oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2017. november 06. 06:30,  Feketeleves és zöldkártya-lottó 168 komment

2017. november 06. 06:30 Határátkelő

Feketeleves és zöldkártya-lottó

Igencsak rossz hírt kaptak a napokban azok, akik a zöldkártya-lottó (és a szerencse hathatós) segítségével szeretnének munkát vállalni és letelepedni az Egyesült Államokban, hiszen a New York-i gázolásos támadást követően az amerikai elnök bejelentette, hogy azonnali egyeztetéseket kezd a kongresszussal a vízumlottó-program beszüntetéséről. „Megváltoztatjuk a bevándorláspolitikát, véget vetünk a láncbevándorlásnak” – fogalmazott Donald Trump. Miután sok magyar reménykedik abban, hogy így kijuthat Amerikába, arra gondoltam, megkérdezem a blogra már többször is író Visumwings csapatát, hogy ők milyennek látják a helyzetet.

egyesult_allamok_pentagon_lobogo.JPG

„Évente egymillió zöldkártya talál gazdára az Egyesült Államokban. A különleges képességeket, tehetséget, szakmai előmenetelt igénylő vízumtípusok kvótája 140 ezer évente. Ehhez képest csak 50 ezer a Diversity Visa Lottery, vagy ahogy mi hívjuk, a zöldkártya-lottó nyerteseinek száma Pakisztántól Magyarországig. 

Ez az Amerikáról álmodozók „aranyjegye”. Esély néhány szerencsésnek.  A nyertesek az USA-ban folytathatják az életüket. 

Ilyen lottó-betelepülőként került az Egyesült Államokba 7 évvel ezelőtt az üzbég Sayfullo Saipov is. Ő volt az október 31-i manhattani gázolásos merénylet elkövetője. A terrorcselekményben nyolc ember vesztette életét és tizenketten sérültek meg. 

A kihasznált felháborodás 

A tragédiát követő felháborodás hullámot kihasználva Donald Trump elnök újra harcot indított a Green Card Lottery program ellen.  Régi vesszőparipája ez, amelyen most a nemzeti tragédia hátszelével újra vágtathat. 

Az ABC híradójában már másnap reggel elhangzott; Sayfullo Saipov a Diversity Lotteryvel érkezett az USA-ba! Ezt az állítást még semmilyen nyomozóhatóság, vagy kormányzati szerv nem erősítette meg, mikor Donald Trump már lecsapott rá a Twitteren: „Azt az utat, ahogy ez a terrorista az országunkba érkezett, úgy hívják Diversity Visa Lottery. Chuck Schumer ’gyönyörűsége’!”. 

Charles E. Schumer ellenzéki szenátor volt az, aki 1990-ben a Zöldkártya lottó tervével előállt. Donald Trump kirohanására csak annyit reagált: „Szomorú, hogy az Elnök úr a tragédiából is politikát csinál.”

donald_trump_2.jpg

Valóban. Trump nem állt meg itt: „Keményen harcolunk az értékalapú bevándorlásért, tűnjön el a demokrata lottórendszer” – írja a következő tweetben. 

A politikai döfés persze – ahogy Donald Trumptól megszokhattuk -  némileg mellőzi a tényszerűséget. Bár valóban demokrata javaslat volt, a Diversity Lottery programot kétpárti egyeztetéssel alkották meg, és a szenátus döntését a republikánus George H. Bush elnök iktatta törvénybe. 

A lottó-program célja akkor az volt, hogy az USA jóhiszeműségét demonstrálja, hogy „szeretettel várlak” arcot mutasson a válságövezetek lakóinak. – ahogy ezt a Washington Post elemzője írja. 

Az első években túlreprezentált országokat, Indiát, Kanadát, Kínát, Brazíliát, Mexikót mára már kizárták a lottózásból. Ma a nyertesek kétharmad része Kelet-Európából és Afrikából érkezik az Államokba. 

Nem csak a szerencsén múlik 

A lottó a szerencsére bízza, ki kaphat USA Zöldkártyát. Látszólag! Valójában a jelentkezők 1%-a jut csak Green Cardhoz. 

A nyerteseket egészségügyi és kriminalisztikai vizsgálatnak is alávetik és több más feltételnek is meg kell felelniük, mire a zöldkártyát kézhez kapják. (Erről itt olvashatsz bővebben.)

Kicsi a valószínűsége, hogy a terrorista átjusson a sorsolás szerencsefaktorán és ezeken a szűrőkön. Több százezren érkeztek így az USA-ba, és eddig csak egy eset történt, ami a terrorizmussal kapcsolatba hozható volt. 

Zöldkártya-lottós bevándorló volt a felesége annak a Hesham Mohammed Ali Hyetnek, aki két embert lelőtt a Los Angeles-i repülőtéren 2002 július 4-én. Az a szintén egyiptomi Mohammed Atta viszont, aki a World Trade Centert ért támadás egyik öngyilkos-merénylő pilótája volt, hiába jelentkezett a lottóra, jelentkezését kétszer is elutasították. 

A terrorizmust és a lottót már többször megpróbálták kapcsolatba hozni egymással. 2007-ben a GAO (Goverment Accountability Office) statisztikáit átvizsgálva jelentést készített, amelyben cáfolta, hogy a lottó és a terrorcselekmények között bármilyen összefüggés volna. Ugyanezt állapította meg a 2011-es kongresszusi vizsgálat is. 

A tények azonban nem zavarják Donald Trump elnököt, ha lendületbe jön. A Halloween délutánján történt merénylet másnapján már a Fox and Friends reggeli hírműsorában így nyilatkozott: „Chuck Schumer szenátor úr ’szépsége’ segít importálni Európa problémáit az Egyesült Államokba.” 

A válasz sem maradt el: „Trump elnöknek ahelyett, hogy politizál és megosztja Amerikát a nemzeti tragédiák idején, valódi megoldásokra kellene fókuszálnia! Az antiterrorista programokra elkülönített költségvetési összegekre például, amelyek megnyirbálása éppen most folyik Trump elnök úr javaslatára. Felszólítom az Elnököt, hogy vonja vissza ezt a javaslatát!” 

Egymillióból 50 ezer 

Az ország gyászol, a politikai csatatéren pedig a zöldkártya-lottó a fő téma. Évente 1 millió zöldkártyát állítanak ki az USA-ban, ebből mindössze 50 ezer a lottó nyerteseinek a száma! 

A többiek családegyesítéssel, vagy a Donald Trump által is szorgalmazott értékalapú bevándorlási vízumokkal jutnak zöld kártyához, azaz tehetségük, képességeik, szakmai tudásuk, előmenetelük által. 

Ez az évi 140 ezerben maximált kategória az EB-1/2/3/4/5. vízumtípusok. Ezeken felül a letelepedési vízumokkal évek óta az USA-ban tartózkodók aktuálissá váló zöldkártyái. Aprócska szám tehát a vízumlottó nyertesek 50 ezre. 

Donald Trump ágyúval lő verébre, de lehet, hogy most eltalálja majd... Egyelőre közeleg a 2019-es Zöldkártya Lottó új határideje (októberben törölték a jelentkezéseket technikai okokra hivatkozva). Májusban sorsolás. Lehet, hogy az utolsó?”

HÍRMONDÓ 

A kormány szerint „az elvándorlás generációs probléma” 

Egy államtitkár szerint most nőtt fel az a generáció, amelyik nyelveket beszél és a szabad munkaerő-áramlást kihasználva tud külföldre menni. Viszont elvándorlás után visszavándorlás is van, a kormány feladata pedig utóbbi támogatni intézkedésekkel. 

A brit kormány meglengette a fehér zászlót? 

Brit sajtóértesülés szerint London beleegyezett abba, hogy a brit EU-tagság megszűnésének napja legyen az a határnap, ameddig az újonnan érkező külföldi EU-munkavállalók ugyanolyan jogosultságokra számíthatnak, mint amilyenek a már Nagy-Britanniában élőket megilletik. A brit kormány cáfolta az értesülést. 

A német átlag az álom a magyaroknak 

Jó fizetésről és egy német átlagember egy hétköznapjáról álmodik az „átlagmagyar”, ha pedig mintaországot kellene választani, akkor az vagy Ausztria vagy Svájc lenne.

A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével.

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: zöldkártya Egyesült Államok

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr5813187172

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Golf2 2017.11.06. 07:23:35

Lottónak lőttek,marad a totó.

Hari Seldon 2 2017.11.06. 07:35:46

Na, pont most aktuális a zöldkártya lottó betiltása, amikor pont tegnap egy "hittant tanító, helyi volt katona", ölt meg 27 vagy több embert.
Az nem terrortámadás? - Ja nem mert az muzulmán fanatikus, hanem valami keresztény militarista.

Taxomükke (UK) 2017.11.06. 09:21:20

Trump egy elmebeteg adocsalo.

arncht 2017.11.06. 09:24:27

Mongy ez a lotto alapu dolog akkoris baromsag, a kvalifikalt munkaerot kell vonzani feltetelrendszerrel megszurve.

arncht 2017.11.06. 09:25:23

@Hari Seldon 2: de azok az idiotak mar bennvannak, miert kell meg tobb beloluk?

Csodabogár 2017.11.06. 09:29:58

@Hari Seldon 2: Első perctől mismásoltak a merénylő kilétéről. Mindjárt gondoltam, hogy egy hófehér igazi amerikai lesz, akár csak a Las Vegasi. Trump és társai inkább a fegyverlobyval kellene, hogy foglalkozzanak, sokkal veszélyesebbek, mint a zöldkártya lotto.

gabors 2017.11.06. 09:32:31

@Hari Seldon 2: "Ja nem mert az muzulmán fanatikus, hanem valami keresztény militarista. "

ezt honnan veszed ? csak kerdezem ? az hogy kereszteny az nem egy meghatarozo dolog az usa-ban mert szinte mindenki keresztenynek vallja magat nyilvanossan hacsak nem zsido ami 3-4% talan 5% de csak a ket partvideken szamottevo ...

a mohamedanok kb 1%-al csep a tengerben vagyis az IGENIS hir ha a lovoldozo eppen mohamedan !!!

gabors 2017.11.06. 09:36:55

@Csodabogár: "Első perctől mismásoltak a merénylő kilétéről. "

boritekolni lehetett mert az elmult 25 evben az osszes ilyet fiatal feher ferfiak kovettek el a Las Vegasi is feher volt es a kora erosen meglepte a szakertoket is ... azota sincs hiheto teoria miert is csinalta .. de az ilyenekre nem is szokott lenni mindig ertelmes magyarazat ... (nem is igen lehet)

a jihadistaknak legalabb a sajat szemszogukbol ertheto magyarazat van miert is olnek valogatas nelkul hitetleneket (a konyvuk ezt irja elo nekik csak azt kovetik)

Hari Seldon 2 2017.11.06. 09:44:28

@gabors:
Az jobban hangzik a honnan veszed helyett, hogy miből gondolod... Csak úgy mondom.

Na mindegy, a lényeg, hogy ott van a link is utánna. Leszerelt katona, utána hittant tanított... - azt meg ugye nehezen elképzelhető, hogy egy ateista beáll hittant tanítani. (Legalábbis ha belegondok)

IT Knight 2017.11.06. 10:17:11

"Keményen harcolunk az értékalapú bevándorlásért, tűnjön el a demokrata lottórendszer"

Borzalmas, rasszista, elfogadhatatlan. A valóban értékes munkaerőt preferálná, akikre valóban szüksége van az USÁ-nak, a random lottósok helyett, akik közül egy épp most mészárolt le néhány amerikait...

Komolyan, ez a bejegyzés nagyon durván propagandaszagú. Miért toljátok ezt a migránssimogató szöveget? Úgy hiányzik az USÁ-nak még több képzetlen, idegen kultúrájú bevándorló, mint amennyire az EU-nak hiányzott. Migránsválság, AfD, terrorcselekmények sorozata a kontinensen, Brexit, muszlim többségű lakosság Brüsszelben...

puhacica 2017.11.06. 10:59:20

@Bredpitt Monika: mi a baj, olyan stresszesnek tunsz miota hazakoltoztel. :D

Bredpitt Monika 2017.11.06. 11:01:46

@libslobsi fuszal: igen, ez azért van, mert itthon nem tudom megfizetni a Bacardi-t (a vicc kedvéért)

Bredpitt Monika 2017.11.06. 11:06:28

A posztot még nem olvastam el, de elég volt tudni a hírről. Trump továbbra sem normális.

Most hallottam egyébként, hogy a Twitter egyik alkalmazottja, mielőtt kilépett még Trump oldalát több, mint tíz percre megszüntette, tud valaki valamit a hírről?

Most olvasom ráadásul Hillary Clinton What Happened c könyvét.
Jó gyorsan megírta.......még most is sokkoló, hogy ez az idióta az elnök. Fájdalmas olvasni az elejét, a könyv nagyon érdekes egyébként, de persze csak annak, gondolom, aki ennyi hitelt ad H. Clintonnak.

Arthamyr 2017.11.06. 11:38:06

Ebben igaza van Trumpnak... Ez egy felesleges dolog, azt kell beengedni, aki jó, a többit meg kizárni. Az USA-nak még megvan az ereje ehhez.
Persze nem azért, mert ez mérhetően csökkenteni fogja a terrorcselekményeket/erőszakos bűncselekményeket, ahhoz az fegyvertartási/-értékesítési törvényeiket kellene masszívan megszigorítani (meg sok mást is, pl. oktatást fejleszteni stb.). Hanem azért, mert ez látatlanban is az ország lakosságának minőségét rontja, ezzel nem a kimagaslóan képzett/kimagaslóan tehetséges emberek jutnak be (persze biztos bejut egy-egy ilyen is, összességében átlag alatti jut be).

puhacica 2017.11.06. 11:43:17

@Bredpitt Monika: kuldjek? miota azt iszom, azota total kiegyensulyozott vagyok. ;D

Muscari 2017.11.06. 11:47:43

@Hari Seldon 2: akkor beszélni kellene a fegyvertartásról, azt meg nem akarják. Ez egy olyan taktika, amit az összes populista alkalmaz, OV is.

Arthamyr 2017.11.06. 11:49:48

@Bredpitt Monika: Simán lehet, hogy rosszul fog járni ez az ex-twitteres, elég nagy baromságot csinált, mondjuk ez nem biztos, hogy nagy dobra lesz verve. Ez olyan, mintha én kilépés előtt mondjuk az egyik ügyfél számláját meghackeltem volna vagy a tözsdei ügyleteit szabotálom, csak mert nem értek egyet azzal, ahogy kereskedik. Ilyet nem csinál normális ember.
Nem mondom, hogy Trump nem egy fasz, de Clinton mennyivel lett volna jobb (sosem tudjuk meg)? Nem véletlenül nem nyert, szomorú, hogy két ilyen szar közül kellett végül választani a világ egyik legfontosabb országában (nem követtem nagyon, de ha jól emlékszem a többi sem volt olyan nagyon szuper elnökjelölt, én ha amerikai lennék, egyikre sem tudtam volna nyugodt szívvel szavazni).

Bredpitt Monika 2017.11.06. 11:50:13

@libslobsi fuszal: értékelem a humorod,

most életemben először szombaton csináltunk egy kis bar hopping túrát a 7. kerületben, elég volt egy koktél a boldogsághoz, Long Island Ice Tea, nagyon sunyi ital, rohadt erős, de már csak akkor érzed a hatását, amikor már túl késő

a kijózanodás akkor jött, amikor a legjobb fiú barátom megtudta, hogy soha nem fogok a Fideszre szavazni....................egyből fizetett, aztán úgy döntött, hogy még egy bárba besétálunk,

rohadt jó helyek vannak a 7. kerületben (a lakók legnagyobb bánatára)
na, jó akkor térjünk vissza a témához, még mindig nem olvastam el a posztot,

Arthamyr 2017.11.06. 11:52:22

@Bredpitt Monika: Az előnye annak, hogy ritkán iszik az ember. :D

Bredpitt Monika 2017.11.06. 11:57:08

@Arthamyr: "Nem véletlenül nem nyert, szomorú, hogy két ilyen szar közül kellett végül választani a világ egyik legfontosabb országában "

Hillary nem volt szar, és most hogy olvasom a könyvét (ez a második könyv, amit olvasok tőle) látom azt is, hogy az emberek többek között ilyen dolgokért adtak rá nagyon, nagyon sok szavazatot (de hát ugye, az amerikai szavazási rendszerben tudott győzni a főkretén):

Obamával szemben vesztett ugye, annak idején, de amit az emberek nagyon értékeltek benne, az a lojalitása volt, hiszen ő aztán dolgozott Obamának,
az amerikaiak nagy része nagyon szentimentális, ők nagyon értékelték azt, hogy félretette a büszkeségét és dolgozott aztán annak az elnöknek, akivel szemben alulmaradt a választási küzdelemben,

Bredpitt Monika 2017.11.06. 12:08:59

@Arthamyr: Hillary Clinton például soha nem hívna egy politikust sem "Rocket Man"-nek, csak egy példa, a sok kreténség közül, döbbenetes ez az ember, egyébként fejtsd már ki légyszives, hogy mitől lett volna olyan rossz HIllary Clinton

Tudom, hogy könyvet bárki írhat, meg telerakhatja bla bla halmokkal. Én egy könyvét olvastam (a másiknak az elején tartok) az Élő történelem címűt. Amikor valakinek a személyes gondolatait ismered meg egy könyv kapcsán, már sokkal többet tudsz meg róla, mintha csak a beszédeit hallgatnád.

Rám Ő nagy hatással van sok minden miatt, ő még az a politikus (ráadásul nő létére) aki nagyon aktív first lady is volt, és rengeteget utazott, hatással volt és van nők életére szerte a világban, sok politikust ismert, akikekkel jó kapcsolata volt.

Ráadásul egy olyan elnök felesége volt, aki az egyik legnépszerűbb elnöke volt az USA-nak, és aki nyilván ott lenne mögötte.

www.latimes.com/nation/politics/trailguide/la-na-democratic-convention-2016-live-bill-clinton-s-legacy-1469576026-htmlstory.html

Bredpitt Monika 2017.11.06. 12:10:59

@gabors: figyelj, te szombaton ittál ? valahogy nagyon úgy tűnt, hogy nem vagy képben, kétszer is @Arthamyr: által linkelt dolgot tulajdonítottál nekem, lebaromságoztad, azt , amit nem is én írtam,

vagy nem így volt?

Muscari 2017.11.06. 12:25:21

@Bredpitt Monika: a long island ice tea az brutális

Arthamyr 2017.11.06. 12:30:26

@Bredpitt Monika: Tiszteletben tartom a véleményed, de nem fogok vele egyetérteni. Nekem személy szerint, az volt a bajom H. Clintonnal, hogy konkrétan 0 számomra kifejezetten szimpatikus üzenete volt (a munkahelyen a fejem felett ment a Bloomberg tv, amerikai cégnek dolgoztam, beszélgettünk is erről, csak eljutott volna valami, ha van neki ilyen). Kicsit még az, hogy "demokrata színekben" indult (az mondjuk az én hibám/bajom, hogy én nagyon nem kedvelem a szociális/redisztribúció növelő irányzatot, persze a környezetvédelemmel kapcsolatban meg falra mászok a republikánusok nézeteitől) és valamelyest az establishment embere volt. Meg hát, ha valaki nem tudja a főkretént megverni, az őt is minősíti egy cseppet. Egy értelmes ember biztos fogta a fejét, hogy ezek közül ugyan kire szavazzon, bárhova is szavazott, nem lehetett jó érzés. Egyik oldalon egy jellegtelen alak, aki abból próbál előnyt kovácsolni, hogy nő meg ex. first lady egy valamikor (még mindig?) népszerű elnök mellett (kétes ügyekkel, amiket én ugyan leszarok, de elvárnám, le tudja magáról rázni és kompenzálni egy erősebb, pozitív üzenettel) hogy a másik oldalon egy idióta, populista fasz (aki vállalhatatlan baromságokat mond napi rendszerességgel). Szerencsére az USA-ban (még) valamelyest működnek a fékek és ellensúlyok, így nincs akkora hatalma az elnöknek, mint pl. orosz kollégájának.

Arthamyr 2017.11.06. 12:33:32

@Bredpitt Monika: Lehet, hogy hétvégéken kihasználja a fűtilalom megszűnését, vagy ő nem "jó" államban lakik? :)

Mrs. Clayton 2017.11.06. 13:03:55

@Bredpitt Monika: a bacardi nem is finom, miert nem veszel valami olcso barbadosi rumot, nalunk pl a captain morgan vagy a cockspur annak szamit es olcsobbak mint a bacardi

Mrs. Clayton 2017.11.06. 13:06:07

@Muscari: na most az lehetett a gond, hogy errefele szerintem nem ismerik ezt az italt. Egyszer a lanyomek is kertek, mert hogy Mo-n ez valami fincsi koktel, en meg nem ittam, erre kaptak valami mindenfele maradekot osszeontogetve, brutalisan szar volt. Akkor azt gondoltam, hogy ezt csak vele csinaltak, mert hogy fiatal azt se tudja mit iszik, de ha veletek is ez tortent, tuti fogalma nem volt a mixernek mit is adjon es osszeontott mindent nektek is.

Bredpitt Monika 2017.11.06. 13:19:49

@Arthamyr: bocs, de a fenti Hillary elleni kitörés nagyon általános, még mindig nem értelek, nem nagyon mondtál konkrétumokat, egyébként meg a first lady és nő témát, én tartom pozitívnak, nem ő ügyeskedik vele

ezen kívül meg arra a mondatodra: "Meg hát, ha valaki nem tudja a főkretént megverni, az őt is minősíti egy cseppet."

Ahogyan Al Gore-nak is, neki is jóval több popular vote.t sikerült szereznie, de hát a választási rendszer olyan, amilyen,

puhacica 2017.11.06. 13:24:31

@Mrs. Clayton: lattad tegnap a zselefeju halat? :O

Bredpitt Monika 2017.11.06. 13:29:02

@Mrs. Clayton: @Muscari:

Long Island Ice Tea:

Hozzávalók: Hozzávalók 1 pohárhoz 2 cl vodka 2 cl tequila 2 cl Dry Gin 2 cl fehér rum 2 cl citromlé 1 cl cukorszirup. Triple Sec Cola ...
amikor én először itthon ilyet ittam, azért volt nagyon szar, mert cukor nélküli jeges teával öntötték fel,

szombaton sem az eredeti jött, mert itt kólával lett felöntve, a pincér figyelmeztetett , hogy ez egy deci tömény alkohol lesz, csodálkozott, hogy mertem ilyet rendelni, meggondolom legközelebb, tényleg brutál

Bredpitt Monika 2017.11.06. 13:32:46

@Mrs. Clayton: szerintem meg bizony, hogy finom a Bacardi, nekem a többi rum nem ízlik, de nem lesz az életem silányabb, attól, hogy nem iszom Bacardit, egyébként meg az volt a másik bajom vele, hogy én az egyszerű Cuba Libre-t szeretem, ami ugye Kóla,

azt meg aztán végképp nem kéne inni, az a károsabb összetevő szerintem, végül is, jó,

már rájöttem, hogy a legjobb nyugtató, amitől jól is alszom, egy jó nagy séta este lefekvés előtt,

Bredpitt Monika 2017.11.06. 13:37:29

@Arthamyr: "Az előnye annak, hogy ritkán iszik az ember. :D "

Sajnos nem ezt látom itthon. Most ismertem meg egy családot, ahol apuka bizony nem veti meg a sört, miközben a gyerekek meg éhesek, most lett kikapcsolna náluk a villany, na ilyenkor ökölbe szorul az ember keze.

Bredpitt Monika 2017.11.06. 13:41:15

Ezt még bemásolom, aztán ígérem elolvasom a posztot is, végül is ez is Amerika:

Long Island Ice Tea (még mindig):

"Keletkezésével kapcsolatban két fő irányvonal él a köztudatban. Az egyik az amerikai szesztilalom idejére teszi a létrejöttét, amikor mindenki azt öntött össze, amihez épp hozzájutott, nem beszélve arról, hogy a Long Island Iced Teare nézve nem feltétlenül lehetett alkoholos termékre asszociálni, így biztosítani tudta a tilalom miatt szükséges diszkréciót. Az 1920-as években, Tennesseeben létrejött ital állítólag whiskyvel és juharsziruppal készült, tehát nem teljesen egyezett meg a jelenleg elfogadott recepttel. A másik vonal jóval későbbre, 1972-re datálja a keletkezését, mely szerint a Long Island-i Oak Beach Inn bártendere, bizonyos Robert „Rosebud” Butt kevert először LIIT-t, már triple sec-kel és whisky nélkül."

Arthamyr 2017.11.06. 13:42:28

@Bredpitt Monika: A bacardi (főleg a snassz sima fehér) nagyon gyenge minőségű rum. Az igazán jó rumok sokkal "öregebbek". :)

Mrs. Clayton 2017.11.06. 13:46:56

@libslobsi fuszal: lattam :-D ez a resz annyira nem volt utos, de a labas hal sem volt semmi

Mrs. Clayton 2017.11.06. 13:49:12

@Bredpitt Monika: a barbadosiak nem rontjak el a jo kis rumot rossz kolaval, egyebkent szerencsere nalunk is lehet venni azt a rozsaszin lottyot az egzotikus kajak reszlegen, amit ott beleontenek a rumpuncsba, en neha veszek, azt hiszem akciosan 1 font a 2,5 liter, ahhoz megy a fentebb emlitett rum, imadjuk :-)

Mrs. Clayton 2017.11.06. 13:50:47

@Bredpitt Monika: ez nagyon nem hangzik jol, azt hiszem megis tudjak erre a mixerek, h mi van benne, es ezt te szereted? broaf...

Arthamyr 2017.11.06. 13:51:30

@Bredpitt Monika: Nem éreztem "kitörésnek". Nem akarlak meggyőzni, ill. vitatkozni sem különösebben (nincs kedvem/időm utánajárni olyan dolgoknak, mint pl. az emailbotrány - bár nem tudom, az hogy védhető, de személy szerint engem nem annyira zavart az sem).

A lényeg, hogy nem volt számomra pozitív üzenete, olyan célkitűzése, aminek én örülnék, ha megvalósulna (akkor sem, ha ott élnék, akkor sem, ha csak az USA világra való káros/hasznos hatását nézem). Ez már önmagában elég kellene, hogy legyen, a többit figyelmen kívül hagyhatod.

Dikusz 2017.11.06. 13:52:49

@Muscari: @Mrs. Clayton: én még nem ittam ilyen nevű koktélt. Utánakerestem, nem cserélném el egy jóféle házipálinkáért (nálam ez 50 fok körlülit jelent), az tuti :)
A brutális hatása abban lehet az efféle koktéloknak csak szerintem, hogy olyan ártatlan kinézetűek. A szesztartalma az összetevőknek -egyenként persze, nem összeadva- nem éri el a 40 fokot sem, tehát lepkef*ng:))))

2017.11.06. 13:54:40

A zoldkartya lottot mar evekkel ezelott at akartak alakitani ponttendszeresre, ahol faktor volt a szakma, kor (fiatalabb tobb pont), szarmazas (ahonnan kevesebb a bevandorlas, tobb a pont), nyelvtudas, es az orszagban mar eltoltott ido (aki regota van itt vizummal, de nincs zoldkartya szponzora), vegzettseg (master's tobb pont mint bachelor's) Szerintem ertelmesebb rendszer, nem tudom miert nem tortent semmi

Mrs. Clayton 2017.11.06. 14:00:55

@Dikusz: tavaly voltunk otthon, mert hivatalosak voltunk az osztalytalalkozomra. Na ott szembesultem vele, hogy a magyarok rengeteg palinkat isznak. A ferjem is csak nezett, pedig o skociaban nott fel, es azok aztan tenyleg isznak mint a kefekoto. Ne kerdezd eredetileg ki a kefekoto. Mindenki hozta a sajat kis maga palinkajat, nagy buszken mutogatta, meg itatta az embereket. aztan az egyik volt osztalytars mondta, hogy naluk a dedi fozi, mert hogy a lekvar nem kellett senkinek. Azt kell momndanom, hogy a dedie volt ihato a tobbi nem volt se gyumolcsos, se finom. A palinka nem egyszeru mutatvany. szerintem nem a szesz tartalom, hanem a gyumolcsosseg a lenyeg. Epp ezert egy ismerosunk diopalinkaja izlett a ferjemnek a legjobban. azt azota is emlegeti, hogy bezzek a Kocka ur dioja az valami volt. :-D

Hari Seldon 2 2017.11.06. 14:10:26

@Muscari:
Persze, jobb elterleni a dolgot a fegyvertartás kérdéséről.
Igaz, ott most már nagyon sok a fegyver. Nem is tudom, hogy lehetne bevonni azt a sok fegyvert. Ki adja le önkéntesen a fegyverét. Ráadásul Ingyen? - Az állam meg nem fizet érte, mert az drága lenne.

Bredpitt Monika 2017.11.06. 14:20:24

Elolvastam a posztot is.
Trump egy barom, akkor is ha megmarad a lotto, akkor is ha nem.

Ezt meg annak az olvasonak irom, akinek az uzenetet most talaltam meg a szemetesben,
itt is uzenhetsz, nem kell hatterbe vonulni, koszi, hogy megkerestel,
Ne feledd, Trumprol sem hittek, hogy gyozhet.....

A fidesz be van szarva, mert erzik hogy szorul a hurok, szanalmas banda rozsafuzeres bugyutaikkal az elen

Bredpitt Monika 2017.11.06. 14:23:39

@Hari Seldon 2: ki adja le onkentesen a fegyveret...

Erre Al Franken amerikai humorista javasolta, hogy ajanlani kell egy adag kokaint minden egyes fegyverert

puhacica 2017.11.06. 14:41:16

@Mrs. Clayton: hat mi azert elegge pislogtunk. a labas halon is. ok, nem volt olyan szines-szagos, mint az elso, viszont megint olyat lattunk, amit eddig soha. :)

Shaktee 2017.11.06. 14:53:44

@Bredpitt Monika:

Láttad ahogy Al porrá alázta a Facebookos embert, hogy miért hagyták hogy rubellel vegyenek facebook orosz gennyt? wowww

Mrs. Clayton 2017.11.06. 14:57:11

@libslobsi fuszal: hat ez mar csak ilyen, amikor tul magasan van a lec, akkor nehez mindig lenyugozni, tetszett ez a resz is egyebkent, csak valoszinu az elvarasaim voltak tul nagyok

arra viszont kivancsi lennek, hogy miert volt a labas hal is meg a meduza is pont narancs szinu, ez veletlen vagy olyan melyen ezek a lenyek mind narancsok
meg tudod mi zavart? a zene. pl azok a fuggoleges halak, miert tettek alajuk csengo bongast? aztan amikor mutattak a metan kitorest, nem tudtam, h annak tenyleg olyan hangja volt-e vagy ezt is csak alafestettek, enegem ezzel osszezavartak, vagy a halak tenyleg csilingeltek volna?

en kivegeztem a hetvegen a stranger thingset is, azzal is igy voltam, hogy jo volt jo volt, de az elso utan nehez volt uberelni

Muscari 2017.11.06. 15:13:20

@Mrs. Clayton: nem itt történt, hanem Horvátországban.

Itt a lychee martini a kedvencem amúgy.

Muscari 2017.11.06. 15:16:21

@Mrs. Clayton: amúgy ez tényleg mindenféle összeöntögetve, nincs is jó íze.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2017.11.06. 15:41:20

off:

index.hu/mindekozben/poszt/2017/11/05/kiderult_hogy_mit_szemetkedett_az_egri_golfos_aki_szetpakolta_a_szemetet/

Ejnyje, ezek a mai öregek...
Bezzeg az én időmben...!
:D
Bocs, nem általánosítok, csak annyira, mint az idősek szoktak a fiatalokra. :-)

Arthamyr 2017.11.06. 15:56:04

@Hari Seldon 2: Azért a magántulajdon elvétele nem egy szép megoldás, nyilván egy normális jogállamban kompenzálni szokás. Viszont már azzal is sokat el lehetne érni, ha új nem lehetne a közértben venni könnyen és nehéz lenne fegyvertartási engedélyt szerezni, a régi tulajok közül meg (jó sok) idővel kiszűrődne, aki visszaél a fegyverével. Ez nem kerülne semmibe (leszámítva persze a kieső közvetlen és közvetett adóbevételt).

Vagy bullet control kellene: www.youtube.com/watch?v=OuX-nFmL0II
:)

Shanarey 2017.11.06. 16:19:59

@geegee:

Á, az csak egy potenciális fideSS szavazó.

puhacica 2017.11.06. 16:39:01

@Mrs. Clayton: zene. mi el vagyunk ajulva, hogy mennyire tokeletesen a helyen van minden kep, minden hang, es ezek osszhangja valami elkepeszto jo vegeredmenyt ad.
viszont erdekes, nekem is pont a bugyogasnal jutott eszembe, hogy ok, nyilvan a halak nem csilingelnek, na de mi van a bugyborekokkal...?
amugy igaz, vannak jobb es kevesbe jo reszek, de itt meg a kevesbe jo is kurvajo. :D

Csodabogár 2017.11.06. 17:22:42

@Bredpitt Monika: Utolsó munkanapján lekapcsolta Trumpot a twitterről. Aki kereste azt látta, hogy ez az oldal nem létezik.:-)))
Sajnos csak 11 perc volt, aztán gyorsan vissza kapcsolták.
A "Paradise Papers"-ről olvastál? Keress rá, megéri.

Csodabogár 2017.11.06. 17:28:59

@Bredpitt Monika: Ugyan nem olvastam tőle semmit, de azt tudtom, hogy kora ifjuságától kezdve szenvedélyesen politizált. Ismeri a játék szabályokat, tudja mikor hol mit kell mondani. Művelt, tanult egyetemet végzett valaki, nem egy üres fejü tv sztár.
Na persze a GOP-ról is van véleményem. Mind sütögeti a gesztenyéjét, azért lehet Trump még mindig ott ahol van.

Csodabogár 2017.11.06. 17:36:14

@Hari Seldon 2: No meg az alaptörvényt kellene megváltoztatni, ami ott nem olyan egyszerü mint felénk, pláne ha senkinek nem érdeke, sőt!

Shaktee 2017.11.06. 18:42:06

@Csodabogár: Hillary nem igazán egy szenvedélyes tipus :-)

portugéza 2017.11.06. 18:42:30

@LepesMez: "A zoldkartya lottot mar evekkel ezelott at akartak alakitani ponttendszeresre, ahol faktor volt a szakma, kor (fiatalabb tobb pont), szarmazas (ahonnan kevesebb a bevandorlas, tobb a pont)"

Ahonnan sok bevándorló volt a közelmúltban, azokból az országokból jövők ki vannak zárva az aktuális sorsolásból. Tény, azon túl nincs többfokozatú szűrő, csak minimumfeltételek végzettségre, életkorra.

De ha csak a származási hely alapján pontoznának, közfelháborodást keltene. A politikai korrektség torkán nem lehetne lenyomni, miért lenne pl. értékesebb egy svájci, mint egy közép-afrikai köztársaságbeli jóember? (Bár ki tudja, az elmúlt egy év alatt megbolondult az USA közélete...)

Ha a többi feltételt (pl. végzettség) is bevezetnék pontozással, már egyre kevésbé töltené be a (földrajzi) diverzitást fokozó célját.

A vízumlottó egyfajta kiegyenlítő szelep. A - legalábbis az alsó, fehér, vidéki amerikaiak számára - ínséges gazdasági helyzetben persze könnyű bűnbaknak kikiáltani ezt az intézményt.

2017.11.06. 18:59:53

@portugéza: A diverzikacio szerepet amugy sem tolti be, ha csaladegyesites miatt egy csomo ember kap zoldkartyat tipikusan 1-2 orszagbol, akkor az 50 ezer nem fog kiegyenliteni. Masreszt van egy csomo hianyszakma, es korlatozva vannak a zoldkartya limitek miatt. Amugy hatarozottan emkekszem, hogy a szarmazasra akartak pontot adni, egyszeruen az elmult evek bevandorlasi statisztikaja alapjan. Szoval erre a reszre egy magyar kapott volna mondjuk ket pontot, az indiai vagy kinai meg nullat.
De amugy hosszu tavon hasznos lenne kb beharomszorozni az advanced degrees meg highskills zoldkartya limitet, amig akarnak ezek az emberek jonni. Mert nem tartom kizartnak, hogy 20 ev mulva kina technologiailag is annyira elhuz, hogy inkabb odamennenek a tehettseges emberek. Nem is ertem ezt a hozzaallast, ma a legfontosabb eroforras a tehettseges ember, az az orszsg jar jol ahol minel tobbet osszegyujtenek vagy kinevelnek. Ma az usanak egyszerubb lenne osszegyujteni, amig van vonzereje, mert lassuk be, ez azert hanyatlik az elmult 20 evben.

Bredpitt Monika 2017.11.06. 19:07:35

@Csodabogár: megnezem a Paradise Papers t, koszi

Bredpitt Monika 2017.11.06. 19:12:16

@swing gitan: szerintem meg szenvedelyes politikus, ahogy Csodabogar mondja. ..

Koszi a YouTube video t

gabors 2017.11.06. 19:18:39

@Bredpitt Monika: "Erre Al Franken amerikai humorista javasolta, "

Senator from Minnesota !!! azert nem mindegy ... (na jo meg mindig nagyon jo a humora is)

gabors 2017.11.06. 19:23:31

@swing gitan: Es szinten O volt akinek sikerult Session't csobe huzni az oroszokkal, (aminek ugy tunik meg nincs vege) hogy egy akkor balfacanbol mar eleve hogy lett Sentator (na jo Alabamaban nem olyan magas a merce csak feher legyen es sok Klan legyen a felmenk kozott).

Csak a nagykovettel sikerul 3x talalkozni amire nem emlekezett

Bredpitt Monika 2017.11.06. 19:24:03

@gabors: amikor megirta a Rush Limbaugh is a big fat idiot cimu konyvet, akkor meg nem volt szenator szerintem

gabors 2017.11.06. 19:27:30

@Arthamyr: "Vagy bullet control kellene" ez is probaltak mar keves sikerrel... mert minnel szigorubb szabalyokat hoznanak annal jobban fordulnanak illegalis csatornakhoz meg annyi informacio sem lenne mint most van hogy ki hol mikor vette a fegyvert ... mar csak az hianyozna hogy a mexicoaik atterjenek fegyver es loszercsepesztre az USA-fele egyelore csak kifele viszik a cuccot

Mrs. Clayton 2017.11.06. 19:36:55

@libslobsi fuszal: az utolso mondattal teljesen egyetertek, ha a magyar televizio csak fele ilyen jo produkciokat csinalna...
Egyebkent csak lattam a beharangozojat Andreww Marrnak a szexualus zaklatasok kapcsan Michelle Pfeipferrel, irto kvancsi leszek ra

Mrs. Clayton 2017.11.06. 19:41:12

@Muscari: ehhez a lychihez van egy sztorim, a britek azt kovetkezetesen lajcsinak mondjak, nekem meg licsi, aztan egyszer egy nyaralason licsis koktelt kertem es magyar kiejtessel mondtam. A srac onnan valo volt ahonnet a gyumolcs is jon es felsohajtott h vegre valaki tudja hogyan kell mondani. Termeszetesen tok kihuztam magam es mondtam a ferjnek, hogy na latod hogy az nem lajcsi

gabors 2017.11.06. 19:43:24

@Bredpitt Monika: Nem tudom mikor irta az a konyvet de 2008 ota Senator azokat hat evre vallasszuk igy 2014-be nyilvan ujravalasztottak ...

Az teny hogy elotte humorista volt meg ezek szerint szatirikus konyveket is irt. Szerintem pl Bill Mahr-bol is jo szenator lenne lehet ha Schumer nyugdijba megy indul :-)

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2017.11.06. 19:45:13

Kicsit oFF, de csak hogy meglegyen az egyensuly :) (tudjatok, bal es jobb oldal :)
Hogyan ervel egy baloldali tanar es egy latino (!) jobb oldali diak...;)
www.youtube.com/watch?time_continue=430&v=P-8k7YKl8hE

Bredpitt Monika 2017.11.06. 20:02:10

@gabors: most megnéztem, itt van a polcon, 1996 os kiadás az én példányom

Bill Maher Politically Incorrect c műsorát nagyon szerettem, csak sajnos valamikor éjfél után kezdődött, így nem tudtam megnézni minden epizódot

Shaktee 2017.11.06. 20:07:11

@Bredpitt Monika: Egyszer volt szenvedélyes életében, amikor rojtosra vert egy állolámpát Bill fején a Monika miatt.

IT Knight 2017.11.06. 20:07:21

@Bredpitt Monika: Engem egyedül a "Hillary for Prison" kampány hozott lázba. Az emailes kavarjai után simán börtönben lenne a helye. A kettő közül egyértelműen Trump volt a kisebbik rossz, és ez el is mond mindent Hillary-ről.

A demokratáknak Bernie-t kellett volna jelölniük, akinek ugyan minden policy-jétől hányingert kapok, de legalább nem megrögzött hazudozó. Bár így belegondolva örülök, hogy a lúzer Hillary-t jelölték, még a végén Bernie valóra váltotta volna a szocialista lázálmait.

IT Knight 2017.11.06. 20:07:41

@Zsuzsi65: tanárnőt nem zavarják túlzottan a tények... tipikus baloldali propagandista.

Bredpitt Monika 2017.11.06. 20:08:18

@Zsuzsi65: nem tudom miért, de a linkedről (amit még nem néztem meg) egy vicc jutott eszembe:

Mészáros Lőrinc egy étteremben fizetni akar, a pincér ezt kérdezi tőle: mivel óhajt fizetni, kártyával vagy közpénzzel?

A románok úgy látom megint bedühödtek, hajrá tüntetők !!!!!!

Bredpitt Monika 2017.11.06. 20:10:09

@swing gitan: hmmm, nagyon vicces,

egyébként meg, amit kibír egy átlag házasság, azt kibírta az övék is, ezért még külön értékelem ezt a nőt, micsoda megaláztatás lehet a nyilvánosság előtt elszenvedni az egészet,

Bredpitt Monika 2017.11.06. 20:15:51

@IT Knight: a szocialista lázálmait? úgy ahogy Orbán csinálja?
elzavarjuk az oroszokat (akik már régen elvonulóban voltak, Orbánnak nem sok köze volt hozzá, hogy elmentek), aztán meg visszakullogunk hozzájuk?
Besúgó rendszer, uram bátyám rendszer, azért Orbán is beleillik a régi rendszerbe.

Orwell és 1984 jut eszembe róla.

ez az email botrány meg csak kicsit blőd, mintha ettől a világ vége lett volna, ez inkább az FBI-t minősíti

EGyékbént meg tényleg milyen jól hangzik Börtönbe Orbán és bandájával.

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2017.11.06. 20:16:04

@IT Knight: :) Az amerikai oktatas egyik pozitivumakent lehet megemliteni, hogy a diakok vitakeszsege ilyen szituaciokban szerencsere eleg jo :)

Bredpitt Monika 2017.11.06. 20:20:04

@Csodabogár: beleolvastam, látom még Madonna neve is szerepel benne

Shaktee 2017.11.06. 20:30:15

@gabors: would be a good POTUS that Al :-)

IT Knight 2017.11.06. 20:30:19

@Zsuzsi65: igen, ez tényleg pozitív, az viszont nem, hogy az oktatól ennyire elfogultak egy irányba.

Magyarországon legalább vannak baloldal felé és jobboldal felé elfogult oktatók (meg vannak a gerinctelen senkik, akik jól benyalnak az MSZP kormánynak, majd pár évvel később, amikor a Fidesz van hatalmon, az ő kedvükért még Putyint is díszdoktorrá avatják).

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2017.11.06. 21:07:59

@IT Knight: gondolom, itt is lehet mindket oldalrol valogatni peldat :)

IT Knight 2017.11.06. 21:56:08

@Bredpitt Monika: hú, nagy a sötétség, látom :)

-Magyarországon a többség, engem is beleértve Orbánt választotta meg vezetőnek. Ellene semmilyen vádat nem tudott eddig bizonyítani senki.
-Az USA demokratikus úton Trumpot választotta meg vezetőnek, én is rá szavaztam volna ha ott élnék. Ellene semmilyen vádat nem tudott eddig bizonyítani senki.

deal with it :)

Ha egy baloldali női vezető a vágyálmod, akkor nézd meg, hogy ő milyen szépen sikerre vitte Brazíliát:

en.wikipedia.org/wiki/Dilma_Rousseff

Tavaly ugyan eltávolították a pozíciójából, de a brazil gazdaság még most is úgy dübörög, hogy alig bírják megállítani :)

Shaktee 2017.11.06. 21:56:13

@Bredpitt Monika: Mind fent van a youtubon, marmint a Realtime with Bill Maher

www.youtube.com/results?search_query=bill+maher+overtime+

Keress vissza az epizodra Salman Rushdival, szuper!!!!!!

Arthamyr 2017.11.06. 22:17:12

@IT Knight: A sötétségről jut eszembe, hogy akárhonnan is nézem, az Orbánra/Trumpra szavazás sem az intellektus legfényesebb megnyilvánulása.
Főleg ha valaki büszkén, örömmel, esetleg teljes meggyőződésből teszi, nem pedig azért, fogcsikorgatva, mert az a (szerinte) kisebbik rossz.

gabors 2017.11.06. 22:42:57

@Hari Seldon 2: "Az ámokfutó Devin Kelley volt apósa és anyósa abba a baptista templomba járt, ahol Kelley a tömegmészárlást elkövette a dél-texasi Sutherland Springsben."

Szoval akkor honnan gondoltad ??

Shaktee 2017.11.06. 22:45:33

Off?

Ok, after hearing the history of the Texas gunman, I finally get it. Before you can buy a gun in the USA, you first can beat your wife, then you can beat your child, then after you've served jail time for that, you can be court-martialed and dishonyorably discharged, and THEN, after all that, you can have an hour-long stand-off with police after clubbing your dog in the head - after which you are arrested for animal cruelty - and THEN AND ONLY THEN - you can go out a legally buy the assault weapon of your choice!

Micheal Moore

On

Csodabogár 2017.11.06. 22:51:18

A tökéletes agymosás megy Amerikában. Még a sebesültek hozzátartozó is is fegyverpártiak, amint egy riportból kiderült.:-(

Csodabogár 2017.11.06. 22:54:11

@swing gitan: Soha nem fogom elfelejteni az esetet, ami akkor történt, mikor mi Floridában voltunk. Egy nő, aki a katonaságnál dolgozott, elég magas pozicióban, vitte haza valahonnan a gyerekeit. Gyerekek idegesítették, mire ő megállt egy fegyver kereskedésnél és vett valamilyen fegyvert, majd megölte a kocsiban ülő gyerekeit.
Tele voltak akkor az újságok vele.

puhacica 2017.11.06. 22:54:28

@Mrs. Clayton: mikor lesz? bar majd megnezem iplayeren, ha lemaradok rola.

gabors 2017.11.06. 23:10:25

@IT Knight: "Magyarországon a többség, engem is beleértve Orbánt választotta meg vezetőnek" hinni lehet ezt is CSAK ettol meg nem igaz A tobbseg kozel sem orbanra szavazaott.! Meg a leadott szavaztok 50%-t sem kaptak meg amit MAX mondhatsz hogy legtobben az orban-ra szavaztak DE a tobbseg NEM. Vagu azt azert mondhatod hogy jol alakitottak at a valasztasi rendszert ugy hogy a szavazatok kevesebb mint felevel is lehetett 2/3-ot szerezni. Es nagyon sokan SENKIRE nem szavaztak nemhogy orbanra.....

A listakra leadott szavaztok 44.87%-t kapta a fidesz (43.5% hazai palya eredmeny)
Az egyeni jeloltekre leadott szavazatok 44.17%-t kapta a fidesz

Vagyis tobben DE NEM a tobbseg szavazott orbanra es a partszovetsegnek is nevezett takolmanyra.

Ez eredmenyezet 66.8% mandatum aranyt

Ebbol is latszik hogy mennyire lejtett a palya... de mo

gabors 2017.11.06. 23:16:35

@swing gitan: "and THEN AND ONLY THEN - you can go out a legally buy the assault weapon of your choice!

Micheal Moore
"

ez viccesnek vicces csak NEM igaz ! Mar azzal hogy "dishonorably discharged" automatikusan illegalis volt neki hogy fegyvere legyen meg Texasban is !! szeretem M. Moore-t de ez minimum mellebeszeles hanem teljesen hazugsag ...

Az mas kerdes hogy illegalisan is nagyon konnyu fegyverhez jutni.

A felsoroltak kozul tobb dolog hivatalosan kizarta hogy legalisan fegyvert tartson vagy ujat vegyen ...

Shaktee 2017.11.06. 23:17:04

@Csodabogár: ez van, s ez soha nem fog megváltozni

Shaktee 2017.11.06. 23:17:04

@Hari Seldon 2: nem az, hanem egy politikamentes, csökött, mindenben kudarcot vallott kripli akciója.

gabors 2017.11.06. 23:21:33

@Csodabogár: "A tökéletes agymosás megy Amerikában. " ez nem agymosas ezek ebben hisznek sok generacion at. Amugy ez megint helyileg valtozik. Arrol nem is beszelve hogy az alkotmany fontos resze (es az itt valoban granitba van vesve) ... Nem vedem az NRA-t de azert lehet a maradek 20 is lelotte volna ha a szomszed nem jon ki egy puskaval es nem sebesiti meg (puskat el is dobta ) ... ehhez azert kellett nem keves batorsag .... (ja meg egy sajat puska !!!)

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2017.11.07. 00:31:03

@swing gitan: www.independent.co.uk/news/world/americas/devin-kelly-texas-shooting-gun-licence-carry-firearm-latest-news-updates-a8040331.html

Tehat a torveny szerint tenyleg nem vehetett...az mas kerdes, hogy ezt ki lehet jatszani...Akkor most a torveny rossz, vagy az ember, aki kijatssza?

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2017.11.07. 00:35:54

@gabors: "Arrol nem is beszelve hogy az alkotmany fontos resze (es az itt valoban granitba van vesve) ... Nem vedem az NRA-t de azert lehet a maradek 20 is lelotte volna ha a szomszed nem jon ki egy puskaval..."

+1...most komolyan, ilyen szituban ki az, aki nem lone le a tamadot?? az volt a szerencse, hogy meg tudta valaki allitani ezt a szerencsetlen orultet :(
Az gyomorforgato, hogy egy ilyen tragedia utan ROGTON politikai csatarozas kezdodik (es ez mindket oldalra igaz, akar jobb, akar bal...) Vajon hogy ereznek azok, akiknek a hozzatartozoik meg most is a korhazban vannak eletveszelyben? Valoban ennyire nincs empatia a politikusokban/mediaban?? Ugy latszik, nincs :((

Shaktee 2017.11.07. 00:38:39

@gabors: lődözzétek akkor egymást doszt, nem hallgassatok a miskára..

kék madár 2017.11.07. 00:38:50

@Arthamyr: "Meg hát, ha valaki nem tudja a főkretént megverni, az őt is minősíti egy cseppet"
van valami ertelmes erved is Hillary ellen, mert eddig csak a kreten Trump szavazo stilusu zsigeri jajgatasokig jutottal el? Arrol akarsz beszelgetni, hogy Trump miert nyert?

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2017.11.07. 00:39:40

@gabors: M. Moore teljesen hiteltelenne valik ezekkel a kijelenteseivel...annyira kilog a lolab, hogy egy abszolut elfogult, es a tenyeket a maga meggyozodese szerint elferdito emberrol van szo...

kék madár 2017.11.07. 00:39:49

@IT Knight: "A kettő közül egyértelműen Trump volt a kisebbik rossz, és ez el is mond mindent Hillary-ről."
eddig is tudtam, hogy nagyon egyszeru vagy mint a faek, de hogy ilyen szanalmasan tajekozatlan az meg nekem is uj

kék madár 2017.11.07. 00:42:38

@IT Knight: "-Magyarországon a többség, engem is beleértve Orbánt választotta meg vezetőnek. Ellene semmilyen vádat nem tudott eddig bizonyítani senki."
meg a Fidesz vadkeleti valasztasi csalasaival sem sikerult a tobbseg szavazatait megszereznie. Persze te programozokent biztos jobban tisztaban vagy a tobbseg fogalmaval.

kék madár 2017.11.07. 00:45:34

@Zsuzsi65: akkor szerinted az a megoldas, hogy mindenkinek legyen fegyvere, a templomban, iskolaban, moziban csore toltott puskakkal jarkaljunk, ki tudja mikor jon egy amokfuto alapon? Lattal mar statisztikakat bankrablasokkal kapcsolatban, fegyverparti es fegyverellenes allamokat osszehasonlitva?
En akkor ereznem magam biztonsagban, ha a rendorsegen kivul (es neha meg az is tulzas) senkinek nem lehetne fegyvere

kék madár 2017.11.07. 00:46:55

@Bredpitt Monika: kar, hogy Bill Maher sexista es rasszista es sokszor egy taho

kék madár 2017.11.07. 00:48:58

@gabors: "ez viccesnek vicces csak NEM igaz ! Mar azzal hogy "dishonorably discharged" automatikusan illegalis volt neki hogy fegyvere legyen meg Texasban is !! szeretem M. Moore-t de ez minimum mellebeszeles hanem teljesen hazugsag ... "
kiveve gun show-kon ahol az vesz fegyvert aki akar background check nelkul. Nem veletlenul adnak el annyit

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2017.11.07. 00:52:59

@kék madár: oszinten megmondom, nem tudom, mi lenne a legjobb megoldas, mivel az eroszakot - ahogy tudjuk - a torvenyek nem fogjak megakadalyozni. Termeszetes emberi reakcio, hogy az emberek kontrollalni akarjak a kontrollalhatatlant - jelen esetben ez az eroszak. Azzal, hogy valamilyen ujabb torvenyt hoznanak (gun control), a kontrol erzeset probaljak erositeni az emberekben. Addig, amig HATEKONY torvenyt nem lehet valami ellen hozni (es az eroszak ellen - velemenyem szerint - szinte lehetetlen) addig barmi csak felmegoldas.

Ezzel korantsem azt mondom, hogy NE legyenek torvenyek, ne erts felre. Pusztan annyit, hogy MINDIG lesz valaki, aki a legszigorubb torvenyt is ki fogja jatszani...

M. Péter 2017.11.07. 00:58:31

@gabors: A hírek szerint egy coloradoi címet adott meg és beikszelte azt, hogy büntetlen előéletű, és senki sem ellenőrizte. A fegyverlobbi sokat tett és tesz azért, hogy a meglevő törvényeket se lehessen betartatni.

kék madár 2017.11.07. 01:23:48

@Zsuzsi65: szerintem a gun control megvalositasa az nem egyfajta korlatozas lenne, hanem visszateres a civilizacioba.
Nem valos emberi szukseglet a fegyverviseles (amit egyebkent 220 eve onvedelemre talaltak ki elol toltos musketakra) ugy ahogy pl. mas alapveto jogok, mint a szolasszabadsag, torvenyesseg, epeszu orszagokban nincs szabad fegyverviseles, es ilyen mar hetente elofordulo meszarlasok se.

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2017.11.07. 01:37:08

@kék madár: Ebben a hosszabb cikkben van par megfontolasra erdemes gondolat:
"One of the reasons gun debates are so difficult to settle, aside from the strong feelings involved, is that the data involved in researching connections between gun laws, gun ownership, gun crime and non-gun crime are frequently mixed, murky, misrecorded and difficult to compare "

"The point is, the "more guns = more violence" argument and the "gun ownership = decreased crime" argument both sidestep the complicating socioeconomic, cultural and psychological factors affecting violent crime. Economic disparities within countries, along with periods of economic downturn, drive up crime and homicides, and violent crimes occurs four times more often in countries with wide income gaps. While economic prosperity tends to decrease violent crime, crime itself can depress community development, perpetuating a cycle of poverty and violence"

Source: people.howstuffworks.com/strict-gun-laws-less-crime4.htm

kék madár 2017.11.07. 01:57:45

@Zsuzsi65: az a baj, hogy a szamokat folyamatosan lehet kiragadni, korrelalni onkenyesen valasztott mas adat tipussal es barminek az ellenkezojet bizonyitani, ezen a teruleten dolgozom es ebbol 6 evet elemeztem bunugyi adatot. Szerintem pont a gun lobby/NRA tulbonyolitja a kerdest, ami qrva egyszeru: fegyverek nelkul nincsenek tomegmeszarlasok, gyerek halalok veletlen elsult fegyverekkel, stb. Egyszeruen uzletrol szol az egesz, pont ugy mint a maximalisan elkerulheto opioid crisis. Sok penz, nagy befolyas, tomeges halalozas, ami epp a lobbizos kartellt hidegen hagy. Milyen erdekes, hogy a republikanusok minden feher ember altal elkovetett tomeggyilkossag utan elutasitja a parbeszedet a gyaszra hivatkozva, de ha valami muszlim teszi ugyanezt, azonnal lehet frocsogni, kitoloncolni, muszlim banezni, nem erdekes a gyasz, Egy republikanus politikust (de a demokratak se sokkal jobbak) siman megveheto a gun lobbi altal es tole 100-aval meszarolhatnak le gyerekeket naponta, a kisujjukat se fogjak mozditani csak az ilyen kodos tanulmanyokra hivatkozni

gabors 2017.11.07. 02:09:27

@kék madár: "kiveve gun show-kon ahol az vesz fegyvert aki akar background check nelkul. " ez sajnos igaz de ettol meg ILLEGALIS az egyennek fegyvert tartani (nem eladni....) de tobb allamban mar bezartak ezt a kiskaput meg mindig marad a teljesen magan fegyver eladas ... szomszed eladja a szomszednak ... vagy csaladon belul ...

ez ellen nehez tenni (lehetetlen ) mert akkor csak a fekete piacot fogjak erositeni .. es a bunozok/maffia fog jo sok penz csinalni az egesze ...

gabors 2017.11.07. 02:11:49

@kék madár: "kar, hogy Bill Maher sexista es rasszista es sokszor egy taho" nem tudom ilyet meg nem tapasztaltam ha tudnal egy epizod cimet vagy datumot adni ??? azonkivul hogy ateista meg nem hallottam hogy rasszista vicceket meselne .. .de ez mondjuk izles kerdese ...

kék madár 2017.11.07. 02:13:10

@gabors: igen az a szomoru, hogy ha az ilyen libsik alma (mint en) teljesulne, es holnaptol betiltanak az osszes fegyvert, akkor is mar lenne 3 fejenkent, beletelne 20 evbe mire erzodne a hatasa

gabors 2017.11.07. 02:14:42

@Zsuzsi65: "Akkor most a torveny rossz, Akkor most a torveny rossz, : most nem ertem a torveny miert lenne rossz csak azert mert ki lehet jatszani ??? a tiz parancsolat ota kijatszak a torvenyeket ebben semmi uj ... a kerdes inkabb az miert nem tartatjak be a torvenyeket ... es igen aki kijatsza az kovet el valami torvenytelent ..

gabors 2017.11.07. 02:25:04

@kék madár: "@Zsuzsi65: akkor szerinted az a megoldas, hogy mindenkinek legyen fegyvere, a templomban, iskolaban, moziban csore toltott puskakkal jarkaljunk, ki tudja mikor jon egy amokfuto alapon? " szerintem nem ezt irta es nem is lenne erdemes az emberek 90% nem tudna effektiven hasznalni azt fegyvert amit maganal vagy otthon tart legtobbszor maga valik aldozatta ugyanis egy komoly pszcihologia gyakorlatra is szukseg van ahhoz hogy valaki emberre lojjon (a pszchypatak kivetlek Aurora, Newtown) errol sok tanulmany szuletett haboruk alatt is .. rendorok kozott stb.

Csak pld new yorkban a multheten 10 lovesbol 1 talalta el a jihadistat nem tobb mint 10 meterrol a rendornek 5 eves gyakorlata van ami 6 honaponkent kotelezo loveszettel !!!!

na most a texasi szomszedaszonyok tobbsege SEMMIT nem tudna csinalni egy ilyen lovoldozos helyzetben (ferfiak sem nagyon talan aki marine kikepzest kapott ... es egy ket nuts)

gabors 2017.11.07. 02:29:15

@kék madár: megneztem ezek nem tartoznak ebbe a kategoriaba szerintem ez humor semmi tobb (not necessarily in good taste)

azok tetszenek a linkekbe a legjobban ami szerint homophobe ???

blackhairlady 2017.11.07. 02:29:29

The Air Force says it failed to follow procedures, allowing Texas church shooter to obtain firearms
The Washington Post - 1 hour ago

gabors 2017.11.07. 02:58:45

@kék madár: "igen az a szomoru, hogy ha az ilyen libsik alma (mint en) teljesulne, es holnaptol betiltanak az osszes fegyvert, akkor is mar lenne 3 fejenkent, beletelne 20 evbe mire erzodne a hatasa "

Ezert is van szukseg valami jobb megoldasra a betiltas, egy csak alom itt amerikaban, ketto kivitelezhetetlen ... mostmar.

Otleteim vannak pl az autokkal kellene egyszintre hozni hiszen azok is halalos fegyverek... biztositas, registration, license ... ma mar senkinek nem jut eszebe hogy autot papirok nelkul venni eladni, biztositas nelkul vezetni, nem sokan veztnek biztonsagi ov nelkul pl... effele kellene menni (persz hiaba tilos es "draga" ittasan vezetni meg mindig sokszor elofordul)

gabors 2017.11.07. 03:06:46

@blackhairlady: mar korabban hallottam az NPR-on ... sot fuggetlenul attol miert volt elitelve, mar "dishonorably discharged" barmiert, kizaro ok kellett volna hogy legyen de meg ezt sem jelentettek az FBI-nak !!

Shaktee 2017.11.07. 06:39:06

@Zsuzsi65: van fegyver a házatokban?

A blekhair muttert már nem is kérdezem.

Shaktee 2017.11.07. 06:39:09

@Zsuzsi65: GOP az NRA bevételt nem fogja feladni..

most olvastam az indexen hogy a fegyver made in hungary volt, hogy még pikánsabb legyen a dolog.

Shaktee 2017.11.07. 06:39:12

@kék madár: talk show host.

Look at your POTUS birdie.

Arthamyr 2017.11.07. 08:21:44

@kék madár: Kedves jajgató kretén (Clinton szavazó?), olvasd el a későbbi hozzászólást, ha abból, amire reagáltál, nem sikerült kivenni.

Bredpitt Monika 2017.11.07. 08:41:46

@IT Knight: a sötétség nálad nagy szerintem, kikapcsolták az áramot?

azt hittem tudsz személyeskedés nélkül is vitázni, de én ebbe nem fogok belemenni, ha ilyen stílusban fogsz válaszolni, akkor egyszerűen nem is kell, hogy egymáshoz szóljunk,

nekem ez a véleményem, neked meg az, attól még Orbán és bandája egy tolvaj társaság, tök mindegy mi lett rájuk bizonyítva, legális korrupció, ezt sikerült kihozni a kétharmadból,

Bredpitt Monika 2017.11.07. 08:58:52

@kék madár: @gabors: én sem értem mi ez a rassziztázás?

volt egy műsora, ami akkor készült, amikor eltűnt az a kislány UTAH államból, egész hadsereget vetettek be, hogy megtalálják a lányt, a szülei gazdag mormonok voltak,

Maher akkor kifakadt, hogy bezzeg, ha eltűnik egy fekete gyerek valahol az USA ban, a kutyát sem érdekli, hogy hol van,

ő pont a rasszizmust hozta fel példának, amit üldözni kéne, de sajnos még mindig nagyon is a felszínen van Amerikában, tényleg nem értelek kék madár, mi volt ez a kirohanás

@swing gitan: köszi a linkeket, megnézem, nagyon jó kis műsor volt

Mrs. Clayton 2017.11.07. 08:59:46

@libslobsi fuszal: 5-en volt, mar fent van iplayeren

Bredpitt Monika 2017.11.07. 09:02:14

@Zsuzsi65: azt kellene belátni, hogy alapjáraton lett elcseszve ez az egész, nem kellett volna a fegyvertartást legalizálni, itt kezdődött a baj, ami most már nagyon nagy, szerintem

Mrs. Clayton 2017.11.07. 10:04:59

@Bredpitt Monika: ezt mar irtam parszor, de sajnos senki nem reagalt az allamokbol, szoval a fegyverek is nagy gond, de ahogyan nekem ujabban lejon az fajdalomcsillapitok talan meg nagyobb gond, konkretan egesz varosok vannak rakattanva a morfiumnal is erosebb fajdalomcsillapitokra. Mutattak rengeteg csaladot, akik tok atlagosak voltak es elvesztettek valakijuket, mert az orvos anno egy sportserulesre felirta a gyogyszert aztan mar eselye sem volt lejonni rola. Es ilyenkor senki sem segit, nem tudsz mit csinalni. Volt egy apuka aki mondta hogy a fia a szeme lattara lotte le magat. Es senki nem csinal semmit.

DieNanny CH 2017.11.07. 12:58:29

@Csodabogár:

Egyszerűbb lett volna patkánymérget vennie, és megitatni velük.

Bredpitt Monika 2017.11.07. 17:32:41

@Mrs. Clayton: nekem van szemelyes tapasztalatom legalis droggal, amit egy orvos irt fel, pontosan tudom mirol beszelsz es valoban dobbenetes, hogy ugy felirjak, hogy tudjak mennyire eros, en derekfajasra kaptam, de szo szerint rabeszelt a doktorno

Mas miatt mentem hozza, de pont nagyon fajt a derekam es a Percocet nevu fajdalomcsillapitot irta fel, az volt a mazlim, hogy allergias vagyok ra, ha bevettem volna mind a tiz tablettat, tuti hogy en is fuggo leszek

Bredpitt Monika 2017.11.07. 17:32:43

@Mrs. Clayton: nekem van szemelyes tapasztalatom legalis droggal, amit egy orvos irt fel, pontosan tudom mirol beszelsz es valoban dobbenetes, hogy ugy felirjak, hogy tudjak mennyire eros, en derekfajasra kaptam, de szo szerint rabeszelt a doktorno

Mas miatt mentem hozza, de pont nagyon fajt a derekam es a Percocet nevu fajdalomcsillapitot irta fel, az volt a mazlim, hogy allergias vagyok ra, ha bevettem volna mind a tiz tablettat, tuti hogy en is fuggo leszek

Bredpitt Monika 2017.11.07. 17:36:49

@Mrs. Clayton: talan 2014 ben volt az a nagy demonstracio Washington DC ben, az ellen hogy gyerekeknek egyre tobbszor irnak fel pszichiaterek eros gyogyszereket, szoval azert van probalkozas, hogy eredmeny lesz e....

Mrs. Clayton 2017.11.07. 19:58:21

@libslobsi fuszal: most jutott eszembe, vagyis reggel, amikor mentem dolgozni, hogy volt egy harom vagy negy reszes interju sorozat nile rodgerssel szinten a bbc-n. En nem vagyok egy nagy zenerajongo, de szerintem az is irto jo volt.

Mrs. Clayton 2017.11.07. 20:12:18

@Bredpitt Monika: en egy riportfilmet lattam par hete, tobb csalad szerepelt benne, meg szamadatokat hoztak, nem akarok hulyeseget mondani, de ma ott tartanak, hogy tobben halnak meg az allamokban naponta opiattuladagolasban, mint autobalesetben. Ez szerintem hihetetlen. A masik reszben a fegyverekrol, meg gangekrol volt szo, es hat az is dobbenetes, hogy naponta annyian halnak meg szinten az allamokban fegyver altal, mint valami haborus vagy fejlodo orszagban, europaban 100000 lakosra talan egy fegyveres halal jut, ez a szam az usaban valami 10-12

Shaktee 2017.11.07. 20:31:27

@Bredpitt Monika: Par honapja kiejtett egy nigger szot, aztan sokaig mosakodott, bocsanatot kert erte, s meg is kapta..

kék madár 2017.11.07. 21:59:30

@Mrs. Clayton: igen volt az NPR-on is egy oknyomozo riport, hogy gyakorlatilag a gyogyszergyarak teritettek a piacot halalos drogokkal, gyors es biztos bevetel, es meg az allamugyesz nyomozasat is le tudtak allitani. Van olyan videki kisvarosi patika ahol 500 fonel kisebb a helyi vasarloero, de 5-6 millio tablettat adnak el evente

kék madár 2017.11.07. 22:02:54

@Bredpitt Monika: beraktam a linket, egy demagog bully a Maher, 30 mp beirni a Google-be. Vannak jo meglatasai, de egy rendkivul arrogans taho.

kék madár 2017.11.07. 22:04:11

@Bredpitt Monika: es ez nem kirohanas, csak a tenyek, nem egy kocsmaban mondta negyszemkozt hanem milliok elott

Bredpitt Monika 2017.11.07. 22:23:07

@swing gitan: nem szep dolog, bar a feketek egymas kozott bajosan igy hivjak egymast

Bredpitt Monika 2017.11.07. 22:26:23

@kék madár: es hol a link fonok ur?

Bredpitt Monika 2017.11.07. 22:39:06

@kék madár: koszi, most olvasgatom kinek mit szolt be, a musora nagyon jo volt,
itthon a Havas a palyan , amit szeretek es abban is a leggyengebb lancszem maga a musorvezeto,

Akkor mivel ez nem San Diego, itt mar sotet van, igy is ugy is.......alvas kovetkezik

Mrs. Clayton 2017.11.07. 22:52:10

@kék madár: gyakorlatlag epidemic crisis van arra, kb mint anno kinaban az opium miatt, szerintem nem normalis ez

Shaktee 2017.11.07. 22:55:26

@Bredpitt Monika: well
Mark Twaint is cenzúrázták, a feketéket nem lehet.

Madár nem akarja megérteni hogy Maher ebbõl êl. Félig magyar, de csak az ír(apai) felmenõit szokta emlegetni.

Shaktee 2017.11.07. 23:14:10

@Bredpitt Monika: Engem a puzsér jobban idegesít mint a henrik :)

Visszatérve a feketék nigg*-re, ők azt mondják, na nem mind, hogy ők megtehetik, ők termelték ki amerika alapvagyonát, épitették a fehér házat..stb..stb. Bántja az én fülemet is, de valahol érthető hogy miért használják, beszédben, zenében...

kék madár 2017.11.07. 23:22:35

@swing gitan: "Maher ebbõl êl" nem, o abbol el, hogy liberalisnak adja el magat es a musorat. Csak neha kilog a lolab

kék madár 2017.11.07. 23:25:08

@Mrs. Clayton: igen, a gyogyszergyarak meg nagyon sok penz-fuggoek, es nem tudnak lemondani a kapzsisagukrol par 10 ezer emberelet aran se

Shaktee 2017.11.07. 23:38:53

@kék madár: maher nem liberális hanem libertarian.

Shaktee 2017.11.07. 23:38:57

@kék madár: apropó, elindultak a ludaink floridába...

kék madár 2017.11.08. 00:17:53

@shakti djuri: nem is mondtam, hogy liberalis, csak annak adja el magat

Shaktee 2017.11.08. 00:31:51

@kék madár: lehet hogy neked igen, nekem nem :)

Shaktee 2017.11.08. 00:53:11

@kék madár: hétvégére már mínuszok lesznek rendesen

Bredpitt Monika 2017.11.08. 10:35:24

@szomorú gletter: A Puzsért én nem is nézem, kibírhatatlan, a Havast meg egyébként én nagyon hiteles közéleti embernek tartom, de a nyöszörgése nagyon elviselhetetlen,

néha helyettesíti a Fiala, ő nagyon meg szokta dolgoztatni a vendégeket, mert visszakérdez és nem fárasztja a saját hülyeségeivel őket, mint Havas,

Bredpitt Monika 2017.11.08. 10:38:26

@szomorú gletter: ma reggel nézegettem a Maher régi epizódjait, nagyon furcsa volt látni, de telefonon elég élvezhetetlen, na majd ideülök a gép elé lányom fülhallgatójával,

a nigger szóról meg annyit, hogy nekem annak idején az egyik angol tanárom a lelkünkre kötötte, hogy a néger szót felejtsük el egy életre, mert ha azt angolszász nyelvterületen kiejtjük a szánkon nagyon is niggernek fog hangzani és akkor aztán majd lehet, hogy jól megnézhetjük magunkat,

na, én szót fogadok, a néger szó ki van iktatva a szótáramból,

Bredpitt Monika 2017.11.08. 11:38:04

@shakti djuri: jaj, nekem ez túl sok, úgy látszik öregszem, vagy kezdem elveszíteni a humorérzékem,

Shaktee 2017.11.08. 13:36:34

@Bredpitt Monika: :) good, pakolj lelkileg, gyere, tedd le a kaszát

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása