Milyen volt a franciaországi elnökválasztás egy ott élő magyar szemével? Tényleg volt, amiben az 1990-es magyar voksoláshoz hasonlított? Mire számíthatnak a franciák, és Európa Emmanuel Macrontól? Csupa kérdés, amire a válasz Hari Seldontól érkezik.

„Miután a magyar médiában az utóbbi napok kivételével kevesebb szó esik a francia választásról, mint kellene, gondoltam, hogy írok pár „szigorúan szubjektív” sort. Természetesen ettől függetlenül próbálok a tényeknél maradni. 

Először is, személy szerint örülök az eredménynek. Történelmi választás volt. Nemcsak azért, mert a franciák szeretnek főszerepet játszani vagy úgy beállítani a dolgokat, hogy főszerepet játszanak, hanem valóban az. 

Ez volt az első választás, (mármint ahol TÉNYLEG választások vannak, és nem lefutott színjátékok) ahol a régi jobb- és baloldal kicserélődött két másik politikai oldalra: a mondialisation-pártiakra és isolation-pártiakra. (Kb. globalizáció és bezárkózás – Határátkelő) 

(Nyilván ezt mindenki saját személyisége alapján ítél meg. Szerintem az előbbi a jobb, de miután optimista vagyok a jövőt illetően, ez érthető.) 

Azt gondolom, hogy nagy részben az euróövezetből való kilépés körüli vita volt az, ami ezt az új felosztást jelezte. Aki fél a jövőtől, hajlamos a bezárkózást választani, azonban hosszú távon a legkevésbé kifizetődő. A bezárkózó társadalmak szükségszerűen előbb utóbb elbuknak, lemaradnak. 

(Csak kitérő: klasszikus példa az ausztrál őslakosok. Ők aztán igazán el voltak zárva a világtól, amikor megjelentek az akkori globalista angolok, gyakorlatilag védtelenek voltak velük szemben, mert kevesebb erőforrással rendelkeztek, ez meg visszahatott a technikai fejlettségükre is.) 

A cél az, hogy ha már van mondialisation, akkor ki kell használni a lehetőséget, és nem lehet úgy tenni, hogy „én nem játszom, dobjon helyettem más…” Mert más viszont dobni fog. És nyer. A játék megy akkor is, ha nem akarjuk. 

Ugyan vannak fenntartásaim nekem is az új elnökkel szemben, Macron túlzottan megengedő a muzulmánokkal szemben, azonban ez is egy megoldás lehet az asszimilációjukra. 

(Példaként: ne feledjük, a 16-ik században 15% körül volt a protestánsok aránya nálunk, ami körülbelül háromszorosa a jelenlegi muzulmán adatnak. AKKOR azok az emberek sem voltak kevésbé ellenségesek egymással, mint most, sőt. Miután a vallás jelentősége sokkal nagyobb volt, sokkal véresebb konfliktusok voltak. Mostanra a protestánsok aránya 1% körül van. Sok érdekes hasonlóság van, akkor is főleg a városlakók között volt magas az arányuk a protestánsoknak, így „jobban szem előtt voltak” ők is.)

Abban vélhetőleg igaza van Macronnak, hogy hosszú távon tehát nem kiélezni célszerű a helyzetet a muzulmán vallással szemben, hanem éppen ellenkezőleg, csökkenteni a jelentőségét. Tudom, ma ez sci-finek hangzik, de valójában nem az. 

Visszatérve az euró - új pénz vitára: Le Pen új ötlete (kilépés az eurózónából, és helyette saját pénz belső használatra), láthatóan nem volt végiggondolva. Miután a korábbi tévévitán nagyon felmosták vele a padlót, amikor teljes elszakadást hozta fel, ezért most valamivel próbálta elterelni a témát.

A dolog, hogy egy országban két pénzt használjanak, nonszensz. Egyet belföldre a polgároknak, egy másikat az eurót a vállalatoknak Európában. Épp csak azt nem tette hozzá, hogy ja, és dollárt a világ többi részével. 

Mi is volt a baja az euróval? Hogy a francia munkaerő drága, és nem versenyképes a lengyellel. Ezért kitalálta a nagyon sokeszű (itt most nem állom meg, hogy kicsit személyesen cikizzem) szakértője, hogy nem baj. Kilépünk a játékból, és akkor nyerünk. Hahó, sokeszű, ez a Jumanji! - Ebből nincs kiszállás.

A német munkaerő olcsóbb, mint a francia (mármint lényegesen)? Nem hinném.

Akkor miért versenyképesek mégis? Nem ezt kéne inkább kitalálni? Ahelyett, hogy felborítjuk a társasjátékot? – Ami, ha nem vennéd észre, akkor is lép helyettünk. 

Szóval kilépünk és fizetünk frankkal vagy ECU-val, vagy valami más pénzzel. Leértékeljük a pénzt, hogy olcsóbb legyen a munkaerő. Mit érünk el? Hogy a dolgozó munkájának értéke csökken a világpiacon? Így ez egy elszegényedő társadalom lesz. 

Másrészt, ha mondjuk, az olaszoknál is jönne egy hasonló okos politikus és mondjuk ő is kitalálja, hogy ha a Fiat nem versenyképes a Peugeottal, csináljunk mi is saját pénzt. (Most tekintsünk el attól a ténytől, hogy a Fiat valóban nem versenyképes. A francia gyártók az utóbbi években nagyon feljöttek a német tömeggyártókra, nyilván a prémiumra nem, de az drágább is.) 

Lesz nekünk is líra. Szépen leértékeljük, hiszen mi tudunk aztán igazán leértékelni. Akkor mi leszünk a „legversenyképesebbek”. 

Tényleg nagy verseny, kinek a munkaereje lesz a legolcsóbb. Versenyezzünk Kínával, sőt Indiával. Valaki látta azok közül, aki ezt tervezi, hogy milyen országok azok? Mármint a tengerparti felhőkarcolókon és lakóparkon túl? 

(Mondjuk Kína belső területei, ahova most húzódik a feldolgozó ipar egy része. Vagy India, ahol épp most járt Montroyal? Dickens újra írhatná a Twist Olivert.)

(Forrás)

Másik aspektusa az lenne, hogy miután „olcsó” a munkaerő (hiszen ügyesen leértékeltük a frankot), akkor a képzettebb munkaerő sem jön ide. Azaz, a cégeink technológiai fejlődése is lelassul. A termékeink piaci értéke is kevesebb lesz. Ez aztán a nagy isolation-os siker. (Mellékesen ugyanebbe a bűvös körbe jár Magyarország is.) 

Ez probléma a demokráciában, hogy valami hülye (mert ne legyünk tekintélytisztelők, az a nem vezet jóra, Le Pen egy hülye) mikrofont kap, meg fényképezik, és máris azt hiszi, hogy a mikrofon mellé eszet is kapott a riportertől. 

A nép egy elég jelentős része meg hall egy hívószót, mindegy mi az, mondjuk a régi dicsőség, vagy a „saját kezünkbe vegyük a sorsunkat”. – Persze, saját kezébe veszi a sorsát, ahogy a May dekoráció a német karneválon.

Hogy milyen elnök lesz Macron? Feltételezhetően jó, látom benne a változtatás iránti elkötelezettségét. És mindenképpen jobb lesz, mint Le Pen lett volna. Sok múlik azon, hogy a júniusi törvényhozási választásokon hogyan szerepel a pártja. (Noha Franciaországban az elnök pozíciója erősebb, mint az USÁ-ban)

Kis érdekesség a végére: az egész választás számunkra a magyarországi 90-es évek hangulatát idézte.

Felsorolták egy cikkben a választás körüli kis színes eseményeket, amivel egyes választópolgárok próbálták meggyőzni a többi embert a választás fontosságáról: Pontoise-ban egy pék mindenkinek, aki megmutatta a lepecsételt carte électorale (szavazókártya), felajánlott egy croissant-t.

Cote d’Azur-ön egy helyi busztársaság a hétvégi ingyen buszozás lehetőségét ajánlotta fel. Egy bretagne-i taxis ingyen vitte az időseket szavazóhelységbe (már az első fordulónál is), a második fordulóban több taxis kollégája követte a példáját Maseille-ben és Párizsban is.

Oléron szigeten egy ingyen éjszakát ajánlott fel az egyik szálloda azoknak a vendégeknek, akik procuration (megbízás) útján szavaznak, tekintettel a hosszú hétvégére. (Május 8. ünnep, a II. világháború vége).

A végére még csak annyit, hogy éppen most kaptuk meg a mai napi gyerekújságot, amit 6-8 éves gyerekeknek adnak ki. Ennek az alább látható a kezdőlapja. Jellemzően itt a gyerekeket már viszonylag korán bevonják a közéletbe, az iskolában is beszélnek nekik a választás menetéről, jelentőségéről."

HÍRMONDÓ

Minden, ami autó (vagy mozog)

Aki szereti azt, aminek nagyjából négy kereke van, motor hajtja és mozog, annak jó napja van, mert több ilyen állást is ajánlunk ma Európa különböző országaiból.

„Havonta több ezer fiatal hagyja el az országot”

Magyarország egyik legsúlyosabb problémája az egyre erősödő kivándorlás, havonta több ezer fiatal hagyja el az országot. Márpedig ezt a helyzetet a jövő évi költségvetés sem akadályozza meg – állította az LMP.

Ki főzi meg az angolok kávéját? 

A bevándorlók által végzett munkák alacsonyabb fizetései nem elég csábítók a helyi fiatalok számára, ezért az Egyesült Királyság „felszolgálóvízum” bevezetését tervezi a Brexit utáni időkre.

A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével.