Egészen komoly történeteket lehet hallani, olvasni arról, milyen körülmények között élnek néha a határátkelő magyarok, az egyik mai sztoriban is erről lesz szó. Aztán összegzünk több, mint öt évet Panamában, végül egy Budapesthez szóló vallomás zárja az eheti blogajánló sorát.
Kezdjük is a második legnépesebb magyar várossal, annál is inkább, mert mindig érdekes kicsit betekinteni a soknemzetiségű kavalkádba, amit London jelent – ezúttal az Életem morzsái blog segítségével.
„Március elején voltam itt interjún, akkor egy 40 körüli kanadai nő élt még a zsebkutyájával, akit nagyon bírtam később. A másik lakó meg a főbérlő volt, aki egy olasz.
A kanadai nő nyár közepén kiköltözött és utána kerestünk új lakótársat. Jöttek ugyan páran nézőbe, de senki sem akarta a szobát.
Szerintem nem a mi albérletünkkel volt a baj, hanem az, hogy egy önkormányzati paneltelep mögött vagyunk, s a mi 3 szintes 6 lakásos kis részlegünk is többnyire segélyből élőkből áll.
Az alsó szomszédunk egy muszlim nő, aki szerintem egyedül van csak, mert férfit a közelben nem láttam. És van neki egy 10 év körüli kislánya. Kb. állandóan bent kuksolnak a lakásban, az össz mozgás az, hogy elviszi iskolába a gyereket reggel.
A függönyt sem láttam még elhúzva náluk, de az ablakot sem szokták kinyitni. Nem is tudom, hogy képesek így élni. Néha meg persze jön fel a curry szag, mikor főz.
A másik alsó szomszédról semmit sem tudok, egyszer láttam egy nagy darab egyáltalán nem kedves pacákot kijönni. A mellettünk lévő lakásban 3 fiatal él – egy olasz, egy ukrán és egy ausztrál.
Felettünk egy idős bácsi lakik szintén egyedül, de jó mufurc az öreg. Én már többször ráköszöntem, rá se rántott. Olykor lecsoszog, elmegy boltba. Néha reggel jó hangosan hallgatja a rádiót, lehallatszik. Néha meg kopogás hallatszik, a botjával masírozhat talán.
Az utolsó szomszédban is él egy kislány, akit eddig csak az apjával láttam. Anyukának hűlt nyoma. Korán elmennek hétköznap itthonról, az apuka meg biciklivel jár dolgozni.
A szomorú az egészben, hogy 6 lakásában itt élünk és senki sem beszél a szomszédjával. De amúgy sem az a mosolygós, vidám banda egyik sem. Kár, mert egy életünk van itt, s nem tudom például az öregnek miért jó, hogy egyedül van és még ráadásul barátságtalan is.
Visszatérve hozzánk, végül úgy lett új lakótársunk, hogy az olasz valami ismerősének a rokona jött ide. Egy 24 éves olasz srác („pici olasz” becenevet használom rá), akivel nincs sok gond.
Nagy barátja a számítógépes játék. Megjön a munkából, elvonul és éjfélig nyomja hétköznap, hétvégén hajnali 3-ig. Szóval itt élünk egy fedél alatt, de hetente 1x ha látom.”
A teljes posztot itt olvashatjátok el.
Kezdetek a hippitanyán
A Közép-amerikai élet blog szerzője 2011 óta él Panamában, lassan eléri az öt évet, ennek kapcsán emlékezett vissza az első időszakra, 2011 őszére.
„Úgy jöttünk ide, mint két hippi a párommal, az egész életünk néhány csomagba pakolva. Elegünk volt mindenből és mindenkiből, úgy gondoltuk kicsit utazunk, világot látunk, próbálkozunk itt is meg ott is.
Hónapokig hosteleztünk, konzerveken éltünk és körbeutaztuk Panamát minimális költségen. Próbáltunk munkát keresni de nem volt könnyű. Ha ismernétek akkor tudnátok miért említem a konzerveket. Pont azért, mert én lennék a hercegkisasszony a kastélyból, aki mindentől viszolyog és undorodik!! Mondanom se kell, hogy hamar lefogytam és tele lettem mindenféle bogárcsípéssel.
A szomszédaink a hostelben kokainkereskedők voltak, vagy futárok, vagy tudja isten, de az biztos, hogy rengeteg kokain volt a közös konyha asztalán! Sokat nem tárgyaltunk velük, inkább úgy voltunk vele, hogy itt, a messzi Latin-Amerikában jobb, ha megtartod azt a bizonyos három méter távolságot.
A hostel egyébként kiváló helyen volt, szinte a város közepén egy szuper közérttel szemben. Igaz, téliszalámi és rudi se volt, de porleves és konzerv az igen!
Az első hetekben elmentünk Bocas Del Toróba, ami a várostól kb. 600 km. Mondanom se kell, hogy őrült módjára délután indultunk neki a nyolcórás dzsungelútnak egy ócska bérelt kocsival. Nyilván, hogy a dzsungel közepén egy állítólagos rendőr bemérte a sebességünket és azonnal le is vett minket majd 50 dolcsival.
Utána kezdtünk gondolkozni a történteken... biztos be is mért, igaz? Mindegy, megszívtuk, de szerencsére úgymond olcsón megúsztuk a tudatlanságunkat.
Az út Bocasig egyébként jól telt. (…) Bocasra egy kis lélekvesztő hajón visznek át, amin szerintem megtanultam imádkozni. A tenger háborgott, de szerencsére nem volt baj.
Bocas Del Toro egy igazi hippi hely!! Szerintem tele van a törvény elől menekülő emberekkel. Egy bulisziget, lelakott hostelekkel és motelekkel. A természet viszont gyönyörű, na és a tenger igazán karibi.
Egy hetet hippiskedtünk itt, olyan hostelben laktunk, ahol a mosdó is kint volt a pálmák alatt. Az épületek mind más színűek... ha engem kérdeztek ez is egy menekülő amerikaié lehet.
Egyébként Bocas egy baromi jó hely, elengedheted magad és senki nem kérdez tőled semmit csak vagy és ennyi!!!”
A teljes posztot itt találjátok, kattintsatok át!
HÍRMONDÓ
A hét legérdekesebb külföldi ajánlatai
Vasárnap lévén összeszedtük a hét legérdekesebbnek tűnő állásajánlatait, a változatosság jegyében természetesen. Egészen elképesztőek is akadnak köztük.
Magyarországon maradt szülők: „van, aki nem épül fel soha”
Nagyon nem könnyű dolog szülőként megélni azt, hogy a gyerek külföldre költözik. Pláne, ha egészen Új-Zélandig mennek, mint az történt Mari fiával és családjával.
„Úgy érzem, itthon nem fogadnak szívesen”
„Én most már vágyom vissza Angliába, mert kint könnyebben befogadtak minket, amikor kimentünk, mint itthon, amikor most hazajöttünk. Úgy érzem, nem fogadnak minket szívesen, mivel külföldről jöttünk haza”.
Bono mediterrán hátsó kertje
Az írországi Killiney neve az íreken kívül valószínűleg keveseknek jelent bármit, pedig igazán fantasztikus helyről van szó.
A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével.
Utolsó kommentek