Eltekintve azoktól, akik egy hosszabb nyaralás után is törik a magyart, a kérdés szerintem egyre izgalmasabb lesz, ahogyan egyre több magyar él egyre hosszabb ideje külföldön. Vajon elfelejtheti egy ember az anyanyelvét és ha igen, akkor mi kell hozzá? Nektek is elfordult már, hogy egy szó, kifejezés hamarabb jutott az eszetekbe jelenlegi lakhelyetek nyelvén, mint magyarul? Vagy hogy hirtelen furcsa volt hazalátogatáskor mondjuk a boltban magyarul kérni?

Hogy a közepébe vágjak, én azt gondolom, hogy a kérdést érdemes kettéválasztani: egyrészt az anyanyelvet szinte lehetetlen elfelejteni, hacsak valaki kifejezetten nem törekszik rá, legalábbis ha olyan korban került külföldre, amikor már stabil volt a nyelvtudása. 

Másrészt azt is fontos tisztázni, hogy miről beszélünk pontosan. Az, hogy az anyanyelvet szinte lehetetlen elfelejteni nem jelenti azt, hogy az ember nem kezd idegen szavakat keverni a beszédébe, esetleg másik nyelv nyelvtani struktúráit használni. Ez még nem a nyelv elfelejtése, viszont kétségkívül furcsán hangzik. 

Azt azért előre bocsátanám, hogy ez a poszt (sem) törekszik teljességre, majd ti a kommentekben kibontjátok a témát, inkább csak egy közös gondolkodást szeretnék elindítani egy számomra (és remélem, számotokra is) nagyon érdekes témában. 

Ami az idegen szavak magyarba keverését illeti, ennek tapasztalatom szerint több oka lehet: egyrészt az, ha az ember olyan környezetben dolgozik, ahol az adott terület szakkifejezéseit már az adott nyelven tanulta meg, ilyenkor könnyen előfordulhat, hogy a magyar kifejezést egyáltalán nem is ismeri. 

(És a harmadik: egy idő után egyszerűen kényelmesebb azt a kifejezést használni, amelyik hamarabb az ember eszébe jut, pláne, ha mindkét fél bírja mindkét nyelvet – tehát mondjuk két magyar beszélget külföldön. Ami persze lustaság, de ettől még létezik. Ebből születnek a rendkívül vicces keverékmondatok.) 

A másik lehetőség, hogy mivel az idő múlásával a nyelv is változik, ezeket a változásokat külföldön élve még úgy is nehezebb lekövetni és beépíteni a nyelvbe, hogy ma már az internet segítségével sokkal könnyebb a nyelvben élni a távolból is. De azért mégsem ugyanaz. 

Na, de lássunk pár példát, mert azért így csak érdekesebb! 

„Azt vettem észre, hogy bizonyos szavak nem jutnak eszembe” 

Az angol anyanyelvű Malachi Rempen Berlinben élt. Éppenséggel az angolt elfelejteni az egyik legnagyobb kihívás lehet a világon, hiszen mindenhol beszélik, ő viszont kíváncsi volt, milyen hatással lesz a német az anyanyelvére. Aztán egy kis faluba költözött, és annak ellenére érezni kezdte a német hatását, hogy azért elég sokat beszélt angolul. 

„Azon vettem észre magam, hogy bizonyos angol szavakat egyszerűen nem találok. A helyzet persze nem olyan vészes, de mostanság akadtak olyan beszélgetések, ahol nem jutottak eszembe angol kifejezések” – írta. 

„Tudtam, hogy a szó, amire gondolok, létezik, tudtam, hogy használtam is, de egyszerűen olyan volt, mintha az agyamban a helyén egy nagy fekete lyuk lenne. Olyan volt, mintha az angol nyelvtudásom kitette volna az Ebédelni mentem táblát” – mesélte Malachi. 

Persze ilyesmi mindenkivel megtörténik, amikor idegen nyelvet tanul, megjegyez egy szót, aztán elfelejti, aztán megint megtanulja, de számára elég komoly meglepetés volt, hogy az embernek az anyanyelvével is előfordulhat az ilyen. 

Persze az is lehet, hogy az intenzívebb nyelvtanulás miatt alakul ki ez az átmeneti állapot, legalábbis Malachi ezt gondolta, és aztán beáll majd egyfajta egyensúlyi állapot a két nyelv között. 

„Az anyanyelvemen csak 18 éves vagyok” 

A lengyel Agnieszka Murdoch több mint tíz éve költözött az Egyesült Királyságba. Ma már teljesen kétnyelvűnek tartja magát, annál is inkább, mert már egyetemre is a szigetországban járt, majd ezt követően kutatóként, íróként és szerkesztőként dolgozott, nagyrészt angolul. 

Amikor Nagy-Britanniába költözött, egy egész új világ tárult ki előtte, nem csak egy új kultúra, de tulajdonképpen felnőtt, önálló életének kezdete is erre az időszakra esett. 

Az egyetemen irodalomelméletet tanult, olyan szakkifejezésekkel, teóriákkal megtűzdelve, amikor egy anyanyelvi angolnak sem mondanak semmit gyakorlatilag. 

„Aztán az első, szorgalmi hetemen hazautaztam, és megpróbáltam elmagyarázni a családomnak és a barátaimnak, mivel foglalkozom, és egyszerűen nem tudtam. Nem tudtam megfogalmazni. 

Angolul tudtam volna beszélni róla, de lengyelül nem. A barátaim arrogánsnak tartottak, amikor bizonyos szavakra nem találtam az angol megfelelőt, és alighanem azt gondolták, hogy na, alig pár hónapja él külföldön, és már megjátssza a menő, kozmopolitát, és úgy tesz, mint aki már nem is tud lengyelül! Legközelebb pár hónap múlva már akcentusa is lesz” – emlékezett a kezdetekre Agnieszka. 

A barátok egyszerűen nem értették, mi történik, pedig csak annyi történt, hogy Agnieszka olyan dolgokról tanult egy idegen nyelven, aminek a szókincsét az anyanyelvén nem ismerte. És azóta sem tud az irodalomelméletről lengyelül beszélni. 

„Akkor és azóta is néha kicsit hülyének érzem magam, mintha nem tudnám, miként kell bizonyos összetett gondolatokat lengyelül megfogalmazni. Mintha elvesztettem volna a folyékony nyelvtudásom. Az az igazság, hogy 28 éves vagyok, de lengyelül csak 18. Akkor megállt az anyanyelvem fejlődése” – írta. 

„Ugyanakkor életem egy jelentős része még mindig Lengyelországban van. Néhány havonta odautazom, és szeretnék lengyel maradni, bárhol is éljek. Amikor majd gyerekeim lesznek, szeretném, ha kétnyelvűek lennének, és megkapnák azt az intellektuális ösztönzést, amit én is megkaptam a szüleimtől” – fogalmazott Agnieszka. 

Így aztán, amikor rájött, hogy baj van, hozott pár döntést, hogy ne felejtse el az anyanyelvét: indított egy lengyel nyelvű blogot, elkezdett lengyel regényeket olvasni, fordítani (elsősorban cikkeket, irodalommal kapcsolatos szövegeket). 

Emellett törekszik arra, hogy olyan beszélgetésekben, vitákban vegyen részt lengyelül, melyeket angolul is élvez, még ha azok összetettebb témakörök is. 

Mit mond a szakértő? 

Nos, a brit University of Essex nyelvészprofesszora szerint vannak, akik akár évtizedekig is élhetnek úgy, hogy megszólalnának az anyanyelvükön, vagy akár hallanák azt (bár szerintem erre ma már kifejezetten törekedni kell, és nehezebb elérni, mint találkozni a nyelvvel), mégis tökéletesen birtokában maradnak, míg mások akár pár év nem használat után is kezdik elveszíteni. 

Dr. Monika Schmid azt mondta korábban a BBC-nek a témával kapcsolatban, hogy azért az elég ritka, hogy valaki szinte teljesen elfelejtse az anyanyelvét, a nyelv „kopása” viszont már sokkal gyakoribb, ez az a helyzet, amikor bizonyos szavak nem jutnak eszünkbe, esetleg furcsa nyelvtani szerkezeteket kezdünk használni. 

A kor nagyon fontos, mert nagyjából a pubertáskort követően válik az anyanyelv stabillá, és a kopás folyamata is megfordítható a nyelvi környezetben. Ugyanakkor egy külföldre kerülő 10 éves gyerek nem feltétlenül képes visszaszerezni az anyanyelvi tudását, ha egyszer elveszíti. 

Volt egy kísérlet, melyben olyanokat kérdeztek, akiket kisgyerekként fogadtak örökbe Dél-Koreából francia szülők. Amikor a harmincas éveikben megkérték őket, hogy ismerjék fel a koreai nyelvet, már semmivel sem teljesítettek jobban, mint a született franciák. 

Az anyanyelv visszaszerzése annál nehezebb, minél mélyebben benne van az ember a második nyelvében – mondta szintén a BBC-nek a philadelphiai Temple University-n tanító Dr. Aneta Pavlenko. 

Ennek az az oka, hogy a kognitív források korlátozottak. Ő maga, noha oroszt tanít a philadelphiai egyetemen (azaz napi szinten használja a nyelvet), mégis azon vette észre magát, hogy amikor hazautazott Kijevbe a saját orosz anyanyelvű környezetébe, elfelejtette, hogyan kell elkezdeni egy beszélgetést például a postán. 

Hatással lehet a nyelvtudásra például az érzelmi trauma, a II. világháborút követően például a holokausztot túlélő, és utána az országot elhagyó német zsidók között minél nagyobb volt az átélt szörnyűség, annál nagyobb arányban veszítették el az anyanyelvüket. 

Túl sokáig vettem készpénznek 

És a végére jöjjön még egy történet, a főszereplője a német anyanyelvű, de külföldön élő Simone Baroke, aki tinédzserként tökéletesen beszélt németül, aztán külföldre költözött, és azon vette észre magát, hogy bizonyos szavak kezdenek eltünedezni (amit az édesanyja egyébként eléggé rossznéven vesz). 

„Azt hiszem, nem nagyon érti a helyzetemet, valószínűleg ez is egyike azoknak a dolgoknak, amiket csak akkor ért meg az ember, ha vele történik meg. Anya 65 évet élt szülőhazája nyelvében, németül olvasott, gondolkodott, beszélt, tévézett. 

Nekem kevesebb, mint a harmada jutott ennek az időnek az anyanyelvem magamba olvasztására. A tinédzserként megszerzett passzív szókincsem egy része elpárolgott a külföldön töltött negyed évszázad alatt. 

Azt a végzetes hibát is elkövettem, hogy két évtizedig egyáltalán nem olvastam német nyelvű könyvet, ami azért is paradox, mert hatalmas könyvmoly vagyok. Amióta öt éve Spanyolországba költöztem, megpróbálok ezen a helyzeten segíteni, erre az e-bookom a bizonyíték. 

Túl sokáig vettem készpénznek a német nyelvtudást, soha semmilyen erőfeszítést nem tettem az ápolására, fejlesztésére, frissítésére, azt gondolván, hogy már úgyis mindig az enyém marad. De nem. Ha nem használod, elveszíted” – írta Simone.

Nektek mi a tapasztalatotok?

HÍRMONDÓ

„Körülbelül a tizedét keresném otthon, mint itt”

„Amikor hazamegyek látogatóba, azt látom, hogy az emberek unott, közönyös és depresszív arccal járkálnak az utcán, amit itt egyáltalán nem tapasztalok. Az embereknek az élethez való hozzáállásán kellene változtatni.”

„A legostobább döntés, amit ország hozott”

Van egy olyan érzésünk, nem nehéz kitalálni, miről is van szó, az már érdekesebb, hogy ki mondta.

„Nem mi vagyunk a legbölcsebbek a világon”

Érdekes kijelentéseket tett az utóbbi hónapokban feltűnően Európai Unió-pártivá vált szlovák kormányfő, aki az államfővel és a házelnökkel egyeztetett az ország jövőjéről, és tette le a garast az EU mellett.

Ahol könyörögnek a hazatérésért

A kelet-európai régióból az Európai Unió bővítése óta több, mint 3,7 millió ember költözhetett csak az öt legnépszerűbb nyugat-európai célországba, hogy ott keresse boldogulását. Még csak nem is Magyarországon a legrosszabb a helyzet.

(Fotó: pixabay.com/RobinHiggins)

A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével.