oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2017. március 15. 06:33,  Határátkelés a szülők szemével 162 komment

2017. március 15. 06:33 Határátkelő

Határátkelés a szülők szemével

Szülőként nem lehet egyszerű megélni, amikor a gyerek külföldre költözik (pláne, ha az a külföld esetleg nem is Európán belül van), és noha a legtöbben nyilván próbálnak pozitívan és támogatólag hozzáállni, a helyzet mindkét fél számára nehéz.

Te is hasonló helyzetben vagy? Otthon hagytad a szüleidet, vagy külföldre ment a gyermeked? Hogyan élted meg? Írd meg a hataratkeloKUKAChotmail.com címre!

csalad_idosebb_anya_lanya_foto_pixabay_com_longleanna.jpg(A kép illusztráció)

„Amikor 8 évvel ezelőtt odaállt elém a nagyobbik lányom azzal a bejelentéssel, hogy átlépik a határt, elmennek „szerencsét próbálni”, és meg sem állnak Ausztráliáig, igencsak sokkolt a hír. 

Hiszen nem ám csak „ide”, Európába, hanem egyből a Föld másik felére indultak. Soha nem felejtem el, az első reakcióm a sírás és a kétségbeesés volt, na meg a döbbenet, hogy ezt tényleg komolyan gondolják?! 

Kavarogtak a fejemben a gondolatok, felváltva az aggódás, a szomorúság és a szeretetteli féltés. Ezt csak azok a szülők érthetik meg 100 százalékosan, akik át- és megélték, hogy gyermekük hosszabb időre, vagy végleg elhagyta hazáját, otthonát, szeretteit. Mindent és mindenkit, aki és ami addig odakötötte őket. 

Nagyon vegyes érzelmekkel küzdöttem, éjszakákat átvirrasztva, amíg jobb belátásra nem tértem. Napokig, hetekig kellett harcolnom magammal, hogy hagyjam őket a saját útjukat járni, hogy ne legyek olyan anya, aki önzésével, zsarolásával megakadályozza a már eltervezett jövőjüket, életüket. 

Semmi mást nem tudtam nekik adni, csak az áldásomat, miközben befelé sírtam, vigyázva, meg ne lássák, mennyire fáj ott legbelül. Újra és újra nyugtatgattam magam, hogy jó lesz ott nekik, aztán később majd az unokáimnak is.”

Az üres fészek szindróma

A fenti sorokat egy korábbi posztban írta Klári, aki nyilván nincs egyedül a tapasztalataival, olyannyira nincs, hogy a szakemberek által „üres fészek szindrómának” nevezett jelenségnek elég komoly szakirodalma van. 

Mindez persze minden család életében bekövetkezik, függetlenül attól, hogy a gyerek „milyen messzire röppen” a fészekből, ám nyilván nehezebb feldolgozni, ha külföldre megy. 

A gyerek határátkelésének első szakaszában még a szülők egy része is kalandként éli meg a külföldre költözést, ám eljön a pillanat, amikor lecsap az érzés, hogy a gyermekünk külföldön él, és el kell fogadni a sok ezer kilométeres távolságot – mondta a 0034expat.com oldalnak a kivándorlásra szakosodott spanyol pszichológus.

„A szülők által megélt élmények ellentmondásosak lehetnek, hiszen egyrészt boldogok lehetnek a gyerekük előtt álló lehetőségeket látva, másrészt félhetnek a kapcsolat lazulásától vagy elvesztésétől” – tette hozzá Aminta Acosta. 

Ilyesmit élt át Luisa is, akinek a lánya három éve költözött Belgiumba, mert úgy érezte, szakmailag és más szempontból egyaránt jobb lehetőségei vannak külföldön. 

„Mára megszoktam. Az elején láttam, milyen sok illúzióval vág neki, de elfogadtam és boldognak akartam látni. Aztán ahogyan telt az idő azt is megértettem, hogy ha ez neki így jó, akkor annál jobb” – mondta. 

Amikor a távolság közelebb hoz 

Nehéz persze általánosítani, hiszen nagyon sok függ a családtól, a szülő-gyerek kapcsolattól, ugyanakkor érdekes, hogy a viszony gyakran jobb, vagy legalábbis erősebb lesz attól, ha a gyerek külföldön él. 

„Hiszek abban, hogy amikor az emberek távolabb élnek egymástól, többet beszélgetnek, mint amikor közel laknak. A lányommal majdnem minden nap dumálunk, amit nem tettünk, amíg itthon élt” – mesélte Magda, akinek a lánya két éve költözött Santiago de Chilébe. 

Ami a kommunikáció technikai megvalósulását illeti, érdekes módon a spanyoloknál a Whatsapp átvette a Skype vezető helyét, de általában azt mondhatjuk, sok függ a személyes élethelyzetektől, a szülők technológia iránti nyitottságától. 

Az, hogy ki mennyit kommunikál és hogyan, nyilván megint csak személyfüggő, de kétségtelen, hogy a technológia fejlődése alaposan megkönnyíti a kapcsolattartást. 

A már említett Luisa például legalább hetente egyszer beszél a lányával Skype-on vagy telefonon, a Whatsappot viszont napi rendszerességgel használják, azon egyszerű oknál fogva, hogy nem olyan fontos szerinte állandóan látni egymást kommunikáció közben. 

A Whatsappon is inkább hangüzeneteket küldenek, ami neki azért fontos, mert a lánya hangjából rögtön tudja, ha esetleg valami nem stimmel, vagy ha éppen boldog. 

Nem érdemes erőltetni 

Aminta Acosta szerint a kapcsolattartásban fontos, hogy ne legyen nyomás a gyereken, a szülők pedig ne érezzék elhanyagoltnak magukat, ha a gyerek alkalmanként éppen nem ér rá. Ugyanúgy fontos, hogy ne legyenek kőbe vésett időpontjai a beszélgetésnek, hagyjuk szabadon lélegezni a gyereket. 

„A gyakori kapcsolattartás erőltetése éppen a kívánt hatás ellenkezőjét érheti el” – magyarázta a pszichológus. 

A szülő-gyerek kapcsolattartást nagyban befolyásolja a költözés helyszíne, hiszen nem ugyanaz egy európai nagyvárosba költözni (ahová esetleg olcsó fapados járatok vannak), mint mondjuk Észak-Amerikába vagy (hogy Klári példájánál maradjunk) Ausztráliába. 

A célország közelsége nyilván lehetővé teszi a gyakoribb fizikai találkozást, nem beszélve az időeltolódásról, ami a rendszeres Skype- vagy telefonos beszélgetések időzítését is megnehezítheti. 

Nyilván mint mindenhez, ehhez is lehet pozitívan hozzáállni, miként tette azt a már idézett Magda, akinek Chilében él a lánya, de aki férjével már többször arra használta ki ezt, hogy ellátogassanak Dél-Amerikába, amit korábban sosem gondolt volna. Az ilyen ritka, de intenzív találkozások pedig sokkal közelebb hozták őket egymáshoz. 

Érdekes módon a szülők kapcsolatára is jótékony hatással lehet, ha a gyerek messze külföldre költözik, hiszen ilyenkor ismét ők kerülnek a saját életük középpontjába. 

„Jó lehetőség ez arra, hogy rádöbbenjenek, az élet nem csak a gyerek körül forog, a fókusz visszakerülhet saját magukra, az érdeklődési körükre, a szülőkkel való viszonyra” – hangsúlyozta Aminta Acosta. 

Néhány tanács a szakembertől 

- Próbáljunk minél jobban tájékozódni arról az országról, városról, ahová a gyerekünk költözik, próbáljuk minél jobban megérteni a leendő munkáját, és mindennapjait. Ez segít abban, hogy jobban átérezzük a helyzetét, ami megkönnyíti a kommunikációt, és leépíti az ismeretlen okozta gátakat. 

- Törekedjünk a minél gyakoribb kommunikációra, de ne erőltessük, hogy ez napi szinten történjen. Hagyjunk a gyereknek teret, és főleg ne vetítsük ki rá a saját félelmeinket. 

- Ne féljünk kifejezni az érzelmeinket, különben a kapcsolat kihűlhet. A távolság ilyen értelemben nem akadály. 

- Próbáljuk meg a helyzet pozitív oldalát nézni, és ha már a gyermekünk külföldre költözött, akkor szánjunk több időt magunkra. 

- Ha már így alakult, akkor próbáljunk meg lehetőségként tekinteni rá, akár úgy, hogy haladunk a technológia fejlődéssel, akár úgy, hogy a gyerekünkön keresztül megismerhetünk egy másik országot és kultúrát. 

Az egyik szemem sír… 

Ha pedig Klárival kezdtem ezt a posztot, akkor hadd fejezzem is be vele: 

„Két fiúunokám már első generációs „ozzi”. A nagyobbiknak Benedek Elek meséit olvasom és magyar népmeséket néz a DVD-n. Kifogástalanul beszéli a magyar és az angol nyelvet. 

Hetente tartjuk a kapcsolatot Skype-on. Főleg hétvégén szoktunk beszélni a 7 órás időeltolódás miatt. (Amikor Magyarországon délután van, náluk már késő éjszaka.) 

Az egyik szemem (még most is) sír… és a másik is csak mosolyog. Hogy miért? Mert a gyermekünk mindig hiányozni fog, akárhová is viszi őket a Sors! A személyes találkozás, gondoskodás, ölelés, sok-sok puszi egy évben csak egyszer adatik meg a számunkra.”

HÍRMONDÓ

Zöld út a Brexit előtt

A brit parlament felső kamarája, a Lordok Háza módosítások nélkül véglegesítette azt a kormányzati határozattervezetet, ami szükséges ahhoz, hogy a kormány elindíthassa a brit EU-tagság megszűnéséhez vezető folyamatot.

Már Oxfordból is lelépnek a külföldiek 

Az Oxfordi Egyetem vezetői szerint az uniós polgárok közül a bizonytalanság miatt sokan azt tervezik, hogy távoznak.

Javult a magyarok angoltudása 

Egy nemzetközi felmérés szerint a franciáknál, a spanyoloknál és az olaszoknál is jobb a magyar angoltudása, a régióban viszont a csehek és a lengyelek mögött vagyunk.

Légiutaskísérőtől a nővérig 

Ha már úgyis szabadnap van Magyarországon, akkor kicsit bővítettük a napi külföldi állásajánlatos posztunkat, aminek most a változatosság a jelszava, mind a munkák, mind az országok tekintetében.

(Fotó: pixabay.com/longleanna)

A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével. 

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: család gyerek pszichológia

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr2012339047

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Golf2 2017.03.15. 07:19:30

Szegény gyereken nehogy nyomás legyen...A szülő meg oldja meg

tnt 2017.03.15. 07:21:14

..hát a spanyoloknak Dél-Amerika nem a szomszédság... bár érdekes lehet nyelvi azonosság esetén is a különbözőségek...

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2017.03.15. 07:37:25

Iszonyatos károkat tud okozni a szülő ha nem tudja elengedni a gyerekét, és ezt távolságtól függetlenül értem. Generációkon túlmutató károkat.
Tudom mert van tapasztalatom benne.

Taxomükke (UK) 2017.03.15. 08:03:20

@diggerdriver: Igy igaz. Hal' Istennek a kozvetlen csaladomban ilyen nincs, de barati korben tapasztaltam - valas lett a vege, a baratom pedig 2 hetente lathatja csak a fiat, mert az exfeleseg meg anyuka nem tudtak/akartak elengedni egymast.

SzZoole 2017.03.15. 08:25:38

@diggerdriver: ahogy olvastam rögtön te jutottál eszembe.
Gondoltam gunyolodok egy kicsit,de aztán eszembe jutott,hogy ami nekem vicc,az neked a valóság,felér egy poszttraumás stresszel.

verkagrafomanka 2017.03.15. 10:11:31

Nahát, great minds... :) Pont hasonló témában írtam tegnap posztot. (battinblanche.blogspot.lu/2017/03/egyetertesben.html?m=1)

Demi78 2017.03.15. 11:15:16

Nalam a kapcsolatom talan mintha jobba valt a kikoltozossel. Az elott kb 13-4 evig Bpn laktam, hazajartam hetvegrekre (100km), egy alkalommal kb kethavonta. Most 2000km-rel arrebbrol heti ketszer max. haromszor beszelek a csaladommal, viszont a 85-87 eves nagyszulokkel minden vasarnap este fel-fel orat. Ezt mindannyian nagyon varjak, ott ulnek mar a telefon mellett:).
Parom viszont egy-ket eve napi szinten beszel nagymamajaval, aki egyedul el otthon. Nekem ez kicsit csaloka kapcsolatnak tunik, nem is tudom, talan itt olvastam, hogy ez pszichologiai onamitas, mert kozelinek erezzuk, de megis messze van, ha szukseg lenne ra. Raadasul tul sokat nem is lehet mondani ilyenkor egymasnak:).

Demi78 2017.03.15. 11:20:48

Jobbà valt, az eros tulzas, inkabb ugy mondanam, hogy nem volt sokkal rosszabbà

London2009 2017.03.15. 11:48:16

@Demi78: Nekem szerintem abszolut jobba valt! Bar elotte is jo volt a viszonyunk, de azota meg jobb es sokkal tartalmasabb. Eleve, hala az egnek igy kimaradok a hetkoznapi aprosagokbol, bosszusagokbol Nincs min osszekapni, vagy megsertodni. Nem lehet ebedrol elkesni, ajandekot otthon hagyni stb. Igy amikor latjuk egymast az unnep, kulonleges alkalom aminek megadjuk a modjat. Korabban soha eszembe nem jutott volna, hogy ennyi idosen elmenjek a szuleimmel nyaralni, most viszont alig varom minden evben. Igy mindig kivalo programot szervezunk szinhaz, vacsora, utazas, kirandulas barmi. Sokkal tobb es jobb emlekunk gyulik igy. Egyelore ez igy szuperul mukodik.

Demi78 2017.03.15. 11:53:03

@London2009: Ennyi idosen mit takar? En 39 vagyok, de ez nalam is mukodik. A netes, telefonos kommunikacionk sokkal tartalmasabb, az otthon toltott ido is.

London2009 2017.03.15. 12:04:03

Early thirties! Most ahelyett, hogy Magyarorszagon talalkoznek veluk, inkabb becsatlakozom a nyaralasukba peldaul. Ezt nem tudom elkepzelni, hogy ha egy varosban elnenk, akkor eszembe jutott volna. Annak is orulok, hogy kimaradnak ezek a csinaltam nektek ebedet, miert nem ettetek meg? Mikor jottok? Soha nem ertek ra! Ti mindig csak rohantok!
Igy tenyleg amikor egyutt vagyunk, akkor egyutt vagyunk. Elmegyunk mindig valami olyan esemenyre, amit meg evekkel kesobb is felemlegetunk. Pihenunk, szorakozunk, mindenki happy. No es igy is talalkozunk olyan 5-6 szor egy evben. Aztan mas meg hiaba lakik a szulokhoz kozel, ugyanugy 2 havonta latogatja meg oket.

Hari Seldon 2 2017.03.15. 12:48:19

Érdekes téma. Nálunk is volt nagy siránkozás, meg kimentek az ismeretlenbe. Hogy boldogultok? Stb… (megjegyzem ez egy felnőtt ember számára elég sértő kérdés) Meg mi lesz a lányokkal (akik ekkor mentek volna óvodába ott, illetve itt mentek is simán)? Aztán odáig ment a vita, hogy megkérdezik a pszichológus szakember véleményét, aki azt mondta, hogy ilyen kisgyerekeknek az az otthon, ahol a szüleik vannak, és ahol a szülők jól érzik magukat ott a gyerekekkel sem lesz gond. Így attól kezdve támogattak minket. (Mme Seldon szülei racionális emberek) Most meg azt mondják, hogy minden nap dicsérik az elhatározást, hogy kitartottunk az elképzelésünk mellett. Hogy mennyire igazunk volt, hogy inkább ebben a társadalomban neveljük fel a lányokat.
Persze nálunk elég egyszerű a helyzet, hiszen nem kontinens a távolság. Napi két fapados megy Brüsszelbe, és havonta jön valamelyik nagyszülő pár. Illetve mi is egy nap alatt leautózzuk a távot, ha jó idő van.

2017.03.15. 13:34:20

"Ugyanúgy fontos, hogy ne legyenek kőbe vésett időpontjai a beszélgetésnek, hagyjuk szabadon lélegezni a gyereket. "

Az azért kemény, hogy ezt nem 12 évesekről írják, hanem felnőtt emberekről.

Ugyanúgy fontos, hogy ne legyenek kőbe vésett időpontjai a beszélgetésnek, hagyjuk szabadon lélegezni a gyereket.

Van néhány dolog, amit a mi generációinknak kell megtanulni. Például, hogy most, hogy mindenkinek jut elég étel, mindenféle stratégiákat kell kidolgozni, hogy az ember valahogy kibírja, hogy ne zabálja magát istenverte, mocsok dagadtra.

Vagy manapság már semmi fizikai erőfeszítést nem kell tennünk, megint csak ki kell okoskodni valamit, hogy ne legyenek mozgásszervi problémáink a tunyaságtól.

Ezek vadi új dolgok, nincs rá örökölt know-how.

Ugyanígy, a mai emberekben már semmi tartás nincs, mindenki örökké akar élni, gyerekek viszont nem születnek, ergo a nagymamák élete hosszú és unalmas és ingerszegény.

Az állatkertben mondjuk mindig, hogy hű, nem jó így bezárva tartani az állatokat, hát velünk pont ez történik, nem csoda hogy az egységsugarú szülő rá érzelmi vámpírkodja magát az első élőlényre, ami talál. Mint a tojásból kikelt madarak ahogy követik az anyjukat/gondozót.

Ami nekem fura, hogy ez a dolog nincsen nevén nevezve. Nem a friss generáció a hibás, hogy 30 éves koráig mamahotelben lakik, meg nem akar felnőtté válni, hanem a nyakán ül egy kártékony nagy energiaszivattyú. "Hagyjuk lélegezni a gyereket", lekaparom magam.

Jelszavaink valának: mama ül, mama lenyugszik, mama pszichiáterhez megy.

Also, a világ legnagyobb bénasága, ha az ember leges-leges-legkésőbb 25 éves korára nem mondja meg a szüleinek, hogy persze, én is nagyon kedvellek, de mindennek van határa.

Golf2 2017.03.15. 14:40:17

Êljen 1848 március 15! Az utolsó amikor összetartott a magyar.

Taxomükke (UK) 2017.03.15. 14:52:06

Boldog ünnepet mindannyiunknak!
Bízom benne, hogy Magyarország egy boldogabb hely lesz néhány évtizeden belül, mint most.

kisrumpf · www.kisrumpf.blogspot.com 2017.03.15. 14:58:41

@Golf2: (Ilyenkor szoktam nézni, látok-e mást az utcán kokárdával.)

London2009 2017.03.15. 14:58:55

@Nagy kámpics: Haaat…nem tudom. Neked van gyereked?

Arra gondolok marming, hogy az teljesen rendben van, hogy amig a szulok elnek, aggodni fognak a gyerekekert. Eletkortol fuggetlenul. Amugy en azt gondolom, hogy ha egy mama boldog es a hazassag is rendben van, akkor sokkal konnyebben elengedi a gyerekeket. Ez a mamahotel meg egy viszonylag uj dolog. Regebben ugye ferjhez mentek a lanyok, a fiuk megnosultek es elkoltoztek a csaladi hazbol a gyerekek husz evesen. Manapsag 30 korul hazasodnak az emberek, addig meg celszeru a mamanal lakni. Mondjuk nem tudom kit vedek, miutan mar 18 evesen elkoltoztem otthonrol es alig vartam, hogy ez vegre megtortenjen. No persze nem mintha otthon rossz dolgom lett volna, de azert akkor hazajonni, amikor en akarok, no az mar valami! :D

huisje,boompje,beestje · http://huisjeboomptjebeestje.blogspot.nl/ 2017.03.15. 15:16:42

Talán még emlékeztek a repülőteres sztorimra karácsonyonként, ma is elsírom még magam, ha rágondolok, vagy visszaolvasom, amit egyébként évekkel később tudtam leírni. Pedig én küldtem őket, egyenesen nem is jelöltem ki más helyes csapásirányt a gyerekeimnek, mint a külföldre menést. És ahogy az utolsónak is kezében volt a diploma, na az volt a határnap, hogy én is megyek...
Most, hogy így belegondolok, baromira nem volt könnyű. Nadenade, a csapásirány mégiscsak jó volt.

Shaktee 2017.03.15. 15:30:30

@kisrumpf:

Idősebb, fr-ból származó franciák fel szokták ismerni amikor látják rajtam...- Oh la cocarde!!
el kell mesélnem hogy hogy került hozzánk..:-)

2017.03.15. 16:05:13

@London2009:

"Neked van gyereked?"

Nincs, és persze, a szülő aggódik a gyerekért, de itt szerintem másról van szó, vagy legalábbis én másról próbáltam beszélni.

Mint a párkapcsolatokban. Ott is lehet úgy viselkedni, amivel agyonnyomod, ellehetetleníted a másikat, vagy érzelmileg zsarolod, túl féltékeny vagy stb.

Én ilyesmire gondoltam, csak a szülő-gyerek viszonyban.

Érdekes egyébként, hogy a párkapcsolatokban bátorítva van az ember, hogy felismerje, kimondja és visszajelezze, ha a másik csak lehúzza (és alighanem különösen a nők vannak bátorítva rá, sőt, ők arra is, hogy kalap-kabát, ki is lépjenek az ilyen kapcsolatokból), és soha senki nem bántódik meg, soha senki nem veszi magára, ha például azt mondjuk, hogy az a pár, aki a te ambíciódat, vágyaidat, önbecsülésedet elnyomja, az vélhetően egy segg, jobb volna nem érintkezned vele, és a puszta tény, hogy szeret téged, nem menti fel.

Megvan az "everyone loses their minds" mém?

A szülők valahogy szent tehenek, ha róluk beszélünk így, azt valamiért mindig magukra (meg a saját szüleikre veszik) az emberek. Losing-olják a kis mind-jukat.

Pedig vitathatatlan, hogy egy csomó szülő rohadt kártékony, és irreleváns, hogy úgy egyébként aggódnak-e a gyerekért.

---

De már megint elég agresszív a hangnemem... elnézést, nem neked szól.

---

Más, lágyabb ének.

Ismeritek a gotye "somebody that i used to know" című számát?
www.youtube.com/watch?v=8UVNT4wvIGY

Vannak ezek a félreértett híres dalszövegek, mint a "most múlik pontosan", ami a szerelem helyett a drogról szól (vagy a szellentésről, ugye), és hát ez a gotye-szám szerintem meg a szerelem helyett a tönkrement gyerek-szülő kapcsolatokról szól. Annak viszont tök szuper, nem?

London2009 2017.03.15. 16:46:38

@Nagy kámpics: Egy gyereknek szeretnie kell a szuloket es halaval kell tartoznia nekik azert, amiert felneveltek. Ezert szent tehenek ugyebar. Ezert nem szabad a szulore rosszat mondani. Marmint elvileg.
Nekem az a velemenyem, hogy egy csomo minden tenyleg a gyerek erettsegen meg felnottsegen mulik. Akit tud a szulo befolyasolni meg erzelmileg zsarolni felnottkoraban is, ott valami nincs rendjen. Nyilvan ehhez kell egy egeszseges gyerek-szulo kapcsolat, onismeret, helyzetfelismeresi kepesseg es nem utolso sorban nemi intelligencia.
Ilyen szempontbol mondjuk en orulok, hogy ilyen szabadlelek vagyok es mindig a magam utjat szerettem volna jarni. Lehet, hogy tevedek kulonben, de ez a mamahotel inkabb a ferfiakra jellemzo kulonben is. Vagy megsem?!
Tudom, hogy nagyon altalanos ez az utalom az anyosomat felallas is, de en ezt sem ertem!? Semmi ilyet soha nem tapasztaltam. Orulunk ha jonnek, orulnek ha megyunk. Az en szuleimmel ugyanez a viszony. A vilagert bele nem szolnanak a mi dolgainkba. Persze lehet, hogy ezert is olyan szerencses ez a nem egy varosban eles, amit fentebb ecseteltem, mert igy nincsenek hetkoznapi surlodasok csak oromteli alkalmak a talalkozasra.
Egyebkent rem kiabranditonak tartom ha egy felnott ferfi meg az anyja csecsen csung. Az egyszeruen szerintem meg nem felnott ember es en azt sosem tudnam vonzonak talalni. Ugyhogy szerintem, aki ilyen ferfihoz koti az eletet, ne nagyon csodalkozzon utana, hogy a mama mindig ott lesz a haloszobaban.
A parkapcsolatos parhuzamrol pedig ugyanezt gondolom. Aki feltekenykedik, elnyomja a masikat, erzelmileg zsarol, hiszteriazik stb. az egyszeruen meg nem felnott.

Shaktee 2017.03.15. 16:49:49

@London2009: " halaval kell tartoznia"

Nooo, nem tartozik a gyerek semmivel, a szulonek kutyakotelessege mindent megtenni a gyerekert.

Shaktee 2017.03.15. 16:51:07

@Nagy kámpics: Lunch elott vagyok, sodorj nekem is egy spanglit :-)

London2009 2017.03.15. 16:52:30

@django perkelt: Ne is idegesits ezzel a kokardaval! Egesz heten arra keszultem, hogy majd ma felveszem a szepen gyongyfuzessel keszult kokardamat. Ki is keszitettem, mar napok ota a fejemben volt. Erre nem otthon hagytam??? Ah!! Pedig megyek raadasul meg ilyen magyar cuccra is melo utan. Roppant kellemetlen. Itt vagyok telviz idejen, kokarda nelkul! :D

Herr Géza 2017.03.15. 16:52:49

@London2009: "Orulunk ha jonnek, orulnek ha megyunk." :D Én ennek ismerem egy másik verzióját is: Örülünk, ha jönnek, örülünk, ha mennek. :)))))

Shaktee 2017.03.15. 16:56:53

@London2009: Nyomtass egyet magadnak :P

London2009 2017.03.15. 16:58:52

@django perkelt: modjuk szerintem de. Meg ha rossz szulo volt is esetleg, akkor is csak felnevelte.
De tudod ezt csak sokan szeretik hangoztatni, hogy inkabb halas lennel anyadnak bla bla bla. :DD

2017.03.15. 17:03:48

Akartam irni, hogy tipikus sorosberenc libsi blog ez is, hogy szo sincs a Marcius 15-erol, marmint, az inzultus az nyilvan vicc lett volna, de tenyleg csodalkoztam, hogy ilyesmirol nincs szo meg a hirmondos reszben se, de aztan irtatok, hogy ti tobben vennetek fel kokardat, nekem meg ilyen peldaul eszembe se jutna, es elbizonytalanodtam, hogy lehet, hogy megis en vagyok a mocsadek hazaarulo. :( Hat ez van.

Shanarey 2017.03.15. 17:05:09

A szeretet, nem "fizetőeszköz" azt vagy megkapja az ember, vagy nem. A helikopter szülő pedig kéntelen lesz felismerni,hogy a piciny gyermekéből vadászgép lett így többé már nem éri utol.

London2009 2017.03.15. 17:05:47

@Herr Géza: hahaha. Engem tenyleg nem zavarnak, maradhatnak amig akarnak.

London2009 2017.03.15. 17:21:25

@mojyo: nekem olyan szep kokardam van, hogy ha nem hagytam volna otthon, ma itt viritana a kabatomon. De miutan ezt minden evben eljatszom, igy hiaba van szep kokardam, soha, senki nem fogja tudni megcsodalni! :D

Shaktee 2017.03.15. 17:30:20

@mojyo: fiatalka vagy lelkem.

Csodabogár 2017.03.15. 17:31:07

@django perkelt: Nekem mindig volt kokárdám, amig a már nem tudom melyik kormány nem jelentette ki, hogy aki most egészen a válsztásokig nem hordja a kokárdát, az nem igazi magyar. Akkor kidobtam és soha többé nem fogom hordani.
Sikerült egy válsztási kampánnyal ezt is tönkre tenni.:-(

Shaktee 2017.03.15. 17:35:15

@Csodabogár: Nekem nem tudták bepiszkítani, mert csak innen élem meg a napi politikát..s igy ugyanazt a kokardát viselem 1971 óta.

2017.03.15. 17:45:36

@London2009: Nekem meg sose jutott eszembe itt, igaz, en nem hordok mas kituzot se, feliratos polot, vagy ilyeneket se, meg focis salam sincs, es magyarokat se ismerek. :)

London2009 2017.03.15. 17:51:29

@mojyo: en hordom a poppyt is novemberben!

Shaktee 2017.03.15. 17:54:39

@London2009:

na az egy érdekesebb dolog, hordtam évekig én is, aztán ugy ereztem hogy nem igazi emlékzés a nagyszulokre akik ket haboruban is a másik oldalon harcoltak..

érted?

London2009 2017.03.15. 17:56:02

@django perkelt: szerintem itt az emlekezesen van a hangsuly es semmi mason.

Hari Seldon 2 2017.03.15. 17:58:42

@diggerdriver:
Hát ez van. (Ebből kell kihozni a legjobbat.)

London2009 2017.03.15. 18:00:24

@django perkelt: nem tudom, nekem ez meg sosem jutott az eszembe. Foleg tobb, mint szaz ev tavlatabol. Emlekezunk a haborus hosokre es az mar oly mindegy, hogy melyik oldalon estek el.

2017.03.15. 18:02:50

@django perkelt: Vagy az is lehet, hogy a fonokot, az ugyfelet, meg a sarki boltost nem erdekli, hogy magyar erzeseim vannak, illetve az utolso dolog, amit szeretnek, hogy mindezekkel az emberekkel beszelgetni kelljen a magyar erzeseimrol, ennel jobban mar csak mas magyarokra vagyok kevesbe kivancsi. :D

@London2009: En arrol nagyon sokaig nem tudtam, hogy micsoda, mert amit a TV-ben hordanak, az ilyen alma alaku, es azt hittem, egy fekete kozepu alma. :D Azota persze kepben vagyok azt hiszem. De abbol is szokott lenni balhe ugy tudom, hogy ki hordja meg ki nem, nemreg pl az UEFA szabott ki erte birsagot az angol-skot meccs miatt, ezert se vagyok hive ezeknek.

Shaktee 2017.03.15. 18:08:34

@mojyo: Csakis magamért, az emlékeim miatt hordom, nem a sarki kinainak. Ok, legyen nosztalgia.

Elég sokat irsz ide, csak érdekelnek a magyarok, kokárdával vagy anélkül. Kapito? :P

2017.03.15. 18:14:04

@django perkelt: Kedves egeszsegedre, en csak mondtam, hogy nem biztos a korom az oka, hogy en nem hordom.

Ez a blog pedig azert nagyon nagyon felszines, foleg ahhoz, hogy barmit is bizonyitson a tobbi magyarral valo viszonyomrol :)

London2009 2017.03.15. 18:16:03

@django perkelt: @mojyo: nekem egy allando viszonyom van a magyarokkal es az pedig ez a blog! Nem vicc! :DD
A valo eletben valtozo. Mindig megprobalom, aztan kiabrandulok, utana evekig semmi, aztan valami kapcsan ujra megprobalom, majd kiabrandulok es evekeig semmi... :D

Shaktee 2017.03.15. 18:16:21

@mojyo: Az egyik oka

meghát olyan kis introvertáltka vagy :-))

2017.03.15. 18:16:35

Most már csak óvatosan merek ezzel viccelni, de nem az van, hogy a kokárda rohadtul magyaridegen dolog?

Eleve, ugye, francia szó (mint a sezlony), ráadásul az egész trikolór ötlete is onnan jön. Loptuk, koppintottuk, nem a sajátunk. Mint a valentin-nap. Globalista, párizsita, multikulti. Olyan meh. Ráadásul értitek: francia. Ergo trianon. Ergo magyar ember nem szeretheti.

Hogyan is mondta az izlandi csóka: beszennyezzük vele ősi, szent nyelvünket, kultúránkat?

puhacica 2017.03.15. 18:18:05

@Csodabogár: +1 (a szivemben van a kokarda)

Shaktee 2017.03.15. 18:22:20

@London2009: :-)

Volt ma egy magyar kliensem pestrol - ha magyar viszonyokrol beszelunk - ugy szidta a viksi edesanyjat hogy majd elejtettem a telefont, volt ott kishitler, zsebputyin, minden :-)

Taxomükke (UK) 2017.03.15. 18:23:47

@Csodabogár: Termeszetesen az un. "nemzeti" kormany volt az....tudod, a tolvajbanda.

2017.03.15. 18:23:59

@django perkelt: Az lehet, de harapos is, ugyhogy nem kene ez a lekezeloskodes, foleg, hogy hala istennek senki se tud rolam semmit. :)

London2009 2017.03.15. 18:26:46

@mojyo: szerintem ez most mar tulhaladtuk, hogy mennyit tudunk rolad es mennyit nem. Te csak szeretned ha nem tudnank semmit. De a nagy testver figyel es mindent lat!

London2009 2017.03.15. 18:27:51

@Nagy kámpics: van benne valami. Valoszinuleg akkor ezert tetszik annyira nekem! Ha valami juhasz kalapot vagy karikas ostort kellene kituzni, azt tuti nem tennem. :D

2017.03.15. 18:29:33

@London2009: Arra nagyon jo amugy, hogy sose felejtse el az ember, honnan jott, van ez a perverz megkonnyebbules innen messzirol olvasni meg reszt venni ebben a kinos kommunikacioban amit a magyarok szoktak produkalni, neha jo igy orulni neki, hogy ez mar nem a napi valosag, a napi valosag masmilyenul kinos dolgai elol pedig szinten kivalo kikapcsolodas.

London2009 2017.03.15. 18:32:07

@mojyo: haaat...szerintem ez a blog meg kifejezetten szinvonalas az "atlagmagyar" gondolataihoz kepest. Ha ez itt kinos, akkor nem jarsz eleget Magyarorszagra. :D

2017.03.15. 18:32:28

@django perkelt:

Gondolom, arra célzol, hogy nyugcizódjak le kicsit, ugye?
Próbálom, de nehéz... :)

Shaktee 2017.03.15. 18:34:32

@Nagy kámpics: Irtam valamit a francia cocardrol, csak arra.

Shaktee 2017.03.15. 18:35:54

@London2009: Igy szeretjuk a konnyed szellemes kis tundert :-)

kék madár 2017.03.15. 18:44:46

en abbol a tetovalasbol csinalnek nagy ugyet, nem abbol hogy elkoltozott a gyerek.

Shaktee 2017.03.15. 18:45:09

@Nagy kámpics: engem is elhanyagolsz, a netkripliket is, csak befelé figyelsz! :P

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2017.03.15. 18:59:32

@Hari Seldon 2:
Tudod hosszú évekkel ezelőtt mikor még nyeretlen kétéves voltam itt a blogon volt egy beszólásom amiért keresztre feszítettek, felnégyeltek és a véremet vették.
Azt mondtam hogyha hazamegyek a munkából azt az időt a családom körében szeretném tölteni és mindenki menjen akkor a francba.
Semmi olyasmi nem történik akkor amit más ne láthatna mégsem tartozik senkire. Olyankor nem kell a szomszéd a barát a barátnő a postás a villanyszámlás az anyós az após. Régi vágású ember vagyok ez is egyik családi örökségem.
Az első anyósom mikor meglátogatta a lányát, mikor betettem a lábam a lakásba felállt, vette a kabátját és ment. Teljesen jó viszonyban voltunk de ő tudta mi illik.
A mostani anyósom 2000 kilométerről belenéz a tányéromba. Igen sérelmezem.
Mikor hazamegyek akkor az éji bogár koppanását szeretném hallani, nem azt hogy jelenleg 960ft a cukkini kilója Magyarországon.
Van a vendéglátásnak is ideje szívesen is látunk bárkit de hétköznap este nem illik betelepedni egy családhoz.
Na ezért a véleményemért voltam Zolika mostani nickneve.
Ide lőjetek.

SzZoole 2017.03.15. 19:03:12

Tombol a tavasz +17 fok ferohelyes napsutes,fü levagva az elso-hatso kert tele viraggal:)

Es egy idezet a legnagyobb magyartol,Grof Szechenyi Istvantol eme jeles nap alkalmaval;

kepkezelo.com/images/4jbbld975kykg67spnwz.png

SzZoole 2017.03.15. 19:13:55

@diggerdriver: nincs ezzel a dologal semmi baj,jo szokas,ha Az ember hazamegy a munkabol akkor pihenni akar.
En Az anyos-apos problemat megoldottam,17 eve nem lattam/beszeltem veluk,pont azert mert megakartak mondani,hogy hogy neveljem a gyermekeimet,mit fozzunk,hova menjunk,hogy osszuk be a penzunket,kik johetnek nalunk vendegsegbe es hogy a felesegem ne osszon meg velem mindent!!!
Na,en meg pont olyan vagyok,akinek meg lehet mondani,hogy mit csinaljon.......

Shanarey 2017.03.15. 19:15:53

@Csodabogár:

Nem kormány volt, hanem az akkori ellenzék, s aki ezt előadta, Orbán Viktor.

Azóta én sem hordom.

somlobodog 2017.03.15. 20:56:54

@diggerdriver: 100%ig egyetértek. A másik ilyen -haver, nem barát - aki közli hogy ő most jönne. Mármint vendegsegbe. 1-2 hétre. Gyerekkel. Persze elfernek de akkor se jöjjön. Menjen szállodába és majd találkozunk vagy athivjuk. Nem anyagi kérdés nekik egyáltalán. Nos, nemet mondtam. Nem volt nagy sértődés végül de azért néha elohozza... 2 percig kellemetlen, de jobban jártam mint 2 hétig idegesitsem magam hogy itt ülnek a nyakamon, mit együnk, hova menjünk, stb...

jojó78. 2017.03.15. 21:19:16

@diggerdriver: Na nálam is ez a helyzet. Órákig tudnék mesélni az anyósomról. Neki mindenről tudnia kell!!! Mindenről érdeklődik. Olyasmiről is amihez nem sok köze van. De amikor mi mesélnénk valamit ami az nem érdekli. Csak az a jó amit Ő mond, illetve csinál. Sorolhatnám még. Hagyjuk inkább :))

jojó78. 2017.03.15. 21:21:45

@mojyo: Ez a kokárda téma (és hasonlók) engem sem mozgat. Nem attól Magyar valaki hogy visel-e, vagy nem. De mást nem is mondok mert valaki biztosan belekötne :)

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2017.03.15. 21:24:59

@jojó78.: A feleségem jelen pillanatban az anyjával beszél skájpon.
No comment.

jojó78. 2017.03.15. 21:26:59

@diggerdriver: Megértelek! :( Amikor nálunk van Skype "jelentés", én inkább menekülök. Csak felidegesíteném magam.

kisrumpf · www.kisrumpf.blogspot.com 2017.03.15. 21:40:20

@London2009: Itt a helyi haborus nemet temetoben egyutt koszoruz a nemet es az ir, poppyval stb. Amikor az egyik jelentos ir katedralisban feltuntek az angol hadseregben szolgalo ir szazadok (?) zaszloi, s emlekhely kerult kialakitasra, paran szivukhoz kaptak, de az volt a magyarazat, hogy nem a celebration hanem a commemoration a cel. Remembrance - ennel nem is kell jobb magyarázat.

huisje,boompje,beestje · http://huisjeboomptjebeestje.blogspot.nl/ 2017.03.15. 21:49:30

@diggerdriver: Csak még azt áruljátok el, hogy mi a jó abban, hogy még nézik is egymást?! Szerintem ez borzasztó morbid. Kislányom, tereld már be a gyerekeket is a képbe, üljenek már kicsit ott hogy lássam őket. :D Milyen jó is nekem, hogy olyan régi a laptopom, hogy még kamera sincs benne. A telefonomban van, de azt titkolom. :D

2017.03.15. 21:55:15

@huisje,boompje,beestje: Mondjuk az a sztori a Korea-szakertovel az jo volt :D

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2017.03.15. 22:08:56

@The Devil Himself as. Zoole:
Te anyós nélkül vagy papucs baszod...
Na AZ a teljesítmény.
:))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))

Shaktee 2017.03.15. 22:15:38

@kisrumpf: így oké..higy ez működik-e észak amerikában is, azt nem tudom..de rákeresek.

Shaktee 2017.03.15. 22:16:50

@The Devil Himself as. Zoole: mé nem ragozzátok még a porhanyós dolgot? :DD

SzZoole 2017.03.15. 22:20:54

@django perkelt: na megszolalt a masik papucshös:)))
Te is azt csinalsz amit akarsz,csak az asszony mondja meg,hogy mit akarsz:)))

jojó78. 2017.03.15. 22:21:53

@The Devil Himself as. Zoole: Nem vagyok papucs! :))))) De ez a távolság azért kell!!! Szerencsére anyós még nem volt itt látogatni :)))))))))))))))

SzZoole 2017.03.15. 22:25:13

@jojó78.: hat persze,hogy nem vagy az:)))
Varjal,ami kesik az nem mulik,fogsz te meg anyukaert a repterre menni,igaz Rita:)))
Csak vicc volt Jozsika.

kisrumpf · www.kisrumpf.blogspot.com 2017.03.15. 22:28:35

@mojyo: Draga csalad, meg most is azon.nevetek, hogy csuszott be a feleseg a kepbe. Azota mar interju is van a bbc.co.uk-n veluk, s gif is feltunt...

jojó78. 2017.03.15. 22:30:07

@The Devil Himself as. Zoole: Szerintem Rita még jobban fél attól hogy az anyja kilátogat egyszer, mint én :))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))

jojó78. 2017.03.15. 22:33:54

@huisje,boompje,beestje: Unokatestvéreméknél van ilyen program. Leülnek a gép elé (mindenki!!!), és nézik ahogy növekszik a gyerek. Közbe mindenkinek kell beszélni kicsit. Így egyesével megkérdezik, hogy vagytok stb. :P :)))))))) Na ott van baj :))))))))

SzZoole 2017.03.15. 22:35:41

@jojó78.: akkor ne aruljatok el,hogy hol laktok:)))

Shaktee 2017.03.15. 22:36:18

@The Devil Himself as. Zoole: volt nálunk sokat az anyós, ha ragaszkodsz a témához, jókat dumált a szomszéd franciával, jó lassan s hangosan beszélt hozzá, magyarul :)

adg 2017.03.15. 22:38:06

@somlobodog: mi fogadtunk mar be vadidegent is egy-ket hetre, ugy, hogy a fb-on ajanlomm minket neki valaki. Csak mert szeretett volna erre jarni.
Innen a hataratkelorol is volt vendegunk ketszer is par napra.

SzZoole 2017.03.15. 22:38:47

@django perkelt: Es attol,hogy lassan es hangosan artikulalva beszelt magyarul anyuka a franciahoz az jobban ertette?:))

jojó78. 2017.03.15. 22:42:33

@The Devil Himself as. Zoole: Hiába tudja. Szerintem nem találna ide :))

Herr Géza 2017.03.15. 23:27:34

@mojyo: Nana. Időnként nem figyelsz és máris bukta. :))))))

2017.03.15. 23:30:36

@Herr Géza: Jaj hagyjal mar te beken, mar tobb hete is volt, hogy emlitettem ezt a DPD-s dolgot, es azota is ezen ragod a kormodet, de megneztem a honlapjukat, es nincs is ott semmi olyan amit irsz.

Herr Géza 2017.03.16. 00:18:15

@mojyo: Én rágom a körmömet? Nincs ott olyan? Hát akkor ez?
www.dpd.com/hu/home/termekek_es_szolgaltatasok/dijak
Csókoltatlak :))))

Shaktee 2017.03.16. 00:30:48

@Herr Géza: hagyd már élni géjzu, van aki szeret potyázni.

Herr Géza 2017.03.16. 00:33:58

@mojyo: Aztán még mielőtt azért is lebaszol, hogy perverz módon nyomozok utánad, hát nem. Csak mivel én már fizettem 2.500 forint postaköltséget egy db könyv Németországba való küldéséért (Magyar Posta), így meglepett az, amit te írtál a DPD árairól. Így utánanéztem. Aztán ezt találtam. Amiből messze menő következtetéseket tudtam levonni az általad rendesen misztifikált "tartózkodási helyedről". Rákérdeztem, nem válaszoltál. Ennyi. Azóta provokállak időnként ennek felemlegetésével. Most válaszoltál, ennyi volt. :)))))

Herr Géza 2017.03.16. 00:35:59

@django perkelt: Ezt te nem érted. Vagy én nem, amit te írsz.:D

Shaktee 2017.03.16. 00:41:48

@Herr Géza: én értem koma, az a lényeg :)

Shaktee 2017.03.16. 00:42:48

@Herr Géza: Te sosem alszol a nejjel, mindig itt tolatsz hajnalok hajnalán :))

Herr Géza 2017.03.16. 01:19:22

@django perkelt: Éppen száműzetésben vagyok. Vagy mondjuk úgy: szalmaözvegy. :D

Herr Géza 2017.03.16. 01:20:38

@django perkelt: Milyen hajnalok hajnalán? Itt 1:20 van, az nálam kora este...

2017.03.16. 07:29:45

@Herr Géza: Jol van akkor megnyugodtam, mert erre mondtam, hogy nincs olyan a honlapon :) Tenyleg nem vagyok benne abban a 4 orszagban, es nem hazudok, de az lehet, hogy az anyukam nem emlekszik jol az arakra, vagy valamilyen kedvezmenyen keresztul kuldi, amirol en nem tudok.

Nem kell mindenbol messzemeno kovetkeztetest levonni, mert ez az internet ugye. Amugy nem tudom mi a jo abban, hogy provokalsz, engem peldaul kurvara idegesit :D Es elmondtam mar 50x hogy miert nem akarok elarulni semmit magamrol, egyszer valaki szinten ugy gondolta, hogy jo vicc felbaszni, hat elmondtam valamit, egy igen kicsike dolgot, es egy evig ment a porfogo gyartozas. Minek ez nekem, ugyebar? Ez nem misztifikalas, hanem kommunikacios taktika :) Ugyis mondhatjuk, hogy senkinek nem tartozom magyarazattal. Enis csokoltatlak :)

@django perkelt: Ez az allando nyalizas is idegesito amugy, mar bocsanat. :D

Le lehet rolam szakadni, mindenkinek.

Vagyis inkabb en szakadok le innen, sokkal egyszerubb, mar annyiszor megkerdeztem, minek vagyok itt, tenyleg nem tudok ra valaszolni, na szevasztok.

Taxomükke (UK) 2017.03.16. 08:02:00

@adg: Jovore johetunk mi is? Mondjuk max. 1-2 napra, nem egy hetre... Cairnsben fogunk meglatogatni egy masik hazaarulot, az ott van szinte a szomszedban, ugye?
:))))

adg 2017.03.16. 08:09:48

@Taxomükke (UK): Persze. ugorjatok at. Meg 3000 km sincs. :)

Taxomükke (UK) 2017.03.16. 08:12:18

@mojyo: Na ez a rossz taktika, amit te valasztottal, latod. Titkolozol, aztan sejtetni engedsz, aztan elarulsz valami apro reszletet - hat persze, hogy elkezdenek vele piszkalni az emberek.

Van egy baratom (ugy latom, lassan mar csak volt baratom), aki ugyanezt eljatszotta kb. negyven ev ismeretseg utan, hogy van uj baratnoje, de nem arulja el, de majd ha eljon az ideje stb. stb. En mar a legelejen kitalaltam, ki az, ez az egesz cirkusz viszont odaig fajult (altala), hogy megsertodott, es tovabbra is jatssza a bazari majmot. Van a barati korbol, aki mar megtudhatta, en meg nem. Azt hiszi, en meg mindig nem tudok semmit, es mas forrasbol tudom, hogy majd "el akar velem beszelgetni", hogy elmondja, milyen tapintatlan vagyok.
Bazmeg, ha nem akarja megmondani, hogy van csaja, akkor ne mondja meg, vagy hazudja azt, hogy a Juli a foiskolarol, nem ismered. A legegyszerubb persze az lett volna, ha megmondja, hogy a Mariann, mi meg azt mondtuk volna, hogy "tenyleg?", oszt annyi. Nem, neki muszaj volt titokzatoskodni, megsertodni, jatszmakat jatszani... mindez egy 50 eves, 3 diplomas, vezeto beosztasu pasi.
OMG.
Csak azert irtam ezt le neked, hogy lasd, MAS milyen hulyen nez ki, ha ezt csinalja.

Taxomükke (UK) 2017.03.16. 08:15:21

@adg: OK, koszi, majd jelenetkezem. :))))
Anno decibel (meg a rendszervaltas elott) a Sydneyben lako rokonaim mondtak, hogy ugorjunk be, ha arra jarunk.
Nagy kockazatot nem vallaltak. :)))

SzZoole 2017.03.16. 08:46:01

@django perkelt: @Herr Géza: ne bansatok mar szegeny @mojyo: -t,Ö tenyleg nem erdemli meg,please:)

Herr Géza 2017.03.16. 08:53:14

@mojyo: Ó, eszem azt a mimóza lelkedet... Azért nehogy már én legyek a főgonosz: te úgy döntöttél, miszerint nem árulsz el semmit magadról, Semmi gond, szíved joga, persze az is logikus, hogy erre megindul egy találgatás. Aztán jöttél a vidám játékkal, monacói "hercegnő", orosz balettáncos pasival, stb. Vettem (vettük) a lapot, jókat röhögtem én is. Utána "elszóltad" magad ezzel a csomagüggyel, lecsaptam rá, a játék részének gondoltam pusztán, de erre hót besértődsz. Szerinted értem én ezt a kocka fejemmel? :)))
De ha már itt tartunk, neked is sikerül ám elefántként berongyolni a porcelánboltba: "Amugy nem tudom mi a jo abban, hogy provokalsz, engem peldaul kurvara idegesit "
Az volt nálad a kurvára idegesítő provokáció, hogy a tegnapival együtt (ha jól rémlik) 3x megjegyeztem úgy két hét alatt, hogy nem válaszolsz? Hát akkor bocs, hogy élek.
És komolyan gondolod, hogy én attól boldogabb leszek, ha galád, fondorlatos módon kiderítem, hogy melyik országban is laksz éppen?
No meg "kommunikációs taktika"? WTF? Hol vagyunk, csatatéren?
Nagyon el vagy tévedve és szeretném azt hinni, hogy valami másért vagy nagyon nyűgös, vagy nem aludtad ki magad, vagy mittudomén, mert eddigi virtuális szereplésed alapján egy nagyon laza, jó fej csajnak ismertelek meg itt, most meg csak pislogok ki a kockafejemből. Ha meg tényleg így belemásztam a lelkedbe, akkor sorry, mást erre nem tudok mondani.

Herr Géza 2017.03.16. 08:57:43

@Taxomükke (UK): :D Csak ülök & nézek... :)))

Hari Seldon 2 2017.03.16. 09:56:07

@diggerdriver:
"A mostani anyósom 2000 kilométerről belenéz a tányéromba. Igen sérelmezem."
Értem. Én ilyenkor kicsit elhajtok mindenkit. Aztán egy ideig mindenki megjegyzi a szabályokat. Aztán eltelik egy két hónap aztán újra határozottabban kell emagyarázni a szabályokat...
Nem betegek (a gyerekek)? Kaptak-e gyógyszert. (nem b., itt olyan nincs hogy gyógyszer) - Tegnapi esti eset: voltam Brüsszelbe a szüleimért. Elhoztam, őket. Köhögök, meg folyik az orrom. Megkérdezi anyám (persze csak rutinból pörgeti a kérdéseket, amit másnak is feltesz): Orvosnál voltál? - Na ilyenkor dobon el az agyam. Nem, b. Csak minden nap.

kisrumpf · www.kisrumpf.blogspot.com 2017.03.16. 10:15:37

@adg: nálunk barát lakik, amíg nyaralunk, ő vigyáz a lakásra, körülnéz, mert imádja az országot, nekünk pedig megvan a lelki nyugalom. S örömmel mondhatom, az ilyen ismeretlen szállóvendégek közül csak egy családdal volt probléma, de az nagyon. Azóta csak saját családtag vagy két barát jöhet, a többi menjen fiatalabbakhoz.

kisrumpf · www.kisrumpf.blogspot.com 2017.03.16. 10:21:29

@Herr Géza: rossz napja volt, biztos, ne bántsd. Monaco-ban batomian fel tudja húzni az embert a pocsék közlekedés. Beszorul két kocsi közé a Maseratival, netán késik a takarítónő, s a jókedvnek annyi.

Vagy szorít a balettcipő.

adg 2017.03.16. 10:23:51

@kisrumpf: Az sem rosz megoldas, nekunk nincsenek e celra elerheto barataink. Meg nem is sokat jarunk nyaralni hosszabb idore.

Csak mindig racsodalkozok az ilyenekre, hogy ide aztan ne jojjon senki, menjen szallodaba, aztan majd talalkozunk, ha minden pont ugy alakul, ahogy nekunk jo. :) De nekem mindegy, nyilvan mindenki mas, csak nekem furcsa.

Mi elvezzuk, ha valaki jon hozzank, orulunk neki. Soha nem csalodtunk meg senkiben igy, sot, nagyon jo baratokra leltunk nemreg. Ketszer csoveztek nalunk egy hetig talan. De volt a ha-rol egy lany szingapurbol, anyja irt ide nagysikeru poszt, es nagyon szinpatikus lany volt. Ez egy plusz ok a kirandulasra, ilyenkor elmegyunk, megmutatjuk a kornyeket.
Egy ismerosunk ismerose is igy kerult hozzank egy hetre, egy nemet csajsz. O is nagyon jo fej volt, igazi hippi. :D

Szoval nygodtan johet hozzank barki, legfeljebb nem tudjuk vegig apolgatni, azert csak dolgozunk mi is, de amit tudunk, miert ne?
Es tobbet lat igy a kornyekbol, mint magaban.

kisrumpf · www.kisrumpf.blogspot.com 2017.03.16. 10:38:31

@adg: ha jól olvastam, haverja _jelentette_ be, hogy jönnének. Akkor én is morognék. Várja meg, mígninvitálom, már bocsánat. Amíg házban laktunk, ez nem volt akkora kényelmetlenség, most lakásban, egy fürdő, sorbanállás a wc előtt, zajokra figyelni... elhiszem, hogy nem mindenkinek fűlik a foga hozzá.

A max. vendégszám egy hatfős magyar csoport volt, igen vallásos fiatalokból állt, átjöttek valami táborból Wales-ből, naivan, pénz és tájékozódás nélkül egy hétvégére. Hogy elalszanak a kertben, sátorban. Ja, az egy hete szottyosan ázó ír gyepen... végül az összes szabad padlófelületen lett nekik ágyazva. Aranyosak voltak, még kis dalocskát is előadtak távozáskor, de azt a naivitást!

London2009 2017.03.16. 10:41:55

@kisrumpf: de jo! Pont igy erzek en is. : )

London2009 2017.03.16. 10:45:09

@Herr Géza: egyetertek. Elegge csunyan reagalt, nem is ertem az egeszet. Tok folosleges volt.

London2009 2017.03.16. 10:45:39

@Taxomükke (UK): hehe. Total igazad van. Koszi, hogy leirtad helyettem.

Shaktee 2017.03.16. 10:46:51

@The Devil Himself as. Zoole: :) ne nyalizz, útájja, hallod :)))

adg 2017.03.16. 11:11:53

@kisrumpf: nyilvan, ha nincs nekik hely, az mas teszta. Neki volt. Meg szinten nyilvan, van aki ilyen, meg van aki olyan, ahogy korabban is irtam, nincs ezzel semmi gond.
Ha nekem jelentene be haverom, hogy jon, akkor orulnek. Mi nem hivunk senkit, mert ugye felesleges szinte, nem a szomszedban vagyunk. De mindenki tudja, hogy johetnenek barmikor. Nem kell appointment. :)

P.Elliot 2017.03.16. 11:31:39

Nem ertem mit bantjatok moyot,...ott lakik ahol lakik nem koteles elarulni magarol semmit megcsak sejtetni sem bar fogadni mernek hogy ott ahol en gondolom, sok apro kis elejtett szoveg arulkodik rola de miert kellene mas maganeleteben turkalni ha nincs kedve kozszemlere bocsajtani, nagyon valoszinu hogy rossz tapasztalatai vannak ilyen teren, ez a vitatkozas is mutatja hogy bovult a tapasztalat, hogy neki van igaza.
Nem mindegy nekunk hogy hol el?
Nekem a szovegebol egy aranyos kis nem mindennapi szemelynek latom, nagy kar lenne ha elhuzna, ugye visszajossz moyoka?
Lehet hogy rossz napod volt a hozzaszolasoknal, en bizony most nem fogom visszaolvasni hogy mirol es mikor folyt valami vita, a nagykozonseg meg felkapta a vizet, mint tudhatod kisebb temanal is van ilyen hogy kotozkodo napjuk volt az illetoknek, na es? Majd kiszall beloluk, tel van, unalom, majd a tavasz mindenkit bekere pezsdit....
Hagyjuk csak magunk mogott a felesleges vitakat, egy hataratkelt kozonseg vagyunk, egyik sem jobb mint a masik, / van azert aki rosszabb de ne reszletezzem, ugyeletes bohoc mindig van, hehehe/...
Mindenkinek joreggelt kivanok, illetv e ahol ez mar elmult, napot.....

P.Elliot 2017.03.16. 11:38:43

@mojyo: Vannak jobb es rosszabb napok az eletben, nem mindenki ugrott neked, sokan orulnek ha itt vagy, azok varjak hogy benezzel megint, ne okozz csalodast nekunk....

2017.03.16. 11:41:16

@Herr Géza: Szerintem nem is valaszoltam csunyan, te irtad, hogy idonkent provokalsz, en csak mondtam, hogy nem kene, es meg is indokoltam, hogy miert. Ha ez neked csunya valasz, akkor te vagy a mimoza, illetve ha sajat szavaiddal elve is "provokalsz", akkor nem tudom milyen valaszban remenykedsz. :D Nem vagyok mindig jofej, micsoda meglepetes. Nem sertodtem meg, es nem te vagy a fogonosz, dehat nekem sem kell mindig kedvesen meg aranyosan mindenki heppjehez turelmesnek lenni, es nekem is lehet sajat heppem, ilyen dolog ez a kommunikacio, ezert jo, ha van taktika hozza :) Na akkor ezt megbeszeltuk.

P.Elliot 2017.03.16. 11:52:19

@adg: Akkor is ugy erezned hogy barki beallithat ha Europaban elnel nem olyan messze? Egy baratunk meg a lagerbol Nemetorszagba ment, evekig tatarjaras volt naluk, mentek a rokonok, ismerosok, boldog, boldogtalan, igen, viszik a halozsakot, nekik akarhol jo aludni, egesz nap ugyis a varost jarjak, egy gyoztes megszallo sereg ult allandoan a lakasban, belejuk botlottak, orokke mostak, a bugyik, gatyak, ruhak szaradtak a furdoszobaban, mindig foglalt volt, soha nem voltak egyedul, nagyon sok penzbe kerultek mert nem lehetett nem megkinalni vacsoraval azt aki csak egy kis darab kenyeret ragcsalt a teve elott a nappaliban a halozsakjan. A csaladot vegul a hiszteria kerulgette, lakast csereltek, elkoltoztek es csak a szulok tudtak a cimuket. Mas europai orszagbeli hasonlo esetet is hallottam.
Hozzam csak ugy szinten nem lehet beallitani, elvarom hogy beszeljuk meg elotte hogy tudom-e az illetot fogadni es mikor. Remhirek itt is vannak egyebkent az ilyenrol mert van olyan amikor valaki kedvesen csak ket-harom napi szallast ker aztan itt van hetekig, honapokig es az utcara megsem teheted ha munkaja sincs, hazamenni meg nem akar mert nem azert jott csak azt elfelejtette kozolni, / na ez speciel sajat tapasztalat/, raadasul vadidegen, azt sem tudod igazabol hogy kicsoda.
Meg rokon is kipakolhat egy lakast mint ahogy itt hallottam ilyesmirol, elvitt egy csomo ertekes dolgot aztan nagy szemekkel letagadta, csinalt egy mu veszekedest hogy ugy nezzen ki hogy otet kirugtak onnan, a veszteseget nem is fedeztek fel azonnal.....

P.Elliot 2017.03.16. 11:58:06

@mojyo: De jo hogy latlak, puszi-puszi.
Mindenki rossz hangulatban van mostanaban valahogy, hosszu volt a tel.
Pont a heten jutottal eszembe mert lattam a teveben egy alom varosreszt, jovobeli tervezest, nagyjabol olyat amilyet leirtal egyszer...
Mast is lattam, most itt Usaban kezd bejonni divatba azok a tiny house-ok es az egyik szupermodern kis csodaban meg kert is volt, a falakon zsebekben logott egy egesz kert, a salatafelektol, a zoldsegig, fuszernovenyig minden, olyan volt az egesz az en kerteszkedo szememnek mint egy zold alom...Mintha egy modern lakast egy gyonyoru telikerttel parositottak volna.
Nem tudom elfelejteni...

adg 2017.03.16. 12:33:37

@P.Elliot: igen, igy ment otthon is. De azt nem mondtam am, hogy csak ugy megnelennek az ajtoban, hogy jottunk ket hetre. Nyilvan szolnak. Es nincsen 1000 ismerosunk, sosem volt tatarjaras, de mindig orultunk, ha jott valaki. Rosszul vagyunk bekotve, ugy latszik.
Sot, egy barati hazaspar egyszer epitkezett, es tudtuk, hogy nincs korlatlan penzuk. El kellett adniuk a lakasukat, es berelni egyet az eitkezes idejere, hogy az arabol fizessek az uj hazat. Felajanlottuk nekik, hogy koltozzenek hozzank. Vettunknegy mosogatogepet es kicsit osszehuztuk magunkat. Akkor meg csak ket gyerekunk volt nekunk is meg nekik is, ok is jol elvoltak, csajok megosztottak a lanyos hazimunkat, jo volt. Majd egy evig ott voltak.
Kesobb sogornomek is nalunk laktak par honapra ugyanebbol az okbol, csak aztan felszabadult a rokonsagban egy haz, es atcuccoltak oda.

Soha nem volt semmi problemank ebbol, bar biztos mi vagyunk ufok, ezt alairom.

2017.03.16. 12:59:27

@P.Elliot: Legkozelebb linket is kerunk, bar ez a leiras is jol hangzik :)

Herr Géza 2017.03.16. 13:00:09

@P.Elliot: "..en bizony most nem fogom visszaolvasni hogy mirol es mikor folyt valami vita, a nagykozonseg meg felkapta a vizet,"
Pedig nem ártana visszaolvasni, mielőtt véleményt nyilvánítasz... Mert így nagyon mellélőttél. Senki nem bántotta mojyo-t, max. velem volt nezeteltérése, amit ahogy látom el is rendeztünk.

Herr Géza 2017.03.16. 13:05:22

@mojyo: Na abban igazad van, hogy én mondtam, hogy provokáltalak, de sajna kihagytam a "vicc vót" jelölést... :)))
Akkor fátylat boríthatunk az esetre? Ígérem nem kérdezem meg többet, hogy hol laksz, ha meg rájövök nem fogom publikálni.
Azt tudom, hogy nem Monacoban, mert végignyálaztam az ottani telefonkönyvet és nincs benne egy darab mojyo sem. :)))))
Peace. És tényleg csokoltatlak virtuálisan, nem cikizve.

2017.03.16. 13:28:25

@Herr Géza: Minden jo ha vege jo :)

somlobodog 2017.03.16. 13:43:00

@kisrumpf: @adg : igen a fő különbség hogy hívod vagy csak jön. A közvetlen családom jöhet és 2-3 legközelebbi barátom. De ennél tágabb kört nem annyira szeretnék. Elég sok sziveseget kértek már tőlem ismerősök és pár éve nagyon limitáltam ezt. Főleg ha még egy "kösz b*meg" sincs utána. Olyan a szakmám hogy állandóan kérdezgetnek vagy kérnek hogy csináljam meg. Egy ideje a lakhelyem is olyan lett hogy oda is jönne mindenki. Budapesten senki nem akart nálam aludni:)) Valahol kell egy határt húzni sztem.

kisrumpf · www.kisrumpf.blogspot.com 2017.03.16. 14:22:46

@somlobodog: ezt aláírom! Kell a határ. Főleg, ahogy az ember öregszik, megcsontosodik a szokásaiban... amikor Bp-n vagyunk, anyósoméknál alszunk, kis hely, szűkösen, már egyre kevésbé megy ez türelemmel, hiába a szimpátia, szeretet.

P.Elliot 2017.03.16. 14:39:33

@mojyo: Nem voltam gep elott csak most valaszolok. Linket errol az alomhazacskarol nem tudok adni mert csak a teveben lattam, igaz hogy volt a netes is novenyes hazacska de az melyen alulmaradt emogott.
Annyira szeretnek egy ilyen kicsi hazban elni, mindig imadtam a kuckokat egy bekeritett hatalmas kert kozepen....Meg meg is tudnam valositani ha a ferjemet ra tudnam beszelni de ebbe nem egyezne bele, hazba igen de nem tiny-ba. ugy meg nem erdekes, hazam az most is van...
Nem mind tetszik, ezek itt legalabbis nem annyira hanem az igazi modernek, sok uveggel, fennyel...

www.google.com/search?q=tiny+houses&source=lnms&tbm=isch&sa=X&ved=0ahUKEwjBlp20ktvSAhVEbiYKHdT6DtYQ_AUIBigB&biw=1366&bih=657

google.com/search?q=modern+tiny+houses&source=lnms&tbm=isch&sa=X&ved=0ahUKEwj9_r3cktvSAhVCNSYKHfgJAskQ_AUIBigB&biw=1366&bih=657

Shaktee 2017.03.16. 14:53:47

@kisrumpf: Kell biza az ’elbowroom’!
Béreltünk egy kis lakást a utolsó két utunkon- volt pici sértődés is - így jobb volt mindenkinek..

P.Elliot 2017.03.16. 14:57:56

@Herr Géza: Na, de ez a nehezteles odaig ment hogy el akart menni, en csak nem szerettem volna ha elmegy es azert mert piszkaljak, ennyi.
Nekem veled sincs bajom, sot beled is belekapaszkodnek hogy ne hagyjuk elmenni, nagy hiba volna mert teged is kedvellek, szeretlek.
Egyebkent nem sok embert kivannek eltuntetni innen, amiota itt beszelgetek talan 3 ilyet lattam aki igazan nem volt valo ide, illetve sehova.
Legyen szep napfenyes napotok. Mi itt belefulladtunk a hoba es a hidegbe, szegeny Gabors sem lathato ujabban, nekik ott New Yorkban meg rosszabb, elkepzelem hogy se nete se arama nincs esetleg...

P.Elliot 2017.03.16. 15:02:15

@adg: Kisegiteni egymast mint irtad az megint mas, es megint a varatlan vendeg akiert ki kellett menni a repterre este abban az orult forgalomban es nem is tudtuk hogy kicsoda, az ismeros kuldte, kesobb kiderult hogy az ismeros nem is tudta hogy idejon, ellopta toluk a cimunket, hosszu lenne leirni a kalvariat ami itt volt korulotte, allitolag azota mar leultettek csalasert, lopasert otthon, egy 53 eves no volt...
A ferjem le is szogezte hogy soha tobbet varatlan, nem vart vendeget, a vege fele meg feltunk is kicsit tole...

kisrumpf · www.kisrumpf.blogspot.com 2017.03.16. 15:10:25

@django djuri: Ez nálunk szóba sem jöhet. Hosszú, de ott alszunk, ha tetszik, ha nem.

Shaktee 2017.03.16. 15:26:32

@kisrumpf: Nekünk se volt egyszerű..óvtak hogy nem fogunk aludni a bulinegyed közepén a részeg briton ifjak kurjongatásától, de nem volt gond :-)

Shaktee 2017.03.16. 15:33:17

@kisrumpf: király ucca, ötödik emelet. Tiszta, kis konyha mindennel felszerelve, csarnok a szomszédban..

kisrumpf · www.kisrumpf.blogspot.com 2017.03.16. 15:40:26

@django djuri: Ólmoszt... Rokonék sok év után kiköltöztek, IV. emeleten sem lehetett megmaradni a bulizajtól...

Shaktee 2017.03.16. 15:45:38

@kisrumpf:
Ablakok zárva voltak, s a kondi se volt rossz..tavaly júliusban.

SzZoole 2017.03.16. 16:16:44

@mojyo: mojyszi,tudom,hogy Te is divat bolond vagy,mi errol a velemenyed?:)

kepkezelo.com/images/faatoxr3uc9x26shymy1.jpeg

Taxomükke (UK) 2017.03.16. 22:38:03

@django djuri: Nekunk a tajvani rokonok tavaly azon aggodtak, amikor mentunk Villányba, hogy a panzioban a szobajuk ugye nem utcai fekvesu lesz, mert nehogy tul zajos legyen...
Bazmeg, Taipei kozepen laknak a 15. emeleten. Ahhoz kepest Villány by night...
:)))))))))))))))))

Shaktee 2017.03.16. 22:52:31

@Taxomükke (UK): Villányban is van bulinegyed? ;)

Én aszondom hogy jótekeróverde :)

m.youtube.com/watch?v=LxIMKBsxaQk&sns=fb

kisrumpf · www.kisrumpf.blogspot.com 2017.03.16. 23:09:14

@Taxomükke (UK): bocs, de röh... jó hangosan nevettem egyet.

kisrumpf · www.kisrumpf.blogspot.com 2017.03.20. 19:04:02

@geegee: elnézést... pipacs, pipacsos kitűző, koszorú... Remembrance Day előtt-alatt használt szimbólum, az írek a legutóbbi időkig gyanakodva nézték, mert az angol hadseregben szolgáló írekre nem volt szokás emlékezni, szégyennek számított:

(hu.wikipedia.org/wiki/Fegyversz%C3%BCnet_napja), de ma már van lóherés-pipacsos kitűző is:

www.independent.ie/opinion/columnists/ruth-dudley-edwards/wear-your-shamrock-lily-and-poppy-with-pride-30729216.html

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2017.03.20. 19:07:47

@kisrumpf: Köszönöm.Nem ismertem ezt, de most már igen... :-)

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása