Noha még nem telt el annyi idő azóta, hogy a magyar határátkelők nagy számban nekiindultak a külföldi munkavállalásnak és életnek, hogy komoly generációs feszültségek lehetnének, azért Amerikában élő ismerősök beszámolói alapján például az 1956 utáni hullámmal és az utóbbi években érkezettek között akadnak problémák. Ez persze nem magyar sajátosság, már csak ezért is érdemes megnézni, hogyan zajlik ez például az íreknél.
A probléma alapja nagyon egyszerű és jórészt a technológiai fejlődéssel magyarázható: miután ma már sokkal könnyebb az otthoniakkal tartani a kapcsolatot, a fiatalabbak jóval kisebb igényét érzik annak, hogy a már évtizedek óta kint élők társaságát keressék, amit utóbbiak hajlamosak zokon venni.
Nem én találtam ezt ki, hanem több, régóta Ausztráliában élő idősebb ír mondta az Irish Times lapnak. A 79 éves Eugene Naughton például úgy látja, a közösségi oldalak annyira leegyszerűsítették a kapcsolattartást a hazaiakkal, hogy az nagyon megosztja a Melbourne-ben és környékén élő fiatal és idősebb ír közösség tagjait.
Ez nem csak lelki probléma (bár nyilván az is), hanem nagyon megnehezíti az ausztráliai ír idősek segítésére, támogatására létrejött szervezetek munkáját is - tapasztalta Eugene Naughton, aki szervezőként maga is besegít egy ilyen egyesületben.
A mobiltelefon áldása és átka
„Egyszerűen nem is kerülnek kapcsolatba az itt élő többi írrel, mert a társadalmi életüket a mobiltelefonjaikon keresztül élik. Pedig nagy szükségünk lenne olyan fiatalokra, akik átvennék a helyünket, mert csak így folytatódhat a program. Mi egyre öregebbek leszünk… nekem az email is gondot okoz” – fejtegette a 79 éves férfi.
„A változó idők változó kihívásokat jelentenek. A közösség sok fiatal ír családja a kommunikációt már a technológiai eszközökön keresztül bonyolítja, ezzel párhuzamosan a személyes, fizikai kapcsolatok leépülnek” – panaszolta Eugene Naughton.
Az a szervezet, ahol ő is besegít, 1978-ban alakult azzal a céllal, hogy segítse a frissen érkező íreket, illetve a rászorulókat. Nem csak idősekről van szó, hanem a hátizsákos utazókról, az útlevelüket elhagyó turistákról, a bajba kerültekről és még sorolhatnám. Csakhogy lassan nincs, aki részt vegyen a munkában – mondta az iroda vezetője, Owen Fitzsimons.
Kapocs a szívhez
A helyzet annyira rossz lett, hogy most elindítottak egy olyan programot, melynek célja a fiatal és az idősebb határátkelők közötti kapcsolat helyreállítása és erősítése.
A „Kapocs a szívhez” (Nasc Teaghlaigh) lényege, hogy az idősebb ír bevándorlók „pót-nagyszülőként” segíthetnek a gyermekes ír családoknak. Tervbe vették egy pszichológus alkalmazását is, aki azoknak segítene, akik nehezen dolgozzák fel azt, hogy milyen nagy távolság választja el őket az Írországban maradt családtagjaiktól.
Csak Melbourne környékén 16 ezer ír születésű bevándorló él (jó részük az 1950-es és 60-as években érkezett annak a programnak a keretében, amiben az ausztrál kormány olcsó repülőjegyekkel próbált minél több írt az országba csábítani), míg egész Ausztráliában 2,4 millió ír származású akad.
Sok minden változott
Az újonnan érkezettek közül sokan a 2008-as válság kitörését követően érkeztek (az első hullám nagyjából 2012-ig tartott), és alapvetően két típust szokás megkülönböztetni: a magasan kvalifikáltakét és az iparosokét. Mindez komoly kihívást jelentett a közösségnek.
„Sok minden változott. Egy csomó nagyszájú érkezik, komolyan mondom. Csak annyi érdekli őket, hogy lemenjenek a pubba, leigyák magukat és bajba kerüljenek. Évekkel ezelőtt még jórészt családok jöttek, de amikor a gazdasági válság beütött Írországban, akkor megjelentek ezek is” – morgolódott a Dublint 16 évesen elhagyó Owen Fitzsimons.
Másoknak az nem tetszik, hogy noha az egyesület alapvetően azért alapult, hogy az időseken segítsen, a mostanában érkezők közül sokan túl kevés pénzt visznek magukkal, és ilyenkor az irodának kell közbelépni és segítséget nyújtani.
A 76 éves Eugene O’Rourke 1971-ben költözött Ausztráliába, és azt várná a fiatal határátkelőktől, hogy jobban vegyenek részt a közösség életében és „ne csak a saját kis köreikben mozogjanak”.
„Semmilyen más közösségi dologban nem vesznek részt, és ez tragikus, hiszen együtt vagyunk ebben a helyzetben, segítjük egymást” – tette hozzá.
Kíváncsi lennék, ti hogyan látjátok, van-e hasonló generációs feszültség vagy egyenesen szakadék a külföldön élő, akár több évtizede kivándorolt és a frissen érkezett határátkelő magyarok között?
Másként látja az életet az egyik és a másik csoport? Melyek a legnagyobb különbségek szerintetek?
HÍRMONDÓ
Öt ausztriai munkalehetőség
Nézzünk szét ma kicsit Ausztriában, milyen lehetőségek is várnak azokra, akik a Magyarországhoz legközelebbi opciót választva dolgoznának külföldön – sőt, olyan ajánlatok is vannak, melyeknél a munka egy jó részét akár Magyarországon is lehet végezni.
Durva, mennyi európait fenyeget a szegénység
Kiadta az európai szegénységről szóló jelentését az Európai Unió statisztikai hivatala. Az adatok finoman szólva is elgondolkodtatók, persze nagyon nem mindegy, mit nevezünk szegénységnek.
Ideje elkezdeni a komoly tárgyalásokat
Köszönjük szépen, Boris, akkor most már csak egyetlen kérdésünk maradt, így rögtön éhgyomorra: akkor eddig mi zajlott, ha nem komoly tárgyalás. Immár ötször találkozott a két fél – az mi volt?
Hazamennél 40 ezer euróért?
Talán sokan emlékeztek még (lehet ezt elfelejteni?) a csúnya véget ért Gyere haza, fiatal nevű programra, mellyel a magyar kormány próbált meg hazacsábítani fiatalokat. Most egy szomszédos országban próbálkoznak hasonlóval.
(Fotó: pixabay.com/sumanley)
A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével.
Utolsó kommentek