oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2017. szeptember 10. 06:30,  Félelmetesen visszaszoktam Magyarországba 114 komment

2017. szeptember 10. 06:30 Határátkelő

Félelmetesen visszaszoktam Magyarországba

Van az az érzés, amikor akár már évek óta külföldön élsz, de hosszabb időre hazalátogatsz, és olyan, mintha el sem mentél volna – minden ismerős, a közlekedés, az emberek, minden. Na, ilyesmit élt át az egyik mai történet szereplője. Emellett próbálunk svájci állampolgárokká válni (nem egyszerű) és ellátogatunk egy kínai egyetemre is.

magyarorszag_budapest_rakpart_foto_pixabay_com_charlemagne.jpg(Fotó: pixabay.com/charlemagne)

Nekem mindig nagy öröm, amikor egy blog feléled a tetszhalott állapotból, így aztán örömmel láttam, hogy friss poszt jelent meg az Amerika blogon. Ráadásul nagyon érdekes írás, hiszen a család bővülése mellett (amihez gratulálok!) egy hosszabb magyarországi látogatásról (és a beilleszkedés nehézségeiről) is szól.

„Mivel Iván tavaly nyár elején született, így 2016 nyarát itt töltöttük Édesanyámmal együtt. Volt olyan drága, hogy kijött fél évre és segített mindenben, amiben el tudja az ember képzelni! Nélküle nem is tudom, hát irtó nehéz lett volna az első időszak Ivánnal/Áronnal. 

Persze fél év hosszú idő, nem megyek bele itt sem a részletekbe, de nyilván voltak nézeteltérések Anyu és én köztem, de szerencsére átvészeltük ezt az időszakot is viszonylag vidáman.

Aztán már le kezdtük tervezgetni a haza utunkat 2017 nyarán. Addig addig tervezgettük, hogy végül a gyerekek és én két hónapot voltunk otthon! Tudom, tudom, az én q...va anyámat, könnyű aki nem dolgozik, stb., stb. 

És tényleg könnyű, és tényleg jó dolgom van, és egyszerűen FENOMENÁLIS volt otthon! Apa a gyerekeknek (főleg nyilván Áronnak) és nekem is nagyon nagyon hiányzott, ez volt az egyetlen árnyoldala az idei nyarunknak! 

Féletelmetesen visszaszoktam Magyarországba, minden olyan természetes volt -a váltás (na jó 1 hét után), a buszozás, metrózás, stb. - annyira otthon éreztem magam, a barátnőimmel annyira feltöltődtem a két hónap alatt, mint Amerikában egy év alatt SE!

Rájöttem, hogy öregszem, bakker. Egyre fontosabbak a szülők, a rokonok és a barátok otthon! Egyre jobban érzem a hiányukat, nem is tudom, mi ez, öregség vagy csak szimplán honvágy? 

Szívem szerint, mindenkit kiköltöztetnék ide :) vagy nem is tudom.

Otthon nemcsak én szárnyaltam, de Áron is. Áron, aki alapesetben nemhogy nem szól idegenhez, konkrétan elfordul, ha hozzá beszélnek, otthon odament simán idegenekhez csúszdaparkban például megkérdezni, hogy ezen meg azon a csúszdán lehet ketten csúszni, stb... El voltam ájulva. Ezt itt, USA-ban sosem csinálja, pedig tud angolul, istibizi. 

Na szummaszummárum isteni volt otthon, és mint mondottam, rájöttem, hogy nekem mennyire brutálisan hiányzik az otthoni széleskörű társaság! Senkit se tudok megunni, mert mindig mással taliztam, plusz két hónap alatt 3 csajt szedtem fel, akikkel csak azért nem tartom a kapcsolatot, mert nem láttam értelmét a távújkapcsolatnak. 

Itt 5 éve lakunk már, és még mindig nem ismerkedtem meg egyetlen egy ittenivel sem, akivel szívesen bandéznék. Ne legyen semmilyen „csörcse”, legyen humora és szeresse a bort... kezdetnek nekem ennyi elég volna. Ez olyan nagy kérés? :)) 

Pedig már állampolgárok is vagyunk. Ja, igen, igen, többek közt ezt is kipipáltuk az elmúlt időszakban. 2017 augusztusától már szavazhatunk is akár. 

Ez egy viszonylag hosszú de nem túl bonyolult folyamat volt. Egy elég könnyű vizsgát kellett azért tenni, de tényleg nem volt vészes! Örültünk, hogy az első kitűzött célunkat teljesítettük, ez tényleg jó érzés!

Hogy mi a következő cél? Ha minden jól megy, és kb. minden marad úgy, ahogy most van, akkor Áron kijárja az általános iskolát itt, és utána költözünk haza. Ezek távlati tervek, amelyek nyilván valóan változhatnak, de most így érezzük, hogy ezt szeretnénk.” 

A teljes posztot itt találjátok.

A tücskök bevegyenek csendestársnak 

Ha már az előbb szóba került az állampolgárság, azért akár hogyan is van, az emberben, ha már évek óta él egy országban, előbb-utóbb felmerül a gondolat, hogy miért ne lenne állampolgár. Aztán a gondolatot tett követi, és kiderül, hogy nem is mindig olyan egyszerű menet ez – derül ki a Kolbászkerítésország blog legutóbbi posztjából.

svajci_utlevel_2.jpg

„Pár hete összeszedtem a papírokat, kitöltöttem egy halom dokumentumot és beadtam az állampolgársági kérelmünket a Neuchatel kantoni hatóságoknál. Hallelujah! 5 évig hordoztam magammal a cuccot. 

Tehát mindenkinek előkerestük a születési anyakönyvi kivonatát, a házassági anyakönyvi kivonatunkat, elkészíttettük a hiteles fordításokat, írtunk motivációs levelet, ilyesmi. (…) 

Erősen úgy látom viszont, hogy itt sincs túl nagy átjárás a különféle hivatalok között, mindenhová prezentálni kell újra és újra minden, már 100x megadott adatot. 

Anyósom és öcsém voltak olyan szívesek, hogy otthon szaladgáltak ismét beszerezni a születési és egyéb mittomén kivonatokat. Közben elmentem ezért a certificate de famille-ért a neuchateli etat civilbe, mert ettől még nem lett senkinek gyereke, hátha sikerrel járok és tadamm! 

Kiderült, hogy a lányom nem létezik a registre federal-ban, szal fogalmam sincs hol volt eddig, mert amúgy minden papírja megvan, biztosítási száma, minden rendben. 

Az ügyintéző hölgy pedig felvilágosított, hogy ahhoz, hogy ez ki legyen javítva a mostani lakhelyünk szerinti kommünbe kell menni és elmondani ezt, meg azt a kollégájának, valamint mellesleg ehhez a korrekcióhoz is kéne ilyen olyan papír, vérkép, anyámtyúkja. Vazze, nem lenne eccerűbb ha felvennéd a telefont? Ahhh, nem, az nem az ő dolga. 

Tehát akkor összegezzünk: 

Az „egyszerű” folyamat, mármint ilyen „családkönyv” vagy mi beszerzése nem műxik, mert a lányom nincs a svejci lakosok listáján ott, ahol ezt kiállíthatnák.

A javításhoz ugyanazok a dokumentumok kellenek, mint aminek a beszerzését el akartuk kerülni.

A fiam Val-de-ruz-ben nincs a listán, a lányom Neuchatelben.

De mindkettőnek van amúgy minden, ami kell, szereztem is anyakönyvit kettőt, két helyen.

A mi házasságink és születésink rokoni segítséggel megérkezett Magyarországról, erre kaptunk halasztást.

A többi papír rendben volt, az 1490-es sarcot már rég leróttuk.

Megvan minden dokumentum végre, hiánypótlás OK, valamikor ezt a nyilvántartási ügyet is le kell majd zongorázni, de nem most. 

Na, tegnap besétáltunk és odaadtuk a paksamétát a „naturalisations” irodában valakinek, aki szokás szerint nézett mint borjú az új kapura, majd mindenféle igazolás, miegymás nélkül azt mondta, minden OK. 

Ez eddig mindig így zajlott, levelekben határidőkkel fenyegetőznek, személyesen meg „á, nem kell erről semmi papír, hozzák, mikor megvan”. Ezt mondjuk ebben a papírgyár országban furcsának találom. 

A leveleket is csak mint „Naturalization” írják alá, persze ez legalább logikus, így kerülik el, hogy egy konkrét ügyintéző vegzálható, zsarolható legyen. Aztán persze ügyet intézni nem túl egyszerű, mert így csak célozgatni tudsz, hogy „megbeszéltem a maga fulltetkós kollégájával, hogy…”, fogalmad sincs kivel beszéltél. 

Most elérkezett az ideje, hogy belecsapjunk a lecsóba és adjunk magunknak egy kis esélyt, hogy a tücskök bevegyenek csendestársnak ebbe az álompolgársági buliba. 

Megbeszéltük a zasszonnyal, hogy hülyét nem csinálunk magunkból, mi nem fogunk könyveket bemagolni, ha sikerül sikerül, ha nem, nem, leszarjuk. 

Sajnos minden zugban, utcában, kommünben más a procedúra, a siccertücsköknél állítólag fingatnak a vizsgán, némelyik francia vidéken meg nem nagyon foglalkoznak a jelöltek vizsgáztatásával. Nálunk hogy lesz, nem tudjuk. 

Wikipedián, ilyesmin ránézünk néhány jelentősebb adatra, de semmiképpen se akarunk okosabbak lenni, mint az átlag svejci, aki csak sejti hol folyik a Lac Leman. Aztán lesz, ami lesz. (...) 

Felmentem egy szájtra is, ahol ilyen felkészítő tesztek vannak. Aki azokat komolyan veszi, nos, az legyen svejci álompolgár. Mutattam a kollégáknak, a kérdést sem értették, pedig ők echte alpesi legények.

Valahol laksz, azért a politikai rendszert nagyvonalakban szerintem jó ismerni, az viszont, hogy egy übersturmbahnführer-szerű pozíciót melyik bizottság jelöli, a parlament melyik házának abszolút, vagy relatív többségével reggel mikor a nap keleten felkel és 25 fokos szögben süt, no az szerintem faszság mint kérdés álompolgársági vizsgán.”

Érdemes elolvasni a teljes posztot is, itt találjátok.

A megvalósult gyerekkori álom 

A magam részéről erősen hiszek abban, hogy végül minden döntésről kiderül, hogy volt valami oka annak, hogy úgy alakult az élet, ahogyan. E kissé talányos gondolat arra is szolgál, hogy felvezessem vele Klaudia történetét, aki eredetileg az orvosira felvételizett, végül a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen kötött ki, ám csak kiderült, hogy ennek köszönhetően tudta megvalósítani gyerekkori álmát, és jutott ki egy kínai egyetemre, amiről a Szabad a pálya blogon mesélt.

kina.jpg

„Az ösztöndíjat a Magyar Állami Ösztöndj Bizottság írta ki, egy egyéves kínai nyelvi képzésre Kínában. Az akkori legfontosabb követelmény az volt, hogy minimum 1 éve kellett, hogy kínaiul tanuljak. 

Az ösztöndíjpályázatban meg kellett írnom, hogy milyen terveim vannak Kínával, a nyelvvel, miért szeretnék ott tanulni, és ki kellett jelölnöm egy várost, ahol el szeretném tölteni azt az egy évet. 

Sokan kisvárosokat jelöltek meg, több magyar együtt, én azonban olyan városba szerettem volna menni, ahol nem ismerek senkit, és kénytelen leszek a mandarin nyelvet használni minden szituációban, mivel a kínaiak nem, vagy csak alig beszélnek angolul.

2011. augusztus végén utaztam ki, és 2012. júliusára szólt a jegyem hazafelé. A Tongji University-re jártam Sanghajban, az egyetem kollégiumában laktam. Kizárólag nyelvet tanultam más külföldiekkel együtt, így végül leginkább külföldi barátaim lettek, akikkel angolul beszéltem.

A kínai nyelvtanulást szinte a 0-ról kellett kint kezdenem, hiába tanultam már Magyarországon 2 évet. Nem értettem senkit, és engem sem értett meg senki. Nagyon sokat kellett tanulni, de júliusban már egy erős középfokú kínai nyelvvizsgával jöttem haza. 

A tanév végeztével szakmai gyakorlat gyanánt még egy hónapot a sanghaji magyar főkonzulátuson töltöttem. Külügyi jelentésekkel, sajtó összefoglalók készítésével kellett foglalkoznom. 

Persze olyan feladatokat kaptam, amiket egy gyakornokra rá lehet bízni, de ez akkor hatalmas dolog volt számomra. Ekkor döntöttem el igazán, hogy szakmailag a későbbiekben is ilyen, vagy ehhez hasonló Kína vonalon szeretnék maradni. (…) 

Ekkor érkeztem egy válaszúthoz, mivel elnyertem egy újabb ösztöndíjat Kínába. Választanom kellett, hogy Magyarországon maradok, itt kezdem el a mesterszakot szintén az NKE-n, és emellett dolgozom tovább a Külügyminisztériumban, ami mindig is az álmom volt, vagy pedig elköltözöm immár 3 teljes évre Sanghajba, és ott szerzek mesterszakos diplomát nemzetközi kapcsolatok szakon. Az utóbbi mellett döntöttem a jövőbeni lehetőségeket, előremenetelt figyelembe véve.” 

A teljes beszélgetést itt találjátok, olvassátok el!

HÍRMONDÓ 

Tíz érdekes külföldi álláslehetőség 

Lassan szokásunk lesz, hogy vasárnap ismét összegyűjtjük nektek a hét legérdekesebb külföldi álláslehetőségeit, ezúttal két újat is választottunk, csak hogy legyen újdonság mindenkinek.

Több az ápoló, de sokan elmennek 

A kormány adatai szerint 2010 óta csaknem 30 százalékkal emelkedett a végzett ápolók száma. Ugyanakkor az is igaz, hogy még mindig csökkenteni kellene az elvándorlók arányát. 

Magányos Európa - mi a helyzet Magyarországon? 

Minden harmadik európai háztartásban egyedül élnek, a lista egyik végén Svédország áll, ahol a háztartások több mint fele egyszemélyes, míg Máltán csak minden ötödik. Magyarország a középmezőnyben van. 

A magyar állam megmondja, mit egyél 

A magyar állam az egyik leginkább atyáskodó Európában, legalábbis itt szólnak bele leginkább abba, hogy mit ehetünk és ihatunk. 

Milyen lesz Európa időjárása a jövőben? 

Vajon alátámasztják-e az adatok is azt, amit érezni vélünk, azaz hogy nyakunkon a klímaváltozás? És ami legalább ilyen érdekes, mire számíthatunk Európa különböző részein? 

A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével.

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: blogajánló Magyarország Kína Svájc Egyesült Államok

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr4312817396

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

gabors 2017.09.10. 07:26:29

" meg egyetlen egy ittenivel sem, akivel szívesen bandéznék. Ne legyen semmilyen „csörcse”, legyen humora és szeresse a bort... "

ez teljesen komolytalanna tette szamomra az egeszet ...

csak kerdezem mit probalt a posztolo hogy ismerkedjen nyilvan munkalyen nem ment mert az NINCS de biztos vannak az iskolaban szuloi programok ..

gabors 2017.09.10. 07:27:48

" meg egyetlen egy ittenivel sem, akivel szívesen bandéznék. Ne legyen semmilyen „csörcse”, legyen humora és szeresse a bort... "

ez teljesen komolytalanna tette szamomra az egeszet ...

csak kerdezem mit probalt a posztolo hogy ismerkedjen nyilvan munkalyen nem ment mert az NINCS de biztos vannak az iskolaban szuloi programok ..

SzZoole 2017.09.10. 08:03:14

Most a gyerek neve Iván vagy Áron?
2x olvastam el, de osszefuggestelen zagyvaság, mintha egy 7-8 éves gyerek naplót irt volna.....
"Féletelmetesen visszaszoktam Magyarországba"
Hogy mi ??
"Otthon nemcsak én szárnyaltam, de Áron is. Áron, aki alapesetben nemhogy nem szól idegenhez, konkrétan elfordul, ha hozzá beszélnek, otthon odament simán idegenekhez csúszdaparkban például megkérdezni, hogy ezen meg azon a csúszdán lehet ketten csúszni, stb... El voltam ájulva. Ezt itt, USA-ban sosem csinálja, pedig tud angolul, istibizi. "
Ez az az Áron aki 2016 nyarán született ?

"Senkit se tudok megunni, mert mindig mással taliztam, plusz két hónap alatt 3 csajt szedtem fel, akikkel csak azért nem tartom a kapcsolatot, mert nem láttam értelmét a távújkapcsolatna"
3 csajt szedet fel, ezt most hogy, saját vagy a férj örömére?:))

"Tudom, tudom, az én q...va anyámat, könnyű aki nem dolgozik, "

Drága kiscsillag, majd ha nem lesz aki ki menjen hozzad Áronkázni és nem lesz kinek mondanod, hogy anyu/anya, akkor majd megtanulod tisztelni és értékelni a saját ÉDESANYADAT......

svájci sapka (ch) · http://svajcisapka.blogspot.ch/ 2017.09.10. 08:12:08

Miért fontos ennyire a svájci "álompolgárság", hogy valaki végigcsinálja ezt a cirkuszt?
Sose értettem.
:D

Imre apó 2017.09.10. 08:16:01

Ez ma korán reggel nem hiányzott, további szép napot nektek :)

Határátkelő 2017.09.10. 08:27:39

@Zoole Reloaded: "Mivel Iván tavaly nyár elején született".
A többit hadd ne kezdjem magyarázni.

gabors 2017.09.10. 09:17:50

"Hogy mi a következő cél? Ha minden jól megy, és kb. minden marad úgy, ahogy most van, akkor Áron kijárja az általános iskolát itt, és utána költözünk haza. "

ez fasza terv csak szolok hogy mivel "megszereztetek" az allampolgarsagot minden evben kell majd tovabbra is adozni !!!!

ne feledd ....

aki nem akar az USA-ban elni faszanak veszi el mastol a lehetoseget .... ???

(remelem azert a gyerekek miatt meggondoljatok ... )

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2017.09.10. 09:25:56

Off

femina.hu/vilagsztar/surda-meghalt/

Mekkora jó arc volt már a színész is, és mennyire nagyon ült az egész sorozat a magyar valóságban is...Nyugodjon békében.

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2017.09.10. 09:29:13

@svájci sapka (ch):
Mert ott olyan bacsik vannak a parlamenten, akik vegigrohogik a felszolalasukat (valami vamtarifas husos dolog volt, mar nem emlekszem). Ha ilyen "gazdam" lehetne, en is vallalnam erte a torturat :D

Hari Seldon 2 2017.09.10. 09:46:25

Valahol azt hallottam, hogy a sanghaji nyelvjárás teljesen különbözik a pekingi mandarintól. Kíváncsi lennék, hogy milyen volt egy teljesen más kiejtést megtanulni?

DieNanny CH 2017.09.10. 09:56:57

@Kövérmadár [swe]:

"Ki az a csorcse? :)"

Nekem is időbe telt, míg rájöttem.
Ott kezdtem, hogy biztos angol szó. Aztán rájöttem, ez a church - lehet, nem jól írom -, így azt okoskodtam ki, ne legyen hittérítő típus.
Hát, ez.

DieNanny CH 2017.09.10. 10:02:35

"Milyen lesz Európa időjárása a jövőben? "

Erre van egy tervem. Mármint, hogy Mo ne sivatagosodjon el. A fásítás. Jó minőségű, gondozott fákkal.
Igen ám, de ha a lakosság fával fűt, hogy lehet ezt megoldani?
A házak szigetelésével el lehetne érni, hogy ne az utcát fűtsük kétszer annyiért, hanem a meleg bent maradjon. Így ha kevesebbet tüzel az ember, a fák megmaradnak.
Tudom, erre már évek óta vannak pályázatok, amik működnek is, úgyhogy csak azt tudom mondani: így tovább!

SzZoole 2017.09.10. 10:08:24

@Határátkelő: értem én, Ári a férj, aki az USA-ban nem mer csuzdazni, de Mo-on igen :-)
Just kidding

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2017.09.10. 10:17:33

@DieNanny CH:
Ahaa!
Lehetett volna csorcselek vagy csak szimplan feltekeny/irigy es a csocsos embereket nem szereti.

Áj szí! :D

Csodabogár 2017.09.10. 10:28:17

@svájci sapka (ch): Most már én se értem, de a régieknek, pl. az én 56-os férjemnek természetesen fontos volt.
A posztolónak melegen ajánlom az örökértékű "Schweizermacher" c. filmet. Eredetileg schwitzerdütschben készült de megvan a német szinkron változata is. Mi holtra röhögtük magunkat, de voltak akik sírtak rajta.
Tényleg nem egyszerü, ismerek storykat. Néhány éve volt nagy téma, a 30 éve a zürichi egyetemen tanító, amerikai professzor, aki a falu véleménye szerint nem integrálódott eléggé el lett utasítva.:-(((

Csodabogár 2017.09.10. 10:29:23

Sanghai isteni, persze nem tudom milyen ott lakni, de turistaként nagyon élveztem. Posztoló jól döntött szerintem.

Csodabogár 2017.09.10. 10:37:01

@DieNanny CH: Szerintem elírta, görcse lehet a csörcse. Barátkozni nem könnyű ha valaki a smal talkon túl akar jutni.

Számomra világos volt, hogy 2 gyerekről van szó, Áron a nagyobbik Iván az új, pedig irtó felületesen olvasok írok.

@gabors:Gyerekek nyilván eredetileg is már amerikaiak lettek ha ott születtek. Mit izgat téged, hogy megszerezték az állampolgárságot? Ha haza jönnek, nyilván nem fognak ott adózni.

DieNanny CH 2017.09.10. 10:49:42

@Csodabogár:

Tartom a 'csörcs=templombajáró/vallásos' - dolgot! "Ne legyen csörcs-e" = vallása, hite...

:-))

Dikusz 2017.09.10. 12:07:10

@DieNanny CH: Tizenvalahány évvel ezelőtt barátnőmmel jártuk a Rockenbauer Pál Dél-dunántúli Kék-túra útvonalát. Az egyik szálláshelyünkre tartva láttunk olyan pótkocsis kamionokat, amik nagy farönköket szállítottak. Megkérdeztük a szállásadónkat, hogy hova viszik ezt a rengeteg fát. Azt mondta, hogy a kivágott fákat az osztrákoknak adják el...

svájci sapka (ch) · http://svajcisapka.blogspot.ch/ 2017.09.10. 12:07:58

@Csodabogár: Persze, mindenki tegyen úgy, ahogy jónak látja, de bármilyen furcsa, sokszor nem előnyösebb egy svájci útlevél, mint egy magyar.
:(

P.Elliot 2017.09.10. 12:08:16

@gabors: Nekem is ezen akadt meg a szemem hogy szeresse a bort. Baratkozni nem lehet vagy csak osszejonni ivas nelkul? Az kitetel? Emlekeztet ez arra amikor Monika a jatszoteri palinkazast hozta elo hogy fontos.
Hogy van az hogy a kismamaknak ennyire fontos az iszogatas, kicsi gyerek mellett ezt igazan nem szabadna/ , napkozben meg plane nem mert egykettore belecsuszhat abba hogy ha valami problemaja van akkor felhajt egy poharral es ha szokassa valik belecsuszhat akar az alkoholizmusba is, tisztelet a kivetelnek es hiszem meg tudom hogy a 90%-a nem is teszi de elofordul.
Az anyjaval kapcsolatban meg eleg tiszteletlen megjegyzes ez amit mondott....

Dikusz 2017.09.10. 12:17:42

@Határátkelő: Már többször is szerettem volna megkérdezni, de most megtenném, ha megengeded. Próbáltam keresgetni a választ, hogy nem kérdezzek feleslegesen (és magamat kompromittálva), de nem találtam:
A mai napon is három történetet olvashatunk. Számomra mindhárom érdekes, olvasható. Mindegyik megállná a helyét önálló posztként is, de így szerintem valamelyik kimarad a reagálásokból.
Van valami oka, hogy három sztori kerül ki egy nap?

Dikusz 2017.09.10. 12:25:00

@Zoole Reloaded: @P.Elliot: szerintem itt félreértés esetének van fennforgása részetekről:)))

A posztoló ezt írta: "Tudom, tudom, az én q...va anyámat, könnyű aki nem dolgozik, stb., stb. Tudom, tudom, az én q...va anyámat, könnyű aki nem dolgozik, stb., stb."

Ezzel (mesmeg csak szerintem) egyértelműen meg akarta előzni azt, hogy valaki azt állítsa róla: "*szidalmak*, könnyű neked, mert nem dolgozol". Semmi egyebet nem írt ezzel.

P.Elliot 2017.09.10. 12:25:33

@Dikusz: Szerintem csak annyi lehet hogy a nem akarsz , tudsz, hozzaszolni egy poszthoz akkor legyen masik tema is amihez igen, viszont tokeletesen igazad van mert plane ma, mindharom erdekes es mindegyiken el lehetne vitatkozni, beszelgetni , erdeklodni....
A csak egy poszt nekem is tetszene, masik hijan jobban el lehetne beszelgetni.
Igazabol csak probaval lehetne kitalalni hogy melyik a jobb....

P.Elliot 2017.09.10. 12:30:46

@Dikusz: En sem ugy ertettem hogy a sajat anyjara mondja konkretan de nagyon rosszul hat, ha k. anyjat es nem anyamat mondja valamivel jobban fest de miert kell igy beszelni kulonben is. Vagy gondolkodni.
Azt hogy jo dolga van azzal hogy nem kell a gyerekek mellett dolgozni, dehat otthon sem kell a gyerekgondozasi segely alatt, miert is irigyelnek.

SzZoole 2017.09.10. 12:32:37

@Dikusz: én senki anyjat nem szidom, a sajat edesanyamat meg legkevesbbe sem......
Azthiszem ennyi tisztelet mindenkinek kijar,szerintem.
Not kidding

Dikusz 2017.09.10. 12:34:29

@Csodabogár: @DieNanny CH: csodálatos dolgokra való a gugli, tényleg. Keresgéltem, kiadta a következőt:
"tits - csöcs", mint közepesen durva káromkodás (angolok szerint)

Dikusz 2017.09.10. 12:42:42

@Zoole Reloaded: Tökéletesen igazad van, és csak remélni merem, hogy nem haragszol rám, legfeljebb csak azért, mert kétszer másoltam be az idézetet.

Valóban, nem szép dolog senki édesanyját szidni, a posztoló csak egyes szám-harmadik személyben írt.

SzZoole 2017.09.10. 12:45:32

@Dikusz: cici mint, titty, boobs, tits semmilyen karomkodasnak nem számít itt, teljesen hétköznapi szóhasználatban használják :-)

SzZoole 2017.09.10. 12:47:12

@Dikusz: Magdianyus, ha a sajatomat szidom az meg nagyobb gáz, de ez csak az én véleményem.
Amúgy nem haragszom, rad nem is lehet :-))

Főgebra 2017.09.10. 12:49:12

Nem az én tisztem elmagyarázni, hogy a vasárnapi poszt, az már évek óta megosztott és nem teljes posztot közöl, hanem csak részleteket, általában többet. Hét közben olyan posztok jelennek meg, amelyeket a HÁ közöl elsőnek, még a blogger saját blogján sem jelent meg. Vasárnap pedig, szemelvényeket mutat be olyan blogok posztjaiból, amelyek már megjelentek.

Ennyi ez a nagy csoda!

Laci-812 2017.09.10. 12:50:42

@gabors: Udv, nem tudom milyen lehetoseget vett el mastol. Az allampolgarsag megszerezheto 5 eves zoldkartyas tartozkodas utan, vagy ha nagyon fasza kulonleges vagy hires ember vagy akkor sokkal hamarabb. Nincs meghatarozva mennyien kaphatjak meg, ez nem a zold kartya lotto.

adg 2017.09.10. 13:04:32

@Dikusz: haha, hat szerintem felesleges volt guglizni, "halj meg dadus" megoldasa az egyetlen egyertelmu megoldas szerintem is. Nem akar a posztolo vallasos emberekkel talalkozni. Az meg eszebe sem jut, hogy nem mindre van rairva, nem mind hitterit ejjel es este, es hogy mar eleve lehet, hogy van par az ismerosei kozt, akikrol nem is tudja. Grrr, mik vannak. :))

@Laci-812: igy van. Nem vett el senkitol semmit "a faszanak", (milyen kis szep gondolat mar eleve:D).
Ellenkezoleg, megteremtette a lehetoseget, hogy ha kesobb ugy gondoljak, akkor kulonosebb cirkusz nelkul visszakoltozhetnek. Teljesen logikus es ertheto lepes volt. Senki nem jart ettol rosszabbul.

Csodabogár 2017.09.10. 13:08:36

@svájci sapka (ch): Nem tudom. nekem már segített a svájci bizonyos esetekben,de én kaptam, semmit nem kellett tennem érte.:-)

SzZoole 2017.09.10. 13:15:32

@adg: ti is elvettetek 6, a tengeren lélekvesztődzsungan érkező kici csájniz refjudzsitol a a ossi álompolgarsag lehetőséget, a faxnak mentetek oda :-)))
Just kidding

Dikusz 2017.09.10. 13:25:54

@Zoole Reloaded: @adg: pedig azt hittem, én találtam fel a spanyolviaszt, és mondtam meg a tutit, mindezt egy olyan blogon, ahol tudnak angolul:)))
Én meg ha tudtam is valamicskét, akkor sem mertem megmukkanni, nehogy hülyeséget mondjak, és kinevessenek, pedig volna kiknek angolul pampognom.

Dikusz 2017.09.10. 13:34:56

@Zoole Reloaded: igen-igen sokféle módon, és választékosan tudok káromkodni, de az igaz, hogy az anyukámat még gondolatban sem szidtam sosem.
De azért olyan nemigen fordul elő, hogy valaki még soha az életben nem szidta (jó esetben csak magában) a másét...

A saját családi körömben is előfordult: a férjem, és az öccse elég gyakran veszekedtek egymással, sokszor úgy, hogy hónapokig nem is beszéltek. Egyik alkalommal, kisebb vita után, amikor már lezajlott az egész, levezetésként elkezdték -franzstadti módon-, egymás q.va anyját szidni, jót nevettek utána. Egyik sem gondolta komolyan, nagyon szerették anyósomat.

SzZoole 2017.09.10. 13:35:00

@Dikusz: az, hogy tudok angolul, az enyhe túlzás, mondjuk úgy, hogy kapisgalom így lassan nyóc év ittlét után :-)

Határátkelő 2017.09.10. 13:37:22

@Dikusz: @P.Elliot: @Főgebra: Főgebránál a pont! Alapvetően a Határatkelőn csak és kizárólag első közlések jelennek meg, ami még nem jelent meg máshol.

A vasárnapi blogajánlót anno éppen azért találtam ki, mert hét közben olvastam egy csomó érdekes posztot, ami szerintem simán elfért volna ide is, de hát már megjelent, ezért hétközben nem fért ide. Így viszont igen, ráadásul talán olyanokhoz is eljut, akik amúgy nem olvasnák.

Ennyi a magyarázat.

M. Péter 2017.09.10. 13:37:39

@Csodabogár: Amerika állampolgár összes jövedelme adóköteles az USA-ban, akárhol is éljen. Vannak kettős adózás elkerüléséről egyezmények és különböző kedvezmények a külföldön élőknek, a végén lehet, hogy nem kell egy dollár jövedelemadót sem fizetni az USA-ban, de ennek igazolására be kell nyújtani egy adóbevallást.

A másik dolog a FATCA. Külföldi pénzintézeteknek jelenteni kell USA állampolgárok számláit az amerikai pénzügyminisztériumnak, különben óriási bírságot szabhatnak ki rájuk. Emiatt az USA-n kívül sok bank nem hajlandó USA állampolgároknak számlát nyitni.

DieNanny CH 2017.09.10. 13:44:40

@Dikusz:

"egymás q.va anyját szidni,"

Nagybátyám 2 évtizede szobafestő vállalkozó volt, apukám meg villanyt szerelt ott. Jött a fűtésszerelő, és megbotlott valami elektronikus cuccban. Erre elkezdte, hogy a jó édes anyját a villanyszerelőnek!, erre nagybátyám: Ne szidd az anyámat! Erre a szerelő: Én a villanyosét szidtam!
Mire nagybátyám: Én az öccse vagyok!
:-D

Dikusz 2017.09.10. 13:55:58

@Zoole Reloaded: perszepersze, az emúttnyócév:)))

Dikusz 2017.09.10. 13:59:05

@Határátkelő: ennyi elég is, köszönöm:)

Közben -ha nehezen is- de rájöttem, hogy @Főgebra: nak van igaza. Arra bezzeg nem voltam képes, hogy megköszönjem neki a felvilágosítást, arra meg végképp nem, hogy magamtól rájöjjek arra, amit ő írt.

Dikusz 2017.09.10. 14:01:35

@DieNanny CH: :))))))
Szerettem volna légy lenni a falon, amikor ez történt, és hallani, hogy mit szólhatott erre a fűtésszerelő:)

nyuszigonosz 2017.09.10. 14:12:44

Érdekes a mai válogatás.

Az elsöhöz jobb ha nem szólok hozzá, mivel eleve nem teszik a stílus meg tartalom.

A svajci állampolgárság : összetett dolog, valamikor tényleg úgy ment, mint @Csodabogár: ajánlotta a " Schweizermacher " c. filmben. :-) Jó én nevethetek a filmen - láttam már - mert nem Svájcban élek. :-)

Mondjuk német állampolgárságot megszerezni sem az a jajdeegyszerü dolog, (ha az ember nem tud német felmenöket prezentálni - na mert ha igen, akkor eleve más minden) , de egy megjárható út. Nem automatikus, és nem csak az itt leélt évekröl szól, sokkal többröl.

A kínai poszt nagyon jó.
Kínában eleve többféle kínai nyelvet beszélnek, a legismertebbek tán a mandarin, amit kínai irodalmi nyelvnek is mondanak és kanton kínai na meg bizonyára még jó sok helyi dialektust, bár a kanton kínait is dialektusokhoz sorolják - na de nem én vagyok a szakember.

2017.09.10. 14:22:51

Elnézést, hogy konfrontálódom, de ezt a "ne szidd az anyámat" dolgot sosem értettem.

Az, hogy "a k.rva anyád", az egy állandósult szókapcsolat, vagy idióma, vagy nem tudom, hogy mondják ezt, de a lényeg, hogy nem azt jelenti, mint szó szerint jelentene.

Vesd össze: falra hányt borsó, lyukat beszél a hasába. Ezek nem azt jelentik, mint amit a szavak külön jelentenek. Külföldi példa is van, például amikor az angolok "how are you"-znak, az egy üdvözlés, és nem azt kérdezi, hogy hogy vagy. A thaiok úgy köszönnek: "ettél-e már", ami megint csak egy szimpla üdvözlés, nem szó szerint kell érteni, ahogy magyarul a "mi a pályá"-t sem.

Amikor azt mondom, hogy a k.rva anyád, akkor nem az anyádat szidom, hanem téged.

Elismerem, hogy egy kis absztrakciót igényel, de ez van.

Pernilla 2017.09.10. 14:35:51

@Nagy kámpics: haha, +1. Főleg így, hogy áttételesen más szájába adta, nem maga szidta a saját anyját, pláne nem értem a felháborodást. :)

Latcho Rom 2017.09.10. 14:45:28

@Dikusz: a zoli angolja miatt nem kell szégyenlősködnöd :)

Vicc volt? :)

Latcho Rom 2017.09.10. 14:45:37

@Nagy kámpics: "Külföldi példa is van, például amikor az angolok "how are you"-znak, az egy üdvözlés, és nem azt kérdezi, hogy hogy vagy. "

Pedig de Lolek blogtárs.

Hétfőn egy kicsit elkeseredett , doin ok járja mint válasz...pénteken egy lelkes friday felkiáltás, etc..etc :)

Dikusz 2017.09.10. 14:53:33

@latcho drom: én a saját angolom miatt szégyenlősködöm:)

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2017.09.10. 14:54:55

@P.Elliot:
Ez a boros dolog valoban felhaborito!
Rendes ember whiskyt iszik! :D

Shanarey 2017.09.10. 15:26:51

Az első poszt, enyhén zavaros.

Zuzzernek és a családjának pedig sok sikert a tücsökké váláshoz.
:-)

Shanarey 2017.09.10. 15:52:17

Kedvenc örökzöld téma:

hvg.hu/gazdasag/20170910_Tony_Blair_megmondta_hogyan_lehetne_elkerulni_a_Brexitet

Végre egy értelmes vélemény egy angol politikustól.

gabors 2017.09.10. 16:05:24

@Laci-812: "@gabors: Udv, nem tudom milyen lehetoseget vett el mastol." a zold kartya lotton qvotak vannak csak tudd X evben a nyertesek kozzul csak 40,000 kaphatja meg a zoldkartyat (lehet a szam valtozott) ennel kb 2x tobbet huznak ki es amkor beteleik a qvota akkor a tobbiek mar hiaba kerelmezik arra az evre bezart a bazar !!! pontosan erre gondoltam ... na jo lehet hogy ki abrandultak a amerikai allombol igaz posztban semmi nincs arrol hogy hogyan elnek egy fizetesbol sot "anyukat" is kivittek cselednek ...

gabors 2017.09.10. 16:22:16

@Laci-812: ". Az allampolgarsag megszerezheto 5 eves zoldkartyas tartozkodas utan,"

ezt kulonben eppen tudom mert nekem is "sikerult megszereznem" az allampolgarsagot" amugy 3 ev is eleg (lett volna) de nekem nem volt ra szuksegem 12 evet "vartam". De most ahogy Trump nyomja egy zoldkartyaval konnyen deportalnak barkit nem kell Lucky Luciano-nak lenni :-)) ...

gabors 2017.09.10. 16:26:14

@adg: "@Laci-812: igy van. Nem vett el senkitol semmit " de igen mar le is irtam hogy hogyan es miert ... ahogy en tudom minden evben ezrek nyertek akiknek vegul nem fogadtak be a kerelmet mert az az ev "megtelt" (ezert is kellet mindent elore osszerakni .. tudom en is probaltam a 90-es evekben)

kulonben ismerek 3 masik ilyen lotto nyertest akik feladtak volt aki 2-3 ev utan volt aki hasonloan 5-6 korul ...

amugy ez nem lesz gond mert Trump ezt is megszunteti :-)))

gabors 2017.09.10. 16:32:59

@Csodabogár: "Gyerekek nyilván eredetileg is már amerikaiak lettek ha ott születtek." mintha csak az utolso szuletett volna "kint" de lehet en olvastam rosszul nem kovetem a blogjat .. de ha "kint' szulettek akkor igen allampolgarok..

Engem nem zavar sot orulok neki hogy bizony az USA-ban is fognak adozni mert itt a worldwide income utan kell adozni (a mar kifizetett adot jovairjak ugyan) es egy tartosan kulfoldon elonek is minden evben adobevallast kell csinalnia sot minden nem usa-beli bankszamlat is jelenteni kell meg ha nincs is rajta penz ez evi sok sok ezer dollar koltseg hacsak nem maga tolti ki a papirokat (amit meg lehet tenni de a tevedes veszelye bizony eleg draga ) ami nem gond HA SOHA tobbet nem mennek viszza de ha igen akkor draga mulatsag tud lenni

adg 2017.09.10. 17:00:33

@gabors: nem vettek el senkitol semmit. Ott laknak ot eve es meg egy ideig ott is fognak. Barmi valtozhat meg, es barmikor jol johet egy us utlevel. Pl vissza is koltozhetnek, vagy a gyerek, ha felno. Sot, miutan a nagyobbik befejezte az iskolat (ugye ez a celdatum a poszt szerint), lehet, megvarjak, hogy a kicsi is befejezze. Aztan a nagynak a kozepiskolat varjak meg, majd a kicsiet, majd a foiskolat, aztan unokak vannak, eltelt husz ev, a magyar baratok lekoptak, lettek amerikaiak, aztan mindenki marad a seggen ahol van.

Olyan felesleges ilyenek miatt faszozni.

gabors 2017.09.10. 17:10:36

@adg: "Olyan felesleges ilyenek miatt faszozni. " OK ezt akkor visszavonom ha akarod de tovabb is igy gondolom de ha akarod "francnak" is jo lett volna ...

en csak azt tudom es csak arra tudok kommentelni amit irt a posztolo "Ha minden jól megy, és kb. minden marad úgy, ahogy most van, akkor Áron kijárja az általános iskolát itt, és utána költözünk haza." Most igy gondolja es erre irtam (most) hogy "kar" hogy masoktol (mert minden felnott beleszamitott a kvotaba) elvettek a lehetoseget ha megsem az USA-ban akarnak elni ... persze ugyes allampolgarkent mar johetnek mehetnek mig "csak" zoldkartyaval ez nem ment...

amugy ma eloszor sikerult "elsoznom" de megalltam hogy oda irjam :-)))

Határátkelő 2017.09.10. 17:18:48

@gabors: Hihetetlen, hogy képtelen vagy megérteni, hogy nem vettek el senkitől semmit, mert 5 ev kintlét után lesznek állampolgárok! Csak hajtogatod a magadét...

gabors 2017.09.10. 17:28:49

@Határátkelő: ha olvastad amit irtam akkor lathattad hogy semmit nem irtam az allampolgarsagrol .. az "jar" X ido es Y kondiciokkal (es mint latszik bizony erdemes megcsinalni legyen az Trump vagy Brexit)

csak annyiit jegyeztem meg hogy akik a zold kartya lotton nyernek, de meggondoljak magukat azok bizony valaki mas ELOTT voltak es 40000+1-dik nek mar nem volt lehetosege ... nem volt ez vilagos ?? (es lattam mar tobb ilyet) ezt tovabbra is fenntartom mer ez csak siman teny ..

mint irtam az allampolgarsag jo dolog mert most mar "szabadon" koltozhetnek ha akarnak ...

en csak onnan tudom hogy nem akarnak maradni amit a poszt iro irt (meg azt sem irta meg hogy miert de ez mindegy is) nem mindenkinek jon be a hataratkeles legyen az London vagy USA vagy akar New Zealand ... a gyerekeket azert sajnalom :-))))

SzZoole 2017.09.10. 17:31:30

@gabors: alszol te eleget és kiadosan ?:-)

Csodabogár 2017.09.10. 17:51:47

@M. Péter: Lehet, hogy sok bank nem, de nem mind. :-)
Nyugdíjból meg nincs adó.

Főgebra 2017.09.10. 17:52:08

Én most azt mondom:
Anyám borogass!

gabors 2017.09.10. 18:07:52

@Csodabogár: "Nyugdíjból meg nincs adó. " azert ez igy abszolut nem igaz !!! attol fugg hogy mi is az a nyugdij .. csak social security ?? amugy az is adozik X osszeg felett sot hozza kell adni az osszet tobbi jovedelmhez (401k IRA stb)

a magannyugdijakra bizony KELL adozni adott osszeg felett ami nem is olyan magas 10k korul feletti es raadasul ha valakinek kulfoldi szamlaja van akkor is be kell(lene) jelentenie ha adot nem is fizet ...

ezt persze nem kell tudni csak akkor kar ilyen nagyvonalul kijelenteseket tenni hogy a nyugdijbol nincs ado ... (lehet ez igy van Mo-on nem tudom )

gabors 2017.09.10. 18:12:12

@Csodabogár: "@Csodabogár: "Nyugdíjból meg nincs adó. " azert ez igy abszolut nem igaz !!! attol fugg hogy mi is az a nyugdij .. csak social security ?? amugy az is adozik X osszeg felett sot hozza kell adni az osszet tobbi jovedelmhez (401k IRA stb)

a magannyugdijakra bizony KELL adozni adott osszeg felett ami nem is olyan magas 10k korul feletti es raadasul ha valakinek kulfoldi szamlaja van akkor is be kell(lene) jelentenie ha adot nem is fizet ..."

ezt persze az usa-ra ertem mashol lehet igazad van hogy a nyugdijbo nem kell adozni ...:-)) de aki usa allampolgar arra tovabbra is vonatkoznak az usa torvenyek fuggetlenul attol hol is el (that is a bitch ... )

Mrs. Clayton 2017.09.10. 18:23:05

@latcho drom: epp a minap jott szembe velem egy forumon, egy amerikas kerdezte hogy mit ertenek a britek az alatt h hi, you alright mit kellene valaszolni, aztan valaki irta, h az attol fugg, ha latod h az illeto, aki kerdez lassit es megalnal beszelgetni, akkor elmondhatod h jol vagy es megkerdezheted o hogy van ugy egyebkent es johet a small talk, ha latod h nem lassit, eszeben sincs beszelgetni, akkor visszakoszonsz hogy jol vagy es megkerdezed hogy es o hogy van, de lassitas nelkul mindketten haladtok tovabb

Mrs. Clayton 2017.09.10. 18:26:06

@Nagy kámpics: jo, de ez izomagyuaknal kb olyan mintha lenne rajtad sapka vagy nem, tok mindegy, mert indokot ad arra, hogy megverjenek

M. Péter 2017.09.10. 18:45:17

@Csodabogár: A helyi takarékszövetkezetben valószínűleg nincs gond, mert annak nincs amerikai fiókja, nem kell a büntetéstől félnie. Befektetést vagy nyugdíjszámlát viszont már rendkívül nehéz nyitni vagy megtartani.

A törvény céges számlákra is vonatkozik, amelyek fölött egy amerikai állampolgár rendelkezik.

gabors 2017.09.10. 18:48:10

@Kövérmadár [swe]: "@P.Elliot:
Ez a boros dolog valoban felhaborito!
Rendes ember whiskyt iszik! :D "

Nem inkabb palinkat (hazi fozottet persze torkoly )

gabors 2017.09.10. 18:52:49

@M. Péter: "
A törvény céges számlákra is vonatkozik, amelyek fölött egy amerikai állampolgár rendelkezik. "

latom valamit ertesz hozza ezert kerdezem .. hogy mi van kettos allampolgarsag eseten ? marmint nem mondom meg hogy amerikai is vagyok ... (tudom ez nekem torvenyszeges) de a bank mondjuk honnan tudja mondjuk Pesten vagy vagy Pecsen hogy nekem van masik allampolgarsagom is legyen az HSBC vagy barmelyik imperialista bank???

Csodabogár 2017.09.10. 19:03:20

@gabors: MAgyar nyugdíjból nem kell adót fizetni. Máshol automatikusan vonják a minimumot, tehát nem kek már adóbevallást csinálnom. Mint irtad SS nyugdíjból nem kell adót fizetni.

Csodabogár 2017.09.10. 19:06:15

@Csodabogár: Óh ha oda figyelnék amikor írok! Szóval kék=kell

gabors 2017.09.10. 19:11:11

@Csodabogár: "Mint irtad SS nyugdíjból nem kell adót fizetni. " ez igy ilyen egyszeruen azert megint nem igaz ... ezert NEM ezt irtam ezt TE irtad de ettol tovabbra sem igaz .. mint irtam ... (az igaz hogy altalaban ez igaz lehet)

de ezt NEM irtam

DieNanny CH 2017.09.10. 19:15:25

@gabors:

"ha olvastad amit irtam akkor lathattad hogy semmit nem irtam az allampolgarsagrol .. "

Pont ez a baj. Mert a posztoló ugyanis csak és kizárólag a nem-kvótás állampolgárságáról beszélt, nem pedig a kvótás zöldkártyáról.

gabors 2017.09.10. 19:28:30

@DieNanny CH: "Pont ez a baj. Mert a posztoló ugyanis csak és kizárólag a nem-kvótás állampolgárságáról beszélt, nem pedig a kvótás zöldkártyáról. "

ebben teljesen igazad van eddig nem is gondoltam hogy ezert nem tetszenek a kommentjeim de kovettem a betett linket es valoban ott olvastam hogy zoldkartya lottoval mentek (jottek) az usa-ba ... de ettol fuggetlenul tovabbra is az a valosag amit irtam ...nem valami cia kgb adatbazisbol vettem elo csak elolvastam az eredeti blog posztot amit HA ajanlott ... bocs mindezert

Latcho Rom 2017.09.10. 19:52:06

@Mrs. Clayton: Hi: hangerő, lejtése, hossza, body language vele..could mean, i glad to see ya, fuck off, go away :)

HI!
:)

gabors 2017.09.10. 19:57:57

@Csodabogár: " MAgyar nyugdíjból nem kell adót fizetni. Máshol automatikusan vonják a minimumot, tehát nem kek már adóbevallást csinálnom. Mint irtad SS nyugdíjból nem kell adót fizetni. "

Marmint magyar ado fizetokent a magyar nyugdijbol valszeg igazad van (nem tudom)

ha amerikai allampolgar is vagy, nem lennek ebben biztos mert ez is jovedelemnek szamit es szinte biztos hogy be kell vallani (hogy kell-e utana fizetni az egy mas kerdes)

Mrs. Clayton 2017.09.10. 20:47:31

@latcho drom: kb :-) de azert en sokszor azert is elmondom, ha mar megkerdezte hogy hogy vagyok, hogy tele a tokom az egesz hetfovel

somlobodog 2017.09.10. 21:12:09

@M. Péter: látom ebben is szakértő vagy. Na nekem azért sikerült az erste bankban a brokercegnel nyitni, sőt az otp-ben is simán ment a lakossági szamlanal pont úgy ahogy a k&h bankban. És a citibank se szólt érte. Ez mind Magyarország. 2015-16. Megadtam nekik a nyilatkozatokat. Itt meg az usaban szépen lejelentem szabály szt a számlákat és az egyenleget. Hallottam mástól is ezt a hulyeseget hogy nem nyit a bank számlát. Ja lehet 5 éve így volt mert azt sem tudták mi az.

somlobodog 2017.09.10. 21:12:22

@gabors: nem ért hozzá. Csak úgy csinál. Ahogy írtam 4 különböző magyar érdekeltségű nagybanknal semmi gondom nem volt. Ha nem mondod meg Magyarországon a banknak akkor semmi nincs. Nem fogja megtudni. De a magyar banknak hamisan nyilazkoztal. Itt meg usaban megszeged a törvényt. Ha kiderul lesz bünti. Ennyi. Mint bármelyik szabály vagy betartod vagy nem és akkor vannak következmények.

Szaktanár 2017.09.10. 21:12:26

@gabors: akkor is kell az államokban adóznod, ha ugyan állampolgár vagy, de nem élsz ott, és nem keresel ott pénzt? erről volna vmi bővebb info?

Mrs. Clayton 2017.09.10. 21:19:59

@latcho drom: ja, uber nagy gaz van arra, mi december vegen megyunk januar kozepeig, lehet romeltakaritunk tenosokkel snorkelezes helyett, ki tudja...

gabors 2017.09.10. 21:23:48

ha igaz a fideSS nyert pakson ... emberek bealltak a sorba vegre :-(((

gabors 2017.09.10. 21:30:07

@somlobodog: "Ha nem mondod meg Magyarországon a banknak akkor semmi nincs. Nem fogja megtudni."

de szerintem jol tudja .. te csak siman okosban csaltal ... igy persze semmi gond ... :-))) ha nem erted akkor NAGYON sajnallak

ez a gond a magyarokkal mindenhol megszoktak hogy csalni OK ...

gabors 2017.09.10. 21:32:31

@Szaktanár: "@gabors: akkor is kell az államokban adóznod, ha ugyan állampolgár vagy, de nem élsz ott, és nem keresel ott pénzt? erről volna vmi bővebb info? " roviden IGEN ...

van bovebb info de mivel gondolom nem akarsz se nekem sem egy adougyi ugyvednek fizetni .. csak go google :-))

gabors 2017.09.10. 21:36:26

@gabors: "@somlobodog: "Ha nem mondod meg Magyarországon a banknak akkor semmi nincs. Nem fogja megtudni."

de szerintem jol tudja .. te csak siman okosban csaltal ... igy persze semmi gond ... :-))) ha nem erted akkor NAGYON sajnallak

ez a gond a magyarokkal mindenhol megszoktak hogy csalni OK ... @somlobodog: "Ha nem mondod meg Magyarországon a banknak akkor semmi nincs. Nem fogja megtudni."

de szerintem jol tudja .. te csak siman okosban csaltal ... igy persze semmi gond ... :-))) ha nem erted akkor NAGYON sajnallak

ez a gond a magyarokkal mindenhol megszoktak hogy csalni OK ... "

most hogy ujra olvastam TE nem csak mondod masnak hogy nem kell bevallani es ugy is jo ... :-))))

Szaktanár 2017.09.10. 21:54:00

@gabors: kicsit utánanéztem.

www.americansabroad.org/us-taxes-abroad-for-dummies-update/

hát bevallom, az ötlet, h us állampolgárként, máshol élve és adózva könnyen előfordulhat, h a usa-ben is adóznod kell akkor is, ha nem ott élsz/dolgozol, baromi távol van attól, amit fair-nek neveznék. ez kb olyan, mintha a mindenkori magyar kormány kitalálná, h az angliai magyarok is fizessenek magyar adót a kinti keresetük után (korábban voltak ilyen rémhírek is egyébként). sztem egy jó páran kiegyenesítenék a kaszákat, ha ez megtörténne, de minimum visszaadnák az állampolgárságot.

felső határ nincs 2017.09.10. 22:29:12

az első levélíró az egy kisgyerekes anyuka, vagy mi?

aszongya 3 csajt szedtem fel...

hiányzik Apa....

mivan?

marczy 2017.09.10. 22:53:53

"übersturmbahnführer" :))))) ez durva... Az Obersturmbannführer SS-rendfokozat volt, az alezredesi rangnak felel meg. A cikkíró is biztosan olvasta a Halálgyárat, ahogy én is... Nem nyeretlen kétéveseknek való olvasmány.

skye8 2017.09.10. 23:44:46

Elso posztot Nem ertettem helyenkent...milyen csajokat szedett fel posztolo, mi ez a Nagy huho Hogy o csak ugy baratkozik ha boroznak? Beilleszkedni otthon ulo anyakent nehez, kar Hogy Nem irta mit tett Hogy megkonnyitse a helyzetet. Szerintem a nagyobbik gyerek is azert viselkedik zarkozottabban amerikaban mert atveszi az anyja attitudjet. Es vice versa m.orszagon.

Latcho Rom 2017.09.11. 00:18:37

@Mrs. Clayton: cayo cocora nemigen mentek :(

gabors 2017.09.11. 03:05:33

@Szaktanár: " ha nem ott élsz/dolgozol, baromi távol van attól, amit fair-nek neveznék. "

ezert valaszthatsz amerikai utleveled van es megved az orszag ha eppen forradalmat csinalnak ahol elsz ... kapsz nugdijat X ev utan sot rokkantsagit is 10 ev ado fizetes utan ... szoval nem semmiert fizetsz (ha fizetsz ado)

" ha ez megtörténne, de minimum visszaadnák az állampolgárságot. "

sokan meg is teszik ...

amugy nem olyan "veszes" mint gondolod mert az usa-adok alacsonyabbak mint az atlag EU-s (persze van ahol semmi ado nincs afrika) es a kulfoldon fizetett jovedelem ado levonhato szoval csak a szupergazdagokat erinti leginkabb szoval leginkabb az usa-ban keletkezett jovedelmet akarjak adoztatni ...

zokogjatok 2017.09.11. 06:29:33

@DieNanny CH: "Erre van egy tervem. Mármint, hogy Mo ne sivatagosodjon el. A fásítás. Jó minőségű, gondozott fákkal."

Ez kb. most is így megy, Magyarország erdőterülete folyamatosan növekszik.

www.nebih.gov.hu/szakteruletek/szakteruletek/erdeszeti_igazgatosag/aktualitas/ketmilliohektar.html

vagy pl:

mno.hu/gazdasag/megduplazodott-hazank-erdoterulete-1246277

somlobodog 2017.09.11. 06:29:47

@gabors: te irasudatlan vagy?. Én leadtam a factat azaz magyarul lejelntettem hogy usa rezidens vagyok.és mindenhol megtarthattam illetve nyithattam számlát. Ezt írtam le. Nem értem mi nem világos. Te kérdezted mi van ha nem mondod meg ergo te akartál csalni én csak felvazoltam neked a lehetséges következményeket. Esetemben egyik bank sem szólt rá semmit. Tudomásul vette hogy a facta alá tartozom és kész. Az meg hogy a bank nem nyit számlát egy pár éve ment mikor új volt a dolog. Nekem mindegyik nyitott azóta. Szóval ne okoskodj és általánosits főleg ha te akartál kiskapuzni kedves magyar baratom

somlobodog 2017.09.11. 06:29:59

@M. Péter: köszi. Egy Hongkongi tanácsadó 2015os cikke. Wow. Taps érte. Ez egy magyar fórum és nyilván Magyarországon érdekel itt mindenkit hogy a fatca. Nekem 4 számlám van és mindenhol megadtam hogy us rezidens vagyok. Ssn-t is. Tudomásul vették és azóta is vígan élek én és a szamlaim.

somlobodog 2017.09.11. 06:30:04

@M. Péter: megkovetlek. Az AXA 2015ben valóban megtagadta Magyarországon a szamlanyitast. De azt mondta hogy további valtozasig van így. Na a változás eljott mert az OTP felvasarolta 2016ban:))

swfla 2017.09.11. 06:30:12

@gabors: "ez teljesen komolytalanna tette szamomra az egeszet ... "

itt huztam el elsore en is mosolyra a szamat. Nekiallhatnek megmondani neki a tutit, de valtoztat ez valamit a vilaglatasan?

FutureFry 2017.09.11. 07:06:11

@somlobodog: "Itt meg az usaban szépen lejelentem szabály szt a számlákat és az egyenleget."

Bár te bizonyára tudod, úgyhogy inkább csak másoknak lehet érdekes, hogy csak akkor kell "lejelenteni" a külföldi számlákat (FACTA) ha azok összértéke évközben bármikor $10K fölé megy.

FutureFry 2017.09.11. 08:00:53

@Csodabogár: @gabors:

Ha egy külföldön élő amerikai állampolgár _bármilyen_ forrásból származó jövedelme éves szinten meghaladja a kb. $10K-t (esetleg - családi státusztól függően - kicsit többet) akkor adóbevallást kell készítenie. De ha a jövedelem saját vállalkozásból van akkor ez már $400 felett is áll. Az már más kérdés, hogy adót kell-e fizetnie, az sok mindentől függ (pl. államközi egyezményektől). Általában egyébként külföldön (Amerikán kívül) élve az ottani munkáért szerzett jövedelem kb. $100K-ig levonható az amerikai adóbevallásnál (azaz nem számít bele az amerikai adóalapba - aka "Foreign Earned
Income Exclusion"). IANATL.

Szaktanár 2017.09.11. 08:33:53

@gabors: "ezert valaszthatsz amerikai utleveled van es megved az orszag ha eppen forradalmat csinalnak ahol elsz ... "

engedtessék meg h ebben kicsit kételkedjek :) sztem a usa magasról tesz rád, mint egyénre, ha bajba kerülsz külföldön (persze tudom, h megpróbálják ennek az ellenkezőjét mutatni, csak sajnos az a fránya valóság többnyire felülírja a szavaikat. legutóbbi példa a huszonéves amcsi srác, akit é-korea 1-2 év fogvatartás után adott vissza az amcsiknak, és addigra úgy meggyötörték, h pár héttel a hazaérkezése után meg is halt).

"csak a szupergazdagokat erinti leginkabb"

na jó, de az egyetlen értelme az lenne amcsiba menni, ha megpróbálnál szupergazdag lenni, megélni az "amerikai álmot", nulláról a csúcsra. középszerű, vagy annál kicsit jobb életet simán élhetsz mo-tól 1-2 ezer km-nyire is, ahhoz nem kell átszelni az óceánt. szóval oké, us állampolgár vagy, de mondjuk pár évig angliában/németországban/máshol dolgozol és adózol, keresel rengeteg pénzt, de még így megvan az esélye, h az államokban is adóznod kell, háááát, ez minden, csak nem igazságos.

Szaktanár 2017.09.11. 08:34:20

@Shanarey: érdekesre sikerült ez a cikk, sajnos nem sok köze van a valósághoz.

"Most nettó 650 ezer forintnak megfelelő összeget keres havonta úgy, hogy hetente 37 órát dolgozik."

ez kb 15 ezer korona. ha nem 1000 koronát fizetni egy 35 nm-es szobáért (ezt csupán baráti alapon lehet megtenni, kb családtagnak), akkor olyan 9-10 ezer koronánál kezdődne egy ekkora méretű garzon, ha az 1-4 zónában szeretne élni. márpedig azon túl már a pusztulat van, majd' 1 óra a belváros tömegközlekedéssel. szóval ha reális áron bérelne bármit is, akkor a fizetése 2/3-a már hó elsején eltűnne, és maradna 5 ezer korona közlekedni, enni, szórakozni. ez azért nagyon távol van attól, h magas életszínvonalat lehessen fenntartani dániában. az egyetlen oka annak, h sokat tud félretenni, h kvázi nem költ a lakhatásra ( = az egytizedét annak, ami reális lenne), de ez alapján óva intek bárkit is attól, h azonnal idejöjjön, ő a kivétel, nem a szabály.

Stefan_Schneider 2017.09.11. 09:24:35

Ja Magyarország nagyon frankó hely ha turistaként látogatsz haza és semmilyen módon nem függsz az otthoni viszonyoktól. Nem kell a politikával, megélhetéssel, munkahelyi viszonyokkal meg talajhülye emberekkel foglalkoznod.

zuzzer 2017.09.12. 11:21:19

@marczy: Igazad van, majd legközelebb hauptbahnoberführert írok. Világbéke!

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása