Az életben három dolog biztos: a halál, az adó... és a hajózás. Ezt nem én találtam ki, hanem Natussshka, aki viszonylag váratlanul ismét egy hajós munkában találta magát. Az ő kalandjai mellett megnézzük, hol tartanak ausztrál körútjukkal az Ausztrália A-tól Z-ig szerzői, végül (hogy teljes legyen a „világvége kör”) kirándulunk egyet Japánban is.

Az első világvége más, mint a többi világvége, hiszen voltaképpen itt van, Európában, és egy kis falu Luxemburg közelében. Hogy Natussshka miként keveredett oda, az rögtön kiderül.

„Most már a hatodik hajómat fogyasztom és a negyedik cégemet, és ki tudja még mit hoz a jövő. Ami viszont nagyon pozitív, hogy szinte az összes európai folyóra betehettem a lábamat, ahova ezek a cégek küldik az embereket: folydogáltam le Amszterdamtól Bulgáriáig, Franciaország déli részén is jártam, és most végre Amszterdam-Bázel vonalat járok. 

Régóta vágytam ide, Amszterdam valamiért egy külön kis sziget a szívemben, néha sok is, mindig szeles, zajos, de valahogy úgy esek be oda, hogy hetek óta arra várok, hogy ott érjünk végre partot. 

Ennek a szakasznak az is a szépsége, hogy mint mindenhol itt is rengeteg zsilip van utunk során, valamint rengeteg apró falu, városka, amiket javarészt életemben nem hallottam. Az, hogy miért említettem a zsilipet: Murphy alapján ami elromolhat, az el is romlik, így tett a mostani utunk során is egy-két zsilip. (...)

Egy hét depresszió után Amszterdamban a másfél órás szünetemet is inkább arra szántam, hogy kiszakadjak az úszó börtönből és végre megint embernek (na meg lánynak érezhessem magam). 

A hajón sokaknak nehéz elvonatkoztatni attól, hogy ez még mindig „csak” a munkahelyünk és nem az életünk, így könnyű bekeveredni a munka-alvás nevű mókuskerékbe, ami persze csak szív és húz le a mélybe. 

Én ezért sem vagyok hajlandó aludni délutánonként, hiszen olyan érzésem van, mintha kétszer lenne reggel egy nap, kétszer kell megküzdenem a kómasággal. (...) 

Amszterdam után sehol nem tudtam kimenni még további 4-5 napig (szóval börtöni életkörülmények 4-5 napig, és a madárlelkem meghülyül), hiszen mindig késésben voltunk. 

A nagy száguldozásunk kábé annyi, hogy egy laza 5 éves is leteker minket biciklivel, így tényleg araszolunk minden egyes városba. Bonnba úgy készültem, mint az esküvőmre - hja, az még nem volt - persze későn értünk oda. Lemondtam a nagyvárosokról, már bármilyen kis lyuknak örültem volna, ahol van egy vakondtúrás na meg egy bolt. 

Aznap reggel kevésbé boldogan konstatáltam, hogy valami világvége utáni faluban álltunk meg és kevesek örömére nem is folytattuk utunkat, hanem a kalandvágyó vendégeket elküldtük Luxemburgba, a többieket meg hagytuk nyugdíjaskodni. Mindegy, hát nem egy Koblenz, de van egy szem boltjuk, biztos van valami kávézó is, így már rossz nem lehet… 

És itt került a kezembe régi jóbarátom, a kamerám, amivel sétáltunk egyet, néztük a vizet, olyanok voltunk, mint régen…" 

Hogy milyen képek készültek a „világ végén”, azt az eredeti posztban nézhetitek meg.

Ausztrália közepén 

Talán emlékeztek még rá, hogy az Ausztrália A-tól Z-ig blog párosa igen nagy fába vágta a fejszéjét, hiszen egy hatalmas körutazást szerveztek maguknak a kontinensnyi országban. Ez immár a 13. heténél jár, és egy egészen különleges helyre, a Nagy Vörös Sziklához, azaz Uluruba vezetett.

„Darwintól elmenni Uluruig nem egy laza kis autókázás, konkrétan 1800 km egy olyan úton, ahol nagyjából csak 2-300 kilométerenként van valami érdekesség, amiért érdemes megállni. Mondjuk például egy benzinkút, amit teljes egészében az UFO láz jegyében rendeztek be. 

Az ilyen roppant érdekes „látványosságok” mellett azért akadt egy valóban lenyűgöző helyszín is az Uluruig tartó úton, mégpedig a Devil's Marbles, azaz az Ördög Golyói. (Nem röhög!) A névben említett golyók igazából óriási kövek, amelyek úgy néznek ki, mintha egy gigantikus ördög pakolgatta volna őket egymásra a semmi közepén. 

Ezután viszont az út így zajlott 2 napon keresztül: semmi, semmi, kamion, semmi, semmi, kamion, semmi, semmi, benzinkút, semmi, semmi, Alice Springs, semmi, semmi, Uluru Nemzeti Park, vééééégre!!! 

Uluru (Ayers Rock) talán az egyik legikonikusabb természeti látványosága Ausztráliának. Elsőre furcsának tűnhet, hogy a nagy semmi közepén egy óriási vörös kőről beszélünk. Ettől függetlenül Uluru egyértelműen egy kiemelten fontos jelképe az országnak, nem lehet egy ausztrál körút teljes ennek a meglátogatása nélkül. 

Sokáig nem igazán értettük, hogy mi olyan nagy szó egy vörös sziklában a sivatag közepén, úgyhogy kifejezetten kíváncsian vártuk Uluru első megpillantását. Úgy izgultunk, mintha egyenesen a Dalai Lámához igyekeztünk volna. És aztán megpillantottuk őt a távolban (mármint Ulurut, nem a Dalai Lámát... :)): 

Első benyomás: aha, jól néz ki. Aztán szépen egyre közelebb kerültünk hozzá és úgy varázsolt el egyre jobban minket. Ugyanis ahogy kanyarog körülötte az út, más-más oldaláról kezded megismerni ezt a sziklát, és mindegyik oldala különbözik a korábbitól. Ezen felül pedig ahogy a napszak változik, úgy változik vele együtt a szikla színe is. (...)

Már eddig is éreztük, hogy ezen a helyen tényleg van valami megfoghatatlan, ősi erő, de aztán a szikla tövében az egyik víznyelő helyen kisebb csodában volt részünk: egyedül maradtunk, mi és a Szikla, egy árva turista nélkül. 

És ott, akkor, valami történt, amit azóta sem igazán tudunk megfogalmazni. Csak álltunk a Szikla tövében, nézegettük a minket körbevevő természetet, a fákat, a szikla különböző árnyalatú részeit, és egy olyan mély csend telepedett ránk és a környékre, hogy úgy éreztük magunkat, mint egy szent templomban, ahol a gyomrodban érzed a hely szellemét és meg se mersz mukkanni. 

Andival néha egymásra néztünk, de nem szóltunk semmit, csak egy enyhe fejbiccentéssel jeleztük egymásnak, hogy „igen, én is érzem”. Egyszerűen lenyűgöző élmény volt, hogy icipicit belekóstolhattunk Uluru tényleg varázslatos erejébe.” 

A teljes poszt ennél természetesen sokkal hosszabb, és tele van rengeteg képpel, szóval vétek lenne kihagyni.

Két nap buszon Japánban 

Végül induljunk egy kétnapos buszos utazásra Japánba, annál is inkább, mert ez egy igen népszerű kirándulási forma arrafelé (is) - számolt be róla a Tshabee in Japan blog szerzője.

„A japánok nagyon odavannak a buszos körutakért, Európában is elég sokat lehet ugye látni. Belföldön is elég népszerű kirándulási forma ez, főleg az 1-2-3 napos utak. Több szabadságot nem nagyon szeretnek / szoktak kivenni egyszerre ugyanis. A minap nekem is lehetőségem nyílt kipróbálni egyet: újdonsült barátnőm felvetésére beneveztünk egy kétnapos útra. 

Úticél tekintetében a szélrózsa minden irányába lehet menni. Mi a Manza Onsen mellett tettük le a voksunkat. Ez egy picike üdülőfalu a Japán Alpokban. Télen síelésre is van ott lehetőség. 

Meg ahogy a nevében is benne van, ez egy onsen falu, azaz van itt japán gyógyfürdő is, amit amúgy imádok! Meg fent a hegyekben kellemesen hűvös van ilyenkor, ami a tokiói nyárhoz képest igazi felüdülés. Távolságra kb. 5 óra buszút volt innen, leginkább azért, mert a hegyekben viszonylag kevés az autópálya. (...) 

Persze egy ilyen út nem úgy néz ki, hogy reggel felszállsz a buszra, aztán ha odaértetek a célállomásra, meg leszállsz, és ott vagy. Útközben is megálltunk pár szép helyen nézelődni, meg vásárolgatni. Bár kétségtelen, hogy elég feszített volt a tempó... 

Első megállónk Karuizawa volt, egy nagyobbacska város a hegyekben. Az óvárosában van egy Ginza Doori nevű bevásárló utca (gondolom az elnevezésnek van némi köze Tokió Ginza kerületéhez), ahol eltölthettünk kb. 1 órát. Vannak ott mindenféle pici ajándékboltok, meg éttermek / kávézók, simán el lehet ott lenni egy egész délutánt is. (...) 

Utána a következő megálló a Shiraito vízesés volt. Ez egy elég híres (és gyönyörű) vízesés Karuizawa közelében. A jellegzetessége, hogy a patak vize sziklák résein folyik át, és ahogy leesik, úgy néz ki, mintha fehér fonalak lennének sorban egymás mellett. Innen is kapta a nevét: „shiraito” azaz „fehér fonal”. 

Az onsenen kívül ami még igazán említésre méltó az útból, az a másnapi kirándulás a közeli Yokoteyama hegyre. Már az odavezető úton is hihetetlen kilátás nyílt a környező hegy-völgyes vidékre, a hegycsúcsról meg aztán végképp!" 

A teljes posztot képekkel itt találjátok, ne hagyjátok ki!

HÍRMONDÓ 

Lehetne magyar euró, ha a kormány akarná 

Gazdaságilag Magyarország alkalmas lenne az euró bevezetésére, ám azt a kormány jelenleg nem akarja, vagy legalábbis úgy tesz, mintha nem akarná – vélte a GKI Gazdaságkutató Zrt. elnöke, aki szerint a közös fizetőeszköz bevezetésének lennének előnyei. 

Így használják ki a magyarokat a munkáltatók 

Az elmúlt két hónapban több mint ezer alkalommal ellenőrizte a hatóság a foglalkoztatásra vonatkozó szabályokat. Egy friss kimutatás szerint olyanokat ellenőriztek, hogy a dolgozók, be vannak-e jelentve, betartják-e a munkaidőt, megkapja-e időben a fizetést. Rémisztő dolgokat találtak.

Budapest a legélhetőbb város a régióban

Az Economist Intelligence Unit (EIU) friss kimutatása szerint legalábbis. Az első helyen idén is Melbourne végzett, Bécs és Vancouver került még fel a dobogóra.

A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével.