oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2017. április 09. 06:30,  Londoni idill: két olasszal egy lakásban magyarként 85 komment

2017. április 09. 06:30 Határátkelő

Londoni idill: két olasszal egy lakásban magyarként

Egészen komoly történeteket lehet hallani, olvasni arról, milyen körülmények között élnek néha a határátkelő magyarok, az egyik mai sztoriban is erről lesz szó. Aztán összegzünk több, mint öt évet Panamában, végül egy Budapesthez szóló vallomás zárja az eheti blogajánló sorát.

nagy-britannia_london_alberlet.jpg

Élet egy londoni albérletben 

Kezdjük is a második legnépesebb magyar várossal, annál is inkább, mert mindig érdekes kicsit betekinteni a soknemzetiségű kavalkádba, amit London jelent – ezúttal az Életem morzsái blog segítségével.

„Március elején voltam itt interjún, akkor egy 40 körüli kanadai nő élt még a zsebkutyájával, akit nagyon bírtam később. A másik lakó meg a főbérlő volt, aki egy olasz. 

A kanadai nő nyár közepén kiköltözött és utána kerestünk új lakótársat. Jöttek ugyan páran nézőbe, de senki sem akarta a szobát. 

Szerintem nem a mi albérletünkkel volt a baj, hanem az, hogy egy önkormányzati paneltelep mögött vagyunk, s a mi 3 szintes 6 lakásos kis részlegünk is többnyire segélyből élőkből áll. 

Az alsó szomszédunk egy muszlim nő, aki szerintem egyedül van csak, mert férfit a közelben nem láttam. És van neki egy 10 év körüli kislánya. Kb. állandóan bent kuksolnak a lakásban, az össz mozgás az, hogy elviszi iskolába a gyereket reggel. 

A függönyt sem láttam még elhúzva náluk, de az ablakot sem szokták kinyitni. Nem is tudom, hogy képesek így élni. Néha meg persze jön fel a curry szag, mikor főz. 

A másik alsó szomszédról semmit sem tudok, egyszer láttam egy nagy darab egyáltalán nem kedves pacákot kijönni. A mellettünk lévő lakásban 3 fiatal él – egy olasz, egy ukrán és egy ausztrál. 

Felettünk egy idős bácsi lakik szintén egyedül, de jó mufurc az öreg. Én már többször ráköszöntem, rá se rántott. Olykor lecsoszog, elmegy boltba. Néha reggel jó hangosan hallgatja a rádiót, lehallatszik. Néha meg kopogás hallatszik, a botjával masírozhat talán. 

Az utolsó szomszédban is él egy kislány, akit eddig csak az apjával láttam. Anyukának hűlt nyoma. Korán elmennek hétköznap itthonról, az apuka meg biciklivel jár dolgozni. 

A szomorú az egészben, hogy 6 lakásában itt élünk és senki sem beszél a szomszédjával. De amúgy sem az a mosolygós, vidám banda egyik sem. Kár, mert egy életünk van itt, s nem tudom például az öregnek miért jó, hogy egyedül van és még ráadásul barátságtalan is. 

Visszatérve hozzánk, végül úgy lett új lakótársunk, hogy az olasz valami ismerősének a rokona jött ide. Egy 24 éves olasz srác („pici olasz” becenevet használom rá), akivel nincs sok gond. 

Nagy barátja a számítógépes játék. Megjön a munkából, elvonul és éjfélig nyomja hétköznap, hétvégén hajnali 3-ig. Szóval itt élünk egy fedél alatt, de hetente 1x ha látom.” 

A teljes posztot itt olvashatjátok el.

Kezdetek a hippitanyán 

A Közép-amerikai élet blog szerzője 2011 óta él Panamában, lassan eléri az öt évet, ennek kapcsán emlékezett vissza az első időszakra, 2011 őszére.

panama.JPG

„Úgy jöttünk ide, mint két hippi a párommal, az egész életünk néhány csomagba pakolva. Elegünk volt mindenből és mindenkiből, úgy gondoltuk kicsit utazunk, világot látunk, próbálkozunk itt is meg ott is. 

Hónapokig hosteleztünk, konzerveken éltünk és körbeutaztuk Panamát minimális költségen. Próbáltunk munkát keresni de nem volt könnyű. Ha ismernétek akkor tudnátok miért említem a konzerveket. Pont azért, mert én lennék a hercegkisasszony a kastélyból, aki mindentől viszolyog és undorodik!! Mondanom se kell, hogy hamar lefogytam és tele lettem mindenféle bogárcsípéssel. 

A szomszédaink a hostelben kokainkereskedők voltak, vagy futárok, vagy tudja isten, de az biztos, hogy rengeteg kokain volt a közös konyha asztalán! Sokat nem tárgyaltunk velük, inkább úgy voltunk vele, hogy itt, a messzi Latin-Amerikában jobb, ha megtartod azt a bizonyos három méter távolságot. 

A hostel egyébként kiváló helyen volt, szinte a város közepén egy szuper közérttel szemben. Igaz, téliszalámi és rudi se volt, de porleves és konzerv az igen! 

Az első hetekben elmentünk Bocas Del Toróba, ami a várostól kb. 600 km. Mondanom se kell, hogy őrült módjára délután indultunk neki a nyolcórás dzsungelútnak egy ócska bérelt kocsival. Nyilván, hogy a dzsungel közepén egy állítólagos rendőr bemérte a sebességünket és azonnal le is vett minket majd 50 dolcsival. 

Utána kezdtünk gondolkozni a történteken... biztos be is mért, igaz? Mindegy, megszívtuk, de szerencsére úgymond olcsón megúsztuk a tudatlanságunkat. 

Az út Bocasig egyébként jól telt. (…) Bocasra egy kis lélekvesztő hajón visznek át, amin szerintem megtanultam imádkozni. A tenger háborgott, de szerencsére nem volt baj. 

Bocas Del Toro egy igazi hippi hely!! Szerintem tele van a törvény elől menekülő emberekkel. Egy bulisziget, lelakott hostelekkel és motelekkel. A természet viszont gyönyörű, na és a tenger igazán karibi. 

Egy hetet hippiskedtünk itt, olyan hostelben laktunk, ahol a mosdó is kint volt a pálmák alatt. Az épületek mind más színűek... ha engem kérdeztek ez is egy menekülő amerikaié lehet. 

Egyébként Bocas egy baromi jó hely, elengedheted magad és senki nem kérdez tőled semmit csak vagy és ennyi!!!” 

A teljes posztot itt találjátok, kattintsatok át!

HÍRMONDÓ

A hét legérdekesebb külföldi ajánlatai

Vasárnap lévén összeszedtük a hét legérdekesebbnek tűnő állásajánlatait, a változatosság jegyében természetesen. Egészen elképesztőek is akadnak köztük.

Magyarországon maradt szülők: „van, aki nem épül fel soha”

Nagyon nem könnyű dolog szülőként megélni azt, hogy a gyerek külföldre költözik. Pláne, ha egészen Új-Zélandig mennek, mint az történt Mari fiával és családjával.

„Úgy érzem, itthon nem fogadnak szívesen”

„Én most már vágyom vissza Angliába, mert kint könnyebben befogadtak minket, amikor kimentünk, mint itthon, amikor most hazajöttünk. Úgy érzem, nem fogadnak minket szívesen, mivel külföldről jöttünk haza”.

Bono mediterrán hátsó kertje

Az írországi Killiney neve az íreken kívül valószínűleg keveseknek jelent bármit, pedig igazán fantasztikus helyről van szó.

A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével.  

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: blogajánló Brazília Nagy-Britannia Panama

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr3212411229

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Buchhalter 2017.04.09. 09:37:54

Ez a Panama igazi felüdülés volt.A Prison Break sorozatban láttam először képeken ezt a Karibi gyöngyszemet.Wgyszer el lennék ott 2-3 hetet.

2017.04.09. 09:54:35

No, majd a következő BKV-sztrájkkor kiszerelmesedik ... a Normafánál könnyü, a 4-6-oson, csúcsban, a novemberi takony-időben kissé nehezebb :DDD

macamuca [IHUN] 2017.04.09. 11:26:58

Mari sztorija:
"„Az lett volna jó, ha az élet fel tud arra készíteni, hogy ezen a módon egyszer elveszítem a gyerekemet."

Izé, a szülőktől való elszakadás, önálló, nem a szülőktől függő élet elkezdése, saját lábra állás saját döntésekkel (==fiókák kirepülése) az nem az élet része?, azt nem lehet előre tudni, próbálni felkészülni rá?? Vagy ez azt jelenti sokak fejében, hogy a gyerek 1-2-pár utcával odébb költözik és naponta/pár naponta hazaugrik, ha 10-20-50 km-rel költözik odébb, akkor hetente-max 2 hetente teszi ezt? == az egész "önálló" életét ahhoz/aköré szervezi (munka, saját család, ezekkel kapcsolatos teendők, szabadidő, pihenés, stb), hogy tudjon menni, mert a szülei várják??
Ezt jelenti az önálló élet? A szülők elvárásainak, igényeinek való megfelelés élethosszig? És ha nem így alakul, akkor az mély lelki seb, fájdalom, lelki törés, amit minden lehető módon + helyzetben el nem mulaszt kimutatni + elmondani a szülő, "látod, ennyire szeretem a gyerekemet (értsd: öndicséret, ennyire nagyon jó szülő vagyok), ennyire nagyon hiányzik!!"
Nem ezt hívják érzelmi zsarolásnak?
De.

Csodabogár 2017.04.09. 11:35:01

Én soha nem fogok kiszerelmesedni Budapestből. Lehetne éln i sok helyen de minek. Itt nekem a legjobb és ha sztrájkolnak, akkor majd itthon maradok és innen élvezem a várost. Mellesleg 20 év eélek itthon és még soha nem sztrájkoltak és szerintem most se fognak.Ha meg mégis, mi lesz ez az örökös német légi, vasuti és S-Bahn sztrájkokhoz képest.

Csodabogár 2017.04.09. 11:42:42

@macamuca [IHUN]: Ahogy én láttam ismeretségi körömben, a szülők egy része nem képes önálló életre. Hiába nőtt fel egy gyerek és költözött el otthonról, a szülő esze csak azon jár, hogy mikor mit csináljon a gyerekének. Ha meg még unoka is van, akkor csak abból áll az élet, hogy mikor hívják felügyelni, vagy hozzák az unokát.
A gyerek természetesnek veszi, hogy a szülei életük végéig körülötte ugrálnak, mert így nevelték. Biztos nem minden gyerek ilyen, de sajnos sok ilyet láttam.

2017.04.09. 12:05:53

@Csodabogár: Jóvanna, nem kell leharapni a fejem :DDD
A nagyobb gond az, hogy a BKV már eleve eléggé szar, a menetrendek egy normális munkanapon is csak tájékoztató jellegüek, a jármüparkja meg ... na hagyjuk ... régi használtakat vesznek új-árban, még mindig járnak a 40 évvel ezelőtt újnak számitó füstköpő szörnyek, a 3-as metró naponta robban le (igen, az "új", amit Iván továrisék állitólag feltunningoltak). Na, ebben az amúgy sem rózsás helyzetben egy sztrájk alaposan odab..a a közösségi közlekedésnek. BKV sztrájk pedig volt már, nem is egy.
A DB meg kapja be, tavalyelőtt, amikor sztrájkoltak majd 1 hónapon keresztül az rohadtul nem volt vicces. De ugye, nem akarod a DB-t a MÁV-val összehasonlitani, mert még rosszabbul jönne ki belőle, mint a BKV.

Bredpitt Monika 2017.04.09. 13:35:35

mielott az ujabb amokfutas elkezdodne, en Budapest en elek, dolgozni jarok Pestrol Budara, es jelentem a BKK val meg vagyok elegedve.
sztrajk lesz, nagyon ugy tunik,

Ja, es, aki az Usa ba keszul, a jo hir, hogy vannak finom kenyerek, az en egyik kedvencem a Jewish rye bread volt.
a floridai Publix kivalo pekaru kinalattal rendelkezik

Pinknek van egy dala, amiben ismetlodnek az alabbiak:
"I've had a shit day, you've had a shit day, we've had a shit day."

Nekem jo napom van. Szeretem Pinket. Az enekesnot.
udv a fantasztikus Budapest rol, ahol a kisember ma tuntetni fog.

2017.04.09. 14:09:47

@Bredpitt Monika: Nincs is jobb egy vasárnapi tüntetésnél, kiváló családi program! :DDD
A BKV-ra visszatérve ... nem volt őszinte a mosolyom a cégre gondolva, amikor vasárnap reggel két járat is kimaradt a Keleti felé. Még jó, hogy maradt annyi forintom, amivel kifizethettem a taxit, különben lekéstem volna a vonatom, és vehettem volna új, rohadt-drága jegyet immár, egy későbbire.
Azt viszont meg kell hagyni, hogy az angol-nyelvü, turistákra szabott tájékoztatásuk rendben van, sőt, fasza. Ebből tanulhatna bármelyik német városi közösségi közlekedési vállalat, ugyanis rendszerint csak németül van kiirva minden, aki meg nem érti, az bukta.

SzZoole 2017.04.09. 14:16:16

@Bredpitt Monika: Budapest csodálatos,legalább mint London,koszos/zajas/büdös same shilt mindkettő ;)
Tegnap csak keresztül mentem Pesten,M1,Petőfi híd,kiskorút ,Rákóczi út,Thököly út,Hungária krt,Kacho Pongrácz ,M3,a könyvem folyt a tiszta levegőtől a papirzsepkendot meg korommal fujtam tele,tényleg csodalatos

P.Elliot 2017.04.09. 14:21:53

"Azt mondtad, hogy hiányzom, hogy hozzád tartozom, hogy kevesebb nélkülem a levegőd, egészen mint valami buta amerikai csip-csup szerelmes drámában"

Ez itt megutotte a szememet mert en is kritikaval szemleltem az amerikai szerelmes dramakat hogy mekkora marhasag ez es ez a film, egeszen addig amig nem talalkoztam eloben ilyen szerelmessel amit magam szamara elkepzelni sem tudnek pedig van. Akad....
Valaki meselte nekem orvosi kezelesen, egy pasas aki a mellettem levo szekben ult es nagyon beteg volt hogy van olyan szerelem ami megfojt, nem kapsz levegot amikor meg a nyalad is folyik mert nem tudod lenyelni, o ment at ilyenen, neha ha ragondolt a nore ugy erzte hogy lepni nem tud mert elgyengul, nem tud, ez valamikor a kozep koraban volt, o sem hitte hogy van ilyen.
Mar nos volt, volt ket gyerek is amikor osszetalalkozott egy novel, hogy mi vonzotta hozza az elso pillanattol kezdve azt egyszeruen nem tudna megmondani, akkor sem tudta volna de ugy erzte hogy megfullad ha ranez, a not persze nem erdekelte a nos pasas es ez a lo felboritott mindent, elvalt, furcsa modon a feleseg elengedte allitolag annyira ki volt magabol borulva hogy nem akarta otthon tartani azt a pasast aki otet mar nem szerette, illetve azt mondta a ferfi hogy de, szerette a feleseget de bolondult a masik utan aki nem vette semmibe. A valoper utan aztan valahogy megis osszejottek, a no talan belefaradt elhajtani a pasast vagy nem tudom, osszehazasodtak, azota is aso-kapa, / nem jart tole messze mert nagyon beteg volt/.
Kesobb a kezeles vegen bejott a beszelgetes targya, egy egyszeru kinezetu, csinos barna no de nem volt rajta semmi kulonos, lehetett vagy 50, a pasas fele hajolt, megcsokolta, megsimogatta az arcat, kerdezte hogy hogy birta a kezelest, ahogy a pasas utananyult a kezenek es ahogy osszefonodtak az ujjaik, az az egymasra mosolygas, nahat, rossz erzelgos filmekben latni ilyet, lehetseges hogy akad a valo eletben is? A ferfi rogton fel is elenkult, a no leult melle mert meg varni kellett, azt a tapinthato szerelmet, nahat!
Rogton meg is allapitottam hogy tevedtem, en sosem voltam szerelmes senkibe......, mikor jott a ferjem el is meseltem neki aki egy kicsit meg is volt sertve mert mondtam neki hogy te sem voltal az ha igy nezzuk, ez nem szerelem, ez itt a szerelem amit latsz magad elott.
Nagy elmeny lehet az eletben egy ilyen de valahogy nem lenne kedvem kiprobalni hiszen az ilyen szerelem az amikor az ember mindene kepes, barmire, jaj, nem!!!
Ev eve talalkoztam veluk ujra szinten az orvosi rendeloben, megismertem oket, osszefonodott kezzel ultek, vartak, beszelgettek, a pasas is jol nezett ki, nem gyogyult de nem is romlott ahogy mondta....
Szoval azota valahogy maskeppen nezem az ostoba erzelgos filmeket hogy nem teljesen hazudnak, akadnak ilyen szerelmek is.

2017.04.09. 14:24:37

@The Devil Himself as. Zoole: Most miért vagy ilyen? A Normafáról szép! Sőt, még a Gellért hegyről is. Csak ne menj közelebb :DDD

P.Elliot 2017.04.09. 14:29:15

@Csodabogár: En is sok ilyet lattam, ilyen szulot aki nem tud magaval mit kezdeni ha kirepultek a gyerekek.
En orulok hogy felnott, hogy ferjhezment, hogy maga intezi az eletet ahogy neki a legjobb, en meg a magunket.
Attol meg lehet nagyon jo a viszony mint ahogy az is....
Ismerek olyan itteni magyar not aki a ket gyereke nyakan ul, folyton latogatja oket kozbem kritizalja hogy ezt nem igy es amazt sem, jaj de nem szeretnek olyan lenni, plusz a ket gyerek is torkig van vele, mar egyetemista korukban is olyan messzi egyetemre mentek tanulni hogy az anyjuk ne erje el oket de nem szamit, latogatja, idonkent szart is kavar, agyon kene utni azt ilyet de komolyan....

2017.04.09. 14:31:57

@The Devil Himself as. Zoole: Nanáhogy! ;) Onnan én is szeretem Budapestet, a János-hegyről meg még inkább :DDD
Na, oké, általában véve elvagyok vele, sőt gyakran a Körúton járva is szeretem, csak nem vagyok vakon szerelmes belé ;)))) Már, ha már itt megszemélyesitjük a várost, ugye, akkor lehet ilyet mondani ...

SzZoole 2017.04.09. 14:40:59

@Pink Petsch: a körút melyik része tetszik,a József körút/Corvin Tér körüli része???::)))

2017.04.09. 14:45:28

@The Devil Himself as. Zoole: Khm, maradjunk a Jászai Mari tértől a Blaháig terjedő részen, ha kérhetem :DDD

2017.04.09. 14:47:26

@The Devil Himself as. Zoole: Ja, a Blaha már nem. Az olyan, mint egy gennyes pattanás egy babaarcon ...

SzZoole 2017.04.09. 14:49:15

@Pink Petsch: természetesen kerheted,neked és Monixnak bármit,nincs nagyobb vágyam mint két ilyen pihe-puha szendvicszsömle kozt húsnak lenni:)))

Golf2 2017.04.09. 15:23:10

@P.Elliot: Szép történet,szegény pasi függő lett.

Golf2 2017.04.09. 15:26:42

@Pink Petsch: Már a nyugatinál is balkán. Rohamosan romlik Pest,de már Buda is,Óbuda most esik el,csak meg kell nézni az 1es villamos közönsêgét.

2017.04.09. 15:36:34

@The Devil Himself as. Zoole: Ja persze, aztán az asszony belefojt a szószbba, majd a salátaleveleke teker, elásási célzattal .... kösz ... :DDD

@Golf2: Az 1-es vili lemegy Lágymányosig, nem? Át a Népligeten ... mégis mire számitasz? A budai ficsúrokra? ;)
A Nyugati meg siralmas, komolyan, pláne az állomás épületének az állaga. Az aluljáróban meg 5 perc alatt 6 kurvát számoltam meg A Spar és BKV jegybódé közötti viszonylag kis placcon, legutóbb. A "felújitott" tér meg egy köpedelem .... illetve csak a tipikus magyar eljárásmód: haver-okosba-jó-sokért-gányol-valamit-karbantartani-meg-majd-a-jóisten-fogja.
Kár :(.

SzZoole 2017.04.09. 15:42:31

@Pink Petsch: nem fog:)))

Gyere már át oda át fujd ki a grazi óriás orrát mert csúnyákat mond rolad

2017.04.09. 15:45:15

@The Devil Himself as. Zoole: Kapja be a faszomat ... mint olyat! Itt nem mer pofázni, mi? Csak a hátam mögött, a kis szociopata görcs :DDDD

Shaktee 2017.04.09. 15:47:02

@Pink Petsch: Nem ő az egyetlen ilyen.

Shaktee 2017.04.09. 15:48:48

@The Devil Himself as. Zoole: Megint kirúgott azassony az ágyból moncsicsi?

SzZoole 2017.04.09. 15:48:56

@Pink Petsch: mert itt moderaljak és nem engedik be az "olyan" kommentjeit...de amikor már "hazudós erdélyi picsazaik"..,,,,
Mi védünk hosiesen teged:)))

2017.04.09. 15:51:51

@The Devil Himself as. Zoole: Nagyon szépen köszönöm :)
Te, szerinted úgy mégis mennyi az esélye annak, hogy leereszkedek a szintjére, és elkezdek vele szájkaratézni a picsa-fasz témában? :DDD

2017.04.09. 15:52:31

@swing gitan: A többi szerencsétlent is csókoltatom :DDD

Shaktee 2017.04.09. 15:53:53

@The Devil Himself as. Zoole:

valaki blogmotornak használja a 70.000 kommenthez. Mit saccolsz komé, mennyi abból a hinta, a bircafirca, a favágó? Úgy 80% hinta, a két elmehunyt birka/favágo úgy 10%, a gyík vacilálása kb 5%.

Shaktee 2017.04.09. 15:56:07

@Pink Petsch: mit főzzek ma??? Ez itt a kérdés :)

2017.04.09. 15:58:05

@swing gitan: Miből? Ez itt a kérdés :)
De komolyan, mid van, amiből főzhetnél? Hátha tudok valami használható tippet adni.

SzZoole 2017.04.09. 16:16:29

@swing gitan: há mé rúgott vóna ki a gádzsim,gádzsókám:)))

SzZoole 2017.04.09. 16:17:51

@Pink Petsch: csak szóltam,egyedem-begyedem legeljek a kebleden:)))

SzZoole 2017.04.09. 16:19:00

@swing gitan: de tájékozott vagy:)))
Hinta a zinetrenet sztárja:

SzZoole 2017.04.09. 16:23:33

@swing gitan: finom húsleves volt kapargalos házi csirekbol,a második meg hagyma/házi szalonna ágyon sült pulyka szárnya,rizzsel,krumplipurevel és uborka salátával,nemtudom szilvabol főzött házi pálinkával kísérve:)))
Most meg készülünk a vacsorára,mangalica szalonna nyárson sütve:))
Na megyek is,hogy nehogy elparologjon a jó kis házi főzet:))

2017.04.09. 16:27:09

@The Devil Himself as. Zoole: Te, szerinted ez engem mennyire érdekel? Már, hogy az a szerencsétlen savaz a hátam mögött egy olyan blogon, amit még csak nem is látogatok? Az sem érdekelne, ha itt tenné, elküldeném a jó qrva anyjába, és szürném. Ennyi.
Itt nem szüröm, mert falubolondjának elmegy, és néha, ha ideges vagyok, legalább levezetem rajta. Van neki jó oldala is, nem kell stresszlabdát vennem :DDD
A védelmet mindenesetre nagyon köszönöm :)

SzZoole 2017.04.09. 17:02:49

@Pink Petsch: nem csak én szóltam jó szót az erdekedben

Shaktee 2017.04.09. 17:12:52

@The Devil Himself as. Zoole: A hölgyeket kérdezd töki, ne engem :)

Shaktee 2017.04.09. 17:14:32

@Pink Petsch: a két ugrifüles is :) nincs jobb dolguk :))

Vereskápuszta, kacsával..már csak meg kell vennem a dolgokat.

Csodabogár 2017.04.09. 17:16:52

@Bredpitt Monika: Szerintem is kifogástalan a BKV. A járműpark sajnos olyan amilyen, de már sokat javult az elmult 15 évben. Felém több busz és egy villamos is jár, futár pontosan jelzi mikor jön a jármű. Sok külföldi is dicséri, mert aránylag gyakran járnak a járművek hétköznap. Németországban, főleg este, nem kapkodják el a dolgot, vártam már 35 percet úgy villamosra, hogy nem az orrom előtt ment el az előző. Bécsben meg nem érnek egymásba a metrok, normál hétköznap lehet jócskán várakozni, napközben.

2017.04.09. 17:18:46

@swing gitan: Hm, ugrifüles? Asszem, lemaradtam ...
Áh, az finom ... keverj egy almát is a káposztához. Mell vagy comb? Kacsailag ...

Shaktee 2017.04.09. 17:19:28

kepkezelo.com/viewer.php?
file=elrplftgym1prz4szbm3.jpg

Csak lélekben..talán az utolsó esély hogy az ország maradjon az eu-ban.

Csodabogár 2017.04.09. 17:21:59

@The Devil Himself as. Zoole: Igy járnak a falusiak ha Pestre jönnek.:-))))
Mi itt élünk, minket valósággal éltet a pesti levegő. A 102 éves baránőm, aki a város kellős közepén lakik meg én vagyunk az élő példák. Nincs itt a levegővel semmi baj, csak a vacak sok autóval.:-)

2017.04.09. 17:28:12

@Csodabogár: Mert még nem késted le majdnem a vonatod miatta, illetve amiatt, hogy két járatuk is egy büdös szó nélkül kimaradt. A Futár meg disznek van ott, minek tájékoztatni, hogy "ne-várjál-te-hülyegyerek-úgysem-jön".
Én szeretem Budapestet, de ami szar, az szar. És a BKV egy nagy kalap szar.
Mellesleg Bécsben 4-5 percenként járnak a metrók napközben. Akárcsak Budapesten, de legalább nem rohadnak le naponta, hogy "bezzegezek" én is egy kicsit :p (Pedig Budapestet jobban kedvelem, mint Bécst, de hát ha már kihoztad belőlem).
Németországban meg betartják a menetrendet, percre pontosan -hacsak nincs az útvonalon baleset.
A jármüparkot meg miért veszed ilyen lazán tudomásul? Szereted, ha meglopnak? Ha használt buszokat vesznek új árban a te pénzedből? Komolyan nem értelek, pláne, hogy világlátott emer vagy, nem kádár-nyugger.

SzZoole 2017.04.09. 17:36:40

@Csodabogár: ha falusi nem szarik a pesti nem eszik:)))

2017.04.09. 17:39:30

@The Devil Himself as. Zoole: áááh, akkor számomra ismeretlenül is köszönöm ;).

2017.04.09. 17:42:31

@swing gitan: Hm, meghivsz ebédre? Tört hagymás krumplit is kérek :D

montroyal ( CAN qc) 2017.04.09. 19:11:38

„Úgy jöttünk ide, mint két hippi a párommal,

itt egy kép indiai sétankrol, ahol orommel fedeztuk fel ,hogy nem csak mi vagyunk fehér emberek.. igaz neheny fiatal fehér par inkabb hippinek punknak latszott... aztan amikor jobbrol-balrol beszoltak a helyiek hogy hasis van elado , megértettuk valszeg miert vannak itt

www.kepmegoszto.com/201704091905/58ea69e32502d-india-......-20.html
csak egy gondolat, nem a postra utal :-)

montroyal ( CAN qc) 2017.04.09. 19:14:24

@Csodabogár: ha sztrájkolnak, akkor majd itthon maradok

sztrajkolnak tuntetnek? majd megunjak es hazamennek ..

2017.04.09. 19:51:01

@swing gitan: Már vacsoráztam :( Van maradék? Mert holnap reggelire jól jönne egy kis kacsahúsos szendvics :))))

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2017.04.09. 20:03:31

@P.Elliot: Tudod van egy régi mondás. Nem az a szerelem mikor egymás szemébe néznek, hanem mikor egy irányba néznek.

Shanarey 2017.04.09. 21:14:58

@swing gitan:

S aki a cikket jegyzi, az is magyar :-)

Shanarey 2017.04.09. 21:18:41

@swing gitan:

Ez érdekes ötlet. Én jót röhögnék, ha megvalósulna.
:-)
A kanadaiak meglepődnének, milyenek is valójában a mostani skótok.
Persze az se rossz hogy arrafelé az a módi hogy egy pálinka gyár után egy golf pálya következik, vagyis lehet inni és szórakozni is.
:-)

Shaktee 2017.04.09. 22:24:20

@Shanarey: Tudod mennyi skót származék él itt?

Bredpitt Monika 2017.04.09. 22:29:28

Rengeteg ember volt a tuntetesen. Rengeteg.
ott voltam, lattam a pesti oldalrol, hogy Budan milyen tomeg van.
A kis ember mennyit tehet!!!!

Most ertunk haza, latom a hiradoban, hogy meg mindig kint vannak a tuntetok.
a legkozelebbi tuntetes szerdan lesz a Hosok teren fel hatkor.

Herr Géza 2017.04.09. 22:54:21

@The Devil Himself as. Zoole: Lőttek rátok, hogy ilyen cikk-cakkban tudtad leküzdeni a pesti transzfert??

Shanarey 2017.04.09. 22:58:34

@swing gitan:

Nem, de azok a skót leszármazottak, nem is sejtik, milyenek a mai skótok. Ott is annyi a benefit huszár, mint itt Angliában, s nagy részük, pont olyan "okos" is. Lásd brexit, Angliában, a parlamentben meglepődtek hogy drágább lett a büfé, de arra nem jöttek rá elsőre hogy ezt brexit által generált font gyengülés, okozza.

Shaktee 2017.04.09. 23:02:46

@Shanarey: Majd ugyanannyi él itt mint skóciában.
4.7 milla
en.m.wikipedia.org/wiki/Scottish_Canadians
A skóciai 5 millbe bele vannak érrtve a lengyel s magyar gazdasági motorok is? ;)

Majd megneveljük őket, csak csatlakozzanak :)

Shanarey 2017.04.09. 23:16:15

@Herr Géza:

Jó kérdés, mert a Petőfi híd, nem éppen a kiskörútra vezet, hanem a nagy körútra. A kiskörút meg eléggé dugulós, a bicajos sáv, miatt Na meg ha valaki az M3-as célozza meg Buda irányából akkor a Thököly út, Hungária krt oké, de a Kacsóh Pongrác út az nem esik útba az M3 felé, mert arra a Hungáriáról, nem lehet lehajtani úgy hogy az M3 felé vezessen, és nincs is sok értelme. De a levegő az tényleg pocsék arrafelé.

Shanarey 2017.04.09. 23:17:50

@swing gitan:

Nem hiszem hogy számottevő mennyiség van ott magyarokból. Lengyelekből lehet, mert azok majd egy millióan vannak már itt.

Shanarey 2017.04.10. 00:51:54

@swing gitan:

Magyarország az angol sajtóban.

www.theguardian.com/world/2017/apr/09/thousands-protest-in-hungary-over-bill-threat-to-soros-university

Holnap majd a Magyarországi lakájmédia, megírja avagy elmondja, miszerint alig pár ezren voltak.

Shaktee 2017.04.10. 01:25:03

@Shanarey: azokat is a gyuri bá buszoztatta, megmondta a bájjeres favágó is.

Shanarey 2017.04.10. 01:35:09

@swing gitan:

Naná, de bizonyítani senki sem tudja, s az sem igaz ha nem igaz, mert jól hangzik.

Ha tudnák bizonyítani, már azzal lenne tele az internet.
De ezek nem tudnak semmit.

Mint ahogy azt sem tudják hogy a CEU hallgatóinak nagyobb része nem is magyar, hanem külföldiek, a világ minden tájáról.

S erre írta a bulgáriai FSZB ügynök hogy janicsárképző.
Ráadásul, a fideszben is akad jó pár ember akik a CEU-ban végeztek, s egyet sem zavartak el azzal hogy a ő a Soros beépített embere.

Shaktee 2017.04.10. 01:41:38

@Shanarey: sok ismerősöm, barátom volt ma kint, senkit sem fizetett, buszoztatott senki.

A soros janicsárduma is igen buta, hiszen a diákok nagyrésze külföldi, az előadók szintén.

Te még olvasod hogy miket irkál az FSZBÉS bircafirca?

Shanarey 2017.04.10. 02:14:26

@swing gitan:

Csak akkor, ha nekem válaszol, de annak sincs sok értelme, mert mellé beszél

SzZoole 2017.04.10. 09:25:31

@Herr Géza: az M0-as be volt állva,rengeteg román ment hazafele és a 7-es lehajtonal baleset volt.

SzZoole 2017.04.10. 09:31:05

@Shanarey: akkor neked is leírom
Az M0-an baleset volt,a körúton meg a villamos pályát javítottak ezért a két sávból a külső sav villamos pótló busz sav lett így ezért kihuztam a keleti fele a hungariara és onnan a Kacho Pongrácz-on az M3-ra.

Dikusz 2017.04.10. 12:04:33

@The Devil Himself as. Zoole: látodlátod... belefért vóna egy kis budafoki kitérő:)))
viccvót, és nemakarokállandóanezenlovagolniistenbizony:)

Shanarey 2017.04.10. 17:13:27

@The Devil Himself as. Zoole:

Mint már írtam, ha a Hungárián mész az adott irányba akkor úgy fogsz felhajtani az M3-ra hogy nem érinted a Kacsóh Pongrác utat. Ugyanis elmész mellette.

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása