Meglehetősen változatos lesz az eheti blogajánló, hiszen egyrészt ellátogatunk egy németországi integrációs tanfolyamra (ezt a részt csak felnőtteknek ajánlanám…), aztán félünk és reszketünk kicsit Amszterdamban (hogy gyorsan kiderüljön, semmi szükség rá), végül az is kiderül, milyen végtelen a japánok zöldtea-imádata.

(Fotó: bundeskanzlerin.de)

Kezdjük Németországgal, annál is inkább, mert az Élet a határon túl blog segítségével ellátogathatunk egy integrációs kurzusra. Nem akármilyen élmény lesz, azt ígérhetem!

„Az integrációs kurzus kicsivel több, mint egy sima nyelvkurzus, mert azon kívül, hogy az ember tanul németül, és tesz egy nyelvvizsgát, el kell végezni egy kis pluszt, ami ahhoz kell, hogy minden gond nélkül levizsgázhasson az ember a „Leben in Deutschland”-ból ez az ún. Einbürgerungstest, és ennek a vizsgának a megléte az egyik feltétele a német állampolgárság megszerzésének. 

A kurzus úgy megy, hogy először felkészítik az embert a B1-es nyelvvizsgára, majd következik még 100 óra plusz, ami az Einbürgerungstest-re készít fel. Nos ez a 100 óra több, mint elegendő. Az első órán azt gondoltam, hogy: basszus, azt sem tudom miről van szó, majd megcsináltam egy online tesztet és egyből sikerült, nem hibátlanul, de sikerült. 

A lényeg, hogy 100 óra sok. A csoportunknak egy tündéraranyosszuper tanárnő jutott, aki nagyon alaposan felkészített bennünket a nyelvvizsgára, és teljesen tisztában volt vele, hogy a 100 óra az viszont sok a „Leben in Deutschland”-ra. 

Nem ma kezdte a tanítást, így bőven van tapasztalata. Elmesélte, hogy először ez mindössze 40 óra volt, nos az kicsit kevésnek bizonyult, ezért felemelték 60-ra, na az pont elég volt, majd valaki kitalálta, hogy legyen 100, így valahogy le kell tudni ezt a 100 órát. (...) 

Egyik nap azonban felvetette a tanárnő, hogy elmehetnénk egy programra, valami egészségügyi rendezvény lesz, az egyik menekülteket segítő intézményben, nem tudja mi lesz ott, de ha van kedvünk, akkor ő megszerzi a szükséges engedélyeket. 

Nagyjából bárhová mentünk volna, csak ne a tesztre kelljen állandóan gyakorolni, eddigre már átvettük az egész anyagot, és tényleg rengetegszer ismételtük át az egészet. (...) 

Elmentünk tehát a programra. Tényleg volt ebéd, spárgakrém leves, meg sütik, gyümölcs, zöldségek feldarabolva és kenyér. Én elég óvatos vagyok az ilyen mindenféle kipakolós kajákkal, inkább nem eszek semmit, soha se nem lehet azt tudni. 

Azért, hogy ne sértsek meg senkit, magamhoz vettem pár répát és elrágcsáltam. Vártunk egy keveset, de nem baj, addig is ettünk, pontosabban a bátrak ettek, én meg rágicsáltam a répát és beszélgettünk. 

Egyszer csak jött egy hölgy, hogy kezdődik a foglalkozás, menjünk vele. Foglalkozás? Azt hittem előadás, de mindegy, foglalkozzunk. A férfiak menjenek azzal az úrral, a hölgyek tartsanak velem – mondta kedvesen. Férfiak, nők külön? Rosszat sejtettem, de legalábbis éreztem, hogy itt kérem ebből még móka is lehet, nem feltétlen kacagással. 

Bementünk egy nagy terembe, ahol is körbe kellett ülnünk, hát mit mondjak, ha a csoportunk nem lett volna ott, elég kevesen vettek volna részt az előadásfoglalkozáson, vagy min. 

Jött egy hölgy, leült ő is a körbe, volt egy nejlonzacskó a kezében. Bemutatkozott, elmondta, hogy ki ő, mivel foglalkozik pontosan, hány nyelven beszél, kérdezzünk bátran stb. Majd belekezdett. 

Először is elővett a tatyójából egy plüss női nemi szervet, illetve hát nem egyet, hanem úgy kompletten kérem. Még petefészek is volt, az egyes részek tépőzárral kapcsolódtak egymáshoz, majd elkezdte magyarázni, hogy mi micsoda. 

Részletesen kitért mindenre, közben prezentált mindent a plüss puncin, esküszöm aggódtam, hogy mindjárt meg fogjuk keresni együtt a G-pontot, de erre szerencsére nem került sor. 

Kicsit óvatosan körbenéztem, hogy ki mit szól ehhez, de nagyjából mindenki ledöbbent. Én főként azon, hogy egy háromgyerekes anyuka olyan kérdést tett fel, hogy hát meglepődtem, mert három gyerek után azt kérem illik tudni, hogy mi mire való. 

Sebaj, az előadást tartó hölgy megdicsérte, hogy milyen jó, hogy kérdez, és itt nincsenek hiábavaló, felesleges, vagy buta kérdések. Én már azt hiábavalónak éreztem, hogy ott ülök és hallgatom a hölgyet, mert amúgy semmi újat nem tudott mondani. 

Arról is biztosított bennünket, hogy tök mindegy, hogy hogy néz ki a nemi szervünk, az úgy jó, ahogy van. Mindenkié szép. Őszintén reméltem, hogy nem fogja az övét megmutatni. 

Megmondom, hogy kíváncsi voltam, hogy hogy fogja bemutatni nekünk a férfi nemi szerveket, jön valami plüss megint? Egyébként hol lehet ezeket kapni, az Ikeában? 

Elképzeltem, ahogy piacra dobnak egy sorozatot, majd bemegyek a gyerekkel a boltba, és azt mondja, hogy jajj anya, olyan aranyos az a plüss petefészek, azt szeretnék karácsonyra. 

Kérem, a Mese a vakondról, aki tudni akarta, hogy ki csinált a fejére című könyv óta én már elég sok mindent el tudok képzelni. Ez utóbbit csak a könyvesboltban lapoztam át, és nem hittem el, amit látok, majd mégis, és én még meg is vettem volna, de a Zuram szerint a gyerekeink már nagyok voltak ehhez, nekem meg eszembe se jusson, őt meg még csak nem is szórakoztatja a vakond problémája, pedig a férfiak úgy általában bírják az altesti poénokat. 

A férfi nemi szervekről azonban nem esett szó. Gondolom a másik teremben, a férfiaknak szóló előadás része lehetett, de mikor a fiúkat kérdeztük erről, csak annyit mondtak, hogy az előadás jó volt, és érdekes, de többet nem voltak hajlandóak erről beszélni.  Tehát nem derült ki, hogy van-e férfi „plüssállat”. 

A német tudásom viszont valóban fejlődött, mert megtudtam, hogy a Scheide szó már elavult, azt ne használjuk, mert nem helyes. Helyette a vulva és a vagina szavak összevonásából keletkezett Vulvina a korrekt. 

Új szó, vagy a szótáram régi, de nem találtam meg egyik szótáramban sem. Viszont erre a szóra rákeresve a YouTube-on számos oktatóvideóval találkozhatunk. 

Az előadás negyedénél az egyik csoporttársam egész egyszerűen felállt és elment, őszintén megmondta, hogy egyrészt ő orvos, szájsebész, másrészt van már két unokája, most jön a harmadik és valahogy ez a téma úgy érzi nem érinti. 

Úgy érzem a többség vele tartott volna. Nem tudom, hogy a szájsebészek miről tanulnak pontosan, pláne nem tudom, hogy miről tanulnak az orosz egyetemeken, de megértettem, sőt. 

Miután tisztáztuk, hogy mink van, mire használjuk, mindenkié szép, hogy hívjuk, ezután az következett, hogy a hölgy elmagyarázta, hogy mi is történik egy ciklus alatt. (…) 

Szerencsére, vagy nem szerencsére, de fel kellett szednem az egyik gyermekemet az iskolánál, így elköszöntem a társaságtól, pedig akkor következett a játék. 

Később a többiek mesélték, hogy szerepjáték volt, és az egyik csoporttársamra konkrétan a menstruációs vér szerepét osztották. Erre nem tudtam mit mondani, és nem is kérdeztem rá, hogy mit és hogyan kellett eljátszania. Sajnos ők sem készítettek fotót. 

Bónusz, hogy többen még aznap rosszul lettek, valószínűleg a levestől, de ez már soha nem fog kiderülni, de egy kis gyomorrontás ide- vagy oda igazán nem számít. 

Másnap a tanárnőnk, aki szintén rosszul lett, mondta, hogy ő is valami teljesen másra számított, de végül is jó volt. Pozitív személyiség. Az újságban is írtak az előadás sikeréről, a kajáról nem esett szó.” 

A teljes posztot itt olvashatjátok el, ezek után szerintem nem kell többet ajánlgatni. :) 

Félelem és reszketés Amszterdamban 

Amszterdam igazi pezsgő nagyváros, számtalan kulturális programmal, nevezetességekkel, különleges, csatornákkal átszőtt városképével. Más kérdés, mi az ember első reakciója, ha sok-sok hónap lakóautózás után megérkezik ide, miként azt tette a Mindenkilaci blog csapata.

„Ez az a város, amelyiktől sokkot kaptam. Fel sem tűnt, hogy micsoda remetévé váltam az utóbbi másfél évben, amióta szinte csak vidéken járunk. Csendes német kisvárosokban, ahol csupán Jürgen fordul utánuk csodálkozó tekintettel, vibrálóan zöld svájci legelők mellett, ahol a tehenek emelik ránk nagy bamba tekintetüket, tiroli árnyas fenyvesekben, ahol reméljük semmiféle tekintet nem szegeződik ránk a sötétben… Aztán egyszer csak Amszterdam belvárosában találtam magam. 

Tömeg, harsány hangok, rikító színek kavalkádja, emberek préselődnek hozzád mindenfelől, mégsem tudsz menekülni, mert csak akkor tudsz előre haladni, ha előtted lépnek a többiek is. 

Stucni kutya behúzott farokkal, hátracsapott fülekkel próbál a lábak között lavírozni, Nipli felé kezek nyúlnak a tömegből. Az emberek kényszeresen meg akarják simogatni. Mi van ezekkel? 

Megérkezünk a híres Dam térre, a történelmi városközpont legnagyobb és leghíresebb terére. A turisták csoportokba tömörülve fotózzák magukat, egymást, vagy bármit, ami éppen a lencséjük útjába akad, előadóművészek adják elő szokásos performanszukat, itt egy bohócruhás alak vág hülye pofákat, ott meg a sátán lengeti a kaszáját. 

Lehajtott fejjel török át a tömegen. Kit érdekel, hogy itt a Királyi palota, az Új-templom vagy a második világháború hősi halottainak emlékműve? Egyetlen cél vezérel: találni végre egy nyugodt pontot. 

Néhány utcányi rohanás után végre ritkulni kezd a tömeg és megpillantunk egy apró, színes kávézót. Az imazászlók barátságosan integetnek felénk. A kávé finom, a felszolgálók barátságosak, még az egyik vendég is szóba elegyedik velünk. Megnyugszom. Most már jöhet az igazi városnézés. 

De hol is kezdjünk neki Amszterdamnak? Van itt minden, amire egy vérbeli turistának szüksége lehet. Rijkmuseum (a holland nemzeti múzeum), Van Gogh múzeum (a festő legnagyobb gyűjteményével), Anna Frank ház (ez volt Anna Frank rejtekhelye a második világháború idején, és itt írta világhírű naplóját), Rembrandt ház (a festő egykori lakóhelye), Heineken és Erotika múzeum, és még sorolhatnám. 

Ha kevés időd van Amszterdamra, és mégis szeretnél valamit elkapni a város hangulatából, akkor a legjobb, ha azzal kezded, hogy leülsz az egyik csatorna partjára és nem csinálsz semmit. Csak szemlélődsz. 

Nézed, ahogy előtted elcsorog egy turistákkal teli sétahajó. Ahogy a szemközti parton elsuhannak a bringások. Hallgatod, ahogy a kávézó teraszán beszélgetnek és nevetgélnek az emberek. 

Itt minden mozgásban van, mindenki nyüzsög, tényleg pezseg körülötted az élet. Ha azonnal bele akarod vetni magad, elszédülsz, ha viszont hagysz időt magadnak, akkor felveszed a ritmusát. 

Hiszen ez az a város, ami magával ragad. A város különleges hangulata, a csatornák fölé magasodó dülöngélő házak, a sétahajók, a korlátnak támasztott bringák tömege. 

Úgy érzed, muszáj magaddal vinned ezt a hangulatot, ha másként nem, hát hűtőmágnes, bögre, képeslap vagy fapapucs formájában. Szerencsére ezeket az ezernyi szuvenír bolt egyikében biztosan be is szerezheted. Mi még egy magyar lángosozót is találtunk, echte magyar személyzettel. (...) 

Ez az a város, ami első pillanatban számomra maga volt a félelem és reszketés, végül mégis úgy távoztam: jöttünk, láttunk, visszamennénk." 

A teljes posztot jó sok képpel itt találjátok, ne hagyjátok ki!

A zöld teás ropi 

A zöld teának, a Matchának évszázados hagyománya van Japánban. De nem csak hagyománya van, hanem jelen is, méghozzá nem akármilyen jelene, hiszen elképesztő dolgokat lehet kapni zöld teás ízesítésben – derül ki a Tshabee in Japan blog posztjából. 

„Van külön teaszertartás is, mint az angoloknál, meg ha valahova szállodába megy az ember, ott is szoktak adni zöld teafüvet meg vízforralót a szobához. Most viszont nem erről lesz szó, hanem arról, hogy mi történik, ha a méltán népszerű zöld tea találkozik a fogyasztói társadalommal… 

Ha valaki esetleg még nem jött volna rá, hogy mi lesz itt: összeszedtem pár random dolgot, aminek „zöld teás” íze van. Merthogy igen, létezik olyan, hogy „zöld teás íz”, ami kb. annyira népszerű, mint nálunk a vanília. Kb. mindent árulnak vele, ami ehető / iható. Hogy az eredeti élménytől ne menjünk egyből nagyon messzire: van zöld teás shake. 

És ha már a vaníliát említettem, nem mehetek el a zöld teás fagyi (ami az egyik kedvencem lett), és jégkrém mellett. 

Van természetesen végtelensok édesség is zöld teás ízben, pl. a manju, amit a Manza Onsen-nél kaptunk, az is zöld teás volt, de gyakoriak még a zöld teás kekszek is. 

Meg a zöld teás ropi, aminek egyébként novemberben lesz majd nagy szezonja. 

Aztán, amin egy kicsit lehidaltam első ittjártamkor, az a zöld teás KitKat. Már azon meglepődtem, hogy ismerős márkával találkozom, azon meg pláne, hogy kb. csak Japánban forgalmazott változata is van. Egyébként szoktam mindig vinni belőle haza is, az otthoniak is nagyon szeretik. :) (...) 

A végére hagytam a legdurvábbat, amitől nekem is elakadt a szavam: a zöld teás palacsintát. Ami annyira zöld teás volt, hogy még a palacsintatésztába is belekeverték a zöld teás ízt. Meg a színt. 

A tálalása is egészen más, mint az otthoni, nyilván muszáj volt kipróbálnom. Itt tölcsér formájúra tekerik magát a palacsintát, és raknak bele végtelensok tejszínhabot. 

Meg az én esetemben volt még benne banán, egy darab brownie, meg (természetesen) zöld teás fagyi a közepén. Ránézésre kb. háromszor annyi kalória van benne, mint amennyit egy nap meg szoktam enni." 

Akit érdekelnek további zöld teás különlegességek (és hogy ezek hogyan néznek ki), az ide kattintson! 

HÍRMONDÓ 

Nincs magyarországi lakcímed? Megkeresnek 

Méghozzá október első hetében számíthat megkeresésre mintegy 650 ezer, magyarországi lakcímmel nem rendelkező választópolgár. 

Kiborultak a brit vendéglátósok 

Az nem kifejezés, hogy dühösen fogadta a brit vendéglátóipar az elképzeléseket, melyek szerint szigorúan korlátoznák az EU-s állampolgárok munkavállalási és letelepedési lehetőségeit. 

Európai Polgár lett Széll Tamás 

A séf persze eddig is az volt, ám most egy ilyen nevet viselő díjjal tüntették ki, azzal az indokkal, hogy a Bocuse d'Or versenyen többször is kiemelkedően szereplő séf munkássága révén az európai polgárság jövőjét is szolgálja. 

A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével.