lófaszt-sem-találkozunk-az-istenbarmai-vendégrkkrl! Csak a "szegény" csálingerek, hogy fordulnának fel, mert némelyiknek akkora a pofája, minden tudás nélkül, hogy a brandenburgi kapu minimum 10-szer átférne ...

gabors 2017.11.10. 18:23:54

@swing gitan: " @gabors: -hitgyuli, o mar habony payrollon van. "

a habony nem kolcsonokbol el ? leglabbis a bevallasa alapjan ?

Dikusz 2017.11.10. 18:28:31

@Pink Petsch: óóóó...., ez már mutatja a témában igen széleskörű ismereteidet:)))

gabors 2017.11.10. 18:35:43

Na igy is lehet ... (orulet!!!)

index.hu/gazdasag/2017/11/10/karacsonyi_csomaglimitet_vezet_be_a_posta/

Nem akarok nekik segiteni de be is lehetne zarni a postakat karacsony elott harom hettel es majd csak Januar 2-an nyitne. az ugyfelek meg rohadjanak meg. Abszolut nem lesz gond a csomagokkal :-)

Persze van mas megoldas is, atnevezni Nemzeti Posta-nak es a kormany szovivo meg elmondja hogy a Magyar Postanal minden problema megoldodott hala az szeretett vezernek.

Hogy milyen jol teljesit ez a Mo !

Dikusz 2017.11.10. 18:36:03

@London2009: A konyhát öt éve, a fürdőszobát hét éve újítottuk fel. A fürdőszoba 400.000, a konyha 450.000 Ft-ba került. Nem is merek belegondolni most mennyi lenne. A lakásra is ráférne a szőnyegpadló, tapéta (2+1/2 fél szoba), gőzöm sincs, mibe kerül...
Barátaim fürdőszobája (panelban laknak) 700.000 Ft volt. Ezeket összevetve valós a többmilliós tétel, ha mindent beleszámolnak a szüleid.

2017.11.10. 18:37:09

@Dikusz: Azok, széleskörüek, hogy basznámegakurvaisten! :DDDD Bár ne lennének, több bizalmam lenne az emberi fajban :DDDD

Dikusz 2017.11.10. 18:38:17

@Csodabogár: sajna így igaz, azóta sem pucolta meg magát, és senki nem is jött segíteni:)

gabors 2017.11.10. 19:56:04

@Dikusz: Itt kulon keresni kell ha veletlenul toretlen diot akarnek venni (de minek akarnek ilyet ??) Nem is tudom hogy olcsobb-e meg pont annyit veszek puccolt diobol ammenyi kb kell igaz mar vagy 15 eve hogy utoljara beijglit sutottem lehet most karacsonyra meglepem az asszonyt ...

DieNanny CH 2017.11.10. 20:15:06

@gabors:

Az átlagos héjas 1 kg dióból 30-35 dkg pucolt lesz.

2017.11.10. 20:20:03

@gabors: Mert mondjuk, disznek kell, dekornak .. már a csonthéjával együtt a dió. Árban meg olyan nagy különaség nincs, ha leméred dekára pucolás után a kiló csonthéjást.

Shaktee 2017.11.10. 20:24:18

@gabors: hehe, brusszel/soros/homoklobbi lelegezteti ot is :P

kék madár 2017.11.10. 20:28:05

@Határátkelő: nem lenne egyszerubb ezt az elmebeteg troll csak siman kitiltani? A tenyeket siman meghamisitja, kitartoan flamel, ertelmes erve meg nem volt, csak erzesei, kinek jo ez?

Dikusz 2017.11.10. 20:38:26

@Pink Petsch: nem vagyok hívő, mindemellett erdőjáróként nekem az erdő a templomom. Ezért nekem el van nézve, sajátos egyezség szerint (későbbi elszámolással), ha nyomdafestéket nem tűrő módon csúnyán beszélek, és nem mellesleg igazam is van. A káromkodás meglehetősen meg tudja nyugtatni az ingerült embert:)
Ilyen eset fordult elő jónéhány évvel ezelőtt velem, elmesélem, (ez legyen a ti büntetésetek:)

Március volt, igencsak zord, havas időben túrázunk a Zemplénben, többedmagunkkal. Túravezetői találkozó volt, gyakorlott, képzett túravezetőkkel (nem rólam van szó:). Az ország északi csücskében a kék túra útvonalán kolbászoltunk a szálláshelyünkre. A túravezető (a turistatérkép lektorálója egyébként) 6 km-re becsülte a távolságot a szálláshelyünkig, ami a valóságban 24 km volt.
Hiába volt március idusa, még elég hűvös "firnes" havas idő volt, nem volt könnyű utunk a szint miatt sem. Ráadásul a túravezető nem igazán igazodott ki a terepen. Amikor már elkezdett sötétedni, és kiderült az, amit addig is tudtunk, hogy a táv nem 6, hanem 24 km, a félhomályban elárulta, ő tulajdonképpen farkasvakságban szenved, ami azt jelenti, a sötétben alig lát. Ráadásul egy zseblámpánk volt csak. Ránk is sötétedett az erdőben, a szerencsénk az volt, hogy az utunk végefelé jártunk már, kifelé az erdőből, mezőn. Ilyenkor a hó, és a hold elég világosságot ad azért, jobban is lehet látni ha nem használunk zseblámpát, még szép is lehetett volna, csak már hullafáradtak voltunk a sok km miatt.
Na ekkor a falu szélén (máig emlékszem, Mogyoróska) láttam meg egy Krisztus-szobrot. Tisztelettel megálltam előtte, és bízva a megbocsájtásban (hiszen megegyeztem a Mindenhatóval) elmondtam a magamét, körülbelül így:
Hogy az az oltáron bicikliző faluszéli bádogisten (könyvben olvastam, tudom a címét, első olvasásra megjegyeztem) tegye akárhova ezt a vakegeret, aki azt sem tudja mi, hány kilométer... stbstb (ez csak a finomabb része volt), eltartott egy ideig, amíg a végére értem. A mellettem álló meg is kérdezte, hogy el tudom-e ezt ismételni. Hogyne, válaszoltam, sőt még hozzá is tudok tenni. :)

Dikusz 2017.11.10. 20:43:28

@gabors: A két héttel ezelőtti túránk alkalmával a szélvihar által lefújt maradék diót szedtem össze a szállásunk felé haladva.

Hamár összekotorásztuk a többiekkel együtt, becsületbeli ügynek tartom, hogy igenis pucoljam meg, ha tetszik, ha nem, akkor is!

Megoldottam egy kis ideig a kérdést, eltörtem a diótörőt:))))

Dikusz 2017.11.10. 20:46:09

@Pink Petsch: igazad van, tényleg nem sok a különbség még akkor sem, ha a pucolt dió ára kilónként 3500 Ft körül mozog.

De mifrancot csináljak diótörő nélkül? :)

Csodabogár 2017.11.10. 21:55:37

@Dikusz: Kalapács??? Már ha annyira buzog benned a pucolhatnék.

Shaktee 2017.11.10. 23:02:17

@kék madár: kommentgenerátor madaram.

adg 2017.11.10. 23:35:38

@Dikusz: a banan itt is draga, pedig itt terem a faluban. 800 ft korul van, a cseresznye meg kurva draga, lazan 3-4000 ft.

M. Péter 2017.11.11. 00:03:15

@adg: Kolumbiában 200Ft körül van a banán kilója, az ananásznak is.

adg 2017.11.11. 00:14:27

@M. Péter: koszi, majd eztan oda jarok bananert. :))

gabors 2017.11.11. 02:19:46

@DieNanny CH: na most voltam az indiai boltban (Patel's brother ) ott az egesz dio 4.99 volt mig a pucolt 7.49 ugyanabban a sulyban 14oz akkor ezek nagyon hulyek lehetnek (sot a marka is ugyanaz volt) ezen veszitenek akkor .. vagy tul van arazva a hejjaban hagyott akkor meg hulye aki azt veszi es meg molyol is vele otthon ..

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2017.11.11. 02:29:00

@Dikusz: Szerintem azért nem ugyanaz a válogatott, csomóan hiányoztak (kb az akkori keret fele) tegnapról az eb-sek közül, mert befejezték, sérültek, nem akartak ebben a szopacsban részt venni.A maradék meg leépült, azt is elfelejtette, amit egy éve még tudott.Az új kopaszok meg még mind sötét ló.
Kéváncsi leszek, lesz-e innen bármiféle felemelkedés...

gabors 2017.11.11. 06:13:13

megjott nalunk a hideg ezert leszedtem az utolso paradicsomokat van vagy 2-3 kilo eleg zold .. valami okos otletet varok mit lehet ebbol csinalni ... ??

koszi

Dikusz 2017.11.11. 08:00:24

@geegee: Innen már csak felemelkedni lehet...
De változatlan állítom: az, hogy eddig jutott a csapat (annak ellenére, hogy örültem a sikernek, örökké sajnálni fogom, hogy nem mentem be jasszkarizni a belvárosba a szürke tréninggatyómban), nagyrészt a szerencsének köszönhetjük. Azért érdekelne a véleményed arról, amit írtam a portugálokkal elért eredményről. Érdekes módon, ha vezetett a válogatottunk, nem sokra rá jött az egyenlítés, és nem akartak győzni, mert így sokkal jobb csoportba jutottak, mintha megnyerték volna a meccset.

Dikusz 2017.11.11. 08:01:08

@gabors: savanyúságot, azzal nem sokat kell bíbelődni.

somlobodog 2017.11.11. 09:34:51

@London2009: ugyanezt írtam pár hete neki. Le lettem b*aszva hogy gorgessem át. Most ezt teszem, el se olvasom ha felvillan benne a politikai nyomor. Attól függetlenül én sem értem miért nem egy erre való fórumon tolja inkabb

gabors 2017.11.11. 13:20:42

@Dikusz: "@gabors: savanyúságot, azzal nem sokat kell bíbelődni. "
koszi azzal az a gond hogy nincs hol tarolni utanna ... valami olyasmi kell amit elfogyasztunk zaros hataridon belul ....

Főgebra 2017.11.11. 13:43:41

@gabors:
"valami olyasmi kell amit elfogyasztunk zaros hataridon belul .... "

Rém eccerű!
A zöld parikat beteszed egy polietilén zacsiba és teszel melléjük egy érett paradicsomot és a zacsit lezárod "légmentesen". A zöldek pedig - a piros által kibocsájtott érési gázoktól - elkezdenek halványodni, majd sárgulni, a végén pirosodni. Természetesen ez kényszerérlelés és nem olyan ízű lesz mint az igazi napon beérett, de az illúzió megvan!

P.Elliot 2017.11.11. 15:34:27

@gabors: @Főgebra: Tedd oket sorban az ablakba, / mashol is jo, es varakozz, be fog erni pirosra lassan. Naponta azert nezd at hogy nehogy megrothadjon belole egy-egy mert rothassza a tobbit. En meg mindig abbol a paradicsomokbol elek amit igy behoztam, van meg vagy 10 szem zold aztan irany az uzlet.

gabors 2017.11.11. 15:48:00

@P.Elliot: ha tudnek kepet kuldeni ...

van kb 300-400 darab kb 2-3 cm atmeroju amit itt grape tomato nak !!!! van kb 1000 darab ????

ezeket hova tegyem fozom az elso kb 10% ot hamarosan .. nem rossz csak savanyu minden nelkul

gabors 2017.11.11. 15:50:46

@Főgebra: ez valami conteo vagy nalad mukodott ... ha igen lett volna ugyanez lezaras es piros nelkul is ??? ez hogy valami a pirosbol atmegy a zoldbe ez nem igazan hiheto !!!

P.Elliot 2017.11.11. 15:55:07

@gabors: Azok nagyon kicsi paradicsomok akkor, abbol szerintem savanyusagon kivul nem tudsz csinalni semmit, az nem erik be, az rothadni fog de probald azert ki.
Osszekeverve hagymaval, repaval, ezzel-azzal tudsz csinalni affele vegyes savanyusagot, mas otletem nincs.
En mar regen nem ultetem azt a fajtat mert tul kicsi, a legkisebb a koktelparadicsom amit ultetek.
Ugy altalaban jo termesed volt? Mekkora a zoldseges kerted?

Főgebra 2017.11.11. 16:19:28

@gabors:
Nézd, én nem fogok veled vitatkozni semmiképpen. Csak kérdezem, a haragoszöld banánról eltudod képzelni, hogy a hűtőházban konkrétan valamilyen gázzal érlelik és ez halál tudományosan úgy van belőve, hogy akkor kezdjen sárgulni, amikor szállítják a boltokba?

A az érő félben lévő paradicsom is gázokat fejleszt az érése során. Ha az éretlent és azt egy helyen összezárják, akkor a felgyülemlő érési gázok a zöldparadicsomot arra késztetik, hogy kezdjen el érni.

Az egész nem hit kérdése!

" ez nem igazan hiheto"
Ha pedig így gondolod, győzködjön téged a hóhér!

adg 2017.11.11. 16:48:05

@Főgebra: jaja, persze. Es ki erleli meg neked a zacskoban a zold paradicsomot? Az ufok? Vagy a gyikember? Trump biztos nem!

Utoerleles! Basszus mikben nem hisznek egyesek, majd ja, beerik magatol a gyumolcs... Biztos etilengazt bocsat ki az ero gyumolcs, es az erleli be a zoldet, meg a husveti nyuszitojas.
te biztos hiszel a sarki fenyben is, ugye?

Itt van amugy egy leiras a paradicsotermesztesrol, ezt is olyanok irtak, akik ilyen mesekben hisznek. www.tuja.hu/paradicsom.html

Mik vannak...

adg 2017.11.11. 16:52:02

Amig volt mangonk, azt is zolden szedtuk, mert kulonben leszedte a posszum. Egy papirdobozba tettuk oket, es amelyik megerett, azt megettuk. A banant szinten kicsit eretlenul kell szedni. Es az ananaszt is par napig bent erleltuk.

gabors 2017.11.11. 17:15:47

@Főgebra: "Nézd, én nem fogok veled vitatkozni semmiképpen"

bocs roszul fogalmaztam ... de tovabbra sem "hiszem" hogy barmi attol eren be hogy melle teszel egy pirosat ..

azt hogy mit is csinalnak a raktarakban AZT elhiszem .. amit te mondtal az viszont nem "bocs" tipiikus terites ... tenyleg nem veszed eszre ezt ??? akkor szolok hogy Orban fia NEM FOG meggyitai SEMMIBOL !!

gabors 2017.11.11. 17:18:26

MI VAN ITT ??? ott megjottek az UFO-k .... ???

Dikusz 2017.11.11. 18:13:16

@gabors: előre kérlek szépen, vedd elő a humorérzékedet. Azt mondtad, hogy van, amikor én -botor módon- kétségbe vontam.

a 300-400 db 2-3 cm-es zöld paradicsomból maximum gyöngyöt tudsz fűzni, vagy borsófőzeléket csinálni, esetleg csúzliba lehet használni kavics helyett.
Azok a kicsike paradicsomok nem savanyúak -szerintem- hanem egyszerűen éretlenek. Ilyen állapotban nem fognak beérni (az igaz, hogy elrothadni sem). Nem hiszem, hogy bármire is tudod használni.

Shaktee 2017.11.11. 18:24:45

@gabors: sodorj egyet nekem is :))

kisrumpf · www.kisrumpf.blogspot.com 2017.11.11. 23:56:32

@adg: "leszedte a posszum", tudom hogy neked ez bosszusag, de akkorat nevettem... elkepzeltem...

adg 2017.11.12. 00:35:32

@Főgebra: hat nem gyozted meg. Vannak ilyen furcsa enberek. :)
Nagy veszteseg.

Mondjuk ha nagyon zold meg, akkor baszhatja amugy is.

adg 2017.11.12. 01:05:28

@kisrumpf: :) Nem akkora bosszusag azert. Egy kisebb fank volt az egyik elozo helyunkon, kb 8-10 kilo termett rajta. Viszont nagyon jo fajta volt, nem az a piros-sarga, amit europaban kapni. De mivel csak ennyi volt, ezert mindig vettunk egy csomot melle.
A posszum meg a madarak csak a kicsit puhulo, majdnem erett gyumolcsre mentek. Szoval meg pont ez elott kellett leszedni, es egy papirdobozban beerett szepen. Bar most olvasom, hogy ez hulyeseg, mert nyujorki baratunk meg nem hallott rola, szoval ilyen nincs. :)

Volt meg grapefruitunk, az marha jo volt szinten. Meg bananunk. Az eleg nyeszlett volt, mikor odakoltoztunk, viszont szepen “felhizlaltuk”, es akkor ki kellett irtani, mert valami bananbetegseg kezdett terjedni a kornyeken, hogy megakadalyozzak a tovabbterjedest, az osszes banant kiirtottak a kornyekben 2 evre. Mar lehet azota ultetni, de most nincs hova. Nagyon finom volt az is, sugarbanana fajta, meg ladyfinger.

Na mindegy...

gabors 2017.11.12. 02:30:41

@lest we forget: errefele nem legalis ... NJ ben belengette a kormanyzo jelolt MEG IS valasztottak ... PEll hamarabb fog fuvezni ment en ...(amugy sem dohanyoztam soha nem is fogok ... ganja vagy nem hiaba Marley-nek sem jott be )

gabors 2017.11.12. 02:35:39

@adg: " Bar most olvasom, hogy ez hulyeseg, mert nyujorki baratunk meg nem hallott rola, szoval ilyen nincs. :)"

dehogynincs a mango az tenyleg igy erik be mi is a kemenyebbet veszuk meg es barn zacsiban hagyjuk amig eheto ... DE itt zold paradicsomrol volt szo !!! es hogy tegyek melle pirosat ami majd megerleli ...

nem tudom azt hiszem megfozom inkabb es elteszem ugy ... "lecsoba" jo lesz :-)

adg 2017.11.12. 03:27:10

@gabors: ez egy ezer eves technika, van egy sor gyumolcs, amit lehet utoerlelni, es magyarorszagon is csinaljak. Pl alma, korte, barack is beerik, sot, bizonyos alma es kortefajtaknak tobb honapos utoeres kell.

Nyugodtan guglizz ra a temara, hianyosak az ismereteid nyilvanvaloan. Az utoeres nem hit kerdese. Es az sem, hogy eres kozben a gyumolcsok etilengazt bocsatanak ki, ami a kozelben levo kevesbe erett gyumolcsoket gyorsabb eresre keszteti.

A paradicsomnal erettsegtol fugg, hogy beerik-e. Ha nagyon zold, akkor nem, de ha felerett, akkor igen. Talan olvasd el a cikket, amit gebra urnak belinkeltem. Meg keress ra az utoerlelesre es az etilengazra.
Nyugodtan bizhatsz fogebra velemenyeben, tanacsaban a temaban, osszehasonlithatatlanul nagyobb tudasa es tapasztalata van benne, mint neked, ez tisztan latszik.

De mondjuk az is jo megoldas, hogy conteozol, teritozol, orbanozol.

“tenyleg nem veszed eszre ezt ??? akkor szolok hogy Orban fia NEM FOG meggyitai SEMMIBOL !!”

Ez pl mi a banatot jelent, es hogy a francba jott ide?? Mar egy szaros zold paradicsomrol is orban jut ezedbe 7000 km-rol?
Nem semmi...

gabors 2017.11.12. 03:41:18

@adg: koszi ... az orban valszeg valami copy/paste hiba lehetett ..

DE kb meddig varjak es hogy ??? mert nalam nincs raktar foleg lezarhato amibe gazt lehetne tenni van a konyhasztalon egy vajgli eleg zold "szolo" paradicsom atlag 2 cm atmeroju erre kerdeztem ra ..

eddig egyenlore nem sok hasznalhato tanacs jott de foztem vele tegnap nem rossz

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2017.11.12. 03:49:16

@Dikusz: Nekem erről az a véleményem, hogy meccs közben még nem lehetett tudni, hogy a többiek hogy állnak, ergó a meccs előtt és közben nem lehetett az a célja a portugáloknak, hogy direkt döntetlenre játsszanak.Q nagyot éghettek volna, ha egy másik meccs mégiscsak máshogy alakul, vagy ha mi találunk még egy gólt (asszem a végén volt is egy Elek-kapufa).Esetleg a 70-80. perc környékén már lehet, hogy inkább a döncire koncentráltak, de hogy meccs előtt nem lehetett ilyen öngyilkos-közeli szándékuk az biztos...Erősen nyomtak, nekünk meg volt mázlink is a megpattanó szabadrúgásoknál, ez kétségtelen, ezért volt egálos parti tulképp elejétől a végéig.
És az is dicsőséges, hogy később senki sem rúgott nekik 3 golátót, még talán összesen sem.
Utána meg... a rutinos öregek visszavonultak,a közepes, de még megbízható szintűek megsérültek, vagy csak meg akarták úszni a kockázatos kiscsapatokat; a maradék meg ennyire képes, mint ahogy láttuk is, Feröer, Andorra, Luxemburg ellen...
Szomorú, de végtelenül...

adg 2017.11.12. 05:47:31

@gabors: ezen a linken talalsz par otletet. Talan hasznalhato egyik-masik.
bfy.tw/EzFn

kisrumpf · www.kisrumpf.blogspot.com 2017.11.12. 08:54:24

@adg: a ket kilo kisebb nagyobb paradicsom erett be itt az ablakparkanyon, kicsik-nagyok vegyesen, aprankent elfogytak salataba, kenyer melle, kellemes izuk volt, meg zacsko se kellett. egy retegben ultek egy talcan. Egymast erlelgettek :-)

Erdekes lehet ilyen gyümölcsfákkal. rendelkezni, hiaba tudom, hogy hol laksz, megis egzotikum ezt olvasni. Itt csak arrol tudok beszamolni, hogy a zsenge es alacsonyra nott kukoricat leettek a varjak. Alig kellett felpipiskedniuk a foldrol, elertek a csoveket. Feleretten szedtem le parat, vagy amit tudtam menteni, csak megmutatta az ember neki a forro vizet, s maris keszre fott. Kicsik voltak a csovek, de nagyon finomak. Iden mar nem is ultetett a telep a kozossegi kertben kukoricat, mondvan, kar a madarakba.

kisrumpf · www.kisrumpf.blogspot.com 2017.11.12. 08:56:02

@adg: a ket kilo kisebb nagyobb paradicsom erett be itt az ablakparkanyon, kicsik-nagyok vegyesen, aprankent elfogytak salataba, kenyer melle, kellemes izuk volt, meg zacsko se kellett. egy retegben ultek egy talcan. Egymast erlelgettek :-)

Erdekes lehet ilyen gyümölcsfákkal. rendelkezni, hiaba tudom, hogy hol laksz, megis egzotikum ezt olvasni. Itt csak arrol tudok beszamolni, hogy a zsenge es alacsonyra nott kukoricat leettek a varjak. Alig kellett felpipiskedniuk a foldrol, elertek a csoveket. Feleretten szedtem le parat, vagy amit tudtam menteni, csak megmutatta az ember neki a forro vizet, s maris keszre fott. Kicsik voltak a csovek, de nagyon finomak. Iden mar nem is ultetett a telep a kozossegi kertben kukoricat, mondvan, kar a madarakba.

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása